Rendszeres olvasók

2022. május 25., szerda

Jézus Krisztus Isten?

 

Jézus Krisztus Isten?

 

"Jézus Krisztus kijelentése, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak, minek kell hamarosan megtörténnie, ő pedig angyala által elküldte azt, és megjelentette szolgájának, Jánosnak, aki bizonyságot tett Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott".( Jelenések 1,-1,2).

".... És láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló volt. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangosan kiáltott annak, aki a felhőn ült: Ereszd neki a sarlódat, és arass, eljött az aratás órája, mert megérett a föld aratnivalója! A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet". (Jel.14,-14,15,16).

"Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, jöjj, Uram, Jézus!". (Jelenések 22:20)

Ez a három rész a Jelenések könyvéből származik, némi alapot jelentenek számunkra az elmélkedéshez. Lehetetlen ebben a cikkben az összes igazságot lefedni, mert a téma végtelen de ugyanakkor sürgető. Miért sürgető, mert az Úr közel, és meggyőződésem szerint egy hívőnek már most kell tudnia, hogy ki és mi vár rá a jövőben. Ez a téma mély komolyságot igényel, hiszen Urunk Jézus Krisztus dicső személyéről a mi Teremtő, Megváltó Istenünkről esik szó. Amikor erre irányul a gondolatunk, mély alázattal kell hozzáállni, nem valami juhpásztorról beszélünk, hanem a Mindenható Istenről.

A minap hallottam egy ismert ige hirdetőtől, hogy Isten három személy egy tökéletes harmóniában egy gondolattal de mégis három személyiséggel. Ő a szentháromság hívei táborát gyarapítja. Én nem szállok vitába ebben a témában. Kezdettől fogva hiszem, hogy egy az Isten egy személyben. 

Ma elutasítjuk a cinizmust, és csak Isten Igéjéhez fordulunk. Hiszen mindenki mondhatja, hogy neki minden világos, miért kell ezzel foglalkozni. De olyannyira megosztó ez az Istenismeret köztünk, mindenféle nézeteltérés, hogy néha a hívők ezen az alapon abbahagyják a kommunikációt egymással. Ez komoly, mert becsteleníti az Urat.

Mit jelent az "axióma" szó? egy elkészült elméleti szakdolgozat nem képezi további elemzés tárgyát. De nyilván a gyakorlatban különböző fogalmak léteznek Jézus Krisztus személyéről, ez nem csak vita tárgya, hanem sokan megoszlanak egy életre, sőt, a hívők akik szeretik Istent, legalábbis ezt mondják, nem jutnak konszenzusra. Egyes prédikátorok esetében a prédikáció természete, „így és nem másként” azt sugallja, hogy az Ő gondolatai helyesebbek, mint más gondolatok, pont. De igyekszünk nem emberektől származó következtetéseket levonni.

Sokszor hallani, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Isten, és nincs más Isten. Monolit, magában foglalja az Atya és a Szent Szellem teljességét? Ez azt jelenti, hogy az Atya, aki elhagyta a mennyet, elküldte saját magát, foganta magát, maga halt meg a feszületen, és feltámasztotta magát. Tehát az evangéliumokba így kellett volna megírni, ha emberi logikával akarunk érvelni. De hála a Mindenható Istennek ez nem ilyen egyszerű! A Szent Szellem nyelve más, és szavainak egyértelműen felismerhető jellemvonásai vannak. A Szentírás megerősíti, hogy Jézus Krisztus az igaz Isten, és ez így van. De ellentmondhatunk-e Isten Szellemének, ha azt mondjuk, hogy Isten nevét, Jézus Krisztust névként ismerték, mindvégig? Testben volt, amikor megjelent néhány embernek az ókorban? Milyen Isten volt Ő? Soha senki nem látta Istent, mert Isten Szellem, de ki jelent meg az embereknek, még azelőtt, amikor még nem vette fel a szolga alakját, és olyan lett, mint az ember? Néha elfelejtjük hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ha egy személyt és képmását az örökkévalóságból vették, Isten szándéka szerint, akkor ez a kép nem a világ teremtésétől, hanem a világ teremtése előtt létezett, ami azt jelenti, hogy örökké volt is lesz. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött."  „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:14).

 Isten csodálatos megjelenése a testben, a jámborság misztériuma, amely egy ideig rejtve volt. De Isten emberi testben jelent meg, ez Isten emberszeretetének megnyilvánulásának csodája, mert így is van megírva, hogy megjelent Isten emberszeretete. Hogyan jelenhet meg egy szent Isten, ha nem testben? Ez egy fátyol a hús, eltakarta Isten dicsőségét, mert a bűnös ember nem nézheti Isten mennyei dicsőségét, az ember látta Istent húsvér formájában, de még abban a nem megdicsőült testben.  De még a feltámadása után sem olyannak látták őt a tanítványok, amilyennek látta János a Jelenések könyvében, mert mint Isten nem ment fel az Atyához. Ezt úgy értem, hogy még nem foglalta el az Istennek való helyét az Atya jobbján. A jobb szó nem jobbkézt jelent. Hanem a jobbik oldalán, a győztesnek járó jobbik oldalt. A tanítványok látták a feltámadt Messiásukat, de olyannak látták mint Emberfiát. Krisztus áldozata által a fátyol megszakadt a templomban, és a hívő most beléphet a Szentek Szentjébe, és láthatja Krisztus dicsőségét, ez adatott a szellemi látással, amit hitnek nevez a Szentírás. 

A kegyelem jelenlegi idejéről beszélünk, amelyben hála Istennek most élünk. De még nincs megdicsőült testünk, és a saját szemünkkel sem láthatjuk Krisztus mennyei dicsőségét. Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló bizonyságtétel olyan erővel jelent meg, hogy a halottak közül sokan feltámadtak. És Jézus, ismét nagy hangon kiáltva, kilehelte lelket.  És íme, ketté szakadt a fátyol a templomban, tetőtől talpig, és a föld megremegett, a kövek meghasadtak, és a sírok megnyíltak. Sok elaludt szent teste feltámadt, és feltámadása után a sírokból kilépve bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Máté 27:50-53).

A Jelenések könyvében nem találjuk Jézus névvel kapcsolatban a jövőbeni ítéleteket, ha igen, akkor a földi jelen vagy az eljövendő időhöz kötődik. A mindenható Istennek nincs neve, Ő Van Létező JHVH, a különböző nevét bizonyos idők és események tárják fel vagy kapcsolják össze személyével. Az olvasó, aki tanulmányozza a Bibliát, a Jelenések könyvét, azt tapasztalhatja, hogy Jézus Krisztus nevét csak akkor említik, ha kegyelemről van szó, és amikor az övéire utalnak. Igen, elolvashatod és megtalálhatod Jézus, Joshua nevét a Jelenések könyvében, de ha az Ő jövőbeli eljöveteléről van szó, akkor így van megírva: "Én vagyok az Alfa és az Ómega (a kezdet és a vég), ezt mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható.". De a Gyülekezet korszaka után, de már a Jelenések 2. és 3. fejezetben sem szerepel az Ő neve. Valószínűleg úgy jelenik meg, "mint az Emberfia": "Megfordultam azért, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt, és amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót, aki bokáig érő ruhában volt, mellénél aranyövvel körülövezve.". János apostol, mint senki más ismerte Urát, aki mindvégig szerette őt, földi élete során és feltámadása után is. De az történt, hogy amikor meglátta, nem szólította nevén. Ennek egyetlen oka van, hogy a jövő eseményei Isten Szelleme tollával vannak leírva, hatalma, ítéletéhez kötve, ahol Ő már nem a tőle kiáramló kegyelem személyét látta János, hanem Isten képét. És itt teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy azt akit  látott János az Atyát látta. Még a földön is ezt mondta Fülöpnek, aki engem látott az Atyát látta.  Nincs semmi kétség afelől, hogy a Messiás ember képében jött a földre, az emberekhez. De az ember az Ő képére volt teremtve. Amikor a kegyelem idői elmúltak, a mennyben Isten Fiának dicsőségét látjuk Bárányként, és ez örökké megmarad. De mi úgy látjuk Őt, mint a győztest, aki Atyja trónján ül, nem mellette. "Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján." (Jelenések 3:21). Érezzük a különbséget a trónok között? Úgy tűnik számomra, hogy soha nem fogunk helyet foglalni Isten trónján, erre még gondolni sem lenne szabad. Ez a kiváltság csak Istennek adatik meg. Érdekes gondolat, mert aki győz, az az Ő trónján foglal helyet, de mikor és meddig? Az idő rövidsége miatt nem időzhetünk el ezen a gondolaton. 

 A Jelenések könyvében már nem találkozunk az Atya Istennek tulajdonított nevével. 

 Most egy nagyon komoly kijelentést fogok idézni az alábbiakban. Ami a fenti gondolatokhoz hozzátennék, hogy a szentháromság tanát hirdetők, nem fogják fel Isten hamis ismeretük következményét. Pedig az annak a jele, hogy túlmennek Krisztus tanításán, egy szóval se említi és nem is utal arra Krisztus, hogy Istennek három személyisége lenne, az Atya a Fiú és a Szent Szellem, egy Isten, nem három hiposztázis, személyiség, mert egy személynek arca is kell hogy legyen, tehát három arcnak kellene megjelennie. Az Atyát se a Szent Szellemet nem látja senki, csakis Joshua Messiás jelentette ki. És akit látunk a Jelenések könyvében, az Szent Isten, SZENT jelzővel megáldva.

"Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz, és a trón körül szivárvány volt, látszatra olyan, mint a smaragd. A trón körül huszonnégy trón volt, és a trónokon huszonnégy, fehér ruhába öltözött vén ült, a fejükön aranykoronával…..Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő! És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, aki a trónon ül, annak, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónon ülő előtt, és imádja azt, aki örökkön-örökké él, és koronáikat a trón elé teszik, és azt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztesség és erő, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratod által lett és teremtetett". (Jelenések 4 rész).

 

2Jn:1:9

Aki túlmegy a Krisztus tanításán, és nem marad abban, annak nincs Istene, aki megmarad az ő tanításában, azé az Atya is, és a Fiú is.

2022. május 20., péntek

Meggazdagodni akarók.

 

Meggazdagodni akarók. 

" Akik ellenben meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe, és sok értelmetlen és káros kívánságba esnek. Az ilyenek az embereket a veszedelem és pusztulás mélységébe taszítják. Mert az összes gonosz dolgok gyökere a pénz kedvelése. Némelyek, mikor ez után futottak, eltévelyedtek a hittől, és sokféle kínnal szúrták át magukat.(Tim 6-9,10).

 Az Úrtól mindig megkapjuk a szükséges utasításokat. Ő szeretetével arra tanít minket, tanitványaikat, hogy ne csak úgy éljünk, hogy Istennek tetszünk, hanem azért is, hogy örömünk legyen ebben a világban. Mert az igazságnak való engedelmesség megszabadít minket a lélek és a test minden szennyétől, a bűntől, és örömet okoz lelkünkben, ha megszabadulunk tőle, mert ez minden utasítás célja. A felszabadulás eredménye, hogy a lélek képes legyen dicsőíteni az Atyaistent és Jézus Krisztust. A világi lelkiállapota arra késztette Lótot, hogy letelepedjen a bűnös Szodoma szennyezettsége közepette. A hit soha nem vezet oda; egy szellemi hangolt elme soha nem menne oda; annak ellenére, hogy a Szentírás szerint Lót „igaz lélek” volt (lásd 2 Péter 2-7,8). ( mi őt elítélnénk a helyzete miatt, de Isten mélyen lát a szívekbe). De e világ szerelme úgy hozta, hogy eleinte „választott”, majd „kiterítette sátrait”, végül „Szodoma kapujában ült”. Szodomában gyökeret vert. Eddig jól ment neki, de a megpróbáltatások ideje azt mutatta, hogy nem a megfelelő választás volt. Micsoda sorsot választott! Valóban egy meghasadt medence volt, amely nem tartja a vizet – egy törött vessző, amely átszúrta a kezét. És ezért milyen jó, ha megengedjük Istennek, hogy minden utunkat igazgassa, rendbe tegye, rábízva azokat, mert Ő mindent kész és el tud intézni – válasszuk meg utunkat az Ő csalhatatlan bölcsessége és határtalan szeretete szerint! Lót kétségtelenül úgy gondolta, hogy azzal, hogy Sodomába költözött, jót tett magának és családjának. De a későbbi események megmutatták, hogy tévedett. Egy hang különös fontossággal szól a fülünkben – egy hang, amely azt üzeni, hogy ne engedjünk a világi szellem olykor felbukkanó megnyilvánulásának: „Pénzkedveléstől mentes legyen életetek forgása, elégedjetek meg azzal, amitek van, hiszen Isten maga mondta: "Nem mondok le rólad, sem el nem hagylak téged." ” (Zsid 13-5). Áldott sors! Ha Lót elégedett lett volna azzal amije volt, soha nem választotta volna a gazdag, vízzel permetezett Szodoma környékét. De sokan mondhatják – hát Szodomában élt, és Isten mégis megmentette a pusztulástól. Ez kétségtelenül igaz. De választásának következményei semmiképpen sem nevezhető áldottnak. Hitehagyásunk miatt az utókor szenved, azok, akiknek örökölniük kellett volna az áldásokat. És tudjuk utólag, hogy Lót vérfertőzés által, nemzet leszármazottakat lányai révén, akik aztán a moabita nép Izraeltől elkülönűltek lettek. Ez a bűnös törvényszegés, még ha bódult állapotában is cselekedet, megmutatja, milyen következményekkel jár, ha a család és a gyülekezetekben milyen szellemiséggel élünk, különösen akkor, ha előkelő helyen, gyülekezeti vezetők vagyunk. Nem tudatosan (mert Lót részeg volt) hanem szellemi bódultságban, termeljük a vallásos világi keresztényeket, illetve nem Krisztus szegénységét választjuk aki otthagyva mennyei dicsőségét kiüresedett érettünk, hogy gazdagok legyünk őbenne. Ha nem ezt az utat választva, megsokasodnak a hűtlenség a bűn következményeivel, mert az eredmény az anyagi áldás vonzó és megtévesztő lehet. A gazdag, világi gondolkodású keresztények sikere, akik maguknak élnek, esetleg a jövedelmük tizedét aldozzák, megtévesztő példa lehet a fiatal lelkek számára. Van egy olyan vélemény, hogy a pénzhez ragaszkodó lelkész nem szolgálhat a gyülekezetben (azokra gondolok, akik igével szolgálnak, nem tanácsos pénzkezelőnek lenni a gyülekezetben), mert ha a hivatása Isten igehirdetése, szolgáljanak a saját eszközeikkel, ahogy azt Pál apostol tette, nem volt terhére senkinek. De ennek a gondolatnak vannak mélyebb következményei, ez a szektáns gondolkodás, ami a saját meggyőződésünk elfogadása az a közeli rokoni ego szeretete. Korlátolt szemlélet, ami elhatárolja magát  a Szent Szellem szabad áramlását a szívünkben.

Néha azon tűnődünk, miért vágynak meggazdagodni olykor hidegen racionális, világi szellemű gyermekeink. Azért hagyják el az gyülekezeteket, mert nem azt tapasztalják amit Isten szavában véltek felfedezni, nem találták meg az Atya szeretetét a közösségben. De lehet, hogy ezáltal nem találták  meg az élő igét agyakorlatban, és gyakran a Krisztus ellenségeivé válnak.  Lótól származtak a moábiták, akik Izrael ellenségei lettek. Még ha igaz, üdvözült lelkek vagyunk is, ez nem jelenti azt, hogy evilági elvek szerint gondolkodhatunk és cselekedhetünk, hiszen Isten erejét ismerve biztosak vagyunk üdvösségünkben, ez még nem jelent biztonságot. Isten kegyelme képes megtartani a lelkeket, és megőrizni magát sértetlenül az örök életre. De a gazdagság szeretete, az egy veszélyes út, mert elveszíthetjük a bizalmat és a kétely uralkodhat bennünk, és csak Isten irgalma dönthet a sorsunkról, de ez kétségtelenül veszélyes út. Előttünk nem lesz ismeretes a hovatartozásunk, állandó kételyek merülnek fel, csak akkor lesz világos, ha  kiderül, hogy az Ő kegyelmi döntése  mentett meg az örök haláltól. Az Úr azt akarja, hogy már itt ezen a számunkra idegen környezetben éljünk gazdagon Isten mérhetetlen bölcsességében. 

A Szentírás nem azt mondja, hogy mindannyiunknak szegénynek kell lennünk, ez nem lenne igaz, ugyanis a jómódú embereket felhasználja mások segítségére, de a gazdagsághoz több kegyelem szükséges az Úrtól, mert sok a kísértés benne. Gazdagnak lenni az eszközökben, és koldusnak maradni, valóban ez a boldogság. Az igazságtalan gazdagság, ha egy körültekintő sáfár kezében van, nem árt a léleknek és másoknak, hanem éppen ellenkezőleg, áldás lehet a rászorulók számára. Ha nem lennének ilyen testvérek, nem lennének ingyenes Bibliák a FÁK-nak, sem Dél-Amerikának, sem Afrikának, sem a harmadik világ más országainak. Ma már minden otthonban az ilyen országok házaiban, egy vagy több Bibliát ingyen osztogatnak (egy Biblia önköltségi ára, egyszerű formátumban, a kiadónál kb. 15-20 euróba kerül harminc évvel ezelőtt, nem számítva a szállítási és vámköltségeket.) 

 A HIT HÁROM OLDALA . 

 1 Thess. 1-9,10 a hit három olyan aspektusát sorolja fel, amelyekről az újonnan megtért thesszalonikaiak tanúskodnak, nevezetesen;

 1) Istenhez fordultak a bálványoktól; 

2) Az élő és igaz Isten szolgálata;

 3) Várják a mennyből az Ő Fiát. Igen, mindannyian próbára tehetjük magunkat, ebből a szempontból? Ha e három oldal közül csak egy hiányzik belőlünk, akkor máris fogyatékosak vagyunk a hitünkben. Ennek a fogyatékosságnak az előzménye, hogy a fejlődésünk kezdettől fogva nem volt normális, vagy valamilyen fejlődési szakaszban válságba kerültünk. Mielőtt megtértünk Istenhez, mindegyikünknek megvolt a maga bálványa. Természetesen ezek nem fa, kő vagy hasonló szobrok voltak (bár ez sem kizárt), hanem ezek a bálványok uralták a szívünket azon a helyen, ahol Istennek kellett volna ülnie a trónon! Rájuk, ezekre a bálványokra irányultak törekvéseink, hajlamaink, időnk, erőnk és minden élet ritmusunk.  Egyeseknek bálványa volt a sport, az utazás, a filmek, a tévézés, a különböző élvezetek hajszolása, a politika és egyebek.  Mindezek felett a fő bálvány ült a trónon – a hatalmas „én, ego”, amelyet naponta imádtunk! Amikor Isten Igéje behatolt a szívünkbe, amikor fénye megvilágította lelkiismeretünket és feltárta életünket, amikor az evangélium megvilágosította elménket és felöltöztük Jézus Krisztust, akkor Istenhez fordultunk. Egy körülményt azonban hangsúlyozzunk: a thesszalonikaiak elfordultak a bálványimádástól és Istenhez fordultak. Ez nyilvánvaló és konkrét cselekedet. Ha nem lesz ilyen nyilvánvaló abszolút törés a szívünkben azokkal a bálványokkal, amelyek uralnak bennünket, akkor a fejlődés megtorpan, és sokáig anyatejes csecsemők maradunk, akik alkalmatlanok Isten szolgálatára, és ez mindaddig így lesz, amíg könyörtelenül és visszavonhatatlanul elpusztítjuk a még fennmaradt bálványokat magunkban és a gyakorlatban is. Erre azok is hivatottak, akik – mint valaki jogosan megjegyezte – megtérésük okán elutasították „a világot teljesen”, de idővel újra elfogadták „a világot részben”. Nem lehet győztes lelki életet élni, ha a saját „én” legfontosabb bálványa még mindig a lélek bugyraiban rejtőzik! Vesd vissza a saját "én"-edet! Béke és öröm, minden lelki egészségünk ezen múlik! Tégy úgy, mint Jákob, aki eltökélten és határozottan fellázadt a bálványok ellen, amelyeket oly sokáig tűrt házában! „…Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.” (1Móz 35-4). Aztán elment Bételbe (Isten házába), hogy ott oltárt építsen Istennek, és csak Őt szolgálja. Tudd határozottan, hogy a legkisebb bálványt sem fogod tudni elrejteni Isten elől, egyetlen értéktelen bálványt sem! Mert meg van írva: "A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve.." (Példabeszédek 15-11).

Ha Isten azt mondja, hogy a pénz szerelme az minden rossznak a gyökere, akkor ez igaz, és ezzel megvizsgálhatjuk honnan erednek a bálványaink egészen a gyökerétől fogva.

 Isten annyira szeret, hogy meg akar szabadítani ettől az átoktól, hogy ne okozzon fájdalmat nekünk a vagyon szeretetének következményei. Újból idézem az idevágó igét.

 

I. Timóteus levél:6:10

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

2022. május 19., csütörtök

A féligazság nem igazság.

 

“Az Úré az igaz mérték és mérőserpenyő, az ő műve minden mérőkő”. ( Példabeszédek 16,-11)

A féligazság nem igazság.

 Most már biztos vagyok benne, hogy az Úr arra választott engem, hogy vizsgáljam mi a jó és mi a rossz. Már a földi életem alkonyán ez tudatosult bennem. Az életemre visszatekintve arra a következtetésre jutottam, hogy mindenen átvezetett, hogy ne csak elméletben hanem a gyakorlatban is tapasztaljam, hogy milyen tévedésekbe, kelepcékbe kerülhet az ember, ha az igét csakis a saját szemüvegén át vizsgálja. Ide tartozik az is, hogy megfelelő szűrő hiányában (ami a Szent Szellem) a sok szemét, ember által tanított féligazságok, dogmák akadálytalanul átjutnak az értelmen keresztül. A szív ugyanis az Úré kétségtelen, de az ésszel az ellenség tud manipulálni. Ide tartozik a legravaszabb amit csak tud tenni a sátán, félig nyitja az ajtót, már úgy értem, hogy az Úr tárva nyította a ajtaját, de ami minket illet, a szívünket csak előbb félve bizonytalanul, résre nyitjuk meg. "Íme megnyílt ajtót adtam eléd, melyet senki sem képes bezárni.". Ezt megtette az Úr az Ő részéről. De egy másik igazságot is megmutat nekünk, van egy másik ajtó ami zárva van.

 "Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem.". (Jelenések könyve). Ez a teljes igazság röviden. 

 Tehát ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy két ajtó létezik. Az első nyitva áll, annak a kulcsa az Úrnál van, ami a szóösszefügésben azt jelenti, hogy az Úr megnyitotta azt az ajtót, amin keresztül bemehet az aki megőrizte állhatatosságának igéjét: " Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s kimentelek a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat". Ez nem pusztán egy kijelentés, hanem azok menekülési ajtaja, akik szenvednek ebben a világban, konkrétan azoktól akiket a sátán zsinagógájának nevez. Itt mindenki a saját felismerése szerint gondolja meg, mit ért sátán zsinagógája alatt. Nem fogom szájba rágni senkinek. Ez nem csak a jövőt jelenti, se nem a múltat, hanem a mát is. De a jövőben még élesebb lesz a helyzet. "akinél Dávid kulcsa van, aki megnyit, hogy senki be nem csukja, és bezár, hogy senki meg nem nyitja:". Az ajtó nem lesz mindig nyitva ahogy Noé bárkájának ajtaja is bezárult, vagy a Máté 25 részében a balga szüzek előtt. 

 A másik ajtó amit már megemlítettem, az a szívünk ajtaja, nem a gyülekezet ajtaja.  "Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz,".

Itt teljes meggyőződésből mondom, hogy itt nem egy szóról egy elhangzott hívásról van szó. Ugyanis az Úr a hét gyülekezetekhez üzen, ahol éjjel nappal hirdetik az igét, vagyis olvassák az igét. Hogy mit hirdetnek az más lapra tartozik. 

 Annyira eltorzították mára az igazság útját, hogy a laodiceai gyülekezetnek már nem is ajánlja fel, hogy jer hozzám, kövess engem, hanem Ő megy be hozzá, aki meghallja a szavát. Nem a gyülekezetbe megy be, hogy ott jól érezze magát ahol a Maté 18. fejezetében megvan írva a 20. versben. "Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok.". És eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy kijelentsem az évezredek legnagyobb csalásának vagyunk tanúi. Amikor ezt a verset idézik és szentűl hisznek benne, hogy ha két vagy három ember összegyűlik az Ő nevébe, akkor automatikusan az Úr személyesen is ott van. Az evangéliumokban olvashatjuk, hogy mikor meghívták a Messiást az otthonukba, ő el is ment hozzájuk. De ez azt jelentené, hogy az Ő nevében gyűltek össze? Hát nem. Egészen más képet látunk, először is ez nem az ekléziát jellemzi még nem is vetíti elő. A János 12. részben sem a gyülekezetet jelenti, csak az előképe volt. "Jézus a pászka elõtt hat nappal Betániába érkezett, ott lakott Lázár, akit Jézus a halottak közül feltámasztott. Ugyanott lakomát készítettek számára, amelyen Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt asztalhoz dõltek." Csia Lajos fordítása. Igencsak jó képet alkot ez az epizód az elkövetkezendő gyülekezet számára. De ez még nem Gyülekezet. A tartalmából ítélve, egy belső képet ismerhetünk fel. Lakomát készítettek és római szokás szerint nem asztalhoz ültek, hanem dőltek, más fordításban asztal sem szerepel ott. Ezt nyitva hagyom, mindenki tudása szerint ítélje meg. A Máté 18. részben, meg megtudhatjuk, hogy az Úr ott a házigazda, aminek feltételei vannak, hogy köztük legyen. Éppen tegnap hallgattam egy lelkész megfogalmazásában, hogy rendeztek egy összejövetelt és imában kérték, hogy jöjjön el az Úr hozzájuk. Ez minden jó és szép, de nem igaz. Mert ma az Úr nem vendég a gyülekezetekben, hanem a házigazda szerepét töltené be ha hagyják. De nem hagyják. Amikor az Úr testben itt volt közöttünk, a farizeus is meghívta magához vendégségbe, az Úr el is ment, más célból. A János 12- ben, pedig minden elő volt készítve, hogy ott Ő legyen az Úr és jól érezze magát attól függetlenül, hogy Júdás is jelen volt. De Júdás ha kezébe is akarta venni az írányítást, az Úr ezt nem engedte meg. "Tanítványai közül azonban egyik, a karióti Júdás, ki őt elárulni készült, így szólott:...". Judás is szóhoz jutott, de az Úr szelíd hatalmával nem engedett neki. 

 Tehát, hogy az Úr a kettő vagy három között legyen ha összegyűlnek az ő nevében, minden feltételnek eleget kell tenniük. Ez nem egy spontán vagy egy szervezés alapján gyülekezést jelent, főleg nem az utcán. Ez ma már egy elfelejtett igazság. Minden szekta magáénak tekinti az Urat, és hogy közöttük van. Tisztelet a kivételnek mert vannak mindig kivételek, de azokat nem ismeri a világ úgy ahogy ismerniük kellene. 

 Azt is tudom, hogy ezért eretneknek fognak tartani többen, hogy romboló nem építő az írásom. Igazuk is van, de nem a mentségemre mondom, hogy ahhoz, hogy valamit építsünk a régit le kell rombolni. Hogy a hamis öröm sírássá változzon, a megtérés Istenhez meg örök örömre változzon a Szent Szellemben. Ez az igazi boldogság és öröm. 

 A saját magunk hazugságára nem építhetünk semmit ami kedves lenne Istennek. A féligazságokra a sátán építi a várát. Ez szemmel látható, a megosztottság jellemző a keresztény gyülekezetei között. Az Úr nem osztható meg az emberek miatt, benne nincs pártosság és vallási büszkeség. 

 Remélem az olvasó érti, hogy itt nem az üdvösségről írtam, hanem a gyülekezetekben elfajult hitetlenségről, amit a Jelenések 2.3. részében felfedezhetjük, az efézusi és a filadelfiai gyülekezetek tesznek kivételt, és a többi ötben, pedig: "Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond. Annak, aki győz,.....".

“Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát?

A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.

A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.” ( Példabeszédek 8,- 1,2,3).

 

 Az Úr közel.

2022. május 17., kedd

Tejeskávé.

 

Tejeskávé.

 A pörkölt kávéból főzött ital az fekete, azért is nevezik fekete kávénak. A tej az fehér, ahhoz ember nem nyúlt az állati termék. A kávé növényi eredetű a tej állati. Ha összekeverjük barna lesz az arányoktól függően. Csakis akkor lesz szürke színe, ha a kávét szénné égetik, de akkor a kávé ihatatlan lesz. Miért kezdtem ezzel a témával, az alábbiakban kiderül.

 Ma már tudjuk, hogy a világ nem csak fekete fehér, hanem ennek a keveréke. Itt nem a teremtés sokszínűségéről van szó, hanem a szellemi ideológiákról, az ember által szénné égetett filozófia és az Istentől származó tiszta fehér igazság, vagyis fény és sötétség keveredéséről. Ettől a világ szürke definícióját használom a továbbiakban. A Teremtés könyve első soraiban olvashatjuk, hogy Isten első dolga volt, hogy azután hogy megteremtette az egeket és a földet, teremté a világosságot. "És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől".

De olvashatjuk még előtte, hogy a föld mélysége színén sötétség volt. "A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."

Amióta az Isten megtette ezt, hogy a világosságot elválasztotta a sötétségtől, van nappal van éj. De a vak is tudja ha nem is látja a földön van a kettő között szürkület, amikor az egyik a másiknak a helyét átadja. 

Véleményem szerint ez az az ideiglenes állapot, amikor egyik a másikat váltják. Szellemi értelemben véve ez azt jelenti amikor az emberben mindkettő szerepel egyszerre. Az Isten igéje és a hústest sötét romlottságának keveredése. Ezt az állapotot jellemzi Pál apostol a Galatákhoz írt levelében, amikor arról beszél vagy ír a galátaiaknak, hogy: " Azt mondom, Szellemtől ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek". Teljes meggyőződésből mondom, hogy a hívő emberben mindkettő jelen van. Az újjászületés szelleme és a húsvér kívánsága. Ezek egymás ellenségei, ha ilyen harcok dúlnak bennünk, akkor még a szürkeség állapotában vagyunk. De az a jó hír számunkra, hogy a Szellem már bennünk munkálkodik, tehát már túl vagyunk a hitetlenség sötét éjjelén és már előttünk a hajnalcsillag fénye a reggeli világosság hírnöke. A római levélben Pál felfedi a kiutat ebből az állapotból. Se a rómaiakat se minket nem hagy ebben az állapotban, mert az Úr a szabadító, és ahogy a cikk elején olvastuk, szétválasztja a sötétséget a világosságáról: " Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből? Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor értelmem indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor húsom indít, a vétek törvényének. Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,  mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 Tehát Isten már az emberben is kettéválasztja a sötétséget a világosságtól a halált az élettől. Ez az amit a lélekben teszi az utunk során. De Isten előbb megtette ezt amikor Pál apostol ezzel kezdi a galátaiaknak írt levelében: " Kegyelem és békesség szálljon rátok Atyánktól, az Istentől és az Úrtól, a Krisztus Jézustól,  aki vétkeinkért odaadta magát, hogy a jelenvaló rossz korból kivegyen bennünket magának, ahogy azt Isten, a mi Atyánk akarta. Övé legyen a dicsőség az örök korok korain át! Ámen". 

 Ez azt jelenti, hogy kiválasztotta a tejet a szénné égetett kávéból, a szürkeségből kivette azokat akiket a dicsőség fiaivá választott még a világ teremtése előtt, azelőtt, mielőtt a "pincér" összekeverte a feketét a tejjel. 

Most rajtunk áll, hogy megfeleljünk ennek a kiválasztottságnak az eklézsiában. A Szellemet követve, tehát nem a hústest indítását követve. Ez a mindennapi életünkben is kell hogy megnyilvánuljon. Engem azelőtt a kocsmába vezetett a testem, hogy jól érezzem magam, mert ott kerestem a pihenést a kielégülést a lelki fáradalmaimtól.  Az Úr Isten mindent megtett, hogy ettől a sötét, szürke világból kivegyen, meg is tette már akkor amikor még a világra se jöttem, de ebbe az isteni matricába bele kell illeszkedni a földi futásom során. De ezt a természeti ember nem tudja megtenni, hanem a benne lévő világosság teszi meg. Ezt senki nem teheti meg Isten segédlete és akarata nélkül. Azért kell figyelmesnek lennünk, mi és ki irányítja járásunkat, milyen célt követünk és hová vezet az utunk. A sötétségből a szürkeségen át a világosságba. Ennek az életnek előzményei vannak. Ahhoz, hogy ezt a harcot megvívjuk, hogy a jó, de a világ számára szűk útra lépjünk, előbb meg kell látnunk magát azt a szűk ösvényt. Szerintem ez logikus emberileg is. Felismerés és hit nélkül nem lesz világos előttünk az út. A széles utat nem is kell keresnünk azon már rajta vagyunk, rá születtünk. 

 

 Gyerekkorunktól járjuk ezt az utat, amit a szürke árny világ fényes angyalnak álcázott fejedelme a sátán cinkosai által kikövezet. Már olyan merészek, hogy az óvodákban, iskolákba is beteszik a lábukat, azokat környékezik meg élet útjuk elején akik nem estek az abortusz áldozataivá. Sajnos már ilyen viszonyítás kell alkalmaznunk. Tehát akit a sátán nem öl meg a szülők emberségessége jóvoltából, azokhoz elmegy, az óvodába pincérkedni, felkínálva a cukrozott tejeskávét, fiút lányt egybe turmixolva. A szabad választás erőszakos agitációjához folyamodva. Az Antikrisztus nemtelen de mégis parázna, se fiú se lány, és azt akarja, hogy mindenki olyan legyen, aki nem olyan azt előbb utóbb üldözni fogják. Ahogy azt a középkorban a katolikus egyház tette az " eretnekekkel". Hát ilyen ez a világ, de attól függetlenül, hogy milyen ez a világ , Isten elválasztotta és kiemelte belőle az eklézsiát a hűségeseket Isten iránt.

2022. május 15., vasárnap

Szellemi magaslatokon.

 

Szellemi magaslatokon. 

Kedves olvasóim, akik még nem lusták olvasni, az utóbbi időkben az emberek inkább a könnyebb utat választják a videók a hangoskönyveket nézik, hallgatják. Meg kell jegyeznem azért, hogy mióta van írás a mai napig megállta a helyét. Az olvasás jobban alkalmas az odafigyelésre. A digitalizált világ csak egy átmeneti dolog, addig működik amíg van elektromosság, azok az információk amik a szervereken vannak tárolva, azt könnyen el is veszíthetjük, mint a homokba írás a tengerparton,( mennyien szeretnék megtudni mit rajzolt Jézus a homokban, mikor a paráznaság bűnével vádolt asszonyt elé vitték) de a kőbe vésett írások később a bőrre, pergamenre írt szövegek amik ilyen olyan okok miatt többségében el is vesztek az idők során, de amit az Isten akaratából megőrzött, azok átvészelték a sok évezredek megpróbáltatásait. De van egy megbízhatóbb adatközlő, az a Szent Szellem aki közvetlenül szólhat az ember szívéhez, vagy angyalok közvetítésével, aki örök információ bázissal rendelkezik, és ha az írások el is vesztek, azokat emberek által újjá éleszti úgy beszéd formájában is átadva. Az apokrif írások mint az Énok könyve Ézsdrás könyvei stb. is ezt bizonyítják, hogy amit Isten jónak lát azt meg is őrzi az utókor számára. De a Biblia ha röviden is de arra utal, hogy nem lesz mindig villamos energia. Maga az Úr mondja többek között : "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak". 

De ez csak egy bevezető szöveg. 

"Szeretetéből indítva azonban már eleve különválasztott minket a maga számára a Krisztus Jézuson keresztül, avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata is helyeselte. Tette ezt kegyelmének magasztalására, mellyel bennünket abban a Szerelmesben megajándékozott. Ebben a Szerelmesben lett ugyanis mienk a váltság, és engedte el az eleséseket az ő vérén keresztül kegyelmének gazdag voltához mérten, mely kegyelmet mindenféle bölcsességben és eszünk járásának igazgatásában nagy bőséggel öntött ki ránk, miután titkos akaratát velünk megismertette. Így felelt meg ez az ő jótetszésének, melyet őbenne az idők teljességének háztartására már eleve kitűzött: hogy a mindenség, mindaz, ami a mennyekben van, és ami a földön van, a Krisztusban egy fő alatt egyesüljön.(Efézus 1,-5..10).

 Már valahol azelőtt megjegyeztem egy írásomban, hogy Pál apostol levelei a gyülekezetekhez azt írja le, amire a legszükségesebb számukra amiben hiányt látott köztük. Az efézusi gyülekezet volt az, akiknek írhatott a Mindenható titkairól, mert ők szellemi magaslatokon voltak,  "Efézusban lakó szenteknek és a Krisztus Jézusban élő hűségeseknek."... "a mennyeiekben található minden szellemi áldással megáldott minket annak megfelelően", ennek az áldásnak megfelelően lehetőséget adott arra, hogy Isten feltárja előttük a választottak helyzetét a mennyei helyzetüket Krisztusban. A Jelenések 2. részében nem fedezhetünk fel semmit ami arra utalna, hogy hűtlenek lettek volna ez iránt, csakis az ami a gyenge emberre mindig is jellemző volt is lesz amíg ebben a testben van. Ne áltassuk magunkat, mi nem tudunk szeretni úgy ahogy az megfelel Krisztus elvárásának: "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad" .

 

Az Efézus levél a leggazdagabb képet adja nekünk a szentek személyes és a gyülekezeti áldásairól, ugyanakkor bemutatja Isten terveit Krisztus dicsőségére. Magát Krisztust tekinti az egyetlennek, aki mindent egy egészben tart a keze alatt, a gyülekezet fejének, tehát egy test és egy fej. Azt látjuk, hogy a gyülekezet a legszorosabb kapcsolatban áll vele, mivel azok, akik ahhoz tartoznak, ugyanabban a kapcsolatban vannak magával az Atyával, és olyan mennyei helyzetben, amelyet Isten kizárólagos kegyelme ajándékoz neki. Ezeket a vele kapcsolatos kegyelmi módszereket pedig maga Isten nyilatkoztatja ki, két sajátos tulajdonságban: mind Krisztussal kapcsolatban, mind a gyülekezettel kapcsolatban. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus Istene az Atya. Ő Krisztus Istene, amikor Krisztust embernek tekintik; és Krisztus Atyja, amikor Krisztust szeretet Fiának tekintik. Az első esetben Isten természete tárul fel, a másodikban pedig azt a bensőséges kapcsolatot látjuk, amelyet azokkal, akiknek megvan az Atya jelleme, és ez összhangban van Krisztus velük való kapcsolatának nagyszerűségével. Ez a kapcsolat az Atyával, valamint Krisztus kapcsolata testével és menyasszonyával, áldás forrása a szenteknek és Isten gyülekezetének, akinek kegyelme a test tagjaivá tett minket.

 Ebben a levélben Isten kegyelme a maga teljességében áll előttünk, és nem csupán az emberi szükségletekkel kapcsolatos bemutatása. Ezért ebben a levélben többé nem esik szó az igazságosságról. Ennek evangéliuma minden korábbi üzenetekben megvolt. Sokat beszél az igazságosságról a Római levél, az 1. és 2. korinthusi levél, valamint a Galata levél. Ezt a kérdést pontosan és átfogóan fejti ki, különösen a rómaiakhoz írt levél. Az ember lelke vagy feltámad vagy elítéli magát, mivel a test így van felöltözve, vagy ujjong újjászületése miatt, vagy keserű a bűntől. Ráadásul ezzel a kérdéssel a galatákhoz fordulva az apostol megerősíti Isten gondviselését az emberrel kapcsolatban, és kiemeli a hívőt a törvényből. Az Efézusi levél célja azonban abszolútabb és közvetlenebb. Ezek semmilyen értelemben nem emberi szükségletek, sem pozitívak, sem negatívak. Itt Isten önmagából és önmagáért indulva kegyelme gazdagsága szerint cselekszik. Ennek megfelelően maga a kezdet, oly feltűnően magasztos, feltárja előttünk azt a nagy igazságot, amellyel az apostol szíve megtelt. „Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola [az apostolságát nem elhívásként mutatja be, hanem „Isten akarataként”, amely szerint apostolnak választotta], szentek, akik Efézusban és hűségesek Krisztus Jézusban...” Megmutatni szándékozik nekünk , ami az ő mennyei áldásában, vagyis legmagasabb kapcsolata a Gyülekezettel, szokásához híven mindig egyéniséggel kezdi. Erre különösen szükség volt – a közösség érdekében áldozatot kell hozni. Ennek elkerülésében azonban még egy megfelelően értelmezett efézusi levél sem segít senkinek. Ilyen vagy olyan formában elferdülhet, ráadásul általános álláspontunk messze nem kerül itt az előtérbe. A összejövetelekről, mint olyanról, az első fejezet végéig egy szót sem hallunk. És csak a 22. versben említi először a gyülekezetet, amely azt mondja, hogy Isten Krisztust „mindenek fölé emelte, a gyülekezet fejévé”.{ szerk.: az orosz zsinati Bibliában - „Egyház”.}, bár ezt megelőzően a szenteket annak tekinti. Mindennek a szellemi hangulata rendkívül szép. Isten bámulatra méltó bölcsességével és kegyelmével elutasítja azt, amit minden földi nézet sugall, miszerint az egyén csak egy részecskéje egy hatalmas társaságnak, amely a legmagasabb jogokat tulajdonítja magának. Nem így van Isten Igéjével. Itt a lélek személyes áldása áll az első helyen. Istennek tetszett, hogy megvilágosít minket, hogy tisztán és világosan megérthessük személyes helyünket és hozzáállásunkat. 

Ha helyesen vannak beállítva ezek a szívünkben, és azok is maradnak, akkor nyugodtan követhetjük, amit Isten a kellő időben megmutat nekünk, de másképp nem.

 Isten előtérbe helyezi a személyes kapcsolatot, nem a kollektív meggyőződésen keresztűl tartja a kapcsolatát az emberrel. Ezt az igazságot hanyagolják el az emberek, láthatóan ez is arra vezetett, hogy a hívők nem Krisztust követik személyesen, hanem ezt másra bízzák, és ízlésük szerint tanítókat választanak maguknak, rosszabb esetben azokat követik akik azt tanítják vagy mondják amit hallani akarnak. De azt is megfigyelhetjük, hogy ha Isten kegyelméből szellemi ajándékokat osztott a Gyülekezetben, az emberek hajlamosak egy vagy több ajándékkal megáldot testvért követni, ez által szakadás vagy inkább kollektivizálás alakul ki. 

  Olyan különbözőek a szellemi ajándékok a gyülekezetben, de ez nem adhat okot a versengésre. Mindenkinek megvan a maga személyes helye a Gyülekezetben, hogy a Krisztus teste növekedjen és ne élvezzen hiányt. Minél jobban vagyunk nyitottak az Isten igéjére, annál jobban tudjuk elsajátítani a helyzetünket Isten gyülekezetében. Minél több áldást ismerünk meg, annál jobban leszünk védve a hamisságtól. Nem fogunk félni attól sem, hogy félrevezetnek: "bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt,". Sokkal bátrabbak leszünk olvasni vagy hallgatni azokat akik nem a mi megszokott környezetünk igehirdetői. Isten gazdagsága és bölcsessége miénk lesz, ahogy ezt Salamon király fiainak mondta :" Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd, Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől".(Példabeszédek 7,-4,5).

 

 Befejezésül olvassuk el a következő 15..19. igeszakaszt: " Ezért miután hallottam arról a hitről, mely nálatok szerte az Úrban, Jézusban van, és arról a szeretetről, melyet az összes szentek iránt tanúsítotok, én sem szűnök meg hálát adni értetek, és imádságaimban megemlítelek titeket, hogy Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, annak a bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt, adja néktek a szívnek megvilágosított szemét, hogy tudhassátok, micsoda reménységre hívott ő el, hogy mily gazdag dicsőségű a tőle adandó örökrész a szentek között, mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk."

2022. május 13., péntek

Az igazság szeretete.

 

Az igazság szeretete.

I. János levél:5:20

De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

 

 "A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” ( Zsid.1,-8,9).

 Többnyire az emberekben a lelkük mélyén jelen van az igazságérzet. Ebből kifolyólag érzik, hogy valami nincs rendben az őket érintő információk zuhatagában. A média az emberek véleményei, de főleg ezoterikus tanok azoknak a megnyilvánuló eredményei a különböző igazságnak tűnő tézisek és immár kőbe vésett filozófia alaptörvényei. Annak látjuk a világot amilyennek az ember formálta. Ebben a dzsungelben a különböző tanítások révén nehezen ismerni ki magát az igazságot kutató ember.

 Tehát az igazság szeretete, késztet sok embert, keresni az igazságot, mi is az igazság. Az Isten Szent Szelleme azon fáradozik, hogy ezt az igazságérzetet a felszínre hozza az ember lelke mélyéről. Nagyon céltudatosan elénk tárja az igazságot, azt az igazságot amit vérrel hintett meg a Krisztus. Ez az igazság szenvedéssel van megpecsételve. Az Isten igazsága nem teória az maga a valóság. És aki elfogadja és Isten kegyelmével megnyitja szívét, az szenvedni fog, mert egy olyan közegbe találja magát ahol az ördög világa veszi körül. Ebben a hazug világban vannak szigetek, ahol az ember nyugalmat találhat, sajnos ez nem a vallások szigete, hanem a Szent Szellem által létrehozott Gyülekezet. Most aki tényleg abban a környezetben találja magát, ahol szeretik az igazságot, az nagy áldás Isten részéről, de én kételkedem abban, hogy ez gyakori lenne. Hiába hírdetik a keresztények Isten túláradó szeretetét, ha az igazság, köreikben ignorálva van. Jól tudja érezni magát ott is az ember, de ha élesen él a szívében az ige igazsága, legfeljebb kellemetlenné válik a közösség. De ebbe most nem mennék bele. 

 A kezdő versben János apostol arra mutat rá, hogy tudatunk felszínére hozza, hogy nem bennünk kell keresni az igazságot, mert egy másik igeszakasz kijelenti, hogy nincs egy ember se igazságos egy ember sem igaz. Tehát ahhoz, hogy megismerjük az igazságot máshol kell keresni. Azért adott az Isten értelmet az embernek, hogy megismerje a valós igazságot. De ezt az értelmet az Isten Fia hozta el nekünk. De itt meg kell jegyeznem, hogy az értelem nem mindenkinek adatott meg. Hiszen ebben a versben világosan kifejezi, "hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk".

 Annak ellenére sem mondhatjuk, hogy ha megkaptuk az ismeretet, akkor bennünk van az igazság, mert az igazság a Fiúban van, és ha benne vagyunk, akkor megigazít. Ha követjük Őt, Jézus Krisztust az igazságban, akkor teljes mellszélességgel mondhatjuk, hogy szeretjük Istent. Mondani mondhatjuk, a keresztények milliárdjai mondják, de cselekedeteikkel ellentmondanak. De ebbe részletesebben nem fogunk foglalkozni.

 Van egy dolog amit a második versben idéztem. Azzal kezdeném, hogy most még a kegyelem időszakát éljük, általában és főleg az Isten Jézus Krisztusban való szeretetét hirdetik a keresztények, ez így van rendjén. De hol van az megírva, hogy a szeretet felülírja az igazságot? Ne keressétek, mert nem találtok ilyesmire. A szeretet ikertestvére az igazság. Na most hogyan tudjuk meg, hogy az Isten igéje már dolgozik bennünk? Hát úgy, hogy az életre keltett ige felismerés mértékétől függően, megismerjük a gonoszságot. Minél több igazságot fogad el szívünk, annál nagyobb lesz a gyűlöletünk a gonoszság iránt. Elsősorban a bennünk rejlő gonoszságot gyűlöljük meg, amikor ez folyamatban van, tisztábban láthatjuk a világban lévő gonoszságot. Addig ameddig a saját hamisságunkat és gonoszságunkat nem feszítettük meg Krisztussal, addig szabad utat kap a világ hamissága lelkünkben. Ki mondta azt, hogy Krisztus nem tud gyűlölni? Ha nem lenne gyűlölet benne, akkor soha nem jött volna a földre. "Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot". Az Isten maga a Szeretet az ember iránti szeretete késztette, hogy véráldozatot hozzon, hogy megszabadítsa a benne hívőket a gonosztól, attól amit oly mélységesen gyűlöl. Kell ettől nagyobb bizonyíték? A Mindenható Teremtő Istennek nincs nagyobb értéke a tarsolyában amit még fel tudna áldozni. Meg tudjuk ezt érteni?

Feltámadtak e bennük ezek az érzések amik Krisztusban vannak? Olyan mértékben van bennünk a gonosz iránti gyűlöletünk, amilyen mértékben megismertük az igazságot Krisztusban. 

 Nem állítom, hogy ez azonnal elérhető, de ha Isten meggyógyít a szellemi vakságból, akkor azonnal arra az útra lép az ember ami az igazság útja. Ez maga Krisztus.

 Sokszor említjük a keskeny utat a szűk ajtót, és gondolom ezt a sátán is tudja, ezért ferdíti el az emberek előtt az erre vonatkozó nagyon fontos igazságot. Jób felismerte Isten természetét:"Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!". Ebből kiindulva mi is felismerhetjük, hogy minden, de minden hamisság és gonoszság az ördögtől származik. A sátánnak nincs hatalmába elferdíteni Isten igazságát, ugyanis az védett helyen van Krisztusban. De az igazság útját az általa kiválasztott ügynökei által el tudja ferdíteni. "Akiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei;" (2 Péter 2,- 14).

 Aki szereti az Urat, szeresse is az Ő tiszta igazságát, ami álhatatosságot eredményez a gonosz világban, hogy szabadon dolgozzon Isten Szelleme a szívetekben, elválasztva a jót a rossztól, hogy csakis benne tudjunk bízni, ne csak szájjal hanem szívvel is tudjuk Őt követni a keskeny úton, ami a széles úthoz viszonyítva túlságosan keskeny, azon az úton csak te férsz el egyedül, tömegek nem járnak rajta, de az Úr fogja a kezed, hogy ne ess el.

 

 "Hanem így szól: „Közel hozzád a szó, szádban és szívedben,” tudniillik a hitnek szava, melyet hirdetünk. Mert ha szájaddal vallod, hogy Jézus Úr, és szíveddel hiszed, hogy Isten őt a halottak közül feltámasztotta, meg fogsz menekülni. Mert szívvel hiszünk, és annak alapján igazságosak leszünk, szájjal teszünk vallást, és azzal megmenekülünk. Az írás ugyanis ezt mondja: „Senki meg nem szégyenül, aki benne hisz.”(Róma 10,- 8..11).

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...