A szolgaság lelke avagy fiúságé.

 "Ki az kö­zü­le­tek, aki­nek ha van egy szol­gá­ja, és az szánt vagy le­gel­tet, azt mond­ja neki, ami­kor a me­ző­ről meg­jön: „Gye­re ha­mar, ülj asz­tal­hoz!”? Nem­de in­kább azt mond­ja neki: „Ké­szíts va­cso­rát, és fel­övez­ve ma­ga­dat szol­gálj fel ne­kem, amíg eszem és iszom, és az­után egyél és igyál te is”? Ne­tán há­lál­ko­dik an­nak a szol­gá­nak, hogy meg­tet­te, amit pa­ran­csolt neki? Nem gon­do­lom. Így ti is, ha mind­azt meg­tet­té­tek, amit pa­ran­csol­tak nek­tek, mond­já­tok azt: Ha­szon­ta­lan szol­gák va­gyunk, csak azt tet­tük, ami a kö­te­les­sé­günk volt. (Lk 17, 7-9)

Az újonnan megtért hívő szolgálni akar Istennek. Ennek van egy a lelkének rejtett hiányérzete. Ezt láthatjuk a tékozló fiú esetén ( Lukács 15. resz). Jóvátételi szándék Isten felé, avagy kishitűség, de ez a normális, hiszen legyőzte a világot és ennek okán örül, hogy tehet valamit Istennek cserébe, remélve, hogy őt befogadja. Ez az az átmeneti állapot, ami elfoglalja gondolatunkat, úton hazafelé, ahol az Atya tárt karokkal várja, de nem mint szolgát, hanem mint megtért elveszett fiát öleli, megcsókolja és asztalhoz ülteti. Ez bizony váratlan fogadtatás, mert biztosan haragos atyára számított jogosan, hiszen elherdálta öröksége részét amit megkapott az apja irgalmából. Ha a Lukács szerinti evangéliumában található példabeszédet nézzük, felfedezzük mindazt amit egy megtért lélek átél. "Fel­ke­re­ke­dek azért, el­me­gyek apám­hoz, és ezt mon­dom neki: Apám, vét­kez­tem az ég el­len és te­el­le­ned, és nem va­gyok már mél­tó arra, hogy fi­ad­nak ne­vezz; tégy en­gem olyan­ná, mint a bé­re­se­id kö­zül egy". (Lk 15, 18). Tehát a bűn olyan mértékben elsüllyesztette a fiút, hogy az már nem is mert gondolni jobbra, hogy szoros rokoni kapcsolata van az apjával. Az apját szigorúnak véli, hiszen félt tőle, nem tudván, hogy fog reagálni amikor visszatér haza. Annyira nagy távolságba került az atyától, hogy nem emlékszik mindarra ami az atyai házban történt azelőtt. Preegzisztenciális állapot elvesztése, amiben mi is részesei vagyunk a bűn miatt, nem tudjuk honnan jöttünk ebbe a világba. De az apja mikor meglátta messziről, hogy megjött a tékozló fia, elébe szaladt, és mielőtt még az szólni tudott, átölelte és megcsókolta. Tehát teljes jogunk van azt hinni, hogy az Atya ugyanúgy bánik velünk is, elveszett, megtalált, megtért i gyermekeivel. Ugyanúgy az asztalhoz ültetett, ahogyan visszatért szeretet fiát. Nem szolgaság lelkét kapva az Atyától, hanem a fiúság lelkét.

 "Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai. Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: "Abba, Atya!" ( Róma 8,- 14,15). Tehát eloszlik az a félelem amiben nincs szeretet, mert ha a törvény szolgái vagyunk akkor félünk Istentől, mert a törvényt aki nem tartja be az átok alatt van. Tehát igyekszünk megfelelni, ugyanakkor félünk. De nem úgy ha a fiúság lelkét kaptuk, akkor mint fiú aki szereti apját mert ismeri is őt, félelem nélkül szeretettel szellemével indítva teszi a dolgát Isten az Atya házában. Tudja és ismeri az Atya akaratát, még ha parancsolatokat kapott is konkrétan, mégis többet tesz mint egy rabszolga.

 De itt nem ért véget történetünk, mert az Atya új ruhát, gyűrűt húzott ujára, sarut ad a lábára, ami azt jelenti, hogy új természete látszik a világban, az örökösnek járó gyűrű és a saru mindaz arra utal, hogy mint fiú az Atya házában szolgál továbbra is, megteszi mindazt amit az Atya kíván, a szolga nem ismeri az ura gondolatait, ellenben a fiú ismeri az Atya akaratát és többet tesz amit kér tőle, mert szereti az Urát, nem kötelességből szolgál neki hanem szeretetből Isten Szellemétől indítva. Nem úgy mint az idősebb bátyja. Aki szolgálta apját, de nem volt otthon hanem barátaival töltötte idejét.

 Azért találkozunk az evangéliumokban olyan emberekkel akik rabjai és szolgái voltak Jézus Krisztusnak. Ez Pál apostolban kitűnően fejeződik ki. De hogyan és miért szolgált az megtudhatjuk ha olvassuk rendszeresen az evangéliumot.

 Tehát a mi Atyánk velünk megtért lelkekkel is úgy bánik ahogyan a tékozló fiával. Nem úgy ahogy a kezdő részben idéztem, hanem ahogy a Lukács szerinti evangéliumban olvassuk Jézus példabeszédét. Ezért érdemes nem àllni meg ezen a hazafelé vezető úton, szolgaság lelkével szolgálni az Urat kötelességből, hanem új örömmel a fiúság lelkével, tudván, hogy Krisztusban minden kapcsolat az Atyához fűz.

Állhatatosak az imában.

 "És az történt, hogy amikor Mózes fölemelte a kezét, Izráel győzött, mikor pedig leeresztette a kezét, Amálék győzött." (2Móz 17, 11)

 Amálek népe az ószövetségben a testiség prototípusa, vagyis a hús ami gátolja a szellem fejlődését haladását az ígéret földje, vagyis ami ránk tartozik a mennyeknek országa felé. Izrael népének egyetlen ellensége volt a sínai sivatag vándorlása során akik gátolták őket, akik utólag is ellenségnek bizonyúltak Izrael életében. Itt látjuk, hogy Isten, Mózes által mutatja be azt az állandó éberséget és fáradtságosnak bizonyult folytonos imádságot, ami fenntartja szellemiségünk dominanciáját a testiség a hús állandó ellenkezése felett. A hús követeli magának a helyét, a teljes lényünk hídfőállás elfoglalására törekszik, hogy ne a szellem vezérelje útjainkat hanem a hús, a test. Aki tovább olvassa ezt a rész, felfedezi a kollektív imádság képletét is. Áron és Húr segítségére is szükség volt. Áron a papság szimbóluma, Húr pedig a Szent Szellem ereje. "Ezért mi­kor Mó­zes keze el­ne­he­ze­dett, kö­vet hoz­tak, és alá­ja tet­ték, hogy arra ül­jön. Áron és Húr pe­dig tar­tot­ta a ke­ze­it, egy­fe­lől az egyik, más­fe­lől a má­sik, és föl­emel­ve ma­radt a keze nap­le­men­té­ig." (2Móz 17)

 Mindez arra utal, hogy állandóan imádkozzatok," Szüntelen imádkozzatok!" (1Thessz 5, 17) ne feledjétek, hogy a sátán nem alszik, és ha vereséget szenvedünk ebben a küzdelemben, vagy érzük, hogy elfáradtunk és az ellenség, a húsunk kezd fölényeskedni és bűnre csábít, akkor nem kell szégyellnünk beismerni azoknak akikkel közösségünk van, a megbízható testvérekkel együtt harcoljunk lelkünkért, ha már erőtlenné váltunk a bűn elleni harcban, vagyis meggyengültünk állhatatosságunkban. Az evangéliumban megtalálható az erre vonatkozó tanítás. Sőt, túlnyomó része az evangéliumnak erre volt szentelve, hogy a szellemi életünk örömteljes legyen, a test feletti győzelemben. Az Úr győzött a feszületen, legyőzve a húst a bűneivel együtt, és az új élet a feltámadásban lelhető meg, az Úr feltámadt a mi igazságosságunk érdekében, aki hisz benne örök élete van. Ezt nem mi harcoltuk ki magunknak, ez Isten kegyelmi ajándéka a hívők örök része. De addig is figyelmeztet, hogy a földön még ki vagyunk téve az ellenség kísértéseinek. "Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." (Mk 14, 38). Ezt az Úr akkor mondta, amikor lejött a hegyről, a színváltozás hegyéről, ahol Mózessel és Illéssel volt megbeszélése, mert alva találta a tanítványait. Aztán az Úr arra is figyelmeztette tanítványait, hogy éberek legyenek minden időben imádkozással, ez azt jelenti, hogy éberségben látjuk meg, hogy a világ története a vége felé tart, ami a kegyelem időszakára jellemző, a megtérés lehetősége. Isten kegyelmi időszakának vége közeledik.

"Legyetek éberek, és imádkozzatok minden időben, hogy el tudjátok kerülni mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt!"(Lk 21, 36)

 Nem tudjuk mikor következik be ez a törés, ez a viszontagságos időszak ami sokkal erőteljesebb lesz mint amit most tapasztalunk. De az Úr arra biztat minket, hogy aki éber és van füle és hallja, az megmenekűl.

"Mi­vel meg­tar­tot­tad ki­tar­tás­ra intő be­szé­de­met, én is meg­tar­ta­lak té­ged a meg­pró­bál­ta­tás ide­jén, amely az egész vi­lág­ra el­jön, hogy meg­pró­bál­ja a föld la­ko­sa­it. El­jö­vök ha­mar, tartsd meg, amid van, hogy sen­ki el ne ve­gye ko­ro­ná­dat". (Jel 3, 10).

Csia Lajos ezt így fordította le, ami egyezik az orosz fordítással is. " Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s kimentelek a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat."

 Ne legyen gyötrelmes az állandó imádkozás, mert tudjuk, hogy ez lehetetlen, hogy egy betanult vagy egy gépiesen ismételt ima nem használ semmit csakis megöli frissességünket, hanem szellemiségünk ébersége, munka közben is éljen, pláne akik értelmiségi munkát végeznek, figyelmük a munkára szegeződik. Azért is tudjuk, hogy az Úr mint közbenjáró Emberfia, mindig Isten oltára előtt imádkozik érettünk. De az Úr éppen arra tanít, hogy ne aludjunk el akkor amikor megvan a lehetősége annak, hogy bezárkózva a világ elől, imádkozunk a csendben, várva Isten kegyelmét és igazságát óhajtva, erőt kapjunk ebben a harcban, amit képletesen Izrael népe vívott a pusztában.

Mindenkiért imádkozni.

 "Min­de­nek­előtt arra kér­lek, hogy tart­sa­tok kö­nyör­gé­se­ket, imád­sá­go­kat, ese­de­zé­se­ket és há­la­adá­so­kat min­den em­be­rért, a ki­rá­lyo­kért és min­den fö­löt­te­sért, hogy nyu­godt és csen­des éle­tet él­jünk, tel­jes is­ten­fé­le­lem­ben és tisz­tes­ség­ben. Mert ez jó és ked­ves do­log a mi meg­tar­tó Is­te­nünk előtt, aki azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és el­jus­son az igaz­ság is­me­re­té­re. Mert egy az Is­ten, egy a köz­ben­já­ró is Is­ten és em­be­rek kö­zött, az em­ber Krisz­tus Jé­zus, aki ön­ma­gát adta vált­sá­gul min­de­ne­kért, mint ta­nú­bi­zony­ság a maga ide­jé­ben." (1Tim 2, 1-5)

 Egy ember aki közbenjáró, az akit Isten elfogad, ez az Ember a Megváltó Jézus Krisztus (Joshua) Isten az üdvözítő. A megváltás minden emberre vonatkozik a földön, ezt Isten akarata szerint megvalósította Istennek egyszülött Fia a feszületre szegezve a bűnt. Ez az Isten akarata még ha tudjuk is, hogy nem mindenkiben van meg a hit.

 A papi szolgálatnak a legfontosabb eleme, az a bűnök az emberek bűneit Isten oltára elé vinni, könyörögni, imádkozni minden emberért aki még nem ismerte meg az Isten Fiát, vagy soha sem is fogja megismerni, azokért is közbenjár Isten előtt. Ez az Isten a közbenjáró Jézus Krisztus, aki a maga idejében tanúbizonyság lesz élők és halottak előtt. Ez a szellemiség kell hogy uralkodjon minden megváltott hívőben, hogy a Szent Szellem által, tehát Isten akarata szerint imádkozunk minden fölöttesért. Nem csak a jókért, hanem a rosszakért is. De ha helyes mederben vagyis Istentől kitűzött úton haladunk, akkor nem kritikus hanem békés szellemiséggel viszonyulunk minden emberhez. Isten tudja miért, de következtetésképpen tudhatjuk, hogy mindez számunkra jó. Elvégre Isten örömhíre a megváltásról a háborúkban a fronton nem terjed, csakis Isten kegyelme védheti meg mindazokat akik szorult helyzetben hozzá esedeznek. A rossz vezetők a gonoszok akik mindezt a háborús helyzetet létrehozták, ők nem tudják mit csinálnak, tehát ha olyan szellemben kérjük az Atyát, ahogyan Jézus és István is tette, " Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Lk 23, 34). De István imája különbözik Jézus imájától, mert pontosan azt kérte az Úrtól, hogy azt a vétket bocsássa meg nekik, amit ellene cselekedtek. " Mi­alatt Ist­vánt meg­kö­vez­ték, ő így imád­ko­zott: Uram Jé­zus, vedd ma­gad­hoz lel­ke­met! Majd térd­re esett, és han­go­san így ki­ál­tott: Uram, ne ródd fel ne­kik ezt a bűnt! És mi­u­tán ezt mond­ta, meg­halt." (ApCsel 7, 59)

 Bizony, hogy vannak olyan bűnök amit Isten gyermekei ellen tesznek, de ez a fohász nem arról szól, hogy bocsássa meg az Úr minden bűneiket akik megkövezték őt. István nem gondolt magáról sokat, és biztos nem adott nagy súlyt személyiségének, de az Úr igen, állva nézte végig a megkövetését, amugy mindenhol ülve látjuk a mennyben az Atya jobbján ül a trónon. " Ő pe­dig mi­vel Szent­lé­lek­kel tel­jes volt, az égre emel­te a te­kin­te­tét, és lát­ta Is­ten di­cső­sé­gét és Jé­zust Is­ten jobb­ja fe­lől áll­ni, és azt mond­ta: Íme, lá­tom a meg­nyílt eget és az Em­ber­fi­át az Is­ten jobb­ja fe­lől áll­ni." (ApCsel 7, 55). Bizony az Úrnak fontos a vértanúk halála, nem azért mert a halál Istennél nagy dolog lenne, hanem a hit ami egy emberben eléri a felsőfokozatot, hogy alkalmas lesz kiállni haláláig az ellenséges közegben a Krisztus nevéért.

 A kritikus hangulatú keresztény a felettesei iránt, saját magát emészti meg, mert Isten akarata ellenére gondolja azt, hogy a rosszakat elkell ítélni, mert borzasztó amit csinálnak. Igaz, de nem most, és addig türelemmel és békéért imádkozzunk mindenkiért, hogy az evangélium örömhíre terjedjen békében továbbra is ezen a békéletlen földön.

Gyakorlati egység.

 "Ne le­gye­tek hi­tet­le­nek­kel fe­le­más igá­ban; mert mi köze van az igaz­ság­nak a ha­mis­ság­hoz? Vagy mi kö­zös­sé­ge van a vi­lá­gos­ság­nak a sö­tét­ség­gel? És mi­lyen egy­ség le­het Krisz­tus és Be­li­ál kö­zött? Vagy mi köze a hí­vő­nek a hi­tet­len­hez? Vagy ho­gyan fér össze Is­ten temp­lo­ma a bál­vá­nyok­kal? Mert mi az élő Is­ten temp­lo­ma va­gyunk, amint Is­ten mond­ta: Ben­nük la­ko­zom, és kö­zöt­tük já­rok, Is­te­nük le­szek, és ők az én né­pem lesz­nek. Azért men­je­tek ki kö­zü­lük, és sza­kad­ja­tok el tő­lük – azt mond­ja az Úr –, és tisz­tá­ta­lant ne érint­se­tek, és én ma­gam­hoz fo­gad­lak ti­te­ket, Atyá­tok le­szek, ti pe­dig fi­a­im­má és le­á­nya­im­má lesz­tek – azt mond­ja a min­den­ha­tó Úr." (2Kor 6, 14-17)

 Itt ebben a részben az egységről van szó. Ez egy gyakorlati útbaigazítás mindazoknak, akik nem fogták fel, nem értették meg, Isten fiainak elhívását a világból, az eklézsia a gyülekezet egységét igazi küldetését és helyét. A felemás iga arra utal gyakorlatilag, hogy egy szekér rúdjához kötve vagy befogva van a két ellentétes természet. Képzeljünk el egy olyan gyűlést, ahol az ellenzéki pártok és a kormánypártok ötven- ötven százalékos arányban kell hogy egy problémát megoldjanak. Mit tapasztalunk a világban, hogy egy teljes káosz alakul ki az ilyen esetekben. De ez is egy gyenge hasonlat. 

 Isten az üdvözítő, megmenti a választottakat a bűneikből, és egy olyan utat mutat meg nekik, amin eddig még nem jártak. Megmutatja, de az ember olyan megbízhatatlan még ha Isten kegyeibe is fogadja, mégis a könnyebbik utat választja, a széles utat, mert ott több lehetőség kínálkozik a vágy és a nyereség is több mert nem válogat az eszközökben, oktalanúl a szeme tetszése szerint él és cselekszik válogatás nélkül, meggondolatlanul a világi dolgokban forgolódik azokkal egyetemben akik más természetűek. Addig a pontig ameddig eljön a kritikus összeomlás, és magába nem néz, hogy megtérjen hamis útjairól. Ha az újjászületés megtörtént a szívben, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Isten mint törvényes gyermekei lettünk, és olyan viszonyba kerülünk Istennel, az Atyával, ahogy egy normális emberi családban van. "Így hát a törvény nevelőnkké (gyermekvezetőnkké) lett a Krisztushoz, hogy azután hit alapján legyünk igazságosakká.

 Miután azonban a hit eljött, többé nem vagyunk a nevelő alatt. A Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok.

Ahányan csak a Krisztusba bemerítkeztetek, a Krisztust öltöttétek fel."( Gal. 3,- 24..27).

"Mi­vel pe­dig fiak vagy­tok, Is­ten el­küld­te Fi­á­nak Lel­két a szí­vünk­be, aki ezt ki­ált­ja: Abbá, Atya! Azért nem vagy töb­bé szol­ga, ha­nem fiú, ha pe­dig fiú, ak­kor Is­ten aka­ra­tá­ból örö­kös is.

Ak­kor, ami­kor még nem is­mer­té­tek Is­tent, azok­nak szol­gál­ta­tok, amik ter­mé­sze­tük sze­rint nem is­te­nek. Most azon­ban, hogy meg­is­mer­té­tek Is­tent, sőt hogy Is­ten meg­is­mert ti­te­ket, ho­gyan tér­het­tek vissza is­mét az erőt­len és gyar­ló ele­mek­hez, hogy új­ból azok­nak szol­gál­ja­tok?" (Gal 4, 6-8)

 Az Úr nem hagyja el gyermekeit, de neveli, sőt megfenyíti, hogy elnyerje az ember eredményeképpen igazságosságát, mindezt az Ő nevéért teszi. Tehát ha nem önként engedelmeskedve, akkor gyeplővel, kantárral a kezében a körülményekkel és a lelkiismeretre hatva irányít. Tapasztaltad kedves olvasó azt amiről itt szó van? A zsoltáros így ír mindezekről: "Bölccsé tesz­lek és meg­ta­ní­ta­lak té­ged, hogy me­lyik úton járj; sze­mem­mel ta­ná­csol­lak té­ged.

Ne le­gye­tek ok­ta­la­nok, mint a ló és az ösz­vér, amely­nek kan­tár­ral és zab­lá­val kell szo­rí­ta­ni az ál­lát, más­kép­pen nem en­ged ne­ked". (Zsolt 32, 9).

A Szent Szellem által.

 "Az ün­nep utol­só nagy nap­ján pe­dig fel­állt Jé­zus, és így ki­ál­tott: Ha va­la­ki szom­ja­zik, jöj­jön hoz­zám, és igyék! Aki hisz ben­nem, amint az Írás mond­ta, élő víz fo­lya­mai árad­nak an­nak bel­se­jé­ből. Ezt pe­dig a Lé­lek­ről mond­ta, akit kap­nak majd a ben­ne hí­vők, mert még nem ada­tott a Szent­lé­lek ( Szellem), mi­vel­hogy Jé­zus még nem di­cső­ült meg." (Jn 7, 37-38)

 A Szent Szellem nem volt még megadva a benne hívőknek, mert Istent az Atyát még nem dicsőítette meg halálával és feltámadásával Jézus ( Joshua). A Szent Szellem kiáramlott Jézus ígérete szerint a gyülekezetre a feltámadása utáni 50. napon. De kikre is öntötte ki a Megkülönböztető szellemet az Úr? Megkülönböztető, hiszen elválasztja mindazokat a bűnös nemzedéktől a világtól, akik engedelmesek az Úrnak. Attól a gonosz nemzedéktől, akiket a vallásos farizeusok képviseltek akkor és most is, csak hogy ma már más, sokszínűségben van jelen a gonoszság. Abból a világból hívta ki az engedelmeseket akkor, hiszen az Úr szavára engedelmesek voltak. Emlékezzünk mit mondott a tanítványoknak? Menjetek Jeruzsálemben és ott várjatok. Az apostolok voltak tanúi a gyülekezet létrehozásának ott Jerizsálemben, amit most eklézsiának mondunk. "Mi vagyunk a tanúi ezeknek az eseményeknek, csakúgy, mint a Szentlélek, akit Isten adott azoknak, akik engedelmeskednek neki." (ApCsel 5, 32) 

"De ami­kor a mi üd­vö­zí­tő Is­te­nünk jó vol­ta és az em­be­rek­hez való sze­re­te­te meg­je­lent, nem a vég­hez­vitt igaz cse­le­ke­de­te­ink alap­ján újí­tott meg, ha­nem kö­nyö­rü­let­ből men­tett meg min­ket az új­já­szü­le­tés für­dő­je és a Szent­lé­lek ál­tal, akit ki­töl­tött ránk bő­ség­gel a mi üd­vö­zí­tő Jé­zus Krisz­tu­sunk ál­tal, hogy ke­gyel­mé­ből meg­iga­zul­va örö­kö­sök le­gyünk az örök élet re­mény­sé­ge sze­rint". (Tit 3, 4-6)

 Az engedelmesség ad zöld utat azoknak akik feltétel nélkül engedelmesek az Úr hívó szavának. A Szellem aki az eklézsiában, vagyis a választottakban és köztük él, általa van kapcsolatunk Istennel. Ezért mindenhol az van írva, hogy a Szent Szellem által. "Azért amint a Szent­lé­lek mond­ja: Ma, ha az ő sza­vát hall­já­tok, ne ke­mé­nyít­sé­tek meg a szí­ve­te­ket,.... (Zsid 3, 7). A Szent Szellem imádkozik értünk vagyis velünk, nem mi imádkozunk neki, vagy netán kérjük a Szent Szellemet, hogy hallgasson meg? Ez nem helyes, mert Ő nem személy hanem Isten Szelleme aki által nem hozzá van esedezésünk hanem általa. A mi szellemünk Isten szellemével egyesül, így lesz egész a szellemünk kitöltve Isten a Krisztus Szellemével. De csak abban az esetben, ha engedelmesek vagyunk szavának, amit hallunk azt is cselekszünk és mondjuk. Persze ez nem mindig van ez így, ezért az Úr Szent Szellemével gondoskodik miértünk, aki az Atya oltára előtt állandóan közbenjáró Krisztus a mi főpapunk, aki hallja imáinkat a Szent Szellem tökéletes kiegészítésével. Mert igazán nem tudunk imádkozni, de a tökéletesség hiánya miatt sem kell aggódnunk, mert Krisztus a mi tökéletességünk, aki benne van és benne is marad, az tökéletes. Isten az Atya Krisztusban tökéletesnek látja az üdvözülteket, hiszen a bűnt Krisztusban már elítélte a feszületen. Az ilyenek nem szégyenülnek meg soha." Ti pe­dig, sze­ret­te­im, épül­je­tek szent­sé­ges hi­te­tek­ben, imád­koz­za­tok a Szent­lé­lek ál­tal,

tart­sá­tok meg ma­ga­to­kat Is­ten sze­re­te­té­ben, vár­va a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ir­gal­mát az örök élet­re". (Júd 1, 20).

Megfelelve elhivatottságunknak.

 "…akik min­dig ta­nul­nak, de az igaz­ság meg­is­me­ré­sé­re so­ha­sem tud­nak el­jut­ni." (2Tim 3).

 Az igazság megismerésének eredménye a "szentség", vagyis ennek értelmében a szent az aki kihívott és kiválasztott, az elkülönült, vagyis elkülönülés Istenben, a kegyesség a tiszta és őszinte életvitel a megismerés eredménye. Ez is csak eredmény nem cél, mert Isten célja az, hogy engedelmesek legyünk igazságára. De az érthetetlen ember előtt nem világos, hogy mit is jelent az igazság. Ilyenek voltunk mindnyájan, érthetetlenek, mindaddig, amíg Isten meg nem nyílt előttünk. Isten Fia jelent meg nekünk, aki teljes mértékben az igazság. Aki hisz benne örök élete van. Aki felnéz rá úgy, hogy meglátja Őt a feszületen mint a bűnt, aki bűnné vált miértünk, a te és az én bűneimet viselve magán, az megmenekül, a halál már nem fog rajta uralkodni. A tanulás ami csak az ismereteinket gazdagítja, nem a végső célt, de a tanulást az Isten ismeretét nem a magolás a bemagolás, hanem Isten világossága teszi lehetővé. Keresni, annyit jelent, hogy követni Krisztus tanításait, az apostolok és evangélisták Isten tollából eredő írásait követni, hogy Krisztusból táplálkozzunk, ne a világ mérgezett táplálékából merítsünk magunknak. A vízválasztó a Krisztust követőknél mindig az, hogy ha valami megbotránkoztat Krisztus szavaiban és érthetetlen amit mondott, akkor elhagyják őt. Saját építkezésbe kezdenek, ebből fakadóan jelentek meg a különböző keresztényi felekezetek. Azért mert az Úrban nem csak öröm és megelégedettség van, ami az út eleje, hanem kemény eledel és szenvedésnek itala. Az Úr így mondta a tanítványoknak: " Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, an­nak örök éle­te van, és én fel­tá­masz­tom az utol­só na­pon. Mert az én tes­tem bi­zony étel, és az én vé­rem bi­zony ital. Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, az én­ben­nem ma­rad, és én is őben­ne. Ahogy el­kül­dött en­gem az élő Atya, és én az Atya ál­tal élek, úgy az is, aki en­gem eszik, élni fog ál­ta­lam. Ez a ke­nyér, amely a menny­ből szállt alá, nem olyan, mint ami­lyet atyá­i­tok et­tek, és meg­hal­tak: aki ezt a ke­nye­ret eszi, élni fog örök­ké. (Jn 6, 54-57). Ez a gyakorlati követése és a benne való élete az Isten gyermekének.

A Bibliát lehet tanulni de az igazi Istenismeret, a tudás az, ami Isten parancsolatainak engedelmeskedik. Minden ami Krisztusban van az a mi táplálékunk, az ad örök életet, vagyis fenntartja azt. Mindazok akik Isten Fiában hisznek és véráldozatában, azok mind a feltámadt Krisztusban vannak elrejtve. De amíg itt a földön vagyunk, az a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy örök életünk van, ha vele együtt, tehát ha Krisztus nevéért szenvedünk ha kell. Ne csapjuk be önmagunkat, inkább tiszta szívvel járjunk Jézus Krisztus elé segítségért ha ezt nem tapasztaljuk, akármilyen formában is. A többi, vagyis azon kívül minden csak filozófia és a sátán teológiája. 

Áldja meg az Úr mindazokat akik keresik Isten igazságát, és ha megtalálják azt, kincset találnak mint a kincskeresők ha megtalálják a kincset, örömük határtalan. Tapasztaltuk e ezt az örömöt az életünkben valamikor? Ha nem, akkor keressük meg Isten kegyelmét és igazságát, nem az eszünkre bízva, hanem Isten gondviselésére bízva magunkat.

Aki figyelmesen hallgat.

 Különösen figyeljünk, hogy hogyan és mit hallgatunk. Belopóznak olyan gondolatok, amúgy jó igék közé, ami elferdíti Isten ismeretét. A legfontosabb hiba az, amikor az embert magára hagyják a bűn elleni küzdelemben. Mintha a bűn ellen saját magunknak kell megküzdenünk. Azt sugallják, hogy az ember tehet valamit annak érdekében, hogy kiválasztott, vagyis, üdvözült legyen, vagyis elhagyva bűneit megszentelődjön. Isten dönti el, hogy kit tesz a kiválasztottság útjára, hogy senki se dicsekedjék önmagával. Minden dicsőség Istené. A biblia narratívája és sajnos a gyenge egyes fordítások is okot adnak arra, hogy úgy gondoljuk, az ember választása az, Istent vagy Isten nélkül éli le az életét. Az apostolok tanításai nem az embert teszi előtérbe és felelőssé sem teszi, hanem megtanítja élni azzal amit Isten már oda adott neki. A tanítások de főleg az Isten ismerete egy célt szolgál, hogy rajtunk keresztül dicsőítve legyen Krisztus áldott neve, ezzel dicsőítjük Istent. A választás Krisztusé, benne valósulnak meg az Atya mindenható akarata. De ha valaki ebben felvilágosult vagy ráébred, annak kimondhatatlan öröme lesz a Szent Szellemben. Itt is a Szent szó, megkülönböztető szellemet jelent. Isten akarata szerint bűnbocsánatot szereznek mindazok, akiknek az Úr a Teremtő JHVH, kegyelmében részesülnek. 

 Miért van ez így? - Isten tudja. De látható okai is vannak. "Er­ről is­mer­he­tők meg az Is­ten gyer­me­kei és az ör­dög gyer­me­kei: aki nem cse­lek­szi az igaz­sá­got, az nincs Is­ten­től, és az sem, aki nem sze­re­ti a test­vé­rét. Mert ez az az üze­net, ame­lyet kez­det­től fog­va hal­lot­ta­tok, hogy sze­res­sük egy­mást. Nem úgy, mint Kain, aki a go­nosz­tól volt, és meg­gyil­kol­ta a test­vé­rét. És mi­ért gyil­kol­ta meg? Mi­vel az ő cse­le­ke­de­tei go­no­szok vol­tak, a test­vé­re cse­le­ke­de­tei pe­dig iga­zak. Ne cso­dál­koz­za­tok, test­vé­re­im, ha gyű­löl ti­te­ket a vi­lág. (1Jn 3, 10-14).

Вопрос; мы должны?

 Вопрос; мы должны?

Два "должно"

В Свей беседе с Никодимом Господь дважды употребляет слово "должно" - слово в обоих случаях огромной глубины и нравственной силы. Давайте несколько мгновений поразмышляем над ним, ибо, хотя в этом слове всего лишь два слога, оно содержит целый том драгоценных евангельских истин, с какой бы точки зрения мы ни рассматривали его.

1. Прежде всего мы читаем: "Не удивляйтесь тому, что Я сказал тебе: должно вам родиться свыше". Здесь мы видим полное отвержение человека даже в его лучших качествах. Если я должен родиться снова, если я должен получить новую жизнь, новую природу, тогда не имеет ни малейшего значения то, чем я могу или не могу похвастаться. Человек, рожденный от женщины, вступает в этот мир неся в себе образ своего падшего родителя. Человек же, вышедший из рук своего Создателя, сотворен по "образу Божию". Человек, выходя из утробы матери, несет в себе образ и подобие падшей твари. Отсюда сила выражения нашего Господа: "Должно вам родиться свыше". Не сказано: "Вы должны исправиться, вы должны попытаться стать лучше, вы должны изменить ваш образ жизни, вы должны перевернуть страницу ".

Если бы это было так, то Никодим никогда бы не спросил: "Как это может быть?" Фарисей в какой-то степени понял бы что-либо подобное. Изменение поведения, изменение характера, нравственное исправление или самосовершенствование - все это абсолютно понятно фарисею любого возраста, но слова "должно вам родиться свыше" могут быть понятны только тем, кто достиг пределов своего совершенствования, кто обнаружил, что в нем, то есть в его плоти, нет ничего доброго, кто увидел себя подобным банкроту без векселя, который больше никогда не сможет открыть свой счет. Он должен обрести новую жизнь, к которой не приложим вердикт о банкротстве, и он будет распоряжаться богатством другого, на которое кредиторы не могу иметь никаких притязаний. В этом маленьком слове "должно" заключена огромная сила. Оно воздействует на всех нас одинаково. Оно обращается к пьянице, говоря ему: "Тебе должно родиться свыше". Оно обращается к самому строгому трезвеннику: "Ты должен родиться свыше". Оно взывает ко всякому классу, ко всякому званию, к людям всевозможных характеров, наклонностей, рангов, убеждений и вероисповеданий и выразительно всем говорит: "Должно вам родиться свыше". Оно гораздо больше воздействует на сознание, чем любой иной призыв, сделанный на основании нравственности. Оно ни в малейшей степени не затрагивает вопрос о нравственном совершенствовании во всех его проявлениях. Оно оставляет такую широкую свободу действий, какую только могут пожелать филантроп или исправитель нравов. Оно не нарушает всевозможных различий, которые установило общество, общественное мнение, закон или право. Оно оставляет все это совершенно нетронутым, оно возвышает свой ясный и требовательный голос над всем этим и говорит грешникам, человеку, рожденному женщиной, худшему или лучшему из людей: "Должно вам родиться свыше". Оно требует не исправления, но возрождения, не улучшения, но новой жизни.

2. Что же тогда, спросят, нам следует делать? Куда мы должны обратиться? Как мы можем достичь это новой жизни? Второе "должно" нашего Господа дает ответ на этот вопрос: "Как Моисей вознес змею в пустыне, так должно вознесено быть Сыну Человеческому, дабы всякий верующий в Него не погиб, но имел жизнь вечную". Это все объясняет. В мир пришел Человек. Есть два человека и два "должно". Что касается первого человека, то ему должно родиться свыше, а что касается второго Человека, то Ему должно возвыситься. Одним словом, крест является великим разрешением этого затруднения, божественным ответом на вопрос: "Как?" Поражен ли я первым "должно"? Потрясен ли я непреодолимыми трудностями, которые стоят предо мной? Нахожусь ли я у самой пропасти отчаяния, созерцая очевидную возможность того, чем, однако, должно быть? И, о, какой тогда силой прозвучит в моем сердце второе "должно"! "Должно вознесено быть Сыну человеческому". Почему так должно быть? Потому что я должен получить новую жизнь, и эта новая жизнь - в Сыне, но она может быть моей только через Его смерть. Смерть второго Человека является единственным основанием жизни для первого - жизни для меня. Лишь взирание на Христа, вознесенного ради меня, является жизнью вечной. Душа, которая просто верит в Сына Божия как мертвого и воскресшего, "рождена от воды и духа"; она имеет жизнь вечную: она перешла от смерти в жизнь, от ветхой твари в новую, от первого человека ко Второму, от греха к праведности, от осуждения к благоволению, от тьмы к свету, от сатаны к Богу. Пусть Бог-Дух раскроет сердце читателя красоту и силу, глубину, всеохватность и нравственную славу этих двух "должно".

"Он спас нас не по делам праведности, которые бы мы сотворили, а по Своей милости, банею возрождения и обновления Святым Духом, Которого излил на нас обильно чрез Иисуса Христа, Спасителя нашего, чтобы, оправдавшись Его благодатию, мы по упованию соделались наследниками вечной жизни" (Тит. 3,5-7).

Nem minden tiszta ami annak látszik.

 Nem minden tiszta ami annak látszik.

"Né­me­lyek ugyan irigy­ség­ből és ver­sen­gés­ből is, de má­sok jó szán­dék­ból hir­de­tik Krisz­tust. Ezek sze­re­tet­ből, mert tud­ják, hogy az evan­gé­li­um vé­del­mé­re ren­del­tet­tem, má­sok pe­dig ön­ér­dek­ből, nem tisz­ta lé­lek­kel hir­de­tik Krisz­tust, mert úgy vé­lik, hogy fog­sá­gom nyo­mo­rú­sá­ga­it ez­zel nö­ve­lik. De mit mond­jak? Csak az szá­mít, hogy bár­mi mó­don, akár szín­ből, akár szív­ből, Krisz­tust hir­de­tik, és én en­nek örü­lök, sőt örül­ni is fo­gok." (Fil 1, 15-17)

 Pál apostol fogságban írt levele arra ad következtetést, hogy amikor ő fogságban volt sokan felbátorodtak hirdetni Krisztust. Ez tűnik ki ebből az írásból. Az apostol annak is örült, hogy nem csak tiszta szellemmel hirdették Krisztust, irigységből, versengésből. Meglátta az indíttatást mások buzgóságában, de nem ítélte el azokat akik így hirdették Krisztust. Ha tévtanításokat hírdettek volna, akkor biztosan erélyesebben írt volna, leleplezve őket. De a gyülekezet hajnalán még nem terjedtek el a tévtanítások, sokan utánozták az apostolokat és a tanítványokat, de ennek ellenére szellemiségükben nem voltak tiszták.

 Persze ma már nem egészen így van, mert mint a rák elterjedtek a hamis próféták, tanítók, és kiigazodni köztük nehéz is, ki tisztán, utánozva vagy tisztátalan szellemmel hirdetik Krisztust. Annak már nem örülhetünk, hogy Krisztus nevében olyan tanításokat terjesztenek, amik szemmel láthatóan ellenkeznek Krisztus evangéliumának. 

 De senki sem mondhatja magáról, hogy teljes tisztasággal hirdeti Krisztust, azért is mert emberi dolog tévedni, de ha a szellemisége nem Krisztusé, akkor nem hoz jó gyümölcsöt a mennyeknek országában. Pál apostol a filippiekhez írt levelében azért megemlíti és tanácsolja, hogy mint Krisztus teste egységében szolgálják Istent, mert ez a gyülekezet hivatása ebben a világban. "....tel­je­sít­sé­tek be az én örö­mö­met, hogy egyet­ér­te­tek, egy­azon sze­re­tet­ben ugyan­ar­ra tö­re­ked­tek, sem­mit sem cse­le­ked­ve ver­sen­gés­ből, sem hi­á­ba­va­ló di­cső­ség­ből, ha­nem alá­za­to­san egy­mást kü­lönb­nek tart­va ma­ga­tok­nál". (Fil 2, 2)

 Azért is sokszor elfogadjuk mindazt amit a testvérek hirdetnek, ha nem is tisztán, de Krisztus szellemében, de kizárjuk mindazt ami durván ellenszegül mindannak ami Krisztusban van. Ami Krisztusban nincs, az a hamisság, a másokra való tekintettel legyünk elnézőek és irgalmasak, de lépjünk fel a bűnös tevékenységek ellen a hamisság ellen úgy, hogy forduljunk el mindazoktól akik terjesztik az eretnekséget. De ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, magunknak is alkalmasnak kell lennünk. Tudjuk felismerni mi a jó és a rossz. Mert ha ezt nem tudjuk, csak kárt hozunk magunkra és másokra. De akiben megvan Krisztus szelleme, az biztosan megtudja különböztetni a tisztát a tisztátalanságtól, ha nem is azonnal. Mert talán az éberség hiánya miatt meg vannak tévesztve egy és más emberi tanítások szerint. De nem csak a tanítások tévesztenek meg, hanem a látvány ami oly hatást gyakorol a természetes emberre. Jézus Krisztus mondta előre figyelmeztetve tanítványait, ami az utolsó időkben be fog következni. "Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is". (Mk 13, 22)

 Részben már tapasztaljuk, hogy a tudást háttérbe szorítva a csodák a szemfényvesztést teszik előnybe, nem a felismerés, Isten ismeretét. Erre meg van szerkesztve a színpad az a platform ami egy célt szolgál, hogy elterelje a figyelmet Krisztus tiszta tanításától.

Az Úr mezején.

 Az Úr mezején.

"Boáz ezt mond­ta Ruth­nak: Ugyan hal­lod-e, édes le­á­nyom! Ne menj sze­de­get­ni más me­ző­re. Ne menj el in­nen, ha­nem ma­radj min­de­nütt a szol­gá­ló­im nyo­má­ban. Sze­med le­gyen a me­zőn, ame­lyet arat­nak, és járj utá­nuk. Íme, meg­hagy­tam a szol­gák­nak, hogy ne bánt­sa­nak té­ged, és ha meg­szom­ja­zol, menj az edé­nyek­hez, és igyál ab­ból, ami­ből a szol­gák me­rí­te­nek". (Ruth 2, 8).

Boáz, Jézus Krisztus előképe, ábrázata. Ez a könyv, a Ruth könyve azért is értékes számunkra, mert felfedi Isten tervét a népéhez, a Messiáshoz való viszonyát Ruth személyében, úgy ábrázolja ahogyan egy könyv sem az ószövetségben. Ruth, Ábrahám magja aki nem zsidó nem vér szerinti rokonság, de mégis Izrael maradékát képezi. Az Úr ezt az evangéliumban a samáriai asszonyban is megjeleníti, de egészen más oldalról. Pál apostol pedig így ír erről: "Mert nem az a zsi­dó, aki kül­ső lát­szat­ra az, és a kö­rül­me­té­lés sem az, ami a tes­ten kül­ső­kép­pen lát­szik, ha­nem az a zsi­dó, aki bel­ső­kép­pen az, és szí­vé­nek a Lé­lek ál­tal tör­té­nő, nem betű sze­rin­ti kö­rül­me­té­lé­se az iga­zi kö­rül­me­tél­ke­dés, amely­nek di­csé­re­te nem em­be­rek­től, ha­nem Is­ten­től van". (Róm 2, 28). A moábi Ruth személyében látjuk mindezt, a ragaszkodását Izrael Istene iránt, a samáriai asszonyban ( János evangélium 4. rész) pedig látjuk Jézus kiáradó kegyelmét azokra akik a törvény szerint reményt vesztettek az üdvösségre. 

 Ha a Boáz nevét Jézussal helyettesítjük, akkor egy világos képet kapunk ennek a történetnek a mondanivalójáról. 

 De most arra hegyezzük fülünket, mit mond számunkra ez a fenti igerészlet. 

 Mikor Ruth Boáz látókörébe kerül, akkor személyes kapcsolat alakul ki közöttük, a jövendőbeli feleségének tanácsot ad hogyan és mit kell tennie. A legfontosabb mondanivaló számunkra itt ebben a részben, hogy az Úr maga Boáz személyében tanácsolja, hogy a szemünk a figyelmünk legyen azon a mezőn ahol megy az aratás. Itt nem az angyalokról szól a világ vége aratásáról, hanem azokról az emberekről a szolgákról akik Isten mezején munkálkodnak. Boáz azt tanácsolja mint földbirtokos akinek hatalma van mindenre és mindenkire, hogy a szeme arra a mezőre irányuljon ahol minden Isten birtokában van és minden ami ott történik a mennyeknek országa. Ruth az aki elnyeri Boáz tetszését, vagyis kegyeibe fogadja de nem azonnal lesz minden az övé, az csak akkor lesz megosztva Ruthtal amikor már felesége lesz Boáznak. Addig is Ruthnak még meg kell tennie egy utat, abból a gazdagságból szemeket szedeget amit a szolgák hagytak hátra maguk után Boáz utasítása révén, abból a gazdag hagyatékból szedeget a jövendőbeli feleség aminek teljes mértékben az élvezője lesz a jövőben, addig is abból táplálkozik és visz haza, amit a szolgák elejtenek.  

 Boáz, végül eljegyezte és feleségül vette a moabita Ruthot. Ez már magában egy hatalmas áldás mindannyiunk számára, legyen az zsidó vagy helén, vagy akárki nemzetiségétől függetlenűl, Isten a Bárány menyasszonya mindazok akik Krisztus az egyháznak a feje alá gyülekeznek. Isten veteményesében, a Gyülekezet megáldott kincseiből szedegetik az életet adó magot és ha megszomjaznak, abból az edényből isznak amiből a szolgák is. A szolgák is és a jövevények is egy edényből isznak. Ezek az edények a Biblia könyvei, életet adó frissítő víz. A szomjazók nem a szolgák edényeiből isznak, hanem Isten odakészített edényeiből, egy és ugyanabból az edényből isznak azok is akik már az Úr mezején munkálkodnak, meg azok is akik nem dolgoznak, hanem szükségszerűen megszomjaztak a szedegetés közben, a haszonélvezői minden Isten által ajándékozott javainak. 

 Habár ezt Isten eleve elrendelte, hogy Krisztusban egyesüljön mindenki akiknek ugyan nem volt reményük sem a megváltásra se üdvösségre, de Istenhez való ragaszkodásukban kitartóak, nyomorúságok, viszontagságok ellenére, szemük és fülük nyitottak mindenre ami Isten mezején történik. Boáz tehát Jézus előképe volt, Jézus a megtesítője Isten az Atya akaratának. 

Ruth élete, mindnyájunk élete, úgy az Izrael maradéka mint a Gyülekezet számára akiket az Úr szeme irányít, mindazok abban az áldásban részesülnek, amiben a törvényes feleség Ruth, végérvényesen elnyert Isten ígéretei szerint ki-ki a maga helyzetében. Addig is forduljunk el minden olyan mezőtől, amiben nem Isten vetette el magjait. Legyen arcunk arra fordítva és életünk megszentelve mindazonáltal, amit Istentől kapunk, szorgalmasan szedegetve magjait amit az ige éltető szavai kijelentettek számunkra az élet megtartása érdekében. 

"…ami­kor el­jön azon a na­pon, hogy meg­di­cső­ül­jön szent­je­i­ben, és cso­dál­ják mind­azok, akik hit­tek, mint ahogy ti is hit­te­tek bi­zony­ság­té­te­lünk­nek. Ezért imád­ko­zunk is min­den­kor ér­te­tek, hogy a mi Is­te­nünk te­gyen ti­te­ket mél­tó­vá az el­hí­vás­ra, és tölt­sön be ti­te­ket a jó­ban való tel­jes gyö­nyör­kö­dés­sel és a hit hat­ha­tós mun­ká­lá­sá­val, hogy meg­di­cső­ül­jön a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus neve ben­ne­tek, és ti is őben­ne, a mi Is­te­nünk és az Úr Jé­zus Krisz­tus ke­gyel­mé­ből". (2Thessz 1, 10-11).