Rendszeres olvasók

2023. augusztus 25., péntek

Kimutathatók- e a szívek titkai?

 Kimutathatók- e a szívek titkai?

"Min­den fát a gyü­möl­csé­ről le­het meg­is­mer­ni, mert a tö­vis­ről nem szed­nek fü­gét, és a csip­ke­bo­kor­ról sem szü­re­tel­nek sző­lőt. A jó em­ber szí­vé­nek jó kin­csé­ből hoz elő jót, a go­nosz em­ber pe­dig az ő szí­vé­nek go­nosz kin­csé­ből hoz elő go­noszt, mert ami­vel tel­ve van a szív, azt mond­ja a száj. Mi­ért mond­já­tok ne­kem: „Uram, Uram”, ha nem te­szi­tek meg azt, amit mon­dok?" (Lk 6, 44-45).

 Az emberi szív korlátolt. A befogadóképessége határolt. Ezt a Bibliában a Szent Szellem többször edényhez hasonlítja. Minden edény valamivel meg van telve. A nyitott edény a gyerekekre jellemző, amit a környezetében lát és hall vagy tapasztal azt könnyen befogadja, ezáltal formálódik ki a jelleme. A felnőtt ember már tud szelektálni, de éppen az a probléma, hogy csak azzal gazdálkodhat ami már a tárházában van. Minden hatást és információt úgy értékel ahogyan az már benne megfogant alapokra talál, oda helyezi az információt ahol megértésre ösztönöz és összefüggéseket alkot. A konteók is így alakulnak ki, mert azt építi fel magában amit el akar hinni. Öncélú gondolkodás és tudás fejlesztés ami nem a szívet gazdagítja hanem az értelmet az Istennek nem hoz jó gyümölcsöt, azért mert nem jó a gyökere rossz a gyümölcse is. De az értelem az ész nem tiszta ha a világ szemétjét rakja le szívében. A világ megtanította az embert a szabad önkifejezésre, sok ágazatban is. Úgy a művészet a zene a kultúra az egyéni szabadság kifejezése gyakorlatilag mindez a szív gyümölcse. A trágár szavak gátlástalan alkalmazása a közéletben, a szabadság kifejezője sokak számára. Ezzel betöltik a hiányt ami a szókincset illeti. A káromkodás is mint egy kód amit meg kell fejteni, mert szóösszekötőnek használják, vagy érzelem kifejezés ha jó vagy rossz éri őket. 

" Ugyan­így a nyelv is ki­csiny tag, még­is nagy dol­gok­kal kér­ke­dik. Íme, egy ki­csiny tűz mi­lyen nagy er­dőt fel­gyújt! A nyelv is tűz, a go­nosz­ság vi­lá­ga. A nyelv tag­ja­ink kö­zött olyan, amely be­szennye­zi az egész tes­tet, láng­ba bo­rít­ja egész éle­tün­ket, és maga is láng­ba bo­rul a gye­hen­ná­tól. Mert min­den­fé­le vad­ál­lat, ma­dár, csú­szó­má­szó és ten­ge­ri lény meg­sze­lí­dít­he­tő, és az em­ber meg is sze­lí­dí­tet­te, de a nyel­vet az em­be­rek kö­zül sen­ki sem sze­lí­dít­he­ti meg, fé­kez­he­tet­len go­nosz az, ha­lá­los mé­reg­gel van tele. Ez­zel áld­juk az Urat és Atyát, és ez­zel át­koz­zuk az Is­ten ha­son­la­tos­sá­gá­ra te­rem­tett em­be­re­ket. Ugyan­ab­ból a száj­ból jön ki ál­dás és átok. Test­vé­re­im, nem kel­le­ne ezek­nek így len­ni­ük". (Jak 3, 5-9)

 Tehát az ember nem tudja fékezni nyelvét ha az a szíve tárházából merít, csakis azt mondja és úgy mondja amivel telve van. 

"Vagy te­gyé­tek a fát jóvá, és ak­kor a gyü­möl­cse is jó, vagy hagy­já­tok a fát va­don, és ak­kor a gyü­möl­cse is rossz. Mert gyü­möl­csé­ről le­het meg­is­mer­ni a fát. Mér­ges kí­gyók faj­za­tai! Ho­gyan is szól­hat­ná­tok go­nosz lé­te­tek­re jót? Mert a szív tel­jes­sé­gé­ből szól a száj. A jó em­ber a maga jó kin­cse­i­ből hoz­za elő a jó­kat. A go­nosz em­ber pe­dig a maga go­nosz rak­tá­rá­ból hoz­za elő a go­nosz dol­go­kat. De mon­dom nek­tek: Min­den ha­szon­ta­lan be­szé­dért szá­mot ad­nak majd az em­be­rek az íté­let nap­ján. Mert a be­szé­ded­ből ítél­nek majd igaz­nak, és a be­szé­ded­ből ma­rasz­tal­nak el té­ged". (Mt 12, 33-36).

 Aki Krisztusban gazdagodik, szíve megtelik vele, annak nyelve sem keserű. " Ami­kor az erős fegy­ve­res őrzi a pa­lo­tá­ját, va­gyo­na biz­ton­ság­ban van, de ha egy nála erő­sebb meg­tá­mad­ja és le­győ­zi őt, min­den fegy­ve­rét el­ve­szi, amely­ben bí­zott, és szét­oszt­ja, amit tőle zsák­má­nyol. Aki nincs ve­lem, el­le­nem van, és aki nem gyűjt ve­lem, az té­ko­zol." (Lk 11, 21-24).

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...