«Иисус Христос – Господь!»

 «Иисус Христос – Господь!»

«Каждый, кто призовет Имя Господне, спасется» (Д.ап.2,21)

Что означает: «Призовет Имя Господне»? Достаточно ли только позвать имя Господа Иисуса Христа, чтобы получить спасение, если Он сам когда сказал: «Не каждый, кто говорит Мне: Господи, Господи! ВОЙДЕТ в Царство Небесное, НО исполняющий волю Отца Моего, что на небе» (Матв.7,21)?

Среди людей существует много различных мнений на тему спасения. Но вес имеет не то, что думают люди, а то, что велит Бог! В Священном Писании нет противоречий! Все, что кажется противоречивым, на самом деле значительно превышает человеческое понимание! Это и не удивительно, ведь истинный Бог намного выше одаренного и самой мудрой человека – «Войти в Царство Небесное» значит быть спасенным навеки (Евр.5,9)! Спасение и вечную жизнь «во Христе Иисусе» - тождественные понятия в Писании. Не спасенный человек находится в вечной гибели или вечной смерти (2Фес.1,8.9). Наоборот, спасенного вводит в сферу благословение непрестанно жертва Христа и принятие верой Его дела. Для таких лиц приятно - быть «послушными Ему» (Евр.5,9), послушно идти за Ним (Иоан.10,27) и оказывать «волю Божию от души» (Еф.6,6; ср. Матф.11,29.30).

Если Бог подарит кому-то возможность призывать имя Господне использовать последние мгновения своей жизни, - ведь покаяние дает Бог (Д.ап.11,18), - такое лицо получит спасение! Но кто знает, когда наступит последняя мгновение нашей жизни?! Поэтому так важно позвать это спасительное имя Господа тогда, когда Он Сам дает нам такую возможность (Ис.55,6)! Или ты уже сделал это, дорогой читатель? «Имя Господа - крепкая башня: убегает в нее праведник - БЕЗОПАСЕН» (Пр.18,11).

«Я спросил: "Кто Ты, Господи?"А Господь сказал: "Я - Иисус, Которого ты гонишь"» (Д.ап.26,15)

Это тайный диалог между Господом Иисусом и Его преследователем Савлом. Но Дух Бога пожелал приоткрыть для нас завесу секретности и рассказать об этой встрече. Рвение этого в будущем раба Христа довела его до бешенства в ущемлении учеников Иисуса. Однако он и понятия не имел, что его действия направлены против его Господа (Господина), которому он потом радостно подчинил всю свою жизнь: «Я думал, что мне надо МНОГО действовать ПРОТИВ имени Иисуса Назарея» (Д.ап.26,9). Действовать «против имени Иисуса Назарея» - значит «идти против рожна» (9,5; 26,15). И Савл должен был почувствовать из собственного горького опыта, оказавшись судьбы, выбитый «из седла» (9,4; 22,7), как действительно трудно... идти против рожна»!

Сколько сегодня таких «савлов» (которые еще не стали «павел»), выстраивают свою жизнь по собственному усмотрению! Они думают, что успеха гораздо больше в жизни, если сами (без Господа!) его планируют и осуществлять эти планы! Какими бы ни были планы людей, - касаются они бизнеса, служение, бытового устройства или семьи, -если их не подчинено воле Всевышнего, все они обречены на провал! Савл очень быстро это понял! И он должен был познакомиться с Тем, против Кого направлял всю жизнь: «Кто Ты, Господи?» (26,15). Он познал, что имеет дело с Тем, Кто намного сильнее от него, а является его Господином!

Дорогой христианин! Или ты уже имел такую личную встречу со своим Господом? Возможно, ты тоже, как много других лиц, исповедующих Его имя, произносишь это трепетное «Господи»! И действительно твоя жизнь подчинено Ему? Будущий апостол, встретившись с Господом, не мог не спросить: «Господи! что мне делать?» И Господь взял в Свои руки отдано Ему жизнь: «Тебе сказано будет все, что НАЗНАЧЕНО тебе делать» (22,10)!

«Не каждый, кто говорит Мне: Господи, Господи! войдет в Царство Небесное, но тот, кто исполняет волю Моего Отца, который на небе» (Матф.7,21)

Тех, кто будет претендовать на определенные дивиденды как ответ на призыв имени Господа, будет немало: «Многие скажут Мне в тот день: "Господи! Господи! Разве не от Твоего ИМЕНИ мы пророчествовали? Разве не Твоим ИМЕНЕМ бесов изгоняли? И не Твоим ИМЕНЕМ многие чудеса творили?"» (с.22). Очевидно имя Господа было для многих предметом личной выгоды - они спекулировали ним, используя его в

собственных целях, но даже не стремились серьезно осмыслить его значения! Господь им тогда скажет: «Я НИКОГДА не знал вас. Отойдите от Меня, делающие беззаконие!»(с.23)!

То как серьезно призывать имя Господа! Читатель, думай быстрее свое отношение к этому имени и просмотри свою жизнь - не пренебрег ты волю Бога? Господь Иисус сказал, что «войдет в Царство Небесное» только «тот, кто исполняет волю Отца Моего, который на небесах»! Эту волю принес на землю Его Сын, Иисус Христос: «Бог ныне ПОВЕЛЕВАЕТ ВСЕМ людям ПОВСЮДУ покаяться» (Д.ап.17,30). Или ты уже исполнил Его волю? Если ты пришел к Господу с покаянием, познавай в Его Слове божественную волю и послушно подчинись! Бог не дает людям приказов, которые им нет сил выполнить! Исполнять волю небесного Отца – очевидно пропуск в Его царство. Если первое повеление Бога покаяться ты исполнил, это еще не все! Дух святой призывает христианина продвигаться вперед, не стоять на месте, «ВОЗРАСТАЯ в познании Бога»

(Кол.1,10) и «облекшись в нового» человека, «который ВОССТАНАВЛИВАЕТСЯ

в познании по образу создавшего его» (3,10). Или мы с тобой творим в этом волю Бога, так четко открытую в Писании?

«Замолчали и сказали:"Да будет воля Господня!"» (Д.ап.21,14)

Господь Иисус всегда и во всем имеет право сказать последнее слово!

Если бы и у нас всегда было так как в первых учеников Христа! Когда волнение

через увещевания апостола в их сердцах успокоилось, они могли успокоится. Многим сегодня так же надо успокоиться, чтобы доверчиво признать над собой и своими мыслями авторитет воли Господа!

«Бог производит в вас и хотение и действие по своему благоволению» (Флп.2,13) - это важно нам помнить всегда. Когда-то в жизни происходит не так, как мы понимаем и планируем, мы готовы, - за примером этих верующих Кесарии, - отказаться от своих мнений и позиций и отдать все в воле Господа? Если Бог вызывает «и хотение и действие» в жизни моего брата или сестры, что идут со мной узким путем послушания Слову, то не должен ли я смотреть на это как на волю Господа, даже если мое мнение отличается от их? Разумеется, мы говорим только о тех верующих, которые, любя Господа, послушные Его записанному Слову, идут по Его следам (Иоан.10,27; 1Петр.2,21) Его стопам (Д.ап.18,26; 2Тим.2,21.22). Не так уж трудно определить, идет или нет, иное лицо этим путем. Плюрализм мнений, который бытует в христианстве сегодня и который причинил столько разделенных между собой конфессий, не можно рассматривать как действие, что ее вызвал Бог; поскольку Господь Иисус (Бог во плоти) сказал, когда был на земле: «Да будут все ЕДИНО: как Ты, Отче, - во Мне, и Я - в Тебе. Чтобы и они были у Нас ОДНО, чтобы мир веровал, что Ты послал Меня» (Иоан.17,21).

Иисус Христос, будучи Господом всех (Д.ап.10,36), имеет Свои права на каждого из нас! И рано или поздно Он потребует того, что Ему принадлежит! Или всегда Он видит в нас такое послушание Его воле и действиям: «Пусть будет воля Господня!»?

«но у нас один Бог Отец, из Которого все, и мы для Него, и один Господь Иисус Христос, Которым все, и мы Им» (1Кор.8,6)

В шестом стихе видим четкую разницу между словами "Господь" и "Бог". Речь идет не о Божественном естестве как таковой, а о месте где занимает Божественное лицо в домостроительстве благодати. Отец просто остается Божественным лицом, между тем как Сын становится Человеком, и в Своей человеческой ипостаси Он занимает место Господа. Когда я говорю именно о Боге, то имею в виду Отца. Но в отношении Христа сказано: "...Ты наречешь Ему имя: Иисус" (Матф.1,21), - то есть Господь- Спаситель. И место, которое Он сейчас занял как Человек - место Господа.

«Бог соделал Господом и Христом Сего Иисуса, Которого вы распяли» (Д.ап.2,36). Это не значит, что Он перестал быть Иеговой (Господом), но Он занял место Господа, тогда как Отец остается абсолютной Божественной лицом.

Мы видим во Христе, как в Господе, власть благодати. Для Отца я - один из сыновей; но если взглянуть на домостроительстве благодати, я имею дело с Господом. Поэтому Ананий говорит: "Господи, я слышал..." (Д.ап.9,13); "Для нас один Бог Отец... и один Господь Иисус Христос"!

Это ничего не говорит о природе этого Господа. Мы знаем, что Он является одновременно и Богом, и Человеком, но здесь речь идет о исключительное место, какое Он занял в соответствии со Своих слов: "...Дана Мне всякая власть на

небе и на земле" (Матф.28,18).

Дорогие и любимые для сердца Господа Его святые! Все лжеучения и усилия сатаны направлены против славного лица Господа Иисуса. И увы, сколько среди христиан душ, которые пошли не за истиной Писания, а за ухищрениями врага! Нам следует помнить и всегда реализовать в своей жизни то, что «для нас... ОДИН ГОСПОДЬ [Господин]», Иисус Христос! И послушно идти за Ним как за Господом, который имеет над нами

всякую власть!

«Примите же его в Господе со всякою радостью, и таких имейте в уважении» (Флп.2,29)

Речь идет об Эпафродите, «брата и сотрудника и...

сподвижника [апостола Павла], ... посланника и служителя в... нужде» (с.25) апостола от церкви в Филиппах. Вероятно, этот слуга Господень, который был «близко к смерти, подвергая опасности свою жизнь» (с.30), очень серьезно весил ним, потому что «болел смертельно» (с.27). Однако мы не можем не обратить внимание читателя на причину этого: он «подвергал опасность жизнь, дабы восполнить НЕДОСТАТОК ваших услуг служение для меня»(с.30), - пишет им апостол. Эти верующие служили апостолу, но в их служении имели серьезную нужду! Зато Епафродит, несмотря на собственную жизнь, компенсируя недостаток этого служения, подвергал себя серьезной опасности.

Какой благословенный молчаливый пример! Если бы апостол не написал бы об этом в письме к этим верующим (мягко упоминая им!), то мы, наверно, вообще не узнали бы о существовании такого слуги Господня, тем более о его жертвенное служение!

Но в этой истории есть еще один важный аспект - апостол пишет им: «Примите же его В ГОСПОДЕ со всякою радостью, и имейте в УВАЖЕНИИ таких»! Действительно чтить святых, которые жертвуют чем-то для Христа и святых, можно только В ГОСПОДЕ! Как много содержится в тех немногих словах! Или мы это понимаем? Стал ли Спаситель, который отдал за нас Свою жизнь, нашим Господом, что имеет право распоряжаться всем в нашей жизни и нашим здоровьем, и карману? Или наши уста только красиво называют Его Господом?

«Посему, как вы приняли Христа Иисуса, Господа, так и ходите в Нем» (Кол.2,6)

Очевидно принятия Иисуса Христа как Господа - серьезный момент в жизни христианина! Если мы стали на путь послушания, - а первые, что Бог повелевает людям («покаяться» - Д.ап.17,30), должна выполнить каждый истинный христианин, - то этот путь рано или поздно приведет душу к пониманию того, что Иисус Христос - Господин, которого поставил Бог. И каждого истинного христианина Святой Дух приведет к признанию и

принятие Иисуса Христа как своего личного Господина (Господа). Это также значит, что Господь Иисус имеет определенные права на нас, то наша жизнь меняется, чего от нас и ждет.

Именно поэтому мы читаем в сегодняшнем стихи повелительный призыв: «Как вы приняли Христа Иисуса ГОСПОДА, так и ХОДИТЕ в Нем»!

Ходить в Нем - значит постоянно практически повиноваться Ему! Мы можем видеть плохие примеры вокруг себя (и в мире, и в христианстве) - это не должно искушать нас, то есть стать нам по ловушку поступать так само. Мы можем подвергаться атакам со стороны старого человека, который толкает нас на плохое, - это тоже не должно привести непослушание Господу.

Ходить в Господе (Иисусе Христе) означает быть постоянно зависимым от Него! Ничего не делать, не согласовав своих действий с Ним. Послушное жизнь христианина - это путь благословений и радости в общении с Ним, а не тяжесть от послушания: «Иго Мое благо, и бремя Мое легко» (Матф.11,30)!

«А соединяющийся с Господом есть один дух с Господом.» (1Кор.6,17)

Каждый христианин, который принял Иисуса Христа как своего Господа

(подчинил Ему всю свою жизнь и взял на себя Его иго - Матф.11,29.30), рано или поздно переживет и этот благословенный опыт - он спарится в одном духе с Господом. В Слове Божьем нет случайностей и ошибок - здесь не сказано: «сочетается с Христом»,

«сочетается с Иисусом» или «сочетается с Богом». Хотя каждый из этих высказываний правильный (не содержит ошибки), все же Святой Дух через апостола говорит здесь о соединении с Господом! Это довольно серьезно!

Бог сделал Иисуса, которого отверг мир (религиозный и нерелигиозный), «Господом и Христом» (Д.ап.2,36). У Бога есть Свой план в отношении Его Сына, и никто не имеет права безнаказанно посягать ни на тот план, ни на честь или власть Его Сына: «Почтите Сына» (Пс.2,12), - призывает Он людей. Рано или поздно каждый житель земли будет отвечать перед справедливостью Бога за свое отношение к Его Сына! Но для нас (христиан) есть новая позиция в нашем состоянии и взаимоотношениях Сыном Бога - «Кто соединяется с Господом, есть ОДИН ДУХ с Ним»! Если мы позволим объяснить нам это Святому Духу, который берет от Христа и прославляет Христа (Иоан.16,14), то Он обязательно приведет нас к такой странной единства! «Один дух с Ним» - это, пожалуй, гораздо больше, чем просто получить искупление через Его святую кровь! Это, пожалуй,

гораздо выше, чем просто обращаться к Его имени! Пусть Господь даст нам Свою милость понять и проникнуться Его планами в отношении нас!

«А соединяющийся с Господом есть один дух с Господом» (1Кор.6,17)

Хотя соединение с Господом - духовное, оно оказывается физически. Именно в наших телах (земных, еще бренных) становится очевидным это соединения (с.20). В нашей земной жизни видно, мы служим Богу или чему-то (кому-то) другому. Однако служение Богу проявляется не только в словах хвалы (Евр.13,15) - Бог хочет пользоваться нашим телом, которое мы отдаем «в жертву живую, святую, благоугодную Богу, как разумному

служении» (Рим.12,1; Евр.13,16). Именно поэтому мы видим такие контрасты: «...Оба вы будете ОДНИМ телом. А соединяющийся с Господом есть один дух становится ОДНИМ духом с Ним» (1Кор.6,16.17).

Принять Иисуса Христа как Господа, ходить в Нем и соединяться в один дух с Ним - это четко выражена в Священном Писании воля Бога для нас. Бог хочет, чтобы творение почитало Сына! Пусть даже весь мир отвергает Его Сына и распинает Его, Он всегда ищет душ, чьи сердца будут Ему преданы: «...Который ищет добрых жемчужин... Выбирают, что есть хорошо в корзины; а худое выбросили вон» (Матф.13,45.46.48). Добрые и хорошо -это те, кто открыл свое сердце для божественной работы в нем Святого Духа, что совершенно их меняет.

Дорогой христианин! Что мы можем сказать о себе? Или мы с тобой приняли Иисуса Христа как Господа? Или ходим, подчинением Ему как Господу? Или соединены в один дух с Господом? Или позволяем Святому Духу делать Свою работу очищение наши

сердца и жизни? Как это проявляется в нашей повседневной практической жизни?

«Он показал им руки и ноги и ребра Свои» (Иоан.20,20)

Это произошло в первый день недели, когда ученики собрались в месте. Какое же большое значение имеет в глазах Божьих этот первый день недели! Несмотря на то, что мир отверг и распял их Учителя, их и дальше объединяла Его лицо - были «одиннадцать собраны вместе и те, что были с ними, которые ГОВОРИЛИ: "Господь истинно воскрес и явился Симону"» (Лук.24,33.34). Снова центром их встреч и бесед был Он, как и при Его жизни (Иоан.1,41.42). Неудивительно, что Господь Иисус «пришел..., стал посреди, и говорит им: "Мир вам!"» (Иоан.20,19).

Если мы (христиане) тоже сегодня имеем свой единственный центр Его имя и личность, то Он непременно будет с нами (Матф.18,20)! Господь Иисус показал Своим ученикам руки и ноги и ребро». Это говорит о том, что перед нашими глазами всегда (даже после Его воскресения, когда Он уже был в новом прославленном теле!) видны СЛЕДЫ нашей вины и греха и огромной цены, уплаченной за спасение! Это наполнило учеников

радостью! Но здесь Святой Дух снова показывает, что «ученики обрадовались, увидев ГОСПОДА»! Бог вновь и вновь хочет показать всем людям Свои планы и намерения относительно Своего Сына - Он «сделал Его ГОСПОДОМ и Христом Сего Иисуса, Которого распяли...» (Д.ап.2,36)!

Этого первого дня недели - Господа (Откр.1,10) – Его ученики пережили радость встречи с Ним, который показал им следы искупления. Он и сегодня хочет показывать нам то, что даст невыразимую радость в общении с Ним, нашим Господом, если мы позволим Ему это в нашей жизни.

«Мы видели Господа» (Иоан.20,25).

Как было бы хорошо, если бы и каждый читатель, подытоживая воскресные встречи прожитого года, мог вместе с учениками сказать: «Мы ВИДЕЛИ Господа»! Бог со своей стороны сделал все, чтобы каждый, кто живет на земле, видел Его планы и волю в отношении Его Сына: «Бог СДЕЛАЛ Его Господом и Христом Сего Иисуса, Которого распяли...» (Д.ап.2,36). Он и сегодня находит и использует (как Свои орудия) тех, кто вновь и вновь обращает внимание на Иисуса Христа как на Господа (в настоящей смысле этого слова).

Сегодняшние слова ученики сказали Фомы, который не был вместе с одиннадцатью (Лук.24,33), но был «один из двенадцати» (Иоан.20,24).

Он здесь символизирует верующий остаток Израиля, который тоже признает Иисуса

за своего Бога и Господа и безропотно преклонится перед Ним: «Господь мой и Бог мой!» (Иоан.20,28).

Но все христиане сегодня могут от чистого сердца так сказать? Все мы действительно приняли Его за своего Господина и ходим в Нем? Все мы, собираясь к Его имени воскресенье, можем искренне сказать: «Мы ВИДЕЛИ Господа»? И что нужно для того, чтобы видеть Его посреди нас?

Пусть эти вопросы останутся для наших сердечных размышлений. Суммировав наши годовые рассуждения о Иисуса Христа, Господа нашего, пусть сердце каждого читателя широко развернется для Него; а наша жизнь станет крошечным отражением Его огромных планов - воли нашего ГОСПОДА!

...ha feltámadtatok Krisztussal,...

...ha feltámadtatok Krisztussal,...

"Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve."

 A Kolossé 3. fejezete ezekkel a szavakkal kezdődik. A „ha” szó azt jelenti, hogy személyesen kell megbizonyosodniuk róla. A "ha" szót - írja az apostol ebben a levélben többször is. Nem ítéletet mond, és nem elítéli, hanem oktatja a kolossébelieket, mert olyanok, mint a csecsemők, akikben megvan a tudás első zsengéje, tanítja őket, hogy valóban ne álljanak meg a kezdeti úton, hogy nyerjenek és megteljenek Isten akaratának ismeretében, teljes bölcsességben és szellemi megértésben " Ezért mi is, attól a naptól kezdve, hogy ezt hallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy az ő akaratának az ismerete teljes legyen bennetek, minden lelki bölcsességgel és megértéssel együtt," (1f.9). Folytatva a 10. versben pedig teljes mértékben feltárja ennek az isteni rendnek a sorrendjét és gyümölcseit. "..és az Úrhoz méltóan éljetek, mindenben az ő tetszése szerint, hogy minden jócselekedetben gyümölcsöt hozzatok, és gyarapodjatok Isten ismeretében". Avagy az elkerülhetetlen gyümölcsök sorozata, az Ő akaratának beteljesedése. Egy szóval; a gyümölcs az Ő ismerete nélkül lehetetlen. De ha kihagyjuk a nagyon fontos tanácsot "mindenben az ő tetszése szerint" akkor valóban a saját sodrásunkban találhatjuk magunkat, mert akkor másik akaratnak engedelmeskedünk.

 Ha Krisztussal feltámadunk, akkor gyakorlatilag minden az új teremtés talajára kerül, és az isteni természet új gondolkodásmódra és rendre állíthat bennünket, mégpedig Isten Igéje alapján. Honnan tudhatunk az Ő akaratáról? Természetesen ez nem könnyű dolog, ami minket személyesen érint, de Isten ismeri minden gyermekének szükségleteit, vágyát és hajlamát. Itt egy nagyon egyéni megközelítés nyílik meg mindenkihez. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznék, mindenki, aki Krisztussal feltámadt, közösségben van vele. Nem mindig és állandóan van közössége, hiszen sokat vétkezünk, de ez nem az üdvösség elvesztését jelenti, hanem a közösség idéiglenes elvesztését. Ezt részletezi az 1 János levélben írottak.

 Ha Krisztussal együtt feltámadunk; már most élünk és nem halunk meg, mert Krisztus Jézusban örök élet van, mert Őbenne vagyunk, és őbenne senki sem hal meg. De a világ teremtése előtt nekünk szánt jócselekedetek, és ezek a tettek elkerülhetetlenül beteljesednek. Sok kiváló keresztény ennek ellenkezőjét gondolja. Ahhoz, hogy a tettek által megigazuljunk, jó cselekedeteket kell tenni – sokan gondolják így, de az Új- és Ószövetségben nem találom azt, hogy a tettek megelőzik a hitet, következésképpen az üdvösséget. Itt nem arról van szó, hogy a jó cselekedetek vagy a jó tenni akarása ellentétes Istennel. Hit nélkül, vagy szellemi érzéseinkből való kiindulás nélkül nem teljesül be az Ő akarata, de Pál apostol hangsúlyozza, hogy az Ő akaratának megismerése és beteljesítése által, teljes SZELLEMI bölcsességben és megértésben, hogy Istenhez méltóan cselekedjenek! ...gyümölcsöt terem, ebben biztosak lehetünk.

 Ha a mennyei Jeruzsálem fel van készítve az üdvözültek fogadására, a menny minden kincsével feldíszített Bárány menyasszonyának lakhelye, Krisztus természetes vonásaira és arra, amit Isten igazán szeret, akkor ma is ezt a rendet és lelki vonásokat kell látni a hívőkben ebben a világban. Ezek a szellemi díszek, amik ékesítik a hívőt Isten előtt, mert minden amit ránk ruház az Isten, az Ő szeretet Fiát tükrözi, és ezek a díszek a mennyei Jeruzsálem dicső kellékei, amiket a Bárány lámpása ragyogja be. Ez az Isten emberrel való kapcsolata bölcsességben gazdag kapcsolata, amit mi itt a földön ésszel nem foghatunk fel. Nem azért, mert megfelelünk az Ő tökéletességének, hanem hogy feltámadtunk Vele, és a természetünk az Övéhez hasonló! Ez a változás a belső ember új életéből fakad, és hat a külső emberre is, de nem fordítva. Ha ma saját állapotunk miatt zavarban vagyunk, és nem találunk csendes  békét a lelkünkben, akkor ez legalább annak a bizonyítéka, hogy a Szent Szellem bennünk él és foglalkozik velünk a végső cél elérésére, aki folyamatosan meggyőz bennünket, s addig nyugtalanságot okoz a lelkünkben, ameddig nem juttat újabb és újabb felismerésre a nyugtalanságot okozó gyökerének felismerésére és eltávolítására.  Ezt a műveletet a feltámadás ereje a Szent Szellem által teszi a szívekben. A mi dolgunk csak az, hogy állandó imádságban, ami nem egy vallásos tevékenység, hanem a mennyeknek a fentiekhez való éberség és figyelem a közösségben Krisztussal, aki a mennyben az Atya jobbján ül. Ha szellemi gondolkodásunk központja Krisztus és az Ő cselekedetei, akkor mindaz ami a lelki gyötrelmeket okozza megszűnik.

 Persze ennek két oldala van, csak röviden megjegyzem, az egyik ami Istentől származik ami a teljesség, a másik amit az ember befogad részben, abban a mértékben amilyen mértékben engedi a szellemi állapota.

 Ha nem látunk kiutat önmagunkban, és kételkedünk üdvösségünkben és újjászületésünkben, akkor nem magunkban hanem a fentiekben keressük a megoldást: „.Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve.".

 

 Ha a figyelmünket a fentiek, vagyis Krisztus személyiségére irányítjuk, megnyugvást találunk, de ahhoz teljes bizalom és odafigyelés szükséges, mert csak Krisztusban látjuk a feltámadás csodálatos eredményét. 

Semmi és senki nem vész el Isten akarata nélkül.

 

Semmi és senki nem vész el Isten akarata nélkül.

Az Atya vonzása.

 Az a tapasztalatom, hogy ezt a témát a keresztények vagy elhanyagolják vagy kikerülik vagy elhomályosítják, amiről az alábbiakban szó lesz. Nagyon kevesen foglalkoznak az eleve elrendeltség témájával. Pedig ez az a hit ami teljes megbékélést ad a hívőnek. Ez egy alapvető igazság a Krisztus követői számára. Az ember ellensége a sátán igyekszik másra terelni az emberek tekintetét. A tiszta igazságot fel vegyíti hamissággal. Az egyik leggyakoribb hazugság, hogy az ember akaratától függ az üdvösség elérése. De idézek egy Jézus által kimondott igét: 

"Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;  mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.  Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.  Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon."

(János 6:37-40).

 Ebben a részben tiszta, félreérthetetlen igazság van kijelentve magától a feltámadás Urától. 

 A hit kérdése, ami már közhellyé vált, mert az ördögök is hisznek, de őket az Atya nem vonzza magához. Itt egy nagyon lényeges igazságot vetett fel az Úr. Ezt az igazságot sok szeméttel borítják be az úgynevezett igehírdetők. 

 Az emberek azzal vannak megtévesztve, hogy nem a teljes igazságot hirdetik nekik, hanem a részigazságokat amit teljes igazságnak vallják. Azt mondják amit az emberek szívesen meghallgatnak, emberek kedvében járnak. Az Isten határtalan szeretetéről a bűnösök iránt, elhalgatva vagy bagatelizálva a szeretettel egyben járó igazságot. A szeretet az igazságtól elválaszthatatlan. Mert a szeretet életet ad az igazság meg megtartja azt. Ezért is tömörülnek a keresztények különböző tanítások és tanítók köré, mert azonos, rokon szellemiség vonzza egymást. Ez egy nagy próbakő az Istent félő lelkek számára, gondolom elgondolkodtató. De igaz a Szent Szellem vonatkozására is, de ez a vonzás az Atyától van. Az ember magába véve egocentrikus, ami az ádámi természetét illeti. Azt akarja hallani ami őt igazolja, nem szívesen hallgatja azt ami kellemetlenül érinti. Pedig az Isten szent szava, nem kíméli az ember egóját. Az is a célja, hogy összetörje szívét, hogy annak helyébe egy új szívet adjon, ami Istenért dobog.

De azt tudni kell, hogy Isten nem hibázik semmiben. Az Atya vonzása Krisztushoz az csalhatatlan. Senki nem vész el akit az Atya kiválasztott még a világ teremtése előtt. De hozzá kell tennem, hogy ez titok számunkra, nem tudhatják előre azok akik kegyelemben részesültek, mi alapján döntött így az Úr, csak a felszínen válik láthatóvá. Erről szól az evangélium, hogy azok akik befogadják az evangélium örömhírét, azok Istentől ujjászülettek. Lehet, hogy göröngyös utakon közeledik Istenhez, netán félre van vezetve, de a szív ismerője, Isten nem hagyja a választottait a kárhozatban. Ezért is tanít minket az Isten, hogy szeressük a felebarátainkat, legyünk türelmesek mások iránt, mert mi sem vagyunk jobbak másoknál. Csakis az Isten kegyelméből választotta ki azokat akik örök életre vannak szentelve, ez nem mi tőlünk van." Senkinek nincs arra hatalma, hogy hozzám jöjjön, csak ha az Atya vonja"(44v.)

Ellenkezhet e a hívő kitartóan az Atya vonzásának? A válaszom az, hogy személyét válogatja. Mert ha a szív az Úrért dobog, az Krisztussal egy ahogy az Atyával, mert egy az Isten, előbb utóbb megbékél Krisztusban vagyis Istenben. Ha mégis sokáig ellenkezik, annak is célja van. De a megváltás már előre megoldotta ezt a kérdést, már akkor mikor meg sem születtünk. Kirekesztő gondolat ez?- nem, mert Isten feltárja előttünk a megváltás titkát, hogy az ne legyen titok senki számára. És mégis megosztja az embereket. Ez egy olyan gondolat ami nem ismer középutat. 

Fontos tényezőt jelentett ki Jézus a farizeusok előtt. " Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen".   A tömeghez szólva Jézus erre ezt mondta: " Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek".(36.v).

 Ez egy fontos megjegyzés ebben a témában. Bizony akkor az emberek valóban látták Isten Fiát testileg, és mégsem hittek neki, ugyanis nem volt testileg különb másoknál. De a cselekedetei bizonyították Isteni mivoltát. Ma már nem ismerjük Krisztust testileg. Annak ellenére, hogy sok keresztény felekezet nem finnyáskodik testi ábrázatát tisztelni, ami egy nagy tévedés és undorító jelenség. Pál apostol szavaival élve, idézem amit mondott az athéniaknak: "Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: Az ismeretlen istennek. Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek". Bizony a görögök több istent tiszteltek, és megvoltak a különböző jelképeik. Ha ma ezt az utat követnénk, egyszerűen bálványimádók lennénk. De csavarok egyet a gondolatban és a mára aktuális jelenséget így írnám le : " Amikor ugyanis körüljáttam és megszemléltem a szentképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen keresztre felfeszített Krisztusnak vélt bálvány láttam. Nos akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek". Mert aki ezt tiszteli nem ismeri Istent. Ez egy kemény, sarkos megállapítás, de igaz. 

 De mégis hogyan láthatjuk a Fiút. - " aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon". A hívő Krisztusban, Isten a Fiú személyiségében láthatja Istent. Akit szellemi látással áldott meg Isten, az igaz természetében ismeri fel és látja a Fiút. Istent senki nem látta soha a Fiú jelentette ki. Aki ismeri a Fiút az ismeri Istent. Itt nagyon lényeges a Fiú mint Ember fia kifejezés, mert ez az a nagy kegyelem Istentől, hasonlatossá vált a teremtményeihez. Ez Isten felfoghatatlan bölcsessége, hogy ember képét vette fel. 

" S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük azt, aki Igaz. Mi őbenne vagyunk, aki igaz: az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.(1 János 5,-20). Tehát már nincs semmi akadálya annak, hogy megismerjük azt aki Igaz. Ez teljesen ellentmond a festett, faragott, szoborba öntött Krisztus ábrázolásának. Ezt nem lehet félreérteni vagy félre magyarázni. Akinek van szellemi látása az látja a Fiút, a felismerés útján gazdagodva Istenben. Nincs erre semmi kifogás, hogy buta vagy balgatag az ember, mert Isten az ostobát is bölcsé teszi, ha akarja. Ne takarózunk a velünk született tökéletlenségünkre hivatkozva. Ami igaz is, hogy testileg tökéletlenek vagyunk, de az Isten ismeret nem a mi okosságunktól függ, hanem a teljes Istenhez való szeretetből, mert aki szereti Istent az a parancsolatait is megőrzi, mert ismeri az Igazat. Ebben gazdagodhat Isten gyermeke. Ez a folyamat itt kezdődik a földön a tökéletlenségben, és örökké a mennyeknek országában folytatódik végtelenül Isten megismerése. Most részben van a tudás, de eljön az idő, amikor az Úr feltámasztja hamvaiból azokat akik hittek az Úr szavában és képesek voltak megismerni őt szellemi látásukban. 

Vigasztalásul azt üzenem, hogy, áldja meg az Úr minden olyan hívőt, akit az Atya vonza szívével, hogy megszabadítsa őt e világ rabságából. Idézek egy bátorító mondatot: "Hanem amint írva van: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt".(1 Kor 2,-9)

Krisztus az egyetlen üdvözítő.

Krisztus az egyetlen üdvözítő.

"És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk".( ApCsel 4,-12) (Károli fordítás.) 

A bűnös egy úrat szolgál, aki despotikusan uralkodik felette. Vágyai, érzékei a gonoszság kötelékében sínylődnek, a szenvedélyeinek és hajlamainak kötelékeiben, ebből az állapotból egy vallás sem szabadít meg, mert az ember tehetetlen, ezt az ige így jelenti ki, „erőtelenek valánk” (Róm. 5:6), az embernek „nincs reménye”, „istentelen a világon” (Ef. 2:12). A bűnös, hogyan szabadulhatna fel önmaga? Más rabszolgájaként mindent, amit tesz, rabszolgaként tesz. Gondolatai, szavai, tettei egy rabszolga gondolatai, bűnnek rabja. Még ha sír és sóhajtozik is a szabadságért, sírás és sóhaj is fogságának csak új bizonyítéka lenne, harcolhat a szabadságért, de ez a saját maga erejének erőfeszítése, ami a romlott természetéből fakad. Semmi értelme törekedni a szabadság elnyeréséhez. Még az a szabadságérzet amit az ember magáról képzel, hogy azt csinál amit akar, azt gondolja, hogy ez az ő szabad akarata. Az ember a bűn börtönében érezheti magát szabadnak, de a börtöncella kulcsa nem az ő kezében van. Mert az igazi szabadság, amit az Isten ad kegyelméből az nem a börtönben való jólétet biztosítja.

De a kérdés nem csak arról szól, hogy a bűnös milyen körülmények közé került; a természete teljesen romlott, és teljesen alá van vetve a Sátán hatalmának. Ezért a bűnöst nemcsak új helyzetbe kell hozni; neki egy új természetet kell kapnia. A természet és a helyzet megfelelnek egymásnak. Ha a bűnös javíthatna azon a helyzeten, amelyben van, mihez vezetne, ha természete helyrehozhatatlanul gonosz maradna? Macintosh erről így ír: " Egy jószívű ember természetesen bevihet a házába és örökbe fogadhat egy koldust, átruházhatja neki az örökségét, vagyont és nemességet; de nem áll hatalmában átadni neki a természet nemességét; ezért a természetes koldus soha nem érzi magát boldognak új pozíciójában. A természetnek meg kell felelnie a helyzetnek; a pozíciónak meg kell felelnie Isten természetének képességeinek, vágyainak, törekvéseinek és ízlésének, megtanítani arra, hogy a hívő lélek teljesen új helyzetbe kerül; hogy kikerül a bűntudat és az elítélt korábbi helyzetéből, és a teljes és örök megigazulás állapotába kerül. Az a helyzet, amelyben Isten most látja őt, nem csupán a bűnök teljes bocsánatával függ össze, hanem olyan előnyökkel is, amelyekben még a végtelen szentség sem lát benne se foltot, se bűnt. Az embert kivonják elsődleges bűnös helyzetéből Isten előtt, és örökre a teljes és feltétlen megigazulás új helyzetébe helyezik. Ez nem a korábbi helyzetében bekövetkezett változásból fakadt, mert „Az egyenetlen meg nem egyenesíthető” (Préd 1,15). –"Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát?" (Jer. 13:23). Semmi sem áll annyira ellentétes az evangélium alapvető igazságával, mint a bűnös helyzetének fokozatos javulásának elmélete. Bizonyos körülmények között született, „újjászületnie” kell ahhoz, hogy más feltételekbe kerüljön. Megpróbálhatja javítani természetén; ígéretet tud tenni magának a jövőbeli fejlődésre; új oldalt kezdeni az életben; megváltoztatja életmódját, de ez nem vezeti ki korábbi bűnös állapotából; úgynevezett „vallásos” emberré válhat; megpróbálhat imádkozni; külsőleg képes minden rituálét végrehajtani, és az erkölcsi megújulás külső jeleit mutatja; Mindez azonban semmit sem változtat döntően Isten előtti tényleges helyzetén. Ugyanez mondható el a természetéről is. Hogyan változtathatja meg az ember a természetét? Egy sor fájdalmas műtétnek vetheti alá magát; kísérletet tehet annak megszelídítésére, fegyelmezésére; és a természet mégis ugyanaz marad. „Ami testtől született, test az” (János 3:6). Az embernek új természetre van szüksége, ahogyan új helyzetre is. De hogyan lehet megszerezni ezt az új természetet? "Azzal, hogy hiszek Isten bizonyságtételében az Ő Fiáról." Azoknak, akik befogadták, azoknak, akik hittek az Ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből születtek, nem a test kívánságából, nem a férfi vágyából, hanem Istentől." (János 1:12-13)

 Ebből azt tanuljuk, hogy akik hisznek Isten Egyszülött Fiának nevében, az „örök élet” ajándékát kapják. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (János 3:36). „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, és nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életbe" (János 5:24). „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17:3). "Ez a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben van az Isten Fia, annak élete van, akiben nincs meg az Isten Fia, abban nincs élet." (1János 5:11,12).”

 Ilyen a Szentírás tanítása a bűnös természetes állapotának fontos kérdéséről. De milyen módon és milyen alapon kerül a hívő az isteni megigazulás helyzetébe, és válik az isteni természet résztvevőjévé? Ez a nagy változás az áldott igazságon múlik: „Jézus meghalt és feltámadt” (1Thessz 4:14). Az Úr Jézus az Atya szeretetének mélyéről, a dicsőség trónjáról jött; a fény lakóhelyéről; A bűnös test képében szállt alá a bűnös világba; miután földi életének minden cselekedetével Istent minden tekintetben kinyilvánította és dicsőítette, meghalt a kereszten, magán viselve népe gonoszságának minden terhét. Így isteni elégtételt adott mindennek, ami ellenünk volt vagy lehetett. „Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé. De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, aki mondaná: add vissza!” (Ézsaiás 42:21,22). Ahogy az lett, Krisztus a Messiás, a szabadító és megváltó letette a „bűnre esküt” és keresztre feszítették. Minden igényt kielégített, minden ellenséget zűrzavarba taszítottak, minden akadályt leromboltak. " Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást".(Zsolt. 85:11). Isten igazságossága teljesült, és ezért Isten végtelen szeretete most szabadon áradhatott a bűnösök megbánt, összetört szívébe, békét és örömet oltva beléjük. Eközben a keresztre feszített Krisztus átdöfött bordájából kifolyó víz és vér kielégíti a lelkiismeret furdalás minden szükségletét, de tudatában van bűnének. Az Úr Jézus felemeltetett a keresztre helyettünk; Ő lett a közbenjárónk. Meghalt „a mi bűneinkért, az igaz a hamisért” (1Péter 3:18). - „Bűnért való áldozatul lett értünk” (2Kor 5:21). Együtt volt a gonoszokkal felfeszítve, de egy gazdag sírjában volt eltemetve, és miután mindent megtett, feltámadt a halálból. Tehát semmi más nem emelkedik a hívő ellen: egyesült Krisztussal, és az Ő igazságába öltözött. Mi „úgy cselekszünk ezen a világon, mint ő” (1János 4:17).

Ez adja a lelkiismeretnek tartós, stabil békét. Ha a bûnös helyzetébõl a megigazult helyzetébe léptünk; ha Isten csak Krisztusban és Krisztus által lát minket, akkor a teljes világ a mi részünkké válik. „Hit által megigazulván, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5:1). Krisztus vére eltávolította a hívő lélekről a bűntudatát, kifizette érte a rá nehezedő adósságot, és a szentség jelenlétében, ami "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted" (Hab 1,13), felöltözött fehér köntösben.

De a hívő nemcsak Istennel talált békét; ő Isten gyermeke lett, így a Szent Szellem ereje által most megadatott neki, hogy közösséget élvezzen az Atyával és a Fiúval. 

A keresztet két oldalról kell szemlélni: mindenekelőtt kielégíti Isten és az Ő dicsőségének minden követelményét; akkor ez Isten szeretetének kifejezése. Figyelembe véve egyrészt bűneinket, másrészt Isten, a Mindenható bíró jogait, azt látjuk, hogy a kereszt mindezeket a jogokat kielégítette. Az ítélő Isten megelégedett és megdicsőült a kereszt által. De ez még nem minden: Isten nem csak az Ő jogaira tart igényt; Szíve szeretettől ég; és az Úr Jézus keresztje feltárja a bűnös előtt ennek a szeretetnek minden fennhatóságát, minden meggyőző erejét; a bűnös képes ebből a szeretetből táplálkozni, és közösségben lenni azzal a Forrással, amelyből ez fakad. "Mert Krisztus is, hogy Istenhez vezessen, egyszer szenvedett a mi bűneinkért, az igaz a hamisért." (1Pét 3,18). Így nemcsak más helyzetbe kerültünk, hanem magához Istenhez kerültünk és részesei lettünk új természetének, akik képesek a Vele való közösséget élvezni: "Sőt még dicsekszünk (örülünk) is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést.” (Róm. 5:11). 

Értsük meg az Úr akaratát.

 

Értsük meg az Úr akaratát.

"Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,  kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata".(Efézus 5:15-17).

 Ha az olvasó nem ismeri a Biblia teljes mondanivalóját, elsősorban az újszövetség hozzánk intézet információit, akkor ezt a fent említett igét úgy értheti vagy arra következtethet, hogy az ember akaratától és bölcsességétől függ az ő járása és viselkedése. De ez nem egészen így van. Egy fontos üzenet számunkra mégis az, hogy Isten feltétel nélküli mennyei ajándékát el kell fogadni, vagyis ahogy én értem, minden ilyen megnyilvánulás az egyben parancs is, ha az nem is tűnik kényszernek, de mégis mint egy útbaigazítás. Sokszor említik az igehírdetők, hogy tartsák meg a hívők Isten parancsolatait. Hát ez is azok közé tartozik, ugyanis ha ezt nem gyakoroljuk, akkor nem is értjük meg Isten akaratát. Szerintem ez egy folyamat egy hívő életében, megismerni új felismerésekre jutni a Szentírás olvasásával. A Szent Szellem segít megérteni Isten akaratát ha azt az ember tiszta szívből keresi, odaadással áll hozzá, imával várva Isten kinyilatkoztatását, hogy személyesen megtapasztalja, hogy Isten kegyelme nem a mi akaratunktól függ, hanem a mennyei Atyánk hozzánk való szeretetétől. De ehhez tényleg nyitottnak kell lennünk. Az élet vize fog áramlani belőlünk mások felé is, ha ennek nincsenek akadályai. Ez nem tanulás, bemagolás kérdése csupán, hanem hasonlatossága Isten természetének. 

 Jézus Krisztus a mi megváltónk, kereste az alkalmat, hogy a világtól távol közösségben legyen az Atyával. Nem mintha neki arra szüksége lett volna, mert Ő és az Atya egy Isten, de ezt mi nem foghatjuk fel ésszel, miért is kellet Jézusnak félrevonulni a tömegtől, hogy egyedül legyen az Atyával. Az én megítélésem szerint, arra mindenképpen szüksége volt Jézusnak, hogy erőt kapjon a mindennapi szolgálatához, hiszen tudta, hogy egy gonosz világba jött. Ezt kell tenni minden Istent szerető hívőnek, mert mindennek megvan a maga ideje a nap alatt. Ideje van a feltöltődésre, ideje van a szolgálatra. Az Istennel való titkos közösség adja az erőt ebben a gonosz világban élve, Krisztus lábainál töltve, figyelmesen hallgatva akaratát és kívánni a megértését. Mert ettől függ a továbbiakban a másokhoz való viszonyunk. Pál apostol az efézusi levélben az ötödik fejezetében olyat ír amit első hallásra képtelenségnek, lehetetlennek tűnnek, idézem: "Legyetek szeretett gyermekként Isten utánzói, járjatok szeretetben, mint a Krisztus is szeretett minket s odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek". (Ef.5,-1,2).( Csia ford.). A Károli fordításban nem utánzói hanem Isten követői szerepel. De a lényegen nem változtat.

 Hogyan lehet utánozni azt akit nem látunk? Bizony itt teljes mértékben Krisztusra utal a Szentírás. Csakis olyan mértékben lehet követni, utánozni Istent, amilyen mértékben megismerjük Krisztust. Se többet se kevesebbet nem tehetünk, hogy járhassunk a kedvében. Az efézusi levél 5. rész. 8,9,10. versében olvassuk többek között: " Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Világosság gyermekeiként járjatok – a világosság gyümölcse ugyanis mindenféle rátermettségben, igazságosságban és igazságban mutatkozik, – egyúttal próbálgassátok, hogy mi kedves az Úrnak". Tehát mi már akik Isten gyermekei lettünk az Istentől kapott hitünk által, mi a világosság gyermekei vagyunk, tehát ennek megfelelően kell járnunk, de ez sem tőlünk van, hanem Isten kegyelmétől. Az ember attól függetlenül, hogy Isten a hitünk által megszabadított ettől a sötét és gonosz világtól, akkor is egy entitás marad, akit próbára kell tenni. Nem azért mert Isten örömét leli benne, hogy a gyermekei szenvedjenek, pont fordítva, annak örül ha a megpróbáltatások eredményeként, megtisztul a fölösleges nem Istent dicsőítő szeméttől, ahogy a búzát is elválasztja a pelyvától. Tehát az ember rövidlátása folytán próbálkozik, mert nem látja be az egész teret, így teljesen Istenre bízza magát. Ez a helyes út és hozzáállás. Ezek után mikor felismerjük azt, hogy igényünk támadt a szívünkben kedvébe járni az Úrnak, akkor biztos lehet a hívő, hogy az Úr vezeti őt az életben, ha netán elfáradna mert Isten tudja, hogy mi porból vagyunk, akkor az Úr az egyetlen igaz szerető Pásztor vállára vesz és úgy visz be az Atya színe elé.

 A felelősség érzete legyen mindig bennünk, mert drága vérrel vagyunk megmosva a bűnök mocskos voltától, ez Krisztus életébe került a szentek szentje kiben nem volt bűn, életét adta, hogy mi Isten gyermekei örökké éljünk az Atya házában. De ugyanakkor fel is támadt a halálból üdvösségére sokaknak.

 

 Olyan érzések támadjanak bennünk amilyenek Krisztusban vannak, hogy benne mi is jó illatú legyünk Istennek aki áldozatot hozott felmérhetetlen szeretetéből. Hozzunk örömöt Istennek a hitben való járásunk által, legyünk mi is áldozat mint kiöntött víz a száraz szikkadt talajra, hogy az a rejtett elvetett búza mag kicsírázzon és növekedjen Isten dicsőségére, nem csak itt a földön, hanem fent az Atya házában örökkön örökké.

Pál apostol óvása a tévtanításoktól.

 

Pál apostol óvása a tévtanításoktól.

(Kol 2:16..19) " Senki meg ne ítéljen hát titeket evés és ivás, ünnep vagy újhold, vagy szombatok dolgában, melyek az eljövendőknek árnyékai csak, míg a testi valóság a Krisztustól való. Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem, ki nem kapaszkodik bele erősen a Főbe,( Krisztusba) noha az egész test belőle kapja növekedését. Amennyiben a kapcsokon és kötelékeken át ellátva és egybekötözve Isten adja növekedését".(Csia Lajos fordításában).

 Ma még aktuálisabb ez a téma mint valaha. De ezt előre látták az apostolok, a Szent Szellem kijelentése által. Ezek a tévtanítások mára már intézményesítve vannak. Le vannak gyökerezve, de azt is mondhatnám bebetonozva. Ezt lényegében megváltoztatni nem lehet, mert Isten célja nem a javítás hanem a kihívás a világból, ezt érti a bibliai szöveg a megmenekülés szó alatt.

 Idézem Scofield magyarázatát a Kol. 2,-18 hoz:  "Az a tévedés, melytől Pál a kolossébelieket óvta, később a gnoszticizmusnak nevezett tévtanítássá fejlődött (a görög gnósis szóból, mely ismeretet jelent). Ez a tévtanítás Krisztusnak olyan helyet adott, mely alá van rendelve az igazi istenségnek, és lebecsülte megváltói művének egyedülálló voltát és tökéletességét. Azt állítja, hogy a szent Isten és e föld között egy sereg lény, angyal stb. képezi a hidat, és Krisztus is ennek a seregnek egyik tagja. Ez a tanítás magában foglalta az angyalok imádását (18. v.) és egy hamis aszketizmust (Kol 2,20-22. v.). Mindezekre a tévedésekre az apostolnak volt egy orvossága Isten teljességének megismerése (epignósis, azaz teljes ismeret, Kol 1,9-10; 3,10) Jézus Krisztusban. Pál nem fél a bölcsességtől vagy ismerettől, gyakran hivatkozik rájuk, de van, hogy az ismeret isteni kijelentés szerinti legyen. Megsemmisítő válaszát erre a hamis tanításra az Kol 1,19-ben és a Kol 2,9-ben találjuk, ahol az Úr az istenség egész teljességének van kijelentve testileg. A „teljesség” szó (görögül pléróma) volt éppen az a szó, – melyet a gnoszticizmus használt az Isten és ember közötti közvetítő lények egész seregére. Pedig a testté lett Úr, akit keresztre feszítettek, aki feltámadott és felment a mennybe, az egyetlen Közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2,5). (Scofield magyarázata). 

  Egyszerűen kifejezve, azt mondom, hogy ez a ferde hit és tudás nem Istentől való. Ha nem tőle, akkor kitől? Az olvasókra bízom a kérdésre a feleletet. Ma azt gondolhatjuk, hogy semmi közünk az ilyen tanításokhoz, de a gyakorlat egészen mást mutat. Van egy elég durva mondás, de sajnos igaznak tűnik: "Istenhez imádkozik, de az ördögnek szolgál". Mert minden ami nem az Atyától származik, az a rabul ejtett ádámi természetből fakad. 

 Hogy puhitsam ezt a gondolatot, azzal folytatnám, hogy a hívő ember, már aki elfogadta Krisztust saját megváltójának, ezzel még nem hárult el a veszélye annak, hogy tévtanításokat követ. A megtérés nem egy varázspálca ami biztosítja a helyes utat. Az út adva van, de az ember kitérőket tesz sokszor, de ennek is megvan a célja. Itt különösen Pál apostol megjegyzi, hogy: "Ha pedig már a világ elemeitől elszakadtatok, s a Krisztussal együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek ilyen tételeket: " Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj! Emberi tanításból folyó parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra vannak szánva, amikben van ugyan a bölcsességnek valami rendszere, összekötve önkényesen választott istentisztelettel, alázatoskodással, test nem kíméléssel, de értéktelen dolgokra vannak alkalmazva, melyek a hústest megtöltésére szolgálnak.( 1 rész,-20..23). Ha most tárgyilagos lennék, megnevezném sorba ezeket a tévtanításokat és annak követőit, csakis ellenszenvet váltana ki irántam sokakban. Ezt nem teszem, nem azért mert félek ettől, hanem nem hozna semmi hasznot Isten számára. Hiszen én tudom, hogy egyetlen embert sem lehet kizökkenteni a mély kerékvágásból ha azt Isten nem akarja. Az igehirdető dolga a vetés az öntözés és az Isten adja a növekedést. Idézem újból a fenti szöveg egy részét kiemelve, hogy hansúlyozzam miről is beszélünk: "Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem,..."

 Pál apostol erre hívta fel a figyelmet elsősorban. Az angyalok a már meghalt szentek a csodáknak vélt jelenések tisztelete, pl. Szűz Mária megjelenése Fatimában, a vérző keresztek, a húsvétkor fellángoló szent tűz Jeruzsálemben de végtelenül sorolhatnám. Ez már a mágia az okkultizmus tényét fedi. Ezek mögött rejtőzik a gonosz, sok népeket téveszt meg nem ok nélkül.

 Most jön a képbe az, hogy egy varázsló se egy jós se azok se akik hisznek ezekben a démoni csodákban nem öröklik a mennyeknek országát. Ennek már ma vannak felismerhető jele azokban akik ebben hisznek. Felfuvalkodottá teszi őket, mondjuk ki, a hustól az egóból fakadó demonizált értelem. Tehát a fellobbant láng húsvétkor a jeruzsálemi ortodox görög egyházat igazolja, ez azt jelenti, hogy ők az igaz vallás, ez egy felfuvalkodásnak, vallási büszkeségre ad okot.  

 Akinek van Istentől kapott értelme, az értse meg, hogy Istent szolgálni nem lehet önkényesen választott istentisztelettel. Krisztus az Atyától nem vallást hozott, hanem önmagát jelentette ki az embereknek, hogy a választottai higgyenek benne, csakis ő benne. Istennél nincs vallás.  Nincs közép út, van jobb és bal. 

Az Úr irgalmas és kegyelmes azok iránt akik őt követik a hibáikkal együtt, de ezek a fentiekben felsorolt elferdült hitek nem sorolhatók a hibák közé. Ugyanúgy a mindent befogadó hiszékenység se kedves az Úrnak. Az igaz hívők tudják, hogy nekik sok nyomorúságon kell átesniük itt ezen a földön, ez a megszentelés útja Isten dicsőségére. Hiszen az aranyat is tüzes tégelyben hétszer beolvasszák, hogy tisztább legyen. Az Isten ismerete aki Krisztus, csakis benne és általa ismerhető meg Isten határtalan bölcsessége. Ez áldozattal jár, mert ebben a sötét gonosz világban aki Krisztus testének tagja, az üldözve lesz, ha nem is élet halál harcban, de gúny tárgyává válhat, ha tényleg a világ fősodrása ellen megy Krisztussal.  Az aki a világ elemeiben akar gazdagodni, az szegény Isten ismeretében.

 A megtérés a bűntől Krisztus véráldozata örömöt hoz a szívben, ez az üdvösség útjának a kezdete, de sokan megelégednek ezzel és nem mennek át a Jordán folyón képletesen. Nem mennek be a kánaán földjére az Istentől kapott szellemi bőségbe. Ezeket a hívőket állandó veszély fenyegeti, a kiszáradás a gyökértelenség amit a magvető példázatában olvashatjuk (Máté 13). Nem állhatatosak a kísértések ellen. Annyira nem, hogy észre sem veszik, hogy nem járnak Isten kedvében, de azt hiszik, hogy állapotuk és cselekedetük kedves Istennek. Ennek csak egy az oka, nem növekednek Krisztusban, aki a Feje a testnek. Krisztus teste nem lehet csonka, az tökéletes. Gyakorlatilag Pál apostol ismerteti velünk ezt a korintusi levélben. 

I. Korintus levél:6:15	Nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen.
I. Korintus levél:12:12	Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.
I. Korintus levél:12:22	Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
I. Korintus levél:12:23	És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
I. Korintus levél:12:27	Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint

Ezt az igazságot gyakorlatilag nem értik a hívők, ezt nyugodtan kijelenthetem. Mert mikor mindenki elaludt, "De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne."(Máté 13,-25). Ezt maga az Úr mondta példázatban, a mennyeknek országáról ebben a világban.

 De a Krisztus testéről szóló tanítás az ma is élő és működő. Ellenben Istent hazuggá tennénk, ha azt mondjuk, hogy az rég volt most más a helyzet. De köztudott, hogy az Isten szava nem változik soha, és cselekedetei igazak ezt semmilyen körülmény nem tudja befolyásolni.

 Az apostolok idejében már láthatók voltak a hazug tévtanítások csírái, ma már nagy lombos fává fejlődött, ahol az égi madarak befészkelték magukat.

 Az Úr legfontosabb munkája, hogy kihívja az övéit minden hazug kötelékből, és Ő nem hibázik soha. 

 Kedves olvasó, vizsgáld meg, hogy hitben vagy e, vagy rossz utakon jársz? Ez egy rövid teszt mindenki számára, ha az Úr elérte benned azt, hogy felismerted a helyzetedet, akkor ez a felismerés megnyitja az utat amelyre ha rátérít az Úr, nagy gazdag szellemi áldásokban lesz részed, minden nyomorúságod ellenére. Mert az Úr gondoskodik a Krisztus testére, mert ti vagytok az Ő temploma, ahol a hamisságnak nincs helye. 

 Az Úr személyes kapcsolatot tart a testével, nincsenek közbenjárók, se angyalok akik szolgálati lelkek, a Biblia alapján az angyalok erejükre és hatalmukra nézve is magasabb rendűek az embernél és kapcsolatban állnak velük. Az ún. szellemvilág és az emberek kapcsolatát napjainkban legjobban a az okkultizmus és az ezoterika hangsúlyozza.

 

 Az Úr áldja meg mindazokat akik tiszta szívből keresik az Isten akaratát, és a Krisztus bölcsességében gyönyörködni kívánnak.