Ez is egy fontos téma.

  Ez is egy fontos téma.

“Volt egy ki­csiny vá­ros, és ab­ban egy ke­vés em­ber. És el­jött az el­len­ség: egy ha­tal­mas ki­rály, aki kö­rül­vet­te, és nagy ost­rom­mű­vet épí­tett el­le­ne.

 De ta­lál­tak a vá­ros­ban egy sze­gény em­bert, aki bölcs volt, és böl­cses­sé­gé­vel meg­sza­ba­dí­tot­ta a vá­rost, ám sen­ki sem em­lé­ke­zett meg ar­ról a sze­gény em­ber­ről.

 Ak­kor azt mond­tam: jobb a böl­cses­ség, mint az erő, de a sze­gény böl­cses­sé­gét le­né­zik, és be­szé­dét nem hall­gat­ják meg.” (Préd 9, 17-18). 

 Biztos vagyok benne, ezt az idézetet nem veszik fontosnak. Igaz nem olyan nagy értéket tulajdonítanak neki. De mégis belevágok ennek az értelmezésének.

 Átvitt értelemben Krisztusról szól ez az idézet, ha halványan is de biztosan róla van szó. De itt megtapasztalhatjuk egy bensőséges közösséget, ami a kisvárost a nagy világ ellentétében van kifejezve. A kisváros a globalizáció ellenére megvolt mentve. Kik azok? 

 Ez egy idézet az ószövetségi írásokból. A szellemi ember szellemileg gondolkozik, ugyanis az új felismerés által felfogja minden de legalább egy részét Isten kijelentésének. Nagyon homályosan de kifejező módon a fenti idézet Krisztusról szól. Igen, megkérdezhetem az olvasókat, miért ha megmentette azt a kis várost, ami az Ő kis városát jelenti, feledésbe merül az Ő neve? Annak a szegény embernek a neve feledésbe kerül, nem azért mert nem hallják az ő nevét, hanem nem ismerik és ez a név feledésbe kerűl csakis azért mert névlegesen alkalmazzák, de komoly fenntartásaim vannak ma is Isten neve kapcsolatában, a Messiásról beszélek ebben az esetben. Aki érti az megérti, nem bocsátkozok magyarázatokba. 

 De van egy lényeges kifejezés, hogy eljött az ellenség aki körülvette a várost. Igen ezt el kell ismerni, hogy e világ ura a sátán. Ez is az Isten a Teremtő terveiben benne van. De akkor mit jelent az, hogy megmentette a kis várost az a szegény ember? A bölcsességével. Most jön az a gondolat, hogy Isten az Atya bölcsessége tette azt amit emberi aggyal fel sem fogható. Elküldte az egyszülött Fiát ide ebbe a bűnnel telt világban, hogy véráldozatával megmentse ezt a világot, magára véve bűneinket de pontosabban a világ bűnét, de azt a kis várost amit feljebb idéztem megmentse a sátán karmaiból vagyis vesztegzárából kiszabadítva az övéit, különösen nagy fontossággal bír ez a tény.

 De ebben a városban kevés ember volt. Nem-e banális gondolat, hogy a megakereszténység azok akik ebbe a városba beleférnek? Gondoljátok hogy a többség az a választottak? Ez a bölcs ember, kétségkívül Jézus Krisztus volt az aki a világot vagyis az Isten teremtését váltotta meg, mégis egy kis “ várost” mentett meg, vagyis üdvözítet. Gondoljátok ahogy akarjátok, de nagyon kevesen üdvözülnek a mai de nem csak a mai tendencia alapján. De mindenki figyeljen magára ne másra, mert inkább magára figyeljen az ember ne másokat ítéljen. Ami teljesen hiányzik nem csak a világiakból de a keresztényekből is. Mindig mondhatom, hogy tisztelet a kivételnek, de csak egy testvért ismerek aki nem embereket ítél meg, hanem a az égi rendszereket.

 Nagyon sok bizonyítéka van a Szentírásnak, hogy a kisebbség üdvözül. Most nem ez a téma, aki követi az írásaimat az tudja mit gondolok erről. 

 Most azért feltehetjük a kérdést magunkban, vagy most vagy később szeretnénk abba a kisvároshoz tartozni átvitt értelemben. Ez semmiképpen nem propaganda, de egy kihívás ami esetleg megérinti a szíveket. Nagyon hamar elmúlik ez a világ és te mit gondolsz, mi lesz a halál után? Ha ismered a Bibliát akkor tudod, de ha nem hallgatsz a lelkiismeretedre, ha egyáltalán van, akkor az ismeret semmit nem ad, ha nincs új felismerés és megtérés Istenhez Jézus Krisztus személyében . Ott él Isten a szívedben csak halld meg mit mond neked. Ha kinyitja füledet, a belső szellemi ember hangját meghallod, légy csendben és meghallod, ha bűnbánatot vallasz Isten a Krisztus lába előtt. De ha az igazságot akarod megismerni előbb keresd Isten szavát. 

 Általában azért is kell írni és beszélni ezekről, mert nem tudjuk kit hogyan érint egy szó vagy kifejezés, ami Istenhez fordít, ez így volt velem is. A hosszú prédikáláson is hasznosak lehetnek, mert sok szóban is lehet valami ami megérinti a szívet, de ezt biztosan tudom, hogy a Szent Szellem idézi elő. Senki más nem tudja magát megváltoztatni csakis a Szent Szellem kegyelmi ajándéka. Azért kérjük a Mindenható Atyát, hogy kegyelmét ismertesse azok felé akik eleve el voltak rendelve ennek örök életre ami az Istenben volt örökké.

 

Feltámadtatok Krisztussal?

  

 Feltámadtatok Krisztussal?

 Avagy hamis ígéretekkel vagytok tele.

 

 Ez egy retorikai kérdés, de gyakorlati eredményei is vannak? Vagyis hittel fogadod el azt amit Isten kijelent?

 Egyáltalán nem a keresztényi megszokott retorikát követem, ami azért elég színes paletta. A szószékekről szerényen vagy sokszor habos szájjal is prédikálnak a keresztények. 

Idézek az evangéliumból egy igen egyszerű, emberi tevékenységet a feltámadt Krisztussal való találkozást.

 „Jertek reggelizzetek meg” – mondta nekik Jézus. A tanítványok közül senki sem merte őt kikérdezni: „Ki vagy?” Tudták, hogy az Úr az. Jött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, a halakból is hasonlóképpen adott. Ezzel már harmadszor tette magát Jézus a tanítványoknak láthatóvá azután, hogy a halottak közül feltámadt. ( János 21: 12..24).

 Többször hallottam olyan megjegyzést, hogy onnan még senki sem jött vissza, vagyis a túlvilágból, hogy elmondja mi van ott. De szerintem ez csak a hitetlenséget bizonyítja. A fenti idézetben akartam ezt megcáfolni. Ez az idézet igazából nem fejezi ki, hogy az Úr már volt a mennyben és visszajött, de tudjuk jól, hogy ez az esemény már később volt a Mária Magdolna találkozásától. Van egy számomra igen érdekes momentum, amikor Mária Magdolna bement Jézus sírjába, már akkor nem ismerte fel a feltámadt Krisztus, pedig nagyon is ismerte azelőtt mint az Urát aki a démonoktól megszabadította. Így volt a tanítványokkal is, nem ismerték fel azonnal.

 AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 20:17 CSIA

 „Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus –, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 

 Gondolom, hogy azért nem lehetett megérinteni Őt, mert még nem állt be a teljes megtestülés ami a jövő létezés hús és vér nélküli állapot, nem szellemi hanem új emberi alkotás. 

Ez számomra világos, hogy a halottakból feltámadt Krisztus azelőtt, hogy találkozott volna a tanítványaival fel kellett mennie az Isten az Atya jobbján a helyét elfoglalni, attól függetlenül, hogy azelőtt is azt foglalta el de nem mint Ember akit itt láttak az emberek. Akkor Isten felé fordulva volt. Na jó ez egy kicsit durva abból a szempontból, hogy ez nem egy örök pozíció, abban az értelemben, hogy mikor minden ellensége a lába alatt lesz, ahogy Dávid is azt tette, akkor minden hatalmát átadja az Atyának. Nagyon is mély igazságok ezek. Érdemes kutatni.

A halálközeli élményeket átélt emberek igazából nem voltak halottak szerintem, hiszen attól a pillanattól ahogy testből kiszáll a szellem, a sejtjei kezdenek szétbomlani atomjaira, tehát egy isteni beavatkozásnak kell megtörténnie, hogy újra élessze, ahogy Lázárral tette ( Lukács 11), meg sokan másokkal, hogy ezt a folyamatot nem, hogy megállítsa, hanem újra élessze. Aki járatos az élet kutatásában, vagyis sok orvos is ezt banálisnak veszi, hogy egy agyhalott ember visszajöhet az életbe anélkül, hogy Isten ne avatkozna bele? De kérdezem, akkor mi lenne a célja Istennek ennek a csodának manapság. AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 16:27-28 CSIA

[27] Akkor hát arra kérlek atyám – szólott a gazdag –, küldd el őt atyám házába. Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek. 

 Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek. De Ábrahám így szólt: Ott van náluk Mózes, és náluk vannak a próféták, azokat hallgassák. Nem úgy atyám – szólt mégis az –, ha a halottak közül menne valaki hozzájuk, más felismerésre térnének. De Ábrahám így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még annak sem adnának hitelt, ha valaki a halottak közül feltámadna.” Ez így van a mai napig, ( pl. a feltámadt Jézusnak sem hisznek) mert hitük nincs csak esetleg tudás, de a hit leépülőben van ebben a korszakban, ehhez még a keresztények is hozzájárulnak a hamis csodák világával. Isten ma is teszi amit tesz, de ez már nem az evangéliumának a bizonyítása véget.

 Az evangélium soraiban pedig olvassuk, hogy Jézus halottakat támasztott fel. Olyanokat is akik már bomlásnak indultak, mint Lázár aki négy napja már sírjában rohadt. Annak megvolt a szellemi célja az utókor és az akkori Isten bizonyítéka annak, hogy Jézus a Joshua vagyis Isten az üdvözítő, a Teremtő Isten, akinek semmi nem lehetetlen, de miért és hogyan tesz azt kell kutatni és ebben kell hinni. Egy újabb bizonyítéknak semmi értelme mert akik ezt is akik elmesélték a túlvilágról, igaz vagy talán nem is igaz élményeiket, maguk sem voltak biztosak a saját üdvösségükben egy pár kivételével. Én abban látom a veszélyt ezekben az élményekben, hogy ellenkezik a Bibliai alap igazságával, nem hittel sem megtéréssel jutnak a mennybe. Amikor sokan úgymond visszatérnek, boldogabbak mint azelőtt, de sokan egy szót sem szólnak a bűnbánatról sőt hamis igéretekkel tévesztik meg a hiszékeny lelkeket. Szerintem ez is egy kelepce a sátántól. De tisztelet a kivételnek.

A Biblia csak egy emberről állítja, hogy Ő az elsőszülött, vagyis Emberfia aki tényleg meghalt, vagyis testi életfunkciója megállt, de nem indult el a romlása vagy rothadásnak nem volt kitéve, és visszatért ide a földre más, feltámadt testben. ( Apcsel 13:36,37).

“Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott, de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.” 

 De mégiscsak azt fürkészem mi a biológiai halál nem tudományosan hanem Isten szemszögéből. Ezt a fenti idézetből nem tudjuk megmagyarázni. Ami a Jézus Krisztus halálát illeti, nem lehet összehasonlítani a már ugyanis szellemileg halottan született emberrel. Mert minden újszülött kezdettől fogva Isten szemében halott, mert minden teremtés elvesztette Isten dicsőségét még azelőtt mielőtt megszületett volna. Még azoknak is át kellett élniük a megtérést akiket Isten az anyaméhétől fogva kiválasztott az üdvösségre. Nincs kivétel. 

 Vagy hiszem ezt vagy sem. Minden a hit kérdése, ha a hit Istentől van, akkor biztos, hogy nem tévhit az, hogy Jézus visszatért már akkor, hogy bizonyságot tegyen a tanítványok előtt, volt ugyanis olyan idő amikor ötszáznál is többen látták Őt. De csak azok láthatták akiknek megjelent, és ezek azok akik hittek Benne, a testvérek.

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 15:3-8 CSIA

“ Elsősorban azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam, hogy a Krisztus az írások szerint vétkeinkért meghalt, el is temették, fel is támadt az írások szerint a harmadik napon, hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután ötszáznál több testvér látta egyszerre, kik közül a többség mai napig él, bár némelyek elaludtak, azután Jakabnak jelent meg, azután az összes apostolnak, mindenki közül utolsónak pedig, mint egy idétlennek, nekem magamnak is láthatóvá lett.

 Sok szó szegénység így mondja a magyar. De a bizonyság kedvéért még egy idézetet szeretnék ide tenni, csak annak okáért, hogy tisztán lássuk mire vagy kikre kell hallgatni és mit és kit kell követni, hogy Istennel az Atyával közösségünk legyen.

Erőlködhetek szüntelenül, hogy valakit hitre téritsek, de ez egy sziszifuszi értelmetlen munka “ aki hisz annak örök élete van aki nem Isten haragja rajta marad”

JÁNOS ELSŐ LEVELE 1:1-4 CSIA

“Azt, ami kezdettől fogva volt, aminek fül – és szemtanúi voltunk, amit szemléltünk és kezünk kitapogatott az élet Igéjéből, – mert láthatóvá lett az élet, s mi szemlélői is voltunk, tanúságot is teszünk róla, hirdetjük is nektek, mint az örökéletet, mely az Atya felé fordulva volt, de nekünk láthatóvá lett, – szóval, ami szemünk előtt áll és fülünkbe hangzik, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben lehessetek velünk. Mi magunk pedig az Atyával vagyunk közösségben, valamint Fiával, a Krisztus Jézussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömötök (örömünk) teljessé váljék.”

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 15:23-26 CSIA

Ki-ki azonban a maga rendjében: zsenge a Krisztus, azután a Krisztuséi, mikor megérkezik, azután a vég, mikor a királyságot átadja az Istennek és Atyának, mikor félretesz minden fejedelemséget, minden fennhatóságot és hatalmat. Addig kell ugyanis királynak lennie, míg lába alá nem veti mind az ellenségeit. Utolsó ellenségeként teszi félre a halált.

 

Az óriások ma már kihaltak.

 Az óriások ma már kihaltak, de vannak óriási hatalmak a lelkek felett.

“Gátban is háború tört ki, ott is volt egy óriás termetű férfi, kinek a kezein és a lábain hat-hat ujja volt, azaz összesen huszonnégy, és ő is az óriások leszármazottja volt.” (2Sám 21, 20).

 Kedves olvasók. Általában az emberek úgy fogadják el a világot ahogyan most ebben a korszakban látják. El se tudják képzelni, hogy a vízözön előtt az emberek három méter meg még magasabbak voltak. Ádám sem volt alacsony sőt három is fél méterre becsülik a kutatók. Vannak olyan leletek nem fikciók, a csontvázak elérik még a hat méter magasságot is, ahogy a dinoszaurusz fajtái sem voltak kicsik. De Isten türelme véget ért azzal, hogy ezek a matuzsálemi emberek nem Istent dicsőítették, hanem a hús útján jártak. Az özönvíz elmosta régi nagyon gazdag világot. De ezzel nem lett befejezve az óriások története. Igazából számomra is rejtély, hogyan jelentek meg az óriások a kánaán földjén jóval az özönvíz után. Persze ennek szellemi értelme van. Sőt arra is utal, hogy vannak hatalmasságok nem csak a testi méretekben.

Ami a kezdő idézet verset illeti, meglepő az, hogy az óriások leszármazottja, tehát a genetikai lánc nem szakadt meg. A Mózes könyve 6. fejezetében semmi magyarázata nincs, hogyan lehet az, hogy a normál ember tudott az óriásokkal frigyben élni. Vagyis a szép emberi asszonyokkal hálni amit itt Isten fiainak nevez Mózes. “Ab­ban az idő­ben, sőt még az­után is, ami­kor Is­ten fiai be­men­tek az em­be­rek le­á­nya­i­hoz, és azok gyer­me­ke­ket szül­tek ne­kik, óri­á­sok él­tek a föl­dön. Ezek azok a ha­tal­ma­sok, akik ele­i­től fog­va hír­ne­ves em­be­rek vol­tak. (1Móz 6). Ezek az Isten fiai nem voltak óriások, csak a gyermekeik. Lehet, hogy igazából az emberi asszonyok nem háltak az óriásokkal, gondolom én, mert ennek szellemi következményei vannak nem testi. Testileg nem tudnám elképzelni. Ez ma is így van, ha egy vallásos család gyermekei nem követik Krisztus tanítását, esetleg rutinból, a nevelés eredményeként, óriásira nőhet a világban elért gazdagsága vagy ellenkezőleg olyan gőgös lesz mintha az Úr kegyeit élvezné annak jeléül, hogy jó úton jár. Persze élvezi is ahogy a kánaán földi óriások akik ott laktak annak idején, semmi gondjuk nem volt, csakhogy Istennek mások a tervei. “Lát­tunk ott óri­á­so­kat is, az óri­á­sok kö­zül való Anák fi­a­it, és olya­nok vol­tunk a ma­gunk sze­mé­ben, mint a sás­kák, és az ő sze­mük­ben is olya­nok vol­tunk. (4Móz 13).

 Láttam egy kis roma csávót kb 6 éves akinek hat ujja volt a két kezén. Ez ma rendellenességi genetikai változásnak lehet elkönyvelni, vagy rokonházasság, ahogy mondják vérfertőzés eredménye, de ebben az esetben ami a kezdő versben olvasható, gondolom másról van szó. Itt olyan emberekről van szó akik teljesen kimondottan erős husú, testiség nem szellemi gondolkodású emberek. Nem zárom ki, hogy ezek csak azért vannak, hogy sátánt szolgálják. Mindenki a sátánt szolgálja, mert a vakvilág a sötétségben botorkálnak azok is akik látnak, de mégsem látják Isten dicsőségét Jézus Krisztus személyében.

 A sátáni befolyást nem szabad alábecsülni. Ő egy nagy óriás, akinek nagy hatalma van a világban, kivéve Isten gyermekei akik védve vannak ettől, mégha az Úr meg is engedi, hogy nevelés érdekében prevenciós nevelésben részesüljön a gyermeke, ahogy én is most a leckét megkapom. Nincs hat ujjam sem valami nagy feladatom ebben az életben, de örülök annak, hogy meg tudom osztani a gondolataimat másokkal és nem leszek ettől híres. Már többször említettem, hogy én nem vagyok igehirdető, de azt remélem, hogy gondolat serkentő az én megnyilvánulásaim. 

 Inkább olvassátok a Bibliát ha Isten kegyeibe fogadott, meg is kapjátok a Szent Szellem ajándékát, kitartó kutatás mindig jó eredményt hoz, ha nem leszünk elfogultak valami vallási irányzatokhoz.

Nincs címe ennek az írásnak.

 Nincs címe ennek az írásnak.

“Sze­ret­te­im, mi­vel­hogy min­den igye­ke­zet­tel azon va­gyok, hogy ír­jak nek­tek a kö­zös üd­vös­ség­ről, szük­sé­ges­nek tar­tot­tam buz­dí­tó­an írni, hogy tu­sa­kod­ja­tok a hi­tért, amely egy­szer s min­den­kor­ra a szen­tek­nek ada­tott. Mert be­lo­pó­dzott kö­zé­tek né­hány em­ber, akik­nek már rég­óta meg van írva az íté­le­te. Is­ten­te­le­nek, akik a mi Is­te­nünk ke­gyel­mét ki­csa­pon­gás­ra for­dít­ják, és az egye­dü­li Urat, a mi Urun­kat, Jé­zus Krisz­tust meg­ta­gad­ják. (Júd 1, 3).

Júdás már akkor figyelmeztet az istentelenség növekedésére a szentek között.

 Nem vagyok büszke az írásaimra, de ezeket is meg kell írnom. Egy testvér levelezéséből merítek egy két gondolatot. 

A politika mindig mindenhol gonosz, mindig hazaáruló, mindig istentelen. Mindig mocskos. Ahogy ez az egész világ mocskos és undorító. Az igazság és az igazságosság kihalóban van itt a földön, egy ritkán használt gondolat, hogy : "az igazság odaát van". Pont. Itt soha nem lesz sem igazság, sem jó világ. Az emberek többnyire ostobák, buták mint a tök. Vallásá teszik a legrondább ezotériát a népek butitása a cél. Mindenben higgyenek csak ne ismerjék meg a teljes igazságot Istenről. Szép köntösbe öltöztetik az ideológiáikat, vallásokba tömörítik a részletekre szeletelt szentírást, egy kiemelt igéhez ragaszkodva, ezzel megosztva Krisztust. Persze ez a Bibliában másként van kifejezve, “ báránybőrbe bújt farkasok”. Legalábbis nálunk nagyon és tőlünk nyugatabbra meg még inkább tarol az úgynevezett liberalizmus, vagyis: “ akik a mi Is­te­nünk ke­gyel­mét ki­csa­pon­gás­ra for­dít­ják, és az egye­dü­li Urat, a mi Urun­kat, Jé­zus Krisz­tust meg­ta­gad­ják”. Ezen már nem lehet segíteni. Az átlag ember ma olyan buta, hogy el nem tudom mondani nektek. Nem azért mert én okosabb vagyok, hanem azért mert látom amit sokan nem látnak. A világ megállíthatatlanul rohan a vesztébe, ez a sorsa, ez van megírva a könyvekben is. Ha nem hiszitek nézzetek utána a Bibliában. Nincs mit tenni és nem is kell semmit se tenni ellene, mert az az Isten akarata. Igaza van amúgy nagyon is. Ennek pusztulnia kell. Ennyi hülyeséget nem lehet hova tenni. Ennek el kell égnie. Az a bánat, hogy annyi szép dolog van itt, ezeket sajnálom, ezekért kár. De nyilván odahaza már az ember eszébe se jut semmi, ami itt volt. Én egy időben tényleg azt hittem, hogy ez itt a pokol, de Isten megintett, azt mondta, hogy a pokolban nincs szeretet. Ebből azonnal megértettem, hogy ez nem a pokol, tehát én tévedtem. Mert itt van még szeretet. De ez kevés, nem elég semmire csak arra, hogy néhány ember még megmeneküljön. Néhány igaz ember. Na mindegy, ezt is csak azért mondtam, hogy ne bánkódjunk, ne féljünk, ne keseregjünk, minden halad a maga útján ahogy kell. Azt gondolom, hogy mivelünk és talán még egy-két generációval utánunk teljesen meg fog szűnni az értelmes élet ezen a bolygón. Már nálunk is nagyon kevés a normális és valóban okos ember, de az utánunk következő generációkból gyakorlatilag teljesen hiányoznak ezek. Szóval végső soron szerintem nem is érdemes egyáltalán törődni a világ dolgaival mert "minden hiábavalóság". Nehéz ez nekünk, de ez van, el kell engedni ezt a dolgot. Talán egy dolognak van értelme, annak, hogy ha találsz valakit aki befogadó, annak segíts. De csak ha befogadó. Ha nem, akkor jobb, ha hallgatsz. De ahhoz, hogy feltáruljon az igazság mint ahogy a hajnalcsillag felragyog az égen, úgy a szívben is Isten ragyogjon, neked és nekem is kell hallgatni Isten szavára, követni Isten kegyelmében Krisztust ameddig csak lehetséges.

“ Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból. A vi­lág el­mú­lik és an­nak kí­ván­sá­ga is, de aki Is­ten aka­ra­tát cse­lek­szi, meg­ma­rad örök­ké.” (1Jn 2, 15-16).

Aki, vagy ki képes segíteni?

 Aki, vagy ki képes segíteni?

“Testvéreim! Ha valakit rajta érnek valamely elesésen, az olyant ti, szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre. De tartsd magadon a szemedet, hogy te ne juss szintén kísértésbe. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Ha valaki valaminek véli magát, noha semmi, tévútra viszi saját eszét. Ki-ki a saját munkáját próbálja meg és akkor csak saját maga felé lesz dicsekednivalója és nem a másik felé.( Gal. 6: 1-4). Ma ezek a gondolatok jöttek velem.

 Ezek a szavak, mint ahogy olvassuk a testvérekhez szólnak. Nem a világiakhoz nem is politikusokhoz. Távol legyen ettől Krisztus követője. De még egy észrevétel ezekben a mondatokban, “szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre.”

 De ki tartja magát szelleminek? Majdnem mindenki, aki látja mások esését, de van egy árnyalata ennek. Itt persze meg kell említenem, a szálka és gerenda hasonlatott. “Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből, holott te még a szemedben levő gerendát sem látod? Te képmutató, vesd ki először a gerendát a saját szemedből, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Lk 6, 42). Persze ez nem jelenti azt, hogy közömbösek legyünk netán bűnbe esett testvéreinkhez. De sokkal nagyobb kárt lehet okozni, ha te magad nem vagy felkészülve erre a műveletre, hogy megmentsed testvéredet a sátán támadásától. Igaz a testiség ahogy a magyar mondja a hús, eléggé nagy akadálya annak, hogy szellemi munkát végezzünk. Sokan nem ismerik fel igazi helyzetüket. Ehhez Isten a mi Atyánk segítsége kell. Inkább ne csinálj semmit ha nem tudsz szellemileg beavatkozni, át kell adni Isten gondviselésére esetleg imával fordulni az Atyához. De itt arról is szó van, hogy fordulj magad felé, hogy te nem e vagy vétkes olyan dolgokban amit a testvéred is elkövet, mert sokan közülünk vakok a saját vétkeink felismerésében. Az teher egyúttal, ha a testvéremmel közösségben vagyok és látom szenvedését és nem tűnik megoldottnak az ügy, akkor terhét kell viselem. Soha nem kell sietve cselekedni sem megróni ha nem vagy erre felkészülve. Isten a mi Atyánk tudja ezeket, inkább várjunk türelmesen. De ha mégis megnyered testvéredet ne dicsekedj, az Úr úgy is a lelkedben elégedettséget teremt, mert a vető és arató megkapja gyümölcsét a szellemi emberben. Lehet, hogy ez egy elfojtott öröm, de jobb mintha dicsekednél másoknak ami nem is a tiéd csak kaptad ezt a lehetőséget. “ Élet for­rá­sa az igaz em­ber szá­ja, az is­ten­te­le­nek szá­ja azon­ban erő­sza­kot ta­kar­gat. A gyű­lö­let ver­sen­gést sze­rez, de min­den vét­ket el­fe­dez a sze­re­tet.” (Péld 10, 12).

 Még nagyobb kárt okoz az ha látod testvéred hibáit és sietsz ezt másoknak elmondani. De erről talán nem kell most szólnom.

 Itt a lényeg ezekben a gondolatokban, hogy képesek vagyunk e meglátni a saját állapotunkat Isten és az emberek előtt. A kegyelem működik akkor, ha megértem, hogy minden hibáim és netalán eséseim Isten kezében vannak és meg is bánom, hogy tehetetlen vagyok. Csak az tud elesni, aki azt gondolja, hogy áll. Aki meg elesett, egyedül nem tud felállni, Isten küldi a jó szamaritánus szolgát aki feltudja karolni a magánkívüli eszméletlen, szellemileg megfosztott áldozatot, az elesett testvért. Nem ellenséges szellemmel, hanem a Krisztus szelíd szellemiségével ha az megvan bennünk. De ki tudja ezt megítélni annyira bonyolult az életünk, annyira sok a szemét amit ránk terítettek a keresztény igehírdetők és hamis testvérek, hogy most igazából inkább zárkózottak lettek azok akik ezt látják, és mindenben az Úr utjában bíznak, hogy ez is javunkra válik, mint minden amit Isten jósága adott az utunkba.

Úton Istenhez.

 „Isten és közöttem állok Én.”

 Hogyan értelmezzük ezt az állítást? Az Úr és a belső lény, a szellem, a fénylény (aki valójában vagyok) között állok ÉN. Vagyis az egom. Hiszen a legtöbb ember e világban az egojával azonosítja önmagát. Nos, azt gondolom, ez az igen lényeglátó és bölcs mondat magában hordozza mindazt, amit erről tudnunk kell. Én ettől függetlenül érzek magamban késztetést arra, hogy ezt a témát némileg alaposabban kifejtsem, hát ezt teszem. Azért, mert a legtöbben az önszeretetben élnek mindezt úgy, hogy fogalmuk sincsen erről.

Mert az önszeretet nem csak a kirívóan és a valóban feltűnően egoista emberek sajátja, hanem szinte általános jellemvonás a mai világban. Aki pedig önszeretetben él, az nem juthat be az Isten országába. Ahhoz, hogy kiemelkedjünk az önszeretet csapdájából, el kell jutnunk arra a szintre, hogy másokért, testvéreinkért, felebarátainkért, hogy legalább egy kicsivel többet tegyünk, mint önmagunkért. Mai nyelvre lefordítva ez úgy néz ki, hogy életünk során legalább ötvenegy százalékos teljesítményt kell elérnünk mások szolgálatában ahhoz, hogy kikerüljünk az önszeretet csapdájából. Elsőre ez nem is tűnik nehéznek, ráadásul magunkra így is jut még negyvenkilenc százaléknyi önzés. Ez tehát, bár lehetséges, hogy sokak számára nem tűnik túl nehéz feladatnak, a mai ember számára szinte mégis megoldhatatlan kihívást jelent. Olyan mértékben csak magunkkal vagyunk elfoglalva, hogy észre sem vesszük már ennek a jeleit. Minden gondolatunk, de az bizonyos, hogy gondolataink jelentős többsége, rólunk, önmagunkról, a saját dolgainkról, ügyeinkről, vágyainkról, törekvéseinkről szól. És ezt teljesen normálisnak is vesszük. Ugye? Mi a baj ezzel? Ki törődne velem, ha nem én saját magammal? Ha én nem teszek jót magamnak, senki más sem fog. Így gondolkodik a mai ember és igyekszik is minden erejével önmaga kedvében járni. Dolgozz magadon, mert más nem fog helyetted. Ez így is van, de a „dolgozz magadon” egyik legjobb módszere a másokkal való törődés, a mások szolgálata, hiszen másokon keresztül Istent szolgálod.

Ez nagyon nagy mértékben fejleszti azon tulajdonságaidat, amelyek közelebb visznek az Úrhoz. Szeretet, figyelmesség, türelem, empátia, alázat, s a többi. Gondoskodni másokról, törődni másokkal, segíteni másokat. Ugye, nem ez az igazán megszokott magatartásforma a mai világban? Persze, vannak példák erre, de gondolj bele! Mennyire általánosak ezek a példák? És akik ezt teszik, azok miért teszik ezt? Már az is kirívó eset, amikor valaki hajlandó minden érdek nélkül egy „idegennek” segíteni. Azért előfordul ilyesmi. Egy beteg gyermek gyógykezelésére, vagy hasonló célra összeadnak az emberek pénzt, szép dolog. Azt azután valaki vagy ellopja vagy nem, de legalábbis egy kicsit lecsíp belőle, mondjuk kezelési költség címén. Hiszen ugye, senki sem dolgozik ingyen. Senkinek sem adnak a boltban kenyeret a két szép szeméért.

Mennyi ilyen mondásunk van, amellyel ugyebár az önszolgálatot próbáljuk igazolni. Tehát jó esetben valaki már tart ott, hogy hajlandó nemes vagy annak vélt célra adományt nyújtani. És azután? Jóleső érzéssel a legtöbben hátradőlnek és büszkék magukra, hogy milyen nemesen cselekedtek. Megvolt a napi jó cselekedet. Vagy a heti. Havi? Éves? És ezek az emberek magasan az átlag felett állnak. A legtöbben még a családtagjaikat sem hajlandóak segíteni. Elmennek az utcán fekvő ember mellett, de úgy, hogy észre sem veszik az elesett nyomorultat. Vagy ha mégis, hát undorodva és felháborodva elfordulnak, hogy hogyan mer ez a szerencsétlen nyomorult éppen ott fetrengeni, ahol ők járnak. Tessék, most belerondított az utcaképbe, meg a napjukba is. A jobb érzésű esetleg odadob egy kis pénzt, de ez is ritka. Tehát az emberek menetelnek egész életük során, és végig, egész idő alatt, úgy kilencven – kilencvenöt százalékban a maguk ügyeivel vannak elfoglalva. Bizony, ilyenek a számok. Ebből is kitűnik, hogy milyen hihetetlenül nagy kihívás elérni, az ötvenegy százalékos szintet mások szolgálatában. Soknak tűnik a fenti állításom az önszolgálat mértékét tekintve? Nézzük meg együtt! A legtöbben azt hiszik, hogy a napi teendőik során a legtöbb dolog, amit végeznek, átlagos, semleges tevékenység, pedig ez nem így van.

Nézzünk meg egy átlagos munkába járó ember példáján keresztül egy ilyen napot! Az ember reggel felkel. Kávézik, tisztálkodik, végzi a szokásos reggeli rituáléit. Megpróbál informálódni olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek a napi teendőivel vagy az éppen aktuális ügyeivel kapcsolatosak. Esetleg reggelizik, majd elindul munkába. Dolgozik átlag nyolc órát. Ezután vagy elmegy egy kicsit kikapcsolódni, sportolni, vásárolni, vagy egyből hazamegy, ahol megint csak olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek vele kapcsolatosak, őt érdeklik. Ami a hobbitevékenységet illeti, az egyenlő a magunk szórakoztatásával. Akkor is önszolgálatnak minősül, ha egyébként teljesen ártalmatlan és senki mást nem zavar. Ha például egy gyönyörű kertet gondozunk, amelyben rajtunk kívül sokan mások is örömüket lelik, növényeket ápolunk ebben a kertben, még ez is önszolgálatnak minősül, hiszen ha mi ezt nem szeretnénk, nem is tennénk. Csak azért, hogy mások örömüket leljék benne, csak azért, hogy a gondozott növények jól érezzék magukat, nem dolgoznánk ebben a kertben egy percet sem. Azért tesszük, mert mi szeretjük ezt tenni. Így tehát ez is önszolgálat. Végül eljön az este, emberünk lefekszik, másnap pedig ugyanez kezdődik elölről. A leírt nap teljes, azaz legalább kilencvenöt százaléknyi, de inkább több önszolgálatban telt. Csak azért nem száz százalék, mert lehet, hogy főzött egy kávét valakinek (úgy, hogy ő nem ivott, mert ha úgy teszek valamit, hogy annak a tevékenységének a hasznából én is részesülök, az már nem számít mások szolgálatának), esetleg segített a szomszéd néni kosarát hazavinni a boltból vagy felcipelni az emeletre (de nem azért, mert azt reméli, hogy a Mari néni ezért majd megint megkínálja abból a finom sütiből, amiből a múltkor is adott egy fél tepsivel, mert ha számítás vagy elvárás van a dolog mögött, megint csak nem ér semmit) tehát általában azért többeknek becsúszik egy-két százalék napi szinten, amelyre rá lehet fogni, hogy mások szolgálatában eltöltött idő volt, de maximum ennyi. Nem szándékom túlságosan elveszni a részletekben, de a kávés példához még engedtessék meg annyi kiegészítés, hogy ha kifejezetten azért főzök kávét, hogy valakit megitassak, megkínáljak vele, de a maradékot ahelyett, hogy kiönteném inkább megiszom, az is mások szolgálatának minősül. Mert egyébként a magam örömére nem főztem volna meg azt a kávét. Érzed a finom különbséget? Ha én is kívánom, és azt mondom annak az embernek, hogy „gyere, főzök egy jó kávét és együtt megisszuk, az már önszolgálat. Erről ennyit. Ha van gyereke az embernek, akkor a gyermekre fordított idő, ha csak rá figyel, csak vele törődik, az teljes értékű szolgálat másért. De ha úgy játszom a gyerekkel, hogy közben fél szemmel a tévét, újságot, az okostelefonomat vagy a tablettámat nézegetem, csak testben vagyok vele, akkor kuka. Akkor csak mellette vagyok nem pedig vele. Az sem számít mások szolgálatának, ha például valaki egy étteremben szakácskodik, és egész nap másoknak főz. A pék, aki kenyeret süt sem másokat szolgál, a rendőr sem a közt szolgálja, és így tovább. Ezek az emberek mind-mind önmagukat szolgálják, mivel, amit tesznek azt nem önzetlenül, segítő szándéktól vezérelve, hanem pénzért teszik, magyarul ellenszolgáltatásért cserébe. Csak az számít mások szolgálatának, amelyért nem várunk és nem kapunk cserébe semmit. Persze –mivel az Úr maga az igazság –, ezért kapjuk a legtöbbet, csak nem itt az anyag világában a földi létben, hanem a valódi, azaz a szellemi létben. Bár ez sincs teljesen így, hiszen az Úr az önzetlen embereket már itt a földi létben is esetleg kimagaslóan jutalmazza, de a valódi jutalom csak akkor jön, amikor földi pályafutásunkat lezárjuk. Akik a humanitárius adományokat osztogatják és abból ők maguk is jól megélnek, az is ebbe a kategóriába tartozik.

Ha másokat szolgálunk, azzal az Urat szolgáljuk és nem önmagunkat, az Úr pedig nagyon gáláns, Ő aztán nem marad adósa senkinek, sőt!

Igen magas kamatokat ad minden nemes cselekedetért. De csak azokért, amelyek szívből jönnek és jó szándékból erednek. Azaz Őbelőle, mert minden jó, amely az emberből fakad az Úrtól származik. Sok ember gondolja azt, hogy amikor jót tesz, az önmagából való jó, hogy az a saját cselekedete. Ez nagy tévedés! Ha valaki ezt gondolja, azt megint csak az önszeretete sugallja neki. Önelégültség esete forog fenn ilyenkor. Minden jó, így a jó cselekedetek is az Úrból származnak. Az ember, amikor jót cselekszik, a lelkiismeretére hallgat, amely nem más, mint az Úr szava. Az szól a lelkéből. Aki gonoszat cselekszik, az pedig a pokol sugallatára hallgat. Az komoly probléma amikor ha jót cselekszik elégedett önmagával. Hálát adni Istennek sokan el is elfelejtik.

“Sze­re­tett test­vé­re­im, ne té­ve­lyeg­je­tek: min­den jó ado­mány és min­den tö­ké­le­tes aján­dék fe­lül­ről való, és a vi­lá­gos­ság Aty­já­tól száll alá, aki­nél nincs vál­to­zás vagy vál­to­zás­nak ár­nyé­ka. (Jak 1, 16-18) “De aki be­le­néz a sza­bad­ság tö­ké­le­tes tör­vé­nyé­be, és meg­ma­rad mel­let­te, és nem fe­le­dé­keny hall­ga­tó, ha­nem te­vé­keny cse­lek­vő, az bol­dog lesz tet­te­i­ben.” (Jak 1)

“ A tisz­ta és szep­lő nél­kü­li is­ten­fé­le­lem Is­ten és az Atya előtt ez: meg­lá­to­gat­ni az ár­vá­kat és öz­ve­gye­ket nyo­mo­rú­sá­guk­ban és szep­lő­te­le­nül meg­őriz­ni ma­gun­kat e vi­lág­tól.” (Jak 1).

 Azt nem állítom, hogy mindenkinek ezt kellene tennie. Az Úr gazdag adományaiban, de Ő tudja csak megszabni kinek mennyit osztott, attól pedig maradéktalanul elvárja, hogy cselekedjen nem kötelességből, hanem mint gyermek aki szereti az Atyát. 

 Nagyon sokan tevékenykednek keresztényi alapítványok keretében, az árvákról gondoskodnak az elhagyatott emberekről és özvegy idősek otthonokban járnak, de ha szep­lő­te­le­nül nem ­őrzik ma­gun­kat e vi­lág­tól, akkor nem Istentől van a cselekedetük, hiszen a világi módszerekkel beviszik a világi atmoszféráját. Nehéz ezt megítélni, de kinek a dolga ma az, hogy ítélkezzen?

 Ez a cikk is csak arra való, hogy gondolkozunk el rajta, az ego inditattásából vagy Isten a mi Atyánk gondoskodott arról, hogy  tegyük meg azt amit Ő előre megalkotott, megadta a lehetőséget, hogy cselekedjünk jót másokkal.

Anti- trinity c. könyv részlete.

 Ted Kereshe “Anti- trinity könyv részlete".

„Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! A kik az

áldozatokat eszik, avagy nincsenek-é közösségben az

oltárral? Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy

hogy a bálványáldozat valami? Sőt, hogy a mit a pogányok

áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” ( 1 Kor. 10).

Kedves katolikusok: finom az ostya? „A kik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-é közösségben az oltárral? Mit mondok tehát?” Mit mondtok tehát? De mint mondtam a többi felekezet sem különb lényegét tekintve ezektől, hiszen aki elfogadja a pogány bilogot, beáll a kereszt-bálvány árnyékába, az mind egyazon romlott tőről fakad! Az Úr ezt a beteg, romlott tőkét pedig kivágja és elégeti, amikor eljön az ideje! Térj már végre új felismerésre! Te, aki keresztény vagy, nem csak a muszlim vagy a buddhista! Bizony. Tudod kedves olvasóm, a legszebb „keresztényi” magatartás az, ha másoknak segítesz. Ha megmented egy tévelygő lelkét a sátán karmaiból. Kértem ezeket a magukat kereszténynek nevező embereket, hogy ha úgy gondolják nálam van a baj, akkor mentsenek meg engem!

Meghallgatok én szívesen bármilyen érvet, érveljünk csak a nyugati-keresztény, azon belül is a protestáns kánon anyagára támaszkodva! Sola scriptura! Mi történt? Nincs válasz, néma csend. Nos, ez nem valami szép, keresztényhez méltó magatartás, de ők tudják. Nem akarom sorolni a neveket, jobb ez így, hiszen akikről beszélek nem járultak hozzá a nevük közléséhez (igaz nem is kértem ezt tőlük), hát nem közlöm ezeket. Ám az ezzel a magatartással kapcsolatos tanulság mindenképpen nagyon sokat elárul számomra. Sokat gondolkodtam azon, hogy menjek-e tovább ezen az úton? Hogy keressem-e a kontaktust, a párbeszédet ezekkel a keresztény tanítókkal? Sokat gondolkodtam azon, hogy fektessek-e energiát bármiféle népszerűsítő tevékenységbe a luciferzum.hu oldal, vagy írásaim kapcsán? Azután megkérdeztem ezeket az Úrtól.

Azt a választ kaptam, hogy ez nem az én dolgom, illetve nem ez az én dolgom! Nekem most az a dolgom, hogy a kapott tartalmat rögzítsem és elérhetővé tegyem, hát ezt teszem. Amiért ezt itt felvázoltam, annak oka az, hogy minden általam fontosnak vélt információt rögzítsek a számodra kedves olvasóm! Istennek nyilván van célja az írásaimmal, különben sosem születtek volna meg, főként nem ilyen tempóban és tartalommal. Az említett új felismerés ezen munkák kapcsán a minőségben bekövetkezett változásokhoz kapcsolódik. 

A bemutatkozásban tehát azt írtam, hogy eddigi munkáim két csoportra, részre bontanám. Az első csoport az első öt írás, a második pedig az ezt követők. Most ezt módosítanám három csoportra nagyjából ötös bontásban.Azt látom, hogy minden hatodik írással egy új fejezet kezdődött a tartalom minősége és a fontossága terén. Ha egy gyenge hasonlattal élnék ennek lemodellezésére azt mondanám, hogy az első öt írás az általános vagy elemi iskola, az alapképzés, ahol az ember rádöbben a valóságra és rátalál arra az útra, amely az életre visz. A második csoport vagy szakasz a középiskola, ahol az út, az irány már nyilvánvaló, ám az ismeretek még hiányosak, elsajátításra, megértésre, elmélyítésre várnak. A harmadik szakasz pedig a felsőoktatás, az, ahol az eddig elsajátított ismeretek már a tökéletességre törekszenek, ahol a gyémánt eléri a legfinomabb csiszolás utáni végső tündöklését. Ez a tökélesedés szintje, az, ahol a fontos dolgokat illetően már nem merülhet fel olyan kérdés, amelyre nincs válasz. Ne érts félre! Ha te a most olvasottakat ismét felfuvalkodottságnak érzed, akkor bizony a te készülékedben van a hiba, hiszen én az Istennel dicsekszem! Ez a tökéletesség és tündöklés soha nem lesz az enyém, ahogyan most sem az! Ez kizárólag az Isten fénye és az Ő dicsősége!

Mondom és tartom: ezek az írások nem az én szellemi termékeim! Én csak egy hálás penna vagyok, egy lúdtoll csupán, aki ugyancsak okul e tartalmak kapcsán. Te és én egy padban ülünk kedves olvasóm, ha ezeket az írásokat olvasod. Minden, ami ebben a világban jóként és haszonként megnyilvánul, az az Úrtól való, nyilvánuljon meg ez bármilyen eszköz által is. Sosem az eszköz a fontos! Hanem a Forrás! A jó és igaz forrása pedig mindig, minden esetben kivétel nélkül az Úristen! Minden dicsőség és hála tehát kizárólag Őt illeti meg! Elképesztő, hogy milyen szinten tanít, ha ez a célja. Ahogyan nőnek az ismereteid, annál több lesz a kérdés benned, annál inkább felismered azt a tényt, hogy mennyire nem tudsz semmit. Ám amint eljutsz oda, hogy felbukkan benned egy-egy konkrét kérdés, amint ez megfogalmazódik benned, azzal együtt éretté válsz a válasz befogadására is. Ez a dolgok rendje.Akkor leszel képes tökéletes megértésre, ha pontosan képes vagy megfogalmazni a kérdést amelyre választ vársz. Ha tökéletesen felismered a problémát akkor fogod csak tudni tökéletesen megoldani azt. A valódi tudás megszerzése pedig nem könnyű. Nem adják semmiféle papírért, vizsgákért cserébe, mint olvashattad előző, Fétis című írásomban ezt is. A valódi tudást vagy adja az Isten, vagy sosem lesz benne részed. Ezt sem mi döntjük el. De ha adja, akkor azt okkal adja! Azért adja, hogy használd, hogy add te is tovább! Erről szól a talentumok példázata, de mint alább látni fogod, még az úrvacsora is ide kapcsolódik. Bizony. Most, e kis kitérő után vissza fő témánkhoz! De mi is tehát ez a legfontosabb, legfőbb téma?

Több esetben írtam már azt, hogy „legfontosabb”. Még többször azt, hogy „nagyon fontos”, egy-egy téma kapcsán. Ám most úgy látom, hogy valóban elérkeztünk ahhoz a témához, amely tulajdonképpen mindennek a veleje, a lényege az Evangéliumot kijelentő, az Egyetlen Élő Teremtő és Örökkévaló Igaz Isten megismerése és követése kapcsán.

Ez a téma pedig nem más, mint a krisztológia. Azaz, – ahogyan e világban leginkább ismerik – Jézus Krisztus, az Úr személyével kapcsolatos kérdések nagyon pontos tisztázása. Nem véletlen, hogy jómagam is csak most, ennyi tanítás és tapasztalat birtokában „nyúlok” mélységében ehhez a témához. Olyan súlyos és fontos, olyan jelentőségű téma ez, amellyel kapcsolatos személyes állásfoglalásán talán minden egyes ember üdvössége áll vagy bukik. Nyilván nem véletlen az sem, hogy jómagam – bár számos alkalommal szóltam már az Úr személyére vonatkozóan –, de valójában, mélységében ezidáig nem tettem egyértelmű és konkrét állásfoglalást jelen téma kapcsán. Ahogyan sokan mások is, én is igen óvatos voltam e tárgyban, hiszen aki ismeri az Isten szavát, az pontosan tudja, hogy mi a tét itt, különösen azok számára, akik közönséghez szólnak ismereteiket terjesztve vagy tanítóként, pásztorként tevékenykedve. Hatalmas és súlyos felelősség ez, nagyon nem mindegy, hogy mit tart és mond az ember ezzel kapcsolatban. Ami általánosan elmondható az, hogy ahány ház, annyi vélemény valamiben, valakiben, ha másban nem hát önmagában mindenki hisz.Valakit, valamit mindenki követ. Nincs neutrális földi lét! Minden egyes ember szellemiségét tekintve, így hitét tekintve is tartozik valahova. Tehát elérkeztünk, elérkeztem életem talán legfontosabb konkrét állásfoglalásának megtételéhez immáron másodszor is. Hiszen harmadik írásom lejegyzésének idején ezt már egyszer megtettem. Ám akkor, még csak a körvonalakat ismertem fel, a helyes irányt, éppen csak ráléptem a keskeny útra. Most azonban az a célom, hogy pontos itinert, útmutatót adjak a kezedbe e keskeny út járásához kedves olvasóm, ez pedig óriási felelősség. Ha nem lenne meg bennem az ismerős, illetve mára oly kedvessé és örömtelivé vált késztetés, sosem mertem volna ezt megtenni.De mára pontosan tudom: nem tehetek mást, nincs választásom. A kapott talentumokat, vagy akár ha csupán csak fél krajcárt is, de kamatoztatnom kell! Ez nem egy lehetőség, hanem kötelesség. Tehát az alábbiakban leírom, leírjuk számodra, hogy mit jelent számunkra, kit tisztelünk valójában Urunkban, a Megváltó Krisztusunkban, akit e világ leginkább Jézus Krisztusként ismer. Ha olvastad korábbi írásaim, akkor tudod, nem szeretem a Jézus nevet használni, hiszen Urunkat valójában sosem hívták így. Sem a tanítványok, sem Ő önmagát sosem nevezte így. A Jézus név egy latinosított változata a zsidó Jeshua, Jehoshua (Józsué) névnek, amelyet a zsidók nyilván sosem használtak, hiszen ők héberek voltak, akik az ó-hébert és/vagy az arámi nyelvet, dialektusokat beszélték leginkább, de semmiképpen sem a latint. A Jézus név engem sajnos leginkább a zeus (szándékosan kisbetűvel) – jézeus névre emlékeztet, amitől kiráz a hideg.Nekem, számomra Krisztus Urunk nem más, mint Isten maga, a Megváltó Krisztus, az Egyetlen Örökkévaló Teremtő Élő Isten! Bizony. Nos, itt állást is foglaltam, alább következik az igei érvelésen és Kősziklán alapuló indoklás. Urunk, Megváltó Krisztusunk személye körül annyi vélemény, állítás, hazugság látott már napvilágot, hogy gyakorlatilag számba sem lehet venni ezeket a teljesség igényével. Ami általánosan elmondható, hogy nem tudsz olyat kitalálni e tárgyban, amely fel ne bukkant volna már eddig a történelem során egyes tanítók, gyülekezetek tanításaiban, hitében. Ennek okán amit én gondolok, illetve hiszek és tartok Urunkat illetően, az sem újdonság, magam is beálltam e tárgyban egy nézet, illetve egy állítás mögé, amelyet a következőkben részleteiben kifejtek. Ez tehát az a téma, amely mindennek a gyökere, hiszen ha az Úrról hibásan gondolkodunk, annak valóban végzetes következményei lehetnek az Ő országába való bejutásunk szempontjából. A továbbiakban pedig megvizsgálunk, alaposan szemügyre vesszünk egy keresztény rítust, szokást, illetve annak megalapozottságát, hitelességét, az úgynevezett úrvacsoráét, amellyel kapcsolatban ugyancsak érdekes felismerésre juthatsz kedves olvasóm, ha velem tartasz az alábbiakban.Miért éppen az úrvacsorát vizsgáljuk? Azért, mert az alig számba vehető keresztény ünnepek közül kizárólag ez az egy az, amely a Biblia,Isten beszéde alapján igazolható és  hitelesíthető. Bizony. Majd ugyanennek a fejezetnek a második részében alaposan megvizsgáljuk az úgynevezett „nyelveken szólás” jelenségét, témakörét is, hiszen e téren is oly sok, annyi hamis tanítás, hazug gyakorlat él ma a kereszténységben, hogy az egészen döbbenetes. De szó lesz, beszélünk még sok egyéb érdekes, némelyek esetében visszataszító, de szellemi csemege számba menő tartalmakról is az Úr személyével kapcsolatban az alábbi lapokon. Nos kedves olvasóm, dióhéjban ennyi lenne az alábbi írás tartalmának összefoglalója és úgy vélem, amennyiben ismét velem tartasz gondolataim keskeny útján, úgy sokkal több szívednek kedves dologban, ismeretben, információban lesz részed, mint amennyit e szűk kis beharangozó sejtetni enged. Kövess tehát minket itt luciferzumban, tarts velem, velünk Isten országa felé vezető utunkon! Kellemes és még inkább hasznos időtöltést, jó szórakozást és üdvözítő gondolatokat kívánva, szeretettel:

Ted Kereshe. www.luciferzum.hu

Бог велик в благодати.

 Бог велик в благодати.

Кто Бог, как Ты, прощающий беззаконие и не вменяющий преступления остатку наследия Твоего? (Михей 7,18)

Бог всегда действует непредсказуемо и удивительно, (для нашего восприятия неиследимо). Он «высок могуществом Своим» (Иов. 36,22). 

Что бы мы ни говорили о Нем, Он несравненно более велик. Он может сделать гораздо больше, чем мы просим или даже думаем (ср. Еф. 3,20). В приведенном в начале листка стихе пророк Михей испытывает восхищение от Божьего прощения: «Кто Бог, как Ты, прощающий беззаконие…» Он прощает нас даже за то, что мы сами считаем непростительным! Но поступать так — это Его суверенное право. Тем не менее Бог свят и праведен. Он не может терпеть зло. Но Он может простить наши грехи, потому что Иисус Христос умер, чтобы искупить их. Иисус Христос понес наказание, которое заслужили грешники. Человек может извлечь из этого пользу, если обратится к Богу, поверив в Христа. Поскольку святой и праведный Сын Бога умер за наши грехи, Бог прощает непростительное. 

Иногда верующие согрешили, но, раскаявшись, они вновь восхищаются Божьим прощением. Он готов прощать всегда. Давайте же будем исповедовать Ему свои грехи и принимать Его прощение и любовь. Но прощения согрешения не является системой падения “грешу и простит”. Для отданного Христу не может грешить постоянно, или он не свободен от греха или грех привлекает его. Что это грех?- это не покорившего истине!!!. Многие думают, что гнилое слово или что-нибудь мерзкое перед Господом это смертельный грех. Смертельный грех кто противиться Святому Духу.

 «Скрывающий свои преступления не будет иметь успеха; а кто сознается и оставляет их, тот будет помилован» (Пр. 28,13).

 Коротко и ясно. Но многим не принято, это не наше дело, это все Господней воли. На это есть воля Божия на все века, кто уверует тот спасен, кто не уверовал Сына Божия, на нем гнев Божий остается.

Képzeletfeletti.

Képzeletfeletti. 

 “És lát­tam új eget és új föl­det, mert az első ég és az első föld el­múlt, és a ten­ger sem volt töb­bé. És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint Is­ten­től alá­szállt a menny­ből, fel­ké­szít­ve, mint egy fér­je szá­má­ra fel­éke­sí­tett meny­asszony. Hal­lot­tam, amint a trón fe­lől egy ha­tal­mas hang ezt mond­ta: Íme, az Is­ten sát­ra az em­be­rek­kel van, és ve­lük la­ko­zik, és azok az ő né­pei lesz­nek, és maga az Is­ten lesz ve­lük; és sze­mük­ről min­den könnyet le­tö­röl, és ha­lál nem lesz töb­bé, sem gyász, sem jaj­ki­ál­tás, sem fáj­da­lom nem lesz töb­bé, mert az el­sők el­múl­tak. Aki a tró­non ült, ezt mond­ta: Íme, min­dent újjá te­szek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a be­szé­dek meg­bíz­ha­tók és iga­zak.” (Jel 21, 2-5). Ez a cikk nem a tudósoknak szól, nem a materiális tudomány de még a metafizikát kutatóknak sem. Ennek egyszerű a magyarázata, amit a kutatók kutatnak az is csak egy illúzió. Isten a szavával teremtette meg mindazt amit ma anyagnak nevezünk, (pedig az nem is az) méghozzá olyan gigantikus méretekben, hogy egy ember sem tudja azt felfedezni még ha a világ “peremére” is utazna. Ezek mind a fantázia területe. A fenti ige is arról tanúskodik, hogy Isten nem fizikai lény és nem elérhető fizikai síkon. Ez már egyszer megtörtént Jézus Krisztus személyében. Akkor megtapogadhatták megszemlélhették a testet öltött Atya Istent. Persze csakis abban az alacsony frekvenciában amibe Ő maga bejött. A képzeletett felülmúlja mindaz ami vár mindazokra akik Istent szeretik. Minden erkölcsi és anyagi világ semmi ahhoz képest, mit készített el azoknak akik lelküket elvesztik azért, hogy megnyerjék Isten áldását. “Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2, 9). A fent idézett kezdő vers is csak szellemi kivetítés, nem lehetséges ezt tudományosan megmagyarázni de még kutatni sem. A János jelenések könyve sem anyagi természetű. Isten olyan magas frekvenciájú látomásba vitte János apostolt, hogy azt tudja érzékelni abból a célból, hogy le tudja írni mindazt amit látott. De valójában azok is szimbólumok. Erről írt Pál apostol is. “ Is­me­rek egy em­bert Krisz­tus­ban, ( magáról ír) aki ti­zen­négy év­vel ez­előtt – hogy test­ben-e vagy tes­ten kí­vül, nem tu­dom, csak Is­ten tud­ja – el­ra­gad­ta­tott a har­ma­dik égig. És tu­dom, hogy az az em­ber – hogy test­ben-e vagy tes­ten kí­vül, nem tu­dom, csak Is­ten tud­ja – el­ra­gad­ta­tott a pa­ra­di­csom­ba, és ki­mond­ha­tat­lan be­szé­de­ket hal­lott, ame­lye­ket nem sza­bad ( nem lehet) em­ber­nek el­mon­da­nia”. (2Kor 12, 2-3). A szellemi ember, vagyis képes szellemben gondolkodni, nem is törődik azzal, hogy hogyan lehetséges ez. A Szellemnek, ami Isten Szent Szelleme, nem az a célja, hogy kielégítse kíváncsiságunkat, hanem, hogy épűljünk fel szellemi házzá már itt a földön, vagyis mindent hit által hitre térjen nem vakon követve Isten parancsolatait, hanem hitről hitre térve. Na most ezt sok féle képen lehet megérteni. De ha hit gyümölcse az Istenben van, akkor a feldíszített Jeruzsálem ami Istentől száll alá, lesz a lakhelye azoknak akik erre jogosultak Krisztusban, és Isten ott lakik az emberekkel. Ezt is csak a hit fogadja el, más semmi. De ha a hit igazi, Istentől való és Krisztust követi, akkor nincs semmi kárhoztatása annak aki Istenben vagyis Krisztusban van. Azoknak már a hely biztosított. “Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől. Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el,...( Róma 1: 1-3). Tehát ilyen egy Krisztus szabadságát élvező hívő ember itt a földön. Azok akik szellemben és igazságban imádják az Atyát. Ma ebben a korban élünk és vagyunk egyenlőre. “De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.” (János 4: 23,24).

Emlékeztető igék.

 Emlékeztető igék.

 “Ha egyedül ebben az életben vetettük reményünket a Krisztusba, szánalmasabbak vagyunk minden embernél. Az igazság azonban az, hogy a Krisztus feltámadott a halottak közül az elaludtak zsengéjeként. Miután ugyanis emberen át jött a halál, emberen át jött a halottak feltámadása is. 

( 1 Kor. 15:19-21).

 Felemelő érzés olvasni azt, hogy a világ nem egy síkon halad, vagyis az anyagi világ nem csak a látható dolgokon alapszik. Erős vára Istennek a hetedik mennyben van aminek a föld csak a zsámolya. Annyira megfoghatatlan téma ez, hogy csakis ebben a földi gondolkodásban tudjuk megismerni ami korlátozott, még ha Isten kijelentéseket is tesz ennek kapcsán, hogy felélessze a reményt a hívők lelkében. A halállal nem lesz vége a létezésnek. De ez is a hiten alapszik, ugyanis valaki elmosolyogja magát ennek hallatán, hogy az ember örök és szelleme Istennél van. Persze az utak szétválnak ebben a földi életben. Ki- ki a maga útján vándorol a végső transzformáció felé. Minden egyes ember feltámad, ezt tanítja a Biblia. Az elsők krisztusi a másodig a szellemi halottak feltámadása a végső ítéletre. Talán ez is egy elcsépelt téma, sokan már megunhatták, a keresztény igehírdetők kedvenc témáikhoz tartoznak. De figyelemre méltó, hogy a fenti versben egy nem igazán kihangsúlyozott tény amit érdemes megemlíteni.  

“Miután ugyanis emberen át jött a halál, emberen át jött a halottak feltámadása is.”

 Isten mély és felfoghatatlan bölcsessége ez. Mi emberek lehet, hogy másképpen oldottuk volna meg a visszatérést az életbe. Metódusokkal a lélekre gyakorolt hatásokkal vagy esetleg a mesterséges intelligencia segítségével egy új embert alkotnának ha nem is örökre, de meghosszabbítja az ember életét. Ezen sok tudós dolgozik, hogy így legyen. És ki finanszírozza ezeket a kutatásokat?- hát nem a szegények. 

 Tehát az Úr elküldte ebbe a bűnnel terhelt világba a Fiút, Isten Fiát, hogy megmentse azt. De hogyan?- teljesen azonosulva az emberek helyzetével, felvette az ember bűnös testét, ha maga nem hordozta magában a bűnt, a tökéletes a tökéletlenek közé jött. De ezt jobban fejezi ki Ézsaiás: “ Meg­ve­tett és em­be­rek­től el­ha­gyott volt, fáj­dal­mak fér­fia és be­teg­ség is­me­rő­je! Mint aki elől ar­cun­kat el­rejt­jük, meg­ve­tett volt, és nem gon­dol­tunk rá; pe­dig a mi be­teg­sé­ge­in­ket vi­sel­te, és a mi fáj­dal­ma­in­kat hor­doz­ta. De mi azt gon­dol­tuk, hogy Is­ten os­to­roz­za, veri és kí­noz­za, jól­le­het a mi bű­ne­in­kért ka­pott se­be­ket, a mi vét­ke­in­kért tör­ték össze. Őt érte a bün­te­tés, hogy ne­künk bé­kes­sé­günk le­gyen, és az ő se­bei árán gyó­gyul­tunk meg.” (Ézs 53, 3-4).

 A gyógyulás tünetei az Öröm a Szent Szellemben. A lelkes érzéki ember sajnálja és megbotránkozik Krisztus szenvedésén. Nem látja Isten az Atya terveit és ennek az áldozatnak a lényegét. Viszont az aki felismerte Isten akaratát, annak ez örömhír, mert Isten az ő lelkéért áldozta fel Krisztust azt aki bűntelen volt a bűnösökért. A Mindenható Teremtő aki mindenható mindenben ezt az utat választotta. Itt van a bölcsesség amit a világ nem tud elfogadni, de az egyszerű pásztorok és butáknak tűnő hívők elfogadták.

“Mert egy­fe­lől a zsi­dók jelt kér­nek, más­fe­lől a gö­rö­gök böl­cses­sé­get ke­res­nek. Mi pe­dig a meg­fe­szí­tett Krisz­tust pré­di­kál­juk, aki a zsi­dók­nak ugyan bot­rán­ko­zás, a po­gá­nyok­nak pe­dig bo­lond­ság, ámde ma­guk­nak az el­hí­vot­tak­nak, zsi­dók­nak és gö­rö­gök­nek is Krisz­tus Is­ten ere­je és Is­ten böl­cses­sé­ge.” (1Kor 1, 22-23).

 De a sátán is azért volt ehhez engedve, mert be kell, hogy teljesüljön minden prófécia. A sátán a kísértő, elvégre ő is része ennek a műveletnek, hogy az állhatatlanokat maga köré gyűjtse a szellemi halálba tartsa. Megjelentek a hamis próféták után a hamis tanítók, akiknek az érdekük nem az, hogy Isten igazságához vezessék az őket hallgatókat. Minden a lelkiségről a haszonról szól, úgy a szellemi előnyökről, úgy az anyagiakról, amivel nem csak a rendszert tudja fenntartani hanem önmagát is. 

 Az evangélium, vagyis az örömhír Istentől az, hogy Krisztus azért jött a világba, hogy felkutassa mindazok Isten gyermekeit akiket az Atya neki adott még a világ teremtése előtt. De nem csak azokat, hanem akik a világ teremtésétől fogva kiválasztottak az üdvösségre, azok az Isten barátai. “Ha pedig megkérdezi tőle valaki: „Milyen sebek ezek a mellkasodon?”, azt mondja: „Barátaim házában ütötték ezeket rajtam.” (Zak 13, 6). A földi nép Izrael maradékát is megmenti ami a teljes népet foglalja magába. A többiek elkárhoznak. 

“Min­den­ki, akit ne­kem ad az Atya, hoz­zám jön, és aki hoz­zám jön, azt sem­mi­kép­pen nem ta­szí­tom el. Mert azért száll­tam le a menny­ből, hogy ne a ma­gam aka­ra­tát cse­le­ked­jem, ha­nem an­nak aka­ra­tát, aki el­kül­dött en­gem.

Az pe­dig an­nak aka­ra­ta, aki el­kül­dött en­gem, hogy ab­ból, amit ne­kem adott, sem­mit el ne ve­szít­sek, ha­nem fel­tá­masszam azt az utol­só na­pon. Az pe­dig az én Atyám­nak aka­ra­ta, hogy aki lát­ja a Fiút, és hisz ben­ne, örök éle­te le­gyen, és fel­tá­masszam az utol­só na­pon.” (Jn 6, 37-39).