Nem minden tiszta ami annak látszik.

 Nem minden tiszta ami annak látszik.

"Né­me­lyek ugyan irigy­ség­ből és ver­sen­gés­ből is, de má­sok jó szán­dék­ból hir­de­tik Krisz­tust. Ezek sze­re­tet­ből, mert tud­ják, hogy az evan­gé­li­um vé­del­mé­re ren­del­tet­tem, má­sok pe­dig ön­ér­dek­ből, nem tisz­ta lé­lek­kel hir­de­tik Krisz­tust, mert úgy vé­lik, hogy fog­sá­gom nyo­mo­rú­sá­ga­it ez­zel nö­ve­lik. De mit mond­jak? Csak az szá­mít, hogy bár­mi mó­don, akár szín­ből, akár szív­ből, Krisz­tust hir­de­tik, és én en­nek örü­lök, sőt örül­ni is fo­gok." (Fil 1, 15-17)

 Pál apostol fogságban írt levele arra ad következtetést, hogy amikor ő fogságban volt sokan felbátorodtak hirdetni Krisztust. Ez tűnik ki ebből az írásból. Az apostol annak is örült, hogy nem csak tiszta szellemmel hirdették Krisztust, irigységből, versengésből. Meglátta az indíttatást mások buzgóságában, de nem ítélte el azokat akik így hirdették Krisztust. Ha tévtanításokat hírdettek volna, akkor biztosan erélyesebben írt volna, leleplezve őket. De a gyülekezet hajnalán még nem terjedtek el a tévtanítások, sokan utánozták az apostolokat és a tanítványokat, de ennek ellenére szellemiségükben nem voltak tiszták.

 Persze ma már nem egészen így van, mert mint a rák elterjedtek a hamis próféták, tanítók, és kiigazodni köztük nehéz is, ki tisztán, utánozva vagy tisztátalan szellemmel hirdetik Krisztust. Annak már nem örülhetünk, hogy Krisztus nevében olyan tanításokat terjesztenek, amik szemmel láthatóan ellenkeznek Krisztus evangéliumának. 

 De senki sem mondhatja magáról, hogy teljes tisztasággal hirdeti Krisztust, azért is mert emberi dolog tévedni, de ha a szellemisége nem Krisztusé, akkor nem hoz jó gyümölcsöt a mennyeknek országában. Pál apostol a filippiekhez írt levelében azért megemlíti és tanácsolja, hogy mint Krisztus teste egységében szolgálják Istent, mert ez a gyülekezet hivatása ebben a világban. "....tel­je­sít­sé­tek be az én örö­mö­met, hogy egyet­ér­te­tek, egy­azon sze­re­tet­ben ugyan­ar­ra tö­re­ked­tek, sem­mit sem cse­le­ked­ve ver­sen­gés­ből, sem hi­á­ba­va­ló di­cső­ség­ből, ha­nem alá­za­to­san egy­mást kü­lönb­nek tart­va ma­ga­tok­nál". (Fil 2, 2)

 Azért is sokszor elfogadjuk mindazt amit a testvérek hirdetnek, ha nem is tisztán, de Krisztus szellemében, de kizárjuk mindazt ami durván ellenszegül mindannak ami Krisztusban van. Ami Krisztusban nincs, az a hamisság, a másokra való tekintettel legyünk elnézőek és irgalmasak, de lépjünk fel a bűnös tevékenységek ellen a hamisság ellen úgy, hogy forduljunk el mindazoktól akik terjesztik az eretnekséget. De ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, magunknak is alkalmasnak kell lennünk. Tudjuk felismerni mi a jó és a rossz. Mert ha ezt nem tudjuk, csak kárt hozunk magunkra és másokra. De akiben megvan Krisztus szelleme, az biztosan megtudja különböztetni a tisztát a tisztátalanságtól, ha nem is azonnal. Mert talán az éberség hiánya miatt meg vannak tévesztve egy és más emberi tanítások szerint. De nem csak a tanítások tévesztenek meg, hanem a látvány ami oly hatást gyakorol a természetes emberre. Jézus Krisztus mondta előre figyelmeztetve tanítványait, ami az utolsó időkben be fog következni. "Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is". (Mk 13, 22)

 Részben már tapasztaljuk, hogy a tudást háttérbe szorítva a csodák a szemfényvesztést teszik előnybe, nem a felismerés, Isten ismeretét. Erre meg van szerkesztve a színpad az a platform ami egy célt szolgál, hogy elterelje a figyelmet Krisztus tiszta tanításától.

Az Úr mezején.

 Az Úr mezején.

"Boáz ezt mond­ta Ruth­nak: Ugyan hal­lod-e, édes le­á­nyom! Ne menj sze­de­get­ni más me­ző­re. Ne menj el in­nen, ha­nem ma­radj min­de­nütt a szol­gá­ló­im nyo­má­ban. Sze­med le­gyen a me­zőn, ame­lyet arat­nak, és járj utá­nuk. Íme, meg­hagy­tam a szol­gák­nak, hogy ne bánt­sa­nak té­ged, és ha meg­szom­ja­zol, menj az edé­nyek­hez, és igyál ab­ból, ami­ből a szol­gák me­rí­te­nek". (Ruth 2, 8).

Boáz, Jézus Krisztus előképe, ábrázata. Ez a könyv, a Ruth könyve azért is értékes számunkra, mert felfedi Isten tervét a népéhez, a Messiáshoz való viszonyát Ruth személyében, úgy ábrázolja ahogyan egy könyv sem az ószövetségben. Ruth, Ábrahám magja aki nem zsidó nem vér szerinti rokonság, de mégis Izrael maradékát képezi. Az Úr ezt az evangéliumban a samáriai asszonyban is megjeleníti, de egészen más oldalról. Pál apostol pedig így ír erről: "Mert nem az a zsi­dó, aki kül­ső lát­szat­ra az, és a kö­rül­me­té­lés sem az, ami a tes­ten kül­ső­kép­pen lát­szik, ha­nem az a zsi­dó, aki bel­ső­kép­pen az, és szí­vé­nek a Lé­lek ál­tal tör­té­nő, nem betű sze­rin­ti kö­rül­me­té­lé­se az iga­zi kö­rül­me­tél­ke­dés, amely­nek di­csé­re­te nem em­be­rek­től, ha­nem Is­ten­től van". (Róm 2, 28). A moábi Ruth személyében látjuk mindezt, a ragaszkodását Izrael Istene iránt, a samáriai asszonyban ( János evangélium 4. rész) pedig látjuk Jézus kiáradó kegyelmét azokra akik a törvény szerint reményt vesztettek az üdvösségre. 

 Ha a Boáz nevét Jézussal helyettesítjük, akkor egy világos képet kapunk ennek a történetnek a mondanivalójáról. 

 De most arra hegyezzük fülünket, mit mond számunkra ez a fenti igerészlet. 

 Mikor Ruth Boáz látókörébe kerül, akkor személyes kapcsolat alakul ki közöttük, a jövendőbeli feleségének tanácsot ad hogyan és mit kell tennie. A legfontosabb mondanivaló számunkra itt ebben a részben, hogy az Úr maga Boáz személyében tanácsolja, hogy a szemünk a figyelmünk legyen azon a mezőn ahol megy az aratás. Itt nem az angyalokról szól a világ vége aratásáról, hanem azokról az emberekről a szolgákról akik Isten mezején munkálkodnak. Boáz azt tanácsolja mint földbirtokos akinek hatalma van mindenre és mindenkire, hogy a szeme arra a mezőre irányuljon ahol minden Isten birtokában van és minden ami ott történik a mennyeknek országa. Ruth az aki elnyeri Boáz tetszését, vagyis kegyeibe fogadja de nem azonnal lesz minden az övé, az csak akkor lesz megosztva Ruthtal amikor már felesége lesz Boáznak. Addig is Ruthnak még meg kell tennie egy utat, abból a gazdagságból szemeket szedeget amit a szolgák hagytak hátra maguk után Boáz utasítása révén, abból a gazdag hagyatékból szedeget a jövendőbeli feleség aminek teljes mértékben az élvezője lesz a jövőben, addig is abból táplálkozik és visz haza, amit a szolgák elejtenek.  

 Boáz, végül eljegyezte és feleségül vette a moabita Ruthot. Ez már magában egy hatalmas áldás mindannyiunk számára, legyen az zsidó vagy helén, vagy akárki nemzetiségétől függetlenűl, Isten a Bárány menyasszonya mindazok akik Krisztus az egyháznak a feje alá gyülekeznek. Isten veteményesében, a Gyülekezet megáldott kincseiből szedegetik az életet adó magot és ha megszomjaznak, abból az edényből isznak amiből a szolgák is. A szolgák is és a jövevények is egy edényből isznak. Ezek az edények a Biblia könyvei, életet adó frissítő víz. A szomjazók nem a szolgák edényeiből isznak, hanem Isten odakészített edényeiből, egy és ugyanabból az edényből isznak azok is akik már az Úr mezején munkálkodnak, meg azok is akik nem dolgoznak, hanem szükségszerűen megszomjaztak a szedegetés közben, a haszonélvezői minden Isten által ajándékozott javainak. 

 Habár ezt Isten eleve elrendelte, hogy Krisztusban egyesüljön mindenki akiknek ugyan nem volt reményük sem a megváltásra se üdvösségre, de Istenhez való ragaszkodásukban kitartóak, nyomorúságok, viszontagságok ellenére, szemük és fülük nyitottak mindenre ami Isten mezején történik. Boáz tehát Jézus előképe volt, Jézus a megtesítője Isten az Atya akaratának. 

Ruth élete, mindnyájunk élete, úgy az Izrael maradéka mint a Gyülekezet számára akiket az Úr szeme irányít, mindazok abban az áldásban részesülnek, amiben a törvényes feleség Ruth, végérvényesen elnyert Isten ígéretei szerint ki-ki a maga helyzetében. Addig is forduljunk el minden olyan mezőtől, amiben nem Isten vetette el magjait. Legyen arcunk arra fordítva és életünk megszentelve mindazonáltal, amit Istentől kapunk, szorgalmasan szedegetve magjait amit az ige éltető szavai kijelentettek számunkra az élet megtartása érdekében. 

"…ami­kor el­jön azon a na­pon, hogy meg­di­cső­ül­jön szent­je­i­ben, és cso­dál­ják mind­azok, akik hit­tek, mint ahogy ti is hit­te­tek bi­zony­ság­té­te­lünk­nek. Ezért imád­ko­zunk is min­den­kor ér­te­tek, hogy a mi Is­te­nünk te­gyen ti­te­ket mél­tó­vá az el­hí­vás­ra, és tölt­sön be ti­te­ket a jó­ban való tel­jes gyö­nyör­kö­dés­sel és a hit hat­ha­tós mun­ká­lá­sá­val, hogy meg­di­cső­ül­jön a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus neve ben­ne­tek, és ti is őben­ne, a mi Is­te­nünk és az Úr Jé­zus Krisz­tus ke­gyel­mé­ből". (2Thessz 1, 10-11).

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ÉS HA ENGEDELMESKEDTÜNK?

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: ÉS HA ENGEDELMESKEDTÜNK?: "És mindjárt meghagyta tanítványainak, hogy szálljanak hajóra és menjenek át előtte a túlsó partra..." (Mk 6,45-52) Hajlandók vagy...

Ha hív Isten menj a világosságra.

 "Látta Isten, hogy jó a világosság, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől." (1Móz 1, 4).

"Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, és én teremtem a gonoszt. Én vagyok az ÚR, aki mindezt cselekszem!" (Ézs 45, 7)

"Én al­kot­tam a föl­det, én te­rem­tet­tem raj­ta az em­bert, én ter­jesz­tet­tem ki ke­zem­mel az ege­ket, és min­den se­re­gük az Úrén pa­ran­csom­ra állt elő". (Ézs 45, 12-13). 

 Van-e értelme hirdetni az igét azzal a céllal, hogy megváltoztassa az ember bűnös természetét? Van-e valami haszna abban az embernek az örökkévalóság szempontjából, aki hallgatja az igét, aggodalmaskodik de nem engedelmeskedik? "Tudja-e az ember legalább egy arasznyira is megnövelni termetét? "Ki az kö­zü­le­tek, aki ag­go­dal­mas­ko­dá­sá­val meg­nö­vel­he­ti ter­me­tét egy arasszal? Ha azért a leg­cse­ké­lyeb­bet sem te­he­ti­tek meg, mit ag­go­dal­mas­kod­tok a töb­bi fe­lől?"(Lk 12, 25). "Megváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és foltjait a párduc? Így tudtok ti is jót cselekedni, akik megszoktátok a gonoszt". (Jer 13, 23).

 Tehát az igehirdetés célja, kihívni a sötétségből a világosságra a sötétben ülő Isten gyermekeit. A világ sötétje elborította azt amit Isten egyszer szétválasztott. Az örömhír az, hogy Isten elküldte az elsőszülött Fiát erre a földre, hogy mindazokat akiket üdvösségre szánt, Krisztushoz vezesse. Krisztusban látják meg a világ világosságát, mindazok akiknek erre szemük és hallásuk van. "Kez­det­ben volt az Ige, és az Ige Is­ten­nél volt, és Is­ten volt az Ige. Ő kez­det­ben Is­ten­nél volt. Min­den ál­ta­la lett, és nél­kü­le sem­mi sem lett, ami lét­re­jött. Ben­ne volt az élet, és az élet volt az em­be­rek vi­lá­gos­sá­ga. A vi­lá­gos­ság a sö­tét­ség­ben fény­lik, de a sö­tét­ség nem fo­gad­ta be." (Jn 1, 1-4)

 A sötétség nem fogadja be ma sem Isten Fiát, hiszen tart tőle, nem azért mert hisz vagy nem hisz benne, hanem attól fél, hogy a világosságra kerülve nyilvánvalókká lesznek bűnei. Amikor hallja Isten szavát megkeményíti szívét amúgy is kemény, kőkemény szívét, hogy ne sértse meg önérzetét. De a leghatékonyabb védelem a világosság ellen az érdektelenség. Egyszerűen kamu minden számára amit az evangélium hirdet. A vallások pedig elfedik a világban fénylő világosságot, legyen az akármilyen lelket kecsegtető, az minden csak cukormáz nem Krisztus fényessége.

" Mert min­den­ki, aki go­no­szul cse­lek­szik, gyű­lö­li a vi­lá­gos­sá­got, és nem megy a vi­lá­gos­ság­ra, hogy le ne lep­le­ződ­je­nek cse­le­ke­de­tei." (Jn 3). Ez a visszatartó erő minden bűnös ember számára aki fél kiteregetni Isten előtt a bűneit, magát a bűnös természetét óvja a feszülettől, mert az szenvedést okoz ha rászegezi az egóját, megsérti gondosan dédelgetett bűneit. Ki mondta azt, hogy Isten minden gonosz tettet megbocsát? Megteheti de nem teszi, még ha Krisztus a feszületen megváltotta a világ bűnét, de az ember bűneit nem bocsátja meg soha, ha az ellenszegűl igazságosságának a Szent Szellemének. Megbocsátás feltétele az engedelmesség az Isten Fiának. Az emberiség elleni bűn sem bocsáttatik meg, mert az felülmúlja minden gonoszságát az embernek, ahogyan a sátán örök kárhozatra van ítélve már most, úgy azok is akik engednek neki és teszi fajsúlyos gonoszságát. Emberek százezreit öletik meg a harcmezőn a nyakkendős bűnözők. Erre már nem hat a kegyelem, mert az elkövetett bűn oly súlyos, hogy igazságtalan lenne Isten részéről párosítani a szentek tisztaságával a mennyeknek országában, mert azok számára már nem maradt véráldozat akik gonoszságot követtek el az emberiség ellen. Isten tudja, hogy miért. 

"Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy tetteiről kiderüljön, hogy azok Isten szerint való cselekedetek." (Jn 3, 21)

" Ez pedig most lett nyilvánvalóvá a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki eltörölte a halált, és világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által." (2Tim 1, 10).

Üdvözülj a hit által.

 "Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger homokja, csak a maradék üdvözül". (Róm 9, 27)

"Mert nem aka­rom, test­vé­re­im, hogy ma­ga­to­kat bölcs­nek tart­va ne tud­já­tok meg ezt a tit­kot, hogy Iz­rá­el meg­ke­mé­nye­dé­se csak rész­le­ges, amed­dig a po­gá­nyok tel­jes szám­ban be nem jut­nak. És így az egész Iz­rá­el üd­vö­zül, amint meg van írva: El­jön Si­on­ból a Sza­ba­dí­tó, és el­for­dít­ja Já­kób­tól a go­nosz­sá­got, és ez lesz ve­lük az én szö­vet­sé­gem, ami­kor el­tör­löm a bű­ne­i­ket. Az evan­gé­li­um­ra néz­ve ugyan el­len­sé­gek ti­ér­te­tek, de a ki­vá­lasz­tás­ra néz­ve sze­re­tet­tek az ős­atyá­kért." (Róm 11, 25-27).

 Izrael a kiválasztott nép, és ha egyszer Isten így döntött, hűséges lesz hozzájuk mindvégig, még ha sokan közülük el is vesznek, ahogyan a negyvenéves vándorlásuk során elhulltak a sivatagban, nem érték el az ígéret földjét azok közül akik kijöttek Egyiptomból. De mi közünk nekünk Izraelhez, Krisztus követőinek? Az írás ezt kimondja, hogy Izrael a példa számunkra, hogy ne essünk abba a hibába ahogyan ők estek. Legyen példa számunkra, hogy előre láthassuk a csapdákat, hiszen Izrael példáiból megláthatjuk a következményeket is. Ugyanazokat a gonoszságokat elkövetik a keresztények ma is, de ez minden az Úrtól van, ugyanúgy ahogy Izraellel tette, megkeményíti szívüket. Mert ha a kegyelemben nem állhatatos az ember, akkor még mi maradhat hátra, hiszen Isten a legdrágább kincsét adta nekünk embereknek, hogy ha elfogadjuk tőle ezt az áldozatot akkor üdvözülnek, ha nem, Isten haragja marad rajtuk. 

 Az evangélium ma hirdeti Krisztust a Megváltót, azt akit Izrael elutasított és elutasít mai napig, de eljön az az idő amikor Isten felveszi velük újból a kapcsolatot és hirdetni fogják Isten országát e földön nagy megpróbáltatások idején a Gyülekezet elragadása után a mennybe, amikor a Szent Szellemmel a Gyülekezet elhagyja a földet, ez az első feltámadás. Akkor már a mennyeknek országát nem fogják hirdetni, hanem Krisztust mint királyt aki közeleg és elfoglalja a földi trónját Jeruzsálemben. Ezek lesznek a tanúk Izrael népéből valók. De addig is ma a kegyelem napja van, és ameddig nem teljesedik be az üdvözült pogányok száma, addig Isten nem ontja haragját az emberekre, csak azután amikor bezáródik a kegyelem ajtaja, ahogyan a vízözön előtt Noé bárkájának ajtaja bezáródott és csak nyolcan menekültek meg Isten haragjától úgy most is csak a maradék, azok akik a keskeny útra léptek és a szűk kapun át lépnek be a mennyeknek országába, azok üdvözülnek. "De szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt 7, 14) Te is köztük vagy drága barátom?, - tud meg mihamarabb mert az idő közel. Aki őszintén keres az talál, Isten szeme rajtunk nyugszik és igazgatja az igazak utját, senki nem vesz el Jézus Krisztus juhai közül, mind számon van tartva, és nevén szólítja őket, hogy elvezesse oda ahol most van a mennyeknek dicső birodalmába, mert a sírokban lévők is meghallják a hívó harsona hangját amikor eljön a testünk feltámadásának pillanata. Azután mindig az Úrral leszünk. " Mert maga az Úr fog le­száll­ni a menny­ből ri­a­dó­val, fő­an­gyal szó­za­tá­val és Is­ten har­so­ná­já­val, és fel­tá­mad­nak elő­ször azok, akik Krisz­tus­ban meg­hal­tak, az­után mi, akik élünk, akik meg­ma­rad­tunk, ve­lük együtt el­ra­gad­ta­tunk a fel­hők­ben az Úrral való ta­lál­ko­zás­ra a le­ve­gő­be, és így min­den­kor az Úrral le­szünk. Azért hát vi­gasz­tal­já­tok egy­mást ezek­kel a be­szé­dek­kel." (1Thessz 4, 16-17).

Cseri Kálmán tanításai: ÉLETMENTŐ ÉBRESZTÉS❣️

Cseri Kálmán tanításai: ÉLETMENTŐ ÉBRESZTÉS❣️: ,,Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.,, (Ef 5,14) Ez a mondat arra is figyelmeztet, hogy nem minde...

Van fülük de nem hallják.

 „És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen;” ( Ézs 6,- 8...) 

„Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” 

A világ egy vaksötét szoba, ahol emberek milliárdjai tapogatóznak vakon. Ám Isten bedobott ebbe a szobába egy kötelet, amelyet ha megragadsz és követed, kijutsz

a fényre. E kötelet sokan megtalálják, de nagyon kevesen

kapaszkodnak belé, és még kevesebben követik. Ez a kötél a Biblia. ( Idézet a " Vakvilág" c. könyvből).

 Lehet, hogy te is azok közé tartozol akik naponta olvassák a Bibliát és mégsem értik az üzenetét. Elveszel a betűk rengetegében. Nem látod az összefüggéseket magát a magját. Belebonyolódsz a részletekbe, olvasod és látod az embereket, de nem látod Krisztust az első laptól az utolsóig. Nem látod meg az erdőt a fától. Pedig ott van mindenki előtt." Ami test­től szü­le­tett, test az, és ami Lé­lek­től szü­le­tett, lé­lek az. Ne cso­dál­kozz, hogy azt mond­tam ne­ked: Szük­ség nek­tek újon­nan szü­let­ne­tek". (Jn 3, 6). A szellemi látás szükséges ahhoz, hogy meglássuk Isten terveit és megértsük gondolatait.

 Folytatva a gondolatot, Isten kifejezi ezt számunkra, hogy a test a hús nem használ semmit. Az örökkévalóság fényében az ember a testi ember egy kivágott fa, vagy learatott termés. De figyelemre méltó, hogy itt nem áll meg a kijelentésben és így folytatja Ézsaiás. "Az ÚR messze el­ve­ti az em­bert, és nagy pusz­ta­ság lesz a föl­dön. Ha ma­rad még raj­ta egy ti­zed, újra el­pusz­tul az is. De ahogy a cser­fá­nak és a tölgy­fá­nak meg­ma­rad a tönk­je ki­vá­gás után: a tönk­jük szent mag lesz!" (Ézs 6, 12).

 A tönkjük szent mag lesz, mert mély gyökere van és nem hal meg. Így van ez az emberrel akinek a gyökere mélyen Istenben van és Krisztusból táplálkozik. 

 A mai gondolatot azzal fejezzük be, hogy kapaszkodjunk Jézus Krisztusba, érintsük meg ruháját, hogy gyógyítson meg vakságunkból és állandó tisztátalanságtól, hogy lássuk meg Isten világosságát aki beragyogja utunkat, ha követjük Őt, ragaszkodva igazságához az igéjéhez a megszentelődés útján. 

 Jézus szavai ugyan arról tanúskodnak amit a fentiekben idéztem. Csak itt másik oldaláról, vagyis megelőző gondolatban, a magról beszél amiből kinő a búza. "...Aki a jó ma­got veti, az az Em­ber­fia, a szán­tó­föld pe­dig a vi­lág; a jó mag az Is­ten or­szá­gá­nak fiai, a kon­koly pe­dig a go­nosz fiai. Az el­len­ség, aki a kon­kolyt veti, az ör­dög, az ara­tás a vi­lág­vé­ge, az ara­tók pe­dig az an­gya­lok. Amint azért össze­gyűj­tik a kon­kolyt és meg­ége­tik, úgy lesz a vi­lág vé­gén is. Az Em­ber­fia el­kül­di an­gya­la­it, és az ő or­szá­gá­ból össze­gyűj­te­ti mind­azo­kat, akik bot­rán­ko­zá­so­kat okoz­tak, és akik go­no­szul cse­le­ked­tek. Be­ve­tik őket a tü­zes ke­men­cé­be: lesz ott sí­rás és fog­csi­kor­ga­tás. Ak­kor az iga­zak fény­le­nek, mint a nap az ő Aty­juk or­szá­gá­ban. Aki­nek van füle a hal­lás­ra, hall­ja meg!"(Mt 13, 37-42)

Jézus Krisztus mint szolga.

 

"Íme, a szol­gám, akit tá­mo­ga­tok, vá­lasz­tot­tam, aki­ben ked­ve­met le­lem. Lel­ke­met ad­tam belé, tör­vényt hir­det a né­pek­nek. Nem ki­ált, nem lár­má­zik, nem hal­lat­ja hang­ját az ut­cán. A meg­re­pedt ná­dat nem töri el, a pis­lo­gó gyer­tya­be­let nem olt­ja ki, a tör­vényt iga­zán hir­de­ti." (Ézs 42, 1-2). Ézsaiás próféta így ír az eljövendő Krisztusról, aki nem hatalommal jön el, az aki megnyitja ajtaját az örökkévalóság előtt, Isten kegyelmi ajándékait osztogatva a bűnösök előtt. Nem az a dolga, hogy rendet tegyen a világban, hogy amit ember épít lerombolja, a haldoklót halálba segítse, hanem hirdesse Isten törvényét a sötétben ülőknek. Ez volt és ma is ez a célja Istennek. Itt ezekben a sorokban írja le azt az időszakot ami már be is következett, a Messiás, Izrael Istene eljövetelét teljes kegyelemmel. Ez már megtörtént, és népe akihez jött nem fogadta be. Ezután fordult a pogányok felé, hogy nevét, dicsőségét hirdessék a világ minden táján, mindaddig amíg tart a kegyelem időszaka, előbb zsidónak aztán görögnek, tehát itt nincs személyválogatás. 

 Amikor azok akiknek feladatuk lenne hirdetni Isten Krisztusa dicsőségét, beleavatkoznak a világ politikájába, akik küldöttek de más céljaik vannak, akik belevetik a hatalmi harcba magukat teljes mellszélességgel, azoknak írja tovább Ézsaiás ezt a fejezetet. Sőt buzgóan forgolódnak és azon tevékenykednek, hogy a világ görbéit kiegyengessék. Ez minden szép és jó az ember szemében, de aki az Urat szolgálja, annak más a dolga. Az aki nagyobb köztetek, legyen a szolgátok, a szolga pedig nem hangoskodik nem teszi azt, amire ura nem hatalmazta fel, hacsak nem önkényeskedik és más urat szolgál.

" Így szól Is­ten, az ÚR, aki az ege­ket te­rem­tet­te és ki­fe­szí­tet­te, aki ki­ter­jesz­tet­te a föl­det és ami be­lő­le sar­jad, aki le­he­le­tet ad a raj­ta lakó nép­nek és lel­ket a raj­ta já­rók­nak: Én, az ÚR hív­ta­lak el igaz­ság­ban. Fo­gom a ke­ze­det, meg­őriz­lek, és ál­ta­lad le­szek szö­vet­ség­ben a nép­pel, és vi­lá­gos­ság le­szel a nem­ze­tek szá­má­ra. Hogy meg­nyisd a va­kok sze­mét, hogy ki­hozd a töm­löc­ből a fog­lyo­kat és a fog­ház­ból a sö­tét­ben ülő­ket." (Ézs 42, 5-6).

 Ézsaiás próféta itt Jézus Krisztusról az eljövendő Messiásról ír, tehát a zsidó írástudók ismerhették ezt a próféciát, és mégis amikor eljött hozzájuk az, akiről itt szó van, nem ismerték fel, de még az időszakot sem, ami arra utal, hogy egész más lelkűek voltak. Ez így van ma is, ha mindazok akik Isten küldötteinek gondolják magukat és más lelkületűek, azok akik a hatalom eszközeihez nyúlnak, azok nem Istent szolgálják. Ebben a tévedésben élnek mindaddig amíg Isten hagyja, hogy amikor eljön az ideje, akkor minden nyilvánvalóvá válik, de akkor már nem a kegyelem időszaka lesz, hanem a törvény vaspálcája fog rendet rakni ebben a világban. De addig is, most van a kegyelem időszaka, ma éljük meg mindazt amit újjáteremtett az Úr egy utolsó, de új eddiginél nagyobb és örök szövetségben.

" Én va­gyok az ÚR, ez a ne­vem, és di­cső­sé­ge­met nem adom más­nak, sem di­csé­re­te­met a bál­vá­nyok­nak. A ré­gi­ek, íme, be­tel­je­sed­tek, és most úja­kat hir­de­tek; mi­előtt meg­va­ló­sul­ná­nak, tu­da­tom ve­le­tek." (Ézs 42, 8).

 Bizony, hogy tudatta velük, és tudatni fogja akkor is amikor újból felveszi az elejtett szálat Izrael népének üdvözítése érdekében, de mégis sokan nem hallották meg akkor, látták de nem ismerték fel, most sem ismerik fel, hiába a fülük nyitva van mégse hallják. "So­kat lát­tál, de nem gon­dol­tad át. Nyit­va volt a fü­led, de nem hal­lot­tál". (Ézs 42)

Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy nem mindig lesz ez így, eljönnek az ítélet órái, de meg is valósultak részben ezek a próféciák. De itt nem az utolsó ítéletről van szó, hanem a közbeneső ítéleteiről a népe felett. Ezt nem kellene elfelejteni, hogy az Úr nem ítéli a világot most, de megfenyíti népét a hűtlenségért. " Ki adta oda Já­kó­bot és Iz­rá­elt pré­dá­ul a fosz­to­ga­tók­nak? Hát nem az ÚR, aki el­len vét­kez­tünk? Nem akar­tak út­ja­in jár­ni, és nem hall­gat­tak ta­ní­tá­sá­ra. Ezért árasz­tot­ta rá­juk he­ves ha­rag­ját és a há­bo­rú tom­bo­lá­sát. Kö­rü­löt­tük lán­golt, de nem ér­tet­tek be­lő­le, meg­ég­tek tőle, de nem tér­tek ész­re!" (Ézs 42, 24). Gondoljuk, hogy ez nem történhet meg azokkal akik Isten népét alkotják, és bálványokat magasztalnak és azokban bíznak? A szentképek erejében, a világban élősködő hatalomban bíznak és szervesen tevékenykednek közöttük? Mindezekre eljön de el is jött már a megpróbáltatások ideje. A küszöbön áll a világégés, és senki nem menekül meg akik nem Istenben bízik. Ez nem egy újabb soros ijesztgetés, nem vagyok híve a félelemkeltésnek. De olvasva a Biblia erre utaló igéjét, meg vagyok győződve, hogy az idő közel.

" Azt pe­dig je­gyez­zé­tek meg: ha tud­ná a ház ura, hogy az éj­sza­ká­nak me­lyik sza­ka­szá­ban jön el a tol­vaj, vi­gyáz­na, és nem en­ged­né, hogy há­zá­ba be­tör­jön.

Azért le­gye­tek ké­szen ti is, mert ab­ban az órá­ban jön el az Em­ber­fia, ame­lyik­ben nem is gon­dol­já­tok. Ki­cso­da hát a hű és bölcs szol­ga, akit az ő ura gond­vi­se­lő­vé tett ház­né­pén, hogy a maga ide­jé­ben ad­jon azok­nak ele­delt? Bol­dog az a szol­ga, akit az ő ura, ami­kor ha­za­jön, ilyen mun­ká­ban ta­lál. Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy min­den va­gyo­na fö­lött gond­vi­se­lő­vé te­szi". (Mt 24, 44-47).

Ha meghalljuk Isten szavát.

 "Meg­nyit­ja fü­lü­ket a fed­dés előtt, és meg­pa­ran­csol­ja, hogy tér­je­nek meg vét­ke­ik­ből. Ha hall­gat­nak rá, és szol­gál­nak neki, nap­ja­i­kat jól töl­tik, és éve­i­ket gyö­nyö­rű­ség­ben". (Jób 36, 10)

Nem volt ismeretlen ősidők óta a bűnből való megtérés. Az ószövetség árnyékában is felismerhető mindaz amit az evangélium fényében ismerünk. Megtérni Istenhez, beismerni bűneinket, a vétkeink felismerése, a bűnös természet feloldozása amit Krisztus a feszületen elvégzett, Isten Fia hitében valósul meg. De figyelemre méltó úgy itt ebben az idézetben és az evangéliumban is, Isten az aki megnyitja a fülét mindazoknak akiknek szánja kijelenteni szavait. A hallás ami a fizikai frekvencia a hangrezgését felfogja az a fűl, de Isten a belső szellemi emberhez szól és előbb megnyitja a szellemi hallását, fülét, hogy Isten szava eljusson az ember szívébe. És itt és máshol is láthatjuk, hogy vannak emberek, hogy hallva hallják és mégsem engedelmesek Isten szavának. Jézus Krisztusról mint Emberfiáról így ír a zsoltár," Vé­re­s­ál­do­za­tot és étel­ál­do­za­tot nem ked­vel­tél, de meg­nyi­tot­tad fü­le­met. Égő­ál­do­za­tot és bű­nért való ál­do­za­tot sem kí­ván­tál. Ak­kor azt mond­tam: Íme, jö­vök; a könyv­te­kercs­ben írva van fe­lő­lem. Aka­ra­tod tel­je­sí­té­sé­ben le­lem ked­ve­met, ó, Is­te­nem, tör­vé­nyed szí­vem kö­ze­pén van". (Zsolt 40, 7-8). Talán ez lenne a legfontosabb egy hívő lélek számára, hogy Isten hangjára hallgasson, mielőtt tenni akarna valamit, áldozatot akarna hozni. Mert az engedelmesség Istennek a legelső lépés Isten akarata szerinti szolgálatnak. Amikor a szív csordultig van Isten igéjével, vagyis meg van töltve mindazzal ami a legfontosabb Isten számára, akkor ígérete szerint, mindennel megáld az utunkon, a jutalma ennek az engedelmességnek, mindaz amit olvashatunk a Jelenések könyve 2.3. fejezetében, egybefoglalva azokat a kincseket amiket Isten megajándékozott az Isten Fia általi engedelmességben. 

" Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának hangját, és akik hallják, élni fognak". (Jn 5, 25). A szellemi halottakról beszél itt Jézus, mert mindenki szellemi értelemben halottan születik. 

 Ha a hallás Jézusnak mint Emberfiának volt a legfontosabb, akkor mi halandó emberek ne vessük meg ezt az Istentől való lehetőséget, ha meghalljuk Isten szavát ne keményítsük meg a szívünket. Legyünk hasonlatosak Isten Fiának ábrázatával, vagyis Jézus Krisztus engedelmessége legyen szívünk elsőszámu vágya, mégha nem is vagyunk ebben tökéletesek, de mindazt amiben nem vagyunk tökéletesek az Úr magával tölti be, ezt bízzuk Istenre és kegyelmére. Istennek nem az elsődleges célja, hogy mi magunk érjük el a tökéletesség szintjét, ami lehetetlen, hanem mint Fiú ezt megtette Jézus szenvedések árán miattunk. Így mondja teljes odaadással az Atya akaratának. "Én sem­mit sem te­he­tek ma­gam­tól; amint hal­lok, úgy íté­lek, és az én íté­le­tem igaz­sá­gos, mert nem a ma­gam aka­ra­tát ke­re­sem, ha­nem an­nak az aka­ra­tát, aki el­kül­dött en­gem." (Jn 5, - 30).

Mivel dicsekedhetünk?

 "Mindazok, akik a hús vonalán akarnak tetszetős külsőt ölteni, arra kényszerítenek titeket, hogy metélkedjetek körül, csak hogy a Krisztus keresztjéért üldözést ne kelljen szenvedniük.

Mert hiszen maguk azok sem őrzik meg a törvényt, akik körülmetélkednek, hanem azért akarnak titeket körülmetélni, hogy húsotokkal dicsekedhessenek. Nálam pedig szóba se jöjjön a dicsekedés, hacsak Urunknak, a Krisztus Jézusnak keresztjével nem, akin keresztül nekem a világ meg van feszítve, én pedig a világnak. Mert sem a körülmetélés nem jelent semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés".( Gal. 6,- 12..15). Csia Lajos fordítás.

 Abban az időben a zsidó vallás volt a meghatározó az egész vidéken. Görögországban, Törökországban, Itáliában, minden tartományban. A zsidó vallás egyben befogadó és taszító jellegű volt. Üldöztetve volt minden olyan ember aki az úgynevezett új vallást hirdette, vagyis Krisztust, de ha a derekát beadta a zsidók nyomásának, és körülmetélkedet mégha pogány is volt, akkor jobban voltak befogadóak. Elvégre ez minden a test a vallási büszkeségre utal. Valójában Krisztus nem vallást hozott eme világba, hanem önmagát feláldozta a feszületen mindazokért akik menekülni akartak az uralkodó zsidó, pogány világtól. Mindazok üldözve voltak akik nyíltan hirdették Krisztust és áldott nevét. Ez ma is így van, ha egy ember állást foglal Krisztus mellett követve tanítását itt az ugynevezet keresztény világban, nem beszélve más vallási környezetről, akkor ha nem is testileg, de az is előfordulhat, de szellemi értelemben visszataszítóak lesznek, vagy netán üldözöttek. De a gúnyolódás is, és a rejtett ellenszenv is előfordulhat. Ugyanis aki nem követi a keresztény tradiciókat, azok minimum különcök lesznek valójában. Úgy kezelik őket mint szakadárokat, ha valamikor keresztény egyházhoz tartoztak. Akik nem követik többé az atyai tradiciókat, vagy elhagyják a rituális vallási tevékenységet, az úgynevezett gyerekek megkeresztelkedését, konfirmálást, a keresztény ünnepek elhagyását, meg egyéb vallási tevékenységet azok minimum elidegenednek a vallásos környezettől. Az egész életvitelük különbözni fog a vallási közösségektől. Ha a katolikus vallás dominál egy közösségben, akkor attól, ha református stb. akkor attól, de különösen nehéz faluhelyen vagy kisebb környezetben, pl. a családban, rokonságban, ott igazán egyedül marad, kitaszítva a szerettei köréből. Mert aki test, húsvér, annak van mivel dicsekednie, a templom oltáraival, a szentjeivel, a pompás ünnepekkel a vallási örökségekkel a patinás épületeivel, égigérő templom tornyokkal, vasárnapi ruhákkal és ebéddel. De aki Krisztusban új teremtés, nem tud ilyesmivel dicsekedni, mert Krisztus szégyenét viseli magán, mert számára a feszület minden, ami bolondság sokak számára, de a hívő számára az örök élet. Ezért is akiben Isten kegyelme által megfogant ez a hit, ahhoz tartja magát a világ ellenségeskedése közepette is. "Sőt ma­gunk is ha­lál­ra szán­tuk ma­gun­kat, hogy ne ön­ma­gunk­ban bi­za­kod­junk, ha­nem Is­ten­ben, aki fel­tá­maszt­ja a ha­lot­ta­kat," (2Kor 1, 12). "Mert ez a mi di­csek­vé­sünk, lel­ki­is­me­re­tünk ta­nú­ság­té­te­le, hogy az Is­ten­től jövő őszin­te­ség­gel és tisz­ta­ság­gal, nem tes­ti böl­cses­ség­gel, ha­nem Is­ten ke­gyel­mé­vel for­go­lód­tunk a vi­lág­ban, ki­vált­kép­pen pe­dig kö­zöt­te­tek." (2Kor 1). 

 Bizony hogy a visszatérés az alaphoz, tehát Krisztushoz, vezet a megbékéléshez, mert csakis Krisztus feszülete az egyetlen ahol meg volt feszítve a bűnöm és a világ bűne, ott az egyetlen hely ahol igazán minden eldől a hívő számára, az új teremtés elkerülhetetlen küszöbe, a feszület amivel dicsekedhetünk.