A blog célja, hogy minél jobban megismerjük Istent, Jézus Krisztust, a Biblia szellemi tanításával.
Rendszeres olvasók
2023. május 13., szombat
Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ÉPÍTS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG SZÁMÁRA❣️
A tudás jótékonysága és veszélyei
A tudás jótékonysága és veszélyei.
"És ha prófétálni is tudok, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok". (1Kor 13)
Ma a tudásról az ismeretről elmélkedünk, ezek egyáltalán nem rossz dolgok, de a fenti ige egy olyan abszolút lehetőségről beszél amit ember nem érhet el még ha arra törekszik kitartóan. Magyarázatra nem szorul a szeretet fontossága, mert az mindennek az alapja. Azért inkább azt reflektálnám, hogy miért is van az úgy, hogy az embernek az ismerete korlátolt, még ha Krisztusban is van és Krisztus benne van, megkapta a Szent Szellem ajándékát a prófétálást és a titkok kutatását és egyéb jeles szellemi ajándékokat. Ez egy hívő ember számára nem is kérdés, mert minél jobban megismerjük Krisztust annál jobban felismerjük gyengeségeinket, a gyengeségben a kegyelmet és Isten kegyelmi ajándékait. A "ha" szó feltételes módban azt jelenti, ha így is lenne, akkor sem tudná meg az ember Isten titkait, mert az egy lepecsételt könyv ami Isten kezében volt addig amíg nem támad fel az akinek joga van felnyítni azt. Azért teszi Isten egy fundamentális alapra a hitet és szeretetet ami nem a tudáson alapszik hanem a tudás épül rá, tehát Krisztus az alapja mindennek. De Istennél még vannak olyan titkok amit nem fedett fel csak részben előre vetít a Szentírás szövegében, például az idő mikor következnek be a próféciák. Ennek van több bizonyítéka, mindegyikkel nem foglalkozhatunk. A hétpecsétes titok, amiről most szó lesz, már megvan nyitva és János apostolnak megvolt mutatva.
"És láttam a trónon ülő jobb kezében egy belül és hátul teleírt könyvet, lepecsételve hét pecséttel, és láttam egy erős angyalt, aki hangosan kiáltott: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem abba betekinteni." (Jel 5, 1-2)
Jelenések könyvének elején olvashatjuk, hogy egy angyal Jánosnak megmutatja mindazt amit Jézus tanubizonysága a múlt a jelen és a jövőt illeti. Isten az angyala által megmutatja számunkra is, hiszen János apostolnak parancsba adta, hogy ne titkolja el azt amit látott. Ezért érdemes ezt megismerni olyan szinten, amilyen szinten ez lehetséges.
János látta a trónon ülőt akinek a jobb kezében volt egy könyv. Sokan azt gondolhatják, hogy ez a Bibliára utal, pedig nem, mert a Biblia Isten kijelentése az emberek felé, amit nem titkolt el.
Metaforikus képek megjelenítése a Bibliában gyakori és aki szellemileg értelmezik, akkor többet ért meg belőle, mert a Szellem a mi szellemünkkel együtt vezet a megismerés útján. A könyv fogalmát a mai napig megőrizte Isten minden nemzedék számára, de itt egy olyan könyvről beszél amit Isten lepecsételt olyan tökéletesen, hogy senki nem nézhetett bele.
Ez a lepecsételt könyv ami belül és hátul is tele volt írva az Isten előre vagy eleve rögzített terve. A könyv nem akkor lett teleírva amikor a történések a teremtéstől fogva folytak ( nem a Biblia ami évszázadok folyamán íródott), azok az írások amikben le volt írva minden ami meg fog történni, bizony az Istennél volt az idők kezdete előtti örök időktől lepecsételve, az idők során semmi sem volt hozzáírva. Ezt bizonyítja a hatodik fejezetben kijelentett jövőkép. Ami a pecsétek felnyitására jogosult az Isten Báránya. Nagyon fontos a meghatározás, hogy itt nem a Messiást vagyis Krisztus nevét mondja ki, hanem utal mindarra a jogra ami a Bárányt illeti, hiszen csak annak van joga aki megöletett, aki Krisztus a Felkent Isten szolgája, de a Báránya is egyben, de a hangsúlyt a Bárányra teszi itt. A Jelenések könyvében Krisztus neve nem szerepel, mert az már a múlté, Isten akaratát teljesítette itt a földön, és egy olyan név mint Krisztus a jövőben nem jelenik meg, mert az aki eljött és győzött a feszületen, feltámadt harmad napra egy új korszakot nyítva, vagyis megnyílt az ég mindazok számára akiket Krisztus vagyis a Megváltó Messiás örök hajlékába fogadott a hit által, eljön még egyszer, de a világ számára már nem mint Krisztus a Megváltó, hanem a nagyhatalmú Király, akinek a nevét nem ismerik mert titok. Izrael szabadítója a várva várt Messiás Izrael számára, de a világ számára ítélet.
"És láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak neve Hű és Igaz, aki igazságosan ítél és harcol, és a szeme olyan, mint a tűzláng, és a fején sok korona volt, és a neve volt rá felírva, amelyet senki sem tud, csak ő maga, és vérbe mártott ruhába volt öltöztetve, és így hívták őt: Isten Igéje". (Jel 19, 11-12) Kezdetben az Ige Istennél volt, " Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige". (Jn 1). Ezt ne felejtsük el soha, hogy Isten az örök Ige tehát Teremtő aki szavával teremtett mindent ami a mennyben a földön a föld alatt, az árnyvilág a seol a mennyország és a pokol is az Ő hatalmával teremtett. Az Ige, az aki Isten, visszajön, hogy mindent az Ő akarata szerint rendbe tegyen. Úgy a földön is mint a mennyben is és az ég alatt, ahogy Jézus is, imára tanította a tanítványait.
Ez a jelenet itt a következő hatodik fejezetben az első pecsétet igazolja. " Láttam, amikor a Bárány felnyitotta a pecsétek közül az elsőt, és hallottam, amikor a négy élőlény közül az első azt mondta, mintegy mennydörgésnek szavával: Jöjj! Láttam, íme, egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj volt, és korona adatott neki, és kivonult győztesen, hogy győzzön. (Jel 6, 1). Itt rövid elő képet látunk, mindannak ami megfog történi azon a napon amit az Írás Úr napjának nevez. De ha az Úr megjelenik egy szempillantás alatt, és minden teremtmény meglátja, az nem jelenti azt, hogy ítéletei a földön is egy szempillantás alatt megtörténik. Dániel próféciája szerint és Jézus kijelentései arra utalnak, hogy ez a megpróbáltatások ideje hét évig fog tartani. A fehér ló és lovasa a tiszta, makulátlan az igazság hatalmát ábrázolja. A ló és a lovasa a hatalom jelképe, magától érthető, hogy a fehér lovon ülő az aki legyőzte a világot. A többi utána következő pecsétek felnyitása is lovasokat ábrázol az ötödik pecsétig. Ezek mind hatalmasok Isten eszközei az itéletek,( nem az utolsó ítélet a fehér szék előtt ami az ezeréves királyságot követi), azok a szörnyűségek amiket a földön lakók tapasztalni fognak.
Azután részletesebben leírja János apostol, amit tévesen apokalipszisnek nevezünk. Azért gondolom, hogy tévesen, mert az csak egy része a Jelenések könyvének, az egész könyv Jézus bizonyságtételéről szól. De nem is fontos, hogy nevezik, az a fontos, hogy mit tartalmaz.
Nos, a pontos tudást nem birtokolja senki az emberek közül, mert Isten teljes tudása határtalan, az ember meg egy korlátolt entitás, ha szabad így kifejeznem magam. Az embert Isten bevonja terveibe, de átfogó teljes megismerés lehetetlen, az Isten nagysága és mértéktelensége miatt, mert Isten Szellem, Jézus Isten Fia jelentette ki az Atyát ember ábrázatában. Isten csakis azért tette ezt, mert nagyon is tudta, hogy megalázva magát bűnös ember képében, így tudja megismertetni önmagát az emberekkel. De ez nem jelenti azt, hogy Istent megismerhetjük teljességében, akkor istennek kell válnunk. Ezt megtette Krisztusban, hogy általa megismerjük az Atyát, Jézus Krisztus isteni mivoltát a korlátolt testi avatarján keresztül. De ha tudomány és a titkok kutatásába mélyedünk, elveszünk benne, a fontos Isten a Jézus Krisztus cselekedetei, amik Isten az Atya szeretete, és abban látjuk meg, hogy minden tudás és felismerés hatalma a hit és a szeretet, ami életet ad nem csak nekem, neked hanem általunk is. Mert nincs nagyobb bölcsesség annál, amit Isten az ember kezébe adott, hogy osztogassa mindazt amit az Úr gyarapítani akar. Minden időtálló kincs a föld mélyén rejlik, a gyémánt az arany az ezüst, azt kibányászva tűzben megpróbálva, nemessé válik, megmarad örökre, de ami a felszínen van, a széna, szalma amit a tűző nap kiszárít és élettelen lesz, tűzben elégetik, az nem örökli a mennyeknek országát. Tehát a felületesség nem álja ki a próbát, csakis a mély hit és az abból kifolyó cselekedetek.
Tehát egy ember sem tudja kielégíteni a tökéletesség igényét, csakis Krisztus testében a tagok egysége ahol a fej maga Krisztus, akitől minden szellemi ajándék származik tagonként szétosztva kinek milyen arányban, de a leggyengébb a legtöbb törődést igényel, a szeretet a köteléke minden egységnek, és Krisztus teste nem hasonúlhat meg csak azért mert valaki több ajándékot kapott az Úrtól, a fizetség mindenkinek azonos, az örök élet Istennel.
"Mert Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alábbvalónak nagyobb tisztességet adott, nehogy meghasonlás legyen a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról.
"Ha szenved egy tag, mindegyik tag vele szenved, ha dicsőségben részesül egy tag, mindegyik tag vele örül. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. (1Kor 12, 24-26). Ez ilyen egyszerű, de a gyakorlat másat bizonyít gyakran. Talán csak azért mert a széleskörű ismeret a tudás nem abból a forrásból táplálkozik amit Jézus adott. Minden egyszer megszűnik, a próféciák a tudás a nyelvek is megszűnnek, de a szeretet az örök, itt van Isten bölcsessége, hiszen ami az embernek magasztos az Isten előtt semmiség, még ha Istentől is származnak is a kegyelmi ajándékok, azok sem öröklik Istennek mennybeli országát, csakis a szeretetből fakadó gyümölcs az örök, amivel fel van díszítve a mennyei Jeruzsálem mint a menyasszony a vőlegény örömére.
2023. május 8., hétfő
A szentek és angyalok imádata.
A szentek és angyalok imádata.
" Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölnek engem". (2Móz 20, 4)
"Én, János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam. És amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki nekem ezeket megmutatta. Ő pedig azt mondta nekem: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és a te testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv beszédeit. Az Istent imádd!" (Jel 22, 8)
A kegyelem nem hatalmaz fel arra, hogy Isten törvényét elhagyjuk, hiszen a törvény szent, Istentől való. Ha nem is betartani minden betűét, de tisztelni kell mert annak szellemi értéke van. A bálványok utálatosak Isten szemében. Ez így volt a testi népével kapcsolatosan, Izraelben és meg is maradt minden időkben. A bálvány imádók azok a pogányok, akik misztikus erőt vélnek hinni a néma, halott tárgyban.
A teljesen vak és süket nemzetség Isten helyet vagy gyanánt a láthatatlant láthatóvá faragja groteszk módon, és leborul előtte, azt teszi láthatóvá amit nem látott. Krisztus a feszületen, a Szűz Mária a szentek imádata, sőt az okkultizmus szerteágazó hatása alatt vajúdó nemzetség jellemzi a kereszténységet. Most már a Kálvin és Luther által kiharcolt puritanizmust is a protestánsok félre dobták. Krisztust is kezdték képeken ábrázolni és az angyalokat. Fétis a kereszt imádata ami egetverő hazugság. Átvették a keresztényi ünnepeket a katolikusoktól. Az új keletű evangélikus gyülekezetekben pedig észrevehetők az okkultizmus ördögi jelei. Ez mind nem csak egyszerű testiségre utal, hanem sötét erők győzelme amit Isten örökségének nevezünk.
De mindezeknek meg kell történnie, mert a hitehagyott ember magára veszi ítéletét, gyarapítja és súlyosbítja az ítélet mértékét. Ezt most nem hiszi el, hiszen nem látja sem hallja az apostolok figyelmeztetését az evangélium mondanivalóját. A testi húsvér ember szereti a kielégülést legyen az bármi, csakhogy igazolja saját magát, megelégedve azzal ami teljesíti vágyát. A vallási büszkeség a szentek imádata mindet kisajátít magának, még azokat is akik a sátánt szolgálják és szolgálták. Egy Istenhez megtért lélek nem követi ezeket a hazugságokat. Isten keresi mindazokat akik igazságban és szellemben imádják Istent.
A sátán a szavaknak hétköznapi jelentőséget tulajdonít. Pedig a szavak változatossága üzeneteket továbbít. Ahogy a kürtnek a hangja vagy harcra hív vagy pihenőre szólít fel. A katonák meg tudják különböztetni a kürt hangját. Akkor a keresztények miért nem tudják megkülönböztetni, hogy Isten mire teszi a hangsúlyt kijelentett szavában? Nézzük milyen súlya van ránk is ezek az alábbi szavak akiknek az apostol intézett a kemény nyaku zsidók felé. De a kemény nyakúság az a kereszténységet is jellemzi. Vannak kivételek, de ez elenyésző, elvesznek a kétmilliárdos tömegben.
"Az ég a trónom, a föld meg lábamnak zsámolya, micsoda házat fogtok ti nekem építeni – kérdi az Úr –, vagy melyik az a hely, amelyen lenyugodhatom?
Vajon nem kezem alkotta-e mindezeket? Kemény nyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, ti mindig szembe szegültetek a Szent Szellemnek, ti éppen úgy, mint atyáitok. A próféták közül ugyan kit nem üldöztek a ti atyáitok? Megölték azokat, akik előre hirdették amaz Igazságosnak eljövetelét, kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek, akik a törvényt angyalok rendezésével kaptátok, de nem őriztétek meg."( Apcsel 7, 49..53)
Ezek a szavak nem türtek megbocsátást, hiszen a Szent Szellemet káromolták. Ugyanez vár mindazokra akik a Szent Szellemet káromolják és csúfságot űznek ami szent Isten szemében, az a Messiás kiontott vére.
2023. május 7., vasárnap
Isten elítéli a gonoszokat.
"Mert nem kímélte Isten a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe vetette őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és a régi világot sem kímélte, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét, akit nyolcadmagával megőrzött, amikor özönvizet bocsátott az istentelenek világára. Sodoma és Gomora városait elhamvasztva pusztulásra ítélte, hogy példát állítson azoknak, akik majd istentelenkedni fognak. Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét. Az Úr meg tudja szabadítani a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig megtartja az ítélet napjára, hogy bűnhődjenek". (2Pt 2, 4-10)
Ez lenne a szerető Isten? Aki elpusztít nem kímél, a pokol mélyére veti a teremtményét? Bizony ez az Igaz Isten. Isten nem tűri az fajtalanságot és idejekorán ítélte el a fajtalanokat Sodomában és Gomorában, ezt fogja tenni továbbra is. Ezek mind istentelenségek ami nem tűr halasztást. Ma egy olyan világ kezd kibontakozni, amiben Isten szavát publikáló embert bíróság elé vihetik. A homosexualítás kérdése egyértelműen Isten ítéletével végződik, és aki ezt reflektálni meri, akkor bajba eshet.
Az idő ami adatott, az a kegyelmet jelenti Istentől. Az időben mennek végbe a folyamatok, ez egy kísértésben élő világ, ahol rendeződnek a dolgok, ki kinek a rabja, de Isten irgalmának és kegyelmének az ideje is. Ma van a kegyelem napja, és semmi nem történik meg az ígért ítéleteiből, amíg az idő nem teljesedik be. Az emberiség hozzászokott a háborúkhoz a természeti katasztrófákhoz, hogy ezek a dolgok megtörténnek az ember gyarlósága miatt. De a remény a békére fennáll, mert a háborúk után ujra építik a városokat. De ha Isten ítéli meg jogosan az embereket, azután nincs újjáépítés. Se Sodoma se Gomora nem lett visszaépítve. Se a vízözön előtti világ nem lett visszaépítve. A mai napig sem tudják még ha akarnának is felépíteni az egyiptomi piramisokat, amiket a régi világ nemzetsége épített. Isten mindig lapozz egyet és újat teremt. Krisztus Isten küldötte az Üdvözítő emeli ki a kisértésből ( nem a kísértéstől) a kegyeseket, akik ahogy Lót is annak idején egy olyan világban élt választása szerint, istentelenségben elfajzott, de az Úr meg menekítette az ítélet alól, mert igaz lelke volt annak ellenére, látszólag szerette a világot amiben élt, de szenvedett mert az igazság gyökere benne volt Ábrahàm közösségéből kifolyólag. Ő ismerte az igaz hitet, de a világ kisértésében élt.
Vannak ilyen keresztények ma is akiknek igaz lelkük van, de annyira összefonódtak a világiakkal, hogy szemmel láthatóan nem különböznek a körűl lévő világiaktól. Ezek a világi keresztények. De ezeket az Úr megmenti mint a tűzből kikapott parazsat az ítélet napján. De vigyázat!!! Ez nem szabály, hanem kivétel, mert Isten ha ismeri is őket, elenyésző lehet a számuk. Lót és családja kalandos módon volt kimenekítve Isten ítélete alól. Az ellenpélda, Noé példája az igazi tanúbizonyság, aki épített egy bárkát hosszú időn át, és erre neki Isten megadta az időt. Isten ítélete nem érintette, viszontagságok nélkül menekült meg az özönvíztől.
Összefoglalásként, Isten ismeri az övéit, attól függetlenül milyen körülmények veszik körűl. De az áldásokat azok élvezik akik Isten akaratának megfelelnek. Akik építik Isten egyházát, azok munkája gyümölcsöt hoznak Isten országában, azok akik passzívan csak léteznek, azokat is megmenti az Úr, de úgy mint a tűzből kiragadottat.
"Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá! Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra, mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mint aki tűzön ment át". (1Kor 3, 10-14)
2023. május 6., szombat
Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: A SZERETET MÉLYSÉGE ALAPJÁN ÍTÉL
2023. május 5., péntek
Új lakásban.
"Ha tehát a lévita papság által volna a tökéletesség, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség volna arra, hogy más pap támadjon, Melkisédek rendje szerint ne pedig Áron rendje szerint?" (Zsid 7, 11)
"Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára." (1Kor 15, 53)
"Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek". (Jn 3, 7)
Az emberek érdeklődési körébe kiemelkedő helyet foglal el a halhatatlanság kérdése, vagy legalább az élet meghosszabbítása. Saját módszereit használva, kutatásokat végeznek ennek terén. A Biblia kijelenti, vagyis Isten tudtunkra adja, hogy mire van a legégetőbb szüksége a halandó embernek, ha megvan benne a halhatatlanság igénye.
De ha ez a recept kész lenne a tudományok terén, akkor is csak a kiváltságosok kapnák meg ezt az elixírt. De ez a gondolat a fantázia szüleménye, mert ez nem lehetséges, hogy ember saját magát megmentse az örök életre. Látjuk, hogy még az Áron rendje szerinti papság is tehetetlen, az is csak előképe az eljövendő igaz papnak aki Melkisédek rendje szerint jelent meg az a mennyből leszállt Messiás az örök pap, Krisztus a megváltó. Krisztusra van szükség, hogy az ember örök életet nyerjen Isten országában. Ha ezt a szükséget mélyen a szívünkben érzük, akkor semmi mást nem kell tennünk, hogy Isten, Jézus Krisztus elé menjünk terheinkkel, az összetört szívünkkel, mindaz ami gátolhatja ezt a szellemi újjászületést a kegyelemmel teljes Megváltó lábai elé borulva kérni, hogy bocsássa meg minden bűneinket a kegyelem csendes pillanatára várva. Tudva azt, hogy Isten emberismerő és tudja mi lakozik a szívünk mélyén. Ezért bízhatjuk rá magunkat, mert Ő tudja mire van még szükségünk, hogy a Szelleme megpecsételje sorsunkat, feltámasztja a mi szellemünket az ujjászületésben. Ez a feltétele a testünk feltámadásának ami a szellemünk megújulását követi egy ominózus pillanatban. Mert hús és vér nem örökli a mennyeknek országát. Azért nem mindegy egy ember számára, hogy milyen gyümölcsöket terem itt a földön, milyen szellemiség irányítja a halandó testét. Mert aki az Úré azt a Szent Szellem ajándékát kapja, aki ez által elvezeti egy testi átalakulás során Isten elé a mennyei trónja elé, halhatatlan új testében. Ez már nyilvánvaló, hogy az elsőszülött testét kapjuk meg, azt az új testet amit Krisztus Urunk kapott a feltámadása után. Ebben a testben jelenünk meg Isten előtt hibátlanul, hiszen Krisztus a tökéletesség a szentség aki viselte ezt a romolhatatlan testet érettünk meghalt és feltámadt, elkészítve ezzel új mennyei lakásunkat. Tehát az újjászületett szellemünk elhagyja a húsvér testünket és átköltözünk egy új testbe. Ha itt a földön tagonként Krisztus teste vagyunk, otthon a mennyekben felöltjük a halhatatlanság testét.
Ez a remény éltet minket aki már itt a földön Krisztusban van és Krisztus őbenne. Ezért legyünk figyelmesek, hogy mit szól Isten szava ennek a csodás átváltozás elérése érdekében. Ez a reménysége a hívő léleknek és örömhír a bűnnel megterhelt ember számára, hogy Isten gyermekei új élete itt veszi kezdetét és felszabadultan a bűn terhe alól örökli Isten országát.
2023. május 4., csütörtök
Melyik törvény a legnagyobb.
"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.
Ehhez hasonló a második: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták". (Mt 22, 36-39)
Egy írástudó szerette volna csapdába csalni Jézust, vagyis kísértette kérdésével, vajon ismeri-e a törvényt? Jézus egyszerűen válaszolt amiben benne volt a törvény egésze. Tudni illik, hogy a törvény útvezető Krisztushoz. A törvény nem igazítja vagyis nem üdvözíti az embert, de ezen felül ahogy a tízparancsolatnak titulált ige tartalma, elsősorban Istenhez való szeretetről szól. Mai napig senki sem tudja ezt a parancsolatot teljesíteni a szó szoros értelmében ha Isten nem működik közre. Az első parancsolat a teljességet kívánja az embertől, hogy ha ezt teljesíteni tudná, nem lenne szükség Krisztusra. Senki sem tudja szeretni Istent teljességében, mert a tökéletlen nem tud tökéletesen szeretni. De Isten nem hagyta ezt befejezetlenül, ugyanis elküldte a földre a szeretet tárgyát, vagyis a tökéletességet, Isten Fiát a Messiást, aki kijelentette az emberek felé a tökéletes szeretetet. Benne találjuk meg Isten teljességét.
"Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben övé legyen az elsőség. Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség, és hogy általa békéltessen meg mindent magával úgy a földön, mint a mennyben, békességet szerezve keresztjének vére által". (Kol 1, 17-19)
Bizony, Krisztus nélkül elveszett volna minden, írmagja sem maradt volna az emberi lénynek, ha Isten irgalmával nem küldi hozzánk a Messiást minden tekintetben, nem csak szóban de cselekedetében kimutatta Isten szeretetét az emberek iránt, ezt a görög nyelvben külön szóval jelzik "agape". Valójában a hús ember nem tudja szeretni Istent úgy ahogy azt Isten elvárja. Azért a Szent Szellem tölti be az emberben Krisztus szeretetét, és csakis benne tudjuk felölteni Isten szeretetét.
"Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet, elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke." (Kol 3, 12-13)
Ha ezek bennünk nincsenek meg, hiába minden igyekezet, Istent nem elégíti ki a mi életünk, mert nem látja Krisztus szellemét csírázni, és megvalósulni, ha nem is azonnal, de ahogy a magból kicsírázott növény sem lesz azonnal lombos fává, úgy mi is türelemmel várjuk Isten kegyelmét és növekedést adó szellemi gazdagságát.
"Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé". (Róm 8, 9)
2023. május 3., szerda
Isten a hit forrása.
"Mert a nekem ( Pálnak) adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell, hanem józanul gondolkozzék mindenki az Istentől neki adott hit mértéke szerint." (Róm 12, 3)
A hit forrása Isten a tőle kapott mértéke szerint. Nem láthatjuk és nem is mutathatjuk magunkat többnek amik vagyunk. Ezt egyszerűségnek, szerénységnek nevezhetjük. A legjobb példakép az Ábrahám, őt nevezi Isten a hit atyjának. Minden ember hisz valamiben, olyan dolgokban ami láthatatlan, misztikus megfoghatatlan. Abból a hitből igyekszik megteremteni szemmel látható gyakorlati dolgokat. De a hamis hit, ami nem Istentől ered, az megbukik a vizsgán. Az ember bűne a gőg a büszkeség és a többször említett egocentrikus állapot. Az ilyen emberek ha egy céllal csoportosulnak, mindig bajt okoznak magukra és a világra nézve is. A rokon lelkek vonzzák egymást, megtalálják a közös nyelvüket, de egymástól független csoport vagy vallás vagy bármilyen kongregáció nem értik egymást még ha egy nyelven is beszélnek. De a történelemre visszatekintve látjuk ennek kezdetét,
" Ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet az emberek fiai építettek. Ezt mondta az ÚR: Íme, e nép egy, és az egésznek egy a nyelve, de munkájának ez csak a kezdete. Bizony semmi sem gátolja, hogy véghezvigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás beszédét!" (1Móz 11, 4-6).
A szétszórtság ez, Istentől való, nem azért mert Istentől származott ez a gondolat, hanem az emberek büszkeségből fakadóan cselekedet Isten. Szűkítve e gondolat körét, a vallások sokszínűségét említeném. Egy halandó ember nem tudja eggyé kovácsolni a kereszténység sőt a világvallásokat egy csoportba. Ezt ökumenikus istentisztelet vágy vezérlő igyekezzetnek konstatálhatjuk. A húsvér embernek ez jószándéknak tűnik, de Isten előtt utálatos. A bűn az ami akadályozza meg ezt a folyamatot. Az ember részleges sikereket is elérhet, hiszen a bábel tornya is megépülni látszott, de végeredményben elérte Isten ítélete.
Az Istentől kapott hit a tiszta forrásból ered, ami életet ad aki azzal oltotta szomját. A hit embere tudja, józanul felismeri Isten terveit, és az élővíz az ige nem a büszkeségét táplálja, éppen fordított eredményt hoz abban a lélekben aki Isten ismeretében gazdagodik, vagyis Krisztust megismeri, ennek eredménye az önbizalom halála.
Szemtanúi vagyunk ennek a keresztényi gőgnek a vallási büszkeségnek szerte a világon. Lucifer bűnét jellemzik az égigérő templomok tornyai a szószékek magaslatai az szolgák felmagasztalása az eszközök megszentelése és sorolhatnám. Ez minden de nem Istentől való hit.
"Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, addig távol vagyunk az Úrtól, mert hitben járunk, nem látásban. Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. De akár itthon, akár a távolban vagyunk, az a célunk, hogy elnyerjük tetszését. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt". (2Kor 5,6-9)
2023. május 2., kedd
Az Isten akarata szerint.
"Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk". (Jak 1, 18) "Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". (2Kor 5, 21)
"Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte". (Ef 1, 4)
Az Isten akarata az, hogy az elveszett lelkeket Krisztushoz vezesse. Ez változatlan tény. Kedves olvasó, ha kitartóan keresed Isten akaratát, akkor jó úton jársz, Isten az Atya gyermekének fogadott még a világ teremtése előtt. Ha engedsz az Isten Fiának, ha meghallod hívó szavát, akkor biztos, hogy követni fogod, még ha az első lépéseid bizonytalanok is. Egy tapasztalt Krisztus követői sem mondhatják magukról, hogy mindennel megpróbáltatott és megállt az igazságban. Ez a belső harc ami jellemzi a hívőt ha fel is van vértezve Isten fegyverével is, akkor is a saját harcunkat meg kell vívni önmagunkkal. Persze ez nem véres harc, hiszen az Isten igaz igéje által megszült lélek már túl van minden halált hozó harcokon ami megölte benne az egóját, vereséget nem szenved mert Krisztus megharcolta érettünk, hogy békességét megkapjuk. De igaz az is, hogy ha az óemberünket Krisztus le is győzte, de az állandóan fel akar támadni." Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek! Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok". (Róm 6, 13). Azért is éberek és figyelmesek leszünk, mert a sátán nem alszik. De ez az éberség és rátermettség nem görcsöl minket, mert bizalmunk Krisztusban van. Előre nem attól félünk, hogy hibázhatunk, hanem a szeretet a Krisztusban való bizalom könnyűvé teszi és szabaddá teszi járásunkat.
" Ekkora bizalmunk a Krisztus által van Isten irányában. Nem mintha a magunk rátermettsége alapján ébredhetnének ilyen gondolataink, ellenkezőleg a mi rátermettségünk Istentől való, aki bennünket elégségeseknek talált arra, hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem szellemnek kiszolgálóivá legyünk, hiszen a betű megöl, a szellem ellenben megelevenít" ( 2 Kor 3,- 4..
6).
2023. április 30., vasárnap
A kincs ami Istennél van.
A kincs ami Istennél van.
"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10, 27-29)
Ebben a rövid részletben amit Jézus mondott az őt kérdőre vont zsidóknak, benne van sűrítve minden tanítás és igazság magáról Jézusról az Atyáról és az Ő örököseiről. Mert ki örökli a mennyeknek országát? - akik hisznek az örök életben, vagy akik hallgatnak Jézus szavára? A gazdag ifjú akit az Úr megkedvelt, ő is hit az örök élet létezéséről, de mégsem örökölte az elmondottak szerint, mert nem hallgatott Jézus szavára és nem követte Őt, mert nem tudta teljesíteni Jézus szavait. Azt sem látta meg, hogy az örök élet az maga Jézus. A nagy gazdagság volt fontosabb számára ami lekötötte őt a földhöz. ( Máté 19,- 16..30). A hit amit ma már teljesen elszenesítettek azzal, hogy azt hírdetve, hogy aki hisz Isten Fiában annak örök élete van. Ez igaz is, de kevesen követik Jézust, mert ha hiszik is, hogy Ő az örök élet, és mégis a maguk útját járják, az azt jelenti, hogy a tudás megvan de élete az nincs. A juhai nem csak hallják a hangját hanem követik is Őt. Ezt az örök életet nem lehet elveszíteni soha, mert Istennél van elrejtve biztos helyen Krisztusban aki az Atya jobbját foglalta el a mennyben, és az övéit ismeri és nevén szólítja. Oda a sátánnak nincs se belépése se hatalma, hogy elragagyja azt a kincset az Isten Fiában hívő és Krisztust követő lelkektől. Erre azt lehet mondani, akinek nincs meg ez a kincs az nem tudja el se veszíteni, akiben meg meg van azt nem tudja elveszíteni, mert az Istenben az Atyában rejtve van.
A hitnek gyümölcseit a mennyben őrzi Isten ami már itt a földön kicsírázik, felnövekedik és gyümölcsöt hoz az elvetett magból. Aminek zsengéit a szívünkben hordjuk, ebben a testben. Az Isten bizonyságtétele bennünk megelevenedik a Szent Szellem által. Ebben a tökéletességben megkapja a tökéletest, ez a kettősség jellemzi mindazokat akiknek Isten az Atya kegyelméből az eleve elrendelt akaratából örök élete van a teljes hite által. Isten nem javít a görbét nem egyenesíti ki, hanem azt az örök életet adja az új természetet aki Krisztus. Ebben benne van a hit és gyümölcse, hiszen a hit cselekedetek nélkül halott. Mit cselekedjünk hát, hogy Krisztus örökösei legyünk? Az apostolainak így felelt.
"Akkor megszólalt Péter, és azt mondta: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk? Jézus pedig azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjáteremtett világban, amikor majd az Emberfia dicső királyi trónjára ül, ti is tizenkét királyi trónra ültök, és ítélitek Izráel tizenkét nemzetségét. És mindaz, aki elhagyta házait, fiú- vagy nőtestvéreit vagy atyját, anyját, feleségét vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem, százannyit kap majd helyette, és örök életet nyer örökségül. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első". (Mt 19, 27-29)
".... aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza a bizonyságtételt. Aki nem hisz Istennek, hazuggá tette őt, mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tett az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van". (1Jn 5, 11).
Visszatérve a fentiekhez, az örök élet elnyerése, nem a természetes ember akaratától függ. Hanem az adakozó Istentől. De ezt az evangéliumban mint egy tükörképben világítja meg. Sokszor előbbre teszi a cselekedeteket az örök élet elnyerésére. De valóban így van ez? Bizony nem, de mi a bizonyítéka annak, hogy örök életet nyertünk Krisztusban? Bizony az a belső és külső bizonyság, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez megbizonyosodik a kívűlàllók számára, hogy ebben a testben Krisztus halálát hordozzuk állandóan és az új élet magvát Krisztus feltámadását az örök életre.
A kételkedés Isten igazságában a hit küszöbén, lehet egy vízválasztó, az lehet nemes gondolatokat szül és rávezet az igazságra Isten segítségével, de lehet teljesen elfordít Istentől. Ezek azok a dolgok ami azt bizonyítják, hogy a kitartás az Istenthez való ragaszkodás is egy olyan bizonyíték ami Istentől az Atyától van. A hit megvan de sok mindenben kételkedhetünk és lehet nem értünk sok mindent. De aki ragaszkodik és áthágja az akadályokat ami az élet során elébe kerül, ez azt jelenti, hogy Isten már foglalkozik azzal a lélekkel akiket Jézushoz vezetni kíván, mert Jézus Krisztus az örök élet.
"Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, örök életetek van". (1Jn 5, 12)
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...
-
Szellemi látás. (hit-görög = πίστις -piotis) …...egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. (János 9, 25) Milyen csodálatosak az Ú...
-
Vak vezet világtalant „Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.” Miért kezdt...
-
“Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt. Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a f...
-
Isteni megbocsátás. “Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bű...
-
Backstage – avagy, a színfalak mögött. Ted Kereshe írta. Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak mind...
-
Avatar. (Ted Kereshe írta.) Bevezető. Ezek a gondolatok amit itt írásban lefektetett az író, tudós embereket, és a gondolkodásra képes ...
-
Buzgóság nem a helyes ismeret szerint. Így ír egy általam kiragadott részben Pál apostol a zsidó testvéreinek. Melyek szerint igaz az, ho...
-
A téves gondolkodásról. 2. fejezet ( bölcsesség könyve, részlet). “1. Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak: "Rövid az életünk ér...