Ki a krisztusi és ki a keresztény

 Ki a krisztusi és ki a keresztény?

 “ Közületek senki se szenvedjen úgy, mint gyilkos, tolvaj, gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. De ha keresztyénként szenved, nem kell megszégyenülnie, ellenkezőleg, Istennek kell kapnia magasztalást a keresztyén névben.”( 1 Péter 4: 15-16).

 Igazából az újszövetséget szerintem Csia Lajos fordította a legjobban a magyarok számára. De ő sem tudta, hogy az eredeti szöveg is átírás. A görög nyelv a mi számunkra nem úgy érthető fonetikus fordításban. Az eredeti írások elvesztek, én gondolom miért, már erről írtam azelőtt.

 Ebben a felső idézetben igencsak durva beavatkozás történt. A magyar nyelvben a keresztény egyáltalán nem fejezi ki, hogy krisztusi. A kereszt a fétis az a szótője. Nem vagyok nyelvész, de mint ember úgy jön felém ez az információ, hogy aki krisztusi az keresztény. Ez egy nagy tévedés. Mert a kereszténység soha nem volt Isten tervében, mint üdvösségi útvonal, nem vallást küldött ide, hanem a Fiát. Ő pedig nem vallás, hanem az út az igazság és az élet. 

 Nagyon durva átírás Csia Lajostól, idézem újra: “ Istennek kell kapnia magasztalást a keresztyén névben.”( 1 Péter 4: 15-16).

A keresztények oroszlán része még Istent sem ismerik, de még a nevét sem. A Jézus Krisztus név is görög, nem Istentől való, abban az értelemben, hogy egyáltalán nem fedezi fel sem a küldetését sem az isteni mivoltát, mert ha igazából szeretnénk Istenhez fordulni, nem ez a név az ami fontos. Hanem az Atya. Most idézem a rá vonatkozó próféciát. " Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9, 6)

 Sokan most megbotránkoznak eme kijelentésemre. De maga a Joshua Isten az üdvözítő a Messiás mondta, hogy mostantól közvetlenül fordulhatok az Atyához. Ki az Atya, de ki maga a Krisztus? Egyeseknek egy vallási iposztáz, aki az imádat megtesítője. 

 Számomra érthetetlen, hogy lehet a magyar nyelv ennyire elferdítve. Csak egy példa az angol nyelvi fordításokban. Ahol ugyancsak krisztusi van az első idézeti versben,  nem a keresztény nevében. Persze ezt egy angol se egy orosz, vagy ukrán nem érti meg miről beszélek.

1 Peter 4:16-17 DARBY

“..but if as a christian ( nem kereszt hanem krisztusi), let him not be ashamed, but glorify God in this name. For the time of having the judgment begin from the house of God is come; but if first from us, what shall be the end of those who obey not the glad tidings of God?”

 Ez csak magyar nyelvűeknek szól. Ugyanis valakinek érdeke volt, hogy a magyarokat megtévesszék. Habár az egész kereszténység meg van tévesztve, de most nem erről szól a történet.

 Ami az első sorokat illeti, nincs mit hozzátennem ez világos mint a nap “ senki se szenvedjen úgy, mint gyilkos, tolvaj, gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.”

 A másik dolgába avatkozó mondat, azért megér egy két mondatot. De gondolom fölösleges mondanom, hogy a gyülekezeti életben, ahol én is voltam, halmozva van a másik dolgába beleavatkozó. Az Atyát dicsérem mindig amikor ez eszembe jut, hogy mitől szabadított meg az Úr amikor kizártak a gyülekezetből, már nagyon régen volt. Azóta nagy nehezen megszabadultam a kritikus gondolkodástól a pletykáktól. Semmit nem ér egy “istentisztelet”, ha utána minden a maga útján halad. Semmi sem változik csak az önmegelégűlési lelkesedés. Tudom miről beszélek, a karizmatikus gyülekezetekben megvan az amiről beszélek, de már nem csak ott, az egy színpadi előadás, az életben meg más az ábra. 

 De nem is ez a lényeg, mert a vallások eggyikke sem büszkélkedhet azzal, hogy ők az igaziak. De ez van, és Isten kegyelme határtalan, mert keresi mindazokat akik elvesztek, akárhol is vannak, akár olyan hamis vallási közösségben is, vagy netalán, olyan leépült állapotban van, a civilizáció kitaszítottja, hogy más kiutat nem talál, hogy Istenhez az Atyához forduljon, vagyis a tékozló fiú, akinek az otthona azelőtt is az Atya házában volt.

 

 

A mátrix, avagy a világ amelyben létezünk.

 Ez a világ, amelyben élünk, és amely érzékeink szerint körülfog bennünket, maga az Isten. De vajon miféle világ ez? Ennyi lenne csupán? Azt, talán kevés kivétellel mindenki érzi, hogy a világunkban valami nem stimmel. Vagy inkább, semmi sem stimmel. Azok az emberek, akik nem agyatlan birkaként élik napjaikat, látják, érzik, hogy a dolgoknak nem így kellene működniük. Mindenki látja, hogy elképesztő aránytalanságok vannak a rendszerben. Miközben egyes embereknek annyi pénzük van, hogy nem tudják mire költeni, másoknak ételre sem jut. Miközben fegyverkezésre, hadászati célokra annyi pénzt költenek a világunk vezető hatalmai, hogy annyi nincs is, humán célokra megint csak alig jut valami. Annyi nukleáris és tömegpusztító fegyvert halmoztak már fel, hogy többszörösen elég lenne a teljes bolygó megsemmisítésére. Ez idő alatt, a Föld népességének hatalmas része nyomorog. Az éhenhalás fenyeget milliókat, akik napi szinten küzdenek a túlélésért. Mindenféle betegségek, járványok pusztítanak. Szó szerint éhen, és szomjan halnak naponta sokan, köztük rengeteg gyermek is, mégsem történik semmi, hogy megmentsék ezeket az embereket. Mindenhonnan azt halljuk, hogy mennyire túlnépesedett bolygónk. Ezt alátámasztandó, be is mutatnak nekünk nyüzsgő metropoliszokat, ahol valóban, szinte egymást tapossák az emberek az utcákon. Mutatnak nekünk gigantikus dugókat, ahol mozdulni sem tud a sok jármű. De miért nem mutatnak ázsiai sztyeppéket, vagy afrikai szavannákat, sivatagokat, esetleg az ausztráliai belső vidékeket? Ahol akár hetekig is vándorolhat úgy az ember, hogy teremtett lélekkel nem találkozik. Nincs elég hely a bolygón? Nevetséges. Ja, hogy ezek javarészt terméketlen területek? A Hold a Mars is terméketlen, de ezekre a projektekre öntik a pénz. Azt állítják, hogy a Szahara sivatag alatt egy édesvíz óceán van. Arra nincs pénz, hogy kutakat fúrjanak? Jah, abból nem sokat lehet profitálni. Ahogyan mondtam, ha például nem a fegyverkezésre meg túl támogatott szerintem haszontalan projektekre költenék a hatalmasok ezeket az irdatlan vagyonokat, akkor már régen zöld lehetne az összes sivatag. A technológia régen rendelkezésre áll. Mindenkinek jutna emberhez méltó élettér, és munkalehetőség. Persze nem olyan munka, amely semmire sem való. Olyan munka, amely az életet szolgálja. Például mindenki megtermelhetné magának a saját, és családja ellátásához szükséges élelmiszert. Ja, hogy Te nem földtúrónak születtél? Miért, a másik igen? Te különb vagy nála? Ja, hogy Te sokat tanultál? Mit? Ne áltasd magad! Javarészt felesleges és haszontalan dolgokat tanultál. Hogy nem? Még ma is tökéletesen tudod például, a Mengyelejev-féle periódusos rendszert? Kiválóan oldasz meg matematikai egyenleteket? Ezek valóban fontos tudások. Kíváncsi vagy meddig tartanának életben az ilyen „tudások”, ha egyszer kifogyna a közértből a kenyér? A városi emberek jelentős része, pár nap alatt elpusztulna, ha kihúznák alóluk a „civilizáció” által nyújtott biztonságot. Persze mondhatod, hogy ilyen sosem lesz. És ha igen? Mihez értesz valójában? Amihez értesz, kit vagy mit szolgál? Fontosnak érzed, amivel foglalkozol? Fontosnak érzed magad?

Gondold át kicsit, egy másik perspektívából szemlélve az életed! Mondjuk, kívülről nézed magad, és mérlegre teszed a mindennapjaidat. Mi az, amit napjaid során teszel? Általában jól érzed magad, miközben ezeket a tevékenységeket folytatod? Van értelme a munkádnak? Már azon kívül, hogy pénzt kapsz érte. Van valami, amely valódi örömmel tölt el téged a mindennapokban? A legtöbb ember sosem gondolkodik el ilyesmin. Elfogadja, ha jó, ha rossz, hogy ez a helyzet és teszi, amiről úgy gondolja, hogy az egyetlen lehetősége. Lehet, hogy most éppen benned is felmerül a kérdés: de mi egyebet tehetnék? Bármit! Amihez csak kedved van. Nem? Dehogynem!

Ki akadályoz meg benne? Te saját magad! A Te fejedben vannak a sorompók bebetonozva. Megmagyarázol magadnak mindent. Hogy mit, miért nem teszel. Utána szomorúan sóhajtasz egyet, és mész vissza futni, a mókuskerékbe.

Tehát a mátrix. Mi hát ez a rengeteg szenvedés, igazságtalanság, elnyomás, erőszak, betegség, háború, és még sorolhatnám a rengeteg negatívumot, amelyek kitöltik életünk mindennapjait? Hogyan lehetséges mindez, ha minden, ami körülvesz bennünket az maga Isten? Talán Isten egy boszszúszomjas valaki, aki megbüntet bennünket a teremtés ellen elkövetett vétkeinkért? Bünteti a gyermeket a szülei bűneiért? Mi ez az őrület, amelyet egyre fokozódó mértékben tapasztalunk, éljünk szinte bárhol e planétán? A válasz igen összetett és bonyolult, ha pontosan meg akarjuk érteni az okokat, és részleteiben feltárni a valóságot. Igen egyszerűnek tűnik az amit az Isten kijelentett a bűn ragájáról, de tévedés ne essék a bűn nem Istentől van. A bűn az engetlenség Isten iránt a következménye amit azonnal felkapott a sátán. Az ember halandó hús lett, és ez lett a sátán mozgás tere.

Kedves olvasó, most szükségetek lesz minden nyitottságotokra és józan belátásotokra. Világunk olyan mértékben van manipulálva, az úgynevezett tudományos világ, az egyházak, a média és minden egyes eszköz által, amellyel hatni lehet az

emberiség tudatára, hogy ember legyen a talpán, aki hinni tud az igazban az Igében aki Istentől jött. Ez az egyetlen igaz út és felvilágosodás. 

Legyél hát bátor, légy nyitott, tegyél félre minden előítéletet és minden olyan ismeretet, amelyet a „modern” tudománytól kaptál. Ha az Úr is akarja, Ő pedig biztosan akarja, gondold át a helyzetedet, hol és mit csinálsz. A mátrix lennyel mindenkit, egy vágányon futatt aminek a végállomása maga a pokol. A világ a pokol küszöbe, túlzás nélkül.

 “Ne szeressétek a világot, se a világban levőket. Ha valaki a világot szereti, az Atya szeretése nincs meg benne, mert minden, ami a világban van, a hús kívánsága, a szem kívánsága, kérkedő életforma, nem az Atyából, hanem a világból való. A világ pedig elmúlóban van, és annak kívánsága is. Ám, aki Isten akaratát teszi, megmarad örökké.” (1 János 2: 15-17).

Miért kellett ez az áldozat?

Nem keresztényi narratíva.

“ Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Héberekhez 2: 14,15).

 Na most ember legyen a talpán aki megérti ezt az egyértelmű de mégis bonyolult kijelentést. Hiszen a mindenható Teremtő Isten miért választotta ezt az utat? Akinek minden a hatalmában van. Hogyan lehet az, hogy az Igének aki az Úr, vagyis Jahve, Jézusnak hússá kellett lennie, hogy megváltja azokat akik a sátán fogvatartott? Miért is kellett ennek megtörténnie ilyen formában? Ennek vannak egyszerű és bonyolúltabb magyarázata, amit a keresztény gyülekezetekben rutinszerűen hirdetnek, sokszor semmi mélyen gondolt értelemmel. De ha belegondolunk nagyon is nagy jelentősége van és érthetetlen, hogy miért nem kutatják a keresztények az igét, nem csak ami a felszínen van. De a kegyelem ami Isten az Atya természetében van az megmagyarázza az érthetetlent, a Krisztus testében, ha ara van akarata. Lenne is, de az esés miatt nem képes vagyis nem lehetséges, hogy a morális és erkölcsi esés miatt több kegyelemben részesüljön az Isten gyülekezete, még ha az a szentek gyülekezete is, Krisztus vére által, de nincsen olyan nagy kegyelmi ajándék ami megvilágosítná Isten felsőbb gondolatait a hűtlen egyházhoz. Ez már inkább egyéni mint közösségi, ezt tudom bizonyítani az ige alapján. Amit jó lenne kutatni. Az elcsépelt keresztényi igehírdetések ellenében vagyis nem ellentétben, hanem újabb hozzáállásban vagy vetületben nézni és kutatni mi az igazság. Mi a való igazság. Egy nem megrögzött elmélet alapján, vagy beágyazott rutin magatartás szerinti gondolkodás és rituális forgolódás a szentségek szolgálatában, ez egy nagyon általános kijelentés, vagyis nem Isteni szolgálat az Isten szelleme nincs benne. Ahogy az új felfogás szerint, újraindítás kellene, egy egész más hozzáállás nemzeti nacionalizmus mentesen. Vannak ismerőseim akik a hitét a nemzeti nacionalizmusban élik meg, de Krisztus nevében. Ez nem az a hit amiről itt szó van. A világ már előre meg van pecsételve, a romlás meg minden más ami nem a szellemi fejlődést idézi elő, hanem a hanyatlást hozzá erkölcsi és morális értelemben.

Nem azért mert másképpen alakult volna a helyzet, hanem több ismerettel leszünk gazdagabbak Isten terveivel kapcsolatban ha az Ő útján járunk. Ezt is jóra fordítja a Szent Szellem ha tényleg azon vagyunk, hogy gondolataink Isten iránt irányul Jezus Krisztusban. Hiszen ha a fentieket keresed, ami igazából a mi otthonunk, már akinek ez megadatott, nem túlzás azt mondani, hogy ha egy ember érdekeltsége a fenti, vagyis szellemi gondolkodás az az ő prioritása annak ellenére, hogy ebben a testben sok minden elfoglalja az embert. De a vonzódásnak Isten felé vagyis Krisztus személye felé, ennek a legfontosabb eredménye a bizalom Isten iránt. Mert minél jobban megismered Isten kegyelmét, annál jobban fogod elfogadni az Ő irányítását az életedben és fogsz vonzódni iránta. Ha valami olyan ér téged amit nem tudsz elfogadni, vagy nehéz számodra, nem ellenkezel hanem tovább lépsz. Ez nálam működik. Egy békét és megnyugvást eredményez. Még ha olyan esemény is ér, hogy meghal a legszeretettebb hozzátartozód, barátod vagy akárki aki hozzád közel volt. A békesség amit az Úr ad, nem tud kizökkenteni teged a békességedből, a lelkiség és érzelmiség feljöhet a felszínre, de az Úrtól kapott békesség az örök hiszen az Úr maga mondta a tanítványainak.

” Békesség nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen!” (Jn 14, 27).

 Isten a Mindenható, akit egy teremtmény sem tud felfogni ésszel, ez az Isten emberré vált, csakis azért mert Ő az embert a saját képmására teremtette, és vissza akarja hozni azt, hogy akik erre az üdvösségre hivatottak, nagyobb szellemi fokozatba lépjenek mint Ádám és Éva. Ádámi természet mégha a bűnbeesés előtti tökéletes is volt, de nem volt olyan szellemi állapotban mint azok akik Krisztusban megkapták a szellemi gondolkodást és életet. Ebben biztos vagyok attól függetlenül, hogy Ádám nagyon is tökéletes volt minden szempontból mint ember. És még többett tudok amit ma nem tudok leírni. Mert vannak olyan ismereteim amit nem tudok leírni még ha akarnám is. Az Úr egyenlőre nem hatalmazott fel arra, hogy közzé tegyem.

 Nekem ez adatott meg, hogy rövid cikkeket írjak. Nem vagyok se tanító se lelkipásztor se egyebek, csak gondolataimat közlöm másokkal. 

Semmi nem vész el ami Krisztusban van.

 “És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7).

 Én például nagyon kíváncsi ember vagyok. Igazából szeretném tudni, hogy mit és mit nem őriz meg Isten Jézus Krisztusban. Az embernek naponta vannak ezer és ezer gondolatai és számos szükségletei. De ezek a mindennapi dolgainkhoz tartoznak. De ebben az igében az én véleményem szerint, nem a mindennapi foglalatosságok gondolatairól beszél. Hiszen konkrétan Jézus Krisztusban való őrzőről van szó. Vagyis mindent amit Jézus Krisztusban gondolkodunk az meg van őrizve. Tudja e az ember ezt kontrollálni? Tudja e a napi ezer gondolatait legalább egy kis mértékben megőrizni? Nem hiszem, hogy tudja. De az Úr a Mindenható JEHOVA , minden gondolatunkat ismeri, de van egy fontos tény, hogy Isten az Atya a bűnt már nem látja azokban akik Krisztusban vannak. Az Isten kegyelme akit elért, és kegyelemből megmenekült, annak a gondolatai szűrve vannak, nem jutnak el a Szent Istenhez, de mondhatjuk, hogy az Atyához, mert aki ismeri Istent az tudja, hogy Isten Szent Szellemében, vagyis annak a Krisztus vére által üdvösségre jutott, megmenekült a haláltól a szelleme már nem vétkezik, az Úr szeme előtt van. Isten szent szeme nem látja az üdvözült hibáit, ugyanis Krisztus vére védi őt ahogy Izraelt Egyiptomban, de ha vétkezik is, mert testben vagyunk, Isten bölcsessége által van Egy valaki Jézus Krisztus ( Joshua Jahve) aki az Atya előtt mindig közbenjár, de nem utolsó sorban a szeretet Isten iránt aki Jézus Krisztus, a Szent Szellem által van boldogságunk és reményünk az üdvösségre. Hiszen az üdvözülteknek is lehetnek rosszindulatú gondolatai, mert a régi ádámi természete hátráltatja a szellemi gondolkodásban. Ez egy kettős természet. Sokan azon buknak el, mert nagy jelentőséget tanúsítanak annak, hogy mindig szent életet kellene élniük. Kellene, de vannak természetbeni akadályok, de sok a félreértés ebben a dologban. Az a bukás ebben, ha nem Istentől van akkor csak gyötrelem és képmutatás lesz. Hiszen ha tudjuk, hogy Isten előtt mint nyitott könyv vagyunk, akkor miért kell titkolni előtte bármit. Aki ezt felismeri biztosan megtér bűneikből. Vagyis ismerjük be saját tehetetlenségünket, és ismerjük el, hogy mindent amit csinálunk, gondolunk az nem tőlünk van. De a mi dolgunk a az alázatos engedelmesség Isten iránt ha ez jelen van. Ha ezt nem ismerjük fel akkor a saját egónk rabjai vagyunk. Erre Isten jóságos kegyelme szükséges. 

 Na de mindezekre Isten Szelleme ad pecsétet ha bennünk megtaláltatik az a mag ami még a világ teremtésétől el volt vetve. Nem csak Ábrahám magjára gondolok. Látszólag igazából Ábrahám magjából valók a világ teremtésétől fogva öröklik Isten királyságát, de akik még a világ teremtése előtt voltak kiválasztva, szerintem Krisztus magjai, vagyis már az Ige Isten kebelén nyugodott már akkor is volt élet Benne nem csak önmagában. El sem tudom képzelni, hogy a teremtés előtt nem volt világ. De lehet, hogy tévedek. De Isten örök, tehát mindig is volt valami amit nem ismerünk.

De ez egy kifürkészhetetlen téma, mert Isten nem nyitotta meg előttünk, legalábbis nem nekem.

Az Úr ismeri gondolatainkat.

 „Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az elméket meghatározza az Örökkévaló.” ( példabeszédek 16:2)

Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kiforgatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla átfogalmazással, ahogyan például a magyar Károli fordításban is olvashatjuk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást. Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egymással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazodik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a héber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem lehetett meghamisítás nélkül hagyni. Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az, hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – nehogy félre értsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és helyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondolkodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást, az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az embernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség, mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni magunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes embernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazságot az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szembehelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a másik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb megértéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik elkerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, például egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől eltekintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meggyőzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsérjük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő teremtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Nem kell félni attól ha valamit nem jól tudunk, hiszen az Úr igazgatja útjaink és ha valami hiányzik azt is megjeleníti ha akarja. 

“És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Fil 4, 7).

Istennél nincsenek kollaboránsok.

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” ( Máté 6:24).

 Nincs semlegesség, nincs középút. Nincs olyan, hogy egyiket sem szolgálod, mert ha nem Istent szolgálod, akkor (ön)magad szolgálod, önszolgálatban élsz, ami a sátán szolgálata, hiszen a sátán erre buzdít. „Tegyél, amit csak akarsz, tedd azt, ami neked tetszik! Senki sem mondhatja meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem.” Ez a sátáni eszme. Nem mondhatod tehát, hogy ez nem a te ügyed.

Ebben minden egyes ember nyakig benne van ha tetszik neki ha nem. Vagy meleg vagy hideg. Vagy Isten vagy a sátán. Ha nem ez, akkor az. Sátánnak mindegy, hogy ki vagy mi, csak ne Jézus Krisztus legyen a te utad, számára ez az egyetlen lényeges dolog. Felmerül még egy érdekes kérdés, amelyre nem tudom a pontos választ, de igazából ez nem is fontos, csupán egy érdekes információ lenne e válasz pontos ismerete. Ez a kérdés az, hogy miért van szükség a fizikai síkon megélt életre, ha már „otthon” eldőlt minden? Azt gondolom, hogy ez az első emberpár bűnbeesése miatt kialakult helyzet következménye. Annak, hogy Isten parancsának megszegése következményeként kiestek az örök életből és halandóvá kellett válniuk, így az ő példájukat követve minden utódjukra ez az út vár, aki valaha a teremtés részévé válik. Egy az anyagi síkon eltöltött élet mindenképpen szükséges ahhoz, hogy annak végeztével elfoglalhassuk a végső helyünket Isten királyságában, vagy elnyerjük büntetésünket, ha alkalmatlannak bizonyultunk a kegyelmére. Azt gondolom, hogy mindenkinek el kell végeznie evilági „futását”, ahogyan Pál apostol fogalmazott. Meg kell lennie ennek is, hogy az igazság beteljesedjen. 

 Abból a szempontból, ami lényeges, kétfajta ember létezik. Az egyik fajta, amikor egy ilyen teóriával szembesül mint az eleve elrendelés, dühbe gurul, fellázad. Ezek azok, akik nem élvezik az Isten támogatását. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fogják. Bárkivel bekövetkezhet egy pálfordulás életének bármely szakaszában. A másik fajta ember elgondolkodik ezen a dolgon, majd megnyugodva elfogadja, mint egy lehetséges, mi több, valószínűsíthető elméletet. Ezek az Isten gyermekei. Utóbbiak azért képesek nyugodtan szembenézni egy ilyen elmélettel, mert teljes szívükből, tökéletesen bíznak az Úrban és az Ő igazságában, kegyelmében. Nekik minden megfelel, ha az Isten akarata. Előbbieknél ez hibádzik, nincs meg ez a tökéletes bizalom, ezért a félelem (mi van akkor, ha ez igaz?) dühre gerjeszti őket. Abból, hogy az ember miként reagál egy ilyen információra könnyen lemérhető, kikövetkeztethető, hogy melyik táborba tartozik. Ez a téma az, amelyről egyébként nem szívesen beszélek, írok. Ez a teória nagyon megosztó és nagyon nagy indulatokat gerjeszthet az olyan emberekben, akik nem értenek ezzel egyet. Szomorú tapasztalatom az, hogy egyes emberekben ezek a tulajdonképpen tökéletesen ártalmatlan írások, amelyeket lejegyeztem, milyen mértékű indulatokat képesek ébreszteni. Egyes embereket egyszerűen megvadítanak ezek az írások. Döbbenetes tény ez számomra, de attól, hogy engem megdöbbent még tény marad. Az okát ismerem és értem, de nagyon nem szeretek erre gondolni. Azt vélem, hogy Istennek célja van ezekkel az írásokkal, és időről időre nem véletlenül jut az „ellentábor” bizonyos olvasóinak a kezébe egy-egy írásom.

Nem mellékesen érdemes elgondolkodni azon, főként az olyanoknak, akikkel ez megtörténik, hogy a düh, mint reakció, vajon honnan ered? Vajon egy intelligens, szelíd ember, akiben a szeretet él és munkál, képes-e dühkitörésre vagy egyáltalán csak felháborodásra egy könyvben leírt teória elolvasásának hatására? Ha én találkozom egy számomra egyértelműen idegen, taszító és hamis tanítással, olyannal, amely számomra egyértelműen gonosz szándékú, akkor sem támad bennem indulat, maximum undor vagy szomorúság. Nem nézem, olvasom, hallgatom tovább mert taszít. De nem leszek indulatos, nem gurulok dühbe. A düh agresszió, amelyet a félelem szül. Talán az igazságtól való félelem. Az igazsággal való szembesülés váltja ki. Ez egy tökéletesen egyértelmű, a gonosztól eredő reakció. Akit egy könyv/írás képes pusztító indulatokra gerjeszteni, annak ezen mélyen el kellene gondolkodnia. De általában ezek az emberek nem az önelemző, önvizsgáló típusok. Ők jóval inkább azok, akik okosnak és tévedhetetlennek tartják magukat. Az írásaimat soha nem nekik szántam, de Isten akaratából mégis eljutott némelyikükhöz. Legyen meg az Isten akarata! Úgy van minden jól. Ezekben a cikkekben nem Isten népszerűsítése a célom. Istennek nincs szüksége erre. Aki szereti Őt az szereti belülről fakadóan, minden reklám és magyarázat nélkül is, aki pedig megtagadja, gyűlöli, annak aztán mondhat bárki bármit, nem fog változtatni az érzelmein. Az én írásom célja bizonyos nyilvánvalóságok feltárása, bemutatása azok részére, akiknek ez szól, illetve azoknak, akiket érdekel. Mindig is a gondolatébresztés volt a célom, sosem a meggyőzés. Vallom, és e hitemben egyre jobban megerősödöm tapasztalataim által, hogy ember embert nem képes meggyőzni önerőből. A gyilkos, halálra vezető úton tömegeket terelgető szekták, (karizmatikus gyülekezetek, óriás egyházak, stb.) hívei sem emberi meggyőzés miatt tartanak ki hamis egyházuk mellett, hanem a gonosz szellemi vezetésének a hatására. Tetszik nekik és hisznek abban, amit ott hallanak, de ez nem az őket (meg)vezető prédikátoraik tehetségének köszönhető, hanem annak, hogy a szellemük oda vezeti őket, mert az oda illik. Vannak persze néhányan, akiknek sikerül „kiugrani”, akik időben felismerik, hogy veszélyben vannak, tévúton járnak. Ezeket nem képes megtartani a sok hamis egyház, de ezek az elenyésző kisebbség. Az enyémhez hasonló írások, információk talán nekik szólnak. Őket figyelmeztette Jézus Krisztus,amikor a tíz szűz példázatát mondta el:(Máté 25).

(Egy testvér feljegyzéséből)

Amerre néz a szem, arra megy a láb.

 “ Vele ( Krisztussal) együtt titeket is feltámasztott, kik eleséseitektől és vétkeitektől megölötten holtak voltatok, miután egykor e világ korának rendjéhez, a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok.” ( Ef.2:1-2).

 Krisztus feltámadott harmadnapon és ezzel egy új addig ismeretlen fejezethez ért az emberiség. A fent idézett vers is arra utal, hogy mindenki aki vétkeik és eleséseik következtében halottak voltak, Krisztusban feltámadtak. Ennek a praktikus következménye az, hogy az aki újjászületett a szellem által, annak ez a világ már szemét amit el kell viselni hiszen mi is ebben a mátrixban élünk, de Krisztus vére által el vannak különítve e világban uralkodó szellemtől. Mit is jelenthet ez? Azt, hogy Isten akarata nem az, hogy továbbra is vétkezen az aki hittel elfogadta Krisztust mint az Atyától jött Megváltót. De mitől is váltott meg?- a bűneinktől. A világban progresszíven terjedő istentelenségtől, a szodomai szellemtől a sátán erőszakos befolyástól és megvéd a kisértésektől, és főleg önmagunktól, az akaratosságunktól. Ez a mi járásunk bizonyítja, hogy szabadok vagyunk mindenektől amit a világ szelleme diktál. Állhatatosság jellemzi mindazokat akik nem engednek a nyomásnak. De ha mi a szemünket a világ felé fordítjuk akkor ne csodálkozunk, hogy a világ bájai és vonzó ereje elcsábíthat.

 “ Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben,...” (Efézus 2:4-6).

Tehát ezek után egy igazán megtért lélek már nem a világ dolgában talál nyugodalmat. Az érdeklődési köre inkább Krisztusban a mennyei dolgokat követi/keresi. Ha ez nem így van, akkor még rá kell ébrednie, hogy még nem ért be a hit gyümölcse. Erre írja Pál apostol, hogy ébredjetek fel, hiszen ti az Atya elhivatása szerint gyermekei vagytok. Mint gyermekek örökösei Krisztus hagyatékának a mennyek országában. Ez lelkesítheti a hívőt a mindennapokban. 

 Pál apostol megrója a galáciakat azzal, hogy elhagyták szellemi gondolkozásukat.

 “Óh, értelmetlen galaták, ki igézett meg éppen titeket, akiknek szeme elé úgy rajzolódott előzőleg a Krisztus Jézus, mint megfeszített. Csak azt az egyet akarom megtudni tőletek, hogy a Szellemet a törvény előírta tettek alapján kaptátok-e? Vagy hitnek hallásán át? Ennyire értelmetlenek vagytok? Szellemmel kezdtétek el, és most hússal végzitek be?” ( Gal. 3:1-3).

 Az újszövetségben sok olyan utalás van, hogy az üdvözültek is lehetnek lusták, fáradtak és érdektelenek az igazi szellemi gondolkodásban. Az emberek által kitaposott ösvényt választják, mások munkáit élvezik, rá hagyatkozva a gyüleiezetben munkálkodókra. 

 Erre a Pásztor sokszor felbojgatja életünket, hogy ébredjünk fel. Ez mindenkinél más és másképp jelenik meg. Ezért nem kell csodálkozni azon ha valami nem megszokott történik velünk.

 “Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve rabszolgasorsra. Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, ~ hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást elnyerjük. Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!”. ( Gal 4:3-4,6).

Utkeresőknek.

 „Én vagyok az út, az igazság és az élet” JÉZUS KRISZTUS mondta tanítványainak.

A mai világban sokan keresik az utat. Az utat, amely ilyenolyan istenhez, a megvilágosodáshoz vagy ki tudja, milyen remélt célhoz juttatná el őket. Sokan nem is tudják, hogy hova szeretnének pontosan eljutni, egyszerűen csak érzik, hogy az az út, amelyen és ahol éppen járnak, nem a jó út és nem a megfelelő minőség számukra. Szeretnének fejlődni, tanulmányozzák a különféle vallások tanait, alternatív utakat keresnek és találnak a saját vallásuk, istenük meghatározásához, és végül sokan közülük eljutnak oda, hogy nem áll össze a kép. Eljutnak egy láthatatlan sorompóhoz ami gátolja a további felismerést. Esetleg érzik, hogy a világkép, amely kialakult bennük nem teljes, vagy nem összeegyeztethető néhány olyan tétellel, amelyet egyébként igaznak gondolnak. Ez a néhány tétel, nem illik sehogyan sem a képbe, amelyet megalkottak és ez zavart okoz bennük. Keresik az igazságot, és a keresés közben egyre inkább belegabalyodnak a sűrűbe. Pedig az igazság, – ahogyan az lenni szokott – most is ott van az orruk előtt. Nem ajánlok hát itt és most egyebet neked drága testvérem az Úrban, mint azt, hogy gondolkodjunk együtt tovább. Tudom, te eddig is ezt tetted. De vajon mire jutottál? Gondolkodtál-e már például azon, hogy maga a gondolkodás mi fán terem? Hogyan, miképpen működik? Honnan érkeznek a gondolataink, ki vagy kik sugallják őket és miért? Vagy, talán a saját elménk szüleményei azok? Mi teremtjük meg azokat? Milyen érdekes jelenség az, amikor eszedbe ötlik egy gondolat, utána pedig, akár pillanatokon belül, ahogyan jött, úgy el is illan. Vagy mitől van az a bosszantó jelenség, hogy megragad elménkben egy dallam, akár egy idióta kis nóta, és egyfolytában azt dúdolgatjuk, nem tudván szabadulni tőle annak ellenére, hogy már bennünket is bosszant? Vajon miként lehetséges ez? A gondolataink (valahonnan) eszünkbe jutnak. Jutnak, tehát nem mi teremtjük őket. Mi vesszük ezeket a gondolatokat egyfajta vevőkészülékként és eldöntjük mi az, amit integrálunk a tudatunkba és mi az, amit nem. Mi az, amelyet tovább gondolunk és mi az, amellyel nem foglalkozunk. Sejtem, hogy ez így elsőre sokaknak vadul hangzik, de ez csak azért van így, mert a földi ember tökéletesen bele van süllyedve az anyagba, nem érzékeli az őt körülölelő Isteni valóságot, a teremtés teljes valóságát, csak annak egy egészen parányi kis szegmensét. Így nem meglepő, hogy magát egy szimpla anyagi lényként, egy mindentől elkülönülten létező individuumként fogja fel. Ha elfogadnánk azt a tényt, hogy a bennünket körülölelő univerzum egy végtelen információ óceán, leírhatatlan mennyiségű gondolkodó lénnyel, amelyek mindannyian fejlettségüknek megfelelő, így különböző szintű mentális kapcsolatban állnak egymással, mindjárt életszerűbbé válna a fenti állítás. Tehát a saját minőségünknek és képességeinknek (alapbeállítottságunknak) megfelelő gondolatokat veszünk folyamatosan, és ezeket kisajátítva (a magunkénak tulajdonítva), majd tudatunkba építve alakul ki véleményünk a világról, a bennünket körülvevő dolgokról, napi ügyeinkről. Ez is most történik olvasás közben, hiszen ez is információ nem tudás. Mi azonban ezeket a gondolatokat nem teremtjük, csak válogathatunk belőlük. Ez a mi evilági kompetenciánk. Hogy dönthetünk, de ez is egy szubjektív dolog. Kell is döntenünk, ez különböztet meg bennünket leginkább az állatoktól, hiszen az ő döntéseik pontosan meghatározhatóak előre azoknak, akik ismerik az ösztöneiket és a viselkedésmintáikat. Ha egy medvét felbosszantasz, borítékolható, hogy ki fog filézni. Az ember azonban más, habár vannak állati ösztönökkel bíró emberek is akik képesek megölni embertársaikat ha felbőszítik őt. Tudatosan és meggyőződés alapján is dönthet.

Mi megkaptuk a szabad akarat lehetőségét és jogát még a kezdetben, így is volt a pre egzisztenciális világban, de ez a szabadnak tűnő akarat már mások befolyása alatt van a bűnbe eséstől kezdve. Bizony, nem kellett volna ennek így lennie, de ezt választottuk. De nekem ezzel kapcsolatban vannak más kimerítőbb gondolataim, amit most nem idézhetek. A kontextus kedvéért fejeztem ki magam. Miért nem kellett volna így lennie? Kísértésbe vittek bennünket és nem tudtunk ellenállni annak. Hát most döntenünk kell és viselni döntéseink következményeit az ádámi természetünkben. Hiszen optimális esetben az ember e világi „élete” egy fejlődési folyamat kell, hogy legyen. Amelyben ugyancsak optimális esetben, egyre bölcsebbé válik. Szándékosan nem azt írtam, hogy nagyobb tudásúvá, mert az bizony nem feltétlenül üdvös meglátásom szerint. A tudás relatív fogalom és kétélű fegyver. Könnyen megsebzi és a romlásba taszítja azt, aki úgy véli magáról, hogy tudós ember. 

 A tudás a hit, ha Istentől származik, az biztosan arra vezet, hogy megtalálja az igaz utat. Nem a vallások dogmáiban, hanem Jézus Krisztus személyében. Ez egy sokkal magasabb szintre emeli azt aki erre az útra lépett. Sőt ő a hite által már beültetett a mennyeknek országában még ha ezt nem is tudja érzékelni, de hisz benne.

PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 2:4-8 CSIA

“Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben, hogy jóságos voltában az ezután következő korokban kegyelmének mindent felülmúló gazdagságát a Krisztus Jézusban megmutassa rajtunk. A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya.”

 Tehát gondoljunk bele, a mi döntésünk a meghatározó az életünkben? - avagy Isten kegyelmi akarata aki meg is mutatta az utat aki Krisztus.

Az ember nem lehet öngyilkos, mert nem saját magának teremtetett.

“Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” 

(1Móz 1, 27).

 Az ember nem csak testből vagyis húsból van, hanem szellemből is. Isten az élettelen testbe szellemet lehelt. Így lett az ember teljesen Istenhez hasonló, úgy képében is mint hasonlatosságában. Ezt láthatjuk Jézus Krisztusban. De egy valami hiányzott Ádámban, a halálfélelem. Pedig Isten figyelmeztette Ádámot, hogy ne teddje azt amit tett. Tehát azután, hogy engedetlen lett, megjelent a félelem és Isten kapcsolata más dimenzióba dőlt el.

I l l ú z i ó.

Rabtartóink ( e világ égalatti hatalmasai) legértékesebb lapja, az ászok ásza, a halálfélelem. Minden félelmünk ebből ered. Bármi is az, amitől nagyon félünk, visszavezethető a halálfélelemre. Képzeljük el, mi történne, ha kiderülne, hogy teljes mértékben, kicsik és nagyok számára halhatatlanok vagyunk? Mert, bizony azok vagyunk. Nem fogod elhinni, amire most vetemedek, de azt állítom, hogy még itt, az általunk érzékelt fizikai síkon is így van ez „gyárilag”. Az örökkévaló emberi szellem vagy Istennel vagy nélküle örök. Illetve volna, ha a tudatod nem fogadta volna el azonnal a halandóságod igazságát. Azért halhatsz meg, mert ezt fogadod el valóságnak. Gondold végig! Ha a tested atomokból áll, energiából, akkor milyen „fizikai” hatás képes ezt a komplexumot elpusztítani? Elmondom: semmilyen. Csak és kizárólag úgy lehet elpusztítani, hogy azzal a tudatossággal, amely ezt a komplexumot fenntartja, elhitetik, hogy adott esetekben már nem tud tovább működni. Szétesik állagában. De a tükörképe megmaradt. Ha elfogadja a mátrix szabályrendszerét, akkor a szerint fog valóságot teremteni a maga számára. Ha elhiszi, hogy halandó, akkor azt a valóságot, a halandóság valóságát fogja megteremteni teste számára. Mert a többi, magasabb frekvenciájú tested nem pusztul el ezzel, a legalacsonyabb frekvenciájú testeddel együtt. Ezért létezhetnek a szellemek. Nem a lepedőben huhogó verziókra gondolok, hanem azokra, amelyek köztünk és mellettünk járnak minden helyen és pillanatban. Akiket az átlagember nem képes meglátni, de sokan igen. Ők azok, akik elveszítették „fizikai” testüket, de szellemtestükkel még itt vannak, nem akarják vagy nem tudják valami okból elhagyni ezt a valóságot. Ennek különböző okai lehetnek, amelyeket most nem részletezek, legyen elég annyi, hogy ezek az okok minden esetben súlyos torzulások eredményei, amelyek nem engedik a tudatot továbbhaladni az Isten felé vezető útján. De ez is csak ideiglenes állomás. Ez nem a purgatórium hamis nézete.

Tehát azt állítom, hogy amennyiben egy tudat teljes hittel tudná magáról, hogy ő halhatatlan, ez így is lenne minden síkon. Azt állítom, hogy járnak közöttünk ilyen „emberek”.

Minden a tudatodtól függ, persze Isten akaratából, az emberi tudat nem tudja ezt megvalósítani. De ismeretesek Énok vagy Illés példája, érdemes elolvasni ezeket a részeket. 

 Élet-halál, egészség-betegség, optimizmus-pesszimizmus, egyszóval minden. Azt állítom, hogy amennyiben elhinnéd, hogy ez lehetséges, örökké fiatalemberként is élhetnél. ( szellemileg biztosan) Hiszen a tudatod határozza meg azt is, hogy bizony, az idő múlásával az ember megöregszik, és a végén meghal. De ha nem így hinnéd, nem ezt teremtenéd meg magadnak. Vagyis túl látsz rajta és üde és friss lennél szellemileg ami nagyon is hat az ember egészségére. Nem is szólva azokról akiket Isten valami fontos szolgálatra hívott. Megkérdezhetem, hogy akkor miért nem ismersz egyetlen ilyen embert sem, aki nem öregszik. Lehet, hogy ismersz éppen vagy ismertél. Az ilyen emberek nyilván nem élnek egy helyen hosszabb ideig, mert az egyenlő lenne a „lebukásukkal”, amit ők nem akarnak. De az is igaz, hogy aki ilyen szintű tudatossággal bír, az pontosan tudja, hogy ennél a világnál csak jobbak léteznek, hát miért akarna egy pillanattal is tovább maradni itt, mint amennyit meg tervezett magának küldetése szempontjából. Persze ezt nem ő dönti el, hanem Isten. Az örökéletű „fizikai” test, csak egy birkának lehet a célja. Ha felismered az igazságot, alig várod majd, hogy eldobhasd ezt a valóságot és megszabadulj ebből az illúzióból. Az sem biztos, hogy ez állandó a te az én személyemben, hiszen egyszer lent egyszer fent vagyunk szellemi értelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt, nem lehetsz boldog vagy elégedett, de az tény, hogy a pokolnál sokkal jobb hely a mennyország.

Tehát, mindent egybevetve, csak és kizárólag te vagy az, aki mindenért felelős azzal kapcsolatban, ami veled történik. Ez az igazság. Képzeld el, hogy ez mind így igaz, és mindenki megtudná, hogy halhatatlan lények vagyunk.

Micsoda csúfság lenne ez rabosítóink számára. Azonnal

megszűnne minden befolyásuk. A szemükbe nevetnénk, és vidáman buzdítanánk őket arra, hogy tegyék csak, amit szeretnének. Ezt így Krisztus fejezte ki Pilátus előtt. Ha mi, tisztán energiából álló fénylények vagyunk,– és azok vagyunk -, akkor mi árthat nekünk? Mi az, ami kárt tehet a fényben? Ez hát a nagy titok! Ez az, amely sosem derülhet ki. Ezért fontos, hogy elárasszanak bennünket minden pillanatban, halandóságunk illúziójával. Megnyomorítsanak, betegségben tartsanak, félelemben tartsanak. Lekössék tudatunkat, nehogy elkezdjünk gondolkodni. Sarokba szorítsanak, ahol már csak a kapituláció lehetséges, ha élni akarunk. Ez a pokol-mátrix. Ebben élsz!

 Isten felfoghatatlan akaratából vagyunk itt testben, de a második testünk már készen áll, csak várja azt az ominózus pillanatot a testi megváltozást akik pedig már “meghaltak” feltámadnak új nekik járó krisztusi testükben. Ezért aki hisz Benne és mindenben új felismerésben részesült, az már most nem fél a haláltól.

“Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem”. (Jn 8, 51)

Az isteni rend felbomlása a teremtményben.

 „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint  a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti  feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;”

Létezik tehát egy Isten által elgondolt férfi és női szerep.

Ezek a szerepek pedig nem egy színjáték részei, hanem olyan törvényszerűségek, amelyek megtartása által helyükre kerülnek (kerülnének) a dolgok, amelyek által megvalósul a harmónia egy párkapcsolatban. Ha ezt megértjük, akkor azonnal megérthetjük azt is, hogy miért nem működnek általában manapság az emberi kapcsolatok, legyen szó férfi-nő, szülő-gyermek, főnök-beosztott, vagy bármiféle egyéb emberi kapcsolatról. Ha ezek a szerepek nem jutnak elfogadásra, ha felcserélődnek bármilyen okból, akkor törvényszerűvé válik az, hogy az adott kapcsolat nem lesz működőképes. Ha például a nő akar irányítani, megpróbálva belekényszeríteni a férfit az elfogadói szerepbe, amely egyébként a nő szerepe lenne, akkor ne csodálkozzon, hogy borul a kapcsolat. Lehet, hogy egy gyengébb, kevésbé temperamentumos férfit így meg lehet erőszakolni lelkileg, de az garantált, hogy a férfi ettől frusztrált és boldogtalan lesz, rosszabb esetben fizikailag is belebetegszik ebbe a helyzetbe. Vagy elmenekül, és keres egy olyan nőt magának, aki mellett élheti a férfi szerepet. Van persze olyan eset is, amikor a férfi megmarad ebben a bilincsben általában hamar bekövetkező haláláig, mert annyira gyenge, hogy nem képes elszakadni rabtartójától, sőt, egyfajta irracionális ragaszkodás is kialakulhat benne a domináns fél irányában, de ez már pszichiátriai (egológiai) eset, Stockholm szindróma néven ismeretes. Mi tehát a férfi szerepe egy kapcsolatban Isten szerint? A férfi kell, hogy legyen a fizikai támasz. Ő az, aki a világ felé fordulva biztosítja és megteremti az őrá támaszkodók biztonságát, mind anyagi mind fizikai szinten. A férfi véd és ellát minden olyan dologgal, amely az élethez szükséges. A régi világban megteremtette az élelmet, a tüzelőt, gondoskodott a társ, a család védelméről. Az újabb korokban alapvetően a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése vette át ezeket a hagyományos feladatokat, hiszen az emberek ma meghatározóan (különösen a városban élő emberek) pénzért juthatnak hozzá szükségleteikhez. A férfi dolga az, hogy vezessen. Hogy irányt mutasson azoknak, akik hozzá tartoznak. De ezt nem diktatórikus módon, hanem odafigyelve a társára és gyermekeire, mindazokra, akik függnek tőle, kellene tennie. Ha a nő is vezetni akar, akkor eltörik a szekér rúdja, mert egy szekeret nem lehet két irányba húzni.

A férfi akkor követ el hibát, ha a szerepét túlértékeli és egyfajta keresztapa vagy király szerepébe éli bele magát, akinek jogokkal nem rendelkező alattvalói vannak. Ha azonban jól teszi a dolgát, akkor mindenki tisztelni fogja és szót is fogad neki. A parasztvilágban a családfő leült az asztalfőhöz, előkérte a pipáját, és békésen pöfékelve meghallgattaa családját arról, hogy ki mit szeretne. Mérlegelte a hallottakat, összevetette azokat a saját elképzeléseivel, a család lehetőségeivel és végül meghozta a döntést, amely azonban megfellebbezhetetlen volt. A család azt tette, amit a férfi mondott. Ám a felelősség is a férfié volt. De, hogyan vállalhat felelősséget egy olyan férfi a családjáért, akire nem hallgat senki? Ha nincs meg a tisztelet és az elfogadás, akkor a férfi tehetetlenné válik. Ebben az esetben vagy beletörődik a helyzetébe és csak tehetetlen szemlélőként sodródik az események árjában, vagy valamilyen alternatív megoldást keres (új társ, új család). Előfordulhat az is, hogy agresszívvé válik és erőszakkal akarja érvényre juttatni vélt jogait. Bárhogyan is alakul, csak rossz lehet a vége, amennyiben nem talál partnerre az őt körülvevő emberekben. A nő szerepe éppen az ellenkezője a férfiénak, hiszen a kettő így lesz egy. A két fél így ad ki egy egészt. A nő az, aki az érzelmi biztonságot, az otthon melegét adja a családnak. Aki szeretettel támogatja az őt körülvevőket. Aki a belső biztonságot teremti meg a család számára. Felnéz a férjére, tiszteli és szereti társát, és ami nagyon fontos, ezt ki is mutatja. A férfinak zsigeri szüksége van erre. Ha ez megvalósul, akkor normális esetben a férfi kincseként fog tekinteni rá és a tenyerén hordozza, mindent megtesz neki csak, hogy megtartsa magának a szeretett asszonyt. Az asszony finom manipulációval mindent elérhet nála, ebben nincs semmi rossz. Vannak dolgok az életben, amelyeket a nő lát tisztábban és pontosabban. A nők általában finomabb módszerekkel operálnak. Vannak dolgok, amikor ez a kívánatos, ez az, ami működik. Ha a felek beszélgetnek egymással, őszintén beszélgetnek, valódi társak mind testi, mind szellemi téren, ha valóban minden téren együttműködnek, akkor tudnak csak együtt, a rosszban a jóban is együtt maradni. Ha nem így van, akkor valószínű, hogy törés jöhet létre, de ha nem is válnak el, egy borzalmas boldogtalan kapcsolatban élnek. Pedig legalább fele részben bizonyosan ők okolhatók boldogtalanságukért. Azaz az egojuk, de a legtöbb ember az egojával azonosítja magát így tehát pontos az előbbi megállapítás is. A megoldás kizárólag az lenne, ha az emberek képesek lennének visszatalálni Isten tanításaihoz. Megérteni és elfogadni azokat. De ez a legtöbb embernek sosem fog sikerülni sajnos. Az egojuk ellehetetleníti ezt. Ami nem elhanyagolható tény, hogy a feminista mozgalom eredménye is az, hogy a szerepkörök felcserélődtek a férj és feleség között. Az emancipált társadalom meg a gender befolyások a politika részéről nagy változást hozott és fog is hozni a jövőben. Csak is azért mert a szeretet a hit gyengülése miatt.

Dühös sértődésbe, drogokhoz, alkoholhoz, antidepresszánsokhoz fordulnak tömegesen és bezárkóznak a magányukba. Inkább, minthogy Istenhez forduljanak a problémájukkal. Ha hiszel abban, hogy te döntesz, fordulj Istenhez a problémáddal, ha van! Olvasd a Bibliát, mindenre ott van a válasz! Az élet minden fontos kérdésére választ kaphat az ember a Szentírás igéjén keresztül. De hányan hiszik ezt el? Hányan teszik ezt manapság? Hát ne csodálkozzunk, hogy itt tart a világ.