Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

 Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

"Mert ki is­me­ri az em­be­rek kö­zül az em­ber gon­do­la­ta­it, ha nem ha az em­ber lel­ke, amely őben­ne van? Ugyan­így az Is­ten gon­do­la­ta­it sem is­me­ri sen­ki, csak az Is­ten Lel­ke. Mi pe­dig nem e vi­lág lel­két kap­tuk, ha­nem az Is­ten­ből való Lel­ket, hogy meg­is­mer­jük azo­kat, ami­ket Is­ten aján­dé­ko­zott ne­künk. Eze­ket hir­det­jük is, de nem oly be­szé­dek­kel, me­lyek­re em­be­ri böl­cses­ség ta­nít, ha­nem ame­lyek­re a Szent­lé­lek ta­nít, lel­ki­ek­hez lel­ki­e­ket szab­va. A nem lel­ki em­ber pe­dig nem fo­gad­ja el az Is­ten Lel­ké­nek dol­ga­it, mert bo­lond­sá­gok neki, nem ké­pes meg­ér­te­ni sem, mi­vel azt lel­ki mó­don kell meg­ítél­ni. (1Kor 2, 11-13).

 Persze, hogy szellemit szellemivel szabva tanít a Szent Szellem, hiszen Isten szelleme nem testi nem emberi, hanem Isten mélységét ismerő Szellem. Az Isten titkait hozza felszínre, mindazoknak nyitja meg akik képesek azt befogadni. De sok mindent vár el az ember Istentől, hogy olyat mondjon ami felkelti az ember kíváncsiságát és kielégíti szükségleteit, hogy az akinek értelme van, csillogjon tudásával emberi bölcsességgel vegyítve dicsekedjen az Isten Szent Szelleme mély és tiszta gondolatait magáévá tegye. De az ember hajlamos a túl magyarázatra is. Egyszerű és húsba vágó Isten szava sokkal eredményesebb mint a felhígított igehirdetés. Nem mondhatjuk azt sem, hogy ezt nem kell tenni, mert a tudás nagyobb lett, és a ferde emberi bölcsesség is megfertőzte az igehirdetést, ezért kell néha bonyolultabb kijelentéseket tenni, mert amilyen messze eltávolodott az ember bölcsességével Istentől, olyan messzire kell utána menni és visszahozni az ilyeneket. Hiszen egy tudós emberhez is tudományos szavakkal kell szólni, de ezt is a Szent Szellem sugallatára és erre kiválasztott testvér teheti meg. Pál apostol is azt írta, hogy a zsidóknak zsidó a rómaiaknak római, csakhogy megnyerje őket Krisztusnak. Emberi, de ki merem mondani, sátáni tudományok keveredése a kereszténységben felfedezhetők. 

 De minden erőfeszítés hiába, ha Isten Szelleme nincs abban aki nem szellemi gondolkodású, azt nem lehet megnyerni Krisztusnak, mert nem lehet egy a legfontosabb dolgon csak úgy átlépni. Mégpedig a megtérés és bűnvallás, ami lehetővé teszi Istennek az újjászületést és Isten Szelleme ajándékát megosztva az ilyen hit gyermekével. Ezt az Úr bölcsessége teszi, és emberi értelem nem foghatja fel, mert nem emberi időbeosztásban történik mindez. Ezt is csak hittel lehet befogadni.

Mert az bolondságnak tűnik az olyan embernek, hogy egy olyan személyről beszélünk aki nem is létezett vagy nem létezik. Ahhoz hogy higgyen az ember előbb azt kell elhinni, hogy Isten létezik. Hiszen a megtévesztő látomásokon kívül Krisztust nem látta senki a mennybemenetele után. A szellemi ember aki Isten Szellemét kapta, arról gondolkodik és beszél amit Isten Szelleme megmutatott szellemi látásán keresztűl. Azt mondja el amit hallott Istentől, olyan mértékben amilyen mértékben osztva van neki. Ez az aránytalanság a gyülekezetben kiegyenlitődik, mert a testvérek egymásnak szolgálnak ki-ki az Istentől kapott ajándékával. Hogy ne legyenek hasadások Isten a Krisztus Gyülekezetében. De ahhoz, hogy egyet gondoljunk és egy szívünk legyen a Gyülekezetben, Isten Szellemével kell megtelnünk, hogy semmit ne vegyünk magunkhoz ami nem Istentől van, vagy beékelődjön Isten és mi közénk, erre vigyáznunk kell. Amit látunk a világban és a kereszténységben, nem a Szellem munkája, hanem emberi bölcsesség osztotta meg és zilálta szét az egységet. De ennek az emberi bűnnek és bölcsességnek ez a vetülete, másképp nem is történhetett volna. Amit vet az ember azt is fogja aratni.

 De ez a láthatatlan egység ami Krisztus teste, ma is létezik, csakhogy a hit őrzi ezt, mert Isten szava nem fakul meg, élő és cselekvő, ezért: "Áldott az Is­ten, a mi Urunk, Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki meg­ál­dott min­ket min­den lel­ki ál­dás­sal a mennyek­ben, a Krisz­tus­ban. Mert ki­vá­lasz­tott min­ket őben­ne a vi­lág te­rem­te­té­se előtt, hogy szen­tek és fedd­he­tet­le­nek le­gyünk őe­lőt­te. Sze­re­te­té­ben elő­re el­ha­tá­roz­ta, hogy fi­a­i­vá fo­gad min­ket Jé­zus Krisz­tus ál­tal, aka­ra­tá­nak tet­szé­se sze­rint, ke­gyel­me di­cső­sé­gé­nek ma­gasz­ta­lá­sá­ra, amellyel meg­aján­dé­ko­zott min­ket a Sze­re­tett­ben. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk az ő vére ál­tal, a bű­nök bo­csá­na­ta ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint, ame­lyet nagy bő­ség­gel kö­zölt ve­lünk min­den böl­cses­ség­gel és ér­te­lem­mel. Meg­is­mer­tet­te ve­lünk aka­ra­tá­nak tit­kát az ő jó ked­ve sze­rint, ame­lyet elő­re el­ha­tá­ro­zott ma­gá­ban, az idők tel­jes­sé­gé­nek rend­jé­re néz­ve, hogy Krisz­tus­ban min­de­ne­ket egy­be­szer­keszt, mind ame­lyek a menny­ben, mind ame­lyek a föl­dön van­nak. (Ef 1, 3-9).

A világosság célja.

 A világosság célja.

"Sen­ki sem gyújt lám­pást azért, hogy be­fed­je va­la­mi edénnyel, az ágy alá sem rej­ti, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba te­szi, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. Mert nincs olyan ti­tok, amely nyil­ván­va­ló­vá ne len­ne, és nincs olyan rej­tett do­log, amely ki ne tu­dód­nék, és vi­lá­gos­ság­ra ne jön­ne. Vi­gyáz­za­tok azért, ho­gyan hall­gat­já­tok, mert aki­nek van, an­nak ada­tik, és aki­nek nincs, at­tól még az is el­vé­te­tik, ami­ről azt gon­dol­ja, hogy az övé." (Lk 8, 16-17).

 Ahol a világosság ragyog, ebben az esetben Jézus egy lámpásról beszél, az a fényforrás ami nem titokban fénylik, hanem bevilágítja a helyiséget. Aki csak bemegy oda, lát mindent ami a helyiségben láthatóvá válik a fény miatt. Ez az ige világossága ami megvilágít minden rejtett dolgot. Ettől a világosságtól rejtőzik a bűnös ember, még "önmagának" se meri bevallani mélyen titkolt dolgait, vagy nem is észleli azt a lelkiismerete. Az ige szerepe e világban a bűn feddése is amit a Szent Szellem világít meg a magaslatokon, hogy a sötétben ülőknek világítson, az a lámpás aminek a dolga az, hogy feltárja az ember titkos dolgait, és Isten dicsőségét Krisztusban a neve által. 

" Ez pe­dig az íté­let: A vi­lá­gos­ság el­jött a vi­lág­ra, de az em­be­rek in­kább sze­ret­ték a sö­tét­sé­get, mint a vi­lá­gos­sá­got, mert cse­le­ke­de­te­ik go­no­szak vol­tak. Mert min­den­ki, aki go­no­szul cse­lek­szik, gyű­lö­li a vi­lá­gos­sá­got, és nem megy a vi­lá­gos­ság­ra, hogy le ne lep­le­ződ­je­nek cse­le­ke­de­tei". (Jn 3, 19).

 Az már közismert, hogy vannak titkos szervezetek a világban, a konteók gyártása az összeesküvés elméletek sem alaptalanok, mert ami sötétségben rejtőzik az mind sejtelmes és kíváncsiság gerjesztő. Mi emberek hajlamosak vagyunk kifürkészni mások titkos dolgait, pletykálni másokról, de az ige nem erről szól, hanem a lelkiismeretről a saját dolgaink megvilágításáról. Képesek vagyunk e reálisan látni gyengeségeinket és netán bűneinket, a világosság nem személyválogató, mert aki azt hiszi, hogy ő már rendben van és benne él az ige, de a fény ami áthatol szívén lelkén, az mindig látja, hogy mi az ami még nincs pedig azt hisszük, hogy van. Nehogy kételyeink támadjanak bennünk, azért mindig édren kell lennünk az ige hallatára. Azért vigyázzatok, mondja Jézus, hogy hallgatjátok az igét, mert az Isten szava, és Isten világossága az, aminek olyan képessége van, hogy belelát a szívünk mélyen rejtett titkaiba. Azért is Jézus a lámpáshoz hasonlítja önmagát, mert elvégre Ő testesíti meg az Igét, és ezt a világosságot adta át a gyülekezetnek, hogy világítson ezen a sötét helyen. Az Ő világosságát adta át a gyülekezetnek, mert a gyülekezet egyben a Krisztus teste is. Ő itt van velük a világ végezetéig.

" Sen­ki sem gyújt lám­pát azért, hogy egy el­du­gott hely­re vagy a véka alá te­gye, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. A test lám­pá­sa a szem: ha a sze­med tisz­ta, egész tes­ted is vi­lá­gos lesz, ha pe­dig a sze­med go­nosz, a tes­ted is sö­tét. Vi­gyázz azért, hogy a ben­ned levő vi­lá­gos­ság sö­tét­ség­gé ne le­gyen! Azért ha a te egész tes­ted vi­lá­gos, és nincs ben­ne sem­mi sö­tét­ség, olyan fé­nyes lesz az egész, mint ami­kor a lám­pa meg­vi­lá­go­sít té­ged fé­nyé­vel". (Lk 11, 33-35).

 Tévedés ne essék, itt nem másokról van szó, hogy mások lássák a te világosságodat, hanem az ami benned van legyen világossággal átitatott, mert a szem az az ablak amin keresztül látod az igazság fényét és ha a szemed tiszta nem homályos vagy netán vaksötét, akkor úgy engedi át a fényt, hogy a szíved, lelked mi több a tested teljességgel világos lesz Isten és te előtted. A tiszta látást a gerendák is gátolják, de azok nem gátolják meglátni mások szálkáit, ez nem akadályoz meg bennünket, hogy lássuk mások bűneit. De Jézus megint csak vigyázatra int, hogy az akinek a szemében gerendák vannak, amit mások szálkának néznek, érthető módon, hiszen a saját szálkánkat nagyobbnak látjuk, mert a mi szemünkben van, de a kiút mégis az, hogy a saját vétkeinktől kell előbb megszabadulni, hogy aztán profi módon, már tapasztalattal segítsünk azokon akiknek gerendák vannak a szemében, de mi csak szálkának látjuk. Ez a dolga a gyülekezetnek a világban, hogy a Szent Szellem által megfeddje a világban hatalmaskodó bűnt, és hirdesse a világosságot minden nemzetnek, tanítványá téve őket, ha bemennek Isten világosságába. De ez a nép ahogy azt Péter apostol írja, előbb Krisztus vére által megszentelt és az ige által megfürdetett nép, a kiválasztott papság, akik hirdetik e világban Isten mindenható dicsőségét.

 Már az is boldog aki nem botránkozik meg Krisztusban. Aki nem riad vissza az ige hallatára és Jézus Krisztus személyétől nem botránkozik meg. " Boldog, aki nem botránkozik meg bennem". (Lk 7, 23). Tehát aki nem fél a világosságtól az mindig közelebb mehet Jézushoz, mert nem riad vissza attól, hogy Isten szeme meglátja eddig takargatott bűneit, mert hiszi és tudja, hogy Isten kegyelme Krisztus vére által bűnbocsánatot szerez, és hiszi, hogy Isten befogadó és az ilyeneket nem utasítja el.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

"Aki túl­megy a Krisz­tus ta­ní­tá­sán, és nem ma­rad ab­ban, an­nak nincs Is­te­ne, aki meg­ma­rad az ő ta­ní­tá­sá­ban, azé az Atya is, és a Fiú is." (2Jn 1). Rev. Károli fordítás. De nézzük, Csia Lajos fordításában, egy kicsit bővebben.

"S a szeretet abban áll, hogy rendelkezései szerint járjunk. A rendelkezés pedig, melyet kezdettől fogva hallottatok, azt mondja, hogy benne járjatok. Mert sok tévelyítő ment szét a világba, kik nem vallják a Krisztus Jézust, aki húsban jött el. Ez a tévelyítő, és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek, amit mi munkáltunk, hanem teljes bért kapjatok. Senkinél sincs ott az Isten, aki továbbmegy, és nem marad meg a Krisztus tudományában. Annál, aki megmarad a tudományban, ott van az Atya is, a Fiú is.( 2Jn. 1,- 6,7,8,9).

 Most már olyan feltételek jelentek meg, amit az evangélium előre megírt, hogy az utóbbi időben a hit ritkább lesz, az a hit amit kezdettől fogva hirdettek és tanítottak a gyülekezetekben az apostolok. Éspedig azért mert a fundamentalizmus irritáló lett, az valami zord és szektánsi mert az úgynevezett felvilágosultság korát éljük a szabadság korát. Mindenki azt teszi ami jónak lát. Már az alapok kezdetéhez nem térnek vissza, elavultnak hiszik. A rendelkezések ami a magyar nyelvben a "rend" szótő, az ma már emberi rendetlenség. Isten többek között a rend Istene. Amit az apostolok lefektettek, ahhoz kell tartania magát egy Krisztushoz hűséges léleknek. Persze ez minden a hitetlenség gyümölcse, ha a Krisztus tanítása nem elég és tovább megy más szellemi szférákba sűlyedve. Az ilyen ember nem elégedett azzal amit Isten az Atya, Krisztusban ajándékozott. Annak nem is volt Istene, csak az érdeklődési körét gazdagította, de a Krisztus tanítása csak egy állomása a műveltségének. Ez aztán túlmenően más tanításoknak nyit ajtót. Már abban az apostoli időkben sok tévelyítő ment szét a világba, különösen a körülmetéltek voltak azok akik nagy tudással rendelkeztek, de Krisztus tanítását bolondságnak vagy nagyon együgyünek tartották. Krisztus tanítását elhagyva de nominálisan ráépítve ujabb és ujabb tanítások jöttek létre, amit a kereszténység körében terjesztik a mai napig. Erre figyelmeztetnek az apostolok, majdnem minden levelükben erről van szó, hogy vigyázzatok, hogy ne tévesszen meg senki titeket puszta okoskodással, magyarázva Isten személyével kapcsolatos igazságot elferdítve. Azzal érvelve, hogy Krisztus nem lehetett ember, mert isteni származása volt. Ez az Isteni egység, az Atya a Fiú és a Szent Szellem egy Isten, nem választható egységekre, mert akiben nincs meg Krisztus tanítása, abban az Atya sincs meg, de még ha hozzáteszi a sajátját, annak nincs Istene, tehát se az Atya se a Fiú aki egy Isten, nem az övé. Ennek az értelmét csakis a Szent Szellem tudja felfedni, az emberi értelmének korlátain túl. 

 Most jönne a sorolgatás, hogy miben fejeződik ki a hitetlenség, de nem teszem, mert mindenkinek megvan a féltet igazsága, ha azt megbolygatnám, hasznot nem hozna csak viszályt, hacsak nem történik meg az, hogy a Szent Szellem sugallatára felel a lelkiismerete, Isten szelleme veszi át a vezérlést felette. Az ilyen ember aki a Szent Szellem által vezérelt, annak az utja a kezdetekhez vezet, ugyanis amit Krisztus a szűk kapuról mondott és a keskeny ösvényről, az éppen erről szól. Az Isten országát csak az látja meg aki bemegy a szűk kapun, ami Krisztust definiálja.

 De az ige az ami megfeddi a lelkiismeretet, ez jelenti a kegyelmet Istentől, ha a lelkiismeretét tisztán tudja tartani, és amikor ráébred arra, hogy a szeretet nem más mint Isten rendeléseit betartani. Pragmatikus e vagy sem, de a kegyelem ezt adja, hogy meglátattja velünk, milyen állapotban van a lelkiismeretünk Isten előtt. Akkor ha ez a kegyelem cselekvő, akkor Isten maga vezeti azokat az igazságra, hogy Isten ismerete és hite mindig magasabb fokra fejlődjön az igazságban. Az antikrisztusi tanok, pedig idegenek lesznek minden igaz hívő szemében. Istennek hála, hogy Isten az Atya a Krisztusban soha nem hagyja el az övéit, és ha mégis el tévelyegnek, azt szem előtt tartva engedi, hogy a megpróbáltatások által megtisztuljon minden pelyvától. De ez csak azokkal történik meg, akik ragaszkodnak Istenhez és Krisztust követik az alapoktól fogva.

Mire vagyunk készen?

 Mire vagyunk készen?

"Ké­szek vagy­tok-e most, mi­helyt meg­hall­já­tok a kürt, síp, ci­te­ra, hár­fa, lant, duda és min­den­fé­le hang­szer hang­ját, hogy le­bo­rul­ja­tok, és imád­já­tok a szob­rot, ame­lyet ké­szí­tet­tem? Mert ha nem imád­já­tok, tüs­tént be­vet­nek ben­ne­te­ket az égő, tü­zes ke­men­cé­be. És ki­cso­da az az Is­ten, aki ki tud­na sza­ba­dí­ta­ni ti­te­ket a ke­zem­ből?

Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó erre így fe­lelt a ki­rály­nak: Ó, Ne­bu­kad­necc­ar! Nem szük­sé­ges, hogy erre fe­lel­jünk ne­ked. Íme, a mi Is­te­nünk, akit szol­gá­lunk, ki tud min­ket sza­ba­dí­ta­ni az égő, tü­zes ke­men­cé­ből és a te ke­zed­ből is, ó, ki­rály, ki tud sza­ba­dí­ta­ni min­ket. De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". (Dán 3, 15-17).

 Ezt a történetet bárki elolvashatja Dániel könyvében. Erre azt mondhatjuk, hogy ez egy egyedi eset, hogy ilyen tűzbemerítésben kellett átmenniük ezeknek Istenhez hű embereknek. A történelem folyamán fel voltak jegyezve a mártírok halála vagy esetleg szabadulása, főleg az inkvizíció során. De ebből a történetből egy gondolatot emelnék ki, ami már régóta elfogadott számomra, az pedig a feltétel nélküli hűség. Azok a hit hősei, Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó káldeusi nevekkel nevezve, mert a zsidó nevük eredetileg nem ezek voltak. Az a kijelentés, hogy Isten megmenti őket és kiszabadítja őket a tűztől és a király kezéből, de itt van egy fontos kijelentés, " De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". Az ilyen megpróbáltatásokon csakis az mehet keresztül akiben megvan ez a rendíthetetlen hűség Istenhez. Hiszen itt nem a magabiztosság jellemzi őket, hanem Isten a bennük lévő ismerete és szuverenitása mindenek felett. Mint emberek, ők is sebeszhetők voltak, de ismerve ezt a történetet, láttuk, hogy az égő tüzes kemencében maga Isten Fia volt velük és megóvta őket a tűztől, úgy hogy még a tűz szaga sem volt érezhető rajtuk amikor kijöttek sértetlenül a kemencéből. Ezek a dolgok meg fognak ismétlődni a jövőben, de sokkal profibb módon. Az antikrisztus hatalomra jutása alatt fog ez történni, és ez az Izrael tanúihoz szól, mert abban a megpróbáltatások idején újból Isten felveszi az elejtett fonalat és Izrael megmentését veszi elő. A Dániel könyvében is egy szoborról volt szó ami nem beszélt és nem adott életjelt, itt a Jelenések könyvében pedig már látjuk, hogy a sátán oly ravaszsággal cselekszik, hogy a Bárány hasonlatosságára képet alkosson. " Az­után lát­tam egy má­sik fe­ne­va­dat fel­jön­ni a föld­ből, aki­nek két szar­va volt, a Bá­rá­nyé­hoz ha­son­ló, de úgy be­szélt, mint a sár­kány. És az első fe­ne­vad min­den ha­tal­mát gya­ko­rol­ja előt­te, és azt is el­éri, hogy a föld és an­nak la­ko­sai imád­ják az első fe­ne­va­dat, amely­nek ha­lá­los sebe meg­gyó­gyult". (Jel 13, 11)

"Meg­ada­tott neki, hogy a fe­ne­vad kép­má­sá­ba lel­ket ad­jon, hogy a fe­ne­vad kép­má­sa be­szél­jen, és hogy meg­öles­se mind­azo­kat, akik nem imád­ják a fe­ne­vad kép­má­sát." (Jel 13)

  A sátán verejtékes munkája az, hogy egy olyan bálványt alkosson ami hasonlít Isten Bárányához. A hitetlen, jeleket kívánó emberek akik már ismerik a bibliai üzeneteket, de szàmukra azok élettelen betűk, ezeket az embereket fogja megtéveszteni csodás jeleivel a sátán.

 Ma ez egy komoly felhívás számunkra is. Kit tisztelnek az úgynevezett keresztények? Egyöntetű a válasz, hogy Isten Fiát és Bárányát. De ismerjük e Őt olyannak amilyen, vagy azt az Istent ismerjük akit a szemünk elé festettek. A hűség Isten iránt mindig megpróbáltatásokon keresztül bizonyosodik meg. Jézus Krisztus a legfényesebb példa erre. A gecsemáné kertben ismerhetjük meg igazán Jézus hűségét az Atyához. Egy rövid részletét idézem, ami nagyon fontos a mai témánkhoz kapcsolódik." Egy kis­sé elő­re­ment, arc­ra bo­rult, és e sza­vak­kal kö­nyör­gött: Atyám, ha le­het­sé­ges, múl­jék el tő­lem ez a po­hár, mind­az­ál­tal ne úgy le­gyen, amint én aka­rom, ha­nem amint te". (Mt 26, 42).

 Ha ilyen szellemiség tulajdonában vagyunk, akkor biztos, hogy jó úton járunk. Mert Isten mindenek feletti hatalma és elgondolása lesz a prioritás az életünkben. A magabiztosság a szilárd hitben jelenik meg, nem az ember akaratában, ami nem is az ő akarata, hanem akinek szolgál. Ez a három ember a hit hőse, mutatja be nekünk, hogy Isten az emberbe olyan hitet képes beültetni, ami átvezeti a megpróbáltatásokon, Istennek célja van ezzel, különböző súllyal terheli a hűséges szolgát, de Krisztus oltalma alatt az Ő igájával viselt megpróbáltatások, csak is hasznot hoznak a mennyeknek dicsőségére, Isten ezzel dicsőül meg az emberek előtt. Nem mindenkinek osztogat ilyen sorsot Isten. A hétköznapi élet apró győzelmei is fontosak Isten számára, a körülményektől függően. Ezek azok az emberek akik nem imádják se a bálványokat, mégha a Bárány jelképét is viselik ezek a szobrok, képek és ábrázatok, és nem borulnak le senki előtt, csakis Istent tisztelik és imádják. 

 Tehát ezek a külső jelei az Istenhez való hűségnek. 

" Szeretteim, ne idegenkedjetek a köztetek kigyulladt tűztől, mintha valami idegen dolog történnék veletek. Azért támadt az, hogy megkísértsen titeket. Sőt, amennyiben közösséget vállaltok a Krisztus szenvedéseivel, örüljetek, hogy majd dicsőségének lelepleződésekor is ujjongva örvendezhessetek."( 1 Péter 4,- 12,13). (Csia Lajos fordítás).

Az igazságért tűrjetek.

 Az igazságért tűrjetek.

" Mert az ked­ves do­log, ha va­la­ki Is­ten­ről való meg­győ­ző­dé­sé­ért tűr el va­la­mi­lyen sé­rel­met, igaz­ság­ta­la­nul szen­ved­ve. Mert mi­lyen di­cső­ség az, ha vét­kez­tek, és ezért tű­ri­tek el a ve­rést? De ha jót cse­le­ked­ve szen­ved­tek és tűr­tök, ez ked­ves do­log Is­ten­nél. Mert arra hí­vat­ta­tok el, hi­szen Krisz­tus is szen­ve­dett ér­te­tek, pél­dát hagy­va nek­tek, hogy az ő nyom­do­ka­it kö­ves­sé­tek, aki bűnt nem cse­le­ke­dett, sem ál­nok­ság nem hagy­ta el a szá­ját. Ami­kor szid­ták, nem vi­szo­noz­ta a szi­dal­mat, ami­kor szen­ve­dett, nem fe­nye­ge­tő­zött, ha­nem ráhagyta az igazságosan ítélőre. Bű­ne­in­ket maga vit­te fel tes­té­ben a fára, hogy a bű­nök­nek meg­hal­va az igaz­ság­nak él­jünk, és az ő se­bei ál­tal gyó­gyul­ta­tok meg. Mert olya­nok vol­ta­tok, mint a té­vely­gő ju­hok, de most meg­tér­te­tek lel­ke­tek pász­to­rá­hoz és fel­vi­gyá­zó­já­hoz."(1Pt 2, 19-24).

 Ez a rész amit itt fent idéztem, elég egyértelmű egyszerű nem nehéz megérteni. De annyi szellemi mélység van benne amit érdemes kibányászni. Először is itt is és máshol is ha nincs megnevezve Isten, csak utalva van rá, " rá­hagy­ta az igaz­sá­go­san íté­lő­re", ennek fundamentális értéke van. Ebben a hitben és tudásban van minden bizalom, hogy van az aki igazságosan ítél. Persze tudjuk, hogy Isten az, de ez egy olyan megnyugvást ad a szívnek ami a mélyen a szívben fekszik és minden ráépül. A hit ami a jövőbe néz áthidalja az egzisztenciális létett a láthatatlan jövőben hisz, hogy minden apró részletnek az életünkben van felvigyázója és pásztora, aki mindent lát és hall, gondja van rá, hogy megtartsa mindazokat akik érdemtelenül szenvednek a sérelmektől. Az aki ezen az alapon nyugszik, annak Istentől kapott békessége van, el tudja tűrni a sértéseket nem bocsátkozik vitákba. Igaz az is, hogy nem kellemes dolog elviselni a sértéseket az Istenről való meggyőződés miatt, de ahogyan az Istennél mindig másképp van mint az emberi logikában, erre is így tanít: " Sőt amennyi­ben ré­sze­tek van a Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­ben, örül­je­tek, hogy az ő di­cső­sé­gé­nek meg­je­le­né­se­kor is vi­ga­doz­va ör­ven­dez­hes­se­tek.

Bol­do­gok vagy­tok, ha Krisz­tus ne­vé­ért gya­láz­nak ti­te­ket, mert meg­nyug­szik raj­ta­tok az Is­ten­nek és a di­cső­ség­nek Lel­ke". (1Pt 4, 13).

 Ez az ige nem csak azokra vonatkozik akik nagy tettekre voltak kiválasztva, hanem a mindennapi élet apró részleteire, mert ha a hívő meggyőződése szerint él, még az elhintett apró szavaira is kaphat sértést, vagy cselekvésére megdorgálják. 

 Ha nem így van, vagyis hamis nézeteink vannak Istenről, akkor ez nem működik. Ezért kell állandóan, ha úgy tetszik, revizionistának lenni magunkban, vagyis szellemi önbírálat és imakészség, mert csak Isten tudja meggyőzni az embert az igaz Isten ismeretre, tehát a ragaszkodásunkban rá kell hagyatkoznunk, mert egy az Isten igazsága, az emberek igazsága pedig számtalan, az emberek meg hajlamosak tévelyegni mint a juhok akik pásztorúkat vesztették. 

 De csak az kedves Istennek, ha az Istenről való igaz ismereteink miatt viselünk sértéseket, nem törődve azzal mit gondolnak mások. Akinek közössége van az Úrral, amúgy sincs egyedül, nem szenved magányban, ha mindenki elhagyja is őt az Istenről való meggyőződése miatt. Ha ez a meggyőződés Isten Szellemének pecsétjét viseli, akkor semmi sem tudja legyőzni az Istenről való tudását és a hite meg túlszárnyal minden anyagi és látható világ felett. A sátánnak az ilyen emberen nincs fogása, nincs mibe belekötnie. Az ördög kötekedő természetű, de akinek az Istenről való ismerete igaz, arról leperegnek az ördög nyílai.

Nyomorúság az ige miatt.

 Nyomorúság az ige miatt.

"Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16, 33).

 Ezeket mondta az Úr tanítványainak, János evangélium 16. részében sok mindent nyitott meg Jézus a tanítványainak. E világon nyomorúság éri őket, de mindazokat akik Krisztusban új teremtések, hiszen akkor és most is a világ sodrásával szembe megy az aki Krisztussal él, mert Isten Krisztusban nyilvánította ki magát, ami ellentétes a világ szellemével. Krisztusnak meg kellett küzdenie a sátán hatalma ellen, nem olyan eszközökkel ahogy az ember tenné azt. Mivelhogy hatalmas szellemi erővel állt szemben, Isten Krisztus testére helyezte a világ bűneit és ezzel a bűnnel meghalt a feszületen, magával víve a sírba, ez Isteni módszer amihez a sátán nem férhetett hozzá. Halállal győzte le a halált, ezzel legyőzte a világot és annak kisértéseit ami a szerencsétlen ádámi testi embert a félelemben tartotta. Aki Krisztusban van az új teremtés, bűnei ami az ádámi természethez ragadtak, meghalt Krisztussal együtt a feszületen és ebben a hitben él és cselekszik. Itt azért meg kell állni egy pillanatra. Mert ha Krisztusba zárva van minden üdvözült lélek és benne tökéletes békességet nyer, a halálfélelem elpárolog, de a nyomorúság a megszorítások a kísértések jelen vannak, mert ahogy maga Jézus mondta az Atyához intézet imájában megemlítette, idézem: " A te igé­det ne­kik ad­tam, és a vi­lág gyű­löl­te őket, mi­vel­hogy nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól. Nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Szen­teld meg őket az igaz­ság­gal: a te igéd igaz­ság". (Jn 17, 14-16).

 Isten igaz igéje ha él az emberben, akarja vagy nem, a világ szelleme ellenébe hat. Mert a világ nem szereti a világosságot, mert a világosság megvilágítja sötét dolgait. Ezért rejtőzik vagy ellenségessé válik az Isten igéjével szemben mert nem szereti a leleplezést a bűneinek nyilvánosságát, ezért rejtőzik titkon cselekszik Isten ellen, meg az ellen is aki az igét hirdeti. Addig ameddig nem nyilvánul meg a világ előtt az ember Isten igéjéhez ragaszkodása, addig nyugalom és békesség látszata honol. De ahogy ez a felszínre jut, nyomorúság és csúfolódás áldozatává válhat, a körülményektől függően szabja meg az üldöztetés módját és mértékét. De sem a kísértés sem a nyomorúság nem tesz benne olyan kárt ami már már elviselhetetlen lenne. Igaz az is, hogy az apostolokat kivégezték Jánoson kívül mindegyiket, meg sok tanítvány is áldozat lett, de ez is azt erősíti meg, hogy milyen mértéke volt a gonoszságnak abban az időben, és hogy az apostolok nem féltek a haláltól nem voltak megalkuvók. De idővel ez is megváltozott, az első Krisztus követői belefáradtak az üldöztetésbe, mert az első szeretetet elhagyták, és egyenes arányban gyengült az állhatatosság és engedtek a gonosz és ravasz világnak. Kompromisszumok áldozataivá lettek, ami a mai napig tart. Így alakult meg a kereszténység aminek már a kezdete a világgal egy szövetségben indult és folytatódott. 

 De Isten él és mindig ugyanaz, nem változtatja meg ígéretét az Őt szeretőknek. Békességet ad a szívbe ami nem inog meg a körülmények hatására, mert nem csak hiszi a hívő hanem már tudja, hogy Isten hatalma nagyobb minden sátáni gonoszságtól és az övéit soha nem hagyja el. Megerősíti hitében és a nyomorúság napjaiban is öröm tölti be a szívüket. Így van ez mai napig, mégha szomorúság ér bennünket is, a Szent Szellem öröme mélyen bennünk van, de ha az Úr megjeleníti magát, az öröm felülmúlhatatlan.

"Az asszony is szo­mo­rú, ami­kor szül, mert el­jött az órá­ja, de ami­kor meg­szül­te gyer­me­két, töb­bé nem em­lé­ke­zik gyöt­rel­me­i­re az öröm mi­att, hogy em­ber szü­le­tett e vi­lág­ra. Ha­son­ló­kép­pen ti is most szo­mo­rú­ság­ban vagy­tok, de ha majd is­mét meg­lát­lak ti­te­ket, örül­ni fog a szí­ve­tek, és örö­mö­tö­ket sen­ki sem ve­szi el tő­le­tek." (Jn 16, 21).

Melyik név a legszebb?

 Melyik név a legszebb?

"Hall­já­tok meg, sze­re­tett test­vé­re­im: nem­de Is­ten vá­lasz­tot­ta ki a vi­lág sze­gé­nye­it, hogy gaz­da­gok le­gye­nek a hit­ben, és örö­kö­sei az or­szág­nak, ame­lyet azok­nak ígért, akik őt sze­re­tik? Ti pe­dig meg­szé­gye­ní­tet­té­tek a sze­gényt. Nem­de a gaz­da­gok ha­tal­mas­kod­nak raj­ta­tok, és nem ők hur­col­nak-e ti­te­ket a tör­vény elé? Nem­de ők ká­ro­mol­ják azt a szép ne­vet, amely­ről ne­vez­tet­tek? (Jak 2, 5-6)

 "Akik a szolgaság igája alatt vannak, saját uraiknak adják meg a kijáró tiszteletet, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk". (1Tim 6, 1)

 Milyen névről van itt szó amit viseltek az első hivatalosak az üdvösségre? Talán a keresztény név volt az? Ez a név nem tükrözi azt a nevet amit Jakab szerint Jézus vagyis Krisztus neve magába foglalt, ezt szép névnek mondja. Ha azért káromolnak mert keresztény vagy, akkor a kereszténységet káromolják és tanításait, nem Krisztus nevét és tanítását ami nem ugyanaz, hiszen a keresztény egy globális gyűjtőnév, egyenesen vagy közvetlenül nem fejezi ki Krisztushoz való tartozást, ez fel se merül az emberekben, hogy a keresztény egyenlő Krisztussal. A név amiről akkor szó volt, az nem egy gyülekezeti hovatartozást fejezett ki, hanem ahogy elnevezték őket krisztusiaknak. A fordításokba becsempészet keresztény név vagy keresztelés egy banális ferdítés, egyáltalán nincs semmi alapja, még emberi logikája sincs. Mert abban az időben a tanítványok folytatták Krisztus cselekedeteit és tanítását, ezért Antiókiában először nevezték őket keresztényeknek ami helyesen krisztusiaknak kell érteni. A kereszt fogalom sehogy nem illik abba az időbe, hiszen az ószövetség prófétái nem írnak keresztről, hanem fáról, ami a feszület anyagára nem a formájára utal. Ez már bizonyított tény, hogy a római bitófa nem kereszt alakú volt, ha erről nevezték volna el a hívőket. A keresztelkedés ami bemerítést jelent, az se logikus és igaz, mert mi a vízbe bemerítéssel nem keresztezzük a halált, hanem szimbólikusan tanúságot teszünk, hogy meghaltunk a bűn miatt és feltámadtunk Krisztussal. Ezzel tanúbizonyságot teszünk a világ és az angyalok előtt, hogy mi krisztuséi vagyunk. Ez az a szép név ami mindennél nagyobb dicsőséget kapott Istentől. Ha a kereszténységet káromolják, csakis azért mert keresztény még ha köztük Krisztusban Isten gyermeke is van, de kereszténység sötét múltját sem jelenét nem moshatja le magáról, mert önkéntesen is felcserélte azt a szép nevet a keresztény névre. Mert sokan büszkén vállalják ezt a nevet, hogy Keresztény, ezzel a nagybetűs névvel különböztetik meg magukat a nominális kereszténységtől. Szerintem ez egy tévedés. Mert akárki is lehet egy keresztény, jó vagy rossz, attól nem szabadul meg, ha meg van bélyegezve azzal amit a kereszténység tett és tesz ma is. Azért aki ezt a nevet viseli, annak arra kell számítania, krisztusi vagy nem, ez fogja őt elítélni a világgal együtt. Persze az üdvözült keresztény sem megy az Isten ítélőszéke elé, de minden ami Krisztus nevét kárhoztatja annak felelnie is kell érte, így vagy úgy de ez biztos, hogy nem tűnik el nyomtalanul ez az Istenkáromlás.

 Ha gondolatban visszamegyünk abba az időbe az ismereteink szerint a Biblia és más hiteles irodalom szerint, a tanítványokat üldözték a Krisztus nevéért nem azért mert egy szekta tagjai voltak, hanem mert ugyanúgy cselekedtek ahogyan a hitnek győztese az Úr aki a Messiás felkent megváltó tette a halála előtt és a feltámadása után pedig megjelent ötszáz tanítványainak, hogy megerősítse hitükben, mert ezek után amikor a Szent Szellem ajándékát megkapták pünkösdkor, elküldte őket a világba hirdetni ezt a " szép nevet", amiért szenvedniük kellett mindenféle megpróbáltatásban és üldözésben. Itt az elején idéztem, hogy a gazdagok hatalmaskodnak rajtuk, azért is gazdagok mert kihasználják a hívők engedelmességét és a szegények helyzetét. Ez már közismert, hogy az emberi forrás kibányászása teszi gazdaggá a gazdagokat, nem az ásványi kincs, mert magában az nem érték, hanem a kibányászott ásványi anyagok és eszközök amit ember állít elő, a szegény kiszolgáltatott ember által lesznek értékesek.a számukra. De Isten az ebben a szegény helyzetben lévőknek nyitott kaput, ami a világ gazdagjainak komikus és vicces, hogy Isten meg gazdagítja a szegényeket hitben és örökösei az Isten királyságának. Azért is vicces és bolondság, mert a hús a testi ember ezt nem ismeri csak a hit ami Isten ajándéka a lelki szegényeké, attól függetlenül, hogy jómódú vagy sem. Minden jó ajándék Istentől jön alá elsősorban a szegényeké a gazdagság, mert ők vannak abban a helyzetben amilyenben Krisztus is volt itt a földön. Ezért, hogy ne legyen kétségünk e miatt, idézek a szentírásból, hogy Krisztus nevéért szenvedünk ha elért minket a nyomorúság, és a kiszolgáltatottság ha Istennek engedelmeskedünk.

"Gon­dol­já­tok meg, mennyi­vel sú­lyo­sabb bün­te­tés­re mél­tó az, aki az Is­ten Fiát meg­ta­pos­sa, és a szö­vet­ség vé­rét, amellyel meg­szen­tel­te­tett, tisz­tá­ta­lan­nak tart­ja, és a ke­gye­lem Lel­két meg­csú­fol­ja! Mert is­mer­jük azt, aki így szólt: Enyém a bosszú­ál­lás, én meg­fi­ze­tek. És is­mét: Az Úr meg­íté­li az ő né­pét. Ret­te­ne­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be esni. De em­lé­kez­ze­tek vissza a ré­geb­bi na­pok­ra, ame­lyek­ben mi­u­tán meg­vi­lá­go­sod­ta­tok, sok szen­ve­dés­tel­jes küz­del­met áll­ta­tok ki. Mert egy­részt gya­lá­zá­sok­kal és szo­ron­gat­ta­tá­sok­kal nyil­vá­no­san meg­szé­gye­ní­tet­tek ti­te­ket, más­részt tár­sai let­te­tek azok­nak, akik­kel így bán­tak. Mert a fog­lyok­kal is együtt szen­ved­te­tek, és va­gyo­no­tok el­rab­lá­sát öröm­mel fo­gad­tá­tok, tud­va, hogy nek­tek jobb és ma­ra­dan­dó va­gyo­no­tok van." (Zsid 10, 29-33).

A megkülönböztetés jelei nélkűl.

 "A zsi­dók pe­dig ke­res­ték őt az ün­ne­pen, és kér­dez­get­ték: Hol van ő? A tö­meg­ben nagy zú­go­ló­dás tá­madt mi­at­ta. Né­me­lyek azt mond­ták, hogy jó em­ber, má­sok pe­dig azt mond­ták, hogy nem az, ha­nem fél­re­ve­ze­ti a né­pet." (Jn 7, 11).

 Jézus Krisztus nem volt különleges kinézetű, könnyen el tudott vegyülni a tömegben. A szentek jegyei nem a külső megkülönböztetések a ruházatuk a jelképeket viselő, sőt a papság groteszk módon szabott reverendája teszik felismerhetővé. A kegyesség látszata megtévesztő lehet. Az a máz amit az ember szeret magára ölteni, valamivel kitűnni, jelezni a hovatartozását az elkülönült csoportok egyenruháját viselők és szimbólumok viselése, ez mind a régi ember tartozéka, viseli a büszkeség jeleit.

 A nép pedig mint általában tévesen ítéli meg a dolgokat, mert ebben az esetben is láthatjuk, hogy Jézust egyesek jó embernek vélték, mások pedig megtévesztő hamis prófétának, aki Belzebub hatalmával űzi ki a démonokat. De a nép prófétának is tartotta, de egy kisebb csoport akik a tanítványai közül voltak, azok Péterrel együtt Isten Fiának tartották. Ez az a kevés ami ma már soknak tűnik, de valójában Isten nem így látja, kevés mert keresi azokat akik az Ő Fiát nem csak ajkukkal tisztelik hanem szívükkel. " Ez a nép szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem." (Mt 15, 8). "Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram”, ha nem teszitek meg azt, amit mondok?"(Lk 6, 46).

Ez ma is így van az úgynevezett demokráciában a népakarat a szólásszabadság látszatában, az embereket mindig félrevezetik, a tudatukat megtévesztik, mert valójában akkor sem most nem mondhatja ki mindazt az ember amit gondol, hanem vagy hallgat meggondolva, vagy azt mondja amit a körülmények diktálnak. És eljött az az idő is, amikor a Szentírásból sem lehet lesz idézni azt ami sérti a szekszuális kisebbségi érzelmeket, meg miegyéb tabunak számító témákat. "De sen­ki sem be­szélt nyil­vá­no­san róla a zsi­dók­tól való fé­le­lem mi­att". (Jn 7). De amikor a tudatukat mások átformálják, szinre lépnek azok akiket a demokrácia népakaratnak vél. 

" És mit te­gyek Jé­zus­sal, akit Krisz­tus­nak hív­nak? – kér­dez­te to­vább Pi­lá­tus. Erre mind­nyá­jan azt mond­ták: Fe­szít­tes­sék meg!

De mi rosszat tett? – mond­ta a hely­tar­tó, mire azok még in­kább ki­ál­toz­tak: Fe­szít­tes­sék meg!" (Mt 27, 22). Pálcát törni mások felett nem vált ki nagy erőfeszítést, a nép a tömeg szindróma erősíti fel azt a dühöngő tömeget, ezzel befolyásolja a hatalmon lévőket, amit ma selymes demokráciának is nevezhetünk ravaszabb módszereket használ. Semmi sem változott azóta csak a módszerek, sem a világ nem lett jobb, csak az eszközök változtak. Ma nem feszítik meg az embereket, csak meghurcolják és véletlen balesetek áldozatává válnak. 

 A dühödt tömeg annyira elborult, hogy átkot hozott az egész nemzedékekre, amit Isten figyelembe vett. "Erre az egész nép azt mondta: Az ő vére rajtunk és a mi fiainkon!" (Mt 27, 25). 

De ne felejtsük el, hogy mindennek a felszíne alatt a hatalom a pénz szeretete gyökereznek." Aki szereti a pénzt, nem telik be vele, és aki szereti a bőséget, sosem elégszik meg jövedelmével. Ez is hiábavalóság". (Préd 5, 10).

 Ezt nagyon konkrétan kijelentette Jézus " Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak". (Lk 16, 13).

 " Ha va­la­ki mást ta­nít, és nem tart­ja ma­gát a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus egész­sé­ges be­szé­de­i­hez és a ke­gyes­ség sze­rint való ta­ní­tás­hoz, az fel­fu­val­ko­dott, aki sem­mit sem ért, csak be­te­ge­sen sze­re­ti a vi­tát és a szó­pár­bajt, amely­ből irigy­ség, vi­szály­ko­dás, ká­rom­lá­sok és rossz­aka­ra­tú gya­nú­sí­tá­sok szár­maz­nak. Ezek meg­bom­lott el­mé­jű és az igaz­ság­tól meg­fosz­tott em­be­rek hi­á­ba­va­ló tor­zsal­ko­dá­sai, akik az is­ten­fé­lel­met nye­rész­ke­dés­nek te­kin­tik. De va­ló­ban nagy nye­re­ség az is­ten­fé­le­lem meg­elé­ge­dés­sel, mert sem­mit sem hoz­tunk a vi­lág­ra, ki sem vi­he­tünk sem­mit.

De ha van élel­münk és ru­há­za­tunk, elé­ged­jünk meg vele. Akik pe­dig meg akar­nak gaz­da­god­ni, kí­sér­tés­be meg csap­dá­ba és sok esz­te­len és ká­ros kí­ván­ság­ba es­nek, ame­lyek csak pusz­tu­lás­ba és rom­lás­ba dön­tik az em­be­re­ket. (1Tim 6, 3-10) "Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak". (1Tim 6, 10). 

Ugyan mi a pénzre gondolunk, ami soha nem elég, a szellemi életre nagy hatással van. Annak a jeleit láthatjuk viselkedésben, öltözködésben beszédünkben háztartásunkban. A szellemi életre pedig éppen fordítva hat, mert azzal pedig elégedettek lehetünk. Mert nincs szükségünk rá, gazdagnak tudjuk magunkat szellemi teológiai tudásban. De az Úr nem úgy látja. 

A vallásos demokrácia volt jellemző és most is jellemzi a laodiceai gyülekezetet. " Mi­vel ezt mon­dod: „Gaz­dag va­gyok, meg­gaz­da­god­tam, és nincs szük­sé­gem sem­mi­re”, és nem tu­dod, hogy nyo­mo­rult, szá­nal­mas, vak és me­zí­te­len vagy." (Jel 3). Tehát egyik a másik kárára válik, ezt gondoljuk meg, hogy mi használ és mi tesz kárt lelkünknek. 

 Békesség mindenkinek, akik Krisztusban keresnek és találtak megelégedést és menedéket. 

A hit, Isten ajándéka.

 A hit, Isten ajándéka.

 "A Krisztus azzal, hogy átokká lett értünk, kivásárolt bennünket a törvény átka alól, hiszen meg van írva: "Átkozott mindenki, aki fán függ." Így azután Ábrahám áldása a Krisztus Jézusban száll a nemzetekre, hogy a Szellem ígéretét a hiten keresztül nyerjük el." ( Gal 3,- 13,14).

 Egy levelezés részletét idézem, amit egy testvér küldött nekem. Ime.

"Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Mert nem is tudja az ember az ő idejét;.....(Prédikátor 9,14).

 Csodálatos a Biblia, nagyon -nagyon szeretem. Fura, hogy az emberek jelentős részét mennyire nem érdekli pedig torony magasan a világ legjobb irodalma. Pont ma reggel jutott eszembe az is, hogy a hit ajándék és hatalmas kegyelem. Nem tanulható, nem kérhető csak kapható. Vagy kapod vagy nem és aki nem, azzal mi nem tudunk mit tenni legyen bárki is az.... Nincs átjárás a két tábor vagy csoport között, minden hiábavalóság.

"Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok! 

Ímé, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik." 

"Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette." ( Róm 8,20). Az idézet vége.

 Ábrahám áldása Isten ígérete szerint a nemzetekre a pogányokra is kiterjedt Jézus Krisztus által, még a Mózes törvénye előtt volt elhatározva. Amit Isten évszázadok előtt Àbrahám magjában elhintett, az a hit, ami nem mindenkiben van meg. Izsákban az Ábrahám fiában is megerősíti Isten ezt a felbecsülhetetlen kegyelmet, minden nyelv és nemzeteknek szánt hitet. Ez a hit most már egy személyhez kötött, aki megtesítette számunkra a hit tárgyát azt aki a törvény alatt átokká vált miértünk, teljesítve azt, Jézus Krisztus Isten Fia lett a hit teljes kibontakozása minden teremtménynek. Aki hisz Isten Fiában örök élete van. Ez a hit első és legfontosabb lépcsője. E nélkül minden hiábavalóság, még ha annak látszik is, hogy van remény a túlélésre, de akinek nincs meg a hit általi reménysége az örök életre, annak minden ami itt éri az hiábavalóság. 

 A testvér aki írta a levelet, már tapasztalta az életében, hogy a hit és a hitetlenség tábora között nincs átjárás. Tehetsz amit csak erődből futja, semmi eredménye nem lesz annak ha a hit hiányzik az emberből. Esetleg egy szigorú vagy parázna vallásos keresztényt lehet formálni, de az is Isten kifürkészhetetlen útjai közé tartozik, hogy miért engedi és tette hiábavalóság alá mindezt?- csakis azért mert az egyetlen elsőszülött Fiának adta az országot amit újjáteremtett, hogy megkapjuk a választ a prédikátor elmélkedésére. Mint a csillag az égen olyan sokan lesznek az üdvözültek Isten Fia, Jézus Krisztus által a mennyeknek országában. Ma ez hihetetlennek tűnik látva a hitehagyás és érdektelenséget Isten és az igéjéhez. De Isten tudja és ismeri az embert, belelát az ember szívébe mert a hit az amit Isten Ábrahám magjával elhintett a kapocs és Isten egyetlen támpontja amin keresztül életre hívja a halott embert. Ezeket a lelkeket keresi az Atya mind a mai napig, ameddig egy is van ezen a földön megkeresi és Krisztushoz vezeti az örök élet forrásához, aki mindenkit befogad akit az Atya hozzá küld. 

A zsidókhoz írt levélben a tizenegyedik részben olvashatunk a hit hőseiről, ezek után az következik, hogy a futás ami már nem értelmetlen a hit futása ebben a hiábavalóságban, annak a vége a célja az Isten dicső országa, megjutalmazva az itt ért küzdelmet a hitért. 

 "Azért mi is, aki­ket a bi­zony­sá­gok ily nagy fel­le­ge vesz kö­rül, fél­re­té­ve min­den aka­dályt és a meg­kör­nyé­ke­ző bűnt, ki­tar­tás­sal fus­suk meg az előt­tünk levő küz­dő­te­ret. Néz­zünk a hit el­kez­dő­jé­re és be­vég­ző­jé­re, Jé­zus­ra, aki az előt­te levő öröm he­lyett – a gya­lá­zat­tal nem tö­rőd­ve – el­szen­ved­te a ke­resz­tet, és Is­ten trón­já­nak a jobb­já­ra ült". (Zsid 12, 1).

 Az utolsó idők hitetlensége ellenére az elhívottak a választottak, mindazok akik a végsőkig kitartanak, mert nincsenek egyedül a megpróbáltatásokban. Isten gyámsága alatt vannak még ha úgy tűnik, hogy mind ez hiábavalóság.

"Jú­dás, Jé­zus Krisz­tus szol­gá­ja, Ja­kab­nak pe­dig test­vé­re, az el­hí­vot­tak­nak, aki­ket az Atya Is­ten sze­re­tett és Jé­zus Krisz­tus meg­tar­tott: Ir­ga­lom, bé­kes­ség és sze­re­tet adas­sék nek­tek bő­sé­ge­sen. Sze­ret­te­im, mi­vel­hogy min­den igye­ke­zet­tel azon va­gyok, hogy ír­jak nek­tek a kö­zös üd­vös­ség­ről, szük­sé­ges­nek tar­tot­tam buz­dí­tó­an írni, hogy tu­sa­kod­ja­tok a hi­tért, amely egy­szer s min­den­kor­ra a szen­tek­nek ada­tott". (Júd 1, 1-2).

Ha már senkié sem vagy.

 Ha már senkié sem vagy.

"Az egyik ugyan­is a bölcs be­szé­det kap­ja a Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig az is­me­ret be­szé­dét ugyan­azon Lé­lek sze­rint; egyik a hi­tet ugyan­azon Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig a gyó­gyí­tás aján­dé­ka­it egy­azon Lé­lek ál­tal; né­me­lyik a cso­da­té­vő erő­ket, né­me­lyik meg a pró­fé­tá­lást, né­me­lyik a lel­kek meg­íté­lé­sét, a má­sik a nyel­vek ne­me­it vagy pe­dig a nyel­vek ma­gya­rá­zá­sát. De mind­eze­ket egy és ugyan­az a Lé­lek cse­lek­szi, úgy oszt­va szét min­den­ki­nek, aho­gyan akar­ja.

Mert amint a test egy, és sok tag­ja van, az egy test tag­jai pe­dig – noha so­kan van­nak – még­is mind egy tes­tet al­kot­nak, úgy a Krisz­tus is. (1Kor 12, 8-11). "Nekünk azonban Isten kijelentette a Lélek által, mert a Lélek mindent vizsgál, még az Isten mélységeit is". (1Kor 2, 10).

 Az emberek ha hallják Isten igéjét emberek közvetítésével, általában annak tulajdonítják aki mondja, vagy megnyerő modora miatt vagy azt hallja amit hallani akar, vagy csodálja képességét, módszerét az igehírdetőnek. Vagy tanítása elkápráztat vagy tudása felülmúlja képzeletét, szívesen követi beszédeit, tanítását azoknak akik helyette is gondolkodnak. Ez így volt kialakulóban a korinthusi gyülekezetben is. Egyesek Apollóst, Pétert kedvelték vagy Pál apostolt, pedig mindezek Isten szolgái voltak, és mégis viszályt okoztak a gyülekezetben. " Mert, test­vé­re­im, Kh­loé em­be­re­i­től meg­tud­tam, hogy vi­szá­lyok van­nak kö­zöt­te­tek. Ar­ról be­szé­lek, hogy kö­zöt­te­tek min­den­ki ezt mond­ja: Én Pálé va­gyok, én meg Apol­ló­sé, én meg Ké­fá­sé, én pe­dig Krisz­tu­sé.

Hát Krisz­tus ré­szek­re oszt­ha­tó? Vagy Pált fe­szí­tet­ték meg ér­te­tek, vagy Pál ne­vé­re ke­resz­tel­tet­te­tek meg? (1Kor 1, 11-12).

 Krisztus testének sok tagja van és mindegyiknek más és más feladata van. A hit látja Krisztus testét egyben mégha a szem ezt nem látja átfogóan. De a Szellem ami benne munkálkodik, felismeri Isten beszédét és cselekedeteit. Nem úgy a hús ember, mert a hús a vágyait követi és hasznot keres magának és sok mindent amit Istennek tulajdonít pedig nem az, sietve elfogad mindent ami kontabilis az ő erényével, gondolkodásával. Erre kell figyelnünk, hogyan hallgatunk és hogyan szólunk. A beszélő vagy író úgy szóljon mint Isten szava, a hallgató pedig nem az embert magasztalja hanem Istent dicsőítse. Ennek komoly következményei vannak és lettek is, embert követ az ember. Mégpedig a viszálykodás, széthúzás nem megértés, szektánsi viselkedés, emberek követése és tanításai. Ha az igehírdetőt magasztalni kezdik, az ő felelőssége, hogy fogja vissza magát. Ne hallgasson el, hanem ne szerepeljen a magaslatokon, megalázva magát. Ezt tette Pál apostol is, ugyan apostol volt, de mégis visszafogott, mert csak a felfeszített Krisztust hírdette a testi hívők között. 

 Ma úgy néz ki a dolog, mint ahogy a Bírák idejében volt Izraelben. A Bírák könyvében olvashatjuk: " Ebben az időben nem volt király Izráelben, azért mindenki azt tette, ami jónak tűnt neki a maga szemében." (Bír 21, 25). A kereszténységnek sincs Ura ebben az időben, abban az értelemben, hogy maga a kereszténység nem Krisztus teste, nem mondható, hogy tagjai az Urat követik, hiszen a tagok követik a fej irányítását, ami nem tapasztalható meg a széttagolt kereszténységben. Új és még újabb csoportok nevek jelennek meg, szebnél szebb változatban. " Mi vagyunk Krisztuséi" sugallattal. De Pál aki korinthusban a Khloé családban tudomásra jutott, hogy voltak Krisztus pártiak is. Mi ebben a rossz? Hiszen krisztusiak vagyunk nem igaz? Itt az a baj, hogy a pártosság szelleme bontakozott ki, amit Isten ellensége felhasznált a maga javára. Érdekes megjegyezni itt, hogy Bemerítő János nem tartotta magát senkinek. Pedig az emberek éppen erre voltak kíváncsiak, nem a küldetésére. Az első názáreti Krisztus követői sem tartották magukat krisztusiaknak, hiszen az eredeti neve a görög hangzású Krisztus névnek, Joshua Messiás volt a neve. Nem nevezték őket keresztényeknek sem, ezt utólag tették hozzá vagy módosították meg a keresztény fordítók a maguk megítélése szerint. 

 Tehát ennek ellenére a Szent Szellem gátlástalanul cselekszik ott ahol akar és azokat érint meg akit akar nem tulajdonítja az ember képességét, módszerét magának, az ember csak eszköz Isten kezében, igen értékes de embernek nem tulajdonítható Isten szava.

 Isten szava kétélű kard, aminek az egyik éle felénk néz és vág a szív és lélek mélyére hat, a másik éle pedig a hallgatók felé irányul és ha emberére talál, megosztja a testet a szellemétől. 

Jézus a tanítványait megnyugtatta azzal, hogy éles helyzetben ne féljenek, hogy mit szóljanak. Ezzel kifejezte azt, hogy nem hagyja el őket semmilyen körülmények között sem. " Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól általatok". (Mt 10, 20).

 Senkinek nincs joga arra, hogy csak gondolja is magáról, hogy Isten szavát szólja, az igehirdető teszi dolgát, de Isten szól a Szent Szellem által az emberek szívéhez. Ez legyen minden szolga számára axióma. A tévedés emberi dolog, de Isten szava az mindig hatalom és cselekvő, megtudja változtatni az ember egészét kívül belül. Erre egy ember se képes, ha Isten nem nem munkálkodik vele. Senki ne bízza el magát, hogy valamire képes, ha azt nem kapta meg felülről. De a szívében se jelenjen meg az a dicsekvés, hogy valamit elértem, amit kitűztem terv szerint, mert az Úr a mindenható és cselekvő az életünk minden apró részletében és zugában is ott van, akkor cselekszik amikor eljön annak az ideje.

 "Azt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve!" (Jer 17, 5). Tehát jól figyelj mit mond a Szellem a gyülekezeteknek és személyesen neked és nekem.