A mennyei talentumok.

 A mennyei talentumok.

"Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, majd útra kelt." (Mt 25, 15).

A talentumokról szóló példabeszéd a balga és okos szüzek példázata után következik ebben a 25. fejezetben. A szüzekről mondott példázatban az olajról beszél az Úr, ami a Szellem birtoklásáról vagy annak hiányáról szól. Utána folytatva egy másik oldalról világítja meg az ember felelősségét. De azonnal hozzáteszem, hogy itt ebben a talentum osztás alatt nem az ember veleszületett tehetségéről van szó. Nem olyanokról mint például Mozart aki három évesen zenét komponált meg a géniuszokról és wunderkinderekről van itt szó. Az ember természeti adottságai is Istentől valók ez vitathatatlan, ezt fel is használja az ember jóra vagy rosszra ez egy másik kérdés, de ezen felüli kegyelmi ajándékokról van itt szó. Ezek a kegyelmi ajándékok Isten gyülekezetét szolgálják. Ami a természetit illeti így mondja Pál apostol "Mert sze­ret­ném, ha min­den em­ber úgy vol­na, mint én ma­gam is; de min­den­ki­nek sa­ját ke­gyel­mi aján­dé­ka van Is­ten­től, egy­nek így, más­nak pe­dig úgy". (1Kor 7, 7-23). Ugyanebben a fejezetben pedig ezt írja: "Test­vé­re­im, min­den­ki ab­ban ma­rad­jon meg az Is­ten előtt, ami­ben el­hí­va­tott." (1Kor 7). Itt az elhívatottságról ír, de tévedés ne essék, semmilyen elhívatás nem Isten ellen irányul. Isten az adakozó és rosszat nem osztogat, a kegyelmi ajándékok az Atyától származnak, vagyis az ember felelőssége mire használja a természeti tehetségét is. Aki elhivatott és megkapta a saját mináját ami a gyakorlati cselekedeteket értjük ez alatt, ugyanúgy az Urat szolgálják, de ez a királyságról szól: "Azt mond­ta: Egy ne­mes em­ber messze föld­re in­dult, hogy ki­rály­sá­got sze­rez­zen ma­gá­nak, és úgy tér­jen vissza. Elő­szó­lí­tot­ta azért tíz szol­gá­ját, adott ne­kik tíz mi­nát, és azt mond­ta: Ke­res­ked­je­tek vele, amíg meg­jö­vök! (Lk 19, 13). Ez a példázat túlmutat az gyülekezet időszakán, mert itt az ezeréves királyság adományairól szól. Tíz ember és tíz mina, ez sokat mondó kijelentés. Ez inkább a tíz emberről szól, Izrael tanúi, akiket elhívott az Úr a királyság evangéliuma hírdetésére. De ez egy hosszú téma, ebbe nem mehetünk bele.

A mennyei ajándék osztást a gyülekezetben hajtotta végre az Úr, még a kezdetben megalakult gyülekezetekben. "A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát min­den­ki azért kap­ja, hogy hasz­nál­jon vele. Az egyik ugyan­is a bölcs be­szé­det kap­ja a Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig az is­me­ret be­szé­dét ugyan­azon Lé­lek sze­rint; egyik a hi­tet ugyan­azon Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig a gyó­gyí­tás aján­dé­ka­it egy­azon Lé­lek ál­tal; né­me­lyik a cso­da­té­vő erő­ket, né­me­lyik meg a pró­fé­tá­lást, né­me­lyik a lel­kek meg­íté­lé­sét, a má­sik a nyel­vek ne­me­it vagy pe­dig a nyel­vek ma­gya­rá­zá­sát. De mind­eze­ket egy és ugyan­az a Lé­lek cse­lek­szi, úgy oszt­va szét min­den­ki­nek, aho­gyan akar­ja." (1Kor 12, 7-10)." Mind­egyi­künk pe­dig a Krisz­tus aján­dé­ká­nak mér­té­ke sze­rint ré­sze­sült a ke­gye­lem­ben. Ezért mond­ja az Írás: Föl­ment a ma­gas­ság­ba, fog­lyo­kat vitt fog­va, és aján­dé­ko­kat adott az em­be­rek­nek". (Ef 4, 7). Tehát az Úr az emberek képessége szerint osztogatja talentumát, nem ad olyan feladatot amit nem tudna elvégezni, és itt nyilvánul meg a Szellem az emberek által. A gonosz is kapott egy talentumot, de nem gyarapította Isten számára, gonoszsága miatt. Az ószövetség és az újszövetség talentumát sokszorosító testvér ezt szabadon nem az erejét felülmúló munkával teszi, Isten az Úrhoz való szeretetéből. A fiúság szellemében nem a rabszolgaság kötelességében. Az ember felelőssége csakis abban nyilvánul meg, ha megteheti de nem teszi meg azt amit Isten adott, hogy szaporítsa, ha úgy tetszik vesse el, ültesse el, vagy netalán öntözze a palántát, szórja az igét az Isten mezején. Ezért ne legyen senkiben meg a kiváltságosság érzete, hiszen mi testvérek vagyunk, senki a kegyelmi ajándékával ne kérkedjen. Senkit se magasztaljunk, mert minden kegyelmi ajándék az Atyától származik.

 "Hát ki­cso­da Apol­lós, és ki­cso­da Pál? Szol­gák csu­pán, akik ál­tal hí­vők­ké let­te­tek, ahogy az Úr adta mind­egyik­nek. Én plán­tál­tam, Apol­lós ön­tö­zött, de Is­ten adta a nö­ve­ke­dést. Azért sem a plán­tá­ló, sem az ön­tö­ző nem szá­mít, csak a nö­ve­ke­dést adó Is­ten. A plán­tá­ló és az ön­tö­ző egyek, de mind­egyik a maga ju­tal­mát ve­szi a maga mun­ká­ja sze­rint. Mert mi Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk, ti pe­dig Is­ten szán­tó­föld­je, Is­ten épü­le­te vagy­tok". (1Kor 3, 5-8).

A Mindenható Isten.

 A Mindenható Isten.

"Én vagyok az Alfa és az Ómega (a kezdet és a vég), ezt mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható." (Jel 1, 8).

  A magyar nyelvben a Mindenható név szerepel, ebből azt a következtetést vonhatjuk le mint magyarok, hogy mindenre van hatása és hatalma. Mindenre kivétel nélkül. Más nyelveken is ezt jelenti, de a nyelvek sajátosságaihoz viszonyítva jelenti ki magát Isten a fordításokban. De az újszövetség eredetileg görög nyelvű, ezért ezt figyelembe kell venni. Pantokrátor, (görögül παντοκράτωρ) jelentése 'mindenható', 'a mindenség ura' ( Wikipédia). Ez egyben megnyugtató sokak számára de lehet nyomasztó is mások számára, de még többek számára érdektelen. Isten a Teremtő és amit teremtett arra hatalma vagy hatása van, ezt csak a vak nem látja. A sátán felett is uralkodik, ő a Seregek Ura is egyben. Az ilyen Istent is ismernünk kell, nem csak a szeretet Istenét, hanem a hatalmas Istent aki mindenhol mindenben ott van, Ő tartja a világot és azokat is akiket örökre megtart a megpróbáltatások idején itt a földön.

 Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia jelentette ki Istent mint szeretet, kegyelmes és irgalmas Istent. Valójában Ő az teljes mértékben, de Ő az igazság a Szentség Istene is egyben és nem tűrheti meg maga mellett a bűnt. Jézus Krisztus tökéletességében látjuk Isten tökéletességét, olyan mértékben amennyire a Mindenható a megtartó Isten szentségét nem takarja el az emberben való bűn. Mert tiszta szívűek látják meg Istent, az eljövendő Isten a Mindenható akit ma Jézus Krisztusnak ismerünk, meglátják azok is akik felfeszítették a fára, de ez az Isten a Mindenható nem kegyelemből hanem igazságból fog ítélni minden teremtményt. Akin nincs meg a megkülönböztető jel a Szent Szellem pecsétje, a Krisztus vére nem mosta le bűneit, annak a Mindenható ítélete és haragja lesz rajta. Ez egy egészen ismert tény, mert mindenhol erről beszélnek és hirdetik az evangéliumot. De már kevésbé hirdetik azt, hogy Isten a Teremtő mi alapján áldozta Jézus Krisztust az erre felkent Messiást, csakis azért mert bűneinket megbocsássa, avagy azért is, hogy egy új világot teremtsen ahova az embereket is meghívja. Ez az új világ a régi pedig elmúlik, csak olyanokat fogad be akik Krisztusban haltak meg és Krisztusban támadnak fel. Ez az új ember lesz a lakója az örök új földnek és a mennyei Jeruzsálemnek. Semmi tisztátalan nem jut be oda. De ma sem jut be, Isten közelségébe sem férhet, habár Isten a Teremtő közel van mindenkihez, de az nem jut közösségbe vele ha Krisztusban nem új teremtés. Akármilyen kegyes vagy szentséges az élete az embernek, nem látja meg Istent, nem élhet vele szoros közösségben ha nem születik újjá. Az újjászületés már tudjuk a Mindenható kegyelmétől, de igazságosságától függ, Krisztus által, vagy csak Krisztusban van minden kapcsolatunk a Mindenhatóval, aki fiaivá fogadott minket, azért hívjuk Atyának és örökségünk is Krisztusban az új emberben van, ez az üdvözült reménysége. Akármelyik oldalról nézzük ezt a kérdést a Mindenható hatalmától függ minden ember élete. Ezért senki ne dicsekedjék, hogy valamit tett mindazért amivé lett, sikeres vagy üdvözült. De ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha a Szent Szellem él már ma a szívünkben. Ennek vannak belső bizonyítékai, mégha a test szerinti életünk tökéletlen is a belső ember nő Isten megismerésében, a ragaszkodás a Mindenható Istenhez, Krisztusban maga a tökéletesség mintája és aki Krisztusban van az Isten az Atya szemében már tökéletes. Ilyen Istenünk van aki egyben megbocsátja Krisztus kiontott vére által bűneink, de azonnal szenté fogadja mindazokat akik hisznek ebben a váltságban, Isten Fiában, teljes mértékben elfogadva azt, hogy a Mindenható Isten már az örök időktől fogva elrendelte a mi sorsunkat.

A bölcsesség az Úr féltése.

 A bölcsesség az Úr féltése.

 "Az ÚR fé­lel­me a go­nosz gyű­lö­lé­se. A ke­vély­sé­get és föl­fu­val­ko­dott­sá­got, a go­nosz­ság út­ját és az ál­nok szá­jat gyű­lö­löm". (Péld 8).

 Nem az Istenfélelemről szól ez a rész, hanem az Úrhoz való féltékenység a bölcsesség tulajdonságáról. Salamon kiràly, akit bölcs királynak ismerünk, annak ellenére, hogy ő sem tartotta be Isten tanácsait, de az Isten szelleme irányította tollát amikor megírta könyveit. Ez is Isten szava és tanácsai a gyakorlati élet útmutatója. A bölcsesség nem tudomány hanem állapot, azért ilyen következtetést vonhatunk le, mert a bölcsességet nem tudjuk beszerezni ahogy az okosságot és a tudományt, a bölcsességet Istentől kapjuk mint kegyelmi ajándékot.

"Az áll­ha­ta­tos­ság tö­ké­le­tes cse­le­ke­de­tet je­lent, hogy tö­ké­le­te­sek és hi­bát­la­nok le­gye­tek, min­den fo­gyat­ko­zás nél­kül. Ha pe­dig va­la­ki­nek kö­zü­le­tek nin­csen böl­cses­sé­ge, kér­je Is­ten­től, aki min­den­ki­nek kész­sé­ge­sen és szem­re­há­nyás nél­kül adja, és meg­kap­ja." (Jak 1, 4). A bölcsesség is arra szolgál, hogy megvédjen mindentől ami nem Istentől származik. Ez nem ész kérdése, habár az ész az értelem a testvére a nővére a bölcsességnek, a bölcsesség állapota annak aki a bölcs Istenben gazdagodik. Akinek a forrása Istenben van, mert magába véve az ember oktalan ha nem Isten gazdagítja. Teljesen ki van zárva az a gondolat, hogy az ember tudja fejleszteni a bölcsességét. Az van vagy nincs, a bölcsesség az Úr félelmében mérhető. Ez egy egészen gyakorlati kérdés. Az a bölcs aki az Urat félti és tanácsait megfogadja. Ez axióma a szentírás szerint. Ennek a külső jelei az Istenben vagyis Krisztusban járás és élet. Ez az állapot fejleszti ki az utálatot a bűn a gonoszság iránt, a viselkedés a járás a gonoszság utját felismerő és elhagyó ember Istenben bölcs, nem ésszel hanem szívvel lélekkel vagyis szellemmel gondolkodik. Nem mindig értjük mit kíván Isten az Úr tőlünk, de a szívünk a hozzá való hűsége követi tanácsait a bölcsesség útján. Hiányosságok csakis azért vannak, mert nem Isten bölcsességében gondolkodunk és cselekedünk. Aki ezt felismerte, az jogosan kérheti Istentől , hogy adjon bölcsességet az élet minden kérdésére és válaszára tudjunk megfelelni. Ehhez kell tartani magunkat, mégha nem is tökéletességben, mert a hús visszatart és gátol sokszor de Krisztus tökéletességében megtart az Úr. Benne bízva és ráhagyarkozva, biztosan a bölcsesség eredményes utját járjuk, ez az állhatatosságot a bűn ellen fejleszti ki, ha nem is azonnal de ahogy Jakab levelében a fentebb idézetben olvastuk, kiegészítve " Tel­jes öröm­nek tart­sá­tok, test­vé­re­im, ami­kor kü­lön­fé­le kí­sér­té­sek­be es­tek, tud­va, hogy hi­te­tek pró­bá­ja áll­ha­ta­tos­sá­got ered­mé­nyez. Az áll­ha­ta­tos­ság tö­ké­le­tes cse­le­ke­de­tet je­lent, hogy tö­ké­le­te­sek és hi­bát­la­nok le­gye­tek, min­den fo­gyat­ko­zás nél­kül." (Jak 1, 2-3). 

 Miért is kell örülnünk? Azért mert Isten már nem tart minket védtelennek, mert Krisztusban zárva vagyunk, de a kísértések arra szolgálnak, hogy Istenhez való kísértésében részesüljünk, ahogyan Jézus is részesült mindenféle kísértésben kivéve a bűnt.

A fiúság szellemében.

 A fiúság szellemében.

"Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának a példabeszédei. Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat! Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet! Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást. Hallgat rá a bölcs, és gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer, és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit. Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg" (1-1.7. Példa).

 Ma már vannak olyan vélemények, amelyek azt állítják, hogy nem számít az ész az értelem és a bölcsesség, valamint az igazság ismerete; a lényeg az, hogy Isten válaszol az imákra, és ezzel megerősíti hitük valóságtartalmát. És mindig imádkoznak, hogy Isten megerősítse hitüket tettekkel. Ha állandóan imában kérik kitartóan Istent, azt amit nem akar adni, akkor az imákat meghallja "más", aki aztán ad jeleket is, hogy elégedettek legyenek és megnyugvást szerezzenek a csodákban, a könnyező, vérző ikonok és keresztek, egyéb dolgok, hiedelmek és szörnyű butaságok, értelmetlen dolgokban jelennek meg a válaszok. De Isten boldogságát, amelyet nem lehet elérni ismerete nélkül, az istenfélelem az, vagyis az Isten mindenhatóságában való hit, ami azt mondja " Nincs Isten, csak egy "Tudd meg tehát a mai napon, és vésd a szívedbe, hogy az ÚR az Isten fönt a mennyben és alant e földön, és nincs más kívüle!" (5Móz 4, 39).  

 Jézus beszélget egy emberrel, aki szemlátomás pozitív gondolkodású volt, és nem volt messze az igazságtól, idézem: "Sze­resd azért az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből, tel­jes el­méd­ből és min­den erőd­del. Ez az első pa­ran­cso­lat. A má­so­dik pe­dig eh­hez ha­son­ló: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. Nincs más, ezek­nél na­gyobb pa­ran­cso­lat. Ak­kor azt mond­ta neki az írás­tu­dó: Jól van, Mes­ter, he­lye­sen mond­tad, hogy egy Is­ten van, és raj­ta kí­vül nincs más. És sze­ret­ni őt tel­jes szív­ből, tel­jes el­mé­ből, tel­jes lé­lek­ből és tel­jes erő­ből, és hogy az em­ber sze­res­se fe­le­ba­rát­ját, mint ön­ma­gát, töb­bet ér min­den égő­ál­do­zat­nál és vé­re­s­ál­do­zat­nál. Jé­zus pe­dig lát­va, hogy böl­csen fe­lelt, azt mond­ta neki: Nem vagy messze az Is­ten or­szá­gá­tól. És töb­bé sen­ki sem mer­te őt meg­kér­dez­ni". (Mk 12, 30-33).

„Boldogok, akik hallják Isten szavát és megtartják azt” (Lukács 11–28).

 Az Isten hallja az imákat, de nem attól lehetünk boldogok, hogy válaszol rájuk ha akar, nem az eredmény, hanem az áldozatunk, az áldozat mindig az, amit önmagunktól adunk. Nem a felesleget, hanem mindenünket ami van. Ez a szívem, és mindenem, amit Isten akar birtokolni. Minden az övé, de ezt mi hittel is áldozzuk fel, ez annak a jele, hogy felismerjük mindenhatóságát és bizodalmunk iránta fedhetetlen. Azt akarja, hogy a gondolatai olyanok legyenek, mint az övé. Ez a fenti példa is bizonyítja, hogy mi a bölcsesség, és egy Istenben való hit és ismeret. Úgy, hogy gondolkodásmódunk egybeesik az Ő gondolataival, az Ő akaratának ismeretében. Az Úr megmutatta nekünk, az Atyához imádkozva: „azonban nem úgy, ahogy én akarom, hanem mint Te” (Mt 26-39). Ez a bizonyítéka annak, hogy nem csak elismerjük Isten az Atya fennhatóságát, hanem engedelmesek is vagyunk neki, ahogy Jézus tökéletesen meg is tette. Az Atya azt akarta, hogy a Fiú tehát Jézus áldozati Bárány legyen, ez engedelmességben valósult meg. Senki ne gondolja, hogy Jézusnak ez könnyű volt, hiszen Istennek Fia az örök élet maga, a halál teljesen idegen volt számára. 

 Ahhoz, hogy megismerjük az akaratát, mindenképpen meg kell keresnünk és ha megtaláljuk, eldobva minden ami számára utálatos, el kell dobnunk, és az első az a bálványimádás, még ha a lelkünknek olyan édes is és féltet kincsünk. Ez mélyen bele van ágyazva az ember egójába a hús a test maga is bálvánnyá válik, ha túlságosan magasztaljuk és szeretjük. 

 Isten már bizonyította számunkra Jézus Krisztusban való szeretetét, aki áldozatot mutatott be, feláldozva saját magát, mindent amije volt, és nem követelhető Tőle bizonyítást újra és újra. Ahogy nem követelhetik és nem is követeljük, hogy szüleink minden alkalommal bizonyítsák származásunkat, az anyakönyvi kivonattal. Az Úr egyszer és mindenkorra kiterjedő áldozatot mutatott be, ezzel nem csak szeretetét nyilvánította ki, hanem isteni bölcsességét.

 Az engedelmesség szeretetből fakad, nem kötelességből, és aki szeretetből cselekszik, többet fog tenni ami kedves az Atyának, ami az Úr tetszését elnyeri, többet amit a törvény elvár tőle. A rabszolga ugyanis nem ismeri ura gondolatait, engedelmeskedik parancsainak. A fiú szeretetből cselekszik, és azt teszi, amit a szolgálatban nem parancsoltak neki, mert ismeri az Atya gondolatait, elejébe megy akaratának. Nézd meg azt a nőt, aki két atkát adott a templomban, megadva havi eledelének teljes árát. Isten ezt nem követelte meg, tizedet rendelt a törvény szerint.

 Vagy arra az asszonyra emlékezünk aki mindenét feláldozta Jézusért: " Ami­kor pe­dig Be­tá­ni­á­ban a lep­rás Si­mon há­zá­nál volt, és asz­tal­hoz te­le­pe­dett, egy asszony ment oda, aki­nél ala­bást­rom­edény volt, va­ló­di és igen drá­ga nár­dus­olaj­jal, és fel­tör­ve az ala­bást­rom­edényt Jé­zus fe­jé­re ön­töt­te." (Mk 14, 9). "Bizony mondom nektek, hogy mindenütt a világon, ahol csak hirdetik az evangéliumot, azt is elbeszélik az ő emlékezetére, amit ez az asszony cselekedett." (Mk 14, 9). Erről beszélünk most is, a teljes hitről és odaadásról, hiszen ezek az asszonyok is a bölcsességről tanúskodnak.

Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

 Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

"Mert ki is­me­ri az em­be­rek kö­zül az em­ber gon­do­la­ta­it, ha nem ha az em­ber lel­ke, amely őben­ne van? Ugyan­így az Is­ten gon­do­la­ta­it sem is­me­ri sen­ki, csak az Is­ten Lel­ke. Mi pe­dig nem e vi­lág lel­két kap­tuk, ha­nem az Is­ten­ből való Lel­ket, hogy meg­is­mer­jük azo­kat, ami­ket Is­ten aján­dé­ko­zott ne­künk. Eze­ket hir­det­jük is, de nem oly be­szé­dek­kel, me­lyek­re em­be­ri böl­cses­ség ta­nít, ha­nem ame­lyek­re a Szent­lé­lek ta­nít, lel­ki­ek­hez lel­ki­e­ket szab­va. A nem lel­ki em­ber pe­dig nem fo­gad­ja el az Is­ten Lel­ké­nek dol­ga­it, mert bo­lond­sá­gok neki, nem ké­pes meg­ér­te­ni sem, mi­vel azt lel­ki mó­don kell meg­ítél­ni. (1Kor 2, 11-13).

 Persze, hogy szellemit szellemivel szabva tanít a Szent Szellem, hiszen Isten szelleme nem testi nem emberi, hanem Isten mélységét ismerő Szellem. Az Isten titkait hozza felszínre, mindazoknak nyitja meg akik képesek azt befogadni. De sok mindent vár el az ember Istentől, hogy olyat mondjon ami felkelti az ember kíváncsiságát és kielégíti szükségleteit, hogy az akinek értelme van, csillogjon tudásával emberi bölcsességgel vegyítve dicsekedjen az Isten Szent Szelleme mély és tiszta gondolatait magáévá tegye. De az ember hajlamos a túl magyarázatra is. Egyszerű és húsba vágó Isten szava sokkal eredményesebb mint a felhígított igehirdetés. Nem mondhatjuk azt sem, hogy ezt nem kell tenni, mert a tudás nagyobb lett, és a ferde emberi bölcsesség is megfertőzte az igehirdetést, ezért kell néha bonyolultabb kijelentéseket tenni, mert amilyen messze eltávolodott az ember bölcsességével Istentől, olyan messzire kell utána menni és visszahozni az ilyeneket. Hiszen egy tudós emberhez is tudományos szavakkal kell szólni, de ezt is a Szent Szellem sugallatára és erre kiválasztott testvér teheti meg. Pál apostol is azt írta, hogy a zsidóknak zsidó a rómaiaknak római, csakhogy megnyerje őket Krisztusnak. Emberi, de ki merem mondani, sátáni tudományok keveredése a kereszténységben felfedezhetők. 

 De minden erőfeszítés hiába, ha Isten Szelleme nincs abban aki nem szellemi gondolkodású, azt nem lehet megnyerni Krisztusnak, mert nem lehet egy a legfontosabb dolgon csak úgy átlépni. Mégpedig a megtérés és bűnvallás, ami lehetővé teszi Istennek az újjászületést és Isten Szelleme ajándékát megosztva az ilyen hit gyermekével. Ezt az Úr bölcsessége teszi, és emberi értelem nem foghatja fel, mert nem emberi időbeosztásban történik mindez. Ezt is csak hittel lehet befogadni.

Mert az bolondságnak tűnik az olyan embernek, hogy egy olyan személyről beszélünk aki nem is létezett vagy nem létezik. Ahhoz hogy higgyen az ember előbb azt kell elhinni, hogy Isten létezik. Hiszen a megtévesztő látomásokon kívül Krisztust nem látta senki a mennybemenetele után. A szellemi ember aki Isten Szellemét kapta, arról gondolkodik és beszél amit Isten Szelleme megmutatott szellemi látásán keresztűl. Azt mondja el amit hallott Istentől, olyan mértékben amilyen mértékben osztva van neki. Ez az aránytalanság a gyülekezetben kiegyenlitődik, mert a testvérek egymásnak szolgálnak ki-ki az Istentől kapott ajándékával. Hogy ne legyenek hasadások Isten a Krisztus Gyülekezetében. De ahhoz, hogy egyet gondoljunk és egy szívünk legyen a Gyülekezetben, Isten Szellemével kell megtelnünk, hogy semmit ne vegyünk magunkhoz ami nem Istentől van, vagy beékelődjön Isten és mi közénk, erre vigyáznunk kell. Amit látunk a világban és a kereszténységben, nem a Szellem munkája, hanem emberi bölcsesség osztotta meg és zilálta szét az egységet. De ennek az emberi bűnnek és bölcsességnek ez a vetülete, másképp nem is történhetett volna. Amit vet az ember azt is fogja aratni.

 De ez a láthatatlan egység ami Krisztus teste, ma is létezik, csakhogy a hit őrzi ezt, mert Isten szava nem fakul meg, élő és cselekvő, ezért: "Áldott az Is­ten, a mi Urunk, Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki meg­ál­dott min­ket min­den lel­ki ál­dás­sal a mennyek­ben, a Krisz­tus­ban. Mert ki­vá­lasz­tott min­ket őben­ne a vi­lág te­rem­te­té­se előtt, hogy szen­tek és fedd­he­tet­le­nek le­gyünk őe­lőt­te. Sze­re­te­té­ben elő­re el­ha­tá­roz­ta, hogy fi­a­i­vá fo­gad min­ket Jé­zus Krisz­tus ál­tal, aka­ra­tá­nak tet­szé­se sze­rint, ke­gyel­me di­cső­sé­gé­nek ma­gasz­ta­lá­sá­ra, amellyel meg­aján­dé­ko­zott min­ket a Sze­re­tett­ben. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk az ő vére ál­tal, a bű­nök bo­csá­na­ta ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint, ame­lyet nagy bő­ség­gel kö­zölt ve­lünk min­den böl­cses­ség­gel és ér­te­lem­mel. Meg­is­mer­tet­te ve­lünk aka­ra­tá­nak tit­kát az ő jó ked­ve sze­rint, ame­lyet elő­re el­ha­tá­ro­zott ma­gá­ban, az idők tel­jes­sé­gé­nek rend­jé­re néz­ve, hogy Krisz­tus­ban min­de­ne­ket egy­be­szer­keszt, mind ame­lyek a menny­ben, mind ame­lyek a föl­dön van­nak. (Ef 1, 3-9).

A világosság célja.

 A világosság célja.

"Sen­ki sem gyújt lám­pást azért, hogy be­fed­je va­la­mi edénnyel, az ágy alá sem rej­ti, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba te­szi, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. Mert nincs olyan ti­tok, amely nyil­ván­va­ló­vá ne len­ne, és nincs olyan rej­tett do­log, amely ki ne tu­dód­nék, és vi­lá­gos­ság­ra ne jön­ne. Vi­gyáz­za­tok azért, ho­gyan hall­gat­já­tok, mert aki­nek van, an­nak ada­tik, és aki­nek nincs, at­tól még az is el­vé­te­tik, ami­ről azt gon­dol­ja, hogy az övé." (Lk 8, 16-17).

 Ahol a világosság ragyog, ebben az esetben Jézus egy lámpásról beszél, az a fényforrás ami nem titokban fénylik, hanem bevilágítja a helyiséget. Aki csak bemegy oda, lát mindent ami a helyiségben láthatóvá válik a fény miatt. Ez az ige világossága ami megvilágít minden rejtett dolgot. Ettől a világosságtól rejtőzik a bűnös ember, még "önmagának" se meri bevallani mélyen titkolt dolgait, vagy nem is észleli azt a lelkiismerete. Az ige szerepe e világban a bűn feddése is amit a Szent Szellem világít meg a magaslatokon, hogy a sötétben ülőknek világítson, az a lámpás aminek a dolga az, hogy feltárja az ember titkos dolgait, és Isten dicsőségét Krisztusban a neve által. 

" Ez pe­dig az íté­let: A vi­lá­gos­ság el­jött a vi­lág­ra, de az em­be­rek in­kább sze­ret­ték a sö­tét­sé­get, mint a vi­lá­gos­sá­got, mert cse­le­ke­de­te­ik go­no­szak vol­tak. Mert min­den­ki, aki go­no­szul cse­lek­szik, gyű­lö­li a vi­lá­gos­sá­got, és nem megy a vi­lá­gos­ság­ra, hogy le ne lep­le­ződ­je­nek cse­le­ke­de­tei". (Jn 3, 19).

 Az már közismert, hogy vannak titkos szervezetek a világban, a konteók gyártása az összeesküvés elméletek sem alaptalanok, mert ami sötétségben rejtőzik az mind sejtelmes és kíváncsiság gerjesztő. Mi emberek hajlamosak vagyunk kifürkészni mások titkos dolgait, pletykálni másokról, de az ige nem erről szól, hanem a lelkiismeretről a saját dolgaink megvilágításáról. Képesek vagyunk e reálisan látni gyengeségeinket és netán bűneinket, a világosság nem személyválogató, mert aki azt hiszi, hogy ő már rendben van és benne él az ige, de a fény ami áthatol szívén lelkén, az mindig látja, hogy mi az ami még nincs pedig azt hisszük, hogy van. Nehogy kételyeink támadjanak bennünk, azért mindig édren kell lennünk az ige hallatára. Azért vigyázzatok, mondja Jézus, hogy hallgatjátok az igét, mert az Isten szava, és Isten világossága az, aminek olyan képessége van, hogy belelát a szívünk mélyen rejtett titkaiba. Azért is Jézus a lámpáshoz hasonlítja önmagát, mert elvégre Ő testesíti meg az Igét, és ezt a világosságot adta át a gyülekezetnek, hogy világítson ezen a sötét helyen. Az Ő világosságát adta át a gyülekezetnek, mert a gyülekezet egyben a Krisztus teste is. Ő itt van velük a világ végezetéig.

" Sen­ki sem gyújt lám­pát azért, hogy egy el­du­gott hely­re vagy a véka alá te­gye, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. A test lám­pá­sa a szem: ha a sze­med tisz­ta, egész tes­ted is vi­lá­gos lesz, ha pe­dig a sze­med go­nosz, a tes­ted is sö­tét. Vi­gyázz azért, hogy a ben­ned levő vi­lá­gos­ság sö­tét­ség­gé ne le­gyen! Azért ha a te egész tes­ted vi­lá­gos, és nincs ben­ne sem­mi sö­tét­ség, olyan fé­nyes lesz az egész, mint ami­kor a lám­pa meg­vi­lá­go­sít té­ged fé­nyé­vel". (Lk 11, 33-35).

 Tévedés ne essék, itt nem másokról van szó, hogy mások lássák a te világosságodat, hanem az ami benned van legyen világossággal átitatott, mert a szem az az ablak amin keresztül látod az igazság fényét és ha a szemed tiszta nem homályos vagy netán vaksötét, akkor úgy engedi át a fényt, hogy a szíved, lelked mi több a tested teljességgel világos lesz Isten és te előtted. A tiszta látást a gerendák is gátolják, de azok nem gátolják meglátni mások szálkáit, ez nem akadályoz meg bennünket, hogy lássuk mások bűneit. De Jézus megint csak vigyázatra int, hogy az akinek a szemében gerendák vannak, amit mások szálkának néznek, érthető módon, hiszen a saját szálkánkat nagyobbnak látjuk, mert a mi szemünkben van, de a kiút mégis az, hogy a saját vétkeinktől kell előbb megszabadulni, hogy aztán profi módon, már tapasztalattal segítsünk azokon akiknek gerendák vannak a szemében, de mi csak szálkának látjuk. Ez a dolga a gyülekezetnek a világban, hogy a Szent Szellem által megfeddje a világban hatalmaskodó bűnt, és hirdesse a világosságot minden nemzetnek, tanítványá téve őket, ha bemennek Isten világosságába. De ez a nép ahogy azt Péter apostol írja, előbb Krisztus vére által megszentelt és az ige által megfürdetett nép, a kiválasztott papság, akik hirdetik e világban Isten mindenható dicsőségét.

 Már az is boldog aki nem botránkozik meg Krisztusban. Aki nem riad vissza az ige hallatára és Jézus Krisztus személyétől nem botránkozik meg. " Boldog, aki nem botránkozik meg bennem". (Lk 7, 23). Tehát aki nem fél a világosságtól az mindig közelebb mehet Jézushoz, mert nem riad vissza attól, hogy Isten szeme meglátja eddig takargatott bűneit, mert hiszi és tudja, hogy Isten kegyelme Krisztus vére által bűnbocsánatot szerez, és hiszi, hogy Isten befogadó és az ilyeneket nem utasítja el.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

"Aki túl­megy a Krisz­tus ta­ní­tá­sán, és nem ma­rad ab­ban, an­nak nincs Is­te­ne, aki meg­ma­rad az ő ta­ní­tá­sá­ban, azé az Atya is, és a Fiú is." (2Jn 1). Rev. Károli fordítás. De nézzük, Csia Lajos fordításában, egy kicsit bővebben.

"S a szeretet abban áll, hogy rendelkezései szerint járjunk. A rendelkezés pedig, melyet kezdettől fogva hallottatok, azt mondja, hogy benne járjatok. Mert sok tévelyítő ment szét a világba, kik nem vallják a Krisztus Jézust, aki húsban jött el. Ez a tévelyítő, és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek, amit mi munkáltunk, hanem teljes bért kapjatok. Senkinél sincs ott az Isten, aki továbbmegy, és nem marad meg a Krisztus tudományában. Annál, aki megmarad a tudományban, ott van az Atya is, a Fiú is.( 2Jn. 1,- 6,7,8,9).

 Most már olyan feltételek jelentek meg, amit az evangélium előre megírt, hogy az utóbbi időben a hit ritkább lesz, az a hit amit kezdettől fogva hirdettek és tanítottak a gyülekezetekben az apostolok. Éspedig azért mert a fundamentalizmus irritáló lett, az valami zord és szektánsi mert az úgynevezett felvilágosultság korát éljük a szabadság korát. Mindenki azt teszi ami jónak lát. Már az alapok kezdetéhez nem térnek vissza, elavultnak hiszik. A rendelkezések ami a magyar nyelvben a "rend" szótő, az ma már emberi rendetlenség. Isten többek között a rend Istene. Amit az apostolok lefektettek, ahhoz kell tartania magát egy Krisztushoz hűséges léleknek. Persze ez minden a hitetlenség gyümölcse, ha a Krisztus tanítása nem elég és tovább megy más szellemi szférákba sűlyedve. Az ilyen ember nem elégedett azzal amit Isten az Atya, Krisztusban ajándékozott. Annak nem is volt Istene, csak az érdeklődési körét gazdagította, de a Krisztus tanítása csak egy állomása a műveltségének. Ez aztán túlmenően más tanításoknak nyit ajtót. Már abban az apostoli időkben sok tévelyítő ment szét a világba, különösen a körülmetéltek voltak azok akik nagy tudással rendelkeztek, de Krisztus tanítását bolondságnak vagy nagyon együgyünek tartották. Krisztus tanítását elhagyva de nominálisan ráépítve ujabb és ujabb tanítások jöttek létre, amit a kereszténység körében terjesztik a mai napig. Erre figyelmeztetnek az apostolok, majdnem minden levelükben erről van szó, hogy vigyázzatok, hogy ne tévesszen meg senki titeket puszta okoskodással, magyarázva Isten személyével kapcsolatos igazságot elferdítve. Azzal érvelve, hogy Krisztus nem lehetett ember, mert isteni származása volt. Ez az Isteni egység, az Atya a Fiú és a Szent Szellem egy Isten, nem választható egységekre, mert akiben nincs meg Krisztus tanítása, abban az Atya sincs meg, de még ha hozzáteszi a sajátját, annak nincs Istene, tehát se az Atya se a Fiú aki egy Isten, nem az övé. Ennek az értelmét csakis a Szent Szellem tudja felfedni, az emberi értelmének korlátain túl. 

 Most jönne a sorolgatás, hogy miben fejeződik ki a hitetlenség, de nem teszem, mert mindenkinek megvan a féltet igazsága, ha azt megbolygatnám, hasznot nem hozna csak viszályt, hacsak nem történik meg az, hogy a Szent Szellem sugallatára felel a lelkiismerete, Isten szelleme veszi át a vezérlést felette. Az ilyen ember aki a Szent Szellem által vezérelt, annak az utja a kezdetekhez vezet, ugyanis amit Krisztus a szűk kapuról mondott és a keskeny ösvényről, az éppen erről szól. Az Isten országát csak az látja meg aki bemegy a szűk kapun, ami Krisztust definiálja.

 De az ige az ami megfeddi a lelkiismeretet, ez jelenti a kegyelmet Istentől, ha a lelkiismeretét tisztán tudja tartani, és amikor ráébred arra, hogy a szeretet nem más mint Isten rendeléseit betartani. Pragmatikus e vagy sem, de a kegyelem ezt adja, hogy meglátattja velünk, milyen állapotban van a lelkiismeretünk Isten előtt. Akkor ha ez a kegyelem cselekvő, akkor Isten maga vezeti azokat az igazságra, hogy Isten ismerete és hite mindig magasabb fokra fejlődjön az igazságban. Az antikrisztusi tanok, pedig idegenek lesznek minden igaz hívő szemében. Istennek hála, hogy Isten az Atya a Krisztusban soha nem hagyja el az övéit, és ha mégis el tévelyegnek, azt szem előtt tartva engedi, hogy a megpróbáltatások által megtisztuljon minden pelyvától. De ez csak azokkal történik meg, akik ragaszkodnak Istenhez és Krisztust követik az alapoktól fogva.

Mire vagyunk készen?

 Mire vagyunk készen?

"Ké­szek vagy­tok-e most, mi­helyt meg­hall­já­tok a kürt, síp, ci­te­ra, hár­fa, lant, duda és min­den­fé­le hang­szer hang­ját, hogy le­bo­rul­ja­tok, és imád­já­tok a szob­rot, ame­lyet ké­szí­tet­tem? Mert ha nem imád­já­tok, tüs­tént be­vet­nek ben­ne­te­ket az égő, tü­zes ke­men­cé­be. És ki­cso­da az az Is­ten, aki ki tud­na sza­ba­dí­ta­ni ti­te­ket a ke­zem­ből?

Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó erre így fe­lelt a ki­rály­nak: Ó, Ne­bu­kad­necc­ar! Nem szük­sé­ges, hogy erre fe­lel­jünk ne­ked. Íme, a mi Is­te­nünk, akit szol­gá­lunk, ki tud min­ket sza­ba­dí­ta­ni az égő, tü­zes ke­men­cé­ből és a te ke­zed­ből is, ó, ki­rály, ki tud sza­ba­dí­ta­ni min­ket. De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". (Dán 3, 15-17).

 Ezt a történetet bárki elolvashatja Dániel könyvében. Erre azt mondhatjuk, hogy ez egy egyedi eset, hogy ilyen tűzbemerítésben kellett átmenniük ezeknek Istenhez hű embereknek. A történelem folyamán fel voltak jegyezve a mártírok halála vagy esetleg szabadulása, főleg az inkvizíció során. De ebből a történetből egy gondolatot emelnék ki, ami már régóta elfogadott számomra, az pedig a feltétel nélküli hűség. Azok a hit hősei, Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó káldeusi nevekkel nevezve, mert a zsidó nevük eredetileg nem ezek voltak. Az a kijelentés, hogy Isten megmenti őket és kiszabadítja őket a tűztől és a király kezéből, de itt van egy fontos kijelentés, " De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". Az ilyen megpróbáltatásokon csakis az mehet keresztül akiben megvan ez a rendíthetetlen hűség Istenhez. Hiszen itt nem a magabiztosság jellemzi őket, hanem Isten a bennük lévő ismerete és szuverenitása mindenek felett. Mint emberek, ők is sebeszhetők voltak, de ismerve ezt a történetet, láttuk, hogy az égő tüzes kemencében maga Isten Fia volt velük és megóvta őket a tűztől, úgy hogy még a tűz szaga sem volt érezhető rajtuk amikor kijöttek sértetlenül a kemencéből. Ezek a dolgok meg fognak ismétlődni a jövőben, de sokkal profibb módon. Az antikrisztus hatalomra jutása alatt fog ez történni, és ez az Izrael tanúihoz szól, mert abban a megpróbáltatások idején újból Isten felveszi az elejtett fonalat és Izrael megmentését veszi elő. A Dániel könyvében is egy szoborról volt szó ami nem beszélt és nem adott életjelt, itt a Jelenések könyvében pedig már látjuk, hogy a sátán oly ravaszsággal cselekszik, hogy a Bárány hasonlatosságára képet alkosson. " Az­után lát­tam egy má­sik fe­ne­va­dat fel­jön­ni a föld­ből, aki­nek két szar­va volt, a Bá­rá­nyé­hoz ha­son­ló, de úgy be­szélt, mint a sár­kány. És az első fe­ne­vad min­den ha­tal­mát gya­ko­rol­ja előt­te, és azt is el­éri, hogy a föld és an­nak la­ko­sai imád­ják az első fe­ne­va­dat, amely­nek ha­lá­los sebe meg­gyó­gyult". (Jel 13, 11)

"Meg­ada­tott neki, hogy a fe­ne­vad kép­má­sá­ba lel­ket ad­jon, hogy a fe­ne­vad kép­má­sa be­szél­jen, és hogy meg­öles­se mind­azo­kat, akik nem imád­ják a fe­ne­vad kép­má­sát." (Jel 13)

  A sátán verejtékes munkája az, hogy egy olyan bálványt alkosson ami hasonlít Isten Bárányához. A hitetlen, jeleket kívánó emberek akik már ismerik a bibliai üzeneteket, de szàmukra azok élettelen betűk, ezeket az embereket fogja megtéveszteni csodás jeleivel a sátán.

 Ma ez egy komoly felhívás számunkra is. Kit tisztelnek az úgynevezett keresztények? Egyöntetű a válasz, hogy Isten Fiát és Bárányát. De ismerjük e Őt olyannak amilyen, vagy azt az Istent ismerjük akit a szemünk elé festettek. A hűség Isten iránt mindig megpróbáltatásokon keresztül bizonyosodik meg. Jézus Krisztus a legfényesebb példa erre. A gecsemáné kertben ismerhetjük meg igazán Jézus hűségét az Atyához. Egy rövid részletét idézem, ami nagyon fontos a mai témánkhoz kapcsolódik." Egy kis­sé elő­re­ment, arc­ra bo­rult, és e sza­vak­kal kö­nyör­gött: Atyám, ha le­het­sé­ges, múl­jék el tő­lem ez a po­hár, mind­az­ál­tal ne úgy le­gyen, amint én aka­rom, ha­nem amint te". (Mt 26, 42).

 Ha ilyen szellemiség tulajdonában vagyunk, akkor biztos, hogy jó úton járunk. Mert Isten mindenek feletti hatalma és elgondolása lesz a prioritás az életünkben. A magabiztosság a szilárd hitben jelenik meg, nem az ember akaratában, ami nem is az ő akarata, hanem akinek szolgál. Ez a három ember a hit hőse, mutatja be nekünk, hogy Isten az emberbe olyan hitet képes beültetni, ami átvezeti a megpróbáltatásokon, Istennek célja van ezzel, különböző súllyal terheli a hűséges szolgát, de Krisztus oltalma alatt az Ő igájával viselt megpróbáltatások, csak is hasznot hoznak a mennyeknek dicsőségére, Isten ezzel dicsőül meg az emberek előtt. Nem mindenkinek osztogat ilyen sorsot Isten. A hétköznapi élet apró győzelmei is fontosak Isten számára, a körülményektől függően. Ezek azok az emberek akik nem imádják se a bálványokat, mégha a Bárány jelképét is viselik ezek a szobrok, képek és ábrázatok, és nem borulnak le senki előtt, csakis Istent tisztelik és imádják. 

 Tehát ezek a külső jelei az Istenhez való hűségnek. 

" Szeretteim, ne idegenkedjetek a köztetek kigyulladt tűztől, mintha valami idegen dolog történnék veletek. Azért támadt az, hogy megkísértsen titeket. Sőt, amennyiben közösséget vállaltok a Krisztus szenvedéseivel, örüljetek, hogy majd dicsőségének lelepleződésekor is ujjongva örvendezhessetek."( 1 Péter 4,- 12,13). (Csia Lajos fordítás).

Az igazságért tűrjetek.

 Az igazságért tűrjetek.

" Mert az ked­ves do­log, ha va­la­ki Is­ten­ről való meg­győ­ző­dé­sé­ért tűr el va­la­mi­lyen sé­rel­met, igaz­ság­ta­la­nul szen­ved­ve. Mert mi­lyen di­cső­ség az, ha vét­kez­tek, és ezért tű­ri­tek el a ve­rést? De ha jót cse­le­ked­ve szen­ved­tek és tűr­tök, ez ked­ves do­log Is­ten­nél. Mert arra hí­vat­ta­tok el, hi­szen Krisz­tus is szen­ve­dett ér­te­tek, pél­dát hagy­va nek­tek, hogy az ő nyom­do­ka­it kö­ves­sé­tek, aki bűnt nem cse­le­ke­dett, sem ál­nok­ság nem hagy­ta el a szá­ját. Ami­kor szid­ták, nem vi­szo­noz­ta a szi­dal­mat, ami­kor szen­ve­dett, nem fe­nye­ge­tő­zött, ha­nem ráhagyta az igazságosan ítélőre. Bű­ne­in­ket maga vit­te fel tes­té­ben a fára, hogy a bű­nök­nek meg­hal­va az igaz­ság­nak él­jünk, és az ő se­bei ál­tal gyó­gyul­ta­tok meg. Mert olya­nok vol­ta­tok, mint a té­vely­gő ju­hok, de most meg­tér­te­tek lel­ke­tek pász­to­rá­hoz és fel­vi­gyá­zó­já­hoz."(1Pt 2, 19-24).

 Ez a rész amit itt fent idéztem, elég egyértelmű egyszerű nem nehéz megérteni. De annyi szellemi mélység van benne amit érdemes kibányászni. Először is itt is és máshol is ha nincs megnevezve Isten, csak utalva van rá, " rá­hagy­ta az igaz­sá­go­san íté­lő­re", ennek fundamentális értéke van. Ebben a hitben és tudásban van minden bizalom, hogy van az aki igazságosan ítél. Persze tudjuk, hogy Isten az, de ez egy olyan megnyugvást ad a szívnek ami a mélyen a szívben fekszik és minden ráépül. A hit ami a jövőbe néz áthidalja az egzisztenciális létett a láthatatlan jövőben hisz, hogy minden apró részletnek az életünkben van felvigyázója és pásztora, aki mindent lát és hall, gondja van rá, hogy megtartsa mindazokat akik érdemtelenül szenvednek a sérelmektől. Az aki ezen az alapon nyugszik, annak Istentől kapott békessége van, el tudja tűrni a sértéseket nem bocsátkozik vitákba. Igaz az is, hogy nem kellemes dolog elviselni a sértéseket az Istenről való meggyőződés miatt, de ahogyan az Istennél mindig másképp van mint az emberi logikában, erre is így tanít: " Sőt amennyi­ben ré­sze­tek van a Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­ben, örül­je­tek, hogy az ő di­cső­sé­gé­nek meg­je­le­né­se­kor is vi­ga­doz­va ör­ven­dez­hes­se­tek.

Bol­do­gok vagy­tok, ha Krisz­tus ne­vé­ért gya­láz­nak ti­te­ket, mert meg­nyug­szik raj­ta­tok az Is­ten­nek és a di­cső­ség­nek Lel­ke". (1Pt 4, 13).

 Ez az ige nem csak azokra vonatkozik akik nagy tettekre voltak kiválasztva, hanem a mindennapi élet apró részleteire, mert ha a hívő meggyőződése szerint él, még az elhintett apró szavaira is kaphat sértést, vagy cselekvésére megdorgálják. 

 Ha nem így van, vagyis hamis nézeteink vannak Istenről, akkor ez nem működik. Ezért kell állandóan, ha úgy tetszik, revizionistának lenni magunkban, vagyis szellemi önbírálat és imakészség, mert csak Isten tudja meggyőzni az embert az igaz Isten ismeretre, tehát a ragaszkodásunkban rá kell hagyatkoznunk, mert egy az Isten igazsága, az emberek igazsága pedig számtalan, az emberek meg hajlamosak tévelyegni mint a juhok akik pásztorúkat vesztették. 

 De csak az kedves Istennek, ha az Istenről való igaz ismereteink miatt viselünk sértéseket, nem törődve azzal mit gondolnak mások. Akinek közössége van az Úrral, amúgy sincs egyedül, nem szenved magányban, ha mindenki elhagyja is őt az Istenről való meggyőződése miatt. Ha ez a meggyőződés Isten Szellemének pecsétjét viseli, akkor semmi sem tudja legyőzni az Istenről való tudását és a hite meg túlszárnyal minden anyagi és látható világ felett. A sátánnak az ilyen emberen nincs fogása, nincs mibe belekötnie. Az ördög kötekedő természetű, de akinek az Istenről való ismerete igaz, arról leperegnek az ördög nyílai.

Nyomorúság az ige miatt.

 Nyomorúság az ige miatt.

"Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16, 33).

 Ezeket mondta az Úr tanítványainak, János evangélium 16. részében sok mindent nyitott meg Jézus a tanítványainak. E világon nyomorúság éri őket, de mindazokat akik Krisztusban új teremtések, hiszen akkor és most is a világ sodrásával szembe megy az aki Krisztussal él, mert Isten Krisztusban nyilvánította ki magát, ami ellentétes a világ szellemével. Krisztusnak meg kellett küzdenie a sátán hatalma ellen, nem olyan eszközökkel ahogy az ember tenné azt. Mivelhogy hatalmas szellemi erővel állt szemben, Isten Krisztus testére helyezte a világ bűneit és ezzel a bűnnel meghalt a feszületen, magával víve a sírba, ez Isteni módszer amihez a sátán nem férhetett hozzá. Halállal győzte le a halált, ezzel legyőzte a világot és annak kisértéseit ami a szerencsétlen ádámi testi embert a félelemben tartotta. Aki Krisztusban van az új teremtés, bűnei ami az ádámi természethez ragadtak, meghalt Krisztussal együtt a feszületen és ebben a hitben él és cselekszik. Itt azért meg kell állni egy pillanatra. Mert ha Krisztusba zárva van minden üdvözült lélek és benne tökéletes békességet nyer, a halálfélelem elpárolog, de a nyomorúság a megszorítások a kísértések jelen vannak, mert ahogy maga Jézus mondta az Atyához intézet imájában megemlítette, idézem: " A te igé­det ne­kik ad­tam, és a vi­lág gyű­löl­te őket, mi­vel­hogy nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól. Nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Szen­teld meg őket az igaz­ság­gal: a te igéd igaz­ság". (Jn 17, 14-16).

 Isten igaz igéje ha él az emberben, akarja vagy nem, a világ szelleme ellenébe hat. Mert a világ nem szereti a világosságot, mert a világosság megvilágítja sötét dolgait. Ezért rejtőzik vagy ellenségessé válik az Isten igéjével szemben mert nem szereti a leleplezést a bűneinek nyilvánosságát, ezért rejtőzik titkon cselekszik Isten ellen, meg az ellen is aki az igét hirdeti. Addig ameddig nem nyilvánul meg a világ előtt az ember Isten igéjéhez ragaszkodása, addig nyugalom és békesség látszata honol. De ahogy ez a felszínre jut, nyomorúság és csúfolódás áldozatává válhat, a körülményektől függően szabja meg az üldöztetés módját és mértékét. De sem a kísértés sem a nyomorúság nem tesz benne olyan kárt ami már már elviselhetetlen lenne. Igaz az is, hogy az apostolokat kivégezték Jánoson kívül mindegyiket, meg sok tanítvány is áldozat lett, de ez is azt erősíti meg, hogy milyen mértéke volt a gonoszságnak abban az időben, és hogy az apostolok nem féltek a haláltól nem voltak megalkuvók. De idővel ez is megváltozott, az első Krisztus követői belefáradtak az üldöztetésbe, mert az első szeretetet elhagyták, és egyenes arányban gyengült az állhatatosság és engedtek a gonosz és ravasz világnak. Kompromisszumok áldozataivá lettek, ami a mai napig tart. Így alakult meg a kereszténység aminek már a kezdete a világgal egy szövetségben indult és folytatódott. 

 De Isten él és mindig ugyanaz, nem változtatja meg ígéretét az Őt szeretőknek. Békességet ad a szívbe ami nem inog meg a körülmények hatására, mert nem csak hiszi a hívő hanem már tudja, hogy Isten hatalma nagyobb minden sátáni gonoszságtól és az övéit soha nem hagyja el. Megerősíti hitében és a nyomorúság napjaiban is öröm tölti be a szívüket. Így van ez mai napig, mégha szomorúság ér bennünket is, a Szent Szellem öröme mélyen bennünk van, de ha az Úr megjeleníti magát, az öröm felülmúlhatatlan.

"Az asszony is szo­mo­rú, ami­kor szül, mert el­jött az órá­ja, de ami­kor meg­szül­te gyer­me­két, töb­bé nem em­lé­ke­zik gyöt­rel­me­i­re az öröm mi­att, hogy em­ber szü­le­tett e vi­lág­ra. Ha­son­ló­kép­pen ti is most szo­mo­rú­ság­ban vagy­tok, de ha majd is­mét meg­lát­lak ti­te­ket, örül­ni fog a szí­ve­tek, és örö­mö­tö­ket sen­ki sem ve­szi el tő­le­tek." (Jn 16, 21).