"Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk". (4Móz 13, 34)
Az egyiptomi szabadulás után negyven évig vándorolt Izrael a sivatagban, az ígéret földje felé tartott sok nehézségek ellenére eljutottak a Jordán folyó partjához. A kánaán földje volt előttük amit Isten ígért nekik. De a föld ha gazdag is volt, de el volt foglalva népekkel, méghozzá óriás termetű népekkel. Mindezt el kellett foglalni. Itt is a hit megnyilvánulása volt szükséges, nem mindenkiben volt meg ez a hit, csak Káleb és Józsué akik bátran kijelentették, hogy legyőzik az óriásokat Isten segítségével. Ami meg is történt lépésről lépésre.
Ami minket illet, a világ hatalmasai a hitetlenség szemében legyőzhetetlen, mert egy Isten hívő ember helyzete ebben a világban alacsonyrendű, és a világ hatalmasai vagyis óriásai pedig legyőzhetetlennek látszanak. Ez igaz is ha a test fegyvereivel küzdünk, bizony hogy vesztünk minden csatában. A szellemi élete egy hívőnek lépésről lépésre foglalja el mindazt amit a világ hatalmasai elfoglaltak, ezek a filozófiai elméletek amik teret kaptak ebben a világban. Ennek látszólag megvannak a maga gyümölcsei, de olyan nagyok és nehezek, hogy nehéz egy embernek elhordozni. Például a Darwin elmélet a föld és a világ teremtéséről szóló hipotézisek, már már elfogadott tény, hogy az ősrobbanás volt a világegyetem kezdete. Na de sok olyan terület amit az istentelen tudomány elfoglalt és igyekszik kőbe vésni és tanítani.
Krisztus feszülete bolondság a világ szemében, mert logikátlan nem hordozza magában a győztes hatalmát, a szemükben kudarc nem győzelem, de egy hívő számára Isten bölcsessége. Krisztus a halálával legyőzte a világot, mert a világ izmai megfeszülnek a létük honosítása érdekében, hogy minden hazug eredményeiket megtartsák, Isten bölcsessége pedig mindezt a feszületre szegezte erőtlenségben. Mert Isten erőtlensége nagyobb minden emberi erőnél. "Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság, ámde maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek is Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Mert Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim, hogy nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse, hogy senki ne dicsekedjék őelőtte". (1Kor 1, 23-28)
Tehát mindenek felett az Istenben vetett hit a győzelme egy izomagyú világban, ebben a hatalmasnak tűnő a hitetlenség szemében, de ha Isten bölcsességének részesei vagyunk, Isten, Krisztus által már elkészítette az utat, hogy legyőzzük a világ az ég alatt uralkodó világ minden elemeit, egyszerűen Krisztus bölcsességébe kapaszkodva, követve az igazságot. Az emberi bolondságnak amit saját szemében okosnak tart, nincsenek határai, olyannyira végtelen mint a pokol tüze. A hit pedig ezt mind félreteszi és lépésről lépésre követi Isten legyőzhetetlen igazságát és elsajátítja minden gazdagságát, amivel átlát minden látható akadályon és a jövőbe lát Isten szemével.
" Mert az Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe, ahogy meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert Isten haragja a mennyből megnyilvánul az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják, hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra,
mert bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallva balgává lettek, és az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával". (Róm 1, 17-22)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése