Krisztus az én Menedékem.

2022. február 18., péntek

Jézus, Poncius Pilátus előtt.

"Amíg az ítélőszékben ült, (Pilátus) felesége azt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta!

A főpapok és a vének pedig rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

Amikor a helytartó azt kérdezte tőlük: „A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek?”, azt válaszolták: Barabbást.

És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? – kérdezte tovább Pilátus. Erre mindnyájan azt mondták: Feszíttessék meg!

De mi rosszat tett? – mondta a helytartó, mire azok még inkább kiáltoztak: Feszíttessék meg!

Amikor Pilátus látta, hogy semmire sem megy, sőt még nagyobb zavargás támad, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: Ártatlan vagyok ez igaz ember vérétől. Ti lássátok!

Erre az egész nép azt mondta: Az ő vére rajtunk és a mi fiainkon!" (Máté 27,-19..25).

Urunkat már nem látjuk tanítványai között. Eljött az ő órája, és most egy ellenséges világ hatalmában van, a főpapok, uralkodók, katonák és emberek között. Milyen gonoszságra vetemedet az ember, olyan alacsonyra esett, a mindenkori mélység sötétség birodalmába! Voltak a zsidóknak saját tanúik, akik azonban nem tettek vallomást. A bukás mindenütt megtalálható volt, még a rosszindulatban is, nem az ember akaratából, hanem a gondviselés akaratából. És csakis az Isten uralkodott mindenen. Ebben az éles sorsdöntő helyzetben világosan láthatjuk az Isten megdönthetetlen tervét. Tehát most Jézust nem az ő bizonyságtételük, hanem a sajátja ítéli el. Hát nem meglepő?! Még ahhoz is, hogy halálra ítéljék, szükségük volt Jézus bizonyságtételére; önként vállalt vallomása meghallgatása nélkül nem ítélhették halálra. Jézus az igazságról tanúskodva, mégis görcsösen, végigvitték aljas tettüket, és ami kétszeresen szörnyű, a főpap és az uralkodó jelenlétében tették ezt. Poncius Pilátus, felesége tanácsa, ami uszításnak is lehet venni öntudatlanul, mert ellenkezett Isten akaratának, (mert az Úr gondoskodott arról, hogy ez eleve elrendelt tanúságtétel legyen), és ugyanakkor túl jól látja, a zsidók gonoszságát és az elítélt ártatlanságát, Poncius Pilátus elismeri, hogy foglya ártatlan, és mégis engedi magát meggyőzni az ellenkezőjéről, ellentétben a józan ésszel és a római akkori joggal ellentétben, azoknak a vágyai szerint ítéletet hoz, akiket maga megvetett. És még egyszer, mielőtt Jézust megfeszítik, a zsidók felfedik erkölcsi jellemüket, mert amikor egy erkölcstelen pogány választás elé állítja őket – hogy Jézust vagy Barabást engedjék szabadon, akkor sürgősen követelik (nem a papok ösztönzése nélkül) engedd el az aljas rablót és gyilkos Barabbást. A zsidókat, Isten népét ilyen érzés töltötte el királyuk iránt, hiszen Ő Isten Fia volt, a Létező (Jehova), és nem egyszerű ember. Pilátus keserű iróniával, de Isten akaratából írta alá az ítéletet: – Ez Jézus, a zsidók királya. De nem ez volt az egyetlen bizonyíték, amelyet Isten adott. Mert a hatodik órától a kilencedikig sötétség borult a földre. És amikor Jézus nagy hangon kiáltva "Bevégeztetet", valami bekövetkezett, ami különösen megütötte a zsidók lelkét. A fátyol a templomban tetőtől talpig kettészakadt, a föld megremegett, a kövek széthasadtak és a halottak feltámadtak. Mi lehet ennél szörnyűbb Izrael számára? Jézus halála halálos csapásnak bizonyult a zsidók vallási rendszerére, amelyet kétségtelenül az ég és a föld Teremtője mért rá. És ez volt a kezdet a szentélyek rombolásának, K. U. 70-ben meg a heródesi templomot porrázúzták a rómaiak. Ezekután sorra jöttek a szenvedések és szétszórása a népnek a mai napig.

Most már késő lett volna megváltoztatni szavukat, "Az ő vére rajtunk és a mi fiainkon!", igy teljes felelősséget vállalva nem csak magukra hanem az őket követő nemzedékekre. Ha Pilátus aki elvégre közömbösséget tanúsított Jézus iránt és megmutatta ki az úr a házban, a zsidóknál ez húsbavágó fontosságú volt, mert szilárd makacsság és görcsös kapaszkodásuk a hatalomért, elvakította őket.

De még ezelőtt történt valami ami ugyancsak fontos.

"Akkor Júdás, aki elárulta őt, megtudta, hogy elítélték az Urat. Megbánta tettét s visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és véneknek. "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!" – mondotta. De azok így feleltek: "Mit tartozik az ránk? Magad lássad!" Erre a templomba hajította az ezüstöket és eltávozott. Aztán elment és felakasztotta magát. A főpapok pedig felszedték a pénzt, de ezt mondták: "Nem szabad az áldozati adományok közé tennünk, mert vérnek ára." Tanácsot tartottak hát és megvásárolták rajta idegenek temetőjéül a fazekas mezejét. Ezért aztán azt a mezőt a mai napig Vérmezőnek nevezik. Ezzel teljesedett be az, amit Jeremiás prófétán át mondott a kijelentés: "Fogták a harminc ezüstöt, a megbecsültnek árát, kit Izráel fiai ennyire becsültek a szerint, ahogy az Úr nekem elrendelte, odaadták a fazekas mezejére.". Harminc ezüstpénzre értékelték a Messiásukat.

Rettenetes hogy mennyire gonosz a vallási hitetlenség. Mai nyelven így lehetne kifejezni "előre kitervelt szándékkal elkövetett gyilkosságra való felbujtás". És amit még el kell mondanom, hogy a kimondott szó amit mondtak, kísértetiesen hasonlít a kereszténység legsötétebb korszakára az inkvizíció idejében, csak ravaszabban, Jézus nevében. Ez az átok nem szorul kimondottan egy nemzet fiaira, hogy félre ne értsenek, ez az átok azokon van akik minden időben és minden nemzetben Krisztust elárulják, vagyis az Úr teste ami a gyülekezetet (eklézia), üldözik és üldözni fogják. Ma még bársonyos puhasággal, de eljön az idő amikor élesedik a helyzet és már most is felismerhető ez a tendencia.

Halálfélelem.

"Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban".(Róma 6, - 23).

"Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad."

(Prédikátor 11,-3).

Nem mindenki fél a haláltól és nem mindenki hal meg. Itt most nem szeretnék a halálról beszélni, már erről írtam a "Halál" c. írásomban. Nem az a célom, hogy ijesztgessem az embereket, én is voltam fiatal és erőteljes és hitetlen. De ha visszaemlékszem a fiatalságomra, azért voltak pillanatok amikor a halál tényére is gondoltam. Először azért is mert tizenhat éves voltam amikor meghalt az édesapám. Arra emlékszem, hogy elgondolkoztam azon, az ember csak úgy meghal és nincs tovább? Ez akkor halálfélelem érzéssel töltött el. Akkor és később is fevetette bennem azt a gondolatot, hogy mi értelme az életének, a nagy rohanásnak, gyermek vállalásnak, csak azért, hogy ők is egyszer meghaljanak? Miért és kinek épít az emberiség a jövő generáció számára, ha abban nem lesz része a jövőben. Azért, hogy a gyermekeiért éljen és a gyermekei az ő gyermekeiért? Miért ez a nagy áldozat, egy jobb civilizáció érdekében? Voltak álmatlan éjszakáim amikor ez a gondolat foglalkoztatott engem. Ebből a szempontból az egoizmusom ami eléggé furcsa, jó útra terelt a gondolataimban. Visszatekintve most már tudom, hogy az Úr foglalkozott velem már akkor is, amikor még fogalmam se volt, hogy Ő létezik. Én most úgy értékelem, hogy a halál kérdése és az azzal járó halálfélelem, nemes célt szolgált. Lépésről lépésre vezetett az Úr arra a következtetésre, hogy valaminek csak van értelme.

Sok sci-fi könyvet olvastam, elszálltak a gondolataim egy olyan reményben, hogy ha az nem is valóság, de szellemileg eltávolított egy virtuális világba, és ezek a hamis gondolatok javamra váltak. Hogyan!!!!??? Igen azért mert az Úr hatalmas és bölcs, és személyesen külön - külön foglalkozik a kiválasztottakkal, tudva minden részletét a gondolkodás menetének. Tehát én képes voltam elszállni a gondolataimban mindenféle bódító szerek nélkül. Úgy készített fel engem, hogy amikor a kezembe került egy füzetecske, amit a szomszédom adott, az a János apostol evangéliuma volt, és már az első fejezet olvasása közben hangosan felkiáltottam, "Ezt nem ember írta!!! ". A Szent Szellem akkor hozta tudatomra, hogy van Isten, de nem csak hogy van hanem hírt is közöl magáról.

Mikor már elolvastam az egész evangéliumot két lélegzet között, rájöttem, hogy minden egyes verse felér egy ember által írt vastag regény egyetlen mondanivalójával. Például, Shakespeare Hamletjével, de mint aránylag olvasott ember, levontam a következtetéseket.

Ezt én így fogtam fel, de lehet, hogy ez sem igaz, mert Isten útjai az ember számára kifürkészhetetlenek. Ezt így fogadom el. Azért gondolom, hogy a hitre térést az ige hallása megelőzi a gondolat a körülmények, amit már az Úr előkészített az emberben. Ahogy az ApCsel második fejezetében olvashatjuk, hogy azok akik hallgatták Pétert, hitre tértek, és biztosan tudom, hogy minden emberben akik hitre tértek már ott volt a kézség, hogy befogadják Isten szavát. Az a tény, hogy meg kell térni Istenhez, nem vált ki nagy hatást, hacsak nem a Szent Szellem váltja ki :"Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr, a mi Istenünk. Sok más beszéddel is intette és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg ettől a gonosz nemzedéktől ! Akik azért örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk."

Ugyanolyan örömmel fogadtam el én is az Isten szavát, de én tiszta lappal kezdtem, nem ismerve semmilyen keresztényi tanítást azelőtt. Ennek most is megvan a hatása, mert nem tudok beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol nem tisztelik az Isten tiszta tanítását, annak ellenére bejártam azt a "római utat", de a nagy szeretet ellenére ki voltam közösítve a gyülekezetből többekkel együtt. Persze senkit nem hibáztatok ezért, de elfogadom hogy én is okot adtam erre, de azt is be kellett ismernem, hogy ezt az utat jelölte ki nekem az Úr. Azok az emberek a háromezer, a zsidók közül valók akik a farizeusi tanítások rabságában voltak, és úgy gondolom hogy bennük is már megvolt a kiábrándulás. De felmerül a predesztináció ténye is. Ugyanis Péter megemlíti: "Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr,"

Vissza térve a cikk elején idézet ige vershez :"Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad.". Kiküszöbölve azt a tévhitet, a purgatórium hazugságát, amit a katolikus egyházban meghonosúlt, részben Luther is elfogadott, a test halála után már nincs lehetősége az embernek üdvösségre jutni. Aki ahova esik ott is marad.

Tehát a testvérek igehírdetései nem arról kell, hogy szóljanak, hogy halálfélelmet gerjesszenek, azt az Isten megteszi ember nélkül a lelkekben, hanem a haláltól való szabadulást, megmutatva a szabadulás útját, tehát Jézus Krisztus győzelmét a halál felett.

2022. február 17., csütörtök

Hamis szolgák a sátán zsoldosai.

"Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, főleg a körülmetéltek között.

Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat felforgatnak azzal, hogy olyasmiket tanítanak aljas nyerészkedésből, amiket nem kellene." (Titusz 1,-10,11).

Tituszt, Pál apostol a krétaiakhoz kűldi és tanácsokkal látja el.

Titusznak figyelembe kellett vennie a krétaiak nemzeti sajátosságait; bár ez nem annyira fontos, ha a Szellem kegyelméről van szó, hanem ott, ahol az ördög a maga érdekében különféle tulajdonságokat Krisztus dicsősége ellen fordít, ez nagyon komoly akadályt jelent. "A krétaiak folyton hazudnak, gonosz vadak, rest hasak." Véleményük ingadozása fogékonnyá tette őket a zsidó mesékre, miszerint a Krisztust tanítása megszegi a törvényt. Ez pedig kettős károkat okozhat, amiről szeretnék néhány szót ejteni. A törvény nemcsak a hagyománykövetés szokását és az Isten cselekedeteivel kapcsolatos emberi véleményektől való szolgai függőséget alakít ki, ami nagyon gyorsan az igaz hit megsemmisüléséhez vezet, hanem a törvény olyasmihez vezet, amit első pillantásra el sem lehet hinni, - hazug vagy zsidó mesékhez, ahogy Pál apostol mondja. És meglepő módon a rabbinikus eszmék híres központjaként a mai napig magán viseli a kettősségnek ezt a bélyegét: egyrészt az előírásokhoz való szolgai ragaszkodás anélkül, hogy a legkisebb mértékben is áthatolna a Szentírás szellemén, másrészt a legnevetségesebb kitalálások, amelyek táplálják nők és gyerekek képzeletét. Mennyire feltűnően különbözik ettől Isten Igéje, amely a legegészségesebb hatással van az ember lelkére és lelkiismeretére, és megfelel Isten választottai hitének!

A Szentíráson kívül semmi sem tud megszabadítani mindkét csapdától. Isten Igéje soha nem ad nekünk kész viselkedési recepteket, amelyeket követnünk kell. Az ember "kötelessége" a Szentírás szerint, hogy megmutassa az életet és azokat a kapcsolatokat, amelyekbe Isten helyezett bennünket. Minden mentornak nem az a fő célja, hogy egy bizonyos viselkedési vonalat rákényszerítsen annak tudattalan és vak követésére, hanem magával Krisztussal összekapcsolja Isten akaratának útjait, amelyek mentén követni tudjuk Krisztust, hogy minden szolga közvetlen közösségbe kerüljön az Úrral, és csak az ő kegyelmét keresheti, hogy megteljen a szükséges bölcsességgel és erővel, hogy megvalósítsa mindazt, amit kér. Így, még ha feltételezzük is, hogy a mentor ilyen vagy olyan okból eltűnik, de Krisztus mindig jelen van, és közvetlenül a lélekre hat.

Isten szerint, a célja minden a Szellemtől való tanításnak – soha ne helyezzünk tanítót (vagy egyszerű szabályokat -előírást) a lélek és maga az Úr közé, hanem a legjelentéktelenebb gyakorlati feladatot is össze kell kapcsolni az Isten akarattal, a kegyelemmel, annak dicsőségével, aki a mi életünk. Pontosan ezt tette maga Pál apostol, és erre igyekezett megtanítani Tituszt, és elküldeni őt meghatalmazott képviselőjének (ha szabad így mondani), aki a krétaiak között tevékenykedett. És egyáltalán nem könnyű feladat elválasztani a lelkeket attól, ami az igazság, az ördögit felváltani a meséket és a törvénnyel való visszaélést. Mert egy ilyen szélsőséges helyettesítés megszünteti Isten Igéjét, amely a hit egyetlen támasza. Egyrészt a törvény a testben élő emberre irányul, ha nem viszonyulunk hozzá helyesen, ahelyett, hogy halálra ítélné az ember egóját, (ez a törvény feladata), meggyengíti a hatását. Mert a törvény csak a test szerint élőkre vonatkozik, amíg a törvény nem éri el a hatását, nem élhet az ember a szabadság törvényével. Ahhoz hogy ezt Titusz elérje, rendbe kellett tennie az erkölcsi rendet :"Amiatt hagytalak Krétában, hogy a még el nem intézett dolgokat eligazítsad, hogy városonként véneket rendelj, ahogy én azt neked elrendelte, megválogatva, hogy ki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, hogy hűséges gyermekei vannak-e, hogy nincs-e romlottsággal vádolva vagy nem engedetlen-é." (5,6 v.). Tehát Krétán erre égető szükség volt.

Aztán Pál még egy intést tesz hozzá: „A tisztáknak minden tiszta; de a tisztátalanok és a hitetlenek számára semmi sem tiszta." Milyen igaz! A hitetlenség mindig csökkenti még Isten értékes Igéjét is, önző célokra használja fel, és valójában elválasztja Krisztustól. És nincs benne semmi tiszta. Másrészt ott van a Szent Szellemtől származó Isten ereje, amely befolyásolja azokat, akik Krisztusban élnek. Milyen nagyszerű a forrás, amelyből a hívő ember merít! Bár úgy lenne, hogy mindazok, akik tanítanak, mindig tudnák, hol rejtőzik az erő forrása! Persze hogy vannak angyalok is akik szolga lelkek, akik közvetetten segítik a rájuk bízottakat, ahogy ezt látjuk a Szentírásokban. Ez abban rejlik, hogy képesek vagyunk összekapcsolni Krisztust mindazzal, ami velünk van, és mindazzal, amit meg kell tennünk. Ezért a hit erejével szemben, amely mindent megtisztít a tisztákért, az apostol nagyon komolyan beszél a nem hívők természetéről: „Azt mondják, ismerik Istent, de tetteikkel ellentmondanak, aljasok, engedetlenek és semmi jó cselekedetre képtelenek.” Micsoda teljes kép a mai kereszténységről! Persze ki állítja magáról, hogy nem Isten sugallja cselekedetét? A sátán zsoldosai is megvoltak győződve arról, hogy Istent szolgálták, halálra adták a Messiást. Tisztelet a kivételnek, mert az nem lenne igaz, hogy a kereszténységben nincs aki Istentől való tanítást adna át, de van egy szépséghibája ennek. Ugyanis ha egy szolga elkötelezi magát egy bizonyos vallási irányzathoz, akkor ő csak abból tud kiindulni. Ezt már én tapasztalatból is tudom.

A fát gyümölcséről ismerik meg. Cselekedetek vannak bőven, a keresztényi "hipermarketek" rogyásig vannak cselekedetekkel, de végeredményben az Isten ítélet széke előtt nem állja meg a helyét. Mert a jó cselekedetek csakis Istentől származhatnak. Ha minden keresztényi cselekedet Istentől származna, akkor a világ is másképp nézne a gyülekezetekre. De az van aminek lennie kell, de ne adjuk fel oly könnyen, harcolunk a tiszta hitért.

"Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hitéért és a kegyesség szerint való igazságnak megismeréséért ,az örök élet reménységében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, a maga idejében pedig kijelentette az igehirdetés által, amelyet rám bízott a mi megtartó Istenünk parancsolata szerint"

"Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban".(Róma 6, - 23)

2022. február 14., hétfő

Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.

(Efézus 5,-1..17)

Teljes dilemmába eshetünk, ha az igazság csak egy részét birtokoljuk, nem leszünk képesek felismerni az ige teljes mondanivalóját. Bizony akkor fennáll az a veszély hogy, az igazság egy részét tartjuk a teljes igazságnak. Erre szokták mondani, szektáns gondolkodó. Ebből a gondolkodás módból kifolyólag a járás is annak a bizonyítéka, hogy hogyan ismertük meg az Isten szavát. A járásunk a bizonyíték. A hívők gyakran hivatkoznak a Szentírásra, alátámasztva érveiket, ez nem is lenne olyan nagy hiba, ha nem lenne fordítottan arányos a viselkedése, vagyis a járása. Mit értek ez alatt? - azt, hogy fordítottan arányos, minél messzebb kerül Istentől, annál buzgóbban harcol a saját igazáért. Ebből adódnak a viták és a szakadások.

"Legyetek azért Isten követői, mint szeretett gyermekek,

és járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként".

Ne felejtsük soha el, hogy a szeretet az áldozatokkal jár. A szeretet önmagában nem jelent semmit, ha nincs áldozat. De vegyük fontolóra, hogy miért szerepel itt "Isten követő" kifejezés? Akár melyik fordításban ez szerepel : "Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: Be ye therefore followers of God, as dear children;". Krisztus követői, Isten követői is egyben, de a Szent Szellem itt többre utal. Krisztusban látjuk az Atyát, és arra utal, hogy Istennek kedves, jó illatként hat Krisztus áldozata. Tehát ami Krisztusban van és él, az jó illattal árasztja el Isten oltárát. És semmi sem lesz jó illatú, ami Krisztuson kívül történik. "Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, példát hagyva nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek," ( 1 Péter 2,-21).

Ma tetten érhető a kereszténység parázna viselkedése, egy olyan ominózus pillanatban, ami a paráznaság kérdését illeti. Nem azért mert ez újkeletű, hanem most halad a célegyenesbe, ez is egy vízválasztó kérdés, hogyan tovább. Nem fűzök ehhez nagy reményeket, mert Isten amit görbének teremtett nem egyenesíti ki. De gondolom, hogy ez is egy alkalom arra, hogy egyeseknek kinyíljon a szemük. Nem pártfoglalás lenne a megoldás, pro és kontra, hanem elhagyása a parázna egyházaknak. De kérdés, - hova és merre? A fenti ige rávilágít arra az ösvényre.

"Paráznaság pedig és bármiféle tisztátalanság vagy kapzsiság még szóba se jöjjön köztetek, amint az a szentekhez méltó,

sem trágárság vagy bolond, kétértelmű beszéd, amely illetlen, hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy kapzsinak, aki bálványimádó, sincs öröksége a Krisztus és Isten országában.

Senki titeket be ne csapjon üres beszédekkel, mert ezek miatt jön el Isten haragja a hitetlenség fiaira.

Azért ne legyetek részesei ezeknek."

Mit jelentenek az üres beszédek? Biztos vagyok benne, hogy az emberi érvelések, a kétértelmű beszédek az érzékenységről a mindenható Isten szeretetéről szólnak, hogy Isten szeretete felülmúlja az emberi képzeletet. Csakhogy ez egy üres és kétértelmű beszéd. Mert Isten elsősorban Szent és Igaz. A szeretet az Ő természete, ami egyenrangú a szentséggel és az igazsággal. Ezek nem választhatók külön - külön. Ezek az összetevők az örök világosságban ragyognak, és pontosan ez a világosság ragyogott fel Krisztus által.

Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei.

Mert a világosság gyümölcse minden jóságban, igazságban és valóságban van.

Vizsgáljátok meg, hogy mi kedves az Úrnak.

És ne legyen részetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le azokat,

mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen.

Mindaz pedig, amit a világosság leleplez, napvilágra jön,

mert minden, ami napvilágra jön, világosság. Azért mondja: Ébredj fel, aki alszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked Krisztus".

E szavak fényében láthatóvá válik, hogy minden vita kérdések, azok a halál állapotát jellemzik. Arra ösztönzi az embert a Szent Szellem, hogy mindent vizsgáljunk meg, és Isten fényében leplezzük le, ami egyáltalán nem arról szól, hogy harcoljunk valaki vagy valami ellen. Ez kedves az Úrnak. Tehát nem az emberi érvelés, hanem Isten gondolatainak kutatása lesz gyümölcsöző és az fogja jellemezni a járásokat.

"Jól gondoljátok meg azért, hogyan járjatok: nem mint esztelenek, hanem mint bölcsek.

Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok.

Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata."

Ha csak az lenne, hogy a hívő, automatikusan a jó vágányon marad, akkor ezek a szavak feleslegesek. Én hiszek a Szent Szellem vezetésében, ő megadja az értelmet, aki az Urat szereti. Az ember együgyűségében születik. Akárki is legyen az, nem születik vele a bölcsesség. Isten maga a bölcsesség, és az Istenfélőknek (istenféltőknek) ad magából, az Ő bölcsességébből az eddig együgyüeknek ad egy szélesebb spektrumú felismerést. Olyan gondolkodást, ami figyelmes Isten szavára. Mert ha figyelmes azt követni is fogja, mert tudja, hogy az az Isten akarata. Ebben persze segítségre szorulunk.

De a mai mondanivaló csak az volt, hogy a hívő ameddig ebben a testben él, szüksége van a tudása fejlesztésére az Ige által, hogy távolodjon el attól, ami az Isten ítélete alatt van. Minél messzebb kerül a világ és a parázna asszony világvallásaitól, annál jobban fog tetszeni Istennek. És az imádata tisztább lesz és jó illatú. Alkalmassá teszi a megértésre, mert Krisztus nyomában van, Istent követi aki arccal fordul felé.

De sajnos sokan bedőlnek az üres fecsegésnek, nem látnak a szavak mögé, mert itt nem a szavak, számok háborúja folyik, ezek csak eszközök vagy fegyverek, hanem a szellemek háborúja. Ha megnyílna a hit szeme, egy nagy égi háborút látna az ég alatt, ahol a sátán angyalai csatákat nyernek de a háborút elvesztették. És ez miért történik? - te és én értem, hogy a szívünket rabul ejtse az Isten mint Krisztus tulajdon hadisarca, és hogy már itt a földön együtt örvendezzünk annak a szabadságnak amit Krisztusban kaptunk Isten dicsőségére.

2022. február 12., szombat

Jézus szavának ereje.

Máté 4,-18, 19,20

"Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, a kit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának.

És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.

Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt."

Nevetség tárgyává tenném ki magam, ha azt mondanám," kövessetek engem". De még akkor is ha azt mondom, hogy kövessétek Jézust. A szavaimnak nincs semmi jelentősége, ha nem Isten szól belőlem, mert ha a testemet a tűzre adnám is, nyílvánosan áldozatot mutatnák be, megszaggatnám ruháimat, akkor is csak egy sajnálatra méltó bolond lennék. Az ember szavaiban nincs meg az az erő, ami másokat késztet tettekre. Csak két erő forrást ismerek, Jézus a Szent Szellem által mondott ige, és a Sátán által gyakorolt kísértések. Nincs harmadik forrás. Erre azt mondhatják az olvasók, hogy van egy harmadik, az ember szabad akarata. Leegyszerűsítve a témát, felvázolok egy ősi képet. Ábel és Káin esetét hoznám fel. Akkor nem volt harmadik személy, mellesleg ők ikrek voltak. Egy szülőktől származtak és mégis különböző tetteik voltak. "Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.

Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást ;Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreéi pedig igazak".(1 János 3,-10,11,12)

Cselekedetek. Hmmm, megint ez az átkozott szó. A cselekvés mutatja meg, hogy ki kinek a hatása alatt van. A cselekedet egy belső indításból következik. Az utak amit az ember választ, úgymond szabad akaratából, az egy belső állapot forrásából adódik. Tehát a folyónak is van forrása, úgy a gondolatnak is van forrása. A folyó ami egy tiszta vizű forrásból ered, minél tovább folyik annál szélesebb és mélyebb. A fő sodrását táplálják a mellékfolyók, az édesvizű folyók éltetik az egész világ flóráját. Ez így volt kezdettől fogva. Ez arra utal, hogy az Isten tiszta forrása az ige, élteti az életet azokban akikben Isten plántálta.

"Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala". (1 Mózes 2,-10).

Minden bonyolult dolgot csak akkor tudunk megérteni, ha felismerjük a forrását a nemes zseniális egyszerűségében.

Be tudunk - e tekinteni abba a mély rejtélybe, mi alapján dönt Jézus, hogy kit választ ki az Ő követésére? Mivel hogy a tizenkét apostolok között ott volt Júdás is. Ki- ki, de Jézus tudta ki az aki áruló. És mégis apostolnak választotta. Itt elértünk egy komoly mélységgel bíró kérdéshez. Először is a próféciának be kellett teljesűlnie. Másodszor, ez teljes mértékben kifejezi irántunk azt, hogy a legalattomosabb cselekedetei az embernek az, ha az Istenhez közeli szolgák elárulják Őt. És mindennek a forrása a pénz a haszon, de nem csak az anyagi előnyök, hanem a spirituális vagyis a dicsvágy. Ezt fedezhetjük fel Káin cselekedetében, hogy az áldozati készsége Isten iránt a saját verejtékes munkájának gyümölcse. Ami nem Istentől van, az minden a Sátán műve. Nincs alternatíva, hiába keresi az ember magába a jó szándékot, a cselekedetei akkor is Isten ellen szegűlnek és nem utolsósorban a felebarátai ellen. Mi kivetnivaló volt Káin áldozatában? Emberi szemmel nézve azt tette amit Isten növesztett. De a végeredményben látható, hogy a gondolata a szíve gonoszsággal volt tele. Addig nem fedezhetjük fel, ameddig el nem kezd cselekedni.

" Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik." (Máté 15,-13).

Ez a mondat arra utal, hogy minden ami nem az Atyától van, tehát mindent amit az ember cselekszik jót vagy rosszat, az mind a tűzben fog elenyészni. Van egy igaz népi mondás :" a pokol útja, jó cselekedetekkel van kikövezve". De mi a rossz abban, ha jót cselekszik az ember? Minden ami nem Isten akaratától származik. Ezek a "jócselekedetek" ami az ember szemében jó lehet, az istentiszteleti liturgia és ahhoz kötődő szertartási bálványok, ezek azok a verejtékes földműves munka eredményei.

Ezeket meg kellett alkotni, tehát előbb a gondolat aztán a gondolat látványos eredménye. A forrás felfedezhető.

De hogyan tudjuk felismerni a Krisztus által elhívott tanítványok gondolatait. Erről a Szentírás nem ír, és mégis abban a pillanatban otthagyták a hálókat és követik Jézust. Isten előre eltervezett dramaturgiája szerint. Biztos vagyok benne, hogy ők még a világ teremtése előtt voltak kiválasztva Isten terveinek elvégzésére, ami az apostoli szolgálatot illeti. Júdás nem volt kihívva, ő választva volt. Különbséget kell tenni a két kifejezés között.

Az eklézia a gyülekezet, a kihívottak a világból, ugyanazt jelenti, hogy Krisztus Szelleme az ige az Isten szava által vannak elkülönítve Jézushoz. Jézus Krisztus követése által lett lehetséges az Atya dicsősége és szeretete az igazság útja megismerése. És ha meghalljuk a hívó szavát, az teljesen nyilvánvaló lesz számunkra mit kell tennünk. Péter se András se a többi tanítványok egyáltalán nem tudták mit kell cselekedniük abban a pillanatban, csak azt tették amire Jézus felszólította őket. Azért többször is ki van jelentve a Szentírásban " akinek van füle az hallja".

Nem szabadna feltételezni azt, hogy az Úr mindenkire egy szabványt alkalmaz, de a lényeg mindig az, hogy Ő tudja mire vagyunk szánva a képességeink szerint és nem utolsó sorban az Ő kiosztott talentuma szerint.

A hasamba lyukat beszélhetek, jó tanácsokkal láthatnám el az olvasókat de mindig az fog történni amit az Úr személyesen mond a hívő fülébe. Csak az nem hallja meg akiknek nincs hallásuk. De a hallás is gyakorlatot igényel. Ahhoz hogy megtanuljunk hallani, az Úr közelében kell lennünk, és az Úr szolgái és az ige által, kifejlődik a hallásunk. A hit is hallásból van.

1 Sámuel 3. fejezetében, láthatjuk, hogyan fejlődik a hallás, vagyis hogyan lesz a hívő tudatában, mikor beszél hozzá az Úr:

“És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás. És történt egyszer, mikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt: Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok! És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; ő pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék. És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És ő felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le. Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje. És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; ő pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket. Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére. Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.”