A valóságos szabadulás.

 "Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8, 36)

"Mert ami­kor a bűn szol­gái vol­ta­tok, az igaz­ság­tól sza­ba­dok vol­ta­tok. De hát mi­lyen gyü­möl­csöt ho­zott ez nek­tek? Olyat, ami mi­att most szé­gyen­kez­tek, mert an­nak a vége ha­lál. Most pe­dig, mi­u­tán meg­sza­ba­dul­ta­tok a bűn­től, és Is­ten szol­gá­ivá let­te­tek, meg­van a gyü­möl­csö­tök a meg­szen­te­lő­dés­re, a vége pe­dig az örök élet. Mert a bűn zsold­ja ha­lál, Is­ten ke­gyel­mi aján­dé­ka pe­dig az örök élet Krisz­tus Jé­zus­ban, a mi Urunk­ban". (Róm 6, 20-22)

 Akármelyik oldalról is nézzük Isten igéjét, emberi vagy Isten oldaláról, egy is ugyanaz az eredmény, hogy egyszer meg kell halni. Az emberi oldalról vizsgálva a halàl utáni lét bizonytalan, mert ha nem hisz az Isten igazságában, nem hisz az örök életben, vagy ha hisz is, nem magára vonatkoztatja, mert bűnösnek érzi magát és tanácstalan. Isten oldaláról nézve, Isten azt jelentette ki, hogy aki hisz Isten Fiában, a megváltás tényében, annak már örök élete van, nem hal meg még ha a teste elenyészik is, mert a bűn a törvény a testet halálra ítélte. De az ember szelleme az tovább él, vagy Istennel, vagy Isten nélkül. Ennek az igazságnak sok kijelentése van a Bibliában. De hiába, ha a Fiú nem szabadít meg a bűntől, akkor minden gondolat még ha az bölcsnek is tűnik, a bűntől származik, mert az ember a bűn rabja marad és a bűntől vezérelt még ha jó vagy rossz is, a Szentírás szerint, ami nincs meghintve Krisztus vérével az nem szent és igaz. Az igazi valóságos szabadság az Isten igazságának ismeretén alapul. Ezt még az okosabb tudósok is elismerik. A tudás szabaddá tesz, jelszóval. De hogyan tudjuk meg, hogy ki és milyen tudás hatása alatt van és tudja magát szabadnak? A Szentírás kijelenti az igazságot, de azt is hozzáteszi, hogy az igazság gyümölcse az emberben jelenik meg. Akit tényleg felszabadított Isten Fia, annak a gyümölcsei szemmel láthatók. Sok kiváló tudós, akik megközelítették a tudás határát, kapargatják az ég burokját vagy kérgét ujjaikkal, de áttörni nem tudnak rajta, többnyire arrogánsok és istentelenek maradnak. Tisztelet a kivételnek. 

 Biztos vagyok abban, hiszen tapasztalom, hogy vannak testvérek akik az igazság leple alatt mégis ravasz tettekkel bizonyítják, hogy nem szabadok a bűntől. Az engedelmességben valósul meg a tanúbizonyság, de ha nem vagy szabad, hogy tudsz a szabadság törvényében élni? Akkor a gondolataid, a tetteid láncba vannak veretve. Azt teszed amit a környezeted diktál, ami a világ utálatos szokásai. Isten szemében mindenki a tudatlanság fogságában vesződik, még ha az ember sokat is gondol magáról. Azért Isten szolgái nem csak a szó meggyőző erejével, hanem jó cselekedeteivel némítsák el az okosnak tűnő esztelen embereket.  

"Mert az az Is­ten aka­ra­ta, hogy jót cse­le­ked­ve el­né­mít­sá­tok az esz­te­len em­be­rek tu­dat­lan­sá­gát, mint sza­ba­dok, és nem úgy, mint akik­nél a sza­bad­ság a go­nosz­ság pa­lást­ja, ha­nem mint Is­ten szol­gái". (1Pt 2, 16)

 Ez egy komoly indikátor az életünkben, milyen meggyőződés írányítja gondolatainkat és ebből kifolyólag tetteinket.

 Az alkohol, a drog a depresszió a félelem a különböző mentális problémákkal küzdô testvérek, ( magam is ilyen voltam, amit ma már nem szégyellek), annak a vége halál, de ennek ellenére ha Isten kiválasztottja vagy, még ha elég sokáig is küzdöl a bűneid ellen, az Úr megszabadít és valóságosan szabad leszel, csak hogy az akaratod az Isten az Atya akaratából legyen. Ne ámítsuk el magunkat azzal, hogy a gyakorlati életben nem fordulhat elő esés, az ember akkor esik el amikor azt hiszi hogy áll. "Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék". (1Kor 10, 12). Nincs arra garancia, hogy egy Isten gyermeke ne essék el. Ezt csak az gondolhatja, akinek halvány fogalma sincs a bűn a kísértés erejéről. De a hit és a bizalom az mindvégig elkíséri Isten gyermekét, mégha a bűn és a halál árnyékában a sötét völgyben is jár. Annyira erős az Úr, hogy mindentôl meg tud szabadítani, és meg is szabadul, csak várd a szabadítását és ha megszabadít az valósággá válik az életedben. Az ilyen embert már senki sem ítélheti meg, mert Isten szabadságát élvezi.

" Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy esik, de meg fog állni, mert az Úr képes őt megtartani."(Róm 14, 4)

 Ne siessünk megvádolni testvéreinket, akik netán bűnbe estek vagy küzdenek saját erejükkel, mert az Úr megengedi, hogy ez így legyen, mert a vége mégis a megszentelés, tapasztalás útján. A napbarnította kovászos kenyér is Isten kegyelméből alkalmas az áldozásra. Ebben rejlik Isten nagy hatalma a bűnös felett, hogy ami az embernek lehetetlen az Istennél lehetséges, azért ne hagyjuk el azt a bizalmat, ha nehéz helyzetben is vagyunk, hogy minden a szabadító Isten akarata szerint történik.

 

Isten bölcsessége a tökéletes szeretet.

 "Én is, ami­kor hoz­zá­tok men­tem, test­vé­re­im, nem úgy men­tem, hogy nagy ékes­szó­lás­sal vagy böl­cses­ség­gel hir­des­sem nek­tek Is­ten bi­zony­ság­té­te­lét.

Mert el­ha­tá­roz­tam, hogy nem aka­rok más­ról tud­ni köz­te­tek, csak Jé­zus Krisz­tus­ról, még­pe­dig mint meg­fe­szí­tett­ről." (1Kor 2, 1-3)

 A korintusiaknak írt levelében Pál apostol kijelentette, hogy hiába az a sok kegyelmi ajándék amivel rendelkezett a korinthusi gyülekezet, a tökéletesség hiányában voltak, mert nem az ajándék a fontos hanem az ajándékozó. A 13. részben ki is fejtette mindazt ami hiányzott a gyülekezetben, méghozzá a szeretet. Nem a meggyőzés tudományával hírdette vagyis beszélt nekik, hanem a szellem és Isten ereje a Szent Szellem ereje által.

"Be­szé­dem és ige­hir­de­té­sem nem a böl­cses­ség meg­győ­ző be­szé­de volt, ha­nem lé­lek és erő fel­mu­ta­tá­sa, hogy hi­te­tek ne em­be­rek böl­cses­sé­gén, ha­nem Is­ten ere­jén nyu­god­jék". (1Kor 2, 4) Talán ez azt jelentené, hogy a gyülekezetben csodákat művelt, gyógyított, halottakat támasztott fel vagy angyalok nyelvén szólt? - semmi ilyesmit nem tett. A Szent Szellem erejével az Isten tökéletes szava volt az erő. De sajnálkozva mondta, hogy olyan állapotban voltak a korintusiak, hogy csakis a felfeszített Krisztusról tudott beszélni. A tökéletes szeretetről nem tudott szólni, mert nem voltak még készen rá. Készen vagyunk mi is befogadni ama nyílt titkot, ami csak a világ számára titok, mert nem fogadják be a hit szavát és vagy elvetik vagy folyvást kételkednek benne? Isten bölcsességének titkait a tökéletesek között nyitotta meg Isten. 

" Böl­cses­sé­get pe­dig a tö­ké­le­te­sek kö­zött szó­lunk, ámde nem e vi­lág­nak, sem e vi­lág ve­szen­dő fe­je­del­me­i­nek böl­cses­sé­gét, ha­nem Is­ten tit­kos böl­cses­sé­gét szól­juk, azt az el­rej­tet­tet, ame­lyet Is­ten örök­től fog­va el­ren­delt a mi di­cső­sé­günk­re". (1Kor 2, 6)

 Azok a hívőknek tartott emberek, valójában azok is, de nem ismerik Isten bölcsességének titkait, a tökéletesség hiányában szenvednek. A szeretet teszi tökéletessé az ember lelkét nem a vallásosság és a kegyelmi ajándékok. A kegyelmi ajándékok, amik csak arra valók, hogy ezzel az eszközzel sáfárkodjon az ember, most nem az örök élet ajándékáról van szó. Az Isten dicsősége mindaz amivel megáldotta a hívő lelket, nem azért, hogy egy hegy körül bolyongjon, ahogy azt a sivatagban Izrael népe tette. Egy tizenegy napos utat a kánaán földje felé, Egyiptomtól kánaánig, negyven évig tették meg, barangoltak a sivatagban, hogy eljussanak a Jordán folyó partjaihoz. De csak ketten léptek kánaán földjére az első nemzedék fiaiból akik egyiptomból jöttek ki. 

"Ezért el­hagy­va a Krisz­tus­ról való kez­det­le­ges be­szé­det, tö­re­ked­jünk a tö­ké­le­tes­ség­re. Ne kezd­jük el újra le­rak­ni az alap­ját a holt cse­le­ke­de­tek­ből való meg­té­rés­nek és az Is­ten­be ve­tett hit­nek, a mo­sa­ko­dá­sok­ról, a kéz­rá­te­vés­ről, a ha­lot­tak fel­tá­ma­dá­sá­ról és az örök íté­let­ről szó­ló ta­ní­tás­nak. Ha Is­ten meg­en­ge­di, ezt meg is tesszük". (Zsid 6, 1-2) 

 Isten szemében nem ez a bölcsesség, hanem minden az ami a hitbeli szeretetet építi, de ez csak akkor jöhet létre, ha minden érzékiséget elhagyunk, követjük Isten igaz szavát, minden olyan gátott levetni ami akadályozza a szellemi szabad mozgást. Nem megkönnyezni Krisztus szenvedését a feszületen, hanem azon a hiten keresztül eljutni a mennyei kánaánba, hogy megismerjük Isten akaratát és kimondhatatlan gazdagságát dicsőségében. Ez a dicsőség ragyogja be arcunkat, ha feléje nézünk, minden apróságnak és szemétnek tűnnek akkor, ha megismerjük Isten, Jézus Krisztus dicsőségét a mennyben. Aminek a részesei mindazok akik itt a földi sötétségében vele szenvednek, talán elhagyva magányosan, vagy többek között, Isten örök dicsőségét látják szellemi szemükkel, azt a tökéletes Istent aki igaz és a szeretet Istene. Kitárt karokkal várja mindazokat akik itt szenvedtek de megtértek bűneikből és ráléptek arra a szűk de áldásos útra ami Isten örök dicsőségéhez vezet a tökéletes szeretet, Isten országába amiről csak hallomásból tudunk, de már készen van a hely ahova szánt mindazokat akik Krisztus vére által megszentelt. " Ha­nem amint meg van írva: Ami­ket szem nem lá­tott, fül nem hal­lott, és em­be­ri szív meg sem gon­dolt, azt ké­szí­tet­te Is­ten az őt sze­re­tők­nek". (1Kor 2)

Kegyelmi ajándék a szellemiség.

 "Melyik ember ismeri ugyanis az ember dolgait, hacsak nem az ember szelleme? Ekképp az Isten dolgait senki sem ismeri, csak az Isten Szelleme. Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket. Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik.

 Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van".( 1 Kor. 2,- 11..16).

 Általában a tudomány a világi tudás nagy akadály Isten szellemének áramlásának az emberben. Az ember észre se veszi, hogy mindaz amit megtanítottak az iskolákban nem az Úr gondolkodása szerint van. Nem is beszélve a hamis tanokról, tudományokról. Péter apostol és Pál apostol is példa lehet számunkra, Péter halász volt, Pál pedig a farizeusi iskolát végzett, tanult ember volt. De mindkettő kitűnő szolga lett a Szent Szellem által ki- ki a maga kapott kegyelmi ajándéka szerint. Igaz az is, hogy az Úr átmentett sok olyan ajándékot az új életükbe, azokat a velük született tehetségüket ami hasznára váltak Isten országában. Péter halász létére már nem halakat fogott hanem embereket a mennyeknek országába. Pál pedig aki írástudó, különleges kijelentéseket és titkokat fedezett fel a Gyülekezet számára, a volt farizeus a pogányok apostola lett. Ez egy nagy változás alanyi szinten, de az Úr megőrizte természetes képességeit.  

 A szellemi gondolkodású embert nem azért nem lehet vizsgálat alá venni mert elérhetetlen, elkülönült, hanem mert semmi hozzá fogható emberi analizis alá nem vehető. Minden amit gondol az Úr gondolkodását tükrözi. Nem a természetes ember szerint gondolkodik hanem a Szent Szellem ajándéka az Úr kegyelmi ajándéka szerint ami nem tőle van, az Isten ajándéka. Ez butaságnak tűnik egy húsvér ember számára, hiszen hogyisne lehetne vád alá helyezni egy Krisztust követő embert. Felkoncolni, elégetni kigúnyolni, megfeszíteni, hamisan tanúskodni ellene, ezt különösen látjuk Jézus Krisztus életében. Minél közelebb vagy szellemileg az Úrhoz, annál kevesebben fognak megérteni, vagy legyintenek egyet és tovább mennek, vagy megvádolnak, bolondnak tart a világ. Mert a világ gondolkodásába nem fér bele az, hogy Krisztusnak azért kellett meghalnia, hogy legyőzze az örök halált elvegye a világ bűnét magára. Micsoda tébolyodott gondolat, hogy a Teremtő aki teremtette ezt a világot, annak nem volt hatalma elpusztítani a sátánt kezdettől fogva? A hús vér ember az erőszak a testi erőben látja a győzelmet. A szellemi ember pedig a testi gyengeségében, vagyis a szellemit a szellemivel kapcsol össze. A szellemi világban nincs kézzelfogható, szemmel látható támasz, a hit az ami hiszi, hogy az aki elfoglalta az Atya trónjának jobbját fenn a menyben, tehát Krisztus az a támasza, ami bolondság egy természetes ember számára, mégha szekuláris ideológiába is csomagolja világnézetét. A természetes ember a tudós ember, analitikus és bizonyítékot keres, addig míg nincs bizonyíték, az csak hipotézis vagy elmélet marad. Habár Istent a természetben is lehet szemlélni és megtapasztalni, de Szelleme nem ismerhető meg ha az nem áramlik bele az emberbe. Az Isten szelleme ami vizsgálja és vezeti az ember gondolkodás módját, nem ordinális nem egyforma, mert az emberben rejlő Isten által kiosztott talentum szerint nyílvánúl meg. De egy az Istenről való kép aki nem más mint Jézus Krisztus. Ő a sziklaszilárd alapja minden szellemi gondolkodásnak. Egyszerű hittel és gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá, hogy amit ránk bízott megismerjük és ahhoz tartsuk magunkat, nem nézve szerteszét ki-ki ajándékát lesve vagy irigyelve. Isten szemében az emberi bölcsesség nem ér semmit ha azt nem a Szent Szellem ajándékozza meg az értelme megújítása által. De mindezt a kegyelemben érhetjük el, semmit sem tulajdonítva magunknak. Minden kegyelmi ajándék a dicsőség Istenétől száll le. Péter apostol így ír erről: " Mindenki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai". (1Pt 4, 10). De Pál apostol sem titkolja el, hogy milyen nagy gazdagságot ajándékozott Isten gyermekeinek.

"A ke­gyel­mi aján­dé­kok­ban pe­dig kü­lönb­ség van, de ugyan­az a Lé­lek ( Szellem). A szol­gá­la­tok­ban is kü­lönb­ség van, de ugyan­az az Úr. És kü­lönb­ség van az erők meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ban is, de ugyan­az az Is­ten, aki min­den­ben és min­den­ki­ben meg­mu­tat­ja ere­jét. A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát min­den­ki azért kap­ja, hogy hasz­nál­jon vele". (1Kor 12, 4-6).

A Szent Szellem munkája.

 "Mégis, mikor ezeket mondottam nektek, a bánat töltötte meg szíveteket. De én megmondtam nektek az igazat: Hasznotokra van, hogy én elmenjek. Mert ha nem megyek el, a Bátorító nem jön el hozzátok, ha ellenben elmegyek, elküldöm õt hozzátok. Ha õ eljön, meggyõzi a világot vétek, igazságos döntés és ítélet dolgában. Vétek dolgában, hogy nem hisznek bennem. Igazságos döntés dolgában, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet dolgában, hogy a világ fejedelme ítélet alatt van. Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem vagytok képesek elhordozni még. Ha azonban eljön õ, az igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes igazságban. Mert nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendõt tudatja veletek. Engem fog dicsõíteni, mert az enyémbõl fog meríteni s azt mondja el nektek. Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémbõl meríti, s azt tudatja veletek".( János 16,- 6..15).

 Hosszan idéztem Jézus szavait, amit a tanítványokhoz mondott. Most azt kérdezem az olvasótól, hogy van-e alapja annak, hogy Isten három személy amit a vallásos nép szentháromságnak nevez? 

 A szentháromság ünnepe a pünkösd az a kívülállóknak van kitalálva. Mindazok akik nem ismerik Istent a falakon kívűl, nem a belső Istennel való kapcsolatban vannak. A Szent Szellem nem ünnepli saját magát, mert nem egy személy hanem Isten Szelleme, aki a Gyülekezetben van és a Gyülekezet Krisztus testét képezi, ott él Isten Szent Szelleme. Erről még a tanítványok sem tudtak, mert Jézusnak előbb meg kellett halnia a feszületen és harmadnapra feltámadnia. A pünkösd napján a feltámadása ötvenedik napján elküldte a Szent Szellemét, vagyis Isten Szellemét amit úgymond a sajátjából küldött. Ennek eredményeként a tanítványok új felismerésben részesültek, amit addig hallottak az Úrtól most értelmet szereztek. A Bátorító, vagy más fordításban Vigasztaló eljött nem magát dicsőíteni hanem Krisztust aki egyetlen ezen a világon akit megillet a dicsőség. Megtévesztően hangzik az a kifejezés, idézem " nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendõt tudatja veletek." Itt ebben a narratívában, igen azt feltételezhetjük, hogy a Szent Szellem is személy, mert említve volt úgy a Jézussal kapcsolatban is, hogy van egy saját identitása, lehet egy saját akarata és elképzelése, de nem azt mondja ami tőle jöhetett volna, hanem mindazt amit hallott az Atyától. " Engem fog dicsõíteni, mert az enyémbõl fog meríteni s azt mondja el nektek. Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémbõl meríti, s azt tudatja veletek". A Szent Szellemről nem beszélni kell, főleg nem ünnepelni ezzel őt dicsőíteni, hanem Istennel a Szent Szellemmel munkálkodni és szólni és cselekedni. Aki az Úr nevét dicsőíti, az csakis a Szent Szellem által. " Avagy nem tud­já­tok, hogy a ti tes­te­tek a ben­ne­tek la­ko­zó Szent­lé­lek temp­lo­ma, ame­lyet Is­ten­től kap­ta­tok, és nem a ma­ga­to­kéi vagy­tok? Mert áron vé­tet­te­tek meg, di­cső­ít­sé­tek azért Is­tent a ti tes­te­tek­ben." (1Kor 6, 19)

 Aki Istené, előbb vagy utóbb megpróbáltatásokon megy keresztül, annak érdekében, hogy a teste és a szelleme is dicsőítse Krisztust az Urat. Ne legyen tudathasadás, mert Isten úgy a szellem meg a test ura is. Ez az a megszentelődési folyamat, ami ha egészséges Isten által mozgatott és megpróbált, akkor a vége is gyümölcsöző. Ezt a kettőt a testet és szellemünket, szinkronba kell hozni, ebben az egységben a szellem élvez prioritást. Nem a test után hanem a Isten Szent Szellemével járunk, ha Krisztus Jézus szelleme bennetek van. Ez a járásban a hit cselekedetében nyílvánúl meg. Azért Pál apostol a korinthusiakhoz üzen, hogy:

" Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát". (2Kor 13, 5)

Az Úr lábmosással szolgál.

 "Ti en­gem így hív­tok: „Mes­ter” és „Uram”. És jól mond­já­tok, mert az va­gyok. Azért ha én, az Úr és a Mes­ter meg­mos­tam a lá­ba­to­kat, nek­tek is meg kell mos­no­tok egy­más lá­bát. Pél­dát ad­tam nek­tek, hogy amint én cse­le­ked­tem ve­le­tek, ti is úgy te­gye­tek." (Jn 13, 13-14)

 Vannak felekezetek, akik gyakorolják a lábmosás rituáléját, ezzel azt szeretnének bemutatni, hogy szó szerint engedelmesek az igének. De miről is van itt szó egyáltalán? Keleten abban az időben, többnyire gyalog, szandálban vagy esetleg mezítláb jártak a poros emberek által kitaposott úton. Ez volt a szokás, hogy ha betért egy vándor, vagy vendég egy házba, egy tál vizet tettek elébe és megmosták a lábát. Nincs ebben semmi új, de az új, hogy az Úr lehajolt a tanítványok lábait megmosni, ezzel példát mutatott a jövő hívő nemzedéknek, hogy ezt tegyék testvéreikkel. Ezzel azt mutatta be Jézus, hogy a már tiszta az ige által testvérek lábai a világban járástól koszolódnak. A mosás a tisztítás az mindig a kosz eltávolítása, a szellemi tevékenység a tanítás a prevenciós igehirdetés, a vigasztalás a feddés az útbaigazítás, de nem fejmosás, amit nagyon gyakran tapasztalhatjuk a testvérek részéről. A lelkiismeret megtisztítása nem a mi feladatunk, az Isten szava által történik, még ha a testvérektől is halljuk, de nem perszonálisan valakire irányul, az igehirdető Isten szavát mondja mit sem tudva arról, hogy a mag hova esik. Többször magam is átéltem olyan helyzetet, amikor hallgatva az igehirdetést, azt gondoltam, hogy a testvér tud valamit rólam, mert élesen rám irányult a téma. Aztán megértettem, hogy az Úr nekem beszélt a testvér által. 

 A lábmosás tehát olyan testvérekre van bízva akik alázattal lehajolva a mások lábainak szintjére, felövezvén Isten igéjével derekukat, képesek ezt megtenni, felismerni a világ csapdáit a vétkek a kísértések jellegére rámutatni, hogy a testvér újból tiszta lábbal lépjen Isten házába ezzel nem fertőz meg másokat. 

 Nem az a nagy baj, hogy vétkezünk szóban netán cselekedetekben, hanem az a baj ha teret adunk mindezeknek a gyülekezetekben. Ha nincs egy közösségben olyan testvér aki lábat tud mosni, akkor a kovász meg dagasztja a tésztát, vagyis a bűn terjedni fog. 

 De ez vonatkozik a globális Gyülekezetre is, azok akik fizikailag nem is találkoznak egymással, az írott tanítások az apostolok tanításai az internet által,( ezt is ki lehet használni) is üzen az Úr, csak választás kérdése mit és hogyan hallgatunk. Úgy szóljon mindenki, mint Isten igéjét hirdető, mégha nem is tökéletes a részünkről, de Isten szava legyen. "Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni." (Jak 2, 12).

Isten a Gyülekezetben.

 "Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait". (Zsid 4, 12)

"Jobb kezében hét csillagot tartott, a szájából kétélű éles kard jött ki, és az arca olyan volt, mint mikor a nap teljes erejében fénylik". (Jel 1, 16)

 A két idézet között az a különbség, hogy az első kijelent a második megmutatja mindazt amit az első kijelentett. Sokan az olvasók közül már ismerik Istent, hiszen megtapasztalták azt a fájdalmasnak mondható Isten szavának behatolását a lelkükbe, szívükbe. Ezt Isten szava idézi elő, aki sokkal jobban lát a szívünkbe mint mi magunk. Jól tudja a legérzékenyebb pontot a szívünk mélyén, azokat a szívnek titkait, amit mi nem szívesen hozunk felszínre még Isten előtt sem. De az Úr munkája a Gyülekezetben a fénylő csillagok által, az angyalok által üzen, és aki hallja az angyalok üzenetét, térjen új felismerése. Tudja e az ember megváltoztatni önmagát? Nem tudja, ezt konkrétan be lehet jelenteni. Az ember csakis akkor változik meg ha Isten szava mélyen behatol és szétválasztja a régi természetét az újtól, amit Isten adott a megtérés követően. Ameddig ez nem történik meg, hiába a hit, a test a hitet elgyengíti. Ez történt például a galáciai gyülekezettel is. A test és a szellem harca pontosan abban nyilvánul meg, hogy melyikre hallgatunk. A test szerinti élet vagy a szellemi élet vezérlésével. Az Úr a gyülekezetekhez intézi az angyalok által üzenetét. Ne csodálkozzon ezen senki, hiszen a Szent Szellem a Gyülekezetnek adatott, nem a világ fiainak. Azért az Úr munkája hozzá intézi szavait, hogy megismerjék Istent. Az öröm a reménység az út a hit nem lehet igaz és szabad, Isten megismerése nélkül. Erre a megismerésre Jézus a mennybe menetele után eljött vissza a Vigasztaló a Tanító és Nevelő Szellem amit Szent Szellemnek hív a Szentírás, segítségül szolgál. Jézus így szólt a tanítványainak: " Ha sze­ret­tek en­gem, meg­tart­já­tok a pa­ran­cso­la­ta­i­mat, és én kér­ni fo­gom az Atyát, és más Vi­gasz­ta­lót ad majd nek­tek, hogy ve­le­tek ma­rad­jon mind­örök­ké: az igaz­ság Lel­két, akit a vi­lág be nem fo­gad­hat, mert nem lát­ja és nem is­me­ri őt, de ti is­me­ri­tek, mert ná­la­tok la­kik, és ben­ne­tek lesz". (Jn 14, 15-16)

 Ez megtörtént Jézus mennybemenetele után az ötvenedik napon, amikor az egybegyűltekre Jeruzsálemben kiöntötte rájuk a Szent Szellemet. Most már a Szent Szellem a Gyülekezetben munkálkodik, hiszen ott van, és a legfontosabb az, hogy Isten gyermekeit elválassza nem csak önmaguktól az egójuktól, hanem, hogy ne azonosuljunk a világ szellemével. " Mi­u­tán te­hát az Is­ten jobb­já­ra fel­emel­te­tett, és meg­kap­ta az Atyá­tól meg­ígért Szent­lel­ket, ki­töl­töt­te azt, amint most lát­já­tok és hall­já­tok is." (ApCsel 2). Azóta is szaporítja a Gyülekezetet, persze nem olyan intenzítással mint hajdanán, "Is­tent di­cső­ít­ve és az egész nép előtt ked­ves­sé­get ta­lál­va. Az Úr pe­dig na­pon­ta sza­po­rí­tot­ta a gyü­le­ke­ze­tet az üd­vö­zü­lők­kel." (ApCsel 2)

Pál apostol örömére szolgált az efézusi gyülekezet állapota és így írt hozzájuk. "...nem szű­nök meg há­lát adni ér­te­tek imád­sá­ga­im­ban, meg­em­lé­kez­ve ró­la­tok, hogy a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Is­te­ne, a di­cső­ség Aty­ja adja meg nek­tek a böl­cses­ség és a ki­je­len­tés Lel­két, hogy őt meg­is­mer­jé­tek; és vi­lá­go­sít­sa meg szí­ve­tek sze­me­it, hogy meg­tud­já­tok, mi­lyen re­mény­ség­re hí­vott el, és mi­lyen gaz­dag az ő örök­sé­gé­nek di­cső­sé­ge a szen­tek kö­zött", (Ef 1, 16-17)

Kelj fel.

 "Alighogy elmentek, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, ameddig mondom, mert Heródes máris halálra keresi a gyermeket". (Mt 2, 13)

"Ami­kor He­ró­des meg­halt, az Úr an­gya­la álom­ban meg­je­lent Jó­zsef­nek Egyip­tom­ban, és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek". (Mt 2, 20)

 "Kelj fel", ez a szó a hitben cselekvésre indít. Abból a várakozó állapotból emel fel ha ezt a szócskát meghallod. Kelj fel, parancsolja Jézus a bénáknak a halottaknak, " Jöjj ki" , hagyd el és higyj. József, Mária férje, az angyalok által volt vezérelve. Józsefről keveset tudunk, de azt tudjuk, hogy engedelmes volt, és beleillett vagyis szereplője volt a próféciák szerinti megvalósulásának. " Ott is ma­radt He­ró­des ha­lá­lá­ig, hogy be­tel­je­sed­jék, amit az Úr mon­dott a pró­fé­ta ál­tal: Egyip­tom­ból hív­tam ki az én fi­a­mat." (Mt 2)

 Drága olvasó, barát és testvér, gondoltál e már arra, hogy a te engedelmes cselekedeteid beleillenek a próféciákba? Vagy hiszed e, hogy a mennybe be van írva a te neved, a cselekedeteid amiket Isten a Szent Szellem által vezérel nemes egyszerűséggel teljesíted? Lehet, hogy nem tudatosak lépéseink, de mielőtt lépnék, meg kell hallani a kis szócskát " Kelj fel". Kelj fel és menj, mondja az angyal, de azt is megmondta, hogy vedd magaddal Máriát és gyermekét. Ez egy olyan jelenet, amiből mi is tanulhatunk. Jézus a világmegváltó Isten, szüleire volt bízva, alárendelve nem közvetlenül Isten parancsának. Ez sokszor velünk is megtörténik mint Isten gyermekeivel, amikor a sors keze, vagyis az angyalok által igazgatott életünk sodrásában vagyunk, addig ameddig saját magunk nem leszünk a tárgya Isten kegyelmének közvetlenül. Kelj fel a halálból, kelj fel a liturgikus a tetszhalott állapotból, ébredj fel, hiszen az álomban megjelenő angyal jelenti azt, hogy Isten küldeni akar oda ahova kívánja, hogy az a prófécia beteljesedjen amire rád és rám vonatkozik. Minden egyes cselekedet Isten határtalan kegyelmétől függ amit már előre eltervezett számunkra. Holtan fekve mély álomban nem cselekedhetünk, csakis ha felkel álmából az éberség a józanság álapotába. " Mind­ezt te­gyé­tek meg, mert tud­já­tok az időt, el­jött az óra, hogy az álom­ból fel­ser­ken­jünk, mert most kö­ze­lebb van hoz­zánk az üd­vös­ség, mint ami­kor hí­vők­ké let­tünk. Az éj­sza­ka mú­ló­ban, a nap­pal pe­dig el­kö­zel­gett, ves­sük le azért a sö­tét­ség cse­le­ke­de­te­it, és ölt­sük fel a vi­lá­gos­ság fegy­ve­re­it." (Róm 13, 11)

 Isten ki akar vezetni minket abból a gyermeki állapotból, abból, hogy ne mások vezessenek minket, hanem közvetlen Isten irányítása alá kerüljünk. Ne a gyülekezet alá rendelve, hanem hasznos építőkövei legyünk Isten egyházának, mint élő kövek legyünk magunk is részesei e csodálatos építménynek. 

"Mint vele együtt mun­kál­ko­dók in­tünk is ti­te­ket, ne ve­gyé­tek hi­á­ba Is­ten ke­gyel­mét! Mert ő mond­ja: Al­kal­mas idő­ben meg­hall­gat­ta­lak és az üd­vös­ség nap­ján meg­se­gí­tet­te­lek. Íme, itt az al­kal­mas idő, íme, itt az üd­vös­ség nap­ja!" (2Kor 6, 2)

Aki Krisztusé az Istenben van.

 "Atyám, most te di­cső­íts meg en­gem, te ma­gad­nál az­zal a di­cső­ség­gel, amely már a vi­lág lét­ele előtt az enyém volt te­ná­lad. Ki­je­len­tet­tem a te ne­ve­det az em­be­rek­nek, aki­ket a vi­lág­ból ne­kem ad­tál. A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták. Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem. Én ér­tük kö­nyör­gök, nem a vi­lá­gért kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért, aki­ket ne­kem ad­tál, mert a ti­e­id. Az enyé­im mind a ti­e­id, és a ti­e­id az enyé­im, és meg­di­cső­ít­te­tem őben­nük". (Jn 17, 5-9)

 Jézus fohászkodásának egy részletét emeltem ki, a megítélésem szerint ez egy rövid de tartalmas kijelentés, Isten az Atya céljának. Jézus Krisztus küldetése, az Ige akiről szó van: " Kez­det­ben volt az Ige, és az Ige Is­ten­nél volt, és Is­ten volt az Ige. Ő kez­det­ben Is­ten­nél volt. Min­den ál­ta­la lett, és nél­kü­le sem­mi sem lett, ami lét­re­jött. (Jn 1, 1-2). 

 Isten sokkal közelebb hozta magához a teremtményét Krisztus az Isten Fia által a teremtményét, mint a teremtés koronáját Ádámot. Ezek a szavak Jézus felfeszítése előtt hangzottak el, és mintegy utravalónak szánta a tanítványoknak, akik hallották, hogy megerősítse hitükben. Mert egy időre egyedül maradnak, és szétszélednek ki-ki a saját útjára. Ezek a szavak felfedik az apostolok elhivatottságát még a teremtés előtti örök időktől. Számunkra ez egyenlőre titok, hogy a teremtés előtti világban volt e helye az ember örök létezésének. De gondolhatjuk, hogy az örök Isten mindig is volt és teremtett, gondoljunk az angyalokra akik előbb voltak mint a világ teremtése. Hogy volt e benne helye az ember lelkének az legalábbis számomra titok. 

 De miért is van az, hogy egyesek meghallják Isten hívását és befogadják az igét, mások pedig elutasítják, vagy olyanok is vannak akik görcsösen ragaszkodnak az igéhez, számukra kapaszkodó ebben a világban, de mégse tükrözik Krisztus az Isten Fia természetét. Egyszóval nem térnek új felismerésre, nem térnek meg bűneikből. A válasz nagyon egyszerű, hogy mindazok akik ebben a világban élnek, "A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták."

 Ehhez nem is kell kapcsolni értelmezést, mert nagyon konkrét. Az elveszett Isten bárànyaihoz jött el a Pásztor, hogy egybegyűjtése őket egy karámba, ezt több megfogalmazásban is olvashatjuk az evangéliumban és az apostolok írásaiban. Ez a lényege Krisztus küldetése a földre, ez csak röviden szólva. 

 De a kérdés, tudjuk e azt, hogy mi kitől és kihez tartozunk, hiszen csak két úr létezik a világban. Az Úr Jézus aki ember alakját vette fel, hogy Isten nevét kijelentse és megdicsőüljön bennük, ennek a végső útja vissza az örök dicsőségbe vezet Krisztusban, vagy egy másik úr akit Sátánnak neveznek a világ fejedelme, de az első Úr az örök élet ura, a másik úr az örök kárhozat. 

Az egész szentírás elejétől az utolsó betűig arról szól, hogy Isten gyermekeit elválassza a bűntől Krisztus áldozati vére által, így érvényesűl az a titok ami a kiválasztottság tényét igazolja, mert a hit által valósul meg.

 Te és én, milyen bizonyságban élünk, van e arra bizonyíték, hogy az örök Isten gyermekei vagyunk? " Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem."

 Az üdvözítő hit és a vele járó igazság Isten szeretetében nyilvánul meg. Aki engedelmesen befogadja Isten szavát és hisz Istennek Fiában annak már örök élete van. Aki nem hisz, az nem is fog hinni, azon Isten haragja marad az ítélet napjáig. Tehát legyünk figyelmesek mindenkor és most is, hogyan hallgatjuk Isten igéjét és szavát az örök életre, igyekezve és buzgón elfogadni mindazt amit az Isten nekünk szánt.

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: MEGELEVENÍTÕ ÉLET❣️

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: MEGELEVENÍTÕ ÉLET❣️: "Ti pedig maradjatok Jeruzsálemben, mígnem felruháztattok mennyei erővel" (Lk 24,49) Nemcsak saját felkészíttetésük miatt kellett ...

Örüljetek, hogy nevetek be van írva a mennyben.

 "Íme, ha­tal­mat adok nek­tek, hogy kí­gyó­kon és skor­pi­ó­kon ta­pod­ja­tok és az el­len­ség min­den ere­jén, és sem­mi sem árt­hat nek­tek. De ne an­nak örül­je­tek, hogy a lel­kek en­ged­nek nek­tek, ha­nem in­kább an­nak örül­je­tek, hogy ne­ve­tek fel van írva a menny­ben. Ab­ban az órá­ban Jé­zus így uj­jon­gott a Szent­lé­lek ál­tal: Ma­gasz­tal­lak, Atyám, menny és föld Ura, hogy el­rej­tet­ted eze­ket a böl­csek és ér­tel­me­sek elől, és ki­je­len­tet­ted a gyer­me­kek­nek. Igen, Atyám, mert így volt ked­ves előt­ted. Min­dent ne­kem adott át az én Atyám, és sen­ki sem tud­ja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és aki­nek a Fiú ki akar­ja je­len­te­ni." (Lk 10, 19-21)

 Jézus hatalmat adott a hetvenkét tanítványának, hogy biztonságban vigyék véghez küldetésüket. Ez azért volt szükséges, mert látta a Sátánt aki mint egy villám tört le az égből. " Lát­tam a Sá­tánt vil­lám­ként le­es­ni az ég­ből. (Lk 10, 21) ". Felbőszülve annak láttán, hogy az örömhír a mennyeknek országáról terjedni kezd a világ négy sarkára, a Sátán személyesen esett le az égből, mert a tanítványok űzték az ördögöket az emberekből a Sátán légiói veszélyben voltak, elhagyták lakhelyüket. Megkezdődött a csata, a háború az Isten Fia ellen, nem tudván, hogy a háborút már elvesztette, de megadatott neki csatázni a kiválasztottak ellen. Ez mai napig tart, de taktikáját gyakran változtatja. De akkor a fő célja az volt, hogy megölesse Isten Fiát a legnagyobb ellenségét. Azt sem tudván, hogy Isten akaratát teljesítve ezzel a próféciák szerint. De ez a feladata nem az ő hasznára vált. Azért egy egész más oldalból világítja meg Jézus a tanítványainak ezt a csatát. Nem teszi előtérbe annak a sikereknek jelentőségét, vagyis nem az a fontos a tanítványok számára, hogy milyen sikereket érnek el a küldetésben, mert azt az erőt és hatalmat Ő adta nekik, hanem a lényeg, hogy ezzel is bizonyítékot szerezzenek, hogy nevük be van írva a mennyben. Ami a legfontosabb a mai napig, hiszen ha ebben nem hiszünk, akkor a kapott szolgálat örömtelen kötelességgé válhat. 

 De ez egyáltalán nem az értelemtől a tudástól az emberi bölcsességtől függ, hanem az Úr kinyilatkoztatásától, akinek akarja, azoknak megnyitja akik olyanok mint a gyermekek, nyitott edények az ige hallatára befogadják habozás nélkül, ezzel kiküszöböl minden emberi okoskodást és elért eredmények magasztalását. A tanítványoknak szól, hogy semmit sem tehetnek nélküle. Mindent amit kaptak az Úrtól azt nem rejthetik a föld alá, de ez lehetetlen, mert aki a szőlőtőkére volt oltva, az csakis az Úrból él: " Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek". (Jn 15, 5)

 Megintcsak arról vehetünk tudomást, hogy mindent amit az életben tapasztalunk csakis arra irányul, hogy a sorsunk Isten az Atya kezében van, de a választottak élete, minden az Úr Jézus hatalma alatt történik, mert az Atya rábízott minket a jó Pásztorra aki az életét adta a juhaiért. Úgy igaz a talentumokról szóló példázatban is meg minden olyan erőről és hatalomról, amit az Úr kiosztotta a Szent Szellem ajándékait, mértéktelenűl kiöntötte a Gyülekezetre, megtanítja mindazokat az Úr mindenféle új felismerésre, alázatra tanít, elküldi a világba hirdetni az örömhírt és a gyülekezetet építeni, így cselekszik az ember nem saját érdemei szerint, hanem az Úr küldetése szerint. De azt nem is kívánja az Úr, hogy minden lépésünk tudatosuljon bennünk, csak az általános hit szerint kövessük Krisztust, Ő majd igazgatja lépteinket. Nem lenne örömteljes életünk, ha állandóan a magunk és főleg a mások útját górcső alá vesszük. Ez a Sátán munkája, ha mások hibáit felnagyítja szemünkben, de a magunkét figyelmen kívül hagyjuk. Gyötrelmes lehet az életünk, ha naponta vétkezünk és ugyanakkor bocsánatért esedezünk. Persze, hogy ha nem is cselekedetekben hanem szóban vagy gondolatban vétkezünk, ezt az Úr nagyon is jól tudja, de ez nem tehet minket boldogtalanná, ezt egyszerűen el kell fogadnunk, hogy mi emberek a testben maradtunk a test pedig sokat vétkezik. De aki szellem szerint él annak a test nem tesz kárt az útján, tultesz minden vád és kifogáson, és örömmel folytatja útját, ezzel legyőzte a Sátán támadásait. A szentek annak örülhetnek, hogy nevük be van írva a Bárány könyvébe, és onnan senkinek nincs hatalma kihúzni. Azt az Úr sem teszi meg, csakis az Ő nevéért, nem a mi érdemeink szerint. Az élet könyve nem ugyanaz azzal a könyvvel amiről említést tettem. De ezt a témát nem érintem itt.

 Az alázatos engedelmesség abban nyilvánul meg, hogy tudatunk előtt az Úr kijelentette a tanítványság kiváltságát. Ez nem mindenkinek adatik meg, de ha az Úr erre kiválaszt, akkor biztos, hogy nem tévedett.

"Nem ti vá­lasz­tot­ta­tok en­gem, ha­nem én vá­lasz­tot­ta­lak ti­te­ket, és arra ren­del­te­lek ti­te­ket, hogy el­men­je­tek, és gyü­möl­csöt te­rem­je­tek, és a ti gyü­möl­csö­tök meg­ma­rad­jon, hogy akár­mit kér­tek az Atyá­tól az én ne­vem­ben, meg­ad­ja nek­tek. Eze­ket pa­ran­cso­lom nek­tek, hogy egy­mást sze­res­sé­tek". (Jn 15, 16).