Rendszeres olvasók

2023. november 1., szerda

Isten megmutatja aminek meg kell történnie.

 Isten megmutatja aminek meg kell történnie. 

" A Krisztus Jézus lelepleződése, Isten ajándékozta meg vele, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve meg kell történniük. Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett az Isten igéje mellett, a Krisztus Jézus bizonyságtétele mellett, s mind amellett, amiket csak látott. Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják a prófétálás szavait és megőrzik a benne megírtakat. Mert közel van az idő." ( Jelenések 1,- 1.2.3). (Csia Lajos fordításában)

 Sokszor olvassuk azt, hogy közel van az idő. (‭‭Jelenések‬ ‭22:10‬ ‭RÚF‬‬) "És így szólt hozzám: Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van." Egy emberöltő jelenti számunkra a hosszú időt, amiben sok minden megtörténik. Az idő múlása néha ólomlábakon jár, néha meg rohan, úgy tűnik, hogy nem rég voltunk fiatalok. Az idő múlása is csak illúzió, hiszen Istennél nem létezik idő, és ígéretei azok mind időtlenek, csak az ember számára keltik azt a hatást, hogy ami még nincs az nem is volt, ami lesz az pedig csak egyszer majd kialakul. A szellemi gondolkodás az időtlen, nem kapaszkodik a dátumokhoz, az Isten jeleníti meg azt amikor akarja. Így van ez a Jelenések könyvével is ami Jézus bizonyságtétele egy sík időben. Az idő kronológiáját is felfedezhetjük, de úgy tűnik, hogy az másodlagos. Mert Isten előtt minden volt, van és lesz egy síkon. Ez is azt bizonyítja, hogy a mi üdvösségünk és helyünk Krisztusban már készen van már most. "......min­ket, akik ha­lot­tak vol­tunk vét­ke­ink­ben, Krisz­tus­sal együtt meg­ele­ve­ní­tett – ke­gye­lem­ből van üd­vös­sé­ge­tek –,és vele együtt fel­tá­masz­tott, és vele együtt ül­te­tett a mennyek­be Krisz­tus Jé­zus­ban,"(Ef 2, 6). Furcsa de így van, hogy ha végig olvassuk az evangéliumokat és az apostolok leveleit, kirajzolódik ott is az időtlenség, vagyis egyes versekben, egy igerészben, több ezer év különbség van.

 "Min­de­nek­előtt tud­já­tok meg, hogy az utol­só na­pok­ban csú­fo­ló­dók jön­nek, akik sa­ját kí­ván­sá­ga­ik sze­rint jár­nak, és gú­nyo­san kér­dez­ge­tik: Hol van az ő el­jö­ve­te­lé­nek ígé­re­te? Mert mi­ó­ta az atyák el­huny­tak, min­den úgy ma­rad a te­rem­tés kez­de­té­től fog­va." (2Pt 3, 3-5) "Az az egy azon­ban ne le­gyen rejt­ve előt­te­tek, sze­ret­te­im, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esz­ten­dő, és ezer esz­ten­dő, mint egy nap. Nem ké­sik az ígé­ret­tel az Úr, még ha né­me­lyek ké­se­de­lem­nek tart­ják is, ha­nem hosszú­tű­rő irán­ta­tok, nem akar­va, hogy né­me­lyek el­vessze­nek, ha­nem hogy min­den­ki meg­té­rés­re jus­son. Az Úr nap­ja pe­dig úgy jön majd el, mint a tol­vaj, ami­kor az egek ro­pog­va el­múl­nak, az ele­mek pe­dig égve fel­bom­la­nak, és a föld és a raj­ta levő dol­gok is meg­ég­nek. (2Pt 3, 8-9).

A mindenki szót meglovagolják azok akik olyan hitben élnek, hogy akkor jön el a vég amikor mindenki hitre tér. Ez teljes vakságra utal. Ilyen gondolat nincs a Bibliában. Ez a kifejezés a kiválasztottakról szól, amit Isten már előre eltervezett. A terve kész volt időtlen időktől fogva, ma itt a földön megy végbe a megvalósítása, azért teremtette meg az időt. Jézus Krisztus akit a világ e néven ismer, Ő a teremtő Isten aki Ember képében jött a világba, aki megteremtette és kinyilatkoztatta minden tervét az emberekre vonatkozóan. "Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Isten felé fordulva volt. Minden rajta keresztül támadt s egyetlen létező sem lett őnélküle".( János 1, -1..3). Figyelemre méltó Csia Lajos fordítása, mert kifejezi jobban az Ige örök létezését. A károli fordítás nem fejezi ki kellőképpen ezt a tényt. (‭‭János‬ ‭1:1‬ ‭RÚF)‬‬ " Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.". Itt mit jelenthet a kezdetben? (‭‭John‬ ‭1:1‬ ‭DARBY‬‬) " In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God." Nem tudom, hogy a fordítók miért választották a " kezdetben" szót, pedig a szentírás kontextusában, inkább a görög ἀρχή, -ῆς - kezdet, eredet; ős(idő), három értelmetésében az örök lenne releváns. Na de mindegy, a hit úgyis helyesen érti. Folytatva a témát, Isten megajándékozta Jézus Krisztust azzal, hogy bizonyságtétele szerint megmutassa Isten terveit.

 Ez bizonyságtétel Istentől Jézus Krisztus lelepleződése aminek sietve meg kell történnie. MEG KELL történnie. Nincs B terv. 

 Most az olvasó bizonytalanná válhat, ami jó jelnek bizonyulhat, mert ez annak a jele, hogy olyan helyzetbe került, ami egy fuvalattal eldönti mit hogyan gondol ezekről a dolgokról. Hiszen a helyünk biztosítva van attól függetlenül, hogy mit gondolunk magunkról. Mi Krisztust követve ismerjük meg Isten irgalmát és kegyelmét mind azok a szentek iránt akik rejtve voltak a bűn tengerében, semmi életjelet nem mutatva, elvesztek és ráborultak a bűn hullámai, a reménytelenség ingoványába sülyedve nem találtak segítséget, csakis Isten keze, Jézus Krisztus által vagyis hozzá vezetve ismerték meg új felismerésben, hogy ők is Isten gyermekei a hit által.

2023. október 31., kedd

Boldogok azok akik részesei az első feltámadásnak.

 Boldogok azok akik részesei az első feltámadásnak.

" Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele uralkodnak ezer esztendeig". (Jel 20, 6).

"Az­után ( Jézus) ki­ve­zet­te őket Be­tá­ni­á­ig, majd fel­emel­te ke­ze­it, és meg­ál­dot­ta őket. És mi­alatt ál­dot­ta őket, el­tá­vo­lo­dott tő­lük, és fel­vi­te­tett a menny­be. (Lk 24, 50)

"Ami­kor eze­ket mond­ta( Jézus), sze­mük lát­tá­ra fel­emel­te­tett, és fel­hő ta­kar­ta el őt sze­mük elől. Amint tá­vo­zá­sa­kor me­rő­en az eget néz­ték, két fér­fi állt meg mel­let­tük fe­hér ru­há­ban, akik így szól­tak hoz­zá­juk: Ga­li­le­ai fér­fi­ak, mi­ért áll­tok itt az eget néz­ve? Ez a Jé­zus, aki fel­vi­te­tett tő­le­tek a menny­be, ugyan­így fog vissza­jön­ni, aho­gyan fel­men­ni lát­tá­tok őt a menny­be. Ak­kor az Olaj­fák he­gyé­ről – amely egy szom­bat­na­pi já­ró­föld­re van Je­ru­zsá­lem­től – vissza­tér­tek Je­ru­zsá­lem­be." (ApCsel 1, 9-11).

 Bethánia település az Olajfák hegyének lejtőjén volt. Úgyhogy a két idézet egy is ugyanazt az eseményt írja le. Ez az Úr mennybemenetele. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Jézust csakis a tanítványai látták a feltámadása után és felemelkedni a mennybe. Ez nem volt nyilvános a világ számára. De az sem lesz nyilvános, amikor visszajön az övéiért ahogyan megígérte, hogy már nem lesznek soha árvák, mert velük van a világ végezetéig és azon túl, feltámasztja halandó testüket is nem csak szellemüket váltotta meg, hanem új testbe öltözteti az üdvözülteket, az elragadtatás pillanatában. És ez nem a második eljövetele lesz dicsőségben, mert akkor a második eljövetelekor meglátja az egész világ a megjelenését az Úr napján, ami rettenetes lesz az élők számára, mert nem kegyelemmel jön, hanem hatalommal és lép az Olajfák hegyére a szentjei és angyalai seregei kiséretében akik vele lesznek, hogy elfoglalja királyi trónját. " Íme, az ÚR napja jön kegyetlen fölindulással és fölgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és elveszítse róla a bűnösöket". (Ézs 13, 9).

De ezt előzi meg a Gyülekezet és Krisztusban azelőtt elaludt lelkek feltámadása és elragadtatása a mennybe. "Mert maga az Úr fog le­száll­ni a menny­ből ri­a­dó­val, fő­an­gyal szó­za­tá­val és Is­ten har­so­ná­já­val, és fel­tá­mad­nak elő­ször azok, akik Krisz­tus­ban meg­hal­tak, az­után mi, akik élünk, akik meg­ma­rad­tunk, ve­lük együtt el­ra­gad­ta­tunk a fel­hők­ben az Úrral való ta­lál­ko­zás­ra a le­ve­gő­be, és így min­den­kor az Úrral le­szünk." (1Thessz 4, 16)

Akkor az új testet kapják meg mindazok akik porrá váltak, és azok akik élve lesznek abban az ominózus pillanatban megváltoznak úgy ahogy Jézus is a feltámadása után olyan testben volt ami halhatatlan. Tehát ugyanaz a test amit most hordunk tökéletes és halhatatlanná lesz teremtve. A paradicsomi állapotból, ahol most vannak az üdvözültek, ki lesznek ragadva az Úr dicsőségébe. ( a magyar nyelvben paradicsom szót használják arra a helyre ahol most vannak az üdvözültek, angol fordításban így hangzik. (‭‭Luke‬ ‭23:43‬ ‭DARBY‬‬)"And Jesus said to him, Verily I say to thee, To-day shalt thou be with me in paradise."). Erre a pillanatra várnak az üdvözültek, úgy itt a földön ahogy a paradicsomban is. Jézus aki eljön újból, hogy elvigye az övéit oda ahol Ő is van a mennyei dicsőségbe, ott ahol Isten trónja van. " És lát­tam a trón és a négy élő­lény kö­zött és a vé­nek kö­zött egy Bá­rányt áll­ni, mint egy meg­öle­tet­tet, hét szar­va és hét sze­me volt: az Is­ten hét lel­ke az, aki­ket el­kül­dött az egész föld­re. El­jött, és át­vet­te a köny­vet a tró­non ülő jobb ke­zé­ből, és ami­kor át­vet­te a köny­vet, a négy élő­lény és a hu­szon­négy vén le­bo­rult a Bá­rány előtt, mind­egyik­nél hár­fa és füs­tö­lő­szer­rel teli arany­csé­sze volt, ame­lyek a szen­tek imád­sá­gai. És új éne­ket éne­kel­tek, amely így hang­zott: Mél­tó vagy, hogy át­vedd a köny­vet, és fel­nyisd pe­csét­je­it, mert meg­öl­tek, és vé­red ál­tal meg­vá­sá­rol­tál Is­ten­nek min­den törzs­ből, nyelv­ből, nép­ből és nem­zet­ből, és ki­rály­ság­gá és pa­pok­ká tet­ted őket a mi Is­te­nünk­nek, és ural­kod­nak a föl­dön." (Jel 5, 6-9). Ez lesz a nyítánya az ezeréves Isten Bárányának uralkodása a földön. A nagy megpróbáltatások után az egész Izrael üdvözül. Amikor Isten újból felveszi az elejtett szálat, és a maradék Izrael felé fordul, hogy térdre kényszerítse és megtérítse őket. De ez a téma részletes magyarázatot kíván magának.

 Visszatérve Krisztus megjelenéséhez az övéiért, akkor nem lép az Olajfák hegyére, mert a fellegekben várja és üdvözli az övéit. Ott találkozik velük, ahogy azt fentebb olvastuk. Azért nincs sokszor ez megemlítve, mert ez azoknak szól akik Krisztusban üdvösséget és Krisztus szellemét nyerték Isten által. Ezt a titkot csakis a testvérek ismerik, hiába nyilvános az írás, a megértést a Szent Szellem által csakis nekik adta. Mert Jézus a megígért Szellemét azoknak adja akik hisznek benne, ezáltal megnyitja szemüket és az írások értelmét. "Majd azt mond­ta ne­kik: Er­ről be­szél­tem nek­tek, ami­kor még ve­le­tek vol­tam, hogy be kell tel­je­sed­nie mind­an­nak, ami meg­íra­tott fe­lő­lem Mó­zes tör­vé­nyé­ben, a pró­fé­ták­nál és a zsol­tá­rok­ban.

Ak­kor meg­nyi­tot­ta ér­tel­mü­ket, hogy ért­sék az Írá­so­kat,..."(Lk 24, 44). 

 Senki az emberek közül nem tudja megnyitni mások értelmét, szemét, fülét, csakis Isten. Az ember dolga hirdetni az igét és megosztani mindazt amit kapott az Úrtól. Ilyen feladattal küldte el az Úr a tanítványait. " ...és azt mond­ta ne­kik: Így van meg­ír­va: Krisz­tus­nak szen­ved­nie kell, és har­mad­nap fel kell tá­mad­nia a ha­lot­tak kö­zül. És az ő ne­vé­ben meg­té­rést és bűn­bo­csá­na­tot kell hir­det­ni min­den po­gány kö­zött, Je­ru­zsá­lem­től el­kezd­ve. Ti vagy­tok pe­dig ezek­nek ta­núi.

Azért én el­kül­döm nek­tek, akit Atyám ígért, ti pe­dig ma­rad­ja­tok a vá­ros­ban,( Jeruzsálemben) amíg fel nem ru­ház­tat­tok mennyei erő­vel". (Lk 24, 46-48).

 Mindazok akik csatlakoznak Isten egységéhez a megalakult Gyülekezethez, vagyis az új felismerés és a bűnbocsánat által szerves részei lettek Isten terveinek, megkapják a Szent Szellem ajándékát, nem a meggyőzés tudományában kellene jeleskedni, mert annak negatív eredményei lesznek, ez szemmel látható, a vallások létrejötte, nem csak a keresztény vallás sokasága bizonyítja. Hanem, hogy tanítvánnyá tegyenek minden nemzeteket és népeket. Hogy elterjedjen Krisztus az Úr dicsősége a pogányok között is. 

" Mert mon­dom nek­tek, hogy Jé­zus Krisz­tus a kö­rül­me­tél­tek szol­gá­ja lett Is­ten igaz­sá­gá­ért, hogy meg­erő­sít­se az atyák­nak adott ígé­re­te­ket. A po­gá­nyok pe­dig ir­gal­má­ért di­cső­í­tik Is­tent, amint meg van írva: Ma­gasz­tal­lak azért té­ged a po­gá­nyok kö­zött, és di­csé­re­tet éne­ke­lek a te ne­ved­nek. És is­mét azt mond­ja: Örül­je­tek, ti po­gá­nyok, az ő né­pé­vel együtt!

És is­mét: Di­csér­jé­tek az Urat mind, ti po­gá­nyok, és ma­gasz­tal­já­tok őt, min­den né­pek!" (Róm 15, 8-10).

" Mivel azonban bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van, ennek az írásnak megfelelően: "Hittem, azért szóltam", mi is hiszünk, s annak megfelelően szólunk is. Mert tudjuk, hogy aki az Urat, Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is fel fog támasztani".( 2 Kor. 4,- 13,14).

2023. október 30., hétfő

Istenben gazdagodjatok.

 Istenben gazdagodjatok.

"Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek". (Mt 5, 6).

 Mi az igazság? Kérdezte Pilátus és nem várva meg Jézus válaszát elvonult. " Pilátus azt kérdezte: Mi az igazság? És ahogy ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmilyen bűnt". (Jn 18, 38).

 Pilátus is ahogy sok értelmes ember, csalódott abban, hogy egyáltalán van e igazság a földön. Ezt többször is hallhatjuk a kortársainktól, amikor szóvátesszük Isten igazságát. Egy hívő részére csak egy igazság létezik, az Isten igazsága. Az ember bármilyen értelmes és okos legyen is, Isten szemszögéből nézve az emberek oktalanok. A valódi bölcsesség Istentől származik, amivel nem rendelkezett Poncius Pilátus sem. "Ezt ( Isten bölcsességét) e vi­lág fe­je­del­mei kö­zül sen­ki sem is­mer­te meg, mert ha meg­is­mer­ték vol­na, nem fe­szí­tet­ték vol­na meg a di­cső­ség Urát." (1Kor 2). 

Az okos és tanult emberek az emberek előtt nagy becsben vannak, főleg azok akik hoztak, vagyis felfedeztek olyasmit ami már volt de ismeretlen az emberek számára, behoztak ebbe a világba valami eddig ismeretlen újat, letettek az asztalra valami progresszív dolgot ami lökött egyet a civilizáció fejlődésén, jó vagy rossz irányba. De ezek mind az látható világ egének kérge alatt dicsősek, Isten országában ami a mennyeknek országa, ott Isten dicsősége és bölcsessége honol. Ahhoz képes az ember bölcsessége nem ér semmit. Pál apostol volt kiválasztva Isten mély titkainak a felszínre hozatalával. "Be­szé­dem és ige­hir­de­té­sem nem a böl­cses­ség meg­győ­ző be­szé­de volt, ha­nem lé­lek és erő fel­mu­ta­tá­sa, hogy hi­te­tek ne em­be­rek böl­cses­sé­gén, ha­nem Is­ten ere­jén nyu­god­jék. Böl­cses­sé­get pe­dig a tö­ké­le­te­sek kö­zött szó­lunk, ámde nem e vi­lág­nak, sem e vi­lág ve­szen­dő fe­je­del­me­i­nek böl­cses­sé­gét, ha­nem Is­ten tit­kos böl­cses­sé­gét szól­juk, azt az el­rej­tet­tet, ame­lyet Is­ten örök­től fog­va el­ren­delt a mi di­cső­sé­günk­re". (1Kor 2, 4-6).

 Pál apostol itt nem a levelei tartalmaira utalt, hanem a beszédeiről amit akkor élőben hirdetett a gyülekezetekben. De írásban is lefektette azt részben a leveleiben, amit ma sok keresztény nem ért meg, vagy valami gátolja abban, hogy megértse. Például a korok és idők megkülönböztetését. Jézus Krisztus királyságának evangéliuma és a mennyeknek országa evangéliuma közötti különbséget. Az elragadtatás a feltámadás és Izrael a földi népe és a Gyülekezet helyét Isten terveiben. A Jelenések könyvét ami képeket ábrázol, de felfedi mindazt ami volt van és lesz. Hiába a meggyőző írások és mégsem fogadják be azt.

 Azért Isten figyeli az ember igyekezetét, amit Ő maga generál az emberben ha tisztességes indulatok vezérlik, az igazság éhségét és szomját elégíti ki Krisztusban. Mert Krisztusban van Isten bölcsessége és igazsága. " ...hogy szí­vük fel­bá­to­rod­jék, és sze­re­tet­ben össze­forr­jon, hogy el­jus­sa­nak az ér­te­lem meg­győ­ző­dé­sé­nek tel­jes gaz­dag­sá­gá­ra, az Is­ten tit­ká­nak, Krisz­tus­nak a meg­is­me­ré­sé­re. Ben­ne van el­rejt­ve a böl­cses­ség és is­me­ret min­den kin­cse". (Kol 2, 3). Ez bolondságnak tűnik a világi ember számára, mert nem lát bele Isten titkaiba, és nem is érdekli őt. Az érdektelenség és a csalódottság jellemezte Pilátust is. Miért lesz pesszimista egy jól informált optimista? Mert bele került, és benne van abban a közegben ami látszólag az igazságot hivatott szolgálni, de a belső konyhájában a hamisság a gonoszság receptjei szerint forralják a hazugságot. Egy politikus aki készül a választásokra, ha hisz is a saját céljainak a megvalósításában, ( kötve hiszem) ha megválasszák képviselőnek, ott szembesül a meztelen gonosz igazsággal a kollégák körében. Azért az apátia veti fel fejét, az alkalmazkodás, az igazság és az igazságosság iránt elapad a szándék. Egy olyan mederbe találja magát mint Pilátus, akit meg lehetett vesztegetni a császárhoz való hűtlenséggel a farizeusok a nép akarata érvényesítése érdekének ellenében. Ez talán bonyolultnak tűnik az egyszerű ember számára, de a tettek igazolják, hogy a gonosz hazugság eredményei a nyomor a háborúk a terroristák akiket a hatalmak hoztak létre és főleg a bűn növekedése mint a kovász duzzad, hiszen nincs visszatartó erő. De teljes erejében még nem bontakozott ki a bűn embere, mert a Szent Szellem a visszatartó erő, ameddig a Gyülekezetben él itt a földön. 

 De Isten bölcsessége mély és magas és szerényen csendes. Aki szomjazik Isten igazságára az ha nem is itt a tökéletlenségben de "otthon" a tökéletességben megelégíttetnek Isten határtalan bölcsességével. Ez a megelégedettség nem jelenti ma sem azt, sem a jövőben, hogy csurtig betelt Isten bölcsessége szívünkben, hanem a szomjúság és az éhség érzete elmúlik, mert maga az Isten lakik mindenben és mindenkiben. " Ami­kor pe­dig min­den alá vet­te­tett, ak­kor maga a Fiú is alá­ve­ti ma­gát an­nak, aki neki min­dent alá­ve­tett, hogy Is­ten le­gyen min­den min­den­ben". (1Kor 15)

 "Mert a mi pol­gár­sá­gunk a menny­ben van, ahon­nan a meg­tar­tó Úr Jé­zus Krisz­tust is vár­juk, aki át­vál­toz­tat­ja nyo­mo­rú­sá­gos tes­tün­ket az ő di­cső­sé­ges tes­té­nek ha­son­ló­sá­gá­ra az­zal az erő­vel, amellyel maga alá vet­het min­dent". (Fil 3, 20).

2023. október 29., vasárnap

A bölcsességet tettek igazolják.

 A bölcsességet tettek igazolják.

"Sen­ki sem ment fel a menny­be, csak az, aki a menny­ből szállt alá, az Em­ber­fia. És aho­gyan fel­emel­te Mó­zes a kí­gyót a pusz­tá­ban, úgy kell az Em­ber­fi­á­nak fel­emel­tet­nie, hogy aki hisz őben­ne, an­nak örök éle­te le­gyen". (Jn 3, 13-14).

 Gondolom, hogy mindenki az olvasók közül ismeri ezt a történetet, amikor kígyók marták meg Izrael népét a pusztában. Mózes egy réz kígyót készített és egy póznára szegezte, és felemelte, hogy aki ránézett a kígyóra nem halt meg." Ezért az ÚR mér­ges kí­gyó­kat bo­csá­tott a nép­re, és azok meg­mar­dos­ták őket, ezért so­kan meg­hal­tak Iz­rá­el né­pé­ből. Ak­kor Mó­zes­hez ment a nép, és azt mond­ták: Vét­kez­tünk, mert az ÚR el­len és te­el­le­ned szól­tunk. Imád­koz­zál az ÚRhoz, hogy vi­gye el ró­lunk a kí­gyó­kat. És imád­ko­zott Mó­zes a né­pért. Majd azt mond­ta az ÚR Mó­zes­nek: Ké­szíts kí­gyót, és tűzd föl egy póz­ná­ra. Ha va­la­ki meg­ma­ra­tik, és föl­te­kint arra, élet­ben ma­rad". (4Móz 21, 7-8)

 Csodálatos egyszerűséggel menti meg az Úr mindazokat akik szeretik életüket és féltik lelküket a haláltól, mert ez így van, aki szükségét érzi, hogy éljen tovább a halál küszöbén, amikor felismeri bűnösségét Isten előtt, az Istenhez fordul segítségért. Ezt azért írom, mert az élet drága Isten szemében, de arról az életről beszélünk ami örök és nem múlik el. 

 Ezekben a rövid mondatokban benne van az egész evangélium mondanivalója. Ha figyelmesek vagyunk, észrevesszük, hogy a nép kérte Mózest, hogy imádkozzon az Úrhoz. De azt is megmondták neki, hogy mit kérjen. Ez jellemző a vallásos emberekre, akik másokra bízzák az imádságot de feltételekkel, ahogy ők akarják. Mert a nép azt kérte, hogy távolítsa el az Úr a kígyókat. Az Úr meghallgatta Mózes imáját, de nem teljesítette úgy ahogy a nép akarta. Mit tett az Úr, nem távolította el a kígyókat, hanem egy réz kígyót csináltatott Mózessel. A kígyók tovább marták a népet, de csak az élte túl, élt tovább, aki hittel nézett a felemelt póznára szegezet rézkígyóra. Ez olyasfajta ellenszérum, amit az orvosok is alkalmaznak a kígyómarás ellen, ugyanazt a mérget fecskendezik be ellenszérumként.  

 Ez az egyszerű megoldás Istentől az Úrtól, hogy aki hisz ebben örök élete legyen. Krisztus bűnné vált a feszületen, hogy sokakat a bűnösök közül megmentsen az örök életre, akik hisznek Jézus Krisztus megváltásában és Őreá néznek hitükben, annak örök élete van.

 Ezt könnyű befogadni azért is olyan nagy tábora van a kereszténységnek. Csakhogy az egész újszövetség arra tanít, hogy a hit az nem tudás, hanem élet. Az élet Krisztusban pedig hozza magával a gyümölcseit. Ahogy azt maga az Úr mondta, hogy a fát gyümölcséről ismerhetjük meg. A hit gyümölcse az örök élet Istennel, annak a csíráit és virágait és illatát is itt lehet felfedezni az életünk során. Mindazonáltal az örök életnek nincsenek határai, a halál már nem fog rajta. Aki hisz az átmegy a halálból az életre és ennek látható jelei vannak.

 Tehát egy új testvériség jött létre, amiben összekötöttek Krisztusban a különböző nemzetiségek. Krisztus teste az egység aminek a feje az Úr. Ezt Gyülekezetnek is ismerjük. De ennek a testnek ha sok is a tagja, de egy a feje, és a fej tudniillik lát, hall és vezet. Ennek az egységnek a fent idézett igéknek az alapja a hit és az engedelmesség. Hiába a rézkígyó ha nem tekintenek hittel rá, akkor Isten sem ment meg és nem ad áldást, mert a bűn továbbra is uralja az embert. Mert a bűn zsoldja a halál. Ezek az emberek nem alkothatják azt az egységet amit fentebb említettünk. Hiába minden ha nincs élete Krisztusban, ha a Krisztus nevét vallja is, de semmi köze az örök élet elhivatottságához, nem részese annak.

 Pál apostol konkrétan kiszűri mindazokat akik testvérnek neveznek, de életük ellentmond a vallásuknak.

" Le­ve­lem­ben meg­ír­tam nek­tek, hogy pa­ráz­nák­kal ne tart­sa­tok kap­cso­la­tot. De nem ál­ta­lá­ban e vi­lág pa­ráz­ná­i­val vagy kap­zsi­ja­i­val vagy rab­ló­i­val vagy bál­vány­imá­dó­i­val, mert hi­szen ak­kor ki kel­le­ne men­ne­tek e vi­lág­ból. Most te­hát azt írom nek­tek, hogy ne tart­sa­tok kap­cso­la­tot az­zal, akit test­vér­nek ne­vez­nek, de pa­ráz­na vagy kap­zsi vagy bál­vány­imá­dó vagy szit­ko­zó­dó vagy ré­sze­ges vagy rab­ló. Az ilyen­nel még együtt se egye­tek." (1Kor 5, 9-10).

 Ebben a rövid cikkben is azt igyekeztem kifejteni, hogy nem minden igaz ami annak látszik.

Például: " Eljött az Emberfia, aki eszik, iszik, és ezt mondják: Íme, a nagyétkű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja! A bölcsességet tettei igazolják". (Mt 11, 19).

2023. október 28., szombat

Gátfutás az evangéliumért.

 Gátfutás az evangéliumért.

" Egyebekben imádkozzatok értünk testvérek, hogy az Úr igéje fusson és megdicsőüljön, mint nálatok is és hogy a helytelen és rossz emberek közül kiragadjon bennünket az Úr, mert nem mindenkié a hit. Hű az Úr, aki titeket meg fog szilárdítani és a rossztól megőriz. Rátok nézve az Úrból azt a bizalmat merítettük, hogy amit parancsolunk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig egyengetni fogja szíveteket Isten szeretésére és a Krisztus mellett való állhatatosságra.( 2. Thesszalonika 3. - 1..5).

 Mondhatnánk, hogy sajnos, de nem mondjuk, mert az utolsó időkben a hit és a szeretet és az állhatatosság Krisztus mellet elenyésző a tömegek számához képest, ami kb. két és fél milliárd keresztényt jelent, ezt előre megmondta az Úr és apostolai, evangélistái. Ennek így kellett történnie. Senki semmit nem tehet jóvá, nem lehet ezen változtatni. A modern kortársak a ravasz tévtanítások és a hitetlenség fajulása a keresztények között megtette hatását. Elhagyták az apostolok tanítását, főleg ami a gyülekezetekre vonatkozik. Már olyan hangok is elterjedtek, hogy Pál apostol antikrisztus. Fogalmuk sincs arról mit beszélnek, sem arról ki az antikrisztus. Elhagyták a keresztények az alapvető apostoli tanításokat. Nem engedelmeskednek nekik, hiszen azok nem tanácsok hanem parancsolatok. Nehéz megtartani azt ami ellenkezik az egóval a régi természettel. Ha az ész és a tudat megismer egy és más parancsolatot, és cselekvésre és követésre nem hajlandók nemes egyszerűséggel, akkor kimagyarázzák magukat mit miért tesznek úgy ahogy tesznek. Például: ' Mert mind­nyá­jan pró­fé­tál­hat­tok egyen­ként, hogy min­den­ki ta­nul­jon, és min­den­ki bá­to­rí­tást nyer­jen. A pró­fé­ta­lel­kek pe­dig en­ged­nek a pró­fé­ták­nak. Mert Is­ten nem a zűr­za­var­nak, ha­nem a bé­kes­ség­nek Is­te­ne. Mint ahogy a szen­tek min­den gyü­le­ke­ze­té­ben, úgy ná­la­tok is az asszo­nyok hall­gas­sa­nak a gyü­le­ke­zet­ben, mert nincs meg­en­ged­ve ne­kik, hogy szól­ja­nak, ha­nem en­ge­del­mes­ked­je­nek, ahogy a tör­vény is mond­ja. Ha pe­dig ta­nul­ni akar­nak, kér­dez­zék meg ott­hon a fér­jü­ket, mert il­let­len do­log az asszony­nak szól­ni a gyü­le­ke­zet­ben. Va­jon tő­le­tek in­dult ki Is­ten be­szé­de, vagy egye­dül hoz­zá­tok ju­tott el? Ha va­la­ki azt gon­dol­ja, hogy ő pró­fé­ta vagy lel­ki aján­dék ré­sze­se, ve­gye eszé­be, hogy ami­ket nek­tek írok, azok az Úr ren­de­le­tei. És ha va­la­ki ezt nem is­me­ri el, azt sem fog­ják el­is­mer­ni. (1Kor 14, 31-37).

 Nahát ez az egyik dolog amit nem tartanak be főleg a protestáns táborát gyarapító gyülekezetek, még hozzátéve, hogy legyen ez a gondolat alátámasztva, " A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben". (1Tim 2, 12).

Ez az engedetlenség már olyan kereteket öltött, hogy ebből már menekülni kell, nem igazgatni vagy javítgatni, foltozgatni, ezeket a dolgokat vagy elveti az ember vagy meghunyászkodva elfogadja a kifogásokat. A tünetek felszínes gyógyítása semmi eredményt nem hoz. 

Az apostol arra célzott ebben az első ige versben, hogy a thesszalonikai gyülekezet, akik hűek voltak Pálhoz, imádkozzanak azért, hogy a rossz és helytelen, vagy rossz és helytelen nézetekkel rendelkező társaságból keveredjenek ki, mert ez a kapcsolat nem segíti elő az ige az evangélium tiszta tanításának terjedését. Nagyon fontos ma is, aki Istent szolgálja szóval vagy tettel, ne legyen a tévtanításokat jutalmazó gyülekezetek tagja. Vagyis a táborból menjen ki oda ahol Krisztust megfeszítették. Ma ez már így néz ki. De a fenti idézet az asszonyokról csak egy csepp a tengerben. Itt is és másut is az engedelmességet veszi fontosnak az Úr és az általa választott apostolok tanításai is erről szólnak. De aki nem ismeri el ezt a tanítást, hát nem, nem a mi dolgunk, hogy elítéljük a kívülállókat. Már ha a táboron kívül vagytok, akkor ezt mondja az Úr, " Azért men­je­tek ki kö­zü­lük, és sza­kad­ja­tok el tő­lük – azt mond­ja az Úr –, és tisz­tá­ta­lant ne érint­se­tek, és én ma­gam­hoz fo­gad­lak ti­te­ket, Atyá­tok le­szek, ti pe­dig fi­a­im­má és le­á­nya­im­má lesz­tek – azt mond­ja a min­den­ha­tó Úr". (2Kor 6, 17). Ezekután lehet igazán azt mondani, hogy szoros kapcsolatban vagyunk az Úrral, mert engedelmesek vagyunk a hívásának.

 Ezt az igét kiforgatják a tisztátalan emberek, vagyis hamisan magyarázzák, aminek a hátterében a gonosz rejtőzik, vagy a tudatlanság ami nem tesz jót az ügynek, ezt is felhasználja a gonosz a saját céljaira. 

 De sok szó mint száz, az engedelmesség a fontos és nem az áldozat képesség a fontosabb, mindent megelőz a parancsolatok megtartása, ha gyengeségben is elfogadjuk Krisztus és apostolai tanításait, parancsolatait, akkor bízzunk abban, hogy Krisztus megtanít szeretni az Ő igazságában. "Az Úr pedig egyengetni fogja szíveteket Isten szeretésére és a Krisztus mellett való állhatatosságra". Hagyjuk rá a vezetést az életünkben. Ne a nagy faltól réműljünk meg, ami egy nagy akadálynak tűnik, minden város falán van kijárat, egy ajtó mindazok számára akik ki akarnak menni a táboron kívülre, nem csak szellemileg hanem testileg is. Hogy hova? - hát oda ahová az Úr vezet. 

 Szabaduljunk meg a minket gátló visszahúzó akadályoktól. Fussuk le az előre Istentől meghatározott utat, ha sok a gát is előttünk, ugorjuk át azzal a meggyőződéssel , hogy Isten ebben segít.

2023. október 26., csütörtök

Az engedelmesség gyümölcse.

 Az engedelmesség gyümölcse.

"... a Szent Szellem, akit Isten adott azoknak, akik engedelmeskednek neki." (ApCsel 5, 32)

‭‭ "Aki engem nem szeret, igéimet sem őrzi meg. Az az ige pedig, melyet hallotok, nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem, Atyámé. Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam. A Bátorító azonban, a Szent Szellem, akit az Atya nevemben küldeni fog, mindenre meg fog tanítani titeket, s mindenre emlékeztetni fog, amit mondottam nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és el ne csüggedjen. (János 4,- 24..27).

 Lehet e szeretni vagy nem szeretni azt akiről nem is tudjuk, hogy létezik? Előbb hinni kell, hogy Isten van. Mielőtt ezt a gondolatot elemeznénk, meg kell jegyezni, hogy Jézus itt a tanítványoknak szólt akik vele jártak. Ők ismerték mert látták és hallgatták szavait, de sokszor nem értették meg. Azért mondja az Úr, hogy az igét amit hallottak ha nem is értették de megőrizték szívükben, mert azok az igék az Atyától vannak, tehát Isten szavai. Következés képen tudjuk, hogy a tanítványai szerették őt, még talán iskarióti Júdás is a maga módján szerette, hiszen tudjuk, hogy ő mindenhová követte az Urat. De benne megnyilvánult a pénz szeretete, csókkal árulta el Jézust a tanítóját az ellenségnek harminc ezüstpénzért. Ebből kifolyólag láthatjuk meg, hogy Júdás hasznot húzott Jézus szeretetéből. Azért is mondhatjuk, hogy nem hitte el, hogy az ige amit Jézus mondott Istentől származnak. Akárhogy is szemléljük Júdás viszonyát Jézushoz, a végeredmény az, hogy az apostolságát nem érvényesítette, nem őrizte meg, névlegesen volt apostol, Jézus által volt kihívva erre a tevékenységre, de megfosztotta magát ettől, mert igazából anyagias volt és az is maradt. Ez vonatkoztatható a névleges keresztényekre is, nominális kereszténységnek is nevezik azt a rendszert, ami Krisztus zászlaja alatt de nem hatalma alatt él és cselekszik. Ebből nagy tanulságot vonhatunk le. A kiválasztás Istentől még nem jelenti azt, hogy annak meg is felel az ember. Hibázott az Úr, hogy Júdást választotta egyik apostolául? Gondolom, hogy nem. Így teljesedett be a prófécia amit előre megírtak a próféták. " Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása, aki így szólt: És vették a harminc ezüstpénzt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsültek,.." (Mt 27, 9). Ez ugyanúgy vonatkozik a mai Istent szolgáló emberekhez, akik közel vannak Isten a mennyek országához. Nincs kizárva a lehetősége, hogy csak kihasználják helyzetüket és nem szeretik az Urat úgy, hogy megtartják parancsolatait. A megtartás és engedelmesség mindenek előtt a szeretetből fakad. 

 Ma már másképp áll a dolog, hiszen a Szent Szellem a Bátorító válassza ki Isten szolgáit a fiúság jegyében. A megosztott lángnyelvek erre utalnak, amit pünkösd napján kiöntötte nagy zúgással az Isten a Szellemét, külön külön megjelölve az embereket egy és ugyanaz a Szellem megosztva a választottak közt. " Ami­kor el­jött a pün­kösd nap­ja, mind­nyá­jan egy he­lyen vol­tak együtt, és az ég­ből hir­te­len nagy zú­gás tá­madt, mint a se­be­sen zúgó szél zen­dü­lé­se, és be­töl­töt­te az egész há­zat, ahol ül­tek. Majd láng­nyelv­hez ha­son­lók je­len­tek meg előt­tük, ame­lyek el­kü­lö­nül­tek, és mind­egyi­kük­re le­száll­tak. Ők pe­dig mind­nyá­jan meg­tel­tek Szent­lé­lek­kel, és kü­lön­fé­le nyel­ve­ken kezd­tek be­szél­ni, amint a Lé­lek adta ne­kik, hogy szól­ja­nak". (ApCsel 2, 1-3). Erről beszélt Jézus Nikodémussal az éj leple alatt titokban, hogy fentről kell születni. " ...Bi­zony, bi­zony mon­dom ne­ked, ha va­la­ki nem szü­le­tik víz­től és Lé­lek­től (Szellemtől), nem me­het be az Is­ten or­szá­gá­ba. Ami test­től szü­le­tett, test az, és ami Lé­lek­től szü­le­tett, lé­lek az. (Jn 3, 5)…..A szél arra fúj, amer­re akar, és hal­lod a zú­gá­sát, de nem tu­dod, hon­nan jön, és hova megy. Így van min­den­ki, aki Lé­lek­től szü­le­tett". (Jn 3). Ki tudja megmondani azt, mikor és hogyan született ujjá? Nem a nyelveken szólás az egyéb a szentírással ellentétes megnyilvánulások bizonyítják az újjászületés tényét. De hát mi ha nem ez? Bizony ma már nem ismétlődhet meg ez az aktus, hanem amit Jézus mondott Nikodémusnak " ...de nem tu­dod, hon­nan jön, és hova megy. Így van min­den­ki, aki Lé­lek­től szü­le­tett".

 Te tudod testvér? - akkor te különb vagy másoktól akik azt nem tudják. De egyet tudhatunk, hogy biztos a víz és a szellem az ami ezt létrehozta. A víz az ige, tehát Isten igéje amit őrzünk, de ahhoz, hogy új életünk és természetünk legyen, ahhoz Isten Szelleme szükséges. Sokan akik Krisztus nevét vallják, ami nagyon dicséretes, de nem élték át az újjászületést, azok még a régi ádámi természete szerint élnek és szolgálnak. Hiába minden ha nem szereti az Urat, az nem tartja be a parancsolatait sem, mert nem is tudja. Legalábbis nem őrzi azt. Nem az áldozat a fontos, hanem az engedelmesség. De idézzük Jézus szavait. " Ha az én pa­ran­cso­la­ta­i­mat meg­tart­já­tok, meg­ma­rad­tok az én sze­re­te­tem­ben, amint én is meg­tar­tot­tam az én Atyám pa­ran­cso­la­ta­it, és meg­ma­ra­dok az ő sze­re­te­té­ben. Eze­ket mond­tam nek­tek, hogy az örö­möm ben­ne­tek le­gyen, és a ti örö­mö­tök be­tel­jék. Ez az én pa­ran­cso­la­tom, hogy úgy sze­res­sé­tek egy­mást, aho­gyan én sze­ret­te­lek ti­te­ket." (Jn 15, 10-11). Ebben van meg minden, amit Isten ránk ruházott a Szent Szellem által. A békesség amit az Úr ad, az nem a világ békének a reménye, hanem a Szent Szellemben nyugvó szellemünk, annak aki fentről Istentől született az ige és a szellem által. Nem csak az ige, hanem a szellem által. 

 Visszatérve a kezdő igéhez még annyit fűznék hozzá, hogy az igazságot megismerni csakis a Szellem által lehet, erről beszélt Jézus a tanítványainak. Tanulni, megismerni és engedelmeskedni Isten igéjének. Könnyű azoknak akik az Úrhoz mentek segítségért, a bűn terhét leveszi a vállukról, és Krisztus igáját hordozzák, de csak akkor könnyű ha az Ő szellemében maradunk. Aki őszintén szereti az Urat, az megkap mindent amit ígér az Úr az őt szeretőknek.

2023. október 25., szerda

Ne áltassuk magunkat, Istent nem lehet becsmérelni.

 Ne áltassuk magunkat, Istent nem lehet becsmérelni. 

 „Az efézusi eklézsia angyalának írd meg: Ezt mondja az, aki a hét csillagot jobbjában tartja, aki a hét arany mécsláb (lámpatartó vagy gyertyatartó) között jár. Ismerem tetteidet, fáradozásodat, állhatatosságodat, és hogy nem vagy képes hordozni a gonoszokat, hogy megkísértetted azokat, akik magukat apostoloknak mondják, noha nem azok, és hazugoknak találtad őket. Állhatatos vagy, terhet hordoztál nevemért, és nem fáradtál bele…... Az azonban megvan nálad, hogy gyűlölöd a Nikolaiták tetteit, melyeket én is gyűlölök. (Jelenések 2,-1.2.3.6). Csia Lajos fordításában.

 Ezekben a rövid cikkekben, amit naponta közzéteszek, nem terjedhetnek ki a gondolataim a teljesség igényeinek a kielégítésére. Csakis olyan részeket választok amire a mondanivalóm fókuszál. Ebben is látszólag arról fogok írni, hogy az első apostoli gyülekezetekben mennyire érzékenyen hatottak a hamis nézetek és hamis testvérek cselekedetei, és önkényeskedéseik, hogy ez teher volt a gyülekezet számára amit nem akartak hordani és megtűrni maguk között. Krisztus nevéhez hűek voltak, tehát nem vállaltak közösséget azokkal akik apostoloknak tartották magukat de cselekedeteik tiltottak voltak. A Szent Szellem és az igét birtokló efézusiak megtudták ismerni és felfedni a hazugságot. Attól függetlenül, hogy az ő szeretetük is hanyatlóban volt már, ezt az Úr meg is említette, de igazság ismeretük Isten Szellemében megtartott, ami az állhatatosságot eredményezte. Igazából nem tűrték meg a nikolaiták cselekedeteit és úgy látszik megkísértették őket, (ami megengedett most is, de kevesen alkalmazzák), hogy bebizonyosodjon felőlük, hogy nem azok akiknek tartják magukat.

 "Ezek a Nikolaiták hívőknek tartották magukat, mindazonáltal Isten igéje által tiltott dolgokat cselekedtek, amiket az Úr gyűlölt. Említésre méltó, hogy az Efézusiak nem a nikolaitákat gyűlölték, hanem az ő cselekedeteiket, amelyek nem Isten akarata szerint valók voltak." ( idézet a wikipédiából).

Ez teljesen egybeesik Krisztus szellemével, hiszen Jézus sem tűrte és ma sem tűri a gonoszságot, hamisságot és nem tanúsított a hamis próféták és testvérek iránt kegyelmet. Ez mind azokra vonatkozik akik Krisztusinak vallják magukat, de cselekedeteik utálatosak Isten szemébe, ezeket gyűlölték az efézusiak és az Úr Jézus is. A kegyelem Istentől azokra terjed ki, akik Istent magasztalják és maguk szemében kicsinyek maradnak. Akik bűnösnek vallják magukat Isten szentsége láttára és ennek a hozama, hogy Isten kedvébe igyekszik járni és cselekedetei öszhangban vannak a hitével. Talán ezt kell most idéznem, ami oly hangzatosan fejezi ki az alázatosság szellemét, ami nagy, Istentől kapott kegyelem azok számára akik látják Krisztusban a hatalmas Istent nem csak egy hibátlan tökéletes embert. Ahogyan Bemerítő János meglátta Isten Bárányát, mély alázattal viszonyult hozzá. Magáról csak annyit mondott: "Pusztában kiáltozónak szava vagyok én – felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját, mint Ézsaiás, a próféta megmondta." A küldöttek a farizeusok közül valók voltak. Aztán megkérdezték: "Miért merítesz be, ha sem a Krisztus nem vagy, sem Illés, sem a próféta?" János így felelt: "Én vízbe merítek, köztetek áll azonban valaki, akit nem ismertek, aki utánam jõ, kinek még a saruja szíját megoldani sem vagyok én méltó." (Jn 1, 23-27).

 A keresztények sokszor megtűrik közegükben a gonoszságot, mert úgy voltak tanítva hitvány tanításokkal, hogy tűrjék el a gonoszokat és hamis testvéreket, mert Isten kegyelmes mindenkihez és szeret mindenkit és türelemre int. Igaz is lenne ha ezeket a szavakat nem a gyülekezetre alkalmaznánk. De ez nem így van Isten gyülekezetében. "Mert hát so­kan di­cse­ked­nek test sze­rint, így én is di­csek­szem. Hi­szen ti oko­sak lé­vén szí­ve­sen el­tű­ri­tek az esz­te­le­ne­ket. Mert el­tű­ri­tek, ha va­la­ki le­igáz ti­te­ket, ha va­la­ki ki­foszt, ha va­la­ki ki­hasz­nál, ha va­la­ki ha­tal­mas­ko­dik raj­ta­tok, ha va­la­ki ar­cul üt ti­te­ket." (2Kor 11, 18-21). Bizony, hogy a világban ez megtörténhet, hogy leigáznak, de a Gyülekezetben nincsenek Istentől hatalommal felruházott testvérek. Mindenki testvér és egyenrangú de különböző szellemi ajándékokkal megáldva. A korinthusi levélben Pál apostol ír ezekről a dolgokról. Péter apostol is ír ezekről, figyelmeztetve mindarra ami majd el fog következni, ami már be is következett. "De voltak hamis próféták is a nép között, ( Izraelben) ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak". (2Pt 2, 1). A szellemi paráznaság megbocsáthatatlan. Isten nem tudja megújítani azt aki más úrnak szolgál, azt akit ige fürdőjével megmosott, az pedig visszatér a bűneibe. Péter így írja teljes joggal. " Mert ha az Úrnak és az Üdvö­zí­tő Jé­zus Krisz­tus­nak meg­is­me­ré­se ál­tal a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél." (2Pt 2, 22). Bizony ez a vereség végzetes, ez nem az emberi test bűne, amin könnyen lehetne változtatni, hanem a szelleme halott és az is volt, mert igazán csak a testét mosta meg az ige, de természete nem változott, ahogy azt tovább elolvashatjuk ebben a részben. Nem született újjá a belső szellemi ember. 

 "Most te­hát azt írom nek­tek, hogy ne tart­sa­tok kap­cso­la­tot az­zal, akit test­vér­nek ne­vez­nek, de pa­ráz­na vagy kap­zsi vagy bál­vány­imá­dó vagy szit­ko­zó­dó vagy ré­sze­ges vagy rab­ló. Az ilyen­nel még együtt se egye­tek.

Mert mi kö­zöm ah­hoz, hogy a kí­vül lé­vők fe­lett ítél­kez­zem? Nem­de ti is a be­lül le­vők fe­lett ítél­kez­tek? A kí­vül lé­vő­ket pe­dig majd Is­ten íté­li meg. Ves­sé­tek ki azért a go­noszt ma­ga­tok kö­zül!" (1Kor 5, 11-12). 

 Ezt már a keresztény gyülekezetek nem praktizálják nem is tudják úgy ahogy az Atya szelleme ezt megkívánja. Ha meg is teszik, az a gyanúm, hogy nem az Atya szellemével teszik. De biztos lehet kivétel is. Az Atya szellemére utaltam nem véletlenül, ebben belefoglaltatik minden atyai együttérzés és fenyítés és komoly Istenhez való kötődés a gyűlekezet többsége vagy inkább szellemi vénei függése a Gyülekezet fejétől, Krisztustól. De sajnos járatlanság jellemzi ebben a kérdésben a keresztényeket, ugyanis szemmel láthatóan megtűrik a gonoszt, de ezt nem ismerik fel se be. Nem is ismerhetik, mert most az utolsó időkben élünk, ránk egész másat alkalmaz Isten, ez a laodiceai gyülekezet üzenete érvényes és hatályos a végső időben.

2023. október 24., kedd

Aki a hamisságot szereti, az vak és nem látta Istent.

 Aki a hamisságot szereti, az vak és nem látta Istent.

"Mert amely ál­la­tok vé­rét a fő­pap be­vi­szi a szen­tély­be a bű­nért, azok­nak tes­tét meg­ége­tik a tá­bo­ron kí­vül. Ezért Jé­zus is, hogy meg­szen­tel­je tu­laj­don vére ál­tal a né­pet, a ka­pun kí­vül szen­ve­dett. Men­jünk ki te­hát hoz­zá a tá­bo­ron kí­vül, az ő gya­lá­za­tát hor­doz­va. Mert nincs itt ma­ra­dan­dó vá­ro­sunk, ha­nem a jö­ven­dőt ke­res­sük". (Zsid 13, 11-13). 

 Mit jelenthet a mai hívő számára a tábor a város és kapuja? A zsidókhoz írt levélben kijelentett ige, nyomon követhető a Mózes törvénye szerint az égőáldozat a bűnért, ez ismeretes volt a zsidók számára. "A bika húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül. Bűnért való áldozat az." (2Móz 29, 14).

 Bizony ez Krisztus eljövendő szenvedését és gyalázatát vetítette előre a hívő zsidó izraelita számára, ha tökéletesen nem is értette, de a szent törvény alatt lévők kötelessége volt ezt az áldozatot meghozni a nép bűneiért a nép szeme láttára a táboron kívül. Mindazok akik ezt szemmel akarták követni, azok kimentek a város kapuján a táboron kívülre, hogy lássák, hogyan emészti meg a tűz a bűneiket. Tudjuk, hogy ezek az áldozatok nem elégítették ki Istent, mert újból és újból kellett elvégezniük, mert a nép továbbra is vétkezett. Ez az égő áldozat nem tisztította meg a lelkiismeretét annak sem aki tényleg hitte, hogy bűnei megbocsáttattak." Mert ha a ba­kok és bi­kák vére meg a te­hén ham­va a tisz­tá­ta­la­nok­ra hint­ve meg­szen­tel a test tisz­ta­sá­gá­ra, mennyi­vel in­kább Krisz­tus vére, aki az örök­ké­va­ló Lé­lek ál­tal ön­ma­gát ál­doz­ta fel szep­lő­te­le­nül Is­ten­nek, meg­tisz­tít­ja lel­ki­is­me­re­te­te­ket a holt cse­le­ke­de­tek­től, hogy az élő Is­ten­nek szol­gál­ja­tok". (Zsid 9, 13).

 Egy rövid általános bevezetőt követően rátérünk arra ami a mai állapotokra jellemzők és a témánk gerince. 

 Az ember természetének megfelelően építkezik, házakat városokat alapít és társadalmakat szervez. Az ügyesebbek akik kimagasló tehetséggel rendelkeznek a szociális a humán erőforrás menedzsment terén, képesek, vagyis megszerveznek egy rendszert vagy egy hierarchikus rendet, felállítják a saját katekizmusa alapjait, dogmatikus rendszerét, amit a csírájában nem fedezték fel a hívők a kezdet kezdetén, akkor még nem keresztények hanem krisztusiak, vagyis Krisztus követői voltak. Azért nevezték őket így, mert amire Krisztus képes volt és csinált itt a földön, ők folytatták ugyanúgy egy ideig. Mert Krisztus szellemével személyesen velük volt és mai is velük van. Ezek a csodás jelek szükségesek voltak abban az időben, ma erre nincs szükség mert megnövekedett a tudás. De az első szeretet kezdett hidegülni, a Krisztus követői belefáradtak az üldöztetés kínjai miatt, és kompromisszumot kötöttek a világ uraival az akkor római császár Konstantin személyével, aki megváltoztatta viszonyát a Krisztushoz hű követőit, de ezt megtalálhatja az olvasó az interneten a Wikipédiában is. 

 Ez a mustármag ami el volt vetve i.sz. után a negyedik században, tudatosan nem közlöm az évszámot, mert nem az első zsinattól veszi kezdetét a fals kereszténység, ami 325- ben volt összehívva az első zsinat jegyében, szégyenletes módon Konstantin császár által, az csak a beiktatása volt vagyis új irányelvek létrehozása, ami a hierarchikus rendszert állította fel. Már addig létre jött az a hatalmi vágyakozás amit Konstantin azonnal irányítása alá vett. Az ókori írásokban se az apokrif írásokban sem találkozunk pápasággal, vagyis egy ember által vezérelt közösséggel, ahol az ember veszi át a hatalmat vagyis Isten a háttérbe szorul és ember veszi kezdetét minden dolognak Isten nevében. Péter apostol nem volt pápa. Ezt a rendszert nem Isten alkotta az újszövetségben ami a mai napig tart és fejlődik. Az ószövetségben az autokrata irányítás megtalálható, és ha a nép hallgatott Isten szavára akkor ez nem emberi diktatúra hanem Istentől felhatalmazott vezetők, királyok, hadvezérek és papok voltak akik mindig Istenhez fordultak tanácsért. De a vezetői képességekkel rendelkező ember a maga kezébe veheti a kezdeményezéseket. Isten és ember között, e kettő között a diktatúra vagy más néven autokrácia és a teokrácia különbsége olyan nagy, ami az első csirájában nem tűnik fel általában, hogy az teljes mértékben ellenkező tendenciákkal rendelkezik, aminek a végei teljesen másak. Az ember irányítása alatt a sátánt értjük, ahogy ezt Tírusz fejedelem személyében látjuk. " Em­ber­nek fia! Ezt mondd Tí­rusz fe­je­del­mé­nek: Így szól az én Uram, az ÚR: „Mi­vel föl­fu­val­ko­dott a szí­ved, és azt mond­tad: Is­ten va­gyok én, Is­ten szé­ké­ben ülök a ten­ger szí­vé­ben, hol­ott te csak em­ber vagy és nem Is­ten, még­is olyan­ná tet­ted szí­ve­det, ami­lyen Is­ten szí­ve, (Ez 28). A sátán a hatalma az erre kiválasztott emberek által érvényesűl, mert sátán megragadja az alkalmat, hogy kezébe vegye a fonalat a hitetlenség és állhatatlanság Isten igéje iránti emberek által közvetetten.

 Csak a megértés kedvéért elevenítsük fel Krisztus találkozását a sátánnal a pusztában. Három kísértésnek volt kitéve, de Ő hű maradt Istenhez, Isten igéjével érvelt " meg van írva". De az ember akiben elhidegül a szeretet Isten iránt, nem állja ki a próbát és elfogadja a sátán ajánlatait. Ami kecsegtető és édes mint a méz, a mérget megissza a borral együtt ami a téves és fals örömet és gazdagságot hoz. Júdás Iskariot esetében a gyors halál volt a végzete. A mai "egyházak" nagy vagyonnal rendelkeznek, ez nem nyilvános a tömeg mit sem sejt róla milyen céljai vannak az úgynevezett egyházaknak. Egyszóval náluk van a pénzesláda. Ezeket keresztény egyházaknak nevezik, és igazuk is van, mert ők keresztények. Ezek a templomok, imaházak, gyülekezeti házak kisebb nagyobb pompával felépített városok vagy táborok, ezek keresztény vallásúak, így ismerik a világban a muszlimok is őket. Egy jó keresztény is keresztény és egy rossz bálványimádó, parázna is keresztény. Komment nélkül.

 A szentírás szerint, minden helyi település ami fallal van körülvéve vagy körbeépítve az védett város. Jeruzsálem kőfalai is ezt a várost jelképezi, amit Nehémiás újra felépített, lásd Nehémiás könyvében. De az idők során úgy Jeruzsálem kőfalai úgy a gyülekezet falai le lettek rombolva, és védtelenek lettek a külső ellenségtől nem véletlenűl. Ezek helyére városok épültek és számos idegen népek lettek a lakói. A farizeusok a szinedrium volt a vallási hatalom akkor amikor Jézus felment Jeruzsálembe. Ott lett megalázva mindazért mert a kimondott igazsága ellensodrásba került az akkori "menstram", vagyis a sátán tanításával. Mert ahogy Jézus mondta a farizeusoknak meg a többi vallásos vezetőknek, hogy "ti az ördög fiai vagytok". Jézust meghurcolták, csakis azért az egyszerű oknál fogva, mert nem volt hajlandó meghunyászkodni és felfedte hazugságaikat. A mai keresztény tanítók a hangsúlyt inkább a kegyelemre és Isten szeretetére teszik, nem hangoztatják nyomatékosan, hogy az igazság ismerete és hirdetése az a legfontosabb dolog teljes szeretettel és kegyelemmel nem utolsósorban utálattal a bűn iránt. Ez is motiválhatja a hallgatót, de ez csak feltételezés, mert csakis a Szent Szellem tudja megérinteni a lelkét és valójában megsérteni önérzetét az ige hallatára, hogy az elvérezzen, persze pozitív eredménnyel. A Szent Szellem dolga a gyülekezetben Isten akaratát megismertetni, hogy a világ is megismerje általuk Isten mélységeit, ami nem más mint a bűn leleplezése és ez által a lelkiismeret pálfordulása, ha Isten is úgy akarja. Ez nem az emberi buzgóság vagy tudás eredménye, hanem azon a helyen a táboron kívüli helye ahol Krisztus is szenvedett, amit fenti idézetekben olvastuk , a táboron kívül, ahol a társadalomból kiközösített vagy kilépett lélek élesben látja Krisztus szenvedését a feszületen, látja rajta nem csak a világ bűnét hanem látja a sajátját is rajta, amiért szenvednie kellett egy ártatlan, bűn nélküli áldozatnak. 

 Minden gondolatunk és cselekedeteik ebben a szellemben fogant meg. Másat Isten nem ismer el, hiszen az egyetlen elsőszülött Fiát szegezték a fához. Ez mutatja meg minden ember gyarlóságát, azokét is akik meg sem születtek még. A város zajától távol ott a golgotán hangzottak el Jézus szavai, amit a város népe a tömeg nem hallhatott meg. Csakis a táboron kívüli halálos csendben hallod meg Isten szavát, aki azt mondta egy szóval felkíáltva "Elvégeztetett". A te az én és a világ bűne súlya alatt halt meg a bűntelen, megváltva bűneinket, a táboron a vallási ördögi hatalom és gonoszság minden édes és keserű formájában üldöztetett igaz Ember. Tehát így szól az írás: " Men­jünk ki te­hát hoz­zá a tá­bo­ron kí­vül, az ő gya­lá­za­tát hor­doz­va. Mert nincs itt ma­ra­dan­dó vá­ro­sunk, ha­nem a jö­ven­dőt ke­res­sük".

2023. október 23., hétfő

Az Isten szelleme lakozik bennetek.

 Az Isten szelleme lakozik bennetek.

"Ha pedig annak Szelleme, aki Jézust a halottak közül feltámasztotta bennetek lakik, az, aki a Krisztus Jézust a halottak közül feltámasztotta, a bennetek lakó Szellem által a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni. ( Róma 8,-11).

 Felfoghatatlan a hús a testi ember számára az a tény, hogy Isten Szelleme lakhat egy emberben. Az igaz, hogy azok akik elfogadták Isten Fia áldozatát a bűnért, akiket Isten gyermekévé fogad, azok sem tudják azt felfogni, csakis a hit által lesznek megbizonyosúlva, hogy Isten Szelleme lakik bennük. Ha Isten Szelleme egy érzés vagy egy anyag lenne, akkor egy ember sem tudná azt befogadni, mert elpusztulna azonnal. Isten Szelleme a Bibliában a helyzetnek megfelelően van kijelentve, a megkülönböztetés kedvéért néha Szent Szellemnek, Krisztus Szellemének vagy Bátorítónak a fordításoktól függően, Szentléleknek is nevezik de egy Istenről van szó. A szellem fúj mint a szél, nem tudjuk, hogy honnan hová, mettől meddig fúj. "A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.” (János 3,-8). Nem tudjuk, hiszen az emberi hús, test korlátozott. Még a végtelen űrnek is határait keresi, mert az emberi hús a testi gondolkodás időben él, ahol van kezdet és vég, tehát kezdetekben és végletekben tudja vagy igyekszik mindent kutatni vagy megmagyarázni. 

 Isten kegyelme, Krisztus emberi származásával jelenik meg. Az Ember aki Isten Szellemével teljes, Jézus Krisztus a Megváltó emberi testben lakó Isten. Isten aki megteremtette az időt az anyagot a világot a Földet és mindet ami benne van, eljött ember formájában ebbe az általa teremtett világba. "Én va­gyok az Alfa és az Ómega (a kez­det és a vég), ezt mond­ja az Úr, az Is­ten, aki van, aki volt, és aki el­jö­ven­dő, a Min­den­ha­tó". (Jel 1)", mondja magáról a feltámadt Jézus. ‭‭Jelenések‬ ‭22:13 is megismétli ezt‬: "Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.".

 Tehát ebből az következik, hogy Isten emberi kezdete és vége Jézusban már beteljesedett. Itt született testben és itt is halt meg testben. De az örök Istensége nem születhetett sem halhatott meg, mert Isten szelleme lakott benne aki feltámasztotta új halhatatlan testében. Ez a tény ami a hitnek alapvető igazsága, hogy Krisztus Isten Fia mindig is volt Isten kebelében mint Fiú, akit a magyar fordítás Igének nevez. Isten nem halt meg a golgotai feszületen, csakis a Jézus teste, ami hasonló az emberi testhez gyengeségével együtt, de szelleme Isten ereje ami mindent felülmúló erő, az a Szellem aki egy szavával megteremtette e világot, az feltudtta támasztani a halálból Krisztust is. Fel tudja támasztani mindazokat is akiben Isten szelleme lakik, az első testi feltámadáskor, amikor Krisztus eljön az övéiért a fellegekben. Mert mindenki aki Krisztusban halt meg, feltámad testében de már az új tökéletes testben ami hasonlatos Krisztus dicső testéhez. Ez az a fordulat ami visszafelé hat és épít." Mint ahogy ugyanis Ádámban mindnyájan együtt halnak meg, úgy a Krisztusban mindannyian együtt elevenednek majd meg. Ki-ki azonban a maga rendjében: zsenge a Krisztus, azután a Krisztuséi, mikor megérkezik, ..( 1 Kor. 15). Az első korinthusiakhoz intézet levelében a 15. részben ír Pál apostol, jó lenne elolvasni.

 Tehát a Szent Szellem vagy más magyar fordításban Szentlélek, élhet az emberben de nem teljes mértékben tudja befogadni, az Isten túláradó szeretete és kegyelme ami kiöntötte Szent Szellemét a Gyülekezetre és mindazok akik csatlakoznak ehhez az Istentől alkotott egységhez a Szent Szellem ajándékát is megkapja de a mi témánkhoz illően kell idéznünk egy részt." Őbenne titeket is – miután hallottátok az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is – megpecsételt a megígért Szentlélekkel, aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdonát dicsőségének magasztalására". ( Efézus 1,- 13,14). 

 De mindehhez igaz hittel és bizalommal vagyunk Isten előtt a Szent Szellem által aki él és vezet az örökkévalóság felé az üdvösség útján.

2023. október 20., péntek

Gyere lásd meg.

 Gyere lásd meg.

"Fü­löp ta­lál­ko­zott Ná­tá­na­él­lel, és azt mond­ta neki: Meg­ta­lál­tuk a ná­zá­re­ti Jé­zust, Jó­zsef fiát, aki­ről Mó­zes írt a tör­vény­ben, és aki­ről a pró­fé­ták is ír­tak. Erre Ná­tá­na­él azt mond­ta neki: Ná­zá­ret­ből tá­mad­hat-e va­la­mi jó? Fü­löp így vá­la­szolt: Jöjj és lásd meg!" (Jn 1, 45).

 Nátánael története, találkozása a Messiással, egyszerűen példamutató. Fülöp aki már találkozott Jézussal, aki el is hívta magához, személyes találkozása egyszerű eredményt hozott, elhívta Nátánaelt, hogy személyesen győződjön meg arról, hogy találkozzon a Messiással, hogy maga győződjön meg róla, akiről a Mózes törvénye és próféták írtak. Ezek az egyszerű emberek ismerték az írásokat, de úgy ahogy azt kell ismerni. Hiába az írástudók és farizeusok állandóan forgolódttak vallásos tevékenységükben, ismerve az írásokat, de ahogy Jézus is megemlítette róluk, hogy szívük messze volt Istentől. Annyira jól tudta Nátániel az írásokat a próféciákat, hogy kételkedett abban, hogy Názáretből kijöhet valami jó. Hiszen a Messiás, Izrael királya, Dávid városából kell, hogy származzon a próféciák szerint. Ez volt Betlehem városa, Dávid király házából származó test szerinti Messiás onnan kellett, hogy származzon. Ott is született, de Názáretben nevelkedett. Ez volt a megtévesztő Nátánáel számára, de az aki ezt a hírt elmondta neki egy megbízható ember és barát, aki nemes egyszerűséggel azt mondta neki " Jöjj és lásd meg". 

 Ebből az következik, hogy minden egyes igehirdető saját megtapasztalása szerint hívhatja barátait ismerőseit és mindenkit aki hallja őt, hogy maga is elhivatott Krisztus által, hogy mindazt amit maga már megtapasztalt Krisztusban, bemutassa másoknak. Közismert dolog, hogy senki sem tudja átültetni másokba a saját megtapasztalásait, de azt megtudja tenni, hogy elvezeti ahhoz a forráshoz amiből maga is ivott. Senki sem tudja csupán teológiai tudásával meggyőzni a hallgatókat, hacsak nem Krisztust hirdeti az igazságban, hívogatva Krisztushoz, jöjj és lásd meg. Hiszen nem Fülöp volt a középpont, nem magára vonta Nátánáel figyelmét, hanem arra akit megtaláltak, Izrael Messiására. 

"Ami­kor Jé­zus lát­ta Ná­tá­na­élt fe­lé­je kö­ze­led­ni, azt mond­ta róla: Íme, egy iga­zi iz­ra­e­li­ta, aki­ben nincs ha­mis­ság. Ná­tá­na­él erre azt kér­dez­te: Hon­nan is­mersz en­gem? Jé­zus így vá­la­szolt: Mi­előtt Fü­löp hí­vott vol­na, lát­ta­lak té­ged, ahogy a fü­ge­fa alatt vol­tál". (Jn 1, 47).

Sokat hallunk és irogatunk Krisztusról, sok mindent bemagoltunk, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Mindenható, mindent lát és hall és ismeri az emberek szívét. A tanulás Istentől az nem a könyvtárak, iskolák padjában megy végbe, hanem az életben, persze azt sem vethetjük el, de a mindennapi életben tanulhatjuk meg mi és, hogyan működik. Ami az ember számára lehetetlen, Isten számára lehetséges. A napi tevékenységünk is nyitva áll Isten előtt, Azért itt látjuk ismét a Messiást mint Istent, aki nem csak tökéletes ember volt, hanem Isten. Amikor elhangzottak ezek a szavak, Nátánáel hitre tért. Ezek azok a szavak amikor a Megváltó Krisztus közvetlenül mondja meg annak aki őt keresi és közeledik hozzá, hogy mielőtt még hozzám jöttél, ismertelek téged, Ismerem a szívedet. Nátánáel esetében látta, hogy egy igazi izraelita akiben nincs hamisság. Az én esetemben hogyan vélekedett az Úr? Ezt nem mondhatom meg, ez magánügy és nem építő jellegű másokra nézve. De ezt is tudnunk kell, ismerjük e szívünk titkait. Hogyan lát Isten minket, hol vagyunk és mivel foglalkoztunk mielőtt megláttuk őt? Hogyan viszonyulunk magunkhoz, elhiszed e, hogy Isten mindent lát? A térmegfigyelő kamerák egy silány utánzata, sátáni ragaszkodásnak, hogy az embert kontroll alatt tartsa. Isten nem így figyel, hiszen Ő nem ember és nem embereket vesz sámon. Nem statiszta, hanem alkotó vagy inkább Teremtő. Minden és mindenki az Ő tulajdona, hiszen Krisztus áldozata is erre utal, hogy megváltotta a világot. Isten már ismerte a prófétákat is és Dávidot is az anyjuk méhében. Ma egy ultrahang vizsgálattal pásztázhatják a magzatot, figyelve a rendellenességek eshetőségét, de soha sem ismerhetik meg mindazt amit Isten ismer, hiszen Ő az alkotója, a fazekasa minden edénynek. Ezért drága olvasó, ne kételkedj abban, hogy Isten lát téged, tud rólad mindet. Nátánael ezt nem tudta addig még a Messiás nem szembesítette vele azt a tényt, hogy már látta őt a fügefa alatt.

 Amikor tudatába kerülünk annak, a felismerés által, hogy Jézus Krisztus nem szigorú felügyelő, hanem szerető Isten mérhetetlen kegyelemmel, akkor elszáll a félelem és a szégyenérzet is elszáll, mert úgy ismered meg Krisztust mint orvost, tanítót, és Bátorítót és kegyelemmel teljes Istent, ha ezt már hiszed, akkor már találkoztál vele és meg adta a bizonyságtételét magáról, hogy ha beismered bűneidet előtte, megbocsát és örökre elfelejti, nem fog visszaemlékezni bűneidre soha. 

 Ez a hit teheti az embert hű követőjévé Krisztusnak, a vele való találkozás és elhívás eredményeképpen.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...