Isten szolgája ne csüggedjen.

 "Azért mi­vel ilyen szol­gá­lat­ban va­gyunk, mint akik ir­gal­mat nyer­tünk, nem csüg­ge­dünk el,

ha­nem vissza­uta­sít­juk a szé­gyen­tel­jes, tit­kolt dol­go­kat, nem já­runk ra­vasz­ság­ban, és nem is ha­mi­sít­juk meg Is­ten igé­jét, ha­nem az igaz­ság nyílt meg­val­lá­sá­val ajánl­juk ma­gun­kat min­den em­ber lel­ki­is­me­re­té­nek az Is­ten előtt.

Ha még­is lep­le­zett a mi evan­gé­li­u­munk, azok­nak lep­le­zett, akik el­vesz­nek, akik­ben e vi­lág is­te­ne meg­va­kí­tot­ta a hi­tet­le­nek el­mé­it, hogy ne lás­sák a Krisz­tus di­cső­sé­ges evan­gé­li­u­má­nak vi­lá­gos­sá­gát, aki Is­ten képe." (2Kor 4, 1-3)

 Csüggedésre való ok, mint a tengerben a hal. De mégsem csüggedünk, mert tudjuk, hogy e világ nem méltó Krisztus evangéliumának világosságára, egy alapvető oknál fogva, hogy elméjüket megvakította e világ istene különböző hamis nézetekkel. Pál apostol azért is mondja, hogy a tiszta igaz evangéliumot hirdeti az igazság nyílt megvallásával, minden ember elé ajánlotta magát tiszta lelkiismerettel Isten előtt. Amikor szorongattatások közepette is csak az volt a célja, hogy mindenkihez eljusson az evangélium üzenete. De azt is felismerte, hogy az evangélium nem mindenkinek lesz dicsőséges felvilágosodás. Vannak olyan emberek akiknek már nincs és nem is volt lehetősége arra, hogy felragyogjon Krisztus evangéliuma, aki Isten a teremtő képmása a teremtésben, habár hallották az üzenetet, de nem fogadták be, mert nem is fogadhatják be, mert ez Isten akarata, hogy ne lássa meg Krisztus dicsőségét. Hogy miért?- azt igazán nem tudjuk, de arra következtethetünk, hogy a pre egzisztenciális lét a tükör másik oldala lehet a megoldás. Az eleve engedetlenség ami a Lucifer angyalait is jellemzi. " És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta". (Júd 1, 6). "Mert nem kí­mél­te Is­ten a bűn­be esett an­gya­lo­kat sem, ha­nem az al­vi­lág sö­tét mély­sé­gé­be ve­tet­te őket, hogy fenn­tar­tas­sa­nak az íté­let­re; és a régi vi­lá­got sem kí­mél­te, ha­nem csak Nóét, az igaz­ság hir­de­tő­jét, akit nyol­cad­ma­gá­val meg­őr­zött, ami­kor özön­vi­zet bo­csá­tott az is­ten­te­le­nek vi­lá­gá­ra." (2Pt 2, 4)

 Ha akkor Noét nem vették figyelembe aki az igazság hírnöke volt, most pedig magát a Teremtő Istent aki Jézus Krisztus személyesített meg, nem tartják méltónak ebben az istentelen világban, akkor mit várhatunk el mindazoktól akik e világ fiai. Persze hogy csüggedésre ad okot, főleg akkor ha a családban a keresztények hűtlenségét látjuk, de Isten nem akarja, hogy valaki is ezért bánkódjon vagy csüggedjen, mert Isten tudja az okot és okozatát. Ezért aki vet, úgy vessen, hogy más fog aratni, mert aki vet az nem arat, de aki vet úgy vessen, hogy az arató lássa a tiszta búzát, a konkolytól elválasztva. Ez abban fejezhető ki, hogy a vető ne a maga veteményes kertjébe, hanem Isten kertjébe szórja a magot, ami a világ, de az fontos, hogy aki vet, tiszta magot vessen, nem ferdítve el az igazságot, mert ha nem így van akkor az magára vessen ha megkapja Istentől az alkalmatlansági bizonyítványt. Ezt most nem látjuk, mert még nem jött el az ítélet napja, de az Úr napja közeleg visszavonhatatlanul, nem késik és nem siet, mert még sok dicsőség fiait irgalmában kegyelmezni akar, mert még nem teljes a létszám a pogányok között, akiket érdemesnek talált az üdvösségre. Talán te is azok közé tartozol, akiket hív az Atya, Krisztushoz, hogy oltalmat találjon benne a végső ítélet elől megszabadulva.

  A Teremtő eljött erre a földre amit maga teremtett. Felvette magára a bűnös ember képét, már több lehetősége nincs Istennek, mert mindent megtett azért, hogy az igazhitű gyermekeit Maga elé állítsa, és így szól az Úr: " Ki­je­len­tet­tem a te ne­ve­det az em­be­rek­nek, aki­ket a vi­lág­ból ne­kem ad­tál. A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták. Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem". (Jn 17, 6-7).

Gondolkodok tehát vagyok.

 Gondolkodok tehát vagyok. Villám gondolatok minden reggel.

 " Sok gondolat van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa áll meg". (Péld 19, 21).

 A gondolkodás az ember belsőjében, a szívében található. Sokan a tudósok szerint az agy az ami gondolkodik. A szentírás szerint a szív a tárháza minden jónak és gonosznak. Ez megszívlelendő, mert a szív nem az az izom ami dobog, hanem az ami szellemi entitás, Istentől kapott szellem a teremtés óta. De az a szellem megromlott a bűn által. "( Jézus) Azt mond­ta to­váb­bá: Ami az em­ber­ből jön ki, az te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert, mert on­nan be­lül­ről, az em­ber szí­vé­ből szár­ma­zik min­den go­nosz gon­do­lat, pa­ráz­na­ság, lo­pás, gyil­kos­ság, há­zas­ság­tö­rés, kap­zsi­ság, go­nosz­ság, csa­lás, ki­csa­pon­gás, irigy­ség, ká­rom­lás, gőg, esz­te­len­ség.

Mind­ezek a go­nosz­sá­gok be­lül­ről szár­maz­nak, és ezek te­szik tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert."(Mk 7, 20-22)

 Ha még mélyebben belegondolunk, ha az Úr megengedi, akkor arra is rájöhetünk, hogy mindaz amit feljebb idéztem nem is embertől hanem a sátáni kísértéstől erednek. Mert az ember szelleme eredetileg nem a rosszra volt adva Istentől, de a rossz ami hozzá csatlakozott, az a sátán műve de az ember engedetlensége miatt, annyira mély gyökeret vetett az emberben, hogy a sátán mossa kezeit, nem tartja vétkesnek magát az emberi cselekvések szörnyűségében, ahogy azt Pilátus is tette. Pál apostol ezt a belső harcot így írja le. Feltétlenűl hosszan kell idéznem, mert ezt fontos megérteni aki még nem értette meg. " Mert tud­juk, hogy a tör­vény lel­ki, de én tes­ti va­gyok, ki­szol­gál­tat­va a bűn­nek. Mert ma­gam sem ér­tem, mit te­szek. Mert nem azt te­szem, amit aka­rok, ha­nem azt te­szem, amit gyű­lö­lök. Ha pe­dig azt te­szem, amit nem aka­rok, ak­kor egyet­ér­tek a tör­vénnyel, hogy jó. Ak­kor te­hát már nem is én te­szem azt, ha­nem a ben­nem la­ko­zó bűn. Mert tu­dom, hogy nem la­kik ben­nem, vagy­is az én tes­tem­ben jó, mert az aka­rás meg­van ben­nem, de a jó vég­hez­vi­te­lét nem ta­lá­lom. Mert nem a jót cse­lek­szem, amit aka­rok, ha­nem a go­noszt te­szem, amit nem aka­rok. Ha pe­dig azt te­szem, amit nem aka­rok, ak­kor már nem én te­szem azt, ha­nem a ben­nem la­ko­zó bűn. Ma­gam­ban te­hát azt a tör­vényt ta­lá­lom, hogy jól­le­het a jót aka­rom cse­le­ked­ni, még­is a go­nosz van hoz­zám kö­zel". (Róm 7, 14-20)

Itt is láthatjuk a bűn hatalmát ami a szívből ered a csalárdá vált tiszta Istentől eredő szív. De annyira ha gyengén is követhető Isteni eredete megvan az emberben, a mag. Namost, Pál nem hagyja tanácstalanul az embert ebben a felismerésben, ami nagyon értékes, mert itt már észrevehető a Szellem jótékony munkája, mert felfedezi magában a rosszat, de tehetetlen a megszabadulásra önmagától. Aki már látja a szíve romlottságát a gondolatok kuszaságát és keresi a biztos talajt, hogy egy szilárd meggyőződéssel tudjon szabadulni önmagától, Pál folytatja a nyolcadik részben, újból fontos, hogy hosszan idézzek: " Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint.

Mert a test sze­rin­ti­ek a tes­ti­ek­re tö­re­ked­nek, a Lé­lek sze­rin­ti­ek pe­dig a Lé­lek dol­ga­i­ra. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás ha­lál, a Lé­lek sze­rin­ti gon­dol­ko­zás pe­dig élet és bé­kes­ség. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás el­len­sé­ges Is­ten­nel szem­ben, mi­vel nem en­ge­del­mes­ke­dik Is­ten tör­vé­nyé­nek, mert nem is te­he­ti". (Róm 8, 1-6)

 Így semlegesítette Isten az embert a gonosz szívének gondolataitól, még ha fel is támadnak annak csökevényei, meg is jelennek bennünk idővel, de az általános szabadulást Isten a Fiában végezte el. Aki Krisztusban van nem vétkezik soha, mert nem a test szerint gondolkodik hanem a szellem szerint amit Isten megújított. Ennek az új felismerésnek az előszobája az úgynevezett megtérés, Istenhez fordulás, várva Istentől kapott kegyelmet amit feltétel nélkül megad akkor amikor jónak látja, Isten elveszett gyermekeinek Krisztus által ad új szent életet, ezért is türelemre tanít, hogy mindazt a szabadulást megkapja úgy, hogy a szíve vágyik a jóra tudatosan, Isten az Úr pedig neki szolgál, hogy ezt mind véghezvigye. Tehát minden megmarad örökre amit Isten az Úr tanácsolt és véghez visz általunk. De minden gondolat és igaz cselekedet Istentől származik ami szentséget illeti, Krisztus vérével van meghintve, ezért kizárt a könnyelműség és világi gondolkodás. Aki Krisztusban van, az már kívülálló a világban, az csak szemlélője a világ dolgainak, ugyanis a sátánnak nincs helye Krisztusban, ő száműzve van a világba, ott az ő széles spektruma a kívánságok és testi gondolkodások tárhelye.

"Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból." (1Jn 2, 15)

Hiszük, vagy csak mondjuk?

 "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." (1Kor 15, 14)

 A Krisztusban való hit lényege, hogy feltámadt harmadnapra a halálból, ennek voltak szemtanúi nem is kevesen, mert a feltámadása után ötszázan is látták. De a legfontosabb az, hogy a hit által azoknak is hiszünk akik ezt leírták. 

" Ami kez­det­től fog­va volt, amit hal­lot­tunk, amit sze­münk­kel lát­tunk, amit szem­lél­tünk és ke­zünk­kel érin­tet­tünk az élet­nek igé­jé­ről – az élet meg­je­lent, lát­tuk, ta­nú­bi­zony­sá­got te­szünk róla, és hir­det­jük nek­tek az örök éle­tet, amely az Atyá­nál volt, és meg­je­lent ne­künk –, amit hal­lot­tunk és lát­tunk, hir­det­jük nek­tek, hogy nek­tek is kö­zös­sé­ge­tek le­gyen ve­lünk, és­pe­dig a mi kö­zös­sé­günk az Atyá­val és az ő Fi­á­val, Jé­zus Krisz­tus­sal." (1Jn 1, 1-2)

 A feltámadás ténye az ami megosztja a világot. A Krisztus feszülete bolondság a tömegek számára, mert nem tartják logikusnak, a feltámadása pedig mesének, mert lehetetlennek tartják, a természetes ember fizikai bizonyítékot akar. A hívő embernek ez mind realitás, mert ez mind a szellemi élet és gondolkodás alapköve, Krisztus feltámadt, ezzel bizonyítva az örök élet valóságát. Ha ezt nem hiszi el valaki, attól függetlenül lehet vallásos személy a hiábavalóságot követve. Izraelben is voltak olyan csoportok, vallási tekintélyek akik nem hittek a feltámadásban. Ezek a szadduceusok voltak ha nem tévedek. Azt mondhatjuk, hogy ma ez nem létezhet a keresztények között. Meg kell cáfolnom ezt a feltételezést, ugyanis a vatikáni egyetem teológusai között is vannak akik azt állítják, hogy Krisztus nem támad fel. De nem csak ezek az emberek hanem a keresztényi tömegek a viselkedésükkel azt bizonyítják, hogy nem hisznek a Krisztus feltámadásában. Szóval elismerik de cselekedeteik ellentmondanak ennek. Mert van egy alapvető fontosságú tény, idézem: " Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé." (Róm 8, 9).

 Akiben nincs meg Isten Szelleme annak a hite is hiábavaló. Mert az a hit ami csak a láthatóban hisz az nem is hit, ugyanis látja mindazt, a tárgyakban a látomásokban. Pál apostol így ír Timóteusnak: " ….hogy tartsd meg a pa­ran­cso­la­tot szep­lő­te­le­nül, fedd­he­tet­le­nül a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus meg­je­le­né­sé­ig, ame­lyet a maga ide­jé­ben meg­mu­tat az ál­dott és egye­dül Ha­tal­mas, a ki­rá­lyok Ki­rá­lya és az urak­nak Ura. Egye­dül ő hal­ha­tat­lan, aki hoz­zá­fér­he­tet­len vi­lá­gos­ság­ban la­ko­zik, akit az em­be­rek kö­zül sen­ki nem lá­tott és nem is lát­hat: övé a tisz­te­let és az örök­ké­va­ló ha­ta­lom. Ámen". (1Tim 6, 14-15).

 Ezeket az ellentmondásnak tűnő kijelentéseket csakis a Szent Szellem által érthetjük meg. A Jézus feltámadása utáni negyven nap itt a földön tartózkodott és látták őt sokan, de a mennybemenetele után elfoglalta dicsőséges helyét az Atya jobbján mint Isten, akit nem lát a hús a teremtmény a természetes ember, szem nem látja és nem hallja a fül. Ezért is szükséges az ujjászületés a Szellem által, hogy akik hordják a Szent Szellem pecsétjét, azok meghallják az igét, mert a fülük nyitva van a hallásra mindig és mindenkorra, a sírban is meghallják a harsonát az ominózus pillanatban, ami felébreszti testüket és kihozza őket sírjaikból, hogy megkapják a halhatatlan testet.. Hiszen a szelleme él de a teste még a sírban van. De csak Krisztusban, mert csak Ő halhatatlan és mindazok akik Krisztusban vannak a hit által azok örökösei Krisztusnak, tehát mindent örökölnek ami Krisztusé az új mennyei birodalomban. Ezt az örökséget rabul ejtette Krisztusban, de birtokolni kell a szellemi harc árán. A kegyelem megadta Isten minden ígéreteiben az örök életet, de mind azok győznek akik engedelmesen hallgatják Isten igéjét, felismerik akaratát és birtokba veszik lépésről lépésre az Isten igéreteinek gazdagságát. 

Alkalmasság Isten dolgaiban.

 "Nem mint­ha ma­gunk­tól al­kal­ma­sak len­nénk arra, hogy sa­ját ma­gunk el­dönt­sünk dol­go­kat. El­len­ke­ző­leg: a mi al­kal­mas vol­tunk Is­ten­től van,

aki al­kal­mas­sá tett min­ket arra, hogy az új szö­vet­ség szol­gái le­gyünk, nem a be­tűé, ha­nem a Lé­le­ké, mert a betű meg­öl, a Lé­lek pe­dig meg­ele­ve­nít." (2Kor 3, 5)

 Ez Pál apostol tanításai ami magára utal, de mindenkire vonatkozik akik a Isten szellemében forgolódik, vagyis Isten választottja egy és más szolgálatra. A szolgának csak egy Ura lehetséges, aki a szabadság igaz szellemét adta neki és segítőinek Timóteusnak, Sziluánnak és velük együtt nagy megpróbáltatások közepette mégis elvégezte szolgálatát, mert az Istentől ered. Nagyon jó ha egy testvér elindul szolgálni, tudja hogy ki küldte el, emberek vagy maga az Úr. Ennek vannak félreérthetetlen jelei. Méghozzá az, hogy képessé tette Isten arra a szolgálatra, a béklyói lehulltak, nem csak a bűn visszatartó ereje, hanem a mindenféle emberi kötelékek feloldása ami gátolhatja benne. Ez nem az elszakadást vagy elszigetelődést jelenti a közösségtől, sőt tartozást irántuk a szeretetben, a hozzáfordúlást, nem aroganciát és önkényeskedést, hanem mind ahogy megvan írva és Jézus is ezt tette az otthoniak felé fordult. Aki az újszövetség szolgája az igazságban, azt nem kötelezi semmi, csakis Isten akaratának teljesítése. Ez nagy alázatot néha áldozatot követel, a testvérek és az emberek iránti szeretete nyilvánossá válik, nem azért mert a szolgálata kedveskedik embereknek, hanem őszinte Isten előtt és nyílt levél az emberek előtt. Mindent amit tesz vagy mond teljes hittel végzi, legyen az akármilyen szolgálat nagy vagy kicsi az emberek szemében, Isten előtt hatalmas mert, Isten tette alkalmassá és tőle ered minden, a buzgóság és eltökéltség erejét is Isten adja. Minden szolga aki szolgálja az Urat, maga is átalakul Krisztus képére, ha ezt nem is látjuk és nem is vesszük figyelembe, mert ez nem testi hanem szellemi arc. Az Úr teszi mindezt, mert a Szellem megelevenít, a betű megöl, mert a betű leírja, hogy milyennek kell lenned, a Szellem meg, hogy mi lettél Isten kegyelméből.

"Az Úr pe­dig a Lé­lek, és ahol az Úrnak Lel­ke, ott a sza­bad­ság.

Mi pe­dig az Úr di­cső­sé­gét mind­nyá­jan fe­det­len arc­cal tük­röz­zük, és az Úr Lel­ke di­cső­ség­ről di­cső­ség­re ugyan­ar­ra a kép­re for­mál át min­ket." (2Kor 3, 17)

A felebaráti szeretet.

 "Mind­az, aki hi­szi, hogy Jé­zus a Krisz­tus, Is­ten­től szü­le­tett, és mind­az, aki sze­re­ti a szü­lőt, azt is sze­re­ti, aki tőle szü­le­tett. Ab­ból is­mer­jük meg, hogy sze­ret­jük Is­ten gyer­me­ke­it, ha sze­ret­jük Is­tent, és meg­tart­juk az ő pa­ran­cso­la­ta­it. Mert az az Is­ten irán­ti sze­re­tet, hogy a pa­ran­cso­la­ta­it meg­tart­juk; az ő pa­ran­cso­la­tai pe­dig nem ne­he­zek. Mert min­den, ami Is­ten­től szü­le­tett, le­győ­zi a vi­lá­got, és az a győ­ze­lem, amely le­győz­te a vi­lá­got, a mi hi­tünk". (1Jn 5, 1-3).

 Aki hiszi, hogy Jézus a felkent Krisztus a Megváltó, aki Istentől szállt alá, ebben a részben így írja, hogy Istentől született, az szereti mindazokat akik Istentől születtek. Micsoda merész kijelentés. Sokszor még magunk is kételkedünk, hogy Krisztussal egy családban vagyunk testvérek, hiszen egy a szülőnk. Krisztus az elsőszülött a testvérek között. De hogyan is van ez? Bizony, hogy felemelő hit arra gondolni is, hogy Isten kegyelmével és eleve elrendelt akaratából Isten újjászületett gyermekei lehessünk. Ez egy új család ahol nem vér szerinti rokonság köt össze, hanem Krisztus áldozati vére. De ez minden teória marad ha nincs gyakorlati gyümölcse, vagyis a hit nem halott hanem élő és tevékeny. Ha csak szóval szeretünk vagy csókkal és öleléssel, ahogy ezt Júdás is tette, közben elárulta az Urat, akkor ez csak önámítás. A szeretetről sokat hallottunk, de keveset tapasztaltunk. Az egoizmus függönye mögé rejtjük a szeretetünket. Aki azt gondolja, hogy úgy tud szeretni mint Jézus, gondolom, nagyon elbízta magát. Az isteni szeretet nem csak önfeláldozó, hanem az igazságban való élet, a parancsolatok megőrzése, ezzel, ha betartjuk, nem leszünk mások iránt sértők. Még ha az ellenségeskedés nyilai is ránk vannak szegezve, az általunk szeretet emberektől bántalmazást, nem megértést tapasztalunk, akkor is a megbocsátás szellemében gondolkozunk. Ezt az Úr sem kívánja, hogy örüljünk a felebarátaink ellenszenvének, de annak örülhetünk, hogy ha megtapasztaljuk a saját lelkünkben a megbocsátás eredményét. Azért is örülhetünk ennek, mert a parancsolatai már nem nehezek a számunkra, mert a krisztusi élet felsőfokát értük el Isten az Atya segítségével. 

"Sen­ki­nek sem­mi­vel ne tar­toz­za­tok, ha­nem csak az­zal, hogy egy­mást sze­res­sé­tek, mert aki a má­sik em­bert sze­re­ti, az be­töl­töt­te a tör­vényt. Mert ez: Ne pa­ráz­nál­kodj, ne ölj, ne lopj, ne kí­vánd – és ha va­la­mely más pa­ran­cso­lat van –, eb­ben az igé­ben van össze­fog­lal­va: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ön­ma­ga­dat. A sze­re­tet nem tesz rosszat a fe­le­ba­rát­tal. Te­hát a tör­vény be­töl­té­se a sze­re­tet." (Róm 13, 8-9).

 A szeretetet ne várjuk el másoktól, hiszen azonnal nem is értjük meg mi miért történik, nem ismerjük fel azonnal, hogy az Úr miért engedi meg, hogy testvér testvért üldözzön és bántalmazzon szóval és tettel. Az isteni szeretet saját magát teszi védőbástyájává, vagyis erőssé a jóban, attól függetlenül, hogy a reakciónk minderre néha nem felel meg hitünknek, de nem adja vissza a rosszat, hanem jóval fizet. Azért könnyű ezt megtenni, mert nem a betű törvénye szerint cselekedünk, hanem a szívünk szellemi állapota szerint, ami már olyan szinvonalon van, hogy az már természetes. Aki azt mondja, hogy szereti az embereket és testvéreit és valójában gyűlöli őket, az egyszerűen hazug, hazudik önmagának is. Ne legyünk kísértés, vagy botránkoztató viselkedésűek a számukra, azért hív ki minket a világból Isten, hogy ne a világ elemei és szellemét követve vegyüljünk el a bűnök tengerében, hiszen a hitünk legyőzte a világot, és Isten szeretet fürdőjében tisztulunk meg minden olyan dologtól ami gátol minket abban, hogy úgy tudjunk szeretni ahogy a világ nem tud. 

" Er­ről is­mer­he­tők meg az Is­ten gyer­me­kei és az ör­dög gyer­me­kei: aki nem cse­lek­szi az igaz­sá­got, az nincs Is­ten­től, és az sem, aki nem sze­re­ti a test­vé­rét. Mert ez az az üze­net, ame­lyet kez­det­től fog­va hal­lot­ta­tok, hogy sze­res­sük egy­mást." (1Jn 3, 10).

Az emberi tanok hatása és veszélyei.

 "Ez a nép szá­já­val tisz­tel en­gem, de szí­ve tá­vol van tő­lem. Pe­dig hi­á­ba tisz­tel­nek en­gem, ha olyan ta­ní­tá­so­kat ta­ní­ta­nak, ame­lyek em­be­rek pa­ran­cso­la­tai." (Mt 15, 8). Ezt mondta az Úr a farizeusoknak amikor bírálni kezdték, hogy mosdatlan kézzel esznek a tanítvànyok. A témát folytatva azért még idéznem kell: " Nem ér­ti­tek, hogy mind­az, ami a szá­jon be­megy, a gyo­mor­ba jut, és az ár­nyék­szék­be ke­rül? Ami azon­ban a száj­ból jön ki, az a szív­ből szár­ma­zik, és az te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert. Mert a szív­ből szár­maz­nak a go­nosz gon­do­la­tok, gyil­kos­sá­gok, há­zas­ság­tö­ré­sek, pa­ráz­na­sá­gok, lo­pá­sok, ha­mis ta­nú­bi­zony­sá­gok, ká­rom­lá­sok.

Ezek te­szik tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert. De az nem te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert, hogy mos­dat­lan kéz­zel eszik. (Mt 15, 17-19). Egy picit kitérek a közelmúlt koronavírus járványra, a higiéniai rendeletek amik a maszk hordozást és a gyakori kézmosást illeti, nem foglalok állást, de azt meg kell jegyeznem, hogy a félelemkeltés több kárt okozott mint a vírus. Maga a médiumok riadalom keltése és úgymond hamis tanúzása. Na de ez már lejárt lemez, de jött a következő, a háború, a világháború az atomháborúval való riogatás. Ez mind arra szolgál, hogy féljen az ember a jövőtől. Attól a jövőtől, amit már előre lefestettek az " írástudók". Ezt nevezik vélemény formálóknak vagy vágy vezérlő bölcseknek. Az emberi logikának semmi köze Isten terveinek a véghezviteléhez. Ami a háborúkat illeti azok is Isten kiszámíthatatlan végezetei. Ezt láthatjuk a múlt történéseiben, amikor Ábrahám, Gedeon, Dávid meg a királyok csatái olyan erő hátrányból győztek a túlerővel szemben, amit az emberi logika nem vehetett számításba. Az igaz, hogy Isten választott népének háborúi nem a pogányok háborúiról van itt szó. De a birodalmak bukásai is Isten tervei közé tartoznak. De térjünk vissza az eredeti témához.

"Ha te­hát Krisz­tus­sal meg­hal­ta­tok a vi­lág ele­mei szá­má­ra, mi­ért ter­he­li­tek ma­ga­to­kat ren­del­ke­zé­se­ik­kel, mint­ha a vi­lág­ban él­né­tek – ne fogd meg, meg se kós­told, még csak meg se érintsd –, ame­lyek mind arra va­lók, hogy el­fo­gyaszt­va meg­sem­mi­sül­je­nek; az em­be­rek pa­ran­cso­la­tai és ta­ní­tá­sai sze­rint, ame­lyek ugyan böl­cses­ség­nek lát­sza­nak a maga vá­lasz­tot­ta val­lá­sos­ko­dás­ban, az alá­za­tos­ko­dás­ban és a test sa­nyar­ga­tá­sá­ban, de nincs ben­nük sem­mi be­cses, csak a test ki­elé­gí­té­sé­re van­nak." (Kol 2, 20-22).

 Ennek ellenére vannak vallások ahol tiltják az egyes eledelek fogyasztását és a házasságkötést a papok számára. De rengeteg olyan sugallat is létezik ami nem egyenesen arra utal, csak áttételesen cselekvésre késztet, például, azt hirdetik, hogy aki szereti Istent a tizedet hozza be a gyülekezet perselyébe. 

" Vi­gyáz­za­tok, hogy ra­bul ne ejt­sen ti­te­ket va­la­ki böl­csel­ke­dés­sel és üres meg­té­vesz­tés­sel, amely em­be­ri ha­gyo­má­nyo­kon és a vi­lág ele­mi ta­ní­tá­sa­in ala­pul, és nem Krisz­tus sze­rin­ti. Mert ben­ne la­ko­zik az is­ten­ség egész tel­jes­sé­ge tes­ti­leg..." (Kol 2, 8)

 Az írás arra tanít, hogy ahogy befogadtuk Krisztust úgy járjunk abban az egyszerűségben ahova Isten előbb behelyezett. A többit bízzuk Istenre, hogy Ő igazítsa járásunkat, nem az emberi szabályok szerint, ami a szellemi életet jelenti. A világ a teremtés törvényei az azért ránk is vonatkoznak. Ebben a szabadságban nehéz megmaradni, mert ravasz az Isten ellensége, mindig a meggyőződés tanaival kísértet. Mert a sátán is azt mondta, hogy meg van írva, vagy még az édenkertben is azt mondta: " A kí­gyó pe­dig ra­va­szabb volt min­den me­zei vad­nál, me­lyet az ÚR Is­ten te­rem­tett, és ezt kér­dez­te az asszony­tól: Csak­ugyan azt mond­ta Is­ten, hogy a kert­nek egy fá­já­ról se egye­tek? Az asszony így vá­la­szolt a kí­gyó­nak: A kert fá­i­nak gyü­möl­csé­ből ehe­tünk. De an­nak a fá­nak a gyü­möl­csé­ből, amely a kert kö­ze­pén van, azt mond­ta Is­ten: ab­ból ne egye­tek, azt meg se érint­sé­tek, hogy meg ne hal­ja­tok. A kí­gyó pe­dig azt mond­ta az asszony­nak: Bi­zony nem hal­tok meg. Ha­nem tud­ja Is­ten, hogy ame­lyik na­pon esz­tek ab­ból, meg­nyí­lik a sze­me­tek, és olya­nok lesz­tek, mint az Is­ten: jó­nak és go­nosz­nak tu­dói." (1Móz 3, 1-4)

 Tehát így állunk a meggyőződés tanaival. Minden hamisságnak lehet alapot találni a szentírásban és rá építeni, de ne felejtsük el, hogy Isten gyermekei Isten Szelleme által vezéreltek. Aki Krisztusé annak a szelleme is az, " Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.". Ebből kell kiindulni ez mindennek a megoldása, hogy Krisztus szelleme lakozék mindazokban aki szereti Isten, úgy ahogy Isten az Atya befogadta őt, megbocsátva minden bűnét és egy új nem emberek által képzett felismerésben részesüljön, ez az örök élet titka. Hálát adunk mindenért amit Krisztus tett miértünk, az Atyának, most már a mi Atyánknak, hogy megszabadított minket minden bűntől, hogy felszabadultan tudjuk dicsőíteni Istent igazságban és szellemében, az ilyeneket keresi Isten. 

Építkezés az igazságban

 "Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja." (2Tim 2, 19).

 Ez a mondat egy kiragadott rész ebből a fejezetből, Pál apostol tanácsokkal szolgál Timóteusnak, mint hűséges szolgának. Pál apostol fecsegésnek hívja azoknak a beszédeit akik nem az igazságot hasogatják, vagyis hirdetik. "Igye­kezz ki­pró­bált mun­kás­ként meg­áll­ni Is­ten előtt, mint aki nem vall szé­gyent, és he­lye­sen ha­so­gat­ja az igaz­ság be­szé­dét. A szent­ség­te­len, üres fe­cse­gő­ket pe­dig ke­rüld, mert azok több­nyi­re is­ten­te­len­ség­re ve­zet­nek,.." (2Tim 2, 15-17)

 Na most egy olyan kemény fába vágtam a fejszét, ez a téma egy egész rétegeket kíván lehámozni vagy lefejteni, hogy megtaláljuk az igazságot. Az évszázadok során oly sok hazugság és hamisság épült és most is épül egymás tetejére, hogy ember legyen a talpán aki kibogozza hol az igazság gyökere. Ezt Pál fundamentumnak nevezi. Amikor az egyik hamisság a másikra épül, akkor az már Krisztus nevét becsteleníti. Hiába mondja Uram, Uram ha a hamisságtól nem különül el. Ez annyira elterjedt manapság, mint a rák metasztázisa, hogy már nem az igaz fundamentumra épít az ember, de Isten aki mindig hű, ismeri az övéit ebben az ember által létrehozott vallások közt, és arra buzdítja őket, hogy álljon el mindaz aki Krisztus nevét vallja a hamisságtól. Istennek teremtő szava van, benne van a Szent Szellem ereje, ha valaki meghallja Isten erre vonatkozó szavát, az már nem lesz közömbös az igazsághoz és ragaszkodik Krisztushoz, aki az alap kőszikla Isten fundamentumában. Erre a fundamentumra épül az egyház, hamisság kizárva. A kegyelem a megváltás az engesztelés az a küszöbe Isten házának, mert az igazi építő felkészült, igazsággal felövezve látja el a tevékenységét, felgyűrt ingujjal és felruházva Isten minden fegyverével lát neki Isten egyháza építésének. Isten előtt ez másképp néz ki mint ahogy mi itt látjuk a földön. Mert mi azokat látjuk akik szemmel láthatóan sikereket érnek el a vallások terén, kimondottan ismertek a világban, ami nem is rossz az emberek előtt, de mi nem látjuk a tényleges épületet, hiszen az szellemi nem tárgyi, mert nem ember által pecsételt, hanem a Szent Szellem pecsétjét viseli Isten szeme előtt. 

 Mindenki a saját lelkéhez rokon teológiát hiszi igaznak ( talán nem így van?), de itt és más helyeken ki van jelentve, hogy Isten látja igazán azt az építményt amire az igaz építőmesterek építenek élő kövekből. Erre pedig ezt tudjuk mondani, Isten az építő, mi pedig a segédei lehetünk. " Az Is­ten­től ne­kem adott ke­gye­lem sze­rint mint bölcs épí­tő­mes­ter ala­pot ve­tet­tem, de más épít rá. Vi­gyáz­zon azon­ban min­den­ki, ho­gyan épít rá! Mert más ala­pot sen­ki sem vet­het a meg­le­vőn kí­vül, amely Jé­zus Krisz­tus". (1Kor 3, 10) 

 Vigyázzon mindenki aki Krisztus nevét vallja, miképpen épít a meglévő fundamentumra aki maga a Jézus Krisztus. Nincs Krisztusban se katekizmus se vallási dogmatika se ezotéria sem liturgia se más amire építhet egy Istenhez hű szolga. Ami rajta kívül van azt a tűz emészti meg. 

 "Nem tud­já­tok, hogy ti Is­ten temp­lo­ma vagy­tok, és Is­ten Lel­ke la­kik ben­ne­tek? Ha va­la­ki Is­ten temp­lo­mát meg­ront­ja, meg­ront­ja azt Is­ten. Mert az Is­ten temp­lo­ma szent, ezek vagy­tok ti. Sen­ki se csap­ja be ma­gát. Ha kö­zü­le­tek va­la­ki bölcs­nek gon­dol­ja ma­gát ezen a vi­lá­gon, le­gyen bo­lond­dá, hogy bölccsé le­hes­sen". (1Kor 3, 16-17). De minderre az elővigyázatosságra Isten nyitja meg szemünket, ameddig vakon poroszkálunk nem tudjuk mi az amitől el kellene határolódnunk, de erre megerősíti Isten az övéit, hogy Ő ismeri mindazokat akik hisznek a szavának, hiszen ők azok a kiválasztottak akik a Pásztor hangját követik. 

Isten áldja meg mindazokat akik szükségét érzik az Isten igazsága iránt. Ebben nagy segítség Isten Szent Szelleme.

Szerezünk irgalmasságot.

 "Ne le­gyen más is­te­ned raj­tam kí­vül! Ne csi­nálj ma­gad­nak fa­ra­gott ké­pet vagy va­la­mi ha­son­mást ar­ról, ami fenn az ég­ben vagy lenn a föl­dön vagy a vi­zek­ben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tisz­teld azo­kat, mert én, az ÚR, a te Is­te­ned, fél­tőn sze­re­tő Is­ten va­gyok. Meg­bün­te­tem az atyák vét­két a fi­a­kon, har­mad- és ne­gyed­ízig azo­kon, akik gyű­löl­nek en­gem.

De ir­gal­mas­sá­got cse­lek­szem ezer­ízig azok­kal, akik sze­ret­nek en­gem, és meg­tart­ják a pa­ran­cso­la­ta­i­mat". (2Móz 20, 3-5).

 Ennyit idéztem a törvényből. De ki mondhatja meg, hogy a törvényt valaki eldobja csakis azért mert betarthatatlan? A törvény szent és Istentől való. A törvény elítéli az embert már csak azért is, mert az ember szíve csalárd a törvény egy tükör a lelkiismeret tükre, ami visszaadja, hogyan látja Isten a természetes embert. A nemzedékek bűneit hordja mindenki, és Isten akarata szerint büntetve vannak azok is akik nem is vétkeztek azzal a bűnnel amiket a felmenőik követtek el, mégis rajtunk a vétkek eredményei. A pogányság a kereszténységben ennek az eredménye, nemzedékek nemzedéken keresztül hódolnak annak a fétisnek amit Isten utál. A kegyelem nem írhatja felül a szent törvényt, de kiutat szolgál az ítélet alól. Az irgalmasság, amit Isten akar, mert nem áldozatot hanem irgalmasságot akar. "Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítélet fölött". (Jak 2, 13)

"Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." (Mt 9, 13)

 Mi vagyunk azok a bűnösök akik a felmenőink bűnét is hordjuk a sajátunkon kívűl, akikre azt mondjuk, hogy a rossz családi háttérből valók, a bűnösök, a gonosztevők. De azok akik igaznak hiszik magukat mert vallásos környezetben nőttek föl, pedig egyáltalán nem azok, nem kapnak irgalmasságot egy oknál fogva, mert nem gyakorolják az irgalmasságot mások iránt akik esetleg világiak, hanem elítélik azokat. Az emberek hívők és nem hívőkre osztják az emberiséget, de minek alapján teszik ezt? Csakis magukból indulnak ki ahogyan ezt a farizeusok az írástudók tették annak idején Krisztus előtt, mert látták, hogy Jézus bünösökkel ül egy asztalnál. A farizeusok már elítélték azokat a bűnösöket, de Jézus nem. Az irgalmasság az nem egyetértés a bűnnel szemben, hanem a naponta hétszer hetvenhétszeri megbocsátás, ahogy ezt az Úr mondta Péternek.( Máté 18). Ez sem jelenti azt, hogy hasonlóan cselekszem és egyetértek a bűnnel, hanem megértem Isten irgalmát és aszerint cselekszem. A szeretet abban nyilvánul meg, hogy semmi megbotránkoztató sincs bennem a testvérem iránt pedig irgalmasságot gyakorolok, mert én sem vagyok jobb nála, csakis az Isten kegyelme által vagyok az aki vagyok. Az Isten irgalma ment ki mindenkit abból a környezetből amibe beleszülettünk, szellemi újjászületés által, ez nem jelenti azt, hogy jobbak vagyunk mindazoknál akik utánunk jönnek majd a hitben, hiszen mi nem látunk bele az ember szívébe, azért ne ítélkezünk mások felett, hanem szerezzünk irgalmasságot.

A szeretet mindent eltakar.

 "Gyer­me­ke­im, ezt azért írom nek­tek, hogy ne vét­kez­ze­tek. És ha vét­ke­zik va­la­ki, van szó­szó­lónk az Atyá­nál, az igaz Jé­zus Krisz­tus, mert ő en­gesz­te­lő ál­do­zat a mi vét­ke­in­kért, de nem­csak a mi­en­kért, ha­nem az egész vi­lá­gé­ért is. És ab­ból tud­juk meg, hogy meg­is­mer­tük őt, hogy meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it. Aki ezt mond­ja: „Is­me­rem őt”, de nem tart­ja meg a pa­ran­cso­la­ta­it, az ha­zug, és nincs meg ab­ban az igaz­ság.

Aki pe­dig meg­tart­ja az ő be­szé­dét, ab­ban va­ló­ság­gal tel­jes­sé lett Is­ten sze­re­te­te. Eb­ből tud­juk meg, hogy őben­ne va­gyunk:" (1Jn 2, 1-4)

 Isten mindent megtett, hogy új lappal kezdhetjük életünket. Az egész világ teremtménye fordulhat hozzá, nincs személyválogatás. Ez Isten oldaláról elvégzett engesztelés. De a természetes embernek nagy kihívás megtartani mindazt amit Krisztus Urunk parancsolt az ige által. A parancsolatok megtartása a belső újjászületett ember az új szív és felismerés alkalmassága. Isten alkalmassá teszi mindazokat akik hozzá fordulnak igaz hittel. A természetes embernek gyötrelem követni Jézus Krisztus parancsolatait, még ha minden igyekezettel veti magát alá a parancsolatnak, mindig el fog bukni, éppen akkor amikor azt gondolja, hogy áll. Az ember akárki is legyen, vétkes Isten előtt, ez a természete születésétől fogva. Ebből az állapotból váltott meg Krisztus az áldozati vére által, hogy Isten az Atya előtt eltakarja bűnös mivoltunkat. Isten a gyermekeiben már nem talál bűnt, mert a Fiúban látja a tökéletességet, aki benne van már nem vétkezik soha, Isten az Atya előtt. De minderről a természetes ember, a hús mit sem tud, azért az istenismeret egy nagyon fontos tényező, de itt nem az agyunk az intellektusunk gyarapításáról van szó, hanem a befogadásról, ennek eredménye az engedelmesség. De hogyan tudnánk engedelmeskedni, ha nem hiszünk abban amiben engedelmesnek kellene lennünk. Maga a választás kérdése fontos nem az, hogy mi lesz ha… Az örömhír mindazok számára jótékonyan hat, aki elismeri, hogy egy az Úr és Isten az egyetlen akitől függ minden az élet és a halál. Aki az Urat választja az az életet választja, más megközelítésben Isten választottjai lesznek. De előbb úgy ismeri meg Istent, hogy irgalmas és kegyelemmel teljes. Isten nem kívánja, hogy a kiválasztottság terhes legyen a számukra, ezért nem ront ránk olyan parancsolatokkal amit mi nem tudnánk elhordani. Krisztus igája könnyű mindig az adott pillanatban, mert Isten tudja, hogy az igazság és istenismeret nem teljesedik ki azonnal, még ha Isten a maga oldaláról már megadta, de azt is tudja, hogy az számunkra egy folyamat, ha követjük Krisztust, Ő megnyitja az ajtót ahova beléphet az ember és közelről bensőséges kapcsolatban ismeri meg az Atyát, Jézus Krisztus valóságos személyében.

"A fi­la­del­fi­ai gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja a Szent, az Igaz, aki­nél a Dá­vid kul­csa van, és amit ki­nyit, sen­ki be nem zár­ja, és amit be­zár, sen­ki ki nem nyit­ja: tu­dom a te dol­ga­i­dat, íme, egy nyi­tott aj­tót ad­tam eléd, ame­lyet sen­ki be nem zár­hat, és bár ke­vés erőd van, még­is meg­tar­tot­tad be­szé­de­met, és nem ta­gad­tad meg az én ne­ve­met." (Jel 3, 7)

 Ezeket a szavakat egy olyan gyülekezet angyalához intézi, akiknél nem volt hiány a testvéri szeretet. Bizony ez egy régi és mégis új parancsolat, hogy szeressük ne csak azokat akik minket szeretnek, hanem ellenségeinket is akik ellenünk vétkeznek. Ezt nehéz megtenni ha nincs meg bennünk az Igazság ismerete. Az a világosság ami Jézus Krisztusban van. Tehát nem tudni, hanem benne maradni, hogy a parancsolatai ne legyenek terhelők számunkra, hanem mint egy természetes dolog. Ha vétkezünk is, tudjuk, hogy van egy szószóló az Atya színe előtt, aki érted és értem már vérével megfizetett a bűneinkért, magára vette mindazt amit mi nem tudtuk volna elhordozni.

" Aki azt mond­ja, hogy a vi­lá­gos­ság­ban van, és gyű­lö­li a test­vé­rét, az még min­dig a sö­tét­ség­ben van. Aki sze­re­ti a test­vé­rét, az a vi­lá­gos­ság­ban ma­rad, és nincs ben­ne meg­bot­rán­koz­ta­tó, aki pe­dig gyű­lö­li a test­vé­rét, az a sö­tét­ség­ben van, a sö­tét­ség­ben jár, és nem tud­ja, hova megy, mert a sö­tét­ség meg­va­kí­tot­ta a sze­mét". (1Jn 2, 9-10)

A lelki szegények nyeresége.

 "De va­ló­ban nagy nye­re­ség az is­ten­fé­le­lem meg­elé­ge­dés­sel,

mert sem­mit sem hoz­tunk a vi­lág­ra, ki sem vi­he­tünk sem­mit.

De ha van élel­münk és ru­há­za­tunk, elé­ged­jünk meg vele. Akik pe­dig meg akar­nak gaz­da­god­ni, kí­sér­tés­be meg csap­dá­ba és sok esz­te­len és ká­ros kí­ván­ság­ba es­nek, ame­lyek csak pusz­tu­lás­ba és rom­lás­ba dön­tik az em­be­re­ket. Mert min­den rossz­nak gyö­ke­re a pénz sze­re­te­te, amely után só­vá­rog­va né­me­lyek el­té­ve­lyed­tek a hit­től, és sok gyöt­rel­met sze­rez­nek ma­guk­nak." (1Tim 6, 6-9)

 Az anyagiak hatalma az emberre a legősibb jelenség, már az édenkertben kezdődött. Éva megkívánta a tiltott gyümölcsöt, a kíváncsiság hajtotta, de hallgatva a ravasz kígyót, felkeltette benne a birtoklási vágyat, Isten parancsa ellenében cselekedet. Ez a vágy az emberiség velejárója, ettől a birtoklási vágytól Isten tud megszabadítani csak. Amikor az ember a pénzt csak eszköznek tartja, úgy kezeli az értékeket aminek nincs lelke és nem vonzódik iránta, akkor biztos, hogy nem a vágya vezérli, hanem a rábízott sáfárság, okos intézője. Isten nem mondta, hogy minden ember legyen szegény, de azt mondta, hogy a meggazdagodási vágy, a cél maga és annak küzdelmei romlásba vezet és Istentől elszakadáshoz vezeti a hit emberét, gyötrelembe esik. Azért mert Isten akarata ellen fordítja vágyait, és afelé teszi meg az első lépéseit ahol nagy a kísértés. A test sokat kíván magának, úgymond szükségét érzi a szabadság a kényelem a biztonságérzet az anyagi függetlenség állapotát kívánja, de ez is egy csapda, mert ha látszólag el is éri ezt a védetséget, a lelke akkor is üres maradhat. Az elégtelenség mindig jelen van, mert a természete nem változik, úgy ahogy az álatoknál is tapasztalható, a vadállatokat szelídítő emberek tudják, hogy lehet kordába tartani a ragadozót, de természetét senki sem tudja megváltoztatni. Az állat aki ketrecben él annak gyötrelmes élete van. A gazdagság vágy is már maga egy izzó vágyat generálhat, ami elégeti mindazt amit Isten a lelkében bele oltott, egy ketrecbe kényszeríti. A pénz rabjává válik, a gazdagságra vágyás ikertestvére az elégtelenség.

Az elégedettség áldása nem jelenti azt, hogy az ember elégedett magával, hanem elégedett Isten ajándékaival amivel felruházta őt. Ami a testi alapszükségleteket illeti, a szerető Atya megadja fenntartás nélkül mindazoknak akik áldásait elfogadják és elégedettek mindennel amit kaptak tőle. A szellemi életben pedig soha sem lehet betelt az ember, mert Isten határtalan gazdagsága olyan ajtókat nyít meg az őt kutatói előtt, hogy állandóan szükségét érzik az Istentől való függést. Ezek a lelki szegények, akik mindig szükségét érzik, Isten kegyelmi bölcsessége iránt. A szellemi szegénység nem hiányosság vagy fogyatékosság, hanem Istenismeret. Aki ha egyszer is találkozott Isten bölcs kijelentésével, Jézus Krisztus személyével aki Isten emberben való megjelenítése, aki az Isten az Atya, kegyesség ábrázata,- " Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben." (1Tim 3, 16),- az már nem lehet érdektelen és higgadt Isten iránt, vagy ragaszkodni fog, vagy elveti, mert mindenki a földön egyszer találkozik vele, ez a minimum.  

 A lelki szegények gazdagsága fenn a mennyben ül az Atya jobbján. Krisztus a mi gazdagságunk őrá vágyunk, az Ő szavai gazdagítanak és tesznek elégedetté, mert mindent elhiszünk amit mondott személyesen és a Szent Szellem által. Tehát nagy nyereség számunkra az ha nem az anyagiakba kapaszkodunk, hanem Krisztus a megváltó és gondoskodó Istent ragadjuk meg, hogy az Ő gazdagságában mi is gazdagok lehessünk. Isten megismerése egy örök folyamat aminek nem lesz soha vége, de itt kezdődik a földön és az átmenet a halálból az életbe sem akadályozza meg, mert a halál is nyereség aki Krisztusban van.