Rendszeres olvasók

2021. november 21., vasárnap

Az eretnektől...fordulj el..

Galileo Galilei-t is eretnekségért állították elő.


 Az eretnektől...fordulj el..


Titusz 3:10 " Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld; (Károli) A szakadár embert egy vagy két intés után utasítsd el," (Csia Lajos) fordításában.

 Ezt az igerészt azért kellet két féle fordításban feltüntetnem, mert az eretnek szó a régebbi verzió, és ma már inkább a középkor jut az eszünkbe, amikor a keresztények keresztényeket égettek el a máglyán testvéri szeretetből. A szakadár szó pedig ma él, habár a jelentése ugyanaz, de nem von magával  gyilkos szándékot csak gyűlöletet egyes keresztények között. Engem a szomszéd katolikus kántor, szakadárnak nevezett, mert más felismerésre jutottam, és gyakorlatilag nyilvánvaló lett, hogy már nem tartozok a katolikus egyházhoz, habár ott kereszteltek meg és ott vagyok bejegyezve, ha nem húzták ki a nevemet. De ma ezt élve meg lehet úszni a testvéreknek már nincs olyan hatalmuk, beleszól a jog és a törvény. De abban az időben a papok voltak a törvény. Még az inkvizíció előtt a világ pogány hatalmasai előszeretettel gyilkolták és üldözték a Krisztus követőit, azután egy kevés nyugalmi időszak következett i.sz. után 313 tól, egész az 1500 as évekig. De ezt mindenki tudja.

 Urunk szeretetre tanít, hogy szeressünk és bocsássuk meg az ellenünk vétkezőknek, és inkább legyünk igényesebbek önmagunkkal szemben. Az önmagunk elítélése felmagasztalja Istent és lekicsinyli önmagát. Állandó önelítélésben kell lennünk? Nem! A lelkiismeretünk figyelmeztet, a szívünk és lelkünk irányítója, és ha vétkeztünk vagy igazságtalanul cselekedtünk, a lelkiismeretünk emlékeztetni fog rá. A Szent Szellem hat akkor a lelkünkre. Az ítélet csak azokban marad meg, akik nem térnek el az eretnekségtől, illetve hangsúlyozzák makacsságukat, akik kitartóan hirdetik a saját dogmájukat ezoterikus hitvallásukat,  kiragadva  a Biblia kontextusából, és bizonyos igazságokon alapulnak anélkül, hogy figyelembe vennék az adott kérdésekkel vagy teljes igazságokkal kapcsolatos kiegészítő gondolatokat. Az ő igazságuk egy befejezett teológia, nem vita tárgya, axióma. Általános szabály, hogy fogalmaik megzavarodnak, és nem csak önmagukat lokalizálják, hanem viták és vélemények nélkül, teljes igazságként mutatják be meggyőződéseiket másoknak. Pál apostol azonban utasítja Titust, hogy ne foglalkozzon ilyen makacssággal. Pál apostol a  harmadik fejezetben Titusnak egyszerűen ír erről, és ezzel a tanáccsal az ember megmenekül az állandó viszályoktól.

A törvényről szóló viták „a mi korunkban a dogmákról” az ördög műve, mert el akar tériteni minket a fő dologtól, és ki akarja ütni az igazi talajt a lábunk alól, amelyen az Egyház és minden egyes hívő ember szellemi otthona épűl, vagyis Krisztustól akar eltéríteni.

A cikk elején említett szeretet arra tanít, hogy ne hagyjuk el az Úr Jézus Krisztust, mert a szeretet nem irigykedik, nem verseng nem keresi a magáét stb. és mindaz, ami Neki kedves, ha engedelmeskedünk a Krisztus Szellemének tanácsának és vezetésének. Az Ő akaratától való legkisebb eltérés bánatot okoz.  Érdemes ezen az alapon vitatkozni? - Nem éri meg. "Mert valamikor esztelenek voltunk..." De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.…” (Titusz 3-4.7).

Isten ezekkel a szavakkal magyarázta el, miről folyik a vita a mai napig. De ne menjünk bele a részletekbe, éppen azért, hogy teret ne adjunk a vitáknak. 

Sokszor összekeverjük az Isten iránti buzgalmat az ártatlanságunk bizonyítására irányuló szenvedélyekkel. 

 Mindenekelőtt  meg kell tudnunk,  mi tetszik Istennek. De ehhez természetesen magunknak is félre kell tennünk testi késztetéseinket. 

Minden, ami a Szent Szellemtől való, minden igaz, és örökli az örökkévalóságot, a testből való emberi bölcsesség itt lesz elhantolva a földön.

A szeretet megjelent Jézus által, de a bűn iránti szeretet nem jelent meg. Ezért még ha szeretjük is az embereket, nem szeretjük az ő bűneiket, elsősorban a sajátunkat kell megutálni. Türelmesnek kell lenned a testvéreiddel szemben, de ne tanítsd kitartóan egy eretneket. Főleg azokat akik valamilyen okból, szakadároknak könyvelünk el, ha elhagyják a "mi" gyülekezetünket. Itt igazából nem is erről van szó. Vagyunk e olyan szellemi magaslaton, hogy meg tudjuk ítélni ki a szakadár? Az eretnek nem a világ vagy pogány fiaira jellemző, hanem a kereszténységen belüli, többször a tanítói, lelkészei egy és más gyülekezetnek. A pogányok nem lehetnek szakadárok, mert nem szakadnak el Krisztustól, mert nem is voltak krisztuséi. De a keresztény, aki nem Krisztus követője, hanem idegen filozófia és kultusz követője, az lehet eretnek, mert nem Krisztus tanítását követi. Na de hagyjuk ezt a gondolatot nyitva.


2021. november 20., szombat

Az ÚR háza nem előre öntött panelekből épül!

 


Az ÚR háza nem előre öntött panelekből épül!
"Ha pedig kövekből csinálsz nekem oltárt, ne építsd azt faragott kőből, mert amint ráveted faragó vasadat, megfertőzteted." II.Móz. 20:25.
Urunk Szellemi Háza már készülőben van. Akiket Ő elpecsételt, azokból épül fel, ez a csodálatos, csak az Ő szemei számára már most is látható (Egy)HÁZ.
Az Ő Szelleme az, Aki által elhívja, elpecsételi mindazokat, akiket a világ felvetése előtt kiválasztott az Ő Fiában, Krisztusban, mint építőköveket. Így aztán magát az “építőanyagokat”, (a köveket, nem öntött téglákat, vagy paneleket) az Építőmester már kiválasztotta, és meg is jelölte, ezek az Ő tulajdonai, és Hozzá tartoznak. Ebből épül fel az Ő tulajdonában lévő Szellemi Ház, a már megvásárolt minden darab “kövekből”!
A manapság látható “gyülekezetépítés” alkalmával sajnos ez gyakran nem így van. Sok felekezet, egyszemélyes tulajdonú Kft.-ként működik. A maga, – vagy egy ember – dogmatikája, elképzelése mintájára formálja ki az “élő emberi építőköveket”, mégpedig a saját maguk elképzelése szerinti, általuk készített SABLONJAIKAT használva öntik ki őket, gyülekezeteik “építőkövévé”. Így lesz a KŐBŐL TÉGLA. Negatív példaként ott áll előttünk a Bábel toronyának építése, ahol már az elhatározás is rossz volt: "Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén." I.Móz.11:4 - és a módszerre figyeljünk: "Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk." I.Móz.11:3. Na így aztán gyorsan megy az építés. Előre kigondolt sablonba önteni a építőkövet. Hűha! De az Úr háza ÉLŐ ÉPÍTŐKÖVEKBŐL ÁLL! Ezeket sablonba önteni TILOS! Isten a kövek, - a mi - formázónk. Arról nem is beszélve, hogy mi is tartja össze ezeket az Írás szerint? "..a földi szurok volt pedig a habarcsuk." Uram Isten, szurok! Az Isten házát pedig, akik MI VAGYUNK, pontosabban - az emberi kéz nem érte köveket, - nem a szurok, hanem az Ő SZERETETE TARTJA ÖSSZE! És lásd az eredményt: Bábel vége nem JÓ!
Tehát ezek már nem a természetadta kövek, hanem pontos méretre készült, EMBERI KÉZ ÁLTAL MEGFORMÁLT, egyforma, sablon ”téglák, blokkok”. De te pedig .... oltárt az Úrnak, a te Istenednek; olyan kövekből való oltárt, amelyeket vassal MEG NE FARAGJ." V.Móz.27:5.
Mert Isten nem panelt épít, nem akarja, hogy az Ő Háza emberi kéz formálta, építőkövek által épüljön, mert jogot formál arra, hogy azokat kizárórag, az Ő saját Kezével formálja, és készítse el.
Mert ez az Ő háza, tulajdona, minden darab építőkőhöz az Ő VÉRE TAPAD, hisz Ő fizetett értük drága Életével. és nem a mienk, se nem valakié. Ez nem az “én, gyülekezetem”, hanem az ÖVÉ! Emlékezzünk, az Ótestamentumban, amikor oltárt építettek az Úrnak, Ő nem engedélyezte, hogy az építőköveket emberi kéz metssze, formálja ki! Természetesen ezekből a “emberi kéz érintése nélküli, formátlan kövekből” sokkal nehezebben, és lassabban épül fel a szellemi Ház, ehhez idő kell. Ne aggódjunk, Istennek van ideje! Az Úr áldjon. Miklós Molnár

A leprától való megtisztulás.

  A leprától való megtisztulás.

 Itt és most, fogunk beszélni a bűn gyógyíthatatlan mivoltáról. Az ember bűnben születik és bűnben hal meg, nincs mentség, ha csak az Isten nem ítéli meg a bűnöst tisztának. De hogyan történhet ez meg? Segítségül vettem a Leviták könyvéből a lepráról szóló törvényt. Ami részletes leírást ad a leprás betegség tüneteiről. Csapjunk a közepébe.

 

"Ha pedig folyton fejlődik a poklosság a bőrön, és a poklos fakadék elborítja a fakadékosnak egész bőrét tetőtől talpig mindenfelé, amerre a pap szemei látnak; És ha látja a pap, hogy ímé elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot; mivelhogy egészen fehérré változott az, tiszta az".( 3 Mózes 13,-12,13)

 

A 13. fejezet részletesen tárgyalja a leprát, az ember széles körben elterjedt megszentségtelenítését, amely még a fejét és a szakállát is beszennyezi, és különféle formákban nyilvánul meg. Itt van a bűn legjellemzőbb képe, amely ebben a ragályos és gyógyíthatatlan betegségben nyilvánul meg. Lehetnek más betegségek is, amelyek külsőleg hasonlítanak a leprára, de valójában csak gyanús tünetekkel járnak. Ebből egy fontos rendelet következett: az embernek nem volt joga saját bűne felett ítélkezni. Mózes törvénye előírta, hogy az izraelita állapotát egy másik személynek vesse alá, aki lelki mentor volt, vagyis papi ranghoz tartozott. Megkapta az Istenhez való hozzáférés jogát, és ezért csodálatos ösztönnel kellett rendelkeznie ahhoz, hogy a szentély kritériumai szerint meg tudja különböztetni, hol a jó és hol a bűn.

 

Az egy esetben megfigyelt eredmény (12., 13. v.) valóban elképesztő – amikor a lepra tetőtől talpig teljesen beborítja a beteget. Egy tisztátalan szem számára ez tűnhet a legrosszabbnak, mivel a lepra teljesen kijött, és a beteg egész testét beborította. De csak ebben az esetben volt oka a papnak tisztának nyilvánítani a beteget! Igen, amikor a bűnös eljut a legrosszabbra, és rájön, megbocsátást nyer. A bűn nem tudott tovább terjedni, felismerték és tisztának nyilvánították. A beteg többé nem akarja érvényesíteni saját igazságát, hanem Isten igazságos ítéletének kezébe adja magát, és a hit által igazul meg. Isten jogot adott a papnak, hogy tisztának nyilvánítsa azt, ami egyértelműen tisztátalan. Azok, akik ilyennek ismerik Istent, merészek lesznek a hitben. A belé vetett hit illett ehhez a reménytelen esethez; Istennek ez volt az egyetlen lehetősége, hogy itt bizonyítsa felsőbbrendűségét. Bíznunk kell benne, hogy ennek mindig így kell lennie. Ha olyan embert lát, aki tisztában van bűnével, de mégis alávetette magát Istennek, biztos lehet benne, hogy áldást és teljes bocsánatban fog részesülni. Ha valaki igyekszik elrejteni a bűnét, hallgat róla és igazolja magát, ahelyett, hogy beismerné az összes bűnét, bármilyen szörnyűek is legyenek, az csak akadályozza Isten kegyelmének észlelését, és bizonytalanságot szül. Az ilyen törekvések csak hiú reményeket táplálnak, tagadják az emberi bűnbeesés mértékét, és elvágnak minden utat az isteni kegyelem elnyeréséhez. Legalábbis az, aki egyedül meg tudja gyógyítani a leprásokat, arra buzdította őket, hogy ne rejtsék el ennek a betegségnek egyetlen jelét sem (45., 46. v.).

 Van egy orosz mondás, " egy nő nem lehet félig terhes". Nagyon jól tükrözi azt, hogy a tisztátalan nem lehet félig tiszta és félig bűnös. Sajnos ez nem ritka eset, amikor az ember meghagyja magának a döntést mi a jó és mi a rossz benne. Az ilyen emberek a saját csapdájukba estek. Ezek az emberek tisztátalanok maradnak Isten szeme előtt, és valójában még karanténba vannak. 

 

Minden embernek ha szüksége van a gyógyulásra, a bűntől való megtisztulásra, kérje a Főpapot Jézus Krisztust, aki közben jár az Atya elé miértünk, hogy mi is úgy lássuk a bennünk levő bűnt ahogy Ő látja. Az ilyen ember megismerte az Isten fennhatóságát, ez egy felbecsülhetetlen áldás a számára. Legyen dicső az Ő neve mindörökké Ámen.

Az érdeklődők itt találhatják meg a többi írásaimat.

https://mindenbenkrisztu.blog.hu

2021. november 19., péntek

Feltárult Isten titka....

 

Feltárult Isten titka....

 "Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted." (Mt 11, 25).

Jézus e szavai nem jelentik azt, hogy Isten elrejti az üdvösség üzenetét a bölcs emberek elől. Isten nem csökkenti és nem ítéli el azokat a tehetségeket, amelyekkel az embereket felruházta. Nem áll az ostobaság vagy lustaság oldalára; ellenkezőleg, azok oldalán áll, akik teljesítik parancsát: "töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; " (1Móz 1,28).

Jézus Krisztus itt nem a földi dolgok és események ismeretéről beszél, hanem Isten ismeretéről és üdvösségéről. Az emberi tehetség és az intelligencia nem ad előnyt az embereknek Isten megismerésében; ellenkezőleg, sokszor megakadályozzák azt. Az Istentől való távolság gőghöz és büszkeséghez vezet, miközben figyelmen kívül hagyja az Istentől jövő világosságot.

Isten rejtve marad e világ bölcsei elől, vagyis azok előtt, akik elképzeléseiket Isten Igéje fölé helyezik, gyakran egyszerűen elutasítják azt. Megnyílik a  "kisdedeknek ", azaz, akik bűnösnek vallják magukat. Nem az elméjükkel ismerik Istent, hanem a lelkiismeretükkel. Felkiáltanak: "Jaj, elvesztem! " (Ézs 6,5) és válaszolnak az Úr hívására: "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket."(Mt 11,28). Ez az egyetlen út Istenhez.

Tehát Isten nem utasítja el a bölcsességet és az értelmet, valószínűleg "a bölcsesség kezdete az Úr félelme", ezt a fegyelmet vagy leckét a lelkiismeretnek szánja, nem az észnek.

"Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett......" (Róm 1:21-22)

A hálátlanság következménye, hogy Isten tisztátalanságba, szívek kívánságaiba adja az ilyen embereket. Az lehet hogy az ajkukkal hálát mondanak, de a lelkükben maguknak tulajdonítják tudásukat Istenről. A tudósok már eléggé sok titkot felfedeztek a teremtésben, ami hasznára is válik az emberiségnek, igaz a sok kütyü nem biztos hogy hasznos, de vannak olyan reális felfedezések amik nem a hadiipart szolgálják, hanem az emberek bajain segítenek.  Sokszor láthatjuk a keresztények soraiban, akik velünk voltak, ideológiájuk szörnyeteggé változtatták őket. Ha a kegyességnek látszata meg is van, de környezetük erős befolyásolásával despotává válnak. Körülbelül így néz ki: " honos a közösségben több vélemény, az enyém helyes, a többi, helytelen". Sokat  tesznek vesznek, és látható terméseik lesznek, de a fát a gyümölcséről ismerik fel. Ezek tekintélyek sokszor elbűvölik tudásukkal az embereket, mert intelligensek a kegyesség látszata meg van rajtuk. De ebben az emberek is vétkeznek, mert őket elbűvöli az emberi bölcsességük. De miért mondom, hogy a keresztények közösségében is létezik ilyen, hiszen itt a világ bölcseiről beszél az ige. De ezek a világi bölcsek már rég beszivárogtak a kereszténység soraiba. De maradjunk a témánál.

"Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét? Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket...Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;..Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem." (1 Korinthus 1:18-21, 27-29)

Ha ez csak az én véleményem volna, akkor hallgatnék, de Jézus mondja ezt: "Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló." (János 10,-1)

Az Úr tolvajoknak és rablóknak nevezi, akik nem a kapun mennek be a bárány aklába, hanem néhol átmásznak. Ezeknek a tolvajoknak és rablóknak első ránézésre báránybőrök van, mert azonnal nem felismerhetőek a bárányok által, nem lehet őket megkülönböztetni a juhoktól, hiszen ők is a Megváltó Krisztust hirdetik, csak némi különbséggel. Önmagukat és tanaikat is egyben hirdetik. Hadd ne hozzak fel példát. Eme jelenség felismerésére éles látás és hallás szükséges. Nem hiába megvan írva elég gyakran "akinek füle van az hallja"

 Pál példáját követve látjuk, hogy tetszett a Szent Szellemnek: „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék." (1 Kor. 1.30.31) ...

Különösen jól látható a büszkeség  a vallási ünnepek idején. A vallásos büszkeség nagyon káros Krisztus munkájára. A zarándokot, azokat, akik még nem találták meg az igazság útját, megkísérti ez a sokféleség.  A zarándok aki keresi Istent, előbb  látja a keresztények pompás templomait, sokszor szerénynek nem mondható imaházait, és ünnepeit. Ezt látja először. John Bunyan jut eszembe ilyenkor, az ő könyve a "A zarándok útja". 

Biztosan tapasztaltuk már, hogy a szupermarketekben a kenyeret nem a bejáratnál árulják, hanem teljesen a mélyén. A vásárlóknak át kell mennie az árukkal teli polcok között. Ezek marketing trükkök. Tehát spirituális értelemben a lélek először a kereszténységet valló embereket látja. Jézust megtalálni aki a kenyér a felajánlott vallások között kell áthaladni, mélyen rejtve van. Sokszor nem fog ellenállni a kísértésnek. Saját tapasztalatból tudom. De ha a lélek valóban megtalálja a kenyeret, akkor ez a sokféleség csak hiúság lesz számára. A megtévesztés miatti sok szenvedést átélve a lélek az Úr Jézusban találja meg a lélek nyugalmát. Akkor szabadon felkiáltott: "Abba Atyám", Atyám, te vagy a tanítóm, és csak a te hangodat hallom.

 

Drága testvérek, barátok és olvasók, ez az én bejárt eddigi utam tanúságtétele. Vegyétek úgy, hogy nem fotel keresztény voltam, most már az vagyok, hanem sok sarut váltottam utam során testileg is, szellemileg is.

2021. november 18., csütörtök

"Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől."


 "Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől."

Apcsel  2.-38..41 " "Térjetek más felismerésre! – mondta nekik erre Péter –, és merítkezzetek be mindannyian a Krisztus Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni." Sok más szóval tett erős bizonyságot és úgy kérlelte őket: "Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől." Azok már most, akik szavát örömmel fogadták, bemerítkeztek, úgyhogy aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott az eklézsiához."

Ma olyan témánk van, amely mindig aktuális az emberiség történelmének minden korszakában, ha valóban, ismerve az Úr útjait a Szentírás szerint, folyamatosan az ember mint olyan romlottságába torkollik, függetlenül attól, hogy milyen korszakot élt, ill. él. Az első teremtéstől a mai napig a gonoszság és a romlottság odáig fejlődött, hogy Isten kénytelen volt beavatkozni a fejlődésébe. Világméretű árvíz volt, Szodoma és Gomora elpusztítása, Tírusz stb. Isten ítéletei előtt mindig más utat biztosítottak, t.i. elkülönés és üdvösség. Pusztulásról beszélünk, vagy valaminek Isten általi elhagyásáról, ami elérte a csúcspontját vagy a határt, amikor Istennek be kellett avatkoznia, a mai napig is a jövőben is ezt teszi. Mai nap is van ilyen folyamat a világban, aki lát az látja hogyan teszi ezt Isten az úgynevezett keresztény országokkal. Az Úr nem bottal ver, csak elferdíti az elméket a központi hatalmasok fejében. De ez benne van Isten tervében.

Ha figyelmesen tanulmányozzuk a Szentírást Isten népéről, akkor sokszor észrevesszük Isten kegyelmét és türelmét velük szemben. Mint tudod, Isten hosszútűrő, és arra időt ad, hogy a gonosz utakról és ettől az elferdült nemzetségtől hozzá forduljanak. A mai verset szövegkörnyezetben olvasva látjuk, hogy Péter a romlott nemzettől való elszakadásról beszél. Hiszen ez a prédikáció Isten Fiának keresztre feszítése és feltámadása, valamint a Szent Szellem eljövetele után hangzott el. Ismeretes, hogy ez a nemzet elutasította a Messiást. Mit adhatna Isten még többet?! Nekik adta mindazt, amije volt, magát Jézus Krisztust, Izrael Messiása személyében. Ez egy sokak által már ismert és elfogadott igazság, de ennek a tudásnak a gyümölcsei más gondolatokat kell hogy szüljenek bennünk, ha már rátértünk  az igaz felismerésére, szívünk állapotát tesztelhetjük. Vannak e gyakorlati eredményei az új felismerésének?

Ha Isten mindent odaadott népéért, és azok elutasították Őt, mi az oka ennek? ROMLOTTSÁG! Mi van ebben a szóban, ennek a szónak a rövid kifejezésében? Elvetemültebbek voltak, mint ma, vagy az már a múlté? Nem! Teljesen hitehagyottak voltak magától Istentől. A gonosz tanokat vagy tanításokat összeegyeztethetetlenné tették Isten szándékával.

És ez még nem minden, mert saját gonosz tanaik és vallásuk szomorúságot okoztak az embereknek. A népet ravaszul leigázták maguknak, csakis egy célból, nyereségvágyból. Elfoglalták Mózes székét (a Szent Törvény) és ezt felhasználva meghódították maguknak a népet.

Hogy áll a dolog ma? Nem jobb. Valószínűleg sokan megtapasztalták saját maguk is, hogy a különféle tanítások rabságában vagy fogságában lévők nem tudnak kiszabadulni ebből a kötöttségből, illetve kompromisszumokat találva megnyugodnak, de nem honosult  meg Isten békéje a szívükben. Azért Péter beszéde ma is aktuális" Térjetek más felismerésre!" A probléma nem az, hogy hogyan lehet megoldani a helyzetet vagy az erőfölényt szerezni. Istennek nincs ilyen terve mindezek kijavítására, mert nem javít ki semmit, hanem új utat ad. Az út és az új élet Jézus Krisztusban adatott meg, és így van ez akkor és ma is.

Honnan jött az a háromezer ember, aki hitt, kivált (bemerítkezett) és csatlakozott az egyházhoz? Azokból az emberekből származtak, akik korábban egybe voltak olvadva a judaizmussal, Isten készítette fel szívüket, meghallották az apostol hívását, hittek, elhagyták a régi utat, új útként követték Krisztust. Ezt senki sem teheti meg, ha nem születik újjá a Szellemtől!

Ma a nemzeti kereszténység  folyamatát figyelve, ráadásul a nyugati, úgynevezett keresztény országokból kiindulva, amelyek felett kétségkívül  a gonosz áll, egy folyamatot tapasztalhatunk meg, amely egy nagyarányú romlás, a paráznaság fejlődésében megállíthatatlan. Sátán igyekszik, hogy lerombolja az erkölcsi értékeket, a keresztény alapokat, és ez a kovász a politikán keresztül fejlődött ki. Megpróbálja összemosni az erkölcs és a romlottság határait, sikeresen. Meg vannak az eszközei és erre kiszemelt emberei. Ezek a világ tekintélyei, úgy a politikában, művészetben, kultúrában, és vallásokban. INRI, " A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA."  ez a tábla a megfeszített Krisztus fájára volt szegezve, ami az akkori idők három nyelvén volt kiírva, héberül, görögül és latinul. A héber vallás képviselője, a görög kultúra, a latin politika, ez a három a mai napig megfeszítik Krisztust.

Isten megengedi ezt, mert így kell teljesednie Isten szent szavának.

Ha ma Isten nem önti ki haragját, mert a kegyelem idejét éljük, akkor eszköze a nemzetek, amelyek egymásra támadnak, és Isten felbuzdítja a királyok szellemét. 

 Jeremiás prófétai szavában 50 f.-3 v. beszél az északi népről, akik Babilont vadonná teszik.

Babilon szellemi értelemben, a választott nép hite hagyására vonatkozó büszkeségről beszél, vagyis jellemzi. Az északi nép Izrael északi részén található országok. Szellemileg értelmezve (asszíria)  ma az iszlám népek, és Isten kiszárítja a Jordán folyót, ami a két ellentétes vallás határát jelenti, Jordán folyó a határ két ellentétes vallás között.

„Mert ímé, én nagy nemzetek gyülekezetét támasztom és hozom fel Babilonra északnak földéről,”(9. vers).

Ma a keresztények még romlottabbakká váltak, mert a legjobbat utasították el a kegyelmet, és a kicsapongás útját követik. A keresztény kifejezés alatt nem Krisztus követőit értem, hanem a névleges vallást és annak követőit. Aki megrontja a kegyelmet, azt jobban megverik.

Babilon szellemileg parázna, öntelt keresztény világ.( Jelenések 17 f.)

Isten felajánlja Péter szavai által, hogy váljunk el ettől a romlott rendszertől, akkor a judaizmus, ma a parázna kereszténységtől, és kössünk frigyet a mennyei vőlegénnyel, hogy örökké tartson kötelékünk a Szent Szellem által . Nemcsak lelki értelemben, hanem testileg is. ".Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,.." (2Korinthus 6-16,17).

Nekem úgy tűnik, hogy a liberális demokratikus rendszernek vagy a nyugati rendszernek köszönhetően már kiszáradt a folyó, a határ a két ellentétes vallás között. Ez a judaizált kereszténység és az iszlám. Nyilvánvaló, hogy ma az iszlám szélsőségesei nem olvadnak össze az iszlámmal, tudomásom szerint. Így volt ez a múltban a keresztes hadjáratok során is. Se annak, se a másiknak semmi köze a hithez.

De a folyamat elkezdődött, és be fog teljesedni. A keresztények ugyanis szekulárissá és átpolitizálódtak, az iszlamisták pedig megsértődtek, a keresztények elleni haragjuknak valós gyökerei vannak, és ezért radikális embercsoportok szélsőségét használják fel. De ez nem ilyen egyszerű.

Ettől elkülönülhetnek az újjászületett Krisztus követői.

A világ pusztulása felé rohan, de hogy ne ezzel a világgal együtt ítéltessenek el bennünket, elszakadva ettől a romlott néptől, és hogy Isten elfogadjon téged és engem, akkor: "Lakozom bennök és közöttük járok", megmenekülünk a nagy ítélettől.

A muszlimoknak nincs felhatalmazásom írni, mert Isten ismeri minden ember szívét, és egyedül Ő tud megmenteni és gondolatot behelyezni az emberbe. De a Krisztus követői nem buzdítják erőszakra a zsidókat a muszlimokat és keresztényeket, mert a Béke Istene a béke megőrzésére hívott el minket, és boldogságot ad a béketeremtőknek. "Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják" Most nem a Krisztusban való üdvösségről kell beszélni, mert közeleg a háború, ezt még kívánni se kell ( egy háború sem szolgálja az evangéliumot) hanem arra, hogy hirdessük a megbékélés Istenét a világba és felszólításunk a romlástól való elszakadásra amíg lehet, mert Isten féltékeny és Szent. Eközben Krisztus építi az egyházát, élő kövekből, amig tart a kegyelem ideje.

"Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom..." (1Korinthus 15-33, 34).

Az elkülönülés nem egy csoport, mindenki személyesen megtapasztalhatja a Szentlélek által a romlást, és elszakadhat tőle, nem számítva másokra. Ha elválik a hazugságtól, akkor mihez ragaszkodj és kihez, csak egy válaszom van; az Úr Jézus Krisztushoz, aki mindig hűséges, és nem hagy el, hanem befogad téged és engem. Isten elfogadja az ilyeneket, és megteremti a hajlékot: ". "Uram – szólt hozzá Júdás, nem a karióti –, mi történt, hogy nekünk készülsz láthatóan megjelenni és nem a világnak?" Jézus ezt felelte neki: "Ha valaki szeret engem, és igémet megőrzi, Atyám is szeretni fogja azt, azután majd elmegyünk hozzá, és lakást készítünk nála..” (János 14-22, 23). 

 

Az Atya szeret minket, - mi szeretjük Őt?

2021. november 17., szerda

Kisértés és védelem.

 

Kisértés és védelem.

 

A gondolkodó emberek szilárd hitalapot akarnak, mert nem élvezik állandóan a hullámok szeszélyein ringatózni. Mindannyian szeretnénk egyszer a földre szállni, és szilárd talajon állni, ahogy a tengerész is boldog ha partra száll, de hol találjuk meg ezt a szilárd talajt? Ó, van egy megingathatatlan igazság sziklánk, Jézus Krisztus, akin a hitünk és reményünk, szilárdan áll. Bizalmunk tévedhetetlen alapon nyugszik: "Meg van írva." Hitünk alapja a Biblia, az egész Biblia, és nem más, mint a Biblia. De a Biblia nem lapokból és szavakból áll, hanem Isten hozzánk írt üzenetéről szól, aminek a központi gondolata Krisztus, Istennek Fia.

 

Azt mondják, a Bibliát nehéz megérteni, de nem azok számára, akik őszintén keresik Isten Szelleme vezetését. De ez is az Isten irgalmától függ. Valóban olyan igazságokat tartalmaz, amelyek meghaladják észünk befogadó képességét. Megmutatja, mennyire korlátozott az elménk és az emberi bölcsesség. De az alapvető, fundamentális kijelentésekben - a Bibliát nem nehéz megérteni. Én azért hajlamos vagyok arra a megállapításra,hogy mindenkinek megnyílik az Isten üzenete a maga színvonalán, úgy a gyereknek a kezdőknek is érthető, mert máskülönben hogyan lettek gyerekek az Isten családjában, ha nem hallották Isten szavát. A hit hallásból van. Az ember, még ha csak az első lépéseket teszi is meg Isten kegyelmének megismerésében, amelyet a Szent Szellem tanított és egyedül Isten Igéje vezérel, megismerheti az Úr akaratát üdvösségére vonatkozóan, és megtalálja az utat, a mennyországhoz vezető utat, mert Isten Igéje tiszta és tévedhetetlen igazság.

 

Kifejezetten az új megtértekhez szeretnék fordulni, akikre nemrégiben talált rájuk a Megváltó. A közelgő csatában ezt a Könyvet a Szellem kardjaként kell használnod. Arra kérlek benneteket, hogy folyamatosan használjátok Istennek ezt a fegyverét, hogy ellenállhassatok az emberi lelkek ellenségének. De ezt a kétélű fegyvert előbb magatok felé fordítsátok, hogy ti is alkalmasak legyetek a külső küzdelemben.

 

Fiatal harcosoknak ajánlom ezt a fegyvert, és három pontra hívom fel a figyelmet. Először is, ez a Szentírás, Jézus Krisztus fegyvere volt. Másodszor, érdemes odafigyelni arra, mire használta Ő ezt a fegyvert. Harmadszor pedig figyeld meg, hogyan használta.

 

" Ekkor Jézust a Szellem felvitte a pusztába, hogy a vádló megkísértse. Negyven napon és negyven éjen át böjtölt s utoljára megéhezett. Ekkor hozzáment a kísértő és így szólította meg: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek kenyerekké váljanak." Ám ő ezt felelte: "Írva van: Ne egyedül kenyérrel éljen az ember, hanem mindazzal a beszéddel, mely Isten szájából kijön." Ezután magával vitte őt a vádló a szent városba és odaállította a szent hely ormára. "Ha Isten Fia vagy – mondta neki –, vesd magad alá! Írva van ugyanis: Angyalainak parancsol felőled, kezükön hordjanak, hogy lábad soha kőbe ne üsd!" "Az is írva van: – felelte neki Jézus – Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!" Megint magával vitte a vádló egy igen magas hegyre s megmutatta neki a világ összes királyságait és azok dicsőségét. "Ezeket mind neked fogom adni, ha leborulsz és imádsz engem" – mondotta neki. Akkor Jézus ezt felelte: "El innen, sátán! Hiszen írva van: Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld!"  Ezzel elhagyta őt a vádló. Egyszerre angyalok jöttek hozzá és felszolgáltak neki."  (Mt 4:1-11).

Három kísértés, három irányban. Az első a testre irányul, a második a lélekre a harmadik a szellemet támadja meg. Ebben a háromban kell ellenállnunk a kísértésnek. Az ember ezekből áll össze, szellem, lélek és test. De ahogy látjuk a kísértő a testtel kezdi.

 De egész utunkon kísértet minket a vádló, nem csak a frissen született gyermeket. Csak hogy a gyermekek védtelenek, mert még nem öltötték fel a harci védő öltözetet. Ez Isten szàmára különös gondoskodást jelent. Ugyanis angyalokat rendelt melléjük, akik szüntelen látják Isten arcát, angyalok vigyáznak rájuk, és mint küldöttek Istentől végzik őrző és építő munkájukat. Azok akik már felvették a harci öltözetet, többé kevésbé tudják használni, de nekik is angyalok szolgálnak, mert más veszélyek is fenyegetik őket, nem csak a hit háborúja. Az üdvösség sisakját, a hit pajzsát és a kétélű kard ami az Isten szava. Az üdvösség ami megváltotta az ádámi testet, a hit ami védi lelkünket, a kard a szellemi fegyver, amivel csak egy szellemi ember tud hadakozni a vádló al szemben.

Isten a Szellemét nem mértékkel adja, végtelenül meríthetünk belőle. De ebben nagy része van Urunk segítő kegyelmének.

 

Áldja meg az Isten minden harcosát, tudván, hogy Krisztus már előttünk legyőzte a vádlót, nekünk csak követni kell ezen a győzedelmes úton a győzelem zászlaja alatt.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...