Rendszeres olvasók

2021. október 18., hétfő

Az egyház az Izrael?


Az egyház az Izrael?

 Az olajfa nem fügefa. 

Egyesek meg vannak győződve arról, hogy minden hívő csatlakozik Izraelhez. Róma 11: 17-27-re hivatkoznak: „Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. "

Ismételten itt a hiba, hogy összetévesztik az olajfa -képet egy másik képpel - a fügefa képével. Ezt a képet megtaláljuk a Lukács 13: 6-9-ben:" És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála .És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom :És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt."

 

Természetesen a fügefa alatt az Úr Izraelt értette, akit eredetileg szőlő formájában ábrázoltak (Ézs.5: 1-7). A fügefa Izrael azon része, amely száműzetésbe vonult Babilonba; ezért a fügefa a szőlőben, és a szőlész szidja a fát. Ha feltételezzük, hogy a Róm 11 olajfája is Izrael képe, akkor a Szentírás azt tanítja, hogy a keresztény egységben van Izraellel, ami nagy hatással lenne a Jelenések értelmezésére. Ez azt jelentené, hogy Izraellel kapcsolatos minden prófécia a keresztényre vonatkozik; és hogy mindaz, amit Izraelről a Jelenésekben találunk, a keresztényekre is vonatkozik, mert amint hitre tértek, Izraelhez csatlakoznak. Akkor Izrael eleve elrendelései a céljuk, Izrael útja lesz az útjuk, és Izrael áldása lesz az ő áldásuk. Az olajfa azonban nem fügefa. És súlyos hibát követünk el, ha azt feltételezzük, hogy nincs különbség a két kép között:

 

1. A fügefa rossz fa, az olajfa jó fa.

2. A Lukács 13 -as fügefát kivágják, a Róma 11 -es olajfát nem.

3. Lukács 13. fejezetében az egész fa Izrael képe; a Róma 11 -ben az ágak Izrael ábrázolása.

4. A keresztényeket nem az ágakra (Izrael) oltották, hanem egy fára; és nem az ágakból táplálkoznak, hanem a fa gyökeréből és zsírjából; míg a természetes ágak már nem élvezik ezt az áldást.

Mindkét kép ellentétes, és talán nem lehet ugyanaz a jelentésük. A Róma 11 a fa „gyökerét és nedvét” hangsúlyozza, ami nem Izraelt jelenti, hanem a Lélek (gyökér) munkájának és bizonyságának forrását és magát a munkát (nedv), mivel tudjuk, hogy az olaj a Szentírásban a Szentlélek.

A Róma 3 azt kérdezi: "Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?" A válasz a következő volt: "Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájok bízta az ő beszédeit.." És tényleg így volt. Isten szavai ehhez a néphez voltak üzenve és az ő nyelvükön. Olyan emberek voltak, akik a Szentlélek által terjesztették Isten bizonyságtételének fényét, mint a lámpa, amely fényt terjeszt, ameddig az olaj ég. De az ágakat levágták. Bár Isten minden nemzet között a bűnbánaton dolgozik, Izrael már nem az a nemzet, amelyen keresztül a bizonyságtétel fennmarad a földön. Most a Lélek dolgozik a Gyülekezetben (Egyház), hogy lámpaként ragyogjon a sötét világban, és ezen keresztül úgy lakjon benne, mint egy templomban.

A gyülekezet (az Egyház) nem Izrael résztvevője, nem annak, amit korábban Izrael élvezett, és most egy időre elvesztette fényét. Elvégre Izrael és az Ószövetség, nem volt fény, csak láng a sötét helyen. 

Nem, a Gyülekezet (Egyház, eklézia) áll kapcsolatban Izraellel; inkább ellenkezőleg: a hívő zsidók csatlakoztak a gyülekezethez (Egyház). És sem a gyülekezet reménye, sem útja nem hasonlít Izrael reményéhez és útjához. És a Jelenésekben leírt Izrael megpróbáltatásai és szenvedései valójában Izraelre vonatkoznak, és nem az Egyházra. Az égből várjuk Isten Fiát, Jézust, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól, ahogy Énókot elragadta Isten, mielőtt az özönvíz elpusztította a világot. Nem számítunk a nagy nyomorúságra vagy a Jelenések ítéleteire. A Gyülekezet reménye, hogy elragadva leszünk, és az Úrral találkozunk a levegőben, és így mindig az Úrral leszünk.

Izrael, a hívő zsidók, az Úr eljövetelét áhitják, amit a Szentírás, Úr napjának nevez, mikor a lába az olajfák hegyére lép. . A Gyülekezet pedig az Úr jelenését a levegőben. Ahhoz hogy beteljesedjen Énok próféciája, előbb a szenteknek a mennybe kell ragadtatniuk. Mert olvassuk :"Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, Hogy ítéletet tartson mindenek felett," (Júdás 14).

"Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak.Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.(Thess 4,15..17)

 

A figyelmes olvasó észreveszi a különbségeket a Szentírásban, a fontos az, hogy ismerjük az egész írást, mert ha nem, a részleteiben elveszünk. 

2021. október 17., vasárnap

A szent tehén.

 

„Az embernél vannak az elme gondolatjai; de az Úrtól van

a nyelv felelete.”


„Az embernek elméje gondolja meg”, „az embernél van-

nak az elme gondolatjai”. Ha megfigyeljük, mindkét igerész


annyit állít, hogy az embernél vannak gondolatok, amiket


gondol. Sem többet, sem kevesebbet. De azt egyáltalán


nem állítja, hogy ezek a gondolatok az embertől is szár-


maznának. Ám azt igen, hogy az ember gondoljon bármit


is, az bizony Istentől, Isten szándéka szerint való: „de az Úr

igazgatja annak járását”, az Úrtól van a nyelv felelete.” E

meglátásom azt gondolom, egészen egyértelművé és nyil-


vánvalóvá teszi a következő ige, helyesen a zsidó írás, az


IMIT (az IMIT verzió az Izraelita Magyar Irodalmi Társu-


lás 1898-1907 héber nyelvről való Biblia fordítása) szerint:


Péld.16:2

„Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az

elméket meghatározza az Örökkévaló.”

Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kifor-

gatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla


átfogalmazással, ahogyan például a Károliban is olvashat-


juk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai

tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket


vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek

így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást.


Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az


Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egy-


mással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazo-

dik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a hé-


ber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem le-


hetett meghamisítás nélkül hagyni.

Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna

bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt

olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az,


hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – ne-


hogy félreértsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember


mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és he-


lyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondol-


kodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást,


az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az em-


bernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség,


mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni ma-


gunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes em-


bernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazsá-


got az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége


messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő


olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a


szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szem-

behelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a má-


sik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb meg-


értéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott


szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik el-


kerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, pél-


dául egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol


bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől elte-

kintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli


különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az


emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meg-


győzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én

is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsér-


jük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő te-


remtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Gyere tehát


kedves olvasóm, ülj ide mellém az árnyékba és tölts ma-


gadnak abból, ami jólesik neked ebben a hőségben! Tarts


velem ismét gondolataim útján! 

(a teljes könyv a "luciferzum.hu" weben található. Az igényesebbek számára ajánlom)

2021. október 16., szombat

A testiség a szellemiség gyilkosa.


A testiség a szellemiség gyilkosa. 

Annak okáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekesszük, ha az Isten megengedi.

 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,

És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Zsidó 6,1….6)

 

Először is, hogy megértsük bármely igeszakasz jelentését, szóösszetételbe kell helyezni.

Vagyis kontextusban kell megérteni. Kinek, hol, mikor, és miért van megírva.

 Tehát a mi igerészünk a zsidóknak van írva, vagyis volt. 

Ami a fenti első sorokat illeti, arra ad tanácsot a levél írója (mert ismeretlen a szerző), hogy hagyják el a kezdetleges beszédet, és fejlődjenek az Úr Jézus megismerésében. Akkor még nem volt megírva a ma olvasható újszövetség. Tehát a Szent Szellem által volt kinyilatkoztatva a közösségekben.

 Na már most, azt vette észre a levélíró, hogy a zsidók újból visszatérnek, az úgynevezett, holt cselekedetekhez, ami a Mózes törvényén alapszik. 

 A többi szöveg már így érthetőbb lesz. Mert ha ők megízlelvén a mennyei ajándékot és részesei lettek a Szent Szellemnek, és mégis visszatértek a halott szolgálat cselekvéséhez.

Újból, ha még vissza is térnének, Istennek ama Fiát újból megfeszítik szívükben, ez egy gyalázat. Ezt teszik az emberek most is, sok gyülekezetben azt tanítják, hogyha bűnbe esik egy keresztényi gyülekezeti tag, akkor újból kell megtérni a halálból az életbe. Vagyis a bünbeeséssel elvesztette üdvösségét. Ezt tudom mert voltam köztük. A Szentírás nem így tanítja. A Korintusiaknak írt levélben, először leírja, hogy ők eltűrik a bűnt a gyülekezetben:"

Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, amilyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye. És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, aki ezt a dolgot cselekedte. Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte, Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján." Tehát ki kell zárni a gyülekezetből. De testvérnek kell tartani őt továbbra is. 

De a második korintusi levélben Pál már kéri őket, hogy bocsássanak meg neki. Valószínűleg Pál nem vesztette szem elől a kizárt testvért, s látta a bánatát. :"  Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése :Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet."

Visszatérve a kezdeti témához, csak megemlíteném, hogy itt nem a kizártakról hanem a hűtlenekről beszél az írás. 

 Mellesleg, figyelembe kell venni, hogy ezek a zsidók csak részesei lettek a Szent Szellemnek, nem birtokosai. Abban az időben az apostolok sok csodákat tettek, ez nagyon nagy bizonyságtétel volt minden embernek. Ez igen vonzó volt mindenkinek, de nem mindenki vette a Szent Szellemet. 

Tehát, a tanulság az, hogy egy megváltott lélek Jézus Krisztus által az Ő kinhalálával, vérével és feltámadásával, ha vissza is megy a világ sodrásába, újból nem feszítheti meg Krisztust a szívébe. Arra egész más igeszakaszok tesznek tanúságot, amit a fentiekben a Korintusiak, Pál tanácsára gyakorlatban alkalmaztak 

 Azért ajánlja Pál apostol is, hogy mindig előre nézünk, ne hátra, s növekedjünk a hit által Krisztus személyének a megismerésében. A szellemit a szellemmivel összekapcsolva.

De Péter apostol is ezt ajánlja:

"1Pét 2:2 mint újszülött csecsemők az ige tiszta, hamisítatlan tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre,

1Pét 2:3 mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

1Pét 2:4 Járuljatok hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Isten előtt kiválasztott, becses kőhöz,

1Pét 2:5 és ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által."

 És az alábbi igeszakaszok is azt bizonyítják, hogy miért is szakadnak széjjel a gyülekezetek. Ez teljes mértékben feltárja, mi okozza a kereszténység sokszínűségét.  De inkább nem kommentálom (no comment) 

1Kor 3:2 Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el,

1Kor 3:3 mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

1Kor 3:4 Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik meg: „Én Apollósé”; nem emberi módon viselkedtek?

1Kor 3:5 Hát kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek, ahogy az Úr adta mindegyiknek.

1Kor 3:6 Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.

 1Kor 3:7 Azért sem a plántáló, sem az öntöző nem számít, csak a növekedést adó Isten.

2021. október 13., szerda

Kérdés; mire van szükség?

 

Kérdés; mire van szükség?

Két "szükség"

A Nikodémussal folytatott beszélgetésében ( János 3) az Úr kétszer használja a "Szükség" ("kell" görög :δεῖ )néktek újonnan születnetek." szót - mindkét esetben nagy mélységű és erkölcsi erővel van kijelentve. A görög fordításban a 14. versben is a “kell” szó szerepel (így kell "δεῖ - (imperszonális) kell, szükséges;" felemelni az Emberfiát,) Gondolkozzunk el rajta néhány pillanatig, mert bár ez a szó csak egy szótagú, egész kötet értékes evangéliumi igazságot tartalmaz, bármilyen szempontból is tekintjük.

 Először is ezt olvassuk: "Ne lepődj meg azon, amit mondtam neked: újjá kell születni." Itt egy személy teljes elutasítását látjuk, még a legjobb tulajdonságaiban is. Ha újjászületnem kell, ha új életet, új természetet kell kapnom, akkor az, amivel büszkélkedhetek vagy nem, a legkevésbé sem számít. Egy asszonytól született ember az elesett szülő képét hordozva lép ebbe a világba. Az első ember, aki Teremtője kezéből került ki, "Isten képmására" lett teremtve. Egy személy, aki elhagyja az anyaméhét, magában hordozza a bukott teremtmény képét és hasonlatosságát. Innen ered Urunk kifejezésének ereje: "Újjászületned kell." Nem azt mondja: "Fejlődnöd kell, meg kell próbálnod jobbnak lenni, életmódot kell váltanod, lapoznod kell."

Ha ez így lenne, Nikodémus soha nem kérdezte volna: "Hogy lehet ez?" A farizeus valami olyasmit megértett volna. A viselkedés megváltoztatása, a jellemváltás, az erkölcsi korrekció vagy az önfejlesztés - mindez teljesen érthető minden korú farizeus számára, de az "újjá kell születni" szavakat csak azok tudják megérteni, akik elérték tökéletességük határait, akik felfedezték azt, ami benne van, vagyis a testében, nincs semmi jó, aki csődbe jutva látta magát, aki soha többé nem tudja megnyitni a számláját, hogy valamit rendbe hozzon. Új életet kell találnia, amelyre a csődeljárás nem alkalmazható, és élvezheti egy másik vagyonát, amelyre a hitelezőknek nem lehet követelésük. Óriási erő rejlik ebben a kis "szükség,kell" szóban. Mindannyiunkat ugyanúgy érint. A részegeshez szól, és azt mondja neki: "Újjá kell születned." A legszigorúbb józanéletűhöz szól: "Újjászületned kell." Minden lehetséges jellemű, hajlamú, rangú, meggyőződésű és vallásos embernek szól, és kifejezően azt mondja mindenkinek: "Újjá kell születni." Sokkal jobban befolyásolja a tudatot, mint bármely más, ami az erkölcsi  alapon megfogalmazott felhívás. A legkevésbé sem érinti az erkölcsi javulás kérdését minden megnyilvánulásában. Annyi mozgásteret hagy, amennyit egy filantróp vagy erkölcsi tanító kívánhat. Nem sért mindenféle megkülönböztetést, amelyet a társadalom, a közvélemény, a törvény vagy a jog állapított meg. Teljesen érintetlenül hagyja az egészet, tiszta és igényes hangját mindezek fölé emeli, és azt mondja a bűnösöknek, asszonytól született embernek, a legrosszabbnak vagy a legjobbnak: "Újjá kell születned." Nem korrekciót igényel, hanem ébredést, nem javulást, hanem új életet.

 Akkor felmerül a kérdés, mit tegyek? Hova forduljak? Hogyan érhetjük el ezt az új életet? Urunk második „szükség ” megadja a választ erre a kérdésre: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

 Ez mindent megmagyaráz. Emberfia, Jézus, jött a világra. Két ember van és két" szükség". Ami az első embert illeti, újjá kell születnie, a második embernek pedig felmagasztosulnia kell. Röviden, a kereszt a nagyszerű megoldás erre a nehézségre, az isteni válasz a kérdésre: "Hogyan?" Ha az első "kell" megsemmisítő? Elborítanak az előttem álló leküzdhetetlen nehézségek? A kétségbeesés szélén állok, és elgondolkodom azon nyilvánvaló lehetőségén, hogy mi legyen? És ó, micsoda erő, akkor a második "kell" megszólal a szívemben! - "kell az ember Fiának felemeltetnie". Miért kell ennek így lennie? Mert új életet kell kapnom, és ez az új élet a Fiúban van, de az én új életem csak az Ő halála által lehetséges . A második Ember halála az egyetlen alap az első ember életéhez - számomra az új élet. Csak az én bűnös, kígyó marta lelkemért, felemeltetett Krisztusra hittel tekinteni ez az örök élet. Az a lélek, aki egyszerűen  Isten Fiában hisz, aki meghalt és feltámadott, „vízből és szellemből született”; örök élete van: átment a halálból az életbe, a régi teremtésből az újba, az első emberből a másodikba, a bűnből az igazságba, az elítélésből az üdvösségbe, a sötétségből a világosságba, a Sátántól - Istenbe. Ez nem egy érzés vagy természetfeletti aktus, mert a hit nem anyagi természetű, az szellemi és csendes és szelíd. Legyen úgy, hogy az Isten Szelleme felfedje az olvasó szívét e két "szükség" szépsége és ereje, mélysége, mindent átfogó és erkölcsi dicsősége előtt.

Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint."(Tit. 3,5-7)

2021. október 10., vasárnap

Kísértés és szabadság Krisztusban.

Kísértés és szabadság Krisztusban.

Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét."(1Kor 10:32)

 

Ma a kereszténységben félreértések vannak (enyhén szólva!) A "kísértés" avagy a "botránkozás" szó jelentéséről, amely a Szentírásban megtalálható különböző összefüggésekben. Három nyelven ismerem a Bibliát, több fordításban. Össze szoktam egyeztetni a fordításokat. Szerintem ez jó dolog. Gyakran lehet hallani a Krisztus nevét vallóktól a közeli felebarátokhoz intézett megjegyzéseket: "Kísértés vagy nekem!" - Tehát mi a kísértés? Hogyan lehet elcsábítani, és mit jelent a gyakorlatban, ha a mai vers előírja: "NE kísérts senkit"?! A görög szövegben két szó található, amelyeket az orosz fordításban a "kísértés" szó ad. Mindkettőt közelebbről megvizsgáljuk annak érdekében, hogy ne értetlenkedjünk jelentésükben, és helyesen alkalmazzuk őket. Az Újszövetségben van egy fontos előírás, amelyben mindkettő szó megtalálható egyszerre: "Ne ítélkezzünk többé egymás felett, hanem JOBBAN ítéljük meg magunkat, hogyan ne adjunk esélyt testvérünknek a megállásra *vagy a MEGBOTRÁNKOZÁSRA**", ez oroszról fordítva, de Csia Lajos így fordította le helyes magyarsággal:"Tovább tehát ne ítélgessük egymást, hanem annál a döntésnél maradjatok meg inkább, hogy ütközést vagy kelepcét a testvér elé nem fogtok vetni." ( Róma 14, 13). * Görögül: "proskomma" [proskoma] - botlás, kísértés ** Görögül: "skandalon" [botrány] - botlás, kísértés, csapda, csapda; tőle és az orosz "скандал" szó eredete. 

Első pillantásra nem nagyon különböznek egymástól. De a görög nyelv etimológiájában, amelyben az Úr szívesen bemutatta számunkra újszövetségi utasításainak eredeti példányát, ezek nemcsak különböző szemantikai szerkezetekkel, hanem némileg eltérő jelentéssel is bírnak, bár a filológusok és a bibliakutatók gyakran használják jelentésüket. vegyes módon. Ha valóban szeretjük az Urat és értékeljük az Ő Igéjét, akkor nem lehet jelentéktelen számunkra az, amit mondott és parancsolt nekünk. És az Ő Igéjének való valódi engedelmesség számunkra kiváltságokat ad - élvezni azt a szabadságot, amelyben szentjeit elhelyezte ...

„Senki nem a magáét keresi, hanem mindenki a másik javát” (1Kor 10:24)

A mai vers a háttere a VISELKEDÉS, amelyről fentebb beszélni kezdtünk: „Ne adj kísértést” vagy Csia szerint :"Olyanok legyetek, akiken sem zsidók, sem hellének, sem az Isten egyháza nem botlanak meg." (1Kor 10:32). Ebben az esetben a szív helyes irányultsága a felebarát hasznát szolgálja, és nem az önzést! Ha mindent ebből a helyzetből közelítünk meg, akkor nemcsak engedelmesen teljesítjük Isten Igéjét, hanem megmentjük a közeli emberekkel való kapcsolatainkat is, és nem adunk okot a botlásra. „Aki szereti a testvérét, a világosságban marad, és nincs benne kísértés” (1János 2, 10) - ezt tanították az apostolok. Számomra is megbotránkoztató az, ha valaki Krisztus nevét vallja, de valamelyik popsztár divatját követi. 

 Azonban nem minden ilyen egyszerű, mert KI szereti jobban a testvéreket, mint az Úr Jézust?! Pedig sok ember számára (főleg a testben hozzá rokonok, a zsidóknak!) lett „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (Róm. 9: 32.33; 1Péter 2: 7). Ő, az igazi Ember és az egyetlen Ember, aki mindenben engedelmeskedett Isten akaratának, ennek ellenére valakinek buktatónak és kísértésnek bizonyult! De a Szentlélek, aki az apostolokat ihlette, nem tévedhet, és nem taníthat rosszul! Ezért a fényről és a szeretetről szóló tanítása fontos mérföldkő az igazi keresztény életben. És az igazi keresztény közösség csak újjászületett keresztényekkel lehetséges! Az egybe gyűjtő vallási nevek és a vallási összejöveteleken való részvétel önmagában nem elegendő! Ez kiterjed a botlás és a kísértés kérdésére is. Ha igaz szeretet van a szívünkben (csak az újjászületés által lehet ott, a Szentlélek által kiöntve!), Akkor mindketten „a világosságban lakozhatunk”, és közösségben lehetünk Istennel és a világosságban járó szentekkel is. (1 János 1: 7), és képesek leszünk elkerülni Isten erejével minden kísértést és botlást, és mi magunk nem fogunk ilyen botlásként és kísértésként szolgálni valaki számára ...

„Minden megengedett számomra, de semmi sem birtokolhat engem” (1Kor 6,12)

 

Az igazi kereszténynek Istentől megtisztult és megújult lelkiismerete van, nagyon érzékeny mindenre, ami ellentétes Isten akaratával. Még ha ez még tapasztalatlan keresztény is, akkor is képes lesz felismerni, hogy mi megengedett számára és mi nem! A benne élő Szentlélek teszi ezt (1János 2:27). Pál apostol mai szavai nem megengedők, nem veszik figyelembe a mellette járó személy lelkiismeretét, és nem egy jogász vagy formalista álláspontja, hanem az állandó és teljes önmegtagadás kifejezése. Az apostol jól értette, hogy Krisztusban való szabadsága a legközvetlenebb módon kapcsolódik a felfeszített Krisztushoz, amelyen ő vele együtt  feszítették meg. Az Úr Jézus teljes szabadságot adott neki, de nem úgy, hogy a gyenge hívők szenvedjenek és bűnbe essenek az apostol általi szabadság használat miatt. Így kell gondolkodnia ma minden igaz kereszténynek. Ha bármilyen módon győztesek vagyunk, és ezért használjuk a keresztény szabadságot, akkor nem szabad megfeledkeznünk a mai versben bemutatott absztinencia elvéről. Általánosságban emlékezni kell arra, hogy az önmegtartóztatás a Lélek gyümölcseinek összetevője (Gal. 5:23), aminek teljesen természetesnek kell lennie mindenki számára, aki Lélektől született. A komolytalan hozzáállás a Krisztusban meglévő szabadságunkhoz, és annak felhasználása a vágyak elfedésére súlyos bűn Krisztus és a testvér lelkiismerete ellen (1Kor 8:12).

Kedves testvérek! Krisztus után elvállalni és hordozni a keresztedet azt jelenti, hogy önzetlenül élsz ebben a világban, és azon gondolkodsz, hogyan szerezhetsz több lelket az Úrnak. És ezért a "Semmi  ne birtokoljon" minket! Ha az Úr Jézus az életünk birtokosa, gazdája, mestere és TANÍTÓJA, akkor mi más birtokolhat minket?! Azt akarja, hogy szívünk HŰEN neki szenteljük! Megérdemli figyelmünket és tiszteletünket, hiszen ehhez minden joga megvan!

Ő azonban nem erőszakolja ránk, hanem várja az önkéntes és alázatos függőséget és engedelmességet …(ebben van a szabadság szeretete, nem helyez sokkos állapotba, hogy azt tegyük amire még nem jött el az idő) 

- De nem a tulajdon lelkiismeretet értem, hanem a másikét. Mert miért kárhoztassa az én szabadságomat a más lelkiismerete? (1 Kor. 10.29)

A szabadság Krisztusban, amelyet nekünk van adva, nem azért adatik meg, hogy ellenőrizhetetlenül tegyünk bármit. Az igazi szabadság abban rejlik, hogy az ember már nem rabszolga vagy bűn foglya. Mindenekelőtt szabad tőle, és mindent irányíthat. De egy meghatározott célra is szabad - hogy TELJES győzelemmel éljen! A bűn nemcsak megterheli a lelkiismeretet, hanem eltorzítja a gondolkodást, és képtelenné teszi az embert a valóság észlelésére. A bűntől és a hamisságtól való mentesség azonban éppen ellenkezőleg, érzékenyebbé és figyelmesebbé teszi a lelket felebarátja lelkiismeretére. A földi élet valósága az, hogy nem vagyunk egyedül - több szempár néz ránk, és ezt figyelembe kell vennünk, hiszen befolyásoljuk egymást (akár tetszik, akár nem). Ha ezt nem felejtjük el cselekedeteinkben, akkor figyelembe vesszük felebarátunk lelkiismeretét. Nagyon könnyű megbotránkoztatni vagy megkísérteni egy testvért, ha nem gondolunk rá, a felfogására és a lelkiismeretére. Pál apostol Istennel való közösségben megértette ezt, és így tanította a szenteket. Ez nem csak a bálványoknak szentelt ételekről szól. Egy vonalat húz a keresztény minden cselekedete vagy tettei alá: „Tehát akár eszel, iszol, akármit teszel, MINDENT (!) Tegyél Isten dicsőségére” (1Kor. 10.31).

Méltatlan az igazi keresztény számára, hogy a közeli hívő buktatójává váljon, vagy konfliktusokat okozzon, vagy botrányt provokáljon egyes tetteivel. Az apostolok minden tanítása a levelekben közösen az önmegtagadásra (saját érdekek feláldozása!) És az önzetlen szolgálatra összpontosít. Aki eltökélt, hogy ezt teszi, az megmenekül a kísértésektől, és nem lesz buktató a gyengébb testvérek számára! ...

„Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek.” (1Kor 8,12)

A „testvérek elleni” és „gyenge lelkiismeretük” elleni bűn Krisztus elleni bűn! Ó, milyen komoly! Ha csak jobban elgondolkodnánk ezen, és nem feledkeznénk meg testvérünk lelkiismeretéről járásunk során! De hogyan élhetnénk mi (gyenge és jelentéktelen emberek) így, ha még maga az Úr Jézus sem tehette meg, hogy ne botránkoztassa a körülötte lévőket: „És megbotránkoznak vala ő benne.” (Máté 13: 57; Márk 6: 3)?!

Az Úr Jézus Krisztus viták és bosszúságok (sőt botrányok!) tárgya lett az emberekben nem azért, mert tetteivel valahogy bűnre ingerelte őket. Fentebb megvizsgáltuk a bűnhöz való hozzáállását és azt a tényt, hogy Ő (mérhetetlen szeretetében!) ELVÁLASZTOTTA a bűnt és a bűnöst, nemcsak bocsánatot, hanem HATALMAT is adva neki a bűn feletti győzelemért (János 5,14; 8,11; 9.24.25.39) ).

Az Úr Jézus azonban ma is példa marad számunkra, amelyhez elhívottak vagyunk. Bármennyire botránkoznak is vele kapcsolatban a bűn foglyai és az emberi vélemények, Ő az Atya akaratának való teljes engedelmességgel járta földi útját, teljesítve minden szándékát a bűnösök üdvösségével kapcsolatban. És mi is, példáját nézve és őt utánozva, járhatjuk életünk útját, mindenre gondolva, ami tetszik neki. Azt akarja, hogy megtanuljuk figyelembe venni szomszédaink „gyenge lelkiismeretét”, és ne provokáljuk (kísértsük) őket bűnre.

Ez ma is lehetséges, ha Krisztus Szelleme uralkodik rajtunk, és megengedjük neki, hogy ezt megtegye! Ha az önmegtartóztatás áldott gyümölcse (Gal. 5:23) szabályozza a velük való kapcsolatunkat, az szabadon megnyilvánul viselkedésünkben. „Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.” (1János 2:10)! És „Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk."(5.2)! ...

Amikor Pál megfeddi Pétert így szól: „Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?” (Gal. 2,14)

Itt van a buktató! Amikor egyet mondunk, akkor másra gondolunk, és megtesszük a harmadikat! Sajnos ez már a gyülekezet legelején kezdődött, és még az apostolok között is. A hús valóban, ahogy az Úr Jézus mondta: „a test nem használ semmit:” (János 6:63)! Nemhogy nem használ, de nem használhat semmit, ami a Lélekből fakad!

A törvény nem tette lehetővé, hogy az emberek helyesen éljenek. Önzők és magukat szeretők maradtak, nem gondoltak a felebarátukra: "De ki az én felebarátom?" (Lukács 10,29); „NINCS emberem ...  MÁSIK lép be előttem”--" Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem".(János 5: 7).

A környező világban Ne keres együttérzést -Mindenki magával van elfoglalva! ..

És nem számít, ki az az ember (zsidó vagy nem zsidó), önző bűnös marad! Az apostolok nemcsak zsidók voltak, hanem kapcsolatba kerültek magával az Úr Jézussal is, aki az isteni irgalmasság és kegyelem ajándéka. Lényegük azonban nem változott: "Pogány módon élsz, de ... zsidó módon kényszeríted a pogányokat"! Miután megtanulták a szabadságot Krisztusban, a szabadság útjára léptek. De másoknak nem engedték meg ezt az utat - ",kényszerűen, hogy zsidóként élj"! Ez a kereszténységben a mai napig megmaradt. Sok keresztény, miután megízlelte a szabadságot Krisztusban, még mindig nem tanítja meg másoknak ezt a szabadságot, hanem „ elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.” (Lukács 11:46). A kegyelemből való élet szabad élet a „Krisztusban”, amikor a Szentlélek, aki bennünk lakozik („kenet” - 1 János 2:27), megtanít neki mindent, és az Igazsághoz vezet, nem pedig a törvényes sztereotip, sablonos rendszerhez vezet ami a test ...

„Ezért, ahogy befogadtátok Krisztust Jézust, az Urat, úgy járjatok benne” (Kol. 2: 6) „Amit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Kor. 10.31)

Ez az igazi szabadság Krisztus Jézusban - elfogadni őt Urunknak, önként engedelmeskedni neki egész életünkben és JÁRNI BENNE. Ha elfogadtuk Őt, akkor megkaptuk az isteni erőt is, amely megadja nekünk a képességet, hogy Őbenne járjunk (gyakorlatilag cselekedjünk). Egy ilyen élet és egy ilyen járás egy hitetlen ember számára érthetetlen. Lelkében állandó konfliktus van (PROTEST), mivel „a test [az ősember] a szellem ellentétét kívánja” (Gal. 5:17).

Az igazi keresztény Istentől rendelkezik azzal a képességgel, hogy „olyan legyen, mint Fia képmása” (Róm. 8:29). Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy járhat ezen a világon, mint a Tanítója és az Ura. És mindenkinek, aki Istentől született, mindig erre kell törekednie. Ha így jár, igaz szeretetet fog mutatni ( nem képmutatni) felebarátainak. Az ilyen élet kedves Istennek és dicsőíti őt! Ennek természetesnek kell lennie, ahogy Pál apostol mondta " az vagyok aki vagyok" 

Bármennyire botránkoztatta is az Úr Jézus a körülötte lévőket, akárhogy vitatkoznak is róla, ő felülmúlhatatlan tekintély és példa maradt a bolygó minden lakója számára. Még azok is kénytelenek elismerni, akik nem hisznek Őbenne! Ezért minden keresztény tud élni (az Ő példája szerint!) Kövesse az általa kitaposott szűk utat, és élvezze azt a szabadságot, melyben Krisztus áldozata helyezte. Nem kísérteni a felebarátot, nem megbotránkozni érte, hanem jó példa és fény lenni a környezet számára - ez az igazi keresztény FELADATA és CÉLJA mindig. Ha nem magunknak élünk „ hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.” (2Kor 5:15), ha az önmegtagadás és nem az önzés elve szerint élünk, akkor JÁRUNK benne. Az Ő terhe könnyű ebben a járásban, de ha nehéznek bizonyul a számodra, akkor biztos még nem adtad oda neki minden terhedet, magad akarod még hordozni saját terhedet.  Akárhogy is vitatkoznak az emberek egy ilyen életről és egy ilyen járásról, akárhogy is keresik a kísértés és a vád okát (2Kor 11,12) - az Úr meg fogja igazolni az ilyeneket! Ezért, kedves keresztény, ahogy „befogadtátok Krisztust Jézust, az Urat, úgy járjatok benne”! Nézz inkább rá és az általa hagyott példára, és teljes szívedből törekedj arra, hogy minél jobban hasonlíts hozzá!

 Különben ez minden amit olvastál csak teória marad más semmi. De az Úr türelmes és kegyes hozzánk, és mi is legyünk türelmesek mások iránt. 

 

 De az a dilemma áll fenn, hogy akik már Krisztusban felnőttek, azokat nem lehet megbotránkoztatni semmivel, ellenben még a zsengék a csecsemők, erősnek érzik magukat az igében, és ennek tükrében sokszor megbotránkoznak a mások szabadságában, na de ez egy másik téma. 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...