Iréneusz V. ( könyvrészlet) III fejezet.

 III. Fejezet (3.)

1. Pál apostol is, azonfelül, legérthetőbb módon rámutatott arra, hogy az ember ki van szolgáltatva saját erőtlenségének, nehogy felfuvalkodva elszakadjon az igazságtól. Így mondja a Korintusiakhoz írt második [levelében]: „És nehogy a kijelentések fenségessége által felfuvalkodjam, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem. Erre háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzon el tőlem. De azt mondta nekem: Kegyelmem elég neked; mert az erő a gyengeségben válik tökéletessé. Annakokáért szívesen dicsekszem gyengeségekben, hogy Krisztus ereje lakozzon bennem.” (2Kor. 12:7-9) Hogy van tehát? (ahogy valaki kijelenthetné:), hogy az úr kívánsága ebben az esetben, hogy az apostola így menjen keresztül a gyötrelmen és ilyen gyengeséget viseljen el? Sőt, a Beszéd ezt mondja: „az erő a gyengeségben válik tökéletessé”, jobbá teszi tehát azt az embert, aki gyengesége révén ismerkedik meg Isten hatalmával.

Mert hogyan tudhatta volna megtanulni az ember, hogy gyenge lény és halandó természet szerint, de Isten halhatatlan és erős, ha nem tapasztalta volna meg, hogy mi van mindkettőben? Mert nincs semmi rossz abban, ha megtapasztalja gyengeségeit kitartással. Igen, meglehetősen jótékony hatást gyakorol annak érdekében, hogy megakadályozza őt, hogy tévedjen saját természetét tekintve. De a lény, aki Isten ellen felemelkedik, és az Ő dicsőségét magához ragadta, hálátlanná téve az embert, sok gonoszságot hozott rá. [És így, azt mondom, az embernek meg kell tanulnia mindkét dolgot, tapasztalat által], hogy ne legyen az igazság, a maga és Teremtője iránti szeretet híjával. De mindkét dolog megtapasztalása megadja az igazi tudást, az emberre és Istenre vonatkozóan, és megnöveli szeretetét Isten iránt. Ahol pedig létezik a szeretet növekedése, ott Isten ereje által nagyobb dicsőséget hoz létre azok számára, akik szeretik Őt.

2. Azok az emberek tehát, akik félreteszik Isten erejét, és nem veszik figyelembe, hogy mit mond a Beszéd, amikor a test gyengeségében laknak, de nem veszik figyelembe az Ő hatalmát, aki feltámaszt a halálból. Mert ha Ő nem kelti életre, aki halandó, és nem hozza vissza a romlandót a romolhatatlanságba, akkor nem a hatalom Istene. De hogy Ő mindenekre nézve hatalmas, meg kellene értenünk származásunkból, minthogy Isten az, aki a földből vette a port, formálva az embert. És bizonyára sokkal nehezebb és hihetetlenebb a nem létező csontokból, idegekből, erekből és a maradék emberi szervből egy egészet alkotni, és hogy megteremtse az élő embert és értelmes alkotást, minthogy újból helyreállítsa, azt, ami már létezett és később felbomlott a földben (a már említett okok miatt), így átment azokba [az elemekbe], amelyekből az ember, akinek nem volt korábbi létezése formáltatott. 

Mert Ő, aki kezdetben okozta, hogy olyan legyen, aki még nem volt, éppen, amikor Neki tetszik, vissza fogja állítani azt, aki korábban létező volt, amikor az Ő akarata, hogy az élet [örökségként] megadasson Általa. És azért, hogy a test is alkalmasnak találtasson és képes legyen befogadni Isten erejét, ami kezdetben részesedett Isten érintésének hozzáértéséből; úgy hogy az egyik szemmé lett a látásért; a másik a fül a hallásért; a másik a kéz az tapintásért és munkáért; megint másik az izmok, amelyek feszülnek mindenütt, és a végtagokat együtt tartják; megint más az artériák és vénák, amelyek a vér és a levegő átkeléséért vannak; megint más a vér, amelyik a lélek és a test közti kapcsolat köteléke. De miért is folytatnánk [hogy tovább húzzuk] ezt? Nem lehetne kifejezni az emberi szervezetben a sokféleség számát, amely nem más módon, hanem Isten hatalmas bölcsessége által alkottatott. De azok a dolgok, amelyek részesednek Isten szakértelméből és bölcsességéből, az Ő hatalmából is részesednek.

3. A test tehát nem szűkölködik Isten alkotó bölcsességében és hatalmában. De ha az élet adójának hatalma a gyengeségben válik tökéletessé - vagyis testben - árulják el nekünk azok, akik fenntartják a test alkalmatlanságát, hogy (hogyhogy) megkapják az Isten által adott életet? Vajon ők ezt, mint jelen pillanatban is élő emberek mondják, akik résztvesznek az életben, vagy elismerik, hogy semmiképpen nincs részük az életben, és már a jelen pillanatban halott emberek.

És ha ők valóban halott emberek, hogyan mozognak és beszélnek, és hajtják végre azokat az egyéb funkciókat, amelyek nem a halottak tettei, hanem élőké? Ha viszont jelenleg élnek, és egész testük részt vesz az életben, akkor hogyan merik azt állítani, hogy a test nem részesedik az életből, amikor jelen pillanatban is beismerik, hogy most is élettel rendelkeznek?

Olyan ez, mintha valaki vízzel teli szivacsot, vagy tüzes fáklyát vett volna és kijelentené, hogy a szivacs nem vesz részt a vízből vagy a fáklya a tűzből. Ilyen módon ezek az emberek is azt állítják, hogy élnek és tagjaikban hordozzák az életet, ellentmondva maguknak később, amikor kiábrázolják ezeket a tagokat, mint amelyek nem képesek [részesedni] az életben.

De ha evilági életünk, amely alacsonyabb rendű (szintű), mint az örök élet, mindazonáltal olyan hatással van, hogy fel képes serkenteni halandó tagjainkat, miért ne lenne képes az Örök élet - amely sokkal hatalmasabb, mint a mostani - megélénkíteni a testet, amellyel szellemileg már rutinszerűen össze van kapcsolódva. Mert a test tényleg részt vesz az életben, és ez ebből a tényből is kiderül; életben marad; mert él mindaddig, amíg Isten célja, hogy ezt tegye.

Nyilvánvaló tehát, hogy Isten rendelkezik azzal a hatalommal, hogy életet biztosítson annak, amennyiben Ő adja az életet nekünk, akik létezünk. És mivel az Úrnak hatalma van ahhoz, hogy beleöntse az életet abba, amit Ő alkotott, és mivel a test képes arra, hogy felserkenjen, mi akadályozná meg abban, hogy résztvegyen a romolhatatlanságban, amely a boldog és soha véget nem érő élet, amit Isten ad?

Iréneusz V. ( könyvrészlet).

 Iréneusz V. (könyvrészlet).

II. Fejezet (2.)

1. És hasonlóképpen tévedésben vannak azok, akik azt mondják, hogy Isten azon dolgokért, jött el, melyek nem hozzá tartoznak, mintha más tulajdonát kívánta volna; annak érdekében, hogy felszabadíthassa azt az embert, aki más által lett teremtve, ahhoz az Istenhez, aki szintén nem alkotott, sem nem formált semmit, de meg is volt fosztva kezdettől saját helyénvaló ember teremtésétől.

Annak eljövetele tehát, akit ezek az emberek képzelnek, mint a máséba eljövőt, nem volt igazságos; és igazán nem is váltott meg minket az ő vére által, ha ő nem igazán vált emberré, helyreállítva saját keze munkáját, amint kezdetben megmondatott, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára készíttetett; (Ő azonban) nem ragadta el más tulajdonát csellel, hanem igazságos és kegyelmes módon birtokba vette a sajátját.

Az elpártolásra vonatkozóan, valójában, Ő igazságosan váltott meg minket abból, saját vére által; de ugyanakkor számunkra, akiket már megváltott, [ő ezt] jóindulatúan tette. Mert korábban mi semmit sem adtunk neki, és tőlünk sem kívánt semmit, mintha valamire szüksége lett volna; viszont mi rászorultunk a vele való barátságra. És ezért történt, hogy jóindulatúan kiöntötte magát, hogy összegyűjthessen minket az Atya ölében.

2. De tévednek minden tekintetben azok, akik megvetik Isten teljes felosztását (üdvrendjét), tagadják, és visszautasítják a test megváltását, és megvetéssel bánnak annak megújulásával kapcsolatban, támogatva (azt a nézetet), hogy az nem képes a romolhatatlanságra. De ha ez valójában nem nyerte el a megmentést, akkor az úr sem váltott meg minket az ő vérével, sem a hálaadás pohara nem a vérével való közösség, sem a kenyér, amelyet megtörünk, nem a testével való közösség.

Mert a vér csak a vénákból és a testből jöhet, és bármi másból, ami az ember anyagi része. Isten Beszédével pedig tényleg ilyen történt. És saját vére által váltott meg minket, ahogy az apostola kijelenti: „Akiben van a mi váltságunk a vére által, akár a bűneink bocsánata” (Kol. 1:14) És mivel mi a tagjai vagyunk, ugyanakkor a teremtett dolgok által tápláltatunk (és Ő maga biztosítja a teremtést számunkra, mert Ő okozza, hogy a nap felkeljen és esőt ad, amikor Ő akarja). Elfogadta a poharat (amely a teremtés része), mint saját vérét, amelyből megnedvesíti vérünket; és a kenyeret (amely a teremtés része) saját testeként alapította, amelyből ő ad növekedést testünknek. 

3. Amikor tehát a megelegyített kehely és az előállított kenyér befogadja Isten Beszédét, hálaadássá, vagyis Krisztus testévé és vérévé válik, amelyből a test anyaga növekszik és tápláltatik, akkor hogyan állíthatják azt, hogy a test nem képes befogadni Isten ajándékát, mely az örök élet, amely [test] tápláltatik az úr testéből és véréből, és amelyik az Ő tagja? – ahogy az áldott Pál nyilatkozik az Efézusiakhoz írt levelében, hogy „mi a testének tagjai vagyunk, a húsából és csontjaiból valók” (Ef. 5:30), – Ő nem beszél valamiféle szellemi vagy láthatatlan emberről, – „mert a szellemnek nincsen se csontja, se húsa” (Luk.24:39) – de [utal] az elrendelésre, [amely által az úr lett] melynek során valódi emberré lett, amely húsból, idegekből, és csontokból van, – Ez az a test, amelyik tápláltatik a pohár által, amely az Ő vére, és megkapja a növekedést a kenyérből, amely az Ő teste.

És ahogy a szőlőtőkéről levágott vessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsözik vagy ahogy a gabonamag a földre esik és elbomlik (Ján. 12:24), felkelve megsokszorozódik az Isten Szelleme által, ami minden dolgot magában foglal (Bölcs. 1:7), és azután, az Isten bölcsessége által, az emberek hasznát szolgálja, és befogadva Isten Beszédét, hálaadássá válik, amely Krisztus teste és vére; ugyanígy testünk is, amely táplálva van ezáltal, és a földbe helyeztetik, és elszenvedi a felbomlást ott, fel fog támadni a maga idejében, (mert) az Isten Beszéde biztosítja számára a feltámadást az Istennek és Atyának dicsőségére, aki önként ajándékoz ennek a halandónak halhatatlanságot, és ennek a romlandónak romolhatatlanságot.

Mert „Isten ereje az erőtlenségben tétetik tökéletessé” (2Kor. 12:9), azért, hogy soha ne fuvalkodhassunk fel, mintha magunktól lenne életünk, és felemelkedjünk Isten ellen, elménk hálátlanná váljon; de tanuljunk a tapasztalatok által, hogy ezen Létező túláradó hatalmából birtokoljuk az örök létezést, se ne legyünk tudatlanok saját természetünket illetően, de hogy mi is tudhassuk, milyen hatással bír Isten, és hogy az ember milyen jótéteményeket kap, és így soha nem vándorlunk el a dolgoknak – ahogy azok vannak –, igaz felfogásától, azaz, mind Istenre, mind az emberre vonatkozóan.

És talán, nem emiatt lehet az a helyzet, mint az már megfigyelhető, hogy ezen cél miatt engedte meg Isten felbomlásunkat a halandóság közös porába, hogy mi legyünk oktatva minden módon, alaposan felkészülhessünk a jövőre, és ne legyünk tudatlanok sem Isten, sem önmagunk tekintetében?

http://www.earlychristianwritings.com/text/irenaeus-book5.html

Iréneusz az eretnekség leleplezője.

 Apokrif írásokból. Iréneusz V könyv ( részlet).

I. Fejezet (1.)

1. Mert sehogyan másképpen nem tudtuk (volna) megtanulni Isten dolgait, ha Mesterünk, aki a létező Beszéd ( Ige), nem lett volna emberré. Mert senki másnak nem lett volna ereje feltárni az Atya dolgait nekünk (Ján. 1:18), hacsaknem az Ő saját megfelelő Beszédének. Mert mely más valaki „ismerte meg az Úr értelmét?” vagy ki más „lett a tanácsadója?” (Róm. 11:34) És ismét, nem tanulhattunk volna semmilyen más módon, mint Tanítónk meglátása által, és hallva hangját fülünkkel, hogy így tettei utánzóivá váljunk, valamint beszédeinek cselekvőivé, így közösségbe kerülhessünk vele, megkapva a növekedést a tökéletes Egyetlentől, és tőle, aki az egész teremtés előtt van. 

Mi, akiket pedig nemrég alkotott az egyedül legjobb és jóságos Létező, Őáltala akié a halhatatlanság is, akiket a saját hasonlatosságára formált (eleve elrendelt, az Atya előre tudása szerint, hogy mi, akik még nem is léteztünk, létrejöhessünk), és elkészített a teremtés elsőzsengéiként – megkaptuk a már előzőleg ismert időben [a szabadítás áldásait] a Beszéd ( Ige) szolgálata szerint, aki tökéletes minden dologban, mint hatalommal bíró Beszéd, és igazi ember, aki megváltott minket saját vére által olyan, az értelemmel összeegyeztethető módon, hogy önmagát adta váltságul azokért, akiket fogságba vezettek. 

És mivel a elpártolás igazságtalanul zsarnokoskodik felettünk, és bár mi, természet szerint a mindenható Isten tulajdona voltunk, természet ellenére elidegenedett tőlünk, és saját tanítványaivá tett minket. Isten Beszéde ( Igéje) viszont, aki hatalmas minden dologban, és aki saját igazságosságára nézve nem hiányos, jogosan, ezzel a elpártolással fordult szembe, és felszabadította abból saját tulajdonát. Nem erőszakos eszközökkel, mint ahogy a [elpártolás] szerzett uralmat felettünk kezdetben, amikor telhetetlenül elragadta azokat, akik nem a sajátjai voltak, hanem a meggyőzés útján, mint a tanácsolás Istene, aki nem használ erőszakos eszközöket, hogy megszerezze, amit Ő akar; így az igazságosságnak sem kell sérülnie, se Isten ősi kézmunkája nem megy a pusztulásba.

Mivel az úr (Jézus) így, a saját vérével váltott meg minket, saját lelkét adva a mi lelkünkért, és testét a mi testünkért, és ki is árasztotta az Atya szellemét az Isten és ember közötti egység és közösség érdekében, valójában belénk helyezve Istent a szellem eszköze által, és másrészről, hozzácsatolva az embert az Istenhez saját megtestesülése által, megadományozva – saját eljövetelekor – az Istennel való közösség révén a végleges és igazi halhatatlansággal. Mindez semmissé teszi az eretnekek minden tanítását.

2. Tényleg hiábavalóak mindazok, akik azt állítják, hogy Ő pusztán csak látszólagosan jelent meg. Mert ezek a dolgok nem csak látszólag történtek meg, hanem tényleges valójukban. De ha Ő úgy jelent meg, mint ember, amikor Ő nem pusztán egy ember, a szellem sem tudott volna rajta megnyugodni, – amely olyan esemény, amelyre ténylegesen sor került –, amely szellem láthatatlan; [ebben az esetben], volt-e az igazságnak olyan mértéke benne, amennyiben nem az volt, aminek látszott? 

De én azt már korábban megjegyeztem, hogy Ábrahám és a többi próféta látták Őt, miután prófétai módon megjövendölik látomásban, aminek el kell következnie. Ha tehát, most (is) egy ilyen létező jelent meg, külső megjelenésében különbözött attól, ami a valóságban volt, ott pedig valamiféle prófétai látomása volt az embereknek (tanítványoknak); és egy másik eljövetelére kell várnunk, amelyben olyannak kell lennie, amilyen Ő most látható volt prófétai módon.

És azt is bizonyítottam már, hogy ugyanaz jelenti azt mondani, hogy csak látszólagosan jelent meg, és azt [mondani], hogy ő semmit nem kapott Máriától. Ugyanis nem lett volna egy igazán hússal és vérrel rendelkező, amelyek által megváltott minket, hacsak nem foglalja egybe önmagában Ádám ősi alakját. Hiábavalóak tehát Valentinusz tanítványai, akik felállították ezt a nézetet, azért, hogy kizárják a testet a megváltásból és félredobják Isten alkotását.

Már nem vagy a bűn rabja, ha hiszel Isten Fiában.

  Már nem vagy a bűn rabja, ha hiszel Isten Fiában.

“Azt mon­dom pe­dig, hogy amed­dig az örö­kös kis­ko­rú, sem­mi­ben sem kü­lön­bö­zik a szol­gá­tól, jól­le­het ura minden­nek, ha­nem gyá­mok és gond­vi­se­lők alatt van az apja ál­tal elő­re meg­ha­tá­ro­zott ide­ig.

 Így mi is, ami­kor kis­ko­rú­ak vol­tunk, a vi­lág ele­mei alá vol­tunk vet­ve szol­ga­ként.

 Ami­kor azon­ban el­jött az idő tel­jes­sé­ge, el­küld­te Is­ten az ő Fiát, aki asszony­tól szü­le­tett a tör­vény­nek alá­vet­ve, hogy a tör­vény alatt le­vő­ket meg­vált­sa, hogy el­nyer­jük a fi­ú­sá­got.

 Mi­vel pe­dig fiak vagy­tok, Is­ten el­küld­te Fi­á­nak Lel­két a szí­vünk­be, aki ezt ki­ált­ja: Abbá, Atya! Azért nem vagy töb­bé szol­ga, ha­nem fiú, ha pe­dig fiú, ak­kor Is­ten aka­ra­tá­ból örö­kös is.” (Gal 4, 1-6).

 Ha egy üdvözült Isten gyermeke szolgál, ez azt jelenti, hogy Krisztus rabja, azt teszi amit az Ura mond. Talán ellentmond a fentiekben leírt igének. De a fenti igék arra adnak megértést, hogy a világban rabszolgája volt a bűnnek, az alatt vajúdik az ember ameddig Isten fel nem szabadítja, vagyis Krisztus vére által ki vásárolta a világ másik urától aki nem más mint a sátán. Nagyon sok fiatal akik elhitték Isten üdvös igéjét, hisznek Isten Fiának, első örömükben munkához látnak, hogy szolgálják az Urat. Ez talán lelkesítő egyben, de van egy szépséghibája. Ha egy lélek újjászületik a Szent Szellem által, az ige szerint még csecsemő, ahogy az a testi életben is így van. Egy csecsemő nem szolga hanem fiú vagy lány, gyermek aki örökös, tehát örökli mindazt ami az Atyáé. Tej az eledele, azon a táplálékon nem lehet teljes erőben szolgálni mint az aki a feladatát el tudná végezni. Vállalni tudja oktalanúl, de elvégezni nem tudja, ahogy ez kívánatos lenne az Úrban. Az ige is alátámassza ezt a tényt, hogy Istennek rengeteg gyermeke van, de igazságban szolgálója aki tényleg azt teszi amit az Ura mond, az nagyon kevés. “ Ak­kor azt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Az arat­ni­va­ló sok, de a mun­kás ke­vés. Kér­jé­tek te­hát az ara­tás Urát, hogy küld­jön mun­ká­so­kat az ara­tá­sá­ba.” (Mt 9, 37).

 Igazából a rabszolga nem tudja mit gondol az ura. De Krisztus rabszolgája az fiú is egyben, tehát szabad és van bejárása az atyai házba. Vele közösségben van, ismeri őt, ismeri gondolatait, lesi kéréseit vagyis mindazt amivel meg akarja bízni a fiát az apja, hogy megtegye amit kér. De a fiú ismerve az atyát nem parancsra vár hanem megbeszéli vele a terveket. 

 Ezt láthatjuk az átváltozás hegyén, hogy az Úr egyenrangú társ Mózessel és Illéssel. Beszélgetnek a jövő történéseiről.

“Hat nap múl­va Jé­zus ma­gá­hoz vet­te Pé­tert, Ja­ka­bot és an­nak test­vé­rét, Já­nost, és fel­vit­te őket ma­guk­ban egy ma­gas hegy­re.

És el­vál­to­zott előt­tük: arca ra­gyo­gott, mint a nap, ru­há­ja pe­dig fe­hér lett, mint a fé­nyes­ség. És íme, meg­je­lent ne­kik Mó­zes és Il­lés, és be­szél­get­tek vele.”(Mt 17, 1-2).

 Ez a két kimagasló próféta, akik elvégezték az Úr által kijelölt szolgálatukat, most megkapták azt a dicső helyet ahol az Úrral vannak együtt. De nem csak a neves szolgák, hanem az Atya minden egyes örökösei, akik öröklik a mennyeknek országát, akik névtelenek ebben a világban vagy akár melyik testvér akinek különböző kapott talentuma van, oda kerül ahová Isten dicsősége ragyog, azok meglátják Istent.

“Úgy, amint te el­küld­tél en­gem a vi­lág­ba, én is el­küld­tem őket a vi­lág­ba. Én oda­szen­te­lem ma­ga­mat ér­tük, hogy ők is meg­szen­tel­tek­ké le­gye­nek az igaz­ság­ban. De nem­csak ér­tük kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért is, akik majd az ő be­szé­dük­re hisz­nek ben­nem, hogy mind­nyá­jan egyek le­gye­nek, Atyám, mint te én­ben­nem, és én te­ben­ned, ők pe­dig mi­ben­nünk, hogy el­higgye a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem. Én azt a di­cső­sé­get, ame­lyet ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, hogy egyek le­gye­nek, amint mi egyek va­gyunk: Én őben­nük, és te én­ben­nem, hogy tö­ké­le­te­sen eggyé le­gye­nek, és hogy meg­is­mer­je a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem, és úgy sze­ret­ted őket, amint en­gem sze­ret­tél”. (Jn 17, 18-22).

 Lehet ennél nagyobb öröm ezt elhinni és engedni az Atya kívánságának nem mint rabszolga, hanem mint örökös aki szeretetből engedelmeskedik az Atya házában, ismerve az Atya szeretetét és jóságát. 

A leggyengébbek tiszteletben vannak

  

Most ebben a pillanatban kaptam egy üzenetet ( nem emberektől, csak úgy az elmémben, persze tudom, hogy kitől). Hogy most egyenlőre hagyjam abba a nehezen megérthető apokrif és egyéb témákat. Mert ezek a felvetések azoknak lesz hasznos akik már jól ismerik az Urat. De nem lehet elhanyagolni vagy lerombolni a most megtért lelkek kondícióját, vagyis örömét a Szent Szellem által kapott első ártatlan örömöt. Hiszen én is voltam fiatal és tudatlan, most sem vagyok tudós, és szerettem a keresztény meséket. Ezen át kellett mennem. Az újonnan megtért lélek a szellemi tejecskét kívánja, vagyis azt tudja befogadni. Nézzük hogyan van ez megírva:

“ Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el, (1Kor 3, 2).

 Egy másik is erről szól de már mint dorgálásnak szánt.

“Le­vet­ve te­hát min­den go­nosz­sá­got, min­den ál­nok­sá­got, kép­mu­ta­tást, irigy­ke­dést és min­den rá­gal­ma­zást, mint új­szü­lött cse­cse­mők az ige tisz­ta, ha­mi­sí­tat­lan te­jét kí­ván­já­tok, hogy azon nö­ve­ked­je­tek az üd­vös­ség­re, mi­vel meg­íz­lel­té­tek, hogy jó­sá­gos az Úr. (1Pt 2, 1-2).

 Ki ismerte fel azt, hogy jóságos az Úr? Az aki felismerte Isten az Atya kegyelmét, bűnbocsánatát a saját tehetetlenségét a szabaduláshoz. A beismert bűn nem csak a saját bűnét, hanem az ádámi bűnt amit örököltünk a felmenőinktől. Ennek sok kegyelmi ajándékai vannak. Megbocsátunk szüleinknek akik lehet, hogy gyötörtek nem jól viselkedtek, de itt inkább az ádámi bűn amit nem mi követtünk el és mégis meg kell gyónunk. Miért, mert ez kívánja Isten. Aki ismeri a Bibliát ezért tette Izrael Ezsdrás könyvében. Az alázat jele mindez.

 Már régebben is írtam erről, hogy vannak a hívő életében egy fejlődő tendencia, ha ez megáll valahol, akkor csonka hívő lesz, vagy a feje lesz nagyobb a testénél, vagy a teste lesz nagyobb a fejénél. Ez egy olyan állapot, amikor ez vagy az dominál. De ezt is csak annak köszönhető, hogy megállt a szellemi fejlődésben. Az újonnan született lélek, vagyis szellemileg új szívet kapott, lelkesedik örömében attól függetlenül, hogy ismeri az Urat. Mert csak is úgy ismerheti, hogy Jézus Krisztus az ő megváltója. Ő betelt azzal a szeretettel amit kapott a megtérés által. Ezt kétségbe nem lehet vonni, ez egy olyan öröm amit én is átéltem. Gondolom sokan ezt tapasztalták. Ahogy a kis baba kijön erre a világra előbb sír aztán nevet. Előbb sírtam én is a feszület előtt, ( nem egy fétis kereszt előtt, hanem előttem megjelent a felfeszített Krisztus a saját szobámban, erről eddig nem mondtam senkinek) mert nekem megadatott, hogy lássam Őt, láttam felfeszítve szellemi látással. Pedig azelőtt semmit sem tudtam róla. Nem, hogy nem tudtam, de kinevettem azokat akik azt vallották, hogy Isten létezik.

 Ez így van sokszor, de Isten aki mindent ismer és hatalmába van mindenre, mert Ő a Teremtő Isten, szereti a gyengéket, de szereti az igazságosságot is. Szereti azokat is akik most ellenségei. Ahogy én is az voltam. 

 Úgyhogy aki csak most zsengéje, Isten befogadott gyermeke, tudnia kell már most, hogy egy olyan erős kézben van, hogy se a pokol se a halál nem vesz rajta hatalmát. A keresztény narratíva erről sokat ír, beszél, az evangélisták sokszor egyetértenek, de ha nincs Isten Szelleme bennünk, minden hiábavaló. Most itt nem is szeretném abbahagyni, mert egy fontos dolog amiben nem szeretnék vétkezni. A Biblia a kanonizált és még más írások, ezek egy információk Istentől, de ha nincs szellem ami megmagyarázza és életet nem lehel, abból csak nagy bajok származnak. Ezért az ige azt mondja többször, hogy akinek van füle az hallja. De hát mindenki hallja vasárnaponként a prédikációt, akármit mondanak, el van fogadva. A Biblia egy könyv, tévesen Isten szavának mondják. Pedig az Isten szava a Szent Szellem által mondatik. Persze a Bibliai igékkel összhangban, vagyis nem a betű hatalma, hanem annak az ismerete fontos, hogy két tanú szerint legyen a szónak teljes bizonysága, az Ige és a Szent Szellem.

 Fiatal testvéreim, ne ijegytek meg attól, hogy a Biblia elég nehéz értelmezésileg, a saját tapasztalatom az, hogy ha valamit nem értesz meg lépj tovább. Egy egyszerű példa ami bevált nálam.

 Volt egy brazil földműves aki kapott egy földet, hogy megmunkálja. De a föld tele volt sziklákkal és kivágott fák gyökereivel. Mit tehetet a földműves, kellett szántani és ültetni, mert sürgette az idő, nem volt ideje kigyomlálni eltakarítani a sziklákat. Táplálékra volt szüksége. Az ekéjével kikerülte az akadályokat. Szüksége volt az idei termésre. Aztán módszeresen eltávolította az akadályokat idővel.

 Ez egy egyszerű példázat, de van értelme a Biblia fokozatos megértésében. Nincs minden kész azonnal. Ez egy folyamat, számomra a mai napig tart, mintha nem lenne vége. Igazából nem hiszem azt, hogy vannak olyan emberek ezen a földön, hogy mindent tudnak. 

 A szeretet a legfontosabb, Istent imádni és szeretni a felebarátunkat, az Igazság és Isten Igéje legyen a mi ékkövünk ebben a hazug világban.

 

" Gondolatok" c. könyv, részlet.

 Apokrif írásokból merítettem.

“ Gondolatok” c. könyv, részlet.

„Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van.”

Az Úr tehát (velem egyetemben) tagadja az emberi „atyák” és „mesterek” létjogosultságát. Ami a tanítókat illeti, az ő hitelességüket bizonyos szűrők használatával elfogadom, hiszen – amiként az apostolok is – lehettek és lehetnek Isten eszközei abban, hogy a választottakat megértéshez segítsék, ám nagyon fontos, hogy ettől ők még nem tanítók, hanem csupán eszközök az Úr kezében! Mózes apokalipszise 16. részében sátán így beszél a kígyóhoz:

„És az ördög beszélt a kígyóval, mondva: – Kelj fel, gyere hozzám, és hasznos dolgokat mondok neked! Akkor elment hozzá a kígyó és az ördög mondta neki: – Hallom, hogy értelmesebb vagy az összes állat között, és mind beszédbe elegyednek veled! Ugyanakkor megalázkodsz a legkisebb előtt is! Miért Ádám dudváját eszed, meg az ő feleségéét, és miért nem a paradicsom gyümölcséből? Kelj fel és menjünk, vetessük ki őket a paradicsomból, hogy mi is kivetessünk általa. Ezt mondja neki a kígyó: – Félek, nehogy megharagudjon az Úr! Ezt mondja neki az ördög: Ne félj! Legyél az én eszközöm és én a szád által szavakat mondok, mely által megcsalhatod őt.”

A történet folytatását ismerjük. Ám azt – amennyiben nem találkoztál ezzel az „apokriffal” – nem ismerheted, mi volt Isten pontos válasza a kígyó cselekedetére. Íme: Mózes apokalipszise 26. rész: „Miután nekem ezt mondta, így szólt a kígyóhoz; nagy haragban szólt hozzá: – Mivel ezt művelted és hálátlan eszköz lettél, ezért míg csak megcsalod szívükben az általmenőket, átkozott leszel minden állat között. Eddigi eledeledtől megfosztatsz, földet eszel majd életed minden napján. Melleden és hasadon csúszol majd, és nem lesz kezed, sem lábad. Nem lesz kezed, füled, vagy tollad, vagy semmilyen testtagod, amely azoknak van, akiket becsaptál, és miattad kiűzettek a paradicsomból. És ellenségeskedést vetek közéd és az ő sarja közé, ő a te fejedet tartja szemmel, te pedig az ő sarka után leselkedsz az ítélet napjáig.”

És ha már említésre került a paradicsom, illetve az Éden, ahol Ádám és Éva mint halhatatlanok a tökéletes ártatlanságban éltek, akkor ismét hadd egészítsem ki egy az előző írásomban is kijelentett nézetem. Azt mondtam tehát, hogy a paradicsom, illetve az Éden nem e fizikai világban, a földön volt. Idéztem is Mózes apokalipsziséből azt a részt (29.) ahol Éva elmeséli az egész bűnbeesés történetét, amelyet e szavakkal zár: „És a földön lettünk.” Ebből következően tehát kijelenti azt, hogy addig (nyilván) nem ott voltak. Ám azt nem idéztem, amikor Ádám, majd utána hat nappal Éva is meghal, Isten pedig elrendeli, 17 hogy fizikai testüket hova helyezzék. Íme az említett szakasz kétszer is megerősítve. (Móz.ap.37, 40,) „Miközben Szeth így beszélt anyjával, harsonáztak az angyalok arcra borultan, és félelmetes hangon kiáltottak és mondták: Áldott az Úr dicsőséges teremtményeiben.

Megkönyörül kezének alkotásán, Ádámon! Miközben ekképpen zúgták az angyalok, jött egy hétszárnyú a szeráfok közül, az Acheroni tóba vitte és megmosta őt Isten színe előtt. Fekve ottan eltöltött három órát, és akkor kitárta kezeit a mindenség Ura, aki szent trónján ült, felemelte Ádámot és átadta Mihály főangyalnak: – A paradicsomba vidd őt, a harmadik égig, és hagyd ott ama nagy és félelmetes napig, melyen a világ fölött rendelkezni fogok.

Mihály, a főangyal fölvette őt és elvitte oda Ádámot és letette őt, ahogyan Isten mondta neki, amikor megbocsátott Ádámnak.”

„Akkor így szólt Mihály főangyalhoz: – Menjél el a paradicsomba, a harmadik égbe és hozz nekem gyolcsokat, bysszuszt és szíriai gyolcsot, hármat. És Isten ezt mondta Mihálynak, Gabrielnek, Urielnek, Rafaelnek: – csavarjátok a gyolcsokba Ádám testét és hozzatok olajat, az illat olaját és öntsétek rá. Ezek megtételével temették el testét. És az Úr ezt mondta: – Hozzátok el Ábel testét is. És elhozták, hoztak más gyolcsokat és eltemették azt is, mert temetetlen volt azóta, hogy Káin megölte testvérét. Káinnak nagy gondja volt, hogy elrejtse azt, de nem tudta. Nem fogadta be a föld, azt mondván: Nem fogadok be más testet, míg a belőlem vett és teremtett forma vissza nem tér hozzám. Az angyalok pedig felvették őt, elhelyezték atyja mellé, amíg atyja halott lesz, és mindkettőt Isten 18 rendeletére temették el a paradicsom egyik részében, azon a helyen, ahonnan Isten a földet vette. És Isten elküldött hét angyalt a paradicsomba, sok illatszert hoztak és eltették a földbe. És így vették a két testet és eltemették azokat arra a helyre, amelyet megsirattak és előkészítettek.”

Ezek bizony igen érdekes igék, de nézzünk meg még egyet a Jubileumokból 3:9

„És miután Ádám eltöltött negyven napot teremtésének földjén, elvittük őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt, de feleségét a nyolcvanadik napon vitték be, és csak ezután lépett az be az Éden kertjébe.”

Tehát Ádám nem az Édenben lett teremtve, hanem a „teremtésének földjén”. Ebből azonban nem derül ki, hogy ez a föld (paradicsom) melyik is pontosan, az viszont egyértelműen látszik nézetem szerint, hogy a paradicsom nem a mi általunk ismert földön volt, hanem egy magasabb (frekvenciájú) helyen. A harmadik égben. Ellenben a föld, amelyből Isten Ádámot gyúrta „onnan lett véve”. Tehát onnan és nem innen. Érdekes, hogy a föld még Ábel testét sem vette be, hiszen az (a test) bár már a földön született, mégis két olyan ember testéből, akik nem a föld porából lettek gyúrva hanem a paradicsom földjének porából. (Frekvencia differencia). Ugye a zsidók szerint Isten hét eget teremtett, ahogyan hét volt a mai hattal ellentétben a földet ölelő „burkok” (szférák) száma is. De van itt még egy vonatkozó ige, egy másik „apokrifból” a Jubileumok könyvéből. Jubileumok 2:7

„Azon a napon megalkotta a tengereket, a különálló 19 elválasztott gyűjtőhelyeik (azaz medencéi) szerint, minden folyót, a hegyek és a földek vizeinek (víz)gyűjtőit, minden tavat, a föld összes páráját (harmatát), és a fajtája szerint magot hozó magot, és minden sarjadékot, és gyümölcsöt termő fát, az erdőket és az Éden kertjét Édenben, kedvtelésre és táplálékul.”

Éden kertjét Édenben? Tehát a paradicsom, az Éden és a mi földünk nem egy helyen volt? A paradicsom nem azonos Édennel? Ezek szerint így van. Jubileumok 2:16 És befejezte minden művét a hatodik napon: mindent, ami az égben van, a földön, a tengerekben, a mélységekben, a fényben és a sötétségben, és mindenütt. Hát igen, érthető, hogy ezek az igék miért szorultak ki oly sok kánonból. De most vissza a tanítókhoz! Ha egy ember, aki tanítónak tartja magát megkülönböztetett tiszteletet vár el, magát bármilyen szempontból az őt hallgatók fölé emeli, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy az a tanító nem az igazságot tanítja.

Az Úr azt mondta, hogy aki a legnagyobb akar lenni, az a legkisebb legyen! (Lk 22:26 neovulgáta)

 „Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga.”

A tekintély elvárása biztos jele a hamisságnak! Ne értsd félre! A tekintély és a tisztelet ez esetben nagyon nem ugyanaz a fogalom! A tisztelet minden embernek kijár, míg a tekintély nem! Az Úré a dicsőség és nem az emberé! Aki magával dicsekszik, az megtagadja az Isten dicsőségét. Aki azért vár el tekintélyt, tiszteletet, mert megnyilvánítja azt, amit az Úrtól kapott, az más tollával ékeskedik. Kisajátítja az Isten dicsőségét és annak fényében sütkérezik, ami nem az övé. Az ilyen tanítóktól óvakodjatok! „Ti pedig mindannyian testvérek vagytok” nem pedig egymás alá rendeltek.

Írta Ted Kereshe.

Az utolsó három hét ( Énok könyve, részlet).

 Az utolsó három hét ( Énok könyve, részlet).

 

 Kedves olvasók, vettem a bátorságot, hogy elemezzem ennek a könyvnek a mondanivalóját a magam meglátása szerint. Ez a könyv, Énok könyve nem került be a kánoni Bibliába. Megítélésem szerint pedig Isten szava ez is. Igaz az is, hogy nehéz értelmezése van, abból a szempontból kifolyólag, hogy nem mindig ismerem fel az időrendet és, hogy melyik periódusokra utalnak Énok szerinti az úgynevezett hetek. Dániel könyvében ezt könnyebb meghatározni, hiszen csak 7x7 hétről ír. Itt az Énok könyvében fedeztem fel ezt az utolsó hetet ami egybevág Dániel könyvében leírt hetedik héttel. De az újszövetségi írásokban maga az Úr is kitért ezekre az időkre Máté 24. fejezetében. De ha Énok számításait követjük, akkor felfedezhetjük a csoportosításukat. Ezért igazából nem veszem figyelembe ezeket, mert a bonyolultsága miatt elveszlik az eredeti mondanivaló. Tehát itt következőkben nem fogom felvetni a hetek jelentőségét. A szövegbe pedig zárójelbe beillesztem a saját észrevételeimet. Tehát:

91. 11. Akkor elmetszik az igazságtalanság gyökereit, és a bűnösök kard által pusztulnak el. Az istenteleneknek mindenütt elmetszik gyökereit, és azok, akik erőszakoskodást terveznek és káromkodnak, kard által pusztulnak el. ( Szerintem ez már az Úr közvetlen eljövetele előtt történik a Dániel könyv hetedik hét vége)

12. Ezután egy másik hét támad, a nyolcadik, ( ez is azt mutatja, hogy az idő nem áll meg, Énok tovább számlálja a heteket, szerintem amely átmegy az ezeréves birodalomba, ahol az Úr a király és igazságosság uralkodik) az igazságosságé, és egy kardot kap majd, hogy ítéletet és igazságosságot gyakoroljon azok felett, akik erőszakos tetteket követtek el, és a bűnösök az igazak kezeibe adatnak át. ( És aki győz, és aki mind­vé­gig meg­tart­ja az én cse­le­ke­de­te­i­met, an­nak ha­tal­mat adok a po­gá­nyo­kon, hogy le­gel­tes­se őket vas­vessző­vel, és mint cse­rép­edé­nye­ket, úgy fog­ja össze­tör­ni, amint én is ha­tal­mat kap­tam az én Atyám­tól, és an­nak adom a haj­nal­csil­la­got. (Jel 2, 26-27).

Szá­já­ból éles kard jött ki, hogy az­zal ver­je a po­gá­nyo­kat, vas­vessző­vel fog­ja le­gel­tet­ni őket. A min­den­ha­tó Is­ten bú­sult ha­rag­já­nak bor­saj­tó­ját fog­ja ta­pos­ni. Ru­há­já­ra és de­re­ká­ra oda volt írva a neve: ki­rá­lyok Ki­rá­lya és urak­nak Ura. (Jel 19, 15).

13. Ugyanennek befejezésekor házakat szereznek majd igazságosságuk által, és a Nagy Király háza dicsőségben mindörökre felépül. ( Ami­kor pe­dig el­jön az Em­ber­fia az ő di­cső­sé­gé­ben és vele mind a szent an­gya­lok, ak­kor el­fog­lal­ja majd di­cső­sé­gé­nek tró­nu­sát. Elé­be gyűj­tet­nek mind a né­pek, és el­vá­laszt­ja őket egy­más­tól, mi­ként a pász­tor el­vá­laszt­ja a ju­ho­kat a kecs­kék­től. A ju­ho­kat jobb keze fe­lől, a kecs­ké­ket pe­dig bal keze fe­lől ál­lít­ja. Ak­kor ezt mond­ja a ki­rály a jobb keze fe­lől ál­lók­nak: Gyer­tek, én Atyám­nak ál­dot­tai, örö­köl­jé­tek azt az or­szá­got, amely szá­mo­tok­ra ké­szít­te­tett a vi­lág te­rem­té­sé­től fog­va. (Mt 25, 31-33). (Számomra teljesen világos, hogy azokhoz szól akik a világ teremtése óta választottak, azokhoz akik a földet öröklik, ahogy Isten megígérte Izrael fiainak, de népek is élhetnek vele együtt.)

14. Ezután a kilencedik héten az egész világ számára kinyilvánul az igazságosság ítélete, és az istentelenek minden műve eltűnik majd az egész földről; a világ fel lesz jegyezve a pusztulásra, és minden ember az egyenesség útja után néz majd. ( ez is azt bizonyítja, hogy ez a nyolcadik hét nem a végső állapot, hiszen tudjuk azt, hogy Isten egy új földet és eget ad, a régiek pedig elmúlnak).

15. Ezután a tízedik héten, a hetedik részben következik be a nagy, örök ítélet a Virrasztókon és a hatalmas, örök mennyeken, amelynek folyamán végrehajtja a büntetést az angyalok között. (Ami­kor el­te­lik az ezer esz­ten­dő, a Sá­tán el­ol­da­tik fog­sá­gá­ból, és ki­megy, hogy meg­té­vessze a föld négy sar­kán levő né­pe­ket, Gó­got és Ma­gógot, hogy össze­gyűjt­se há­bo­rú­ra azo­kat, akik­nek annyi a szá­muk, mint a ten­ger ho­mok­ja. És fel­vo­nul­tak a föld szé­les­sé­gé­re, és kö­rül­vet­ték a szen­tek tá­bo­rát és a sze­re­tett vá­rost, de tűz szállt alá az ég­ből, és meg­emész­tet­te őket. És az ör­dög, aki meg­té­vesz­tet­te őket, a tűz és kén­kő ta­vá­ba vet­te­tett, ahol a fe­ne­vad és a ha­mis pró­fé­ta is van, és gyöt­rőd­nek éj­jel és nap­pal örök­kön-örök­ké. (Jel 20, 7-9):)

16. Az első ég el fog tűnni és el fog pusztulni; új ég jelenik majd meg, és az ég minden ereje hétszeresen világít majd örök időkig. ( Itt Énok tovább lát a mulandón, de van egy megjegyzésem, nem értem miért ír még a hetekről, én ugyanis úgy tudom, hogy az idő megáll majd az örökkévalóságban, de lehet, hogy én nem értek valamit).

17. Ezután sok, számtalan hét telik majd el jóságban és igazságosságban mindörökké, és a bűn (többé) szóba sem kerül attól fogva mindörökké.(Ami­kor pe­dig ez a rom­lan­dó test ro­mol­ha­tat­lan­ság­ba öl­tö­zik, és a ha­lan­dó hal­ha­tat­lan­ság­ba öl­tö­zik, ak­kor be­tel­je­sül az az ige, amely meg van írva: A di­a­dal el­nyel­te a ha­lált. Ha­lál, hol a te di­a­dal­mad? Ha­lál, hol a te ful­lán­kod? A ha­lál ful­lánk­ja pe­dig a bűn, a bűn ere­je pe­dig a tör­vény. De hála Is­ten­nek, aki a di­a­dal­mat adja ne­künk a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ál­tal! (1Kor 15, 54-56):).

 Kedves olvasók, akár melyik oldalból is tekintünk ezekre az Isten által kijelentett részekre, egy a legfontosabb, hogy Isten ígéretei beteljesednek. Hogy ne felejtsük el az égieket sem, azok akik a világ teremtése előtt voltak kiválasztva, hogy a mennyei paradicsomban kapják meg ideiglenes hajlékukat, aztán amikor leszáll az égből az új mennyei Jeruzsálem, ott foglalják el örök hajlékukat az emberek. Tehát van örök élet az új földön és az új égben is.

“És lát­tam új eget és új föl­det, mert az első ég és az első föld el­múlt, és a ten­ger sem volt töb­bé. És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint Is­ten­től alá­szállt a menny­ből, fel­ké­szít­ve, mint egy fér­je szá­má­ra fel­éke­sí­tett meny­asszony.

Hal­lot­tam, amint a trón fe­lől egy ha­tal­mas hang ezt mond­ta: Íme, az Is­ten sát­ra az em­be­rek­kel van, és ve­lük la­ko­zik, és azok az ő né­pei lesz­nek, és maga az Is­ten lesz ve­lük; és sze­mük­ről min­den könnyet le­tö­röl, és ha­lál nem lesz töb­bé, sem gyász, sem jaj­ki­ál­tás, sem fáj­da­lom nem lesz töb­bé, mert az el­sők el­múl­tak. Aki a tró­non ült, ezt mond­ta: Íme, min­dent újjá te­szek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a be­szé­dek meg­bíz­ha­tók és iga­zak. (Jel 21, 1-4).

A végső megoldás az örök hajlék.

 Sokan összekeverik a pokol a seol a Hadesz a holtak birodalmát, az hogy pokol, seol, Hadesz aki egy személy, ahogy a halál is, Hadesz aki holtak birodalmát őrzi, Isten aki a pokol kapuját őrzi, ezek azon helyek, nem egy és ugyanaz a hely. A pokol lesz a végállomás a kénes tó stb. Nagy a különbség. Ahogy a paradicsom sem az a végleges hely ahol örökké élni fognak az üdvözültek. Gondolom az egy terminál, egy olyan hely amit el sem tudunk képzelni, mert senki nem írta meg, ahogy Pál apostol sem. De a mennyei Jeruzsálemről többet tudunk. Az ezeréves birodalomról is tudunk, meg az új ég és új földről is vannak említések. Egy igazi hely ugyanis az Istentől adott mennyei Jeruzsálem, az az Isten és az emberek sátra, együtt fog élni Isten az emberekkel.

 Már annyit tudok, hogy akit a keresztények Jézusnak neveznek, soha nem volt pokolba leszállva. 

Az más kérdés ami a halottak birodalma, azoké akik itt nyugszanak a feltámadás ideéig, ezt olvashatjuk a halottak birodalmáról a Jób, Ézekiel és más hitelesnek gondolom, apokrif írásokból, de ezek mind kapcsolódnak a szellemi megváltásról, ami azelőtti nem is volt ismeretes olyan fokon azután, hogy Isten kiöntötte Szent Szellemét a Gyülekezetre. A holtak birodalmának őrzői kapuőrei, Hadesz, de ebbe nem mennék bele mert hosszú történet. 

 A kemény nyakúság miatt sokan ott maradnak az ítélet órájáig. Csakis azért gondolom így, mert már azelőtt el volt döntve. Hogy érthetőbb legyek, azok akik elhunytak még a Messiás eljövetele előtt, sok sok évszázadok előtt meghaltak, de hittek abban, hogy eljön a Messiás - ezekhez jött vagy ment le nem testileg, hanem szellemileg oda ahol vannak most, az én véleményem szerint már akkor amikor azok az emberek éltek, megkapták az Istentől a bizonyságot, hogy üdvözültek a hitük által. De ez csak az én véleményem. Abban az időkben nem voltak igazából teljes mértékben meggyőződve arról, hogy a Messiás elhozza nekik a szabadságot akkor az idejükben, igazából testiesek voltak de szerették Istent. De a remény megvolt, amit Úr tökéletesen be is teljesített Ábrahámban.

  Énok aztán Matuzsálem de sokan mások akik tolmácsai voltak Isten bölcsességének az özönvíz előtt. Ezek az emberek meghaltak mielőtt elpusztult a világ a víz által. Kivéve Enokot aki élve volt elragadva a mennybe, de jóval előbb, mielőtt bekövetkezett volna a víz általi pusztítás. Ez a mai napig érvényes azok iránt akik Krisztusban vannak elrejtve, akik nem látják meg a nagy megpróbáltatás idejét ami eljön hamarosan az egész földre. 

  De bizony a névleges zsidó ( az nem az igazi zsidó aki szellemileg Ábrahám fiai szerinti zsidó, hanem földbitorló kazárok meg egyebek), a névleges keresztény ( akik jogtalanul birtokolják Isten Fia nevét, van egy csavar ebben, mert Isten bölcsességéből kifolyólag Isten Fia nevét nem tette publikussá a hitetlenek közé , csakis azoknak nyitotta meg akik őt keresik és szeretik) nem menekül meg attól a megpróbáltatásoktól ami közeleg. Mert közeleg kétség nem fér hozzá, nem tudom, hogy mikor kezdődik el, nem ígérek semmit, de a tendencia arra következtet, hogy nincs messze aminek be kell következnie. De lehet még háromszáz év is, ha igaz az a feltevés, hogy háromszáz évet hozzáadtak a 6. században a papok. Amikor eljön az Úr rendet teremteni, de ez egy feltételezés, nem alaptalan számítások szerint. De ki tudja azt megmondani. 

 

 Igazából, csak gondolkozok, minél tovább gondolkozok és felderítek, annál hülyébbnek érzem magam. Annyi potenciát látok ezekben a témákban, mintha egy feneketlen tengerben úszkálnák, keresve a vízfenéket egy biztonságos támaszt, de nem találok, gondolom azért mert nincs is, így kell úszni a szellem tengerében, semmire sem támaszkodva, csakis Isten sugallt szellemében fogant gondolatok áradatával elragadva sodródni az örökkévalóság tengerében. Csakis egy biztos támasz Isten igéje, kimondott szó amit meghall a fül.

Gondolatgerjesztő.

 Gondolatgerjesztő.

 Már többször említettem, hogy nem vagyok tanító, lelkész sem igemagyarázó, talán azért mégis elmondom amit én kaptam, azt átadnám az embereknek. Ebben jól érzem magam mert nekem csak ennyi a dolgom, hogy elindítsam a gondolatokat. Persze a legfőbb cél, hogy Krisztushoz irányítsuk minden gondolatunkat. De ez sem tőlem függ. Minthiába erőlködünk, hogy legalább egy lelket Krisztushoz vinnék, amit mindenki szeretné a hívők között, főleg a rokonai között, sokféle metódussal, érzéki befolyással, semmi értelme, ebben biztos vagyok, mert Isten a mi Atyánk teljes tökéletesség, tudja ki az aki ebben a nyomorult világban szereti őt. Erre kell gondolnunk, hogy szeretjűk e azt az Istent aki nem csak Szeretet, hanem Szent és Igaz. Aki a kegyelmi időszakban szerető Isten Jézus nevében, de a következő időben ítélő hatalmas bíró. Senki nem kerüli el az Ő ítéletét, akik nem voltak Krisztusban elrejtve, de ez már tényleg lejárt lemez. Hiszen ez már közhely, de annyira nem élethű, mert kopott, de mégis igaz….. Majd meglátjuk a hitetlenség körében.

 Ki az aki örökli az örök életet? Nagyon egyszerű, akiket Isten kiválasztott erre. Akik felismerték bűnös mivoltukat, azok akik felfedezték magukban, hogy ebben a testben nincs üdvösség. Nincs semmi ami itt tartaná őket. De az Úr a Szent Szellem által képezi ezt. Semmi köze az emberi beavatkozásnak. Nehogy gondolja valaki, hogy ő valamit ér. Semmit nem ér, írta a Mindenható a Szent Szellem által.

 Az Isten Fiában hit, ami hit teljessége, az menti meg a bűnöst az örök haláltól. 

Lehet ezen nevetni meg gúnyolódni, de már ma megvannak a jelei, hogy Isten az emberek elé tárja az amit már előre megtervezett. Jót és rosszat. A keresztények általában jó istennek nevezik JHVH láthatatlan Istent. Biztosan nem is ismerik ebből a szemszögből. Bizony a mi Istenünk a kegyelmi időszakban a Jobbik oldalát mutatja. Tehát csinálj amire kedved támad, Isten megbocsát, ez az amikor nem ismerik a kegyelmet, és mi az egyáltalán. Isten nem egy valaki, hanem egy Mindenható Isten, aki nem csak kegyelemben hanem Igazságban és Szentségben Van. Vagyis Ő az Egész, kívül nincs semmi. Egyáltalán nincs semmi, azért említettem ezt mert mi is, mi emberek egy alkotása vagyunk Istennek. Ő rendelkezik felettünk.

 

Nem minden tiszta amit tisztának tartanak...

Iréneusz (Εἰρηναῖος) - Az eretnekek ellen

(vagy: Eretnekség ellen) 5. Könyvből.

XIII. Fejezet (13.)

1. Had elemezzük ellenfeleinket, - vagyis azokat, akik saját üdvösségük ellen szólnak - tájékoztassanak minket [ezekben a dolgokban]: A főpap elhunyt lánya; az özvegyasszony halott fia, akit kivittek [temetni a város] kapujához közel; és Lázár, aki négy napig feküdt a sírban, - milyen testben támadtak fel újra?

Ugyanazokban, nem kétséges, amelyekben meg is haltak. Mert ha nem lennének valóban ugyanazokban, akkor minden bizony nem ugyanazok az egyének. Akik meghaltak, azok támadnak fel újra, mert [az Írás] azt mondja: „Az úr megfogta a halott ember kezét, és mondta neki: Fiatalember, mondom neked: Kelj fel! És a halott ember felült, és megparancsolta nekik, hogy adjanak neki valamit enni; és átadta őt anyjának.” (Luk. 7:14-15) Ismét, Lázárt hívta: „nagy hangon mondván: Lázár, jöjj ki; és aki halott volt, kijött halotti pólyába csavart kezekkel és lábakkal.” (Ján. 11:43-44) Ez jelképesen az az ember, aki meg van kötözve a vétkekben. Ezért mondta az úr mondván, „Oldjátok el őt, és hagyjátok, hogy elinduljon!”

Mivel tehát azok, akik meggyógyultak, azokban a tagokban váltak teljessé, amelyekben korábban lesújtattak; és a halottak is azonos testekben támadtak fel, tagjaik és testük egészséget kapva, és az az élet, amelyik megadatott az úr által, aki előre jelzi az örök dolgokat az ideiglenes által, és megmutatja, hogy ő maga az, aki képes kiterjeszteni mind a gyógyulást, mind az életet az ő kézmunkájára, hogy szavai ezen jövőbeli feltámadásra vonatkozóan is hihetők lehessenek; így a vég idején is, amikor az úr kihirdeti szózatát, „az utolsó trombita által,” (1Kor. 15:52) a halottak feltámadnak, ahogy maga is kijelenti: „Eljön az óra, amelyben minden halott, akik a síremlékekben vannak, meghallják az ember Fiának hangját, és kijönnek; akik a jót tették az élet feltámadására, és azok, akik gonoszt cselekedtek az ítélet feltámadására.” (Ján. 5:28-29) ( Ireneusz itt nem tett különbséget a két feltámadás között időben, hiszen a kettő között 1000 év van, meg ezt sem vette figyelembe, hogy Pál. Lázár feltámadása csakis a jövő kép előhírnöke, de Lázár nem lett Isten hasonlóság megújult testben, hiszen újból meghalt mint más ember).

2. Hiábavalóak tehát, és valóban szánalomra méltóak azok, akik nem döntenek úgy, hogy lássák, ami ilyen nyilvánvaló és tiszta, hanem kitérnek az igazság fénye elől, megvakítva magukat, mint Oidipusz a tragédiában. És ahogy azok, akik nem gyakorlottak a birkózásban, amikor küzdenek a másikkal, megragadják az ellenfél testének egyik részét, és amit megragadtak az által valójában elesnek, mégis, amikor elesnek, azt képzelik, hogy győzedelmeskednek, mert csökönyösen tartották azt a részt, amit kezdetben megfogtak, és a bukáson felül még nevetségessé is válnak; ugyanígy van az eretnekek kedvenc kifejezésével kapcsolatban is: „Test és vér nem örökli Isten királyságát;” miközben Pál két kifejezését megragadják, anélkül, hogy figyelembe vennék az apostoli értelmezést, vagy hogy a kifejezéseket erősen meg nem vizsgálták, hanem puszta kifejezéseket ragadtak meg önmagukban, ezek hatása következtében halnak meg, legyőzetve annyira azokban, hogy meghazudtolják Isten üdvrendjét.

3. Mert így azt fogják állítani, hogy ez a rész szigorúan a hústestre vonatkozik, és nem a testi cselekedetekre, amint kimutattam, így úgy állítják be az apostolt, mint aki önmagának mond ellent. Mert rögtön ezt követően, ugyanabban a levélben végül így szólt a testre hivatkozva: „Mert ennek a romlandónak romolhatatlanságot kell felöltöznie, és ennek a halandónak halhatatlanságot. Így, amikor ez a halandó felölti a halhatatlanságot, akkor beteljesedik, ami megíratott: A halál elnyeletett a győzelemben. Ó halál, hol a fullánkod? Ó halál (seól), hol van győzelmed?” (1Kor. 15:53-54)

Nos, ezek a szavak megfelelően hangzanak majd el abban az időben, amikor ez a halandó és romlandó hústest, amely a halálnak van alávetve, amelyet a halál egy bizonyos uralma is nyom, feltámad az életre, felveszi a romolhatatlanságot és halhatatlanságot. Mert akkor valóban legyőzetik majd a halál, amikor az a hústest, amelyik elnyomatott kijön ennek uralma alól. És ismét a Filippibelieknek ezt mondja: „De a mi polgárjogunk a mennyben van, ahonnan a Szabadítónkat is várjuk, az úr Jahósuát, aki átalakítja megalázott testünket, hogy megfelelő legyen dicsőségének testéhez, ahogyan ő képes (ita ut possit) rá saját erejének működése szerint.” (Fil. 3,20-21)

Melyik tehát ez a "megalázott test", amelyet az úr átalakít majd, hogy így alkalmazkodjon "dicsősége testéhez"? Nyilvánvalóan ez a test, amely húsból van, amely valóban megaláztatik, amikor a földbe esik. Nos, az átalakulás [úgy történik meg], hogy amíg halandó és romlandó, halhatatlanná és romolhatatlanná válik, nem saját megfelelő lényege alapján, hanem az Úr hatalmas munkája alapján, aki képes felöltöztetni a halandót halhatatlansággal, és a romlandót romolhatatlansággal.

Ezért mondja: „hogy a halandót elnyelhesse az élet. Az, aki tökéletességre vitt minket ebben, az az Isten, aki a Szellem foglalóját is nekünk adta.” (2Kor 5,4-5) Ezekkel a szavakkal leginkább nyilvánvaló módon hivatkozik a hústestre; mert a lélek nem halandó, sem a szellem. Nos, amikor a halandóságot elnyeli az élet, amikor a test már nem hal meg többé, hanem élő és romolhatatlan marad, himnusszal dicséri Istent, aki tökéletesített minket ebben. Azért tehát, hogy tökéletessé válhassunk ebben, helyesen mondja a Korintusiaknak, „Dicsőítsétek Istent testetekben.” (1Kor. 6:20) Nos, Isten az, aki halhatatlanságot teremt.

4. Hogy ezeket a szavakat a hús testére vonatkoztatja, és nem másra, nyilvánvalóan, kétségkívül és minden kétértelműségtől mentesen deklarálja a Korintusiaknak: „Mindenkor testünkben hordozzuk Jahósua haldoklását, hogy a Felkent Jahósua élete is megnyilvánuljon testünkben. Mert ha mi, akik élünk halálra adatunk Jahósua kedvéért, ez azért van, hogy Jahósua élete is megnyilvánulhasson halandó hústestünkben.” (2Kor 4,10-11)

És hogy a Szellem körülfogja a hústestet, ugyanebben a levélben mondja: „Hogy Krisztus levele vagytok, szolgálatunk által, nem tintával, hanem az élő Isten szellemével, nem kőnek tábláira, hanem szív húsának tábláira.” (2Kor. 3:3) Ha tehát, a jelen időben a testi szívek a Szellem részesévé válnak, mi csodálatos van abban, ha feltámadásban megkapják azt az életet, amely a Szellem által biztosított? Amely feltámadásról az apostol a Filippibeliekhez írt levelében beszélt: „Idomulva az ő halálához, ha valamely módon elérhetném a feltámadást, amely a halálból van.” (Fil. 3:10-11)

Milyen másik halandó test tehát, amire az élet érthető, mint ami nyilvánvalóvá válik, hacsak nem abban az létezőben, amelyik halálra is adatik az Istenért való tanúság miatt? Amint ő maga kijelentette: „Ha mint egy ember küzdöttem a fenevadakkal Efezusban, mi előnyöm lenne, ha halottak nem támadnak fel? Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Nos, ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hirdetésünk, és hitetek is hiábavaló. Ebben az esetben Isten hamis tanúinak találtatunk, mivel tanúságot tettünk arról, hogy Ő feltámasztotta Krisztust, akit [ezen feltételezés mentén] nem támasztott fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. De ha Krisztus nem támadt fel, a hitetek hiábavaló, hiszen még továbbra is bűneitekben vagytok. Ezért azok, akik elaludtak Krisztusban, elpusztultak. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. De most Krisztus feltámadt a halálból, elsőzsengéjeként azoknak, akik elaludtak; mert, ahogy ember által [jött] a halál, ember által [jött] a halottak feltámadása is.” (1Kor 15,32)

5. Ezért, ahogy már említettem, ezeknek az emberek vagy azt kell állítaniuk, hogy az apostol magával ellentmondó nézetet vallott, ami ezt a kijelentést illeti: „Test és vér nem örökölheti Isten királyságát;” vagy másrészt, kénytelenek lesznek minden passzust romlott és görbe értelmezéssel ellátni, és így a szavak értelmét feldönteni és megváltoztatni.

Mert milyen értelmes dolgot mondhatnának, ha egyébként törekednének értelmezni azt, amit megírt: „Mert ennek a romlandónak romolhatatlanságot kell felölteni és ennek a halandónak halhatatlanságot;” és „Hogy Jahósua élete megnyilvánulhasson a mi halandó hústestünkben;” és az összes többi olyan rész, amelyet az apostol nyilvánvalóan és világosan kijelentett a feltámadás és a test romolhatatlansága kapcsán? És így kénytelenek lesznek tévesen értelmezni olyan részeket, mint ezek, akik nem döntöttek úgy, hogy megértsék az egyetlen helyeset. Eddig az idézet.

 ( Az én véleményem az is, hogy Iréneusz nem látta azt a különbséget, hogy Pál apostol mikor milyen időkre és mire utal, hiszen 2 korintusi levél 5. fejezetében olvashatjuk tisztán és értelmesen hogy ebben a világban vajudik az ember, hogy feltöltse a szellemi ruháját.

 “ Mert tud­juk, hogy ha ez a föl­di sá­tor­há­zunk el­bom­lik, épü­le­tünk van Is­ten­től: nem kéz­zel csi­nált, ha­nem örök­ké­va­ló ház a menny­ben. Azért is só­haj­to­zunk eb­ben, mert mennyei haj­lé­kun­kat sze­ret­nénk erre fel­öl­te­ni, ha ugyan fel­öl­tö­zöt­ten is me­zí­te­len­nek nem ta­lál­ta­tunk.

 Mert akik e sá­tor­ban va­gyunk, meg­ter­hel­ten só­haj­to­zunk, mert nem le­vet­kőz­ni aka­runk, ha­nem fel­öl­töz­ni, hogy a ha­lan­dót el­nyel­je az élet. Maga Is­ten az, aki min­ket erre fel­ké­szí­tett, és aki a Lé­lek zá­lo­gát is ne­künk adta. Ezért min­den­kor bi­za­ko­dunk, és tud­juk, hogy amíg e test­ben van ott­ho­nunk, ad­dig tá­vol va­gyunk az Úrtól, mert hit­ben já­runk, nem lá­tás­ban. Bi­za­ko­dunk azért, és in­kább sze­ret­nénk el­köl­töz­ni a test­ből és ha­za­köl­töz­ni az Úrhoz. “(2Kor 5, 1-9). 

 Tehát Pál apostol nem mond ellent önmagának nem is tűnik annak sem, ha azt mondja, hogy hús és vér nem örökli Isten királyságát. Mert ennek a testnek meg kell változnia, hogy miképpen Isten tudja. Abban az ókori időkben amikor Iréneusz élt, még a tudás nem volt olyan fejlett. De az első Gyülekezet sokkal szellemi volt, de erre nem térek ki).