Isten Mindenható Teremtő.

 Isten Mindenható Teremtő. 

 “Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.”

Ők azok, akik mindent odaadtak a semmiért. Gondold csak el! Ha itt te irányítasz, sikeres vagy, gazdag, mindenki neked hajbókol, a te barátod szeretne lenni, akkor milyen ember leszel? Alázatos? Szerény? Istent kereső, Istennek hálás ember? Nem valószínű. Inkább egy gigantikusan öntelt, egekig érő egoval bíró ember leszel, akinek soha egyetlen pillanatra sem jut eszébe az Isten. Ez a sátán célja. Akik eladják a lelküket neki tudatosan vagy tudatlanul, azok kivétel nélkül így járnak. A számlát azonban mindenki kézhez kapja, amikor eljön az igazság pillanata. Istent nem lehet megvezetni. Ő tudja azt is, amit még te sem tudsz magadról. Ő már régen „elfelejtette”, amit te még ki sem találtál. Persze Isten nem felejt el semmit. Nem felejt el semmit és pontosan ismeri a jövő minden apró részletét is. A Biblia tele van erre utaló bizonyítékokkal. Mielőtt például Józsué bevitte volna a zsidókat Kánaánba, Isten már előre kijelentette, tudta, hogy el fogják árulni Őt.

„Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet.”

„mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala.”

Tehát mindenki bejár itt egy utat, egy pályát, amelyet Isten jelöl ki számára. Ez a predesztináció. Az eleve elrendelés tana. Az ige számos helyen utal erre:

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak,” 

„mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.” 

„Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette.” 

„még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon,” 

„azt hallotta, hogy a nagyobbik rabszolgája lesz a fiatalabbnak,  ahogy írva is van: „Jákóbot megszerettem, Ézsaut ellenben meggyűlöltem.” 

„Mit mondjunk erre? Talán csak nincs hamisság az Istennél? Szó sem lehet róla. Mózeshez ugyanis így szól: „Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmazni fogok annak, akinek irgalmat adok.” „Következőleg nem az akaróé, sem a futóé a jövő, hanem a könyörülő Istené. Így hát, akin akar, könyörül, és akit akar, megkeményít.” 

„De hát ki is vagy te csakugyan ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e a gyuradék a gyúrójának: Miért csináltál engem így? Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt?  És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek, másfelől meg akarta ismertetni dicső gazdagságát az irgalom edényein, akiket eleve dicsőségre alkotott? 

Ilyen edényekül hívott el minket is, nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is.” 

„tudjuk pedig, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, minden együttmunkál a javukra, mint olyanoknak, akik előzetes terv szerint elhívottak,” 

„amint kiválasztott minket Őbenne a világ(alap) levetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek (hibátlanok) Őelőtte, szeretetben, előre arra rendelt (kiszemelt) minket, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akarata és jótetszése szerint,” 

„Őbenne, akiben sorsrészünket megkaptuk, miután előre elrendelt minket erre annak elhatározása szerint, aki minden(eket) akaratának határozata szerint munkál”

„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”

 Fenti idézetekből tehát arra lehet következtetni, hogy Isten valami alapján előre eldönti, kit milyen sorsra szán. Itt nagyon fontosnak érzek megjegyezni egy figyelemre méltó tényt, amelyről egyébként úgy általában is igen kevés szó esik. Nevezetesen azt, hogy a Biblia sehol nem beszél arról, mi van a fizikai világban való megszületés előtt. Van-e egyáltalán valami? Ez nyilván nem véletlen. Én úgy látom, hogy nekünk ezt nem kell, nem szabad tudnunk. Szándékkal van ez elrejtve előlünk. Azzal, hogy a földi életünk után mi következik, sokat foglalkozik az ige. Mert azt fontos tudnunk. Ahhoz, hogy itt “dönthessünk”, tudnunk kell mi a tét. Az, hogy ezt elhisszük-e vagy sem, más kérdés. Ez az egyén magánügye, saját szabad döntése. Az eleve elrendelés teóriája tulajdonképpen csak azt teszi kérdésessé, hogy ezt a döntést itt a földi életünkben vagy pedig már előzőleg, mielőtt ide születünk hoztuk-e meg? Persze az a kérdés is felmerülhet, hogy ezt a döntést valójában mi hozzuk e meg, vagy helyettünk az Isten? Én hiszem, hogy az Isten mindenkit az életre szán és teremt, hiszem, hogy megadja nekünk a választás lehetőségét. Nálam a kérdés tehát csak az marad, hogy itt vagy még előzőleg, otthon? Az én válaszom e kérdésre az utóbbi. 

Az Ószövetségi történetekben még számos helyen kiviláglik, hogy a jövendő előre eldöntetett. Például, amikor József fiaival Manasséval és Efráimmal atyjuk elé járul áldásért, atyjuk Jákob (Izráel) fordított sorrendben áldja meg őket, nem az elsőszülöttet részesíti előnyben, amit József szóvá is tesz azt gondolván, hogy apja hibát követ el. De Jákob ekkor egy próféciaként kijelenti, hogy a kisebb nagyobb lesz, nem tévedés a dolog. Így is lett. Erre utal Krisztus a második ádám áldása.  Ugyanaz a helyzet Isten Fiával, aki a második ádám, benne találtatott meg a jövő áldása.

A sátán célja.

 A sátán célja.

Mielőtt rátérnénk e fejezet lényegi mondanivalójára, szeretnék szólni néhány szót a sátán legkedvesebb taktikájáról.

Lucifer imádja az embereket az orruknál fogva vezetni. Sportot űz ebből. A kedvenc módszere az, hogy minden negatív dolgot pozitív köntösbe bújtat és úgy „adja el”, ezt az elején még néha valóban pozitívan is induló dolgot az embereknek. Ezeket a dolgokat azután a fonákjára fordítja, romlottá és negatívvá teszi, de ezt az emberek már nem észlelik. Nem látják meg a bárány bőrébe bújt farkast. Magával rántja őket az örvény, amely egyúttal meg is akadályozza azt, hogy kilássanak belőle, hogy felismerjék a valódi helyzetüket. Erről lesz szó még a későbbiekben.

Szellemi fejlődésem egy szakaszában, rövid ideig Lucifer majdnem engem is meggyőzött arról, hogy ő tulajdonképpen jó fiú. Hogy ő tulajdonképpen a jó csapatban játszik, csak most el kell játszania a rosszfiú szerepét, amely egyébként cseppet sincs ínyére és amelyet igazság szerint nagyon utál eljátszani. Hogy ő tulajdonképpen csupán elvállalt egy nagyon nehéz és durva munkát Isten szolgálatában, amelyet valakinek el kell végeznie. Ennek az elhitetésnek szerves részét képezte a Rejtett Kéz (Hidden Hand) – féle közlés is. Majdnem elhittem, már-már együttérzést és szimpátiát táplálva iránta azt, hogy ő valóban csak egy nehéz szolgálatot teljesít az emberek érdekében, Isten szolgálatában. Hiszen a “nem szeretem munkát” is el kell végeznie valakinek. Mondom, majdnem elfogadtam az érveit. Logikus volt, kerek és sikerült pozitív megvilágításba helyeznie ezzel minden gonoszságát, amelyet valaha csak elkövetett. Írtam már máshol, zseniális a gonosz. Annyival okosabb nálunk, hogy nincs esélyünk vele szemben, ha magunk akarnánk felvenni a kesztyűt. Úgy játszik velünk, mint macska, mit macska, mint bengáli tigris az egérrel. Egy ideig tehát ebben az állapotban voltam és volt bennem egy bizonytalan érzés, szinte hálás voltam neki ezért a nehéz szolgálatért. Csak később döbbentem rá arra, hogy hol bukik meg ez a gyönyörű kis történet, amelyet a gonosz kerített mocskos tevékenységének kifehérítésére. Ugye a mese fő vonala úgy néz ki, hogy az embereket meg kell próbálni az erényeikben, a hitükben. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, szükséges őket egy olyan közegbe helyezni, ahol minden csúnya, rossz, és mocskos. Mert csak a bajban ismerszik meg az igaz barát, csak a nehézségek közepette mutatják ki az emberek a foguk fehérét. Nos, ez eddig igaz is. Ezért hát indokolt és szükséges az – szólt Lucifer érvelése –, hogy legyen valaki, aki megteremti ezt a csúnya, rossz és mocskos közeget, ahol Isten a teremtményeit próbára teheti. Ezt az áldozatot pedig ő, Lucifer magára vállalta, de már igazán elege van az egészből és alig várja, hogy ismét elfoglalja méltó helyét az Úr jobbján, de legalábbis helytartója legyen ezen a három dimenziós világban. Nos eddig a mese, amely valljuk be, meglehetősen logikus és kerek. Hol a baj? Ott hibádzik a sztori, hogy ezt a missziót, amelyet gonoszunk állítólagosan Isten szolgálatában végez, senki sem kérte tőle. Isten sosem kérte azt, hogy rontsa meg az embert, hogy borítsa sötétségbe, mocsokba ezt a világot. Ezt ő a saját fejével ötlötte ki és valósította meg. Nem kellene az embereket kivezetni a sötétből, ha soha bele sem kerültek volna, ha ő azt nem hozta volna rájuk. Isten nem akarta próbára tenni gyermekeit. Attól függetlenül, hogy az Édenkertben nem csak az élet fáját, hanem a tudás fáját is oda ültette. De kísértésre nem adott okot. Isten békességben és szeretetben akarta magához fogadni kivétel nélkül minden egyes teremtményét. Lucifer nem Isten parancsára hozta el a rontást hanem éppen ellenkezőleg. Az első ember naivságát használta ki a kígyó. Nélküle nem létezne a romlottság és az emberi gonoszság. Okafogyott lenne ez az egész történet, amely itt folyik, ezen a bolygón, ebben a világban. Lucifer érvelése olyan, mint minden fonáksága. Az negatív okozatra akar pozitív okot kreálni. De tudjuk azt is, hogy az Úr mindent előre megalkotott, ebbe benne van az esés és a szabadítás. Istent nem lehet balgatagnak ábrázolni mintha mit sem tudott volna előre. Hiszen a tervében már megvolt az Ige aki testet öltött Krisztus személyében. Ennyit a kedvenc módszerről, most térjünk rá fejezetünk tárgyára!

Az nem egy facsemete, amelybe most vágjuk a fejszénket.

Úgy gondolom, ez a téma önmagában bőven megérne egy teljes könyvet. Hogy átlássunk a szitán, felismerjük a színfalak mögötti történések okait, térjünk most az árnyékkormányhoz és a technokráciához! 

Mik a bukottak módszerei, miben mesterkednek? Az anyagi szféra uralma jutott nekik, itt a legnagyobb a hatalmuk. Mondhatni ez a világ az, ahol a legotthonosabban és leghatékonyabban mozognak. Ezért hát e világ keretein belül és módszereivel akarják kimunkálni céljaikat. Van azonban egy komoly gondjuk. Az anyagi világ felett álló entitások, bár tudnak hatni az anyagi világra, tartós ideig, testben mégis képtelenek az itt tartózkodásra. A negyedik dimenzió nem tud tartósan megnyilvánulni egy harmadik dimenziós testben. Azonban kitartóan próbálkoznak ezzel. Megszállnak harmadik dimenziós lényeket, embereket, de ez nem az igazi. Ők teljes valójukban akarnak megnyilvánulni itt. Vágynak arra, hogy megmutatkozhassanak. Hogy istenként imádják őket az emberek. Hogy nyíltan tehessék, amit akarnak. Az ufók, az idegenek, akik különböző galaxisok küldötteinek tüntetik fel magukat, ezeknek a démoni próbálkozásoknak a szörnyszülött háromdimenziós „termékei” vagy eredményei ha úgy tetszik. Ennyit tudnak. Humanoidoknak nevezik őket, bár én inkább gnomidoknak titulálnám ezeket a torzókat. Ugyan van fejük, vannak végtagjaik, de nagyon primitív és torz arányokkal bíró lények ezek, legalábbis, ha hozzánk viszonyítunk. Azt azért tudni lehet, hogy a legtökéletesebb (angyali) lények külsejére a mi fizimiskánk dimenziókkal jobban hajaz, mint ezeké a nyomorult klóntermékeké. Ezek tulajdonképpen úgy néznek ki, mint egy rosszul sikerült karikatúra az emberről. Ennyire képes a gonosz Isten hatalmához képest. És eddig csak a külsőről beszéltünk. Hol van ezekből a lélek?

Nem az Alpha Centauriból vagy az Orionból jöttek ezek, hanem egy másik dimenzió lényei ők. Keresik a módját, hogyan rabolhatnák el a lelket az embertől és tehetnének a lelkétől megfosztott testbe egy másikat. Emberkísérleteket folytatnak, hogy előállítsák fizikailag azt a lényt, amely számukra a legelőnyösebb hordozó. A cél az, hogy olyan lényeket hozzanak létre akik ha nem is olyan tökéletesek mint Isten teremtményei az ember, de a lelkük mégis a sátánhoz hűek maradnak. A sátán igazából eléri célját, hiszen a megrontás művészetével megtéveszti a világot olyannyira, hogy kiadja magát istennek és elfoglalja trónját Jeruzsálemben. Erről ír Dániel az ószövetségben is de az újszövetségben is meg van említve a hatalma mégha nem is tartós. 

Itt abba kell hagynom mert nagyon hosszú a szöveg. 

Krisztus Urunk védelmezze mindazokat akik őt keresik és megtalálták.

( egy testvér gondolatait idéztem, az enyémmel vegyítve).

Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

 Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

“ Aki az Istentől született”. Most erre mit mondjunk? Betűzzem talán? Tehát, aki az Istentől született nem itt, a nem létező szabad akaratából lett az Isten követője, hanem úgy született... „Mivelhogy Istentől született.” Már így jött ide. De itt lett nyilvánvalóvá egy ominózus ponton, naptárba nem illeszthető, igazából nem felmérhető időpontban tért más felismerésre. Ez nem egy ima vagy bűnbánat, persze ez a velejárója a kezdete Istenhez való kapcsolatával. A megtérés egész más amit sokan úgy ítélik meg, hogy egy Istenhez való megtérés egy lelkes ima. A megtérés, ahogy a nyugati angol, francia stb. fordításokban, bibliákban azt jelenti, hogy Istenhez fordulás.

A földi ember tehát egy igencsak behatárolt képességekkel operáló lény, aki az anyagi világban nem megtapasztalható, érzékfeletti univerzum szellemi entitásainak befolyása alatt áll. Attól megszabadulni nem lehet, hacsak tényleg újjá született az aki erre kiválasztott. Ne ijedjen senki meg attól, hogy Isten a kiválasztottak Istene csak, ennél azért sokkal nagyobb a kegyelme. De ez egy nagyon kiterjedő téma, nem tartozik csak a kegyelem időszakához mint korszak. Ennél azért nagyobb az Ő kegyelme. De minden esetben a bűnvallás az ami Istenhez vezet, a maradék Izrael jövőbeli sorsa is a bűnvallás által nyeri el üdvösségét. 

 Nagyon érdekes, szinte humoros tény az, hogy ezek a negatív szellemi vezetők ( akár ki is az) sok esetben szabályosan szórakoznak az emberrel. Élvezik, hogy hülyét csinálnak belőle. Élvezik, hogy megalázó helyzetbe hozzák őt, hogy félelemben tartják, egyszóval minden olyan dolgot élveznek, amely Isten kedves teremtményét kifordítja önmagából, emberi méltóságából. Gondold csak el, milyen helyzetekben láthatsz emberi lényeket bizonyos helyzetekben például ( a drogok hatásától szenvedőket). Pedig emberi lények ők is. Nekem kínos... De maradjunk egy kibeszélhetőbb példánál! Ha például „tudományos” kísérleteket folytat egy kutató, a kísérletének eredményeit tetszés szerinti módon képesek befolyásolni ezek a magasabb szintű entitások, azok az angyalok akik a sátánt szolgálják, hiszen van egyfajta hozzáférésük az anyagi világhoz. Ám csak addig mehetnek el a saját fejük utáni tréfáikban (hangsúlyozom ez durván fekete humor), ameddig a gazdájuk engedi őket. A sátánnak van egy átfogó koncepciója, amellyel a legnagyobb pusztítást akarja megvalósítani, így például ha valamilyen kutatást több helyen egyszerre végez több kutatócsoport, a gonosznak pedig célja eléréséhez az kell, hogy az emberiség egy tárgyban hasonló (téves) felismerésekre jusson, akkor ezek a kutatócsoportok hasonló tapasztalatok birtokába fognak jutni, így hasonló következtetésekre is. Ezért van az, hogy a tudomány úgy általában ennyire vakvágányon jár. Annyira ellenmondó, hogy már csak a vak nem látja. De igazából minket nem nagyon érdekel.

  Persze az olvasót lehet ez egyáltalán nem érdekli, mert annyira befolyásolt gyerekkora óta, hogy már nem is akarja de nem is tudja analizálni ezeket a dolgokat, ahogy én sem, sokkal nagyobb és más gondjai vannak az embernek. De a keresés az igaz kutatása nem a sátántól való. Aki keres az talál. Tehát a végső pont ha jó úton jársz az Jézus Krisztus.

  

 

A kétkedésről.

 A kétkedésről.

Az Úrtól, az Atyától magát független individuumnak tekintő ember, aki istenné emeli saját szemében önmagát olyan, mint egy sejt a te szervezetedben, aki eldönti magáról, hogy ő igazából nem is hozzád tartozik és nem téged szolgál, hanem önmagát, mivel ő is isten része, azonos jogokkal. Elvárja, hogy tápláld, hogy megadj neki mindent, amit csak képes vagy és amit csak lehetséges, de ő nem hajlandó ezért cserébe semmit sem adni, mert úgy gondolja, hogy neki minden alanyi jogon jár. Rosszabb esetben nem csak, hogy nem teszi a dolgát (azaz szolgál), hanem még kárt is okoz. Bomlasztani próbálja a rendszert, amely életre hívta

őt. Hibás információkat próbál terjeszteni és tovább örökíteni. Vagy szolgál helyetted inkább egy valamilyen megfoghatatlan, univerzális istent, akit föléd helyez, de akit egyébként képtelen pontosan definiálni, így hát valójában nem is szolgálhatja, mert hogyan lehetséges a definiálhatatlant, a semmit szolgálni? Mi történik ezzel a sejttel? Kiveti magából a szervezet, mint tumorsejtet. Mert nem hasznos, ami pedig

haszontalan az káros. Rákos. Nem illeszkedik többé az egységbe. Mert megtagadta azt. Leválhat a rendszerről és le is válik, mivel így akarja. Csak utána jön a kellemetlen meglepetés, hogy az őt éltető rendszert hagyta el. Meddig élhet egy sejt, az őt létrehozó és tápláló szervezet nélkül?

Sokan vannak olyanok, akik már eljutottak odáig, hogy

hisznek az Atyában, az Úr Jézusban, és az angyalokban is. Azonban zavart és kétkedést okoz bennük, az a rengeteg egymásnak sokszor meglehetősen ellentmondó információ, amellyel találkoznak nap mint nap e világban. Ezek az emberek azon gondolkodnak, hogy vajon ez az isten a legnagyobb, vagy van olyan, aki még nála is nagyobb isten? Felmerül bennük a dilemma, hogy mi van, ha az Atya „csak” egy helyhez (föld-naprendszer, stb.) vagy fajhoz (emberiség)

kapcsolható isten, akkor nem lenne-e helyesebb megkeresni

az egyetlen és legnagyobb istent? Az Úr, az Atya! Az Egyetlen Isten! Amint feljebb kifejtettem, minden emberi lény teremtője Ő, függetlenül attól, hogy milyen színű, rendű,

nemű, vagy hol (országban, földrészen, bolygón) él. Az, remélem mindenki számára logikusnak tűnik, hogy minden

emberi lénynek egy az Atyja. Az is logikus, hogy az ember a

saját fajtájával törődjön. A saját dolgával és leginkább a saját istenével. Ne keressen alternatív istent magának, ha ott van a sajátja! Sokaknak ez a lehetőség nem elég jó. Ezek keresnek és kutatnak, tanulmányozzák az egyéb vallások tanait, esetleg be is térnek az adott egyházba, szektába, és megnyugodva elmerülnek annak tanításaiban. Honnan tudhatják, hogy tévednek? Ha nem érzik, akkor sehonnan. Az érzelmek e világban nem oszthatóak meg. Fizikailag nem. Ha az egyik

ember fizikai szinten be tudná bizonyítani a másiknak, hogy

ő tudja jól és az ő általa imádott isten az igazi, az egyetlen, akkor már régen nem lenne ennyi vallás és egyház ezen a

bolygón. De ennek a szférának éppen ez az egyik legfontosabb sajátossága. Hogy nincs meg eredendően a bizonyosság.

Hinni kell. A meggyőződés és a hit pedig egyéni élmény. Az

Úr szól mindenkihez, de az, hogy hívását meghallja-e az

egyén, ha meghallja hallgat-e rá, az teljesen az adott egyéntől függ. Hogy kinek és mit hisz el. A szívére hallgat vagy más emberekre, akik meggyőzik őt ilyen-olyan állításaikkal. Azok az emberek, akik eltérő kultúrákba, ezáltal eltérő vallású közösségekbe születnek, általában kitartanak a saját hitük mellett. Érdekes módon éppen a katolikus egyház fiataljai körén

belül lép fel leginkább a hit elhagyása vagy az áttérés, más tanok egyházaiba. Sokan keresik az igazságot a buddhizmusban, vagy egyéb keleti vallási filozófiákban, néhányan a muszlim hitet választják inkább, de egyértelműen megfigyelhető, hogy a Vatikán hívei egyre fogyatkoznak. Egy dolog azért mégis van, amely teljesen bizonyos. Mégpedig az,

hogy ebben a világban, ezzel a megértéssel semmi sem bizonyos. Logikai úton és érvek alapján nem jut az ember tökéletes ismeretek birtokába, így mindenképpen a hitre kell

támaszkodnia. Talán ez sem véletlen. Én úgy látom, hogy ha

az ember megtartja az Úr Jézus Krisztus tanításait, csak akként gondolkodik, él és cselekszik, ahogyan Ő tanította, akkor abból csak jó származhat. Főként ha mindezt hittel és meggyőződésből teszi. Nem lesz nehéz ez annak, aki egyébként is igaz és tiszta ember volt addig is, míg megismerte az Úr tanításait. Tehát az az ember, aki valamely keresztény egyház tagja, követője, és nem csak azért, mert különben megszólják, vagy mert már a nagyapja is annak az egyháznak volt a követője, hanem igaz hittel és meggyőződéssel vallja Jézus

Krisztust az egyetlen Istenének, az mindenképpen jó úton jár.

Az, hogy a keresztény egyházak tanításai között vannak eltérések és papjaik között teológiai viták, nem jelenti azt, hogy a hívek rossz úton járnak maximum annyiban, hogy elfogadnak közvetítőket maguk és az Úr közé, ami egyrészt szükségtelen, másrészt ostobaság. Nem kell egyház és nem kell pap. Az Úr egyháza, amely az egyetlen igaz egyház nem fizikai természetű. Tiszta és igaz hit az Úrban, tiszta és igaz élet, és az Úr szeretete kell, semmi egyéb. Ennek ellenére igen sok hívő ember gondolja úgy, hogy a hamis egyházak és azok papjai szükségesek ahhoz, hogy kedvesek legyenek az Úrnak.

De higgyen bármit is, az igaz keresztény ember nem tesz

rosszat másnak, és az Urat ismeri el egyetlen Istenének. Ez a lényeg. Amit rosszul tud, abban kiigazítják, amikor hazamegy.

( Egy testvér gondolatai).

A Szellem igazi jellemzője, röviden.

 1 Kor.12. RÉSZ

1 A szellemi emberek felől nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek testvéreim.

2 Tudjátok, hogy mikor "nemzetek" voltatok, a néma bálványokhoz úgy hurcoltak titeket orrotoknál fogva vezetve.

3 Ezért hozom tudtotokra, hogy senki, aki Isten Szellemével szól, nem mondja: Jézus átkozott! De azt sem mondhatja senki: Jézus Úr! Csak Szent Szellem által.

4 Különböző kegyelemnyilvánulások vannak, de ugyanaz a Szellem.

5 Különböző szolgálatok vannak, de ugyanaz az Úr.

6 Különböző hatások vannak, de ugyanaz az Isten, aki mindenekben mindent kimunkál.

7 Kinek-kinek közhaszonra adják a Szellem megnyilvánulását.

8 Egyiknek a Szellem által bölcsesség szavát adják, másnak ismeret beszédét ugyanahhoz a Szellemhez mérten,

9 megint másnak hitet ugyanabban a Szellemben, egy másiknak gyógyulások kegyelemnyilvánulásait egy Szellemben,

10 megint másoknak erőhatásokat, másnak prófétálást, másnak szellemek megítélését, másnak nyelvek nemeit, másnak nyelvek tolmácsolását.

11 De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem hatja, szétosztva külön-külön mindenkinek, ahogy akarja.

 

Talán vannak olvasók akik először találkoznak Pál apostol eme kijelentésével. Ezek a kiragadott sorok egy része a teljes írásnak. A mai úgynevezett egyházak, baráti körök nem igazán ismerik fel Isten kegyelmi ajándékainak mindenkiben kisebb nagyobb részben megnyílvánúló szolgálatát. Általában egy vagy számos személyre összpontosítanak a gyülekezések során. Egy és ugyan attól a személytől várják a szellemi vezérlést, az ige hirdetését. A katolikus egyházban fel se merül, hogy valaki megszólaljon a mise közben. Ez valóban nagyon teátrális, hasonlít egy meghitt színházi előadáshoz. De a 12. fejezetben részletesen levan írva, de nem csak itt, hogy ha a Szellem által inspirált élet egyszerű megnyilvánulása a gyülekezet építésére szolgál, akkor ki gátolhatja meg ezt a szabadságot isteni rendbe helyezve. Itt a hangsúly nem azon van , hogy akárki, hanem az aki a Szellemben szól, tesz, forgolódik a Szent Szellem vezérlésével. Ez manapság lehetetlen felismerni, mert sok a ráhordott szemét emberek általi képződmények takarják el az igazi szellem munkáját. Sok a reménnyel fűtött elképzelések sora, amit vágyvezérlésnek mondhatunk. Az a meghitt csendes áhítat hiányzik ami a Szellem inspiràlását várja ott ahol Ő akár megnyilvánulni. A csend beszélni tud, ha azt áhítattal várjuk. Mintha száműzetésben lenne Isten szelleme a gyülekezetekben. Isten szellemének nem lehet határt vonni, alkotni, de az emberi beavatkozások Isten országában, vagyis a földi gyülekezetekben de nem csak ott hanem mindenhol ahol az ember tevékenykedik a Szellem nem tud szabadon működni, az igazi fejlődés céljából. Nem azért mert nincs rá ereje, hanem a bűn gátolja meg a szabad bejárását a gyűlésekbe. Ezt más szóval így mondhatom, cselekedjetek úgy ahogy akartok én majd kívűl várok. Azért ebben a fontos témában nagyon nem lehet eleget írni, a teljesség igényét nem tudom megvalósítani, abban bízva, hogy a Szellem megosztja mindenkinek a saját szügséglete szerint. Csak hogy ábrázoljam a mai helyzetet, idézek a Jelenések könyvéből a laodiceai gyülekezethez írt üzenetből :

“Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen, azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy, fehér ruhákat, hogy köröskörül borítva légy és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged, és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre. Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem.”

Egy kérdés egy felelet.

  Egy kérdés egy felelet.

Egy kérdésre felelt egy testvér; Hogy lehet az, hogy vannak emberek akik hiteles látnokok és gyógyítók és nem Krisztus hívők? A sátán tud gyógyítani? 

 Kemény felelet következik.

A hiba ott van, hogy abból indulsz ki, te vagy bárki ember a maga erejéből képes lehet bármire is. Ez nem igaz. Egyedül még levegőt se tudnál venni, nemhogy látni vagy érzékelni bármit is. Benne van a Bibliában, hogy minden amid van a mennyből adatik néked. Neked és mindenkinek és MINDEN. Ez a kulcs. Nem csak a cipőd, a sétapálcád, az egziszenciád, hanem a gondolataid a képességeid is. Leginkább ezek. Az emberek ezen a világon nem szuverén lények hanem úgy lógnak a mennyei marionett szálakon mint egy bábu. Teljes szellemi vezérlés alatt áll és működik itt minden egyes ember azért nem tudsz itteni módszerekkel hatni másokra. (pl. meggyőzni bárkit bármiről). Hacsak nem egy alomból való veled. 

Tehát minden amid van a mennyből adatik néked, de a menny alatt itt nem a mennyország, hanem a transzcendens világ értendő. Onnan jön át ide minden, minden ember vezetése, így azok képességei, tulajdonságai, érzelmei, indíttatásai is, stb. Ez világosan le van írva még a mai eltorzított Bibliákban is, hogy ez miként működik. Isten adja a szellemet (hamisat vagy igazat) az egyes ember mellé és ez a szellem (vezérlés) határozza meg azt, hogy az adott ember milyen pályát milyen képességekkel fut be itt a földön. A földi emberen semmi sem múlik. Már minden eldőlt még e világ előtt, ez is benne van a Bibliában....

Ján 7:6 Monda azért nekik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van.

  Ami most történik, már régtől megvan, és ami következik, az is már régen megvolt; és Isten visszahozza, ami elmúlt. 

Az idézet vége.

 Azt én is tudom és nem azért adtam fel a kérdést, hogy provokáljak akárkit is, de mégis azért vagyunk, hogy osszuk meg egymással a felismeréseket. Isten nem egy emberbe helyezte a tudást, azért vagyunk ha vagyunk Krisztus teste. 1Kor. 12. fejezetében levan írva a gyerek is megérti, de a valóságban sokan univerzálisak, mindentudók. Ha okosabbak a másiknál akkor türelmetlenebbek a gyengékhez vagy mégrosszabb képmutatók de a belsejük gőgtől izzadnak. De amit a testvér írt fenti részben, az a szellemi vezérlés. A tudás az egy eszköz, ahogy egy jó szerszám is az, könnyedén megmunkálja az anyagot. A mások építésére szolgál ha Isten a jóra szánta. De ha nem arra szánta, csak a rosszat fogja gondolni, mert aki rosszra gondol az rossz is. De az isteni ajándékok Krisztus testében egy egészet alkotnak, mégha nem is ismerik egymást.

 “Nem mond­hat­ja pe­dig a szem a kéz­nek: „Nincs rád szük­sé­gem”, vagy a fej a lá­bak­nak: „Nincs rá­tok szük­sé­gem.”

Sőt in­kább: a test gyen­gébb­nek lát­szó tag­ja­i­ra igen nagy szük­ség van, és ame­lye­ket a test tisz­tes­ség­te­le­nebb tag­ja­i­nak tart­juk, azo­kat na­gyobb tisz­tes­ség­gel vesszük kö­rül; és ame­lyek ék­te­le­nek ben­nünk, azok na­gyobb meg­be­csü­lés­ben ré­sze­sül­nek, (1Kor 12, 21-22).

Ez ha úgy tetszik, akárhogy is van, ez azt jelenti, hogy egymásra vagyunk utalva. Krisztus teste nem lehet nyomorék, itt teljesen egyet alkot, de ha egy tag szenved, akkor beteg az egész test. Azért ne áltassuk magunkat még ha legszentebb életet is élünk, az már nem világít a világban egészséges tűzzel, ahogy egy gyertya lángja, sok a fűstje gyenge a lángja.

“ Mert Is­ten úgy szer­kesz­tet­te egy­be a tes­tet, hogy az alább­va­ló­nak na­gyobb tisz­tes­sé­get adott, ne­hogy meg­ha­son­lás le­gyen a test­ben, ha­nem a ta­gok köl­csö­nö­sen gon­dos­kod­ja­nak egy­más­ról.

 Ha szen­ved egy tag, mind­egyik tag vele szen­ved, ha di­cső­ség­ben ré­sze­sül egy tag, mind­egyik tag vele örül.

 Ti pe­dig a Krisz­tus tes­te vagy­tok, és tag­jai rész sze­rint. (1Kor 12, 24-26).

Akármelyik alomban vagyunk is, a kölcsönhatás egybe köti az elméket a kommunikáció által. De ha ezer és ezerféle rokonlelkek is vannak külön külön csoportokban elszigetelve, csak két csoport van a világon, az egyik bűnben él és gondolkodik, a másik csoport a megmentett bűnösök, Krisztus hite által. Az univerzális, mindenen átívelő hit, ami ma nagyon divatos lett, csakis az antikrisztus szellemével vezérelt. A végeredménye Krisztus mint Úr Isten hatalmának a bagatellizálása, alább rendelése egy magasztasabb ideológiának, ahol Krisztus nevét már nem említik, végérvényesen elnyomva az élet egyszerű de bölcs igéjét fennhéjázó tudással. Ez Lucifer természete. Mert a tudás nem bennünk van, hanem ajándék meg sokminden más.

 Az önmegismerés ha jóhiszeműen alkalmazza az ember, ami tényleg a jó Istentől a jobbik útra vezet, az belátja tényleg, hogy igaz a testvér fenti válasza a kérdésemre. De ez sem tőlünk van. Ez a tudás csak arra való, hogy tükörbe nézünk aminek két fénye van, az egyik ami visszatükrözi az avatarodat az alakodat, a másik áthatol az anyagon, tehát szellemi.

Tisztázzuk a dolgokat.

 Mindenek előtt talán az egyik legfontosabb tétel a tisztázandók közül Isten és a kereszténység fogalma. Istenről már több ízben írtam, mindig egy kicsit többet és másképpen.

Ahogyan egyre több megértés és felismerés érik meg elmémben, úgy vagyok képes egyre tisztább képet alkotni és

egyre pontosabban megfogalmazni az Ővele kapcsolatos gondolataimat. Azaz egyértelműen kijelentettem, hogy Ő az Ószövetség Istene is, az Atya, az Élő Isten, akit Jézus Krisztus atyjának nevez, Aki mindent és mindenkit teremtett a látható világegyetemben és azon túl is.

Mindenesetre minden, amit mi ismerhetünk, az Ő munkája.

Ami a nevét illeti, abban egyáltalán nem vagyok bizonyos. Az ószövetségben, illetve annak héber megfelelőjében, a tórában

maga a Jahve név egy állandó előtagként szerepel, ami az éppen adott szituáció szerinti jelzővel nevezi meg Istent. Például az Úr a győzelmi zászló, az Úr a gondviselés, az Úr a gyógyító, az Úr a seregek ura, stb. Ennek mind megvan a héber megfelelője. Tehát van a Jahve előtag, és utána másik jelző: Jahve Jire, Jahve Cidkenu, Jahve Raffa, és még legalább tízféle hasonló jelzővel illetik Istent. Amiért használtam, az egyértelmű azonosíthatóság. Hiszen Akire én gondolok, Őt mindenki így tudja azonosítani. De, ha jobban belegondolunk, mi szüksége lenne Istennek névre? Minek név annak, aki az Egyetlen? „Vagyok aki vagyok”. Ő az Isten és kész. Nincs másik isten. Jézus Krisztus pedig az Élő Isten fia. Mi is a gyermekei vagyunk az Atyának, de Krisztus más. Ő Isten. Mi nem vagyunk azok. Jézus Krisztus kijelentette magát az Élő Istennel azonosnak, és Isten is kijelentette Őt magával azonosnak. Nagyon fontos kitétel, hogy ettől még nem beszélhetünk két Istenről, különösen nem háromról, ahogyan a szentháromság hamis katolikus tana próbálja elhitetni velünk. Isten egy és oszthatatlan. Jézus Krisztusban meglényegült itt a földön, Krisztus a testté lett ige. Így tehát mi, földi halandók Jézus Krisztusban és Őrajta keresztül imádhatjuk az Istent az Atyát. Mármint ha ilyen szoros közösségben vagyunk vele, ugyanis ha olyan hited van, hogy Isten újjászületett tèged, akkor Ő számodra az Atya. Krisztus az ajtó, amely Istenhez vezet.

„Majd újra megszólalt Jézus: Bizony, bizony azt mondom

néktek, hogy én vagyok a juhok ajtaja.”

„Én vagyok az ajtó. Ha valaki rajtam át bemegy, megmenekül: Bemegy majd, kimegy majd, és legelőt talál.” 

Krisztuson keresztül juthatunk Istenhez, aki életével és

vérével megváltotta a teljes emberiség bűnét és esélyt adott minden egyes gyermeknek az örök életre az Ő országában.

Sokan nem értik ezt a dolgot. Mi az, hogy megváltotta a bűneimet? Még meg sem születtem, el sem követtem semmit, amikor Ő itt járt és ártatlanul megfeszítették, majd feltámadt a halálból. Ki kérte Tőle, hogy ezt tegye, hogy megváltsa az akkor még el sem követett bűneimet? Miféle bűnöket követtem el egyáltalán? Sokan egy szót sem értenek az egészből. Nem véletlen. A gonosz csatlósain keresztül igen hatékony ellenpropagandát kifejtve, ügyesen elködösítette Krisztus áldozatának a mibenlétét és jelentőségét. A Sátán minden eszközt kihasználva igyekezett és igyekszik ma is, minden pillanatban a lehető legjobban elfedni, elferdíteni a tényeket és az igazságot mind Jézus Krisztus életével, mind az áldozatával kapcsolatban. Hiszen ha ezt az emberek megértenék, felismernék, hogy mekkora kegyelemben részesültek, megtudnák azt, hogy miért részesültek ebben a leírhatatlan kegyelemben, tiszta imádattal és megingathatatlan bizalommal fordulnának az Úr felé. 

 De ez nem valami késztetett színjáték, hanem aki hallja Isten szavát a szívét érintő igét, annak nagy esélye van, hogy befogadja Őt a szívébe. Ennek az a gyümölcse, hogy új emberré válik és új szívet kap Istentől, ami vezeti majd ezen a rögös földi úton. Amikor a lelkünk mélyén rádöbbenünk, hogy csontunk velejéig romlottak vagyunk a bűn miatt, akkor lép színre Isten az életedben. Azután Isten ismerete fokozatosan az életed részévé válik. A Biblia ezt tanítja.

Egyszerű emlékeztető a kezdőknek.

 Egyszerű emlékeztető a kezdőknek.

„Mert a bűn zsoldja halál;”

Tehát a bűn fizetsége a halál, így az ember halandóvá lett.

Mert előtte nem volt az. A bűn hozta be a halált az életbe. A Sátán fertőzte meg az addig örök életű embert a halállal. Mert ez a célja. Megölni minden embert. Isten gyermekeit. Ádám és Éva gyermekei innen kezdve bűnben (bűnös állapotban) fogantak. Magukban hordozták a bűnt amelyet szüleik elkövettek. Ezzel lehet vitatkozni, csak nem érdemes. A vér Ádámék első gyermekében rögtön bizonyított is. Kain féltékenységében megölte testvérét Ábelt. A bűn gyökeret vert a világban. Ez a gyökér pedig máig kitart. A bűnt a Második Ádám, Jézus Krisztus vette el az emberről. Életét és vérét adta ártatlanul, minden egyes gyermekért feláldozván magát.

Magára vette a világ minden bűnét és halálával kivitte a világból. Majd amikor harmadnapra feltámadott, már egy megdicsőült Istenemberként jelent meg újra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki, aki Jézus Krisztus után született bűntelen és automatikusan üdvözül. Erről szó sincs. Arról van szó, hogy Krisztus lehetőséget adott arra, hogy az ember bűntelennek szülessen újra, ahogyan Ádám és Éva is születtek. Lehetőséget arra, hogy örök életet nyerjen minden egyes gyermek. De ezért tisztának kell maradni. Vagy ha bűnbe estünk, – mert mindannyian így járunk ebben a világban, tudod, a pöcegödörben óhatatlanul mocskos leszel – akkor is bűneidet őszintén megbánva, bocsánatot kérve az Istentől, és többé nem hibázva megmenekülhetsz a kárhozattól. Ez Krisztus áldozatának a lényege. De nézzük ezt egy kicsit részletesebben, hiszen ennél fontosabb dolog az ember teremtése óta nemigen történt! Ott tartottunk, hogy tisztázzuk a dolgokat! Jézus Krisztusról még lesz szó, de folytassuk az úgynevezett kereszténységgel. Használtam már a korábbi írásaimban ezt a fogalmat is. „Igaz keresztény ember” – írtam például. Mire gondoltam? Nem arra, amire például a katolikus egyház, de még arra sem, amelyre bármelyik úgynevezett egyház gondol. Hogy járok a templomba rendszeresen, meggyónom a bűneim, időnként dobok némi aprót a perselybe, elmondok egy-egy rutinszerű miatyánkot vagy üdvözlégyet, aztán le is van tudva az ügy. Nem erre a típusú keresztényre céloztam. Én itt azokra az emberekre utaltam, akik Jézus Krisztus tanításait és példáját igyekeznek követni. Ezeknek az embereknek a legáltalánosabban ismert meghatározása az, amit ma „keresztényként” definiálunk. Azért használtam ezt a fogalmat, hogy közérthető legyek, de ma sokkal fontosabbnak érzem a tökéletes fogalmazást, a lehető legpontosabb leírását annak, amire gondolok, mint a közérthetőséget. A jövőben a „Krisztust követő ember” definíciót fogom használni arra, amit eddig kereszténynek fogalmaztam meg. Mert ez a lényeg. Krisztus követése. Elvileg maga a keresztény szó is a görög chrisztosz szóból ered, de ahogyan ez lenni szokott, mára jelentősen megváltozott a jelentéstartalma. Vajon hány magyar embernek jut eszébe az amikor a keresztény szót hallja, hogy Krisztus? Sokkal valószínűbb az, hogy inkább a pápisták vagy a kereszt bukkan fel az elméjében, mint a jelképe ennek a vallásnak. A kereszté, ami egy negatív jelentésű, rejtett gonosz szimbólumnak fogalmazok meg. A kereszt, ahogyan azt a templomokban és oly sok helyen a „keresztény” világban láthatjuk nem más, mint egy kínzó és kivégzőeszköz, amelyen az Urat megfeszítették. Az emberek ez előtt hajbókolnak, letérdelnek, csókolgatják, simogatják, masszírozzák ujjaik között, a nyakukban hordják aranyláncon, a kocsijukban lóg rózsafüzéren, soroljam még? Őrület! 

Mintha egy guillotine-t (nyaktilót) vagy egy bitófát imádnának. És ezt teszik. Döbbenet. Csak mert erre vannak beidomítva. Kevesen gondolják át ezt a dolgot manapság. És itt csak egy pár mondatot a misékről is, ha már kereszténység és templomok. Minden egyes mise Jézus Krisztus meggyalázása. Ahol újra és újra feláldozzák Őt. Idézek a „jó” wikiből, ahol a „szentmise” címszó alatt ez olvasható: „majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának”. Mármint a pap. Remek! Krisztus EGYSZERI és megismételhetetlen áldozatot mutatott be, ahol Ő maga volt az (áldozati) bárány. Feláldozta magát és több áldozatra nem volt szükség soha többé. Az emberről eltávozott a bűn, Krisztus győzedelmeskedett. Az, hogy ezt újra és újra eljátsszák nem az Őiránta való tisztelet jele, hanem éppen a megcsúfolása Krisztus áldozatának, hiszen annak éppen az volt a lényege, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Nem, hogy nincs szükség újra és újra bemutatni, hanem szentségtelen és szentségtörő is. Isten megcsúfolása történik minden egyes úgynevezett „szentmisén”. Gondold csak el! Jézus Krisztus feláldozta magát érted és minden egyes emberért. Az Atya pedig ezt végignézte. Nem örült neki, de elfogadta az áldozatot. Ez az áldozat volt ami “Elvégeztetett”, hogy a gyermekek megmenekülhessenek. Ez megtörtént, az áldozat elfogadtatott és bevégeztetett. Erre jön a pap és elkezdi ajánlgatni a megfeszített Fiút az Atyának áldozatul, hogy fogadja már el újra és újra. Mintha ez már nem történt volna meg. Ez egy színjáték a templom a színpad, a pap a színész. Tehát meghalt ártatlanul a legkedvesebb, az Elsőszülött, a Fiú. Az Atya ezt végignézte egyszer. Most pedig jönnek ezek a papok, és ott mutogatják „Előtte” a megfeszített Fiút, állításuk szerint azért, hogy fogadja el újra és újra. De nem ezért mutogatják neki. Van ennek egy rejtett motívuma, hátsó szándéka. Meggyőződésem, hogy ezt a legtöbb katolikus pap maga sem tudja. Meggyőződésem, hogy nem mindegyikük szándékos cinkos ebben a gyalázatban. Nem tudják mit cselekednek, de ettől még ezt teszik.

Azt mutogatják Neki, hogy látod Isten? Megöltük a Fiút! A

Te fiadat. Nem én találtam ki, Jézus Krisztus előre elmondta, hogy ezt fogják tenni, és ez a csúfolódás azóta is tart.

( Részlet egy könyvből,! Ted Kereshe)

Önvizsgálat, hitben vagyunk vagy nem?

 „Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.” ( Préd.9, 1…)

 Nézzük meg közelebbről, mit is jelenthet az az erő amit a prédikátor fejteget oly aprólékosan. A Pál apostol írásai világosan kifejtik annak a forrásnak a teljes hatalmát, amikor az embernek se testi se akaratának ereje nincs, csakis Isten akkor cselekszik ha ezek félre vannak téve. De ez nem állandó állapot, hiszen látjuk a feltámadt Krisztus utáni tanítványokban is, hogy nem voltak mindig Isten szellemi magaslatán.

 „…mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.”

Amikor elfogadod, hogy a te,„saját” erőd egyenlő a nullával, amikor elismered, hogy minden, amid van Istentől, az Ő kegyelméből van neked, amikor teljes szívedből Őrá bízod magad no, akkor vagy csak igazán erős. Mert akkor az Isten ereje van veled. Ha abból indulsz ki, hogy te választasz, hogy van szabad akaratod, akkor mondhatod, hogy amennyiben elfogadod Isten vezetését, éppen akkor leszel Isten (rab)szolgája, és ez tulajdonképpen így is van. Hiszen meglátásom szerint az embernek itt nincs más választása.Vagy a jó (Isten) vagy a gonosz (sátán, és az önszolgálat, amely tulajdonképpen az ego szolgálata) között választhatna elvileg.

De függetlenül választásától, mindenképpen egyfajta „rabszolga” marad. Itt azonban meg kell állnunk, hiszen elengedhetetlenül fontos, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat! A mai világ szemében, mai megítélés szerint a „rabszolga” szó kizárólag negatív tartalmat hordozhat, pedig ez egyáltalán

nem így van. E szó pontos definiálása tehát kulcsfontosságú momentum abban a vonatkozásban, hogy kialakíthassuk e tárgyra vonatkozó helyes nézetünket. Gondoljunk csak bele! Ha például az ember szerelmes, akkor szívesen mondja

magát szerelme rabszolgájának. A tiszta, az igaz szerelem (a valódi, ha ismered) azzá teszi az embert. Rabszolgája (önkéntes, boldog szeretet rabszolgája) lesz annak, akit imád. Mindent megtenne neki, érte, és semmit sem kér, vár cserébe. Csupán azért, mert imádja azt a valakit és boldog, hogy adhat neki, hogy (ki)szolgálhatja.Nos, az ember Isten iránti igaz szeretete is valami ilyen dolog. Amikor az ember végre tisztán átlátja és megérti, egy rádöbbenés szerű bizonyossággal felfogja azt a tényt, hogy Isten az, aki által él, akinek mindent köszönhet, aki olyan jó és kegyelmes, segítőkész és türelmes volt vele egész életében, mindezt úgy, hogy ezt ő a legkevésbé sem érdemelte meg, nos akkor születik meg benne, akkor alakul ki ez az érzés. A világ legszomorúbb dolga az, hogy ezt lehetetlen elmagyarázni annak, aki még nem élte át. Írtam, kérdeztem már ezerszer: hogyan magyarázod el, hogy milyen szerelmesnek lenni annak, aki még sosem volt szerelmes? Hogyan magyarázod el a vaknak, hogy milyen az, amikor a lenyugvó nap lángoló hidat fest a tenger felszínére? Hogyan magyaráznád el egy süketnek, hogy milyen az a zene, muzsika, amelytől összeszorul

a torkod vagy az égbe száll a lelked? Sehogy.

Egyes bibliafordításokban, például a Csia Lajos-féle Újszövetségben a „rabszolga” megnevezés egyáltalán nem az ember hitvány státuszának, hanem jóval inkább a tökéletes odaadásának és ragaszkodásának a kifejezője. Az apostolok így fohászkodnak Istenhez:

„Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes

és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél, hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták.

Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák

igédet, mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások,

hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és

csodák történjenek. Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy

szabadsággal szólták az Isten beszédét.” Ez az idézet amellett, hogy az Isteni eleve elrendelés mellett is tanúskodik, jól bemutatja a rabszolgaság fogalmának egy teljesen másféle értelmezését. De következzen még egy hasonló, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének az elejéről:

„Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit

örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott. Az Isten

prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt,

amiről az örömüzenet szól.”

És még egy idézet Pál apostoltól, aki a maga vonatkozásában ismét hasonlóan beszél:

„Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába

léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek, hogy

voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája,

könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos

szándékai szereztek nekem.”

Azt gondolom, hogy ebben a témakörben ehhez sokat

hozzátenni már nem igazán érdemes, ettől függetlenül

alább mégis szólok még néhány további szót e tárgyban is.Tehát fenti érvelésünk alapján kijelenthető, hogy a szabad akarat mai felfogása szerint nem valós létező, az emberek pedig, akik e földön élik életüket, mindannyian (rab)szolgái valamilyen (jó vagy rossz) transzcendens hatalomnak.

E tényeken a megfogalmazás mit sem változtat. Az a helyzet, hogy az emberek jelentős része ezt egyszerűen nem

hajlandó elfogadni. Kész, pont. Akkor mi értelme élni? – kérdezik. Most azonban vizsgáljunk meg egy újabb teológiai kérdést, mégpedig az 

elveszíthetetlen kegyelem problematikáját! De miről is van

szó pontosan? Ha valakit az Isten eleve életre teremtett és

kegyelemre szán, az akkor tehet bármit, nem veszítheti el

Isten kegyelmét? Ez már megint milyen igazságtalan dolog. Aki életre született garázdálkodhat kedvére míg, aki „elveszésre készült” az tehet bármit úgyis elvész? Dehogy! Akit életre szán az Isten, az nem fog garázdálkodni. Ennyire egyszerű. Elvileg elveszíthetné a kegyelmet, hiszen ha miután

az Isten „új szívet adott neki”, azaz felismertette Magát abban az emberben, azután fordítana hátat Istennek, az ezt eredményezné? Erről (is) szól a jelenések könyvében olvasható, a hét levél látomásban, a hetedik gyülekezetnek

szóló figyelmeztetés:

„Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem

hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”

 Itt álljunk meg egy szóra. Kivetni a szájából nem ugyanaz, hogy elveszti a kegyelmet, vagyis kizárva lesz a Krisztus örökségéből, nem lehet azt kizárni akik nem is örökösei Jézus Krisztusnak. Gyülekezetek nem öröklik az életet, csakis aki egyénileg bemegy a szoros kapun és a keskeny ösvényen jár. A szájból jött ige, ami rá volt bízva a gyülekezetekre, de nem felelt meg Isten természetének, így inkább kiköpte szájából. Isten megengedi a mai napig az igehirdetést tisztátalan lelkeknek is. A gyülekezetek nevezetesen a Jelenések könyvében nem álltak kimondottan üdvözölt hívőkből, de Isten mégis nekik adta a tanúbizonyságát. Ez ismeretes az ószövetségben is, de ez nem jelenti azt, hogy az a lélek nyereségére válik, ha hirdeti az igét még ha tisztán is. Pál apostol meg is jegyezte, hogy annak is örült ha irigységből vagy versengésből hirdetik Krisztust. “Né­me­lyek ugyan irigy­ség­ből és ver­sen­gés­ből is, de má­sok jó szán­dék­ból hir­de­tik Krisz­tust.

 Ezek sze­re­tet­ből, mert tud­ják, hogy az evan­gé­li­um vé­del­mé­re ren­del­tet­tem, má­sok pe­dig ön­ér­dek­ből, nem tisz­ta lé­lek­kel hir­de­tik Krisz­tust, mert úgy vé­lik, hogy fog­sá­gom nyo­mo­rú­sá­ga­it ez­zel nö­ve­lik.”(Fil 1, 15-16).

Aki ismeri a bibliát az tudja, hogy számos ember akik szemmel láthatóan nem voltak Isten kegyeltjei, mégis áldást mondtak és igazat szóltak időként. Csak egy példa.

“Bá­lám pe­dig azt fe­lel­te Bá­lák­nak: Íme, el­jöt­tem hoz­zád. De most szól­ha­tok-e va­la­mit ma­gam­tól? Ami mon­da­ni­va­lót Is­ten ad szám­ba, azt mon­dom.” (4Móz 22). 

 Tehát ebből kifolyólag megérthetjük azt, hogy jót vagy rosszat cselekszik az ember, annak a rabja is egyúttal akinek engedelmes.

“Egy­szer va­la­ki azt kér­dez­te tőle: Uram, ugye ke­ve­sen üd­vö­zül­nek? Ő pe­dig azt mond­ta ne­kik: Küzd­je­tek azért, hogy be­me­hes­se­tek a szo­ros ka­pun, mert – mon­dom nek­tek – so­kan pró­bál­nak be­men­ni, és nem tud­nak. (Lk 13, 23).

( Ezek a gondolatok vegyítve vannak egy testvér írásával).

Semmi nem történik véletlenül.

  Semmi nem történik véletlenül.

Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek. Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának. Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak. Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak; ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek. Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? Láttam mindazt az elfoglaltságot, amit Isten adott az emberek fiainak, hogy fáradozzanak. Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében. Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik. Fölismertem, hogy nem tehet jobbat az ember, mint hogy örvendjen, és jót tegyen egész élete során. De még az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik és iszik, és jól él fáradságos munkájából. Tudom, hogy amit Isten cselekszik, az örökké megáll, ahhoz nincs mit hozzáadni, és abból nincs mit elvenni. Isten azért cselekszi ezt így, hogy féljék őt. Ami most történik, már régtől megvan, és ami következik, az is már régen megvolt; és Isten visszahozza, ami elmúlt. Ezenfelül azt is láttam a nap alatt, hogy az ítélet helyén hamisság és az igazság helyén gonoszság van. De azt mondtam magamban: az igazat és a hazugot egyaránt megítéli Isten. Mert ő szabja meg minden dolognak és minden tevékenységnek az idejét. Így szóltam azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, Isten megpróbálja őket, hogy meglássák: ők önmagukban az oktalan állatokhoz hasonlóak. Az emberek fiainak sorsa hasonló az oktalan állat sorsához: ugyanúgy végzik. Éppúgy meghal az egyik, mint a másik, és ugyanaz az éltető lehelet van mindegyikben, az embernek pedig nincs nagyobb méltósága az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindegyik ugyanarra a helyre kerül: mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz. Vajon ki tudhatja, hogy az ember lelke fölfelé száll-e, és az oktalan állat lelke a föld alá jut-e? Azért úgy láttam, hogy nincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen munkájának, mivel ez az ő osztályrésze. Mert ki hozhatja vissza őt, hogy lássa, mi lesz utána? 

“Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint.

Mert a test sze­rin­ti­ek a tes­ti­ek­re tö­re­ked­nek, a Lé­lek sze­rin­ti­ek pe­dig a Lé­lek dol­ga­i­ra. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás ha­lál, a Lé­lek sze­rin­ti gon­dol­ko­zás pe­dig élet és bé­kes­ség. (Róm 8, 1-5)