Meggazdagodni akarók.

 

Meggazdagodni akarók. 

" Akik ellenben meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe, és sok értelmetlen és káros kívánságba esnek. Az ilyenek az embereket a veszedelem és pusztulás mélységébe taszítják. Mert az összes gonosz dolgok gyökere a pénz kedvelése. Némelyek, mikor ez után futottak, eltévelyedtek a hittől, és sokféle kínnal szúrták át magukat.(Tim 6-9,10).

 Az Úrtól mindig megkapjuk a szükséges utasításokat. Ő szeretetével arra tanít minket, tanitványaikat, hogy ne csak úgy éljünk, hogy Istennek tetszünk, hanem azért is, hogy örömünk legyen ebben a világban. Mert az igazságnak való engedelmesség megszabadít minket a lélek és a test minden szennyétől, a bűntől, és örömet okoz lelkünkben, ha megszabadulunk tőle, mert ez minden utasítás célja. A felszabadulás eredménye, hogy a lélek képes legyen dicsőíteni az Atyaistent és Jézus Krisztust. A világi lelkiállapota arra késztette Lótot, hogy letelepedjen a bűnös Szodoma szennyezettsége közepette. A hit soha nem vezet oda; egy szellemi hangolt elme soha nem menne oda; annak ellenére, hogy a Szentírás szerint Lót „igaz lélek” volt (lásd 2 Péter 2-7,8). ( mi őt elítélnénk a helyzete miatt, de Isten mélyen lát a szívekbe). De e világ szerelme úgy hozta, hogy eleinte „választott”, majd „kiterítette sátrait”, végül „Szodoma kapujában ült”. Szodomában gyökeret vert. Eddig jól ment neki, de a megpróbáltatások ideje azt mutatta, hogy nem a megfelelő választás volt. Micsoda sorsot választott! Valóban egy meghasadt medence volt, amely nem tartja a vizet – egy törött vessző, amely átszúrta a kezét. És ezért milyen jó, ha megengedjük Istennek, hogy minden utunkat igazgassa, rendbe tegye, rábízva azokat, mert Ő mindent kész és el tud intézni – válasszuk meg utunkat az Ő csalhatatlan bölcsessége és határtalan szeretete szerint! Lót kétségtelenül úgy gondolta, hogy azzal, hogy Sodomába költözött, jót tett magának és családjának. De a későbbi események megmutatták, hogy tévedett. Egy hang különös fontossággal szól a fülünkben – egy hang, amely azt üzeni, hogy ne engedjünk a világi szellem olykor felbukkanó megnyilvánulásának: „Pénzkedveléstől mentes legyen életetek forgása, elégedjetek meg azzal, amitek van, hiszen Isten maga mondta: "Nem mondok le rólad, sem el nem hagylak téged." ” (Zsid 13-5). Áldott sors! Ha Lót elégedett lett volna azzal amije volt, soha nem választotta volna a gazdag, vízzel permetezett Szodoma környékét. De sokan mondhatják – hát Szodomában élt, és Isten mégis megmentette a pusztulástól. Ez kétségtelenül igaz. De választásának következményei semmiképpen sem nevezhető áldottnak. Hitehagyásunk miatt az utókor szenved, azok, akiknek örökölniük kellett volna az áldásokat. És tudjuk utólag, hogy Lót vérfertőzés által, nemzet leszármazottakat lányai révén, akik aztán a moabita nép Izraeltől elkülönűltek lettek. Ez a bűnös törvényszegés, még ha bódult állapotában is cselekedet, megmutatja, milyen következményekkel jár, ha a család és a gyülekezetekben milyen szellemiséggel élünk, különösen akkor, ha előkelő helyen, gyülekezeti vezetők vagyunk. Nem tudatosan (mert Lót részeg volt) hanem szellemi bódultságban, termeljük a vallásos világi keresztényeket, illetve nem Krisztus szegénységét választjuk aki otthagyva mennyei dicsőségét kiüresedett érettünk, hogy gazdagok legyünk őbenne. Ha nem ezt az utat választva, megsokasodnak a hűtlenség a bűn következményeivel, mert az eredmény az anyagi áldás vonzó és megtévesztő lehet. A gazdag, világi gondolkodású keresztények sikere, akik maguknak élnek, esetleg a jövedelmük tizedét aldozzák, megtévesztő példa lehet a fiatal lelkek számára. Van egy olyan vélemény, hogy a pénzhez ragaszkodó lelkész nem szolgálhat a gyülekezetben (azokra gondolok, akik igével szolgálnak, nem tanácsos pénzkezelőnek lenni a gyülekezetben), mert ha a hivatása Isten igehirdetése, szolgáljanak a saját eszközeikkel, ahogy azt Pál apostol tette, nem volt terhére senkinek. De ennek a gondolatnak vannak mélyebb következményei, ez a szektáns gondolkodás, ami a saját meggyőződésünk elfogadása az a közeli rokoni ego szeretete. Korlátolt szemlélet, ami elhatárolja magát  a Szent Szellem szabad áramlását a szívünkben.

Néha azon tűnődünk, miért vágynak meggazdagodni olykor hidegen racionális, világi szellemű gyermekeink. Azért hagyják el az gyülekezeteket, mert nem azt tapasztalják amit Isten szavában véltek felfedezni, nem találták meg az Atya szeretetét a közösségben. De lehet, hogy ezáltal nem találták  meg az élő igét agyakorlatban, és gyakran a Krisztus ellenségeivé válnak.  Lótól származtak a moábiták, akik Izrael ellenségei lettek. Még ha igaz, üdvözült lelkek vagyunk is, ez nem jelenti azt, hogy evilági elvek szerint gondolkodhatunk és cselekedhetünk, hiszen Isten erejét ismerve biztosak vagyunk üdvösségünkben, ez még nem jelent biztonságot. Isten kegyelme képes megtartani a lelkeket, és megőrizni magát sértetlenül az örök életre. De a gazdagság szeretete, az egy veszélyes út, mert elveszíthetjük a bizalmat és a kétely uralkodhat bennünk, és csak Isten irgalma dönthet a sorsunkról, de ez kétségtelenül veszélyes út. Előttünk nem lesz ismeretes a hovatartozásunk, állandó kételyek merülnek fel, csak akkor lesz világos, ha  kiderül, hogy az Ő kegyelmi döntése  mentett meg az örök haláltól. Az Úr azt akarja, hogy már itt ezen a számunkra idegen környezetben éljünk gazdagon Isten mérhetetlen bölcsességében. 

A Szentírás nem azt mondja, hogy mindannyiunknak szegénynek kell lennünk, ez nem lenne igaz, ugyanis a jómódú embereket felhasználja mások segítségére, de a gazdagsághoz több kegyelem szükséges az Úrtól, mert sok a kísértés benne. Gazdagnak lenni az eszközökben, és koldusnak maradni, valóban ez a boldogság. Az igazságtalan gazdagság, ha egy körültekintő sáfár kezében van, nem árt a léleknek és másoknak, hanem éppen ellenkezőleg, áldás lehet a rászorulók számára. Ha nem lennének ilyen testvérek, nem lennének ingyenes Bibliák a FÁK-nak, sem Dél-Amerikának, sem Afrikának, sem a harmadik világ más országainak. Ma már minden otthonban az ilyen országok házaiban, egy vagy több Bibliát ingyen osztogatnak (egy Biblia önköltségi ára, egyszerű formátumban, a kiadónál kb. 15-20 euróba kerül harminc évvel ezelőtt, nem számítva a szállítási és vámköltségeket.) 

 A HIT HÁROM OLDALA . 

 1 Thess. 1-9,10 a hit három olyan aspektusát sorolja fel, amelyekről az újonnan megtért thesszalonikaiak tanúskodnak, nevezetesen;

 1) Istenhez fordultak a bálványoktól; 

2) Az élő és igaz Isten szolgálata;

 3) Várják a mennyből az Ő Fiát. Igen, mindannyian próbára tehetjük magunkat, ebből a szempontból? Ha e három oldal közül csak egy hiányzik belőlünk, akkor máris fogyatékosak vagyunk a hitünkben. Ennek a fogyatékosságnak az előzménye, hogy a fejlődésünk kezdettől fogva nem volt normális, vagy valamilyen fejlődési szakaszban válságba kerültünk. Mielőtt megtértünk Istenhez, mindegyikünknek megvolt a maga bálványa. Természetesen ezek nem fa, kő vagy hasonló szobrok voltak (bár ez sem kizárt), hanem ezek a bálványok uralták a szívünket azon a helyen, ahol Istennek kellett volna ülnie a trónon! Rájuk, ezekre a bálványokra irányultak törekvéseink, hajlamaink, időnk, erőnk és minden élet ritmusunk.  Egyeseknek bálványa volt a sport, az utazás, a filmek, a tévézés, a különböző élvezetek hajszolása, a politika és egyebek.  Mindezek felett a fő bálvány ült a trónon – a hatalmas „én, ego”, amelyet naponta imádtunk! Amikor Isten Igéje behatolt a szívünkbe, amikor fénye megvilágította lelkiismeretünket és feltárta életünket, amikor az evangélium megvilágosította elménket és felöltöztük Jézus Krisztust, akkor Istenhez fordultunk. Egy körülményt azonban hangsúlyozzunk: a thesszalonikaiak elfordultak a bálványimádástól és Istenhez fordultak. Ez nyilvánvaló és konkrét cselekedet. Ha nem lesz ilyen nyilvánvaló abszolút törés a szívünkben azokkal a bálványokkal, amelyek uralnak bennünket, akkor a fejlődés megtorpan, és sokáig anyatejes csecsemők maradunk, akik alkalmatlanok Isten szolgálatára, és ez mindaddig így lesz, amíg könyörtelenül és visszavonhatatlanul elpusztítjuk a még fennmaradt bálványokat magunkban és a gyakorlatban is. Erre azok is hivatottak, akik – mint valaki jogosan megjegyezte – megtérésük okán elutasították „a világot teljesen”, de idővel újra elfogadták „a világot részben”. Nem lehet győztes lelki életet élni, ha a saját „én” legfontosabb bálványa még mindig a lélek bugyraiban rejtőzik! Vesd vissza a saját "én"-edet! Béke és öröm, minden lelki egészségünk ezen múlik! Tégy úgy, mint Jákob, aki eltökélten és határozottan fellázadt a bálványok ellen, amelyeket oly sokáig tűrt házában! „…Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.” (1Móz 35-4). Aztán elment Bételbe (Isten házába), hogy ott oltárt építsen Istennek, és csak Őt szolgálja. Tudd határozottan, hogy a legkisebb bálványt sem fogod tudni elrejteni Isten elől, egyetlen értéktelen bálványt sem! Mert meg van írva: "A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve.." (Példabeszédek 15-11).

Ha Isten azt mondja, hogy a pénz szerelme az minden rossznak a gyökere, akkor ez igaz, és ezzel megvizsgálhatjuk honnan erednek a bálványaink egészen a gyökerétől fogva.

 Isten annyira szeret, hogy meg akar szabadítani ettől az átoktól, hogy ne okozzon fájdalmat nekünk a vagyon szeretetének következményei. Újból idézem az idevágó igét.

 

I. Timóteus levél:6:10

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

A féligazság nem igazság.

 

“Az Úré az igaz mérték és mérőserpenyő, az ő műve minden mérőkő”. ( Példabeszédek 16,-11)

A féligazság nem igazság.

 Most már biztos vagyok benne, hogy az Úr arra választott engem, hogy vizsgáljam mi a jó és mi a rossz. Már a földi életem alkonyán ez tudatosult bennem. Az életemre visszatekintve arra a következtetésre jutottam, hogy mindenen átvezetett, hogy ne csak elméletben hanem a gyakorlatban is tapasztaljam, hogy milyen tévedésekbe, kelepcékbe kerülhet az ember, ha az igét csakis a saját szemüvegén át vizsgálja. Ide tartozik az is, hogy megfelelő szűrő hiányában (ami a Szent Szellem) a sok szemét, ember által tanított féligazságok, dogmák akadálytalanul átjutnak az értelmen keresztül. A szív ugyanis az Úré kétségtelen, de az ésszel az ellenség tud manipulálni. Ide tartozik a legravaszabb amit csak tud tenni a sátán, félig nyitja az ajtót, már úgy értem, hogy az Úr tárva nyította a ajtaját, de ami minket illet, a szívünket csak előbb félve bizonytalanul, résre nyitjuk meg. "Íme megnyílt ajtót adtam eléd, melyet senki sem képes bezárni.". Ezt megtette az Úr az Ő részéről. De egy másik igazságot is megmutat nekünk, van egy másik ajtó ami zárva van.

 "Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem.". (Jelenések könyve). Ez a teljes igazság röviden. 

 Tehát ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy két ajtó létezik. Az első nyitva áll, annak a kulcsa az Úrnál van, ami a szóösszefügésben azt jelenti, hogy az Úr megnyitotta azt az ajtót, amin keresztül bemehet az aki megőrizte állhatatosságának igéjét: " Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s kimentelek a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat". Ez nem pusztán egy kijelentés, hanem azok menekülési ajtaja, akik szenvednek ebben a világban, konkrétan azoktól akiket a sátán zsinagógájának nevez. Itt mindenki a saját felismerése szerint gondolja meg, mit ért sátán zsinagógája alatt. Nem fogom szájba rágni senkinek. Ez nem csak a jövőt jelenti, se nem a múltat, hanem a mát is. De a jövőben még élesebb lesz a helyzet. "akinél Dávid kulcsa van, aki megnyit, hogy senki be nem csukja, és bezár, hogy senki meg nem nyitja:". Az ajtó nem lesz mindig nyitva ahogy Noé bárkájának ajtaja is bezárult, vagy a Máté 25 részében a balga szüzek előtt. 

 A másik ajtó amit már megemlítettem, az a szívünk ajtaja, nem a gyülekezet ajtaja.  "Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz,".

Itt teljes meggyőződésből mondom, hogy itt nem egy szóról egy elhangzott hívásról van szó. Ugyanis az Úr a hét gyülekezetekhez üzen, ahol éjjel nappal hirdetik az igét, vagyis olvassák az igét. Hogy mit hirdetnek az más lapra tartozik. 

 Annyira eltorzították mára az igazság útját, hogy a laodiceai gyülekezetnek már nem is ajánlja fel, hogy jer hozzám, kövess engem, hanem Ő megy be hozzá, aki meghallja a szavát. Nem a gyülekezetbe megy be, hogy ott jól érezze magát ahol a Maté 18. fejezetében megvan írva a 20. versben. "Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok.". És eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy kijelentsem az évezredek legnagyobb csalásának vagyunk tanúi. Amikor ezt a verset idézik és szentűl hisznek benne, hogy ha két vagy három ember összegyűlik az Ő nevébe, akkor automatikusan az Úr személyesen is ott van. Az evangéliumokban olvashatjuk, hogy mikor meghívták a Messiást az otthonukba, ő el is ment hozzájuk. De ez azt jelentené, hogy az Ő nevében gyűltek össze? Hát nem. Egészen más képet látunk, először is ez nem az ekléziát jellemzi még nem is vetíti elő. A János 12. részben sem a gyülekezetet jelenti, csak az előképe volt. "Jézus a pászka elõtt hat nappal Betániába érkezett, ott lakott Lázár, akit Jézus a halottak közül feltámasztott. Ugyanott lakomát készítettek számára, amelyen Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt asztalhoz dõltek." Csia Lajos fordítása. Igencsak jó képet alkot ez az epizód az elkövetkezendő gyülekezet számára. De ez még nem Gyülekezet. A tartalmából ítélve, egy belső képet ismerhetünk fel. Lakomát készítettek és római szokás szerint nem asztalhoz ültek, hanem dőltek, más fordításban asztal sem szerepel ott. Ezt nyitva hagyom, mindenki tudása szerint ítélje meg. A Máté 18. részben, meg megtudhatjuk, hogy az Úr ott a házigazda, aminek feltételei vannak, hogy köztük legyen. Éppen tegnap hallgattam egy lelkész megfogalmazásában, hogy rendeztek egy összejövetelt és imában kérték, hogy jöjjön el az Úr hozzájuk. Ez minden jó és szép, de nem igaz. Mert ma az Úr nem vendég a gyülekezetekben, hanem a házigazda szerepét töltené be ha hagyják. De nem hagyják. Amikor az Úr testben itt volt közöttünk, a farizeus is meghívta magához vendégségbe, az Úr el is ment, más célból. A János 12- ben, pedig minden elő volt készítve, hogy ott Ő legyen az Úr és jól érezze magát attól függetlenül, hogy Júdás is jelen volt. De Júdás ha kezébe is akarta venni az írányítást, az Úr ezt nem engedte meg. "Tanítványai közül azonban egyik, a karióti Júdás, ki őt elárulni készült, így szólott:...". Judás is szóhoz jutott, de az Úr szelíd hatalmával nem engedett neki. 

 Tehát, hogy az Úr a kettő vagy három között legyen ha összegyűlnek az ő nevében, minden feltételnek eleget kell tenniük. Ez nem egy spontán vagy egy szervezés alapján gyülekezést jelent, főleg nem az utcán. Ez ma már egy elfelejtett igazság. Minden szekta magáénak tekinti az Urat, és hogy közöttük van. Tisztelet a kivételnek mert vannak mindig kivételek, de azokat nem ismeri a világ úgy ahogy ismerniük kellene. 

 Azt is tudom, hogy ezért eretneknek fognak tartani többen, hogy romboló nem építő az írásom. Igazuk is van, de nem a mentségemre mondom, hogy ahhoz, hogy valamit építsünk a régit le kell rombolni. Hogy a hamis öröm sírássá változzon, a megtérés Istenhez meg örök örömre változzon a Szent Szellemben. Ez az igazi boldogság és öröm. 

 A saját magunk hazugságára nem építhetünk semmit ami kedves lenne Istennek. A féligazságokra a sátán építi a várát. Ez szemmel látható, a megosztottság jellemző a keresztény gyülekezetei között. Az Úr nem osztható meg az emberek miatt, benne nincs pártosság és vallási büszkeség. 

 Remélem az olvasó érti, hogy itt nem az üdvösségről írtam, hanem a gyülekezetekben elfajult hitetlenségről, amit a Jelenések 2.3. részében felfedezhetjük, az efézusi és a filadelfiai gyülekezetek tesznek kivételt, és a többi ötben, pedig: "Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond. Annak, aki győz,.....".

“Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát?

A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.

A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.” ( Példabeszédek 8,- 1,2,3).

 

 Az Úr közel.

Tejeskávé.

 

Tejeskávé.

 A pörkölt kávéból főzött ital az fekete, azért is nevezik fekete kávénak. A tej az fehér, ahhoz ember nem nyúlt az állati termék. A kávé növényi eredetű a tej állati. Ha összekeverjük barna lesz az arányoktól függően. Csakis akkor lesz szürke színe, ha a kávét szénné égetik, de akkor a kávé ihatatlan lesz. Miért kezdtem ezzel a témával, az alábbiakban kiderül.

 Ma már tudjuk, hogy a világ nem csak fekete fehér, hanem ennek a keveréke. Itt nem a teremtés sokszínűségéről van szó, hanem a szellemi ideológiákról, az ember által szénné égetett filozófia és az Istentől származó tiszta fehér igazság, vagyis fény és sötétség keveredéséről. Ettől a világ szürke definícióját használom a továbbiakban. A Teremtés könyve első soraiban olvashatjuk, hogy Isten első dolga volt, hogy azután hogy megteremtette az egeket és a földet, teremté a világosságot. "És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől".

De olvashatjuk még előtte, hogy a föld mélysége színén sötétség volt. "A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."

Amióta az Isten megtette ezt, hogy a világosságot elválasztotta a sötétségtől, van nappal van éj. De a vak is tudja ha nem is látja a földön van a kettő között szürkület, amikor az egyik a másiknak a helyét átadja. 

Véleményem szerint ez az az ideiglenes állapot, amikor egyik a másikat váltják. Szellemi értelemben véve ez azt jelenti amikor az emberben mindkettő szerepel egyszerre. Az Isten igéje és a hústest sötét romlottságának keveredése. Ezt az állapotot jellemzi Pál apostol a Galatákhoz írt levelében, amikor arról beszél vagy ír a galátaiaknak, hogy: " Azt mondom, Szellemtől ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek". Teljes meggyőződésből mondom, hogy a hívő emberben mindkettő jelen van. Az újjászületés szelleme és a húsvér kívánsága. Ezek egymás ellenségei, ha ilyen harcok dúlnak bennünk, akkor még a szürkeség állapotában vagyunk. De az a jó hír számunkra, hogy a Szellem már bennünk munkálkodik, tehát már túl vagyunk a hitetlenség sötét éjjelén és már előttünk a hajnalcsillag fénye a reggeli világosság hírnöke. A római levélben Pál felfedi a kiutat ebből az állapotból. Se a rómaiakat se minket nem hagy ebben az állapotban, mert az Úr a szabadító, és ahogy a cikk elején olvastuk, szétválasztja a sötétséget a világosságáról: " Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből? Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor értelmem indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor húsom indít, a vétek törvényének. Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,  mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 Tehát Isten már az emberben is kettéválasztja a sötétséget a világosságtól a halált az élettől. Ez az amit a lélekben teszi az utunk során. De Isten előbb megtette ezt amikor Pál apostol ezzel kezdi a galátaiaknak írt levelében: " Kegyelem és békesség szálljon rátok Atyánktól, az Istentől és az Úrtól, a Krisztus Jézustól,  aki vétkeinkért odaadta magát, hogy a jelenvaló rossz korból kivegyen bennünket magának, ahogy azt Isten, a mi Atyánk akarta. Övé legyen a dicsőség az örök korok korain át! Ámen". 

 Ez azt jelenti, hogy kiválasztotta a tejet a szénné égetett kávéból, a szürkeségből kivette azokat akiket a dicsőség fiaivá választott még a világ teremtése előtt, azelőtt, mielőtt a "pincér" összekeverte a feketét a tejjel. 

Most rajtunk áll, hogy megfeleljünk ennek a kiválasztottságnak az eklézsiában. A Szellemet követve, tehát nem a hústest indítását követve. Ez a mindennapi életünkben is kell hogy megnyilvánuljon. Engem azelőtt a kocsmába vezetett a testem, hogy jól érezzem magam, mert ott kerestem a pihenést a kielégülést a lelki fáradalmaimtól.  Az Úr Isten mindent megtett, hogy ettől a sötét, szürke világból kivegyen, meg is tette már akkor amikor még a világra se jöttem, de ebbe az isteni matricába bele kell illeszkedni a földi futásom során. De ezt a természeti ember nem tudja megtenni, hanem a benne lévő világosság teszi meg. Ezt senki nem teheti meg Isten segédlete és akarata nélkül. Azért kell figyelmesnek lennünk, mi és ki irányítja járásunkat, milyen célt követünk és hová vezet az utunk. A sötétségből a szürkeségen át a világosságba. Ennek az életnek előzményei vannak. Ahhoz, hogy ezt a harcot megvívjuk, hogy a jó, de a világ számára szűk útra lépjünk, előbb meg kell látnunk magát azt a szűk ösvényt. Szerintem ez logikus emberileg is. Felismerés és hit nélkül nem lesz világos előttünk az út. A széles utat nem is kell keresnünk azon már rajta vagyunk, rá születtünk. 

 

 Gyerekkorunktól járjuk ezt az utat, amit a szürke árny világ fényes angyalnak álcázott fejedelme a sátán cinkosai által kikövezet. Már olyan merészek, hogy az óvodákban, iskolákba is beteszik a lábukat, azokat környékezik meg élet útjuk elején akik nem estek az abortusz áldozataivá. Sajnos már ilyen viszonyítás kell alkalmaznunk. Tehát akit a sátán nem öl meg a szülők emberségessége jóvoltából, azokhoz elmegy, az óvodába pincérkedni, felkínálva a cukrozott tejeskávét, fiút lányt egybe turmixolva. A szabad választás erőszakos agitációjához folyamodva. Az Antikrisztus nemtelen de mégis parázna, se fiú se lány, és azt akarja, hogy mindenki olyan legyen, aki nem olyan azt előbb utóbb üldözni fogják. Ahogy azt a középkorban a katolikus egyház tette az " eretnekekkel". Hát ilyen ez a világ, de attól függetlenül, hogy milyen ez a világ , Isten elválasztotta és kiemelte belőle az eklézsiát a hűségeseket Isten iránt.

Szellemi magaslatokon.

 

Szellemi magaslatokon. 

Kedves olvasóim, akik még nem lusták olvasni, az utóbbi időkben az emberek inkább a könnyebb utat választják a videók a hangoskönyveket nézik, hallgatják. Meg kell jegyeznem azért, hogy mióta van írás a mai napig megállta a helyét. Az olvasás jobban alkalmas az odafigyelésre. A digitalizált világ csak egy átmeneti dolog, addig működik amíg van elektromosság, azok az információk amik a szervereken vannak tárolva, azt könnyen el is veszíthetjük, mint a homokba írás a tengerparton,( mennyien szeretnék megtudni mit rajzolt Jézus a homokban, mikor a paráznaság bűnével vádolt asszonyt elé vitték) de a kőbe vésett írások később a bőrre, pergamenre írt szövegek amik ilyen olyan okok miatt többségében el is vesztek az idők során, de amit az Isten akaratából megőrzött, azok átvészelték a sok évezredek megpróbáltatásait. De van egy megbízhatóbb adatközlő, az a Szent Szellem aki közvetlenül szólhat az ember szívéhez, vagy angyalok közvetítésével, aki örök információ bázissal rendelkezik, és ha az írások el is vesztek, azokat emberek által újjá éleszti úgy beszéd formájában is átadva. Az apokrif írások mint az Énok könyve Ézsdrás könyvei stb. is ezt bizonyítják, hogy amit Isten jónak lát azt meg is őrzi az utókor számára. De a Biblia ha röviden is de arra utal, hogy nem lesz mindig villamos energia. Maga az Úr mondja többek között : "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak". 

De ez csak egy bevezető szöveg. 

"Szeretetéből indítva azonban már eleve különválasztott minket a maga számára a Krisztus Jézuson keresztül, avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata is helyeselte. Tette ezt kegyelmének magasztalására, mellyel bennünket abban a Szerelmesben megajándékozott. Ebben a Szerelmesben lett ugyanis mienk a váltság, és engedte el az eleséseket az ő vérén keresztül kegyelmének gazdag voltához mérten, mely kegyelmet mindenféle bölcsességben és eszünk járásának igazgatásában nagy bőséggel öntött ki ránk, miután titkos akaratát velünk megismertette. Így felelt meg ez az ő jótetszésének, melyet őbenne az idők teljességének háztartására már eleve kitűzött: hogy a mindenség, mindaz, ami a mennyekben van, és ami a földön van, a Krisztusban egy fő alatt egyesüljön.(Efézus 1,-5..10).

 Már valahol azelőtt megjegyeztem egy írásomban, hogy Pál apostol levelei a gyülekezetekhez azt írja le, amire a legszükségesebb számukra amiben hiányt látott köztük. Az efézusi gyülekezet volt az, akiknek írhatott a Mindenható titkairól, mert ők szellemi magaslatokon voltak,  "Efézusban lakó szenteknek és a Krisztus Jézusban élő hűségeseknek."... "a mennyeiekben található minden szellemi áldással megáldott minket annak megfelelően", ennek az áldásnak megfelelően lehetőséget adott arra, hogy Isten feltárja előttük a választottak helyzetét a mennyei helyzetüket Krisztusban. A Jelenések 2. részében nem fedezhetünk fel semmit ami arra utalna, hogy hűtlenek lettek volna ez iránt, csakis az ami a gyenge emberre mindig is jellemző volt is lesz amíg ebben a testben van. Ne áltassuk magunkat, mi nem tudunk szeretni úgy ahogy az megfelel Krisztus elvárásának: "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad" .

 

Az Efézus levél a leggazdagabb képet adja nekünk a szentek személyes és a gyülekezeti áldásairól, ugyanakkor bemutatja Isten terveit Krisztus dicsőségére. Magát Krisztust tekinti az egyetlennek, aki mindent egy egészben tart a keze alatt, a gyülekezet fejének, tehát egy test és egy fej. Azt látjuk, hogy a gyülekezet a legszorosabb kapcsolatban áll vele, mivel azok, akik ahhoz tartoznak, ugyanabban a kapcsolatban vannak magával az Atyával, és olyan mennyei helyzetben, amelyet Isten kizárólagos kegyelme ajándékoz neki. Ezeket a vele kapcsolatos kegyelmi módszereket pedig maga Isten nyilatkoztatja ki, két sajátos tulajdonságban: mind Krisztussal kapcsolatban, mind a gyülekezettel kapcsolatban. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus Istene az Atya. Ő Krisztus Istene, amikor Krisztust embernek tekintik; és Krisztus Atyja, amikor Krisztust szeretet Fiának tekintik. Az első esetben Isten természete tárul fel, a másodikban pedig azt a bensőséges kapcsolatot látjuk, amelyet azokkal, akiknek megvan az Atya jelleme, és ez összhangban van Krisztus velük való kapcsolatának nagyszerűségével. Ez a kapcsolat az Atyával, valamint Krisztus kapcsolata testével és menyasszonyával, áldás forrása a szenteknek és Isten gyülekezetének, akinek kegyelme a test tagjaivá tett minket.

 Ebben a levélben Isten kegyelme a maga teljességében áll előttünk, és nem csupán az emberi szükségletekkel kapcsolatos bemutatása. Ezért ebben a levélben többé nem esik szó az igazságosságról. Ennek evangéliuma minden korábbi üzenetekben megvolt. Sokat beszél az igazságosságról a Római levél, az 1. és 2. korinthusi levél, valamint a Galata levél. Ezt a kérdést pontosan és átfogóan fejti ki, különösen a rómaiakhoz írt levél. Az ember lelke vagy feltámad vagy elítéli magát, mivel a test így van felöltözve, vagy ujjong újjászületése miatt, vagy keserű a bűntől. Ráadásul ezzel a kérdéssel a galatákhoz fordulva az apostol megerősíti Isten gondviselését az emberrel kapcsolatban, és kiemeli a hívőt a törvényből. Az Efézusi levél célja azonban abszolútabb és közvetlenebb. Ezek semmilyen értelemben nem emberi szükségletek, sem pozitívak, sem negatívak. Itt Isten önmagából és önmagáért indulva kegyelme gazdagsága szerint cselekszik. Ennek megfelelően maga a kezdet, oly feltűnően magasztos, feltárja előttünk azt a nagy igazságot, amellyel az apostol szíve megtelt. „Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola [az apostolságát nem elhívásként mutatja be, hanem „Isten akarataként”, amely szerint apostolnak választotta], szentek, akik Efézusban és hűségesek Krisztus Jézusban...” Megmutatni szándékozik nekünk , ami az ő mennyei áldásában, vagyis legmagasabb kapcsolata a Gyülekezettel, szokásához híven mindig egyéniséggel kezdi. Erre különösen szükség volt – a közösség érdekében áldozatot kell hozni. Ennek elkerülésében azonban még egy megfelelően értelmezett efézusi levél sem segít senkinek. Ilyen vagy olyan formában elferdülhet, ráadásul általános álláspontunk messze nem kerül itt az előtérbe. A összejövetelekről, mint olyanról, az első fejezet végéig egy szót sem hallunk. És csak a 22. versben említi először a gyülekezetet, amely azt mondja, hogy Isten Krisztust „mindenek fölé emelte, a gyülekezet fejévé”.{ szerk.: az orosz zsinati Bibliában - „Egyház”.}, bár ezt megelőzően a szenteket annak tekinti. Mindennek a szellemi hangulata rendkívül szép. Isten bámulatra méltó bölcsességével és kegyelmével elutasítja azt, amit minden földi nézet sugall, miszerint az egyén csak egy részecskéje egy hatalmas társaságnak, amely a legmagasabb jogokat tulajdonítja magának. Nem így van Isten Igéjével. Itt a lélek személyes áldása áll az első helyen. Istennek tetszett, hogy megvilágosít minket, hogy tisztán és világosan megérthessük személyes helyünket és hozzáállásunkat. 

Ha helyesen vannak beállítva ezek a szívünkben, és azok is maradnak, akkor nyugodtan követhetjük, amit Isten a kellő időben megmutat nekünk, de másképp nem.

 Isten előtérbe helyezi a személyes kapcsolatot, nem a kollektív meggyőződésen keresztűl tartja a kapcsolatát az emberrel. Ezt az igazságot hanyagolják el az emberek, láthatóan ez is arra vezetett, hogy a hívők nem Krisztust követik személyesen, hanem ezt másra bízzák, és ízlésük szerint tanítókat választanak maguknak, rosszabb esetben azokat követik akik azt tanítják vagy mondják amit hallani akarnak. De azt is megfigyelhetjük, hogy ha Isten kegyelméből szellemi ajándékokat osztott a Gyülekezetben, az emberek hajlamosak egy vagy több ajándékkal megáldot testvért követni, ez által szakadás vagy inkább kollektivizálás alakul ki. 

  Olyan különbözőek a szellemi ajándékok a gyülekezetben, de ez nem adhat okot a versengésre. Mindenkinek megvan a maga személyes helye a Gyülekezetben, hogy a Krisztus teste növekedjen és ne élvezzen hiányt. Minél jobban vagyunk nyitottak az Isten igéjére, annál jobban tudjuk elsajátítani a helyzetünket Isten gyülekezetében. Minél több áldást ismerünk meg, annál jobban leszünk védve a hamisságtól. Nem fogunk félni attól sem, hogy félrevezetnek: "bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt,". Sokkal bátrabbak leszünk olvasni vagy hallgatni azokat akik nem a mi megszokott környezetünk igehirdetői. Isten gazdagsága és bölcsessége miénk lesz, ahogy ezt Salamon király fiainak mondta :" Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd, Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől".(Példabeszédek 7,-4,5).

 

 Befejezésül olvassuk el a következő 15..19. igeszakaszt: " Ezért miután hallottam arról a hitről, mely nálatok szerte az Úrban, Jézusban van, és arról a szeretetről, melyet az összes szentek iránt tanúsítotok, én sem szűnök meg hálát adni értetek, és imádságaimban megemlítelek titeket, hogy Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, annak a bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt, adja néktek a szívnek megvilágosított szemét, hogy tudhassátok, micsoda reménységre hívott ő el, hogy mily gazdag dicsőségű a tőle adandó örökrész a szentek között, mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk."

Az igazság szeretete.

 

Az igazság szeretete.

I. János levél:5:20

De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

 

 "A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” ( Zsid.1,-8,9).

 Többnyire az emberekben a lelkük mélyén jelen van az igazságérzet. Ebből kifolyólag érzik, hogy valami nincs rendben az őket érintő információk zuhatagában. A média az emberek véleményei, de főleg ezoterikus tanok azoknak a megnyilvánuló eredményei a különböző igazságnak tűnő tézisek és immár kőbe vésett filozófia alaptörvényei. Annak látjuk a világot amilyennek az ember formálta. Ebben a dzsungelben a különböző tanítások révén nehezen ismerni ki magát az igazságot kutató ember.

 Tehát az igazság szeretete, késztet sok embert, keresni az igazságot, mi is az igazság. Az Isten Szent Szelleme azon fáradozik, hogy ezt az igazságérzetet a felszínre hozza az ember lelke mélyéről. Nagyon céltudatosan elénk tárja az igazságot, azt az igazságot amit vérrel hintett meg a Krisztus. Ez az igazság szenvedéssel van megpecsételve. Az Isten igazsága nem teória az maga a valóság. És aki elfogadja és Isten kegyelmével megnyitja szívét, az szenvedni fog, mert egy olyan közegbe találja magát ahol az ördög világa veszi körül. Ebben a hazug világban vannak szigetek, ahol az ember nyugalmat találhat, sajnos ez nem a vallások szigete, hanem a Szent Szellem által létrehozott Gyülekezet. Most aki tényleg abban a környezetben találja magát, ahol szeretik az igazságot, az nagy áldás Isten részéről, de én kételkedem abban, hogy ez gyakori lenne. Hiába hírdetik a keresztények Isten túláradó szeretetét, ha az igazság, köreikben ignorálva van. Jól tudja érezni magát ott is az ember, de ha élesen él a szívében az ige igazsága, legfeljebb kellemetlenné válik a közösség. De ebbe most nem mennék bele. 

 A kezdő versben János apostol arra mutat rá, hogy tudatunk felszínére hozza, hogy nem bennünk kell keresni az igazságot, mert egy másik igeszakasz kijelenti, hogy nincs egy ember se igazságos egy ember sem igaz. Tehát ahhoz, hogy megismerjük az igazságot máshol kell keresni. Azért adott az Isten értelmet az embernek, hogy megismerje a valós igazságot. De ezt az értelmet az Isten Fia hozta el nekünk. De itt meg kell jegyeznem, hogy az értelem nem mindenkinek adatott meg. Hiszen ebben a versben világosan kifejezi, "hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk".

 Annak ellenére sem mondhatjuk, hogy ha megkaptuk az ismeretet, akkor bennünk van az igazság, mert az igazság a Fiúban van, és ha benne vagyunk, akkor megigazít. Ha követjük Őt, Jézus Krisztust az igazságban, akkor teljes mellszélességgel mondhatjuk, hogy szeretjük Istent. Mondani mondhatjuk, a keresztények milliárdjai mondják, de cselekedeteikkel ellentmondanak. De ebbe részletesebben nem fogunk foglalkozni.

 Van egy dolog amit a második versben idéztem. Azzal kezdeném, hogy most még a kegyelem időszakát éljük, általában és főleg az Isten Jézus Krisztusban való szeretetét hirdetik a keresztények, ez így van rendjén. De hol van az megírva, hogy a szeretet felülírja az igazságot? Ne keressétek, mert nem találtok ilyesmire. A szeretet ikertestvére az igazság. Na most hogyan tudjuk meg, hogy az Isten igéje már dolgozik bennünk? Hát úgy, hogy az életre keltett ige felismerés mértékétől függően, megismerjük a gonoszságot. Minél több igazságot fogad el szívünk, annál nagyobb lesz a gyűlöletünk a gonoszság iránt. Elsősorban a bennünk rejlő gonoszságot gyűlöljük meg, amikor ez folyamatban van, tisztábban láthatjuk a világban lévő gonoszságot. Addig ameddig a saját hamisságunkat és gonoszságunkat nem feszítettük meg Krisztussal, addig szabad utat kap a világ hamissága lelkünkben. Ki mondta azt, hogy Krisztus nem tud gyűlölni? Ha nem lenne gyűlölet benne, akkor soha nem jött volna a földre. "Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot". Az Isten maga a Szeretet az ember iránti szeretete késztette, hogy véráldozatot hozzon, hogy megszabadítsa a benne hívőket a gonosztól, attól amit oly mélységesen gyűlöl. Kell ettől nagyobb bizonyíték? A Mindenható Teremtő Istennek nincs nagyobb értéke a tarsolyában amit még fel tudna áldozni. Meg tudjuk ezt érteni?

Feltámadtak e bennük ezek az érzések amik Krisztusban vannak? Olyan mértékben van bennünk a gonosz iránti gyűlöletünk, amilyen mértékben megismertük az igazságot Krisztusban. 

 Nem állítom, hogy ez azonnal elérhető, de ha Isten meggyógyít a szellemi vakságból, akkor azonnal arra az útra lép az ember ami az igazság útja. Ez maga Krisztus.

 Sokszor említjük a keskeny utat a szűk ajtót, és gondolom ezt a sátán is tudja, ezért ferdíti el az emberek előtt az erre vonatkozó nagyon fontos igazságot. Jób felismerte Isten természetét:"Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!". Ebből kiindulva mi is felismerhetjük, hogy minden, de minden hamisság és gonoszság az ördögtől származik. A sátánnak nincs hatalmába elferdíteni Isten igazságát, ugyanis az védett helyen van Krisztusban. De az igazság útját az általa kiválasztott ügynökei által el tudja ferdíteni. "Akiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei;" (2 Péter 2,- 14).

 Aki szereti az Urat, szeresse is az Ő tiszta igazságát, ami álhatatosságot eredményez a gonosz világban, hogy szabadon dolgozzon Isten Szelleme a szívetekben, elválasztva a jót a rossztól, hogy csakis benne tudjunk bízni, ne csak szájjal hanem szívvel is tudjuk Őt követni a keskeny úton, ami a széles úthoz viszonyítva túlságosan keskeny, azon az úton csak te férsz el egyedül, tömegek nem járnak rajta, de az Úr fogja a kezed, hogy ne ess el.

 

 "Hanem így szól: „Közel hozzád a szó, szádban és szívedben,” tudniillik a hitnek szava, melyet hirdetünk. Mert ha szájaddal vallod, hogy Jézus Úr, és szíveddel hiszed, hogy Isten őt a halottak közül feltámasztotta, meg fogsz menekülni. Mert szívvel hiszünk, és annak alapján igazságosak leszünk, szájjal teszünk vallást, és azzal megmenekülünk. Az írás ugyanis ezt mondja: „Senki meg nem szégyenül, aki benne hisz.”(Róma 10,- 8..11).

Bensőséges kapcsolat az Atyával.

 

Bensőséges kapcsolat az Atyával.

"Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk…" (János 17,-21).

 A János evangéliuma 17. fejezetéről beszélünk ma, rövidnek kell lennem, ha sikerül, bár az a felbecsülhetetlen értéke eme fejezetnek arra késztet, hogy sokkal több időt töltsünk a megbecsülésével. Ebben a fejezetben láthatjuk az Úr egységét az Atyával, de tovább megy a kijelentésével, ami teljes ámulatba ejti az olvasót. Hogyan lehetséges ez az egység az emberekkel is. Nos ez nem titok, mert emberek milliói olvassák a Bibliát, történetesen ezt a fejezetet is, és mégis a többség számára titokzatos ez a közösség Istennel. Maga Jézus Krisztus mondja, hogyan lehet elérni vagyis belépni Isten ilyen benső kapcsolatába. Ugyanis amikor kijelenti, hogy Ő mármint Isten Fia, maga az út az igazság és az élet, de meg kell jegyeznem, ha útról van szó a Bibliában az mindig egy folyamat, vagy lehetőség a cél eléréséhez, az igazság pedig a legnagyobb és a legfontosabb feltétele annak, hogy ezen az úton elérjük a végső állomást az életet Istenben. Ha ez minden egybe foglaltatik, akkor jön létre az a bensőséges kapcsolat az Atyával. Amikor már védve és körbezárva vagyunk és biztonságban tudjuk magunkat, akkor már tényleg a Szent Szellem által mondhatjuk, hogy Istennel annyira eggyek vagyunk, hogy Jézust mint testvért és barátot fogadjuk el többek között. De ezt nem mondhatjuk ki a világ előtt, ha ki is mondjuk csakis a Szent Szellem által. Ő nem a tesónk, haverunk, Ő a Megváltó Istenünk aki elvezetett az Atyához, hogy eggyé váljunk vele, vagyis egységben a Szelleme által. És ebben a bensőséges zárt kapcsolatban úgy beszélhetünk vele aki minket befogadott és testvérei és barátai is lettünk. Ezt Ő mondta, mi ezt nem mondhatjuk. Itt arra utalok, hogy ez a kapcsolat olyan szoros és nyítot, ahogy egy emberi barátság, testvériség kapcsolat sem közelíti meg, mert minden titkunkat ismeri és ennek tudatában mi sem titkolunk előtte semmit. De mégis, Krisztus barátainak nevezi azokat akik befogadták Őt, mégse bagatelizálhatjuk ezt a kapcsolatot. 

  Az Úr, tekintetét az ég felé fordítva, többé nem beszél tanítványaihoz, hanem Atyjához szól. Két körülményre mutat rá: egyrészt saját dicsőségére, másrészt munkája befejezésére. Arra kéri az Atyát, hogy adjon áldott helyet tanítványainak, hogy vele legyenek, személyiségének és munkásságának megfelelően.

De meg kell jegyezni, hogy a 6. verstől kezdve feltárja a tanítványok kapcsolatát az Atyával, feltárja az Atya nevét azoknak, akik az Atyához tartoztak, megadja nekik azokat a szavakat, amelyeket az Atya adott neki, és elmondja nekik, hogy meglegyen bennük a tökéletes öröm; "hogy az én örömömet a maga teljességében birtokolhassák.". Micsoda magasságra emelte fel azokat, akik még a világ teremtése előtt erre ki voltak választva. 

"Igédet nekik adtam. A világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.". 

A 14. verstől kezdve feltárja kapcsolatát a világgal, mondván, hogy ők (a tanítványok) nem a világból valók, és teljesen megszentelte őket, és elküldte a világba, "Szenteld meg őket az igazságban! A te igéd igazság. Amint te elküldtél engem a világba, én is úgy küldöm el őket a világba". Itt jegyezzük meg, hogy az Atya igaz szavát adta nekik, hogy tanúskodjanak (ahogyan szavait adta korábban), de nemcsak attól védi őket, szenteli meg, hogy megóvja őket a világi gonosztól, hanem önmaguktól is, mert bűneiktől szabadok, ezáltal most magasabbak lettek az egeknél, hogy betöltse őket azzal, ami birtokba veheti érzéseiket, kiterjesztheti és megtisztíthatja szeretetüket.

 A 20. verstől kezdve ezt a kiváltságot és felelősséget azokra ruházza át aki hisz benne apostolainak szava szerint. Itt a tanítványok kiválasztásáról van szó, hiszen csakis azokat küldheti a világba akik engedelmesek minden isteni tudomány ismerete szerint. Vakokat nem küld világot gyújtani. Azért ezt fontos megjegyezni, mert a tanítványság legfőbb védelme és fegyvere az ige. Aki nem jártas az igében és nincs értelme, hiába érzi a kényszert, hogy cselekedjen, azt az Úr nem küldi a világba, mert maga is védtelen és sebezhető, kudarcot vall. 

Azt az erkölcsi egységet, amelyről a 11. versben beszélünk, tágan értelmezzük úgy, mint az egyetlen tanúságot, hogy a világ megtudja, hogy az Atya elküldte a Fiút, és még azelőtt megemlíti,: „Én bennük, és te énbennem” amikor egyként tökéletesedtek, és a világ tudja meg (nem akkor, amikor „hisz”), hogy az Atya elküldte a Fiút, és úgy szerette őket, ahogyan szerette Őt."Amikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon." ( 2Thessz 1:10). Tehát ez az Istennel való egység nem készteti a világot a hitre, hanem a jövőben lesz bebizonyosodva ez a láthatatlan univerzális egység a világ szeme láttára. Itt nem a mai gyülekezetekről szól, mert itt a földön nem tapasztalható ez az univerzális egység, hiszen megosztott népről van szó.

Végül a 24. verstől a végéig, ha alaposan megnézzük, valami még fontosabbat látunk, mint korábban. És itt az Úr kifejezi szívének szenvedélyes vágyát, és ez nem kérés formájában, mint korábban, hanem vágy formájában fejeződik ki: „Atyám! akarom [ez jelzi a kérést]: hogy ahol én vagyok, ők is velem ott legyenek”. 

 A 24. versben ezt a dicsőséget az Atya adta neki a világ megalapítása előtt, amelybe Krisztus szívének sóvárgásával lépett be, hogy ők is vele legyenek, ahol ő van, és lássák az ő dicsőségét, amelyet az Atya adott neki, „mert szeretett engem a világ megalapítása előtt”. Ezt én úgy értelmezem, aki Krisztusban van, az a világ megalapítása előtt rejtve volt benne, ez az eklézia, Gyülekezet. Ők azok akik a teremtés előtt az Atyáé voltak. A földi népét, akik öröklik az új földet, azokról a Szentírás a teremtéstől valóknak említi. Így, ha a fejezet közepén a tanítványokat egyrészt az Atyához viszonyítva, másrészt a világtól teljesen elszigetelve mutatja be a földön (és az új hívők hamarosan egyesülnek a világ előtt a bizonyság és a dicsőség által ), majd az utolsó versekben a hívőkről úgy beszél, mint akik az Atyával maradnak a földöntúli mennyei dicsőségben, és vágyakoznak, hogy vele legyenek. De ez nem csak az a vágy, hogy velük legyen, hogy lehetőség szerint ott lehessenek, ahol Ő lakik az Atyával való kapcsolatban és a világtól függetlenül, hanem az a vágy is, hogy szoros intim kapcsolatba kerüljenek vele az Atyával, feljebb már említettem.

 

 A továbbiakban a 25. vers az Atya és a Fiú világtól való teljes elválasztásáról beszél. Azt mondja: „Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ezek felismerték, hogy te küldtél engem.” Ez az ellentmondás mindig fennáll az Atya és a világ között, és ezt Krisztus jelenléte erősíti meg ebben a világban, akkor is és most is. De a tanítványok tudták, hogy az Atya küldte a Fiút, mert a Fiú ismerte az Atyát. Kinyilatkoztatta nekik az Atya nevét, sőt, felfedi: „ hogy a szeretet, mellyel engem szerettél, bennük legyen, én is bennük legyek.”. Ez az utolsó vers feltárja előttük az Atya szeretetét, ahogyan a Fiú ismerte, és amely titkos forrása volt minden áldottnak és dicsőségnek, és magának Krisztusnak a bennük lévő szeretetét, akinek a Szellem általi élete volt az egyetlen, amivel birtokolni tudott mindent, hiszen Ő az egy Isten. Ezért most meg kellett érezniük az Atya és Krisztus örömét, a vele való kapcsolatuk során megnyilvánuló bensőséges kapcsolatuk szerint, amelyet a Fiú ismert, és amely minden áldott és dicsőségesnek, valamint magának Krisztusnak a titkos forrása volt bennük, akinek a Szellem általi élete volt az egyetlen entitás, amely mindent birtokolhat.

Babilon bukása.

 

Babilon bukása.

Kedves olvasóim, tudom, hogy a Jelenések könyve, nagyon megosztja az olvasók véleményét. Ezt a könyvet magyarázzák a leg eltérőbb módon. Nem az a célom, hogy beálljak a sorba, csak kifejteném az én meglátásomat is. Az olvasó döntheti el, és rakhatja össze a képet magába a különböző forrásokból a neki a legmegfelelőbb vagy érthetőbb verziót. Én is csak nagy általános ellemzésre vagyok képes.

A Jelenések 18. fejezetről lesz itt szó.

"Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé".

a 18. fejezet, nem Babilonnak a fenevadhoz való viszonyát írja le, hanem ennek a városnak a bukását, amelyet sok ember bánata kísér, akik gyászolják a halálát. Ezzel együtt Isten figyelmezteti népét a bukásra, és felszólítja őket, hogy szálljanak ki a paráznából: „Én népem, jöjjetek ki közüle, hogy ne legyetek majd vétkeivel közösségben, és hogy csapásaiból ne kapjatok! Mert vétkei az égig tornyosodtak és Isten megemlékezett hamisságaikról.". Itt egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni, hogy nem elég egy hívő kereszténynek tudomásul venni Babilon parázna voltát, hanem a gyakorlatban is el kell különülnie tőle, de még attól is ami rá utal. De, hogy el tudjon különülni tőle, azt fel is kell ismernie, hogy mi az amitől el kell különülnie. Ezután kövessük a következő szavakat: „Fizessetek úgy neki, ahogy ő is fizetett, tetteihez mérten a kétszeresnek kétszeresét adjátok meg neki, abba a pohárba, melyet ő kevert, kétszereset keverjetek neki! Amekkora volt dicsekedése és túltengő jóléte, akkora kínt és gyászt adjatok neki. Mert így gondolkodott szívében: Mint egy királynő úgy ülök trónomon, özvegy nem vagyok, gyászt nem látok soha".

 Vagyis ebben a fejezetben, itt Babilont nem mint valami titokzatosnak tekintjük, amely vallási lényeget hordoz (az igazság és a hazugság, a jó és a rossz összekeverésének forrásaként szolgál, mint inkább mindent és mindenkit megmérgez, megront és elcsábít, befolyását mint egyfajta eszközt egy korrupt vallás védelmezője), hanem a világ cinkosaként és felbujtójaként, kiélve vágyát a luxusban, az élvezetekre és az élet élvezetére, vagyis mindenre, amit az emberek civilizációnak neveznek. Ezt itt nagyon részletesen leírjuk, és teljes képet látunk annak a sok embernek a gyászáról és depressziójáról, akik gyászolják Babilon elpusztítását, vagyonuk elvesztését és az élet élvezetének lehetőségét. Ez a színes leírás azonban véget ér, amikor Isten Szelleme megmutatja nekünk Babilont a másik oldaláról. Egy erős angyal fog egy követ, és a tengerbe dobja, és így szól: „Ilyen zuhanással vetik le Babilont, a nagy várost, és többé rá nem találnak..” Ennek okát a végén jelezzük: ez nem csak azért van így, mert „[ő] minden nemzetet varázslatával megtévesztett”, hanem azért is, mert „benne a próféták és szentek vére és az összes megöltek a földön." Milyen súlyos és jelentős körülmény Isten kormányzatában! Miért mondja itt, hogy az utolsó idők aljas, romlott, bálványimádó rendszere minden mártír vérében vétkes? Igen, mert örökölte mindazok szellemét, akik Káin idejétől kezdve kezet emeltek igaz testvéreik ellen. Ahelyett, hogy figyelmeztettek volna azok gonoszságára, akik már a rendszer megjelenése előtt elferdítették és üldözték az embereket, az utóbbiak nemcsak folytatták tetteiket, ahol csak lehetett, hanem még több gonoszt vittek beléjük, és ebben a szellemben cselekedtek egészen mostanáig. Végül nem értette meg az isteni ítélet csapását sem. Isten hajlamos követni ezt a szabályt az ítéleteiben, ami az, hogy nem azt bünteti (legalábbis nem mindig), aki először követte el a bűnt, (pl. Ádám) hanem azokat, akik öröklik ezt a bűnt, és esetleg súlyosbítják, ahelyett, hogy tanulnának belőle, hogy óvakodjanak a helytelen magatartástól. Ez nem hiba, hanem éppen ellenkezőleg, a legmagasabb igazságosság, ha isteni szempontból nézzük ezt a kérdést. Ezt a tanítást a családi életből vett példával illusztrálhatjuk. Tegyük fel például, hogy ha a család feje részeges; és ha a fiaiknak van egy csepp józan eszük is, nemcsak égető szégyent és fájdalmat élnek át apjuk miatt, hanem megpróbálják (mint Noé fiai, akik helyesen megértették, mit kér az apjuk) megőrizni szeretetüket az iránt, akiről nem tudnak lemondani, és mindenekelőtt igyekeznek figyelmeztetni (nem folytatni) saját magukat erről a szégyenletes bűntől. De sajnos! az egyik fia Noénak, Khám ahelyett, hogy szégyelné és betakarná ezt a meztelenséget, (1Móz 9,-22) megvédené magát apja vétkétől, és titokba tartaná, kiteregeti a testvérei elé.  És nem őt éri az ütés, hanem az ő fiát Kánaánt, akinek semmi köze sem volt a dologhoz, és nem az apját érik a következmények, aki már meghalt. Hiszen a fiú kétszeresen is bűnös, mert látta apja gyenge pontját és tudta, hogy meg kell erősítenie, nem pletykálni, közzétenni. ( ugye ismerős). Meg kellett küzdenie a bűnével. Nem a bosszúra gondolok (mert az Isten dolga). Én azt mondom, hogy szentül gyűlölnie kellett volna ezt a bűnt, ugyanakkor mélyen együtt éreznie az apjával. Ez lett volna a szeretet megnyilvánulása, betakarja atyja bűnét. De nem, ő még jobban bejárta ezt az utat, mint az apja, most nem Noé családjára gondolok, hanem általános emberi viselkedésre. Így súlyosbodik a bűn a gonosz fiú esetében. Ugyanez igaz Babilonra is. Egyszer hallott már Isten sokrétű bizonyságtételeiről, mert hogyan is ne hallott volna az igazságról? Az evangéliumot hirdették benne, mert amikor Babilon a káldeusok földjén volt, a törvény és a próféta is benne volt. Nincs kétségem afelől, hogy tudott Isten végső bizonyságtételéről: az utolsó napokban eljövendő királyság evangéliumáról, de szerette a gyönyört és a hatalmat, ezért elutasította az igazságot. Megvet mindent, ami igazán isteni; Isten Igéjét csak arra használja, hogy elferdítse, és értékének növelésére, az emberek feletti fölényt szerezzen, és e világ kényelmét teljes mértékben élvezhesse; odáig megy, hogy kitöröl az emberek emlékezetéből a mennyország minden emlékét, és paradicsomként építi fel ezt a világot,legalábbis azt a részét aki neki szolgál, amelyet nem makulátlan és tiszta imádattal, hanem az ember készségeinek gyümölcseivel, a vallással és a világ bálványaival díszíti fel. A filantróp álarca mögé bújva, szövi ravasz terveit, hogy mégjobban a hatalma alá csábítsa a világot.

 Mindez Isten haragját és ítéletét váltotta ki Babilon létezésének utolsó szakaszában. Ezért a bűn a földön kiontott összes vérért Babilonra hárult, akit gonoszsága szerint büntettek meg. Az ilyen büntetés természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a halottak ítélete során mindenki a saját bűne miatt lesz ítélve. Ez igaz marad, ez nem lesz mentség senki számára, hogy "én erről nem tudtam". Elvégre már lassan két ezer éve hirdetik az evangéliumot, és Krisztus ránk hagyott tanítását. És fogják továbbra is Izrael maradéka hírdetni közvetlen a Babilon bukása előtti időkig, az eljövendő Krisztus királyságát. Az Úr napja a világban semmiképpen sem zárja ki, hogy az egyes lelkekkel külön külön bánjon. A halottak ítélete a fehér ítélőszék előtt, nem rendszereket, hanem egyenként érint minden lelket cselekedetei szerint. A világra vonatkozó ítéletek mást is takarnak: a világot érő csapások nemcsak Izraelre, hanem sok más nemzetre is irányulnak. Mérhetetlenül kegyetlenebb ítélet sújtja majd a korrupt kereszténységet, vagy ahogy itt nevezik Babilont, mert ez utóbbinak óriási kiváltságai vannak. A kormányzás isteni elve szerint azonban Babilon bűne nem csupán személyes; az Isten tanúságtételének megvetése miatt ez koronként felgyülemlett és egyre nehezebbé vált, mert az emberek egyre jobban elfordultak Isten tanúságtételétől, és egyre mélyebbre süllyedtek a saját maguk által táplált bűnökben. 

Azért akiben megtaláltatik ez az igazság, az sietve lépjen, mert az idő közel, és amint láthattuk, az ítélet előbb a parázna asszonyt sújtja válogatás nélkül, azután azokat személyesen akik aktív támogatói voltak és aktív résztvevői a civilizáció hazugsággal épített birodalmának. 

 

Ezzel talán be is fejezhetjük a gondolatot a 18. fejezet egy részének tanulmányozását.