Istenben gazdagodjatok.
"Majd így szólt a sokasághoz: Amikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok, hogy esni fog, és úgy is lesz. Amikor halljátok fújni a déli szelet, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy is lesz. Képmutatók! Az ég és a föld jelenségeit meg tudjátok ítélni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet mondani? Magatoktól miért nem tudjátok megítélni, hogy mi az igaz? " (Lk 12, 54-56).
Az időjárás jelentés olyan fokon van már manapság, hogy nem is az őseink tapasztalataira hagyatkozunk már, hanem a szolgáltatások a műszerek minden oldalból jelzik az időjárást. Műhold térképeken nyomon követhető az időjárás alakulása. Ezt állandóan fejlesztik, magasabb és magasabb szintre emelik.
Ebben az idézetben Jézus ezt elismeri, nincs semmi gond ezzel, de van egy másik dolog ami fontosabb azt meg elhanyagolják és nem tartják fontosnak. Megítélni a mai helyzetet és a következő fejleményeket pedig képtelen megîtélni az emberiség. Erre mutatott rá többek között az Úr. Az akkori kortársak nem ismerték fel Jézusban a Messiást, nem ismerték fel a látogatásának idejét sem, pedig sokan mégis felismerték és elfogadták, tehát ez lehetséges volt, de a sokaság, vagyis a társadalom vakságában ma sem tudja felismerni mi az igazság és mi a vége a fejleményeknek. Istennek ez a fontos, az ember miatt is, azért is nyilvánítja ki igazságát minden embernek aki Őt keresi. Matematikai számítás során is fel lehetett ismerni azt az időt amikor eljön a Messiás Izraelbe, ez lett volna a dolga az írástudóknak ha lett volna rá igény. Erről az időről olvashatunk Dániel könyvében az ehhez vonatkozó próféciát. Itt arról van szó, hogy az emberek ősidők óta csak magukra gondolnak, Isten igazságát nem keresik. Az időjárás alakulását kémlelik a jó és bő termés reményében. Az ekológiai állapotok nyugtalanítják A társadalmakat, de az nem, hogy Isten akaratát felismerjék, mert nem is keresik. A keresés a várakozás követi, mert Istent keresve rájöhetünk, hogy mindennek Isten szabja meg az idejét. Így várakozot Simeon a Messiásra, nem tétlen várakozása meghozta gyümölcsét. " És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta". (Lk 2). A Szent Szellem volt rajta, ez azt jelentette, hogy egész életében Isten törvényében és igéjében gazdagodott és gyönyörködött. Azért is mondja a Szentírás, hogy teljetek meg Szent Szellemmel, hogy ismerjük fel mi a hamis és mi az igaz Isten akarata. Hogy meg tudjuk különböztetni mi a jó és mi a rossz és mikor vannak Isten látogatásának az ideje, ehhez a Szent Szellemben kell gazdagodni. Amikor eljön az az ominózus pillanat, Isten kijelentésére és sugallatára hallgatva ott leszel ahol lenni kell abban a pillanatban és helyen. " Ő ( Simeon) azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba, amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvény előírásainak eleget tegyenek". (Lk 2, 26). Minden Isten összhangja szerint történt, nem a véletlenek egybeesése miatt lett vagyis történt ami történt. Ahhoz, hogy felismerjük saját helyzetünket, látnunk kell magunkat Isten szemszögéből. A Szent Szellem nem egy elvont fogalom, hanem Isten szelleme aki független minden emberi bölcsességtől, telíti meg mindazok szellemét akik Istent félik és szeretik. Ez abban nyilvánul meg, hogy igéjében gazdagodnak és cselekvő nem tétlen várakozásban vannak, készek az elhívásra, ha rájuk kerül a sor. Ezeket a dolgokat nyomon követhetjük a teljes Szentírásban.
Aki ismeri Isten igazságát az ismeri Isten az Atya gondoskodását is, benne van Isten mindenféle gazdagsága és kijelentéseinek ismerete. Ezért megnyugtató és previntáló szavakkal fejezzük be ezt a rövid gondolatot. " Ne vegyetek hát gondot magatokra ilyen beszéddel: Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk? Mert mindezekre a pogányok törekszenek. Hiszen mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. A királyságot és az Isten igazságosságát keressétek előbb, és azokhoz ezeket is hozzáadják majd nektek! Ne viseljetek hát gondot a holnapért, a holnapnak ugyanis meg lesz a maga gondja, elég minden napra annyi a bajból, amennyi reá jut." ( Máté 6,- 31..34). (Csia Lajos fordítása).