Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: AZ IGAZI ÉLET❣️

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: AZ IGAZI ÉLET❣️: "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27) Amikor valami nehéznek ...

Откровение 19. ( толкование Д. Н. Дарби).

 Откровение 19. 

( толкование Д. Н. Дарби). 

 

“После сего я услышал на небе громкий голос как бы многочисленного народа, который говорил: аллилуия! спасение и слава, и честь и сила Господу нашему! Ибо истинны и праведны суды Его: потому что Он сказали: аллилуия! И дым её восходил во веки веков”(гл. 19,1-3). Падению Вавилона Дух Бога противопоставляет брак Агнца с его невестой. Пока на земле существовало собрание, Вавилон являлся его подделкой, когда же его не стало в мире и когда появилось заключительное свидетельство Бога, Вавилон оказался растлителем, доведшим церковь до предельно греховного состояния. Я не сомневаюсь, что в прошлые времена, связанные с Израилем, это развращённое состояние уже имело место. То есть сначала существовал Вавилон в буквальном смысле, теперь же он предстаёт перед нами символически. Когда на исторической сцене появляется Рим, таинственное беззаконие получает в наследство имя “Вавилон”; оно охватывает не только времена христианства, но и конец века после взятия собрания на небеса, а также период божественного суда. Помните: оставить без внимания прошлое - значит, лишиться возможности правильно понять Откровение.

Поэтому двадцать четыре старца и четыре животных предстают здесь перед нами в последний раз. Другими словами, небесные святые рассматриваются здесь все ещё как главы прославленного священства, но при этом ещё и как исполнители судов Бога. От престола исходит голос, говорящий: “Хвалите Бога нашего, все рабы Его и боящиеся Его, малые и великие”. “И слышал я как бы голос многочисленного народа, как бы шум вод многих, как бы голос громов сильных, говорящих: аллилуия! ибо воцарился Господь Бог Вседержитель. Возрадуемся и возвеселимся и воздадим Ему славу; ибо наступил брак Агнца, и жена Его приготовила себя”. Теперь перед нами предстаёт символ невесты, а старцы и животные исчезают. Итак, мы видим невесту.

 Должны ли мы в таком случае сделать вывод, что старцы и животные взяты на небеса точно так же, как сейчас невеста? Неужели те, которые подразумевались под символами старцев и животных, принимают имя невесты и сливаются с её образом? Я уверен, что нам не следует делать такого вывода. Ведь старцы показывают нам не что иное, как небесных глав священства (в число которых, я полагаю, входят также святые и Ветхого, и Нового Заветов), то есть их образ не сводится только к собранию, телу Христа. Тогда, когда искупленные кровью Агнца воздают ему славу на небесах, четыре животных соединяются со старцами, хотя все они сохраняют индивидуальность. Прославленные святые осуществляют власть совсем не так, как ангелы. Животные связаны со старцами ещё начиная с пятой главы, и эту связь мы видим и здесь, в 19-ой главе.

 Но сейчас, когда вследствие нового деяния Бога (а именно доведения радости собрания до наивысшей точки) образы старцев и животных исчезают, мы видим не только невесту, но и ещё одну группу святых, которые появляются сразу же вслед за ней. “И дано было ей облечься в виссон чистый и светлый; виссон же есть праведности святых”. Я намеренно говорю “праведности”, а не “праведность”. Виссон это не просто то, во что Христос их одевает, это признание всего того, что принадлежит Богу, и, несомненно, действия Духа Христа. Однако виссон имеет каждый святой, хотя здесь и высказана благословенная мысль о том, что виссон собрания не просто составлен из виссонов каждого отдельно взятого святого, а представляет собой цельное одеяние невесты (то есть собрания в славе). Такое одеяние имеет, конечно, и каждый отдельный святой; это остаётся истиной и впредь, в чем мы убедимся чуть позже, когда встанет вопрос о вознаграждении, а обладание виссоном будет иметь решающее значение. Но сейчас, когда речь идёт о невесте на небесах, это одеяние представлено именно так, как в 8-ом стихе. Дух Бога, безусловно, подразумевает здесь не ту праведность, которая составлена из праведностей отдельных, действительно существующих личностей, что мы сочли праведностью. На самом деле здесь имеется в виду другая праведность. Пред Богом мы имеем только то, что можно обрести лишь во Христе и чрез него, и сущность такого нашего приобретения гораздо возвышеннее, чем праведность святых.

 

Кроме того, ангел сказал пророку: “Напиши: блаженны званые на брачную вечерю Агнца”. Здесь вы можете увидеть подтверждение того, что двадцать четыре старца и животные не являются только лишь олицетворением собрания, потому что при возникновении образа невесты упоминаются и другие образы. Я хочу сказать, что гости - или званые на брачную вечерю Агнца - имеют, по всей видимости, отношение к ветхозаветным святым. Если так, то они присутствуют здесь не в качестве невесты, а в качестве приглашённых на празднество. Но я не думаю, что под ними подразумеваются также и святые Откровения, по той простой причине, что, как видно из следующей главы, они ещё не воскресли из мёртвых. Их души ещё находятся в состоянии отделенности. О гостях же говорится совсем иным образом. Поэтому я считаю, что под старцами и животными подразумеваются как ветхозаветные святые, так и собрание, невеста Христа, и что потом, когда была упомянута невеста, в их число включились также и другие святые, которые сейчас как отдельное тело. Все это, несомненно, может показаться несколько трудным для восприятия, но что толку избегать трудностей? Мы должны смотреть им в лицо, мы должны поклоняться Слову, мы должны стремиться преодолеть все затруднения. Не следует решать вопросы с помощью поспешных выводов - в этом случае мы только усложним истину. И, мне кажется, наш долг: объяснить наличие образа званых на брачную вечерю Агнца, образа тех, кто представлен здесь в качестве гостей, а не в качестве невесты. Вообще говоря, этот момент данной главы либо умалчивается, либо из него делаются неверные выводы, которые только лишь усложняют пророчество. Я, разумеется, сетую не на каких-то определённых толкователей, а на общее непонимание этого отрывка, который, впрочем, можно понять, если следить за ходом рассуждений в Слове.

Затем описывается, как пророк “пал к ногам его [ангела], чтобы поклониться ему”, однако последний предостерёг его от этого, и вполне обоснованно. Ангел объясняет это тем, что он является всего лишь “cослужителем” пророка и его братьев, имеющих свидетельство Иисуса. Поэтому было бы неуместно поклоняться ему, а не Богу, пославшему его на служение. Однако далее он говорит, что дух пророчества, пронизывающий эту книгу, есть свидетельство Иисуса. Таким образом, божественное свидетельство не сводится к одному лишь евангелию или собранию: дух пророчества, характеризующий Откровение в целом, после вознесения собрания становится равноценен свидетельству Иисуса. Это чрезвычайно важно помнить, потому что, забыв об этом, некоторые могут считать (и считают) евангелие и соответствующее присутствие Духа неизменным во все времена; подобным же образом другие полагают, что, исходя из описания, представленного в 4-ой главе и характера последующего обращения Бога с иудеями и язычниками, а также состояния мира, на который обрушиваются суды Бога, -что, исходя из всего этого, евангелие вообще не может считаться свидетельством Иисуса. Однако на самом деле это именно так - “свидетельство Иисусово есть дух пророчества”, который появляется сразу же по окончании обращений к семи церквам и остаётся с пророком до конца книги. Мы больше знаем о Святом Духе как о духе общения с Христом. Вскоре после нашего вознесения на небеса Он начнёт действовать (и особенно плодотворно в тех, кто поклоняется Богу), чтобы мы приняли пророческое свидетельство, которое представлено здесь именно как свидетельство Иисуса.

Затем открывается небо, и мы видим чрезвычайно впечатляющее зрелище. Сейчас в небесах открывается уже не храм, и мы видим уже не ковчег завета, появляющийся как залог безопасности Израиля, обеспечение которой представляет собой цель Бога (кроме того, в небесах открывается не дверь, как в том случае, когда пророк объяснял пророчество об отношениях Бога с миром в целом, хотя и в том, и в другом случае все неразрывно связано с Господом Иисусом). Нет, сейчас небо открывается для того, чтобы представить ещё более важные явления, имеющие огромнейшее значение для человека, мира и врага. Сам Христос уже близок к проявлению в своих правах царя царей и Господа господствующих; и все это происходит на глазах у людей всего мира. “И увидел я отверстое небо, и вот конь белый [белый конь означает здесь торжествующую силу] и сидящий на нем называется Верный и Истинный, Который праведно судит и воинствует [сейчас речь идёт уже не о поддержании святых в благодати, а о высшей силе, судящей землю]. Очи у Него как пламень огненный, и на голове Его много диадим”. То есть мы видим проницательность судьи, имеющего все права на обладание высшей властью.

“Он имел имя написанное, которого никто не знал, кроме Его Самого”. Он предстаёт в окружении неоспоримой человеческой славы, однако здесь делается все, чтобы мы поняли его превосходство над человеком, над тварью, ибо “никто не знает Сына кроме Отца”. Эти слова как бы отвечают на выше приведённые: никто не познал этого имени, кроме его самого. Он есть божественная личность, какое бы положение Он ни занимал в мире. “Он был облечён в одежду, обагрённую кровью [Он приходит свершить отмщение за мятеж, отмеченный знаком смерти]. Имя Ему: Слово Божие”. Он явился Словом Бога в откровении благодати; вскоре, когда его познают, Он явится как исполнитель судов Бога. Он точно выражает то, что есть Бог. Евангелие по Иоанну и Откровение прекрасно раскрывают обе эти сущности: одну - через благодать, другую - через суд. “И воинства небесные следовали за Ним на конях белых, облечённые в виссон белый и чистый”.

Здесь мы сразу узнаем, что представляет собой его окружение. Это прославленные святые, но не ангелы. Полное подтверждение этому мы находим в 17-ой главе, в которой говорится, что во время его пришествия они сопровождают его. Когда зверь осмеливается воевать с Агнцем, последний побеждает его, при этом рядом с Агнцем находятся “званые и избранные и верные” - определения, которые, в сущности, совершенно не приемлемы для ангелов. Ангелы не могут быть зваными, хотя их иногда называют избранными; но я не припомню случая, чтобы их когда-либо называли верными, говоря о них как о святых. Этим словом определяется только человек. Он предполагает исповедание веры и последствия этого. Определение меньшей степени, потому что под призванием подразумевается переход человека из одного состояния в другое, - более благодатно и возвышенно. Это ни в коей мере не относится к ангелу. Падшие ангелы никогда не призываются, а святые ангелы не нуждаются в этом - они всегда остаются таковыми. Призвание - это результат действия благодати Бога, направленной на человека, причём только тогда, когда он пал. Даже когда человек был безвинен и жил в Едеме, он не призывался. И только после того, когда он согрешил, к нему пришло слово Бога, призвавшее его. Очевидно, что те, кто сопровождает Господа в небесах, это прославленные святые. Они не представлены здесь как невеста. Это нарушило бы божественный ход событий, ведь когда появляется царь на белом коне, готовый одержать победу над нечестивыми и осудить их (то есть мир), тогда рядом с ним должны быть воинства святых, а не невеста; к этому воинству, несомненно, принадлежат также и званые на брачную вечерю - одним словом, его сопровождают все прославленные.

Наряду с этим можно заметить, что о них не говорится как об исполнителях суда - в отличие от Христа {И эта особенность поражает ещё больше, если мы вспомним, что в Пс. 149 (ст. 6-9) говорится о том, что в дне Господа будут участвовать все святые земли.}. Это ему Бог дал право вершить все суды; нам же обладать таким правом необязательно. Нам может быть поручено какое-либо определённое задание в процессе осуществления суда, однако я полагаю, что это дело не для нас. Потому-то из наших уст не исходит меч, потому-то святые (или небесные воинства) не облечены так же, как Господь. О прославленных сказано только то, что они следуют за Господом в преславной силе, облечённые в белый и чистый виссон, и ничего более. Из других писаний мы узнаем, что при этом должны присутствовать также и ангелы; в этой же книге о них ничего не сказано. “Из уст же Его исходит острый меч, чтобы им поражать народы. Он пасёт их жезлом железным”. Примечательно, что в этом отрывке нам обещается жезл, а не меч. А жезл - это символ царствующей власти, а не исполнения суда в той беспощадной форме, которая приписывается самому Господу. Однако Он “топчет точило вина ярости и гнева Бога Вседержителя”, что является ещё одной формой суда, которую, насколько мне известно, никогда не использовали святые. “На одежде и на бедре Его написано имя: Царь царей и Господь господствующих”.

Затем звучат слова ангела, приглашающего птиц на великую вечерю Бога, чтобы поглотить трупы великих этого мира. “И увидел я одного ангела, стоящего на солнце; и он воскликнул громким голосом, говоря всем птицам, летающим по средине неба: летите, собирайтесь на великую вечерю Божию, чтобы пожрать трупы царей, трупы сильных, трупы тысяченачальников, трупы коней и сидящих на них, трупы всех свободных и рабов, и малых и великих”. Затем живущие на земле собираются, чтобы подготовиться к битве. “И увидел я зверя и царей земных и воинства их, собранные, чтобы сразиться с Сидящим на коне и с воинством Его. И схвачен был зверь [живым] и с ним лжепророк, производивший чудеса пред ним, которыми он обольстил принявших начертания зверя и поклоняющихся его изображению”. Таким образом, второй зверь представлен уже не как земная сила, а как пророк - разумеется, ложный. Все, что могло направить людей по ложному пути перед первым зверем, в течение долгого времени находилось в его руках, теперь же об этом ничего не говорится. Сейчас в руках лжепророка сосредоточена вся духовная власть. Под словом “духовная” подразумевается, конечно, та, что развращает души.

“Оба живые брошены в озеро огненное, горящее серою”. Так, за одно мгновение, осуществлён вечный суд. Они пойманы с поличным, совершив чудовищное преступление и подняв мятеж; так была ли какая-либо нужда в судебном разбирательстве?

“А прочие убиты мечом Сидящего на коне, исходящим из уст Его, и все птицы напитались их трупами”. Их, как двух вождей, тоже постигла ужасная участь.

Összeférhetetlenség Krisztussal.

 

Összeférhetetlenség Krisztussal.

"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden". (2Kor 5, 17)

  Az újjászületés Istentől származik az egy  ajándék amit az életünk során bontunk ki aprólékosan. Az aki ezt megkapta, új teremtés a régi testiség elmúlt. Az újjászületéssel új felismeréshez jutottunk, az ige a Szent Szellem által él bennünk. Erről sokat írnak és beszélnek, de a gyakorlatban aki Krisztus nevét hirdeti annak legalább Isten természetét kell hogy birtokolja, ez a minimum, tehát minden ami nem Krisztusé az ítélet alatt van. A gondolkodás gyökeres megváltozása elvileg, a tiszta forrásból való információt az élet vizét issza. Isten Szelleme de még közelebbi meghatározással Krisztus Szelleme azon dolgozik, hogy már az újjászületett hívő szellemét megtisztítsa a pejvától a konkolytól a salaktól a testi gondolkodás maradványaitól, gyakorlatilag, mert Isten mindent megadott a hívő számára még azelőtt mielőtt megszületett, de a kegyelem nem lenne kegyelem, ha az aki Krisztus nevét vallja, egy szempillantás alatt tökéletessé válna. A tökéletesség Krisztusban található meg. A kegyelem azért értékes, mert Isten tökéletes de az ember nem az, és annak okáért az életünk során szükségünk van a kegyelemre. Aki azt gondolja magáról, hogy tökéletes annak így szól Krisztus: " Jézus így válaszolt: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonodat, és oszd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem". (Mt 19, 21).

 Ezt nem tudja megtenni a testi húsvér ember, azért Jézus látta az ifjú szívét és ragaszkodását a földi dolgokhoz.

 "És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata." (Róm 12, 2)

 Az összeférhetetlenség jeleit tapasztalhatjuk magunkban lépten nyomon, de vigyázzunk ennek a megítélésében, mert egy mély szakadék választja el a szellemi vakságot a szellemi látástól. A testi húsvér embernek megvan a saját megítélése mindenről, azt követi amit jónak lát. A szellemi látó felismeri Krisztusban mi a jó és mi a rossz Isten szemében. Nem magából indul ki, hanem Isten szemszögéből látja a dolgokat. Ennek az eredménye az, hogy mindent amit gondol amit tesz az ilyen ember, Isten dicsőségét hirdeti. Minden ami nem tiszta, az zavaros vizekből való, ehhez tartoznak a vadhajtások, amik nem hoznak termést. Ami nem hoz termést az ahogyan a szalma széna elég Isten megpróbáltatásaiban.

  "Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé." (Róm 8, 9)

"Akié a Fiú, azé az élet, aki­ben nincs meg Is­ten Fia, az élet sincs meg ab­ban". (1Jn 5)

 Tehet e az ember valamit annak érdekében, hogy a Fiú valósággá váljon benne? Nem tehet semmit, ha tesz Isten akaratán kívül teszi, ha lép akkor is, mert Isten hatalmában van ez minden. A járásunk a megitélésünk a gondolkodásunk a felismerésünk és az igazi Krisztus követésünk, mégha gyengeségben is, de inkább gyenge legyek Krisztusban, mint hogy erős a világ elméjében. Ki ki állapota szerint ítélheti meg, hogyan viszonyul a tökéletes Isten által kinyilatkoztatott igazsághoz. Ha az elménk a fentieket vagyis a szellemit keresi a lábunk is követi és arra jár ami kedves Istennek. Ez ilyen egyszerű. 

"Mert lesz idő, ami­kor az egész­sé­ges ta­ní­tást nem vi­se­lik el, ha­nem sa­ját kí­ván­sá­ga­ik sze­rint gyűj­te­nek ma­guk­nak ta­ní­tó­kat, mert visz­ket a fü­lük, és az igaz­ság­tól el­for­dít­ják a fü­lü­ket, de a me­sék­hez oda­for­dul­nak". (2Tim 4, 3)

"Ha va­la­ki hoz­zá­tok megy, és nem ezt a ta­ní­tást vi­szi, ne fo­gad­já­tok be há­za­tok­ba, és ne kö­szönt­sé­tek, mert aki kö­szön­ti, kö­zös­sé­get vál­lal az ő go­nosz cse­le­ke­de­te­i­vel". (2Jn 1, 10)

 Ez már annyira elveszett a kereszténység soraiban, hogy azt már remélni sem lehet, hogy valami megváltozzon. Isten semmi görbét nem egyenesít ki, hanem ujjat teremt.

 Kedves olvasó, részese vagy e Krisztus kegyelmében, ha igen kövesd az igét mert csak Isten nyithatja meg a hallásodat és szemeidet ha meghallod az éltető igéjét ami számodra parancs lesz, mert aki megtartja és megőrzi Isten parancsolatait, annak örök élete van Istenben.

 

" Mert ha a ba­kok és bi­kák vére meg a te­hén ham­va a tisz­tá­ta­la­nok­ra hint­ve meg­szen­tel a test tisz­ta­sá­gá­ra,( az ószövetség szerint) mennyi­vel in­kább Krisz­tus vére, aki az örök­ké­va­ló Lé­lek ál­tal ön­ma­gát ál­doz­ta fel szep­lő­te­le­nül Is­ten­nek, meg­tisz­tít­ja lel­ki­is­me­re­te­te­ket a holt cse­le­ke­de­tek­től, hogy az élő Is­ten­nek szol­gál­ja­tok. És ezért új szö­vet­ség köz­ben­já­ró­ja ő, mert meg­halt az első szö­vet­ség alatt el­kö­ve­tett bű­nök vált­sá­gá­ért, hogy az el­hí­vot­tak el­nyer­jék az örök­ké­va­ló örök­ség ígé­re­tét". (Zsid 9, 13-14)

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZEMÉLYISÉG

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZEMÉLYISÉG: "..hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk" (Jn 17,22) A személyiség az a sajátos, kiszámíthatatlan valami, amirõl úgy beszélünk,...

"...ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel?"

 

"...ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel?"

 Azzal kezdeném az írásomat, hogy előre bejelentem, hogy én az Isten eleve elrendelésében a predesztinációban hiszek. Biztos vagyok benne, hogy nem magamtól lettem erről meggyőzve. Nagyon erős érvek bizonyítják a Szentírásban ennek az igazát. Már azelőtt erről a témáról írtam egy cikket "A kereszténység futószalagja" címmel.   "https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2022/04/28/a_keresztenyseg_futoszalagja"

 Nagyon sarkítom ezt a témát, mert igazából erről könyvet lehet írni, de van egy barátom, testvér az Úrban, aki ezzel a témával alaposan is foglalkozott. Nem keresztényi narratívája sok keresztény számára idegen. Akit ez érdekel azt a címet is megadom. "https://gabipeti.blogspot.com/2022/01/vak-vezet-vilagtalant.html"

 Az evangélizációs szolgálatok káros hatásai, amikor egy igehírdető szakosítja a témát, kiáll egyetlen céllal, hogy Krisztusról beszéljen az Isten határtalan szeretetéről, és megtérésre búzdítsa hallgatóit amit előre metodikusan megszervezet. Az Úr a tanítványait azzal a paranccsal küldte a világba, hogy tanítványokká tegye a népeket. Azt mond­ta ne­kik: Men­je­tek el az egész vi­lág­ra, hir­des­sé­tek az evan­gé­li­u­mot min­den egyes te­remt­mény­hez! Aki hisz és meg­ke­resz­tel­ke­dik,  (bemerítkezik) üd­vö­zül, aki pe­dig nem hisz, el­kár­ho­zik. (Mk 16, 15). Tehát az evangélium hirdetésének célja, hogy eljusson az örömhír minden teremtményekhez, de nem az a célja, hogy toborozzunk mindenáron tömegeket Krisztus köré. A könnyelműség jellemzi ezeket az evangélizációkat, de még az elnevezés is hibás, emberi kitaláció.  Így szól az Úr: "Ha va­la­ki hall­ja az én be­szé­de­met, és nem tart­ja meg, én nem íté­lem el, mert nem azért jöt­tem, hogy el­ítél­jem a vi­lá­got, ha­nem hogy meg­ment­sem. Aki meg­vet en­gem, és nem fo­gad­ja be az én be­szé­de­i­met, van an­nak íté­lő­bí­rá­ja: az a be­széd, ame­lyet szól­tam, az íté­li el majd az utol­só na­pon". (Jn 12, 47). Ezekben a szavakban nincs részrehajlás, tehát nem az a kérdés hogyan, hanem mit mond az igehirdető. Jézus Krisztus eljött ebbe a világba, hogy összeszedje az Ő neve köré az övéit, mindazokat akik elvesztek a világban. Akiket Isten kiválasztott a világ teremtése előtt Krisztusban. Taszító és vonzó is egyben, mert megosztja az embereket. Így szól az Úr: "Ne gon­dol­já­tok, hogy bé­kes­sé­get sze­rez­ni jöt­tem a föld­re; nem azért jöt­tem, hogy bé­kes­sé­get hoz­zak, ha­nem hogy kar­dot. Azért jöt­tem, hogy meg­ha­son­lást tá­masszak az em­ber és az ő apja, a le­ány és az ő any­ja, a meny és az ő anyó­sa kö­zött, és hogy az em­ber­nek el­len­sé­ge le­gyen sa­ját ház­né­pe. (Mt 10, 34-35).

 Tehát a cél nem vallásos emberek futószalagon gyártása, hanem a kiválasztottak keresése, nem azért mert Isten az Atya vak és tudatlan, hanem hogy megmutassa a világegyetem, az angyalok előtt dicsőségét az üdvösség által, hogy imádók serege vegye körbe az örök hajlékába itt a földön és a mennyben. A kegyelem szolgál ennek érdekében. "Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." (Mt 9, 13). Az igazak már elvesztek saját igazságukban, a bűnösök meg bűnbánatra térnek új felismerésre az ige hallatára. Így nyilvánulnak meg az elveszettek az angyalok előtt. És ez minden a hit által amit Istentől kapott, hogy senki ne dicsekedjék. Ha valaki nem érti miről írtam itt, akkor ugyancsak a Szentírásból idézek egy részletet végezetül, mert hozzátenni nem lehet semmit. 

 "Amint az meg van írva: Já­kó­bot sze­ret­tem, Ézsaut pe­dig gyű­löl­tem. Mit mon­dunk te­hát? Va­jon nem igaz­ság­ta­lan­ság ez Is­ten ré­szé­ről? Sem­mi­kép­pen! Mert Mó­zes­nek ezt mond­ja: Kö­nyö­rü­lök azon, akin kö­nyö­rü­lök, és ke­gyel­me­zek an­nak, aki­nek ke­gyel­me­zek. Azért te­hát nem azé, aki akar­ja, nem is azé, aki fut, ha­nem a kö­nyö­rü­lő Is­te­né. Mert azt mond­ja az Írás a fá­ra­ó­nak: Azért tá­masz­tot­ta­lak té­ged, hogy meg­mu­tas­sam raj­tad ha­tal­ma­mat, és hogy hir­des­sék ne­ve­met az egész föl­dön. Azért akin akar, kö­nyö­rül, akit pe­dig akar, meg­ke­mé­nyít. Mond­hat­nád azért ne­kem: Ak­kor mi­ért hi­báz­tat en­gem? Hi­szen ki áll­hat el­le­ne az ő aka­ra­tá­nak? De hát ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel? Va­jon mond­ja-e a ké­szít­mény a ké­szí­tő­jé­nek: Mi­ért for­mál­tál en­gem ilyen­re? Avagy nincs-e a fa­ze­kas­nak ha­tal­ma az agya­gon, hogy ugyan­ab­ból a gy­ura­dék­ból az egyik edényt dí­szes­re, a má­si­kat pe­dig kö­zön­sé­ges­re ké­szít­se? Is­ten pe­dig, ami­kor meg akar­ta mu­tat­ni az ő ha­rag­ját, és meg akar­ta is­mer­tet­ni az ő ha­tal­mát, nagy bé­ke­tű­rés­sel el­szen­ved­te a ha­rag edé­nye­it, ame­lyek ve­sze­de­lem­re ké­szül­tek, azért, hogy meg­is­mer­tes­se az ő di­cső­sé­gé­nek gaz­dag­sá­gát az ir­ga­lom edé­nye­in, ame­lye­ket ele­ve di­cső­ség­re ké­szí­tett. Ilye­nek­nek hí­vott el min­ket is, nem­csak a zsi­dók, ha­nem a po­gá­nyok kö­zül is,....."

Az élő hit meggyógyít.

 

Az élő hit meggyógyít.

"Ami­kor el­men­tek Je­ri­kó­ból, nagy so­ka­ság kö­vet­te őt.

És két vak, aki az út mel­lett ült, ami­kor meg­hal­lot­ta, hogy Jé­zus arra megy el, így ki­ál­tott: Uram, Dá­vid­nak Fia, kö­nyö­rülj raj­tunk!

A so­ka­ság pe­dig rá­juk szólt, hogy hall­gas­sa­nak, de azok an­nál in­kább ki­ál­tot­ták: Uram, Dá­vid­nak Fia, kö­nyö­rülj raj­tunk!

Jé­zus meg­állt, meg­szó­lí­tot­ta őket, és azt kér­dez­te: Mit akar­tok, hogy cse­le­ked­jem ve­le­tek? Azt, Uram – fe­lel­ték –, hogy meg­nyíl­jék a sze­münk. Jé­zus meg­szán­ta őket, meg­érin­tet­te a sze­mü­ket, és nyom­ban vissza­nyer­ték lá­tá­su­kat, és kö­vet­ték őt". (Mt 20, 29-33).

 Számtalan eszmék, ideológiák, tudományok, tanítások látnak napvilágot ebben a világban. Az úgynevezett orvostudomány minden eredményével és kudarcával együtt a test és a lélek ( nem szellem) gyógyításával foglalkozik. Egyesek szerint sok esetben kárt okoznak az embernek. De ezt hagyjuk másokra, akik belelátnak a mélységekbe, mi folyik az orvostudomány berkeiben. A mi dolgunk szellemit összekapcsolni a szellemivel. 

 A fent idézet megtörtént epizódott vesszük górcső alá. Ne legyen a szándékunk, hogy betűire boncolgassuk, mert arra nincs idő és kapacitás. A legfontosabb az, hogy Jézus a Messiás eljött népéhez, Izrael házába, pogány földekre nem tette a lábát. Ez volt az elsődleges célja a próféciák beteljesülése ami maradéktalanul meg is történt. Születésétől fogva egy utat kellet járnia ami a feszületen ért véget. 

 Isten aki ember testét öltötte magára, eljött a földre világosságot hozva a sötétben ülőknek. Útja során irgalmasság teljes munkáját végezte a hit fiait dicsőség fiaivá tette. Maga Isten ember képében megjelent Izraelben. Mindent amit tett az Atya akaratából tette, a Teremtő Isten számára nincs semmi lehetetlen, betegeket gyógyított halottakat támasztott fel. A prófécia szerint elhozta Izrael számára a szabadulást. De az övéi nem fogadták be. Az ördögök űzése a lelki szegények vigasztalása csak az előjelei voltak a királyságának, ami aztán Isten akaratának végső és egyetlen célja a bűn megváltása a golgota hegyén a feszületen, Krisztus győzelme a sátán és a halál felett. A sátánt a feszületen győzte le, a halál pedig nem fogott rajta harmadnapra feltámadt. 

 De mit meríthetünk a fent idézett történetből mi akik az üdvösség útjára szánt az üdvözítő Isten. 

 A Jerikóból az átkozott városból a Jeruzsálemi úton ment Jézus és a sokaság követte. A sokaság látta, hogy nem egy egyszerű prófétát támasztott fel Isten Izraelben, a csodák láttán azonnal királlyá akarták emelni. Egy egyfajta pártosságot fedezhetünk fel a tömegek, tanítványok részéről. Egy olyan jelenséget amit ma is tapasztalunk az elnökjelöltek választási kampánya során, amikor az elnökjelölt a nép közé vegyül az úton. Körbeveszik a bizalmasai és testőrei. Nem engedik a személyek közeledését, elhárítják a tolakodókat. Ez mind személytelen folyamat, hacsak a reklám kedvéért nem vesz az ölébe egy kisgyermeket vagy kezet fog egyes személyekkel. Ez történ akkor is amikor a tömeg követte az a sokaság akik aztán később kiáltották "feszítsd meg". 

 De az Úr meghallja a hit kérését és fontosabb dolga nem is akad attól, hogy Isten mindenható hatalmával feleljen a hit kérésének.

 A mai lármás életünkben is elnyomja a tömeg a hit szavát, ezer hangok és jajok között mit sem törődünk embertársainkal, de ezt az Úr nem is várja el tőlünk, hogy tévedhetetlenül halljuk meg az igaz hit kérését másoknál, ez mai napig Isten hatalmába van, hiába a mi felvilágosúlt gondolkodásunk és ismeretünk nem a mi dolgunk felelni a hitre, a mi dolgunk, hogy ne gátoljuk azokat akik Istenhez fordultak. Mivel is gátolhatjuk őket? - azzal, hogy valami fontosabbat állítunk eléjük a magunkéból. A saját pártosságunk, vallásosságunk a saját meggyőződéseinkel traktáljuk az őszinte zsenge lelkeket. "Test­vé­re­im, a mi di­cső­sé­ges Urunk­ba, a Jé­zus Krisz­tus­ba ve­tett hi­te­tek ne le­gyen sze­mély­vá­lo­ga­tó. Mert ha be­megy hoz­zá­tok a gyü­le­ke­zet­be egy arany­gyű­rűs fér­fi fé­nyes öl­tö­zék­ben, és be­megy egy sze­gény is pisz­kos ru­há­ban, rá­te­kin­te­tek arra, aki fé­nyes öl­tö­zé­ket vi­sel, és azt mond­já­tok neki: „Te ülj ide szé­pen”, és a sze­gény­nek ezt mond­já­tok: „Te állj ott, vagy ülj ide a zsá­mo­lyom mel­lé”, nem ke­rül­te­tek-e el­lent­mon­dás­ba ma­ga­tok­kal, és nem let­te­tek-e go­nosz gon­dol­ko­zá­sú bí­rák­ká? (Jak 2, 1-3). 

 A két vakot az út szélén semmibe vették a tömegek, mert szegények és tehetetlenek voltak. Nagyon komolyan gondolom azt, hogy egy csepp gonoszság se kerüljön a szívünkbe, ne legyünk személyválogatók, felosztva a miénket a nem  mieinkkel. Isten ember szerető attól függetlenűl kicsoda és milyen egzisztenciális háttere van. Pedig a sátán arra törekszik, hogy ellentéteket szítson az emberek között. Hagyjuk a teljes döntést az Úrra, Ő nem téved soha. 

Amikor megkérdezte Jézus a vakokat " mit akartok, hogy cselekedjem veletek", azok azonnal azt mondták, hogy nyíljon meg a szemünk. Ez volt számukra a legfontosabb. Ők szenvedtek a vakságuk miatt. Ezt az Úr tudta, de mégis megkérdezte. Mi milyen szükségét érezzük magunkban? Mi a legfontosabb számunkra, a pénz az egészség, boldogság, ezt kívánjuk naponta magunknak és barátainknak. Mitől szenvedünk mindinkább? Az anyagiak miatt boldogtalanságunk miatt, vagy vannak még sürgősebb szükségeink? De csak egy kell, hogy térjünk meg az Úrhoz a legfontosabbal, hogy nyissa meg a szemünket. A vakok hallották Jézus közelségét, tehát az alkalom adódott számukra, hogy megragadják a lehetőséget. Volt e ilyen alkalom kedves olvasó az életedben, hogy semmi másra nem vágytál,  az ige hallatára szükségét érezted, hogy az Úr gyógyítson meg szellemi vakságodból. Vagy inkább garasokért könyörögsz az út szélén? Ha ráismersz arra mi a legfontosabb az életedben, akkor fennhangon kiálts az Úrhoz, kiáltsd túl a környező zajos világot, ha akarod Uram ments meg engem minden bűntől csírázott vadhajtásoktól az életemben. A hitre az Úr azonnal válaszol, megérinti minden olyan részedet ami gátolja az üdvösség útjára lépésedet. A reakció sem marad el, mert ha átéled ezt az újjászületést, követni fogod új erővel és hálával Istent dicsőítve. Az élet minden buktatóját könnyen hidalod át, mert a bűn súlya nem nehezedik rád többé. Egészen új utak nyílnak meg előtted, ha nem képmutató a hited, Isten könnyen fog vezetni utadon, mert mindent úgy fogsz látni ahogy az valójában van. A bizalom teljességében add át magad Isten kegyelmi vezetésének az élet minden apró részletében. Emberek vádaskodásai olyanok lesznek számodra mint az esőcsepp kopogása az ablakon. De ha úgy gondolod, hogy tehetetlen vagy, nem tudsz meg se mozdulni, mert amit akarnál nem tudod megtenni, s amit nem akarsz azt megteszed. Bízva bízzál az Úrban ha hited arra irányít amerre Jézus jár, kövesd őt, mert meg tud szabadítani bénaságodból, mert ha van hited, Ő látja azt.

"És íme, hoz­tak hoz­zá egy ágyon fek­vő béna em­bert. Jé­zus lát­ta a hi­tü­ket, és azt mond­ta a bé­ná­nak: Bíz­zál, fiam! Meg­bo­csát­tat­tak bű­ne­id.

Né­mely írás­tu­dó ek­kor így szólt ma­gá­ban: Ez Is­tent ká­ro­mol­ja.

Jé­zus, is­mer­ve gon­do­la­ta­i­kat, azt mond­ta: Mi­ért gon­dol­tok rossz­ra szí­ve­tek­ben? Mert mi könnyebb, ezt mon­da­ni: „Meg­bo­csát­tat­tak a bű­ne­id”, vagy ezt mon­da­ni: „Kelj föl és járj!”? De azért, hogy meg­tud­já­tok, hogy az Em­ber­fi­á­nak van ha­tal­ma a föl­dön a bű­nö­ket meg­bo­csá­ta­ni – ek­kor azt mond­ta a bé­ná­nak –: kelj föl, vedd a nyo­szo­lyá­dat, és menj haza! Erre az fel­kelt és ha­za­ment. (Mt 9, 2-6).

Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretete.

 

Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretete.

"….. Krisz­tus lak­jon hit ál­tal a szí­ve­tek­ben a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve és meg­ala­poz­va, hogy ké­pe­sek le­gye­tek meg­ér­te­ni min­den szent­tel együtt, hogy mi a szé­les­ség, hosszú­ság, ma­gas­ság és mély­ség, és meg­is­mer­jé­tek Krisz­tus min­den is­me­re­tet fe­lül­ha­la­dó sze­re­te­tét, hogy így be­tel­je­sed­je­tek az Is­ten egész tel­jes­sé­gé­ig. Aki ké­ré­se­ink és gon­do­la­ta­ink mér­té­kén fe­lül is ké­pes min­dent bő­sé­ge­sen meg­ten­ni az ő ben­nünk mun­kál­ko­dó ere­je sze­rint, azé a di­cső­ség az egy­ház­ban Krisz­tus Jé­zus ál­tal, min­den nem­ze­dé­ken át örökkön örökké. Ámen". (Ef 3, 17-20).

 Pál apostol az efézusiakhoz írt levele szellemi magaslatok kijelentése, ugyanis az efézusiak nagyon jól álltak szellemi megértésben, nem alkalmaz fedést, dorgálást és ezért alkalmasságot nyert, hogy az apostol olyan kijelentéseket tegyen ami lehetővé tette számunkra is a megismerést, ama titkokat amit Isten még a teremtés előtti időktől titkolt a nemzedékek előtt a gyülekezetről. Ennek okáért mi is az egyházban Krisztus által szellemi áldásokat nyerünk. De az idő folyamán enyhült az efézusi gyülekezetben az első buzgó szeretet. Ezt a Jelenések könyvében olvashatjuk. " De az a pa­na­szom el­le­ned, hogy az első sze­re­te­tet el­hagy­tad. Em­lé­kezz vissza azért, hon­nan es­tél ki, és térj meg, és az előb­bi cse­le­ke­de­te­ket cse­le­kedd, kü­lön­ben ha­mar el­jö­vök el­le­ned, és ha nem térsz meg, ki­moz­dí­tom gyer­tya­tar­tó­dat a he­lyé­ből. (Jel 2, 4). Bizony ez be is következett a Krisztus után a negyedik évszázadban, elfáradtak az üldöztetésben, álhatatságuk alább hagyott, ugyanis az első szeretetet elhagyták, és azokat a csodás Isten Szellemének erejével véghez vitt cselekedetek végérvényesen elapadtak, megjelent az intézményesített úgynevezett kereszténység, felváltotta a kereszténység összeolvadása a világi hatalommal, ezt megfigyelhetjük a hét gyülekezet hronológiájában. A gyertyatartó jelképezi Krisztus fényét a világ felé a gyülekezetek által, de ezek a gyertyatartók az Úr tüzes szemei előtt vannak, éles átható szem ami mindent lát úgy ahogy van leplezetlenül, nem a földön hanem a mennyben ahol az Úr közötte jár, de a hívő számára ez nem kelt félelmet, mindinkább a gyengeség és tökéletlenség ellenére örülhet, hogy Krisztus kegyeibe fogadta: " Írd meg, ami­ket lát­tál (Jánosnak szólt), és amik van­nak, és amik ezek után tör­tén­nek: a hét csil­lag tit­kát, ame­lyet lát­tál az én jobb ke­zem­ben, és a hét arany gyer­tya­tar­tót. A hét csil­lag a hét gyü­le­ke­zet an­gya­la, a hét gyer­tya­tar­tó pe­dig a hét gyü­le­ke­zet." (Jel 1, 19)

De ez a gyertyatartó ki volt mozdítva a helyéről mint tiszta világító lámpás itt a földön, és többé nem említik a gyülekezetekhez való üzenetekben, már az első efézusi gyülekezet idején hanyatló tendenciát követett a gyülekezet mint igaz tanú ezen a földön. Nagyon nagy tévhitben élnek sokan ma, hogy azt gondolják az első szeretet visszatér az egyházba. Ha ez így lenne akkor Isten ugyanolyan cselekedetekkel áldaná meg a hívőket mint az első idők gyülekezetében. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a mai gyülekezet és a hozzá tartozó hívők, olyakat tudnak cselekedni ami világosan arra mutat, hogy megújította Isten a végidőkben áldásait ebben a formában. Betegek gyógyítása sőt halottak feltámadásának kisérlete, meg, hogy a szó ereje jobbá változtatja a világot általuk. Ezt mi hívők nem látjuk a Szentírásban. Ezt követhetjük a Jelenések könyve 2,3 fejezeteiben. De ami ránk tartozik az utolsó négy gyülekezet, azok akik megmaradnak az Úr eljöveteléig. A laodiceai gyülekezethez írt üzenet

"...tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy sem hi­deg nem vagy, sem for­ró. Bár­csak hi­deg vol­nál vagy for­ró! Így, mi­vel lan­gyos vagy, sem hi­deg, sem for­ró, ki­köp­lek a szám­ból". (Jel 3, 15). Itt már szó sincs világító gyertyatartóról. A gyertyatartók a mennyekben Krisztus előtt sértetlenűl állnak, de ez nem jelenti azt, hogy azt amit mi tévesen hiszünk, hogy a mai kereszténység Krisztus világosságát tükrözik mint világító lámpás, túlzás nélkül mondhatom, hogy sötétség jellemzi a milliárd nagyságú kereszténységet, mert széles úton jár. Ez egy nagy banális tévedés ha valaki azt hiszi, hogy a kereszténység Isten gyülekezete. És aki ilyen formában kereszténynek vallja magát, az közösséget vállal bűneivel. Engedékenységem miatt néha én is az igaz hívőt, kereszténynek definiálom. Már csak az érthetőség kedvéért. Én nem tartom magam kereszténynek, inkább igyekszem követni Krisztust, álszentség és álszerénység nélkül. 

 Elvagyunk ragadtatva az evangélium áldásos kijelentéseitől, magunkra szabjuk őket, de van egy nagyon káros hatása, hogy ha a Szent Szellem pecsétje nincs rajta, mert egész más időkről szól és más embereket hívott akkor és ma. Az újszövetség áldásait élvezzük a Krisztus kiontott vérének szövetsége által, Isten megalapozta egyházát felmérhetetlen szeretetében, ez az amit titkolt azelőtt, de az evangélium tartalmaz nem csak kegyelmet, hanem próféciákat is, előrevetíti a jövő eljövendő történéseit, Krisztus tanubizonysága a Jelenések könyvében, ami kitárja előttünk a végidők hitetlenségét az emberekben és a rájuk zúdoló itéleteket. A szeretetről szó sincs, mert teljesen elhidegült,  ellangyosodott a vallásosság és a széleskörű teológiai tudás miatt. De Isten nem hagyja el az övéit soha, egy figyelemre méltó üzenetet tolmácsolt a gyülekezet angyalának, ami ugyancsak a gyülekezet végidejéről tanúskodik, ez a filedalfiakhoz szánt üzenet többek között: 

"...tu­dom a te dol­ga­i­dat, íme, egy nyi­tott aj­tót ad­tam eléd, ame­lyet sen­ki be nem zár­hat, és bár ke­vés erőd van, még­is meg­tar­tot­tad be­szé­de­met, és nem ta­gad­tad meg az én ne­ve­met. Íme, én adok ne­ked a Sá­tán zsi­na­gó­gá­já­ból, akik zsi­dók­nak mond­ják ma­gu­kat, és nem azok, ha­nem ha­zud­nak; íme, én meg­te­szem ve­lük, hogy el­jöj­je­nek, és le­bo­rul­ja­nak a lá­bad előtt, és meg­tud­ják, hogy én sze­ret­lek té­ged. Mi­vel meg­tar­tot­tad ki­tar­tás­ra intő be­szé­de­met, én is meg­tar­ta­lak ( más fordításban " kimentelek" vagy kiragadlak a kísértések ideje elől) té­ged a meg­pró­bál­ta­tás ide­jén, amely az egész vi­lág­ra el­jön, hogy meg­pró­bál­ja a föld la­ko­sa­it." (Jel 3, 8). Az egyház el lesz ragadva és nem vesz részt a kísértések idejében. 

Nem mélyedek bele ennek a résznek magyarázatába, de a testvéri szeretet jellemezte a filadelfiaikat. Nem véletlen, hogy a földrajzi elnevezésnek a görög fordítása " testvéri szeretet". 

 Visszatérve a kezdeti igékhez, bizony azok nem az örömhírt idézik, hanem a gyülekezet egészséges fejlődését segítik, ugyanis az efézusiak már elhagyták a kezdeti igehirdetést ami a gyülekezetben már nem volt szükséges, az evangélium a kifelé a világnak szól, a gyülekezetben meg akik már felnőttek " A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek gyakorlott ítélőképességük van a jó és a rossz megkülönböztetésére". (Zsid 5, 14). Azok a helyi gyülekezetek akik nem tudják megrágni, megemészteni a kemény eledelt, azoknak ahogy Pál apostol írta a korintusiaknak: "Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el," (1Kor 3, 2). Ezek a közösségek állomásoznak de inkább mint az Izrael fiai a sivatagban egy hegy körül jártak ugyanazon az úton körbe körbe.

 Ha a szellemi életben eljutottunk egy sorompóhoz, tovább nem tudunk haladni, ez egy jó alkalom, hogy megvizsgáljuk mi miatt állított meg Isten. Mi akadályozza fejlődésünket, hiszen a Szent Szellem nem mértékkel ad, miért vagyunk szellemileg elsorvadva. De az ige kimondja, megismétlem: " Krisz­tus lak­jon hit ál­tal a szí­ve­tek­ben a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve és meg­ala­poz­va, hogy ké­pe­sek le­gye­tek meg­ér­te­ni min­den szent­tel együtt, hogy mi a szé­les­ség, hosszú­ság, ma­gas­ság és mély­ség, és meg­is­mer­jé­tek Krisz­tus min­den is­me­re­tet fe­lül­ha­la­dó sze­re­te­tét, hogy így be­tel­je­sed­je­tek az Is­ten egész tel­jes­sé­gé­ig".

 Pál apostol itt négy mértékegységről ír, mai nyelven négy dimenzióról. A természeti ember még ha ateista is, ha eszes Istentől kapott tehetség, akkor megismerheti a magasság szélesség és hosszúság a természetben található teremtés anyagi mértékeit, ez a természettudomány a metafizika stb. kutatásai alapján, de Isten mélységét vagyis bölcsességének mélységét ami elsőfokon a feszület, Krisztus halála és feltámadása azt nem mérheti meg. Az a hit által ismerhető meg, ezt nevezi a Szentírás szellemiségnek. Tehát az anyagi léten túl van a szellemi. De ez a szellemi nem filozófiai ismeretek ami elég tág értelmű, hanem Krisztus megismerése a felülhaladó szeretete ami minden értelmet felül múl. Tehát mint élő kövek építik Isten házát, szeretetben hitről hitre haladva együtt a gyülekezetben, amíg el nem jő a tökéletesség, átível nemzedékről nemzedékre. Így épül Isten gyülekezete és nem topoghat egy helyben a felismerésben. Ezt a funkciót tölti be a gyülekezet. Egymást építve szellemi hajlékunkat, ugyanis ez már az örökkévalóság kezdete itt a földön. Hiszen sokat olvasunk a hit gyümölcséről ami elkísér minket az Isten mennyei házába. De mi mint testben élők korlátozottak vagyunk, gondolataink, kéréseink vagy nem is kérjük és megkapjuk, teljes mértékben nem látjuk Isten akaratát a mindennapokban, csakis gyermeki bizalommal tudjuk megtenni azt is amire nem is gondoltunk: "Aki ké­ré­se­ink és gon­do­la­ta­ink mér­té­kén fe­lül is ké­pes min­dent bő­sé­ge­sen meg­ten­ni az ő ben­nünk mun­kál­ko­dó ere­je sze­rint, azé a di­cső­ség az egy­ház­ban Krisz­tus Jé­zus ál­tal". 

 Összegzésben azt tudom mondani, hogy keressük Isten igazságának bölcsességét és az Úr elvégzi általunk mindazt amit elrendelt, a szeretet jegyében.

 

FacebookTumblrTweetPinterestTetszik

0

Szólj hozzá!

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: BŰNBÁNAT!

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: BŰNBÁNAT!: "Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre.." (2Kor 7,10) A bűnösségről való meggyőződés...

Szellemit, Isten szellemével vizsgáljuk.

 

Szellemit, Isten szellemével vizsgáljuk.

" Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket. Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik. Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van." (1 Kor 2,-12...16).

 A világ szelleme, hemzseg a démonoktól. Annyira telített velük ez a világ, hogy ember legyen a talpán ha kiismeri magát benne. Az ellentétek világában élünk, a viszályok is abból adódnak, mert minden ember a maga igazát bizonygatja, ami ezer és ezer ellenérvekbe ütközik. Ez így van a lelkes szellemek terén is. A teológia, istenismereti tan, amit iskolák teológiai felsőfokú egytemek keretei közé szorítottak, a nebulók oktatása céljából. A rangsorolás, a buzgóság fokától függ, akik elsajátították a tanított anyagot, jelesen kerülnek ki ezekből az intézményekből és jogot kapnak tanítani másokat. Ez egy kiterjed háló ami ellepi és fogságba tartja a kereszténységet. De az úgynevezett amatőr lelkipásztorok is akiket egy közösség emel piedesztálra. Az önkényes szolgák is helyet kapnak eme nagy házban amit mi kereszténységnek nevezünk. Az Úr ezt lombos fának nevez, aminek a lombjai között az égi madarak lakoznak. "Más pél­dá­za­tot is mon­dott ne­kik: Ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a mus­tár­mag­hoz, ame­lyet az em­ber el­vet a szán­tó­föld­jé­be.

Ki­sebb ez min­den mag­nál, de ami­kor fel­nő, na­gyobb min­den ve­te­mény­nél, fává lesz, úgy­hogy el­jön­nek az égi ma­da­rak, és fész­ket rak­nak az ága­in. (Mt 13, 31).

 Ha figyelmesek vagyunk ez a példázat azt fejezi ki, hogy az ember vetette el a mustármagot. De a következő példabeszéd még világosabban fejezi ki ezt: "Más pél­dá­za­tot is mon­dott ne­kik: Ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a ko­vász­hoz, ame­lyet vett egy asszony, és be­le­ke­vert há­rom mér­ce liszt­be, mire az egész meg­kelt. (Mt 13). Pál apostol meg nagy háznak nevezi: "Egy nagy ház­ban pe­dig nem­csak arany- és ezüst­edé­nyek van­nak, ha­nem fa- és cse­rép­edé­nyek is, és azok kö­zül né­me­lyek tisz­tes­ség­re, né­me­lyek pe­dig kö­zön­sé­ges hasz­ná­lat­ra va­lók. Ha te­hát va­la­ki meg­tisz­tít­ja ma­gát ezek­től, tisz­tes­ség­re való edény lesz, meg­szen­telt és hasz­nos a gaz­dá­nak, min­den jó cse­le­ke­det­re al­kal­mas". (2Tim 2, 20).

 "A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik. Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van.". Tehát akit az Úr megáldott kegyelmével és új felismerésre jut, annak az Úr gondolatai élveznek prioritást. Így a Szent Szellemnek szabad cselekvése van az ilyen emberben. Nincs korlátozva, mert Krisztus szabadság törvénye él benne. Egy ilyen embert nevez az ige szelleminek, ez által védve van minden vádaskodástól. Egyszerűen lepereg róla a vád a gúnyolódás, mert a sátánnak nincs fogása rajta.

 Tehát Istentől kapott szellem kiszorítja a világi szellemet gondolkodásunkból, ez egy folyamat, mert az embernek meg kell tanulnia Isten engedelmességét. De ez az út irgalommal, kegyelemmel teljes.

 Adjuk át magunkat bizalommal Istennek közvetlenül, gondoljuk át mit tanítanak nekünk a papok a teológusok, és tisztuljunk meg a salaktól, hogy tudjon vezetni minket mint gyermekeit ebben a sötét világban az örökkévalóságba.