Megérthetjük az érthetetlent?
„Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.”
Egyes magyar bibliafordításokban, például a Csia Lajos-féle Új-szövetségben a „rabszolga” megnevezés egyáltalán nem az ember hitvány státuszának, hanem jóval inkább a tökéletes odaadásának és ragaszkodásának a kifejezője. Az apostolok így fohászkodnak Istenhez:
„Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél, hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták. Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet, mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek. Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel”
Ez az idézet amellett, hogy az Isteni eleve elrendelés mellett is tanúskodik, jól bemutatja a rabszolgaság fogalmának egy teljesen másféle értelmezését. De következzen még egy hasonló, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének az elejéről:
„Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott. Az Isten prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt, amiről az örömüzenet szól.”
És még egy idézet Pál apostoltól, aki a maga vonatkozásában ismét hasonlóan beszél:
„Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek, hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.”
Azt gondolom, hogy ebben a témakörben ehhez sokat hozzátenni már nem igazán érdemes, ettől függetlenül alább mégis szólok még néhány további szót e tárgyban is.
Tehát fenti érvelésünk alapján kijelenthető, hogy a szabad akarat mai felfogása szerint nem valós létező, az emberek pedig, akik e földön élik életüket, mindannyian (rab)szolgái valamilyen (jó vagy rossz) transzcendens hatalomnak.
E tényeken a megfogalmazás mit sem változtat. Az a helyzet, hogy az emberek jelentős része ezt egyszerűen nem hajlandó elfogadni. Kész, pont. Akkor mi értelme élni? – kérdezik. Erre alább még visszatérünk. Most azonban vizsgáljunk meg egy újabb teológiai kérdést, mégpedig az elveszíthetetlen kegyelem problematikáját! De miről is van szó pontosan? Ha valakit az Isten eleve életre teremtett és kegyelemre szán, az akkor tehet bármit, nem veszítheti el Isten kegyelmét? Ez már megint milyen igazságtalan dolog. Aki életre született garázdálkodhat kedvére míg, aki „elveszésre készült” az tehet bármit úgyis elvész? Dehogy! Akit életre szán az Isten, az nem fog garázdálkodni. Ennyire egyszerű. Elvileg elveszíthetné a kegyelmet, hiszen ha miután az Isten „új szívet adott neki”, azaz felismertette Magát abban az emberben, azután fordítana hátat Istennek, az ezt eredményezné. Erről (is) szól a jelenések könyvében olvasható, a hét levél látomásban, a hetedik gyülekezetnek szóló figyelmeztetés:
„Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”
Mert mi a langyos, a langymeleg állapot? A meleg kihűlt állapota. A meleg az Istent kereső, Istent szerető ember, a „lágymeleg” itt az, aki ilyen volt, de már nem az. Aki elfordult az Istentől. De az az ember, akit Isten megfordít (megigazít) nem tesz csak úgy ilyet. Ha igen, akkor az is Isten szándéka szerint történt. Innen persze egy parttalan vita kezdődhetne. Én azt állítom, hogy mivel itt e földön minden Isten akarata szerint történik, ezért lehetetlen az, hogy valami azzal ellentétes legyen. Bármi is történik, az Isten rendelése és terve szerint való.Minden. Igen, a rossz dolgok is. Akkor ez egy gonosz Isten? Nem. Csak nem értjük minden dolgát. Ezt azért itt kifejtem röviden, kicsit később pedig egészen pontosan, mi indokolja azt, hogy Isten megengedi a gonoszságot bizonyos (számunkra időnként túl tágnak tűnő) határokon belül megtörténni. A fizikai ember itt a földön mindent e világi ismeretei alapján ítél meg, mindent ide, az anyagi valósághoz mér, vonatkoztat. Korlátozott és szűk látóköre ellehetetleníti számára a dolgok helyes megítélését, ezért mondja Isten, hogy ne is ítéljen, mert az ember ítélete e szűk látóköréből fakadóan szükségszerűen hibás.Hogyan ítélhet meg egy vak és siket ember egy színdarabot, ha csupán a díszlet néhány elemét képes kitapogatni? Az ember mégis ezt teszi. Megítéli a színdarabot, természetesen hibásan. Az ember csak ezt a világot látja, érzékeli és ezt is csak igen korlátozott mértékben. Ezt még az ateista, evolucionista tudósok is elismerik. Van egy szűk spektrum, amelyet az ember érzékelni képes és pont. Az emberi érzékelés határait még az állati érzékelés is messze felülmúlja. Ehhez képest mi emberek vagyunk a teremtés koronái. Hát lehetséges, csak a fejünkbe ne szálljon túlságosan ez a dicsőség. Hiszen az egyébként is Isten dicsősége nem a miénk. Szóval a földi ember egy erősen korlátozott képességekkel és megértéssel bíró lény, de vitathatatlan, hogy képes olyan cselekedetekre, amelyekre egyetlen más lény sem képes ezen a bolygón, legalábbis olyan szinten, mint mi emberek. Ez pedig konkrétan az elvont gondolkodás képessége. Ez a képesség teszi alkalmassá az embert arra, hogy megismerje Istent. Erre csak és kizárólag az ember képes a földön általánosan ismert fajok közül. Tehát lényeg az, hogy nincs átfogó képünk a teljes valóságot illetően, így ebből fakadóan dolgaink megítélésekor már a kiindulási alapunk is helytelen. Amit mi rossznak, igazságtalannak és helytelennek ítélünk meg, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban az is. Az Úr szól erről, figyelmeztet:
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek”
Mi következik mindebből? Számomra az, hogy a saját portámon sepregessek, és azzal törődjek, amire meglátásom szerint képességet kaptam az Istentől. „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed;”
Elvégre ez a figyelmeztetés Isten jobbjáról fakad, csakis a mi érdekünkben. A prevenciós nevelés is eleve elrendelt Isteni beavatkozás, mégha rossz és kényelmetlen, de igazságos, hiszen egy új embert formál Krisztus képére.
A gonolkodó ember az egyetlen lény aki képes befogadni az információkat amikkel találkozik az életben. Nem érzékkel, hanem a nem vele született tulajdonságok ellenére megértő. Csak az a különbség, hogy az emberek szellemiségük állapotától függően tudják megkülönböztetni a jót a rosztól.
....hogy Krisztus lakjon hit által a szívetekben a szeretetben meggyökerezve és megalapozva, hogy képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt, hogy mi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy így beteljesedjetek az Isten egész teljességéig. (Ef 3, 17-18).