Соблазн и свобода во Христе.

 

Соблазн и свобода во Христе. «Не подавайте соблазна ни Иудеям, ни Еллинам, ни церкви Божьей» (1Кор.10,32) Сегодня в христианстве существует недопонимание (мягко говоря!) значения слова «соблазн», которое встречается в Писании в разном контексте. Часто можно услышать от христианских исповедников реплики в адрес рядом идущих: «Я соблазняюсь тобой!» – Так что же такое соблазн? Как можно соблазниться и что это значит практически, если сегодняшний стих предписывает «НЕ ПОДАВАТЬ соблазна» никому?! В греческом тексте есть два слова, которые в русском Синодальном поданы словом «соблазн». Мы присмотримся внимательнее к ним обоим для того, чтобы не путаться в их значении и применять их правильно. Есть одно важное предписание в Новом Завете, в котором встречаются оба эти слова сразу: «Не станем же более судить друг друга, а ЛУЧШЕ судите о том, как бы НЕ ПОДАВАТЬ брату случая к ПРЕТКНОВЕНИЮ* или СОБЛАЗНУ**» (Рим.14,13).* греч.: «proskomma» [проскома] – преткновение, соблазн ** греч.: «skandalon» [скандалон] – преткновение, соблазн, ловушка, капкан; от него и семантика русского слова «скандалить» На первый взгляд, они особо не отличаются друг от друга. Но в этимологии греческого языка, на котором Господу УГОДНО было представить для нас оригинал Своих новозаветных наставлений, они имеют не только разную семантическую структуру, но и несколько различающееся значение, хотя филологи и библеисты часто подают их значения смешанно одинаковыми. Если же мы действительно любим Господа и дорожим Его Словом, то значение того, что Он сказал и заповедал нам, не может быть для нас малозначимым. А настоящее послушание Его Слову даёт нам несказанные привилегии – наслаждаться свободой, в которую Он поставил Своих святых… «Никто не ищи своего, но каждый пользы другого» (1Кор.10,24) Сегодняшний стих – это предыстория ПОВЕЛЕНИЯ, о котором мы начали говорить выше: «Не подавайте соблазна» (1Кор.10,32). Верная ориентация сердца при этом – выгода и польза ближнего, а не эгоизм! Если мы с такой позиции будем подходить ко всему, то не только послушно исполним Слово Бога, но и сбережём отношения с близкими нам людьми от преткновения. «Кто любит брата своего, тот пребывает во свете, и НЕТ в НЁМ соблазна» (1Иоан.2,10), – так учили апостолы. Однако не всё так просто, ведь КТО любит братьев больше, чем Господь Иисус?! И всё же Он стал для многих людей (особенно родных Ему по плоти!) «камнем ПРЕТКНОВЕНИЯ и камнем СОБЛАЗНА» (Рим.9,32.33; 1Петр.2,7). Он, истинный Человек и единственный Человек, который был во всём послушным воле Бога, всё же оказался для кого-то преткновением и соблазном! Но Святой Дух, вдохновлявший апостолов, не мог ошибиться или учить неправильно! Поэтому Его учение о свете и любви – важная веха истинной христианской жизни. Мы говорили обстоятельно в статье «Общение верующих» о причинах разрыва отношений и правильном общении святых друг с другом. А истинное христианское общение возможно только у рождённых свыше Христиан! Одного названия и посещения религиозных встреч недостаточно! Это распространяется и на вопрос преткновения и соблазна. Если мы имеем истинную любовь в сердце (она может быть там только посредством возрождения, излитая Святым Духом!), то сможем и «пребывать во свете», и иметь общение с Богом и святыми, также ходящими во свете (1Иоан.1,7), и сможем силой Бога сторониться всякого соблазна и преткновения, и сами не послужим для кого-то таким преткновением и соблазном… «Всё мне позволительно, но ничто не должно обладать мною» (1Кор.6,12) Истинный христианин имеет от Бога очищенную и обновлённую совесть, очень чувствительную ко всему, что противоречит воле Бога. Даже если это ещё неопытный Христианин, всё же он сумеет различить, что ему позволительно, а что – нет! Это сделает живущий в нём Святой Дух (1Иоан.2,27). Сегодняшние слова апостола Павла – это не вседозволенность, не берущая в расчёт совесть рядом идущего, и не позиция законника или формалиста, но выражение постоянного и полного САМООТРЕЧЕНИЯ. Он хорошо понимал, что его свобода во Христе связана самым прямым образом с крестом, на котором он был распят вместе с Христом. Господь Иисус подарил ему полную свободу, но не для того чтобы от использования её апостолом страдали и впадали в грех немощные верующие. Так следует рассуждать и каждому истинному христианину сегодня. Если мы имеем в чём-то победу и поэтому используем христианскую свободу, то нельзя забывать о принципе воздержания, представленном в сегодняшнем стихе. Вообще, следует помнить о том, что воздержание – это ингредиент плода Духа (Гал.5,23), который должен быть вполне естественным для каждого, рождённого от Духа. Легкомысленное отношение к свободе, которую мы имеем во Христе, и использование её для прикрытия похоти, – тяжкий грех против Христа и совести брата (1Кор.8,12). Дорогой Христианин! ВЗЯТЬ и НЕСТИ свой крест за Христом – значит самоотверженно жить в этом мире, думая о том, как больше душ приобрести для Господа. А для этого «НИЧТО не должно ОБЛАДАТЬ» нами! Если Господь Иисус – полновластный Хозяин и Властелин жизни, то может ли ещё что-то обладать нами?! Он хочет иметь неразделённо преданные Ему сердца! Он достоин от нас внимания и почтения, так как имеет на это все права! Однако не навязывает нам креста, но ждёт добровольной и смиренной зависимости и послушания… «Совесть же разумею не свою, а другого: ибо для чего моей свободе быть судимой чужою совестью?» (1Кор.10,29) Свобода во Христе, подаренная Христианину, дана не для того, чтобы он бесконтрольно делал всё что угодно. Истинная свобода в том и заключается, что человек теперь не является рабом или пленником греха. Он свободен, в первую очередь, от него и может контролировать всё. Но свободен также ДЛЯ определённой цели – жить жизнью ПОЛНОЦЕННОЙ победы! Грех не только обременяет совесть, но искажает мышление и делает человека неспособным воспринимать действительность. Однако свобода от греха и неправды, напротив, делает душу чуткой и внимательной к совести ближнего. Действительность земной жизни в том и состоит, что мы не одиноки – на нас смотрит не одна пара глаз, и нам следует учитывать это, так как мы влияем друг на друга (хотим того или нет). Если в своих действиях мы не забываем об этом, то будем учитывать совесть ближнего. Очень легко послужить преткновением или соблазном брату или сестре, если мы не думаем о нём, о его восприятии и его совести. Апостол Павел, имея общение с Богом, понял это и учил так святых. При этом речь идёт не только о пище, посвящённой идолам. Он подводит черту под всяким поступком или действием Христианина: «Итак, едите ли, пьёте ли, или иное ЧТО делаете, ВСЁ (!) делайте в славу Божью» (1Кор.10,31). Стать преткновением для рядом идущего верующего или же какими-то своими действиями вызвать конфликт или спровоцировать скандал – недостойно истинного христианина. Все поучения апостолов в посланиях имеют общую направленность на самоотречение (принесение в жертву собственных интересов!) и бескорыстное служение ближним. Кто настроен именно так поступать, сохранится от соблазна Господом и не станет преткновением для рядом идущих! … «А согрешая таким образом против братьев и уязвляя немощную совесть их, вы согрешаете против Христа» (1Кор.8,12) Грех «против братьев» и «немощной совести их» – это грех против Христа! О, как же это серьёзно! Если бы мы больше думали об этом и не забывали о совести ближнего в нашем хождении! Но как можем мы (слабые и ничтожные люди) прожить так, если даже сам Господь Иисус не мог не соблазнить окружающих: «И соблазнялись о Нём» (Матф.13,57; Марк.6,3)?! Господь Иисус Христос стал предметом споров и раздражений (даже скандалов!) людей не потому, что Своими поступками как-то провоцировал их на грех. Мы рассмотрели выше Его отношение к греху и то, что Он (в Своей безмерной любви!) РАЗДЕЛЯЛ грех и грешника, давая ему не только прощение, но и СИЛУ для победы над грехом в будущем (Иоан.5,14; 8,11; 9,24.25.39). Однако Господь Иисус остаётся и сегодня для нас примером, на который мы призваны равняться. Как бы ни скандалили о Нём пленники греха и человеческих мнений, Он прошёл Свой земной путь в полном послушании воле Отца, исполнив все Его намерения относительно спасения грешников. И мы также можем, глядя на Его пример и подражая Ему, пройти наш жизненный путь, думая обо всём, что угодно Ему. Он хочет, чтобы мы научились учитывать «немощную совесть» наших ближних и не провоцировали (не соблазняли) их на грех. Это возможно и сегодня, если нами будет УПРАВЛЯТЬ Его Дух, а мы позволим Ему это делать! Если благословенный плод воздержания (Гал.5,23) будет регулировать наши отношения с ними и свободно проявляться в нашем поведении. «Кто ЛЮБИТ брата своего, тот ПРЕБЫВАЕТ во свете, и НЕТ в НЁМ соблазна» (1Иоан.2,10)! А «что мы ЛЮБИМ детей Божьих, УЗНАЁМ из того, когда любим Бога и СОБЛЮДАЕМ (!) заповеди ЕГО» (5,2)! … «Живёшь по-язычески, а … язычников ПРИНУЖДАЕШЬ жить по-иудейски» (Гал.2,14) Вот, он – соблазн! Когда мы говорим одно, подразумеваем другое, а делаем третье! Увы, такое началось уже в самом начале христианства, и даже в среде апостолов. Плоть действительно, как сказал Господь Иисус, «НЕ ПОЛЬЗУЕТ нимало» (Иоан.6,63)! Не только не приносит никакой пользы, но и не может использовать ничего, что проистекает от Духа! Закон, не сделал людей способными жить правильно. Они оставались себялюбивыми и эгоистичными, не думающими о ближних: «А КТО мой ближний?» (Лук.10,29); «НЕ имею человека … когда же я прихожу, другой УЖЕ сходит прежде меня» (Иоан.5,7). В окружающем мире Не найти состраданья – Каждый занят собою!.. И неважно, кем является человек (иудеем или неиудеем), он остаётся эгоистичным грешником! Апостолы не только являлись иудеями, но и соприкоснулись с самим Господом Иисусом, подателем божественной милости и благодати. Однако их суть не изменилась: «Живёшь по-язычески, а … язычников принуждаешь жить по-иудейски»! Узнав о свободе во Христе, они стали на путь свободы. Но других не пускали на этот путь – «ПРИНУЖДАЕШЬ жить по-иудейски»! Подобное осталось в христианстве и по сей день. Многие христиане, вкусив свободу во Христе, всё же не учат других этой свободе, но налагают на них «бремена неудобоносимые, а сами и одним перстом своим не дотрагиваются до них» (Лук.11,46). Жизнь по благодати – это жизнь в свободе «во Христе», когда Святой Дух, поселившийся в человеке («помазание» – 1Иоан.2,27), учит его всему и направляет на Истину, а не законнические шаблонные установки плоти… «Посему, как вы приняли Христа Иисуса Господа, так и ходите в Нём» (Кол.2,6) «Что делаете, ВСЁ делайте в славу Божью» (1Кор.10,31) Вот она, истинная свобода во Христе Иисусе – принять Его как Господа, добровольно подчинить Ему всю жизнь и ХОДИТЬ в Нём. Если мы приняли Его, то приняли и божественную силу, которой нам дана способность и ходить (практически поступать) в Нём. Неверующему человеку такая жизнь и такое хождение непонятны. В его душе – постоянный конфликт (ПРОТЕСТ), так как «плоть [его ветхий человек] желает противного духу» (Гал.5,17). Истинный христианин имеет от Бога способность «быть подобным образу Сына» Его (Рим.8,29). А это значит, что он может ходить в этом мире так же, как и его Учитель и Господь. И к этому всегда следует стремиться каждому рождённому от Бога. Ходя так, он и будет проявлять истинную любовь к ближним. Такая жизнь угодна Богу и прославляет Его! Как бы ни соблазнялись Господом Иисусом окружающие Его, как бы ни спорили о Нём, Он остался для всех жителей Планеты непревзойдённым авторитетом и примером. Даже те, кто не верит в Него, всё же вынуждены признавать это! Поэтому каждый Христианин может (по Его примеру!) следовать по проторенной Им дорожке и пользоваться свободой, в которую поставила его Жертва Христа. Не подать ближнему соблазна, не послужить для него преткновением, но быть добрым примером и светом для окружения – вот ЗАДАЧА и ЦЕЛЬ истинного христианина всегда. Если мы живём не для себя, а «для Умершего за [нас] и Воскресшего» (2Кор.5,15), если живём по принципу самоотречения, а не эгоизма, – то ХОДИМ в Нём. Как бы люди ни спорили о такой жизни и таком хождении, как бы ни выискивали причину для соблазна и обвинения (2Кор.11,12) – Господь оправдает таковых! Поэтому, дорогой Христианин, как ты «принял Христа Иисуса ГОСПОДА, так и ходи в Нём»! Больше смотри на Него и оставленный Им пример, стремясь всем сердцем уподобляться, сколько возможно, Ему!

Az első állomás, nem végállomás.

Az első állomás, nem végállomás.

A gonosz szolga.

 (Máté 18.-21..35)

" Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!  Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének."

 

"És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nékünk adósok."( Lukács 11,-4).

 A fent idézett szavak, Jézustól származnak. Nem is igényel magyarázatot, minden világos, de még amikor fiatal voltam, nem tudtam megérteni a Lukács evangélista által reprezentált Jézus Krisztus szavait. Addig ameddig nem kezdtem kutatni más fordításokat különböző nyelveken. De akkor is csak dilemmában voltam, mert a betűkön keresztül igyekeztem megérteni, hogy miről is van szó. A közismert " Mi Atyánk" imádságot, számomra nem volt elfogadható, de az volt a problémám, hogy ezt maga Jézus mondta, nem utasíthattam el. Tudom is kívülről, de nem imádkoztam soha, de ma sem teszem, más okból. Már azért sem, mert a következő sorok se passzolnak Isten igazságához: "És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól". Elsősorban ezt a rosz fordításoknak tulajdonítom, mert a Szentírásban nem lehetnek ellentmondások. A szövegösszefüggésben ezt a hibát magamban korrigáltam. 

 Tehát a Máté 18.-ban, világosan érthető, hogy előbb Isten bocsátja meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátjuk azoknak akik ellenünk vétkeznek és vétkeztek a múltban. De a történet nem itt fejeződik be. Mert látjuk a gonosz szolga attól, hogy a király elengedte a kifizethetetlen horribilis összeget, a szívében nem változott meg. Tehát azt figyelhetjük meg, hogy a király elengedte az adósságát az embernek, de ezért nem jutalmazta meg, pláne nem dicsérte meg. Nem adta oda a fél királyságát. De miért is tette volna. 

 Az Úr a mi királyunk se teszi ezt, Ő megbocsátotta az emberíség ádámi bűnét, minden ember bűnét a világon, felfeszítve, önmagát adta a bűneinkért, ezért hálával tartozik minden ember, de ez nem jelenti azt, hogy minden ember ezért jutalmat kap. Ellenkezőleg, a hálátlanok, akik megismerték Isten irgalmát, megismerték Őt, akik úgy ismerik mint megbocsátó Istent, nem változott meg az életük, a szívük kemény maradt. De hát azt mondhatjuk, hogy mi nem folytogatjuk az adósainkat, perbe nem visszük őket. Dehogynem, hány olyan vállalkozó keresztény van aki napi szinten pereskednek a konkurenseivel. Hányan vannak azok akik a családi örökség miatt pereskednek, még ha nem is a világi bíróságon is, a család a rokonság körében, évtizedekig haragban vannak de halálukig is, stb. Azok a keresztények akik hiszik, hogy bűneik megvannak bocsátva, nem változtak meg a szívükben, és továbbra is az egójuk irányítják őket, azoknak Isten se fogja már megbocsátani még egyszer, hiába könyörögnek szüntelenül. Mert a cselekedeteik mások iránt önzőek. Mi az oka annak, hogy Isten nem adott nekik új szívet? Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Én nem tudom, mert nem vagyok a szívek vizsgálója, de Isten nem téved soha. Csak külső jeleit tapasztalhatom, hogy ki született újjá, mert ez a jutalom Istentől van, méghozzá az egész királysága dicsőségébe vitt és adta nekünk azt a mennyei lakást ami mennyei Jeruzsálem.  Erre nem lehet rászolgálni, ezt ajándékba kaptuk az örökkévalóságban, ennek az örökségnek a tulajdonosa, de már itt a földön bizonyítja, hogy ő már a mennyei Jeruzsálem polgára. "Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.( 1 János 2,-29). De talán tudatlanságba hagyja az Őt szerető embert? Dehogy, ellenkezőleg. Sajnos azt kell mondanom, hogy a keresztény  tömegek, ezt nem követik, vagyis nem követik Krisztust, legfeljebb félútig. Igazából mi jellemzi a megváltott és újjászületett hívő embert.  "Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást, Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr."( 1 Péter 2,-1,2,3). 

 Többnyire megismerték, megízlelték, hogy jóságos az Úr, és ennyi elég. 

 A keresztény tanítók és igehírdetők többsége, ezt a jóságot, a bűnbocsánatot hirdeti. Ezt külön evangélizációnak nevezik. A teljes írást nem hirdetik. Az Úr nem mondta,hogy válogassuk ki a buzaszemeket, hanem szórjuk az igét ahogy van a teljes igazságában. Nem emberek kedvébe járni, hanem Istent szolgálni, fáj az nekik vagy megbotránkoztató, az már nem a mi dolgunk. A vetőmag az ige, az emberek magja meg már el van vetve, ki útszélre, ki bozótba ki köves talajra van vetve, vagy termő jó földbe. Isten tudja hova esik, az aratáskor kiderül.

Mint volt kamionsofőr, mondhatom, hogy első sebességgel nem jutsz el a távoli célba. Elérsz csak elkésel, sokba is kerülne, és kifogyna az üzemanyag, mert ahova mentél volna a kapuk bezáródnak. A tíz szűz példázata erről tanúskodik. (Máté 25). 

 Ezért Péter apostol, aki megkérdezte az Urat, hogy hányszor kell megbocsátani az ellene vétkezőknek, miután megkapta Isten ajándékát, jól tudta, hogy a bűnbocsánat, csak a kezdete az üdvösségnek. Annak lehetnek rossz következményei, ha a Szent Szellem pecsétjét nem kapja meg Istentől. Péter háromszor tagadta meg az Urat, pedig már tiszta volt, de mikor már a Szent Szellem birtokában volt, engedelmesen vállalta a kínhalált. 

 Az örök életet nem mi osztogatjuk, az Isten kezében van, de Isten azt akarja, hogy megtudjuk: 

 "A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának,"( Efézus 3,-18).

Tehát itt nem az agyunk tágításáról van szó, hanem, ha van szeretet, közösségben a szentekkel, mert egymást építve, juthatunk el az Isten tökéletességéhez, hogy tisztán lássuk az akaratát. Da ahhoz hogy elérjük a megértést, előbb vágyakozni kell a tiszta hamisítatlan tej után, hogy azon növekedjetek, így amikor elérjük a férfi kort a hitben, fel leszünk ruházva a hit védő páncél öltözékével." Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!( 1Kor. 16,-13)

 "Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat."( 1Kor 13,-11).  Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,( Zsidók 6,-1).

 

 Bizony ennek az eredménye, az hogy Isten nem csak megbocsátja bűneinket, hanem megajándékoz minden szellemi ajándékkal. Az ilyen ember aki követi Jézus tanítását a Szent Szellem vezetésével, az szerénységre lesz nevelve, és meg fog bocsátani az ellene vétkezőknek, mert már ő nem magáért él, hanem Krisztus él benne. 

A nagy átverés.

 http://www.luciferzum.hu/wp-content/uploads/2015/10/ted-kereshe-a-nagy-atveres.pdf

Részlet " Az élő Ige" c. könyvből. Ted Kereshe.

 

„Ne adjátok oda azt, ami szent a kutyáknak, és ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé, mert talán a lábukkal tapossák majd szét, s aztán visszafordulnak, és belétek hasítanak!” 

Ezt teszem tehát. És persze teszem a dolgom is, amely – hitem és meggyőződésem szerint – a Tőle való információk, tartalmak hű lejegyzése és rögzítése, közzététele. Tehát a szeretet mindennél fontosabb függetlenül attól, hogy kivel állsz szemben.Akiben nincs szeretet, akiben a gyűlölet, a düh feszül, az az ember komoly bajban van.Tudom, nehéz azt szeretni, aki téged gyűlöl főként, ha ártott is neked. Mit nehéz, szinte elképzelhetetlen. De hidd el, mégsem az! Ha meglátod ezeknek az embereknek a lelki nyomorát, ha megérted a viselkedésük okát, akkor képes leszel szánalomra ébredni irányukban. E szánalmat pedig az empátia, az együttérzés szüli, amely a szeretetből fakad. Képzeld csak el, mekkora teher ezeknek az embereknek a gyűlölködés! A kisszerű, pitiáner kis hatalmi harcaik. Az áskálódás, az állandó gyanakvás, a félelem, hogy valami nem úgy sül el, mint szeretnék. Gondolj arra, hogy micsoda pokoli kínokat, lelki gyötrelmet képes okozni például a bizalmatlanság, a féltékenység, az irigység! Azt pusztítja a leginkább, aki ezt érzi, ezektől szenved. Hát nem együtt érezni kellene inkább ezekkel az emberekkel, mintsem gyűlölni őket? Szánni valók ők mind! De van egy komoly gyakorlati haszna is annak, ha képes vagy szeretettel viszonyulni ahhoz, aki gyűlöl téged. Mégpedig az, hogy ebben a helyzetben a gyűlölet, az ártó szándék egyszerűen le fog pattanni rólad! Bizony. Mert nem talál fogást rajtad.Ha nem veszed fel a kesztyűt, akkor nem fogsz bokszmeccsbe bonyolódni.Ha nem bonyolódsz bokszmeccsbe, nem fogsz pofont kapni. Észre sem veszed, hogy körülötted folyik a küzdelem, dúl a harc. Érinthetetlen leszel. Ez nagyon komolyan így van! De csak akkor, ha valóban nem veszed fel azt a kesztyűt.Ha észre sem veszed, hogy van ott egy kesztyű, ha érted mire gondolok. Nem a te dolgod rendet rakni! Úgysem fog sikerülni. „Mert mindaz aki kardot ragad, kard által vész el.” (Mt.2:2) Mindig lesz egy nálad erősebb. Egyedül Isten az, akinél nincs senki erősebb. A rendrakás tehát Isten dolga, kizárólagos kompetenciája és hidd el, Ő teszi is a dolgát. Aki harcol, aki ilyen pusztító nyavalyákkal küzd, szenvedi el élete mindennapjait, annak van baja elég, nem szabad konfliktusba bonyolódni az ilyennel! Ha Isten nem segít neki, akkor pusztulni fog magától is.Isten pedig igazságos, hiszen Ő maga az igazság, így nyilván okkal ilyen, aki ilyen és okkal vész el, aki elvész. De térjünk vissza a fenti, keresztény testvérünk által kiragadott igerészünk igazságához! A teljes (1Kor.8:1) vers tehát valójában így szól:

 „A bálványáldozatok felől tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít.”

 Ugye-ugye? A„bálványáldozatok” felőli ismeretről van itt szó, nem pedig az igazság, az Isten ismeretéről! A bálványáldozatok felőli ismeret tesz felfuvalkodottá, nem az Isten ismerete. De vigyázz! A bálványáldozat kifejezés máig érvényes, mint az Ige úgy általában. Ha a pénzt és a hatalmat imádod és szolgálod, birtoklod, az is bálványáldozat.Napjaink egyik legjellemzőbb bálványának áldoznak életük minden percében az ezeket szerető és hajszoló emberek. Ha pedig ezeket bőséggel birtoklod akkor vajon szerény és alázatos leszel? Mit mond az Ige? Azt, hogy a bálványáldozatok felől való ismeret felfuvalkodottá tesz.Az Ige mindig érvényes, még ha egyes esetekben koronként mást és mást is értettek alatta az emberek. Bizony. Ám ha valóban ismered az Istent és Őt imádod a bálványok helyett, akkor pontosan tisztában leszel azzal, hogy te önmagadban mennyit érsz.(Préd.3:18 Károli: „Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, hogy kiválogassa őket az Isten, és hogy meglássák, hogy ők magokban véve az oktalan állatokhoz hasonlók.” Zsidók (IMIT) szerint: Mondtam én szívemben: az ember fiai kedvéért van az., hogy megvizsgálja őket az Isten, és hogy lássák, hogy ők magukban olyanok mint a barom) Úgy ám! Ez az ismeret pedig jóval inkább alázatra és szerénységre fog sarkallni, mintsem felfuvalkodottságra.  Témánkhoz ismét visszatérve, folytathattuk volna ezt az igepárbajt az említett keresztény testvérrel például a következő, 1Kor.2:10 igével itt Csia szerint: „Nekünk tudniillik a Szellem által jelentette ki az Isten. A Szellem ugyanis mindent nyomoz, az Isten mélységeit is.„ Tehát folytathattuk volna, de nem tettük. Mert értelmetlen. Erre mondtam, hogy ember embert nem győzhet meg Isten szándéka és támogatása nélkül. Ezért nem is próbálkozom ezzel. Ám ha ez valóban így van, úgy jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért küldtem el mégis ezeknek az embereknek az írást? Mert fontosnak tartom a kritikát! Az építő kritikát. Hiszen én miért ne tévedhetnék egyes dolgokat illetően? Ez egy igen fontos meglátás, alább a Biblia kapcsán még lesz szó erről. Tehát meg kívántam és kívánom méretni az ismereteim, a gondolataim olyan elvileg „szakértő”, a témát ismerő emberekkel, akiknek például a történelmi és teológiai ismeretei e megmérettetést lehetővé teszik. Beszéltem már erről is. Ha szerintük tévelygek, hát igazítsanak ki, mentsenek meg! De nem teszik. Mint mondtam: lelkük rajta! E keresztény ismerősöm tehát, és gyanítom a többiek hasonlóképpen – hiszen ők válaszra sem méltattak – végül a kukába iktatta az írást. Ide kapcsolódó nagyon érdekes megfigyelésem az, hogy a leginkább befogadó olvasóim semmiféle vallásnak, egyháznak nem az áldozatai. Nem ateisták, de nem is fogadtak el semmiféle földi szervezett egyházat, vallást. Ahogyan én sem. A keresztények már óhatatlanul átestek egyfajta agymosáson, ahogyan a többi vallás hívei is, így képtelenek az agyukba vésett, beprogramozott dogmák bekormolt lencséjű szemüvege nélkül szemügyre venni bármilyen új információt. Ami nem illik a programjukba, az taszítja őket. Ha nem azt hallom amit akarok, akkor nem érdekel! Bezzeg ha ezek a keresztény testvérek ugyanazt kapták volna tőlem, ami kompatibilis az ő programjukkal,szívből és lelkesen tapsoltak volna a produkcióhoz. Hiszen ki sikeres itt luciferzumban? Világunkban? Aki luciferzumnak tetsző módon viselkedik, gondolkodik és beszél. Gondold csak el! Van itt papíron két és fél milliárd keresztény, akik abban hisznek amiben. Erre megjelenik egy tartalom amely azt tárja elébük, hogy nagyjából mindaz amiben hisznek hazugság. Nem meglepő a reakciójuk. Ne érts félre, szó sincs arról, hogy magam a meglátásaim, nézeteim elismertetését vagy esetleg a sikert hajszolnám, távol legyen! Az Isten igazsága és e világ igazsága nagyon távol állnak egymástól, logikus tehát, hogy előbbi itt nem lehet népszerű. De nem is akar az lenni.Ahogyan Oscar Wilde is megfogalmazta ezt már jóval előttem: „amikor sokan egyetértenek velem azonnal felébred bennem a gyanú, hogy bizonyosan tévedek.” Ezt magam is pontosan így látom. A tömegek hite nyilvánvalóan tévhit, hiszen a keskeny (igaz) úton kevesen járnak. Ezt a Biblia is konkrétan kijelenti, mint mindjárt láthatod. Én tehát kifejezetten örülök annak, ha csupán kevesen értenek egyet velem. Ez egy nagyon jó szellemi szűrő és egyben nagyon erős viszszaigazolása is mindannak, amiben hiszek és amit állítok. Így működik ez. Tehát e világ hívei, például a keresztények – hiszen komoly naivság lenne azt gondolni, hogy az említett gigászi keresztény tábor nem e világ szerves része – egyszerűen a homokba dugják a fejüket és ahelyett, hogy gondolkodva vizsgálódnának, boldogan elfogadják a répát, amit eléjük lógat a hatalom. A tekintélyes és nagy tudású „bölcsek”. De, vajon ez a szellemi ember magatartása? Erről beszélt Pál az első korinthusiakhoz írt levelében? Nem gondolnám. Én a magam részéről mindenesetre gondosan tanulmányoztam például a különféle keresztény szekták, így a szentháromsághívők álláspontját és nézeteit is mielőtt állást foglaltam azzal, azokkal szemben. Kevesen értenek tehát egyet velem. Hangsúlyozom: nem fáj ez nekem, illetve nem ez fáj, hiszen tudom, a keskeny úton csak kevesen járnak,semmiképpen sem százmilliók vagy a még több keresztény, de a dolog tanulsága nagyon komoly és messzire mutató! Ami fáj az, hogy milyen kevesen vagyunk, ahogyan ezt Urunk is kijelentette (Mt.7:14)

“Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” 

Ugye senki sem gondolja komolyan azt, hogy a nagyjából két és félmilliárd keresztény – vagy legyen csak a fele, ha túlzónak tartod a számot – „kevés” lenne? Hogy ők lennének azok a „kevesek, akik megtalálják azt”? A valaha élt és ma élő keresztények jelentős részét képezik az elmúlt majd két évezred emberiségének, így ha a keresztényekre nem állna a fenti ige, akkor nem lehetne kijelenteni azt.Úgy értem tehát, hogy ezen ige alapján a kevesek, akik megtalálják a szoros kaput és a keskeny utat kizárt, hogy a keresztények lennének. Hiszen ők sokan vannak és voltak. A kereszténység egy gigászi tömeg és bizony a széles út egyik leginkább reprezentatív sávja! A legszélesebb! Sokan jártak és járnak azon, igen sokan. „Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” Persze elismerem, ez is relatív. Mert mihez képest sok a sok vagy kevés a kevés ugyebár? Az egyes keresztény szekták, gyülekezetek nyilván úgy gondolják, hogy ők a kevesek a sok mindenféle egyéb nézethez képest. Ez igaz is bizonyos szempontból, de mint leírtam egy előző munkámban, a keresztény az keresztény, hiszen legyen ilyen vagy olyan, mind egységesen kereszténynek vallja magát. A kereszténység pedig mint világnézet és a legnagyobb tömegbázissal bíró világvallás ma a föld lakott részének kétharmadán jelen van, mi több, dominánsan van jelen!

Így már kicsit más a dolog vetülete meglátásom szerint. Könnyen el tudom képzelni,sőt szívből hiszem, hogy a Mt.24:24 és a Mk.13:22-ben említett elhitetett (becsapott, megvezetett) választottak leginkább éppen a keresztény tömegekből kerülnek ki. Hiszen sátán (és nem pedig az Úristen, Krisztus) éppen ezért, ennek okán hívta életre a kereszténységet. Hogy azok, akik meglátják Krisztust, végül azok is eltévedjenek, elveszszenek a hamis keresztény tanok szövevényes dzsungelében. Egy muszlimra, hindura vagy buddhistára igaz a „becsapott” jelző, ám a meghívott már nem, hiszen ezek alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak Krisztussal. A keresztények azonban annál inkább meghívottak, hiszen ők valamilyen – bár mindenképpen hamis – módon, viszont általánosan véleményt formálnak az Úrról. Ennek okán rájuk feltétlenül érvényes a „meghívott” jelző is. Ők a balgák, akiknek nincs a lámpásában olaj.

Visszatérve tehát a tapasztalataimhoz, az ember itt, e világon nem a maga ura ez biztos! Ha a szellemi vezetése,- amelyet pedig egyértelműen Isten, az Úr ad/rendel mellé – egy adott tartalmat nemkívánatosnak ítél meg (szellemi cenzúra), akkor emberünket taszítani fogja az adott tartalom. A démon pedig nem akar lebukni és nem is fog az Úr segítsége nélkül.

Már csak az a kérdés, hogy kit segít az Úr és kit nem? Illetve az, hogy kit mihez segít hozzá, vagyis milyen sorsra szánja az adott embert, hogy tökéletesen egyértelmű legyek. Ha tehát valaki szellemi csőlátással bír, az jó eséllyel bajban van. Erről itt és most ennyit.

Tekintsünk hát ismét előre és térjünk rá jelenlegi mondanivalónkra!

Azt írtam feljebb, hogy minden egyes következő írásom jelentőségében felülmúlja az előzőt. De van-e, létezhet-e olyan téma egyáltalán, amely Urunk Krisztusunk, Megváltó Istenünk személyénél fontosabb lehet? Természetesen nincs ilyen téma. Ám ha létezik olyan, ami talán legalább ennyire fontos akkor az csupán egy lehet: az Ő beszéde és tanításai. Az

üzenet, amelyet ránk hagyott. Az örömhír, az Ő új szövetsége. Nos, erről lesz szó a következőkben. Jómagam számtalan esetben hangsúlyoztam már a valaha leírásra került legfontosabb könyv, könyvek, a Biblia jelentőségét. Ám azt is számtalan esetben leírtam és ugyancsak a Biblia tartalmából vett idézetekkel számos ponton bizonyítottam is, hogy amit

ma Bibliaként ismerhet meg az olvasó, az már nagyon nem az a tartalom, ami tisztán és maradéktalanul képviseli Urunk igazságát! Elmondtam, hogy aki megkapja Istentől a megfelelő szenzorokat, szemet a látáshoz, fület a halláshoz, az csalhatatlan érzékkel lesz képes kihámozni a tiszta igazságot a jelenleg elérhető tartalmakból is, lásd például a Gondolatok című munkámban leírt Dávid és Góliát esetét! Ez gyökeresen ellentmond mindannak, amit eddig hallhattál az említett esetről, mégis szinte minden szó, amely érvként alátámasztja az én verzióm a Bibliából, illetve annak különféle változataiból származik. Sola scriptura? Hát tessék! Apropó: sola scriptura! Milyen érdekes dolog az, hogy van egy éppen ilyen elnevezésű teológiai főiskola, amely természetesen keresztény szellemiséggel bír. A „sola scriptura” egy latin nyelvű protestáns jelmondat, jelentése „Csak (egyedül) a Szentírás”. Nos, e főiskola rektora egy hölgy, aki hosszú évtizedek óta tanítja Isten ismeretét hallgatóinak. E hölgy éppen abban az évben szerezte meg a teológusi képesítését, amelyben én e világra jöttem. Ennek ellenére ő vagy nem olvasta az 1Tim.2:12

igeverset vagy itt éppen nem ért egyet a scripturával, illetve Pállal. Ismétlem, ő a főtanító a „Csak a Szentírás” (hittudományi) főiskolán.Íme a vonatkozó ige a Károli fordításból, hiszen ő és az intézmény amelyet vezet, ezt a verziót preferálja:

„A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin

uralkodjék, hanem legyen csendességben.”

1Korintus 14:34 Csia szerint:

„az asszonyok hallgassanak az eklézsiákban; mert nincs nekik

a szólás megengedve, hanem legyenek alávetettségben, amint

azt a törvény is mondja!”

Nos ezek állnak a kanonizált, a protestánsok által is elfogadott Bibliában. Vagy Pál tudott tehát valamit rosszul, vagy rektorunk nem igazodik ahhoz, amit tanít és számon is kér, nem mellékesen némi anyagi juttatásért cserébe. Maguk ajánlják magukat pénzért hirdetve a „tudást”. Gyere hozzánk tanulni, majd mi elmondjuk neked potom ötvenezer forint/félév díjazásért az igazságot! Szatócskodnak (kufárkodnak, nyerészkednek, üzérkednek) Isten Igéjével (2Kor.2:17, bár itt a Neovulgáta és a Károli „meghamisítást” hoz),ráadásul még rosszul is. Persze aki pénzért tanít, nem taníthatja az igazságot. Ez a keresztény „tanítóhölgy” volt az egyébként, aki úgy fél évszázadnyi igeolvasás és gondolkodás után végül arra jutott, hogy Isten nem ura a történelemnek. Puff neki! Részleteiben feldolgozta Krisztus apokalipszisét, amely gyakorlatilag azzal kezdődik, hogy (Jel.1:8 Csia) „Én vagyok az Alfa és az Omega – így szól az Úr, az Isten, aki van, volt és eljövendő, a mindeneken uralkodó (a Mindenható).” Ismeri jól a teljes ószövetségi kánont is így a Zsolt.24:1-et is,

amely ezt hozza: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.” , Zsolt.0:7,12: Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene. Zsolt.8:, 12 „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad.” és szerinte Isten nem ura az emberi történelemnek. Ez tényleg döbbenetes! (Részleteiben elolvashatod ezt az esetet a Fétis c. írás 13. oldalától. (Amennyiben nem áll rendelkezésedre bármely ajánlott könyv, úgy ezeket a luciferzum.hu oldalon megtalálod) Teljesen elképeszt tehát ez a szellemi vakság egy ilyen képzett és hatalmas igeismerettel bíró valaki részéről, hiszen bár lehet, hogy naiv vagyok, de nem feltételezek szándékosságot e jóasszony részéről.Nos akárhogyan is van, – ahogyan Pál is mondta – valóban nem kellene tanítania, különösen pedig nem pénzért. Ennyit a sola scripturáról és a rektorasszonyról. Egyébként általános keresztény probléma az, hogy nem értik az Isten szó, illetve fogalom valódi tartalmát. Nem értik, hogy Isten az Isten. Isten „a mindeneken uralkodó”, aki mindent tud, mindent irányít, mindenre hat. Isten a Mindenható. Aki tehát mindeneken uralkodik és mindenre hat minden pillanatban. Aki a kezében tart mindent minden pillanatban. Ezt miképpen lehetne pontosabban megfogalmazni? Csordultig van a Biblia (még az aszott protestáns kánon anyaga is) azzal, hogy Isten, az Úr,Krisztus MINDENHATÓ és EGYETLEN. A szomorú helyzet mégis az, hogy keresztény tömegek egyszerűen nem értik, képtelenek felfogni ezt. Erőltetik a szentháromságot, a szabad akaratot, szabad választást,Krisztust mint közbenjárót az Ő apukájánál, aki az isten, és a hasonló keresztény badarságokat.Így soha

nem fognak tudni eljutni az igazsághoz.A magam részéről egyébként úgy vélem, hogy éppen ez az intézményesített kereszténység legfőbb célja és törekvése. Pontosan az, hogy ezeket a tömegeket a sötétségben tartsa. Ott tartottunk tehát, hogy a ma megismerhető Biblia verziók minden torzultsága ellenére is általában kihámozható ezekből az eredeti mondanivaló Isten segítségével. Ám az effajta igeolvasás eleinte meglehetősen fárasztó. Egyfajta folyamatos szellemi küzdelem, hogy az olvasó a valódi tartalmat olvassa-kapja, és ne azt, amit az írásokat manipuláló különféle érdekcsoportok akartak, akarnak az ember elméjébe pumpálni.Olyan ez, mint ha a tiszta mézet koszos rongyokon kellene átpréselned, hogy hozzájuthass a csodás élményhez, amely a méz maga. Ízesítik neked, felcímkézik, hogy tőlük tudd meg milyen ízt kell érezz, feldarabolják állítólag azért, hogy jobban érezd az ízét, adalékokat, mesterséges színezéket tesznek bele, hogy „még jobb” és eladhatóbb legyen, és még sorolhatnám mindazt a megrontó tevékenységet, amely Isten határozott intelme ellenére az elmúlt évezredek során érte a Szentírást. Sorolhatnám, bizonyíthatnám még, de nem teszem. Már nem. Tettem ezt eleget. Most inkább valami mást teszek. Olyat, aminek én is nagyon örülnék, ha velem tenné, illetve nekem tenné meg valaki.Olyat, ami engem is és mindazokat segíti, akik az igazságra vágynak, amikor a kezükbe veszik az Igét, Isten beszédét. De miről beszélek? Talán nekiveselkednék egy újabb fordításnak? Amely tevékenységről több ízben elmondtam, hogy sosem tenném?Távol legyen! Szó sincs erről! Arról azonban annál inkább szó van, hogy rögzíteni kívánom azt, én hogyan látom a Szentírást, avagy rögzíteni kívánom azt az állapotot, ahogyan az Ige bennem él! Ez következik az alábbiakban tehát kedves olvasóm. Ám mivel mint mondtam, sem szakértelmem, sem indíttatásom nincs egy újabb fordítást létrehozni, ezért

munkamódszerünk ismét csak a „Bibliáról a Bibliából” stratégián alapul,

eszerint készül majd el jelen munka is. Ez azt jelenti, hogy írásunk alapja

a már napvilágot látott, első sorban magyar nyelvű újszövetségi írások

egyfajta szűrése, illetve e szűrés eredménye lesz, kiegészítve ezeket a saját meglátásaimmal. A terv tehát az, hogy Csia Lajos eredeties fordítását használva alapműként, további tizenöt verzió (így a Görög újszövetségi írások, Káldi-Vulgáta, Neovulgáta, Károli, revideált Károli, Magyar Biblia Társulat – RUF (Református Új Fordítás),Vida Sándor,Békés-Dalos, Szent István Társulat, Simon Tamás László, Budai Gergely,Kecskeméthy István, Czeglédy Sándor, revideált Csia, King James verzióinak) figyelembevételével és folyamatos vizsgálatával egybekötve haladunk előre folyamatosan rögzített formában az újszövetségi írásban. Folyamatosan rögzített formában tehát, hiszen (Jn.10:3) az „írás fel nem bontható!” Nincs tehát kanonizálás (ez belefér – az nem), nincs versekre tördelés – számozás (csak a jobb átláthatóság, visszakereshetőség kedvéért). Ezek már kivétel nélkül utólagos emberi manipulációk! Szeretném tehát ismételten és nagyon nyomatékosan hangsúlyossá tenni azt a tényt, hogy az alább következő munka nem egy újabb Biblia fordítás!

Ez a munka kizárólag azt mutatja be, hogy én miképpen értelmezem, olvasnám és olvasom szívesen a Szentírást, valamint azt, hogy egyes részeiről miként vélekedek. Ezt oly módon jelenítem meg (úgy vélem így lesz a legjobb), hogy az eredeti Csia -féle verzió általam kérdésesnek vagy kiemelten fontosnak tartott részeit dőlt vagy vastagon szedett betűvel

mutatom be, e szakaszok után hivatkozási számot teszek zárójelben a szövegbe, majd e számok alapján listázom a saját meglátásaim Csia fordítása után egy külön fejezetben. Bár azt írtam, azt reméltem, e munka bemutatni lesz képes mindazt, hogy én miképpen, milyen tartalommal olvasnám legszívesebben a Szentírást, de erre – jobban megfontolva e

kissé talán túl könnyelmű kijelentést – bizonyosan nem leszek itt képes. Hiszen – belátom – ez esetben valóban alaposan át kellene fogalmaznom még a Csia Lajos által lejegyzett anyagot is, ezt pedig nem teszem. Hogy mégis miért érezném szükségét az átfogalmazásnak? Mert meggyőződésem, hogy a ma megismerhető tartalom már olyannyira manipulált, amely következményeként önmagukban a megjegyzések elégtelenek lesznek ahhoz, hogy minden eredeti közlendőt és tartalmat pontosan megérthessünk. Minél többet olvasom, minél inkább élővé válik bennem Isten beszéde, adott helyeken annál inkább érzem a problémát a ma olvasható szövegekkel. Például általánosan elmondható probléma bármely verzió, így az eredeti Csia-féle fordítás esetében is, hogy nagyon durván sulykolja a minimum két isten (Atya-Fiú) különvalóságát. Hiába mondta Urunk oly egyértelműen, hogy Ő és az Atya EGY, tehát nem kettő (nem egylényegű) hanem egy és ugyanaz, a ma olvasható Szentírások nem ezt fogják tudatosítani az olvasóban. Ennek pedig az az

egyszerű és nyilvánvaló oka, hogy az összes Biblia-fordító keresztény gyökerű szellemiséggel bírt vagy bír, amely mint oly sokszor elmondtam már, súlyosan fertőzött. Bizony. Aki a kereszténység bármely parázna leányának emlőin cseperedett fel, az sosem lesz képes tisztán látni ebben az ügyben.Amennyiben nekem van igazam, úgy az eredeti újszövetségi iratokat nem keresztény szellemiségű emberek jegyezték le, amit azonban ma kapunk, az már teljes egészében – bár többféle és fajta, de egyaránt – egy-egy keresztény szűrön (mocskos rongyon) átpréselt (méz) tartalom. Legyen az Csia, Károli, Káldi vagy bármely egyéb verzió, mind valamiféle keresztény hitvallású fordítótól származik, ezek pedig képtelenek másként, mint a saját felekezetük szerinti keresztényként gondolkodni. Tehát a ma olvasható összes verzió kijelenti, hogy bár egy az Isten, (mert az), mégis mindegyik azt sugallja, hogy van az Atya (isten) és van a Fiú (isten). Két különböző személyként bemutatva őket. És ez bizony nagyban pontos megfogalmazás kérdése is. A ma is elérhető görög szöveg alapján sokkal pontosabban is lehetett volna fordítani, ám ehhez

elengedhetetlenül szükséges lenne az írások szellemi tartalmának pontos ismerete. Elengedhetetlenül szükséges lenne egy másfajta szemlélet, egy dogmáktól mentes szűz tudat, hiszen amennyiben a fordító eleve a kereszténység ízlésének megfelelő tartalmat keresi, ezt véli helyesnek (mert ő is így tanulta, ez vésődött be neki), akkor nem fog pontosabbat keresni, eszébe sem jut arra törekedni, hogy pontosabb legyen. Hiszen

minek pontosabbnak lenni, ha ez a legpontosabb, ha ez az igazság -kérdezi, és ő ezt valóban így is véli. Csia Lajos esetében ez szinte bizonyosan igaz. Ám például ugyanezt a katolikus Vulgata – Neovulgáta, vagy a Károli – revideált Károli verziók esetében már kifejezetten vitatnám, hiszen ezek egyértelműen durván és szándékkal manipuláltak. De mindezektől függetlenül nagyon fontosnak tartom nem elégszer ismételt tényként leszögezni azt is, hogy az igazság, a mag most is feltartóztathatatlanul áradó, élő vízként van jelen az írásokban! Különösen az eredeti Csia -féle verzióban. Csak egy szót még arról, hogy miért írok,beszélek „eredeti” Csia-féle verzióról. Azért mert már ezt is meghamisították. Bizony! Ami például ma a rendkívül népszerű Biblia-Felfedező (Bible-Discovery) szoftverben olvasható úgy mint Csia Lajos fordítása, az egy súlyosan meghamisított tartalom! Helyenként köszönőviszonyban sincs az eredeti munkával. Nem arra gondolok, hogy például a Csia Lajos által rendszeresen használt „Krisztus” szót szisztematikusan „Felkent”-ként hozza ez a „mű” (hiszen ezzel még nem is lenne oly nagy baj

annak ellenére, hogy Csia nem ezt a szót használta), hanem ennél sokkal súlyosabb torzításokra utalok. Ez a kiadás megvágta és átírta Csia Lajos 13-es munkáját, éspedig leginkább éppen azokon a helyeken, ahol ezt a legkevésbé kellett volna tennie. Nyilván nem véletlenül. Erről alább bővebben is olvashatsz.

 Visszatérve az Ige olvasásához és megismeréséhez, semmilyen módon nem igazolható tehát az a rest hozzáállás, hogy „áh, minek olvasni, amikor ez már úgysem az eredeti”, vagy „minek olvasni, ha úgyis annyi manipuláció van benne”? Éppen ezért kell sokat és mindet olvasni, hogy az igazság a felszínre bukkanhasson. Hiszen ha csupán egy változatot ismerünk, azt is csak felületesen és lustán, alig-alig forgatva, belenyugodva abba, hogy ez ilyen és kész, akkor sosem fogunk rájönni semmire. Tehát a fenti igaz állítások ellenére, a lényeg mint mondtam ma is elérhető az írott Ige által! Ha Isten vezet, akkor rá fogsz

lelni bizonyosan. (Dávid és Góliát – Gondolatok c. könyv) És itt következzen az a meglátás, amelyre feljebb utaltam! Ez okozza a második problémát az írásokban. Ez pedig az emberi tévedhetőség, a tévedésre való hajlam. Hiszen csak a római pápa „tévedhetetlen” teológiai dolgok vonatkozásában, legalábbis az általa vezetett intézmény, az „anyaszentegyháza” állítása szerint. Ennek okán e szervezet szemrebbenés nélkül, gazdagon bele is javított Isten beszédébe az idők során. Tehát amint írtam erről korábban, minden egyes ember egy-egy őrá jellemző,speciális szűrővel bír. Ez egy szellemi szűrő, amely az emberi ego jelenléte és tevékenysége folytán képtelenné teszi az embert arra, hogy tisztán és tökéletes pontossággal adjon vissza olyan tartalmakat, amelyeket akár Isten sugall neki. Ez alól kizárólag a prófétai beszédek kivételek, hiszen ezek jobbára szóról-szóra

adták vissza Isten üzeneteit.(Ha és amikor Isten megjelenik és hatást gyakorol, az ego gyakorlatilag abban a pillanatban elnémul.) Ám ne tévedjünk! Az apostolok nem próféták voltak! Volt, hogy ők is prófétáltak, konkrétan, amikor Isten szelleme valóban rájuk szállt, de ez messze nem volt általános állapot esetükben sem! Nem véletlenül emeli ki az Ige

ezeket az eseteket tételesen. Ilyenkor valóban az Isten beszélt belőlük és

általuk, ám máskor, bár Isten felé fordultak, Őt igyekeztek állandóan követni, mégis számos esetben tanújelét adták értetlenségüknek, és esetenként még egymással is összekülönböztek lásd például Péter-Kéfás és Pál esetét a Gal.2:11-től olvashatóan. Hogyan lenne vagy lett volna ez lehetséges, ha ők mindig és mindenkor tökéletesek lettek volna? Nyilván sehogy. Hisz aki tökéletes, az nem hibázik. Maga Péter apostol is vitába

szállt az Úrral, amint az olvasható az Ap.Csel. 11:8-ban tőle magától. Vagy Pál is elmondja magával kapcsolatban ugyanezt a római levélben, amikor arról beszél, hogy esetenként azt cselekszi, amiről pontosan tudja, hogy nem helyes mi több, amit gyűlöl (Róm.7:14-2). Én a magam részéről egyetlen tökéletes embert ismerek ez pedig Krisztus, az Úr! Illetve

Ő volt az, amikor emberként itt járt ezen a földön.Tehát még a próféták is és az apostolok is tévedhettek és nyilván tévedtek is számos alkalommal.

http://www.luciferzum.hu/

 

Теократия.

Теократия – это форма правления, при которой политическая власть принадлежит духовенству. Вопреки общепринятых знаний о теократии, я изволю себе сказать, что управление Бога над своим народом Израилем, это не является структурой теократии. Теократия - это система религиозно-политических властеотношений. Хотя в самом слове имеется эта понятия. (Тео-Бог, кратия- власть). Пока Бог не проявляет объемлемую власть над творением. Скорее всего, объясняется тем, что сегодня время благодати, и как в прошлом, отношения Бога к Израилю, как к семейству детей Израиля. Несомненно Он проявлял свою власть, но всегда в благодати. Суды Бога над нечестием, это проявления Его праведности к отношению мерзостям и вероломствам, являющимся периодически в стане Израиля. Он охранял, вел, наставлял, прощал, явил свою милость, не только как своему народу, но как детям. Поэтому, мы не можем сравнить мирскую структуру теократии к божественному управлению. Господь говорит: «Иерусалим, Иерусалим, избивающий пророков и камнями побивающий посланных к тебе! сколько раз хотел Я собрать детей твоих, как птица собирает птенцов своих под крылья, и вы не захотели!» (Матф. 23-37). Здесь явно выражено Его не принудительные стремления, как властелин неба и земли. Можем ли мы говорить о теократии в Израиле в прошлом?- зная, что они как избранный народ, Бог называя их « Мой народ», применить к ним такой термин? Несомненно, когда народ потребовал себе царя, они фактически приняли строй и образ окружающих народов. Но в начале уже видим, что первый царь Израиля, Саул , сын Киса из колена Вениамина, не был из рода священнического. Еще нельзя назвать их теократическим, хотя царь имел Самуила священника, как « духовенства» посредник между Богом и народом, и Саул почитался с ним. Самуил не служил Саулу, он служил Богу своему, Богу Израиля. Полной мере мы можем говорить о теократии, когда совсем оставлен Бог и все кто управляет в народе, слились правители и «духовенства» в одно. Один, одного дополняют. Эти времена написаны в евангелиях, про правления духовенства и взаимоотношения Израиля и Рима. Сегодня мы можем сказать например; про Объединенное Королевство в Англии( UK), где королева является главой англиканской церкви. На практике я не знаю, как это все функционирует, но таков строй наяву теократическая монархия. Средневековые времена достиг свой ренессанс этот строй так называемых в христианских, европейских странах, включая и Россию. Земные цари прямо подчинялись «духовенству» в Европе или вовсе были главой государства. Безбожия под покрытием духовности в Европе, являлся в полной мощи, через духовенства, частности, через папа римского. Были ведены войны под предлогом, уничтожение еретиков, язычников, распространение христианской этики, силовыми методами и т.д. Но под этим делом скрывались ужасные политические наживы. Властвовать и держать в страхе подчинения народов верхней власти «духовенства». Захватить все для Господа, ибо внешне это так и показалось.(кровавая евангелизация) Но разве только в Европе стоит так дело? Бывшие коммунистических странах, правители поспешили заключить с духовенством договоры ( возможно не писанные), ибо правители хорошо поняли, что религия как «опиум народа», имеет огромное влияния на народ. « Духовная» ветви власти приобретена для власти, и наоборот, под видом миролюбия, влияния над душами многих. Правители и духовенство идут рук об руку. Государственные религии, будь-то Православная в России, или баптистская в Америке, и другие исторические церкви, они дают направления поведения и этики, и скрыто водят людей к подчинению своих изобретенных планов. Все освящают, к чему им нужно придать более возвышенный тон, как бы делают во имя Бога, освящая воинов и армию, как это делал президент США, Дж. Буш в свое время, отправляя войска в Ирак. Мы возвращаемся к Израилю. Состояния Израиля во время царя Ахава было ужасным. Ахав царь, женился на Иезавели, дочери сидонского царя Ефваала; под ее влиянием стал идолопоклонником и вел в Израиле поклонение Ваалу. О нем сказано, что никто не поклонялся идолам таким отвратительным образом, как он. Бог соответственно поступал по их отступничеству. Бог, Иегова, заключил небо на три с половиной года, через пророка Илия, и не было дождя. Страшная засуха и голод наступил. Благосостояния земли зависит от отношения к небу, это закономерно. (всеобщая мораль) Бог не может дать земли благополучия, ибо Его имя Сына, Иисуса Христа, тогда как единого Бога Израиля оставлено. Только устами приближаются, а сердцем далеко. Но очень хорошо жили приближенные к царю и Иезавели, пророки. -«четыреста пророков дубравных, питающихся от стола Иезавели». Пророки питались от стола царицы, ибо жуткая засуха уничтожала урожай, скот пал, воды немного. Нужда в пище было проблема номер один. Эти все обстоятельства способствовали пророков быть слугами не Бога, а именно царя и его богу Ваалу. Пророки, которые не так уж плохо жили в окружении правителей. Но для этого нужно дать услуги. Чем они платили за достаток? Они угождали им во всем. Они были под рукой безбожного царя Ахава. Говорили устами лживыми лицеприятно, восхваляли Ваала, бога Ахава и Иезевеля, говорили или пророчествовали то, чего управляющие хотели слышать. Эти связи существует и сегодня в христианских странах, за которое хулится имя Бога, пред лицом других народов, в частности, среди мусульманских стран. Мы знаем Праведного и Истинного Бога, и знаем, что Он и любовь. Премудрость Божия и милосердия для нас известна. Поэтому мы видим, что Богу было угодно прекратить засуху по предвидению, именно для того, чтобы восстановить авторитет Иеговы, и показать, что только Он является всемогущим Богом Израиля. Мы прочитаем отрывок из 3 Царств 18 главы. «По прошествии многих дней было слово Господне к Илии в третий год: пойди и покажись Ахаву, и Я дам дождь на землю. И пошел Илия, чтобы показаться Ахаву. Голод же сильный был в Самарии. И призвал Ахав Авдия, начальствовавшего над дворцом. Авдий же был человек весьма богобоязненный,..» (1..3ст). Среди ужасного безбожия царского двора, был нач. дворца Авдия. Он боялся Бога, и это он доказал и в деле: « и когда Иезавель истребляла пророков Господних, Авдий взял сто пророков, и скрывал их, по пятидесяти человек, в пещерах, и питал их хлебом и водою.» Богобоязненность всегда проявляется в острых ситуациях, когда проявления и выбор предстоит пред душой, как поступать. Выбор и дело, показывает на истинное преданность, богобоязненность и зависимости от Бога. Так удивительны божественные пути, и так мало мы подготовлены к ним, ибо последним местом в этом мире, где мы должны были искать слугу Бога, должен был быть дом Ахава. Так оно и было. Разве мы и так не преумножили наши мысли? Нам следует принимать удивительные пути божественной мудрости, а так же его благости. Бог преследовал в этом свою цель, и она здесь выразилась, ибо дом Ахава был жалким местом для слуги Бога, хотя это было и большой честью, так как Бог дал Авдию возможность кормить этих пророков по пятьдесят человек в пещере даже перед лицом Иезавели. Мы готовы осудить неверное положение человека, ибо действительно не понятны нам пути Бога. Но в случае с Авдией, дело стоит иначе. Он был под рукой самого Бога, именно в доме Ахава, для спасения сто Господних пророков. Мы можем извлечь для себя хотя бы один урок, что не суди преждевременно, ибо мысли Господа не наши мысли. Наши мысли большинство формируются очевидными фактами. Мы поспешно делаем выводы, ибо кажется нам, что все правильно понимаем и судим духовно, и это с одной стороны хорошо, но не всегда видим вещи находящими перед нами так, как это Бог видит и знает. Это не исключает того факта или не противоречит тому, что верный, богобоязненный человек должен отделится от неправедности и зла. Но примеры предостаточные в Библии, как и кто и где был избран на служение. Иосиф в Египте, Моисей в Египте, Руфь моавитянка и Раав блудница в Иерихоне и многие другие, которые по нашим представлением не подходили бы на истинное служение. Поэтому мы люди не можем поставить никого на служения не в мире не в Церкви. Это мягкой форме выражается и среди нас христиан, проявления власти, личное или общественное. Дары и служения раздаются от Господа, и именно так как Ему угодно. Давид и апостол Павел говорили, что они познаны Богом в чреве матери их. Бог премудростью своею, действует и производит дела как именно Ему угодно и через кого Он избрал. Простой мирской пример; Моцарт был гениальным и одаренным музыкантом и композитором, уже в трехлетнем возрасте сочинял музыку. Талант он получил не от людей, но талант признается между людьми. Но и Моцарту нужно было приобретать музыкальную, практические и теоретические знания. Он превосходил своих учителей. Так и все мужи веры избранные Богом, прошли школу, по настоящему, были изгнаны и были в одиночестве. Кто бы мог подумать про Авдию, что он находясь в доме Ахава, будет использован на доброе дело. Но когда пришло это время, он действовал по его привязанности к Богу. Как обстоит дело сегодня, так мало понятна многим, что Церковь Христа, члены тела Его, не являются теократами, не автократами, не клерикальными, не деспотами и т.д. Мы должны познать очень важную истину о Церкви Христа. Для Церкви, как тело Христа, Господь является главою. Это не одно и тоже как господин. Он является Господом всех нас индивидуально, но для Церкви, Он глава. Монументальная картина, или организм. Возглавляющий взаимосвязей между членами тело Его. Как голова для тела в человеческом теле. Этим выражением Дух Святой говорит, что члены Его не являются Его гражданами в подчиненными или рабами. Эти связи говорят о тайных отношениях, сокровенной связи с членами. Теперь мы говорим об отношения Христа со Своими. Если уже говорить как о служителях, тогда действительно они являются рабами Христовым. Нельзя перемешивать эти понятия, ибо потеряем много благословений в отношении нашего служения. Эти зависимости не разрывные или не отделяемые. Победы по нашей духовной жизни не являются результатом нашей духовности, не победа поддерживает человека, только зависимость от Господа во всех отношениях. Ничто так не защищает, как самоотречение, когда мы взираем на Бога и на его источники. Эти неразрывные связи с Господом и является основой для служителя. Ничто другое не признается. К сожалению, эти закваски властолюбия существуют в христианских общинах. Мягкой форме и протестантских, или так скажем евангелических общинах. Теократия существует среди общинах, много раз только проницательный глаз видит это. Всякие проявления власти, внушения или вынуждение, заставляющие поступать душе не по своей собственной совести, это проявления теократии. Не говорю уже о том, что многие общины имеют мирских связей. Проницательный читатель евангелия и послания апостолов, обнаружит, что власть апостолов являлись их жизни. Апостол Павел имел от самого Господа повеления поставить пресвитеров церквей поместных, пока он жил. Но не в одном месте не обнаружится, что они имели власть поставить пастырей к церквам. Пастырь, как дар от Господа, редчайший дар и очень ответственный. Служения пастырей является полной отречения от всего и зависимость от Пастыреначальника Иисуса Христа. Который, является единственным Пастырем овец. Чтобы они служили по истине, (брат Погребняк писал об этом), они должны иметь божественную любовь. Но как брат и писал, проверенный и испытанный от Господа. Здесь нет вмешательства и содействия людей. Как нам следует считать себя? Несмотря на то, какую имеем служения, нет ни одного из нас, кто достоин хоть чего-либо отдельно от Господа Иисуса; а то, что мы можем, мы свершаем лишь благодаря нашей вере в Иисуса и в его благодать; пусть Он дозволит нам быть ничем, чтобы быть богатыми, и затем мы действительно будем богаты. Если мы согласимся быть настолько бедными, чтобы быть зависимыми только от Господа, то мы действительны богаты. Только можем жалеть о том, что наши собратья имеют желания быть кем-то. Они много теряют из-за стремления быть властям в собраниях. Они, как блуждающие планеты или звезды на небе, совершают свой путь, освободившиеся от гравитации. Не желания быть зависимым от животворящего источника тепла и света, притягивая каждого грешника к себе не принужденно, Иисуса Христа

Hagyományőrző vallásosság.

 

Hagyományőrző vallásosság.

"Igen helyesen prófétált felőletek, képmutatók felől Ézsaiás, amint az írva áll: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek. Ti elhagyjátok az Isten parancsolatát, s emberek hagyományaihoz ragaszkodtok." Majd ezt mondta nekik: "Ti ugyan szépen félreteszitek Isten parancsolatát, hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek! (Márk 7,-6,7,8,9)

 

"Ahogy előzőleg megmondtuk, és most újra mondom, ha valaki amellett, amit már elfogadtatok, még valami más örömüzenetet hirdetne nektek, átok legyen. Vajon most embereket igyekszem megnyerni vagy az Istent? Vajon embereknek igyekszem tetszeni? Ha még embereknek tetszelegnék, a Krisztus rabszolgája nem volnék….Hiszen hallottatok arról, hogy én egykor hogyan viselkedtem a zsidóságban, hogy mértéken felül üldöztem és pusztítottam az Isten eklézsiáját. Nemzetségemből sok kortársamat felülmúltam a zsidóskodásban, amennyiben az atyai hagyományoknak náluk sokkal buzgóbb követője voltam. Mikor azonban az, aki engem anyám méhétől különválasztott és kegyelmével elhívott; helyesnek látta, hogy Fiát leleplezze bennem, hogy azután örömüzenetül hirdessem őt a nemzetek között, azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam,..” (Gál.1,-9..16).

 Az első idézet Jézus a farizeusoknak és írástudóknak szólt, mert azok megdorgálják Őt, hogy: "Tanítványaid miért nem viselkednek a vének hagyományainak megfelelően? Ellenkezőleg tesznek: megszenteletlen kézzel ebédelnek."(5.v.) (Csia Lajos fordítás). Csia nagyon pontosan fordította le ezt a részt, ugyanis itt nem az egyszerű kézmosásról van szó. Az egy rituális cselekedet volt, mert feljebb láthatjuk, idézem: "kezüket tenyérnyi vízzel meg nem mossák, mivel a vének hagyományához ragaszkodnak." Tehát itt nem a higiéniáról van szó és nem a Mózes törvénye alapján. Azért Jézus így válaszolt, ahogy a fentiekben idéztem.

 Változott e valami azóta? Semmi nem változott, az ember maradt olyan amilyen, ugyanúgy félre teszi az Úr parancsolatait felcserélve hagyományokkal. Csak még rosszabb lett, mert azok a Mózes törvényeit pótolták hagyományaikkal, a keresztények meg a kegyelmet az üdvösség útját ferdítették el. 

Jézus nem hagyott hátra az Őt követőinek, keresztény hagyományokat, egyet sem, ugyanis az Úrvacsora a bemerítés az nem hagyomány, de nem is parancsolat, hanem a bemerítés az egy aktus, tanúbizonyság az angyalok és a világ előtt, hogy az a lélek ha ezt cselekszi, meghalt a bűnökért és feltámadt Krisztussal. De ez sem kötelező az üdvösség elnyeréséhez. Sokan voltak azok akik nem voltak bemerítkezve és mégis elnyerték az örökéletet. De az a normális, ha erre rászánja magát az aki már elfogadta Krisztus véráldozatát, így válalva nyilvánosan Krisztushoz való tartozását. Csakhogy ebből is hagyományt csináltak, a gyerek keresztelésről nem is beszélve. Ez hit kérdése nem hagyomány. Igaz, hogy a magyar nyelvben a szó arra utal, hogy valamit örökségbe hagy. Aki hittel teszi az jól teszi.

Az Úrvacsora, pedig az Ő halála és feltámadása emlékezetére volt meghagyva, ami nem ünnep, esetleg fennkölt érzést vált ki a lelkekben. Ebben az értelemben Jézus hagyománya. Ez nem egy vallási liturgia. 

 A kereszténység átvette a zsidó és a pogány hibrid hagyományait. Csak gondoljunk a húsvétra, amit a Mózes törvénye pészah néven szerepel. De nézzünk utána mit ír a Wikipédia. 

 A húsvétnak megfeleltethető az időben korábban kialakult zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah), amely az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe, ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ.[4][5] A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelyek eleme a feltámadás, az újjászületés. Az ünnep napjainkban sokak számára a tavasz beköszöntének ünnepe, amely vallástalan tartalommal, a szabadban töltött szórakozást jelenti, a húsvéti nyúl és a húsvéti tojás szimbólumaival.[6] A Wikipédia itt megemlíti, "vallástalan tartalom". Ezt én hibának tartom ezt a kifejezést, mert az is vallás, mert megvall valamit, az ateizmus is vallás és "véletlenül' a keresztény húsvét szoros előzménye, amit a keresztények is tisztelnek. Sorolhatnám a karácsonyt, farsang, pünkösd, vízkereszt, mindenszentek, halottak napját és sok más ünnepeket, amit Krisztus nem hagyott ránk. Ezek mind lelki érzelmű nem szellemi ünnepek. Ezek mind a lelki örömöket elégítik ki, semmi köze a Szent Szellem munkájához. 

 Ez nem lenne olyan nagy bűn, ha nem fűznének a Jézus nevéhez. Ez hasonlatos az aranyborjú ünnepéhez, amit az Izrael népe megtartott a pusztában Egyiptomi szabadulásuk után, egyiptomi szokás szerint.

 Mózes sokáig marad fenn a hegyen, és közben az emberek ezt mondják:

– Nem tudjuk, mi történt Mózessel. Készítsünk hát istent magunknak, hogy kivezessen erről a földről.

– Rendben van – mondja Mózes testvére, Áron. – Vegyétek le arany fülbevalóitokat, és hozzátok ide nekem.

Áron beolvasztja az ékszereket, és aranyborjút önt. A nép ezt mondja:

– Ez a mi Istenünk, aki kivezetett minket Egyiptomból!

De mi köze a kereszténységnek ehhez? Nagyon sok, ha nem minden. 

Először is Jézus mennybemenetele után a nép elfáradt a várakozásba, ahogy az Izraeliták Mózest nem volt türelmük megvárni, és kitaláltak maguknak egy istent, a saját aranyékszerűket nem sajnálva beolvasztották, és Áron a pap is a tőlük való félelemtől, beleegyezik. Ezt a történetet csak példaszerűen említettem. 

 Kereszténység Krisztus nélkül.

 “Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.”

Azt tudni illik, hogy a keresztény üldöztetések például Afganisztánban, nem Jézus Krisztus ellen irányulnak az iszlamisták tisztelik Jézust, elfogadták mint prófétát. Itt másról van szó. Ez a keresztény életforma a liberalizmus a keresztény diktatúra, az ő szemükben, akik kemény és szigoru törvényeket hoztak létre a test kordába tartása céljából. Ami teljesen ellenkezője a keresztény mindent megengedő szabadságnak. Egymásnak feszül ez a két vallási rendszer, nem ok nélkül. Ez a keresztényi magaviselet annyira árt Isten munkájának, hogy ha Krisztus követőit elküldi az Úr közéjük, ugyanúgy üldözésben lesz része, nem a Jézus Krisztus nevéért, hanem már előtte kialakult rossz véleményük a keresztényekről. Mert ők a kereszténységet a Nato, az ugynevezet békefentartó erőkön és fegyverein keresztűl ismerik meg. Ha netán győzne a kereszténység a muzulmán államokban, mi lenne az első dolguk az ásványi kincsek kiaknázásán túl, templomok építése. Jézus elküldte a tanítványait, hogy hirdessék az Isten királyságának evangéliumát, minden népnek, de azt is mondta, hogy ne vigyetek magatokkal semmit, főleg fegyvert, se építő anyagot, se váltóruhát, se batyut. Ezek az idők már elmúltak, a mai evangélisták többsége nem Krisztus igazságát hirdetik, hanem a keresztényi hitvallást. 

Így szól Jeremiás próféta: “Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.” (Jeremiás 23,-21). 

 Azért nem kell panaszkodni a kialakult helyzetért, mert azzá lett amivé tettük, a kereszténység világi lett a világot meg kereszténységre kényszerítik. Ez a nagy Babilon a parázna asszony aki sok vízen ül.  Most jött el az az idő, igaz, hogy csak a nagy nyomorúság előjeleként, hogy Isten eltörli a gátat, a két szembenálló vallás között. A zsidó keresztény és az iszlám között. Jeremiás próféta ezt előre megírta 50. fejezetében:”Az a szó, amelyet szóla az Úr Babilon felől és a Káldeusok földje felől, Jeremiás próféta által.

Hirdessétek a nemzetek között és hallassátok, emeljétek fel a zászlót: hallassátok és el ne titkoljátok; ezt mondjátok: Bevétetett Babilon, megszégyenült Bél, letöretett Merodák, megszégyenültek az ő faragott képei, letörettek az ő bálványai. Mert északról nép jön fel ellene, pusztává teszi ez az ő földét, és nem lesz, aki lakozzék benne; embertől fogva a baromig elfutnak, elmennek.”. Ez Izraelre vonatkozik, de a mai korszakra is aktuális, mert az Isten hozzáállása nem változik soha a hűtlenséghez. Az északi nép az Asszíria, ami északra van Izraeltől, az képviseli azt az erőt, habár az a nép Isten ellensége, de Isten felhasználja őket Babilon megszégyenítésére. Be lesz tiltva a keresztényi vallás minden kellékével, festet és faragot bálványaival és ünnepeivel. Ez egyenlőre csak a csírájában látható, de a folyamat elkezdődött. De ez nem a végső pusztulás, az még vár magára, de addig is, meneküljetek az elkövetkezendő pusztulástól, Krisztus a mi menedékünk:” Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek”.( Róma 1,- 32).

 Tehát a zsidó kereszténység teljes leigázása már a küszöbön van. Az a kereszténység aki Jézus nevét vallja de a gonosszal cimborál. Az Isten féltékeny az Ő nevére és azt mondja Pál apostol által: “Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.”

 Jézus imája az Atyához János evangélium 17. fejezetében is kifejezi: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”

 Isten gyermekei megtartják, őrzik parancsolatait, mert a gyülekezet, Krisztus teste tagjai és a Fejhez tartják magukat. Ők nem csak szavakkal tisztelik hanem tiszta szívből dicsőitik az igaz Istent. A kereszténység romjai között is feltartják Krisztus zászlaját, hirdetve Isten győzelmét a sátán felett. Monda azért nékik ( Jézus): “Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” ( Lukács 10,-2). Monda pedig nékik egy példázatot: “Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:“Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.”.( Lukács 21,- 29,30,31).