Szellemi Izráel.
Ted Kereshe, író.
(János 18,-36) " Az én királyságom nem ebből a világból való".
Előszó.
Kedves Olvasóm! Szeretettel üdvözöllek ismét és köszönöm, hogy újra megtisztelsz a figyelmeddel. Elöljáróban csak annyit szeretnék elmondani neked, hogy valójában sokáig nem is akartam ezt a könyvet megírni. Nem akartam megírni, mert olyan dolgokat is le fogok írni, amelyekről nem szívesen beszélek. Végül azonban mégis csak tollat ragadtam. Tollat ragadtam, mert továbbra is hiszem, hogy dolgom ezt tenni. Tollat ragadtam, mert adósod maradtam, feltéve, hogy olvastad előző írásom, a Csendes vizeken című könyvem. Azt ígértem ott, hogy amennyiben kapok választ egy igen fontos kérdésre, azt mindenképpen meg fogom osztani veled. Megkaptam a választ, a tanítást, nem hallgathatok. Ahogyan minden írásomban, most is jó előre szeretném kijelenteni és egyértelműsíteni azt, hogy az általam leírt, rögzített gondolatokat nem kinyilatkoztatásként, nem megdönthetetlen és kőbevésett igazságként szeretném eléd tárni. Ezek a gondolatok az én jelenlegi véleményemet, meglátásaimat tükrözik, azokat mutatják be neked. Célom az, hogy gondolkodásra buzdítsalak, az igazság keresésére de, hogy végül te mihez kezdesz ezekkel a gondolatokkal, információkkal, az kizárólag rajtad múlik. Jelen munkámban azt gondolom, végleg elvarrom a szálakat. Ámbár ki tudja? Mondtam, gondoltam ezt már sok esetben, mégsem így lett. Leírom hát a gondolatokat, amelyeket kapok, de most ezt, illetve egyes gondolatok közlését talán nem annyira szívesen teszem, mint eddig tettem. Ha végig követsz a következő lapokon, megérted miért. A munka azonban munka, a szolgálat pedig szolgálat. Nem az számít, hogy én mit szeretnék. Az számít, hogyan lehetek hasznos. Az ember számos ajándékot kap Istentől. Nem teheti meg, hogy nem él velük, hiszen nem csak úgy kapta azokat, hanem céllal. Az ajándék eltékozlása pedig több, mint óriási hiba. Bűn az. Ebben a világban sok a bűn. Mindenki bűnös ha tudja, ha nem. Sok esetben nem is emlékszünk egy-egy csúf esetre, amit elkövettünk egykor. Ezekre nem szeretünk visszaemlékezni. Sokan el sem ismernék, hogy a hitványságok, amelyeket egykor, életük során elkövettek bűn lenne. Megmagyarázzák maguknak, hogy az úgy volt jogos, annak úgy kellett lennie, és az illető egyébként is megérdemelte. Akik így gondolkodnak, azokkal nincs mit tenni. Ők nem oda vágynak, ahova én. Ez a könyv nem nekik íródik. Én is bűnös ember vagyok. Hibáztam már eleget, túl sokat is. Annyit, hogy csak az Úr kegyelmében reménykedhetek, hiszen ezeket jóvátenni már nem lehet. Ha valakit egyszer sárba tiportál, összetörted a szívét, megkárosítottad, fizikailag vagy bármilyen más módon ártottál neki, hogyan tehetnéd meg nem történté azokat a cselekedeteidet? Loptál, csaltál, hazudtál, estél át abortuszon, vagy éppen te voltál a nemzője az abortált magzatnak, hogyan tehetnéd ezt valaha is jóvá? Ebben a világban mindenki bűnös akár elfogadja ezt akár nem. Persze, én is rettenetesen sajnálom és bánom minden hitványságom, erőszakosságom, önzésem, de ennél többet ma már nem tehetek. A legtöbb idézőjeles áldozatom mára eltűnt a világban, ha pedig a közelemben lennének, akkor sem biztos, hogy jó ötlet lenne felkeresni őket és feltépni az eddigre így vagy úgy, de behegedt sebeket. Bocsánatot kérni jó dolog, ha őszinte a szándék. Azonban alakulhat úgy, hogy a dolog rosszul sül el, és a bajt inkább tetézed szándékoddal ellentétben. Ezért mondja az Úr, hogy fordulj Hozzá, Tőle kérj megbocsátást, és bocsáss meg te is azoknak, akik ellened vétkeztek. Hiszen, hogyan várhatnál megbocsátást, ha te ápolod a haragot a szívedben az ellened vétkezőkkel szemben? Számos másik mellett, van egy ide kapcsolódó nagy bölcsesség az igében. A nap le ne menjen felindult haragotokon. Mit jelent ez? Azt, hogy ne feküdj le haraggal a szívedben. Igyekezz mindenképpen tiszta lélekkel és nyugodt szívvel lezárni minden egyes napot. Persze ehhez kell a másik fél akarata is, de rajtad ne múljon, tegyél meg ezért minden lehetségest! Hidd el, már ez is nagyon sokat számít. Egyébként pedig mindenkor fordulj az Úrhoz, hiszen ha valaki képes a dolgokat helyre tenni, az csak és kizárólag Isten lehet. Én tehát ezt tettem. Hozzá fordultam. Igyekszem tenni, amit helyesnek érzek és igyekszem nem tenni, amiről tudom, hogy hiba. Most tehát újra írok, fogadd szeretettel ezt a munkát is!
Sors, karma, predesztináció?
Kezdjük mindjárt a közepén! Miért nem akartam megírni ezt a könyvet? Mivel maradtam adós, mit ígértem a Csendes vizeken című írás lapjain? Nagyon sokáig hittem a reinkarnációban. Ma már nem hiszek benne. Voltak kétségeim, de amikor már rezgett a léc, ahogyan akkor megfogalmaztam, még akkor is hagytam egy kiskaput magamnak, illetve sikerült még egy kis éket beszorítani az ajtórésbe e témakörben, nehogy végleg sikerüljön bezárnom. Azonban mostanra az ék kicsúszott, az ajtó bezárult. Megkaptam a választ és a
tanítást. De mire? Arra a nagyon lényeges kérdésre, hogy miként pozicionálja Isten az ide születő lelkeket. Arra, hogy miért születik valaki éppen akkor és oda, amikor és ahova. Különösen kényes kérdés ez abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy egy életünk van ezen a világon és nem több, vagy
akár fizikai életek hosszú sorozata, ahogyan a reinkarnáció hívei tartják. Csak egy élet, amely mindent eldönt. Ez a verzió sokáig igazságtalannak tűnt számomra. De, ahogyan ez rendszeresen megesik velem, ez is csak a szűklátókörűségem és a csekély értelmem, felfogóképességem miatt volt így. Nehéz dolga lehet a Forrásomnak velem, de ha engem választott, hát igyekszem megszolgálni a bizalmát. Képzeld el, hogy ki kell tanítanod egy kukást tökéletes illatszerárusnak. Az ember csak a szeméthez ért. Azt szagolta, pakolta egész életében, mindent ahhoz viszonyít. Erre te meg szeretnéd tanítani neki, hogy van egy másik világ is. Ahol minden csupa kellem és illat. Nincs retek, bűz és mocsok. Az ember először nem is érti. Utána kezdi kapiskálni, de még mindig azt erőlteti, hogy kedves Hölgyem, nézze csak ezt a lila kölnit. Szagolja csak meg bátran, dugja csak bele az orrát. Na, ugye mennyivel jobb, mint az avas szalonna? A srác még mindig a retekhez viszonyít. Sok idő kell ahhoz, hogy elengedje a múlt értékrendjét és végre képes legyen tiszta fogalmakat alkotni, azokat hitelesen tolmácsolni a vevőinek. Ismerős szitu. Tehát egy élet van, nem életek sorozata, ahol előző életeinkben tanúsított viselkedésünk, cselekedeteink szerint nyerjük el a következő életünkben osztályrészünkül jutott sorsunkat. Nem mi írjuk és választjuk meg, hogy mikor, kihez és hova születünk. Amikor szembesültem ezzel a dologgal, azonnal fellázadt bennem az önző egó. Hogyan tehet ilyet Isten? Milyen inkorrekt dolog ez? Az egyik ember egy Szomáliai éhezőnek születik, a másik meg egy iparmágnás vagy csúcsvezető gyermekének. Gondolj bele! Ha te választanál, biztosan nem születnél Szomáliába, vagy nyomorba. Mindenki bankárgyerek lenne, vagy világsztár, de mindenképpen jómódú ez elég logikus feltételezés. Persze mondják, hogy a fejlett szellemi éned megbünteti saját magát az előző életben elkövetett bűnökért, hibákért, és ő rója ki a nehéz sorsot a következő életben magára, hogy vezekeljen. Ez már megint jól felismerhetően az egó verziója, aki maga akar rendelkezni magáról. Majd én megjutalmazom vagy megbüntetem magam, majd én megírom a következő forgatókönyvet. Majd én. De semmiképpen sem valami Isten. Hogy jön Ő ahhoz? Ráadásul ez egyébként is csak a reinkarnáció teóriáján belül lenne elképzelhető, amely meggyőződésem szerint tévhit és veszélyes tévtan, hiszen mint már leírtam több ízben, abba a veszélyes illúzióba ringat bennünket az ebben való hit, hogy ha most el is rontjuk hát sebaj, majd legközelebb jobban csináljuk. Igen ám, csak nem lesz legközelebb. Tehát azt állítom, hogy Isten a tervező és rendező. Istennek terve van minden egyes emberrel és ami megkérdőjelezhetetlen: Isten igazságos. Igazságos, ennek ellenére mi mégis azt látjuk itt, hogy az egyik ember csupa jót tesz mindenkivel és meghal huszonhat évesen egy tragikus balesetben vagy betegségben, míg a másik maga a megtestesült gonosz, és soha egyetlen árva haja szála sem görbül. Mindent megúszik, sikeres, felveti a pénz. Azt kérdezzük ilyenkor, hogyan lehet ilyen igazságtalan az Isten? A válasz egyszerű. Szűklátókörűség. Mit lát itt egy ember? Azt, ami itt van. Az érem egyik oldalát. Jellemzően az igazságtalanságot. Azonban fogalma sincs arról, - hogyan is lehetne- mi a valós helyzet. A fizikai ember azt gondolja, hogy mindennek a tengelye a földi, fizikai lét. Ezt látja csak, erről van némi fogalma, hát ezt tekinti alapnak. Ebből és ehhez vonatkoztat, mér mindent. Ez pedig nyilvánvalóan óriási hiba. Ha elfogadjuk az Isten létezését, ha elfogadjuk, hogy az élet nem csupán ez a néhány évtized, amelyet itt eltöltünk, akkor el kell fogadnunk azt a tényt is, hogy a legcsekélyebb fogalmunk sincs arról, hogy valójában mi van odaát. Hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Csak vakon tapogatózunk a sötétben, teóriákat gyártunk, bölcs mestereket, tanítókat, gurukat, látókat hallgatunk álmélkodva, akik elmondják nekünk a tutit. Hiszünk valamiben, legyen ez bármi vagy bárki, de az igazság Istennél van. Csak akkor fogjuk megismerni, amikor majd hazamegyünk és Elé járulunk. A nagy kérdés tehát az volt, hogyan dönti el Isten, ki hova születik? Számomra az, hogy ezt Isten dönti el, már jó ideje nem volt kérdés. Jó ideje nem hittem az önfejlesztő verzióban, ahol mindenki a maga menedzsere életek sorozatán keresztül. Maga írja a sorsát és a következő életének a forgatókönyvét. Izgalmasan hangzik ez a dolog, de mint említettem, valóban csak az egót hizlalja. Az egót, aki szereti kézben tartani a dolgokat. Aki képtelen elviselni azt a gondolatot, hogy nem ő a mindenható és van nála nagyobb hatalom, akinek vagy engedelmeskedik vagy megy a süllyesztőbe. Az egó utálja Istent. Az egó egoista, kizárólag
önmagát szereti. Ezért szükséges mindent, ami önzés száműzni az életedből. Ide tartozik az összes ezoterikus önfejlesztés, öntudatosság, önmenedzselés, ön-érdekérvényesítés és még hosszan sorolhatnám ezeket a ma igen népszerű „ön”-nel kezdődő fogalmaknak, technikáknak válfajait. Eljutottam tehát Isten igazságához, de nem értettem miként működik ez az igazság. Volt már ébredésem viszonylag korai időszakában egy fuvallat, amelyet sikerült megragadnom e tárgyban, de végül nagyon nem az lett belőle, amit ma gondolok. Ez lett a Cserebogár végéhez utólag odaillesztett Szinopszis című írásom. A mag, a csíra jelenlegi meglátásom szerint egészséges volt, de eltérítette az akkor még szilárdan bennem élő tévhitek tömkelege. Ide másolom ezt a magot, hogy ne kelljen visszakeresned, amennyiben érdekel a dolog.
Az emberi lét első és legfontosabb célja az, hogy ismeretséget kössünk az Egyetlen Teremtő Istennel. Hogy ki is Ő, abba most nem mennék bele, írtam már erről eleget máshol, (luciferzum.hu). A lényeg az, hogy azért váltunk azzá amivé, hogy képességet nyerjünk a vele való ismerkedésre. Ez tehát a legfontosabb és leglényegesebb tudnivaló, amely létünket indokolttá és értelmessé teszi. Azonban ne gondoljuk, hogy itt a poén le is lett lőve, tudunk mindent, lehet menni szunyálni. Nem ilyen egyszerű dolog ez azért. Az említett dolog azzal kezdődik, hogy Isten megteremti a szellemet. Létrejön egy szűz tudatkomplexum, amely bár intelligens, hasonlóan a mi gyermekeinkhez, semmiről sem tud semmit. Öntudata van, egyéb semmi. A való, vagyis a szellemvilágban, elkezdődik ezen új lény tanítása. A cél nem kevesebb, mint a semmiből mindenné válni. Az ürességből teljességgé, ha úgy tetszik. A szellem találkozik különféle tanításokkal, iránymutatással és választhat. Választania kell. Hogy milyen úton induljon, majd haladjon előre emelkedése okán. Az ifjú szellem lévén tudatlan ám szabad akarattal bíró lény, hihet a számára negatív irányt mutató lényeknek is. Van ezekből gazdagon. De hihet az őt pozitív útra terelő lényeknek is, akikből szintúgy számos akad. Ha döntött, elkezdi megtapasztalni a döntése által kialakult utat. A döntések minden szférában, minden világban következményekkel járnak. Nincs okozat ok nélkül. A szellem lassan megérti a teremtés lényegét, ráébred arra, hogy mi létének célja, hová lesz a séta és mi okból. Azonban nem minden szellem választja ugyanazt az utat. Sőt! Az út annyiféle, ahány a választás. Ugye itt rögtön felbukkan az ősi kérdés, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A szellem vagy a fizikum? Darwin és a matéria hívei szerint a fizikum, szerintem a szellem. A szüleink tevékenysége okán megfogan egy test, amelyhez csatlakozik egy szellem (lélek), avagy Isten megteremt egy szellemet, amely számára, - amikor eljön annak az ideje - Isten létrehoz egy fizikai testet is a fizikai világban? Ádámnál, Évánál ismerjük a metódust. Isten megformázta őket, majd lelket adott beléjük a sajátjából. Mondhatod, hogy először a testüket formázta meg, csak utána jött a lélek de látnod kell azt is, hogy a lélek itt már létezett. A lélek számára készült el a test. Isten először elhatározta, hogy megteremti az embert. Akinek testre lesz szüksége. Az ember tehát nem a fizikai test. De nézzük, mi a helyzet velünk! Minket már nem Isten formázott meg saját kezűleg, illetve dehogynem, persze, hogy Ő, de nem azzal a módszerrel, mint az ősapánkat, ősanyánkat. Én úgy vélem, hogy mivel szellemi lények vagyunk, ezért először a szellemünk születik meg, és amikor ez időszerűvé válik, akkor érkezünk meg az anyag világába Isten rendelése szerint. Akkor, úgy és oda. Igen, azt mondta az Úr, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, de ez az ige csak az Ő szándékát fejezi ki, nem az irányítást adja át az ember kezébe. Semmi sem véletlen. Ha Isten az emberre, szüleinkre bízná, hogy ők éppen mikor és mennyi embert hoznak a világra, akkor az gyakorlatilag egy véletlenszerű folyamat lenne. Ez a káosz. Ez úgy működne, hogy egy adott emberpárban felgerjed a vágy (csak úgy véletlenül, éppen akkor és ott), megtörténik az aktus és megfogan egy új ember. Isten pedig észleli ezt és gyorsan intéz egy lelket a kis jövevénynek, hogy az ember ember lehessen, hiszen az ember nyilvánvalóan nem képes szellemet teremteni. Anyag és anyag találkozásából szellem nem születhet. Tehát ezt a verziót nem látom életszerűnek, mert itt Isten az emberre bízná a teremtést. Igazságtalan is lenne, mert az egyik ugye a nyomorba a másik pedig a luxusba születik. Sokkal inkább életszerűnek gondolom azt a folyamatot, amely során nem véletlenül találkozik, kerül össze egy-egy emberpár, nem véletlenül támad fel bennük az egymás iránti vágy, és nem véletlenül fogan meg éppen akkor és ott éppen az a gyermek. Persze vannak ettől eltérő esetek is, ahol az emberpár nem ideális, vagy mindkettejük által kívánt körülmények közepette kerül össze, de ahogyan az előbbi esetnél, nyilván ez sem véletlenül történik. De mondok egy másik példát. Ha
Isten az emberre bízzná a döntést, bármikor kitörhetne például egy atomháború, amely megcáfolná a bibliai próféciákat és akár végpusztulásba sodorhatná a világot. Talán csak egy gombnyomás valahol egy bunker mélyén és Isten terve romokban hever. Ez elképzelhetetlen. Sokan vélik úgy, hogy egyfajta sakkjátszma folyik jó és gonosz, Isten és sátán között, egyik lép, majd válaszol rá a másik, de ez bizonyosan nem így van, ahogyan azt például Jób könyve konkrétan be is bizonyítja. A gonosz Isten szándékával ellentétben nem tehet semmit. Isten nem engedi ki a kezéből a gyeplőt egyetlen pillanatra sem hiszen egyébként nem védhetné meg az övéit és nem teljesíthetné be a tervét. Én tehát úgy gondolom, hogy minden szál Isten kezében fut össze. Így látom most.
Visszatérve a szellem-anyag témára tehát a fenti idézetben olvashatóakat írtam akkor, és többé kevésbé egyet értek ezzel ma is. Azt gondolom, hogy mivel valódi lényünk nem a fizikai hanem a szellemi, ebből fakadóan a valódi közegünk,- világunk ha úgy tetszik- sem a fizikai, hanem a szellemi szférában lelhető fel. Bár ez sok testvérünkön nem látszik, mi valóban szellemi lények vagyunk. A szellemünk Isten szelleme által nyer életet. Isten szelleme nélkül senki és semmi nem létezhetne. A mi választásunk az, hogy ezt hálásan megköszönjük Mennyei Atyánknak és boldogan elfogadjuk az életet Tőle, vagy megtagadjuk és szembefordulunk Vele, fellázadva az Ő hatalma ellen. Most úgy látom, hogy ezt a döntést már otthon, fizikai életünket megelőzően meghozzuk. Ennek a döntésnek a következményeként alakul a fizikai világban betöltött sorsunk. Tévesen gondoltam egykor azt, hogy a szellemi szféra lakói, mivel ők képben vannak - ahogyan írtam -, látják az igazságot, ebből fakadóan pedig mindig helyesen döntenek. Ezt rosszul hittem. Hiszen gondoljunk például a sátánra, és a vele bukottakra. Ők ott éltek Isten birodalmában. Ismerték Istent, nem, hogy hittek Benne, de tökéletes bizonyosságuk volt Felőle és mégis szembefordultak Vele. Hittek a lázadónak, a vádlónak, a kísértőnek. Tehát ma úgy látom, hogy ennek a szellemi otthonunkban meghozott döntésnek a következménye lesz az egy fizikai életre szóló idézőjeles karmánk vagy másképpen sorsunk, és nem pedig előző fizikai életeink döntéseinek, azokban tanúsított magatartásunk következménye. A földi, fizikai lét az, ahol Isten felteszi az "i"betűre a pontot minden egyes ember vonatkozásában. Isten az, aki megszabja az utat, amelyet itt bejárunk. Hova, mikor, kikhez szülessünk és milyen módon mennyi időt töltsünk el itt. Istennek minden részletre kiterjedő terve van. Ez a terv kikezdhetetlen és tökéletesen precíz. Nem fér bele a véletlen, a szerencse, a szerencsétlenség, hiszen ezek a fogalmak a káosz ismérvei. Minden történésnek van okka, így az egy okozat, az okozat pedig törvényszerűség és nem szerencsés, vagy szerencsétlen véletlen. Azt kapod, amit megszolgáltál. Még akkor is, ha fogalmad sincs erről vagy ha nem értesz ezzel egyet. Az Isteni terv véghezvitelébe pedig nem fér bele több rendező sem, hiszen csak az lehet rendező, aki teljes mértékben képben van, azaz átlátja a terv minden egyes apró részletét. Képzeld el, hogy minden egyes lélek megtervezi a saját kis következő életét, majd mint mondjuk egy kis puzzle darabot leteszi a táblára! Majd jön a következő és ő is leteszi a magáét és így tovább milliárd számra. Hogyan fognak ezek egybeilleni? Hogyan lesz ebből egy egész, összefüggő kép? Sehogy. A tervező és rendező csak egy lehet és az is: Isten. Tehát nincs véletlenből fakadó szerencsés vagy szerencsétlen sors, minden egy tervbe illik. Egy tervbe, amely itt biztosan rejtve van előled. Ha elfogadod a véletlen lehetőségét, akkor tagadod Isten létezését hiszen Isten maga a rend. A biztonság, a bizonyosság, az igazság. Minden csak és kizárólag az Ő tudtával és engedélyével történhet. Emlékezz csak Jób történetére amit az imént említettem! Sátán addig semmit sem tehetett vele, amíg Isten erre engedélyt nem adott. Konkrétan megmondta Isten, hogy sátán meddig mehet el Jób esetében. A világ most is a sátán kezében van. Nyilván okkal. Mi csak ezt az oldalt látjuk, nem az egész képet. Ebből fakadóan egy torz perspektíva alapján ítéljük meg életünk minden mozzanatát, minden információt, minden embertársunkat amivel, akivel kapcsolatba kerülünk fizikai életünk során. Ezért van a figyelmeztetés, hogy ne ítéljünk. Az ítélet Isten privilégiuma. A fizikai ember hajlamos – egyébként logikusan – a fizikai világban elérhető és megtapasztalható információi alapján megítélni mindent. Folyamatosan ezt teszi. Azt tartja szerencsésnek, akinek itt jól fut a szekér. Aki gazdag, sikeres, egészséges. Akinek felvitte az Isten a dolgát. De vajon valóban az Isten vitte fel ezeknek az embereknek a dolgát? Vajon az Isten teszi az egyes embereket korrupt, haszonleső, ármánykodó (és még hosszan sorolhatnám az idevágó jelzőket) magas társadalmi pozíciót betöltő vezetővé, politikussá, üzletemberré, vallási vezetővé? Akik mindenkit eltiporva, a
saját érdekeik mentén törtetnek előre. Akiknek csak a pénz, a hatalom a fontos. Mert ebben a világban ezek az emberek vannak legfelül, a társadalom csúcsán. Ezek döntenek, ezek mutatnak példát és irányt a tömegeknek. Ezeket irigyli a legtöbb ember. Vajon tényleg az Isten tette őket oda, ahol vannak? Én azt gondolom, hogy nem, nem az Isten tette őket oda, ahol vannak. Illetve nem az én Istenem, nem az egyetlen Igaz Isten. Hanem az, akit ők választottak istenünknek. Ennek a világnak a helytartója tette őket oda, ahol vannak. A sátán vezeti ezeket az embereket. A sátán eszközeit és módszereit használva jutottak oda, érték el azt a státuszt, pozíciót, hatalmat, vagyoni helyzetet, amelyben abban a néhány évben itt parádéznak, amennyi éppen jut nekik. Isten mindössze tudomásul veszi és hagyja ezt, hiszen ha van terv, úgy nyilvánvalóan ezek a dolgok is szerves részei annak. Ám ne irigyeljük ezeket az embereket! Súlyos árat fognak fizetni ezért a döntésükért. Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. Ők azok, akik mindent odaadtak a semmiért. Gondold csak el! Ha itt te irányítasz, sikeres vagy, gazdag, mindenki neked hajbókol, a te barátod szeretne lenni, akkor milyen ember leszel? Alázatos? Szerény? Istent kereső, Istennek hálás ember? Nem valószínű. Inkább egy gigantikusan öntelt, egekig érő egóval bíró ember leszel, akinek soha egyetlen pillanatra sem jut eszébe az Isten. Ez a sátán célja. Akik eladják a lelküket neki tudatosan vagy tudatlanul, azok kivétel nélkül így járnak. A számlát azonban mindenki kézhez kapja, amikor eljön az igazság pillanata. Istent nem lehet megvezetni. Ő tudja azt is, amit még te sem tudsz magadról. Ő már régen elfelejtette, amit te még ki sem találtál. Persze Isten nem felejt el semmit. Nem felejt el semmit és pontosan ismeri a jövő minden apró részletét is. A Biblia tele van erre utaló bizonyítékokkal. Mielőtt például Józsué bevitte volna a zsidókat Kánaánba, Isten már előre kijelentette, tudta, hogy el fogják árulni Őt. "Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet. Mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala".
Tehát mindenki bejár itt egy utat, egy pályát, amelyet Isten jelöl ki számára. Ez a predesztináció. Az eleve elrendelés tana. Az ige számos helyen utal erre. "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak. Mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen. Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette. Még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon. Azt hallotta, hogy a nagyobbik rabszolgája lesz a fiatalabbnak, ahogy írva is van: „Jákóbot megszerettem, Ézsaut ellenben meggyűlöltem. Mit mondjunk erre? Talán csak nincs hamisság az Istennél? Szó sem lehet róla. Mózeshez ugyanis így szól: Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmazni fogok annak, akinek irgalmat adok. Következőleg nem az akaróé, sem a futóé a jövő, hanem a könyörülő Istené. Így hát, akin akar, könyörül, és akit akar, megkeményít. De hát ki is vagy te csakugyan ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e a gyuradék a gyúrójának: Miért csináltál engem így? Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt? És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek, másfelől meg akarta ismertetni dicső gazdagságát az irgalom edényein, akiket eleve dicsőségre alkotott? Ilyen edényekül hívott el minket is, nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is. Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, minden együttmunkál a javukra, mint olyanoknak, akik előzetes terv szerint elhívottak, amint kiválasztott minket Őbenne a világ(alap) levetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek (hibátlanok) Őelőtte, szeretetben, előre arra rendelt (kiszemelt) minket, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akarata és jótetszése szerint. Őbenne, akiben sorsrészünket megkaptuk, miután előre elrendelt minket erre annak elhatározása szerint, aki minden(eket) akaratának határozata szerint munkál. Látták szemeid az én
alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.".
Fenti idézetekből tehát arra lehet következtetni, hogy Isten valami alapján előre eldönti azaz eldöntötte, kit milyen sorsra szán. Itt nagyon fontosnak érzek megjegyezni egy figyelemre méltó tényt, amelyről egyébként úgy általában is igen kevés szó esik. Nevezetesen azt, hogy a ma általánosan megismerhető Biblia konkrétan sehol nem beszél arról, mi van a fizikai világban való megszületés előtt. Van-e egyáltalán valami? Ez nyilván nem véletlen. Én úgy látom, hogy nekünk ezt nem kell, nem szabad tudnunk. Szándékkal van ez ma elrejtve előlünk. Azzal, hogy a földi életünk után mi következik, sokat foglalkozik az ige. Mert azt fontos tudnunk. Ahhoz, hogy itt dönthessünk, tudnunk kell mi a tét. Az, hogy ezt elhisszük-e vagy sem, más kérdés. Ez az egyén magánügye, saját szabad döntése. Az eleve elrendelés teóriája tulajdonképpen csak azt teszi kérdésessé, hogy ezt a döntést itt a földi életünkben vagy pedig már előzőleg, mielőtt ide születünk hoztuk-e meg? Persze az a kérdés is felmerülhet, hogy ezt a döntést valójában mi hozzuk e meg, vagy helyettünk az Isten? Én hiszem, hogy az Isten mindenkit az életre szán és teremt, hiszem, hogy megadja nekünk a választás lehetőségét. Nálam a kérdés tehát csak az marad, hogy itt vagy még előzőleg, otthon? Az én válaszom e kérdésre az utóbbi. Az Ószövetségi történetekben még számos helyen kiviláglik, hogy a jövendő előre eldöntetett. Például, amikor József fiaival Manasséval és Efráimmal atyjuk elé járul áldásért, atyjuk Jákob (Izráel) fordított sorrendben áldja meg őket, nem az elsőszülöttet részesíti előnyben, amit József szóvá is tesz azt gondolván, hogy apja hibát követ el. De Jákob ekkor egy próféciaként kijelenti, hogy a kisebb nagyobb lesz, nem tévedés a dolog. Így is lett. Az általam sokat idézett, néhány évvel Jézus Krisztus megfeszítése és feltámadása után született (alább részletesebben bemutatott) zsidó történetíró Jozef Ben Mattitjahu, azaz későbbi, latin vagy római nevén Dzsozefusz Fláviusz is evidenciaként kezeli ezt a kérdést, és így beszél ezzel kapcsolatban a Zsidók története című munkájában. Mindezt azért mondtam el, mert alkalmas arra, hogy megmutassa Isten bölcsességét azoknak, akik még nem ismerik. Mert változatosan és sokféle módon, de a maga idejében beteljesít mindent, és az elháríthatatlan jövendőt előre megmondja. Dániel prófétáról így ír. Iratait nálunk még ma is olvassák, és ezek bizonyítják, hogy Dániel Istennel társalkodott. Mert nem csupán a jövendő eseményeket mondja meg előre, mint a többi próféta, hanem megmondja az idejüket is, hogy mikor következnek be. Majd szól egy zsidó főpapról, aki uralkodója is volt a népnek. Azonban Hirkánusz hamarosan véget vetett ennek a viszálynak, és ezentúl a legnagyobb jólétben élt. Harmincegy évi áldásos uralkodás után halt meg s öt fiú maradt utána. Isten három nagy kegyelemre méltatta: uralkodója lett népének, viselte a főpapi méltóságot és megkapta a prófétaság adományát. Tudniillik Isten állandóan megsegítette s megáldotta azzal a tehetséggel, hogy előre látta a jövőt és előre hirdette is. Tehát a jövő előre eldöntetett. Ha ez nem így lenne, akkor a próféták miként jövendölhettek volna? Jézus Krisztus miként figyelmeztethetett volna részletekbe menően előre, hogy mik lesznek majd, mire vigyázzanak és mire figyeljenek azok, akik Őt követik? Minden prófécia, amelyet Krisztus és a próféták kijelentettek, Istentől való az elkövetkezendőkre vonatkozó határozott jóslat. Amikor felmerül az eleve elrendelés témája, sokan súlyos váddal illetik Istent. Azt kérdezik, hogy ha Isten eleve elrendel mindent, akkor van, akit eleve halálra teremt? Van, akit eleve kárhozatra, elvesztésre szán? Ez a kettős predesztináció tana. A Biblia így válaszol e kérdésre. Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt? És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek. Én tehát úgy hiszem fenti igeszakasznak az én véleményemtől eltérő értelmezhetősége ellenére is, hogy Isten eredendően mindenkit az életre szán. Minden teremtménye, minden egyes ember egyformán kedves számára. Ha valaki erre a világra úgy érkezik meg, hogy már elveszésre készült, annak nyilvánvalóan nyomós oka kell, hogy legyen. Ez az ok pedig nyilvánvalóan nem lehet itt megszolgált jutalom, hiszen az illető már eleve elveszésre készült. Még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon. Ez az ige nagyon egyértelmű. Ez is nagyon határozottan alátámasztja azt, hogy mire a gyermekek ide megérkeznek, itteni sorsuk már eldőlt. Nézz csak körül!
Emberek tömegeinek egyáltalán nem jelent semmit Isten, Jézus Krisztus, a jóság, a szeretet. Emberek tömegei, a nagy többség éli az életét totális önzésben, kizárólag vagy túlnyomó részben a saját akarata és érdekei által vezetve. Ezek az emberek nyilvánvalóan elveszésre készültek. Sokan közülük valamikor az életük folyamán megtérésre jutnak, el és befogadják Jézus Krisztust a szívükbe, megváltoznak, de a jelentős többség úgy végzi, hogy ez a szó szerint vett pálfordulás soha nem következik be az életükben. Csak kevesen jutnak üdvösségre. Ha és amennyiben elfogadjuk azt, hogy nincs reinkarnáció, tehát valóban egyszer élünk itt a földi, fizikai világban, valamint elfogadjuk azt, hogy Isten és a véletlen nem fér össze, akkor nem mehetünk el amellett a figyelemreméltó tény mellett, hogy vannak emberek, akik valóban leélik az egész életüket úgy, hogy egyetlen egyszer eszükbe sem jut Isten. Esetleg akkor, ha káromkodnak, de akkor is csak érintőlegesen. Ezek az emberek valamiért nem keresik az Istent, a Vele való kapcsolatot, közösséget. Nem fejlődik ki bennük az igény, az a belülről fakadó vágy, hogy megismerjék az Istent. Ám ezeknek az embereknek ettől függetlenül általában megvan a véleményük is Istenről és az Őbenne hívő emberekről, és ez sosem hízelgő az érintettekre nézve. Régebben azt gondoltam, hogy ezek a lelkek még nem érettek meg az Istennel való egybekapcsolódásra. Hogy majd talán egyszer eljön az idő, amikor számukra is megadatik ez a kegyelem, de ma már nem ezt gondolom. Úgy hiszem, ezek a lelkek az Isten által megkeményített, elvakított lelkek. Akiktől valamilyen – nyilván egyértelmű és igazságos - okból az Isten elfordult. Úgy hiszem, hogy otthon még mindenki azonos eséllyel indul, de mire ide, a fizikai világba megérkezik, már túl van azon a döntésen, amely későbbi sorsát meghatározza. Azt gondolom, hogy ez itt már a végjáték része, az "i"-n a pont, amelynek meg kell lennie ahhoz, hogy az ember elnyerje végső helyét az Isten teremtésében. És ha már szóba kerültek az elveszésre szánt edények, hát megragadnám az alkalmat és ejtenék néhány szót a pokolról is. Sokan úgy tartják, hogy a pokol a római katolikus egyház találmánya. Amelyet azért talált ki, hogy a híveit béklyóba tudja fogni, hogy a lelki üdvösségével zsarolhassa. Logikus feltételezés és a nevezett egyház esetében ez nem is lett volna oly meglepő húzás. Azonban a pokol valóban létezik. Létezik, de nézetem szerint talán mégsem örök, ahogyan a menny. ( itt a szerző a "hades"-re gondol az árnyék világra). Én személy szerint is kaptam tanítást az Úrtól a pokollal kapcsolatban, amikor első írásomban ezt a pokoli, a sátán által megrontott világot szemlélve kijelentettem, hogy ez maga a pokol. Az Úr akkor azt üzente nekem, hogy a pokolban nincs szeretet. Azonnal megértettem a tanítást, hiszen e világ sok tekintetben valóban pokoli hely, azonban van benne sok jó is. A pokolban nem süt a nap, nem zöld a fű, nem fújdogál lágy szellő, a nyári hőséget enyhítendő, nem csobog hűs patak az erdőszélen, hogy a fáradt utazó szomját olthassa belőle, nem csivitelnek a madarak, nem mosolyognak egymásra az emberek, semmilyen jó dolog nem létezik ott, csak az iszonyat. Ez a világ még valóban nem a pokol, de szépen halad afelé. Véleményem szerint amikor a történelem lezárul, amikor az ítélet mindenkin végrehajtatik, azután a pokol el lesz pusztítva. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. Ugye a második halál az, amelytől valójában félnie kell annak, aki az örök életre vágyik az Úr mellett. Az első halált mi, fizikai testben élő emberek nem kerülhetjük el. Ez a fizikai test halála. De a második halált, amely a lélek, a szellemünk, valódi lényünk halála elkerülhetjük azzal, ha átadjuk magunkat, az életünket Istennek. Hogy ezt miképpen tehetjük meg, már részletesen leírtam előző munkáimban, de legyen itt is annyi erről, hogy tökéletesen át kell adjuk magunkat, életünket Jézus Krisztusnak. Be kell fogadnunk Őt a szívünkbe, kérnünk kell Őt, hogy segítsen és vezessen bennünket, kérnünk kell a bocsánatát, és meg kell tartanunk minden egyes tanítását, parancsát, intelmét, hiszen az Őbenne való hit valójában ezt jelenti. Nem azt, hogy elhisszük Ő létezett, létezik és minden igaz, amit Róla ír az ige. Ez utóbbi nagyon kevés, nagyon nem elég. Ő mindent átad magából, megad neked, de mindent el is vár cserébe, amire képes vagy. De ez az amire képes vagy ne ringasson hamis illúzióba! Amit a tízparancsolat – amelyről még lesz szó alább - ,mégpedig az eredeti, nem a katolikus hamisítvány leír, arra igenis minden egyes ember képes, meg tudja tartani azokat. Nincs kompromisszum. Vagy mindent beleadsz és meg is kapsz vagy semmit. Istennek tehát meglátásom szerint nincs szüksége a gonoszra, még egyfajta ballasztként sem, ahogyan egyébként az általam nagyra becsült Swedenborg tartotta, bár az ő idejében ez nyilván így volt, ahogyan még most is így van és bizonyosan lesz is egészen a történelem lezárultáig. Amennyiben én látom helyesen, és jól
értelmezem az ide vonatkozó igét, abban az esetben amikor minden lélek elnyeri végső helyét a teremtésben, a pokol című fájl végérvényesen törölve lesz teljes tartalmával együtt, ahogyan arra a fenti igerészlet is utal. Egyébként ez a verzió sokkal emberségesebb, mint örökkön-örökké égni, szenvedni. Bár az ige egyes részei alapján számos forrás ezt állítja, meglátásom szerint Isten talán mégsem akar senkit sem örök gyötrelemben tartani. Ez nem az Ő természete, mert az a szeretet, a könyörület. Isten, amikor a világot, a teremtést megtisztítja a bűntől, a gonoszságtól, nézetem szerint nem fog megtartani (még elkülönítve sem) olyan helyeket, dolgokat, amelyeket gyűlöl. Ameddig a történet a végéhez nem ér, ide a pokolba (seol) gyűlik össze a szemét (konkoly), majd mindez a tűzre vettetik, azaz meg lesz semmisítve egyszer és mindenkorra. A gonosz végérvényesen ki lesz gyomlálva a világból, hiszen azt Istennel nem lehet közös nevezőre hozni. A vagy mindent vagy semmit témához még hozzáfűznék annyit, hogy vannak olyan nézetek, - amelyek bizony elég valószínűnek hatnak az ige fényében – miszerint ezen a téren igen nagy szigorúság van. Itt is a balga szüzek példáját említeném, akik bár hittek az Úrban, keresték a kegyelmét, de nem tettek meg mindent azért, hogy részesüljenek is abban. Istennél nincs félmegoldás, kompromisszum, Isten tökéletes és mint ilyen, ebben is gondolkodik. Nála nem működik a világunkra oly jellemző liberális, megalkuvó, kompromisszumkereső üzleti szemlélet. Nézd öregem én adok ennyit, ezért cserébe te meg adsz annyit, hogy mindenkinek jó legyen. Ez a lehető legtávolabb áll Isten gondolkodásmódjától. Istennek csak az elégséges, ha mindent beleadsz, amire csak képes vagy. Még ez is nagyon kevés, de Ő pontosan tudja, hogy te mire vagy képes és mire nem, ezért nem vár el többet annál, mint ami lehetséges. De azt bizony az utolsó cseppig elvárja. Ha már bűnös vagy. Mert az vagy. Mint mondtam, ha akár csak egyszer loptál, hazudtál, csaltál, mocskos módon elbántál valakivel fizikailag, lelkileg, paráználkodtál fizikailag, szellemileg, és a többi, akkor már nem vagy ártatlan így méltó az üdvösségre. Loptál már életedben? Ha igen úgy tolvaj vagy. Hazudtál? Becsaptál valakit, megcsaltál valakit? Azért mert már nem teszed, még bűnös maradtál. Kiestél az üdvösségből. Ettől fogva csak és kizárólag az Úr kegyelmében bízhatsz. A megbocsátásban. De ezt is csak akkor remélheted, ha nem teszel több rossz fát a tűzre. Ha teljes szívedből megbánod, amit, amiket tettél. Ha mindent megteszel azért, hogy ha ki nem is érdemelheted, legalább megpróbáld minden erőddel kiérdemelni azt. Teljes életmód váltás, életszemlélet váltás azaz új szív kell mindehhez, amelyet csak az Úr adhat meg annak, aki ezt kéri. Óriási kegy, kegyelem ez. Olyan óriási, amelyet fel sem foghatunk, még ha megkaptuk sem addig, amíg haza nem megyünk. A pokol tehát valóságos fenyegetés mindazoknak, akik nem méltóak az örök életre Isten országában. Nincs más hely, nincs egyéb opció. Vagy menny vagy pokol, higgyen bármit is az ateista, vagy lázadó lélek. Dante pokla közel állhat lényegét tekintve a valósághoz. Ez a fajta elképzelés vagy leírás egyébként illik az általam leírt frekvencia elmélethez, valamint Swedenborg pokol (poklok) képéhez is. Mindhárom megfogalmazásban közös elem az, hogy az oda kerülő lelkek bűnösségüknek, alantasságuknak, szellemiségüknek (frekvenciájuknak) megfelelő helyre (bugyorba) jutnak. Elvileg ezen a világon még van lehetőség a pozitív irányú megváltozásra, amellyel elkerülhető a kárhozatra, halálra való jutás. E földi világnak ezt a lehetséges funkcióját tekintve jellemeztem egy előző írásomban purgatóriumnak vagy ahhoz hasonló helynek, bár a purgatórium, mint szellemi szféra természetesen nem létezik. Ennyit a pokolról. Tehát nézetem szerint földi pályafutásunk egy kész forgatókönyv szerint zajlik, amelyet nem mi, hanem az Isten határozott meg számunkra. De miért van az, ha Isten dönti el, ki hogyan él majd itt, hogy számos esetben a jók járnak evilági szemmel nézve rosszul? Erre is, mint mindenre választ ad az ige. Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad. Ha a fenyítésben állhatatosak maradtok, az Isten mint fiakkal bánik veletek, mert melyik fiú az, akit Atyja meg nem fenyít? Ha nevelés nélkül maradtok, melyben mindenkinek része van, akkor fattyak vagytok, nem fiak. Isten nem törődik azokkal, akik megtagadták Őt. Ezeket Ő is megtagadja és átengedi a sátánnak. "Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket".
Újra és újra felbukkan tehát a kérdés: Hol marad a szabad akarat? Miben dönt itt az ember? Ha Isten már előre eldöntötte ki
milyen sorsra jut, ki az, akit segít és ki az, akit megkeményít, akkor hol marad a szabad választás? A válasz, - amennyiben az eleve elrendelés igaz - ismét ugyanaz: Isten megadta a szabad választás jogát neked már otthon. Te választottál is, amelynek következménye a jelenlegi sorsod. De még itt, most is választhatsz és sorozatosan, minden nap, minden órában választasz is. Döntéseket hozol, amelyekkel egyébként tökéletesen ellenkező döntéseket is hozhatnál. Azt teszel, amit akarsz. Mondhatod, hogy nem, de ez nem lenne igaz. Az, hogy magadra erőltetsz korlátokat (ezt ezért nem lehet megtenni, azt meg azért nem) nem Isten felelőssége. Amíg cselekvőképes és gondolkodásra képes emberi lény vagy, szabadon dönthetsz, megtehetsz gyakorlatilag bármit. De te csak egyféleképpen fogsz dönteni. Az akaratod szerint. Nem lehet kétféleképpen cselekedni legyen bármennyi is elvileg a választás. Egyféleképpen fogsz dönteni és aszerint cselekedni, élni az életed. Isten pedig ismeri a te döntéseid előre. Csak Ő és senki más. Isten látja a jövőt. Ha pedig Isten látja a jövőt, akkor az egy fix sztori, nem lehet módosítani rajta, különösen nem nekünk, embereknek. Fix jövő és szabad akarat, szabad választás. Ellentmondásosnak látszódik, pedig nem az. Választhatsz bármit, de csak egyet fogsz. Isten pedig előre tudja mi lesz az. Ezt a dolgot már a legelső írásomban is pedzegettem, miszerint a film már elkészült. Szorosan ide kapcsolódik a dezsavű jelensége is, amelyről már ugyancsak szóltam már több ízben. Ez az a jelenség, amikor egy pillanatra belelátunk a kész filmünkbe. Isten talán azért tesz ilyet, hogy gondolkodásra bírja az embert. Igaz ami igaz, egy erős dezsavű élménynél kevés megdöbbentőbb tapasztalat létezik, az emberek mégis meglehetősen hamar átsiklanak felette ha átélik. Csodálkoznak egy kicsit, hogy milyen furcsa meg jópofa és utána minden marad a régiben. Tehát a film elkészült. Az, hogy mi nem látjuk, csak éppen a most aktuális jelenetig, nem jelenti azt, hogy nincs meg a vége. Megvan a vége is. Erről szólnak bibliai próféciák is. A leginkább figyelemre méltóak ezek közül talán az ószövetségi Ésaiás és Dániel próféták, valamint az újszövetségben Krisztus által Jánosnak megjelentett mennyei jelenések könyvei, amelyben Jézus Krisztus maga jelenti ki Jánosnak az utolsó idők és napok eseményeit. Isten számára nem létezik az idő. Ismeri a múltat a jelent és a jövőt, így a te jövődet is. És eszerint cselekszik veled. Ezért van, hogy bizonyos embereket már akkor is segít, amikor a leghitványabbak és még szinte csak rosszat tesznek. Mert látja, hogy ezek az emberek meg fognak változni. Másoktól pedig elfordul, pedig ezek látszólag nem tesznek semmi rosszat. De Isten látja a dolgok végét is. Tudja, ki hova jut. Azokat segíti, akik Hozzá fordulnak, akik Őt keresik és akik ezáltal az Isten gyermekeivé válnak. Ő mindenkinek felkínálta ezt a lehetőséget, de akik elutasítják ezt, azokat Ő is elutasítja. Ez elég egyszerű képlet. Aki nem kér segítséget, azon nem lehet segíteni. Aki nem fogadja el a megváltást a bűnből, az nem lesz megváltva. Aki nem fogadja el a bűnbocsánat ajándékát Istentől, annak nem lesznek megbocsátva a bűnei, felelnie kell majd azokért. Aki a gonoszt szolgálja életével, az nem Isten gyermeke, arról Isten nem gondoskodik. Az íge azt mondja. Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? Ha nem kifejezetten Istent szolgálod, akkor a gonosz szolgálatában állsz, ha elfogadod ezt, ha nem. Mondhatod, hogy te ezzel nem értesz egyet, de az igazság szempontjából ez mit sem számít. Ha nem azt teszed, amit Isten kér tőled, akkor megtagadod Őt. Nem lehet valaki pártatlan ebben a létben és a másikban sem. Ahogyan az Úr tanította. Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Nincs semlegesség, nincs középút. Nincs olyan, hogy egyiket sem szolgálod, mert ha nem Istent szolgálod, akkor önmagad szolgálod, önszolgálatban élsz, ami a sátán szolgálata, hiszen a sátán erre buzdít. Tegyél, amit csak akarsz! Tedd azt, ami neked tetszik! Senki sem mondhatja meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem. Ez a sátáni eszme. Nem mondhatod tehát, hogy ez nem te ügyed, te nem szavazol. Ebben minden egyes ember nyakig benne van ha tetszik neki ha nem. Vagy meleg vagy hideg. Vagy Isten vagy a sátán. Ha nem ez, akkor az. Sátánnak mindegy, hogy ki vagy mi, csak ne Jézus Krisztus legyen a te utad, számára ez az egyetlen lényeges dolog. Felmerül még egy érdekes kérdés, amelyre nem tudom a pontos választ, de igazából ez nem is fontos, csupán egy érdekes információ lenne e válasz pontos ismerete. Ez a kérdés az, hogy miért van szükség a fizikai síkon megélt életre, ha már otthon eldőlt minden? Azt gondolom, hogy ez az első emberpár
bűnbeesése miatt kialakult helyzet következménye. Annak, hogy Isten parancsának megszegése következményeként kiestek az örök életből és halandóvá kellett válniuk, így az ő példájukat követve minden utódjukra ez az út vár, aki valaha a teremtés részévé válik. Egy az anyagi síkon eltöltött élet mindenképpen szükséges ahhoz, hogy annak végeztével elfoglalhassuk a végső helyünket Isten királyságában, vagy elnyerjük büntetésünket, ha alkalmatlannak bizonyultunk a kegyelmére. Azt gondolom, hogy mindenkinek el kell végeznie evilági futását, ahogyan Pál apostol fogalmazott. Meg kell lennie ennek is, hogy az igazság beteljesedjen. Abból a szempontból, ami lényeges, kétfajta ember létezik. Az egyik fajta, amikor egy ilyen teóriával szembesül mint az eleve elrendelés, dühbe gurul, fellázad. Ezek azok, akik nem élvezik az Isten támogatását. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fogják. Bárkivel bekövetkezhet egy pálfordulás életének bármely szakaszában. A másik fajta ember elgondolkodik ezen a dolgon, majd megnyugodva elfogadja, mint egy lehetséges, mi több, valószínűsíthető elméletet. Ezek az Isten gyermekei. Utóbbiak azért képesek nyugodtan szembenézni egy ilyen elmélettel, mert teljes szívükből, tökéletesen bíznak az Úrban és az Ő igazságában, kegyelmében. Nekik minden megfelel, ha az Isten akarata. Előbbieknél ez hibádzik, nincs meg ez a tökéletes bizalom, ezért a félelem (mi van akkor, ha ez igaz) dühre gerjeszti őket. Abból, hogy az ember miként reagál egy ilyen információra könnyen lemérhető, kikövetkeztethető, hogy melyik táborba tartozik. Ez a téma az, amelyről egyébként nem szívesen beszélek, írok. Ez a teória nagyon megosztó és nagyon nagy indulatokat gerjeszthet az olyan emberekben, akik nem értenek ezzel egyet. Szomorú tapasztalatom az, hogy egyes emberekben ezek a tulajdonképpen tökéletesen ártalmatlan írások, a könyvek, amelyeket lejegyeztem, milyen mértékű indulatokat képesek ébreszteni. Egyes embereket egyszerűen megvadítanak ezek az írások. Döbbenetes tény ez számomra, de attól, hogy engem megdöbbent még tény marad. Az okát ismerem és értem, de nagyon nem szeretek erre gondolni. Azt vélem, hogy Istennek célja van ezekkel az írásokkal, és időről időre nem véletlenül jut az ellentábor bizonyos olvasóinak a kezébe egy-egy írásom. Nem mellékesen érdemes elgondolkodni azon, főként az olyanoknak, akikkel ez megtörténik, hogy a düh, mint reakció, vajon honnan ered? Vajon egy intelligens, szelíd ember, akiben a szeretet él és munkál, képes-e dühkitörésre vagy egyáltalán csak felháborodásra egy könyvben leírt teória elolvasásának hatására? Ha én találkozom egy számomra egyértelműen idegen, taszító és hamis tanítással, olyannal, amely számomra egyértelműen gonosz szándékú, akkor sem támad bennem indulat, maximum undor vagy szomorúság. Nem nézem, olvasom, hallgatom tovább mert taszít. De nem leszek indulatos, nem gurulok dühbe. A düh agresszió, amelyet a félelem szül. Talán az igazságtól való félelem. Az igazsággal való szembesülés váltja ki. Ez egy tökéletesen egyértelmű, a gonosztól eredő reakció. Akit egy könyv képes pusztító indulatokra gerjeszteni, annak ezen mélyen el kellene gondolkodnia. De általában ezek az emberek nem az önelemző, önvizsgáló típusok. Ők jóval inkább azok, akik okosnak és tévedhetetlennek tartják magukat. Az írásaimat soha nem nekik szántam, de Isten akaratából mégis eljutott némelyikükhöz. Legyen meg az Isten akarata! Úgy van minden jól. Ezeken a lapokon és különösen ebben a fejezetben nem Isten népszerűsítése a célom. Istennek nincs szüksége erre. Aki szereti Őt az szereti belülről fakadóan szívből, minden reklám és magyarázat nélkül is, aki pedig megtagadja, gyűlöli, annak aztán mondhat bárki bármit, nem fog változtatni az érzelmein. Az én írásom célja bizonyos nyilvánvalóságok feltárása, bemutatása azok részére, akiknek ez szól, illetve azoknak, akiket érdekel. Mindig is a gondolatébresztés volt a célom, sosem a meggyőzés. Vallom, és e hitemben egyre jobban megerősödöm tapasztalataim által, hogy ember embert nem képes meggyőzni önerőből. A gyilkos, halálra vezető úton tömegeket terelgető szekták, (például a karizmatikus gyülekezetek, az óriás egyházak és a többi) hívei sem emberi meggyőzés miatt tartanak ki hamis egyházuk mellett, hanem a gonosz szellemi vezetésének a hatására. Tetszik nekik és hisznek abban, amit ott hallanak, de ez nem az őket megvezető prédikátoraik tehetségének köszönhető, hanem annak, hogy a szellemük oda vezeti őket, mert az oda illik. Vannak persze néhányan, akiknek sikerül kiugrani, akik időben felismerik, hogy veszélyben vannak, tévúton járnak. Ezeket nem képes megtartani a sok hamis egyház, de ezek az elenyésző kisebbség. Az enyémhez hasonló írások, információk talán nekik szólnak. Őket figyelmeztette Jézus Krisztus, amikor a már korábban is említett tíz szűz példázatát mondta el. "Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat. A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak. Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak. Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó. Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő".
Akik hamis egyházak hívei, a mega egyházaké, mint például a katolikus egyház, karizmatikus gyülekezeteké, mint például a Hit gyülekezete, azok hiába szeretik az Urat, nincs a lámpásukban olaj. Mikor megjön a vőlegény, akkor pedig már késő lesz feleszmélni. Itt van minden figyelmeztetés. Aki Krisztus híve, nem lehet semmilyen egyháznak híve, amely összefonódik a földi (politikai) hatalommal. Amely pénzt, vagy bármiféle vagyoni és egyéb támogatást, juttatást fogad el attól, és amely pénzt, vagy bármiféle anyagi juttatást vár el, szed híveitől. Hol láttunk ilyet Jézus Krisztus vagy az apostolok esetében? Az Úr ezt tanította,( Máté 10,-8,9). Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt a ti erszényetekbe. Ha egy egyház összefonódik az állammal, a hatalommal, attól anyagi támogatásban részesül, akkor már azt szolgálja és nem Istent. Sokan felháborodtak (nagyon is jogosan), amikor például katolikus istentiszteleteken azt hallgatták a paptól, hogy melyik politikai erőre kellene szavazni. Ezek az egyházak azt szolgálják, akit minden földi hatalom szolgál: sátánt. Krisztus egyháza szellemi egyház, amelyet belül a szívünkben kell keresni és amelyet az ige, Isten szava a Biblia nyilvánít ki. Hol olvasható az az igében, hogy járj templomba, misére, áldozz, gyónj, fizess-adakozz Rómának, tiszteld a szenteket? Imádkozz hozzájuk, bár ugyanolyan emberek voltak mint te. Imádd Szűz Máriát, aki Istennek szent anyja. Mikor mondta Jézus, hogy földi helytartót hagy Maga után híveinek? Mert a pápa így tekint magára. Vicarius Filii Dei. Isten fiának helytartója. Ha összeadod e latin megnevezés római számoknak megfelelő értékeit, egy elég ismert összeg (szám) jön ki. Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat. A latinban ugye használatos volt a vé az U hang vagy betű jelölésére. Mindebből természetesen nem az következik, hogy a mindenkori pápa személyében kell keresnünk a sátánt, az viszont igen, hogy a pápa és az általa vezetett és uralt egyház, valamint annak vazallusai a sátán legfőbb hatalmi eszköze, amellyel emberi szinten irányítja a világ történéseit.
De menjünk tovább! Tehát még ha el is jutott a keresztény hívő addig, hogy nem kéri a mega egyházak tanításait, papjaik hazugságait, sokuk elmegy inkább egy alternatív gyülekezetbe, ahol hallelujáznak, énekelnek, tapsikolnak, felemelt tenyérrel extázisban dülöngélnek, időnként a földön fetrengenek és csuda dolgok történnek velük. Pedig ők is olvassák az igét, ahogyan a templomok közönségének egy része is valószínűleg. Mégsem veszik észre, hogy kilóg a szőrös kecskepata a csicsás díszletek alól. Hol van az leírva a Bibliában, hogy járj karizmatikus gyülekezetekbe, ahol beléd töltik a szentlelket, ahol csodákat láthatsz, ahova befizetheted, mit fizetheted, kötelezően be kell fizetned minden jövedelmed egy részét? Alig, hogy beköltöztem a kis falusi házunkba, hamarosan megjelent egy kézzel írott cetli a postaládámban, hogy mennyi az egyházadó, mindez Gyuri atya aláírásával. Persze csak ha katolikus vagyok. Hát nem vagyok az. Nagyon nem. Hol van ilyen Jézus tanításaiban? Sehol. Ezek mind a sátán által működtetett egyházak ismérvei. Aki ezekhez tartozik (akár csupa jó szándékból) meneküljön ki belőlük minél hamarabb, mert arra a mondásra, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve nem is találhatnánk szemléletesebb példát, mint az ilyen egyházhoz, gyülekezethez való tartozást. Szomorú, hogy ennyi Istent kereső, Istent szerető, a Bibliát olvasó ember bedől ezen hazug egyházak mesterkedéseinek. Az ige pedig világosság. Elmondja az igazságot ma is, ha valaki meg akarja ismerni azt. Csak figyelmesen kell olvasni, nem úgy, mint egy gép. Ma is letudok tíz oldalt, holnap is, oszt csókolom.
Figyelmesen és gondolkodva kell olvasni, és nem csak egyszer, hogy ezt is letudjuk, hogy elmondhassuk ez is megvolt, hanem lehetőleg minden nap, odafigyelve arra, hogy mit is akar elmondani nekünk Isten az igén keresztül. Minél többet olvassuk, annál jobban beavat bennünket az igazságba. Ha már jól ismerjük egész tartalmát, akkor eszünkbe fognak jutni egyes részek belőle időről-időre fontos élethelyzetekben, hogy újra és újra áttanulmányozzuk, egyre mélyebb megértésre jutva, egyre mélyebb összefüggéseket felismerve Isten akarata szerint. De ehhez először jól meg kell ismernünk az igét. Az pedig, hogy életünkben egyszer letudtuk, ehhez nagyon kevés. Az ige egy nagyon szoros köteléket teremt Isten és az ember között, amelyet nem egy másik embernek kell közvetítenie. Nem a papnak, a prédikátornak, a lelkésznek meg a mit tudomén kinek. Nem! Nekünk magunknak kell kezünkbe vennünk és tanulmányoznunk Isten beszédét! Olvassuk, hallgassuk minél többet és minél többféle fordítást! Így juthatunk igaz felismerésekre az Úr kegyelméből és segítségével. De ha csak azt hallgatjuk meg minden vasárnap és pogány-keresztény ünnepen, amit a Gyuri atya vagy egy mondjuk nő lelkész vagy igehirdető zagyvál össze, akkor ne várjunk túl sok jót. Remélem nem akadtál meg itt a nő lelkész zagyvál résznél. Mert ha igen, úgy a te készülékedben van a hiba testvér. Olvasd csak el az 1 Korintus 14,-34, majd az egy 1 Timóteus 2,-12, és megérted miről beszélek. Ja, hogy te ezt nem ismerted. A református atyafiak sem. Nem hát mivel nem olvassák az Isten beszédét csak hallgatják bóbiskolva a sok zagyva keresztény maszlagot. Mi tehát keressük az igazságot! Mi keressük azt és ne mástól várjuk, hogy elmondja azt! Persze az igazsághoz vezető útnak szerves része a különféle emberek által megnyilvánított vélemények elolvasása, meghallgatása is, ha például az apostoli leveleket olvassuk a szentírásból akkor is éppen ezt tesszük, de semmiképpen se kövessük el azt a hibát, hogy gondolkodás és elemzés nélkül elfogadjuk dogmaként ezeket. Számtalanszor leírtam, akarnunk kell, keresnünk kell a kapcsolatot Istennel. Kérnünk kell Krisztust, hogy segítsen nekünk. Őszintén és teljes szívből át kell adnunk Neki a gyeplőt, különben nem történik semmi.
Visszatérve fejezetünk témájához, ha igaz az eleve elrendelés, akkor én például mégis miért dolgozom? Ha Isten már úgyis, eleve eldöntötte kinek segít és kinek nem, ha már úgyis minden le van játszva, akkor miért? Mert az nem lehet kérdés, hogy az ember megpróbál-e helyesen cselekedni vagy sem. Ezt kell tenni, Isten pedig szándéka szerint használja vagy nem használja ezeket a cselekedeteket, (esetemben például az írásaimat) az Ő céljaira. Nagyon erős és nagyon határozott késztetést éreztem és érzek arra, hogy leírjam a gondolataim, ezért megteszem. Több alkalommal szóltam már erről és most is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hit önmagában elégtelen. Akik ezt hirdetik - és ezek bizony igen sokan vannak - félrevezetik az embereket. A hit akkor igaz, ha igaz cselekedet is párosul hozzá! Ha nem tesszük, amiben hiszünk, akkor nem hiszünk igazán. A valódi hit cselekedetre sarkall. Ott van az újszövetségben egy egész könyv ezzel a címmel: Apostolok cselekedetei. Nem Apostolok hite, hanem cselekedetei. Miért cselekedtek ezek az apostolok, ha elég a hit? Ha valaki éhes, kevés azt mondani neki: egyél! Adni is kell neki enni. Érdekes, azoknak akik azt hirdetik, hogy cselekedet nem szükséges (sőt tilos) az üdvösség eléréséhez, ez nem tűnik fel. Értem én a csapdát, amelyben ők vannak, de ez egy csapda, amely csak arra jó, hogy alapot adjon az igét félremagyarázóknak, akik igyekeznek a hívőket eltéríteni az igaz útról, az Úrtól. Az érvük az, hogy amennyiben cselekedetekkel akarod elérni az üdvösséget, megtagadod az ingyen kegyelmet, amit az Úr, Jézus Krisztus az Őbenne való hit által ad neked. Ez igaz és logikus is. Lenne, ha csak cselekedetekkel akarnád kiérdemelni az üdvösséget, mert az lehetetlen. Ezt csak és kizárólag Jézus Krisztus tudta véghezvinni, bár Neki a hite is tökéletes volt. Ezért jött el, áldozta fel Magát érted és minden emberért. Ezért segített, hogy neked ne keljen megtenned azt, amire nyilvánvalóan képtelen vagy. De ez nem azt jelenti, hogy ne is tégy semmit! Ez a szándékos eltorzítása, rosszindulatú félremagyarázása az igének. A hitnek cselekvő hitnek kell lennie! Nem azzal a céllal, hogy a jó cselekedeteid által üdvözülj, hanem azzal a céllal, hogy az Úr hasznára légy, hogy szolgáld Őt és az embertársaid. Az Úr is szolgált, az apostolok is szolgáltak. Neked elég lenne henyélve hinned? Hallgattam egy egyetemen is előadásokat tartó, egyébként hívő embert, aki azt próbálta elmagyarázni, hogy a hit tanulható. Úgy, mint bármi egyéb. Akár egy munka, vagy bármiféle készség, amelyet kellő gyakorlással egyre jobban leszünk képesek művelni. Nos, én ezt nagyon másképpen látom. Én úgy gondolom, hogy az Istenben való hit egy hatalmas kegyelmi
ajándék Istentől. Ma is sokszor elgondolkodom azon, hogy lehetséges-e racionális magyarázatot adni a hitre jutásra. Hogy esetleg egy hívő családi háttér, vagy környezet adhat e kellő alapot arra, hogy az ember hitre jusson? Nagyobb eséllyel jut hitre az az ember, aki egész gyermekkorát egy ilyen környezetben tölti, ilyen nevelésben részesül? Elvileg ez mindenképpen erősítő tényező kellene, hogy legyen ám számos ellenpéldát látunk ilyen esetekben is. Ott van például Katy Perry, a mára hatalmas karriert befutott popdalénekes világsztár esete, akinek a szülei mindketten keresztény prédikátorok, nagyon komolyan veszik a keresztény tanokat, így leányukat is nagyon határozottan, szigorú keresztény erkölcsök szerint nevelték. Katy gospel énekesként kezdte a pályafutását, és bár tehetséges volt, próbálkozása a teljes érdektelenségbe fulladt. Kiadott egy gospel albumot, ami hatalmas bukás lett. Ezután – saját bevallása szerint, hogy sikeres legyen - eladta a lelkét az ördögnek. Ő nyilatkozta ezt egy vele készített beszélgetés során. Mosolyogva és teljes természetességgel mondta ezt a kamerába. Dollármilliomos világsztár lett belőle. De számos más esetben is előfordult az, hogy a vallásos nevelés éppen egy dacreakciót váltott ki a gyermekből, és éppen annak a hatására fordult el Istentől. Én tehát az ehhez hasonló és a saját tapasztalatomból is arra a meggyőződésre jutottam, hogy a hitre jutás vagy megtérés, - kinek mi tetszik – egyáltalán nem külső körülmények hatására következik be, már ha bekövetkezik. Ez egy belülről fakadó, benső indíttatású történés, amelyre így külső okokat hiába keresünk. Stimulálhat bennünket egy-egy külső hatás, de ahhoz, hogy hitre jussunk ezek bizonyosan elégtelenek lesznek. Elengedhetetlen a belső indíttatás, amelyet csak Isten adhat meg nekünk. Ha megnézzük Jézus Krisztus korát, az ott történt eseményeket, akkor is ugyanezt látjuk. Jézus Krisztus a zsidókhoz ment elsődlegesen, mivel nekik szólt az ígéret, amelyet Isten Ábrahámnak tett. Az az ígéret, miszerint eljön a Messiás, és beváltja az összes próféciát, amelyet a tórában olvashattak. Végül ez történt. Eljött a Messiás, beváltotta az összes messiási próféciát és ennek ellenére a zsidóság döntő többsége elutasította Őt. A csodák ellenére, a kikezdhetetlensége ellenére, a bölcsessége ellenére nem hittek Benne. Érdekességként megjegyezném itt, hogy egy Peter W. Stoner nevű matematikus vette a fáradtságot és kiszámolta mekkora a valószínűsége annak, hogy egy személy az élete során legalább nyolc messiási próféciát be tudjon teljesíteni. Arra jutott, hogy ennek a valószínűsége nagyjából egy a százmilliószor milliárdhoz. Magyarul nulla az esélye. Jézus Krisztus ehhez képest negyvennyolc messiási próféciát teljesített be néhány év alatt. De ez is kevésnek bizonyult az Őbenne való hitre jutáshoz a legtöbb kortársának és a legtöbb máig élt, élő embernek is. Én a magam részéről azt gondolom, hogy a valódi hitt egy megmagyarázhatatlan és valós mértékét tekintve felfoghatatlan értékű Isteni ajándék, amelyet az ember e világon egyszerűen nem lehet képes teljes mértékben felfogni, hiszen ennek az ajándéknak a nagyszerűsége egész teljességében csak otthon, Isten királyságában mutatkozik majd meg. Teljes valójában csak ott lesz látható, érthető, érezhető és átélhető. Nem tudhatjuk, csak néha ráérezhetünk egy-egy kósza fuvallatként az ígéret nagyságára, amelyben részesültünk mi hitre jutott emberek. Írtam már és tartom, ez az érzés leírhatatlan és megmagyarázhatatlan, ennek okán pedig átadhatatlan szavakban más embereknek. A szerelmet sem tudod elmagyarázni. Ez valami ahhoz hasonló élmény csak éppen kizárólag és tökéletesen a szellemi részre kihegyezve. Mi a szerelem szellemi része? Tökéletes bizalom, feltétel nélküli odaadás, tökéletes ragaszkodás azaz hűség, végtelen, mindent felülmúló szeretet, őszinteség és hála. Tehát Isten ezt vagy adja valakinek vagy nem. Nem lehet megtanulni. Az igaz, hogy a hit, minél jobban megnyílik az ember Isten felé, annál jobban elmélyül benne. Ehhez pedig idő kell. A hívő ember, ahogy halad előre, ahogyan Isten vezeti, egyre jobban és tisztábban lesz képes felfogni és megérteni azt, ami történik vele és benne. De hangsúlyozom: A hit nem sajátítható el autodidakta módon, önálló tanulással, gyakorlással. Az ige azt mondja, hogy Isten bizonyos embereket megkeményít, másokat pedig nem. Akit nem keményít meg, azt segíti. Úgy, hogy megmutatja Magát neki. Felismerteti Magát azzal, abban az emberben. A hit kegyelem, amelyet csak Isten képes beültetni az emberbe azzal, hogy új szívet ad neki. Számos esetben használtam már ezt a fogalmat, hogy új szívet ad. Bibliai fogalom és az ember hajlamos elsiklani felette, ha találkozik vele. Egészen addig, amíg át nem éli, meg nem történik vele a dolog, mert akkor megérti. Ez nem csak egy afféle üres frázis. Ez szó szerint értendő! A szív sokkal több, mint egy organikus pumpa, egy biológiai gépezet, amely létfontosságú feladatot lát el az élő szervezetben. A szív a szeretet központja. Vajon miért küzdenek manapság annyian szívproblémákkal? És ennek ellenére milyen érdekes, hogy az egyetlen szervünk, amelyet nem képes megtámadni a rák. Figyelemre méltó. Tehát Isten amikor elfogadja az embert gyermekének, valóban egy új szívet ad neki. Nem arra gondolok, hogy kiveszi a régit és betesz egy újat, de Istennek minden a hatalmában áll és simán elvégezhet egy pillanat alatt is olyan módosításokat rajtad, amilyet csak akar. Tudom mert átéltem és mondhatom elég döbbenetes élmény amikor rájössz, hogy rajtad konkrétan semmi sem múlik, van valaki, aki azt tesz veled amit csak akar. Így működnek a csodaszámba menő gyógyulások, amelyek sok esetben orvosilag is dokumentált, bár annál kevésbé szívesen publikált események. Érdekes dolog az, hogy egyébként minden ember hisz valakiben vagy valamiben. Önmagában, a saját hatalmában, a kapcsolataiban, a tudományban, a természetben, földanyácskában, a rendszerben, vagy valamilyen vallásban, szentekben, Szűz Máriában, Allahban, Visnuban, Nagy-Manituban. De a világ teljes népességéhez mérten csak igen kevesen hisznek a Biblia Istenében, illetve Jézus Krisztusban. Lényeg az, hogy minden emberben él a késztetés, a szükség, a vágy, hogy tartozzon valakihez vagy valamihez, aki, ami segíti őt, akiben, amiben bízhat. A sátán munkája abban nyilvánul meg ebben a világban, hogy ezt a célt elrejti vagy ha már tökéletesen elrejteni nem tudja, akkor meghamisítja az emberek tudatában. Önszolgálat, hamis vallások, mindegy, csak ne Jézus Krisztus legyen a befutó. Ez az egy cél lebeg a szeme előtt a gonosznak, mert ha ezt eléri valakinél, akkor azt a lelket sikerült magával rántania. Írtam feljebb, hogy nem szívesen írom ezt a könyvet, vagy legalábbis bizonyos részeit. Nos, ez itt megint csak egy éppen ilyen rész. Hiszen ha az eleve elrendelés igaz, akkor Isten előre tudja, hogy kit fog segíteni és kit keményít meg, azaz kit nem fog segíteni. Ha a hit nem tanulható, csak kapható, akkor azokban az emberekben, akik híján vannak ennek a hitnek, akik önmagunkban, vagy bármi másban hisznek, nagy eséllyel ellenszenvet fogok kiváltani ezekkel a gondolataimmal. Feltéve, hogy eljutnak hozzájuk soraim. Senki sem szeret a kirekesztett szerepében gondolkodni. Ha nem kellek neked, akkor utállak és az ellenségem vagy! Könnyen felbukkanhatnak ilyen jellegű érzelmek még azokban is, akik esetleg már hajlanának az én Istenem felé, akikben már felébredt a vágy, hogy keressék az Úrral való a kapcsolatot, közösséget. Bár az ő számukra van egy igen jó hírem: Ha ez a vágy már felébredt a szívükben, akkor ők abba a táborba tartoznak, ahova én is sorolom magam. A Jézus Krisztust követő és szerető emberek táborába. Ez a vágy, az Isten utáni vágy csak úgy ébredhet fel az ember szívében, ha azt Isten erre alkalmassá teszi. Ahogyan ezt Dávid, a zsidók ikonikus királya, tisztán és pontosan látva a valót meg is fogalmazta." Oh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt az érzést a te néped szívében, és irányítsd az ő szívöket te feléd! Salamonnak pedig, az én fiamnak adj tökéletes szívet, hogy a te parancsolatidat, bizonyságtételeidet és rendelésidet megőrizhesse, s hogy mindazokat megcselekedhesse. Azt mondta tehát, hogy irányítsd az ő szivöket, és adj tökéletes szívet.". Dávid úgy gondolom, vitathatatlanul képben volt Isten hatalmával és az emberi világban betöltött szerepével kapcsolatban. Nyilvánvalónak és magától értetődőnek tartotta, hogy az Isten az aki irányít és aki vagy ad vagy nem ad. Tehát nem úgy működik a dolog, ahogyan a jó prof mondta, megtetszik az idea, és úgy döntök kipróbálom. Először napi egy percben, aztán mondjuk megduplázom a következő héttől és így tovább. Ez nem működik. Akiben Isten nem veti el a magot, abban sosem fog kicsírázni a később erős fává fejlődő növény. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Isten mindenkit hív (hívott), mindenkit életre szánt, akit csak valaha is megteremtett. De nem mindenki fogadta el ezt a meghívást. Itt van tehát a szabad akarat. Isten annyira szeret bennünket a teremtményeit, hogy nekünk adta a döntés jogát. Ellentétben az állatokkal, akik egy fix program szerint működnek, ösztönlényekként. Mi dönthetünk, dönthettünk. Választottunk így vagy úgy élve a hatalommal, amelyet Atyánk ránk ruházott. Választottunk és Isten tudomásul véve a választásunkat Maga is választott. Kiválasztotta az övéit. Ezek a választottak, a tisztességre szánt edények. Akik sajnos kevesen vannak. Az a rengeteg ember, aki nem fogadta el Isten meghívását, akik ugyan hivatalosak voltak de választottak nem lettek, ők mindannyian felültek a sátán hazugságainak. Így vagy úgy, de egy olyan igazságot fogadtak el a magukénak, amely nem az Úr, Isten egyetlen igazsága. Ezek az emberek a saját szabad akaratuk okán idézik elő a saját pusztulásukat, kárhozatukat. Hiszen megteheti az ember, hogy a valóságot figyelmen kívül hagyja, de azt nem teheti meg, hogy a valóság figyelmen kívül hagyásának a következményeit hagyja figyelmen kívül. Azokkal szembesülni fog ha tetszik ha nem. E fejezet végére hagytam tehát ezt az előbbi idézetet Jézus Krisztustól, és az abból fakadó gondolatokat. Ezt az idézetet, amelyet nyilván sokan elolvastak, de vajon mennyire ütötte szíven őket ez a néhány szó? És ha szíven is ütötte őket, vajon elgondolkodtak-e rajta? S ha elgondolkodtak, vajon mire jutottak? "Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.". Ez a kijelentés számomra, bár az evangélium igen csak szerves része, minden csak nem örömhír. Szomorú vagyok ettől az igétől. Mert mit jelent ki? Azt, hogy Isten mindenkit hív, szólít, mégis kevesen vannak azok, akiket választott. A fordítás itt is nagyon lényeges. Ha választott, akkor az múlt időt jelent. Isten (már) választott a hivatalosok közül. Annak ellenére, hogy még itt vannak a hivatalosok, elvileg tehát lenne alkalmuk szépíteni. De az Isten mégis (már) választott. Mi ez, ha nem eleve elrendelés? Ha pedig az, és te egy vagy a választottak közül (mert jó eséllyel az vagy, ha ezt az írást olvasod, hiszen ha eddig érdekelt e könyv és nem vágtad dühösen a falhoz, akkor valószínűleg ha így-ha úgy, de közel egy húron pendülünk) akkor tehát képesek lehetünk felfogni ezt az elmondhatatlan kegyelmet? Hogy ennyi lélekből talán éppen én is, mi is a választottak közé tartozunk? Ez egy akkora ajándék, amelyet emberi ésszel képtelenség felfogni. Hiszen nem ismerjük azt, ami Isten országában vár a választottakra. Az nyilvánvalóan minden fizikai, földi elképzelést messze, magasan meghalad, felülmúl. Hogyan alkothatna a véges fogalmat a végtelenről? Sehogy. Éppen így nem lehet képes a fizikai létben létező lélek elképzelni a szellemi lét fenségét. Azt, amit Isten kínál a gyermekeinek. Azt gondolom, hogy bár senki sem lehet itt bizonyos semmiben, mégis ha képes vagy (voltál) az Úr kezébe adni magad, őszintén és teljes szívedből megbízva Őbenne, akkor nem is fogsz csalódni, mert Ő (és csak Ő) képes megmenteni téged és megtartani azon az úton ebben az irdatlan viharban, amely az Ő országába vezet. Ne legyenek illúzióid! Nincs kompromisszum, nincs alku. Ez nem a piac. Vagy tökéletesen befogadod Őt a szívedbe és átadod magad, a kormányodat Neki, vagy véged. Nincs mese, ez a játék szó szerint vérre megy. De ne ijesszen meg, amit itt olvastál, sokkal inkább lelkesítsen és bírjon gondolkodásra, cselekvésre! Hiszen van esélyed. Csak meg kell becsülnöd ezt az esélyt és élned kell vele. Mert bár az út ki van szabva, a rajta való lépések még rád várnak testvér. Azokat neked kell megtenned, hogy végül az életre juss!
