Vak vezet világtalant
„Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők:
ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.”
Miért kezdtem e Krisztusi idézettel e fejezetet? Azért
mert erről szól ma is a világ. Így működik. Vakok vezetnek
vakokat, világtalanok világtalanokat. Míg az emberek egy
része azt gondolja, hogy egy spirituális újkor köszöntött rájuk, valójában egyre növekvő sötétségben tapogatódzva halad az emberiség döntő része a szakadék, a pusztulás felé,
és a szakadék pereme már csak néhány lépésnyire van tétován botorkáló lábaik előtt. Kezdem megszokni mostanra,
hogy könyveket írok, lassan a csodálkozásom is alábbhagy. Így már nem is untatnálak azzal, hogy kitől kapom,
honnan származnak, miként érkeznek a gondolatok, amelyeket rögzítek. Lényeg az, hogy kezd kikristályosodni bennem egy komplex kép a világról, az emberről, ezek egymásra gyakorolt kölcsönhatásáról, a világ és az ember
„működéséről”. Érdekes felismerés, hogy szinte minden
könyvemben írtam már szemelvényeket, talán fejezeteket
is ebben a tárgyban. Mindig jött egy kevés vagy akár több
információ, felismerés e témakörben, de az egység, a keret,
amely megteremti az átláthatóságot, az értelmezhetőséget
sőt, talán még a magyarázhatóságot is, most kezd szilárd
formát ölteni bennem. Mondhatod- és nyilván vannak,
akik valóban joggal tennék ezt –, hogy na végre! Hát igen, én most értem ide.
Van egy barátom, aki sosem volt igazán
jó kapcsolatban az apjával. Elég nagy távolság volt közöttük mind korban mind lélekben. Ám, amikor az apa megöregedett, akkor egy kicsit sikerült közelebb kerülniük
egymáshoz. Annyira, hogy beszélgetni is tudtak időnként.
A fiú egyszer, egy ilyen beszélgetés alkalmával lázasan
ecsetelt egy felismerést, amely igen nagy hatással volt rá, és
amiről úgy gondolta, hogy na, ez már valami. Apja csendben hallgatta, nem szólt egy szót sem, csak figyelt. Ettől a
fiú még inkább lendületbe jött, hiszen azt látta, hogy az öreg
is csak les. Amikor végül befejezte a monológját, várakozva nézett apjára, hogy annak mennyire esett le az álla.
Eltelt egy kis idő, végül az öreg megtörve a csendet így
szólt: na, fiam, végre te is rájöttél... Nos, én is valahogy így
érzem most magam. De legalább nem esem abba a hibába,
hogy túlértékelném a meglátásaim. Nem vagyunk egyformák, van, aki egy szót sem ért az írásaimból, van, aki tökéletesen félreérti a legtöbb gondolatom és van olyan is,
akit halálra untatnak ugyanezek a sorok. Mert már régen
túl van ezen a szinten. De jól van ez így, hiszen én azoknak
írok, akik elolvassák az írásaim. Neked, kedves olvasóm.
Neked szánom ezeket a gondolatokat, hiszen ha itt vagy velem, az azt jelenti, hogy számodra aktuális a téma. De térjünk vissza a lényeghez! Egy tiszta hajnali órán leírtam egy
jegyzetet magamnak, ez jutott eszembe, ezt kaptam: „elmondom, hogyan működik a dolog: akit Isten vezet, az úgy
él, ahogy Isten akarja, aki pedig nem úgy él, ahogyan Isten
akarná, azt nem Isten vezeti.” Puff. És? Hát az a helyzet, hogy
ebben benne van minden. Ha érted. Ha nem, akkor kifejtem. (Persze, akkor is kifejtem, ha érted, maximum nem olvasod el :) Kanyarodjunk most vissza a fenti Krisztusi idézethez,
amelyet később megismételt a tanítványoknak ilyenformán:
„Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem
mindketten a verembe esnek-é?”
Miért ilyen fontos ez? Mert ott van benne az a felismerés is, hogy amiként írtam máshol, kétfajta ember létezik a
földön. Az, aki beleesik a verembe és az, aki nem. Mi különbözteti meg ezeket egymástól? Nem mi, hanem Ki? Isten, az Isten szeretete különbözteti meg ezeket egymástól.
Az, hogy ki a (szellemi) vezetőjük. Miért mondja Krisztus
az első idézetben, hogy „hagyjátok őket”? Mert tudja, hogy
nincs értelme foglalkozni velük. Bizony. Nem azt mondja,
hogy futás testvérek, magyarázzátok el nekik, mert szegények vakok és süketek, sötétben botorkáló szerencsétlenek,
hanem azt mondja: „hagyjátok őket!” Ennyit arról, hogy
mindenkit életre szán az Úr, és mindenkinek szabad akaratán, saját belátásán múlik, hogy milyen sorsra jut végül.
Ezért hát, aki érti, amit Isten beszél, akinek van füle a hallásra, szeme a látásra, adjon hálát életének minden egyes
pillanatában Istennek, hogy érti, amit az Isten beszél. Hogyan lehet életed minden pillanatában hálát adni? Nem hálálkodással, hanem egyszerűen úgy, hogy Krisztus tanítása
szerint élsz. Tehát adj hálát, mert nagyon kevesen látják és
értik ezt. Óriási kegyelem ez az „értelmesség”.
„Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak
sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az
istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,” „Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket? Kicsoda az értelmes,
hogy eszébe vegye ezeket?! Bizony igazak az Úrnak útai,
és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek
rajtok.”
Van tehát kétféle ember, ezt már látjuk és pontosan értjük. Látjuk azt is, hogy mi (ki és miért) különbözteti meg
ezt a kétféle embert egymástól. Ha olvastad előző könyveim, akkor tudod azt is, hogy nézetem szerint miért alakult ez így. Itt már nem fejtem ezt ki, az előző két könyvem
leginkább erről szól. Látjuk tehát, hogy Isten sokaktól elfordult, és ennek okán vakságban tartja ezeket az embereket.
„Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott
az ő haragjának vesszeje miatt. Engem vezérlett és járatott
sötétségben és nem világosságban.”
„És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy
higyjenek a hazugságnak”
„Az Úr beléje önté a szédelgés lelkét, hogy Égyiptomot
elhitessék minden dolgaiban; miként a részeg tántorog az ő
okádása felett.”
Nem járul hozzá, hogy értelmesekké válva meglássák az
Ő fényét. A két tábor egyre kevésbé lesz képes kommunikálni egymással, hiszen mind értékrendjük, mind gondolkodásmódjuk egyre távolabb kerül a másik táborétól.
„Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek
idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem.” Isten elveszi a kompatibilitást e két tábor között azzal,
hogy csak az Őt követőknek ad értelmet.
„Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte
meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek,
hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.”
Mit jelent ez? Annyit, hogy ha a világ bölcsességének nem
kell az Isten, – mert a mai tudomány és oktatás nem igazán
kreácionista, s főként nem Biblia-olvasó, hívő ezt lássuk be
–, akkor az Isten az egyébként sokak által mesének és bolondságnak tartott ige (Biblia) hirdetése és követése által
tartja meg a sajátjait. Azaz nekik megadja a megértést, a hitet az Ő igazságában. (Ezért olvassák ma oly kevesen a Bibliát) Ha nem tudod, miért nem mindenkinek adja meg
ezeket, kérlek olvasd el a Szellemi Izráel és a Backstage
című írásokat. (Luciferzum.hu)
A mai szekuláris tudomány, csaknem teljes
egészében értelmetlen hiábavalóság. Na, ez durva! Pedig ha
a Biblia igaz, akkor ez az állítás is igaz. Egy Isten által megígért világban nincs szükség tudósokra. Nincs szükség agysebészekre, jogászokra, sztárügyvédekre, közgazdászokra,
bankárokra, pénzügyi gurukra, mérnökökre, üzleti zsenikre, atomfizikusokra, politikusokra, katonatisztekre, egyházi méltóságokra és még sorolhatnám a végtelenségig. Isten országában egyfajta emberre van szükség: igaz, Istent és
egymást szerető emberekre. Ezeknek Isten megad mindent.
Nem nekik kell kitalálni, kifejleszteni, legyártani a világ
dolgait. Ezzel nem azt mondom, hogy hagyjunk fel minden
tanulással, munkával, fejlesztéssel, hanem azt, hogy kizárólag azoknak a tudományoknak volna létjogosultságuk, amelyek valóban a társadalmi jólét fenntartását, az emberek javát szolgálnák. A mai tudomány nem ezt célozza. „Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak
bölcsességét?”
Mit jelent ez? Azt, hogy a mai tudomány, „e világnak bölcsessége” a valódi bolondság. Amely elvakítja, eltéríti hívőit
attól az igazságtól és bölcsességtől, amellyel minden embernek foglalkoznia kellene. Már az első írásomban tárgyaltam ezt a meglátást, miszerint minél inkább beleássa magát valaki a mai tudományokba, annál inkább beszűkül a
tudata, a látóköre, annál inkább a rabja lesz a választott tudományának, kizárólag e tudomány szemüvegén keresztül,
a megtanult ismereteihez viszonyítva mindent lesz csak képes érzékelni a környezetét, befogadni új információkat. Aki
sokat tanult, magas végzettséggel bír, ritkán alázatos. Tisztelet a kivételnek. Ezek az emberek általában okosnak, képzettnek, az átlagembernél eszesebbnek tartják magukat, és ez
bizonyos szempontból igaz is, ám az már korántsem biztos,
hogy ez a szempont helyes és kívánatos, ha a valódi emberi
értékeket tekintjük. Ezek az emberek általában felfuvalkodottak. Gőgösek és elégedettek önmagukkal. Általában csak
a náluk magasabban képzett kollégáik, professzoraik, feletteseik véleményére adnak, de sok esetben még arra sem. A
világi tudomány eltávolítja az embert Istentől, az anyag titkait kutatja és a világi javakat szolgálja. Legfőbb hajtóereje
a profit és a hatalom. A mai tudósok nagy többsége ezeket
a célokat szolgálja. Próbálj csak meg egy tudományos kongresszuson Istenről beszélni, hamar rájössz, hogy igaz e vagy
sem, amit állítok. Erről a témáról is hosszan írtam már máshol, itt tehát nem kívánom részleteiben újratárgyalni.
Amiért mégis szóba hoztam, az az emberi vakság egyik
szemléletes megnyilvánulásának bemutatása céljából történt. Ám ezerféle más tünetben is megnyilvánul ez a vakság. Kevés kivétellel bármerre nézzünk is a világban vagy
életünk bármely területén, ezt láthatjuk mi, akik látunk és
hallunk. Szellemi vakság ez, amely az élet minden területére szükségszerűen kihat, mivel ezeken a területeken jellemzően szellemi vakok tevékenykednek és irányítanak. Elképesztő látni azt (pedig a legdurvább, legmocskosabb
részét nem is észleljük), hogy mi folyik ma a világban.
Hogy milyen mélyponton van az erkölcs, a tisztesség, a becsület. Hogyan bánik az egyes emberekkel a rendszer,
amelyben élnek ezek az emberek? Hogyan bánnak az emberek egymással? Mit ér egy ember a hatalomnak? Milyen
a gyógyítás, az egészségügy? Mivel etetnek-itatnak bennünket, mire oktatják gyermekeinket? Mi az érték egy
mai, átlagos ember számára? Mi érdekli az embereket?
Milyen az embereknek az egymáshoz való viszonya? Milyenek a párkapcsolatok? Csupa olyan üvöltően árulkodó
jel, amelyet még a hétköznapi embereknek is észre kellene
venniük, amelyeken el kellene gondolkodniuk még akkor
is, ha – mint az esetek nagy többségében – fogalmuk sincs
Istenről vagy a Bibliáról. Ezek az idők jelei. Ám, ahogyan
azt Albert Einstein is megfogalmazta, egy problémát sosem
fogunk tudni megoldani azzal a tudatossággal, amellyel létrehoztuk azt. Én ehhez hozzátenném, hogy különösen akkor nem, ha a problémát egy negatív szellemi vezetésnek
köszönhetjük, amely ural bennünket, és amely neve ego, és
amely legyőzéséhez nem kapunk segítséget Istentől. Ebben
a helyzetben, – amelyben az emberiség döntő többsége
nyakig benne van, – sosem fogunk tudni kilábalni a bajból.
Sem jó pénzért „segítő” kuruzslók, mágusok, jósok, látók,
guruk, segítségével, sem önerőből, amelyre a mai, ezoterikus, spiritiszta tanok, könyvek, tréningek buzdítanak, tanítanak bennünket. Tudod, ezek általában pénzbe kerülnek.
Ahol pedig pénz van, ott ritkán van őszinteség, ahol
pedig nincs őszinteség, ott hazugság van. Itt kell ismételten felhívnom a figyeled arra, hogy ezek a dolgok sok
esetben valamilyen szinten mégis működnek! Tudom, én
is tapasztaltam ezt. Volt idő, amikor gyakorló agykontrollos voltam. Az nem mindegy, hogy mitől, azaz kitől, ki által működnek, ha működnek? Ha egy ember sikereket ér
el mágikus tevékenységgel (pl. agykontroll), és ezekhez a sikerekhez megkapja az őt megnyugtató spirituális magyarázatot is, akkor a meggyőződéséből hihetetlenül nehéz,
csaknem lehetetlen lesz kimozdítani. Látja, hogy működik,
mert tapasztalja nap, mint nap. Érti is – úgy véli. Aztán jön
valaki, aki azt próbálja elmagyarázni neki, hogy komám,
neked az ördög segít.... Szerinted? Vagy kinevet, vagy elzavar, de hinni azt biztosan nem fog a hallottakban. Jóval inkább a halottakban...
Tényleg nem kívánok elveszni a részletekben, hiszen
minden egyes területéről ennek a szellemi vakságnak fejezeteket, akár egy önálló könyvet is megírhatna a vállalkozó
szellemű tollforgató. Ám mégis van egy olyan szignifikáns
terület, amely legtöbbünk életében mély nyomokat hagy, és
amellyel kapcsolatban szinte mindenki komoly tapasztalatokra tesz szert idővel. Ez az emberi párkapcsolatok területe, illetve az itt is megnyilvánuló mélységes sötétség,
szellemi vakság. Erre szánnék néhány sort, hiszen ez, a
társ, a család jelenti, jelentené azt az alapot, amelyre egy itt,
a földi világban élő ember fizikailag támaszkodhatna. Ha
létezne ez az alap. Ezt az alapot verte szét minden erejével
a felvilágosodás (valójában elsötétülés) kora. Itt muszáj
visszatérnem a kályhához. Isten, amikor megteremtette az embert hamar belátta, hogy az embernek szüksége van egy
társra is. Ezért a férfi mellé adta a nőt azzal, hogy a kettő
alkot egyet: „ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.”
Azaz ketten alkotnak egy egészt. Nos, itt kezdődik a probléma, de mielőtt rátérnénk erre, nézzük meg, Isten miként
akarta ezt az egységet működtetni!
„Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek,
mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint
a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a
testnek. De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak,
azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek
férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti
feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és
Önmagát adta azért;”
Létezik tehát egy Isten által elgondolt férfi és női szerep.
Ezek a szerepek pedig nem egy színjáték részei, hanem
olyan törvényszerűségek, amelyek megtartása által helyükre kerülnek (kerülnének) a dolgok, amelyek által megvalósul a harmónia egy párkapcsolatban. Ha ezt megértjük,
akkor azonnal megérthetjük azt is, hogy miért nem működnek általában manapság az emberi kapcsolatok, legyen
szó férfi-nő, szülő-gyermek, főnök-beosztott, vagy bármiféle egyéb emberi kapcsolatról. Ha ezek a szerepek nem jutnak elfogadásra, ha felcserélődnek bármilyen okból, akkor
törvényszerűvé válik az, hogy az adott kapcsolat nem lesz
működőképes. Ha például a nő akar irányítani, megpróbálva belekényszeríteni a férfit az elfogadói szerepbe, amely
egyébként a nő szerepe lenne, akkor ne csodálkozzon,
hogy borul a kapcsolat. Lehet, hogy egy gyengébb, kevésbé temperamentumos férfit így meg lehet erőszakolni lelkileg, de az garantált, hogy a férfi ettől frusztrált és boldogtalan lesz, rosszabb esetben fizikailag is belebetegszik
ebbe a helyzetbe. Vagy elmenekül, és keres egy olyan nőt
magának, aki mellett élheti a férfi szerepet. Van persze
olyan eset is, amikor a férfi megmarad ebben a bilincsben
általában hamar bekövetkező haláláig, mert annyira
gyenge, hogy nem képes elszakadni rabtartójától, sőt, egyfajta irracionális ragaszkodás is kialakulhat benne a domináns fél irányában, de ez már pszichiátriai (egológiai) eset,
Stockholm szindróma néven ismeretes. Mi tehát a férfi
szerepe egy kapcsolatban Isten szerint? A férfi kell, hogy legyen a fizikai támasz. Ő az, aki a világ felé fordulva biztosítja és megteremti az őrá támaszkodók biztonságát, mind
anyagi mind fizikai szinten. A férfi véd és ellát minden
olyan dologgal, amely az élethez szükséges. A régi világban
megteremtette az élelmet, a tüzelőt, gondoskodott a társ, a
család védelméről. Az újabb korokban alapvetően a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése vette át ezeket a hagyományos feladatokat, hiszen az emberek ma meghatározóan (különösen a városban élő emberek) pénzért
juthatnak hozzá szükségleteikhez. A férfi dolga az, hogy vezessen. Hogy irányt mutasson azoknak, akik hozzá tartoznak. De ezt nem diktatórikus módon, hanem odafigyelve
a társára és gyermekeire, mindazokra, akik függnek tőle,
kellene tennie. Ha a nő is vezetni akar, akkor eltörik a szekér rúdja, mert egy szekeret nem lehet két irányba húzni.
A férfi akkor követ el hibát, ha a szerepét túlértékeli és egyfajta keresztapa vagy király szerepébe éli bele magát, akinek jogokkal nem rendelkező alattvalói vannak. Ha azonban jól teszi a dolgát, akkor mindenki tisztelni fogja és szót
is fogad neki. A parasztvilágban a családfő leült az asztalfőhöz, előkérte a pipáját, és békésen pöfékelve meghallgatta a családját arról, hogy ki mit szeretne. Mérlegelte a hallottakat, összevetette azokat a saját elképzeléseivel, a család lehetőségeivel és végül meghozta a döntést, amely azonban
megfellebbezhetetlen volt. A család azt tette, amit a férfi
mondott. Ám a felelősség is a férfié volt. De, hogyan vállalhat felelősséget egy olyan férfi a családjáért, akire nem
hallgat senki? Ha nincs meg a tisztelet és az elfogadás, akkor a férfi tehetetlenné válik. Ebben az esetben vagy beletörődik a helyzetébe és csak tehetetlen szemlélőként sodródik az események árjában, vagy valamilyen alternatív
megoldást keres (új társ, új család). Előfordulhat az is, hogy
agresszívvé válik és erőszakkal akarja érvényre juttatni
vélt jogait. Bárhogyan is alakul, csak rossz lehet a vége,
amennyiben nem talál partnerre az őt körülvevő emberekben. A nő szerepe éppen az ellenkezője a férfiénak, hiszen a kettő így lesz egy. A két fél így ad ki egy egészt. A nő
az, aki az érzelmi biztonságot, az otthon melegét adja a családnak. Aki szeretettel támogatja az őt körülvevőket. Aki a
belső biztonságot teremti meg a család számára. Felnéz a
férfire, tiszteli és szereti társát, és ami nagyon fontos, ezt ki
is mutatja. A férfinak zsigeri szüksége van erre. Ha ez megvalósul, akkor normális esetben a férfi kincseként fog tekinteni rá és a tenyerén hordozza, mindent megtesz neki
csak, hogy megtartsa magának a szeretett asszonyt. Az
asszony finom manipulációval mindent elérhet nála, ebben
nincs semmi rossz. Vannak dolgok az életben, amelyeket a
nő lát tisztábban és pontosabban. A nők általában finomabb módszerekkel operálnak. Vannak dolgok, amikor ez
a kívánatos, ez az, ami működik. Ha a felek beszélgetnek
egymással, őszintén beszélgetnek, valódi társak mind testi,
mind szellemi téren, ha valóban minden téren együttműködnek, akkor tudnak csak együtt, egy egészként működni. Kizárólag így valósulhat meg a harmónia az életükben. Ám ma nagyon nem ezt látjuk. Miért? Mert a világ
elfeledtette az emberekkel ezeket az Isten által adott szerepeket. Az emberek démonizáltak lettek. Olyan szinten egoisták, hogy képtelenné váltak a társas kapcsolatra. Ugye,
mint írtam az ego képtelen elfogadni egy alárendelt szerepet. Ez különösen az emancipált nők esetében domborodik ki, de a férfiak esetében is egyre inkább jellemző az a
szereptévesztés, miszerint ők a dominátorok, mindenki
más pedig kussoljon. Ez az ego démoni műve. És a világ
minden fórumon ezt harsogja az egok fülébe. Női egyenjogúság, szexuális forradalom, a nők legyenek éppen olyan
magas beosztásban és éppen úgy megfizetve, mint a férfiak.
Nők is legyenek politikusok, vezetők. Ugye, ha nő vagy, akkor most bólogatsz, hogy igen, ez így helyes. Pedig csak az
egod bólogat. Én azt mondom, ez így nem helyes. És nem
a férfisoviniszta egom mondja ezt, hanem arra a kijelentésre alapozom az állításom, amelyet Isten tanított az embernek. Ez nem a női szerep.
Óriási probléma, hogy ha az egyik fél el is fogadná a szerepét, a másik fél akkor sem lesz partner ebben a kapcsolatban. Basáskodni kezd, visszaél a helyzettel. Nagyon nehéz megfelelő partnert találni manapság. Mindenki
vágyakozik, de leginkább elvárásokat támaszt, kevesen
vannak, akik először adnának. Ha csak elvárok, csak kapni
akarok, akkor ne csodálkozzak, ha a másik is ezt eszi. Az
ego pedig ilyen. Csak kapni szeret, adni nem. De az sem
működik, hogy ugyan adnék is, de először bizonyítson a
másik fél, hogy megérdemli-e az adományom. Így soha
nem fog működni semmi. Az emberek pedig magányosan
(még kapcsolaton belül is lelki magányban), kiégve, kiábrándulva keseregnek a sorsukon, mindent és mindenkit
okolva maguk helyett. Pedig legalább felerészben bizonyosan ők okolhatók boldogtalanságukért. Azaz az egojuk,
de a legtöbb ember az egojával azonosítja magát így tehát
pontos az előbbi megállapítás is. A megoldás kizárólag az
lenne, ha az emberek képesek lennének visszatalálni Isten
tanításaihoz. Megérteni és elfogadni azokat. De ez a legtöbb
embernek sosem fog sikerülni sajnos. Az egojuk ellehetetleníti ezt. Dühös sértődésbe, drogokhoz, alkoholhoz, antidepresszánsokhoz, fordulnak és bezárkóznak a magányukba. Inkább, minthogy Istenhez forduljanak a
problémájukkal. Ha hiszel abban, hogy te döntesz, fordulj
Istenhez a problémáddal, ha van! Olvasd a Bibliát, mindenre ott van a válasz! Az élet minden fontos kérdésére választ kaphat az ember a Szentírás igéin keresztül. De hányan hiszik ezt el? Hányan teszik ezt manapság? Hát ne
csodálkozzunk, hogy itt tart a világ.