Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ISTEN BOCSÁNATA❣️

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ISTEN BOCSÁNATA❣️: "💞A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint." (Ef 1,7). Őrizkedj att...

Az Isten Szent, Igaz és Szeretet.

 

Az Isten Szent, Igaz és Szeretet.

"Sen­ki­nek sem­mi­vel ne tar­toz­za­tok, ha­nem csak az­zal, hogy egy­mást sze­res­sé­tek, mert aki a má­sik em­bert sze­re­ti, az be­töl­töt­te a tör­vényt. Mert ez: Ne pa­ráz­nál­kodj, ne ölj, ne lopj, ne kí­vánd – és ha va­la­mely más pa­ran­cso­lat van –, eb­ben az igé­ben van össze­fog­lal­va: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ön­ma­ga­dat. A sze­re­tet nem tesz rosszat a fe­le­ba­rát­tal. Te­hát a tör­vény be­töl­té­se a sze­re­tet. (Róm 13, 8-9).

 Isten ember szerető, hiszen Ő nem egy érzés, hanem maga a tökéletes szeretet. Szereti az utolsó elesetteket a magas rangú tisztviselőket, erkölcsös és erkölcstelen embereket poziciójuktól függetlenűl. Elvégre Isten a teremtő az emberek pedig a tulajdonai. Ha valaki azt gondolja, hogy Isten csak a kiválasztottakról gondoskodik, az téved. A teremtésben mindenki egyformán kapja Isten áldásait. 

"Én pe­dig azt mon­dom nek­tek: Sze­res­sé­tek el­len­sé­ge­i­te­ket, áld­já­tok azo­kat, akik ti­te­ket át­koz­nak, jót te­gye­tek azok­kal, akik ti­te­ket gyű­löl­nek, és imád­koz­za­tok azo­kért, akik ül­döz­nek ti­te­ket, hogy le­gye­tek a ti mennyei Atyá­tok­nak fiai, aki fel­hoz­za nap­ját mind a go­no­szok­ra, mind a jók­ra, és esőt ad mind az iga­zak­nak, mind a ha­mi­sak­nak. (Mt 5, 45).

 Ezzel a vizsgatétellel tartozunk egymásnak, eléggé sok a teológia, de elenyésző a szeretet az emberek iránt. De hogyan szeressük embertársainkat, ha annyi gyűlölet, háború, faji megkülönböztetés, ideológiai ellentétek, szociális, mentális különbségek léteznek és rengeteg olyan dolog amit itt el se tudok sorolni. Úgy kell szeretni az embereket ahogy Isten szereti a világot, a benne lévő embereket, az egyszülött ( egyetlen) Fiát feláldozta értünk. Elvette az emberek bűnét, vagyis a bűnt ítélte el a feszületen, kivétel nélkül. Az evangélium éppen erről szól. "Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (Jn 1, 29).

 Ez az általános oldala az engesztelésnek. Egyetlen áldozattal elvette a bűnt, magával hordta mások bűnét a feszületre. "És amiképpen el­vég­zett do­log, hogy az em­be­rek egy­szer meg­hal­ja­nak, és az­után lesz az íté­let, úgy Krisz­tus is egy­szer ál­doz­ta­tott fel, hogy so­kak bű­nét el­tö­röl­je, má­sod­szor pe­dig bűn hor­do­zá­sa nél­kül je­le­nik meg azok­nak, akik vár­ják őt üd­vös­sé­gük­re". (Zsid 9, 28).

 Krisztus a világ bűnét a fához szögezte, de a bűneinkért felelni kell, ugyanis a szerető Isten Igaz és Szent is egyben. A szentsége nem tűri el a bűnt. Azért is lesz ítélet a bűnök felett, azok felett akik nem fogadják be ezt a kegyelmet. Van egy választóvonal a két tábor között. "Az Atya sze­re­ti a Fiút, és ke­zé­be adott min­dent. Aki hisz a Fi­ú­ban, an­nak örök éle­te van, aki pe­dig nem en­ged a Fi­ú­nak, nem lát éle­tet, ha­nem Is­ten ha­rag­ja ma­rad raj­ta. (Jn 3, 35).

 Ellentmondás lehetséges a Szentírásban? Nem, mert ha Isten úgy szerette az embereket egytől egyig, hogy a szeretet Fiút áldozta fel a bűn miatt, de mint Szent Isten gyűlöli a bűnt, akkor azok akik hisznek a Fiúban, Jézus Krisztusban, annak megbocsáttattak bűnei, a bűn el van ítélve a feszületen Krisztusban, de a bűneink nálunk maradtak. Isten a bűnt elítélte, de a megigazulást csakis hittel tette lehetővé. Isten bölcsessége annyira mély és végtelen, hogy a hitet mint eszközt használja fel azok iránt akik hisznek Krisztus vér áldozatában, hogy közösségben legyen a bűnös emberrel, hiszen az ember bűnei még élnek tagjaiban. "Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta, aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te." (Kol 1, 14). "Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint. (Róm 8, 1-3).

 Az evangélium mindenki számára egyenlő esélyt ad. Azért nem tesz különbséget kárhozottak és üdvözültek között a startvonalon. De Isten tudja, hogy nem mindenkiben van hit, ezért is van kijelölve számunkra az a pálya amit le kell futnia az embernek. Ez nem választás kérdése, habár mi abban hiszünk, hogy mi választottuk azt az utat amin járunk. De ez más nem ideillő téma.

 Rengeteg kérdés halmozódik fel, amire a hitetlen ember soha nem kap kielégítő választ. A leggyakoribb kérdés az;  hogy ha a mi Istenünk a szeretet, miért engedi meg azt a sok szenvedést az ártatlanok gyilkolását, sőt maga Isten az Ószövetségi időkben parancsolta az emberölést. Vannak emberek akik azt mondják, hogy az Ószövetség istene maga a sátán, az újszövetség istene meg a szerető Isten. 

 Az Isten ismerete a Szent Szellem kinyilatkoztatása Krisztusról. De Krisztus a Megváltó Messiás, ez nem Isten neve, hanem a küldetése. De Krisztus nevébe foglaltatik meg a kegyelem és irgalmasság. De a szentség is, mert Isten Krisztusban jelentette ki magát a Szent Szellem is. Isten teljességében a szeretet de nem írja felül a szentségét. Ha valaki tudja mit jelent a szentség, az tudja, hogy mit jelent a bűn a szentséggel ellentétben. De idézek egy rövid részletet a Szentírásból:

 "A négy élőlény, melyek mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, éjjel-nappal szünet nélkül ezt mondta: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő!" (Jel 4, 8). De Ézsaiás próféta is ezt írta: "Sze­rá­fok áll­tak fö­löt­te, mind­egyik­nek hat-hat szár­nya volt. Ket­tő­vel az ar­cát fed­te be, ket­tő­vel a lá­ba­it, ket­tő­vel pe­dig re­pült. Így ki­ál­tott egyik a má­sik­nak: Szent, szent, szent a Se­re­gek URa, di­cső­sé­gé­vel tel­jes az egész föld! (Ézs 6, 2).

 Krisztus áldozati vére lemossa bűneinket, de Isten ettől nem változott meg. Ő a Szent Urunk, csakis a Krisztus vére által lehetséges közösségben lenni az Atyával. Ez a mély értelme Isten kegyelmének. A zsidókhoz írt levél ezt adja tudomásul, hogy aki a kegyelmet Istentől megtagadja, az nagyobb büntetésre méltó, nagyobbra mint a törvény alatt állók.

"Gon­dol­já­tok meg, mennyi­vel sú­lyo­sabb bün­te­tés­re mél­tó az, aki az Is­ten Fiát meg­ta­pos­sa, és a szö­vet­ség vé­rét, amellyel meg­szen­tel­te­tett, tisz­tá­ta­lan­nak tart­ja, és a ke­gye­lem Lel­két meg­csú­fol­ja! Mert is­mer­jük azt, aki így szólt: Enyém a bosszú­ál­lás, én meg­fi­ze­tek. És is­mét: Az Úr meg­íté­li az ő né­pét. Ret­te­ne­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be esni. (Zsid 10, 29-30).

Tehát a cikk elején idézet igeversek arra tanítanak, hogy  "le­gye­tek a ti mennyei Atyá­tok­nak fiai". A megváltás lényege, hogy az óembert elítélte Isten, aki Krisztusban van az új teremtés a régi elmúlt a bűn miatt, az új teremtés Krisztus tökéletességét kapja meg. Egy új természetet, ami tükrözi a kegyelem időszakát a Krisztus tagjaiban, nem az eljövendő Isten haragját. De ez nem lesz így mindig. Azért most ebben az ellenséges területen ahol a sátán mint ordító oroszlán, üldözi Isten teremtményeit, egyrészt nyíltan egyrészt ravaszsággal. " Mert meg van írva: Te­ér­ted gyil­kol­ta­tunk min­den­nap, vá­gó­ju­hok­nak te­kin­te­nek ben­nün­ket. De mind­ezek­ben fe­let­tébb di­a­dal­mas­ko­dunk az ál­tal, aki sze­ret min­ket. Mert meg va­gyok győ­ződ­ve, hogy sem ha­lál, sem élet, sem an­gya­lok, sem fe­je­de­lem­sé­gek, sem je­len­va­lók, sem el­jö­ven­dők, sem ha­tal­mas­sá­gok, sem ma­gas­ság, sem mély­ség, sem sem­mi más te­remt­mény nem sza­kít­hat el min­ket Is­ten sze­re­te­té­től, amely Jé­zus Krisz­tus­ban, a mi Urunk­ban van. (Róm 8, 36-38).

 Ez egy rövid összefoglaló, Isten szeretetéről és szentségéről. 

 

"Mi­u­tán sok­szor és sok­fé­le­kép­pen szólt Is­ten haj­dan az atyák­hoz a pró­fé­ták ál­tal, ez utol­só idők­ben Fia ál­tal szólt hoz­zánk, akit minden­nek az örö­kö­sé­vé tett, aki ál­tal a vi­lá­got is te­rem­tet­te, aki di­cső­sé­gé­nek vissza­tük­rö­ző­dé­se és va­ló­sá­gá­nak kép­má­sa, aki ha­tal­ma sza­vá­val fenn­tart­ja a min­den­sé­get; aki mi­u­tán bű­ne­ink­től min­ket meg­tisz­tí­tott, a Fel­ség jobb­já­ra ült a ma­gas­ság­ban. Annyi­val fel­jebb való az an­gya­lok­nál, amennyi­vel ná­luk kü­lönb ne­vet örö­költ. (Zsid 1, 1-3)

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: TEKINTÉLY ÉS FÜGGETLENSÉG

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: TEKINTÉLY ÉS FÜGGETLENSÉG: " Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14,15) Urunk nem kényszerít az engedelmességre. Nagyon világosan me...

Leplezettlenűl.

 

"Ha még­is lep­le­zett a mi evan­gé­li­u­munk, azok­nak lep­le­zett, akik el­vesz­nek, akik­ben e vi­lág is­te­ne meg­va­kí­tot­ta a hi­tet­le­nek el­mé­it, hogy ne lás­sák a Krisz­tus di­cső­sé­ges evan­gé­li­u­má­nak vi­lá­gos­sá­gát, aki Is­ten képe". (2Kor 4, 3).

Dicsőség az Atyának, Jézus Krisztusban, aki felragyogott ebben a sötét és vak világban, aki szívünket megvilágosította Isten Fiának ragyogássával, azokat akiket elhívott és kiragadott ebből a vak világból, hogy világosság fiaivá legyenek.

"Tud­juk pe­dig, hogy azok­nak, akik Is­tent sze­re­tik, min­den ja­vuk­ra van, mint akik az ő vég­zé­se sze­rint el­hí­vot­tak. Mert aki­ket ele­ve is­mert, ele­ve el is ren­del­te, hogy Fia kép­má­sai le­gye­nek, hogy ő le­gyen el­ső­szü­lött sok test­vér kö­zött. Aki­ket pe­dig ele­ve el­ren­delt, azo­kat el is hív­ta, és aki­ket el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta, aki­ket pe­dig meg­iga­zí­tott, azo­kat meg is di­cső­í­tet­te. (Róm 8, 28-29).

 Pál apostol leplezetlenül kijelenti a Szent Szellem által, hogy Isten nem az események követője, nem a pillanatok megragadója, hanem pontosan elrendelt tervei vannak. Úgy az ember, és a világ előre kitűzött sorsának alkotója. Akkor, amikor az ember hittel arra a szellemi magasságba kerül, hogy mindezt elfogadja, akkor sokminden teljesen világossá válik benne. Elesik az akarat, az önbizalom, a büszkeség és minden amit eddig magáévá hitt. Érthetővé válik az evangélium, világosság ragyog fel a szívében az amit az evangélium hirdet. ( Örömhír a kiválasztottaknak). És minden terv és vágy amit az ember elgondol magában azzal végződik, " Legyen meg a Te akaratod nem az enyém". Hiszen ha a leplet leveszi Isten a szívről, akkor bizonyossá válik Krisztus evangéliuma, aki Isten megtestesült képe. Benne megvan minden Isten ismerete. 

 Isten akkor és úgy teszi ezt az emberrel ahogy akarja. Semmi nem tőlünk származik. Azt sem mondhatjuk, hogy megtaláltuk Istent, hiszen Ő talált meg minket. Nem azért mert nem tudja hol rejtőzünk, hanem mert ezzel azt fejezi ki, hogy mennyire elveszettek az Ő juhai. Ezt is világossá teszi az elménkben. De idézek egy fontos igeszakaszt, ami az óembert, történetesen Izraelt érinti.

 "De el­tom­pult az ér­tel­mük, mert ami­kor az Ószö­vet­sé­get ol­vas­sák, ugyan­az a le­pel mind e mai na­pig fel­fe­det­le­nül raj­tuk ma­rad, mi­vel az csak Krisz­tus­ban tű­nik el. Mind­má­ig ami­kor csak ol­vas­sák Mó­zest, le­pel bo­rul a szí­vük­re. De ami­kor meg­tér­nek az Úrhoz, le­hull a le­pel. Az Úr pe­dig a Lé­lek, és ahol az Úrnak Lel­ke, ott a sza­bad­ság. (2Kor 3, 14-16).

"Ha Is­ten meg­en­ge­di, ezt meg is tesszük. Mert le­he­tet­len do­log, hogy akik egy­szer meg­vi­lá­go­sít­tat­tak, és meg­íz­lel­ték a mennyei aján­dé­kot, és ré­sze­se­i­vé let­tek a Szent­lé­lek­nek, akik meg­íz­lel­ték az Is­ten jó be­szé­dét és az el­jö­ven­dő vi­lág erő­it, de el­es­tek, is­mét meg­újul­ja­nak a meg­té­rés­re, mert újra meg­fe­szí­tik ön­ma­guk­nak és nyil­vá­no­san meg­csú­fol­ják az Is­ten Fiát. (Zsid 6, 3-7).

 Senki sem mehet az Atyához, csakis Krisztus által, azok akiket az Atya vonz, akit az Atya tanít, akit palántált. " Min­den pa­lán­tát ki­szag­gat­nak, ame­lyet nem az én mennyei Atyám ül­te­tett. (Mt 15).

 Amikor azt mondjuk, hogy Isten vezet, és teljesen alá vagyunk rendelve, akkor biztosan a világosságban vagyunk a lepel lehullott szívünkről, Krisztus mint Isten képe ragyog ránk, mert Ő a világosság és nincs benne sötétség. Ez a mindennapos bizalom Istenben, ez az üdvösség útja a végső célig, az örökség beteljesedése.

Ezek a gondolatok nem zárják ki azt, hogy Isten minden embert szeret, de ahogy a fentiekben idéztem "..e vi­lág is­te­ne meg­va­kí­tot­ta a hi­tet­le­nek el­mé­it, hogy ne lás­sák a Krisz­tus di­cső­sé­ges evan­gé­li­u­má­nak vi­lá­gos­sá­gát, aki Is­ten képe".

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZENVEDÉSÉNEK RÉSZESE!

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZENVEDÉSÉNEK RÉSZESE!: "Amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek" (1Pt 4,13) Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan ta...

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ISTENI TERVEK FELFEDEZÉSE

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ISTENI TERVEK FELFEDEZÉSE: ,,Az Úr vezérelt engem ez utamban..." (1Móz 24,27) Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést...

Szeretet.

 

Szeretet.

 Kedves olvasók. Amikor ezt a szót használjuk, mit értünk ez alatt. Ugyanis a görög nyelvben több jelentését ismerjük. Azért fontos ezt tudni, hogy meg tudjuk különböztetni az érzéseinket, nehogy tévedésbe essünk, mert az újszövetség eredeti nyelve a görög, és ha valaki olvassa a saját nyelvére lefordított verziót, nem kapja meg sokszor azt amit Isten ki akar jelenteni. Ezt felsőbb fokra kell emelni, mert ettől függ a világos látásunk. De idézek a wikipédiából: "A személyek közötti vonzalom értelmezésében az ókori görög bölcseletnek megfelelően, hagyományosan öt formáját különböztetjük meg a szeretetnek: a rokoni vagy családi szeretetet (a görögben sztorgé), a baráti szeretetet (filia), a szexuális és a romantikus vágy tárgyát képező szeretetet (erósz), a vendéglátó szeretetét (xénia) és az önkiürítő vagy isteni szeretetet (agapé)". 

 Az isteni szeretet a leg tárgyilagosabb képviselője maga Jézus Krisztus. Aki meg akarja ismerni Isten szeretetét, annak csak egy módja van, ha Krisztust követi. Nem tévedés, itt a követésről van szó. Az első lépés a Krisztus megismerése a követésben rejlik. Sokan aroganciának vélik, ha kijelentjük, hogy Krisztus követője vagyunk. Pedig ebben még nincs benne az újjászületés ténye. Ugyanis Krisztust követték sokan fizikai értelemben amikor itt volt a földön. Sokan el is hagyták őt. Azért nem beszélhetünk az újjászületésről, mert tudjuk, hogy az újjászületés Isten kifürkészhetetlen kegyelmétől függ a mai napig. Nem a test akaratától, hanem Isten mérhetetlen szeretetéből születik újjá Krisztus kitartó követője, vagyis keresője. 

 Krisztusban látjuk meg az Atyát, vagyis Istent akit Atyának nevez az a Szent Szellem által, ki Isten gyermekévé fogadott. Krisztusban az agapé, isteni szeretet nyilvánul meg. Semmi emberi érzelem nem volt számára fontos. Sok tévtanítás elesik attól a megállapítástól, hogy Krisztus nem volt hajlamos emberi érzelmeket követni. Benne meg volt az atyai irgalom az elesettek iránt, de semmit nem találhatunk benne, hogy megváltoztatta volna utját a golgotai szenvedéstől, mert Krisztust nem az emberi érzések, vagy a fent említett emberi viszonyok vezérelték, hanem az Atya benne lévő szeretete a bűnösök iránt. Még Pétert is megdorgálta, amikor Péter emberi (filia) szeretete Jézus iránt megmutatkozott. Elég egyértelműen Jézus ki is fejezte, hogy ki akarja ezt megtenni, amikor Péter jó szándékát fejezte ki:" Pé­ter fél­re­von­ta őt, és fedd­ni kezd­te: Is­ten őrizz, Uram, ez nem tör­tén­het meg ve­led! Ő pe­dig meg­for­dult, és azt mond­ta Pé­ter­nek: Tá­vozz tő­lem, Sá­tán, bot­rán­ko­zá­som­ra vagy ne­kem, mert nem Is­ten dol­ga­i­ra gon­dolsz, ha­nem az em­be­re­ké­i­re. Ak­kor Jé­zus ezt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Ha va­la­ki kö­vet­ni akar en­gem, ta­gad­ja meg ma­gát, és ve­gye fel az ő ke­reszt­jét, és úgy kö­ves­sen en­gem. Mert aki meg akar­ja tar­ta­ni az ő éle­tét, el­ve­szí­ti azt; aki pe­dig el­ve­szí­ti az ő éle­tét éné­ret­tem, meg­ta­lál­ja azt." (Mt 16, 22-24)

 Tehát komoly következtetéseket vonhatunk le ebből. Elég határozott kijelentése volt Jézusnak Péter felé, de persze nem Pétert okolta hanem a Sátántól eredő indulatot. Ebben az emberi szeretetben ami ellentéte az Isten által kitűzött akaratnak, terveinek, ami még a világ teremtése előtt le volt fektetve, ebbe a matricába nem fér bele az érzelmesség. Ez nem közöny sem ridegség ez engedelmesség Isten a Mindenható akaratának. Isten  megszabta Jézus Krisztus mint Isten Fia számára ezt az utat, a Sátán meg szüntelen felhasználja minden taktikáját, hogy eltérítse az igaz útról Krisztus követőit is. Ahogyan ezt tenni akarta Jézussal, Péter emberi szeretete által. Ma is sokszor a legközelebbi szeretetre méltó emberek sőt testvérek által kisértet a Sátán, igyekszik eltéríteni az elsődleges Isten által kijelölt útról. Ezt csak akkor ismerhetjük fel, ha benne, vagyis Krisztusban vagyunk, és követve Őt a felismerés útján, növekedve a kegyelemben, beteljesedünk Isten szeretetében. Az isteni belső  indítást  felismeri a sátán a cselekvések által, és bedobja minden ravaszságát, hogy eltérítse az eredeti útról Krisztus követőjét, és erősen tartsa ott ahova már sikerült eltéríteni. Ne becsüljük le ravaszságát.

 Isten megtanít szeretni az Ő isteni szeretetére, ha tiszta szívvel követjük Krisztust. Senki nem tökéletes, csak is Krisztusban találjuk meg a tökéletességet, az Ő szeretete határtalan, és abból az isteni szeretetből adott mértéktelenűl a Szent Szellem által. 

" Új pa­ran­cso­la­tot adok nek­tek, hogy egy­mást sze­res­sé­tek: amint én sze­ret­te­lek ti­te­ket, ti is úgy sze­res­sé­tek egy­mást". (Jn 13)

 De az isteni szeretet felhatalmaz még arra, amit a hús vér a testiség nem tud elviselni. Idézem: " De nek­tek, akik hall­gat­tok en­gem, azt mon­dom: Sze­res­sé­tek el­len­sé­ge­i­te­ket, te­gye­tek jót azok­kal, akik ti­te­ket gyű­löl­nek!

Áld­já­tok azo­kat, akik ti­te­ket át­koz­nak, és imád­koz­za­tok azo­kért, akik go­no­szul bán­nak ve­le­tek! (Lk 6, 27).

 

 Ha ez minden bennünk megvan, akkor él bennünk az isteni szeretet.

Alkalmasság a szentek örökségében.

 

Alkalmasság a szentek örökségében.

"Ad­ja­tok há­lát az Atyá­nak, aki al­kal­mas­sá tett min­ket a szen­tek örök­sé­gé­ben való rész­vé­tel­re a vi­lá­gos­ság­ban,

aki ki­ra­ga­dott min­ket a sö­tét­ség ha­tal­má­ból, és át­vitt az ő sze­re­tett Fi­á­nak or­szá­gá­ba". (Kol 1, 12).

 Kedves olvasók, az írásom nem a teljesség igényét elégíti ki, csak abban bízok , hogy egy építő kockát tehetek az egész épületbe Isten Fia országában.

 A fent idézet igeszakasz, amit kiragadtam a kontextusból, letisztítva, azt látjuk, hogy az ember aki tényleg befogadta Jézus Krisztus véráldozatát gyermeki hittel hisz Isten Fiában, az már ki van ragadva a sötétség birodalmából. Bizony ezt az erőt nem kaptuk meg Istentől, hogy önmagunk szabaduljunk meg a sötétség birodalmából. Egyértelmű kijelentés az, hogy Isten szeretete a Szent Szellem erejében ragadja ki a hívőt a sötétség kárhoztatásából. De hogyan ismerhetjük fel magunkban, hogy most már a világosság fiaivá váltunk, hiszen oly sok zavaró tényezők állnak velünk szemben, ha magunkra nézünk. Hogy el is higgyük ezt, és a hitünk valósággá váljon, azt a Szent Szellem meg is mutatja, hogy Isten mindent megtett annak érdekében, hogy alkalmasságunk a gyakorlatban is beigazolódik. A feltétel nagyon egyszerű, mert ha az Isten ezt tette azzal akit választott, az nem önmagában bízik, hanem abban aki ezt létrehozta, tehát Isten mindenható erejében. Ugyanis nem magunkban találjuk meg ezt az erőt, idézem:  "Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta, aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te. (Kol 1, 14).

 Tehát az aki hisz Isten elsőszülöttje Isten Fiában, annak örök élete van a világosságban. De ahhoz Isten megadja a bizonyságot is a belső szellemi énünkben:  "... jár­ja­tok az Úrhoz mél­tó­an, tel­jes tet­szé­sé­re, min­den jó cse­le­ke­det­tel gyü­möl­csöt te­rem­ve, és nö­ve­ked­je­tek Is­ten meg­is­me­ré­sé­ben, és hogy min­den erő­vel meg­erő­söd­je­tek di­cső­sé­gé­nek ha­tal­ma sze­rint min­den ki­tar­tás­ra és hosszú­tű­rés­re, öröm­mel. (Kol 1, 10).

 Itt ugyancsak Pál apostol kifejezi az erőforrást ami a gyakorlati élethez szükséges Isten Fiának országában, hogy gyümölcsöt hozzon. A hozzájárulás, Isten megismerése által, növekedik erre az áldott cselekedetre a Krisztus követője. Minél jobban megismerjük Istent az ige által, annál jobban tudja Isten érvényesíteni a megadott tőle kapott alkalmasságunkat amit már számunkra elrendelt. Ez egyenes arányban van a szellemi növekedéssel. De hadd idézem Krisztust Szavával élve, “Jézus pedig azt mondta nekik: Még egy kevés ideig közöttetek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség el ne borítson titeket, mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hova megy. (Jn 12, 35).

Ezt mondta tanítványainak, mert már közelgett az idő amikor egy időre magukra lesznek hagyva. Ezek a szavak intés számunkra is, mert ha Isten kihívta Gyülekezetét a sötétség birodalmából a Szent Szellem által, mégis arra int, hogy a kihívásnak megfelelően járjunk. Ebben pedig a nekünk adott Szent Szellem segít, vagyis vezet. Ez próbatétellel jár, mert egyrészt a világ sötétsége kísért, másrészt az önbizalom időnkénti feltámadása az emberi természetben. Ez a viszony eléggé törékeny, mert nem vagyunk állandóan a szellemi magaslatokon. A mindennapi elfoglaltságunk hozhat le a völgybe. Azért is igényeljük a teljes bizalmat minden helyzetünkben. 

A hálaadás az Atyának nem kényszer, hanem eredménye a hitben való mindennapi járásának Krisztussal. Amikor jóban rosszban is az Ő kezét látjuk, ez nem kétségbeesést eredményez, hanem örömöt, mert megtapasztaljuk, hogy alkalmasak vagyunk a szentek örökségében. Ez, ha tudatossá válik, akkor nem a saját önbizalmunk növekedik, hanem Isten Szellemének bizonysága van bennünk. " Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket!" (Jak 4, 10). De a felmagasztalásra még várnunk kell, mert minél jobban megismerjük Jézust, annál kevesebbek vagyunk a saját szemünkben. Annál hálásabbak vagyunk Istennek, minél jobban látjuk Isten Fiát az életünkben. 

"Mert Is­ten, aki azt mond­ta, hogy a sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­ság ra­gyog­jon, ő gyúj­tott vi­lá­gos­sá­got a szí­vünk­ben, hogy fel­ra­gyog­jon Is­ten di­cső­sé­gé­nek is­me­re­te Krisz­tus ar­cán." (2Kor 4).

 

 Tehát aki elutasítja az ismeretet, az vagy a szürkeségben, netán a sötétségben botorkál, és erre is van intés számunkra, mert a világosság fiai nem járhatnak sötétségben, mert már felragyogott Isten felmérhetetlen dicsősége. “Vigyázz azért, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! (Lk 11, 35)

A valós élet Krisztusban.

 

A valós élet Krisztusban.

Vágytól vezérlés, vagy hitben járás? 

A hívő Krisztus követője, nem vágytól vezérelt életet él, hanem reménységben, megbízva Isten igéjében, személyesen a Megváltója ígéretei alapján igyekszik járni. A hitben való járás ebben a romlott a "hazugság fejedelme" által megtévesztett világban, ha két lábával is a földön jár, de ő teljesen más vezérlésű szellemi élettel van megáldva. Hacsak nem hallgat a fülébe suttogó hazug hangokra. Az a Krisztus nevében hívő lélek, ha erős önbizalmat ápolgat, könnyen csapdába eshet. Ugyanis megvan győződve arról, hogy az Úr akit urának hisz, nem engedheti meg, hogy tévútra térjen. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem ismeri teljes mértékben a saját ádámi, természeti lényét, az a bűnös természet ami állandóan kísérti őt a belső szellemi embert. Az újjászületés még nem garanciája a védettségnek. Ehhez tartozik az álmodozás a vágyakozás és az önbizalom. A teljes kielégültség vágya, irányíthatja gondolkodását. Az újjászületett hívő nem csak új természetet, hanem józanságot is kapott az Úrtól, de ez csak a lehetősége a valós hitben járásnak. Nem hiába korrigálja az ige a hívő ember járását, az apostolok tanításai által. Hiszen az üzenet amit az evangélium hirdet, az annak szól aki keresi Isten üdvösségét, és aki keres az talál, ebben hiba nem lehet. Mert az Atya vezérli őt Krisztushoz. Akik az Atyától tanulnak, azok mind Krisztushoz mennek. De ez nem a végállomás ebben a világban. A végállomás a feltámadás a mennyeknek országába jutás Krisztus által. De a feltámadás úgy szellemi mind testi valóság a hívő életében. Az első, szellemi feltámadás nélkül nincs testi feltámadás Krisztusban. Ezt nevezi az evangélium első feltámadásnak.

"Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve. (Kol 3, 1).

 Tehát a józanság szellemében kell követnünk Krisztust, ismerve Őt, ezáltal felismerve a természetünk ártalmas akaratát és a világban létező kelepcéket vagyis csapdákat. Ahhoz, hogy felismerjük ezeket ahhoz a szentek Szentjének természetét kellene ismernünk, mert az ami kívül esik tőle az mind hazugság és halál. 

"Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1, 7).

 Isten az Ő részéről mindent megtett, hogy az üdvözült lélek biztonságban éljen. Ezt egy egyszerű Krisztus igéje ki is fejezi. "Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. (Jn 15, 4).

Tévedés ne essék, itt nem az üdvösség vesztésről beszél az Úr. Ez ellentmondana az egész üdvözítő igének. Itt a gyümölcsről beszél, ami Isten országában terem ha a szőlőtőről táplálkozik.

 Tehát fenn áll az a veszély, hogy a hívő már üdvözült lélek, nem marad meg Őbenne folyamatosan, és akkor a gyümölcsei széna szalma, ami a tűzbe valók. Nem Isten országába valók, mert nem Krisztusban teremtek.

 Nem teszünk kárt ezzel Istennek, csakis a mi hiábavaló futásunk, erőlködés nem hitben való járásunk vész kárba. De vesszen is el, mert ami a testből származik az test, ami a Szellemtől az élet az örökkévalóságban. Azt visszük magunkkal, ha Isten gyümölcsét termeljük.

Ez számunkra egy kijózanító gondolat, mert akiben tényleg megvan Isten Szelleme, az nem a vágyainak él vagy követi a nem valós álmait, hanem követi Krisztust és tanításait. 

A vallásos ember aki követi egy vagy több emberek által intézményesített hitvallást, az megfosztja saját magát Krisztus szabadságától, körbe veszi magát egy korláttal, ami nem hozhat gyümölcsöt Isten szőlőskertjében. Megkapja a kielégülés érzését, nagyon is jól érezheti magát abban az "édenkertben", de az igazság edénye nem lehet.

"Az igazság iránti engedelmességben tisztítsátok meg életeteket képmutatás nélküli testvéri szeretetre a Lélek által, és egymást tiszta szívből, kitartóan szeressétek,...(1Pt 1, 22).

Pál apostol még konkrétabban ír Timóteusnak, az ehhez a témához kapcsolatosan."Az if­jú­ko­ri kí­ván­sá­go­kat pe­dig ke­rüld, ha­nem kö­vesd az igaz­sá­got, a hi­tet, a sze­re­te­tet, a bé­kes­sé­get azok­kal együtt, akik tisz­ta szív­ből se­gít­sé­gül hív­ják az Urat. (2Tim 2).

 Mindenki eldöntheti mit jelentenek az ifjúkori kívánságok, nem részletezném. 

 Az utolsó időket éljük, és az újszövetség világosan kifejezi, hogy reményeket ne tápláljunk, hogy egyszer minden jóra fordul a közösségi életben ezen a földön. A személyes hit vezérlése, nem az ösztöneink és vágyainkat követve éljük meg vagy fussuk le a távot Isten igazságában. Az Isten kegyelme segít ebben, ha tiszta szívből keressük az Ő akaratát. Ezek nem üres szlogenek, ne részegüljünk meg saját magunktól, éljük a valós életünket úgy ahogy az Úr kiosztotta mindenkinek személyesen. Az általánosság az igében az üdvösségre térít, de a személyesség az minden emberhez külön külön szól az igében. Amikor meghallod az Isten hozzád szóló igéjét, ne kételkedj abban, az csakis neked szól nem másnak.

 Krisztus velünk és bennünk van, ha mi is Benne vagyunk. Ez volt a mai mondanivalóm.

 

 Isten áldja meg mindazokat, akik keresik Isten igazságát és ha megtalálták kövessék a Mindenható Krisztust józan hittel mérhetetlen Isten kegyelmében

A hívők közössége.

 A hívők közössége.

"Ha ellenben világosságban járunk, ahogy ő világosságban van, közösségben vagyunk egymással,.... ” (1János 1:7).

Az utóbbi időben a kereszténység gyakran beszél a hívők egymás közötti közösségéről. Sokan egyszerűen el vannak csüggedve attól, hogy megosztották őket, vagyis egy hit egy bemerítés és mégis megosztottak. Projektek születnek a hívők első apostoli egységének, az egy egyháznak (testvériségnek) globális újjáépítésére és a hívőket „mieinkre” és „nem a mieinkre” választó vonalak felszámolására. Az ilyen tendenciák mögött azonban könnyen meglátható az emberi lelkek ellenségének munkája, aki nem evangéliumi módszerekkel igyekszik egyesíteni az embereket. Isten Szelleme a Szentírásban komoly feltételekhez kötötte a hívők közösségét: "HA világosságban járunk, ahogyan Ő a világosságban van, közösségünk van egymással..." Tehát a közösség feltétele Isten fénye és e fényben járás. Ahol Isten világossága van, ott a sötétség elvonul, bármi legyen is az ami árnyat vet egy közösségre . Nincs helye semminek ami a testiség prioritást élvez, mindennek a gátja a testiség, ami az emberben van, mert „nem a jó lakozik bennem, vagyis az én testemben” (Róm 7,18). Isten fényében ott van első sorban Isten KEGYELME és a saját bűnének tudatos ismerete. Ez a tudás ami a hitén alapszik az embert az Isten elé állítja, és tudatosan Istennek adja át a helyét. Ez azt jelenti, hogy már nem büszkeség se nem az önbizalom van előtérben, hanem Isten mindenható akarata. De köztudott, hogy a tudás a tapasztaláson alapszik. Amit ha hittel lépünk meg, azt meg is tapasztaljuk, ez az igazi tudás. A külvilág önző: a hús, a szenvedélyek MAGÁNAK jutalmat keresnek; viszont ha a fényben járok, akkor NINCS HELYE az önzésnek. Élvezhetem a fényt, és mindent, amit keresek benne, keresek közösségben MÁSOKKAL, és ezért NINCS HELYE az irigységnek és a féltékenységnek... A fényben együtt megvan, amit Ő ad nekünk, és örülünk neki, ez még inkább örvendetes ha ezt megosztjuk egymással. És ez a próbaköve minden testi dolognak. 

„Amit láttunk és hallottunk, hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk.” (1János 1:3)

Amikor a hívők közösségéről van szó, meg kell értenünk, hogy ahogy az Istennel való közösségben, itt is ÁLTALÁNOS dolgokat kell érteni. És ezek a közönséges dolgok, ahogy a mai versből látjuk, az apostoloktól származnak. Amit ők „láttak és hallottak”, az a szentek közösségének kiváltó oka, ennek a közösségnek a központja. Ha ezt megértjük, akkor nem kezeljük félvállról az apostolok ÍRÁSA (4. v.) szavait, amelyek a szentek közötti közösség értelmét hordozzák. Az apostolok az Atya Istennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösséget képviselték (3. v.). Egyikük sem vonták magukkal Krisztus tanítványait, mint azok, az utána jövők, akik az apostolok örökkévalóságba való távozásuk után elferdülten beszéltek "S közületek magatok közül is olyan férfiak fognak előállani, kik fonák dolgokat hirdetnek, hogy a tanítványokat elvonják maguk után". (ApCsel. 20:30). Mindaz, ami Krisztus követőivel az apostolok távozása után történt, arra utal, hogy sok hívő (enyhén szólva) alábecsülte az apostolok által közvetített üzenetet „arról, amit [ők] LÁTTAK és HALLOTTAK”. És ma nem lehet helyes a hívők egymás közötti kommunikációja, ha nem azon alapul, amit az apostolok ÁTVETTEK és ÁTADTAK, és örökségül meghagyták az utána jövőknek. Ma mindazokat akik igyekszenek visszatérni az apostolok tanításaihoz, azokat címkével látták el " fundamentalisták" jelzővel. 

 A kereszténységben való közösség ma gyakran egészen mást jelent, mint amit az apostolok hirdettek. A hívők kommunikációja a hívők közös (kollektív) útjának nemcsak JELENTÉSE, hanem CÉLJA is más. Lehetetlen hűséges tanúságot tenni Istenről a földön anélkül, hogy közösségben lennénk vele és a szentekkel, akik szintén közösségben vannak vele. És nem lehet közösség a szentekkel Istennel (1János 1:6.7) és az apostolokkal való közösség nélkül, akik írásos formában bemutatták számunkra ennek a közösségnek a menetét és ELEMEIT a gyakorlati formáját. Más szóval, az apostoloktól származik, hogy ma megvan a helyes irány egyéni és kollektív utunkhoz. Az Úr segítsen, hogy ezt lássuk és hűségesen kövessük! hacsak nem azon alapul, amit az apostolok HÍRDETTEK. 

„Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, hazudunk.” (1János 1:6)

Isten Igéje arra biztatja a hívőket, hogy ne tévesszék meg egymást: „A HAMISSÁG ELUTASÍTÁSÁVAL tehát mondjon igazat, kiki a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk” (Ef. 4:25). Egy ilyen kapcsolat azon a tényen alapszik, hogy az újjászületett keresztények „az ÚJ EMBERT öltötték fel, akit Isten szerint teremtett, az IGAZSÁG igazságában és szentségében”  "...és felöltsétek azt az új embert, mely Isten útján igazságosságban és igaz jámborságban teremtetett. Azért vessétek le a hazugságot és szóljon ki-ki igazságot a felebarátjával, mert egymásnak vagyunk tagjai".(4:24). Itt ne legyen helye hazugságnak és sötétségnek! A gyakorlatban azonban (jaj!) sokszor másként történik! Az Úrvacsorában való részvételükkel, szolgálatokkal és egyéb gyülekezeti tevékenységükkel a lelkek kinyilvánítják részvételüket a Fényben (Istenben) és a Vele való közösségben. De ugyanakkor a kötelék a kommunikáció megmarad a világgal, amelytől sem megjelenéssel, sem szokásaiktól, sem modoruktól, sem világi kapcsolatoktól nem tudtak elszakadni. És ez nem HAMIS?! LEHETETLEN hazudni Istennek! Hiába sikerrel, látszólag az ember hitvallást tesz a felszínen, nem fog sikerülni Istennel és testvérekkel való igazi kapcsolat, mert Isten látja minden gondolatát és szíve mélységét. Ha a Szent Szellem azt mondja: „Akkor hazudunk, és nem az igazságban járunk” (1Jn 1,6), akkor a hívők kapcsolatáról beszélünk, amit a 7. vers is megerősít. A köztük lévő kommunikáció csak az igazság és az egymással való igaz kapcsolat alapján lehetséges, ami Krisztus mint a Gyülekezet fejéhez tartozás és engedelmességét foglalja magába. Ha irigység van a hívők között, akkor „rendetlenség és minden rossz” lesz (Jakab 3:16)! Az irigység pedig az önmegtagadás hiányáról és az önzés megnyilvánulásáról tanúskodik. Ebben az esetben mivel lesz „közösségem”?! Vajon nem az igazságtalanság az a sötétség, amelytől üdvözültem ("Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban." - Ef. 5:8), hogy oly könnyedén - "IDEGEN bűne" által ismét bűnösnek találjam magam, ha fej bólogatva Áment mondok a hamisságra. "Elhamarkodva senkire se tedd fel kezed, ne vállalj közösséget mások vétkeivel, szentül, (tisztán) őrizd meg magadat".(1Tim. 5:22) Itt a hívők kapcsolatáról van szó, amit a 7. vers is megerősít. A köztük lévő kommunikáció csak az igazság és az egymással való igaz kapcsolat alapján lehetséges.

 „Ha testvéred vétkezik, dorgáld meg. Ha más felismerésre tér, bocsáss meg neki.” (Lk 17:3)

A szentek közössége a Szentírás szerint magában foglalja az egymással való helyes kapcsolatot. Azonban nincs ember a földön, aki nem hibázik (1Sám 8:46; Prédikátor 7:20). És ha tévedés történt: „Ha testvér vét ellened”, akkor azt az Ige egy bizonyos módszert ír elő. Itt egyikünknek sem szabad önkényesen eljárnia, mint bármely más ügyben. Nem lehet közömbösen félresöpörni a felebarát hibáját – „megfeddni kell őt”. Szemet hunyni a bűn felett annyi, mint beletörődni a bűnbe. És „Elkerülhetetlen, hogy kelepcék ne készüljenek, de jaj annak, aki azokat készíti.” (Lk 17,1)! De helyesen kell megfeddned, a BŰNBÁNÁS céljával. Isten hosszú ideig és nagy türelemmel munkálkodik a lélekkel, hogy megtérésre vezesse. „Utánozd Istent” (Ef. 5:1) mindannyiunk receptje. Elhamarkodott döntéseinkre vagy következtetéseinkre nincs mentség! Aztán egy érdekes függőséget látunk: "Ha beismeri bűnét (!), bocsáss meg neki." A keresztények körében azonban mostanában egy rossz tendencia figyelhető meg: az emberek bűnbánat nélkül akarnak belépni a gyülekezetbe, bűnbánat nélkül próbálják szolgálni Istent; miután vétkeztek egy testvér ellen, NEM AKARNAK BŰNBÁNATOT tartani, hanem további kapcsolatot akarnak ápolni a gyülekezettel. Mindez nem felel meg az IGAZI Gyülekezetnek. A keresztényt az Úr komoly felelősségre hívja: „Vigyázzatok magatokra” (Lk 17,3). Nem csak NEM kell kísérteni a testvéremet, hanem LÁTNI is a hibáját (ne csukjam be a szemem, és ne vegyek fel „sötét” szemüveget!), De idővel „BESZÉLNI” kell, hogy „testvért NYERJ” ( Máté 18:15) és a MEGBOCSÁTÁS által helyreállíthatja a közösséget...  "Ha testvéred vétkeznék, eredj, győzd meg őt négyszemközt egyedül. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.( Máté 18:15) és a MEGBOCSÁTÁS által helyreállíthatja a közösséget...

Egy testvér dorgálásának célja (Lk 17:3) legyen az a vágyunk, hogy megszerezzük őt, persze nem önmagunknak, hanem Krisztus és a közösség számára. A hívők közössége nem valósulhat meg egymás iránti engedelmesség nélkül: „Ne legyetek tehát bolondok, hanem tudjátok meg, hogy ez az Isten akarata… azáltal, hogy engedelmeskedtek egymásnak Isten félelmében” (Ef. 5:17-21). Isten azt akarja, hogy szentjei között kölcsönös tisztelet és engedelmesség uralkodjon. Egymás engedelmességében jelennek meg a szeretet. Nehéz elképzelni egy olyan társadalmat, amelyben mindenki azt csinál, amit akar, és az ilyen közösség helyesen és áldásosan működjön. A testben (egy kép, amelyet Isten a szentek harmóniájának ábrázolására használ) nem lehetnek nézeteltérések vagy ellentmondások, amelyek engedetlenségen, önzésen és függetlenségen alapulnak: „A szem nem mondhatja a kéznek: Nincs rád szükségem. De a fej sem a lábaknak: Nincs rátok szükségem.” (1Korinthus 12:21). A testben ez NEM LEHET! De (jaj!) Krisztus tanítványai között ez megtörténik! „"Tanító – mondta neki János –, láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemet űz ki, de nem követ minket. Eltiltottuk neki, mivelhogy nem követ minket."” (Márk 9:38).A sok baj, megosztottság és szakadás oka a mai keresztények közösségében, ennek a szellemiségnek az oka. Az Úr Jézus megmutatta nekünk, hogyan lehet helyreállítani a kommunikációt, ha az valamilyen oknál fogva megszakad: „Ha testvéred vétkeznék, eredj, győzd meg őt négyszemközt egyedül. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.” (Mt. 18, -15). Még ha nem is jön létre a közösség helyreállítása (Isten nem állítja helyre SOKSZOR, amit az emberek megrontottak!), mégis, az Urat szerető hívő számára van egy parancs, amelyet Ő írt elő - "eredj, és GYŐZD MEG ŐT négyszemközt." Ennek az isteni rendnek ma is meg tudunk felelni, ha nem az emberek, hanem Isten kedvére törekszünk! Áldásos eredményt érhetünk el, ha a megfelelő módszereket alkalmazzuk: „Háborúskodásunk fegyverei nem testiek,.."

„Ha nem hallgat az egyházra, legyen néked, mint a pogány és a vámszedő” (Mt 18,17)

Ha a feddést nem fogadja el, előbb-utóbb eljön a kapcsolat megszakadásának pillanata. Mindig fájdalmas, különösen, ha az igazságot egy kisebbség képviseli a helyi gyülekezetben. Ezt a gondolatot tükrözi itt az Úr Jézus: „Legyen néked”! A Szentírás a szentek közötti közösséget CSAK a világosságban jelenti. Minden bűn megosztottságot hoz a közösség légkörébe Istennel és az emberek között. Ahol el nem ítélt és fel nem ismert bűn van, ott nem lehet közösség. A közösséget csak a felismerés (bűnbánat) és a megbocsátás állítja helyre: „HA megbánja, BOCSÁJTS meg neki” (Lukács 17:3). Ma nyilván sok a fordított tendencia „fejjel lefelé” ebben a kérdésben. Ahelyett, hogy elítélnénk régi énünk megnyilvánulásait, kijelentéseket hallunk: „Olyan jellemem van! Kérlek szeress és tisztelj, olyannak amilyen vagyok!" Igen, a kereszténynek mindenkit szeretnie kell, az ellenségeit is. De vajon a testvér iránti szeretet, még ha „szemrehányásban” is megnyilvánul (Péld. 27,6), és az ellenség iránti szeretet ugyanaz?! A Szentírás nem kötelez arra, hogy megdorgáljam az ellenséget a velem szemben tanúsított nem megfelelő hozzáállása miatt. De ha a testvérem ezt teszi, nekem (mert szeretem őt!) KELL szóba hozni és megdorgálni (Lukács 17:3). Ha egy keresztény személyes tapasztalatból TUDJA, mit jelent „megtagadni önmagát” (Mt 16:24), akkor előbb-utóbb elfogadja a feddést, és megalázza magát a szeretet előtt. De ha múlnak az évek, és a keresztények, akiket elítélnek, nem bánták meg, hanem továbbra is rosszat tesznek testvéreikkel, ez nem azt jelenti, hogy a probléma gyökere a szívben van? Az ilyen ember szíve nem egyenes Isten előtt! És nem dicsőíthetem Istent és nem hívhatom segítségül az Úr nevét egy olyan keresztyénnel közösen, aki ezek után nem egy „tiszta szívű” ember. (2Tim. 2:22).

 "Ha egy nap hétszer vétkezik ellened és hétszer tér meg hozzád e szóval: Más felismerésre jutottam! Megbocsáss neki.” (Lk 17:4) Ma a kereszténységben sokféle nézet uralkodik a megbocsátás kérdésében. Olyan időszakban élünk, amikor az ember istennek képzeli magát. Ha ebből a szemszögből nézünk másokat, az emberek nem veszik észre, hogyan bántják és idegesítik felebarátaikat. Ez az önteltség szelleme a szentekre is hatással van. Gyakran hallunk prédikátorokat, akik nyilvánosan védik a bűnösöket, és az áldozatokat hibáztatják alázatosságuk hiányáért és képtelenségükért a megbocsátásra. Egy hamis tükörképe az igazságnak. Hova lettek azok akik bölcsek köztetek: „Nincs köztetek egyetlen bölcs sem, aki ítéletet tarthatna a testvére között?” (1Kor 6:5). Csak egyet hallunk: „NE ítéljetek” (Mt 7,1), elfelejtve vagy figyelmen kívül hagyva, amit az Úr Jézus is mondott: „Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igazságos ítélettel ítéljetek!"” (János 7:24)! Ez az egyoldalú szubjektív megközelítés az egyház "igazgatását" az ítélet kardját kezébe adja! Nem ítéli-e el a Szent Szellem ezt a megközelítést a Gyülekezet kezdetén? (Jakab 2:1-4). Mindazonáltal pusztán azt, hogy „megbánom”, nem jelenti azt, hogy szívből elítéljük helytelen viselkedésünket, és megváltoztassuk járásunkat. Isten Szelleme az igaz bűnbánat példáját hagyta lapjain: „Ha valakit bármivel megbántottam, négyszer megfizetek” (Lk 19,8). Íme, mikor jön "üdvösség ennek a HÁZnak" (19:9)! De ma éppen ellenkezőleg, lehet hallani olyan rögeszmés prédikációkat, amiket MEG KELL BOCSÁTANUNK, de NEM kötelesek BŰNBÁNÁST tanúsítani (!) és jóvátenni (Leviták könyve 5,20-26[6,1-7])! A hívők közötti közösség csak akkor lehetséges, ha a világosságban járnak (1János 1:7). A Szentírás ma a világosság számunkra (Zsolt. 119, -105). Ha csak azt választjuk ki belőle, ami nekünk tetszik, és eldobjuk ami számunkra elfogadhatatlant, akkor e világosság árnyékává leszünk, elutasítva ezt az Igét és azt, aki nekünk adta. És az ilyen viselkedés nagyon szomorú következményekkel jár!

„... mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól.” (Gal. 2:12) Az ilyen viselkedést itt képmutatásnak nevezik (13. v.). És ez már az első gyülekezetben elkezdődött, sőt maguk az apostolok között is, ami arra utal, hogy az apostolok egyszerű, bűnös természetű emberek voltak, akiket irányítani kellett. Azonban itt, rajtuk keresztül, Isten leckét és követendő példát ad nekünk. Utánozni tudjuk és kell is őket minden JÓBAN! A mai vers szavai a hívők közötti kapcsolat repedéséről tanúskodnak. Mit jelent „félni a körülmetéltektől”, ha Isten által létrehozott egység van a szentek között? Ha van egyetlen test, amelynek zsidók és pogányok is tagjai voltak, akkor Péter, Barnabás és más zsidók miért „kezdtek el elrejtőzni és elvonulni, FÉLVE a körülmetéltektől”? És ma a kereszténységben (jaj!) vannak ilyen viszonyok. A konfesszionális hovatartozás a felismerhetetlenségig megváltoztatja az embereket, amikor belépnek a megfelelő környezet szférájába. De hova megy a Szent Szellemtől írányítot közösség, amely semmiképpen sem függ vallási nézetektől vagy azok hiányától, ennek vagy annak a nyilvánosságnak a jelenlététől vagy hiányától?! A Szellem közössége csak azokkal lehet, akik tőle születtek, és TUDJÁK hovatartozásukról: „Ami testtől született, az test, és ami Lélektől született, az lélek” (János 3:6); „Ez a Lélek a mi szellemünkkel együtt TANÚSÍTJA, hogy mi − ISTEN GYERMEKEI vagyunk" (Róm. 8:16). A képmutatás rettenetes bűn, melynek messzemenő következményei vannak: „ képmutatók között jelöli ki majd. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24,51)! A képmutatóknak az Úr megismételte: „Jaj!” (23:13-29). Milyen szörnyű, amikor ez a bűn beleszőtt a szentek kapcsolatába az egyházban, amikor a hívők nem veszik észre, vagy nem sietnek megfelelően reagálni rá.

„ hogy a hiteddel való közösség hatékony legyen minden olyan jónak felismerésére, ami bennünk a Krisztus iránt ébred.” (Filemon. 6)

Az igaz hit eredményes közösséghez vezet! A gyülekezeti közösség pedig minden bennünk lévő JÓ megnyilvánulása Krisztusért. Előbb-utóbb lehetőséget kapunk az Úrtól, hogy ezt a kedvességet a hozzánk közel álló emberek körében is megmutassuk. És ezt a Szellem "Hitszövetségnek" nevezi. A hit, amely Istentől jött, nemcsak megmagyarázza Isten akaratát és szabályait az alárendelt lelkeknek, hanem bevezeti ezeket a lelkeket egy kommunikációs körbe, valami közösbe. És ez a közös jelen esetben az a JÓ, amit Krisztus nevében adhatunk másoknak. Ez a jóság pontosan a hitközösségben ismert. A közösséget pedig Isten nem a tétlen időtöltésük miatt határozza meg a hívők felé, hanem a kölcsönös jó megnyilvánulására „Krisztus Jézusban”. Ó, mennyi sok jó van az üdvözülteknek ebben a NÉVben! Krisztus nélkül az emberek képtelenek jót tenni, mert ”Mindnyájan elhajlottak, együttesen hasznavehetetlenné lettek, nincs ki jóságosan cselekedjék, nincs egy sem". (Róm. 3:12). És csak azáltal, hogy alávetik magukat a hitnek, és elfogadták Isten kegyelmét életükben és szívükben, képesek jót tenni. Ez egy újjászületéssel történik: ez a szűk SZOROS kapcsolat (KOMMUNIKÁCIÓ) van a szentek között, akiket a Szent Szellem egy egésszé egyesít. Azokat az embereket, akikben nincs meg a Isten Szelleme, a Szentírás „lelkiek, természetiek” nevezi (Júdás 19; 1 Korintus 2:14).

Kedves keresztény! Talán azok közé tartozol, akik az ilyen okoskodást amit itt kifejtettem "kozmikusnak", a valóságtól elszakadottnak véled?, mert nem látsz ilyesmit magad körül. De mi az IGAZSÁGRÓL beszélünk, amelyet a Szellem képvisel a Szentírásban minden idők számára, és a miénk számára is. Még ha nem is látunk magunk körül ilyen közösséget, Istennek mégis mindig van egy maradéka a hűségesekből. Az Ő kegyelme megőrzi (Róm. 11:5). Ha szeretjük az Urat, akkor arra kell törekednünk, hogy e maradék között legyünk, és hűségesek maradjunk hozzá, keressük a „Krisztus Jézusban” való hit közösségét, gyakoroljuk ezt a hitet a JÓBAN az emberekért Krisztus nevében: „Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább hitünk házanépével szemben.” (Gal. 6:10). De ez nem csak azokhoz szól akik közösségben vannak, minden hívőnek akinek az Úr alkalmat adott.

„Szép dolog az, ha mindenkor buzgók vagytok, és nemcsak akkor, mikor jelen vagyok nálatok.” (Gal. 4:18)

Az a színlelés, amelyről beszéltünk, már az apostolok idejében megnyilvánult a helyi gyülekezetek körében. És ez okot adott arra, hogy írásos utasításokat hagyjanak nekünk ezzel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy Galácia hívei Pál apostol jelenlétében másként viselkedtek, mint nélküle. Ez egy rossz példamutatásnak bizonyult ezeknek a hívő pogányoknak Péter és Barnabás és más zsidók képmutatása. (Gal. 2,11-13). De a szentek közössége őszinte kapcsolat, amint azt korábban láttuk ebben a rubrikában. Ha Pál apostol jelenléte hatással volt ezeknek a hívőknek az életére és járására, az azt jelezte, hogy (legalábbis!) nem megalapozottak az IGAZSÁGBAN. Az apostol csak az Igazságról tett bizonyságot, ami Krisztus. Krisztushoz vezette őket, hogy ne csak ismerkedjenek, hanem szívükbe is fogadják. De ez láthatóan nem történt meg, mert felkiált: „Gyermekeim, kiket ismét fájdalommal szülök, míg kiformálódik bennetek a Krisztus,” (19. cikk). Krisztus, aki belép a hívő szívébe, „mindig a jóban” nyilvánvalóvá válik! Ezek a galáciai hívők valamiféle kettősséget mutattak: az apostol jelenlétében igyekeztek olyanok lenni, mint a keresztények, távollétében pedig zavarba sodorták velük szemben. (20. v.). Előbb-utóbb nemcsak az apostol, hanem az egész világ megismerte – az Úr szavai a képmutatásról beteljesedtek (Lukács 12:2). De a legszörnyűbb az, hogy a képmutatás megakadályozza, hogy az ember valóban Istenhez forduljon, és szívébe fogadja az Úr Jézust. Krisztus még NEM ábrázolták! 

 Kedves keresztény! És mi látható ma a veletek való gyülekezések során? Krisztust ábrázoljuk, vagy valamiféle „felügyelőre” van szükségünk „hűséges” járásunkhoz? Nem monda-e Pál apostol sok mai hívőről: hogy „ÚJRA SZÜLETETT”? Tanuljuk meg magunknak ezt a komoly igazságot: "MINDIG jóban jó féltékenynek lenni, és nem csak a jelenlétemben veled"!

„Gyermekeim, akikért ismét a születés kínjában vagyok, míg Krisztus meg nem formál bennetek!” (Gal. 4:19)

Mennyire akadályozza meg a tekintélyes emberek képmutatása a lelkeket abban, hogy az Úrhoz jöjjenek és Őt tükrözzék! A galáciai hívők, „akiknek szeme előtt Jézus Krisztust előre elrendelték, mintha keresztre feszítették volna [előttük]” (3:1), nem tudták Őt kimutatni önmagukban! Krisztust NEM ábrázolódott rajtuk, annak ellenére, hogy maga Pál apostol "rajzolta" eléjük. Az "ÚJRA a születés fájdalmaiban" szavakkal az apostol egy olyan állapotot ír le, amely nem fordulhat elő kétszer, ha a születés valóban megtörtént! Krisztus feltámadása után a Sátán minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy az emberek ne tudják meg az igazságot erről: "Mondjátok azt, hogy éjjel eljöttek a tanítványai, s amíg mi aludtunk, ellopták őt.” (Mt 28:13). Az első gyülekezetben is „hazug, saját lelkiismeretükben kiégett emberek képmutatásával.” (1Tim 4,2) újabb és újabb hamis tanításokat vezetett be, hogy a hívőket megzavarja és eltérítse az igaz hittől. Ugyanígy a mai napig igyekszik lerombolni a szentek közötti KOMMUNIKÁCIÓT, ahol nem sikerül elcsábítania vagy megakadályozni, hogy eljussanak az igaz hitre. Milyen fontos ma mindannyiunknak (a keresztényeknek is), hogy figyelmesen olvassuk Isten Igéjét, hogy megtanuljuk belőle az Igazságot! Ha nem a Szentírásból fogadjuk el az Igazságot, hanem az emberektől, akkor előbb-utóbb ugyanazon az embereken keresztül fogadjuk el a hamis tanítást! Színes példa erre a galaciai hívők, akik még az apostolokat is elcsábították (Péter és Barnabás, Galata 2:11-13). Lehet-e beszélni a szentek igaz közösségéről a Szellemben ott, ahol képmutatás van?! Megszomorítjuk a Szent Szellemet, ha képmutatóan cselekszünk?! A válasz IGEN. Nem dobhatod el magadtól az Úr szavait, aki azt mondta tanítványainak, hogy a képmutatás „a farizeusok kovásza” (Lukács 12:1), amitől óvakodnunk kell! Krisztust bennünk kell ábrázolni, és „MINDIG a jóban” kell járni (Gal. 4:18)! Kérdezzük meg Tőle, hogy mi hiányzik nekünk ehhez, és miért nem mindig (enyhén szólva) látszik bennünk. Lehet, hogy számunkra az apostol ismét a születés kínjában lenne, ahelyett, hogy örömteli és felhőtlen közösséget élne a Szellemben velünk?!

„Egymás terheit hordozzátok, és így teljesítsétek Krisztus törvényét” (Gal. 6:2)

Ebben a versben a Szent Szellem az apostolon keresztül megmutatja, hogyan lehet gyakorolni a hívők közösségét. A kommunikáció mindig általános dolog. Amikor „egymás terheiről” van szó, általánossá válik a kölcsönös gondoskodás. És lehet ez EGY testben másképp?! Az Újszövetség ismételten felszólítja a hívőket (mind Krisztus igehirdetésében, mind az apostolokéban), hogy nézzünk magunk köré, lássuk felebarátunk szükségét (Lk 10,29), és utasítsuk el a lelki természeti óember önzését. De mindez csak akkor lehetséges, ha Isten szeretete uralkodik a szívben: „A szeretet... NEM KERESI a magáét” (1Korinthus 13:5). Lehetetlen ilyen áldozatkészen élni Isten szeretete nélkül. Az önzéstől hajtott szív csak a saját érdekeire gondol: „A SAJÁT inge KÖZELEBB van a testhez!” Egyáltalán nem veszik észre valaki más szerencsétlenségét, szükségletét és fájdalmát! De ennek nem szabadna így lennie a szentek között! Az EGY testről szóló igazság az Újszövetségben nemcsak a többi hívő vasárnapi megemlékezését foglalja magában az Úr asztalánál, hanem az egymás iránti törődést is: „Mindannyian egy Lélek által EGY testté keresztelkedtünk meg…" , "..az Isten úgy szerkesztette össze a testet, hogy a fogyatékosabbnak több tisztességet adott, hogy a testben ne legyenek hasadások, hanem egymásért a tagok gondja ugyanarra irányuljon,” (1Korinthus 12:13-25). Az egymásról való gondoskodás és egymás terheinek viselése nyilvánvaló legyen a szentek körében. Az utóbbi időben azonban ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Szívesen használjuk egymást a magunk javára, szívesen megosztjuk problémáinkat barátainkkal, hogy ők magukkal viseljék, de nem vagyunk készek mások fájdalmát, szükségletét ellátni és meghallani, és a szívünk nem kész segíteni! Nem veszítettük-e el szeretetünket az Úr, és ezért egymás iránt is: „Elhagytad első szeretetet” (Jel 2,4)?! „Annak következtében, hogy törvényrontással telik meg a világ, a legtöbb emberben elhidegül a szeretet.” (Mt 24:12). A törvénytelenség nem hűtötte ki az Úr és az Ő teste iránti szeretetünket? Jaj! Gyakrabban, mint sokan gondolják, az TÖRVÉNYTELENSÉG, amelyet a hívők NEM láttak és nem tudtak ellenőrizni, nem csak egymással, hanem Istennel is megszakadást, kommunikációs megszakadást okozott!

 Minden megosztottságot a törvénytelenség és az Isten iránti szeretet hiánya okozza. Ami ma is csakis a képmutatást és a hitetlenséget, elhidegülést okozott. Mindig vannak persze kivételek, de jobb lenne azért körülnézni, hogy a jót cselekszem- e? Az igazságot követem vagy sodródok az árral.

 

 Sokan vannak azok, akik Isten akaratából ki vannak közösítve a hívők gyülekezeteiből. Egyedül vannak, úgy követik Krisztust, ezeket sem kell elítélni, mindennek megvan az oka. Talán az egyik oka annak, hogy ezek a hívők nem tapasztalták meg a gyülekezetben az Atyai szeretetét, mert nem is nyilvánul meg ott ahol nincs.