15. fejezet
1. Te pedig, Istenünk, kegyes vagy és igaz, türelmes, és elnézéssel intézel mindent!
2. Még ha vétünk is, tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat, de nem vétünk többé, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk!
3. Mert téged megismerni: tökéletes igazságosság, és tudni igaz voltodat és hatalmadat: gyökere a halhatatlanságnak.
4. Nem is ejtett minket tévedésbe az emberek gonosz mesterségének e találmánya, sem az árnyékoló festés haszontalan munkája, a különféle színű faragott képmás,
5. amelyek látása vágyat kelt a balgában, úgyhogy megkívánja a holt kép élettelen alakját.
6. Akik készítik, akik szeretik, s akik tisztelik őket, azok a rosszat kedvelik és méltók, hogy ilyenekben legyen részük.
7. A fazekas is, miután a lágy agyagot fáradsággal meggyúrta, edényt formál, mindegyiket használatunkra, de ugyanabból az agyagból alakít tisztes célra szolgáló edényeket és ellenkező célra valókat. Hogy milyen legyen az edény használata, a fazekas dolga azt eldönteni.
8. Így rosszra fecsérelt fáradsággal Istent készít abból az agyagból az, aki kevéssel ezelőtt lett a földből, és csakhamar visszatér oda, ahonnan vétetett, amikor a kölcsönbe kapott lelket tőle visszakövetelik.
9. De nem gondol azzal, hogy el fogja hagyni ereje, sem azzal, hogy élete rövid, hanem versenyre kel arany- és ezüstművesekkel, ércöntőkkel vetekszik, és nagyra van azzal, hogy hamis dolgokat alkot.
10. Pedig hamu a szíve, és hitvány föld a reménye, s élete értéktelenebb, mint az agyag,
11. mert nem ismeri azt, aki őt alkotta, aki tevékeny lelket lehelt belé, s az élet leheletét bele ihlette.
12. Hanem azt hiszi, hogy életünk játék csupán, hogy az ittlét hasznot hajtó vásár, hogy akárhonnan, még a rosszból is nyereséget kell húzni!
13. Pedig ő bárkinél jobban tudja, hogy vétkezik, amikor földi anyagból törékeny edényt is, bálványt is készít.
14. Balgák mindnyájan, és nyomorultabbak a korlátolt lelkénél néped ellenségei és leigázói,
15. mert a pogányok minden bálványát istennek tartják, holott azok sem szemüket nem használják, hogy lássanak, sem orrukat, hogy lélegzetet vegyenek, sem fülüket, hogy halljanak, sem kezük ujjait, hogy tapintsanak, és lábuk is lusta a járásra,
16. mert ember készítette őket, s olyan formálta, aki az élet leheletét kölcsönbe kapta. Mert egy ember sem alkothat magához hasonló istent,
17. halandó létére ugyanis csak holtat tud készíteni igaztalan kézzel. Hisz ő tökéletesebb azoknál, amiket imád, mert neki – bár halandó – élete van, azoknak pedig nincs.
18. Még a legnyomorultabb állatokat is imádják, mert a többivel összehasonlítva, ostobaságban alábbvalók náluk.
19. De még szépséget sem lehet látni ezeken az állatokon, nincs is részük Isten dicséretében s áldásában.
16. fejezet
1. Ezért méltán szenvedtek kínokat ilyenek által, és lettek bestiák rajának prédája.
2. Népeddel azonban a fenyítés helyett jót tettél, és feltámadt étvágyuk csillapítására rendkívüli csemegét: fürjet készítettél nekik eledelül,
3. úgyhogy amazok, amikor enni kívántak, attól, amit láttak, s ami ellepte őket, még rendes étvágyukat is elvesztették, ezek viszont rövid nélkülözés után még rendkívüli falathoz is jutottak.
4. Mert azokra, az elnyomókra, könyörtelen nélkülözésnek kellett köszöntenie, ezeknek pedig meg kellett mutatni csupán, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.
5. Őket is fenyegette ugyan a vadállatok bősz dühe, amikor tekergő kígyók marásától pusztultak,
6. de nem tartott haragod mindvégig, csak intés céljából félemlítetted meg őket egy kissé, és megkapták menekvésük jelképét, amely törvényed parancsára figyelmeztette őket.
7. Mert aki odafordult, nem azáltal gyógyult meg, amit látott, hanem általad, mindennek megmentője által.
8. Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajból megszabadítasz.
9. Azokat ugyanis a sáskák és legyek csípése megölte és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyenek által pusztuljanak;
10. fiaidon ellenben még a mérges sárkányok marása sem fogott, mert irgalmad segítségükre sietett, és meggyógyította őket.
11. Megfenyítetted őket, hogy emlékezzenek parancsaidra, és hamarosan meggyógyultak, hogy azokról teljesen megfeledkezve ne nélkülözzék segítségedet.
12. Mert nem orvosolta őket sem gyógyfű, sem kenőcs, csak a te igéid, Uram, amely mindent meggyógyít!
13. Mert te vagy, Uram, akinek hatalma van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapuihoz és újból felhozol.
14. Az ember ugyan ölni tud a gonoszsággal, de az élet elszállott leheletét nem hozhatja vissza, s az elvett lelket nem hívhatja vissza többé.
15. De a te kezed elől nem lehet menekülni!
16. Mert az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek Téged, erős karod ostorozta: szokatlan zápor, jégeső, zivatar üldözte, és tűz emésztette őket.
17. Ami pedig legcsodálatosabb volt: a vízben, amely mindent elolt, a tűz annál is inkább erőre kapott, mert a teremtés az igazak megtorlója.
18. Néha megszelídül ugyan a tűz, hogy az istentelenek ellen küldött állatok el ne égjenek, s ők tulajdon szemükkel lássák, hogy Isten ítélete üldözi őket,
19. máskor azonban a tűz szokatlan erővel lobogott mindenfelől a vízben, hogy a gonosz föld termését elpusztítsa.
20. Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely minden gyönyörűséggel teljes, és minden íz édessége;
21. mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt, úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt, és azzá változott, amit akartak.
22. A hó és a jég ellenállt a tűz erejének, s el nem olvadt, s megtudták, hogy a tűz, amely a jégesőben is égett, és eső közben is villogott, az ellenség termését tette tönkre.
23. Ugyanakkor meg is feledkezett a saját erejéről, hogy az igazak táplálékhoz jussanak.
24. A természet ugyanis, amely neked, a teremtőnek szolgál, megfeszíti erejét a bűnösök fenyítésére, de lecsillapodik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.
25. Ezért akkor is, mindenné átváltozva, a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt, úgy, amint azt a hozzád fordulók kívánták,
26. hogy megtudják fiaid, kiket szerettél, Uram, hogy nem a különféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem igéd tartja meg azokat, akik benned bíznak.
27. Mert amit a tűz el nem tudott emészteni, kevés napsugártól melegítve hamar elolvadt,
28. hogy mindenki megtudja: napkelte előtt kell áldani téged, és virradatkor fordulni hozzád imával!
29. A háládatlan reménye ugyanis elolvad, mint a téli dér, s elfolyik, mint a víz, amelynek nem veszik hasznát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése