Kínokban szűltelek titeket.

 ‭‭"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. ( Jób 19,-19:25..27).

 Jób könyve egy ékszer az ószövetségben. Jób tusakodása önmagával Isten kiemelkedő kijelentései általa, felismerései nem közönségesek. Ez egy gondolkodó patriarcha, egy emberek és Isten által tisztelt ember volt. A szavai és gondolatai megmaradtak az utókornak, habár ő azt akkor nem tudta. Így írja ezt le: "Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!" ( Jób 19,-23). Pontosan nem tudják a biblia kutatók megállapítani, hogy ki írta a Jób könyvét. Számunkra ez talán nem is fontos, de az már fontosabb, hogy úgy olvassuk mint Istentől kapott bizonyságtételt. Többször is szól Isten e könyv által hozzánk is. Elihu akit nem mindenki tartja a Szent Szellem ajkának, vagyis inkább kritikának tartják a szavait, de ezt elvetik mások, mert Elihu ha fiatal is volt, de Isten használta őt, hogy kifejtse gondolatait, nem állt a Jób barátainak a színvonalában. Nem ellenzéki hanem harsonája az Isten szavának. Ezt olvashatjuk Elihu szózatából kiragadva, ami szerintem bizonyítéka annak, hogy Elihu Isten szavával beszélt. "... a lé­lek az az em­ber­ben és a Min­den­ha­tó le­he­le­te, ami ér­tel­met ad neki! Nem az idő­sek a böl­csek, és nem a vé­nek tud­ják, mi az igaz­ság. (Jób 32, 8) "Hadd be­szél­jek én is a ma­gam ré­szé­ről, hadd kö­zöl­jem én is vé­le­mé­nyem! Mert tele va­gyok sza­vak­kal, un­szol en­gem a ben­nem levő lé­lek.

Íme, ben­sőm olyan, mint az új töm­lő­be zárt bor, csak­nem szét­sza­kad. Szó­lok te­hát, hogy le­ve­gő­höz jus­sak, föl­nyi­tom aj­ka­mat, és fe­le­lek. Nem le­szek sze­mély­vá­lo­ga­tó sen­ki­vel szem­ben, nem hí­zel­gek egy em­ber­nek sem. Mert én nem tu­dok hí­ze­leg­ni; ha­mar el­szó­lít­hat­na en­gem al­ko­tóm!"(Jób 32, 17-21).

 Tehát ebből is láthatjuk, hogy az ókori időkben is ismerték az élő Isten létezését nem úgy ahogy azt a démonok is ismerik. Úgy ahogy ismerni kell Istent, a bennünk lévő szellemével, ugyanis az ember szelleme is tőle van. Az ember szelleme megromlott a bűnbeesés után, esetleg a démonok az egó uralják, de Isten az újjászületéssel megújítja és magához köti az embert, minden ehhez kapcsolódó következményeivel. Jób helyesen hitte, hogy az ember nem csak hús, hanem lélek és szellem. Vagyis van és létezik egy belső ember, ami nem kötődik a testünkhöz, hiszen ez a sátor egyszer elporlad. Így ír Pál apostol erről. " Mert tud­juk, hogy ha ez a föl­di sá­tor­há­zunk el­bom­lik, épü­le­tünk van Is­ten­től: nem kéz­zel csi­nált, ha­nem örök­ké­va­ló ház a menny­ben. (2Kor 5) " Maga Is­ten az, aki min­ket erre fel­ké­szí­tett, és aki a Lé­lek ( Szellem) zá­lo­gát is ne­künk adta. Ezért min­den­kor bi­za­ko­dunk, és tud­juk, hogy amíg e test­ben van ott­ho­nunk, ad­dig tá­vol va­gyunk az Úrtól, mert hit­ben já­runk, nem lá­tás­ban. Bi­za­ko­dunk azért, és in­kább sze­ret­nénk el­köl­töz­ni a test­ből és ha­za­köl­töz­ni az Úrhoz". (2Kor 5, 5-7). Teljesen világos, hogy ez a sátor amiben benne vagyunk lebomlik, alá lesz vetve az enyészetnek. Ezt tudta Jób is, ezt a tudást biztos, hogy Isten nyitotta meg neki. De Jób esetében ez csakis egy részlete volt az életének, hiszen az újjászületése még nem történt meg. Ebből is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ember szelleme jobb esetben, ismerheti Isten igéjét és mondhatja is Isten szavát, attól függetlenül, hogy él vagy nem él benne Isten Szent Szelleme. Jóbot Isten arra vezette ami emberi léptékkel felfoghatatlan, olyan nyomorult állapotokon keresztül szülte ujjá, hogy szinte sajnálatra méltó volt. Pedig nem ez volt a cél, hogy megbüntesse Isten Jóbot, és sajnálatot váltson ki iránta. Az eredménye ennek a kínoknak a mai embernek felfoghatatlan, Jób elszenvedett kínjai rombolták le benne az egóját. Azt gondolhatjuk, hogy Isten könyörtelen, megengedte a sátánnak, hogy Jóbhoz nyúljon nem is akárhogy. De a végeredménye az lett, hogy Jób annak ellenére, hogy ismerte Isten kegyelmét, nem látta Istent addig ameddig önmagára nézett. De Isten a gyermekeit testi, lelki és szellemi gyötrelmek útján vezeti a tisztán látáshoz. Ez Jób esetében megtörtént még az életében, abban a bőrben amiről említést tett." Ed­dig csak hal­lo­más­ból tud­tam fe­lő­led, de most sa­ját sze­mem­mel lát­lak té­ged. Ezért hi­báz­ta­tom ma­gam, és meg­bá­nom bű­ne­i­met por­ban és ha­mu­ban!" (Jób 42, 5).

 Sorolhatnánk az erre vonatkozó ige verseket, de csak ezzel fejezném be a végszó gyanánt. A zsidókhoz írt levélben ezt olvashatjuk. "Mert is­mer­jük azt, aki így szólt: Enyém a bosszú­ál­lás, én meg­fi­ze­tek. És is­mét: Az Úr meg­íté­li az ő né­pét. Ret­te­ne­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be esni. De em­lé­kez­ze­tek vissza a ré­geb­bi na­pok­ra, ame­lyek­ben mi­u­tán meg­vi­lá­go­sod­ta­tok, sok szen­ve­dés­tel­jes küz­del­met áll­ta­tok ki. (Zsid 10, 30-31) "Az igaz em­ber pe­dig hit­ből él, de ha meg­hát­rál, nem gyö­nyör­kö­dik ben­ne a lel­kem. De mi nem va­gyunk a meg­hát­rá­lás em­be­rei, hogy el­vesszünk, ha­nem a hi­téi, hogy éle­tet nyer­jünk". (Zsid 10, 38).