Rendszeres olvasók

2022. július 10., vasárnap

Nincs igazság a világban.

 

Nincs igazság a világban.

 Nincs igazság a földön. Nincs se a politikában se a tudományban se a vallásokban se az ökumeniában, se magában az emberben sincs. Az igazság csakis Istenben van, mert Ő maga az igazság. De ki ne tudná ezt, vagy legalább hallott róla, de vagy elhiszi vagy sem. Az igazság látszata valójában létezik, konfirmálva van az ember által. Az Isten igazsága csak akkor lesz életképes, aktív, ha vannak akik azt tolmácsolják, kijelentik és követik. Magában az igazság halott, ha nincsen életre feltámasztó ereje. Az Isten igazsága szent, nem részrehajló, az nem tűri el az ember okoskodásait, vagyis eltűri, de nem hoz gyümölcsöt Istennek, és ami nem hoz gyümölcsöt az kivágattatik és elégettetik. Ez vonatkozik úgy az emberre mint a hamis kongregációkra. A hamis vallásokra, a hamis tanítókra, prófétákra azokra akik megmondják a saját igazságukat, Isten igazságának jelentve ki. Hány ilyen hamis próféciák hangzottak el az idők során, amik nem teljesültek be, büntetlenül szórják a hazugságokat. Az ószövetség törvénye szerint a hamis prófétákat meg kellett kövezni. Tehát halállal büntetni. Attól függetlenül, hogy ez szükségszerű volt Izraelben, mégis voltak hamis próféták. Ez annak az oka, hogy a nép akik között éltek a hamis próféták, nem voltak képesek dönteni mi az igazság és a hamisság. A kereszténységben annyira elburjánzott a hamisság, hogy teljesen kiveszett az igazság szeretete és követése. Szó szerint nem követik Krisztust, aki az igazság maga, és prefektálója. Minden csak névleges, demonstratív, megítélés képtelen, mi a jó mi a rossz, mi kedves Istennek és mit utál annyira. Ez az általános analízis, de mindig ahogy szokott lenni, vannak kivételek. Ezek a kivételek többnyire nem ismertek, ha ismertek is, nincsenek a kereszténység top listáján. Esetleg mint bajkeverők ellenszenvet generálók, mert szembe mennek a fősodratú keresztényi tanításoknak. Ez megfigyelhető a világban is. Ezeket nevezik alternatív tudósoknak, hírportáloknak, vagy a merész politikusok akik megmerik mondani a véleményüket stb. Ez nem jelenti azt, hogy nekik is igazuk van.

 Az igazság a kegyelem ajándéka Isten részéről, de a kegyelem nem jogosít a törvénytelenségre. Se a törvény alatt állók, se a kegyelemben részesűlőknek nincs joguk megsérteni Isten igazságát. A Szentírás ezt törvénytelenségnek nevezi. Hiszen a kegyelem sem ad jogot az embernek, hogy azt tegye amit jónak lát. De, hogy ne vesszünk el a részletekben, az igazság nincs a földön, csak olyan értelemben, a Szent Szellem jelenléte ami az igazság szelleme. Csakis a Szent Szellemnek van joga az igazságra, mert az ember nem stabil, de Isten igéje szilárd és megtámadhatatlan. A bibliát el lehet égetni, átírni, rugdosni a főtéren, kritizálni, magyarázni, de Isten szavát nem lehet megsemmisíteni. Ennek sok bizonyítéka van a történelemben.  

"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.( 2Tim. 3,-16,17). Ettől még nem lettünk igazak, csakis igazságosak lehetünk Isten hasznos tanításának eredményeképpen. A magyar nyelvben vannak ragozások,-ban,- ben,- val,- vel,- stb. Ennek van jelentősége. Lehet az angol nyelvű fordításban nem lesznek érthetőek ezek a ragok. Csak ezt az egyetlen igét idézem, itt is azt olvassuk, hogy " az igazságban való nevelésre". Nem az igazságra neveli az embert, hanem az igazságban benne. Mi a különbség kérdezem? Alapvető különbségek vannak köztük. Az igazságot lehet tanítani, intelligens, modoros embert faragni, vizsgázni a teológiai iskolákban, megkövetelni a nebulóktól a tudást, bemagolni, ismerni, de benne lenni annak vannak feltételei. "Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket".( János 8,- 31,32).

Ebből és nem csak ebből a részletből láthatjuk, hogy az igazság megismerése Krisztus beszédében maradás. Teljesen ki van zárva, hogy valaki megismerje az igazságot Krisztuson kívül. 

János Evangéliuma:8:44

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

 

 Így imádkozik az Úr az Atyához a tanítványaikért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban".(János 17,-17,18,19). 

 Megszentelődés az igazságban.

 Először is azt kell megértenünk, mit jelent a szentség. Ezt a kifejezést főleg a katolikusok valami nagy dolognak tartják. Szenté avatás, boldoggá avatás, mintha ez egy nagy privilégium lenne az ember számára. A szentség, a szent ember, Isten elválasztása a világtól a maga számára. Tehát többször kiválasztottaknak nevezi. Ez a kifejezés teljesen magába zárja azokat, akiket Isten kiválasztott magának, még a világ teremtése előtt. "Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.".

 

 Ha ez így van, mert így van, az ember Isten képére és ábrázatára volt teremtve, akkor felmerül a kérdés, kik azok a szentek akik még a világ teremtése előtt már benne voltak. Ismerjük ezt az igazságot teljes mértékben? Bizony, hogy emberi felfogással nem ismerhetjük. Se nevét nem ismertük, se dicsőségét nem láttuk. "Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek".

 Ahogy az Istentől jött Isten Fiát nem ismerte fel a világ, úgy a benne megszentelt, a világtól elválasztott lelkeket sem ismeri a világ. Név szerint ismerheti, mert megmutatta magát Emánuel, a Messiás eljött a földre, de valójában a világ nem ismeri az Atyát sem gyermekeit. Azért mert a fenti igében a farizeusokhoz idézet igében olvashatjuk, hogy kivel vannak úgymond rokonságban.  Mert aki Krisztusban megismerte Isten nevét, az Atyát, az nem csak szentjei, hanem gyermekei is. És ez már nem az első Ádámban, hanem a második Ádámban, Jézus Krisztusban. 

 De hogy ez az ismeret a választottak tudatára ébredjen, szükséges megismerni a teljes igazságot amit az Úr Jézus kijelentett. 

 De hogy azt se felejtsük el, hogy ne essünk szektáns nézetekbe, szüklátókörűeké, együgyükké, ha Isten megengedi, de miért ne engedné meg, tudnunk kell, hogy a Biblia szövege amit az ember kanonizált, nem határolja el a szabad gondolkodást. A legfontosabb igazság, hogy a Szent Szellem teszi lehetővé azt, hogy nem csak a Biblia nyomtatott szövegét ismerjük és használjuk, hanem a Szent Szellem megelevenítő munkája által azt is megismerhessük, ami teljes mértékben zárva van a tisztátalan világ hazug szelleme előtt. Nem is lehet az másképpen, mert az ő atyjuk az ördög. Tehát innen kifojólag, a kereszténység álca mögött, ahogy az a korabeli farizeusok mögött nem az igazság Atyja áll.

 Tévedés az emberi dolog mondják. Ez igaz is, ez igaz Isten gyermekeire nézve is. De a tévedést a hamissággal nem lehet egy alanyi nevezőre hozni. A tévedés egy Isten gyermekénél csakis a neveléssel hozható szóba, a hamisságot pedig csak is a kárhoztatással. Itt nincs átjárási lehetőség, az igazságból a hamisságra, de fordítva sem lehetséges. Mert ha az Úr megszentel valakit az igazságban, az ha tévelyeg is időnként, mert még testben van, de soha nem veszíti el Atya-gyermek kapcsolatát. Ugyanúgy igaz azokra akiknek az atyjuk az ördög. Ezt komolyabban kellene vizsgálni, ugyanis kétértelműen hangzik. Itt inkább csak röviden az Isten akaratából kifolyólag idéznék egy igeszakaszt: 

Róma levél:9:21

Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?

 

Az igazságban megszentelt hívők tudják mi a dolguk. Nem ők a fazekasok, nem ők formálják az edényt, hanem Isten. Nem ítélkeznek mások felett, hanem továbítják a Szent Szellem üzenetét a világ felé, ami jellemző magára a Szent Szellemre. De ugyanúgy a Gyülekezet építésére is szolgál. Ugyanakkor az igaz hívő, akinek megvan az ismerete a szentségről, az tudja hogyan kell a keresztény házban viselkedni, ha hasznos akar lenni Isten országában: “Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.( 2Tim 2,- 20,21).

 Nem mi szolgálunk neki, hanem az Úrnak szelleme szolgál nekünk. De ha tisztességtelen szövetségekben vagyunk, Istentől idegen kötelékek tartanak fogva, nem igazán tud hasznos lenni a hívő a szolgálatában. Az nagyon is megtévesztő, ha sok jó dolgokat cselekszünk, de ha nem Isten akaratából tesszük akkor nagy baj van. De ez igazán nem élet halál kérdése, csakis az építkezési anyagokhoz kötődik. “Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.”. ( 1 Kor 3,- 11,..14).

  Így szól Jézus a tanítványaihoz a halála előtt, bátorítva őket, hogy már soha nem hagyja el őket, örökre velük lesz.

 "Ha szerettek engem, parancsolataimat megõrizzétek! S majd kérni fogom az Atyát és ő más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen: Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri õt, ti ellenben ismeritek õt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok".( János 14,- 15..18).

 Nem bonyolódok bele a magyarázatokba, mert itt mély igazságokat lehet felfedezni, csak annyit ami a témához tartozik. Az igazság Szelleme, teszi lehetővé, hogy vigasztalódjunk, bátorodjunk, hogy tudjuk, higgyük azt amit az Úr mondott. Főleg azt, hogy nem vagyunk árvák, hogy itt van velünk Szellemével, igazgatja útjainkat a megszentelődés útján, ami bizony elég szűknek bizonyult, ebben az Istentől idegen világban a hazugság földjén járva.  Sok megpróbáltatások közepette tartja velünk a kapcsolatot, és nem hagy el soha. 

 Aki tényleg szereti az Urat és az igazság szellemében marad, az tudja mit szól a Szellem a gyülekezeteknek. Az Isten gyülekezetek hét lelkét tartja szem előtt. “ Hét tüzes fáklya is égett a trón előtt, melyek az Istennek hét Szelleme”.( Jel. 1,-4).

 

“Kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, volt és eljövendő, továbbá a trón előtt levő hét Szellemtől és a Krisztus Jézustól, arra hű tanútól, ki a holtak közt az elsőszülött, a föld királyainak fejedelme, ő minket szeretett, vétkeinkből vérével feloldott, s Istene és Atyja számára királyságot és papokat csinált belőlünk. Övé legyen hát a dicsőség és az uralom az örök korok korain át. Ámen”.( Jel. 4,- 4,5,6).

2022. július 7., csütörtök

Bizalom, ragaszkodás, hűség az igazságban.

Sámuel II. könyve:22:31

Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Paizsa ő mindeneknek, akik ő benne bíznak.

 

Bizalom, ragaszkodás, hűség az igazságban.

 Az írásom kezdetén feladom a kérdést. Lehet e bízni emberekben vagy valamiben ami e világhoz kötődik. Vagyon, kiegyensúlyozott egzisztenciális élet, de sorolhatnám. Ebben a mostani időkben különösen instabil az emberek helyzete. Igaz az is, hogy mindig is idéiglenes volt a szilárdnak tűnő társadalmi biztonság. De egy adott pillanatban minden romokba dől. Amiben bíztunk azelőtt, az okos politikusokban, hogy ők csak tudják hogyan kell egy országot stabil biztonságban tartani. Bíztunk olyan emberekben akik mindig tudják, hogy mi a jó egy társadalomnak. Részeredmények bíztatóak voltak. Az országok GDP-je növekvő tendenciát mutattak. Biztosak lehettünk, hogy öreg napunkra tisztességes nyugdíjban részesülünk. Ez most sokak számára már csak egy délibáb, mirázs. De az emberek is önző egoisták, voltak mindig is, tisztelet a kivételnek. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki iránt bizalmatlanok legyünk. Isten mentsen meg minket attól, hogy gyanakvóak legyünk az embertársaink iránt. Különösen a közeli barátok vagy rokonok akikkel naponta kapcsolatban vagyunk, akiket az idő során kiismertünk, azokban emberi szemszögből meg lehet bízni. De Isten szemszögéből nézve, még magamban sem bízhatok. Ugyanis éles helyzetekben, amikor a kisértések prése alá kerülünk, magunk se tudtuk, hogy képesek vagyunk olyat tenni, mondani, ami azelőtt a fejünkbe meg se fordult. 

 Honnan jöttek azok az emberek, akik békeidőben köztünk jártak mint aránylag rendes emberek, egyszer csak a háború idején gyilkosokká váltak. Gyerekeket, nőket, férfiakat erőszakolnak meg. Kiforgatják az embereket vagyonukból, elárulják a barátaikat, olyakat művelnek amit emberi józan ésszel fel se lehet fogni. Talán kitaláltam ezeket a dolgokat? Ugyan már ezt senki sem gondolhatja komolyan. Csak nézzünk körül a világban. De valakinek nem is kell körülnézni, mert a saját bőrén tapasztalja. 

 Most nem az isteni szeretetről beszélek, ami mindezt felűlmúlja, de ennek az isteni szeretetnek ára van. Mert vesztes lesz aki isteni szeretettel tud szeretni. Lehet ezt ragozni tovább de felesleges.

 A Szentírás csak egy valakit ismer, az a Krisztus, akiben meg lehet bízni. Ő az aki első lépésben vesztes volt. Az a bűn ami mai napig ugyanaz, vezette őt a feszületre. Ugyanaz a hitetlenség, könyörtelenség, gőg, vallási büszkeség, pénzsóvárság, becstelenség, becsvágy, de minden ami az ember természetében van. Ha valaki azt gondolná, hogy az már történelem az nagyon téved. Semmi nem változott azóta, egy különbséggel, hogy a választottak Isten kegyelméből, ezt felismerték. A felfeszített Krisztuson meglátták saját bűneiket. Igen, nem csak a világ bűnét, hanem a saját bűneiket. Aki ebben az Istentől való áldozatban hisz, az már teljesen megbízhat Istenben. Mert Ő tettel bízonyította hűségét Isten iránt, tehát az aki a halált választotta a világ bűnei miatt, hűséges volt mindhalálig. Ezt a hűségét nem csak Isten irányába bizonyította, de mint egy hatalmas jelenség fel van emelve a világban. Annak bizonyításául, hogy Isten szereti az embert, de áldozatot hozott a világban uralkodó bűn miatt. Ettől nagyobb áldozatot nem szenvedhet senki más, még ha meghal, vagyis életét adja barátaiért. De erről harsong a világ már kétezer éve. De azelőtt is Izrael sátorában, táborában, népében is Isten bemutatta az ehhez való igazságát. 

 Ez a hit általi bizalom, ragaszkodáshoz vezet. Mert az ember ragaszkodik ahhoz akiben megbízik. 

 

Mózes V. könyve:13:4

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.

Ha Krisztus első eljövetele előtt Isten a próféták által kinyilatkoztatta szeretetét és hűségét a sokszor hűtlen népének, de mégsem hagyta el őket, mindig is közel volt hozzájuk. De addig fajult a hűtlenségük, hogy amikor eljött hozzájuk a Messiás a királyuk, felfeszítették, pálcát törtek felette. Azokban az időkben teljesen hitet és bizalmat vesztett nép volt Izrael. Csakis azok akik hűségben várták a Messiásukat, azok kaptak kegyelmet az izraeliták közül. 

Hogyan áll a helyzet ma. Emberek milliárdjai ismerik Krisztus áldott nevét, egy világvallásba tömörülve amit mi kereszténységnek hívunk. Kísértetiesen hasonlít azokra a napokra, ami Krisztus idejében volt. Ugyanaz a struktúra, a vezető vallás a különböző keresztényi dogmák és követői, ahogyan ez Izraelben volt a vallási vezetőknél. A pártisság azon belül. A gyűjtőnév az a kereszténység, ami magába foglalja a különböző szektákat és pártokat. De ez még komolyabb mint az Izraelben volt. A kegyelmet utasítják el,  Krisztushoz való hűtlenséget, nevét megalázó tendencia uralkodik a kereszténységben. A bizalom és a hozzávaló ragaszkodás hiánya az a hitetlenség bizonyítványa. Persze azt gondoljuk, hogy ez nem nekünk szól, mert mi igaz követői vagyunk Krisztusnak. Hát lehet, hogy vallási buzgóságuk sokakat megtéveszt, de az Úr nem hagyja annyiban ma se, ahogy akkor sem. Az Atya keresi azokat akiket képessé teszi az igazságban való imádatra. Idézem Jézus szavait amit a samáriai asszonynak mondott: "Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered. De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell õt imádniuk." (János 4,- 21..24).

 Jézus itt megmondta előre, hogy kit keres az Atya. De azt is megmondta, hogy se a vallási székhelyeken (székesegyházban) se a magaslatokon ( vallási gyűléseken) nem fogják imádni az Atyát. Hanem hol?- felmerül a kérdés. Az biztos, hogy nem a helyhez köti az imádókat, ugyanis Isten már nem ismeri el azt a helyet amit ember szervezet gyülekezés céljából, világosan kimondja, hogy nem templomokban él, hanem szellemben és igazságban fogják imádni Őt. Most már semmi köze sincs ahhoz, hogy milyen rituálékat, programokat, szentmiséken szerveznek a keresztények. Csak egy helyet ismer el, ahol szellemben és igazságban imádják az Atyát. Van e ilyen hely a földön? - jogosan kérdezhetik az olvasók. 

 A Máté 18, - 19,20- ban ezt olvashatjuk:" Ismét mondom nektek, hogyha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek, és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni. Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok.". Ez az igazság megfakult az idők során. Úgy ahogy a törvény a hús miatt elgyengült, ugyanúgy a hús miatt az Isten által adott kegyelem is meggyengült. 

 Az első gyülekezetekben, amikor egy szellemben és egy gondolattal gyűltek össze az Atya köztük volt. A feltételek működtek, ahogy olvashatunk az első gyülekezetekről az újszövetségben. Az sem volt tökéletes mint tudjuk, de messze nem olyan amit ma tapasztalunk. Ahogy a babiloni fogság után az újjáépített templom Jeruzsálemben meg se közelítette a Salamon templom dicsőségét. Azok a vének akik látták az első templomot az új templom láttán sírva fakadtak szomorúságukban. Ott már Isten dicsősége nem volt benne. Nem beszélve a heródesi templomot. Ott sem volt már a frigyláda, az elveszett, nem volt jelen az Isten bizonyságtétele. Amikor Krisztus belépet a jeruzsálemi  templomba, imaháznak nevezte Isten templomát. A pénzváltók a galambárusok foglalták el. Akkor Jézus először is utoljára tett olyat, ami nem volt  jellemző rá. Kihajtotta az árusokat felborította az asztalokat. Így, de nem ilyen erővel fogja ítélni a parázna asszonyt aki sok víz mellett ül: "Jer, megmutatom neked annak a nagy paráznának ítéletét, aki a sok víz mellett ül. Kivel a föld királyai paráznaságba estek, és akinek paráznasága borként megrészegítette a földön lakókat." ( Jel.17,-1,2).

 Ma a jelen időben is az Atya keresi azokat akik nem testi nem emberek tanításait követik, akik nem részegedtek el a parázna emberi egyház hatalmától, hanem az igazságot keresi, azokat keresi az Atya is. Ebben biztos lehet az olvasó, hogy ha tiszta szívből bízik és ragaszkodik az igazságban, feltétlenül megtalálja azt. Ugyanis az ilyen lelkeket keres maga az Atya. Nem mi találunk rá, hanem Ő találja meg az ilyen hűséges, ragaszkodó lelkeket. Ebben biztos lehet minden hitben Istenhez ragaszkodó lélek. Csak bízzunk benne minden akadály nélkül. Ha a problémák a szemünk előtt magaslanak mint a hegyek, annyira, hogy nem látjuk a hágót, ez csak azt jelenti, hogy saját erőnkben bízunk. Minden akadály ami feltűnik előttünk, még a legcsekélyebb is, a sátán górcső alá teszi, megnagyítja, hogy ne is próbálkozzunk áthágni a nehézségeken. De aki hiszi, hogy akiben hisz az nem csak Megváltó hanem erős Mindenható Isten. Biztos vagyok benne, hogy minden gyermekét kivezeti a sátán hatalma alól, hogy ne essenek ítélet alá a világgal a parázna asszony hatalma alól, aki elfoglalta a helyét ezen a világon, részegítő itallal itatja az embereket. 

 A Jelenések 22. 10..15- ben, János apostol megírta az eleve elrendelés a predesztináció tényét, ami félre húzza a fátylat, hogy Isten nem meggyőzni akarja az embereket, hanem cselekedeteik szerint fogja itélni mind azokat akik a hazugságban hisznek, ebből kifolyólag a cselekedeteik is istentelenek. Az Atya biztosan megtalálja azokat akik nem csak szájukkal hanem tiszta szívvel, az Isten igazságában dicsőitik Krisztus nevét. 

 "Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel! Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg. Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete. Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot" 

2022. július 6., szerda

2. Назидание церкви, посредством духовных даров.

 2. Назидание церкви, посредством духовных даров

Прежде, чем сказать несколько слов о назидании собрания (церкви) через данные Богом дары, я хотел бы здесь привести отрывок из диалога, который появился в печати несколько лет назад:

– Я слышал, что вы утверждаете, что каждый брат вправе быть учителем в собрании верующих?

– Тут вы неверно информированы, – при таком утверждении я как раз бы отвергал то, что для меня особенно важно, а именно: присутствие и ведение Святого Духа. Никто не имеет права учить, за исключением того, кому это право дано Богом.

– Хорошо, однако же, вы того мнения, что каждый брат, имеющий дар для этого, имеет право говорить в собрании?

– Ни в коем случае! Никто не имеет такого права. Только Святой Дух вправе действовать, и именно через кого ему угодно. Да, человек может обладать природным даром речи, но только если он угождает "ближнему, во благо к назиданию" (Рим.15:2). Если же он не получил какой-либо духовный дар "к назиданию церкви" (1Кор.14:12), то он не призван говорить в собрании. И если он это все же делает, то он поступает своевольно и огорчает Святого Духа. Его служение будет абсолютно бесплодным.

– Могли бы вы быть настолько любезны, чтобы изложить ваши особые понятия по этому вопросу подробнее?

– Мои особые понятия? Считаете вы особым понятием с моей стороны то, если я верю, что принадлежащей Христу Церкви Он дал дары, через которые совершается ее домостроительство и руководство ею?

– Нет, я признаю, что это верно, но я желал бы, чтобы в церкви Христа больше стремились к этим дарам.

– Слово Бога в 1Кор.12:11 нас поучает: "Все же сие производит один и тот же Дух, разделяя каждому особо, как Ему угодно". Из этого следует, что дверь должна быть открыта и для реализации малых дарований, и далее, что дар одного брата не должен мешать практикованию дара другого брата.

– Это само собой разумеется.

– Вы говорите, что это само собой разумеющееся. Но делается ли это так в официальных церквах или в других маленьких обществах, как учит нас 1Кор.14? Разрешите мне в этой связи еще сказать, что любой дар может быть реализован без особого признания и торжественного подтверждения того со стороны церкви. Если он (дар) от Бога, то Он (Бог) его предопределит и подтвердит, а церкви остается его признать с благодарностью.

– Хотите ли вы этим сказать, что не должно быть вообще никакого назначенного чина?

– Если вы имеете в виду, что имеющие дар непосредственно от Бога назидать или учить встречаются в любом собрании в ограниченном количестве и они признанны верующими, тогда я с вами согласен. Однако, если вы имеете в виду какую-то исключительную должность, для которой подходят лишь немногие люди, которые занимают место учителей таким исключительным образом, что другой дар кажется излишним, то тогда я должен ответить на ваш вопрос решительным отрицанием.

– На чем основываете вы это различие?

– Среди прочего на Деян.13,1. Мы видим, что в Антиохии было только 5 личностей, которых Святой Дух признавал пророками и учителями: Варнава, Симеон, Луций, Манаил и Савл. Без сомнения, эти 5 мужей были теми людьми, от которых верующие во время собраний хотели слышать речи и поучения. Их служение было признано таковым, однако это не было какой-то особенной должностью, потому что, когда Иуда и Сила прибыли в Антиохию, они без труда смогли занять свое место среди других (гл.15:32), так что число признанных учителей сразу увеличилось.

– А как вы рассматриваете предложение спеть песню, участие в молитве или чтение текста из Библии? При этом же нет необходимости иметь особое дарование.

– Конечно же, нет. Однако и это все должно происходить под водительством Святого Духа. Приходится глубоко сожалеть, да и несет оно за собой вредные последствия, если кто-то предлагает песню или читает текст из писания, да и молится лишь потому, что ему внезапно вспомнилась эта песня, этот текст. Каждое такое действие в отдельности должно происходить в полном осознании зависимости от ведения Святого Духа. А тот или другой, кто действует без этого предводительства, поступает рискованно. Кто имеет хоть немного понятия, что значит истинное общение, тот знает, как серьезно и трудно ввести собрание в пение, в молитву и т.д. Обращаться от имени собрания к Богу или предложить песню, чтобы посредством этого выразить пред Богом чувства и сердечное состояние собрания – это, конечно, действия, которые требуют непосредственного водительства со стороны Бога.

Если же теперь далее рассуждать над вопросом, призваны ли все верующие нести служение проповеди, хотелось бы обратить внимание читателя на 1Кор.12:29 и 30, где мы читаем: "Все ли апостолы? все ли пророки? все ли учители? все ли чудотворцы? все ли имеют дары исцелений? все ли говорят языками? все ли истолкователи?" В предыдущем стихе апостол сказал: "И иных Бог поставил в Церкви во-первых апостолами, во-вторых пророками, в-третьих учителями; далее, иным дал силы чудодейственные, также дары исцелений, вспоможения, управления, разные языки". Потом он спрашивает: "Все ли апостолы?" и т.д.

Итак, именно в этой части священного писания, где до мельчайших тонкостей рассматривается величие Святого Духа по отношению распределения духовных даров и их использования в собрании (церкви) живого Бога, в этой части, на которой базируется служение по праву на свободу, данную Богом, нам сказано, что Бог только "иных… в Церкви" определил для служения.

После того, как апостол Павел, основываясь на Пс.67:18, по отношению ко Христу говорит: "Посему и сказано: восшед на высоту, пленил плен и дал дары человекам", он продолжает: "И Он поставил одних апостолами, других пророками, иных Евангелистами, иных пастырями и учителями, к совершению святых, на дело служения, для созидания тела Христова, доколе все придем в единство веры и познания Сына Божия, в мужа совершенного, в меру полного возраста Христова" (Еф.4:11-13). Во второй главе этого же послания сказано, что апостолы и пророки Нового Завета являются основанием домостроительства Бога, "на котором все здание, слагаясь стройно, возрастает в святой храм в Господе". Таким образом, остаются на наше время только еще евангелисты, пастыри и учителя. И покуда тело Христа (его церковь) будет обитать на этой земле и нуждаться в служении таких мужей, Он не упустит их назначать, и все, что требует это тело – даст ему, как невесте, – питание и уход (ср. гл.5:29). Это Он будет делать, "доколе все придем в единство веры и познания Сына Божия, в мужа совершенного, в меру полного возраста Христова" (ст.13).

Итак, через служение людей, которые предопределены и призваны для этого, Христос заботится о своей пастве и питает ее точно так же, как Святой Дух посредством этого служения это делает в собрании, в котором Он живет и сам. Может быть, они занимаются каким-либо ремеслом (как Павел), а может, и нет.

Во всяком случае, они далеки от того (если они не по-иному понимают свою позицию), чтобы претендовать на официальный церковный чин. Их использует Христос, и Святой Дух направляет их, как евангелистов, звать погибших из этого мира, как пастырей и учителей служить святым для назидания и достижения их совершенства. А истинная мудрость верующих состоит в том, чтобы различать дары и признавать их там, куда поставил Господь по принципу любви Отца небесного. Потому что "...Бог расположил члены, каждый в составе тела, как Ему было угодно. А если бы все были один член, то где было бы тело? Но теперь членов много, а тело одно. Не может глаз сказать руке: "ты мне не надобна"; или голова ногам: "вы мне не нужны" (1Кор.12:18-21). Все члены тела исполняют свою функцию на своем месте, хотя и не так, как те, которых Бог "наделил" духовными дарами. И это признавать или не признавать значит признавать или отвергать того, кто наделяет этими дарами.

Однако следует помнить, что Господь свои духовные дары дает не отдельным поместным церквам или какой-то части своего тела. И никогда не может какой-либо круг верующих, будь он даже довольно обширным, называться собранием Бога, и уж вовсе это общение не может называться телом Христа. Будь даже так, что церковь, как и во времена апостолов, составляла бы еще то видимое единство, – может быть, что в одном месте не достает евангелиста, в другом – пастыря или учителя. Тем более это явный факт при существующей сегодня раздробленности.

Но разве не заботится Господь о маленьких горстках, которые тут и там собираются во имя его?

Отвернулся ли Он от своего собрания, потому что оно – в таком состоянии? Отклоняет ли Он эти полезные и необходимые дары? Конечно же, нет. Он питает и заботится о своем теле с неустанной любовью. Но нам постоянно следует помнить, что эти дары нам даны в единстве всего тела. Все верующие на одном месте составляют поместную церковь независимо от того, осознают или реализуют это все, или нет. И может быть, что истинные евангелисты, пастыри и учителя есть среди тех членов тела Христа, которые формально еще принадлежат официальной государственной церкви или к другому религиозному обществу. Но какою пользу извлекают теперь из этих даров другие верующие, которые не принадлежат ни к какой из названных группировок? И, наоборот, какую пользу имеют верующие этих группировок от тех даров, которые Дух распределяет между верующими, которые находятся вне всяких группировок. Хорошо было бы рассуждать над этим по замыслу Бога, а не на основании наших понятий, которые затуманены развитием всяких событий вокруг нас.

Из всего сказанного ясно, что верующий, не призванный самим Христом к служению евангелиста, учителя, пастыря, не станет им и тогда, если он отделится от всего сделанного человеком и будет собираться с теми, которые признают только одно имя Иисуса, присутствие и предводительство Святого Духа и тем самым свободу служения в церкви. Будь-то в какой-либо религиозной группировке или даже там, где нет человеческих ограничений, – если евангелистами, пастырями или учителями подвизаются те, кого для этого служения не предопределил Господь, служение не будет для назидания. Их деятельность вызовет только беспорядок. Однако, "Бог не есть Бог неустройства, но мира. Так бывает во всех церквах у святых" (1Кор.14:33).

А что же нам делать, если этих, столь необходимых, дарований недостает в нашей среде? Осознаем же нашу нищету, и будем просить Господа, главу собрания, об этих дарованиях. Дал нам Господь два или три дарования, признаем их с благодарностью в той позиции, в которую Бог поставил их, и будем просить о многих других дарах. Но сохрани нас Бог от самодеятельности, от всякой самопомощи. Самая ревностная и хорошо продуманная деятельность не призванного Богом служителя не может восполнить нужду в этих дарах.

Напротив, через эти действия огорчается Святой Дух и препятствуется его действие через тех, кто мог действительно быть употреблен для благословенного служения святым. С другой же стороны, нам следует дарования, данные Богом, не презирать. Это такая же оплошность. Практически мы огорчаем и отвергаем дающего.

Бог верен. В трудностях, в которые нас бросило всеобщее разложение, Он нас не оставит. Если мы только в кротости и с болью в сердце осознаем наше состояние и не возвысимся в своих глазах, то Он будет с нами в позиции обособления, в которую поставил нас Святой Дух и Его Слово. Будем же скромны и добродушны и не будем претендовать на то, что нам не дано видеть. Не будем браться за то, к чему мы не призваны!


2022. július 5., kedd

Богослужение и служение проповедью

 Богослужение и служение проповедью

1924 г.


"Все же сие производит один и тот же Дух, разделяя каждому особо, как Ему угодно"

1Кор.12:11

1. Божье присутствие в церкви

Как пишет апостол Павел коринфянам: "Все мы одним Духом крестились в одно тело, Иудеи или Еллины, рабы или свободные, и все напоены одним Духом". И все мы являемся членами одного тела, тела Христа, и каждый член этого тела имеет свое предназначение по замыслу Бога. Никакой член тела не может выбрать себе место и самовольно сменить это место. И только там, где его поставил Бог, он может принести пользу для всего тела, для его роста.

Эта истина нам стала снова известной на протяжении нескольких лет, и почти, хотелось бы сказать, утвердилась в нашу плоть и кровь. Так же стала известна и другая истина, что образует это тело только один Дух, что всех его членов связывают одни узы, и что мы призваны сберечь единство этого Духа, основанное на узах мира.

Однако между учением (теорией) и практическим осуществлением есть разница. Да, часто между этими двумя полюсами обнаруживается значительное противоречие.

Так или иначе, все мы заблуждающиеся и ошибающиеся люди, и мы нуждаемся постоянно в напоминании и исправлении, если в нашем общем хождении и свидетельстве хотим быть счастливыми и благословенными и прославить того, во имя которого мы собраны.

В смысле практического руководства Духом Святым существуют моменты, которые могут быть усвоены только посредством тренировки. Практическая жизнь сначала делает для нас ощутимыми наши нужды, которые может восполнить только учение Бога.

Уже упомянутая истина, что Дух Святой живет в "теле" собрания, присутствует и руководит собраниями верующих, пусть является не самой важной истиной, однако одной из важных, которая характеризует христианство. Опровержение этой истины в учении или в практической жизни является поэтому серьезным сигналом наступающего распада.

Как только какое-либо христианское общество, пусть оно даже состоит из истинных верующих, вместо руководства Святого Духа признает какое-либо человеческое руководство "духовности", президиум, заседание и т.п. или следует каким-либо церковным формам и обрядам, оно уже не основывается на божественной истине и делает невозможным общение с Богом всем тем, кто желает следовать только слову и воле Бога.

Обособленная от этого зла позиция влечет за собой всякого рода трудности. Однако сердце, верное и покоряющееся истине, не дрогнет в своей убежденности. У него и не возникнет необходимости возвратиться к какому-либо человеческому авторитету, посредством которого христианская церковь допускала серьезные ошибки и прегрешения.

Впрочем, можно признавать истинность и важность присутствия Святого Духа и все-таки забывать, что это действительность.

Вера, которая от нас требуется для осуществления этой действительности, должна быть очень простодушной. Только беда, мы теряем эту действительность очень быстро из нашего поля зрения. Если бы мы постоянно собирались с тем глубоким убеждением, что Бог Сам находится среди нас и это сознание владело бы нами на протяжении всего собрания, мы бы обнаружили, какое святое благоговение распространялось бы на всех собравшихся. И остается неопровержимой действительностью то, что Святой Дух живет среди верующих, собирающихся в простодушии во имя Иисуса, как Христос был действительно среди своих учеников на земле.

Во всяком случае, это присутствие нашими ушами не воспринимается, так как это было у учеников. Ведь наши глаза не видят Святого Духа, как Иисуса видели его ученики. Какие серьезные чувства овладели бы нами, если бы это было действительно так! Какая благоговейная тишина, какое благоговейное внимание, какое покорное ожидание его было бы результатом этого! Действительно, исчезли бы поспешность, всякое беспокойство и плотские наклонности, которые еще что-то значат.

А теперь разрешите вопрос: может ли действительность присутствия Святого Духа иметь на нас меньше влияния, потому что это дело веры, а не видения? Разве Он, потому что Он невидим, менее реален? Бедный мир не может его принять, "потому что не видит Его и не знает". Но разве мы хотим занять место мира сего и поступиться нашим правом преимущества? Господь Иисус говорит: "И Я умолю Отца, и даст вам другого Утешителя, да пребудет с вами вовек, Духа истины, Которого мир не может принять, потому что не видит Его и не знает Его; а вы знаете Его, ибо Он с вами пребывает и в вас будет" (Иоан.14:16-17).

"Но вы знаете Его". Хорошо! Если бы у нас это стало большей реальностью! Чего нам в последнее время так недостает, это нашей личной веры в его присутствие. Конечно же, каждый из нас пережил моменты жизни, когда его присутствие среди нас было реальностью.

И какими благословенными были такие часы!

И если наступали тихие паузы, то они проходили в благоговейном ожидании от Бога. Не проходили они в беспокойном ожидании того, что какой-либо брат, наверное, будет молиться или говорить, не в листании Библии или сборника песен, чтобы найти что-либо прочитать и спеть. Также не было страха за то, как воспринимает любой из присутствующих это долгое молчание. Присутствовал Бог, и сердца были заняты им. И если бы кто в этот момент открыл рот, чтобы нарушить молчание, это было бы воспринято как настоящая помеха.

Совсем другим было впечатление, когда эта тишина нарушалась через молитву, которая выражала чувства и желания собравшихся. Или эта тишина нарушалась предложением спеть песню, которую могли петь все от всего сердца, или словом, которое затрагивало сердце и сознание (с силой помазания). И хотя при пении и в беседах принимали участие разные люди, у собрания все-таки было ощущение того, что всем этим руководил один Дух.

Было это так, будто эти личности заранее обговорили и друг другу определили место служения. Дух Святой действовал через каждый орган тела на своем месте, выражая нужды собрания и его поклонения.

И теперь я хочу спросить еще раз: почему так оно не может быть всегда? И я повторяю: присутствие Святого Духа является действительностью, а не только голым учением. И, конечно же, по отношению к нашим собраниям нет действительности большей важности, чем эта. Присутствие Святого Духа значит не только то, что собрание не управляемо человеческими, заранее подготовленными порядками. Если Он присутствует, никто не может занимать места, которое Он не предназначил и для которого не сделал способным. Если Он присутствует, Он претендует и на руководство собранием. В том-то и состоит свобода служения, чтобы Святой Дух мог действовать свободно, через кого ему угодно. Эта свобода нарушается не только тогда, когда руководство собранием берет на себя одна личность, но и тогда, когда это руководство берут на себя несколько личностей. В обоих случаях действуют люди, возможно, с наилучшими намерениями, потому что они считают, что имеют право на это. Вместо того, чтобы это руководство передать Святому Духу и подчиниться его воле, они вступают в его функцию и действуют согласно своим мыслям.

Настоящая добродушная вера в реальность присутствия Святого Духа все ставит на свои места. Он никогда не будет посрамлен, как это мы знаем из опыта жизни. Он не воздерживается от своей функции потому, что здесь присутствуют тот или иной брат.

Чтобы "не о себе только каждый заботился, но каждый и о других" (Фил.2,4). Это верно, но не должно случиться, чтобы давалось чрезмерное преимущество какой-либо личности или дарованию. Было бы лучше, если бы существующие предписания всякого рода, содействовали выявлению состояния собрания, чем вследствие присутствия этой личности это состояние осталось бы скрыто. Станем же всегда присутствие Святого Духа реализовывать так, чтобы никто не открыл рта, кроме как под его водительством и влиянием. И пусть все, что недостойно его и имени Иисуса, будет удалено от нас.

В связи с последней мыслью следовало бы напомнить еще об одном месте в ветхом завете. Оно хорошо знакомо, часто упоминалось, однако быстро забыто. Оно гласит: "Наблюдай за ногою твоею, когда идешь в дом Божий, и будь готов более к слушанию, нежели к жертвоприношению; ибо они не думают, что худо делают" (Еккл.4:17). "Не торопись языком, и сердце твое да не спешит произнести слово пред Богом, потому что Бог на небе, а ты на земле; поэтому слова твои да будут немноги" (Еккл.5:1). Благодать, под которой мы находимся, открыла нам доступ к Богу. Однако, мы никогда не должны забывать, что тот, которого мы называем Отцом, есть триединый святой Бог. Воспоминание об этом сохранит нас от всякого непочтения и всякой поспешности. Со всей серьезностью мы будем остерегаться злоупотреблять своей свободой, будь-то в отношениях к Богу или в его служении другим. Если в ветхом завете верующий должен был помнить, что Бог на небе, а он не земле, то нами должно быть осознано: с одной стороны – присутствие в нашей среде Святого Духа, и с другой стороны – право вхождения во святилище в небе. Поистине, это должно быть еще большим стимулом для святого страха и благочестия.


2022. július 3., vasárnap

Különféle portrék az egyházról.

 

Különféle portrék az egyházról.

 Isten Igéjében több portrét kapunk az Élő Isten Egyházáról, hogy megismerjük és abből a pozícióból szemlélhessük, ahonnan maga Isten látja. Íme néhány portré, egyenként, és megvizsgáljuk őket, hangsúlyozva Isten gondolatait egy-egy szempontból. Értelmezésünk korlátai miatt témánk hézagosan és nem kellően tárul fel. Számítok az olvasók törekvéseire és motivációjára, hogy mérlegelje és saját maga határozza meg ezt a kérdést.

 

"Az igazság oszlopa és alapja".

 

I. Timóteus levél:3:15

De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.

 

A Jelenések könyvében a 2. és 3. részében láthatjuk a hét ázsia gyülekezeteket, ahol Isten Szelleme van. 

Ahol az ember megtalálja az igazságot égető kérdésekben Istenről, honnan jött és hová tart az ember, Istennel való kapcsolatáról, erkölcsi állapotáról, hogyan kell viselkedni, viszonyúlni a kialakúlt helyzetekben. A hét gyülekezet igazából nem egy tökéletes képet tár elénk, csakis azt amit az ember a gyakorlatban létrehozott. Ez a gyakorlati oldala, de Isten tökéletes szándékát nem képviseli teljes mértékben. Inkább az üdvösség és szabadulás helyét határozza meg, ahol a Szent Szellem munkálkodik a lelkekben, kiutat mutat az eljövendő itéletek elől, amelyet Isten készített a jövőről, amely felé a világ ellenállhatatlanul rohan.

Csak Isten gyülekezetében van a szabadulás és megszentelődés. A Gyülekezet a Szentírást Isten Igéjének ismeri el és hirdeti."Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság". (János 17-17).

Az Isten Egyháza, Jézus Krisztuson alapszik, aki az Igazság! "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam". (János 14-6). A Szent Szellem, akit a világ nem fogadhat be, a Gyülekezetben benne lakik. Ha korunk hítvallói lágymelegségükről és hűtlenségükről  híresek, ellenben Isten Egyháza, amely magában foglalja a megváltottakat, oszlopként és erősségeként viszi az igazságot a világba, ahogyan a talapzat szobrot tart magán, minden oldalról láthatóvá téve, azok előtt akiknek megvan nyitva a szemük és látnak. Azt látják és hallják amit a világ nem hall és lát.

Így a fenti fogalmakkal kapcsolatos igazság nem található meg e világ gyermekei között, mert távol állnak Jézustól, nincs bennük az igazság Szelleme, mert elutasítják Isten Igéjét és elhanyagolják azt. A fiataloknak, akikre gyakran nagy hatással van e kor bölcsessége, érdemes komolyan odafigyelni a kérdésre: mi az igazság?!

 

Pásztor és nyáj.

 

Ebben az aspektusban Jézus Krisztus az Egyházzal kapcsolatban a Jó Pásztor képében jelenik meg. Ő életét adta a bárányokért. Ő az ajtó a juhoknak. Aki általa bemegy, „üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál”. A Jó Pásztor azért jött, hogy a bárányoknak "életük legyen és bőségben legyenek". Személyes kapcsolat jön létre főpásztorunk és minden egyes juh között. Bárányai egyénileg és együttesen ismerik az Ő hangját. Minden birkát nevén szólít. Azt mondja: "Én ismerem az enyémet és az enyémek engem."

Ebből a következő  kép születik: a Pásztorhoz viszonyítva mindannyian, mint külön külön álló juhok, együtt a Jó Pásztor nyájává válnak, az összes juh egy Pásztor feje alatt egyesül, és egy Pásztor és egy nyáj lesz. Ez az egyetlen nyáj magában foglalja mind a zsidó udvarból származó juhokat, mind a föld minden szegletéből, minden népből és törzsből jövőket. A Pásztor zöld legelőkön legelteti  juhait, és csendes vizekre vezeti őket. A juh, ha eltávolodik a nyájtól, nehezen talál majd igazán jó legelőt. Ezzel bebizonyítja, hogy nem hallgat megfelelően a Pásztor szavára! És minél távolabb kerül a Pásztortól annál halkabban hallja hangját. Sokkal hangosabban fogja hallani azoknak a juhoknak a hangját akik a perifériára kerültek vele együtt. Azt mondja magában: „Mindenem megvan, meggazdagodtam, nincs szükségem a Pásztorra, és miért van még szükségem a nyájra? - aligha fogja megízlelni azokat az áldott örömöket, amelyeket a 23. zsoltár ír le! Ellenkezőleg az önfejűsége miatt eltékozolja azt is amit kapott a Pásztor közelségében. A Jó Pásztor a juhaival van, a juhok benne találnak táplálékot, italt, védelmet és gondoskodást és örömüket lelik a Pásztor közelségében. 

Amikor az Énekek énekéből a menyasszony megkérdezi a vőlegényt: „Mondd meg, akit lelkem szeret, hol legelsz? hol pihensz délben? -, majd megkapja a választ: "Kövesd a birkák nyomát!". Az Újszövetség nyelvén ez nagyjából azt jelenti: "Menj, kérdezz Isten Igéjében, tudd meg Isten gondolatait a Menyasszonyról, és cselekedj ezen utasítások szerint.".

Krisztus teste.

Az apostolok leveleiben Isten Egyházát többször is Krisztus testével hasonlítják össze, erről meggyőződhetünk a (Róma 12-5; 1 Kor. 10-16:17; Ef. 1-22,23; 4-4; 12.15-6; 5-23; 4-4: 12,15 -6; 5-23; 29-30; Kol. 1-18; 24-2.19:3-15.)

Mit akar Isten üzenni a tudatunknak ilyen összehasonlítások segítségével?

Először is: Isten Egyháza nem szervezet. Nem ember által szerkesztett egység.

 Mit jelent az élő szervezet szó?

 Bármilyen organizmust, legyen az növény, állat vagy ember, csak Isten teremthet. Egy ilyen szervezet élő tagok sokaságából áll, amelyek egymással összekapcsolódva hozzájárulnak a szervezet növekedéséhez és fejlődéséhez, ami Krisztus testét illeti. Egyik ember sem képes egyetlen élő szervezetet, organizmust sem előidézni az életre! És mégis, milyen pátosszal, micsoda arroganciával hangzik el számtalan beszéd a szervezetekről! Olyan gépeket és készülékeket hoznak létre, amelyekben a beépített alkatrészek sokasága a mozgás mechanikus kölcsönös összekapcsolódásba kerül és működőképes. Ez vonatkozik a szociális, politikai és sajnos a vallási többrétű és egymástól zsigerileg különböző vallásokra is az egész földön. A gép azonban nem élő szervezet, nem élőlény! Ennek egyes részei nem képesek megújulni és helyreállítani önmagát!

Amikor az emberek valamilyen partnerségben vagy kommunában vagy hasonló kapcsolatokban egyesülnek, akkor ez csak egy szervezet. A tagok természetesen élnek, és többé-kevésbé azonos érdekeik vannak. Ez a teremtett gerinc azonban nem Isten keze munkája. Nem lehelte belé a Szellemét. Ezért nem élő egész, nem organizmus!

 Ha most nem is értjük a teljes funkcióját a Gyülekezetnek, mert a juhok rövidlátóak, messze nem látnak, de a Pásztor terelgeti nyáját ebben a világban. A megosztottság a keresztények körében láthatatlanná tette a Krisztus testének egységét, de az egy ma is létező egységes organizmus és betölti így is a szerepét. A Szent Szellem jelenléte a Gyülekezetben egy visszatartó erő eme világban, egy erkölcsi fény. Csak akkor lesz nyilvánvaló a szerepe, ha el lesz ragadtatva a mennybe, akkor ez az erkölcsi visszatartó erő nem fogja féken tartani a világot és az Antikrisztus akadály nélkül átveszi a kormányzói szerepét a világ felett. De az Úr tartogat még magának tanúkat arra az időre is, de azok az Izrael maradéka, akiket megölnek a Messiás tanúbizonysága miatt, de ők nem alkotják az Egyházat. Ez egy külön történet.

 

Egyházi szervezetek.

 

Ősidők óta az emberek hajlamosak voltak szervezői tehetségüket az egyház szférájába átvinni. Idővel egyre több gyülekezet és közösség jelent meg, új ihletett és rabul ejtett testi emberek egyessége. Minden újítással, különösen a vallásban, új nevek születnek, új egyházi rendek, amelyeknek az egész egyházi életnek engedelmeskednie kell. Aki ebbe a közösségbe akar tartozni, annak be kell tartania ennek a szervezetnek az írott és íratlan szabályait. Persze önkényi nem kényszerített, hanem önkéntes alapon. De a felszín alatt ott rejtőzik egy közös alapelv gondolkodásmód, amit sok esetben dogmának nevezünk. Ez egyesítheti össze a tagokat. Hogy van-e a közösség tagjának élő hite, örök élete üdvössége, betartja e Isten rendelkezéseit ez már másodlagos kérdés. A szív egységben és közösségben él-e Krisztussal? – ez nem is lényeges kérdés a gyakorlatban! Az ilyen szervezetek úgynevezett laikus tagjai ebben a gyülekezetekben nem is kezdhetnek beszédet, de már kérdőre se vonják az elöljárókat, és engedély nélkül nem tölthetnek be semmilyen funkciót, nem végezhetnek szolgálatot. Sok helyen még alkalmazzák a kézrátételt, jogosítva a tagot valamilyen szolgálatra, sokszor felülbírálva Isten erre vonatkozó akaratát. 

Az Egyház egy organizmus.

Isten Egyháza, szemben az emberi szervezetekkel, egy élő szerves organizmus! Ahol minden egyes tag a Szellem általi ajándékokkal szolgálnak egymásnak. Pünkösd napján mindenki akik erre kiválasztottak, egy Szellemben egy Testben bemerítkeztek. (ApCsel. 2; 1 Korinthus 12-13). Az Egyház azóta is élő test, minden ember, aki "víztől és Szellemtől született" (János. 3-5), azaz újjászületett, minden erőfeszítés nélkül csatlakozik ehhez a Testhez. Mielőtt rájön, mi történt vele, már az új élet talaján áll elválaszthatatlan egységben Krisztus testében a tagok szövetségében, bennük ugyanaz a pulzus ver, mint az egész Testben. Ez a kötelék láthatatlan a szemnek, de minden tagja kapcsolatban van a fejjel aki a Krisztus. Most lelkesen kijelenti: Ő az Úr, és mi mindannyian testvérek vagyunk, Ő a Világító, mi vagyunk a gyertyafény! Kivétel nélkül minden szívben dobog a Megváltó pulzusa!

Mostantól a testben marad, mint ennek a szervezetnek egy élő tagja, még ha tudatosan nem is fogja fel, de ha a Krisztusé akkor egy test és egy szellem! És az Úr aki irányítja a testet, elvégzi terveit általa. 

 

 De jól tesz az aki Krisztust követi az Egyház fejét, akkor biztos jó útra tért, mert ha keskeny is ez az út, örök életre vezet. Ha megőrizzük az egység szellemét Krisztusban, testvérekre találunk, mert ugyanazon az úton járunk. De ha nem, akkor is az Úrnak parancsolatait megőrizzük minden tekintetben.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...