Mi nem vagyunk itt otthon.
"Ekkor egy írástudó ment hozzá, és azt mondta neki: Mester, követlek téged, akárhova mégy.
Jézus így felelt: A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." (Mt 8, 20).
Az emberek túlnyomó része nem tudja sem nem hiszi, hogy ez az egzisztenciális világ csak átmeneti hely és véges. Attól függetlenül, hogy Isten ígéretei szerint Izraelnek a lakhelye a föld, de aki ismeri a Bibliát az tudja, hogy nem erről a földről beszél az Úr. Az idő rövidsége miatt nem követhetjük ezt a témát.
Az emberek úgy élnek úgy rendezkednek be itt a földön mintha ez lenne a végállomás. Itt születik és itt hal meg. Pedig a Bibliában rengetegszer megvan említve, hogy ahogy Jézus Krisztus úgy az emberek bejöttek ebbe a világba, se nem az Úr aki már el is hagyta ezt a világot sem az embereknek nincs itt helyük. Erre sokan felkaphatják a fejüket, hogyan?
Ádámot Isten a föld porából alkotta de szelleme nem földi eredetű, ahogy a bűn sem ebben a világban létezett. Ez mind determinált és az úgynevezett anyagi világ amit mi tapintunk és látunk az egy állomása Isten tervének.
"Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett." (Róm 5, 12). Tehát a tökéletes ember aki Ádám volt, Isten képére és hasonlatosságára volt teremtve, az Édenkertben volt helyezve de házat neki nem épített és nem is utasította arra, hogy ezt tegye. Mindennel körülvette, hogy életfunkciója a legtökéletesebb körülmények között örökké éljen habár tudta a következőket is, hogy mi fog történni. Ezt megtudhatjuk abból amikor Ádámra álmot hozzott és bordájából Évát (életett) teremtette. Ez előképe volt Krisztus halálának és a testéből született üdvözűlteknek A halála által, amikor még bűn nem jött be a világba. A világban, vagyis abban a földi paradicsomban nem volt bűn és halál. De Isten tudta, hogy a földre űzött sátán már fel volt készülve minden arzenáljával, hogy bűnbe csalja az embert, nem erőszakkal hanem ravaszsággal, és az élet amit Éva képviselt elvesztette örök jegyét és anyagias lett. Ez ismert történet.
"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba." (1Jn 4, 1).
A hamis próféták küldve vannak éppen úgy ahogy aki Istentől született újjá. Ebben az avatarban amit kaptunk a teremtéskor, van és talált helyet a médiumok által közvetített, vagyis az ember a célja és megvalósítása egy vagy más entítás befolyásának. Tehát Isten szava is arra teszi a hangsúlyt, hogy nem a kűlsö ember vagyis az avatarja az ádámi test a forrása mindennek, hanem az aki benne él.
"... de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van. Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van."(1 János 4, - 3,4). Egy kis merészséggel mondhatjuk, hogy a bűnnel átitatott föld egy proxi háború színtere vagy helyszíne. A szellemi ember ezt tudja, hogy a fronton van a nulladik pozicióban, tehát fejét nem hajthatja le mert azonnal lesúlyt az egója. ( felűlkerekedik). A szellemek harca az emberért, amit már Krisztus a feszületen megnyert, és győzött, hogy azok akik ide születtek ádámban a bűn miatt elaludtak és tudatlanok voltak vakságuk miatt, de mégis az Atyáé voltak a preegzisztenciális világban, azokat újjászülesse és örök életet adjon, most már nem a teremtés által hanem Krisztus győzelme által a sátán és a halál felett. Ajánlom elolvasni a Jób könyvéből a 33. fejezetet, sokminden világos lesz ebben a témában. "Ha van mellette közbenjáró angyal, csak egy is a sok közül, hogy tudassa az emberrel kötelességét, akkor Isten megkönyörül rajta, és ezt mondja: Szabadítsd meg, hogy ne szálljon a sírba, mert megkaptam a váltságdíjat!" (Jób 33, 23).
Tehát az ember egy olyan érték Isten előtt, amit itt szavakkal sem tudattal nem tudunk körbeírni és meghatározni szerepét. De van egy aki ezt közvetítí nekünk, az Jézus Krisztus az Atya avatarja, hogy ezzel a kifejezéssel éljek.
Tehát Krisztus aki húsban jött el, a fenti igében érthetően kimondta, hogy ő nem ebből a világból való, de úgy ahogy mi sem, de nekünk házban kell élnünk, neki nem kellett házat építenie, mert ő nem nyugodhatott meg egy pillanatra sem amíg nem végezte el az Atya akaratát, mert a halál a bűn zsoldja, érint minden embert, de azok akiket Isten gyermekeivé fogadott, azokat kiszabadítsa a bűn béklyóából, hogy a halál már ne hatalmaskodjon rajtuk. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen aki ezt kegyelemből megkapta a váltságdíj alapján, már ne érezze magát itt a földön otthonosan, hiszen az ő otthona már Isten háza a mennyei Jeruzsálem, ami mint egy felékesített menyasszony ereszkedik le, hogy mindazok akik a dicsőség fiai éppen úgy zsidó vagy nem zsidó Istennel lakjon ott ahová már semmi hamisság és bűn nem juthat be, mert a bűn a halál mind a hamis próféták a sátánnal együtt a kénes égő tóba taszítatnak.
De Isten aki mindig ujjat teremt és ez a jövőben is így lesz, megmutatja azt a lakást vagy sátrat ahol él, és nagy szeretetéből kifolyólag magához veszi mindazokat akiket üdvösségre szánt, hogy amikor a régi föld és az ég eltűnik a szinről, az emberek vele legyenek biztonságban addig míg nem teremti meg az új eget és földet az örök lakóhelyét az embereknek. Ahol már nincs szükség sem házra sem rezsit nem kell fizetni, Isten lesz mindenhol és mindenkivel.
"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; " (Jel 21, 1-2).