Rendszeres olvasók

2022. június 20., hétfő

Egy másik világ.

 

Egy másik világ.

"Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,  aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket". (Filippi 3:20-21).

 Manapság már léteznek egész ufo kutató intézmények, ufológusok, akik csakis a megmagyarázatlan jelenségeket kutatják. Bizonyosságot szeretnének kapni a más vagy nem emberi lények létezéséről. Dollármilliárdokat költenek az űrkutatásokra, az űrbe juttatják a super pontos teleszkópokat, kémlelik az eget a távoli galaxisokat. Tézisek, hipotézisek születnek, a földönkívüli világokról. Az elérhetetlen távolságban lévő csillagok anyagi összetételüket vizsgálják. Az emberi faj kíváncsi, mindent akar tudni, a felismerési vágy az egzotikus, nem természetes dolgok iránti érdeklődés felvillanyozza egyes tudósok elméjét. Nem akarok összeesküvés elméletet gyártani, de ez is csak egy fedő akció, ugyanis lehet, hogy katonai célokat takar. A kozmikus nagyhatalmak nem csak szórakozásból öntik a pénzt ezekbe a projektekbe. De hagyjuk ezt a részét, mert minden csak jóval utóbb derül ki, ha egyáltalán kiderül.

 Nem is szeretnék belemélyedni ebbe a témába, mert haszontalannak tartom. Az hogy van egy másik világ az számomra nem is kétséges. Csakhogy nem ott kell keresni, az univerzum függönye mögött. Nem az általunk ismert anyagi világban van a megoldás. Soha nem fogják a tudósok felfedni igazi kézzelfogható valóságát, mert az nem materiális, pedig itt tartjuk a kezünkben, ez a Biblia és nem csak a kanonizált hanem az apokrif írások is, amelyek közt most érdemes megemlítenem az az Énok könyvét. De vannak szemêlyes tapasztalatai az embereknek, hárman akik hitelesek számomra, az Pál apostol, egy német barátom és egy magyar barát. Nem azért mert mások nem hitelesek, de ezekben biztos megbízok. Ezek az emberek akik elhagyták a testüket. Pál apostol aki nem kómában volt, erről olvashatunk a korinthusi levélben, a magyar testvér sem kómában volt, a német meg kóma állapotában hagyta el testét. 

 Én aki nem éltem át ezt az élményt, el se tudom képzelni, hogy milyen az ha az ember elhagyja ezt a testét amit a Szentírás többek között  gyarlónak nevez. Azért meg kell említenem, hogy két ember létezik a világon, az aki az anyagban hisz, abban van meggyőződve amit lát vagyis kézzelfogható, a másik a szellemi, aki azt is elhiszi amit nem lát és nincs bebizonyítva. De mind a két ember mégiscsak a hitére támaszkodik. Igen, a materialista is hitből él, mert sok olyan dolgokat elhisz amit nem lát. Például egy egyszerűbb dolgot mondjak, az elektromosság, vagy a kvantumfizika, az elektronok a mikro és makro kozmosz. De mindezt a materialista hitet, áthúzzaák a bibliai kijelentések. Ez is hit kérdése. A materialista azért jár tévúton, mert nem tud felülkerekedni az anyagi világon. Egy burokba van zárva, ha az a burok sok érdekességet és rejtélyt is tartalmaz, de ez a tudás nem haladja felül a mi világunkat, amit a Biblia első égnek nevez. Ebből a burokból még a legnagyobb géniuszok, gondolkodók sem tudnak kitörni. Ez az alacsony rezgésszámú frekvenciájú világ. Már a tudósok is rájöttek, hogy kemény anyag nem létezik szubiti szinten, mert az hullám és csak akkor lesz láthatóvá, ha változik a frekvenciája, ezt így definiálom, hogy feneketlen és végtelen. De miért mondom ezt bevezetőként, azért, hogy aki hisz a Szentírás erre vonatkozó kijelentéseiben, az nagyon is jól teszi, ugyanis az alábbiakban megpróbálom ezeket felidézni. De miért kell ezt tudnunk? Véleményem szerint, egy nagyon fontos eleme a felismerésnek, hogy ne legyen kétségünk arról, hogy a Biblia az nem legendák, mítoszok és mesék könyve. A materialista világ önmagát hazudtolja meg, mert már lassan már egy mesevilágba találja magát a saját elképzelései alapján. Hogy tudjátok, hogy mire gondolok, egy példa, hogy a tudósok már közel állnak az örök élet megteremtéséhez. De ez csak az egyik fantazmagória. Ezerszámra születnek ilyen elképzelések, de szerény és szegény tudásom szerint, ez az amit ember a legokosabb fajtájából sem tud megvalósítani. Részlet eredmények biztatják erre, de a vége a semmibe vész. Maga a fúzió egy kecsegtető út a tudósok számára, hidegfúziós kísérletek is nagy érdeklődést váltanak ki egyes tudósok, fizikusok számára. De ha az úgynevezett anyag frekvenciáját nem tudják megváltoztatni, akkor nem érhető el semmi eredmény. Vegyük példának a fényt és a sötétséget. A fény ha uralja a teret, a sötétség nyomtalanul eltűnik. Ugyanis a sötétség is anyag, de a fénnyel való fúziója a fény úgy áthatol rajta, hogy az elveszti saját állapotát. A sötét anyag csak addig lesz láthatatlan, mint például a kozmosz sötétsége, ameddig a fény nem hatolja át. 

 A Biblia nyelvén ez nagyon is érthető, "És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt".( János 1,-5). Itt Isten Fiáról van szó, aki maga a világosság. Ő minden embert megvilágosít, vagy átvilágit, de az ember maga részéről nem fogadja be. Azok akik sötétségben járnak, mert jobban szeretik a sötétség leplét, bűneiket takargatván, azokra nem ragyog fel Isten dicső fénye.  Ez az a világosság, vagyis fény, amit nem lehet materialista szemlélettel felfogni. Itt jutunk el a szellemi, vagyis abba az Isten felülről jövő anyagtalan világából származó világossághoz amit csak hittel lehet elfogadni.  Az a világ ahonnan Krisztus jött, semmi sem utal az anyagra, arra az anyagra amit itt észlelni vélünk. Amikor a Szentírás azt mondja, hogy Isten emberré vált, vagyis eljött ebbe a világba, akkor azt kell ezen érteni, hogy felvette a rab ábrázatát és ugyanolyan emberré vált mint mi vagyunk a bűnt kivéve. De ő volt a világosság és mégse fénylet, fotonok nem jöttek ki belőle. Egy eset kivételével a dicsőség hegyén, ahol találkozott Illéssel és Mózessel, akik ugyanúgy fénylettek mint Ő. Mi történt akkor, hogy csak úgy megváltozott Krisztus. A véleményem szerint, ez teljesen bizonyítja Isteni mivoltát, neki semmibe sem kerül megváltoztatni a frekvenciáját, se azoknak akiket erre kiválasztott. De kanyarodjunk egy ritkán említett eseményre, ami magdaléna Máriával eset meg a feltámadás napján. "..látá ( Mária) Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester! Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz;". (János 21,-14...17). Mi lehetet ez a titokzatos kijelentés? Ugyanis utólag olvassuk, hogy asszonyok és a tanítványok is illeték a testét a feltámadása után. 

 Ezeket a gondolatokat nem vésném kőbe, mert ezek amit alább írni fogok, az én gondolataim, de valamiért mégis megírom. Azt se tudom, hogy miért jönnek ezek a gondolatok. 

 Ha már ilyen témát feszegetek, hát leírom. Mária akiről már írtam más cikkemben, az aki nagyon szerette a Mestert. Tudjuk miért, de most más oldalról közelítem meg. Azzal kezdeném, hogy a Szentírás beszél a mennyekről, ami a "fent" szóval jellemzi. A fent és a lent szavak meghatározzák a létezések helyét, de mihez viszonyítva? Ha a föld az alanyi helyzet, akkor a földhöz viszonyítunk mindent. Úgy a mennyet mint a pokoli alvilágot is. De vajon így is értelmezhetjük fizikai világnézetben is? Biztos hogy nem. Az Úr azt mondja Máriának " Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz". Mária abban a fázisban találkozott az Úrral, amikor Ő még nem vette fel újból emberi de már feltámadt testét, de nem is különült el tőle, egyszóval az ábrázatát megtartotta. A szentháromság hívőknek azt tudom mondani, hogy Jézus Krisztus nem egy második személy, hanem maga az Isten. De itt konkrétan van kijelentve, hogy Ő még nem ment "fel" az Atyához. Hogyan értem én ezt? Az én korlátolt felfogásommal, úgy értem, hogy a meny nem a fizikai fentet jelenti, hanem az Isten mindenhol jelenlétét, ami egyáltalán nem fizikai léthez, helyhez kötődik. Mária látta magát az Istent az Atyát, abban a pillanatban, mert Isten az Szellem. De mégis ember formájában. Miután az Úr feltámadt, a teste is megváltozott, olyannyira, hogy Mária nem ismerte fel azonnal, de nem csak ő hanem a tanítványai sem. Gondoljunk csak amikor a tengerparton, vagy az Emmauszi úton találkoztak vele a feltámadása után. De akkor sem amikor a viharos tengeren járt a víz felszínén. Most itt meg kell említenem, hogy a Krisztus ábrázatát amit a művészek lefestették, az egy nagy hazugság. Mert ha testben ismerték is Jézust, most már nem ismerhetik, hogy néz ki. Még János is aki a legközelebb volt az Úrhoz, a Jelenések könyvében sem ismerte fel olyannak amilyen volt itt testben. Az Úr nincs messze senkitől, nincs az elérhetetlen távoli mennyben, sokan azt valami távolságnak hiszik. Az egy teljesen más dimenzióban létező világ. Bizony az szellemi értelemben távolság, ahogy költőien van megírva, ahogy nyugat a kelettől, vagy az ég a földtől olyan messze van. Ezt az átjárhatóságot csak Isten hatalma tud biztosítani, ami ma a kegyelmet jelenti. A hívő emberek, ahogy a cikk elején idéztem: " aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket". A korintusiaknak a 15. részben Pál elég érthetően kifejti a dimenziók összeférhetetlenségét.

"...s vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is. Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is". 

 Bizony amit láttunk a dicsőség hegyén, Mózest, Illést az Úrral beszélgetni, az még nem az a test amit a feltámadás után öltöztet fel az Isten. Illés halált nem látott, a teste átváltozott, de Mózestől aki meghalt se az Úrtól nem különbözött. Ez egy olyan gondolatra vezet, hogy az emberek akik meghaltak Krisztusban és még nem támadtak fel, mert még nem volt általános feltámadás, ők a paradicsomba várják ezt a pillanatot. Az a testbe zárt belső ember száll ki az ádámi gyarló testből a halál pillanatában hátrahagyva a halott testet. Az első feltámadáskor lesznek elragadva a mennyben azokkal együtt akiket itt élve talál az elragadtatás pillanata, már az új testben de a régi ábrázatában, az új mennyei Jeruzsálem lesz az otthonuk. De ami Énokot és Illést illeti, nem tudom, hogy ha nem láttak halált, rájuk nem vonatkozik a feltámadás. De többen is vannak azok akik nem láttak halált, egyenesen a paradicsomba lettek befogadva.

 

 Lehet hogy még alkalmam lesz még erről írni, de most be kell fejeznem az idő rövidsége miatt.

2022. június 18., szombat

Nincs olyan teremtmény, mely előtte láthatatlan volna.

Nincs olyan teremtmény, mely előtte láthatatlan volna.

 Mert az Isten igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig, megítélni képes a szív szenvedélyeit és gondolatait.  Nincs olyan teremtmény, mely előtte láthatatlan volna, minden meztelen és leleplezett annak szeme előtt, aki felé a mi beszédünk fordul.” (Zsid 4,12,13).

Ez egy alapvető tényfeltáró igerész. Ebben lehet hinni vagy nem hinni. De annyira tárgyilagos, hogy ezt akárki megértheti, mégha nem is hiszi el.  Nem is várhatjuk el azoktól akik nem is foglalkoznak ezzel. Aki elhiszi az tudatára ébred, hogy az ember egy nyitott könyv Isten előtt. Semmit nem tud az ember eltitkolni Isten előtt. Hangsúlyozom, hogy semmit, az ember egy titokzatos lény mások szemében, ugyanis olyan mély titkokat rejteget lelkében, amit maga sem tud magáról. De amint idéztem fentebb, az ige arra utal, hogy ezeket a titkokat az ige, vagyis Isten szava kideríti, és elénk tárja, ha a szívünk ajtaját nem tartjuk zárva. Amúgyis nyitott könyv vagyunk, de Isten gyermekeit arra neveli, hogy ezt mi is meglássuk, hogy semmi jó nem lakozik az ember szívében. Minden ami jó Istentől származik, nem tőlünk ered. Ezt ha elfogadjuk hittel, akkor semmi akadálya, hogy beismerjük bűnös természetünket. Ebben nem lehet alkudozni Istennel, mert csakis magunknak árthatunk ha azt gondoljuk, hogy azért van bennünk is valami jó. Addig Isten nem ad felhőtlen örömet a szívnek, ha megtartunk magunknak a régi természetünkből. Miért? Persze  jelen van a régi ádámi énünk, de nem fog uralkodni rajtunk. Azért mert ez a régi ember, mindig fog kísérteni. De ha hagyjuk az igét munkálkodni, az eredményes lesz, elválasztja a gonosz, velejéig romlott emberi természetet a szellemünktől, ezt nevezi a Szentírás szellemi vezetésnek. De Isten sem fogja velünk megosztani a titkait, hiába fogunk erőlködni, hogy megértsük az igét.  Akkor hiába mondjuk, hogy Jézus a barátunk, ha azt ő nem mondja rólunk, akkor minden hiába. Mert a jóbarátok között nincsenek titkok, ez kölcsönös. Az Úr feltárta előttünk minden titkát, és most csak rajtunk múlik, hogy bizalommal mi is feltárjuk előtte. Ez az igazi baráti viszony, és ettől nem csak az Úr örvendezik, hanem mi is megkapjuk az Ő örömét. 

 Aki ilyen magasságot elért szellemileg, az teljesen ki tudja tárni a szívét előtte. Azokat a gondokat is amiket még a legközelebbi embernek, feleségnek, férjének, gyermekeinek szégyelne elmondani. De egy józan ítélőképességgel rendelkező ember, azért tudja, hogy mit lehet és mit nem lehet kiteregetni az embereknek. Ezt az Úr sem kívánja tőlünk. Mert azt mondja, hogy zárkózzatok be ha imádkoztok, ez nem egy szobát jelent, mert sokaknak nincs erre alkalma, hanem titokban tárjátok ki szíveteket az Úr előtt. "Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván." ( Máté 6,-6).

Sokatmondó igét idéztem, ebben benne van minden amire a mai gondolatokat alapoztam.

 Ha már itt tartunk a témában, akkor nézzük meg, hogy a hit, hogy alkalmazza ezt a mély felismerést: " aki felé a mi beszédünk fordul.". Tehát a mi beszédünk, az amit mi imának mondunk, mert az is, ugyanis ha mi hozzá fordulunk, akkor Ő hallgatja imáinkat, beszédünket ha mi csendben vagyunk akkor Ő beszél hozzánk. A tiszta, Isten akaratából való imát vagy imádatot, meghallja, és teljesíti, sőt már teljesítette is. Azért mert ismeri gondolatainkat már előre tudja mit akarunk kérni, vagy megbeszélni. Ha van igazi barátunk ezen a földön, akkor azok tudják mit jelent az őszinte beszélgetés. Még ha az ember nem tökéletes, akkor is megkönnyebbül ha megosztja gondjait a barátjával. Mennyivel nagyobb az Istennel való bizalom, mert ha abban a hitben vagyunk, hogy bármit elmondhatunk az Úrnak, aki barátunknak nevez többek között, akkor mély megkönnyebbülést kapunk. Mégha az ami bánt is minket nem távolítja el testünkből, lelkünkből, akkor is tökéletes megkönnyebbülést kapunk az Úrtól. A Pál apostol példájából is láthatjuk, hogy az Úr akarata szerint nem szabadulunk meg a minket gyötrő testi fájdalmaktól. Ez Pál esetében így történt.:

"És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam." (2 Kor. 12,-7). Ha Pálnak mint az Úr szolgájának egy konkrét tövis adatott, akkor szerintem mi több tövist hordozunk testünkben, mert mi még nagyobb valószínűséggel, hajlamosabbak vagyunk az elbizakodásra, és ahogy megtudtuk, az a testi gyengesége. Addig amíg erősnek tudjuk magunkat, addig gyengék vagyunk az Úr szolgálatában.

 "Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.".

 Kedves olvasó, nem az a fontos az ember számára, hogy kik vagyunk, hanem, hogy kik lehetünk ha teljes odaadással fordulunk az Úr felé, hogy mint egy nyitott könyvben az Úr velünk együtt olvassa ki mind azt amit még titkolunk előtte.

 

 Ha ezt megengedjük, akkor tényleg mi is mondhatjuk, hogy van egy igaz örök barátunk, aki az életét feláldozta értünk. De Ő Isten a Mindenható, tiszteletteljes imádattal kell hozzá viszonyulni, de ez egy másik vetülete az Istenhez való viszonyunknak.

2022. június 16., csütörtök

A Pásztor hangja.

 

A Pásztor hangja.

"Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;" (János 10:1).

Jézus nem így lépett be. Ő az egyetlen aki úgy lépett be az ajtón, aki betartotta a Szentírás összes próféciáját amik rá utaltak. És bár Fiú volt, méltó volt arra, hogy megtartson minden intézményt, amelyet Isten adott földi népe pásztorának. Azt a munkát végezte el, amelyet Isten a próféciában szánt neki. Mit követeltek meg tőle, vagy mit írt elő a törvény, amit nem teljesített? A megjelölt időben, a jelzett helyen, fogadalomhoz kötött családból született, egy szűztől született, akit a Szentírás szerint erre jelölt ki Isten. Isten előre gondoskodott arról, hogy világossá tegyen minden fontos pontot, amelyen keresztül Isten igaz Krisztusát (Messiást) fel kell ismerni. Bizony ezt fel lehet ismerni, és fel lehetett ismerni. És minden eddig beteljesedett Krisztusban – egészen mostanáig; mert mindez lehetővé tette, hogy a végsőkig beteljesedjenek mindazok a próféciák, amelyek az engedelmességre és az elítélésre, valamint a földi királyságra vonatkoztak. – Neki – mondja –, az ajtónálló nyit. Bevégeztetett. Ennek bizonyítéka a Szent Szellem tevékenysége Simeonban és Annában, nem is beszélve az emberekről, és mindenekelőtt Bemerítő János tanúságtétele. Isten az ő kegyelme által munkálkodott Izraelben, és istenfélő szíveket készített számára. „A juhok pedig hallgatnak a hangjára [ugyanezt találjuk más evangéliumokban is, különösen Lukács evangéliumának elején], ő pedig nevén szólítja juhait, és kivezeti őket.” Itt meg kell jegyezni a személyes kapcsolatot, a névhez szóló hangot. Ez egyértelmű utalás arra, ami a vak emberrel történt, aki nem látja Istent de meghallja hangját. János evangéliuma 9. fejezetében követhetjük egyértelmű példáját, a vakon született ember esetében. Kétségtelenül kiűzték a zsinagógából immár látó vakon született embert, de Krisztus a Messiás ennek a kegyetlen tettnek a személyes, isteni szándékon alapuló értelmezését adja. Ez az ember nem sejtette abban a fájdalmas pillanatban, hogy a kegyelem segített neki. Ha ez röviddel a Messiás nyilvános és végleges elutasítása előtt történt, akkor ugyanaz ez az elv van a végsőkig is. A tanítvány nem magasabb rendű tanítójánál, de minden igazi tanítványnak olyannak kell lennie, mint a tanítója. Ez nem egy misztikus állapot, mert Ő „előttük megy”. Ő már ezt az utat bejárta előttünk. Úgy tűnik, hogy ez arra a cselekvési folyamatra utal, amelyen végig kell menni a juhoknak. Az Úr már megtapasztalta az emberek ellenségességét és megvetését, különösen a zsidókét, de ismerte a megaláztatás és a szenvedés mélységét is, amelyet hamarosan át kell élnie,( múlt időben) mielőtt bárányait kiválasztja. Ezért, akár tényszerűen, akár formálisan is megtörtént, Jézus mindenesetre előre ment, a juhok pedig követték őt, „mert ismerik a hangját”. Ez a lelki ösztönük, valamint a biztonságuk, és nem a megtévesztés azonosításának vagy megcáfolásának képessége. Ez egyszerűen Krisztus a Messiás és az igazság iránti odaadás. 

 Erről a vak ember példájával győződj meg amit feljebb említettem. Hogyan hatottak a farizeusok a vakon született de az Úr által meggyógyult lelkiismeretére? Semmiképpen. Éppen ellenkezőleg, úgy érezték a farizeusok, hogy tanítja őket: " te tanítasz minket?". Ezt ma is sokan átélték, hiszen mikor változás éri az embert az Úrral való találkozás követően, megváltoznak a kapcsolatok.

Akik vakságukban felismerték a Messiás hangját– nem követnek idegeneket. A vakon született akit az Úr meggyógyított azt már nem lehet becsapni. Semmiképp nem követi a vallásos farizeusokat. Ez nála már nem alternatíva választás, ez maga Isten tanúbizonysága benne. A millió hangok közűl felismeri az Úr hangját és már nem csak hallja hanem látja is azzal az új szemével, amelyet az Úr adott neki. Most láthatta a farizeusok hiábavaló követeléseiket és Jézussal szembeni ellenségeskedésüket, ami annál undorítóbb, merthogy összekapcsolták Isten dicsőítésével – „adj dicsőséget Istennek”, mondták neki a farizeusok. „Nem követnek egy idegent, hanem menekülnek előle”, nem azért, mert érezték valaki más hangjának sértő intonációit, ( ami nagy tévedés, ha az intonációból következtetünk, mert a ravasz ellenség az intonációt is fegyvernek használja, pl. a képmutató alázatosság hangját) hanem mert „nem ismerik valaki más hangját”. De fel is fedezik, ha nem is azonnal a hamis hangot, ugyanis csak egy igaz hangot ismernek, azt a hangot ami gyógyuláshoz vezette őt, és ezt a bizonyságot őrzi személyesen. Vannak, akik képesek elemezni és felismerni a hamisat, de ez nem az igazi, közvetlen, isteni biztonsági eszköz Krisztus bárányai számára. Igaz az is, hogy az igaz hang ellenében hallani más barmok bőgését is, de azok hangja idegen számukra. Sokkal intenzívebb, éltető és szabadabb, gyorsabb és megbízhatóbb módszerük van a juhoknak, figyelnek a Pásztor hangjára. De ez annyira gazdag és bölcs hang, ami magába foglalja az Isten összes bölcsességét, amit az ember be tud fogadni, vagyis a kollektív, a Gyülekezetnek ajándékozott bölcsessége. 

 Itt egyszerűen arról van szó, hogy nem tudnak megnyugodni anélkül, hogy ne hallják Krisztus hangját; nem követnek olyan hangot, amely nem Krisztusé. Mi más lehetne számukra alkalmasabb és méltóbb hozzá? Lehet, hogy képesek elemezni és felismerni a hamisat, de Krisztus bárányai számára nem ez az igazi, közvetlen, isteni eszköz a biztonság megteremtésére. Az ismeret velejárója, hogy meglátjuk mi az ami nem Krisztusé. Mivel ezt a tanítványok nem értették meg, az Úr még őszintébben elmagyarázza az igazságot. A 7. versben azzal kezdi, hogy „a juhok ajtaja”-nak nevezi magát, de meg kell jegyezni, hogy nem a bárány ajtaja, hanem „a juhok ajtaja”. Ő maga lépett be az ajtón, de nem a juhokhoz vezető ajtón, hanem azon az ajtón, amely a Bárány aklába vezet. Belépett minden jel és prófécia szerint, erkölcsi és természetfeletti, amelyeket a próféták megjövendöltek. De amikor belépett Izraelbe, mert eljött, hogy Isten ígéreteit beteljesítse. Azok az emberek akik nem Isten házához tartoztak, de hitványan elfoglalták azt, akik megszegték  a törvényt, megtagadták a Bárányt. És ennek az elutasításnak az eredményeként kihozza a juhait abból a romlott rendszerből, előttük járva. És mi több, most azt mondja: "Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.". Tehát első dolga volt a Messiásnak kivezetni az istentelen farizeusi rendszerből az Atya tulajdonát, a juhokat akiknek szól az ige, vagyis Isten szava. 

De a Pásztornak vannak nem csak ebben az akolban juhai: "Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.". Itt már feltárul előttünk az eklézia a Gyülekezet ténye és valósága. Az a tény, hogy a zsidók és helének, pogányok egy akolba lettek terelve ami ma a Gyülekezetet jelenti. De hogyan lettek összeterelve?  Pálcával vagy erőszakkal, vagy talán csodák által? Nem, a juhok akiket az Atya a Messiásnak, Krisztusnak adott, követik a Pásztoruk hangját. Így az Isten nagy kegyelméből összegyűjtötte őket a zsidó és nem zsidó hívőket Krisztusban. 

"A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.".(10,11 vers).

 Ki a tolvaj ki a gyilkos és ki a pusztító, mindazok akik más hangokkal nem Istentől hangzó igékkel tévesztik meg az embereket,  azok akik erre voltak kiszemelve. Ezeknek a hangjai formálják a világban a múlt, a mai és a jövőképet. És akik követik őket, eredményként, szakadást, halált, rombolást, éhinséget okoznak. De ami minket jobban érint, vallási büszkeséget, tehát ellenségeskedéseket szülnek a hamis tanok a keresztények bukásához vezet. Ezt ne veszítsük szemünk elől, hogy a gondolat volt előbb aztán a cselekedet.  Ezen nem tudunk változtatni, nem a hívő dolga, hogy miért teszik ezt a sátán ügynökei, habár a jelző is arra utal, hogy egy célja van, hogy eltérítse az igaz útról Isten gyermekeit. De ebbe is beletörik a bicskája, mert nincs olyan erő az univerzumban, akik ki tudnának ragadni az Úr kezéből azokat akik hozzá tartoznak. De időre megtudják téveszteni még a választottakat is. 

 Ha mi néha nem is vagyunk hűek hozzá, de Ő mindig hűséges hozzánk. 

"Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!"

 

( Zsoltár 108,-4,5).

2022. június 13., hétfő

Ha isten te lennél, nekem nem lenne üdvösségem.

 Ha isten  te lennél, nekem nem lenne üdvösségem.



Különös címet adtam ennek a cikknek, mert szemléltetni szeretném, Isten ítélete és az ember ítélete között. Lehet azoknak is hasznos lehet akik nem ismerik a Bibliát. Igyekszem közérthető módon kifejezni magam.

Nem az a kérdés, hogy az ember valaha képes-e megváltást adni másnak, hanem az, hogy milyenek az ítéletei. Ebben mi emberek kiválóak vagyunk, adni nem tudunk, de elvenni annál inkább.

Dávid szavaival folytatva: 2 Sam. 24:14 " “És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe.”

Dávid megtapasztalta Isten irgalmasságát és igazságos ítéleteit. Nemegyszer kegyelemért és üdvösségért fordult Istenhez, Dávid biztosan tudta, hogy Isten büntetéssel akar jót tenni neki. Dávid többször is Istenhez fordul, ismerve igazságát és szeretetét. Zsoltár 38: 1 "Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!" És így kiált Jeremiás az Úrhoz egy kéréssel, amikor Isten haragudott Izraelre, és katasztrófát okozott nekik.

Jer 10:24 "Büntess meg engem, Uram, de igazság szerint, ne haragodban, hogy gyalázva ne legyek." - oroszról fordítva; - ”Fenyíts meg engem, Uram, de mértékkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem!” Károli fordítás.

Isten az Ószövetségben engedetlenség és hitehagyás miatt ítéletet hozott mind az emberek, mind a saját Izrael népe felett. De Isten mindig irgalmas volt, amikor bűneik és bűnösségük bevallásával fordultak hozzá.

Isten igazságosan és hirtelen nem ítélt el  senkit, amíg nem tudták felismerni bűnösségüket. 

Mindig figyelmeztetett a bűnös tevékenység következményeire. Ez így van ma is, az Isten nem büntet oktalanul, vagy úgy, hogy nem tudatos, de hozzá kell tennem, hogy a kegyelem időszakában amit most élünk meg, nem büntet senkit. Felmerül a kérdés, hát hogyan nem? - amikor annyi minden történik velünk akaratlanul, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten büntet. De erről később.

A menekülés útja mindig nyitva állt a bűnös előtt. Isten egy személyben ügyészként és ügyvédként jelent meg a múltban is, de ma is. A szent törvény elítélte a bűnöst, de menedéket is adott a gyilkos számára. Mózes IV. 35:15 "Izráel fiainak és a jövevénynek, és az ő közöttök lakozónak menedékül legyen az a hat város, hogy oda szaladjon az, aki történetből ( akaratlanul) öl meg valakit." Fog fogért, szem szemért megadta a jogot az Isten, hogy a rokonok bosszút álljanak az elkövetőn, és azokat, akik akaratlanul gyilkoltak, a törvény szerint őket is meg lehet ölni, (A vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost; mihelyt találkozik vele, ölje meg azt.) de Isten hat várost biztosított menedékűl az ilyenekért, (de csak nekik) és védelmet kaphattak a meggyilkoltak rokonai bosszújától, amíg a főpap meg nem halt abban a városban. A pap halála után a bűnösöket át kell adni a bíróságnak.

De Isten nem felejtette el megadni a lehetőséget, hogy eljussanak ezekhez a menedékvárosokhoz, elrendelte, hogy szabaddá tegyék az utakat. Három város a Jordánon túl, három város a Jordán határáig és az azokhoz vezető utak. V. Mózes 19: 3 “Térj be, és oszd három részre egész földedet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül; menedékként szolgálnak minden gyilkos számára.” ( Aki nem szándékosan öli meg az ő felebarátját, és nem gyűlöli vala azt azelőtt;)

Ma van a kegyelem napja, Isten nem ítéli meg a világot és a mindennapi ügyeket, egyenlőre, de a bíróságok léteznek a rend megőrzése érdekében. Mindez az ember kezébe került. De az embernek nincs igazságszolgáltatása, az emberi törvények nem tökéletesek, és sok gondatlanság, közömbösség és kívülről befolyással van az igazságszolgáltatásra. Nem hiába mondják, hogy a börtönökben sok ártatlan fogoly van. 

 A múlt szembetűnő példája, Pilátus és Krisztus hozzáállására vonatkozó ítélete. Elvileg Isten Fia erre saját akaratából jutott el, hogy útja ezen a földön ítélettel és a fára feszítéssel záruljon. De ez nem mentség Pilátus és az ítéletét követelő emberek számára. Gonosz szívük és Pilátus közönye egyértelműen arról tanúskodik, hogy ők olyan istenek, akiknek hatalma van minden felett és Isten szent törvénye felett. Az Úr Jézust nem Mózes törvénye szerint ítélték meg, és nem is tehették, mert nem szegte meg a törvényt. A vallási szenvedélyek annyira megvakították az embereket, hogy még a Tóra és a bíróság szabályait sem tartották be. ( pedig Pilátus erre figyelmeztette a farizeusokat). Ha ennek a világnak a szelleme a Sátánnak van alárendelve, és büszkeséggel, erővel és katonai erővel rendelkezik, akkor az ítéletek kegyetlenek és kíméletlenek lesznek, háború és testvéri csata idején. A testvérek a testvér ellen kelnek fel, ez nem új jelenség, a vallások közötti konfrontációk, harc a befolyási területekért.

 Máté 5,22 “Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond,(ostoba) méltó a gyehenna tüzére." Ezek a jövő Mennyei Királyságának alapelvei, és ezeknek az elveknek ma is befolyásolni kellene bennünket. Miért a jövő, mert Jézus Krisztus nem egy adott időszakot ért ez alatt. Mert a Király elutasításra került a földön és a mennyben van jelenleg, és az Ő országa akkor jelenik meg teljes mértékben, amikor maga a Király megjelenik a földön. Akkor Isten igazsága fog uralkodni. Ézs 65:20 "Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg."

 Mert az úgynevezett, hegyi beszéd, nem a Mózes törvény betartásán alapszik majd, hanem annál bensőségesebb, mert nem embertől irányított. De ez egy hosszú téma.

Ma senki sem tudja megátkozni a bűnöst, mert Isten nem átkozik, minden bűnösnek megadta az üdvösség módját és csak egy utat, ez Krisztus, ahol a bűnös elrejtőzhet Isten elkövetkező ítélete elől. Ezt az utat nem zárhatja be senki, nincs rá hatalma a sátánnak. Örök menedéket azok számára, akik megérdemelten, örök pusztulásra kellett volna ítélni, de Isten kegyelme által megtalálták az üdvösség útját Jézus Krisztusban. Mert Ő a menekülés útja és védhelye. Ezt szemlélteti a fejjebb írt Ószövetségi ige is.

Ha a Szent Szellem által kínált, aki a mi Urunk Krisztus szelleme, ha valódi és igaz ítélet ellenzőijévé válunk, akkor mi magunk viseljük az ítéletet. ( Mt. 7: 1, 2.) “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”

 És miért van az a sok kudarc, nyomorúság az ember életében? -hát csak azért, mert nem maga ítéli meg önmagát, hanem másokat hibáztat. Ez is igaz lehet, de nem véletlen.

“Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.

Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.” (Jakab 2- 12,13)

Tehát ne legyünk istenek mások felett, de mutassuk meg azt a menekülő utat az üdvösségre, ha mi már rátaláltunk. Ebben minden benne van, a hit a remény és a szeretet, a többit, ha ez minden megvan, bízzuk a sorsunkat Istenre, ha eddig nem tettük meg. De az is igaz, hogy nem a saját akaratunktól függ, mert az nincs, mert mindig valakinek szolgálunk, ha nem is tudunk róla.

2022. június 11., szombat

Akinek van füle az hallja.

 

Akinek van füle az hallja.

"Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe".

(János 5:24).

"Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.  Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!  Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind". 

(János 13:8-10).

 Kedves olvasó, hát ilyen egyszerű lenne az örök élet elnyerése? Igen, ilyen egyszerű. Mert még a teremtés kezdete előtt kiválasztotta Isten azokat akik hisznek az Isten szavában. Ez nem a hústest akaratától, hanem az Ige hatalmától lettek Isten gyermekei: "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek".(János 1,-12,13).

 Minden innen kezdődik, az Isten igéjének fürdője tisztára mossa mindazokat akik meghallják Isten igéjét. Nem azokat akik hallották vagyis egy egész életen át hallgatják, hanem akik meghallották az éltető tisztító szavát. Ehhez szellemi fül szükséges.

Zsoltárok könyve:40:7

Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.

  Ezt Dávid zsoltárából idéztem, és a Jézus Krisztusra utalnak, mert itt is láthatjuk, hogy Isten kijelenti, hogy mi is szükséges, hogy kielégítse Isten minden akaratát a bűntől való szabadulást. Egyszeri áldozatot hozván Isten Fia által, aki azt cselekedte amit hallott az Atyától. Ez a tökéletes engedelmesség, "füleimet fölnyitottad", más fordításban " füleimet kivájtad". 

Példabeszédek könyve:20:12

A halló fület és a látó szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt.

"Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.( Márk 4,-23; 7, 16;7,-35)  Jézus az Úr, és csakis neki van hatalma a gyógyításra, de ahhoz hogy megtegye, eléje kell állnunk hittel, a szükségeinkkel: "Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala".( Márk 7,-35). Csakis azért idéztem ezeket az igerészeket, hogy lássuk, a fül az ami hal a szem az ami lát, de az a fül és a szem a belső szellemi ember adottságai, amit Isten tud megnyitni csak. De nézünk csak utána, mi az akadálya annak, hogy az emberek hallják és mégsem hallják meg. 

"És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket". Ezzel fordult az Úr a hitetlen zsidókhoz. De ugyanakkor folytatta beszédét azokhoz, akik befogadták Őt, megvigasztalva őket: "A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak." ( Máté 13,- 14,15,16).

 A lelki szegénység a szükség vezet az Úrhoz, hogy rábízzuk magunkat, mert mit is tehetnénk, erőtlenek vagyunk. Itt ugyancsak és számos alkalommal idéztem már, és sokan mások a Jelenések könyvébből, úgymond az ikkertestvére a feljebbi idézetnek, amit már a Szellem a laodiceai gyülekezetnek mond: " Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem"( Jel 3,- 17). Tehát,  ugyanaz a következménye a süketségnek: "Mert megkövéredett e népnek szíve", " Gazdag vagyok, és meggazdagodtam…". A lelki szegénység abban rejlik, hogy szükséget érezzünk mindenkor az Úr kegyelmében. Mindig is függeni fogunk az Úr Jézus kegyelmétől, még akkor is ha értékes ajándékban részesűltünk a Szent Szellem által. Semmi sem tőlünk van.

 Visszatérve az eredeti kezdő vershez; " aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe". Sokan a keresztények közül úgy hiszik, hogy az üdvözült Isten gyermekének még az Isten ítélőszéke elé kell állnia. Ezt csak azért gondolhatja így, mert nem ismeri Isten igéjét, nem hallja meg az őrá vonatkozó szavát. Nem tud különbséget tenni a Krisztus ítélete az élők között és Isten ítélete a halottak felett. De erre most nem térnék ki, mert nem ez a fő témánk.

 A második idézet arról szól, hogy ha az ige által meg is tísztított minket az Úr, a lábaink, vagyis ebben a koszos világban bepiszkolódnak járásunk során. Ezt a lábmosást mutatta be Jézus, aminek nagy jelentősége van. Ezt a példát mutatta nekünk, hogy mi is így cselekedjük. Itt nem fejmosásról van szó. Itt az emberekhez való közösségi szolgálatról. Erre fel kell készülni aki ezt megteheti, annak meg kell aláznia magát, ugyanis ahhoz, hogy ezt megtehessük, ugyanúgy kell tennünk mint az aki mindeneknek Ura, ura a földnek és a mennynek, lehajolt a piszkos tanítványok lábaihoz, és nem tesz különbséget tiszta és tisztátalan között. Ne essünk tévedésbe, ezt nem mindenki tudja cselekedni, az aki erre nem kész, az csak árthat. Az Úr, Júdásról tudta, hogy elárulja őt és mégis szolgál neki. "Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amelylyel körül vala kötve". Ez egy felkészülés ahhoz az alázatos szolgálathoz. 

 Nagyon értékes tanítás van ebben. Mégpedig az előkészületek, nagyon fontosak. Előbb erőt meríteni az Úr Jézus felkínált asztalából, levetni felső ruháinkat, az jelképezi, hogy semmi ne gátoljon minket, ami a felső ruhát illeti az ami a világ elől eltakar és megvéd, mindent levetni ami eltakarja tiszta őszinteségünket, hogy lássák az emberek az őszinte szívünket, hogy amit teszünk tiszta szívből tesszük. Azután felövezni magunkat, azzal a kendővel, amivel utólag megtöröljük a lábakat, ezzel azt fejezzük ki, hogy készek vagyunk a végsőkig kiszolgálni testvéreinket. A víz, mondanom se kell, hogy az igét jelképezi. Az a víz mindig legyen a kezünk alatt. A víz lemossa a felgyülemlett piszkot a lelkünkben, attól függetlenül, hogy bátran, örömmel követjük Krisztust, de sok mindenen keresztül kell mennünk ebben az életben, ami nem mindig használ szellemi életünknek. Ezért is kell figyelmesnek lenni mit mond az Úr Szelleme által, hogy megtisztítsa nem csak a lelkünket hanem a testben való járásokat. Akinek van füle az hallja, de nem mindig vagyunk kész az engedelmességre. Engedjék meg, hogy ezt magamra mondjam nem másokra, mert a tapasztalataim azt mutatják, hogy az Úr sokszor gyeplővel irányít engem. Ezért hálát adok a szerető és a Mindenható Atyának, hogy nem hagy el engem akkor sem, ha hátat fordítok neki. De azt kell észrevennem, hogy az igazi testvérek mindig segítenek az ige által a szolgálat által. Talán azért is mert nyitott füllel járok, és nem ellenkezek ahogy ez Péter apostol példájából tanultam. Azért nyugodtak lehetünk, hogy csak a lábunk piszkolódhat be, de az amit tisztának teremtett az Úr bennünk az ige által, az teljes biztonságba van, mert az Ő Szelleme megvéd minden hitványságtól a gonosztól ami kárt tehetne halhatatlan szívünkben. Ezért van helye az örömnek a Szent Szellemben.

 

 Ahhoz, hogy örömünk a Szent Szellemben növekedjen, tartani kell magunkat a lelki szegénységben, és hagyni, hogy az Úr szolgáljon nekünk, nem mi szolgálunk neki, még ha az úgy tűnik is, mert Ő felhasználja a testvéreket is akik erre fel vannak készülve.

2022. június 9., csütörtök

Félelem a szívekben.

A félelemkeltés művészete. 

Félelem a szívekben.

 (Lukács Evangéliuma:21:9) "És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég."

 Van egy elterjedt mondás, "aminek meg kell történnie azt nem lehet elkerülni". 

Nagyon sok keresztény hitvalló azon véleményen van, hogy a mostani ukrán-orosz háború a vég kezdetét jelenti. Az egyik ismert pásztor azt mondta a nyilvánosság előtt, hogy a szívében megcsendült a vészcsengő, hogy már elkezdődött a végelszámolás. A félelemkeltés egy eszköze a sátánnak, hogy sakkba tartsa a lelkeket. Ne keverjük össze az Isten félelemmel (féltéssel), mert A Bibliai próféciák tényeket közölnek, ha ez félelmet kelt a lelkekben, ez csak a félelem tényét bizonyítja az emberben. A hit a remény és a szeretet, kiűzi a félelem érzését a szívből. ha arra a hitre tér az ember, hogy minden az Úr kezében van, akkor mitől féljen az ember?

 Mondanom se kell, hogy én azzal nem értek egyet, hogy eljött az az idő. Ugyanis háborúk dúltak, dúlnak és dúlni fognak. Ezek a háborúk csak azt mutatják, hogy az emberek nem békéltek meg Istennel, a szívűk tele van háborúskodással. A Bibliában az utolsó idők alatt a kegyelem időszakát értjük, ez kétezer éve folyik. Ebben a kétezer évben akik megélték a háborúk szörnyűségeit, joggal gondolták, hogy eljött a vég. Számukra ezek nagy megpróbáltatások voltak az utolsó háború számukra, milliók bele is haltak. Gondoljunk a holokauszt kibírhatatlan szörnyűségeire. Mit gondolhattak azok az emberek akik az éhhalál gyötrelmesen lassú kínát élték át? Bizony azt is gondolhatták, hogy mindennek vége, ez az utolsó háború. De sokan azt is gondolják, hogy eljön a világbéke, és ennek a harcosaivá váltak. Harcolnak a békéért, nem csak tüntetésekkel polgári engedetlenséggel, hanem fegyverrel a kezükben. 

 Az is elterjedt a világban " aki békét akar, készüljön a háborúra". Tehát az emberiség történelmében a-z cettig a háborúk voltak túlnyomó többségben. mindig a békére készültek, de irgalmatlanúl fegyverkeztek, mert hogyan lehet megvédeni a hatalmat, ha nincsenek fegyverek. Ördögi kör, de valójában a cél a pusztítás. Igaz nem lehetünk könnyelműek ebben a kérdésben sem, mert aki a háborús övezetekben van, azok élesen tapasztalják az élet halál valóságát. A fotelből követni a háború eseményeit, egész más érzéseket és gondolatokat szül, mint a bombák robajai között.

 De abban biztos vagyok, hogy a háborús időkben, vagyis a harcok epicentrumában nem az evangéliumot hirdetik, ott a fegyverek az erőszak az úr. A Krisztust követő hívőknek háború idején nem az a dolguk, hogy harcoljanak fegyverekkel, a keresztények akik annak vallják magukat, fegyvert fognak és az ő állításuk szerint egy szent cél érdekében harcolnak, a béke kivívásáért. De kevés fogalmuk sincs arról, hogy valójában mi az a béke.

 Csak egy példát mondok az ószövetségi írásokból, "hogy Dávid, az én atyám nem építhete házat az Úrnak, az ő Istenének nevének a háborúk miatt, amelyekkel őt körülvették vala, mígnem az Úr az ő lábainak talpa alá vetette azokat; De most az Úr, az én Istenem nékem nyugodalmat adott mindenfelől, úgy hogy semmi ellenségem és senkitől semmi bántásom nincs".( 1Kir. 3,-3,4). A bölcs Salamon ezt üzente Hirámnak, de számunkra mit üzen ez az írás? Azt, hogy az Úr Jézus Krisztus, megvívta a sátán és a halállal való háborúját helyettünk, és ebben a kegyelmi időszakban építi Isten házát, de valójában a harcok folytatódnak továbbra is, de ezek a harcok, csakis a hit harca a hatalmasságok ellen, nem a test hanem a világ szelleme ellen. De miért? Az üdvözültek lelki békéjéért, hogy elérje célját a halhatatlan lelkekben az Úr békéjét minden körülmények között. A félelem az emberi dolog, és ettől szabadít meg az Úr. Az emberek a bombák elől a bunkerekbe menekülnek, és félnek a kilátástalanságukban, ez érthető is. De az Úr a háború és béke ura, attól függetlenül, hogy háború vagy béke van a világban, a lelki vagyis a szív békéért harcol. Egy Krisztusban hívő ember tudja, hogy számára ebben a világban nincs béke attól függetlenül, hogy ropognak a fegyverek vagy sem. Ha nem is mehetnek ki a világból, de nem e világból valók, Isten elválasztotta őket ettől az ítéletre szánt világtól. De, hogy ne féljenek, az Ő békességét adja nekik. Ez szerintem nem egy választás kérdése, hanem egy parancsolat. Mert amikor az Úr megjelent a remegő tanítványai között a feltámadása után, a zsidóktól való félelmükben bezárkóztak, magukra zárták az ajtót, abban reménykedve, hogy ezzel megvédik magukat. Az Úr pedig bejött hozzájuk a zárt ajtó nem volt akadály. 

 

János Evangéliuma:20:19

Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

. Ők megkapták Isten békességét, és ennek eredményeként bátran mentek a világba hirdetni az evangéliumot, vállalva a halált is. 

 Meg is voltak öletve, János apostolon kívül, akit arra szánt az Úr, hogy megírja a Jelenések könyvét a végidőkről. 

Róma levél:8:39

Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

 

Róma levél:8:15

Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

 

II. Timóteus levél:1:7

Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.

Zsidó levél:2:15

És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.

 

Van e ellentmondás a Bibliában? Attól függetlenül, hogy nem pontosak a fordítások, a Szentírás Szellemében nincs ellentmondás. A magyar nyelvű fordításokban is láthatjuk, hogy a fordítók a félelem ( rettegés), szót használják a féltés helyet is ( féltékenység), de aki akarja jobban megtudni, nézzen utána. Itt egy példa a sok közül, ha ez ellentmondásnak tűnik, akkor tényleg mélyebre kell ásnunk, hogy megértsük, mikor, kinek és miért van így megírva.

Efézusi levél:6:5

Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak;

 

 Ha a világban van is lesz is háború, a szívünk már örök békét nyerhet Krisztusban. 

I. János levél:4:18

A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

 

 Szeretet olvasók, az érzelmesség a félelem azt könyveljük ádámi természetünkhöz. Az Úrban nincs félelem, mert a szeretet kiűzi azt, tehát a téves próféciák, a hamis érzések a tudatalatti félelmekből erednek. Vagy bosszúvágyból, vagy kárörvendésből, de lehet, hogy az igazságérzetből is kívánhatják, hogy minél előbb jöjjön el az igazság pillanata, de az addig nem jön el, amig a próféciák be nem teljesülnek. 

 Mi várjuk az Úr megjelenését, olyan áhítattal mint a menyasszony várja a vőlegényét, olyan szerelemmel az Úr iránt, ami teljes mértékben kiszorítja a félelmet, de égető, hév féltést érző szívvel.

 

 Adjon békességet az Úr mindenkinek akik ha el is zárkóznak a világtól, de félnek a világ hitvány, ravasz és erőszakos vérszomjas háborúitól. Az fogadja be az Úr parancsolatát, "Békességet adok nektek", mert ezt a békét az Úr zsákmányolta halálával és feltámadásával mi értünk.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...