Az adósság kifizetve.

 

Örök élet.

 

Az emberiségnek hatalmas adóssága volt Istennel szemben, amelyet lehetetlen  kifizetni az embernek. Kiegyenlíteni a számlát a Szent Isten és az Ő igazsága előtt, ez lehetetlen. Nekünk, mint teremtményeknek, és „Mert az ő nemzetsége is vagyunk.” (ApCsel 17–28), mint adósok, nem volt olyan ár, amely kielégítené Istent, a Teremtőnket. Az ember hatalmas és leküzdhetetlen akadály előtt állt Isten szentsége közeledéséhez, a bűn akadálya, az Igaz és Szent Isten közeledése felé, aki veszteség nélkül nem képes megbocsátani a bűnt és hibátlan és ártatlan áldozatok tömérdekét az ártatlan állatok vérét ontva sem. Lásd az Ó testamentum számlálhatatlan bárány, tehén, galamb, kecske véráldozatait. Az embernek nincs ilyen makulátlan természete, hogy Istennek tetsző módon áldozzon, még akkor sem, ha darabokra tépi magát, még ha adná magát megégetni a máglyán. Isten nem lenne megelégedve ezzel és nem fogadná el ezt az áldozatot. Szükségünk van egy pót áldozatra, egy helyettesítő áldozatra, ráadásul az elsőszülöttek hibátlan  nélküli áldozatára. Ahhoz, hogy az embert megszabadítsuk a halál béklyójától, az ördög karmától és a szabadsághoz jussunk, rendelkeznünk kellene az Isteni magaslat vagy szint eszközével. Igen, az emberiség történelméből tudjuk, hogy a hit által feláldozott állatok feláldozása tetszett Istennek, de nem azért mert ebben megtalálta az engesztelést vagy gyönyörét, hanem mint előhírnöke az igazi áldozatnak; Kezdve az édeni állat halálától, akit maga Isten feláldozott (mert akkor még nem volt halál) (1Mózes 3–21), akinek a bőrével, Isten felöltöztette Ádámot és Évát, valamint az ezt követő Ábel áldozatára, akire Isten tetszéssel tekintett és az áldozat hittel való hozása stb.”És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.” (1Mózes 4-4). De ez csak hittel a jövőre nézve, ezek az áldozatok csak megelőzték az igazi áldozatot, vagy megmutatták az eljövendő tökéletes áldozatot, amelyet Ő maga hozott a bűn és a bűnök megbocsátása érdekében. Isten ebben a periódusban ; Ádám bukásától a Krisztusi feszületig,  mint egy tükör, bemutatja nekünk a bűn súlyosságának következményét. Ezek a számtalan állatáldozatok és mérhetetlen mennyiségű vér, csak Krisztus vérének hatalmas értékességét jelzi (1Péter 1-19). De ezek a számtalan áldozatok  közel se elégítették Istent. „Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél.” (Zsid 10–5,6). 

  Az egész Ószövetség, mielőtt Jézus Krisztus megjelent volna a Jordánon, ahol Bemerítő Jánoshoz érkezett, jellemzi a korszakot, "Krisztus útmutatója és a jövőbeli áldások árnyéka". Bemerítő János, mint az Ószövetség utolsó prófétája, teljesítette azt a küldetést, amelyet Malakiás próféta 3-1 könyvében hirdetett meg. Ő készítette el az utat az Úr előtt, és János így hirdeti: - Fény, - A világosság bejött ebbe a világba. (János 1-8). Ettől a pillanattól kezdve nem beszélhetünk a mai időszakról, mint a jövőbeli áldások árnyékáról, mert a Világosság eljött a világba, hogy a Világosság, a Fény megjelenése világít és világít, és az árnyékok eltűnnek. Az a fény, amelyet az ókori próféták, Isten emberei látni akartak, de nem látták meg. Ma szerencsések vagyunk, megvan az Isteni Villágosság, amely megvilágította az embereket akkor a földi jelenlétében, és megvilágítja a hívőket ma, a kegyesség nagy misztériumáról, Isten testesült meg az emberben (1Tim 3-16). Földi járása a világosságra volt jellemző, mielőtt a feszületen nem lett sötétség. Aztán három óra sötétség. A hatodiktól a kilencedik óráig sötétség volt az egész földön. (Mt 27–45). „Az Úr rávetette mindannyiunk bűneit” (Ézsaiás 53–6). A rajta való bűneink eloltották a fényt, bűn lett és átok számunkra (Gal 3-13). Nagy értékű áldozat, a szenvedés mérhetetlen mélysége, általa készített áldozat. Isteni megbocsátási módszere. Ő, áldozatot ajánlva mások bűneiért, mint az Egyszülött, Bárány tökéletes, bűn nélküli áldozat, feláldozva önmagát, Isten Fiát, mint az Ember Fiát.

Az emberiség számlájára ezt az árat Isten határozta meg. Ez a számla kiegyenlítés, kivétel nélkül minden embert érint. De csak Isten Fiában hívő, Jézus Krisztusban, tudja igazán elnyerni. A hívő ember úgy véli, hogy Isten megbocsátotta adósságát, és nemcsak megbocsátott neki, hanem gazdagabbá tette őt minden mennyei lelki áldásban Jézus Krisztusban (Ef. 1–3, 1 Péter – 3,4,5). , és megkaptuk a megerősítést, mint egy hitelkártya a kódjával együtt - “De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.” (1János 5-20). 

 A tulajdonukban van a hívőnek az Isten által adott hitelkártya, és a megértés kódja, s mi a bizonyítéka annak, hogy megkaptuk a fényt?- azt a lehetőséget vagy mint  előleget, amiben már itt a földön járhat a  hívő  az ő Istenének  való fényében, ez a praktikus megerősítése az isteni bank hatalmas mennyiségének jelenlétéről a számukra. Örök élet, amelyet biztonságos helyen tárol Isten, az Ő mennyei bankjában, és amely az Úr megnyilvánulásában és az Ő eljövetelében tárul elénk véglegesen. „Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.”(Kol 3–3: 4). 

 Az a bizonyság és gyümölcs, amelyet hit által kaptunk ajándékba, és birtokoljuk ezt az értéket, megjelenik megújult életünkben és ennek az új természetnek megfelelően, ebben a világban járva, de csak olyan mértékben, amennyire megvilágosodik bennünk a Krisztus fénye. Se több se kevesebb, mert tudniillik, a tudás csak akkor igazi tudás, amennyit az életünkben ki tudunk tükrözni, vagy átadni. Nem azon kell fáradoznunk, hogy minnél jobban tudunk megmutatkozni eme világ felé, hanem, hogy jobban megismerjük magát az adományozót. 

 Isten ismer minket, és felismer bennünket, csak azáltal, hogy Isten Bárányának vére által megpecsételődünk a Szentlélekkel. Aki, a Szentlélek, soha nem hagy el minket, és csak Isten ismeri ezt a kódot és az a lélek aki tulajdonossá válik, mert a lelkében bizonyosságot szerez az, akinek Krisztus az élete és tulajdonosa: „De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8–9). 

 A hívő teste és szíve nem átjáróház, hogy a Szentlélek ki-be jöjjön belőle. De sajnos sokszor eloltjuk a Szellemet és s ezzel megszomorítjuk. “És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.”  A Lelket meg ne oltsátok.”( Ef 4–30, 1 Thessz 5–19).

  Esetenként a hitelkártya elvesztése, ehhez vezet, bizonyságtételünk meggyengül; de nem veszítjük el a bankban a védett összeget. A kártya frissítéséhez kapcsolatba kell lépnünk a bankkal vagyis magával a bankárral.

 Mi a helyzet az Istennel való kapcsolat visszaállítással ezek után? Ha gyengeségünk és hitehagyásunk miatt valóban elvesztettük a külső bizonyítékokat, akkor a legbiztosabb lépés az, hogy segítséget kérünk tőle. A helyreállítás megfelelő isteni elvei után kapunk egy frissített kártyát, amely mindig felülmúlja az előzőt. Átolvasztott és megtanított minket Isten kegyelmének vezetésével, egy teljesen új utat járunk be, nem másat, csak felemelőbb, egy olyan utat, amely korábban ismeretlen volt, ez az út keskeny és tüskés. Nem lesz könnyű dolgunk, mert minden bukás után veszítünk és veszteséget okozunk az Úr számára. De ez által nyerünk is, mert a tapasztalat megtanít. Az emberi lelkek ellensége tudja ezt, és mindig emlékeztetni fog minket a gyenge hitünkre, és megpróbál megállítani minket útközben. A hozzánk közel álló emberek emlékeztethetnek erre minket, és talán nem is felejtik el, hogy bugdácsoltunk.  De tudjuk, hogy az Úr nem helyesbíti a hibát, hanem új erejét adja a hitünknek és új módon tanúskodik a neve érdekében. Mert az Ő akarata, Krisztus Szellemének ereje nélkül nem tehetünk semmit. A falon áttörő erő által, ugyanis a Mennyek országát harccal ( más fordításban “erőszakkal”) tudjuk birtokolni, de ez se a mi harcunk, mert ha a miénk lenne, én legalábbis vesztes lennék. ( Józsué könyve lenne az ábrázolás) De az Úr győzelme velünk, rágalmazás és az emberek véleménye fölé helyeznek. Sokkal nagyobb férfiasság az eredménye, már úgy értve, hogy sok mindenben megerősít a győzelem. 

Az Úr soha nem hagy el minket, mindig hűséges, még akkor is, ha hűtlenek vagyunk “Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.”(2Tim 2-13).

Az egész emberiség értesítést kapott a mennyei  vagyonról (az örömhírt minden teremtménynek hirdették és hirdetik ma is) - csak sokan nem hiszik el. Arra hivatkozva, hogy nincs ingyen ebéd, és mindenért fizetni kell, mert az életben fel kell áldoznia valamit, hogy kapjon vagy elveszíteni valamit, amiben az embereknek igazuk is van. „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt..” (Mt 10-39). A Csia lajos fordításban nem “élete” szó szerepel, hanem “lelkét”. A görög”ψυχὴν” lelket, leheletet és életet is jelent, de a kontextusban igazán Csia adta át jobban. Az orosz fordításban meg a “megtalálja” szó  “megőrzi”. Tehát én így értelmezném “ Aki megőrzi az ő lelkét, elveszti azt, és aki elveszti az ő lelkét én érettem, megtalálja azt.“

  Sokan nem hajlandók elfogadni az Isten ajándékát, és saját igazságával keres megközelítést Istenhez: "Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába." (Máté 5-20). „Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.” (János 10–1). Az ilyen ember a mennyei gazdagságot el akarja nyerni, aki nem a szűk ajtón megy be és Isten családjához akar tartozni, Krisztus nélkül. Igazságtalan módon kiváltságot szerez a mennyek országában, és a hűsítő fák árnyékában akar pihenni és minden jóban részt venni ahogy Júdás is elképzelte.. A búza és a konkoly együtt nő a földi mennyek országában.  Már ez a helyzet kialakult az apostolok idejében “ Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.” (2Tim 2,20)  Itt a “nagy ház” szót használja Pál apostol, a kereszténység felduzzasztott nagy háza, .A hamis és igaz keresztények egybe olvadtak a földön. Alig lehet meglátni a különbséget a keresztény és a Krisztusi között. De hála az Úrnak, mindig vannak ha kevesen is, akik világítanak Krisztus fényével, mert az Úr az égő gyertyát nem teszi az asztal alá. A világ szemében a gúny a megvetés osztály részévé válnak.

Külsőleg ez az eltérés a hamis az igazitól nem nyilvánul meg, és az igaz hívők gyenge állapota miatt is. De nem csak e miatt, hanem a hamis kép amit a sátán rajzolt az emberek szemébe, hogy hogyan lássák Krisztus követőit.  Azt tudjuk, hogy Pál apostolt majdnem halálra kövezték, annak nyomai látszottak a testén, tehát nem pirospozsgás angyali arca volt. A világ olyannak akarja látni a Krisztus híveit, ahogyan a katolikus egyház megfestette, angyalbőrbe öltöztetve.

 Az Isten a szíveket látja nem a testet  „Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit;” (2Tim 2-19).

 A testi ember nem  megy Istenhez, hogy hitelkártyát szerezzen, hogy az örök élet zálogát kapja, fél, hogy magas kamatokat kellesz fizetnie, de végül is a fénytől fél, mert megvilágítja gonosz természetét és tetteit, ahogy a bankok is átvilágítanak. 

 Igazából azt gondolja, hogy Krisztus elfogadása érdekében keményen kell dolgoznia önmagán, hogy tetszedjen Istennek - gondolja. Ahogy a névleges keresztények hirdetik, hogy az első és szükséges lépés, a megtérés és bűnbánat; ugyanakkor vállalja, hogy tetteivel, kegyességével és jó jellemével igazolja magát. Megtévesztő keresztényi hozzáállás. Ez csak egy lélekvesztő aktus, ami az első lépést jelenti, de többnyire itt van a végállomás egyes keresztényi tanításokban. Mert ez csak lelki nem szellemi megtérés. 

 Azért a kereszténység gyermek cipőben jár és ki van téve minden veszélynek, mert az Úr nem a bűnbánat Istene, hanem a világosság és tudatos értelem ajándékozója. 

 A tömeges keresztények, könnyebb utat választva, a világi keresztények sugalta rendszer és hierarchia szükségessége igája alá rendelve magát, s ezzel utlevélhez jogosult a széles úton, nem kell veszíteni, csak szaporodni és gazdagodni lelkileg esetleg anyagilag.  A kereszténységben megtaláljuk ezt az életmódot és gondolkodásmódot. Ebben a keresztény tanítások segítenek. Az emberi keresztyéni tanítások hozzáadódnak Krisztus tanításához, mint egy légy a levesben, a legrosszabb esetben követik az embert a pásztort a teológust stb. 

Beszélnünk kell azokról a keresztényekről, akik már megismerték és megízlelték, "hogy az Úr jóságos". “Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1Peter 2-3). Tehát ez is tükrözi, hogy nem ez a végcél, hanem a kezdet. 

 A tévtanítók visszafordítják a gyanútlan lelkeket az Ószövetséghez a törvény részbeni teljesítése vagy a szombat megtartása érdekében, visszatérve Izrael árnyékához, és az ígéretekhez, amelyeket Isten eltörölt  vagy egy időre elhalasztott. (Mármint a szombatot, majd vissza áll az Úr ígérete szerint a földi népeknél, az Úr nem törölte el véglegesen) de “Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” (Kol 2-16,17). A keresztényeket erősen befolyásolja a zsidó vallás szelleme, amely a kereszténység egy részét modern farizeizmussá változtatta, nem elhagyva, hanem a szolgálat anyagi elveihez, az emberi kéz szolgálatához folyamodva. (ApCsel 17–24,25) Az egyház nem hivatott arra, hogy a törvény előírásai szerint éljen, „a törvény vége; Krisztus minden hívő igazságára ”(Róm 10–4). 

 Sokan kételkednek az Úr erejében és jóságában, hogy megtudja menteni kegyelmével a bűnös embert. Hogy megmenthet egy embert bűneitől és örök életet adhat neki anélkül, hogy bármit is követelne tőle. És a bűneinket a háta mögé dobja, és már nem emlékszik rájuk. Nem szeretnék kitérni a predesztináció igazságára, mert elveszíteném a vonalat e témában.

Ha egy hívő vétkezett, méghozzá nagyon undorító módon, ez az előzménye, hogy elhagyta az Úr közelségét. Ezután képes önmagára és másokra nézni, mint általában, ahelyett, hogy elítélné körülményeit és törvénytelen cselekedeteit, kételkedni kezd a Szentírás igazságában. Következtetéseket von le, talán - Isten nem ezt mondta, vagy nem úgy gondolta -, hogy az Isten Fiában hívőknek örök élete van, és ez egy AJÁNDÉK tőle, és ezt az ajándékot nem lehet elveszíteni, amelyet még teljesítenie kell vagy hozzáadni ehhez valamit, saját erőből. Ez régi ismerős történelem. Az édenkertben sátán azzal is megtévesztette Évát, hogy "valóban Isten úgy mondta?" Erről nem kell sokat írni, mert a gyerek is tudja. Kicsit eltúlozva; ha az összes dokumentumot és prédikációt erről a témáról kiterítenénk, akkor valószínűleg többször elborítaná a földgömböt a vastag papír réteg.   Az Isteni igazság a tudás önmagunkon is múlik, mert az igazság ismerete ha megvan is adva már, ez Isten ajándéka, de aki nem megy a fényre, az csak a sötétben tud tapogatózni. Aki meg akarja valósítani az Atya akaratát, megismeri ezt a tanítást. Ha Isten beszél; Mindig az igazat mondja, és nincs benne valótlanság; - Sátán mindig hozzáteszi a szót, DE: "Valóban Isten így mondta?"

Értelmezhetjük és beszélhetünk a kenyérről anélkül, hogy megennénk, de az ízét csak akkor lehet meghatározni, megismerni ha megízlelted. A tömegtájékoztatásnak köszönhetően sokat tudhatunk New Yorkról, de ismerheti-e valaki annak atmoszféráját és illatát, ha ő maga nem volt ott és nem szívta be? Beszélhet és írhat Krisztusról, szerkeszthet tanításokat Krisztusról és taníthat másokat, de aki nem eszi a testét és nem issza a vérét, az nincs Krisztusban “Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.”(János 6-56, 57). Minden hívő ízlelheti, a szellemi kora ellenére. Különben nincs vele élete. Ez mit jelent? azt, hogy ha nem táplálkozunk belőle, akkor nem is szenvedünk vele. “Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.”

A szent háború az Úr eljöveteléig tart. A csatározások olyan gyakoriak és sűrűek a felekezeti tanítások között, a nyílvesszők repülnek a fejünk fölött, hogy a vastag és sűrű nyilak elfedik a napsugarat, és félhomály lett a földön. „De ha eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?” (Lukács 18–8). Nem talál, mert az eljövetelekor a félelem és borzadály lesz uron. Nem furcsa? - hogy a keresztények eljutottak ebbe a kritikus állapotba, amikor mindegy, hogy Isten mit mond, de csak azt hallják, amit önmagukból kiindulva értelmeznek és gondolnak, ezzel együtt aláássák a közös hit alapjait. "Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott. “Mert belopózkodtak valami emberek, akik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják”. (Júdás 3: 4). 

 A kétség a bizonytalanság a sátántól származik, aki kétségeket ébreszt és elutasítja az egyetlen szuverén Istent. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Isten kegyelmét elutasítják, a kegyelemről szóló igazság helyébe a bujálkodást és a kicsapongás, valamint a szél által fújt különböző embertanításokat követik. Megtörve az Úr tekintélyét, aki maga, emberektől és törekvéseiktől függetlenül, felkészítette az eget a szentek befogadására az örök életre az ő dicsőségében. “Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.” (János 6–40). 

 A hívő örök életének elvesztéséről szóló prédikáció durva és sértő hamis tanítás.

 Veszteség; - nem tudjuk elveszíteni azt, amink nincs, és nem veszíthetjük el amit az Isten adott, mert az az övé. Ráadásul Isten nem adott nekünk óvást felelősségünkben, az örök életben. „A tolvaj csak gyilkolni és megsemmisíteni jön. Azért jöttem, hogy életük legyen és legyen bőségesen " de Károli szerint: “A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.”

(János 10-10,11,12)" ... örök életet adok nekik, és soha nem fognak elpusztulni, és senki sem lophatja el őket a kezemből "(János 10-28 ) Károli szerint:”És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” ,

 

A megváltás! Vagy szabadulás.

 

[-Az Isten üdvössége. "ez idvességnek beszéde néktek küldetett." (ApCsel 13–26)

A "megváltás, szabadulás" szó jelentős. Időnként megigazulás, engesztelés vagy megbékélés formájában használják. De értelmezhető más nyelveken mint megmentés bizonyos veszélyhelyzetben. Ez vonatkozik a fenti versre is, valamint a Zsid. 2-3. És Ef. 1-13 ez a szó bemutatja az egyes alkotóelemeit annak, ahogyan a hívõnek kegyelmet ad az Isten. Jézus Krisztus örömhíre és megváltó munkája az "üdvösség evangéliuma".

De mi van a megmentéssel?

A megmentésről gyakran találkozunk az Ó- és az Újszövetségben egyaránt. Az Ószövetségben szinte mindig az ellenségtől való ideiglenes megmentésről van szó. De már az Újszövetség legelején találunk egy ilyen jóslatot az Úr Jézusról: „mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” (Mt 1-21). Az üdvösség jó hírét hirdetik az elveszetteknek, és az 1Kor 1-18-ban látjuk az ellentétet az „elveszett” és a „megmentett” között. A testi szabadítás vagy megmentést Máté 8-25-ben találhatjuk, a tanítványok ezt kiáltják: „Uram! ments meg minket, pusztulunk. " Az testi elpusztulás és az üdvösség teljesen ellentétes fogalmak.

A bűnös embert ki kell váltani a bűn rabságából. Azokat, akik rabságban vannak, meg kell szabadítani a bűn rabsága alól. Isten ellenségeként születtünk, még ha azt is tudjuk és elfogadjuk az eleve elrendeltség vagyis a predesztináció tényét, mert egy igaz ember sincs az emberek között.  Szükségünk van a megbékélésre, még ha tudjuk, hogy Krisztusé vagyunk. Az Úr Jézus a kereszten szenvedett és halt meg, és ez volt az alapja annak, hogy Istent kielégítse az ember bármilyen szükségét. Annyira mélyre süllyedt az ember, hogy még a kiválasztottaknak is szükségük van az Úr közbenjárására.

Az Újszövetségben az örök élet Jézus Krisztusban van (1János 5-20), aki azt mondja: "hogy mindenki, aki hisz benne, ne pusztuljon el, hanem örök élete legyen" (János 3-16)

A megváltás, elengedhetetlen az örök élet befogadásához. Először is meg kell kapnunk a szabadulást a büntől, hogy ennek eredményeként örök életünk legyen, ami már el volt készítve a világ kezdete előtti időktől. De tudtunk róla? én nem az biztos. A megmentés a szabadulás; ezt az engesztelést, igazolást és Istennel való megbékélést kapjuk hit által, az örök élet pedig Isten ajándéka, csak akkor tudatosul meg bennünk, amikor nem kételkedünk az Úr szavában. Nem magunkban kell keresni a szabadulás és megváltás erejét, hanem az Isten szavának erejében.

 Csia szerint ”és most született csecsemők gyanánt a csalárdságtól mentes ige tejére vágyakozzatok, hogy általa növekedhessetek, amíg majd megmenekültök, ”(1Péter 2-2). 

De mitől kell megmenekülnünk?

Az újszülöttnek nem kellene csecsemő állapotban maradnia - javaslattal él az ige, hogy szeressük Isten Igéjét, a szabadulást, a szellem és a test szennyeződéstől ebben a korrupt világban. Ennek a gonosz és romlott világnak a világ vallásainak ellenállni, ez férfiasságot és bátorságot igényel. Mindannyiunknak kell a saját szabadulás utját végig járnia, amíg ezen a földön vagyunk, tehát, egész életünk során. Ez fizetett út, a pálya matricája meg van fizetve, számlák kifizetve, de azért biztonságban a Krisztusban a Megváltónkkal haladunk a szabadulás útján, állandó szabadulással haladunk ezen az életúton. "...félve és rettegve munkáljátok ki megmenekülésteket." (Fülöp 2-12) Csia szerint. „De mi jobbról vagyunk felőletek meggyőződve, szeretteim, olyasmiről, aminek a megmeneküléshez van köze, még ha így beszélünk is.” (Zsid 6–9) „mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül a menekülésen át megtartásra.”(1Tessz 5-8,9). Ne meneküljünk a szabadulás elől, türelemben és reményben, ideiglenes szenvedéseink türelmet hoznak. A menekülés útja megtagadása a szabadság megtagadását jelenti. Az Atya Isten azt akarja látni, hogy megszabadultunk mindentől, ami mocskos, és azt akarja, hogy örömmel járjunk az Úr Szellemében. Ezért felajánlja az Úr a menekülés útját a világ mocsokjától, főleg a sátáni keresztényi tanításoktól, amelyekkel csak tévúton járhatunk nagy veszteségek árán.  Nem veszíthetünk el semmit amit az Isten adott, csak azt, amiben hűtlenek vagyunk vagy voltunk. Ennek ellenére az Atya Isten felneveli gyermekeit, ha hütlenek is kezdettől fogva, megbünteti és visszahozza őket. Nem hagyja őket hajléktalannak a házából nem zavar ki “ És elfeledkeztetek-é az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.

(Zsid 12–5,6,7,8).