Felszabadulás.
Annyiszor szembesülünk azzal, hogy a tanítások és egyéb gondolatok, súlyos teherkén nehezednek ránk, főleg azok amelyeket nehéz teljesíteni. Teljesíteni nehéz amit nem a Szent Szellem szabadságából erednek. Azok a tanitások amik csak a lelket gyötri és nem ad lehetőséget a felszabadulásra. A lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak között támasztotta fel az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt. Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívők lelkének őrzője.
Lássuk, milyen lélekkel és szándékkal szolgált, lelkünk és akkor élők lelkeik felszabadításáért, akik között ápolóként gazdálkodott.
Általában ha követjük a tévtanításokat, megnehezítjük a dolgunkat, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak az Isten művének meg nem értéséről szóló gondolatokra. Isten számára nagyon fontos, hogy lelkünk és szívünk igazi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi magunk vagyunk. De miről is beszélünk.
Feltűnik néhány felvetés, állítólag Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság, kegyesség külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket a cselekedeteinkben, mindenáron követve az ige leírt szövegét, nem figyelve igaz Istentől kapott hitünkre, mi alapján üdvözülünk és cselekszünk. Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Akkor a parancsolatai könnyűnek bizonyulnak, mert a szabadság szellemét adta nekünk. A terheket Jézus leveszi a vállunkról. Az embernek csak meg kell szabadúlnia a függőségétől, s nem önerőből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, hogy szilárd alapunk legyen, függetlenül attól, hogy hol vagyunk a vízen, a szárazföldön vagy a levegőben. Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Miből kell kiindulnunk, hogy megválljunk lelki terheinktől? Ahogy a vízben fuldoklók valami szilárd alapot keresnek, úgy nekünk is olyan alapokat kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól.
A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami az ember lelkét szívét nyomja, a bűn nemcsak magát Istent bántja, hanem azt is akiben él. Ez egy életre való folyamat. Hiszen Isten az őszintén hozzá fordulóknak, bűneit megbocsátja örökre, de a bűn elleni harcban Ő a mi segítségünk és szabadítónk. A háborút az Úr megnyerte, de a bűn elleni csatákat megkell vívnunk minden nap. Nehogy azt gondoljuk, hogy a saját erőnktől függ a csatában való győzelem. Mert az aki valójában a saját erejéből megszabadul egy s más bűntől, annak megvan a veszélye, hogy visszaeső lehet. Úgy ahogy a mi üdvösségünk se tőlünk ered, úgy a bűntől való szabadulás se. Üdvözülünk minden szellemi és testi szennytől, ha teljesen az Úrra bízzuk magunkat. El kell engedni magunkat saját magunktól. Elég régen vagyok a hitben, hogy tapasztalatból tudom ezt kijelenteni. Sokszor folyamodtam a saját erőmből megszabadulni az engem terhelt bűneimtől. De mindig visszaeső voltam. Az Isten Szent Szelleme nem hagyott békén, állandóan Isteni módon, fokozatosan és szeretetteljesen kezelte a vágyaimat az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül.
Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi keressük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy felemelje Isten Fiát a feszületre és az Ő áldozata megmutatja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is ebből a gonosz világból. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé soroljon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékában. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen utakon járunk?
Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben. Itt nem az örök választottak kérdését feszegetem, mert a Krisztus nyájából senki se veszik el. Itt inkább a mi földi felszabadult békességünkről van szó. Ő azt akarja, hogy már itt a földön találjuk meg a békességet Istenben. Hogy felszabadultan járjunk ezen az úton, megízlelve a mennyei áldást és békességet. Nagyon sokan gyötrődnek magukban, már hívő létükre. Vizsgálja meg magát mindazok akik nem találtak békét Istenben, hogy igaz hitben vannak e. Ha igen, akkor ez a földi utunk csak a kezdete az örökkévalóságnak.
A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás gondolatát a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket önmagunktól a valósághoz. Az alaphoz és az Isteni szeretet ismeretéhez. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22). Hát elég nagy hibának tartom azt, hogy önerőből tudnák megszabadulni a bűntől és annak hatásaitól.
Azt mondhatjuk, hogy az igazi lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. Ha sokan is vannak a gyülekezetekben, de kevesen az Isten Egyházában. Az a szellemi szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem az igaz szellem keresőjeként. Ahogy fentebb is írtam, sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak. Kevesen foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a Szellem szolgálatával megvalósítható, vagy a tudáson keresztül eljuthatunk a szabadulás valódi tárgyához, Isten békességéhez. Mármint a testvérek szolgálatán keresztül is a szellemi építkezés érdekében.
Lássuk, hogyan ír Pál apostol a rómaiakhoz.
Először is, az 5. fejezetben az apostol arra vezet: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1).
Majd így folytatja: „Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,” (Róm. 5:3). Csia Lajos fordítása.
Milyen nyomorúságról van itt szó? Ha tovább olvasunk, megtudjuk, hogy nem Krisztusért való szenvedésről és bánatról beszél, hanem önmagunk bánatáról. Nem azért szenvedünk, mert állítólag nincs remény számunkra, mert nem találunk magunkban erőt, hogy ne engedjünk a régi természet vágyainak. Megpróbálva (tévesen) legyőzni a bennünk lakozó bűnt, és vereséget szenvedünk: „ Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső embernek megfelelően, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van.” (Róma 7:22,23). Nyomasztó, hogy testünkben van egy másik törvény, amely ellenkezik Isten szellemével.
De végül is milyen módszerrel érhetjük el lelkünk békéjét? Itt nem arról van szó, állítólag, hogy megszabadíthatjuk magunkat a régi természet kéjétől, hanem hogyan szabadulhatunk meg ettől a lelki, testi gondolatoktól. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulhatunk meg egészen addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől, de ennek még nem jött el az ideje. A teljes megváltás és szabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.".(Róma 8:22,23).
A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a mennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. – Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk." (2Korinthus 5:4,5)
Pál azonban egy nagyon fontos gondolattal folytatja, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös sátorban vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Járásunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Ez kiterjed az egész életünkre, ki milyen gondolatot követ és főleg kit követ. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis az ösvény adott a Szentírásban, amely az emberi szív legmélyén helyezkedik el, annak az állapotából fakad.
A törvény jelentésével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.
De az apostol célja, hogy rámutasson a Szent Szellem által, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél. De tovább így folytatja, nem hagyva ebben az állapotba a hívőket.
A Róma 8. fejezete így kezdődik: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.(Megjegyzés; hiányzik az eredeti görög szövegből; „ kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint). Krisztus teste szerint senki sem járhat. Szellemében igen!
"Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magának Krisztus Szellemének. De ez egy téves felfogás, mert Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5 ). "Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás.". De nem mond ellent a fenntirottaknak? Hogy Isten mindet elintéz helyettünk?
Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál nekünk Pál apostol az igazságossághoz és a szentséghez. Pál folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.." Itt egy másik törvényről, a Krisztusban való szabadság törvényéről beszél: „Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség".
Ha valaki eddig követte ezt a gondolatot, akkor megláthatja, hogy a bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. A bűn tovább terjed a világban. Isten a bűnt a Krisztus feszületén ítélte el, de a bűnök a mi testünkben maradtak. Az Isten Fiában hívő többé nem megy az Istenítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el, a bűnös teste miatt, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. Egy egyszerű oknál fogva, mert az ádámi bűnt Krisztus feszületére helyezte, és azon túl már Krisztus feltámadásának részesévé vált. Se ítélet se halál nem éri.
Annak ellenére testi ( amit halottnak nevez a Szentírás) ember nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. Tehát Isten szemében már nem létezik a természeti bűnös ember. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent ebben a bűnös testben? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Szellem szerint járj és Szellem szerint élj: „.Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.". Tehát már itt ebben a bűnös testben élete és békességet talál.
Akik Krisztus szellemében járnak, vagy Szellemben járnak, csak azok dicsőítik Istent, akikben megvan Krisztus Szelleme. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szellemmel, hogy felszabadult lélekkel kiállíthassuk:"Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat. Nincs itt semmi misztikum vagy titok. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.
A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell származnia. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, hiszen a tiszta szellemünkből kiáltunk Istenhez: „Abba, Atyám!”.
Ami a régi „énem”-ből származik, az nincs is Isten előtt, nem létezik. Mert a mennyei Atya a Krisztus prizmáján lát minket tökéletesnek. Hiába próbálunk Isten kedvében járni, a mennyek országa semmit sem örököl a testtől, „vér és hús”.
Most egyáltalán nem az a fontos, hogy az emberek hogyan ítélnek meg minket ezért, hanem az, hogy mi magunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent dicsőítem az Ő szellemében.
„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;
Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: "Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?." (33...35).
Így, ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal eggyütt. De ebben mi gátolhat meg, hiába az erőfeszítés és az akarat? A galatákhoz írt levélben is kiderül.: “ Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?2 ( Gal 3,- 1,2)
Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való felszabadulás az út Krisztussal, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, és nem veszünk el semmit más Istent meggyalázó forrásokból, magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Ti szellemiek legyetek türelmesek a gyengébb testvérek iránt, mert ti is azok voltatok valamikor, de a tévtanításoktól határolódjatok el, és másokat is figyelmeztessetek, óvjátok meg a befolyásától, ha Isten felszentelt titeket erre. De a tévtanításokat hogy tudjuk felfedezni, ha mi magunk is testiek vagyunk. Csakis a bennünk lévő Krisztus Szelleme által. Ha erre a pontra eljut a tudatunk, akkor teljesen rábízzuk magunkat Isten előre megtervezett szándékára, ami minden egyes gyermekére vonatkozik személyesen is. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot cselekedni. A magabiztosság ha a testből származik, nagy kárt okoz a lelkekben. De csak egy időre, ezt könyvelhetjük úgy, hogy időt veszítünk. De Isten ezt is a javára fordítja gyermeke lelkében. Mert ez egy tanítás, hogy ha túl vagyunk a tévelygésen, már sokkal többet kapunk mint azelőtt.
„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (37..39).
Ha valaki azt tanítja, hogy az ember akaratától függ a mi üdvösségünk és békességünk, az nem ismeri Istent. Mindenben az Ő akarata dominál, még a téves út is, amire téveszt, hogy megtanítson téged annak a következménye által, ha tényleg az Övé vagy.
"Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." (Gal 1-8). Tehát ahogy Korintusban fennállt a veszély a tévelygésre, hiszen ők hívő Krisztus követői voltak, nekünk meg pláne mert már sokan abba a tévelygésbe bele születtek. Ezért jó ha mindent latba veszünk, ha tényleg nem éezük magunkat szabadnak Krisztusban.
Az Istentől való hit vezéreljen mindenkit aki Isten szereti.
