Rendszeres olvasók

2023. november 5., vasárnap

Az igazság egységében.

 ‭Az igazság egységében. 

"Ahogy a tömegeket meglátta, felment a hegyre. Ott leült és hozzámentek tanítványai. Ekkor megnyitotta száját és így tanította őket:.....Ti vagytok a világ világossága. Lehetetlen elrejteni a hegyen épített várost. Mécsest sem azért gyújtanak, hogy véka alá tegyék, hanem a mécslábra, onnan világít mindenkinek, aki a házban van." ( Máté 5,- 1.2...14,15).

 Jézus ezeket a szavakkal nem a tömegeket célozta meg. A tanítványokhoz beszélt, őket tanította, mert őket is küldte el a világba, hogy hirdessék a királyság evangéliumát. A tömeg is hallotta a beszédét, de nem értették meg. Azután ha tömegeknek szólt, példabeszédekben mondta ki, talányosan fejezte ki magát. A tanítványok Isten házában voltak a világosság élvezői. A mécslábra teszik a mécsest azzal a céllal, hogy a házban világítson. A ház tudniillik, nem nyílt terep, annak falai vannak amik elkülönítik a külvilágtól a benne lévőket. A hegyi beszéd is a tanítványoknak szólt konkrétan abban az időben, habár nyílt terepen, nem titokban, a tömegek is hallották, ugyanúgy ma sem titok, de az elhívottaknak volt intézve akik hozzá közel voltak. A mai hívő élvezi az újszövetség minden szellemi áldásait, de ne felejtsük el, hogy ez az újszövetség amit ma olvasunk nem a pogányoknak szólt, hanem először is Izrael maradékának. Ugyanis azelőtt Isten soha nem kötött szövetségeket a pogány, vagyis nem Izrael népével a Mózes törvénye után. Noéval kötött szövetsége a teremtményekkel nem a néppel volt megkötve azt esküvel megígérte egyoldalulag. Ak­kor ezt mond­ta Is­ten Nó­é­nak: "Ez an­nak a szö­vet­ség­nek a jele,( a szivárvány) ame­lyet sze­rez­tem kö­zöt­tem és min­den test kö­zött, mely a föl­dön van." (1Móz 9). 

 Sokan magukra vonatkoztatják ezeket a szavakat a kereszténységben, hogy ők is mécsesek legyenek a gyülekezetekben. A világosság maga az Úr és tanítványainak rendelte el, hogy világítsanak a házban, de nem a saját világukkal, hanem Jézus világosságával. 

"Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága". (Jn 8, 12)

 A világosságot nem lehet megmagyarázni, az van, abban ha valaki jár az nem botladozik mert meglátja az akadályokat. Ahol világosság van a házban, ott nincs sötétség de árnyékok vannak, a test leárnyékolhatja a szétáradó világosságot. Jézus világossága ragyog olyan formában, aki közelebb van hozzá, az jobban tükrözi vissza az ő világosságát. De a világ világossága lehet akkor, ha egy fontos dolgot bizonyít a gyülekezet Krisztus feje alatt, méghozzá az egységet. Ami fizikailag már nem létezik, de szellemi vonatkozásban igen is létezik. Egyes gyülekezetek mint a jéghegy csúcsa kiemelkedik a sötétségből. Ez ami a kollektív tanúbizonyságot illeti. De az Úr az Atyához intézet imájában, nem arról kéri az Atyát, hogy a gyülekezetek megfeleljenek az elvárásoknak, hanem hogy megszentelődjenek az igazságban. Az igazság ismerete és engedelmessége teszi eggyé a hívőket az Atyában a Fiúban a Szent Szellem által. A Szent Szellem nem egy valami erő vagy valami hasonló iposztáz, akivel mint egy szerszámmal dolgozik Isten, hanem Isten és Krisztus szelleme aki eggyé forrasztja az üdvözülteket magával és egymással az övéit. De ezt nem láthatjuk a globális világban úgy ahogy azt Isten látja. Azért idézzük fel mit mondott az Úr erre vonatkozólag, amitől mi is nagy kegyelemben részesülhetünk.

"Én oda­szen­te­lem ma­ga­mat ér­tük, hogy ők is meg­szen­tel­tek­ké le­gye­nek az igaz­ság­ban. De nem­csak ér­tük kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért is, akik majd az ő be­szé­dük­re hisz­nek ben­nem, hogy mind­nyá­jan egyek le­gye­nek, Atyám, mint te én­ben­nem, és én te­ben­ned, ők pe­dig mi­ben­nünk, hogy el­higgye a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem." (Jn 17, 19-20).

Ez egy Izraelita számára egy újabb szövetséget fog jelenteni, de ez már teljes mértékben belefoglaltatnak minden nyelvek és nemzetek fiai is, de nem szövetség formájában, hanem Isten kegyelme által, mert most van a kegyelmi időszaka, ami a pogányokat is üdvözíti Krisztus vére által. De ez nem újszövetség, mert az új mindig felváltja a régit. De hol van az a régi amit a pogányokkal kötött? 

"Mert egyet­len ál­do­za­tá­val örök­re tö­ké­le­tes­sé tet­te a meg­szen­tel­te­ket. De bi­zony­sá­got tesz er­ről ne­künk a Szent­lé­lek is, mert utá­na így szól: Ez az a szö­vet­ség, ame­lyet kö­tök ve­lük ama na­pok után – azt mond­ja az Úr –, tör­vé­nye­met a szí­vük­be adom, és el­mé­jük­be írom be azo­kat," (Zsid 10, 14-15).

 Erről írt Joel próféta Izrael maradékának és ezt említette meg Péter pünkösd napján is. Hogy egy újszövetséget köt az Atya Izraellel, de nem olyat amit eddig tett és kötött, hanem kiönti rájuk a Szent Szellemét. Ez ami már a jeruzsálemi Gyülekezet megkapott, ugyanúgy lesz kiöntve de egy kis időbeli különbséggel a maradék Izrael fiaira és leányaira, a megpróbáltatások ideje után, azokban a napokban. " Az­után ki­ön­töm majd lel­ke­met min­den test­re: fi­a­i­tok és le­á­nya­i­tok pró­fé­tál­ni fog­nak, vé­ne­i­tek ál­mo­kat ál­mod­nak, if­ja­i­tok pe­dig lá­to­má­so­kat lát­nak. Sőt még a szol­gák­ra és szol­gá­ló­le­á­nyok­ra is ki­ön­töm lel­ke­met azok­ban a na­pok­ban." (Jóel 2, 28). Ez a prófécia még nem teljesült. 

 Kedves olvasók, jól teszitek ha minden dogmatikus előítéleteket félretéve, figyelmesek lesztek az írások olvasása közben, azért az Isten Szent Szelleme legyen veletek, hogy minden titkot ami már nem titok, meghalljátok ezáltal megszentelődjetek az igazságban. Az Úr ismeri és tudja a tökéletlenségünket, de Ő az aki megszentel az igazságban, az pedig mindig tökéletes.

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...