Megosztott e Krisztus?

 "Kér­lek azon­ban ti­te­ket, test­vé­re­im, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ne­vé­re, hogy mind­nyá­jan egy­fé­le­kép­pen szól­ja­tok, és ne le­gye­nek köz­te­tek sza­ka­dá­sok, ha­nem le­gye­tek is­mét egy ér­tel­men és azo­nos vé­le­mé­nyen. Mert, test­vé­re­im, Kh­loé em­be­re­i­től meg­tud­tam, hogy vi­szá­lyok van­nak kö­zöt­te­tek. Ar­ról be­szé­lek, hogy kö­zöt­te­tek min­den­ki ezt mond­ja: Én Pálé va­gyok, én meg Apol­ló­sé, én meg Ké­fá­sé, én pe­dig Krisz­tu­sé. (1Kor 1, 10-11)

 A pártosság könnyen bontakozik ki az emberben, mert a szimpátia egy- két személy iránti vonzása elkülöníti egymástól az embereket ha nem feltétlenül fizikai, szellemi értelemben is, ami aztán a csoportosulás fizikailag is megtörténhet. Amúgy egy azon tanítás de más és más személyeken keresztül hallgatták az igét, később már oda fajult a dolog, hogy tanítókat választottak magunknak akik azt mondják amit hallani akarnak, a mesék birodalmába az igazság elferdítése árán, a vallást mint olyat színpadra produkálták az arra kiválasztott rendezők. Hadd ne mondjam kinek az utasítására vagy vezérletével. Ma már csak alapos kutatások révén tudhatjuk meg, hogy a vallások hogyan keletkeztek. Ki vagy kik voltak azok akik valami újat hoztak be a kereszténységbe. De ez sem vezet semmire, mert ez is kizárja az alapokat ami kezdetben volt az már felejtve van, mert egy másodrendű fokozatról indulnak el. Az eredeti evangélium szövege elveszett, másolatokból fordítottak a Biblia fordítók, amibe sok olyasmit belecsempésztek vagy tudatlanul vagy készakarva, hogy megváltozzon a hitvallás folyása. De ez is Isten felügyelete alatt történik, mert akárhogy is van, Isten a Bibliában a Szent Szellem által szól az emberekhez. De megadja a Szellem által a megértést, és azt a ragaszkodást, hogy túlságosan ne tévedjen el a szavak rengetegében. Ő adja meg a felvilágosítást minden apró vagy fontos kérdésre a szellemi testvérek által is.

  Maga a keresztény elnevezés sem fejezi ki azt amit Isten akarata szerint lennie kell. A fenti idézet is azt bizonyítja, hogy még az apostolok életében megjelent a csírája a pártosság szellemének. Ami aztán Krisztus utáni negyedik évszázadban a kereszténységbe torkollt, ami már teljesen intézményesítette a vallást mint olyat. A rendező ezt a viszályt egy világias hatalom alá terelte, ez lett a kereszténység a pápaság hatalma. De még Pál megfeddi azokat is akik Krisztusinak tartották magukat. Nem az volt a baj, hogy Krisztusinak vallották magukat, hanem ezzel is különbbé tették magukat másoktól, ebből kifolyólag külön csoportosulások létrejöttét tették lehetővé, pedig a tanítás a szellem is egy volt és mégis mennyire veszélyesnek bizonyult mindaz ami a húsból indul ki. Ma ez már egy marketing fogásra vall, nem szépítem a dolgot, szebb és szebb nevekkel fémjelzik gyülekezetüket. Nem szükséges példákat felhozni. Ezek a gondolatok nem hoznak semmi eredményt, mert ezen változtatni nem fog Isten, Jézus eljöveteléig. Hacsak mindazok szellemét nem buzdítja fel, hogy lépésre késztesse az új felismerése szerint. Mert ha Isten meggyőzi az embert, akkor annak a meggyőződése szerint irányítja arra az útra amin járnia kell. És mindenki Krisztus ítélet széke elé áll, és számot ad cselekedeteiért. Jót vagy soványat cselekedet, az majd ott kiderül. De az ítélet Isten házán kezdődik, jobb ha itt és most rendezzük el dolgainkat Isten akarata szerint. Ez is egy vágy kategóriához tartozik, mert senki ezen a földön nem változtatja meg a történelem előre megírt folyását és ember embert nem tud meggyőzni ha azt nem Isten Szent Szelleme igazgatja. Ezek voltak a Khloé emberei, akik ugyan testvérek voltak de meglátták a veszélyét annak ami a korinthusi gyülekezetben kibontakozóban volt, és külemieknek bizonyultak Korinthusban. De Pál apostol az ő szavaiknak hit, mert józanul és igazságosan tudták megítélni a helyzetet ami a korinthusi gyülekezetben uralkodott.

 Van egy ellentmondásosnak tűnő kijelentése Pál apostolnak ami ehhez a témához kapcsolható, ime: " Legyetek az én követőim, mint én is Krisztusé". (1Kor 11, 1). Itt áttételes módon kívánja azt a korintusiaknak kifejezni, mint a pogányok apostola, vegyenek tőle példát. Pál apostol volt az aki a legtöbbet tett mindazért, hogy elnyerje a pogányokat Krisztusnak. Mint apostol hatalommal is rendelkezett, de nem alkalmazta hatalmát a gyülekezetekben. Azért nem is adott okot, hogy csoportok kövessék őt, hanem mint Krisztusnak elkötelezett apostola jó példával szolgált a gyülekezetekben. Mert az a kijelentése ami arra vall, hogy ő már Krisztus teljes életét éli köztük, ez fenntartotta számára azt jogot, hogy ezt így kimondja, vagy leírja. "Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem". (Gal 2, 20).

Szilárd talajra lépve.

 Isten nem személyválogató? Isten nem személyválogató ha a bőr színéről a nemzetiségi hovatartozásról van szó. " ámde di­cső­ség, tisz­tes­ség és bé­kes­ség il­let min­den jót cse­lek­vőt, zsi­dót elő­ször, de gö­rö­göt is, mert Is­ten nem sze­mély­vá­lo­ga­tó." (Róm 2, 10) Se a szegénység vagy gazdagság nem játszik szerepet ami az egzisztenciális környezetét illeti, de igenis Isten személyválogató ha a világ végén láthatóvá lesz a magok, vagyis az emberek származása, az én felismerésem szerint a preegzisztenciális származás ami egyenlőre titok, az határozza meg Isten akarata szerinti cselekvését. A Bibliában erre vonatkozóan számos utalás van. Egyik a sok közül" : "De így szól az Úr: Mi­vel e nép csak szá­já­val kö­ze­le­dik hoz­zám, és aj­ká­val tisz­tel en­gem, szí­ve pe­dig tá­vol van tő­lem, úgy, hogy irán­tam való fé­lel­mük be­ta­nult em­be­ri pa­ran­cso­lat lett, ezért is­mét ámu­lat­ba ej­tem e né­pet: cso­dát cso­dá­ra te­szek, és el­vész böl­cse­i­nek böl­cses­sé­ge, és el­tű­nik az ér­tel­me­sek ér­tel­me. Jaj azok­nak, akik mé­lyen el­rej­tik ter­vü­ket az ÚR elől, és akik sö­tét­ben szok­tak cse­le­ked­ni, azt gon­dol­ván: Ugyan ki lát és ki is­mer ben­nün­ket? Mi­cso­da ki­for­dí­tott gon­dol­ko­dás! Egyen­lő len­ne az agyag a fa­ze­kas­sal? Mond­hat­ja-e az al­ko­tás al­ko­tó­já­nak: Nem ő ké­szí­tett en­gem; és az edény a for­má­ló­já­nak: Ez nem ért hoz­zá? (Ézs 29, 13-15) Ezt komolyan kell venni, hiszen a mag az ember is egyuttal, és az Isten szava is mag másfelől. De ezt konkrétan olvashatja mindenki az evangéliumban az Úr szavait követve, akinek van füle hallja, többször is találkozunk ezzel a kijelentéssel.

"Ő pe­dig azt mond­ta ne­kik: Nek­tek meg­ada­tott, hogy az Is­ten or­szá­gá­nak tit­ka­it ért­sé­tek, a töb­bi­ek­nek pél­dá­za­tok­ban szó­lok, hogy lát­va ne lás­sa­nak, és hall­va ne ért­se­nek. Ez a pél­dá­zat ér­tel­me: A mag az Is­ten be­szé­de. Az út­fé­len va­lók azok, akik hall­ják, az­tán el­jön az ör­dög, és ki­kap­ja az igét a szí­vük­ből, hogy ne higgye­nek és ne üd­vö­zül­je­nek. A kő­szik­lá­ra hul­lot­tak azok, akik ami­kor hall­ják, öröm­mel be­fo­gad­ják az igét, de nincs gyö­ke­rük: egy ide­ig hisz­nek, ám a kí­sér­tés ide­jén el­sza­kad­nak.

A tö­vis közé eset­tek azok, akik meg­hall­gat­ták az igét, de el­men­ve az élet gond­jai, gaz­dag­sá­ga és él­ve­ze­tei meg­foj­tot­ták azt ben­nük, és nem hoz­tak gyü­möl­csöt. Ame­lyik pe­dig a jó föld­be esett, ezek azok, akik a hal­lott igét tisz­ta és jó szív­vel meg­tart­ják, és ki­tar­tás­sal gyü­möl­csöt te­rem­nek". (Lk 8, 10-14)

 Aztán egybevéve ezt az igazságot hozzá kell gondolni azt is, hogy egy teljes képet lássunk." Ő pe­dig így fe­lelt: Aki a jó ma­got veti, az az Em­ber­fia,

a szán­tó­föld pe­dig a vi­lág; a jó mag az Is­ten or­szá­gá­nak fiai, a kon­koly pe­dig a go­nosz fiai". (Mt 13, 38). Tehát ha ezt mindent egybevéve el tudjuk fogadni akkor teljesen más kép rajzolódik ki, egy igazabb és érthetőbb azok számára akiknek ez megadatott az Úrtól. Az nem igaz, hogy Isten válogatás nélkül mindenkit üdvözít. Mindenki aki hallja Isten szavát és van füle a hallásra és nem hagyja el, az már örülhet és a boldogok közé sorolható, Isten akaratából olyan talajra vetett, a jó talaj ami a jó környezet definíciója a szív alkalmassága. Szemmel láthatóan az emberekre hat mindaz, hogy milyen környezetben él, de itt nem azt érti az ige, hogy szegény vagy gazdag vagy kilátástalan a sorsa amibe beleszületett, hanem magában a szívben rejlik akárhol is él az ember, ha Isten vetette el, akkor jó mag, mert láthatóan Isten nem veti a konkolyt. Ez nem egy szimpla gondolat, a Szent Szellem értelmet ad ennek a megértésére. A szív állhatatossága jellemzi, hogy az a mag ami Isten beszéde, hogyan fogan meg a szivek állapotától függően, amit lényeges megérteni ha erre Isten megértést ad, hogy senki sem tudja megváltoztatni önmagát, ez a gondolat, hogy mindig jobbak leszünk az akaratunk szerint, az a vallásos emberek gondolkodásmódja. Ezt ebben a példázatban kitűnően látjuk. Éppen a környezet is hat minden emberre, ahova Isten akaratából van elvetve. Ez egy komoly analizis az emberek számára, aki tényleg látja és hallja, kivel hasonszőrű vagyis rokonlelkű, ahhoz a csoporthoz húz a szíve. Ezt Pál apostol kitűnően ábrázolja Timóteusnak a hozzá írt levelében. " Egy nagy ház­ban pe­dig nem­csak arany- és ezüst­edé­nyek van­nak, ha­nem fa- és cse­rép­edé­nyek is, és azok kö­zül né­me­lyek tisz­tes­ség­re, né­me­lyek pe­dig kö­zön­sé­ges hasz­ná­lat­ra va­lók.

Ha te­hát va­la­ki meg­tisz­tít­ja ma­gát ezek­től, tisz­tes­ség­re való edény lesz, meg­szen­telt és hasz­nos a gaz­dá­nak, min­den jó cse­le­ke­det­re al­kal­mas". (2Tim 2, 21). Tehát aki igaz követője lesz Jézus Krisztusnak, azok mindattól megtisztulnak ami rájuk hatni tudnak a tisztességesek vagy közönségesek. Mindegy milyen anyagból van elkészítve, itt a függetlenségről beszél Pál, minden olyan hatás alól felmentést, megszabadulásról ír, ami hatást gyakorolhat Isten szolgájára. Ez nem biztos, hogy elvezet a helyi gyülekezet bomlásához, jobbik esetben a megtartásához, ha vannak olyanok akik tisztességes edények a gyülekezetben. De ez más lapra tartozik. 

 Ha összevetjük a Máté 13. részében irottakat a magvetőről szóló igét a Lukács és részben a Márk evangéliumában írottakkal, akkor láthatjuk újból az eleve elrendelt Isten akaratát. Idegen szóval élve, predesztinációt. Ha valakinek kételyei támadnak ez iránt, akkor kérje az Urat, hogy ezt a kérdést világosságra hozza. Ez a felismerés egy olyan alapvető bizalmat ad a szívnek, ami szikla kemény alapokon nyugszik. Senki ne botránkozzon meg mások viselkedésén, mert Isten a fazekas és Ő formálja meg az edényeket, ehhez semmit ember nem tud hozzátenni. Jézus is közömbös volt azok iránt akik követték is Őt, de elhagyták egy idő után. " Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én is őbenne. (Jn 6, 56). Azok akikben nem volt meg Isten eleve elrendelt ragaszkodása Krisztus iránt, azok elhagyták őt, hiszen egész mást kerestek benne, és Jézus szavai szellemi nem testi jelentésű, de aki testi annak az megbotránkoztató, Isten személyválogató ebben a tekintetben." De van­nak kö­zöt­te­tek né­me­lyek, akik nem hisz­nek. Mert Jé­zus kez­det­től fog­va tud­ta, hogy kik azok, akik nem hisz­nek, és ki az, aki el­árul­ja őt." A folytatás rántja le a leplet a homályról, ime: "És azt mond­ta: Ezért mond­tam nek­tek, hogy sen­ki sem jö­het hoz­zám, ha nem adta meg az Atya neki. Et­től fog­va so­kan vissza­vo­nul­tak a ta­nít­vá­nyai kö­zül, és töb­bé nem jár­tak vele. Jé­zus meg is kér­dez­te a ti­zen­ket­tőt: Va­jon ti is el akar­tok men­ni? (Jn 6, 64-66).

 Itt van minden hívő ember állapota, mert lehet követni Jézust mindaddig ameddig elfogadható számunkra az előnyei és szavai nem hatolnak ínyünkbe ami elég fájdalmas is. De Isten szava bele hatol a húsba, és ha ezt nem tudjuk elviselni elhagyjuk Krisztust, ez megeshet a tanítványokkal is. De a legravaszabb állapot mégis az amit már fentebb ídéztem az Ézsaiás 29. részben, de az újszövetségben is meg van említve ez az állapot." Mert lesz idő, ami­kor az egész­sé­ges ta­ní­tást nem vi­se­lik el, ha­nem sa­ját kí­ván­sá­ga­ik sze­rint gyűj­te­nek ma­guk­nak ta­ní­tó­kat, mert visz­ket a fü­lük, és az igaz­ság­tól el­for­dít­ják a fü­lü­ket, de a me­sék­hez oda­for­dul­nak". (2Tim 4, 3). A mesék igazán szépek is lehetnek, de nem Isten szava ami sokszor kényelmetlennek tűnnek.

 Aki mindvégig kitart az üdvözül, írja az írás, de ez is a másik oldala az igazságnak. Az üdvösség sem az ember kitartásától függ, hanem Isten akaratától, ami ténylegesen az életünk folytán bizonyosodik meg. Mit mondhatunk erről, ha még az apostolok közül is egy árulónak bizonyult még az életében. Így a mi életünkben is bizonyossá válik, hogy igazából az Atya vonzása és küldetése vezetett Jézus Krisztushoz, vagy valami egész más, testi egzisztenciális előnyeinek gyümölcsei, testi és lelki megelégedettség. Ha erősnek tűnnek Jézus parancsolatai, akkor nem neked íródott a Szentírás, de te vagy az aki ennek ellenére ragaszkodsz hozzá, akkor biztos, hogy Isten kegyese vagy még ha még harcba is vagy magaddal. Az ilyen állapot Isten kegyelmét bizonyítja irántad, hiszen megtalált téged ebben a szörnyen hamis világban, és elrendezi benned mindazt ami az üdvösség gyümölcséhez elvezet, ebben biztos lehet minden ember akiben megvan az igaz hit Isten Fiában. Minden szava az újszövetségnek hozzád szól, és Isten Szent Szelleme igazgatja útjaid leküzdve az akadályokat kitartó türelemmel.

A hitbeli látás.

 "Mert a tör­vény Mó­zes ál­tal ada­tott, a ke­gye­lem pe­dig és az igaz­ság Jé­zus Krisz­tus ál­tal lett. Az Is­tent soha sen­ki nem lát­ta, az egy­szü­lött Fiú, aki az Atya ke­be­lén van, az je­len­tet­te ki őt."(Jn 1, 17)

 Mózes a szent angyalok által kapta meg a törvényt. " akik a törvényt angyalok közvetítésével kaptátok, és mégsem tartottátok meg." (ApCsel 7, 53). Így prédikált István a zsidóknak a megkövezése előtt, végig felidézte előttük Izrael történetét. Ha törvényt igazából senki sem tudja betartani, ez nem jelentette azt, hogy nem lehetett hittel élni ami magasabb a törvény parancsolataitól, de nem zárta ki azokat, hanem együtt élt vele. De a törvény nem adott kegyelmet a bűnösnek, csak áldozati bárány vére tisztította meg egy időre a nép bűneit. De az utolsó időben eljött személyesen az aki az örökkévalóságtól létezet és Isten kebelén van mindörökké, mert maga Isten az emberek számára vette fel azt a látható testet amibe a bűnös ember él. És amint olvashatjuk, hogy Jézus Krisztus által lett, tehát a Teremtő eljött ember formájában otthagyva mennyei dicsőségét kiürítette magát, ez a csodálatos felfoghatatlan titok ma is minden teremtmény számára, de a hit elfogadja mindazt ami az értelmet felülmúlja. Ne is igyekezzünk megérteni Isten lényét mert ez soha sem lesz elérhető, csakis olyan fokon amilyen fokon kijelentette magát számunkra. Elvégre maga az ige is azt mondja, hogy Isten az Szellem amit nem lehet meglátni. Isten kegyelme máris abban mutatkozik meg, hogy ezt az elérhetetlenséget áthidalva megmutatta magát a teremtményeknek, vagyis testet öltött, hogy látható legyen a szemnek és hallható a fülnek a szavai. Ez ma is így van a hit által, ha már testileg nem is ismerjük de Szelleme köztünk van és a hit szemei előtt kirajzolódik a jelleme. Minél többet követjük az ige által Jézust, annál jobban formálódik ki bennünk a személye. A hit nem a látomások által erősödik, hanem pont fordítva az erős hit látja és meglátja mindazt amit hit. " A hit pe­dig a re­mélt dol­gok fe­lő­li bi­zo­nyos­ság és a nem lá­tott dol­gok­ról való meg­győ­ző­dés". (Zsid 11)

 De az igaz hit csakis Jézus Krisztusban van, mert a fenti ige is azt mondja, hogy "a ke­gye­lem pe­dig és az igaz­ság Jé­zus Krisz­tus ál­tal lett.". Az igazság a kegyelemben, mert az igazság szeretet nélkül csakis árt, nem használ senkinek, ahhoz, hogy az igazság létfontosság legyen számunkra, meg kell nyernünk Isten kegyelmét aki bőségesen osztogatja kegyelmét és mindazok akik el is fogadják Isten ajándékát, igazságosságot nyernek. Aki ebben a kegyelemben részesül soha nem téved el és nem vesz el a vallások rengetegében, mert számára Jézus Krisztus az igazság.

Csakis két ember létezik.

 "Azért aho­gyan egy em­ber ál­tal jött be a bűn a vi­lág­ba, és a bűn ál­tal a ha­lál, úgy a ha­lál min­den em­ber­re el­ha­tott, mi­vel­hogy min­den­ki vét­ke­zett. Mert a tör­vény előtt is volt bűn a vi­lá­gon, a bűnt azon­ban nem le­het fel­ró­ni, ha nincs tör­vény. A ha­lál még­is úrrá lett Ádám­tól Mó­ze­sig azo­kon is, akik nem Ádám ese­té­hez ha­son­ló­an vét­kez­tek, aki az el­jö­ven­dő­nek elő­ké­pe. De a ke­gyel­mi aján­dék nem úgy van, mint a bűn­eset, mert ha an­nak az egy­nek ese­te mi­att so­kan hal­tak meg, az Is­ten ke­gyel­mi aján­dé­ka az egy em­ber Jé­zus Krisz­tus ke­gyel­mé­ből még bő­sé­ge­seb­ben ki­árad so­kak­ra."(Róm 5, 12-14)

 Ádám az eljövendő Krisztus előképe volt. Idézem: "Így is írták meg: "Lett az első ember, Ádám, élő lélekké, az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé." De nem a szellemi az első, hanem a lelki, azután a szellemi. Az első ember földből formált por-ember, a második ember mennyből eredő. Amilyen a porember, olyanok a porból valók is, amilyen a mennyei ember, olyanok a mennyeiek is. Amint viseltük a porember képét, úgy fogjuk viselni a mennyei ember képét is. Ezt pedig azért mondom el testvéreim, mert hús és vér Isten királyságát nem örökölheti, sem a romlás nem örököl romolhatatlanságot". ( 1 Kor 15,- 45..50).

Pál apostol félrehúzta a fátylat ama titok leleplezése érdekében, hogy Isten tervét szemléltesse a teremtésben. Ádámtól Krisztusig az érzéki vagyis a lelkes ember volt az előképe Krisztusnak. A halál uralkodott az emberekben, mert Ádám bűne hozta be a világba a bűnt és a bűn zsoldja a halál, mindenkire vagyis ádámi természetben született utódok mind viselik a halál bélyegét születésüktől fogva. De nem így van Isten tervében, mert Isten az élők Istene, ahogy azt ki is mondja Jézus: " „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene". (Mt 22, 32)

 Ezek az emberek valamikor éltek és meghaltak és mégis élnek, Isten kegyelmi bölcsessége által kiválasztott emberek úgy az ószövetségi de még a szövetségek előtti világban élőket is kegyelemben részesítette az örök életre teremtette Istennel. Mi több, Jézus Krisztus által vagyis ő benne van az örök élet a második de Isten elsőszülött Fia az új teremtésben, akiben nem volt bűn nem viselte a halál jegyeit, és mégis meghalt a feszületen mindazokért akik a halál rabjai voltak, hogy a testén viselje el az ádámi bűneinket ami a hús vér embert megfertőzte. Így vitte a sírba minden bűnét az emberiségnek, a te és az én bűneim el voltak rejtve Isten szemei elől, mert Isten nem a halál a sírokban lakik, hanem az élőkben a feltámadt Krisztusban aki hátrahagyta a sírban az emberiség ádámi bűneit. Ez a megváltás mindenkire vonatkozik, de sokak nem fogadják el, ezért ilyen a világ ma is, hogy az ítélet Isten haragja mégis megmarad mindazokon akik engedetlenek Isten Fiának, ez tükrözi mindazt ami emészti a halál tégelyében az embereket. A háborúk a kizsákmányolások az éhínségek a sok nyomorúság ami jelen van ebben a világban, csakis azt bizonyítják, hogy az ember gyarlóságának a hatalma uralja a földet nem a kegyelem éltető illatának a szele hanem a halál bűze telíti be ma is a földi élet szféráját. De ahogy az meg van írva, senki sem tudja megváltoztatni a próféciákat amit Isten prófétái előre megírtak, ezért ha van egy kis hit és ragaszkodás Istenhez, ragadjuk meg az alkalmat ha az idő kedvez, hogy ha meghalljuk Isten szavát kegyelemben, mert Isten irgalmassága határtalan, akkor ne tétovázzunk hanem ragadjuk meg az alkalmat, mert ha a világ a vesztébe is rohan, Krisztus az örök élet, hozzá ragaszkodjunk. " Mert Is­ten be­szé­de élő és ható, és éle­sebb min­den két­élű kard­nál, és el­hat a szív­nek és lé­lek­nek, az ízü­le­tek­nek és a ve­lők­nek meg­osz­lá­sá­ig, és meg­íté­li a szív gon­do­la­ta­it és szán­dé­ka­it. És nincs olyan te­remt­mény, amely rejt­ve vol­na előt­te, sőt min­de­nek mez­te­le­nek és lep­le­zet­le­nek an­nak sze­me előtt, aki­nek szá­mot kell ad­nunk. Mi­vel te­hát nagy fő­pa­punk van, aki át­ha­tolt az ege­ken, Jé­zus, az Is­ten Fia, ra­gasz­kod­junk hit­val­lá­sunk­hoz.

Mert nem olyan fő­pa­punk van, aki ne tud­na meg­in­dul­ni gyen­ge­sé­ge­in­ken, ha­nem aki hoz­zánk ha­son­ló­an meg­kí­sér­te­tett min­den­ben, ki­vé­ve a bűnt. Já­rul­junk azért bi­za­lom­mal a ke­gye­lem trón­já­hoz, hogy ir­gal­mat nyer­jünk, és ke­gyel­met ta­lál­junk ide­jé­ben jövő se­gít­sé­gül". (Zsid 4, 12-13)

Az értelem megujulása.

 Jézus Krisztus a feltámadása után még negyven napig tartózkodott itt a földön. Sokak látták és találkoztak vele, az alábbi idézet is ezt tanúsítja, amikor a tanítványok közé ment.

"Majd azt mond­ta ne­kik: Er­ről be­szél­tem nek­tek, ami­kor még ve­le­tek vol­tam, hogy be kell tel­je­sed­nie mind­an­nak, ami meg­íra­tott fe­lő­lem Mó­zes tör­vé­nyé­ben, a pró­fé­ták­nál és a zsol­tá­rok­ban. Ak­kor meg­nyi­tot­ta ér­tel­mü­ket, hogy ért­sék az Írá­so­kat, és azt mond­ta ne­kik: Így van meg­ír­va: Krisz­tus­nak szen­ved­nie kell, és har­mad­nap fel kell tá­mad­nia a ha­lot­tak kö­zül. És az ő ne­vé­ben meg­té­rést és bűn­bo­csá­na­tot kell hir­det­ni min­den po­gány kö­zött, Je­ru­zsá­lem­től el­kezd­ve". (Lk 24, 44-46).

 Ha elolvassuk az egész 24. részt, tapasztalhatjuk, hogy mennyire oktalan és feledékeny az ember. Mindazok akik vele voltak állandóan és hallgatták szavait mégsem ágyazodott a szívükben a szavai, sőt Péternek a kijelentése is arról tanúskodik, hogy Jézus az Isten Fia, és mégis amikor a feszületen meghalt és harmadnapra feltámadt a szeretet uruk, nem hitték el azonnal, hogy feltámadt és visszatért a halászhálójához. Az is bizonyítja, hogy a halála után reményt vesztettek lettek és szétszéledtek ki-ki a dolgaihoz. Ezen nem kell csodálkozni, ugyanis mi is ilyenek vagyunk. Addig a pontig vagyunk értetlenek ameddig az Úr meg nem nyitja értelmünket a Biblia olvasása közben vagy Isten szavának hallgatása közben. Attól a pillanattól, világos lesz minden ami történt és történni fog a próféták írásai szerint, és képesek leszünk szívünkben megőrizni. Ez már nem a feledékenységről szól, hiszen a koros , idős testvérek sok minden elfelejtenek, de a szívük őrzi mindazt amit az Úr mondott nekik az életük során. Lépésről lépésre megfogjuk érteni az írások szerint, mi miért történt és történni fog. Az emmausi úton a két tanítványnak is a feltámadt Jézus is elmagyarázta az írást, ezt tette személyesen; "És Mó­zes­től és va­la­mennyi pró­fé­tá­tól kezd­ve el­ma­gya­ráz­ta ne­kik mind­azt, ame­lyek fe­lő­le meg­írat­tak az Írá­sok­ban". (Lk 24,-27). Ezt úgy kell értelmezni, hogy ma is ugyanaz a helyzet, hogy ha az írásokat kutatjuk és hallgatjuk az igét, az Úr szájából halljuk, nem emberektől jön Isten szava hanem emberek által van hirdetve az evangélium. Azok a tanúk akik látták Jézust feltámadása után, azok megkapták azt az erőt és értelmet, hogy képesek legyenek hírdetni a világban a pogányoknak az örömhírt, hogy Jézust megölték a bűnösök de harmadnapra feltámadt sokak üdvösségére. Ez ma már nem is olyan nagy szenzáció vagy hír, hiszen az emberek tudatában ez jelen van, de ma is releváns az, hogy Isten ebben a tudományos világban, a teológia ismeretében az úgynevezett felvilágosult korban, Isten az Úr Szelleme azokhoz szegődik akik róla beszélnek és akiknek a szívük felhevűl Isten igéjének hallatára. Azoknak az Úr segít megérteni minden titkot, ami persze nem titok, de sokaknak még nem nyílt meg. Az olyanok mellé áll az Úr, hiszen azt is olvashatjuk, hogy a samáriai asszonynak ezt mondta Jézus: " De el­jön az óra, és az most van, ami­kor az iga­zi imá­dók lé­lek­ben és igaz­ság­ban imád­ják az Atyát, mert az Atya is ilyen imá­dó­kat ke­res ma­gá­nak. Az Is­ten Lé­lek, és akik őt imád­ják, azok­nak lé­lek­ben és igaz­ság­ban kell őt imád­ni­uk." (Jn 4, 23).

 Senki emberfia nem tud meggyőzni valakit ha Isten nem nyitja meg az értelmét az igazságra. Sziszifuszi munka görgetni magunk előtt a követ a hegyre, hogy valakit más felismerésre téritsünk, mert senki sem tudja megváltoztatni mások tudatát, ha a Szent Szellem nem teszi meg. Azért a testvérek dolga nem a rábeszélés hanem az igehirdetés a dolga. Ezt bizonyítja a magvető példázata a Máté 13 ban. Pál apostol is Jézust hirdette Agrippának aki azt mondta, hogy majdnem meggyőztél vagyis rávettél, hogy Jézus követője legyek. "Agrippa pedig azt mondta Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek." (ApCsel 26, 28). Pál apostol szerette volna, hogy olyan legyen Agrippa mint ő, de a "majdnem" az nem jelenti a közösséget Jézussal. Az Atya bizony keresi mindazokat akik a tiszta forrás vizéből kívánnak inni, azok mellé áll Jézus Krisztus és feltétel nélkül ad inni az örök élet forrásából aki maga Krisztus.

Az örök élet útja Jézus Krisztus.

 "Ne nyug­ta­lan­kod­jék a szí­ve­tek, higgye­tek Is­ten­ben, és higgye­tek én­ben­nem. Az én Atyám há­zá­ban sok la­kó­hely van, ha nem vol­na, meg­mond­tam vol­na nek­tek. El­me­gyek, hogy he­lyet ké­szít­sek nek­tek. És ha majd el­me­gyek, és he­lyet ké­szí­tek nek­tek, is­mét el­jö­vök, és ma­gam­hoz vesz­lek ti­te­ket, hogy ahol én va­gyok, ti is ott le­gye­tek. Aho­va én me­gyek, oda tud­já­tok az utat. Ta­más erre azt mond­ta: Uram, nem tud­juk, hova mégy. Hon­nan tud­nánk az utat? Azt mond­ta neki Jé­zus: Én va­gyok az út, az igaz­ság és az élet, sen­ki sem me­het az Atyá­hoz, csak­is énál­ta­lam." (Jn 14, 1-5).

 Ebben az ige részben, vagyis Jézus felfedi azt a titkot amit nem tudtak a tanítványok, azt, hogy számukra a menny a lakóhelyük nem a föld. De azt is megtudhatták, hogy a hely már készen van és hogyan juthatnak el oda. Az olvasatban nem azt jelenti ki, hogy nincs kész az a hely számukra, hanem már kész van, ha nem lenne akkor azt mondaná, hogy még nincs kész és elmegy is elkészíti, de már a te helyed is kész van, és mindazok lakhelyei készen vannak akik azon az úton járnak ami az örök élethez vezet. Jézus Krisztus az örök élet útja az igazság megszemélyesítője az élő Isten, benne van Isten teljessége, hiszen maga Jézus mondta ezt amiért a zsidók meg akarták kövezni, mert Istennek jelentette ki magát. "Az én ju­ha­im hall­gat­nak a han­gom­ra, én is­me­rem őket, és ők kö­vet­nek en­gem. Én örök éle­tet adok ne­kik, és nem vesz­nek el soha, és sen­ki sem ra­gad­ja ki őket a ke­zem­ből. Az én Atyám, aki ne­kem adta őket, na­gyobb min­de­nek­nél, és sen­ki sem ra­gad­hat­ja ki őket az én Atyám ke­zé­ből. Én és az Atya egy va­gyunk." (Jn 10, 27-29)

Most lehet ezen okoskodni, egy az Isten vagy három személy, de a hit az mindig elhiszi mindazt amit Isten mond magáról. A biblia kijelenti ki az Isten és kik vagyunk mi emberek. A biblia azt is kijelenti, hogy milyen viszonya van és lehet az emberek és Isten között. Aki hiszi, hogy Isten él és törődik veled és velem isteni szeretettel, annak szívét nyugtatja meg maga Jézus éppen úgy ahogy Tamást is megnyugtatta. Tamás kételkedése is javára vált számára, mert Isten az Úr tanította meg őt, hogy higgyen Isten Fiában, mert megmutatta sebeit a feltámadása után, egyetlen egy tanítványa se mondta ki, hogy Uram te Istenem, csakis Tamás. Sokan közülünk is tudatlan kételkedő "tamásak" vagyunk. Az Úr nem változik, ugyanúgy vezeti a tamásokat arra a pontra, hogy bebizonyítsa Jézus isteni mivoltát azt az Istent aki Krisztusnak öltözve feláldozta magát a te és az én bűneimért. De ez nem a mi igyekezetünk eredménye, hogy felismertük benne az éltető egy Istent, hanem az Atya az Isten kijelentése: " És ti ki­nek tar­to­tok en­gem? – kér­dez­te őket. Si­mon Pé­ter pe­dig így vá­la­szolt: Te vagy a Krisz­tus, az élő Is­ten Fia. Jé­zus pe­dig azt mond­ta neki: Bol­dog vagy, Si­mon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér je­len­tet­te ki ne­ked, ha­nem az én mennyei Atyám." (Mt 16, 15-16)

 A Krisztus feltámadása közel kétezer évében, sok szeméttel borították el az igazságot, elferdítették Isten egyenes útját mindenféle dogmákkal, teológiai tanításokkal, de Isten gyermekei, Jézus juhai hallják a hangját minden körülmények között és csakis őt követik. Ezt nem én mondtam, hanem maga az Úr. Hogy, hogy állunk mi ezzel az igazsággal? - azt mindenki lássa meg a saját kapcsolataiban a világgal, vagy a tiszta forrás vizéből iszik ami Isten kimondott szava, közvetlen vagy angyalok által közvetlenül üzenve, vagy a zavaros forrásból, de ebben az esetben megvan az eredménye az eljövendő ítélet . De másképpen is közelíthetünk ehhez a gondolathoz." Min­den­ki vizs­gál­ja meg sa­ját cse­le­ke­de­te­it, és ak­kor csak­is ön­ma­gá­ra néz­ve lesz di­csek­vé­se, nem pe­dig más­ra néz­ve. Mert min­den­ki a maga ter­hét hor­doz­za…..Ne té­ve­lyeg­je­tek, Is­ten nem csú­fol­ta­tik meg, mert amit vet az em­ber, azt arat­ja is. Mert aki a tes­té­nek vet, az a test­ből arat pusz­tu­lást, aki pe­dig a Lé­lek­nek vet, a Lé­lek­ből arat örök éle­tet". (Gal 6, 4-7).

Fogadjuk el Isten minden ajándékát.

 "Ke­gye­lem és bé­kes­ség árad­jon rá­tok bő­sé­ge­sen az Is­ten­nek és Jé­zus­nak, a mi Urunk­nak meg­is­me­ré­sé­ben. Az ő is­te­ni ere­je min­den­nel meg­aján­dé­ko­zott min­ket, ami az élet­re és ke­gyes­ség­re való az ő meg­is­me­ré­se ál­tal, aki min­ket a sa­ját di­cső­sé­gé­vel és ha­tal­má­val el­hí­vott, ame­lyek ál­tal igen nagy és be­cses ígé­re­tek­kel aján­dé­ko­zott meg ben­nün­ket, hogy ál­ta­luk is­te­ni ter­mé­szet ré­sze­se­i­vé le­gye­tek, ki­ke­rül­ve azt a rom­lott­sá­got, amely a kí­ván­ság mi­att van a vi­lág­ban." (2Pt 1, 3-4)

 Isten, Jézus Urunk által megismertette velünk minden igazságát, gazdagságát kegyelmében, hogy Ő általa, megismerése által békességet szerezünk. Nem olyan békességet amit a világ ajánl, hanem Isten békességét amit az Úr lehel mindazokba akik elfogadták Jézust mint személyes megváltójukat, ezzel el is fogadták mindazt amit Isten általa ajándékozott azzal az isteni erejével ami megadta Isten természetét az új teremtésben. Az isteni természet velejárója a szellemi gondolkodás ami irányítja a lépéseinket, hogy elkerüljük azt a romlottságot ami állandóan kísért ebben a vágyakkal teli világban. A megismerés útján hagyjuk el mindazt ami gátol minket a haladásban, Isten megismerésében segítsége által. A beteges önfegyelem a bűn elleni harc nem hoz semmi jót, sőt megsebzi kivérezteti a lelki, vagyis szellemi üdességét, frissességét, mert mindig magával van elfoglalva nem az éltető, vitalitást eredményező szellemi magaslatok irányába a mennyeknek országát keresi és arra felé tekint. Nem Jézusra hanem a tekintette a bűnére irányul, az mint egy áthágatlan fal áll előtte. Ebben a harcban vesztes mindenki aki maga akarja legyőzni mindazt amit bűnnek ismert fel magában. Amikor Izrael népe a kánaán földjére lépett, erős, óriás termetű népek is lakták azt a földet amit Jehova ígért nekik. De csakis a hit fegyverével és engedelmességgel tudták elfoglalni Jerikó városát, a falak Isten erejével ledőltek többek között. Ezt olvashatjuk Józsaiás könyvében. De a Biblia telis tele van példákkal úgy az ószövetség mint az újszövetség lapjain, hogyan tudjuk birtokba venni mindazt amit Isten már nekünk ajándékozott. Az Isten ígéretei csodás jövőről számolnak, az örökkévalóság a halhatatlanság felé vezető úton, olyan biztató ígéretekkel látja el az ember halhatatlan lelkét, ami egyszer valósággá válik, hogy az üdvözült lelkét olyan állapotban tartja, hogy örömmel folytatja útját minden győzelem után amin túl mehetett Isten segítségével. Azt a vágyat támasztja fel Isten a szívében, amit a hit által meg is jelenít egyszer. Ez az igazi Istentől származó vágyakozás ami az út végén láthatóvá válik. Mert meglátjàk Istent; Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. (Mt 5, 8).

 Tehát így vagy úgy, a hívő lélek sorsa Krisztusban van elrejtve, onnan nem eshet ki soha, még ha a látszat azt is mutatja, hogy elveszett vagy elesett időnként. De a kegyesség ereje aki Krisztusban van mindig győzni fog. Ebben az erőben bízzunk minden nap, a megismerés útján, aminek az eredménye a tisztaszívűség, az ige fürdője tisztit meg bennünket.

 Áldja meg az Úr mindazokat, akik vágynak mindarra amit Isten ajándékozott a tiszta szívűeknek akik minduntalan keresik az Isten akaratát, hogy beteljesüljön rajtuk is Isten minden ígérete. 

Engedjétek a gyermekeket.

 "Ek­kor kis­gyer­me­ke­ket vit­tek hoz­zá, hogy meg­érint­se őket, a ta­nít­vá­nyok pe­dig meg­dor­gál­ták azo­kat, akik ezt tet­ték. Ami­kor Jé­zus ezt ész­re­vet­te, ha­rag­ra ger­jedt, és azt mond­ta ne­kik: En­ged­jé­tek hoz­zám jön­ni a kis­gyer­me­ke­ket, és ne tilt­sá­tok el őket, mert ilye­ne­ké az Is­ten or­szá­ga. Bi­zony mon­dom nek­tek, aki nem úgy fo­gad­ja az Is­ten or­szá­gát, mint egy kis­gyer­mek, sem­mi­kép­pen sem megy be abba. Az­tán meg­ölel­te és ke­zét rá­juk he­lyez­ve meg­ál­dot­ta őket." (Mk 10, 13-15).

 Nem e mi vagyunk az akadálya annak, hogy a gyermekek a gyermekeink és az egyszerű lelkek közeledését megakadályozzuk Krisztushoz? A tanítvànyok is el voltak azzal a hatalommal, mert Jézus választottai voltak. Azon gondolkoztak ki lesz nagyobb a mennyeknek országában. " Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz ezzel a kérdéssel: Ki a nagyobb a mennyek országában?" (Mt 18, 1). A hatalom vágy a felmagasztalás benne van az ádámi természetben, ez gátolhatja Isten a Krisztus munkáját itt a földön, de különösen a vallási gyülekezetek berkeiben. Hiszen tudniillik, a gyülekezeti tekintélyek a magasra épített szószékek a rendek felállítása a megkülönböztető öltözékek a lelki pásztoroknál vagy a templomi szolgáknál a procedurák elvárásai mindez arra vall, hogy már hatalma van az embernek ott ahol Isten igéjét még többé kevésbé hirdetik a magaslatokról. De Isten az Úr ezt másképp mutatja be nekünk, a befogadás képességét ami nemes egyszerűséggel jelentett ki. " Köz­ben meg­ér­kez­tek Ka­per­na­um­ba.( a tanítványok) Már ott­hon vol­tak, ami­kor meg­kér­dez­te őket: Mi­ről vi­tat­koz­ta­tok út­köz­ben? De ők hall­gat­tak, mert egy­más kö­zött azon vi­tat­koz­tak az úton, hogy ki a na­gyobb. Ek­kor le­ült, oda­szó­lí­tot­ta a ti­zen­ket­tőt, és azt mond­ta ne­kik: Ha va­la­ki első akar len­ni, le­gyen min­den­ki kö­zött az utol­só és min­den­ki­nek a szol­gá­ja. És ké­zen fo­gott egy kis­gyer­me­ket, kö­zé­jük ál­lí­tot­ta, majd kar­já­ba vet­te, és azt mond­ta ne­kik: Aki az ilyen kis­gyer­me­kek kö­zül egyet be­fo­gad az én ne­vem­ben, en­gem fo­gad be, és aki en­gem be­fo­gad, nem en­gem fo­gad be, ha­nem azt, aki en­gem el­kül­dött." (Mk 9, 33-36)

 Előítéletek nélkül fogadja be mindazokat akik hozzá közelednek, közvetlen magatartást tanúsítva, ilyen szellemiséget kellene birtokolni mindazoknak akik Isten szolgái, a gyülekezet vénei vagy a család feje, mert az önbizalom hibáiba eshetünk, hogy mi majd tudjuk mi és ki az igaz hívő, roston engedjük át a gyermetegen hívő lelket. Ahhoz, hogy Krisztushoz menjen az őt kereső ember, Isten szolgájának láthatatlannak kell lennie, olyan alázatban, hogy észre se vegye azt, hogy Isten szolgája is közreműködő. Ez olyan ritka szolgálat a kereszténységben mint a fehér holló. Ez nem jelenti azt, hogy bagatizálva legyen Isten szolgájának munkája, hanem a szellemisége ne legyen akadálya a hitbeli gyermekek közeledésének, inkább a befogadás Isten bizalmában nem a visszataszítás szellemét vetítse ki. Ami a többit illeti, meg vannak írva a gyülekezeti élet rendje és módja.

 Az Atya előre szaladt és átölelte tékozló fiát amikor még látta messziről jönni megtért lelkét. A Lukács evangéliumában a 15. részben olvashatjuk. Ilyen szellemiséggel az Atya szeretetével megáldott gyülekezetek vagy családok nem lesznek gátak vagy akadályok Krisztus munkájában. Minden attól a szellemi magatartástól függ ami meghatározó egy gyülekezetben. Se nem liberális se nem szekurális vagy szektánsi szellemiségű. Ezt az egyensúlyt csakis Isten a Szent Szellem tudja biztosítani a gyülekezetekben, ahol a felelősségteljes testvérek engedelmesek Isten igéjének abból kifolyólag van szellemi látásuk vagy meglátásuk egy és más dologban.

 Mindennél fontosabb az Úr számára, hogy ne legyünk magunk akadályok, hogy szabaddá engedjük azt az utat ami Krisztushoz vezet. Ebben van a mai tanítás.

Új bor, új örömhír.

 "Har­mad­nap­ra me­nyeg­ző volt a ga­li­le­ai Ká­ná­ban, és ott volt Jé­zus any­ja, és Jé­zust is meg­hív­ták ta­nít­vá­nya­i­val együtt a me­nyeg­ző­re. Ami­kor el­fo­gyott a bor, Jé­zus any­ja azt mond­ta neki: Nincs bo­ruk. Jé­zus így vá­la­szolt: Asszony, mi kö­zöm van eh­hez ne­kem vagy ne­ked? Még nem jött el az én órám. Az any­ja pe­dig azt mond­ta a szol­gák­nak: Te­gyé­tek meg, amit mond! Hat kő­ve­der volt ott el­he­lyez­ve a zsi­dók tisz­tál­ko­dá­si szo­ká­sa sze­rint, ame­lyek­be egyen­ként két vagy há­rom mét­ré­ta fért. Azt mond­ta ne­kik Jé­zus: Tölt­sé­tek meg a ved­re­ket víz­zel. Meg­töl­töt­ték azo­kat szín­ül­tig. Ak­kor azt mond­ta ne­kik: Most me­rít­se­tek, és vi­gye­tek a nász­nagy­nak! És vit­tek. Ahogy meg­íz­lel­te a nász­nagy a bor­rá lett vi­zet, és nem tud­ta, hon­nan van, csak a szol­gák tud­ták, akik a vi­zet me­rí­tet­ték, szó­lí­tot­ta a vő­le­gényt, és azt mond­ta neki: Min­den em­ber a jó bort adja fel elő­ször, és ami­kor meg­it­ta­sod­tak, ak­kor a si­lá­nyab­bat, te pe­dig a jó bort mos­ta­ná­ig tar­to­gat­tad. Ezt az első jelt a ga­li­le­ai Ká­ná­ban tet­te Jé­zus, így mu­tat­ta meg di­cső­sé­gét, és ta­nít­vá­nyai hit­tek ben­ne". (Jn 2, 1-10)

 Ebben a történetben számunkra a legfontosabb tanítás nem abban rejlik, hogy Jézus képes volt rá ,hogy a vizet borrá változtatta. Ez az Isten dicsőségét ábrázolja és ezeken a csodákon keresztül a tanítványai hittek benne. Ma egy hívő számára nem kérdés, hogy Jézus, Isten Fiának van hatalma mindenek felett. Itt a tanítás arról szól, hogy a bor amit addig felszolgáltak a násznépnek, nem volt olyan jó mint az amit Jézus által a vízből teremtett. De nem is volt elég, mert kifogyott. Láttuk az emberi szokások éppen fordítva működnek. De a bor az öröm definíciója a bibliában. Az ó és új öröm amit a szövetségek tartalmaznak, az ószövetség és az újszövetség bora. A régi vagyis az ószövetség nem hozza meg azt a felhőtlen örömöt az ember lelkében mert állandóan emlékezteti a törvényre amit nem tud maradéktalanul teljesíteni, az nem szabadítja fel tökéletesen a lelkiismeretét, annak megvan a kezdete de a folytatásra nem elég. A vízből teremtett öröm viszont, megízlelve sokkal jobb mint a régi. Ha nem is tudjuk honnan származik, de a megtérés által szerzett öröm a felszabadulás öröme a bűneink alól ad egy felszabadult érzést és megkönnyebbülést. De nem is lehet az ószövetség keretein belül úgy örülni ahogy ezt az új ember a szellemi ember aki fel van ültetve már most a mennyben az örök hajlékába szellemileg, tud örülni a Szent Szellem örömében. Hiszen az ige a fűrdője az a mosakodásra szánt kőveder ami tisztálkodásra szántak annak idején jelképezi azt a helyet ahol Jézus változtatja át az ige által Isten szava által az igét örömre, ez az evangélium öröme. Ez ismeretlen volt az óember számára, mert a testi húsvér ember testi örömökkel elégedett ami csak időleges. Jézus egy új bort kínál mindazok számára akik a násznépet képezik, azoknak akik ha nem is voltak hivatalosak a menyegzőre de eljöttek, mert szolgái kimentek az utcára hogy hívogassák a lakomára amit elkészített az övéinek, de azok nem jöttek el. Tehát a régit az új váltotta fel új násznép új ígéretekkel. "És egy pél­dá­za­tot is mon­dott ne­kik: Sen­ki sem ha­sít ki fol­tot új ru­há­ból régi ru­há­ra, hi­szen ak­kor az újat is el­sza­kít­ja, és a ré­gi­hez sem il­lik az új­ból való folt. És sen­ki sem töl­ti az új­bort régi töm­lők­be, hi­szen az új­bor szét­sza­kít­ja a töm­lő­ket, a bor ki­öm­lik, és a töm­lők is tönk­re­men­nek. Ha­nem az új­bort új töm­lők­be kell töl­te­ni. És sen­ki, aki óbort iszik, nem kí­ván újat, mert azt mond­ja: jobb az ó. (Lk 5, 36-38). Tehát mindennek megvan a saját tömlője, a helye. Az ószövetségi ígéretek is be fognak teljesülni Isten választott népe számára, ami egy zsidó számára üdvösséget jelent, de azt a régi tömlőt új borral nem tölti be, annak az ideje még nem jött el. Most minden amit hallunk Isten szavából azt új tömlőbe töltik be a vízhordók Jézus szava szerint, ez az evangélium vagyis örömhír a választottaknak, akik nem csak hiszik Jézus Krisztus megváltásának tényét, hanem el is fogadják azt a bort, isznak is abból az új borból ami a Szent Szellem öröme.

Kettő egy testben.

 "Ti, fér­fi­ak, sze­res­sé­tek fe­le­sé­ge­te­ket, amint Krisz­tus is sze­ret­te az egy­há­zat, és ön­ma­gát adta érte, hogy a víz für­dő­jé­vel az ige ál­tal meg­tisz­tít­va meg­szen­tel­je, hogy majd di­cső­ség­ben maga elé ál­lít­sa az egy­há­zat úgy, hogy ne le­gyen raj­ta szenny­folt vagy ránc vagy va­la­mi ha­son­ló, ha­nem hogy le­gyen szent és fedd­he­tet­len. Úgy kell a fér­fi­ak­nak sze­ret­ni­ük a fe­le­sé­gü­ket, mint a sa­ját tes­tü­ket. Aki sze­re­ti a fe­le­sé­gét, ön­ma­gát sze­re­ti. Mert a sa­ját tes­tét soha sen­ki nem gyű­löl­te, ha­nem táp­lál­ja és ápol­ja, amint az Úr is az egy­há­zat, mert az ő tes­té­nek tag­jai va­gyunk. Azért el­hagy­ja az em­ber ap­ját és any­ját, és ra­gasz­ko­dik a fe­le­sé­gé­hez, és lesz­nek ket­ten egy test­té. Fe­let­te nagy ti­tok ez, én pe­dig ezt Krisz­tus­ról és az egy­ház­ról mon­dom. Ti is azért va­la­mennyi­en, ki-ki úgy sze­res­se fe­le­sé­gét, mint ön­ma­gát, az asszony pe­dig tisz­tel­je a fér­jét". (Ef 5, 25-32).

 Vannak férjek akik nagyon is elvárják, hogy feleségük engedelmesek legyenek nekik. Nem tudok ilyen statisztikáról, hogy hány százaléka a családoknak élnek ilyen viszonyban, de a közvetlen környezetemben is vannak ilyen keresztény családok ahol a férj elvárja, hogy a felesége legyen engedelmes neki. Nem rossz kívánság mondhatom, de ez egyáltalán nem fejezi ki Krisztus kapcsolatát az egyházzal. A fentiekben olvastuk, hogy Krisztus feláldozta magát az egyházért, és nem hagyta, hogy az egyház gondoskodás nélkül maradjon. Ez a kapcsolat Krisztusnak az egyházhoz felettébb nagy titok, hogy valamiképpen megértsük, Pál apostol szemlélteti a férj és feleség kapcsolatában akik ketten egy testté válnak a házasságban. De amúgy is nagy titok számunkra, hogyan lett a Gyülekezet Krisztussal eggyé. Igen tudjuk, hogy a Szent Szellem kapcsol össze az Atyával a mennyben, de itt a földön, hogyan jelentkezik a mi szívünkben. Persze hogy a szeretet megnyilvánulása a felebarátaink iránt is, de akinek van felesége az a legközelebbi akit szeretünk isteni szeretettel, feláldozzuk önmagunkat értük, hiszen a szentírás szerint egy test vagyunk férjek és nők ha házasságban élünk. Talán jobb példa nincs is ennél, hogy kifejezzük Krisztus szeretetét az egyháza iránt ami egyben az Ő teste. Ha a férj arrogáns és elvárja feleségétől, hogy engedelmes legyen neki, akkor ő maga nem tett semmit azért, hogy az így is legyen. Krisztus mindent megtett a maga oldaláról, hogy elnyerje a gyülekezet tetszését, hogy a szeretet tárgya legyen ebben a kapcsolatban, ezért is szenvedett, hogy kiváltsa menyasszonyát attól a másik férfitől vagyis úrtól, aki ugyanúgy verseng e világban érte, hogy uralkodjon rajta. Nem az a fontos, hogy tényleg meg tudja szerezni a hűtlen asszony tiszteletét, mert ez sincs kizárva, ugyanis Krisztust sem fogadták be az övéi akiket szeretett, de Istennek megvan az ereje abban , hogy magához kösse és eljegyezze mennyaszonyát a szeretet által. Pál apostol túlzás nélkül kijelenti, hogy folytatta azt a munkát amit Krisztus abbahagyott, rá bízva azt, hogy szenvedjen a gyülekezetért. "Most örü­lök az ér­te­tek vi­selt szen­ve­dé­se­im­nek, és be­töl­töm, ami hi­ány­zik a Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­ből az én tes­tem­ben az ő tes­té­ért, amely az egy­ház. En­nek let­tem szol­gá­já­vá Is­ten meg­bí­zá­sá­ból, ame­lyet rá­tok néz­ve adott ne­kem, hogy be­tölt­sem az Is­ten igé­jét, még­pe­dig azt a tit­kot, amely el volt rejt­ve örök idők­től fog­va és nem­ze­dé­kek óta, most pe­dig ki­je­len­tet­te az ő szent­je­i­nek, akik­nek Is­ten tud­tul akar­ta adni, hogy mi­lyen nagy a po­gá­nyok kö­zött e ti­tok di­cső­sé­gé­nek a gaz­dag­sá­ga, hogy ben­ne­tek van Krisz­tus, a di­cső­ség re­mény­sé­ge". (Kol 1, 24-26).

 Ahhoz, hogy tiszteljenek a feleségeink, magunknak férjeknek példát kell mutatni az önfeláldozásban. De ahogy ez lenni szokott , a szélsőségek jelennek meg ahol nincs meg Isten harmóniája, a feminizmus a női egyenjogúság átcsap nőuralomba, mert a férj engedékenynek látszik, ott ahol nem szeretik Istent nem a pogány világban hanem az úgynevezett keresztény világban. A nőktől Isten nem várja el, hogy tanulják meg hogyan kell szeretni, mert az bele van építve a természetükbe, itt inkább a tiszteletre utasítja Isten őket. Bizony a férjeket tanítani kell a szeretetre, mert az ő természetükben pedig bennük van az uralkodás vágya. 

 Isten Szent Szelleme ezt a kölcsönös harmóniát igyekszik megtartani a családokban. A gyülekezetben pedig a Szent Szellem ajándékai által az ige fürdője tisztítja meg, hogy megszentelje mindazokat akik elé állnak a mennyei menyegzőn a Bárány menyegzőjén mint felkészített, feldíszített szeplőtelen menyasszony minden pompájával, Krisztus jellemével feldíszítve, amivel itt a földön felruházta. A mennyei Jeruzsálem jelképezi azt a drága kincset amit a Bárány menyasszonya kapott Isten dicsőségében. " És hoz­zám jött a hét an­gyal kö­zül egy, aki­nél a hét utol­só csa­pás­sal telt hét po­hár volt, és így szólt hoz­zám: Jöjj, meg­mu­ta­tom ne­ked a meny­asszonyt, a Bá­rány fe­le­sé­gét. El­vitt en­gem lé­lek­ben egy nagy és ma­gas hegy­re, és meg­mu­tat­ta ne­kem a szent vá­rost, Je­ru­zsá­le­met, amely a menny­ből, Is­ten­től szállt alá.

Ben­ne volt az Is­ten di­cső­sé­ge, és fé­nye ha­son­ló volt a leg­drá­gább kő­höz, a kris­tály­tisz­ta jás­pis­kő­höz". (Jel 21, 9-10).

 A legnagyobb kihívás azok számára, akik olyan frigyben élnek, ahol az egyik nem követi Krisztust, vagyis nincs meg benne a Krisztus hite. Ezekért a családokért harcol a sátán, hogy a házasság intézményében kárt tegyen, de a hívő ha igaz úton jár, szenvedések árán kitart a végsőkig, hogy az a parancsolat ne legyen megszegve ami a teremtésben bele van iktatva a kezdettől fogva, hogy amit az Isten eggyé teremtett ember ne bontsa fel. De erre az esetekre is gondolt az Úr, mindig megadja a lehetőséget, hogy megtartsák a békét, ha vannak gyerekek azok miatt is mert a gyerekek szentek Isten szemében, jaj azoknak akik megbotránkoztatnak egyet is közülük. De ez már más téma.