Hit és hűség.

 Hit és hűség.

 A világban megszámlálhatatlan hit létezik. Az emberek hisznek olyan dolgokban ami nem bizonyítható vagy csak részben, például az ufókban a reinkarnációban, de ha tárgyilagosabb dolgokra gondolunk, hisznek a tudományban az anyagban a feltalálók hisznek a találmányuk igazában, meglátják a gondolat végeredményét, csak az eszközöket kell megteremteni, hogy véghezvigyék céljaikat. Tehát a hit az egy megfoghatatlan dolog, a hittel lehet élni is cselekedni. Egy Krisztusban hívő ember számára a hit az kimagasló mindenek felett, a világ számára Jézus Krisztus csak egy sorba helyezett személy a többivel, mert nem a prioritási sorrendet veszi figyelembe. A hívő számára a széles e világban Krisztus az a szűk út és szoros kapu amin jár, hiszen élő hite van Krisztus szavaiban, és hiszi, hogy egyetlen egy út van az örökkévalóság felé az a Krisztusban való hit és hűség. 

"A szo­ros ka­pun men­je­tek be. Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, amely a pusz­tu­lás­ba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. De szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az élet­re visz, és ke­ve­sen van­nak, akik meg­ta­lál­ják azt." (Mt 7, 14).

 Bizony kevés hinni, hogy létezik Isten, méghozzá egy Isten, ez még nem jelenti azt, hogy ez a hit életre visz. Egy jól szemléltető részt idézek arról mit jelent a fontos dolgok besorolása a többi lényegtelen haszontalan szentélyekhez.

 "Pál te­hát ki­állt az Are­o­pá­gosz közepére, és így szólt: Athé­ni fér­fi­ak! Min­den te­kin­tet­ben na­gyon val­lá­sos­nak te­kin­te­lek ti­te­ket, mert ami­kor be­jár­tam és meg­szem­lél­tem szen­té­lye­i­te­ket, ta­lál­tam egy olyan ol­tárt is, amely­re ez volt rá­ír­va: Az is­me­ret­len Is­ten­nek. Akit azért ti is­me­ret­le­nül tisz­tel­tek, én azt hir­de­tem nek­tek. (ApCsel 17, 23). 

 Ebből kifolyólag a vallásosság ha nemes szándékot is takar, az mégis egy olyan állapot ami tudatlan, hiszen a görögök példájával élve, nem ismerték mindazok jelentését azoknak a szentélyeknek igazi hátterét. Külsőleg tiszteltek mindent ami ezoterikus szellemi háttere van, de élő hit nem volt bennük. Arra kellett Pál apostol, hogy felvilágosítsa őket. Ez a feladata minden Isten szolgájának, hogy a rá kimért talentuma szerint világosítsa fel mindazokat akik egy és más okok miatt nem ismerik Istent, habár közel van hozzájuk. A könyvtárukban megtalálható a Biblia is a többi könyvek között, amit ugyanúgy tisztelnek mint a világ hiteles és hiteltelen filozófiáját. 

 A Biblia nem győzi kijelenteni a hit és a hűség jelentőségét, lépten nyomon azzal találkozunk úgy Izrael népével kapcsolatosan, úgy a kereszténység kapcsolatában, hogy a hit csak akkor igazi ha hűséggel párosul. A Krisztust követő és Őbenne hívő ember, tiszteli a mások hitét, de nem azonosul vele, hiszen számára csak egy hit létezik ami életre visz. Amikor a hit a hűséggel párosul, annak az eredménye, hogy ismeri Istent, ismeri akaratát, nem csak beismeri hanem hűséges hozzá. Ehhez a hithez ami Istentől származik, a Szent Szellem tanítása ad bizonyságot, olyan felismerést ami kiemeli a hívőt az anyagi és tisztátalan lelki világból. Ennek megvannak a saját bizonyítékai, ami a testben is formálódik, hiszen a Szentírás a járás fontosságát is meghatározza. A zsidókhoz írt levélben ezt láthatjuk hogyan válik hűségé a hit és hogyan lesz láthatóvá a láthatatlan.

" A hit pe­dig a re­mélt dol­gok fe­lő­li bi­zo­nyos­ság és a nem lá­tott dol­gok­ról való meg­győ­ző­dés. Mert ez­zel sze­rez­tek jó bi­zony­sá­got a ré­gi­ek. Hit ál­tal ért­jük meg, hogy a vi­lág Is­ten be­szé­de ál­tal te­rem­te­tett, hogy ami lát­ha­tó, a lát­ha­tat­lan­ból ál­lott elő……. (Zsid 11, 1). Ha ezt a fejezetet végig olvassuk, akkor rádöbbenhetünk egy olyan csodás dologra, ami láthatatlanból valósággá válik. Ez a hívő számára egy olyan fix bizonyság magában, hogy ennek eredményeképpen szilárdan hisz még abban is ami még nem érkezett el és még nem tapasztalt meg, tehát minden ígéretét elhiszi Isten szavának. Nem az eszköz nemesíti a célt, hanem a cél az eszközt, szokták mondani. Ebben az esetben a megszentelődés felső foka mégis csak az, hogy a hit kiemel egy olyan közegből ami anyagi és mégis vissza bizonyítható a szellemi megszentelődés eredményeként. Isten kiemeli az igaz hívőt a mindennapi közegből és olyan útra helyezi ami nem kézzelfogható a kívülállók számára, de zsigerileg érzi az ellentéteket a saját meggyőződésével szemben. Nem csak a szó hanem a viselkedés vagyis járása irritálja, kiválthatja mások utálatát. Sokszor cselekvésre is indítja a gőgös embert, hogy erővel megfékezze az igazság terjedését. A világban enne sok példája van, most újjabban a bal liberális eszmék üldözik a keresztényi erkölcsök létjogosúltságát, mégha ferdítve is vannak a keresztények által, de alapjába véve megvannak a gyökerei amit már sokan elfelejtettek, hogy Istentől származik.

"És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata". (Róm 12, 2)

 Az ember határolt gondolkodása gátolja Isten megismerését, de Isten egy olyan lehetőséget kínál fel mindazoknak akik keresik Őt, és előre vagyis eleve elrendelése által, hittel ajándékozza meg mindazokat akik képesek felülkerekedni önmagunkon. Ez Isten kegyelme a kiválasztott népe iránt. Minden amivel él a hívő ember azt kegyelemből kapja, de a hűség az igazi eredménye hitének.

"Ne ad­já­tok oda tag­ja­i­to­kat a go­nosz­ság fegy­ve­re­i­ként a bűn­nek, ha­nem ad­já­tok oda ma­ga­to­kat Is­ten­nek, mint akik a ha­lál­ból élet­re kel­te­tek, és ad­já­tok tag­ja­i­to­kat az igaz­ság fegy­ve­re­i­ként Is­ten­nek! Mert a bűn töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta­tok, mert nem a tör­vény alatt, ha­nem a ke­gye­lem alatt vagy­tok. (Róm 6, 13)

Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk.

 Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk.

"To­váb­bá, test­vé­re­im, örül­je­tek az Úrban. Nem esik ne­he­zem­re ugyan­azo­kat írni, ti­te­ket vi­szont meg­erő­sít. Őriz­ked­je­tek az ebek­től, őriz­ked­je­tek a go­nosz mun­ká­sok­tól, őriz­ked­je­tek a meg­me­tél­tek­től! Mert mi va­gyunk a kö­rül­me­tél­tek, akik lé­lek­ben szol­gá­lunk Is­ten­nek, és Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk". (Fil 3, 1-2)

 Öröm az Úrban, az nem önfeledt táncolás, mulatozás vagy kontroll nélküli szabadra engedett sárkányrepülés. Öröm az Úrban csendes, szelíd önmegtartóztató de vitalitást biztosító belső öröm. Ha valakit érdekel itt megtalálható amit régebben már közzétettem.

https://gabipeti.blogspot.com/2022/12/az-urban-valo-orom.html

https://gabipeti.blogspot.com/2022/01/a-szellem-gyumolcse-orom.htm

Ma is ez annyira aktuális téma, amire Pál apostol figyelmeztette a filipieket, hogy őrizkedjenek az ebektől a gonosz munkásoktól nem utolsó sorban a megmetéltektől. Itt arra utal az apostol, hogy nem a zsidó nemzetiségűektől, sem az erőszakos pogányoktól a világiaktól tartózkodjanak, hanem a testi körülmetélt embertől akik dicsekednek emberi vallási hovatartozásukkal. A vallási büszkeség abban az időben a testi Izraelt jellemezte, ma pedig még hozzá szegült a keresztények megosztott berkeiben kicsúcsosodó egy s más testet öltött vallási irányzat, akik széles mellel vállalják büszkén vallásuk felsőbbrendűségét, azonfelül buzgó munkásai is, hogy minél több embert tévesszenek meg és taszítsanak a halál álapotába, még a választottakat is megtévesztve. A test nem hoz gyümölcsöt Isten országába, a test alá van rendelve a szellemnek. Lényegtelen , hogy melyik szellemnek van alárendelve, ( régebbi fordításban lélek szó szerepel), a testet irányítja egy felsőbbrendű entitás. Az ember identitása ami láthatóvá lesz ennek a hatása alatt. Ez a testiségben nyilvánul meg. "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba". (1Jn 4, 1)

De ezt megelőzően magunk szellemiségét kell identifikálni Isten előtt, hogy tényleg Krisztusban az Ő szellemisége irányítja belső emberünket. 

"Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát." (2Kor 13, 5)

 Nem e mi magunk vagyunk az ebek falkájában, nem e vagyunk passzív netalán aktív munkásai a testi, világvallások egyikében, amit egy láthatatlan hatalom hozott létre és irányítja azt? Sok jámbor kereszténynek halvány fogalma sincs milyen kapcsolatban vannak a vallási elöljáróik. A tudatlanság nem menti fel ezeket a jámbor keresztényeket a felelősség alól. A Szent Szellem világosan kijelenti az igaz munkásai által, az apostolai által, hogy milyen kötelékek károsak a hívő számára. Ha ezt ignarálja az ember akkor nem marad más, hogy az ebekkel lesznek kárhoztatva. Ennyire céltudatos Isten Szellemének tanítása, csakis annak érdekében, hogy felszabadítsa a hívő embert minden halálos kötelékből. Ez az Isten szeretete a gyermekei iránt. 

"A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre és ördögök tanításaira figyelnek". (1Tim 4, 1)

 Az igaz szolga nem részrehajló, csakis Isten igazságát veszi fegyvertárába, nem személyválogató, nem alkudozó és nem is megalkuvó. Pál apostol Timóteust ezekkel a szavakkal vértezi fel: "A szent­ség­te­len és vén­asszo­nyos me­sé­ket pe­dig vesd el. A ke­gyes­ség­ben gya­ko­rold ma­ga­dat, mert a test gya­kor­lá­sá­nak ke­vés hasz­na van, de a ke­gyes­ség min­den­re hasz­nos, mi­vel meg­van ben­ne a je­len­va­ló és az el­jö­ven­dő élet ígé­re­te. Igaz be­széd ez és tel­jes el­fo­ga­dás­ra mél­tó. Azért fá­ra­dunk és küz­dünk, mert re­mény­sé­gün­ket az élő Is­ten­be ve­tet­tük, aki min­den em­ber meg­tar­tó­ja, ki­vált­kép­pen a hí­vő­ké". (1Tim 4, 7-9)

Nem a test az emberek ellen tusakodunk..

 "Mert nem vér és test el­len van ne­künk tu­sa­ko­dá­sunk, ha­nem a fe­je­de­lem­sé­gek el­len, a ha­tal­mas­sá­gok el­len, a sö­tét­ség vi­lá­gá­nak urai el­len, a go­nosz­ság lel­kei el­len, ame­lyek az ég ma­gas­sá­gá­ban van­nak.

Ezért ve­gyé­tek fel az Is­ten tel­jes fegy­ver­ze­tét, hogy el­len­áll­has­sa­tok azon a go­nosz na­pon, és min­dent le­győz­ve meg­áll­has­sa­tok". (Ef 6, 12)

 Aki nem ismeri Istent, az nem ismeri a sátánt vagyis az ördögöt. Nem tud különbséget tenni mi jön Istentől és mi az ami fogva tartja és hatalmaskodik az emberiségen. Pál apostol itt ebben a részben nem buzdít támadásra a fejedelmek a politikai rendszerek ellen. Nem az igazságtalanság elleni harcra invitál, hanem, hogy öltsük fel minden Isten fegyverzetét, amit a fent idézet vers folytatása elénk tár. Az Isten a kegyelmi időszakban nem támadó, ítélő, hanem védekező fegyvereket használ egy kivételével, az igazság fegyverét használja ami kétélű kard, Isten igaz szava. Ilyen a felvértezett harcos, Isten szolgája. Az ilyen ember mehet ki a harctérre, az ég allati fejedelmek és hatalmasságok ellen, vagyis minden hamis ideológia, tévtanítások az embert rabul ejtett hazugságai ellen a sötétségben ülők felvilágosítása érdekében harcoljunk az evangélium igazságával. Ahogy az Úr küldte tanúit a világba, hogy az igazságra tanítsák a népeket. De csakis azt küldi el aki hiánytalanul fel vannak vértezve Isten fegyverzetével. Nem utolsó sorban, azokat akik a világosságban vannak. Akik felismerik a test mögött rejlő sötét hatalmat, és nem a test ellen harcol, hanem a gonosz szellemek felfedése érdekében, hogy minden világos legyen a rabul ejtett ember számára. Isten hatalma már elítélte, vagyis itélete alá helyezte a világot, és rabul ejtette a gonoszt, de még nem jött el az ideje, hogy ténylegesen elvégezze rajta a teljes ítéletét. A hívő ember aki Krisztusban talál menedéket, az Isten oltalma és világosságában van, ítéletre nem megy, mert számára a Krisztus halála volt az ítélete, a feltámadása pedig az új élete Krisztusban, az ilyen ember aki hisz Isten Fiában már itt a földön alkalmas a szentek örökségének a részvételére, ami azt jelenti, hogy tevékennyé és alkalmassá tesz mindazokat aki Isten Fiának országának lakói 

  "Ad­ja­tok há­lát az Atyá­nak, aki al­kal­mas­sá tett min­ket a szen­tek örök­sé­gé­ben való rész­vé­tel­re a vi­lá­gos­ság­ban, aki ki­ra­ga­dott min­ket a sö­tét­ség ha­tal­má­ból, és át­vitt az ő sze­re­tett Fi­á­nak or­szá­gá­ba. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta, aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te.

Mert ben­ne te­rem­te­tett min­den a mennyen és a föl­dön, a lát­ha­tók és a lát­ha­tat­la­nok, akár tró­nok, akár ural­mak, akár fe­je­de­lem­sé­gek, akár ha­tal­mas­sá­gok, min­den ál­ta­la és őrá néz­ve te­rem­te­tett. (Kol 1, 12-15)

Négy gondolat egyben.

 

Négy gondolat egyben.

"Nem­de öt ve­re­bet ad­nak két fil­lé­rért? És egyi­kük­ről sem fe­led­ke­zik meg Is­ten. Nek­tek pe­dig a fe­je­tek haj­szá­lai is mind szá­mon van­nak tart­va. Ne fél­je­tek azért, sok ve­re­becs­ké­nél drá­gáb­bak vagy­tok". (Lk 12, 6-8)

 Az Úr ezekkel a szavakkal nyugtatja meg a tanítványok lelkét, hogy ne féljenek. De ez ugyanúgy érvényes az összetört szívűekre mindenkor. A sok megpróbáltatások a sátán dinamikus támadásai a kísértések ezek mind félelmet okozhatnak. A zsenge szívű frissen megtért hívő még nem rendelkezik Isten fegyvereivel, ugyanis Jézus mint kis gyermeket tartja az ölébe. Az Úr nem küldi az ilyeneket a farkasok közé. Sokkal több szüksége van mindazoknak ezekre a megnyugtató szavakra, akik éppen hogy megtértek tévelygésükből. De a hit harcosának is szüksége van erre, mert minél erősebb a hit anál keményebb az ütközet Isten ellenségeivel. 

 Ezzek a szavak is amit fent idéztem, tudatosítja bennünk, hogy Jézus a mi Urunk minden hajszálunkat számba veszi, ez azt jelenti, hogy teljes egészében ismer de nem csak ismer hanem mindent kezében tart. Az ige hatóságával tudatunkba vési, hogy minden ami történik velünk az Ő akarata és jósága szerint történik. Ez a 12. rész Lukács evangélium szerint erősíti meg a szívünket. 

 Az Úr szavai balzsam a szívre, ugyanis olyan alázattal és hozzánk hajolva teszi ezt, hogy egy emberi barát sem teheti meg aki magas pozíciót foglal el. A világ teremtője aki teremtette a földet és az egeket olyan kapcsolatban van az övéivel, hogy barátoknak nevezi őket. Hát nem csodálatos a mi Istenünk? És azt akarja, hogy mi is elfogadjuk őt nem csak hatalmas Istennek félelemmel teli szívünkkel, hanem mint hűséges barátnak fogadjuk, akivel minden titkot megoszthatunk. 

"Mint barátaimnak mondom nektek: Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. (Lk 12, 4)

"Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek". (Jn 15, 15)

 

"Er­ről is­me­ri­tek meg az Is­ten Lel­két: ame­lyik lé­lek Jé­zust test­ben meg­je­lent Krisz­tus­nak vall­ja, az Is­ten­től van; és ame­lyik lé­lek nem tesz val­lást Jé­zus­ról, az nincs Is­ten­től, és az az an­ti­krisz­tus, amely­ről hal­lot­tá­tok, hogy el­jön, és már most a vi­lág­ban van. Gyer­me­ke­im, ti Is­ten­től vagy­tok, és le­győz­té­tek őket, mert na­gyobb az, aki ben­ne­tek van, mint az, aki a vi­lág­ban van. Ők a vi­lág­ból va­lók, azért a vi­lág sze­rint szól­nak, és a vi­lág hall­gat rá­juk. Mi Is­ten­től va­gyunk: aki is­me­ri Is­tent, az hall­gat ránk, aki nem Is­ten­től van, az nem hall­gat ránk. Er­ről is­mer­jük meg az igaz­ság lel­két és a té­vely­gés lel­két." (1Jn 4, 2-5)

Krisztus hús és vér, testben megjelent Isten, aki annyira megalázta magát, hogy a halál völgyébe ereszkedett mint ember a bűnös ember képében, elhagyva a mennyei dicsőségét fenn a mennyekben. Ez a Fiú aki örökkön örökké létezet, és a teremtés az Ő képére lett teremtve. Így lett Emberfia, aki felfoghatatlan bölcsességét ember nem tudja tökéletesen megérteni. A Teremtő a teremtményétől született erre a világra. Talán ez fejezi ki leginkább mindazt, ami Isten szeretetében megnyílvánult az emberek iránt. Ennek eredményeképp, személyesen megmutatta az Atyát, elhozta magával a teljes igazságot amit az Atyától hallott mint ember, alárendelve a testet az Atya akaratának. Krisztus nem egy második Isten a sorban, hanem a megtestesült Isten mint megváltó Krisztus aki fel tudta venni magára a mások és a világ bűnét a testben, hogy a bűn az ádámi bűn halála és vére által el legyen rejtve az örök halál birodalmába. Aki hisz ebben azok mind Istentől vannak. Ez egy nagy bizonyíték számunkra és a látó világ számára, a vakok nem látnak a siketek nem hallanak, mit mondanak az apostolok írásai. A világi ember hallgatja a világiakat, mert az a saját nyelvén beszél, rokon lelkek egymást vonzzák.

 De ti akik elfogadtátok Krisztust mint Istentől jövő Megváltót, ti legyőztétek a világot, nem a mi diadalunk hanem Krisztusé, és akiben él Krisztus Szelleme az mind az Övéik. És azok akik elfogadták Isten felfoghatatlan ajándékát, azokban él Isten Szelleme. Azok tanulnak magától az Istentől az Atyától az apostolok tanítására hallgatnak mert most már szellemük amit Istentől kaptak, kontabilis Isten az apostolokon keresztűl hirdetett igével. Ha gyengeségben is, mert a test gyenge elviselni Isten dicsőségét, de a szellem erős ami Istentől szállt alá, hogy bennünk éljen, megerősíti a mi szellemünket, hogy egyenesen tudjunk járni nem tévelyegve. Mindezt kegyelemből teszi Isten, most már a mi Atyánk, atyja minden jónak ami alászállt ebbe a bűntől terhelt világba. 

"Sze­re­tett test­vé­re­im, ne té­ve­lyeg­je­tek: min­den jó ado­mány és min­den tö­ké­le­tes aján­dék fe­lül­ről való, és a vi­lá­gos­ság Aty­já­tól száll alá, aki­nél nincs vál­to­zás vagy vál­to­zás­nak ár­nyé­ka. Az ő aka­ra­ta szült min­ket az igaz­ság igé­je ál­tal, hogy te­remt­mé­nye­i­nek első zsen­gé­je le­gyünk". (Jak 1, 17-18)

 

"Mert ré­gen mi is esz­te­le­nek, en­ge­det­le­nek, té­vely­gők, kü­lön­bö­ző kí­ván­sá­gok és él­ve­ze­tek rab­jai, go­nosz­ság­ban és irigy­ség­ben élők, gyű­löl­tek és egy­mást gyű­lö­lők vol­tunk. De ami­kor a mi üd­vö­zí­tő Is­te­nünk jó vol­ta és az em­be­rek­hez való sze­re­te­te meg­je­lent, nem a vég­hez­vitt igaz cse­le­ke­de­te­ink alap­ján újí­tott meg, ha­nem kö­nyö­rü­let­ből men­tett meg min­ket az új­já­szü­le­tés für­dő­je és a Szent­lé­lek ál­tal, akit ki­töl­tött ránk bő­ség­gel a mi üd­vö­zí­tő Jé­zus Krisz­tu­sunk ál­tal, hogy ke­gyel­mé­ből meg­iga­zul­va örö­kö­sök le­gyünk az örök élet re­mény­sé­ge sze­rint". (Tit 3, 3-6)

"En­nek let­tem szol­gá­já­vá Is­ten meg­bí­zá­sá­ból, ame­lyet rá­tok néz­ve adott ne­kem, hogy be­tölt­sem az Is­ten igé­jét, még­pe­dig azt a tit­kot, amely el volt rejt­ve örök idők­től fog­va és nem­ze­dé­kek óta, most pe­dig ki­je­len­tet­te az ő szent­je­i­nek, akik­nek Is­ten tud­tul akar­ta adni, hogy mi­lyen nagy a po­gá­nyok kö­zött e ti­tok di­cső­sé­gé­nek a gaz­dag­sá­ga, hogy ben­ne­tek van Krisz­tus, a di­cső­ség re­mény­sé­ge". (Kol 1, 26-27)

 Ezekben az idézet sorokban láthatjuk, ha nem is mondja ki itt, de máshol olvashatjuk, hogy Isten előbb a megtérés által, Istenhez fordulás követően veszi kezdetét a megszentelődésünknek. A Szent Szellem ereje által lehetséges az, hogy megmeneküljünk önmagunktól, mindattól a belső romlott szellemektől aminek a gyümölcse a fent írottakban jelenik meg. Itt is és máshol is látjuk, hogy Isten jóvoltából és könyörületből fakadóan mentheti meg mindazokat, akiknek tudtul adta eme titkokat, hogy a Szent Szellem fűrdője által az újjászületés eredményeként, új felismerésre térjenek mindazok akik Isten jóvoltából és könyörületéből Krisztusban elfogad. 

 Azokon könyörül meg akik szenvednek lelkükben amiatt, hogy nem tudnak megbékélni önmagukkal, nem tudnak megszabadulni a bűneiktől és annak következményeitől, hiába szeretnének. Ezeken az embereken könyörűl meg Isten, ezek az emberek a kiválasztottak. Az önteltek a saját szemükben igazak nem kapnak kegyelmet, mert nem Istennek engedelmesek.

 Az Úr nem az igazakért hanem az elveszettekért jött ebbe a világba, hogy megszabadítsa, kiragadja a sátán karmai közül és magába fogadja mindazokat akik lelkük mélyén szükségét érzik a gyógyulásra. Ez egy titok volt amit Isten önmagában rejtett a Krisztus halála és feltámadása követően a mennybemenetele után, amikor a Szent Szellem kiáradt a gyülekezetre. Mindazok akik hit által elfogadják Isten Krisztus véráldozatának szükségességét örökösei lesznek a hit által, " hogy ke­gyel­mé­ből meg­iga­zul­va örö­kö­sök le­gyünk az örök élet re­mény­sé­ge sze­rint".

És ez nem tőlünk van nem a mi jóságunktól , hogy senki ne dicsekedjék, hanem az Isten kegyelmétől akarata szerint.

 

"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket". (Zsid 10, 14)

 Hogyan lehet az, hogy a bűnös ember tökéletessé váljon? Ha magunkra meg magunkba nézünk, még az öntelt büszke ember is néha meglátja, hogy tökéletlen. Azzal a különbséggel, hogy ha meg is látja, keresi az önigazolást, meg is feddi önmagát, nem így kellet volna csinálnom, hibát követtem el. ( Júdási gondolkodás) A Szentírás szerint minden ember bűnben született, nincs mentség, az emberiség elvesztette Isten dicsőségét. Olyannyira, hogy teljes vakságban botorkál, ebben a vakvilágban. Lámpásokat gyújt magának, de mégis azt látja, hogy nincs semmi ami tökéletes lenne ebben a világban. Sem magunkban főleg másokban nem fedezzük fel a tökéletest. 

 Akkor hogyan lehet az, hogy Isten mégis tökéletesnek látja a megszentelt embert és nem a feltámadás után, hanem itt és most, a bűnös testben járókat.

 Az Atya aki soha nem hagyta el az embert a saját tulajdonát, akkor sem amikor a feszületre volt felszögelve Krisztus a Megváltó Isten szerepében. Az isteni szeretet fejeződik ki a Krisztus szenvedésében, de nem a testi hanem a lelki szenvedésében. Ez oly érthetetlen a büszke ember számára, hogy butaságnak véli, sehogy nem tudja azt elfogadni, hogy Jézus szerette az ellenségeit is, "Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23, 34).

 Ez a tökéletesség jellemzi istent. De az embert nem.

 Isten, Krisztus szenvedése és vérével hintett megszentelése által látja tökéletesnek azokat akiket elhívott megszentelt és üdvözített, ezt mindent a tökéletes Krisztus áldozati vére által tette lehetővé. Isten az ilyen embert tökéletesnek látja, mert ha nem így lenne, egy teremtés sem férne a közelébe. Éspedig ez megvan írva "Mert Is­ten va­la­mennyi ígé­re­te őben­ne lett igen­né, és őben­ne lett ámen­né az Is­ten di­cső­sé­gé­re mi­ál­ta­lunk. Is­ten az, aki min­ket ve­le­tek együtt Krisz­tus­ban meg­erő­sít és fel­ken. Ő pe­csé­telt el min­ket, és a Lé­lek zá­lo­gát adta szí­vünk­be. (2Kor 1, 20-21).

"Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint. (Róm 8, 1-3). 

 Aki Krisztusban van az mind tökéletes Isten szemében és ez nem a mi akaratunk vagy eredményünk, hanem a szerető Isten akarata tette mindazokat tökéletessé akik a Szellem szerint gondolkodnak és járnak. Attól függetlenül, hogy testünkben nem mindig vagyunk a magaslatokon. De Isten előtt ez állandó állapot, mert már most fel vannak helyezve azok akik Krisztus szenvedése és vére által megszentelődtek a mennyben való alkalmasságra Isten színe előtt.

"Mert ez volt mél­tó ah­hoz, aki­ért van a min­den­ség, és aki ál­tal lett a min­den­ség, hogy üd­vös­sé­gük fe­je­del­mét, aki sok fiat ve­zet di­cső­ség­re, szen­ve­dé­sek ál­tal te­gye tö­ké­le­tes­sé. Mert a meg­szen­te­lő és a meg­szen­tel­tek mind egy­től szár­maz­nak, ezért nem szé­gyel­li őket test­vé­re­i­nek ne­vez­ni, ami­kor így szól: Hir­de­tem ne­ve­det test­vé­re­im­nek, a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben di­csér­lek té­ged". (Zsid 2, 10-11)

Parancsolj Uram!

 Parancsolj Uram!

"Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen." (Mt 14, 28)

 Ezt a rövid részt kiragadtam a teljes szövegből, abból a megtörtént eseményből amiről most szó lesz, csakis azért, hogy tömören erre összpontosítsuk a gondolatainkat. Van egy régebbi írásom erről, itt található meg, https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2021/08/27/uram_tarts_meg_engem 

  Amikor meglátták az Urat járni a tengeren a tanítványok, félni kezdtek. Hiszen ki nem félne ha meglátna valakit olyan módon ami ellentmond a természet törvényének. Nem ismerték meg Jézust és Péter ki is mondja "HA te vagy". Azonnal bizonyságot kérve Jézustól, hogy ha ő az akkor parancsold meg nekem, hogy elmenjek hozzád a vízen. Ebben az egy mondatban kiderül Péter lelkiállapota. 

 Először az a hite nyilvánult meg, hogy Jézus az Úr akinek minden lehetséges. Másodszor az, hogy amit akart azt nem azért akarta mert ő is ennek a csodának az élvezője akart lenni. Nem magát a jelenséget szerette, hanem az Úrat akihez menni akart. Harmadszor az, hogy kész volt elhagyni azt az egyetlen aránylag biztos helyet amibe remélhetett biztonságot a háborgó tengeren. Ez volt a hajó amiben eveztek a tanítványok. De Péter kész volt elhagyni azt a fizikai támaszt, a szíve vágya és hite is megvolt, hogy az Úrhoz menjen. De figyeljük meg, hogy mit és hogyan mond, ez az ami feltárja ragaszkodását ahhoz a személyhez aki nem csak Mestere hanem az Ura. Ezért mondja ki, PARANCSOLJ, hogy hozzád mehessek a vízen.

Ez nem egy megszokott helyzet, mert le kellett győzni a fizikai törvényeket, amit egy ember nem tud megtenni. Ez egy olyan akadály amit csakis a hittel lehet áthidalni az Úr fennhatósága által, de nem maga a tény, hogy járni tudjon a vizen, hanem a cél, hogy az Úrhoz mehessen. Péter egy egyszerű halász aki jól ismerte a tengert és annak veszélyeit, de itt semmi sem gátolhatta meg, hogy az Úrhoz menjen. Ez ránk is vonatkozik, hogy ha a szívünk az Urat szereti és kíván közelebb lenni hozzá, akkor legyünk készek kilépni a komfortzónánkból, ami esetleg biztonságot adott a világ veszélyei közepette. Ez nem csak az otthon melegét jelenti a biztos családi légkört az egzisztenciális biztonságot, hanem mindent amiben hisszük, hogy életünk támpontja lehet. 

 Bizony itt ez nem azt jelenti, hogy gyere Uram a házamba a gyülekezetünkbe, a hajónkba, hanem parancsolj, hogy kész vagyok mindent hátrahagyni és kilépni a testvériség környezetéből a háborgó világba, hogy hozzád közelítsek emberi támaszt elhagyva, csakis a te parancsod és fennhatóságod alatt járjak, legyőzve minden akadályt ami elválaszthat az Úr közelségétől. A cél több mint nemes, ez egy magas felhajtóerő amit csak is az Úr engedhet meg. Itt nem a megtérésről van szó, hanem a teljes átadásunkról az Úrnak hit által, a teljes bizalom ami ha meginog a megpróbáltatások során, elveszíti erejét. Nem tart meg a vizen. Aki erre az útra vágyik annak tudatában kell lennie, hogy az Úr nélkűl az Ő engedélye nélkül ki se teheti a lábát a biztonságot nyújtó komfortzónából, ugyanis azonnal elborítják a háborgó tenger habjai. Ha nem kap engedélyt az Úrtól, a mély vizek nem tartják fenn az ilyen embert, mert nem az Úr akaratát teljesíti. De ha minden összhangban van, akkor csak egy rövid parancs hangzik el az Úrtól." Ő pe­dig azt mond­ta: Jöjj! Erre Pé­ter ki­szállt a ha­jó­ból, és a ví­zen jár­va Jé­zus felé tar­tott". (Mt 14)

 Ezt a parancsot kell meghallania annak aki az Úrhoz akar menni, aki nem mondja, hogy ne gyere, hanem "Jöjj". De csak annak válaszol akiben megvan a hit, csakis annak ad engedélyt, hogy nem természetes úton közeledjen hozzá, hanem teljes hit által nem véve számba a veszélyek lehetőségét, ha kell élő áldozattá válni Krisztusért.

A hit és hűség.

 "Te hi­szed, hogy egy az Is­ten. Jól te­szed. Az ör­dö­gök is hi­szik, és ret­teg­nek. Aka­rod-e pe­dig tud­ni, te hi­á­ba­va­ló em­ber, hogy a hit cse­le­ke­de­tek nél­kül hasz­na­ve­he­tet­len? Ábra­hám, a mi atyánk, nem cse­le­ke­de­tek­ből iga­zult meg, ami­kor fiát, Izsá­kot fel­vit­te az ol­tár­ra? Lá­tod, hogy hite együtt mun­kál­ko­dott a cse­le­ke­de­te­i­vel, és a cse­le­ke­de­tek­ből lett tel­jes­sé a hit. (Jak 2, 19-21)

 A hit és hűséges engedelmesség. 

A megigazulást eredményezi a hitben járás, a hűséges Isten akaratának feltétel nélküli engedelmessége. A hit ha nem cselekszik akkor halott. Ahogy a fentiekben Jákób kijelenti, hogy az ördög is hiszi, hogy Isten csak egy van. Nem csak hiszi hanem tudja is, de az ördög cselekedetei azt bizonyítják, hogy nem birtokolja Isten szellemét se Ábrahám magját. Aki bűnt követ el, tehát azaz ördögtől való attól függetlenül, hogy szája bizonyságot hírdet, hogy Isten egy, de az is, hogy egy az Isten három személyben, ez a hazugság a köbön. Minden hitbéli cselekedet az igazságból kiinduló szeretet. Minden cselekedetnek a szeretet az alapja, nem úgy mint az ördög cselekedetei aki emberölő volt kezdettől fogva. 

" Mert ez az az üze­net, ame­lyet kez­det­től fog­va hal­lot­ta­tok, hogy sze­res­sük egy­mást. Nem úgy, mint Kain, aki a go­nosz­tól volt, és meg­gyil­kol­ta a test­vé­rét. És mi­ért gyil­kol­ta meg? Mi­vel az ő cse­le­ke­de­tei go­no­szok vol­tak, a test­vé­re cse­le­ke­de­tei pe­dig iga­zak. Ne cso­dál­koz­za­tok, test­vé­re­im, ha gyű­löl ti­te­ket a vi­lág. Mi tud­juk, hogy át­men­tünk a ha­lál­ból az élet­be, mert sze­ret­jük a test­vé­re­in­ket. Aki nem sze­ret, a ha­lál­ban ma­rad.

Aki gyű­lö­li a test­vé­rét, az em­ber­gyil­kos, és tud­já­tok, hogy egy em­ber­gyil­kos­nak sincs örök éle­te őben­ne. (1Jn 3, 11-14).

 Embert ölni nem csak fizikai értelemben lehet, hanem szavak által, ideológiák és hamis nézetek arrogáns dinamikájával a meggyőződés művészetével. Az egoista ember keresi a saját dicsőségét, nyereségét és önkényes felhatalmazást. Büszke arra, hogy megteremtett valami hallhatatlant, letette alapköveit egy olyan elméletnek, ami maradandóvá lett és követőkre talált. De mégis az a leggyilkosabb tevékenysége, ha ezt Isten nevében teszi, és hiszi, hogy Isten kedvébe járt el. Ezt gondolta a sátán is amikor Krisztust a feszületre szegezte. Hiszen sátán ismeri a Szentírást jobban mi többek között. És mégis ha elolvassuk az 1 János 3. fejezetet, sokat tudunk meg mindezekről.

 Káin is áldozatot mutatott be Istennek, de az áldozata nem a hit terméke, hanem a saját munkája elképzelése szerint. Nem ismerte Istent, Ábel pedig aki olyan áldozatot hozott Isten arca elé, ami megmutatta a hitét, hogy a hit láthatóvá legyen Isten előtt, nem a saját elgondolása szerint, hanem hitte, hogy véráldozat nélkül nincs bűnbocsánat. Így láthatjuk, hogy a mag ami elvolt szórva Ádám magvából az egyik Istentől van a másik az ördögtől. Így van megosztva ez a világ, két táborba tömörítve. De aki Istent szereti az szereti a testvérét is, és soha akarva nem tesz benne kárt se szóval se cselekedetekkel.

Az Úr imája.

 Az Úr imája.

(János evangéliuma 17. rész)

"Eze­ket mond­ta Jé­zus, majd föl­te­kin­tett az égre, és így szólt: Atyám, el­jött az óra, di­cső­ítsd meg a te Fi­a­dat, hogy a te Fiad is di­cső­ít­sen té­ged, amint ha­tal­mat ad­tál neki min­den em­be­ren, hogy örök éle­tet ad­jon mind­azok­nak, aki­ket neki ad­tál.

Az pe­dig az örök élet, hogy meg­is­mer­je­nek té­ged, az egye­dül igaz Is­tent és akit el­küld­tél, a Jé­zus Krisz­tust." 

  Jézus Krisztus imája az Atyához a legszebb és talán a legfontosabb számunkra, mert benne foglaltatik minden amit Krisztusban megismerhetünk. Soha senki azelőtt nem mondhatta Istent atyjának. 

Közelget Krisztus halála a golgotán a kálvária hegyén ahol az Atya megdicsőiti a Fiút, ezzel megdicsőült Isten, Krisztus a megváltó Messiás meghalt bűneinkért, ezzel is kifejezte Isten szeretetét minden ember iránt. Ott nyilvánult meg teljes mértékben az önfeláldozás tökéletes műve. A legtökéletesebb szeretet nyilvánult meg halála által. Lehet e ettől többet adni? Isten aki elküldte a Fiút erre a bűntől átitatott földre, hogy megmentse a menthetőt, nevet adott neki, hogy minden ami csak a teremtett világban van, az Ő tulajdona legyen. Krisztus neve alá gyűjtötte a dicsőség fiait, hogy általuk is megdicsőüljön az Atya. Ez a név dicsőíti az Atyát azok által akiknek megnyitotta ismeretét, elsősorban a tanítványainak, és mindazoknak akik általuk megismerték az Atyát.  

"Én di­cső­í­tet­te­lek té­ged e föl­dön, el­vé­gez­tem a mun­kát, ame­lyet rám bíz­tál, hogy vé­gez­zek. Atyám, most te di­cső­íts meg en­gem, te ma­gad­nál az­zal a di­cső­ség­gel, amely már a vi­lág lét­ele előtt az enyém volt te­ná­lad". 

 A Fiú a teremtés előtt mindig is létezet, mert az Ige Istennél volt, és az Ige az Isten. 

" Kez­det­ben volt az Ige, és az Ige Is­ten­nél volt, és Is­ten volt az Ige. Ő kez­det­ben Is­ten­nél volt. Min­den ál­ta­la lett, és nél­kü­le sem­mi sem lett, ami lét­re­jött". (Jn 1, 1-2). 

Jézus ( Joshua) eljövetele ebbe az általa teremtett világba, talán a legrejtélyesebb dolog mindenki számára. Ezen sokat filozofálnak az emberek, ki-ki milyen színvonalon, de egyet azért be kell ismernünk, hogy Isten Szellem és soha senki őt nem látta, nem is láthatja ma sem. Isten Szellem, de a mély bölcsessége által amit ember nem tud átfogni mert megfoghatatlan, megjelenik Ember formájában, hogy megdicsőüljön a teremtményei előtt, úgy az emberek és az angyalok előtt. "Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt". (Jn 1, 18).

 A kijelentés célja, hogy az alacsonyrendű teremtés is lássa Isten határtalan szeretetét és bölcsességét Isten Fia által, oly annyira, hogy kézzel fogható lett, tapintható azok számára akiket kiválasztott még a világ teremtése előtt. " Ami kez­det­től fog­va volt, amit hal­lot­tunk, amit sze­münk­kel lát­tunk, amit szem­lél­tünk és ke­zünk­kel érin­tet­tünk az élet­nek igé­jé­ről – az élet meg­je­lent, lát­tuk, ta­nú­bi­zony­sá­got te­szünk róla, és hir­det­jük nek­tek az örök éle­tet, amely az Atyá­nál volt, és meg­je­lent ne­künk –, amit hal­lot­tunk és lát­tunk, hir­det­jük nek­tek, hogy nek­tek is kö­zös­sé­ge­tek le­gyen ve­lünk, és­pe­dig a mi kö­zös­sé­günk az Atyá­val és az ő Fi­á­val, Jé­zus Krisz­tus­sal. És eze­ket azért ír­juk nek­tek, hogy örö­münk tel­jes le­gyen". (1Jn 1, 1-3)

 Az apostolok erre voltak kiválasztva, és csak azok lehettek apostolok akik testben látták és tapinthatták kezükkel, akikre rábízta az Úr az egyház építését. Pál apostol nem volt közöttük, és nem volt az egyike a tizenkettőnek. Pál apostol megkapta ezt az apostoli elhivatást a már feltámadt Krisztustól, akivel találkozott a damaszkuszi úton, a megdicsőült és feltámadt Úr Jézus megjelent neki mint dicsőséges Isten, akinek látásától meg is vakult egy időre.

"Ki­je­len­tet­tem a te ne­ve­det az em­be­rek­nek, aki­ket a vi­lág­ból ne­kem ad­tál. A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták.

Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem".

 Ezek a szavak a tanítványokról szólnak, hiszen ez a közbenjáró ima, szükséges volt, hiszen közelget az idő mikor magukra maradnak egy ideig a tanítványok, mert oda nem mehettek ahová Jézus ment, ugyanis eljött a megváltás órája, amit csak Ő tehetett meg. Az elveszett juhait jött megkeresni és összegyűjteni egy karámba, úgy zsidót és görögöt, vagyis pogányokat, mert az Atya aki vonzza mindazokat akik a világban tőle tanultak, mind Krisztushoz mennek.   

"Én ér­tük kö­nyör­gök, nem a vi­lá­gért kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért, aki­ket ne­kem ad­tál, mert a ti­e­id. Az enyé­im mind a ti­e­id, és a ti­e­id az enyé­im, és meg­di­cső­ít­te­tem őben­nük".

 Istent a Fiú dicsőítette meg és dicsőíti a mai napig és mindörökké az Atyát, ez a mérhetetlen kegyelem és felfoghatatlan csoda, amit az Atya Úr Isten még a teremtés előtt időtlen időkben elhatározott. Belehelyezte önmagát a bűnös test képében az időbe amit maga teremtett. Az Ige testté vált, és egy olyan dimenzióban jelent meg ami tervei szerint arra szolgált, hogy halálával legyőzze a halált és feltámadjon a halálból Istent megdicsőitve, ezzel legyőzte a sátánt a bűnt eltörölte és kiválosztatjait akiket dicsősége fiainak nevez, kiemelje ebből a bűntől fertőzött világból a mennyeknek országába és már most felültette oda ahol Ő van. De nem csak őket, hanem azokat is akik hisznek a Szent Szellem által írott evangélium szavainak.

"Én már nem va­gyok töb­bé a vi­lág­ban, de ők a vi­lág­ban van­nak, én pe­dig te­hoz­zád me­gyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te ne­ved­ben, aki­ket ne­kem ad­tál, hogy egyek le­gye­nek, mint mi!"

 A világ egy veszélyekkel teli közeg. A világ oly annyira veszedelmes, hogy még a kiválasztottak az örök élet örökösei sincsenek biztonságban. A sátán mint ordító oroszlán akarja szétmarcangolni azt az egységet amit Krisztus a neve alatt hozott létre. Persze, hogy ravaszsága felülmúlja minden ember ismeretét és józan eszét. Ne bízzuk el magunkat, hogy mi már meg tudjuk védeni önmagunkat. Már ez is nagy tévedés és a sátán ravasz sugallata, hogy az ember képes megállni a sátán elleni kísértésnek. Ha ez így lenne, az Úr nem kérte volna az Atyát arra, hogy őrizze meg őket ebben a világban. 

"Amíg ve­lük vol­tam, meg­őriz­tem őket a te ne­ved­ben, ame­lyet ne­kem ad­tál; meg­tar­tot­tam őket, és sen­ki sem ve­szett el kö­zü­lük, csak a ve­sze­de­lem fia, hogy az Írás be­tel­je­sül­jön.

Most pe­dig hoz­zád me­gyek, de eze­ket el­mon­dom még a vi­lág­ban, hogy tel­jes le­gyen ben­nük az örö­möm.

A te igé­det ne­kik ad­tam, és a vi­lág gyű­löl­te őket, mi­vel­hogy nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok.

Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól.

Nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok."

 Az Isten Fiában hívők akiket az Atya Krisztusához az Ő Fiához vezet, azok nem e világból valók. Ez egy kijelentés, hiszen Isten még a fizikai világ teremtése előtt létezet örökké, nem volt se kezdete se végzete sincs. A Fiúban vagyis ahogy többször Lukács evangéliumában olvassuk Ember fia az aki a kezdet és a végzet, Alfa és Omega a mindenható Isten egy korlátolt időben nyilvánult meg azért, hogy a világba jött atyafiait egy egységbe tömörítse Krisztus testébe, hogy egy elkülönült egységet alkosson ebben az ellenséges világban. Ez Istenven zárt titok volt a teremtés kezdete óta, erről az egységről a zsidó próféták nem beszéltek, de visszamenőleg a Szent Szellem az Isten gyülekezetében megnyitott ami erre halványan utalt. Ezt az egységet senki nem tudja megrontani, csakis fizikai értelemben, rátörhet az életükre a sátán ahogy azt Krisztussal tette, de szellemét nem olthatja ki senki, az örök Isten tulajdona és őrizve van a mennyekben a Krisztusban aki ott elfoglalta az Atya jobbját. Ez az egység most már nagyon gyengén látható, de érezhető, mert Isten Szent Szelleme a Gyülekezetben van és általa van kijelentve az Isten dicső neve, akikben megdicsőült Krisztus az Isten Fia, az örök Isten, a Gyülekezet, Isten egyháza az aki ebben a kegyelmi időszakban Isten jobb keze itt a földön, mert ez a Krisztus teste, aki a fővel van kapcsolatban, neki engedelmes.

"Szen­teld meg őket az igaz­ság­gal: a te igéd igaz­ság.

Úgy, amint te el­küld­tél en­gem a vi­lág­ba, én is el­küld­tem őket a vi­lág­ba. Én oda­szen­te­lem ma­ga­mat ér­tük, hogy ők is meg­szen­tel­tek­ké le­gye­nek az igaz­ság­ban."

 Jézus fohászkodik az Atyának, nem azért mert nem Ő lett volna a megtestesült Isten, hanem ezzel is kifejezze a világ előtt, hogy egy az Isten úgy a mennyben ahogy a földön is. De ezt a bölcsességet nem mindenki birtokolhatja, ugyanis a választottak, akiket a Úr kiválasztott, az megéli a bűnbánatot a megtérést a bűnbocsánatot és a megszentelt igaz hite által, ami csaki Isten igazságán alapul és az ujjászületést tapasztalja, amivel nem dicsekszik, nem bizonygatja mások előtt, mert önmagában megvan a bizonyítéka, hogy most már kihez tartozik. Nem az újjászületésünket hirdetjük, hanem magát a Krisztust, a többi Isten dolga.

"De nem­csak ér­tük kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért is, akik majd az ő be­szé­dük­re hisz­nek ben­nem,

hogy mind­nyá­jan egyek le­gye­nek, Atyám, mint te én­ben­nem, és én te­ben­ned, ők pe­dig mi­ben­nünk, hogy el­higgye a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem".

 A világ nem hiszi el, hogy Krisztus Istentől jött. Ez a kijelentés nem arról szól, hogy a világ elhiszi, hanem tanúbizonyságot tesz amit mi megváltott és megszentelt Krisztus vére által és igazságának hordozói hirdetünk a világ felé. A Jelenések könyvében leírt Krisztus bizonyságtétele ezt fejezi ki, hogy a világ hitetlen, ítélet alatt van. De ez nem jelenti azt, hogy Krisztus és az Atya gyermekei tétlenkedjenek, mert minden emberhez el kell, hogy jusson ez a tanúbizonyság, hogy Krisztus Istentől küldött Messiás. A világnak meg kell ismerni ha nem is hisz Krisztus áldozati művében, mert a kereszt egyeseknek üdvösség másoknak kárhozat mert nem hisz Isten Fiában és ne legyen egy teremtmény se aki nem hallott volna róla.

"Én azt a di­cső­sé­get, ame­lyet ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, hogy egyek le­gye­nek, amint mi egyek va­gyunk: Én őben­nük, és te én­ben­nem, hogy tö­ké­le­te­sen eggyé le­gye­nek, és hogy meg­is­mer­je a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem, és úgy sze­ret­ted őket, amint en­gem sze­ret­tél.

Atyám, azt aka­rom, hogy aki­ket ne­kem ad­tál, azok is ve­lem le­gye­nek ott, ahol én va­gyok, hogy meg­lát­has­sák az én di­cső­sé­ge­met, ame­lyet ne­kem ad­tál, mert sze­ret­tél en­gem már e vi­lág te­rem­té­se előtt.

Igaz­sá­gos Atyám! A vi­lág nem is­mert té­ged, de én is­mer­te­lek té­ged, és ők is fel­is­mer­ték, hogy te küld­tél en­gem.

És meg­is­mer­tet­tem ve­lük a te ne­ve­det, és ez­után is meg­is­mer­te­tem, hogy az a sze­re­tet le­gyen ben­nük, amellyel en­gem sze­ret­tél, és én is ben­nük le­gyek. (Jn 17, 1-10)

 Senki sem mondhatja Krisztust urának, csak a Szent Szellem által, akik hiába veszik Isten nevét ajkukra azok nem kedvesek Isten előtt, se atyának se nevezzetek senkit mert Atya csak egy van a megváltó Krisztus.  

"És ha Atyá­nak hív­já­tok őt, aki sze­mély­vá­lo­ga­tás nél­kül ítél min­den­kit cse­le­ke­de­tei sze­rint, fé­le­lem­mel él­jé­tek jö­ve­vény­sé­ge­tek ide­jét, tud­va, hogy nem ve­szen­dő hol­min, ezüs­tön vagy ara­nyon vál­tat­ta­tok meg atyá­i­tok­tól örö­költ hi­á­ba­va­ló éle­te­tek­ből, ha­nem Krisz­tus­nak, a hi­bát­lan és szep­lő­te­len bá­rány­nak a drá­ga vé­rén. Ő ugyan a vi­lág te­rem­té­se előtt ki lett vá­laszt­va, de az idők vé­gén je­lent meg ér­te­tek, akik ál­ta­la hisz­tek Is­ten­ben, aki fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lot­tak kö­zül, és di­cső­sé­get adott neki, hogy hi­te­tek Is­ten­be ve­tett re­mény­ség is le­gyen.

Az igaz­ság irán­ti en­ge­del­mes­ség­ben tisz­tít­sá­tok meg éle­te­te­ket kép­mu­ta­tás nél­kü­li test­vé­ri sze­re­tet­re a Lé­lek ál­tal, és egy­mást tisz­ta szív­ből, ki­tar­tó­an sze­res­sé­tek", (1Pt 1, 17-21)

Книга Руфь 4 гл. (Толкование У. Келли)

Книга Руфь 4 гл. 

(Толкование У. Келли)

“Вооз вышел к воротам и сидел там. И вот, идет мимо родственник, о котором говорил Вооз. И сказал ему (Вооз): зайди сюда и сядь здесь. Тот зашёл и сел”. Нет более прекрасной картины в Библии, отражающей простые сельские обычаи, свойственные ветхозаветным израильтянам; и здесь нам опять открывается их образ жизни в те времена. Хоть книга Руфи невелика по объёму, но она открывает нам довольно много всего. “ (Вооз) взял десять человек из старейшин города и сказал: сядьте здесь. И они сели. И сказал (Вооз) родственнику: Ноеминь, возвратившаяся с полей Моавитских, продаёт часть поля, принадлежащую брату нашему Елимелеху; я решил довести до ушей твоих и сказать: купи при сидящих здесь и при старейшинах народа моего; если хочешь выкупить, выкупай; а если не хочешь выкупить, скажи мне, и я буду знать; ибо кроме тебя некому выкупить, а по тебе я. Тот сказал: я выкупаю”. Вслед за этим Вооз сообщает ему условие выкупа этой части поля. “Вооз сказал: когда ты купишь поле у Ноемини, то должен купить и у Руфи Моавитянки, жены умершего, и должен взять её в замужество, чтобы восстановить имя умершего в уделе его”. Это совершенно меняло дело, хотя в намерении Бога относительно этого закона нельзя было сомневаться. И родственник сразу же выходит из дела, принося свои извинения: “Не могу я взять её себе, чтобы не расстроить своего удела; прими её ты, ибо я не могу принять”.

“Как закон, ослабленный плотью, был бессилен, то Бог послал Сына Своего в подобии плоти греховной в жертву за грех и осудил грех во плоти”. Закон терпит неудачу не потому, что он плох сам по себе, ибо он хорош, но потому, что плох человек - первый человек плох при всех его возможностях, именно это и показано в образе упомянутого родственника. Он не имеет возможности восстановить имя умершего; это как бы намёк на то, что Израиль не способен получить своё благословение согласно той божественной цели, которая связана с законом и первым человеком.

Несомненно, речь идёт о близком родственнике; ибо первым является тот, кто близок по плоти, а после него тот, кто близок духовно. Все, что от плоти, должно пройти испытание; и самым близким оказывается тот, кто искренне и честно подготавливает почву для проявления не только божественной милости, но и силы. И действительно, об этом говорит само имя “Вооз”. В нем была сила.

Поэтому, несомненно, Вооз олицетворяет Христа, но, я предполагаю, не столько Христа, явившегося для того, чтобы искупить вину человека - первого человека, но Христа, воскресшего из мёртвых властью Бога и принёсшего славу своему Отцу после того, как все нравственные проблемы были решены. Тогда покинутый остаток иудеев и будет возвращён назад в благодати, и наследие в любом случае принесёт пользу благодаря родственнику - Искупителю. Короче говоря, Вооз символизирует Христа воскресшего, словно сосуд силы, чтобы принести плод для Бога там, где уже были смерть, крушение, неприятие и полное запустение, как мы уже видели на примере жизни Елимелеха (Бога-царя), который имел прекрасную цель относительно Ноемини. Он умер, а Ноеминь изменилась и превратилась из приятной в горькую, и все надежды её рухнули со смертью её сыновей далеко от земли Бога, и было так до тех пор, пока она не услышала добрую весть о том, что Бог явил милость Израилю, и не вернулась, и овдовевшая Руфь соединилась с тем, кто являет собой силу (Вооз), и царское родословие проявилось в должное время. Вооз олицетворяет Христа воскресшего, явившего милость роду Давида.

Таким образом, как мне кажется, суть всего этого представляется очень даже ясно: мы видим здесь Искупителя, но искупающего скорее силой, чем кровью; это - родственник-искупитель. Таким был Вооз, и таковым будет Христос для Израиля. Ныне таким путём мы узнаем Христа, ибо, как выразительно говорит апостол Павел во 2-м послании Коринфянам (гл. 5), “потому отныне мы никого не знаем по плоти; если же и знали Христа по плоти, то

ныне уже не знаем”. Для нас все это есть совсем новая тварь и новый круг отношений; не только грех, но и все старое ушло, и все сделалось новым. Израиль не будет призван увидеть эту перемену столь полной и великой, какой она, несомненно, явится. Но Он близок им и будет признан ими, однако, иным путём, чем нами, вышедшими из язычников, которые, если можно так выразиться, состоят с ним в гораздо более близком родстве, поскольку собрание есть его тело. То, что открывается нам в Руфи, скорее всего имеет отношение к Израилю.

По правде говоря, Бог являет нам большую благодать, поскольку мы не имеем таких притязаний и не связаны с Израилем. Мы никоим образом не можем уповать на родство с Иисусом. Не думайте, что от этого мы что-то теряем. Сыны Израиля были связаны с ним плотью и кровью, и Он таким же образом был связан с ними; но вспомните о том, как эта истина излагается для отпрысков Авраама в послании Евреям. Очень вероятно, что она адресована еврейским христианам, хотя, несомненно, общая истина имеет отношение и ко всем другим.

Но пусть никто не думает, будто из этого следует, что к нам не относится все это благословение, открывшееся в данном послании, ибо я уверен, что оно в достаточной степени относится и к нам, что очень ценно для нас. И действительно, я не желал бы быть заодно с теми, кто так увлечён своими причудами, что позволяет себе сомневаться в том, что и мы имеем живую часть в этой книге Писания, как и во всех остальных. Подобные теоретические рассуждения заслуживают резкого осуждения, поскольку это очень опасно для всех; и чем больше мы ценим ту милость, которая возвратила нам истину во всей её определённости, истину, прославляющую Господа и вверяющую нам Слово и Дух Бога в эти мрачные времена беззакония, тем в большей мере мы склонны порицать все эти несерьёзные разговоры относительно Писания, притупляющие восприятие душой его истинный смысл. И здесь не имеет значения личность подобных теоретиков, ибо это люди, позволяющие себе восставать против бесценного Слова Бога.

Категорично утверждая это, я тем не менее полагаю, что к сказанному выше имеет особое отношение послание Евреям, и именно потому, замечу, мы слышим там такую фразу о детях: “Вот Я и дети, которых дал Мне Бог”. Была родственная связь между Израилем и Господом Иисусом, хотя она полностью утрачена ими при его распятии. Но затем вступилась благодать, и мы видим также и их взятыми туда, где мы, язычники, будем в равной с ними мере приняты на новом основании воскресения. Именно таким образом смысл этого и сходных с ним отрывков Писания разъясняется Духом.

Не принижает ли это нас, которые некогда были внешними? Наша подлинная и надлежащая связь с Христом основана не на плоти, а на смерти и жизни в воскресении. Даже те, кто имел кровное родство с ним, в конце концов вынуждены будут принять то же самое положение. Все, имеющее отношение к плоти, в конечном итоге исчезает; поэтому было бы недостойным даже для верующего иудея обосновывать свою связь с Христом фактами, в которых недостаёт такой истины, какая в равной мере открылась нам и им. Я просто хочу заметить касательно термина “родственник-Искупитель”, что он исполнен красоты и смысла, когда речь идёт об Израиле, но, насколько мне известно, ни в одном из отрывков Писания вышеупомянутый термин не имеет ни малейшего отношения к нам, язычникам, которые безграничной божественной благодатью были введены в близость с Ним.

И вот перед нами оставшаяся часть данной истории. Человек, который не смог купить поле у Ноемини, должен был засвидетельствовать свою несостоятельность, что было чрезвычайно важно. “Прежде такой был обычай у Израиля при выкупе и при мене для подтверждения какого-либо дела: один снимал сапог свой и давал другому, и это было свидетельством у Израиля. И сказал тот родственник Воозу: купи себе. И снял сапог свой. И сказал Вооз старейшинам и всему народу: вы теперь свидетели тому, что я покупаю у Ноемини все Елимелехово и все Хилеоново и Махлоново; также и Руфь Моавитянку, жену Махлонову, беру себе в жену, чтоб оставить имя умершего в уделе его”. Итак, два признака указывают здесь на связь Бога с Израилем, а не с нами, ибо ясно, что там, где речь идёт о земле, имеется в виду и земной народ. Этот отрывок никоим образом не относится к собранию Бога. Несомненно, можно было бы использовать этот образ; и я совсем не говорю о том, что вы не должны использовать эту духовную истину поодиночке или сообща, если вам это угодно, только она требует осторожного обращения; если же обращаться с ней грубо, это может привести к поражению. Я уверяю вас, что встречаются и такие, которые готовы трактовать образ Руфи-моавитянки так, словно все духовное благословение в истинах, изложенных в данной книге, касается непосредственно христианина или собрания Бога. Но трактуя этот образ, как это и бывает, так приблизительно и неясно, без разбору относя его то к иудеям, то к язычникам, мы, по моему убеждению, заблуждаемся, а это,

как известно, чревато вредными последствиями, так как ясная роль христианина и собрания таким образом затемняется, или, лучше сказать, те, кто проповедует это, сами никогда не знали, в чем же заключается эта роль.

В книге Руфи земля и вдова неотделимы друг от друга; и Вооз самым торжественным образом берёт себе и землю, и вдову, как поступит и Господь в другое время. “И сказал весь народ, который при воротах, и старейшины: мы свидетели; да соделает Господь жену, входящую в дом твой, как Рахиль и как Лию, которые обе устроили дом Израилев”.

В конце главы говорится, что “взял Вооз Руфь, и она сделалась его женою”. И у них родился сын. “И говорили женщины Ноемини: благословен Господь, что Он не оставил тебя ныне без наследника! И да будет славно имя его в Израиле!” Как было бы прекрасно, если бы дела, наконец, приняли такой оборот в любом доме Израиля! Если и была женщина, чьё положение было не только бедственным, но и безнадёжным, это была Ноеминь, как она сама призналась. Она потому и обратилась к Орфе и Руфи, что считала (говоря человеческим языком) своё спасение невозможным и не надеялась, что имя умершего останется в его уделе. Но слово “невозможно” никогда нельзя соотносить с именем Бога, ибо Он действительно никогда не солжёт и не поступит недостойно себя. Хорошо, что мы чувствуем свою несостоятельность и свою слабость, но было бы недопустимо ограничивать его возможности. Несомненно, справедливо то, что мы явно были унижены, и это может обернуться пользой через благодать; так произошло и с Ноеминью. Но какой радостью теперь наполнилось сердце престарелой свекрови, некогда заброшенной и одинокой, когда она взяла в руки дитя Руфи, пусть даже моавитянки (ибо все это теперь растворилось в её муже Воозе), и женщины сказали ей: “Он будет тебе отрадою и питателем в старости твоей, ибо его родила сноха твоя, которая любит тебя, которая для тебя лучше семи сыновей. И взяла Ноеминь дитя сие, и носила его в объятиях своих, и была ему нянькою. Соседки нарекли ему имя и говорили: “у Ноемини родился сын”, и нарекли ему имя: Овид. Он отец Иессея, отца Давидова”!

А разве не так будет, возлюбленные братья, в тот светлый день, когда явится Господь Иисус и возьмёт давно овдовевший Израиль и когда всякий позор и всякий порок, как смерть и печаль, навсегда исчезнут? Тогда великое деяние божественной благодати изольётся потоком не только по прежним каналам, чтобы до краёв и через край наполнить их милостью, но также познание славы Господа заполнит всю землю подобно тому, как воды наполняют море. Именно то, что мы познаем, явится результатом вступления Христа в свой удел, истинного наследника всего.

Как говорили и чувствовали эти женщины, произойдёт все это по милости Бога. Долгожданное семя обетования - Мессия - будет для Израиля “сыном, рождённым у Ноемини”. Он родится на новом основании благодати, поскольку родит его та, что не имела права на обетование. “Ибо младенец родился нам - Сын дан нам; владычество на раменах Его, и нарекут имя Ему: Чудный, Советник, Бог крепкий, Отец вечности, Князь мира. Умножению владычества Его и мира нет предела на престоле Давида и в царстве его, чтобы Ему утвердить его и укрепить его судом и правдою отныне и до века. Ревность Господа Саваофа соделает это” (Ис. 9, 6. 7).

Давайте же возрадуемся тому, что Он открыл нам такую перспективу в отношении всей земли, а не просто израильтян и их страны. Когда мы взираем на мир сейчас, на сумасшествие и безрассудные страсти людей, когда мы слышим, как люди восхищаются тем, что в действительности является их позором, когда мы сталкиваемся с непокорностью Богу, которую демонстрируют гордо и нагло, словно похваляясь ею, тогда мы можем, пусть даже в малой степени, представить себе, какое избавление принесёт Иисус, когда возьмёт бразды правления. Теперь мы хорошо знаем, что лучшими людьми являются именно те, которые чувствуют свою слабость, и они могут вернее всех судить о том, что происходит на земле и вызывает скорби и бедствия, сопровождающиеся вздохами и стонами. Это не останется без последствия, как считают некоторые, и воля Господа такова, чтобы мы не уклонялись от признания нашей слабости, а чувствовали полное крушение здесь, на земле. Я убеждён, что когда все усилия тех людей, которые, переоценивая себя, полагаются на собственные возможности, ни к чему не приведут и попытки задержать поток зла только усилят его (даже при самых энергичных попытках обуздать зло), тогда молитвы, слезы, стоны, обращённые к Господу, достигнут его слуха и Господь славы ответит на них; и тогда сам Господь докажет, что только Он один способен заполнить пустоту этой земли, как только Он наполнит небеса ради восхваления и славы Бога Отца.

Так пусть же Господь, которого скоро будут славить и исповедовать на всей земле, даст нам возможность возрадоваться всему, что Он открыл нам в своём драгоценном Слове, и, сжалившись над всеми, позволит постичь каждую часть этого Слова ради его

имени! Так благословенны мы, будучи членами его тела, как его плоти, так и костей, что приличествует и нам получить от той любви, которую Он так щедро излил на Израиль! И если нам надлежит быть с Господом на небесах, то и у него есть особый объект своей любви; и кто должен быть этим объектом, как не народ, призванный им среди всех других народов, который, увы, соскользнул назад подобно стреле предательского лука. Но настанет день, и он подобно кающемуся грешнику вернётся назад, и уверует, и обретёт щедрую милость и искупление. Таким образом, горе и позор, какими бы горькими они ни были, забудутся в радости и славе тех, кто навсегда избавится от своих языческих наклонностей и принадлежностей, чтобы стать истинным и постоянным источником божественного благословения для всех племён земли до тех пор, пока эта земля будет существовать.

Ha azt mondjuk...

 

Ha azt mondjuk.

"Ez pe­dig az az üze­net, ame­lyet tőle hal­lot­tunk, és hir­de­tünk nek­tek, hogy Is­ten vi­lá­gos­ság, és nincs ben­ne sem­mi sö­tét­ség.

Ha azt mond­juk, hogy kö­zös­sé­günk van vele, és sö­tét­ség­ben já­runk, ha­zu­dunk, és nem az igaz­sá­got tesszük.

Ha pe­dig a vi­lá­gos­ság­ban já­runk, amint ő maga a vi­lá­gos­ság­ban van, ak­kor kö­zös­sé­günk van egy­más­sal, és Jé­zus­nak, az ő Fi­á­nak vére meg­tisz­tít min­ket min­den bűn­től.

Ha azt mond­juk, hogy nincs bű­nünk, ma­gun­kat csap­juk be, és nincs meg ben­nünk az igaz­ság.

Ha meg­vall­juk bű­ne­in­ket, ő hű és igaz, hogy meg­bo­csás­sa bű­ne­in­ket, és meg­tisz­tít­son min­ket min­den ha­mis­ság­tól.

Ha azt mond­juk, hogy nem vét­kez­tünk, az ő igé­je nincs meg ben­nünk, és ha­zug­gá tesszük őt". (1Jn 1, 5-9)

 Az ember születésétől fogva hamis és hazug. Ezt a szülők is láthatják még az ártatlan gyermekeikben, hogy tudnak néha füllenteni, vagy hazudni ha valami csintalanságot követnek el és nem akarják beismerni. Így növünk fel ebben a halálos sötétségben, tudatlanúl nem észlelve azt, hogy a világ és mi is nagy sötétségben van az Isteni fényességhez viszonyítva. 

 De HA ezt felismerjük és meglátjuk Isten világosságát akkor meglátjuk a bennünk lévő sötétséget is, de a világ mély sötétségét is. Nem is az a probléma, hogy tehetetlenek vagyunk tenni ellene, mert ha meglátjuk a mély sötétséget amit vágni lehet, de az a probléma, hogy látjuk és mégis benne maradunk. HA megismerjük Isten világosságát Krisztusban és azt mondjuk, hogy mi vagyunk a világosság fiai, vagyis Isten gyermekei és járásunk mégis a sötétségben botorkál, akkor hazugok vagyunk. Ezt jobb felismerni és beismerni, akkor leszünk megigazítva Isten által. Ez azt jelenti, amit oly gyakran idézünk, hogy kézen fogva vezet minket Jézus. 

 Akinek van okostelefonja az tudja, hogy a google követi merre járunk még ha nem is akarjuk ezt meglátni, a google akkor is tudja merre járunk ebben a világban. Mindinkább Isten aki mindenlátó és mindentudó. Meglehet téveszteni a googlot is de Istent nem. Tehát ebből kifolyólag HA azt mondjuk hogy közösségben vagyunk Istennel és sötétségben járunk akkor Isten azt mondja rólunk, hogy hazugok vagyunk. Egy hazug sem örökli a mennyek országát. Ez egy kemény és egyenes kijelentés Istentől. Egyetlen egy útja van ennek a szabadulásnak Isten hozzánk való kegyelme, mert a sötétségből önerővel nem tudunk kilábalni. Hogyan is tudnánk ha vaksötétben nem találjuk a kijáratot. Abba a sötétségbe nyúl bele Jézus aki  Isten Krisztusa, Felkentje, éppen ez a szerepe, hogy megragadja mindazokat akik keresik a menedéket. Kiragadja onnan és mint egy újjászülött csecsemőt kézen fogva vezeti ki a sötétségből, addig amíg alkalmas lesz járni az Isten akarata szerint. Ezt Isten kegyelme teszi nem a mi erőnk által. Az Ő ereje által tudunk a világosság felé haladni mert Isten a világosság és HA ezt meglátjuk és ránk ragyog akkor már mindent fel tudunk ismerni, ki az Isten és ki az ember.

 A bibliai ismeretek a tudás még nem hatalmaz fel minket, hogy azt mondjuk, hogy világosságban járunk, ehhez párosúlnia kell a Szent Szellem vezetésének. Ugyancsak azt kell mondanom, hogy Isten gyermekeit nem a tudás hanem Isten világossága vezeti az úton. Ez azt jelenti, hogy már nem én hanem Isten él bennem. 

 De ez azt is magába foglalja, hogy ismerjük bűnös mivoltunkat és nem bízhatunk meg magunkban többé. Csakis a fent idézet igeversek lehetnek meggyőzőek, hiszen világosan kifejezi az ember állapotát, hazugnak ítéli meg HA azt mondom de nem teszem meg.

 A bűnök elismerésével és beismerésével tesszük lehetővé Isten beavatkozását az életünkbe, habár már ez is azt jelenti, hogy Isten ujja hegye megérintette szívünket. Ez egy folyamatot indít el, hiszen aprólékosan nem ismerjük fel egyszerre melyik azok a bűnök amik gátolják járásunkat. De nem is ez Isten célja, hogy emlékezzünk vissza a már javíthatatlan bűneinkre. Ha ezt tennénk akkor egy boldogtalan emberek lennénk. Az Isten világossága megvilágítja bennünk  minden vétket és bűnös természetünket, de Isten kegyelme teszi azt, hogy Krisztus vére tisztára mossa mindazok bűnét akik hisznek benne, vagyis Isten a Krisztus vérének erejében hisznek. Ez egy olyan hit általi felismerés ami tökéletessé teszi a bűnös embert Krisztusban.

"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket". (Zsid 10, 14)

"Mert ez volt méltó ahhoz, akiért van a mindenség, és aki által lett a mindenség, hogy üdvösségük fejedelmét, aki sok fiat vezet dicsőségre, szenvedések által tegye tökéletessé." (Zsid 2, 10)

"Őt hirdetjük, intve minden embert és tanítva minden embert teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban". (Kol 1, 28)

Egyszer és mindenkorra.

 "Mi­vel a tör­vény­ben csak az el­jö­ven­dő jó ár­nyé­ka van meg, nem maga a dol­gok va­lós képe, ezért azok­kal az ál­do­za­tok­kal, ame­lye­ket év­ről évre szün­te­le­nül be­mu­tat­nak, so­ha­sem ké­pe­sek tö­ké­le­tes­ség­re jut­tat­ni az oda­já­ru­ló­kat. Kü­lön­ben meg­szűnt vol­na az ál­do­zás, hi­szen ha az ál­do­zó egy­szer meg­tisz­tult vol­na, töb­bé sem­mi bűn­tu­da­tot nem ér­zett vol­na. De azok év­ről évre a bű­nök­re em­lé­kez­tet­nek. Mert le­he­tet­len, hogy a bi­kák és ba­kok vére el­tö­röl­je a bű­nö­ket. Azért e vi­lág­ba jö­ve­te­le­kor így szól: Áldo­za­tot és aján­dé­kot nem akar­tál, de tes­tet al­kot­tál ne­kem, égő- és bű­nért való ál­do­za­tot nem ked­vel­tél. Ak­kor ezt mond­tam: Íme, itt va­gyok, a könyv­te­kercs­ben írva van ró­lam, hogy cse­le­ked­jem a te aka­ra­to­dat, Is­te­nem". (Zsid 10, 1-6)

"Ez­zel az aka­rat­tal va­gyunk meg­szen­tel­ve egy­szer s min­den­kor­ra, Jé­zus Krisz­tus tes­té­nek meg­ál­do­zá­sa ál­tal." (Zsid 10).

 Vannak keresztények akik lelki tusakodásban élnek folyton. Ettől boldogtalanok, mert állandóan önmagukkal foglalkoznak. A felszabadúltság örömének hiánya csak arra utal, hogy nem fogadta be Isten egyszeri áldozatát szívébe. Mert ha igen, akkor egy olyan útra tért, ahol lépten nyomon tapasztalhatja Isten irgalmát és gondoskodását, hiszen elhitte mindazt amit a Szent Szellem mond neki. Ebben a feljebb idézet versekben, bizony arról szól, hogy Isten a Krisztus áldozatával egyszer és mindenkorra háta mögé dobta bűneinket. Ez a hit ha megvan, akkor mindig szemünk előtt tartjuk Isten arcát, amit Ő készségesen megmutat, mert az a célja ebben az életben, hogy ne vádoljuk önmagunkat minduntalan, hiszen tudjuk, hogy bűneink beismerése a Krisztus lábainál, meghallgatásra került, és ha tényleg a szív odaadja magát neki, akkor fel is szabadít attól a gondtól, hogy mit tegyek, hanem mit akarsz tenni velem Istenem.

"Er­ről is­mer­jük meg, hogy az igaz­ság­ból va­lók va­gyunk, és eb­ben nyug­szik meg szí­vünk előt­te, va­la­hány­szor vá­dol min­ket a szív, mert Is­ten na­gyobb a mi szí­vünk­nél, és min­dent tud.

Sze­ret­te­im, ha szí­vünk nem vá­dol min­ket, bi­zo­dal­munk van Is­ten­hez, és akár­mit kér­jünk, meg­kap­juk tőle, mert meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it, és azo­kat tesszük, amik ked­ve­sek előt­te. (1Jn 3, 19-21).

 Ezzel azt akarja kifejezni Isten, hogy a megtérés által a bűn érzetét és felismerését meghagyta bennünk, de azt azért, hogy ne vétkezzünk, és ha valaki mégis vétkezik, Isten oltára elé visszük, hiszen tudjuk már, hogy Isten a szívek ismerője és bizalmunk van hozzá, hogy még az esésünk is javunkra váljon, mert megtanít minket nem magunkra bizakodni, hanem csak Őreá.

"Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat." (Zsid 10, 18)

"Mert ha szán­dé­ko­san vét­ke­zünk, mi­u­tán el­ju­tot­tunk az igaz­ság meg­is­me­ré­sé­re, ak­kor töb­bé nincs bű­nö­kért való ál­do­zat, ha­nem az íté­let­nek va­la­mi ret­te­ne­tes vá­rá­sa, ami­kor tűz láng­ja fog­ja meg­emész­te­ni az el­len­sze­gü­lő­ket." (Zsid 10, 26)

 "Gyer­me­ke­im, ezt azért írom nek­tek, hogy ne vét­kez­ze­tek. És ha vét­ke­zik va­la­ki, van szó­szó­lónk az Atyá­nál, az igaz Jé­zus Krisz­tus, mert ő en­gesz­te­lő ál­do­zat a mi vét­ke­in­kért, de nem­csak a mi­en­kért, ha­nem az egész vi­lá­gé­ért is. És ab­ból tud­juk meg, hogy meg­is­mer­tük őt, hogy meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it.

Aki ezt mond­ja: „Is­me­rem őt”, de nem tart­ja meg a pa­ran­cso­la­ta­it, az ha­zug, és nincs meg ab­ban az igaz­ság." (1Jn 2, 1-3)