A teremtés törvénye alatt.

 "Min­den fér­fi, aki fe­dett fő­vel imád­ko­zik vagy pró­fé­tál, szé­gyent hoz a fe­jé­re. Min­den asszony pe­dig, aki fe­det­len fő­vel imád­ko­zik vagy pró­fé­tál, szé­gyent hoz a fe­jé­re, mert ugyan­olyan, mint­ha meg­nyír­ták vol­na". (1Kor 11, 4).

 Számomra érdekes, hogy a férfiak általában betartják ezt a követelményt, az asszonyok totális vereséget szenvedtek többnyire az engedelmességben. Számukra szégyen fedett fővel járni kelni az emberek előtt, a kendő eltakarja a frizurát, de az angyalok miatt is ezt az apróságnak tűnő tanácsot be kellene tartani. Ma már úgy néz ki a dolog, hogy asszony tanít méghozzá fedetlen fővel, rendre utasítja férjét szüntelenül és mi több a gyülekezetben hangoskodik. Isten nem hiába tanítja a férjeket a szeretetre az asszonyokat pedig az engedelmességre. Ezek a gyenge pontja a nemek természetében. A Mózes törvényének szigorúsága alatt megvoltak fenyítve sőt halállal voltak büntetve ezek a komoly törvénysértések. Akkor a férfiak fedett fővel imádkoztak ami azt jelentette, hogy törvény alatt vannak. Ami azóta megváltozott, az hogy ma nem sújtja a törvény az ilyen törvénysértést, mert kegyelemben élünk, de a kegyelem nem változtatta meg a törvényt, hanem kitöltötte, ahogy ezt Jézus Krisztusban látjuk. Az alaptörvények a teremtésben nem változtak, és aki ehhez tartja magát, egyenesben van Isten teremtett harmóniájával. Ez olyan egyszerű mint az egyszeregy. Itt látható az engedelmesség vagy engedetlenség kűlső jele. Ha azelőtt a törvény alatt kényszerből kellet engedelmeskedni ha szív nem volt engedelmes, félve a megtorlástól, ma az Istenhez való szeretet teszi engedelmessé a férfiakat és asszonyokat nem kényszertől szorítva. Azért ez nem halálos bűn csak szégyen, de akinek nincs ilyesforma szégyenérzete annak lelkiismerete hábortalan. De Isten szolgálatra nem küldi az engedetlen, és mégis mennyien vannak akik előre szaladnak, látszólag szolgálnak, de senki sem küldte őket. Az ószövetség szavaival élve idézem. " Hiábavalóságot láttak és hazug jövendölgetést, akik azt mondják: „Ezt mondja az ÚR!”, holott az ÚR nem küldte őket; és még várják, hogy beteljesedik a beszédük!" (Ez 13, 6).

"Mert a fér­fi­nak nem kell be­fed­nie a fe­jét, mi­vel ő az Is­ten képe és di­cső­sé­ge, de az asszony a fér­fi di­cső­sé­ge. Mert nem a fér­fi van az asszony­ból, ha­nem az asszony a fér­fi­ból. Mert nem is a fér­fi te­rem­te­tett az asszo­nyért, ha­nem az asszony a fér­fi­ért. Ezért kell az asszony­nak ha­tal­mi jelt vi­sel­nie a fe­jén, az an­gya­lok mi­att. Min­den­eset­re az Úrban fér­fi sincs asszony nél­kül, asszony sincs fér­fi nél­kül. Mert amint az asszony a fér­fi­ból van, úgy a fér­fi is az asszony ál­tal, az egész pe­dig Is­ten­től." (1Kor 11, 7-11).

 De miről is beszélünk? Arról, hogy az emancipáció a feminizmus a liberalizmus szelleme elérte a keresztényeket már réges régen. Nincs mese ez a tény, és aki ezt felismerte az megtérhet ebből a gyülekezetet romboló bűnből. De ez utópia azok számára akik nem veszik komolyan ezeket a rendeleteket a tömegek számára falra hányt borsó. ( ez magyar közmondás).

"Ma­ga­tok­ban ítél­jé­tek meg: Il­lik-e az asszony­nak fe­det­len fő­vel imád­koz­ni Is­ten­hez? Nem­de maga a ter­mé­szet is arra ta­nít-e ti­te­ket, hogy szé­gyen a fér­fi­nak, ha hosszú ha­jat nö­veszt? Az asszony­nak pe­dig ékes­ség, ha hosszú haja van, mert a haj fá­tyol­ként ada­tott neki. Ha pe­dig va­la­ki vi­tat­koz­ni akar, ne­künk ilyen szo­ká­sunk nincs, sem Is­ten gyü­le­ke­ze­te­i­nek. Ezt ren­de­lem el, és nem di­csér­lek ben­ne­te­ket, mi­vel nem ja­va­tok­ra, ha­nem ká­ro­tok­ra gyűl­tök össze". (1Kor 11, 4-16). Ezt írta Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében, ami ma is releváns az idő vasfoga nem csorbította el, csak az emberek hitehagyása változtatta meg a képet. Ez egy hálátlan téma, amiről szót kaptam, semmi remény nincs, hogy valami változzon. Ezért az Úr kemény szavai hangoznak el, aki hallja vegye figyelembe.

"Aki igaz­ság­ta­lan, le­gyen igaz­ság­ta­lan ez­után is, és aki mocs­kos, le­gyen mocs­kos ez­után is, és aki igaz, igaz­sá­got cse­le­ked­jék ez­után is, és aki szent, le­gyen szent ez­után is. Íme, ha­mar el­jö­vök, a ju­tal­mam ve­lem van, és meg­fi­ze­tek min­den­ki­nek a cse­le­ke­de­te sze­rint. Én va­gyok az Alfa és az Ómega, az első és az utol­só, a kez­det és a vég. Bol­do­gok, akik meg­mos­sák ru­há­ju­kat, hogy jo­guk le­gyen az élet fá­já­hoz, és be­me­hes­se­nek a ka­pu­kon a vá­ros­ba. De kinn ma­rad­nak az ebek és a va­rázs­lók, a pa­ráz­nák és a gyil­ko­sok, a bál­vány­imá­dók és mind­az, aki sze­re­ti és cse­lek­szi a ha­zug­sá­got." (Jel 22, 11-14). "Aki szereti és cselekszi a hazugságot", egyenrangú bűn a fent felsorolt bűnökkel. Nem hiába hangoztatja az evangélium, hogy térjenek meg bűnös útjaikról az emberek, hiszen minden ami törvénytelen a teremtés óta, Isten megtorolja, ha nem fogadják be Isten kegyelmi ajándékát amit Krisztusban adott.

A tiszta szívben lakozik Isten.

 "Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból. A vi­lág el­mú­lik és an­nak kí­ván­sá­ga is, de aki Is­ten aka­ra­tát cse­lek­szi, meg­ma­rad örök­ké". (1Jn 2, 16-17).

 Az ember természete kívánja a testi megelégüldséget és a látvány szépségét. Erre mondják kenyeret és cirkuszt kívánnak. A világ tele van olyan emberi alkotásokkal amire büszke is lehet. A patinás épületek amik kiállták a sok évszázadok viszontagságait. A templomok egekbe nyúló tornyai, mérnöki bravúrjai, szemlátomást csodálatra méltóak. De a kérdés az, hogy mindez nem az embert dicsőíti? Isten kezdettől fogva arra törekedett, hogy megmentse a megmenthetőt, nem azzal volt elfoglalva, ma sem azzal, hogy az emberek által építse a világot. Isten két házat ismer el, amit Izrael házépítése és a gyülekezet házának építése amit egy szóval Isten szellemi házának nevezünk. E világ istene aki a sátán, minden eszközét beveti annak érdekében, hogy elvonja a figyelmet Isten akarata megismerésétől és saját épitkezésbe kezdett ősidők óta, hogy bekerítse mindazokat akik megcsodálják az ő munkáját és bizonyságot tegyen arról, hogy ő itt az úr. Megkísérli utánozni Isten tervét a saját módján, felhasználva az ember bűnös természetét. Ő itt az isten és vannak követői éppen úgy mint Krisztusnak is vannak követői. Csakhogy Krisztus örök élet, a sátán örök kárhozat. 

 Egy olyan időben élünk most, ami azelőtt se azután miután elmúlik nem lesz többé. Én ezt úgy nevezném, a lehetőségek kora. A Biblia a kegyelem korszakának nevezi, ami teljesen igaz. De azért is a lehetőségek kora, mert itt bizonyosodik be ki kinek a szolgája és gyermeke. 

"Ami­kor ki­jött a temp­lom­ból, egyik ta­nít­vá­nya így szólt hoz­zá: Mes­ter, nézd, mek­ko­ra kö­vek és mi­cso­da épü­le­tek! Jé­zus pe­dig azt mond­ta: Lá­tod eze­ket a nagy épü­le­te­ket? Nem ma­rad itt kő kö­vön, amit le ne rom­bol­ná­nak". (Mk 13, 1). A Jeruzsálemi templomról beszélt amit Heródes épített át. Ez már az ember dicsőségének jeleit viselte, Isten nem lakozott benne. Nem is telt el olyan hosszú idő, K.u. 70- ben lerombolták a rómaiak. Így lesz mindennel ami ebben a világban nem Istent dicsőítette hanem az embert." De előbb min­den nép­nek hir­det­ni kell az evan­gé­li­u­mot." (Mk 13). Ezt nevezzük a kegyelem időszakának, ami ma van. A népekre kiterjedô Isten kegyelme, Krisztus vére által megváltás eme világból, kiragadja a sátán kezéből mindazokat akik Istent szeretik, és azokat akiket Isten szeret. Aki e világot szereti és mindazt amik benne vannak, abban nincs meg az Atya szeretete. Nincs helye a szívben Isten szeretetének, mert a szív meg van töltve a világ szemétjével. Aki valaha járt városi szemétlerakón, az láthatja, hogy valamikor értéknek számító dolgok ott hevernek a szemétben. Így lesz majd az idők végezetével, csakhogy az Isten olthatatlan tűzzel utalizálja mindazt amit az ember a szemétnek gyártott. De ott lesz elsősorban a hamis próféta is a kisértővel egyetemben, mint kakas a szemétdombon a maga gőgjével, az örök kárhozat tüzében emésztve örökké víztelen pokol, ahol nincs semmi ami enyhíti a szomjat a vágyat. Pál apostol így fejezi ki ezt az állapotot és figyelmeztet is arra, hogy meg ne tévesszenek a hamis sátán szolgái, akik különösen a vallási szférából kerülnek elő, hogy megtévesszék a választottakat is. 

"Őriz­ked­je­tek az ebek­től, őriz­ked­je­tek a go­nosz mun­ká­sok­tól, őriz­ked­je­tek a meg­me­tél­tek­től! Mert mi va­gyunk a kö­rül­me­tél­tek, akik lé­lek­ben szol­gá­lunk Is­ten­nek, és Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk". (Fil 3, 2-4)

"De amik ne­kem egy­kor nye­re­sé­gek vol­tak, azo­kat kár­nak ítél­tem Krisz­tu­sért. Sőt most is kár­nak íté­lek min­dent Krisz­tus Jé­zus, az én Uram is­me­re­té­nek gaz­dag­sá­ga mi­att, aki­ért kár­ba vesz­ni hagy­tam és sze­mét­nek íté­lek min­dent, hogy Krisz­tust meg­nyer­jem, és ben­ne olyan­nak bi­zo­nyul­jak, mint aki­nek nincs sa­ját igaz­sá­gom a tör­vény­ből, ha­nem a Krisz­tus­ban való hit ál­tal van igaz­sá­gom, Is­ten­től való igaz­sá­gom a hit alap­ján,..." (Fil 3, 7-8).

A titkok örzői.

 "Mert nincs semmi rejtett dolog, amely napvilágra ne jönne, és nincsen olyan titok, amely ki ne derülne." (Mk 4, 22)

 Igen gyerekesnek látszik Isten szemében, hogy felnőtt létünkre takargatjuk Isten előtt a titkainkat meg a rejtett bűneinket. Isten előtt minden ember mint egy nyitott könyv, akármikor beleolvashat ha akar. Ha ez igaz, akkor mi értelme beismerni előtte mindazt amit takargatunk, az Úr úgyis tudja. Igen, de az Úr azt is akarja, hogy ismerjük be rejtett vétkeinket ami olyan titkos, hogy senki sem tud róla, azért, hogy mi magunk elé álljunk és Istennel együtt tudjunk megszabadúlni mindattól ami a belső embert nyomasztja. De vannak titkok amik nem bűnből erednek, hanem Istentől, amit nem szabad megtudnia senkinek csak az Úrra és ránk tartozik. Az a belső közösség Istennel a párbeszéd és kapcsolat az igenis személyes és titkos. Honnan kapjuk az erőt élni ebben a kisértésekkel teli világban, nem utolsó sorban saját vétkeink következményei viselésében. Sámson élete erre kitűnő példa. " Mi­kor az­tán min­den­nap zak­lat­ta sza­va­i­val ( Delila a felesége) és gyö­tör­te őt, ha­lá­lo­san be­le­fá­radt a lel­ke, és tel­jes szí­vét ki­tár­ta előt­te, és el­mond­ta: Bo­rot­va nem érte soha a fe­je­met, mert Is­ten­nek va­gyok szen­tel­ve anyám mé­hé­től fog­va. Ha meg­nyír­nak, el­tá­vo­zik tő­lem az erőm, el­erőt­le­ne­dem, és olyan le­szek, mint bár­me­lyik em­ber." (Bír 16, 16). Ha elolvassuk Sámson életét, megismerjük mindazokat a negatív eredményeit Sámson világi életének, attól függetlenül, hogy Isten választottja, de azt is, hogy Isten akkor sem hagyja el az ilyen lelkeket ha nagy bajban van. De ezek már egyedi esetek és nem egészen boldogítóak.

 Ez iskolapéldája annak amikor Isten gyermeke rossz kapcsolatokat, szövetségeket vállal, ebben az esetben nem Isten igéjéhez való hűsége, hanem érzelmei írányították, és frigybe lépet egy olyan asszonnyal aki Izrael ellenséges népéből való. 

 Lehet hogy az olvasók között is vannak olyanok akik tapasztaltak hasonlót az életükben. Hogy a legmegbízhatóbbnak tűnő ember akivel megosztotta titkait, idővel felhasználta ellene. Dávid királynak is fájt amikor Saul király üldözte, halálra kereste. "Mert nem el­len­ség szi­dal­ma­zott en­gem, hi­szen azt el­szen­ved­ném; nem gyű­lö­lőm emel­ke­dett föl el­le­nem, hi­szen el­rej­tőz­tem vol­na elő­le. Ha­nem te, hoz­zám ha­son­ló ha­lan­dó, bi­zal­ma­som és jó ba­rá­tom, aki­vel édes bi­za­lom­ban él­tünk együtt, és aki­vel Is­ten há­zá­ba jár­tunk a so­ka­ság­gal együtt. (Zsolt 55, 13-14).

 Adjon Isten nekünk értelmet mindarra, hogy ki előtt ne legyünk nyitottak, hogy titkainkkal ne éljenek vissza, ugyanis akkor erőnket veszítjük. Ez úgy jelenhet meg, hogy mindig szemünkre hányják a gyengeségünket, ami igaz is lehet, de az ellenség kezében ez fegyvert jelent. De ha az Úrnak beismerjük bűneinket, vétkeinket testi gyengeségünket, Ő megszabadít minden szívet nyomasztó tehertől eggyüttesen. Akkor örvendezzünk, hogy az Úr velünk együtt dolgozik a lelkünk üdvösségéért. Tehát részesei lehettünk ennek a felbecsülhetetlen értékű munkájának. " Azért, szent test­vé­rek, mennyei el­hí­vás ré­sze­sei, fi­gyel­je­tek hit­val­lá­sunk apos­to­lá­ra és fő­pap­já­ra, Jé­zus­ra, aki hű volt ah­hoz, aki őt an­nak ren­del­te, aho­gyan Mó­zes is Is­ten egész há­zá­ban". (Zsid 3, 1).

 Isten áldja meg mindenkit aki Istenben bízik feltétel nélkül.

Aki Krisztusban van az új teremtés.

 "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden."(2Kor 5, 17)

"….mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó igéje által." (1Pt 1, 23)

"Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak". (Jel 21, 5)

 Tehát az Úr Isten nem ül ölbe tett kézzel a trónján, és nem az események követője hanem a megalkotója. És ahogyan olvashattuk, az ujjászületést az emberrel kezdi, mert az ember esett bűnbe és általa lett átkozott ez a világ. Most pedig az emberért dolgozik, az ember közreműködik munkájában ha tényleg újjászületik a romolhatatlan magból és egy új világba teszi ami már készen van, de még nem jött el az idő, hogy kicserélje a régit az újjal. Az első fokon ezt Jézus Krisztus megtette halálával, a bűneinket magával vitte a meghalt testével a sírba, hogy felejtésbe merüljön minden ami gyalázza az embert, feltámadásával pedig egy új embert hozott létre aki Krisztusi természetet visel. Még senki saját magát nem segítette a világra ez nonszensz, ugyanúgy a romolhatatlan mag sem emberi alkotás, az Istentől jön és van kiszórva ebben a világban. Az újjászületés kimondottan Istentől ered. Abból a magból lesz egy új teremtés amit már azelőtt elvetett, Isten terve szerint, vagyis földbe rejtett, amikor vizet kap élni kezd. A mag el van vetve, tehát mindazok akik a jó földbe vetettek, mindazok felélednek halott állapotukból ha meghallják az Isten szavát, és isznak az élő forrásból, amit gyakran a szentírásban élő vízzel definiál az Úr. Az élő ige hallatára, amit sokan úgy gondolják, hogy egy irott szöveg vagy szó, pedig az örök ige Isten élő szava, korlátlan lehetőséggel él, a papír az elektronikus bázis meg minden amit kőbe véstek az emberek, elpusztítható de a kijelentett Isten szava örök, mert Isten tárházában van biztonságban elrejtve. Boldog az az ember akit Isten választott, hogy örök megtartója legyen Isten szavának és Istenben van elrejtve. Isten szava az ereje az új életnek mindörökké, amit most nem mindig veszünk észre, Isten aki mindig újat teremt, az embert Krisztusban egy magas szintre emelte, hogy vele együtt örüljön munkája gyümölcsében. A bűnös létünk ellenére hozzánk szól sokféleképpen, azzal a céllal, hogy ébredjünk fel az alvásból, adjunk helyet magunkban Krisztusnak, hogy hordozói lehessünk Isten örök igéjének. A magról nincs idő írni, de Isten csak jó magot szór ez kétségtelen. " ... Aki a jó ma­got veti, az az Em­ber­fia, a szán­tó­föld pe­dig a vi­lág; a jó mag az Is­ten or­szá­gá­nak fiai, a kon­koly pe­dig a go­nosz fiai." (Mt 13, 38). " mert min­den, ami nap­vi­lág­ra jön, vi­lá­gos­ság. Azért mond­ja: Ébredj fel, aki al­szol, és tá­madj fel a ha­lál­ból, és fel­ra­gyog ne­ked Krisz­tus." (Ef 5). Ez egy hívó de mégis megelevenítő ige, mert fel tudja ébreszteni az embert ha ezt meghallja a szívében. Az újjászületés még nem garantálja a megszentelődés valós eredményét, ahhoz Krisztus követése szükséges. Minél közelebb vagyunk Krisztushoz, annál többet hagyunk el abból amit a sötétség borít. Tehát nem az önsanyargatás a megszentelődés útja, hanem Krisztus ragyogása mindent megvilágít amit még nem láttunk a sötétség miatt. Amikor meglátjuk Isten országát, akkor az semmihez nem hasonlítható ami a régiekhez tartozik, ha új teremtés vagy, a régiek elmúlnak, a gondolkodás megújul, vagyis már nem azt látja csak amit egy természetes ember lát, nem úgy ítéli meg a dolgokat, hanem azt amit Isten a mennyeknek országának nevez, azt keresi és arra irányúl a szellemi szeme, ahol Krisztus a Király már most, de még láthatatlan, mert mint Isten ül a trónján a mennyekben, várva azt a pillanatot amikor megjelenik minden teremtés előtt nagy hatalommal és az övéi elkíséri őt és vele lesznek örökké. 

" És lát­tam új eget és új föl­det, mert az első ég és az első föld el­múlt, és a ten­ger sem volt töb­bé. És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint Is­ten­től alá­szállt a menny­ből, fel­ké­szít­ve, mint egy fér­je szá­má­ra fel­éke­sí­tett meny­asszony. Hal­lot­tam, amint a trón fe­lől egy ha­tal­mas hang ezt mond­ta: Íme, az Is­ten sát­ra az em­be­rek­kel van, és ve­lük la­ko­zik, és azok az ő né­pei lesz­nek, és maga az Is­ten lesz ve­lük; "(Jel 21, 1-2).

Praktikus lépéseink a menekülés útján.

 "Hagyjátok őket, vak létükre világtalanokat vezetnek. Ha pedig vak vezeti a világtalant, mind a ketten a verembe esnek." (Mt 15, 14).

 Ha valakinek megadatott a szellemi értelem képessége Istentől, annak már világos, hogy az evangéliumban jelentősége van a kint a bent, kiment vagy bement szavaknak. A kint az mindig a világot a népet jelenti, a bent a ház vagy helység egy szűkebb közösséget. Jézus ezt meg is említi a tanítványainak. Mert amikor kint a példabeszédeit mondta a vakoknak mondta, hogy ne értsék, bent a tanítványoknak megmagyarázta az értelmét. "Azért be­szé­lek ne­kik pél­dá­za­tok­ban, mert lát­ván nem lát­nak, és hall­ván nem hal­la­nak, sem nem ér­te­nek. Be­tel­je­se­dett raj­tuk Ézsa­i­ás jö­ven­dö­lé­se, amely így szól: Hall­ván hall­ja­tok, és ne ért­se­tek, néz­vén néz­ze­tek, és ne lás­sa­tok! Meg­kö­vé­re­dett en­nek a nép­nek a szí­ve, és fü­lük­kel ne­he­zen hal­la­nak, sze­mü­ket be­huny­ták, hogy sze­mük­kel ne lás­sa­nak, fü­lük­kel ne hall­ja­nak, szí­vük­kel ne ért­se­nek, és meg ne tér­je­nek, és én meg ne gyó­gyít­sam őket". (Mt 13, 13-14). Ilyenkor biztos az a reakcióink, hogy mi nem ahhoz a csoporthoz tartozunk akik nem látnak, csukva van a szemünk vagy zárva a fülünk. Ez egy természetes védekezés az ember oldaláról, ez nem nekem szól hiszen én látom Isten csodáit, hallom az igét, de Isten a mindentudó és ismerő másként gondolja ezt. De aki akarja látni helyzetét, komolyan számolnia kell Isten kimondott szavával. Ha eddig nem vette magára ezt az igét, akkor mindig kívülálló marad, nem megy be oda ahol Jézussal közösségben lehet. Ahol Jézus személyesen nyitja meg a mennyeknek országa titkait. Ez a titok nyílvános de csak azok értik meg és követik akik Jézus szavai szerint megtérnek bűneikből a hitetlenség bűnéből az egoizmusból, akkor meggyógyítja Jézus a vakságot a süketséget és értelmet ad az ige megértéséhez. Addig ameddig testiek maradunk, csak vessződve tudunk botorkálni a mennyeknek országának tulajdonságában, keresve annak értelmét. 

 Amikor a cselekedeteink a hús gondolkodásunk a vallási pozíciókból értelmezzük helyzetünket, azt mondjuk hogy látunk, erre Jézus így felelt a farizeusoknak. " Jézus azt válaszolta: Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad." (Jn 9, 41).

 Persze hogy azt jelenti, most már nincs mit tenni értük, hiszen magukról jó értékeléseik vannak, és ebben a meggyőződésben ami pozitív az ember oldaláról de teljesen hamis Isten szemszögéből. Megkapták a bátorságot, hogy vezessék a hozzájuk forduló követőket, Izraelben is volt pártosság a vallási megkülönböztetések egy tanácson belül. A pogányok, vagyis nem zsidók a kereszténységben a pártosság halmazát fejlesztették ki. Követték a számukra mindinkább rokonszenves tanítókat. Ez már Pál idejében megjelent, de még nem intézményes keretek között. "Mert, test­vé­re­im, Kh­loé em­be­re­i­től meg­tud­tam, hogy vi­szá­lyok van­nak kö­zöt­te­tek. Ar­ról be­szé­lek, hogy kö­zöt­te­tek min­den­ki ezt mond­ja: Én Pálé va­gyok, én meg Apol­ló­sé, én meg Ké­fá­sé, én pe­dig Krisz­tu­sé.

Hát Krisz­tus ré­szek­re oszt­ha­tó? Vagy Pált fe­szí­tet­ték meg ér­te­tek, vagy Pál ne­vé­re ke­resz­tel­tet­te­tek meg? (1Kor 1, 11-12). Ez a kovász pedig az idők során annyira felduzzasztotta a tésztát, ami eredetileg kovásztalan volt, mert Jézus az a kenyér a bűn nélküli, hogy mára már egy nagy égigérő fára növekedett a keresztény világban. "Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalanságával." (1Kor 5, 8).

 Maga a kereszténység saját magát egy rangba sorolta a világ 4000 vallásai közé. Egyik lett a sok közül még ha a leghatalmasabb is, a világvallások legnépesebb vallása. Aki ezt nem látja az még nem volt bent, nem kapott az erre vonatkozó igére megértést Jézustól vagyis Joshuától. Azért nincs még veszve semmi, mert az Úr ismeri az övéit, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem minden arany ami fénylik.

 "Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja." (2Tim 2, 19). Ez a helyre utasító ige nem a mi elhatározásunktól függ, hiszen ezt megértjük, de merre kell lépjünk ezután nem világos, ezért kell Isten akaratának ereje ami a belső újjászületett ember vezetője az Úr. Tőle kapjuk meg a világosságot az első lépésre, hogy az Ő tanácsa szerint lépjünk, hiszen csak egy igaz tanácsadó létezik az Úr. A hitnek elég látnia azt az első lépést ami világos előtte, nem a második vagy a többi lépés, mert a vezető az Úr látja be az egész utat, mi rövidlátók vagyunk mint a juhok. 

 Amikor ilyen gondolatokat tolmácsolok, tudom, hogy semmi értelme, mert az Úr teszi cselekvővé az embert, de mégis emlékeztetőül szolgál, hogy ne nagyon bízzuk el magunkat. 

Egy süllyedő hajóról kiáltani, hogy minden rendbe van, talán egy kissé tragikomikus nem de? 

Pál apostol esetében sem az volt a fontos mikor a süllyedő hajón volt többedmagával, hogy Krisztusról beszéljen, tartson hosszú beszédeket, hanem hogyan lehet megmenekülni a közelgő pusztulástól, hogy az apostol szavára legyenek engedelmesek nem a tapasztalt kormányosra hagyatkozva. Ezt is az Úr intézte általa semmi kétség.

Olvassátok el az Apostolok cselekedetei 27. részét, a megértés érdekében.

A gyülekezés célja.

 "Ha te­hát az egész gyü­le­ke­zet össze­jön, és mind­nyá­jan nyel­ve­ken szól­nak, és be­men­nek az ava­tat­la­nok vagy hi­tet­le­nek, nem­de azt fog­ják mon­da­ni, hogy őr­jöng­tök? De ha mind­nyá­jan pró­fé­tál­nak, és be­megy egy hi­tet­len vagy ava­tat­lan, az min­den­ki­től fed­dés­ben és íté­let­ben ré­sze­sül,

és így szí­vé­nek tit­kai nyil­ván­va­ló­vá lesz­nek, úgy­hogy arc­ra bo­rul­va imád­ja Is­tent, hir­det­ve, hogy bi­zonnyal Is­ten la­kik köz­te­tek". (1Kor 14, 24-25).

"....de a gyü­le­ke­zet­ben in­kább aka­rok öt szót szól­ni az ér­tel­mem­mel, hogy má­so­kat is ta­nít­sak, mint­sem tíz­ezer szót nyel­ve­ken. Test­vé­re­im, ér­te­lem dol­gá­ban ne le­gye­tek gyer­me­kek, vi­szont a rossz­ban gyer­me­kek le­gye­tek, a gon­dol­ko­zás­ban pe­dig éret­tek." (1Kor 14, 19)

 Az építés a prófétálás vagyis Isten szava mondása a lényege a gyülekezetnek. Az egymás építése szeretetben a lényeg, a cél nem a nyilvános szereplés, hanem kimondani értelmes nyelven, hogy mindenki értse meg mit mond a Szellem a gyülekezetnek. Mert élő az Isten és mindig mondani akar valamit az övéinek a prófétálásokon keresztül. A próféta szó a régi nyelven nem csak jövendőt feltáró, hanem Isten szavát tolmácsoló ember. De prófétálás lelke mindenkiben jelen lehet. Az igehirdető vagyis Isten szavát kimondó testvér ha maga is engedelmes és felkészült, nem emberi oklevéllel rendelkező, akkor legyen az tanítás vagy extrém, exkluzív jelenség, Isten hangszórója és azt mond amire szüksége van a gyülekezetnek. Ezt nem irányíthatja az ember. A mai gyülekezetek inkább már rendezett kerékvágásban járnak, kevés lehetősége van Isten szava szabad megnyilvánulásának, mert amikor összegyűlnek egy helyen, egy bizonyos lelkipásztortól várják az igét ( az evangéliumi keresztények). De ennek nem így kell lennie. De nem is az a baj, hanem ami folyik egy ilyen gyűlésen, egy rituális vallási tevékenység, ami korlátozza a Szent Szellem munkáját. Istent egy dobozba zárva tartva, és akkor engedik szabadra amikor ezt jónak látják. Egy megtervezett dramaturgia szerint, mi miután következhet a gyűlésen. Ez egy megkövesedett rendszer, ahol Isten mindenhatósága is jelen lehet, mert áttörheti ezeket az akadályokat, de nem ez volt az eredeti célja Istennek a gyülekezeti élet számára. 

 Amikor szól egy prófétáló a gyülekezetben, úgy szóljon mint Isten szava, tehát ha nem is tökéletes szókinccsel de érthető szavakkal mondja ki mindazt amire indítja a Szellem. Mert ha nem Isten a forrás hanem emberi erőforrások motiválják, akkor nincs annak ereje, csak az értelmet gazdagíthatja nem építi a szellemet. Az Isten szava nem egy mese elmondása a kegyelméről, hanem hat a lelkiismeretre, ahogy ezt fent olvashattuk, " fed­dés­ben és íté­let­ben ré­sze­sül,

és így szí­vé­nek tit­kai nyil­ván­va­ló­vá lesz­nek".

 Leült a nép enni és inni, játszani, ezt tették a zsidók azután amikor egy olyan istent öntöttek ki maguknak aki nekik szolgál nem bántja lelkiismeretüket: " Másnap korán reggel fölkeltek, és égőáldozatot és békeáldozatot mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, és fölkeltek játszani. (2Móz 32, 6). Szellemi halál egy halott gyülekezet szimtómái látszanak a modernkori evangélikus gyülekezetekben. Másokról nem is érdemes szólni. Ezt röviden a Jelenések 3. részben olvashatjuk a laodiceai gyülekezetről írt részben láthatjuk, és nincs mentség, ez az Isten szava, ami felfedi a valós állapotokat és nem a katolikus rendszert az más lapra tartozik, hanem a magát szellemi gazdagnak tartó evangélikus felekezeteket. "Mi­vel ezt mon­dod: „Gaz­dag va­gyok, meg­gaz­da­god­tam, és nincs szük­sé­gem sem­mi­re”, és nem tu­dod, hogy nyo­mo­rult, szá­nal­mas, vak és me­zí­te­len vagy". (Jel 3)

 Egy gyülekezet akkor hatékony ha Isten van közöttük. Máté 18,20 " Mert ahol ket­ten vagy hár­man össze­gyűl­nek az én ne­vem­ben, ott va­gyok kö­zöt­tük.". Hogy ez így legyen minden kritériumnak meg kell felelniük. Egyszerű de mégis összetett, mert Isten nem vendég az ilyen gyülekezeti csoportban hanem gazda vagyis Úr. Ő töri meg a kenyeret és ő adja a poharat, Ő indítja a szószólót, hogy mondja ki mindazt ami szükséges a gyülekezetben. De ez is már egy utópiának tűnik. De Isten mindig ugyanaz nem változik és nem változtatja meg igazságát, akaratát csak azért mert a gyülekezetek totális vereséget szenvedtek. 

 Ezen már senki nem tud változtatni Isten sem akarja, de új egyéni utat mutat minden olyan gyermekének akikben Isten Szelleme él és a hit által cselekvő. Nem azt az istent követi amit az emberek maguknak létrehoztak, hanem az élő hatalmas Istent aki kegyelmes irgalmas minden emberhez, ha az igazságot keresi. "De el­jön az óra, és az most van, ami­kor az iga­zi imá­dók lé­lek­ben és igaz­ság­ban imád­ják az Atyát, mert az Atya is ilyen imá­dó­kat ke­res ma­gá­nak". (Jn 4).

Feltétel nélküli engedelmesség.

 "Ez­után pe­dig ki­ment, és lá­tott egy Lévi nevű vám­sze­dőt, aki a vám­nál ült, és azt mond­ta neki: Kö­vess en­gem! Az pe­dig fel­kelt, és min­dent ott­hagy­va kö­vet­te őt. És Lévi nagy la­ko­mát ké­szí­tett neki a há­zá­nál, ahol vám­sze­dők so­ka­sá­ga és má­sok asz­tal­hoz te­le­ped­tek ve­lük együtt". (Lk 5, 27-28)

 Lehet, hogy vannak olyanok az olvasók között akik azt gondolják, hogy bele születtek egy vallási felekezetbe, vagyis a szüleik vallását követve, automatikusan Jézus követői lesznek. Ne éljünk tévedésben, mert a hit és hitnek cselekedetei azok személyesek, éppen úgy ahogy a fenti idézetben olvastuk. A vámszedő kint volt, nem is érdekelte, hogy Jézus csodát tett azelőtt a bénával a házban, végezte a mindennapi dolgát. De Jézus mikor kiment, meglátta és bizony megismerte, hogy ő is a dicsőség fiai közé tartozik és kiemelte abból a közegből egy szó erejével " Kövess engem". A vámszedő azonnal elhagyta mindenét, felállt és követte Jézust. 

 Miben bontakozott ki, hogy a hite igaz volt? Azzal, hogy nem törődve a következményekről, felállt és követte azt akit nem is ismert, de a szó ereje felállította, azután vacsorát rendezett Jézusnak, és meghívta mindazokat akikkel kapcsolatban állt, ugyanolyan bűnösöket amilyen ő volt a farizeusok kivételével. A vallásos farizeusok el se mentek volna hozzá, ugyanis bűnös embernek számítottak a vámszedők Izraelben. 

 Sok keresztény csak azért tartja magát kereszténynek, mert a közeg a család a rokonok is mind egy vallási vonalat követnek. Azért is dagadt meg a statisztikai adatok szerint mind azok száma akik kereszténynek vallják magukat a világban, több mint kétmilliárd a számuk, elhívás nélkül lettek Krisztus nevével takararódzók. 

 De ha a szívben elhangzik az a hívás ha úgy tetszik parancsolat, akkor ha a hit felel rá, mindegy milyen környezetben él az ember, követi azt aki magához hívta. Ezek a hívások sok irányból jöhetnek, de az Úr szavai, az örök élet szavai adnak üdvösséget és hitbeli cselekedeteket ami áldást hozhat a környezetünkre is. Ehhez hasonlót nem hall az ember, ha meghallja konkrét szavait az Úrnak, mert abban megvan a szó ereje, igéje, az igaz hit válaszol feltétel nélkűl. Tehát a személyes viszony ha kialakul Krisztussal, akkor biztos, hogy kivezet minden bűnös és Istennek nem kedves környezetből, hogy dicsőítse Istent azok előtt is akikkel kapcsolatban van vagy volt. Első sorban ez a család a szomszédok a barátok az ismerősök a rokonság a kollégák stb. De nem szigetelődik el tőlük, hanem azzal a hittel végzi dolgát amit kapott Istentől, mert ha hitünk szelleme más is, de ebből a világból még nem mehetünk ki. Lévi engedelmessége Jézus szavának, öröme és határozottsága lett a tanúbizonysága annak, hogy Isten gyermeke. Az ilyenek ma azok akik a keskeny útra léptek és a szűk ajtón mennek be a mennyeknek országába. Ezek kevesen vannak, így mondja az Úr: "De szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt 7, 14) " Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak". (Mt 22, 14).

 Tehát Isten célja nem az, hogy minnél többen legyenek a követői, pedig sokan vannak akik hivatalosak az örök életre Krisztus váltsága által, hiszen közöttük hirdetik az evangéliumot, de mindazok akik választottak, azokat hívja meg és ragadja ki a világból, akiket képessé teszi a követésre, hogy ezek közül minél többen dicsőítsék Istent az Ő szeretetéért és igazságosságáért. Ez nem mindenkinek adatik meg, mert Isten nem mindenkit tesz hírnökévé ebben a világban, csak az erre kiválasztottakat. Ezt bizonyítja sok olyan tanítvány viselkedése akik nem küldöttek. Ez ne szomorítsa el szívünket ha ezt nem éltük meg, mert Isten kegyelme nagy és mindenki aki keresi Istent tiszta szívből annak mindig elébe megy és megmutatja magát. Ezt nyugodtan úgy könyvelhetjük el, hogy ha nem is mi voltunk a meghívottak, de a választottak közé tartozunk, mert mégis elmegyünk arra Isten által elkészített vacsorára vagy mennyegzőre. Többféle úton kerülünk viszonyba Istennel, Jézus Krisztus által, a cél a fontos nem a körülmények. Ez Isten bölcsességének gazdagsága, hogy minden ember más és más, és a hozzá való viszonya is különleges. Azért mondják többen is, hogy a személyes tapasztalatait az ember nem adhatja át másoknak, az nagyon bensőséges Istennel való viszony. A változást vehetjük észre magunkban és másokban is, ha megtörtént az a változás Jézus szavának engedve a Szent Szellem által, amire Isten választott magának, hogy életünkkel dicsőítsük szent nevét. 

 Itt ebben a témában nem érintettük Jézus Krisztus áldozati vére által üdvösséget, de minden ilyen történet mögött Isten áldozati Báránya áll. Ezt a vámszedők sem kerülhették ki, hiszen minden ami és aki örökli az Isten országát, Krisztus vére által volt meghintve, még ha ez még nem történt meg akkor. De ezt ismerni lehetett az ótestamentumi írásokból is. 

 Ma csak azt emeltük ki, hogy az engedelmesség feltétel nélküli ha meghalljuk Isten hozzánk intézet szavát. 

" Mi­vel a hit­nek ugyan­az a lel­ke van ben­nünk is, ahogy meg van írva: Hit­tem, és azért szól­tam, mi is hi­szünk, és azért szó­lunk. Mert tud­juk, hogy aki fel­tá­masz­tot­ta az Úr Jé­zust, Jé­zus­sal együtt min­ket is fel­tá­maszt, és ve­le­tek együtt maga elé ál­lít. Mert min­den ér­te­tek van, hogy a ke­gye­lem túl­árad­jon, és egy­re töb­ben ad­ja­nak há­lát az Is­ten di­cső­sé­gé­re. Ezért nem csüg­ge­dünk. A mi kül­ső em­be­rünk rom­lik ugyan, de a bel­ső nap­ról nap­ra meg­újul". (2Kor 4,13-15).

A szolgaság lelke avagy fiúságé.

 "Ki az kö­zü­le­tek, aki­nek ha van egy szol­gá­ja, és az szánt vagy le­gel­tet, azt mond­ja neki, ami­kor a me­ző­ről meg­jön: „Gye­re ha­mar, ülj asz­tal­hoz!”? Nem­de in­kább azt mond­ja neki: „Ké­szíts va­cso­rát, és fel­övez­ve ma­ga­dat szol­gálj fel ne­kem, amíg eszem és iszom, és az­után egyél és igyál te is”? Ne­tán há­lál­ko­dik an­nak a szol­gá­nak, hogy meg­tet­te, amit pa­ran­csolt neki? Nem gon­do­lom. Így ti is, ha mind­azt meg­tet­té­tek, amit pa­ran­csol­tak nek­tek, mond­já­tok azt: Ha­szon­ta­lan szol­gák va­gyunk, csak azt tet­tük, ami a kö­te­les­sé­günk volt. (Lk 17, 7-9)

Az újonnan megtért hívő szolgálni akar Istennek. Ennek van egy a lelkének rejtett hiányérzete. Ezt láthatjuk a tékozló fiú esetén ( Lukács 15. resz). Jóvátételi szándék Isten felé, avagy kishitűség, de ez a normális, hiszen legyőzte a világot és ennek okán örül, hogy tehet valamit Istennek cserébe, remélve, hogy őt befogadja. Ez az az átmeneti állapot, ami elfoglalja gondolatunkat, úton hazafelé, ahol az Atya tárt karokkal várja, de nem mint szolgát, hanem mint megtért elveszett fiát öleli, megcsókolja és asztalhoz ülteti. Ez bizony váratlan fogadtatás, mert biztosan haragos atyára számított jogosan, hiszen elherdálta öröksége részét amit megkapott az apja irgalmából. Ha a Lukács szerinti evangéliumában található példabeszédet nézzük, felfedezzük mindazt amit egy megtért lélek átél. "Fel­ke­re­ke­dek azért, el­me­gyek apám­hoz, és ezt mon­dom neki: Apám, vét­kez­tem az ég el­len és te­el­le­ned, és nem va­gyok már mél­tó arra, hogy fi­ad­nak ne­vezz; tégy en­gem olyan­ná, mint a bé­re­se­id kö­zül egy". (Lk 15, 18). Tehát a bűn olyan mértékben elsüllyesztette a fiút, hogy az már nem is mert gondolni jobbra, hogy szoros rokoni kapcsolata van az apjával. Az apját szigorúnak véli, hiszen félt tőle, nem tudván, hogy fog reagálni amikor visszatér haza. Annyira nagy távolságba került az atyától, hogy nem emlékszik mindarra ami az atyai házban történt azelőtt. Preegzisztenciális állapot elvesztése, amiben mi is részesei vagyunk a bűn miatt, nem tudjuk honnan jöttünk ebbe a világba. De az apja mikor meglátta messziről, hogy megjött a tékozló fia, elébe szaladt, és mielőtt még az szólni tudott, átölelte és megcsókolta. Tehát teljes jogunk van azt hinni, hogy az Atya ugyanúgy bánik velünk is, elveszett, megtalált, megtért i gyermekeivel. Ugyanúgy az asztalhoz ültetett, ahogyan visszatért szeretet fiát. Nem szolgaság lelkét kapva az Atyától, hanem a fiúság lelkét.

 "Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai. Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: "Abba, Atya!" ( Róma 8,- 14,15). Tehát eloszlik az a félelem amiben nincs szeretet, mert ha a törvény szolgái vagyunk akkor félünk Istentől, mert a törvényt aki nem tartja be az átok alatt van. Tehát igyekszünk megfelelni, ugyanakkor félünk. De nem úgy ha a fiúság lelkét kaptuk, akkor mint fiú aki szereti apját mert ismeri is őt, félelem nélkül szeretettel szellemével indítva teszi a dolgát Isten az Atya házában. Tudja és ismeri az Atya akaratát, még ha parancsolatokat kapott is konkrétan, mégis többet tesz mint egy rabszolga.

 De itt nem ért véget történetünk, mert az Atya új ruhát, gyűrűt húzott ujára, sarut ad a lábára, ami azt jelenti, hogy új természete látszik a világban, az örökösnek járó gyűrű és a saru mindaz arra utal, hogy mint fiú az Atya házában szolgál továbbra is, megteszi mindazt amit az Atya kíván, a szolga nem ismeri az ura gondolatait, ellenben a fiú ismeri az Atya akaratát és többet tesz amit kér tőle, mert szereti az Urát, nem kötelességből szolgál neki hanem szeretetből Isten Szellemétől indítva. Nem úgy mint az idősebb bátyja. Aki szolgálta apját, de nem volt otthon hanem barátaival töltötte idejét.

 Azért találkozunk az evangéliumokban olyan emberekkel akik rabjai és szolgái voltak Jézus Krisztusnak. Ez Pál apostolban kitűnően fejeződik ki. De hogyan és miért szolgált az megtudhatjuk ha olvassuk rendszeresen az evangéliumot.

 Tehát a mi Atyánk velünk megtért lelkekkel is úgy bánik ahogyan a tékozló fiával. Nem úgy ahogy a kezdő részben idéztem, hanem ahogy a Lukács szerinti evangéliumban olvassuk Jézus példabeszédét. Ezért érdemes nem àllni meg ezen a hazafelé vezető úton, szolgaság lelkével szolgálni az Urat kötelességből, hanem új örömmel a fiúság lelkével, tudván, hogy Krisztusban minden kapcsolat az Atyához fűz.

Állhatatosak az imában.

 "És az történt, hogy amikor Mózes fölemelte a kezét, Izráel győzött, mikor pedig leeresztette a kezét, Amálék győzött." (2Móz 17, 11)

 Amálek népe az ószövetségben a testiség prototípusa, vagyis a hús ami gátolja a szellem fejlődését haladását az ígéret földje, vagyis ami ránk tartozik a mennyeknek országa felé. Izrael népének egyetlen ellensége volt a sínai sivatag vándorlása során akik gátolták őket, akik utólag is ellenségnek bizonyúltak Izrael életében. Itt látjuk, hogy Isten, Mózes által mutatja be azt az állandó éberséget és fáradtságosnak bizonyult folytonos imádságot, ami fenntartja szellemiségünk dominanciáját a testiség a hús állandó ellenkezése felett. A hús követeli magának a helyét, a teljes lényünk hídfőállás elfoglalására törekszik, hogy ne a szellem vezérelje útjainkat hanem a hús, a test. Aki tovább olvassa ezt a rész, felfedezi a kollektív imádság képletét is. Áron és Húr segítségére is szükség volt. Áron a papság szimbóluma, Húr pedig a Szent Szellem ereje. "Ezért mi­kor Mó­zes keze el­ne­he­ze­dett, kö­vet hoz­tak, és alá­ja tet­ték, hogy arra ül­jön. Áron és Húr pe­dig tar­tot­ta a ke­ze­it, egy­fe­lől az egyik, más­fe­lől a má­sik, és föl­emel­ve ma­radt a keze nap­le­men­té­ig." (2Móz 17)

 Mindez arra utal, hogy állandóan imádkozzatok," Szüntelen imádkozzatok!" (1Thessz 5, 17) ne feledjétek, hogy a sátán nem alszik, és ha vereséget szenvedünk ebben a küzdelemben, vagy érzük, hogy elfáradtunk és az ellenség, a húsunk kezd fölényeskedni és bűnre csábít, akkor nem kell szégyellnünk beismerni azoknak akikkel közösségünk van, a megbízható testvérekkel együtt harcoljunk lelkünkért, ha már erőtlenné váltunk a bűn elleni harcban, vagyis meggyengültünk állhatatosságunkban. Az evangéliumban megtalálható az erre vonatkozó tanítás. Sőt, túlnyomó része az evangéliumnak erre volt szentelve, hogy a szellemi életünk örömteljes legyen, a test feletti győzelemben. Az Úr győzött a feszületen, legyőzve a húst a bűneivel együtt, és az új élet a feltámadásban lelhető meg, az Úr feltámadt a mi igazságosságunk érdekében, aki hisz benne örök élete van. Ezt nem mi harcoltuk ki magunknak, ez Isten kegyelmi ajándéka a hívők örök része. De addig is figyelmeztet, hogy a földön még ki vagyunk téve az ellenség kísértéseinek. "Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." (Mk 14, 38). Ezt az Úr akkor mondta, amikor lejött a hegyről, a színváltozás hegyéről, ahol Mózessel és Illéssel volt megbeszélése, mert alva találta a tanítványait. Aztán az Úr arra is figyelmeztette tanítványait, hogy éberek legyenek minden időben imádkozással, ez azt jelenti, hogy éberségben látjuk meg, hogy a világ története a vége felé tart, ami a kegyelem időszakára jellemző, a megtérés lehetősége. Isten kegyelmi időszakának vége közeledik.

"Legyetek éberek, és imádkozzatok minden időben, hogy el tudjátok kerülni mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt!"(Lk 21, 36)

 Nem tudjuk mikor következik be ez a törés, ez a viszontagságos időszak ami sokkal erőteljesebb lesz mint amit most tapasztalunk. De az Úr arra biztat minket, hogy aki éber és van füle és hallja, az megmenekűl.

"Mi­vel meg­tar­tot­tad ki­tar­tás­ra intő be­szé­de­met, én is meg­tar­ta­lak té­ged a meg­pró­bál­ta­tás ide­jén, amely az egész vi­lág­ra el­jön, hogy meg­pró­bál­ja a föld la­ko­sa­it. El­jö­vök ha­mar, tartsd meg, amid van, hogy sen­ki el ne ve­gye ko­ro­ná­dat". (Jel 3, 10).

Csia Lajos ezt így fordította le, ami egyezik az orosz fordítással is. " Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s kimentelek a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat."

 Ne legyen gyötrelmes az állandó imádkozás, mert tudjuk, hogy ez lehetetlen, hogy egy betanult vagy egy gépiesen ismételt ima nem használ semmit csakis megöli frissességünket, hanem szellemiségünk ébersége, munka közben is éljen, pláne akik értelmiségi munkát végeznek, figyelmük a munkára szegeződik. Azért is tudjuk, hogy az Úr mint közbenjáró Emberfia, mindig Isten oltára előtt imádkozik érettünk. De az Úr éppen arra tanít, hogy ne aludjunk el akkor amikor megvan a lehetősége annak, hogy bezárkózva a világ elől, imádkozunk a csendben, várva Isten kegyelmét és igazságát óhajtva, erőt kapjunk ebben a harcban, amit képletesen Izrael népe vívott a pusztában.

Mindenkiért imádkozni.

 "Min­de­nek­előtt arra kér­lek, hogy tart­sa­tok kö­nyör­gé­se­ket, imád­sá­go­kat, ese­de­zé­se­ket és há­la­adá­so­kat min­den em­be­rért, a ki­rá­lyo­kért és min­den fö­löt­te­sért, hogy nyu­godt és csen­des éle­tet él­jünk, tel­jes is­ten­fé­le­lem­ben és tisz­tes­ség­ben. Mert ez jó és ked­ves do­log a mi meg­tar­tó Is­te­nünk előtt, aki azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és el­jus­son az igaz­ság is­me­re­té­re. Mert egy az Is­ten, egy a köz­ben­já­ró is Is­ten és em­be­rek kö­zött, az em­ber Krisz­tus Jé­zus, aki ön­ma­gát adta vált­sá­gul min­de­ne­kért, mint ta­nú­bi­zony­ság a maga ide­jé­ben." (1Tim 2, 1-5)

 Egy ember aki közbenjáró, az akit Isten elfogad, ez az Ember a Megváltó Jézus Krisztus (Joshua) Isten az üdvözítő. A megváltás minden emberre vonatkozik a földön, ezt Isten akarata szerint megvalósította Istennek egyszülött Fia a feszületre szegezve a bűnt. Ez az Isten akarata még ha tudjuk is, hogy nem mindenkiben van meg a hit.

 A papi szolgálatnak a legfontosabb eleme, az a bűnök az emberek bűneit Isten oltára elé vinni, könyörögni, imádkozni minden emberért aki még nem ismerte meg az Isten Fiát, vagy soha sem is fogja megismerni, azokért is közbenjár Isten előtt. Ez az Isten a közbenjáró Jézus Krisztus, aki a maga idejében tanúbizonyság lesz élők és halottak előtt. Ez a szellemiség kell hogy uralkodjon minden megváltott hívőben, hogy a Szent Szellem által, tehát Isten akarata szerint imádkozunk minden fölöttesért. Nem csak a jókért, hanem a rosszakért is. De ha helyes mederben vagyis Istentől kitűzött úton haladunk, akkor nem kritikus hanem békés szellemiséggel viszonyulunk minden emberhez. Isten tudja miért, de következtetésképpen tudhatjuk, hogy mindez számunkra jó. Elvégre Isten örömhíre a megváltásról a háborúkban a fronton nem terjed, csakis Isten kegyelme védheti meg mindazokat akik szorult helyzetben hozzá esedeznek. A rossz vezetők a gonoszok akik mindezt a háborús helyzetet létrehozták, ők nem tudják mit csinálnak, tehát ha olyan szellemben kérjük az Atyát, ahogyan Jézus és István is tette, " Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Lk 23, 34). De István imája különbözik Jézus imájától, mert pontosan azt kérte az Úrtól, hogy azt a vétket bocsássa meg nekik, amit ellene cselekedtek. " Mi­alatt Ist­vánt meg­kö­vez­ték, ő így imád­ko­zott: Uram Jé­zus, vedd ma­gad­hoz lel­ke­met! Majd térd­re esett, és han­go­san így ki­ál­tott: Uram, ne ródd fel ne­kik ezt a bűnt! És mi­u­tán ezt mond­ta, meg­halt." (ApCsel 7, 59)

 Bizony, hogy vannak olyan bűnök amit Isten gyermekei ellen tesznek, de ez a fohász nem arról szól, hogy bocsássa meg az Úr minden bűneiket akik megkövezték őt. István nem gondolt magáról sokat, és biztos nem adott nagy súlyt személyiségének, de az Úr igen, állva nézte végig a megkövetését, amugy mindenhol ülve látjuk a mennyben az Atya jobbján ül a trónon. " Ő pe­dig mi­vel Szent­lé­lek­kel tel­jes volt, az égre emel­te a te­kin­te­tét, és lát­ta Is­ten di­cső­sé­gét és Jé­zust Is­ten jobb­ja fe­lől áll­ni, és azt mond­ta: Íme, lá­tom a meg­nyílt eget és az Em­ber­fi­át az Is­ten jobb­ja fe­lől áll­ni." (ApCsel 7, 55). Bizony az Úrnak fontos a vértanúk halála, nem azért mert a halál Istennél nagy dolog lenne, hanem a hit ami egy emberben eléri a felsőfokozatot, hogy alkalmas lesz kiállni haláláig az ellenséges közegben a Krisztus nevéért.

 A kritikus hangulatú keresztény a felettesei iránt, saját magát emészti meg, mert Isten akarata ellenére gondolja azt, hogy a rosszakat elkell ítélni, mert borzasztó amit csinálnak. Igaz, de nem most, és addig türelemmel és békéért imádkozzunk mindenkiért, hogy az evangélium örömhíre terjedjen békében továbbra is ezen a békéletlen földön.