Isten a hit forrása.

 "Mert a nekem ( Pálnak) adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell, hanem józanul gondolkozzék mindenki az Istentől neki adott hit mértéke szerint." (Róm 12, 3)

 A hit forrása Isten a tőle kapott mértéke szerint. Nem láthatjuk és nem is mutathatjuk magunkat többnek amik vagyunk. Ezt egyszerűségnek, szerénységnek nevezhetjük. A legjobb példakép az Ábrahám, őt nevezi Isten a hit atyjának. Minden ember hisz valamiben, olyan dolgokban ami láthatatlan, misztikus megfoghatatlan. Abból a hitből igyekszik megteremteni szemmel látható gyakorlati dolgokat. De a hamis hit, ami nem Istentől ered, az megbukik a vizsgán. Az ember bűne a gőg a büszkeség és a többször említett egocentrikus állapot. Az ilyen emberek ha egy céllal csoportosulnak, mindig bajt okoznak magukra és a világra nézve is. A rokon lelkek vonzzák egymást, megtalálják a közös nyelvüket, de egymástól független csoport vagy vallás vagy bármilyen kongregáció nem értik egymást még ha egy nyelven is beszélnek. De a történelemre visszatekintve látjuk ennek kezdetét,

" Ezt mond­ták: Gyer­tek, épít­sünk ma­gunk­nak vá­rost és tor­nyot, mely­nek te­te­je az eget érje, és sze­rez­zünk ma­gunk­nak ne­vet, hogy el ne szé­led­jünk az egész föld szí­nén! Az ÚR pe­dig le­szállt, hogy lás­sa a vá­rost és a tor­nyot, me­lyet az em­be­rek fiai épí­tet­tek. Ezt mond­ta az ÚR: Íme, e nép egy, és az egész­nek egy a nyel­ve, de mun­ká­já­nak ez csak a kez­de­te. Bi­zony sem­mi sem gá­tol­ja, hogy vég­hez­vi­gye­nek min­dent, amit el­gon­dol­nak ma­guk­ban. No­sza, száll­junk alá, és za­var­juk ott össze nyel­vü­ket, hogy ne ért­sék meg egy­más be­szé­dét!" (1Móz 11, 4-6).

 A szétszórtság ez, Istentől való, nem azért mert Istentől származott ez a gondolat, hanem az emberek büszkeségből fakadóan cselekedet Isten. Szűkítve e gondolat körét, a vallások sokszínűségét említeném. Egy halandó ember nem tudja eggyé kovácsolni a kereszténység sőt a világvallásokat egy csoportba. Ezt ökumenikus istentisztelet vágy vezérlő igyekezzetnek konstatálhatjuk. A húsvér embernek ez jószándéknak tűnik, de Isten előtt utálatos. A bűn az ami akadályozza meg ezt a folyamatot. Az ember részleges sikereket is elérhet, hiszen a bábel tornya is megépülni látszott, de végeredményben elérte Isten ítélete.

 Az Istentől kapott hit a tiszta forrásból ered, ami életet ad aki azzal oltotta szomját. A hit embere tudja, józanul felismeri Isten terveit, és az élővíz az ige nem a büszkeségét táplálja, éppen fordított eredményt hoz abban a lélekben aki Isten ismeretében gazdagodik, vagyis Krisztust megismeri, ennek eredménye az önbizalom halála. 

 Szemtanúi vagyunk ennek a keresztényi gőgnek a vallási büszkeségnek szerte a világon. Lucifer bűnét jellemzik az égigérő templomok tornyai a szószékek magaslatai az szolgák felmagasztalása az eszközök megszentelése és sorolhatnám. Ez minden de nem Istentől való hit.

"Ezért min­den­kor bi­za­ko­dunk, és tud­juk, hogy amíg e test­ben van ott­ho­nunk, ad­dig tá­vol va­gyunk az Úrtól, mert hit­ben já­runk, nem lá­tás­ban. Bi­za­ko­dunk azért, és in­kább sze­ret­nénk el­köl­töz­ni a test­ből és ha­za­köl­töz­ni az Úrhoz. De akár itt­hon, akár a tá­vol­ban va­gyunk, az a cé­lunk, hogy el­nyer­jük tet­szé­sét. Mert mind­nyá­junk­nak meg kell je­len­nünk Krisz­tus íté­lő­szé­ke előtt, hogy kiki asze­rint, amit e test­ben cse­le­ke­dett, meg­kap­ja akár a jót, akár a go­noszt". (2Kor 5,6-9)

Az Isten akarata szerint.

 "Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk". (Jak 1, 18) "Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". (2Kor 5, 21)

"Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte". (Ef 1, 4)

 Az Isten akarata az, hogy az elveszett lelkeket Krisztushoz vezesse. Ez változatlan tény. Kedves olvasó, ha kitartóan keresed Isten akaratát, akkor jó úton jársz, Isten az Atya gyermekének fogadott még a világ teremtése előtt. Ha engedsz az Isten Fiának, ha meghallod hívó szavát, akkor biztos, hogy követni fogod, még ha az első lépéseid bizonytalanok is. Egy tapasztalt Krisztus követői sem mondhatják magukról, hogy mindennel megpróbáltatott és megállt az igazságban. Ez a belső harc ami jellemzi a hívőt ha fel is van vértezve Isten fegyverével is, akkor is a saját harcunkat meg kell vívni önmagunkkal. Persze ez nem véres harc, hiszen az Isten igaz igéje által megszült lélek már túl van minden halált hozó harcokon ami megölte benne az egóját, vereséget nem szenved mert Krisztus megharcolta érettünk, hogy békességét megkapjuk. De igaz az is, hogy ha az óemberünket Krisztus le is győzte, de az állandóan fel akar támadni." Ne ad­já­tok oda tag­ja­i­to­kat a go­nosz­ság fegy­ve­re­i­ként a bűn­nek, ha­nem ad­já­tok oda ma­ga­to­kat Is­ten­nek, mint akik a ha­lál­ból élet­re kel­te­tek, és ad­já­tok tag­ja­i­to­kat az igaz­ság fegy­ve­re­i­ként Is­ten­nek! Mert a bűn töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta­tok, mert nem a tör­vény alatt, ha­nem a ke­gye­lem alatt vagy­tok". (Róm 6, 13). Azért is éberek és figyelmesek leszünk, mert a sátán nem alszik. De ez az éberség és rátermettség nem görcsöl minket, mert bizalmunk Krisztusban van. Előre nem attól félünk, hogy hibázhatunk, hanem a szeretet a Krisztusban való bizalom könnyűvé teszi és szabaddá teszi járásunkat.

" Ekkora bizalmunk a Krisztus által van Isten irányában. Nem mintha a magunk rátermettsége alapján ébredhetnének ilyen gondolataink, ellenkezőleg a mi rátermettségünk Istentől való, aki bennünket elégségeseknek talált arra, hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem szellemnek kiszolgálóivá legyünk, hiszen a betű megöl, a szellem ellenben megelevenít" ( 2 Kor 3,- 4..

6).

A kincs ami Istennél van.

 A kincs ami Istennél van.

"Az én ju­ha­im hall­gat­nak a han­gom­ra, én is­me­rem őket, és ők kö­vet­nek en­gem. Én örök éle­tet adok ne­kik, és nem vesz­nek el soha, és sen­ki sem ra­gad­ja ki őket a ke­zem­ből. Az én Atyám, aki ne­kem adta őket, na­gyobb min­de­nek­nél, és sen­ki sem ra­gad­hat­ja ki őket az én Atyám ke­zé­ből. Én és az Atya egy va­gyunk." (Jn 10, 27-29)

 Ebben a rövid részletben amit Jézus mondott az őt kérdőre vont zsidóknak, benne van sűrítve minden tanítás és igazság magáról Jézusról az Atyáról és az Ő örököseiről. Mert ki örökli a mennyeknek országát? - akik hisznek az örök életben, vagy akik hallgatnak Jézus szavára? A gazdag ifjú akit az Úr megkedvelt, ő is hit az örök élet létezéséről, de mégsem örökölte az elmondottak szerint, mert nem hallgatott Jézus szavára és nem követte Őt, mert nem tudta teljesíteni Jézus szavait. Azt sem látta meg, hogy az örök élet az maga Jézus. A nagy gazdagság volt fontosabb számára ami lekötötte őt a földhöz. ( Máté 19,- 16..30). A hit amit ma már teljesen elszenesítettek azzal, hogy azt hírdetve, hogy aki hisz Isten Fiában annak örök élete van. Ez igaz is, de kevesen követik Jézust, mert ha hiszik is, hogy Ő az örök élet, és mégis a maguk útját járják, az azt jelenti, hogy a tudás megvan de élete az nincs. A juhai nem csak hallják a hangját hanem követik is Őt. Ezt az örök életet nem lehet elveszíteni soha, mert Istennél van elrejtve biztos helyen Krisztusban aki az Atya jobbját foglalta el a mennyben, és az övéit ismeri és nevén szólítja. Oda a sátánnak nincs se belépése se hatalma, hogy elragagyja azt a kincset az Isten Fiában hívő és Krisztust követő lelkektől. Erre azt lehet mondani, akinek nincs meg ez a kincs az nem tudja el se veszíteni, akiben meg meg van azt nem tudja elveszíteni, mert az Istenben az Atyában rejtve van. 

  A hitnek gyümölcseit a mennyben őrzi Isten ami már itt a földön kicsírázik, felnövekedik és gyümölcsöt hoz az elvetett magból. Aminek zsengéit a szívünkben hordjuk, ebben a testben. Az Isten bizonyságtétele bennünk megelevenedik a Szent Szellem által. Ebben a tökéletességben megkapja a tökéletest, ez a kettősség jellemzi mindazokat akiknek Isten az Atya kegyelméből az eleve elrendelt akaratából örök élete van a teljes hite által. Isten nem javít a görbét nem egyenesíti ki, hanem azt az örök életet adja az új természetet aki Krisztus. Ebben benne van a hit és gyümölcse, hiszen a hit cselekedetek nélkül halott. Mit cselekedjünk hát, hogy Krisztus örökösei legyünk? Az apostolainak így felelt.

"Ak­kor meg­szó­lalt Pé­ter, és azt mond­ta: Íme, mi el­hagy­tunk min­dent, és kö­vet­tünk té­ged. Mi lesz hát ve­lünk? Jé­zus pe­dig azt mond­ta ne­kik: Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy ti, akik kö­vet­te­tek en­gem, az új­já­te­rem­tett vi­lág­ban, ami­kor majd az Em­ber­fia di­cső ki­rá­lyi trón­já­ra ül, ti is ti­zen­két ki­rá­lyi trón­ra ül­tök, és íté­li­tek Iz­rá­el ti­zen­két nem­zet­sé­gét. És mind­az, aki el­hagy­ta há­za­it, fiú- vagy nő­test­vé­re­it vagy aty­ját, any­ját, fe­le­sé­gét vagy gyer­me­ke­it vagy szán­tó­föld­je­it éné­ret­tem, szá­zannyit kap majd he­lyet­te, és örök éle­tet nyer örök­sé­gül. Sok el­ső­ből lesz utol­só, és sok utol­só­ból első". (Mt 19, 27-29)

".... aki hisz Is­ten Fi­á­ban, az ma­gá­ban hor­doz­za a bi­zony­ság­té­telt. Aki nem hisz Is­ten­nek, ha­zug­gá tet­te őt, mert nem hitt ab­ban a bi­zony­ság­té­tel­ben, amellyel Is­ten bi­zony­sá­got tett az ő Fi­á­ról. És ez az a bi­zony­ság­té­tel, hogy Is­ten örök éle­tet adott ne­künk, és ez az élet az ő Fi­á­ban van". (1Jn 5, 11).

  Visszatérve a fentiekhez, az örök élet elnyerése, nem a természetes ember akaratától függ. Hanem az adakozó Istentől. De ezt az evangéliumban mint egy tükörképben világítja meg. Sokszor előbbre teszi a cselekedeteket az örök élet elnyerésére. De valóban így van ez? Bizony nem, de mi a bizonyítéka annak, hogy örök életet nyertünk Krisztusban? Bizony az a belső és külső bizonyság, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez megbizonyosodik a kívűlàllók számára, hogy ebben a testben Krisztus halálát hordozzuk állandóan és az új élet magvát Krisztus feltámadását az örök életre. 

 A kételkedés Isten igazságában a hit küszöbén, lehet egy vízválasztó, az lehet nemes gondolatokat szül és rávezet az igazságra Isten segítségével, de lehet teljesen elfordít Istentől. Ezek azok a dolgok ami azt bizonyítják, hogy a kitartás az Istenthez való ragaszkodás is egy olyan bizonyíték ami Istentől az Atyától van. A hit megvan de sok mindenben kételkedhetünk és lehet nem értünk sok mindent. De aki ragaszkodik és áthágja az akadályokat ami az élet során elébe kerül, ez azt jelenti, hogy Isten már foglalkozik azzal a lélekkel akiket Jézushoz vezetni kíván, mert Jézus Krisztus az örök élet.

"Akié a Fiú, azé az élet, aki­ben nincs meg Is­ten Fia, az élet sincs meg ab­ban. Eze­ket ír­tam, hogy tud­já­tok: nek­tek, akik hisz­tek az Is­ten Fi­á­nak ne­vé­ben, örök éle­te­tek van". (1Jn 5, 12)

Cserépedény a Szent Szellem otthona.

 "….mert Is­ten az, aki mun­kál­ja ben­ne­tek mind az aka­rást, mind a vég­hez­vi­telt tet­szé­se sze­rint." (Fil 2,-13).

 Többek között ezt nyilvánította ki Pál apostol a filippiekhez írt levelében. Most ehhez a kiemelt  részhez szólnék hozzá.

 Az aki ismeri jól a Bibliát és hozzászokott nyelvezetéhez, akkor tudja, hogy minden egyes szót és kifejezést kontextusban kell értelmezni. Akarom vagy nem akarom, igen vagy nem, cselekszem vagy nem, ezeknek a jelenségeknek vannak mozgatóerői. Az emberi ego, egocentrikus, minden vágyat akaratát magának tulajdonít. Mintha az emberből fakadnak a gondolatok, én akartam mondani én akarok cselekedni. Isten szava sem emberektől származik a gonoszság se a bűn aki születésétől fogva bennünk él. Azt persze mi viseljük el a mi emberi testünk hordozza el mint egy terminál, és ebből a terminálból veszi elő isten az akaratot a cselekvőképességet amit Ő kíván felhasználni vagyis determinálja ami bennünk él vagyis amit elhintett a szívünkbe azelőtt, azt veszi elő.  Most az a kérdés, hogy ki vagy mi dominálja szívünk mélyét. Ha a bűn hatalmaskodik a szívünkben, azt a sátán veszi elő, hiszen többször is találkozunk az evangéliumban, hogy Jézus démonokat űzött ki az emberekből, tehát a démonok megtalálják azt a talajt, befészkelik magukat, teljesen uralják az embert. Kínozza és megnyomorítja, ettől az ember szenved, ez annak a bizonyítéka, hogy az ember eredetileg Isten szellemét kapta a Teremtőtől, aki orrába lehelte azt. Ez a szellem vájódik szüntelen a sátán kísértésének eredményeképpen. Az ember szíve egy lakóhely egy vagy több szellemi entitás lakóhelye. Ez formálja ki az ember identitását. Ezt a bibliai narratívájából kifolyólag mondom. Azért nevezi Isten az emberi testet agyagedénynek vagy cserépedénynek. Amivel ez az edény megvan töltve az határozza meg értékét, nem az agyag értékes magába véve, hanem a benne lévő tartalom teszi őt értékessé Isten szemében. De a test is értékessé válik Istennek, hiszen a testben jár az amit Szent Szellemnek hív a Szentírás. Ez volt Jézus itt a földön, és ezzel pecsételi meg mindazokat akik hisznek Isten Fiában.

"Mert Is­ten, aki azt mond­ta, hogy a sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­ság ra­gyog­jon, ő gyúj­tott vi­lá­gos­sá­got a szí­vünk­ben, hogy fel­ra­gyog­jon Is­ten di­cső­sé­gé­nek is­me­re­te Krisz­tus ar­cán. Ez a kin­csünk pe­dig cse­rép­edé­nyek­ben van, hogy ez a rend­kí­vü­li erő Is­ten­től és ne tő­lünk va­ló­nak lás­sék. Min­de­nütt szo­ron­gat­nak, de össze nem rop­pan­ta­nak, két­sé­ges­ke­dünk, de nem esünk két­ség­be, ül­dö­zöt­tek va­gyunk, de nem el­ha­gyot­tak, le­ti­por­tak, de nem el­ve­szet­tek. Min­den­kor tes­tünk­ben hor­doz­zuk Jé­zus ha­lá­lát, hogy Jé­zus éle­te is lát­ha­tó le­gyen tes­tünk­ben". (2Kor 4, 6-9)

Jézus az Úr.

 "Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz". (Róm 10, 9)

"Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek". (Jak 2, 19)

 Ha megkérdezzük az embereket, hiszel Istenben? A válaszok különbözőek. Egyesek azt mondják, hiszek a magam módján, mások azt, hogy járok templomba, vagy azt, hogy biztos van egy aki teremtette ezt a világot, a tudósok egy része pedig azt mondják, hogy tudom, hogy van, ez náluk nem hit kérdése. 

 A fenti ige ezt jól jelenti ki, hogy miben kell hinnünk, és kiről kell tanúskodnunk. Ha Jézust Úrnak vallod és szívedben hiszed, hogy Ő az a valóságos Isten aki ember formát vett magára és Isten feltámasztotta őt, akkor üdvözülsz, más fordításban, megmenekülsz. Gondolom az utolsó kifejezés az igazabb. 

  A hitvallás nem hozza meg gyümölcsét, ha csak a szánkkal mondjuk ki, mert nem a szívből és Isten ismeretéből jön. Aki valamiben hisz, legyen az bármi, az érdeklődési körét leköti. Az ufókban hívők a metafizikában a fantasztikus elméletekben, sci- fi és egyebekben. A konteókban vagyis az összeesküvés elméletekben is stb. Mindenki keresi a bizonyságot a tárgyi bizonyítékokat, hogy amiben hisz bebizonyosodjon. A Krisztus hívőben magában van meg ez a bizonyosság, hiszen nem kell bizonyítania mások előtt mindazt ami vele a szívébe végbemegy. Amikor az Isten kegyelme a Szent Szellem által megérinti a szívet és igaz hitre tér, az biztos, hogy nem magának tulajdonítja ezt a változást, hanem Isten mindenható kegyelmének. Azért Jézust Úrnak tekinti, mert hatalmát megtapasztalta a kegyelem és irgalmasság terén. Az ördögök a démonok és egyéb szellemi entitások is hiszik, hogy van Isten, sőt mi több EGY az Isten, ha nem is látták soha, és rettegnek, mert rájuk nem vonatkozik a kegyelem és a megmenekülési útiterv. A tisztátalan lelkek hiába vallják Isten létezését, szívük messzi van tőle. Isten a szívek Istene és aki befogadja Jézust a szívébe, akkor az Atyát fogadta be. Azért is valljuk szánkkal, hogy Jézus az Úr mert hiszed, hogy a feltámadás valódi esemény volt, Jézus feltámadt a halottaiból, ez által a benne hívők és feltétel nélküli engedelmes szívek új felismerésre térnek, ennek eredményeként már nem rettegnek Istentől, hanem szeretik Őt, a szeretetben nincs félelem. Az egész további életet hitben futják le, bízva Isten minden igéretében. Ez a hit üdvözít.

A szolgaság lelke.

 A szolgaság lelke.

"Mert meg van írva, hogy Ábra­hám­nak két fia volt, az egyik a szol­gá­ló­tól, a má­sik a sza­bad­tól". (Gal 4)

 A galatákhoz írt levélben a negyedik részében, világosan levan írva a két szövetség lényege dióhéjban. Pál apostol arra utal, hogy az újszövetség üdvözletjei szabadok Krisztus által. Figyelmezteti az apostol a galataikat, hogy ne forduljanak vissza a testiség irányába. Ez minden időkre is releváns, hiszen az ember nem változik az idők során. A hús az hús a szellem pedig a mennyei Jeruzsálem újjászületett fiai ,

 " De a ma­gas­sá­gos Je­ru­zsá­lem sza­bad, ez mind­nyá­junk any­ja". (Gal 4). Az ötödik rész folytatja a gondolatot.

"Ezért áll­ja­tok meg ab­ban a sza­bad­ság­ban, amely­re Krisz­tus meg­sza­ba­dí­tott min­ket, és ne en­ged­jé­tek ma­ga­to­kat új­ból a szol­ga­ság igá­já­ba fog­ni! Íme, én, Pál mon­dom nek­tek, hogy ha kö­rül­me­tél­ked­tek, Krisz­tus sem­mit sem hasz­nál nek­tek. Is­mét bi­zony­sá­got te­szek azért min­den­ki­nek, aki kö­rül­me­tél­ke­dik, hogy kö­te­les az egész tör­vényt meg­tar­ta­ni. Ti, akik a tör­vény ál­tal akar­tok meg­iga­zul­ni, el­sza­kad­ta­tok Krisz­tus­tól, és ki­es­te­tek a ke­gye­lem­ből. Mert mi a Lé­lek ál­tal, hit­ből vár­juk az igaz­ság re­mény­sé­gét. Mert Krisz­tus Jé­zus­ban sem a kö­rül­me­tél­ke­dés nem ér sem­mit, sem a kö­rül­me­té­let­len­ség, csak a sze­re­tet ál­tal mun­kál­ko­dó hit." (Gal 5, 1-5)

 Nagyon fontos kijelentések számunkra, már akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban. A testre irányuló istentisztelet, az alacsonyrendűség, a testi körülmetélkedés szó szerint mondva. De ennek vannak árnyaltabb részei, éspedig mindaz amit a testi, hús ember gondol az istentiszteletről. Van e értelme szolgálni Istent a törvény által előírt módon, akár egy apró nem is olyan jelentős rituállal. Nem beszélve a test megszenteléséről, szenté vagy boldoggá avatásról. A zsidó szokások átvitele a kereszténységbe még torzabb mint az eredeti Isten által elrendelt szent törvények. Ehhez tartoznak most már meghonosodott zsidó ünnepek mint a húsvét de annyira utálatos elferdülése, hogy egy igaz hívő zsidóban ellenszenvet vált ki. A pászkaszentelés az ételkosár megszentelése, amibe sokan disznóhúst is tesznek, sonkát. Azt szenteli meg az arra kiválasztott pap. Nagyon nagy felelősséget vállalnak magukra, de azok is akik követik ezt. "Az ételek a hasnak és a has az ételeknek, de az Isten amazt is, emezeket is félre fogja tenni. A test azonban nem a paráznaságnak való, hanem az Úrnak és az Úr a testnek.( 1 Kor.6,-13).

Habár tudjuk, hogy ember nem szentelhet meg semmit se senkit. Mióta lett az étel a disznóhús és egyebek a megszentelés tárgyává. Ezt pedig előszeretettel vígan cselekszi a keresztény tömeg. A kegyelemmel való visszaélés nagyobb ítéletet vesz magára, mint az aki zsidó maradt és a siratófalnál imádkozik. 

 Kemény beszéd ez, de a keménynyakú krisztusinak, kereszténynek nevezett emberhez nem jutnak el a kegyelem szavai. 

 Felmerül a kérdés sokakban, milyen jogon szólok ilyen ítélő szavakat, ki jogosított fel erre? Ki vagyok én, hogy ítélkezzek mások felett. " Mert meg van írva: Szen­tek le­gye­tek, mert én szent va­gyok. És ha Atyá­nak hív­já­tok őt, aki sze­mély­vá­lo­ga­tás nél­kül ítél min­den­kit cse­le­ke­de­tei sze­rint, fé­le­lem­mel él­jé­tek jö­ve­vény­sé­ge­tek ide­jét, tud­va, hogy nem ve­szen­dő hol­min, ezüs­tön vagy ara­nyon vál­tat­ta­tok meg atyá­i­tok­tól örö­költ hi­á­ba­va­ló éle­te­tek­ből, ha­nem Krisz­tus­nak, a hi­bát­lan és szep­lő­te­len bá­rány­nak a drá­ga vé­rén". (1Pt 1, 16-18).

 Ha ennek az áldozati vérnek a felbecsülhetetlen értékét nem becsüljük, akkor hiába minden istentisztelet.

 A szabadság szellemével vezérelve a szólásszabadság jogán de talán kötelezettségből is kell beszélnem erről is. Mert ha egy is meghallja és magára veszi a dorgálást, és elhagyja a hiába való parázna életet, akkor célra vezetett a magamra nézve hálátlan beszéd.

"Kö­nyö­rül­je­tek azo­kon, akik ké­tel­ked­nek, a tűz­ből ki­ra­gad­va ment­sé­tek meg őket, má­so­kon pe­dig fé­le­lem­mel kö­nyö­rül­je­tek, utál­va még a ru­hát is, ame­lyet a test be­szennye­zett". (Júd 1, 23)

"Nem tud­já­tok, hogy a szen­tek a vi­lá­got fog­ják meg­ítél­ni? És ha ti íté­li­tek meg a vi­lá­got, ta­lán mél­tat­la­nok len­né­tek a je­len­ték­te­le­nebb ügyek­ben való íté­le­tek­re? Nem tud­já­tok, hogy an­gya­lo­kat fo­gunk ítél­ni? Mennyi­vel in­kább a min­den­na­pi élet dol­ga­it!" (1Kor 6, 2).

 

Az Úr üdvözítő.

 Az Úr üdvözítő.

"Mert úgy sze­ret­te Is­ten a vi­lá­got, hogy az ő egy­szü­lött Fiát adta, hogy aki hisz őben­ne, el ne vesszen, ha­nem örök éle­te le­gyen. Mert Is­ten nem azért küld­te az ő Fiát a vi­lág­ra, hogy el­ítél­je a vi­lá­got, ha­nem hogy meg­ment­se a vi­lá­got ál­ta­la. Aki hisz őben­ne, nem ke­rül íté­let­re, aki pe­dig nem hisz, az már el is ítél­te­tett, mi­vel­hogy nem hitt az Is­ten egy­szü­lött Fi­á­nak ne­vé­ben." (Jn 3, 16-17).

 Amit Isten akar azt meg is teszi. Azt akarta, hogy Isten Fia legyen az áldozati Bárány a világ bűneiért. Krisztus megváltotta a világot, más szóval kivásárolta egy másik tulajdonostól, aki rabságban tartotta Isten teremtményeit a bűn által. De a megváltás nem egyenlő az üdvözüléssel. Hiszen ellentmondana mindannak amit a Biblia leír. A világ a pusztulás felé tart, mert Isten az Ő világát, a mennyeknek országában rejlő kincset menti meg, nem ezt a romlott világot. De a megváltás azért szükséges, hogy minden teremtmény elé álljon az ítélet napján. A világban van elrejtve az a valami ami nagyon értékes Isten számára. Ezért most és még nem ítél el senkit, mert a világ mezejében van elrejtve az érték, és hogy ne vesszen el a világgal együtt, jelenleg nem ítéli el, hanem kihívja Isten szavával az üdvözülteket és egy akolba tereli a juhait ami jelenleg a Gyülekezet.  

Jézus a példabeszédek által mondta ki ezt az igazságot.

" Ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a szán­tó­föld­ben el­rej­tett kincs­hez, ame­lyet az em­ber, ha meg­ta­lál, elás, és örö­mé­ben el­megy, el­ad­ja min­de­nét, ami­je van, és meg­ve­szi azt a szán­tó­föl­det. Is­mét ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a ke­res­ke­dő­höz, aki igaz­gyön­gyö­ket ke­res. Ami­kor egy nagy ér­té­kű gyöngy­re ta­lált, el­ment, min­de­nét el­ad­ta, és meg­vá­sá­rol­ta azt". (Mt 13, 44-45). Isten az Úr, az aki ember formát öltött, hogy egyenlő legyen a teremtményével, elhagyva a mennyei dicsőségét, olyan lett mint akárki itt a földön, de mint Isten Fia bűntelen. Ahogy ezt az ószövetségi könyvben a Ruth könyvében a megvásárlást részletesen ábrázolja. "Boáz erre azt mond­ta: Amely na­pon meg­ve­szed a szán­tó­föl­det Na­o­mi ke­zé­ből, ak­kor a mó­á­bi Rut­hot, a meg­halt­nak fe­le­sé­gét is el kell ven­ned, hogy fenn­tartsd a meg­holt­nak ne­vét az örök­sé­gé­ben. Erre a leg­kö­ze­leb­bi ro­kon ezt fe­lel­te: Nem vált­ha­tom meg ma­gam­nak, mert ak­kor a ma­gam örök­sé­gét el­ve­szí­tem. Váltsd meg te ma­gad­nak az én ro­ko­ni ré­sze­met, mert én nem vált­ha­tom ezt meg." (Ruth 4, 5)

 Mindez arra mutat, hogy a közeli rokon a Mózes törvénye ami nem ad megváltást mert ha el is ítéli a bűnt de nem üdvözít. Azért mondta Jézus: " Sen­ki sem tesz új posz­tó­ból fol­tot régi ru­há­ra, mert a folt to­vább­sza­kít­ja a ru­hát, és még na­gyobb lesz a sza­ka­dás. Újbort sem töl­te­nek régi töm­lők­be, mert a töm­lő szét­sza­kad, a bor ki­öm­lik, és a töm­lő is tönk­re­megy; ha­nem az új­bort új töm­lők­be töl­tik, s így mind­ket­tő meg­ma­rad." (Mt 9, 16). Mindkettő megmarad az ítélet napjáig. A törvény elítéli a test dolgait az evangélium az új bor a kegyelem meg üdvözítő. Az Ószövetséget és az Újszövetséget egy tömlővel ábrázolja.

 Tehát összegezve a leírtakat, " Az Atya sze­re­ti a Fiút, és ke­zé­be adott min­dent. Aki hisz a Fi­ú­ban, an­nak örök éle­te van, aki pe­dig nem en­ged a Fi­ú­nak, nem lát éle­tet, ha­nem Is­ten ha­rag­ja ma­rad raj­ta." (Jn 3, 35) 

A halál közelében élők.

  A halál közelében élők.

"Fe­cse­gő asszony a bal­ga­ság, bo­lond, és sem­mit sem tud. Le­ült há­zá­nak aj­ta­já­ba, a vá­ros ma­gas­la­ta­in ül egy szé­ken, hogy így hív­ja az arra já­ró­kat, akik egye­ne­sen jár­nak út­ju­kon:

„Aki egy­ügyű, tér­jen ide!”; és az esz­te­len­nek ezt mond­ja: „A lo­pott víz édes, és a tit­kon való étel gyö­nyö­rű­sé­ges!”. De nem tud­ják, hogy ott a ha­lot­tak van­nak, és hogy a Seol mé­lyé­be es­nek meg­hí­vott­jai." (Péld 9, 13-17)

"A szárdeszi eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az, akinél az Isten hét Szelleme és a hét csillag van: Ismerem tetteidet. A neved az, hogy élsz, pedig halott vagy. Légy éber és támogasd a többieket, akik halni készülnek. Mert úgy találtam, hogy tetteid Istenem előtt nem érték el a teljességet. Emlékezzél vissza, hogyan kaptad és hallottad, aztán őrizd meg és térj új felismerésre. Ha nem leszel éber, tolvaj módjára érkezem hozzád és nem tudod meg, hogy melyik órában érkezem".

( Jel. 3,- 1,2,3)

 Van e valami közös e két idézet között? Az első az ószövetségből a második a Jelenések könyvéből idéztem.

 Az a szembetűnő hasonlat elsőre, hogy a halottak gyülekezetéről beszél. Az első ami metaforikusan asszonyról beszél, ami a Bibliában az alárendeltség jelképe, attól függetlenül, hogy balga és bolond és fecsegő, kiemelt helyet foglal a háza ajtajában, méghozzá a város magaslatain ül egy széken. Értelem szerint a háza a város egyik magaslatán volt, de többes számban kifejezve. Ez annyira kifejező képe egy demagóg semmitmondó szónoki beszédről és egy széken ülő nem cselekvő ige szavától, aminek a hátterében a gonosz áll. Ez a megkövesedett halott vallásoknak a jellemzője. A hívogatás egy propaganda beszéd, aminek a felületesség a bölcsesség hiánya, de rejtett célja van. Ki is mondja rejtelmességét „A lo­pott víz édes, és a tit­kon való étel gyö­nyö­rű­sé­ges!”. Ebben a kijelentésben benne van minden amit a természetes vagy testi ember kíván, az Édenkerttől fogva a mai napig az ember a tiltott és titokzatos dolgok vonzzák. 

 A szelektálás a sátán kezével történik, a csoportokba egybe gyűjtik a rokonlelkeket. Ebben az esetben az ostobákat a tudatlanokat hívogatja egy fedél alá. 

 Azt tudjuk, hogy minden szó szellemi értelmet tartalmaz. Az asszony a menyasszony is azt jelenti, hogy van ura vagy jegyese. A mindenható Úr a Teremtő Isten, és az akinek adta a világ feletti uralmat, aki uralja a sötétséget. Ennek az asszonynak is van ura, az akit itt nem ír le az Isten bölcsessége. De világos, hogy ahova invitálja a tudatlanokat, ott a halottak birodalma uralkodik. A lopott víz az ige, ami nem a tulajdonuk, nem tették magukévá, szívük mélyére nem hat, az egy halotti beszéd kisminkelve ahogy ez a hullaházban szokás, hanem eltulajdonították, az nem Isten élő szent szava, az üdvösségre, hanem édes és fülbemászó érzékies, amit az ember kedvel. Az intézményeit megalapította de tartalmát nem Isten szava tölti be, hanem a felhígított édességgel a lopott vízzel. A titkos étel, a szakramentum a kenyér és a bor nem jelkép a Krisztus halálát és feltámadásának megemlékezése, hanem a beavatottak nyilvános liturgiája, de mégis titkosított a kívülállók számára. A liturgia egy vallási csoport által végzett szokásos – hagyományban gyökeredző, előírás alapján végzett, rendszerbe foglalt imádságsor és szertartásrend – nyilvános tisztelet, imádat, istentisztelet.

 Ez minden szép és jó lehet, de nem élő, nincs benne élet. 

 A szárdeszi eklézsia amit már idéztem feljebb, Isten szemében, vagyis Jézus tanubizonysága szerint az angyal által aki felügyeli az eklézsiákat, kerekperec kijelenti, hogy "A neved az, hogy élsz, pedig halott vagy.". 

 A szárdeszi eklézsiában vannak olyanok is akikre Jézus rábízza azt, hogy segítsen azoknak akik halni készülnek. Olyan siralmas állapotban vannak, habár élő nevet viselnek, de állapotuk határeset. Most lehet, hogy azt gondolja valaki, hogy a keresztény az élő név. Jézus nem mondhatta ezt, mert a kereszténység csak a negyedik század elején jelent meg, és a szárdeszi gyülekezet pedig sokkal előbb létezet ázsiában. Akkor inkább krisztusiaknak nevezték őket. De itt nem is ez a fontos, mert Jézus szeme mindenen áthatol és lát. Ebben az esetben éppen az ellenkezőjét látjuk a fecsegő asszony aki a seolba hívogatja az eszteleneket, a seol kapujában ülve, a szárdeszi gyülekezetben pedig kihívja őket a halottak gyülekezetéből az életre. Ezért is van Jézusnál a hét csillag, mert minden egyes gyülekezetben vannak élő kövek. Ezeknek szól és hívja ki, hogy szolgáljanak mindazoknak akikhez közel a szellemi halál. A mai szójárattal élve, borotvaélen táncolnak. Az Úr nagyon is kíméletlenül gyűlöli a hamisságot, és mindazok akik a nevét vallják, forduljanak el a hamisságtól. 

 Az új felismerés a megtérés, "Emlékezzél vissza, hogyan kaptad és hallottad, aztán őrizd meg és térj új felismerésre."

 Ezek az emberek vagyis testvérek, arra vannak felszólítva, hogy magukkal kezdjék a visszaemlékezést, hogyan kaptad meg és hallottad meg Isten üdvözítő szavát, emlékezz vissza honnan estél ki, aztán őrizd meg mindazt amit hallottál az Úr lábainál. Így magadat is másokat is kiragadod a halál közeléből. Júdás levelében, ami az utolsó időket jellemzi, így ír, Csia Lajos fordításában reprezentálva: "Ti azonban, szeretteim, építsétek rá magatokat a ti igen szent hitetekre. Szent Szellemben imádkozva őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, és várjátok Urunknak, a Krisztus Jézusnak könyörületét az örök élet elnyerésére. Azután némelyeket ítélettel győzzetek meg, s a tűzből kiragadva mentsétek meg őket. Némelyeken félelemmel könyörüljetek, gyűlölve még a hústól bemocskolt köntösüket is".( Júdás 20,21,22). 

 Ezek a szavak nem egy édes beszéd narratíváját jellemzik, hanem Isten félelemmel teljes beszéde, hiszen ha valaki a szakadék szélén imbolyog annak nem mondjuk, hogy minden rendbe lesz, hanem azt kiabáljuk, hogy le ne essék, menj el onnan. Vagy az égő házban rekedt embernek nem mondjuk, hogy Isten irgalmas, ami igaz, de nem ebben az esetben, ha ki kell ragadni gy testvért vagy valakit a tűzből.

"Mert itt az ide­je, hogy el­kez­dőd­jék az íté­let az Is­ten há­zané­pén. Ha pe­dig elő­ször mi­raj­tunk kez­dő­dik, mi lesz azok­nak a vége, akik nem en­ge­del­mes­ked­nek az Is­ten evan­gé­li­u­má­nak? És ha az igaz is alig me­ne­kül meg, hova lesz az is­ten­te­len és a bű­nös?" (1Pt 4, 18).

Szektánsi hajlam avagy klerikalizmus.

 

Szektánsi hajlam avagy klerikalizmus.

Ennek a cikknek a nyelvezete nem egyszerű. Egy rövid áttekintésre van hely és idő, de amúgy a Biblia ismerőinek szánom, érinti leginkább azokat akik gyülekezetbe járnak. Még a Gyülekezet hajnalán láthatjuk a szektánsi hajlamot a hívők között.

Általában egy és ugyanazon gyülekezésen belüli nézeteltérésekkel kezdődik, ami annak a gyümölcse, hogy egyazon gyülekezet egyes tagjai kemény, makacs álláspontot képviselnek a doktrínákról a dogmákról, és ebből iskolák és pártok születnek. A klerikalizmus lényege, hogy olyan csoportosulások jönnek létre, akik azt gondolják, hogy jobban be vannak avatva Isten titkaiba mint a többiek. Az ilyen megosztottság szomorú gyümölcse végső soron egy tényleges egyházszakadás, amelynek során egy ilyen pártszellem fő gerjesztői a híveikkel együtt elhagyják a gyülekezetet, és új „asztalt” vagy gyülekezetet alapítanak, ami által ez a belső megosztottság nyílt viszálykodássá válik, illetve egyházszakadást okoz, azaz egy új "szekta" jön létre. Aminek egy jobban hangzó nevet kell adni, de mindig különbet mint a másoké.

Az "eretnekség" szót a Szentírás a "hamis tanítás" jelentésében használja. Ez különleges módon hangsúlyozza ezeknek a tanításoknak a Szentírással ellentétes hamis természetét, amelyek a Szentírás sarkalatos igazságai vagy alapvető tanításai és a Gyülekezet alapjai ellen irányulnak. De nem mindig a hamis nézetek vagy tanítások jelentenek szakadást, hanem az erőteljesen kiemelt igék a Biblia kontextusából. Ez a második fajta "eretnekség" szorosan kapcsolódik az elsőhöz, és az első leszármazottja, mivel együtt ugyanannak az atyának a gyermekei, aki kezdettől fogva gyilkos és hazug, és viszályt keltő. Nincs ebben semmi túlzás, hiszen még ha Krisztus nevével fényjelezzük a gyülekezetet, akkor is egy kiváltságos csoportot alkotnak ezzel elszórták a megosztottság magját.

Péter második levelében (2:1), valamint Pál apostol Tituszhoz írt levelének harmadik fejezetében (10. vers) "A sza­ka­dást szí­tó em­bert egy vagy két in­tés után ke­rüld, tud­va, hogy az ilyen rom­lott, vét­ke­zik, és ön­ma­gát íté­li el." A „szekta” szó az utóbbi értelemben használatos („eretnekség”), amikor, mint az 1Kor 11,19 és az Apostolok cselekedeteiben egy jól ismert szakaszban, túlnyomórészt az első jelentésben ("szekta").

Ennek egyszerűen az az oka, hogy a Sátán, a "ősi kígyó", akinek kettős célja, hogy gyalázattal meggyalázza Istent és Fiát, és önpusztító módon igyekszik megosztani Isten egyházát, vagyis Krisztus testét, erre a célra összpontosít. Azok a keresztények, akik természetes különcségük, általában karizmatikus jelleműek, vagy szellemi súlyuk hiánya miatt hajlamosak bizonyos szentírási igazságokat túl hangsúlyozni más szentírási igazságok rovására, azoknak a lenyomatai megmaradtak a történelemben. Az ige alapigazságainak elferdítése által referált, mindig egy karizmatikus ember által, a kezdetben megtért hívő lelkek tudatukban meggyengülnek, és ezáltal kikövezik az utat Isten igéjének aláásásához, egy, általában a bemutatott hamis tan vonzó egyéniség és formáján keresztül. Minden ilyen szekták vagy vallási konfessziók neves személyiségekhez kötődnek. Akiket haláluk után is nagy becsben vagy szentnek tartják. Az ilyen felmagasztalt "csillagok" szeretnek műholdként keringeni a nagy templom fénye körül, ahogy az Korinthusban történt a kezdetben csírázó megosztottság idején. 1 Kor. 3. részében olvashatjuk. Sok lelki ajándékkal megáldott, tehetséges hívő volt a korinthusi gyülekezetben, de kevesen voltak olyanok, mint István és házanépe, józan és ésszerű, tiszteletreméltó, lelki kitartással rendelkező férfiak; de a fiatal testvérek, akik apánként viselkedtek, de gyerekcipőben jártak, amit kicsinyes féltékenységükkel és vitáikkal bizonyítottak. De Pál apostol, igazi szellemi atyjuk volt Krisztusban, aki nem volt tudatlan Sátán szándékairól, rettenetesen komoly okot látott a gyermeki külső mögött, ahol egy közös régi ellenség sötétségbe vitte ügyét, miközben féltékenységgel próbálta provokálni és akaratukat érvényesíteni. Eleinte különböző vélemények, viták, azután iskolák, pártok és szakadások jöttek létre évszázadok során. Az elmét a párt szelleme lángra lobbantja, és ha a szellemi szem elveszíti megkülönböztető képességét, nagyon könnyen hamis tanításokat idéznek elő Isten és Fia, Jézus Krisztus ellen, és a jobb ideológia vagy teológia szellemében követőkre találnak.

A Sátán mottója azóta is: "Oszd meg és uralkodj". Ez jól sikerült neki Korinthusban. Két nagy apostol és a gyülekezet egyik nagy tanítója, sőt maga "Krisztus" nevét használták fel a megosztottság érdekében.( tudatlanúl). Így Jézus egyetlen áldott neve, amelyet a Sátán a legjobban gyűlöl, és amelyhez név köré az egész korinthusi gyülekezet a Szent Szellem által egybegyűjtött, félretették, nem ragaszkodtak közvetlenül a Gyülekezet Fejéhez, aki az Úr. A szektánsi szellem gyökere a testben van és abból táplálkozik.

Mi volt a Szent Szellem válasza „Pálnak”, „Kefának” és „Apollósnak”? A korinthusiakhoz írt első levél első tíz versének mindegyikében (az ötödik kivételével) a Jézust (és nem az embereket) dicsőítő Szent Szellem bevezeti Jézus Krisztus nevét, a második versben még kétszer is; a második és harmadik versben pedig az apostoli üdvözletet látjuk, nem a korinthusiaknak kizárólag, hanem minden „szenteknek, mindazoknak, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, mindenhol, velük és velünk”. Ellentétben a kirekesztő szűk szektás szellemiséggel szemben, az egész földkerekségen ott van a Szent Szellem, mindenhol, ahol a Jézus nevében hívők erre az áldott név köré összegyűlnek, és nem másra.

És mit válaszol Pál apostol: "Mert ami­kor az egyik ezt mond­ja: „Én Pálé va­gyok”, a má­sik meg: „Én Apol­ló­sé”; nem em­be­ri mó­don vi­sel­ked­tek? Hát ki­cso­da Apol­lós, és ki­cso­da Pál? Szol­gák csu­pán, akik ál­tal hí­vők­ké let­te­tek, ahogy az Úr adta mind­egyik­nek. Én plán­tál­tam, Apol­lós ön­tö­zött, de Is­ten adta a nö­ve­ke­dést. Azért sem a plán­tá­ló, sem az ön­tö­ző nem szá­mít, csak a nö­ve­ke­dést adó Is­ten. (1Kor 3, 4-6) Ki az a Pál? És ki az Apollós?" - Pált feszítették meg értetek? Vagy Pál nevében bemerítkeztek? Erős szó ez az ostoba korinthusiak és mindazok lelkiismeretére és szívére, akik szektákat alkotnak! Ugyanaz az apostola nekik is meg másoknak is : "Azért sen­ki se di­cse­ked­jék em­be­rek­kel. Mert min­den a ti­é­tek: akár Pál, akár Apol­lós, akár Ké­fás, akár a vi­lág, akár az élet, akár a ha­lál, akár a je­len­va­lók, akár az el­jö­ven­dők, min­den a ti­é­tek. Ti pe­dig Krisz­tu­séi vagy­tok, és Krisz­tus Is­te­né". (1Kor 3, 21-22)

Уроки истории.

Уроки истории.

«На Того, Кто это делает, не взираете, и не смотрите на Того, Кто издавна определил это» (Ис.22,11)

Сколько замечательных уроков содержит в себе история земного народа Бога! Учась на их ошибках и непослушании Богу, мы (христиане) можем избежать повторения подобного, познавая Его волю. И Бог наставляет нас в Новом Завете учиться на их падениях и ошибках: «Это были образы [образец, пример] для нас, чтобы мы НЕ БЫЛИ похотливы на злое, как они БЫЛИ похотливы» (1Кор.10,6). В жизни каждого человека и каждого общества (большого и малого) приходит момент посещения их Богом (1Петр.2,12). Это посещение несёт в себе испытание и проверку веры. Такие испытания нужны не всезнающему Богу, а людям, имеющим всегда искажённое о себе представление. Так (увы!) остаётся и по сей день – люди не видят себя так, как их видит Бог! Подобным образом было и у земного народа Бога (Израиля) – люди не хотели смотреть «на Того, Кто издавна ОПРЕДЕЛИЛ это»! У Бога есть Свой план и проект для каждого, а нам следует покориться Ему и искать Его воли в своей жизни. Если этого не происходит, если мы не считаемся с Его определениями, тогда Его посещение обнажит наше ничтожество и непослушание. Смотреть «на Того, Кто это делает», и видеть Его мудрую руку во всём в нашей жизни, благодарить Его, преклоняясь перед Его величием, – вот путь, ведущий к радости при наслаждении Его благословениями. Нам следует понимать и помнить о том, что Он «издавна ОПРЕДЕЛИЛ это»! Это относится ко всему в нашей жизни. Если нас коснулся Его призыв ко спасению, если мы не могли спокойно пройти мимо Благой Вести, если наше сердце трепещет от Его Слова, – всё это свидетельствует о том, что Бог «избрал нас в Нём [во Христе] ПРЕЖДЕ СОЗДАНИЯ МИРА, чтобы мы БЫЛИ СВЯТЫ и НЕПОРОЧНЫ пред Ним в любви, предопределив усыновить нас Себе чрез Иисуса Христа» (Еф.1,4.5). Во всём в своей жизни нам следует видеть Того, «Кто ИЗДАВНА ОПРЕДЕЛИЛ это»! Там, где есть только Он (в благодати), там нет места для нашей гордости и самовозвеличения, ведущего к падению (Пр.18,12)!

«Я приблизил к Себе…, чтобы они были… Моею славою, хвалою и украшением; но они не послушались» (Иер.13,11)

Какая великая привилегия, какое высокое положение для народа Бога – быть Его славой, хвалой и украшением! Сколько нежной заботы, сколько особенного расположения и любви просматривается в этой близости! Всё, что дорого для Сущего Бога, Он хотел видеть в Своём народе. Особенная близость к Богу, – «как пояс близко лежит к чреслам человека, так Я приблизил к Себе весь дом Израилев и весь дом Иудин, говорит Господь», – это гарантия их безопасности и Его ВЕРНОСТИ! Но народ Божий не принял к сердцу эту особенную милость и пренебрёг ею: «Этот негодный народ, который НЕ ХОЧЕТ слушать слов Моих, живёт ПО УПОРСТВУ СЕРДЦА своего и ходит во след ИНЫХ БОГОВ, чтобы служить им и поклоняться им» (ст.10)! К чему же привело такое заблуждение народа? К славе, хвале и украшению? Могут ли «иные боги» создать настоящую альтернативу милости Сущего? – Увы, никогда! Народ, поклоняясь и служа иным богам, «будет как этот пояс, который НИ К ЧЕМУ НЕ ГОДЕН»! Только послушание Богу приведёт к Его благословениям! Христиане сегодня так же, как в прошлом земной народ Бога, особенно приближены к Нему: «Избрал нас в Нём…, чтобы мы были СВЯТЫ и НЕПОРОЧНЫ ПРЕД НИМ в любви, предопределив УСЫНОВИТЬ нас Себе чрез Иисуса Христа… дабы послужить к похвале СЛАВЫ Его нам» (Еф.1,4.5.12). И что же они сделали с этой особенной нежной близостью? – Вместо того чтобы «ПОДВИЗАТЬСЯ за веру, однажды преданную святым» (Иуд.3), сохраняя себя в ней (2Кор.13,5), они ОТСТУПИЛИ «от ВЕРЫ, внимая духам обольстителям и УЧЕНИЯМ бесовским» (1Тим.4,1). И, в конце концов, Господь вынесет и им Свой непредвзятый осуждающий вердикт: «ИЗВЕРГНУ тебя из уст Моих» (Откр.3,16)!

«Слушайте и внимайте; не будьте горды, ибо Господь говорит» (Иер.13,15)

Так некогда взывал Сущий через пророка к Своему непослушному народу. Гордость мешает человеку услышать Бога и не даёт воспользоваться Его благодатью: «Бог гордым ПРОТИВИТСЯ, а смиренным ДАЁТ благодать» (1Петр.5,5; Иак.4,6), – Бог превращается из Заступника в Противника тех, кто позволяет гордости овладеть сердцем. Когда пророк Иеремия говорил эти слова народу, они находились в печальном состоянии: их лидеры обходились эгоистично с наследием Бога, думая лишь о собственных интересах; пророки говорили ложь и предсказывали то, что не сбывалось. И общая картина представлялась грустной: «Множество пастухов испортили Мой виноградник, истоптали ногами участок Мой; любимый участок Мой сделали пустою степью; сделали его пустынею» (12,10.11). Слова Сущего ничего не значили для людей! Сегодняшний стих нам показывает причину такого отношения – гордость. Когда Бог говорит, люди должны «СЛУШАТЬ и ВНИМАТЬ»! Но гордость сводит людей с определённого им Богом места и мешает Богу занимать то МЕСТО, какое Он хотел бы, проявляя к ним благодать. Тогда Он вынужден СУДИТЬ: «СОКРУШУ их ДРУГ о ДРУГА, и отцов и сыновей вместе, говорит Господь» (13,14)! А сколько и сегодня семей разбито из-за гордости! Сколько «отцов и сыновей» сегодня в христианстве не имеют между собой ничего общего – общение уничтожено! Разве не должны мы искать причину этого в нашей гордости? Простое сосуществование (внатяжку!) – это не та «жизнь с избытком» (Иоан.10,10), которую принёс спасённым Христос (Иоан.20,31) и которую хочет увидеть в каждой семье! Разве нам не нужно и сегодня услышать сердцем эти трогательные слова Господа: «СЛУШАЙТЕ и ВНИМАЙТЕ; НЕ БУДЬТЕ горды, ибо Господь ГОВОРИТ»?!

«Смиритесь, сядьте пониже, ибо упал с головы вашей венец славы вашей» (Иер.13,18)

«Когда Ты ПОЙДЁШЬ с нами, ТОГДА я и народ Твой будем СЛАВНЕЕ всякого народа на земле» (Исх.33,16), – молился благословенный законодатель Израиля. Присутствие Сущего посреди Своего народа являлось гарантией славной эксклюзивности святых. Бог хотел иметь народ особенный, обособленный от других людей своим послушанием Его заповедям и закону. Но их практическое состояние (непослушание!) вынудило Сущего отвернуться от них и покинуть их, что привело к бесславию и падению. Они же не видели этого и не спрашивали: «За ЧТО постигло меня это?» (ст.22). Если бы они хоть немного задумались о своём состоянии и спросили Его об этом, Он сразу указал бы им на «множество БЕЗЗАКОНИЙ». Они надеялись «на обманчивые слова: "Здесь храм Господень, храм Господень, храм Господень"» (7,4), – принося Сущему своё «поклонение» (7,2). Делая «пирожки для богини неба и совершая возлияния иным богам» (7,18), люди, претендующие на имя «СЛАВНЕЕ всякого народа на земле», приносили жертвы «БЕСАМ, а не Богу» (1Кор.10,20)! Но и поклонялись Сущему в Его храме, надеясь на защиту этого славного места! Какой урок и для всех христиан! Сколько среди христиан сегодня поклоняющихся «богине неба» и множеству идолов, тогда как есть только «ЕДИН Бог, ЕДИН и ПОСРЕДНИК между Богом и человеками, человек Христос Иисус, предавший Себя для искупления ВСЕХ» (1Тим.2,5.6)?! Но вместо того чтобы смириться и сесть пониже, к чему призывает Писание и христиан также, верующие создают коалиции, объединяются с миром и неверующими людьми, закрывая глаза на «множество БЕЗЗАКОНИЙ» и не нуждаясь во Христе, единственном Посреднике и верном Свидетеле (Откр.3,14.17). Не относятся ли и к христианам сегодня подобные слова Сущего Бога: «Упал с головы вашей венец славы вашей»?!

«Ибо правы пути Господни, и праведники ходят по ним, а беззаконные падут на них» (Ос.14,9)

Заканчивая эту рубрику в этом году, ( 2014) подведём краткий итог. Во-первых, всё, что обещает или обещал когда-то Бог, Он ИСПОЛНЯЕТ! Он – ВЕРНЫЙ Бог! Он преподнёс не один урок Своей верности народу Израиля как пример для всех жителей планеты. Он исполняет Свои слова! А это значит, что исполнятся и все Его обещания и предсказания относительно христиан. Это должно ободрить тех, кто стремится быть Ему верным, и пробудить тех, кто легкомыслен в своих отношениях с Ним. Во-вторых, вновь и вновь мы видим «ПУТИ Господни» и слышим, что они «ПРАВЫ»! Всё, что делает Бог, Он делает в Своей божественной ПРАВЕДНОСТИ. Это значит, что у Него не может быть никакой кривизны или обмана. И все те, кто стремится быть похожим на Него, получают от Него поддержку в Его благодати для следования Его прямым путём. Но те, кто спекулирует Его благодатью и пытается её использовать в корыстных целях, ПАДУТ от Его всемогущества! В-третьих, рано или поздно души понимают, что идолы – пустота: «"Что мне ещё за дело до идолов?" – скажет Ефрем» (ст.8). Только в общении с Богом душа обретает ИСТИННЫЙ ПОКОЙ и ПОЛНОЕ удовлетворение (Матф.11,28-30). Нет на земле ничего, что могло бы заменить то истинное счастье, которое несёт в себе общение с Всевышним. К этому общению Сущий Бог призывал некогда израильтян и сегодня призывает всех христиан. Но это общение возможно только на условиях праведности! Израиль в прошлом пренебрёг праведностью Бога и силился собственной праведностью угодить Ему. Это было расценено Богом как непокорность «праведности Божьей» (Рим.10,3). Подобное очевидно и в христианстве. Каждый христианин должен помнить о путях Господних – лишь «ПРАВЕДНИКИ ходят по ним, а беззаконные ПАДУТ на них»! Наша праведность – только Христос Иисус, УМЕРШИЙ за нас и ВОСКРЕСШИЙ «для ОПРАВДАНИЯ нашего» (Рим.4,25)! Сокрылся ли и ты в Нём, любезный читатель?