Rendszeres olvasók

2025. május 28., szerda

Vannak hatalmasok de hatalmuk nincsen önmagukban.

  Vannak hatalmasok de hatalmuk nincsen önmagukban.

 “Arra pedig, aki képes titeket botlás nélkül megőrizni, és ujjongás között feddhetetlenségben a maga dicsősége elé állítani, az egy Istenre, a mi Megmentőnkre szállt az egész kor előtt, száll most is, és szálljon az összes korokon át a Krisztus Jézuson, a mi Urunkon át dicsőség, fenség, uralom, fennhatóság. Ámen.”( Júdás. 1:24,25).

 Nincs más hatalom a mennyben sem a földön csak Isten az Úr. Még ha annak látszik is, hogy embernek van hatalma. A ráruházott hatalom más mint az, hogy ember maga tud valamit is tenni hatalmával.

 “Erre azt mond­ta neki Pi­lá­tus: Ne­kem nem vá­la­szolsz? Nem tu­dod, hogy ne­kem ha­tal­mam van arra, hogy sza­ba­don bo­csás­sa­lak, és ha­tal­mam van arra, hogy meg­fe­szít­se­lek? Jé­zus így vá­la­szolt: Sem­mi ha­tal­mad sem vol­na raj­tam, ha fe­lül­ről nem ada­tott vol­na ne­ked. Na­gyobb bűne van azért an­nak, aki a ke­zed­be adott en­gem.”(Jn 19, 10).

 Amióta világ a világ, az ember azt hiszi magáról, hogy még mindig az édenkerti szabad akarat ura. Hogy Isten az emberre bízta a földkerekség irányítását és gondozását. Igaz áttételes formában a sátánnak adott Isten ilyen uralmat, de sohasem volt olyan hatalma a sátánnak, hogy maga döntse el, hogy mi és hogyan legyen. Ő a kísértő az az ő természete, ez egy olyan lény aki tud rosszat tenni, de soha sem Isten engedélye nélkül. Istennek megvan a maga terve amihez a sátán is közben jár. A leg szemléletesebb mozzanat a Jób könyvében található. “ Az ÚR pe­dig azt mond­ta a Sá­tán­nak: Íme, mind­azt, ami­je van, a ke­zed­be adom, csak rá ma­gá­ra ( Jóbra) nem nyújt­ha­tod ki a ke­ze­det. Ek­kor ki­ment a Sá­tán az ÚR elől. (Jób 1). 

 Sokkolja ez sokakat, ha azt mondom, hogy az ember bűnbeesése sem véletlen. A háborúk amiket egy széplelkű ember elítél, ugyanis sok szenvedést okoz, de ezeknek meg kell történnie. Nem lehet kikerűlni a világégést. 

 Jézus az Isten Fia Pilátus előtt nem védekezett, mert ki-ki, Ő tudta, hogy mindaz ami történik vele az Atyától van. Nem mutat ki sem meglepetést sem ellenszenvet Pilátus iránt. Sőt egy megértést tanusít, hogy az igazi vétkesek ebben az ügyben a farizeusi papok, azok akik kezére adták. Ez azt sugallja, hogy nem minden hatalom vérszomjas. De a politika elvezet olykor a véres háborúkba. 

 Az apostoli hatalom, nem más mint az Úr nevében cselekedni. Pál apostolnak megvolt ez a hatalma az Úrtól, de nem alkalmazta erőszakra. De egy apostol sem volt hatalommal visszaélő.

 Azért kedves olvasó, akik vezető állásban van. Mindig ha szem előtt tartva Istent igazgatja vállalatát, vagy a családban ha a férj a fej, akkor hálát adjon azért, hogy erre az Úr kiszemelte és elrendelte. A karrier egy emberi büszkeség jele. Hiszen tudjuk, hogy sokan arra vágynak egy életen át, hogy valamit elérjenek és mégsem sikerül. De vannak akiknek a karrierjük rohamosan az egekig száll.

 Gondoljunk bele, hogy egy cipész fia Dzsugasvili később Sztálin, hogyan került abba a pozícióba? Párhuzamosan pedig Hitler lett a vetélyese.

 Sok politikus csak úgy az ismeretlenből jön elő. Ennek így kell lennie. Csak az a baj, hogy sokan inkább büszkék a hatalmukra, mintsem Istennek hálát adna.


2025. május 25., vasárnap

Aki mondja az úgy is tegyen!

 Aki mondja az úgy is tegyen!


“Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem őrzi, hazug, az ilyenben nincs az igazság. Aki őrzi beszédét, abban igazán bevégezetté lett az Isten szeretete. Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy ő is járt.” ( 1 János 2: 4-6).

 Amikor olvassuk vagy halljuk az ilyen jellegű kijelentéseket, egy kép tárúl fel a képzeletünkben. Mindenki a maga szinvonalán kapja ezeket a képeket. Annak megfelelően akar járni, ahogyan látja a Jézust megjelenni látomásaiban. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez a rész tudomásunkra hozza azt, hogy ha megőrizzük Isten szavát, és ha azt “ mondjuk”, hogy így is cselekszünk, akkor Benne vagyunk. Ez egész más amikor Isten kijelenti, hogy bennünk van ha…” Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri őt, ti ellenben ismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz.”( János 14:17). Akiben nincs meg Isten Fia, vagyis a szelleme “Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5, 12). Mi benne, Ő mibennünk. Ez lenne a teljes kép, hiszen nem lehet az, hogy minden csak egyoldalú.

 Ez ist azt bizonyítja, hogy Isten Szelleme vagyis a Szent Szellem kiáramlása annak idején nem történt céltalanul. Kikre öntötte Isten a Szellemét pünkösdkor? Azokra akik előre engedelmesek voltak az Úr szavának. Utána lehet nézni, mert amikor egybegyűltek mindazok akik hittek Joshua az üdvözítő szavának, azok igen is meg is tették azt amit mondott, meg az apostolok által is közölve volt. Azért a fenti ige úgy tűnik magas mérce az emberekhez való elvárásoknak. Azért is van ez így, mert sokat gondolunk magunkról, hogy a mi erejünk által nem elégséges Isten kegyeiben járni. Bizony, de aki nem változik meg az Isten megismerésében, aki csak a maga elkötelezetségére gondol, hogy megfeleljen tökéletesen Isten járásának és parancsolatának, az akkor csődbe jutott. Ez is egy tanulási folyamat lehet, kegyelemből megmenekűl ha ezt tudatosan megállapítja magáról, hogy nem tud semmit tenni azért, hogy úgy éljen úgy járjon ahogy az Isten Fia itt a földön.

 Szerintem ez nem is erről szól, mert ha így értelmezzük az írásokat, akkor elveszlik a kegyelem hatása lelkünkben és izzadságig arra fogunk törekedni hogy Joshua, vagyis Jézust utánozzuk. Szerintem ez lehetetlen egy az egyben.

 „Bizony, bizony ezt mondom neked – felelte neki Jézus –, hogy senki sem láthatja meg Isten királyságát, ha felülről nem születik.” „Hogy születhetik egy ember, ha vén – kérdezte tőle Nikodémus. – Vajon bemehet ő az anyja méhébe, és másodszor születhetik?” Jézus ezt felelte: „Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy ha valaki vízből és Szellemből nem születik, nem mehet Isten királyságába be. Ami húsból született, az hús, és ami Szellemből született, az szellem.( János 3: 3-6). Ennek okáért is így van, hogy Isten országa bennetek van. Kiben van benne? Azokban akik szeretik Istent és igazságát örzik, kegyelemben járnak, mert ha újjászületett lélek csak idealizálja önmagát, az annak a jele, hogy elbizakodott. A világiakról pedig nem is érdemes beszélni. Az ige magát igazolja, aki nem az Övé, azok nem is szerethetik Istent.

 “Az szeret engem, aki magánál tartja parancsolataimat és megőrzi őket. Azt pedig, aki engem szeret, szeretni fogja Atyám. Én is szeretni fogom azt, és láthatóvá teszem magam majd neki.”( János 14:21).

Aki figyelmes az észreveszi, hogy a kezdő és az utolsó igékben az “ örzi vagy magánál tartja” szavak szerepelnek. Tehát mi vagyunk Isten szellemének őrzői és ha akarja az Úr, a Szelleme vezérli az ilyen lelket, hiszen az igazság benne él. Az Istentől befolyt információk ha nem is úgy ahogy mi gondoljuk, előjönnek alkalmas időben. Hol van elraktározva az Ige? Hát a szívünkbe, az új Istentől kapott szívünkbe. Ez teljesen kizárja azt, hogy ha valaki nem képes nagy dolgokat művelni, mert nem adatott meg neki, azért kisebb lenne Isten szemében. A Messiás, Isten Fia vére nem az okosok miatt ömlött ki, hanem a világ bűneiért, de azok miatt akik ezt el is hiszik, azoknak kegyelmet is ad.

 “Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem fog életet látni, hanem Istennek haragja marad rajta.”(János 3:36).




 


2025. május 23., péntek

A sátán is mond és igér jókat.

 A sátán is mond és ígér jókat.



“ Hamis apostolok, cselszövő munkások az ilyenek, kik a Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják a külsejüket. Nem is csoda. Hiszen még maga a sátán is a világosság angyalának képére változik át. Nem nagy dolog hát, ha kiszolgálói is olyanokra változtatják át magukat, mintha az igazságosság szolgái volnának. Ezeknek vége meg fog felelni tetteiknek.”( 2 Kor. 11: 13-15).

Majdnemhogy belefáradok üzenni az olvasóimnak, hogy a sátán sokkal jobb arzenállal rendelkezik, mint Isten aki a kegyelmet hirdeti ebben az üdvösségi időszakban. Isten nem erőszakolja gyermekeit, hanem hívogatja. Annak tűnik, hogy Isten gyenge és nem törődik semmivel ebben az üdvösségi periódusban. Megint az lesz a vád ellenem, hogy a presbiter, pásztori meg egyéb titulusi szolgálatok, a pápai Isten helytartósága meg még sorolhatnám, az a fenti ige kivonat teljes lefedése. De itt nem a pápai a püspöki öltözékről van szó. Megint hangsúlyozom: “ …kik a Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják a külsejüket. Nem is csoda. Hiszen még maga a sátán is a világosság angyalának képére változik át”

 De kiről van itt szó, hiszen a feltámadt Krisztust nem látta senki csakis az ötszázak. Hogyan lehet az, hogy valaki tudja, hogy néztek ki Joshua apostoli követői? Igen, ez egy nekem is rejtély, nagy rejtély, mert nem tudom, hogy öltözködtek az apostolok. De lehet, hogy ez egy megtévesztés. Ha abba a korba visszamenőleg tudjuk milyen öltözékbe jártak a zsidók. Tudomásom szerint az apostolok nem öltözködtek valami ekszkluzív, vagy megkülömböztető öltözékbe.

 De nekem van egy sejtelmem, hogy nem a ruhákról van itt szó. Idézem: “ …kik a Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják a külsejüket.”. A külsejük nem lehettek olyan megkülönböztetésben amit ma az egyházakban a pásztorok, a pápa meg mindenféle pozícióban lévők, titulusainak megfelelő öltözékeik. 

 Szinte hányingerem van amikor erről írok. A megkülönböztető öltözékek, akár a legszegényebbek akik zsákruhába öltözködnek, kötéllel derékban átfogot csuha. Bemerítő János, aki a pusztában élt, nem azért különbözött, mert ki akarta fejezni az elhivatottságát, hanem, mert ilyennek kellett lennie, alázottságában, hiszen Illés szellemében egyengette az Isten Fiának útját.

 De Isten aki mindent tud és mindenben benne van, nem fogja megváltoztatni akaratát, mert az előre eltervezett üdvösségi programja, ha így lehet nevezni, vagyis minden ami az övé az vissza lesz szerezve. Azért Isten az Isten, hogy ezt az eleve elgondolást végre hajtsa az időben. Az örökkévalóság nem annak az eredménye a megtérés és az újjászületésnek, az örökkévalóság mindig is volt, de az elveszett bárányokat vissza kell terelni az Úr akoljába. Eléggé homályos az én kijelentésem, mert ha abban a hitben vagyunk, hogy az Isten gyermeke úgy is üdvözül, akkor miért ez a küzdelem? Itt van ez a harc jelenleg. De miért kell az a harc, ha úgy is el van döntve? Csakis azért mert a mennyeknek országát erővel kell elfoglalni. De akkor melyik polcra tesszük azt, hogy az üdvösség az örök élet már az idők kezdetén és előtte, még azelőtt el volt döntve, kinek hol van a helye. Igen, de van egy bökkenő, tudja e az aki választottja Isten kegyelmének? Itt jön a képbe Isten szava, aki hallja az igét és engedelmes az megmenekül. Ez egy általános megállapítás. De az evangélium erről szól.

De nem a saját emberi erejével éri azt el, erre az Úr ad erőt, nem a testi hanem a szellemi késztetés által. Akinek más az érdekeltségi köre, az olyan aki nem jár futbalmecsre, mert nem érdekli.

 Tehát akárhogy is nézzük, az evangélium, ami Isten a hívőkhöz üzent örömhíre, csak azok számára jelent üdvösséget, akik ezt az Isten Szellemétől meghallják. A többi minden kívül van, nem ér egy fityinget sem. 


 

 

2025. május 22., csütörtök

Ki a krisztusi és ki a keresztény

 Ki a krisztusi és ki a keresztény?


 “ Közületek senki se szenvedjen úgy, mint gyilkos, tolvaj, gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. De ha keresztyénként szenved, nem kell megszégyenülnie, ellenkezőleg, Istennek kell kapnia magasztalást a keresztyén névben.”( 1 Péter 4: 15-16).

 Igazából az újszövetséget szerintem Csia Lajos fordította a legjobban a magyarok számára. De ő sem tudta, hogy az eredeti szöveg is átírás. A görög nyelv a mi számunkra nem úgy érthető fonetikus fordításban. Az eredeti írások elvesztek, én gondolom miért, már erről írtam azelőtt.

 Ebben a felső idézetben igencsak durva beavatkozás történt. A magyar nyelvben a keresztény egyáltalán nem fejezi ki, hogy krisztusi. A kereszt a fétis az a szótője. Nem vagyok nyelvész, de mint ember úgy jön felém ez az információ, hogy aki krisztusi az keresztény. Ez egy nagy tévedés. Mert a kereszténység soha nem volt Isten tervében, mint üdvösségi útvonal, nem vallást küldött ide, hanem a Fiát. Ő pedig nem vallás, hanem az út az igazság és az élet. 

 Nagyon durva átírás Csia Lajostól, idézem újra: “ Istennek kell kapnia magasztalást a keresztyén névben.”( 1 Péter 4: 15-16).

A keresztények oroszlán része még Istent sem ismerik, de még a nevét sem. A Jézus Krisztus név is görög, nem Istentől való, abban az értelemben, hogy egyáltalán nem fedezi fel sem a küldetését sem az isteni mivoltát, mert ha igazából szeretnénk Istenhez fordulni, nem ez a név az ami fontos. Hanem az Atya. Most idézem a rá vonatkozó próféciát. " Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9, 6)

 Sokan most megbotránkoznak eme kijelentésemre. De maga a Joshua Isten az üdvözítő a Messiás mondta, hogy mostantól közvetlenül fordulhatok az Atyához. Ki az Atya, de ki maga a Krisztus? Egyeseknek egy vallási iposztáz, aki az imádat megtesítője. 

 Számomra érthetetlen, hogy lehet a magyar nyelv ennyire elferdítve. Csak egy példa az angol nyelvi fordításokban. Ahol ugyancsak krisztusi van az első idézeti versben,  nem a keresztény nevében. Persze ezt egy angol se egy orosz, vagy ukrán nem érti meg miről beszélek.

1 Peter 4:16-17 DARBY

“..but if as a christian ( nem kereszt hanem krisztusi), let him not be ashamed, but glorify God in this name. For the time of having the judgment begin from the house of God is come; but if first from us, what shall be the end of those who obey not the glad tidings of God?”

 Ez csak magyar nyelvűeknek szól. Ugyanis valakinek érdeke volt, hogy a magyarokat megtévesszék. Habár az egész kereszténység meg van tévesztve, de most nem erről szól a történet.

 Ami az első sorokat illeti, nincs mit hozzátennem ez világos mint a nap “ senki se szenvedjen úgy, mint gyilkos, tolvaj, gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.”

 A másik dolgába avatkozó mondat, azért megér egy két mondatot. De gondolom fölösleges mondanom, hogy a gyülekezeti életben, ahol én is voltam, halmozva van a másik dolgába beleavatkozó. Az Atyát dicsérem mindig amikor ez eszembe jut, hogy mitől szabadított meg az Úr amikor kizártak a gyülekezetből, már nagyon régen volt. Azóta nagy nehezen megszabadultam a kritikus gondolkodástól a pletykáktól. Semmit nem ér egy “istentisztelet”, ha utána minden a maga útján halad. Semmi sem változik csak az önmegelégűlési lelkesedés. Tudom miről beszélek, a karizmatikus gyülekezetekben megvan az amiről beszélek, de már nem csak ott, az egy színpadi előadás, az életben meg más az ábra. 

 De nem is ez a lényeg, mert a vallások eggyikke sem büszkélkedhet azzal, hogy ők az igaziak. De ez van, és Isten kegyelme határtalan, mert keresi mindazokat akik elvesztek, akárhol is vannak, akár olyan hamis vallási közösségben is, vagy netalán, olyan leépült állapotban van, a civilizáció kitaszítottja, hogy más kiutat nem talál, hogy Istenhez az Atyához forduljon, vagyis a tékozló fiú, akinek az otthona azelőtt is az Atya házában volt.

 


 


2025. május 19., hétfő

A mátrix, avagy a világ amelyben létezünk.

 Ez a világ, amelyben élünk, és amely érzékeink szerint körülfog bennünket, maga az Isten. De vajon miféle világ ez? Ennyi lenne csupán? Azt, talán kevés kivétellel mindenki érzi, hogy a világunkban valami nem stimmel. Vagy inkább, semmi sem stimmel. Azok az emberek, akik nem agyatlan birkaként élik napjaikat, látják, érzik, hogy a dolgoknak nem így kellene működniük. Mindenki látja, hogy elképesztő aránytalanságok vannak a rendszerben. Miközben egyes embereknek annyi pénzük van, hogy nem tudják mire költeni, másoknak ételre sem jut. Miközben fegyverkezésre, hadászati célokra annyi pénzt költenek a világunk vezető hatalmai, hogy annyi nincs is, humán célokra megint csak alig jut valami. Annyi nukleáris és tömegpusztító fegyvert halmoztak már fel, hogy többszörösen elég lenne a teljes bolygó megsemmisítésére. Ez idő alatt, a Föld népességének hatalmas része nyomorog. Az éhenhalás fenyeget milliókat, akik napi szinten küzdenek a túlélésért. Mindenféle betegségek, járványok pusztítanak. Szó szerint éhen, és szomjan halnak naponta sokan, köztük rengeteg gyermek is, mégsem történik semmi, hogy megmentsék ezeket az embereket. Mindenhonnan azt halljuk, hogy mennyire túlnépesedett bolygónk. Ezt alátámasztandó, be is mutatnak nekünk nyüzsgő metropoliszokat, ahol valóban, szinte egymást tapossák az emberek az utcákon. Mutatnak nekünk gigantikus dugókat, ahol mozdulni sem tud a sok jármű. De miért nem mutatnak ázsiai sztyeppéket, vagy afrikai szavannákat, sivatagokat, esetleg az ausztráliai belső vidékeket? Ahol akár hetekig is vándorolhat úgy az ember, hogy teremtett lélekkel nem találkozik. Nincs elég hely a bolygón? Nevetséges. Ja, hogy ezek javarészt terméketlen területek? A Hold a Mars is terméketlen, de ezekre a projektekre öntik a pénz. Azt állítják, hogy a Szahara sivatag alatt egy édesvíz óceán van. Arra nincs pénz, hogy kutakat fúrjanak? Jah, abból nem sokat lehet profitálni. Ahogyan mondtam, ha például nem a fegyverkezésre meg túl támogatott szerintem haszontalan projektekre költenék a hatalmasok ezeket az irdatlan vagyonokat, akkor már régen zöld lehetne az összes sivatag. A technológia régen rendelkezésre áll. Mindenkinek jutna emberhez méltó élettér, és munkalehetőség. Persze nem olyan munka, amely semmire sem való. Olyan munka, amely az életet szolgálja. Például mindenki megtermelhetné magának a saját, és családja ellátásához szükséges élelmiszert. Ja, hogy Te nem földtúrónak születtél? Miért, a másik igen? Te különb vagy nála? Ja, hogy Te sokat tanultál? Mit? Ne áltasd magad! Javarészt felesleges és haszontalan dolgokat tanultál. Hogy nem? Még ma is tökéletesen tudod például, a Mengyelejev-féle periódusos rendszert? Kiválóan oldasz meg matematikai egyenleteket? Ezek valóban fontos tudások. Kíváncsi vagy meddig tartanának életben az ilyen „tudások”, ha egyszer kifogyna a közértből a kenyér? A városi emberek jelentős része, pár nap alatt elpusztulna, ha kihúznák alóluk a „civilizáció” által nyújtott biztonságot. Persze mondhatod, hogy ilyen sosem lesz. És ha igen? Mihez értesz valójában? Amihez értesz, kit vagy mit szolgál? Fontosnak érzed, amivel foglalkozol? Fontosnak érzed magad?

Gondold át kicsit, egy másik perspektívából szemlélve az életed! Mondjuk, kívülről nézed magad, és mérlegre teszed a mindennapjaidat. Mi az, amit napjaid során teszel? Általában jól érzed magad, miközben ezeket a tevékenységeket folytatod? Van értelme a munkádnak? Már azon kívül, hogy pénzt kapsz érte. Van valami, amely valódi örömmel tölt el téged a mindennapokban? A legtöbb ember sosem gondolkodik el ilyesmin. Elfogadja, ha jó, ha rossz, hogy ez a helyzet és teszi, amiről úgy gondolja, hogy az egyetlen lehetősége. Lehet, hogy most éppen benned is felmerül a kérdés: de mi egyebet tehetnék? Bármit! Amihez csak kedved van. Nem? Dehogynem!

Ki akadályoz meg benne? Te saját magad! A Te fejedben vannak a sorompók bebetonozva. Megmagyarázol magadnak mindent. Hogy mit, miért nem teszel. Utána szomorúan sóhajtasz egyet, és mész vissza futni, a mókuskerékbe.

Tehát a mátrix. Mi hát ez a rengeteg szenvedés, igazságtalanság, elnyomás, erőszak, betegség, háború, és még sorolhatnám a rengeteg negatívumot, amelyek kitöltik életünk mindennapjait? Hogyan lehetséges mindez, ha minden, ami körülvesz bennünket az maga Isten? Talán Isten egy boszszúszomjas valaki, aki megbüntet bennünket a teremtés ellen elkövetett vétkeinkért? Bünteti a gyermeket a szülei bűneiért? Mi ez az őrület, amelyet egyre fokozódó mértékben tapasztalunk, éljünk szinte bárhol e planétán? A válasz igen összetett és bonyolult, ha pontosan meg akarjuk érteni az okokat, és részleteiben feltárni a valóságot. Igen egyszerűnek tűnik az amit az Isten kijelentett a bűn ragájáról, de tévedés ne essék a bűn nem Istentől van. A bűn az engetlenség Isten iránt a következménye amit azonnal felkapott a sátán. Az ember halandó hús lett, és ez lett a sátán mozgás tere.

Kedves olvasó, most szükségetek lesz minden nyitottságotokra és józan belátásotokra. Világunk olyan mértékben van manipulálva, az úgynevezett tudományos világ, az egyházak, a média és minden egyes eszköz által, amellyel hatni lehet az

emberiség tudatára, hogy ember legyen a talpán, aki hinni tud az igazban az Igében aki Istentől jött. Ez az egyetlen igaz út és felvilágosodás. 

Legyél hát bátor, légy nyitott, tegyél félre minden előítéletet és minden olyan ismeretet, amelyet a „modern” tudománytól kaptál. Ha az Úr is akarja, Ő pedig biztosan akarja, gondold át a helyzetedet, hol és mit csinálsz. A mátrix lennyel mindenkit, egy vágányon futatt aminek a végállomása maga a pokol. A világ a pokol küszöbe, túlzás nélkül.

 “Ne szeressétek a világot, se a világban levőket. Ha valaki a világot szereti, az Atya szeretése nincs meg benne, mert minden, ami a világban van, a hús kívánsága, a szem kívánsága, kérkedő életforma, nem az Atyából, hanem a világból való. A világ pedig elmúlóban van, és annak kívánsága is. Ám, aki Isten akaratát teszi, megmarad örökké.” (1 János 2: 15-17).

2025. május 16., péntek

Miért kellett ez az áldozat?

Nem keresztényi narratíva.

“ Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Héberekhez 2: 14,15).

 Na most ember legyen a talpán aki megérti ezt az egyértelmű de mégis bonyolult kijelentést. Hiszen a mindenható Teremtő Isten miért választotta ezt az utat? Akinek minden a hatalmában van. Hogyan lehet az, hogy az Igének aki az Úr, vagyis Jahve, Jézusnak hússá kellett lennie, hogy megváltja azokat akik a sátán fogvatartott? Miért is kellett ennek megtörténnie ilyen formában? Ennek vannak egyszerű és bonyolúltabb magyarázata, amit a keresztény gyülekezetekben rutinszerűen hirdetnek, sokszor semmi mélyen gondolt értelemmel. De ha belegondolunk nagyon is nagy jelentősége van és érthetetlen, hogy miért nem kutatják a keresztények az igét, nem csak ami a felszínen van. De a kegyelem ami Isten az Atya természetében van az megmagyarázza az érthetetlent, a Krisztus testében, ha ara van akarata. Lenne is, de az esés miatt nem képes vagyis nem lehetséges, hogy a morális és erkölcsi esés miatt több kegyelemben részesüljön az Isten gyülekezete, még ha az a szentek gyülekezete is, Krisztus vére által, de nincsen olyan nagy kegyelmi ajándék ami megvilágosítná Isten felsőbb gondolatait a hűtlen egyházhoz. Ez már inkább egyéni mint közösségi, ezt tudom bizonyítani az ige alapján. Amit jó lenne kutatni. Az elcsépelt keresztényi igehírdetések ellenében vagyis nem ellentétben, hanem újabb hozzáállásban vagy vetületben nézni és kutatni mi az igazság. Mi a való igazság. Egy nem megrögzött elmélet alapján, vagy beágyazott rutin magatartás szerinti gondolkodás és rituális forgolódás a szentségek szolgálatában, ez egy nagyon általános kijelentés, vagyis nem Isteni szolgálat az Isten szelleme nincs benne. Ahogy az új felfogás szerint, újraindítás kellene, egy egész más hozzáállás nemzeti nacionalizmus mentesen. Vannak ismerőseim akik a hitét a nemzeti nacionalizmusban élik meg, de Krisztus nevében. Ez nem az a hit amiről itt szó van. A világ már előre meg van pecsételve, a romlás meg minden más ami nem a szellemi fejlődést idézi elő, hanem a hanyatlást hozzá erkölcsi és morális értelemben.

Nem azért mert másképpen alakult volna a helyzet, hanem több ismerettel leszünk gazdagabbak Isten terveivel kapcsolatban ha az Ő útján járunk. Ezt is jóra fordítja a Szent Szellem ha tényleg azon vagyunk, hogy gondolataink Isten iránt irányul Jezus Krisztusban. Hiszen ha a fentieket keresed, ami igazából a mi otthonunk, már akinek ez megadatott, nem túlzás azt mondani, hogy ha egy ember érdekeltsége a fenti, vagyis szellemi gondolkodás az az ő prioritása annak ellenére, hogy ebben a testben sok minden elfoglalja az embert. De a vonzódásnak Isten felé vagyis Krisztus személye felé, ennek a legfontosabb eredménye a bizalom Isten iránt. Mert minél jobban megismered Isten kegyelmét, annál jobban fogod elfogadni az Ő irányítását az életedben és fogsz vonzódni iránta. Ha valami olyan ér téged amit nem tudsz elfogadni, vagy nehéz számodra, nem ellenkezel hanem tovább lépsz. Ez nálam működik. Egy békét és megnyugvást eredményez. Még ha olyan esemény is ér, hogy meghal a legszeretettebb hozzátartozód, barátod vagy akárki aki hozzád közel volt. A békesség amit az Úr ad, nem tud kizökkenteni teged a békességedből, a lelkiség és érzelmiség feljöhet a felszínre, de az Úrtól kapott békesség az örök hiszen az Úr maga mondta a tanítványainak.

” Békesség nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen!” (Jn 14, 27).

 Isten a Mindenható, akit egy teremtmény sem tud felfogni ésszel, ez az Isten emberré vált, csakis azért mert Ő az embert a saját képmására teremtette, és vissza akarja hozni azt, hogy akik erre az üdvösségre hivatottak, nagyobb szellemi fokozatba lépjenek mint Ádám és Éva. Ádámi természet mégha a bűnbeesés előtti tökéletes is volt, de nem volt olyan szellemi állapotban mint azok akik Krisztusban megkapták a szellemi gondolkodást és életet. Ebben biztos vagyok attól függetlenül, hogy Ádám nagyon is tökéletes volt minden szempontból mint ember. És még többett tudok amit ma nem tudok leírni. Mert vannak olyan ismereteim amit nem tudok leírni még ha akarnám is. Az Úr egyenlőre nem hatalmazott fel arra, hogy közzé tegyem.

 Nekem ez adatott meg, hogy rövid cikkeket írjak. Nem vagyok se tanító se lelkipásztor se egyebek, csak gondolataimat közlöm másokkal. 

2025. május 15., csütörtök

Semmi nem vész el ami Krisztusban van.

 “És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7).

 Én például nagyon kíváncsi ember vagyok. Igazából szeretném tudni, hogy mit és mit nem őriz meg Isten Jézus Krisztusban. Az embernek naponta vannak ezer és ezer gondolatai és számos szükségletei. De ezek a mindennapi dolgainkhoz tartoznak. De ebben az igében az én véleményem szerint, nem a mindennapi foglalatosságok gondolatairól beszél. Hiszen konkrétan Jézus Krisztusban való őrzőről van szó. Vagyis mindent amit Jézus Krisztusban gondolkodunk az meg van őrizve. Tudja e az ember ezt kontrollálni? Tudja e a napi ezer gondolatait legalább egy kis mértékben megőrizni? Nem hiszem, hogy tudja. De az Úr a Mindenható JEHOVA , minden gondolatunkat ismeri, de van egy fontos tény, hogy Isten az Atya a bűnt már nem látja azokban akik Krisztusban vannak. Az Isten kegyelme akit elért, és kegyelemből megmenekült, annak a gondolatai szűrve vannak, nem jutnak el a Szent Istenhez, de mondhatjuk, hogy az Atyához, mert aki ismeri Istent az tudja, hogy Isten Szent Szellemében, vagyis annak a Krisztus vére által üdvösségre jutott, megmenekült a haláltól a szelleme már nem vétkezik, az Úr szeme előtt van. Isten szent szeme nem látja az üdvözült hibáit, ugyanis Krisztus vére védi őt ahogy Izraelt Egyiptomban, de ha vétkezik is, mert testben vagyunk, Isten bölcsessége által van Egy valaki Jézus Krisztus ( Joshua Jahve) aki az Atya előtt mindig közbenjár, de nem utolsó sorban a szeretet Isten iránt aki Jézus Krisztus, a Szent Szellem által van boldogságunk és reményünk az üdvösségre. Hiszen az üdvözülteknek is lehetnek rosszindulatú gondolatai, mert a régi ádámi természete hátráltatja a szellemi gondolkodásban. Ez egy kettős természet. Sokan azon buknak el, mert nagy jelentőséget tanúsítanak annak, hogy mindig szent életet kellene élniük. Kellene, de vannak természetbeni akadályok, de sok a félreértés ebben a dologban. Az a bukás ebben, ha nem Istentől van akkor csak gyötrelem és képmutatás lesz. Hiszen ha tudjuk, hogy Isten előtt mint nyitott könyv vagyunk, akkor miért kell titkolni előtte bármit. Aki ezt felismeri biztosan megtér bűneikből. Vagyis ismerjük be saját tehetetlenségünket, és ismerjük el, hogy mindent amit csinálunk, gondolunk az nem tőlünk van. De a mi dolgunk a az alázatos engedelmesség Isten iránt ha ez jelen van. Ha ezt nem ismerjük fel akkor a saját egónk rabjai vagyunk. Erre Isten jóságos kegyelme szükséges. 

 Na de mindezekre Isten Szelleme ad pecsétet ha bennünk megtaláltatik az a mag ami még a világ teremtésétől el volt vetve. Nem csak Ábrahám magjára gondolok. Látszólag igazából Ábrahám magjából valók a világ teremtésétől fogva öröklik Isten királyságát, de akik még a világ teremtése előtt voltak kiválasztva, szerintem Krisztus magjai, vagyis már az Ige Isten kebelén nyugodott már akkor is volt élet Benne nem csak önmagában. El sem tudom képzelni, hogy a teremtés előtt nem volt világ. De lehet, hogy tévedek. De Isten örök, tehát mindig is volt valami amit nem ismerünk.

De ez egy kifürkészhetetlen téma, mert Isten nem nyitotta meg előttünk, legalábbis nem nekem.


Az Úr ismeri gondolatainkat.

 „Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az elméket meghatározza az Örökkévaló.” ( példabeszédek 16:2)

Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kiforgatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla átfogalmazással, ahogyan például a magyar Károli fordításban is olvashatjuk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást. Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egymással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazodik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a héber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem lehetett meghamisítás nélkül hagyni. Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az, hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – nehogy félre értsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és helyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondolkodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást, az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az embernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség, mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni magunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes embernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazságot az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szembehelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a másik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb megértéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik elkerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, például egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől eltekintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meggyőzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsérjük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő teremtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Nem kell félni attól ha valamit nem jól tudunk, hiszen az Úr igazgatja útjaink és ha valami hiányzik azt is megjeleníti ha akarja. 

“És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Fil 4, 7).

2025. május 14., szerda

Istennél nincsenek kollaboránsok.


„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” ( Máté 6:24).

 Nincs semlegesség, nincs középút. Nincs olyan, hogy egyiket sem szolgálod, mert ha nem Istent szolgálod, akkor (ön)magad szolgálod, önszolgálatban élsz, ami a sátán szolgálata, hiszen a sátán erre buzdít. „Tegyél, amit csak akarsz, tedd azt, ami neked tetszik! Senki sem mondhatja meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem.” Ez a sátáni eszme. Nem mondhatod tehát, hogy ez nem a te ügyed.

Ebben minden egyes ember nyakig benne van ha tetszik neki ha nem. Vagy meleg vagy hideg. Vagy Isten vagy a sátán. Ha nem ez, akkor az. Sátánnak mindegy, hogy ki vagy mi, csak ne Jézus Krisztus legyen a te utad, számára ez az egyetlen lényeges dolog. Felmerül még egy érdekes kérdés, amelyre nem tudom a pontos választ, de igazából ez nem is fontos, csupán egy érdekes információ lenne e válasz pontos ismerete. Ez a kérdés az, hogy miért van szükség a fizikai síkon megélt életre, ha már „otthon” eldőlt minden? Azt gondolom, hogy ez az első emberpár bűnbeesése miatt kialakult helyzet következménye. Annak, hogy Isten parancsának megszegése következményeként kiestek az örök életből és halandóvá kellett válniuk, így az ő példájukat követve minden utódjukra ez az út vár, aki valaha a teremtés részévé válik. Egy az anyagi síkon eltöltött élet mindenképpen szükséges ahhoz, hogy annak végeztével elfoglalhassuk a végső helyünket Isten királyságában, vagy elnyerjük büntetésünket, ha alkalmatlannak bizonyultunk a kegyelmére. Azt gondolom, hogy mindenkinek el kell végeznie evilági „futását”, ahogyan Pál apostol fogalmazott. Meg kell lennie ennek is, hogy az igazság beteljesedjen. 

 Abból a szempontból, ami lényeges, kétfajta ember létezik. Az egyik fajta, amikor egy ilyen teóriával szembesül mint az eleve elrendelés, dühbe gurul, fellázad. Ezek azok, akik nem élvezik az Isten támogatását. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fogják. Bárkivel bekövetkezhet egy pálfordulás életének bármely szakaszában. A másik fajta ember elgondolkodik ezen a dolgon, majd megnyugodva elfogadja, mint egy lehetséges, mi több, valószínűsíthető elméletet. Ezek az Isten gyermekei. Utóbbiak azért képesek nyugodtan szembenézni egy ilyen elmélettel, mert teljes szívükből, tökéletesen bíznak az Úrban és az Ő igazságában, kegyelmében. Nekik minden megfelel, ha az Isten akarata. Előbbieknél ez hibádzik, nincs meg ez a tökéletes bizalom, ezért a félelem (mi van akkor, ha ez igaz?) dühre gerjeszti őket. Abból, hogy az ember miként reagál egy ilyen információra könnyen lemérhető, kikövetkeztethető, hogy melyik táborba tartozik. Ez a téma az, amelyről egyébként nem szívesen beszélek, írok. Ez a teória nagyon megosztó és nagyon nagy indulatokat gerjeszthet az olyan emberekben, akik nem értenek ezzel egyet. Szomorú tapasztalatom az, hogy egyes emberekben ezek a tulajdonképpen tökéletesen ártalmatlan írások, amelyeket lejegyeztem, milyen mértékű indulatokat képesek ébreszteni. Egyes embereket egyszerűen megvadítanak ezek az írások. Döbbenetes tény ez számomra, de attól, hogy engem megdöbbent még tény marad. Az okát ismerem és értem, de nagyon nem szeretek erre gondolni. Azt vélem, hogy Istennek célja van ezekkel az írásokkal, és időről időre nem véletlenül jut az „ellentábor” bizonyos olvasóinak a kezébe egy-egy írásom.

Nem mellékesen érdemes elgondolkodni azon, főként az olyanoknak, akikkel ez megtörténik, hogy a düh, mint reakció, vajon honnan ered? Vajon egy intelligens, szelíd ember, akiben a szeretet él és munkál, képes-e dühkitörésre vagy egyáltalán csak felháborodásra egy könyvben leírt teória elolvasásának hatására? Ha én találkozom egy számomra egyértelműen idegen, taszító és hamis tanítással, olyannal, amely számomra egyértelműen gonosz szándékú, akkor sem támad bennem indulat, maximum undor vagy szomorúság. Nem nézem, olvasom, hallgatom tovább mert taszít. De nem leszek indulatos, nem gurulok dühbe. A düh agresszió, amelyet a félelem szül. Talán az igazságtól való félelem. Az igazsággal való szembesülés váltja ki. Ez egy tökéletesen egyértelmű, a gonosztól eredő reakció. Akit egy könyv/írás képes pusztító indulatokra gerjeszteni, annak ezen mélyen el kellene gondolkodnia. De általában ezek az emberek nem az önelemző, önvizsgáló típusok. Ők jóval inkább azok, akik okosnak és tévedhetetlennek tartják magukat. Az írásaimat soha nem nekik szántam, de Isten akaratából mégis eljutott némelyikükhöz. Legyen meg az Isten akarata! Úgy van minden jól. Ezekben a cikkekben nem Isten népszerűsítése a célom. Istennek nincs szüksége erre. Aki szereti Őt az szereti belülről fakadóan, minden reklám és magyarázat nélkül is, aki pedig megtagadja, gyűlöli, annak aztán mondhat bárki bármit, nem fog változtatni az érzelmein. Az én írásom célja bizonyos nyilvánvalóságok feltárása, bemutatása azok részére, akiknek ez szól, illetve azoknak, akiket érdekel. Mindig is a gondolatébresztés volt a célom, sosem a meggyőzés. Vallom, és e hitemben egyre jobban megerősödöm tapasztalataim által, hogy ember embert nem képes meggyőzni önerőből. A gyilkos, halálra vezető úton tömegeket terelgető szekták, (karizmatikus gyülekezetek, óriás egyházak, stb.) hívei sem emberi meggyőzés miatt tartanak ki hamis egyházuk mellett, hanem a gonosz szellemi vezetésének a hatására. Tetszik nekik és hisznek abban, amit ott hallanak, de ez nem az őket (meg)vezető prédikátoraik tehetségének köszönhető, hanem annak, hogy a szellemük oda vezeti őket, mert az oda illik. Vannak persze néhányan, akiknek sikerül „kiugrani”, akik időben felismerik, hogy veszélyben vannak, tévúton járnak. Ezeket nem képes megtartani a sok hamis egyház, de ezek az elenyésző kisebbség. Az enyémhez hasonló írások, információk talán nekik szólnak. Őket figyelmeztette Jézus Krisztus,amikor a tíz szűz példázatát mondta el:(Máté 25).

(Egy testvér feljegyzéséből)

2025. május 12., hétfő

Amerre néz a szem, arra megy a láb.

 “ Vele ( Krisztussal) együtt titeket is feltámasztott, kik eleséseitektől és vétkeitektől megölötten holtak voltatok, miután egykor e világ korának rendjéhez, a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok.” ( Ef.2:1-2).

 Krisztus feltámadott harmadnapon és ezzel egy új addig ismeretlen fejezethez ért az emberiség. A fent idézett vers is arra utal, hogy mindenki aki vétkeik és eleséseik következtében halottak voltak, Krisztusban feltámadtak. Ennek a praktikus következménye az, hogy az aki újjászületett a szellem által, annak ez a világ már szemét amit el kell viselni hiszen mi is ebben a mátrixban élünk, de Krisztus vére által el vannak különítve e világban uralkodó szellemtől. Mit is jelenthet ez? Azt, hogy Isten akarata nem az, hogy továbbra is vétkezen az aki hittel elfogadta Krisztust mint az Atyától jött Megváltót. De mitől is váltott meg?- a bűneinktől. A világban progresszíven terjedő istentelenségtől, a szodomai szellemtől a sátán erőszakos befolyástól és megvéd a kisértésektől, és főleg önmagunktól, az akaratosságunktól. Ez a mi járásunk bizonyítja, hogy szabadok vagyunk mindenektől amit a világ szelleme diktál. Állhatatosság jellemzi mindazokat akik nem engednek a nyomásnak. De ha mi a szemünket a világ felé fordítjuk akkor ne csodálkozunk, hogy a világ bájai és vonzó ereje elcsábíthat.

 “ Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben,...” (Efézus 2:4-6).

Tehát ezek után egy igazán megtért lélek már nem a világ dolgában talál nyugodalmat. Az érdeklődési köre inkább Krisztusban a mennyei dolgokat követi/keresi. Ha ez nem így van, akkor még rá kell ébrednie, hogy még nem ért be a hit gyümölcse. Erre írja Pál apostol, hogy ébredjetek fel, hiszen ti az Atya elhivatása szerint gyermekei vagytok. Mint gyermekek örökösei Krisztus hagyatékának a mennyek országában. Ez lelkesítheti a hívőt a mindennapokban. 

 Pál apostol megrója a galáciakat azzal, hogy elhagyták szellemi gondolkozásukat.

 “Óh, értelmetlen galaták, ki igézett meg éppen titeket, akiknek szeme elé úgy rajzolódott előzőleg a Krisztus Jézus, mint megfeszített. Csak azt az egyet akarom megtudni tőletek, hogy a Szellemet a törvény előírta tettek alapján kaptátok-e? Vagy hitnek hallásán át? Ennyire értelmetlenek vagytok? Szellemmel kezdtétek el, és most hússal végzitek be?” ( Gal. 3:1-3).

 Az újszövetségben sok olyan utalás van, hogy az üdvözültek is lehetnek lusták, fáradtak és érdektelenek az igazi szellemi gondolkodásban. Az emberek által kitaposott ösvényt választják, mások munkáit élvezik, rá hagyatkozva a gyüleiezetben munkálkodókra. 

 Erre a Pásztor sokszor felbojgatja életünket, hogy ébredjünk fel. Ez mindenkinél más és másképp jelenik meg. Ezért nem kell csodálkozni azon ha valami nem megszokott történik velünk.

 “Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve rabszolgasorsra. Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, ~ hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást elnyerjük. Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!”. ( Gal 4:3-4,6).


2025. május 11., vasárnap

Utkeresőknek.

 „Én vagyok az út, az igazság és az élet” JÉZUS KRISZTUS mondta tanítványainak.


A mai világban sokan keresik az utat. Az utat, amely ilyenolyan istenhez, a megvilágosodáshoz vagy ki tudja, milyen remélt célhoz juttatná el őket. Sokan nem is tudják, hogy hova szeretnének pontosan eljutni, egyszerűen csak érzik, hogy az az út, amelyen és ahol éppen járnak, nem a jó út és nem a megfelelő minőség számukra. Szeretnének fejlődni, tanulmányozzák a különféle vallások tanait, alternatív utakat keresnek és találnak a saját vallásuk, istenük meghatározásához, és végül sokan közülük eljutnak oda, hogy nem áll össze a kép. Eljutnak egy láthatatlan sorompóhoz ami gátolja a további felismerést. Esetleg érzik, hogy a világkép, amely kialakult bennük nem teljes, vagy nem összeegyeztethető néhány olyan tétellel, amelyet egyébként igaznak gondolnak. Ez a néhány tétel, nem illik sehogyan sem a képbe, amelyet megalkottak és ez zavart okoz bennük. Keresik az igazságot, és a keresés közben egyre inkább belegabalyodnak a sűrűbe. Pedig az igazság, – ahogyan az lenni szokott – most is ott van az orruk előtt. Nem ajánlok hát itt és most egyebet neked drága testvérem az Úrban, mint azt, hogy gondolkodjunk együtt tovább. Tudom, te eddig is ezt tetted. De vajon mire jutottál? Gondolkodtál-e már például azon, hogy maga a gondolkodás mi fán terem? Hogyan, miképpen működik? Honnan érkeznek a gondolataink, ki vagy kik sugallják őket és miért? Vagy, talán a saját elménk szüleményei azok? Mi teremtjük meg azokat? Milyen érdekes jelenség az, amikor eszedbe ötlik egy gondolat, utána pedig, akár pillanatokon belül, ahogyan jött, úgy el is illan. Vagy mitől van az a bosszantó jelenség, hogy megragad elménkben egy dallam, akár egy idióta kis nóta, és egyfolytában azt dúdolgatjuk, nem tudván szabadulni tőle annak ellenére, hogy már bennünket is bosszant? Vajon miként lehetséges ez? A gondolataink (valahonnan) eszünkbe jutnak. Jutnak, tehát nem mi teremtjük őket. Mi vesszük ezeket a gondolatokat egyfajta vevőkészülékként és eldöntjük mi az, amit integrálunk a tudatunkba és mi az, amit nem. Mi az, amelyet tovább gondolunk és mi az, amellyel nem foglalkozunk. Sejtem, hogy ez így elsőre sokaknak vadul hangzik, de ez csak azért van így, mert a földi ember tökéletesen bele van süllyedve az anyagba, nem érzékeli az őt körülölelő Isteni valóságot, a teremtés teljes valóságát, csak annak egy egészen parányi kis szegmensét. Így nem meglepő, hogy magát egy szimpla anyagi lényként, egy mindentől elkülönülten létező individuumként fogja fel. Ha elfogadnánk azt a tényt, hogy a bennünket körülölelő univerzum egy végtelen információ óceán, leírhatatlan mennyiségű gondolkodó lénnyel, amelyek mindannyian fejlettségüknek megfelelő, így különböző szintű mentális kapcsolatban állnak egymással, mindjárt életszerűbbé válna a fenti állítás. Tehát a saját minőségünknek és képességeinknek (alapbeállítottságunknak) megfelelő gondolatokat veszünk folyamatosan, és ezeket kisajátítva (a magunkénak tulajdonítva), majd tudatunkba építve alakul ki véleményünk a világról, a bennünket körülvevő dolgokról, napi ügyeinkről. Ez is most történik olvasás közben, hiszen ez is információ nem tudás. Mi azonban ezeket a gondolatokat nem teremtjük, csak válogathatunk belőlük. Ez a mi evilági kompetenciánk. Hogy dönthetünk, de ez is egy szubjektív dolog. Kell is döntenünk, ez különböztet meg bennünket leginkább az állatoktól, hiszen az ő döntéseik pontosan meghatározhatóak előre azoknak, akik ismerik az ösztöneiket és a viselkedésmintáikat. Ha egy medvét felbosszantasz, borítékolható, hogy ki fog filézni. Az ember azonban más, habár vannak állati ösztönökkel bíró emberek is akik képesek megölni embertársaikat ha felbőszítik őt. Tudatosan és meggyőződés alapján is dönthet.

Mi megkaptuk a szabad akarat lehetőségét és jogát még a kezdetben, így is volt a pre egzisztenciális világban, de ez a szabadnak tűnő akarat már mások befolyása alatt van a bűnbe eséstől kezdve. Bizony, nem kellett volna ennek így lennie, de ezt választottuk. De nekem ezzel kapcsolatban vannak más kimerítőbb gondolataim, amit most nem idézhetek. A kontextus kedvéért fejeztem ki magam. Miért nem kellett volna így lennie? Kísértésbe vittek bennünket és nem tudtunk ellenállni annak. Hát most döntenünk kell és viselni döntéseink következményeit az ádámi természetünkben. Hiszen optimális esetben az ember e világi „élete” egy fejlődési folyamat kell, hogy legyen. Amelyben ugyancsak optimális esetben, egyre bölcsebbé válik. Szándékosan nem azt írtam, hogy nagyobb tudásúvá, mert az bizony nem feltétlenül üdvös meglátásom szerint. A tudás relatív fogalom és kétélű fegyver. Könnyen megsebzi és a romlásba taszítja azt, aki úgy véli magáról, hogy tudós ember. 

 A tudás a hit, ha Istentől származik, az biztosan arra vezet, hogy megtalálja az igaz utat. Nem a vallások dogmáiban, hanem Jézus Krisztus személyében. Ez egy sokkal magasabb szintre emeli azt aki erre az útra lépett. Sőt ő a hite által már beültetett a mennyeknek országában még ha ezt nem is tudja érzékelni, de hisz benne.

PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 2:4-8 CSIA

“Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben, hogy jóságos voltában az ezután következő korokban kegyelmének mindent felülmúló gazdagságát a Krisztus Jézusban megmutassa rajtunk. A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya.”

 Tehát gondoljunk bele, a mi döntésünk a meghatározó az életünkben? - avagy Isten kegyelmi akarata aki meg is mutatta az utat aki Krisztus.

Az ember nem lehet öngyilkos, mert nem saját magának teremtetett.

“Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” 

(1Móz 1, 27).

 Az ember nem csak testből vagyis húsból van, hanem szellemből is. Isten az élettelen testbe szellemet lehelt. Így lett az ember teljesen Istenhez hasonló, úgy képében is mint hasonlatosságában. Ezt láthatjuk Jézus Krisztusban. De egy valami hiányzott Ádámban, a halálfélelem. Pedig Isten figyelmeztette Ádámot, hogy ne teddje azt amit tett. Tehát azután, hogy engedetlen lett, megjelent a félelem és Isten kapcsolata más dimenzióba dőlt el.

I l l ú z i ó.

Rabtartóink ( e világ égalatti hatalmasai) legértékesebb lapja, az ászok ásza, a halálfélelem. Minden félelmünk ebből ered. Bármi is az, amitől nagyon félünk, visszavezethető a halálfélelemre. Képzeljük el, mi történne, ha kiderülne, hogy teljes mértékben, kicsik és nagyok számára halhatatlanok vagyunk? Mert, bizony azok vagyunk. Nem fogod elhinni, amire most vetemedek, de azt állítom, hogy még itt, az általunk érzékelt fizikai síkon is így van ez „gyárilag”. Az örökkévaló emberi szellem vagy Istennel vagy nélküle örök. Illetve volna, ha a tudatod nem fogadta volna el azonnal a halandóságod igazságát. Azért halhatsz meg, mert ezt fogadod el valóságnak. Gondold végig! Ha a tested atomokból áll, energiából, akkor milyen „fizikai” hatás képes ezt a komplexumot elpusztítani? Elmondom: semmilyen. Csak és kizárólag úgy lehet elpusztítani, hogy azzal a tudatossággal, amely ezt a komplexumot fenntartja, elhitetik, hogy adott esetekben már nem tud tovább működni. Szétesik állagában. De a tükörképe megmaradt. Ha elfogadja a mátrix szabályrendszerét, akkor a szerint fog valóságot teremteni a maga számára. Ha elhiszi, hogy halandó, akkor azt a valóságot, a halandóság valóságát fogja megteremteni teste számára. Mert a többi, magasabb frekvenciájú tested nem pusztul el ezzel, a legalacsonyabb frekvenciájú testeddel együtt. Ezért létezhetnek a szellemek. Nem a lepedőben huhogó verziókra gondolok, hanem azokra, amelyek köztünk és mellettünk járnak minden helyen és pillanatban. Akiket az átlagember nem képes meglátni, de sokan igen. Ők azok, akik elveszítették „fizikai” testüket, de szellemtestükkel még itt vannak, nem akarják vagy nem tudják valami okból elhagyni ezt a valóságot. Ennek különböző okai lehetnek, amelyeket most nem részletezek, legyen elég annyi, hogy ezek az okok minden esetben súlyos torzulások eredményei, amelyek nem engedik a tudatot továbbhaladni az Isten felé vezető útján. De ez is csak ideiglenes állomás. Ez nem a purgatórium hamis nézete.

Tehát azt állítom, hogy amennyiben egy tudat teljes hittel tudná magáról, hogy ő halhatatlan, ez így is lenne minden síkon. Azt állítom, hogy járnak közöttünk ilyen „emberek”.

Minden a tudatodtól függ, persze Isten akaratából, az emberi tudat nem tudja ezt megvalósítani. De ismeretesek Énok vagy Illés példája, érdemes elolvasni ezeket a részeket. 

 Élet-halál, egészség-betegség, optimizmus-pesszimizmus, egyszóval minden. Azt állítom, hogy amennyiben elhinnéd, hogy ez lehetséges, örökké fiatalemberként is élhetnél. ( szellemileg biztosan) Hiszen a tudatod határozza meg azt is, hogy bizony, az idő múlásával az ember megöregszik, és a végén meghal. De ha nem így hinnéd, nem ezt teremtenéd meg magadnak. Vagyis túl látsz rajta és üde és friss lennél szellemileg ami nagyon is hat az ember egészségére. Nem is szólva azokról akiket Isten valami fontos szolgálatra hívott. Megkérdezhetem, hogy akkor miért nem ismersz egyetlen ilyen embert sem, aki nem öregszik. Lehet, hogy ismersz éppen vagy ismertél. Az ilyen emberek nyilván nem élnek egy helyen hosszabb ideig, mert az egyenlő lenne a „lebukásukkal”, amit ők nem akarnak. De az is igaz, hogy aki ilyen szintű tudatossággal bír, az pontosan tudja, hogy ennél a világnál csak jobbak léteznek, hát miért akarna egy pillanattal is tovább maradni itt, mint amennyit meg tervezett magának küldetése szempontjából. Persze ezt nem ő dönti el, hanem Isten. Az örökéletű „fizikai” test, csak egy birkának lehet a célja. Ha felismered az igazságot, alig várod majd, hogy eldobhasd ezt a valóságot és megszabadulj ebből az illúzióból. Az sem biztos, hogy ez állandó a te az én személyemben, hiszen egyszer lent egyszer fent vagyunk szellemi értelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt, nem lehetsz boldog vagy elégedett, de az tény, hogy a pokolnál sokkal jobb hely a mennyország.

Tehát, mindent egybevetve, csak és kizárólag te vagy az, aki mindenért felelős azzal kapcsolatban, ami veled történik. Ez az igazság. Képzeld el, hogy ez mind így igaz, és mindenki megtudná, hogy halhatatlan lények vagyunk.

Micsoda csúfság lenne ez rabosítóink számára. Azonnal

megszűnne minden befolyásuk. A szemükbe nevetnénk, és vidáman buzdítanánk őket arra, hogy tegyék csak, amit szeretnének. Ezt így Krisztus fejezte ki Pilátus előtt. Ha mi, tisztán energiából álló fénylények vagyunk,– és azok vagyunk -, akkor mi árthat nekünk? Mi az, ami kárt tehet a fényben? Ez hát a nagy titok! Ez az, amely sosem derülhet ki. Ezért fontos, hogy elárasszanak bennünket minden pillanatban, halandóságunk illúziójával. Megnyomorítsanak, betegségben tartsanak, félelemben tartsanak. Lekössék tudatunkat, nehogy elkezdjünk gondolkodni. Sarokba szorítsanak, ahol már csak a kapituláció lehetséges, ha élni akarunk. Ez a pokol-mátrix. Ebben élsz!

 Isten felfoghatatlan akaratából vagyunk itt testben, de a második testünk már készen áll, csak várja azt az ominózus pillanatot a testi megváltozást akik pedig már “meghaltak” feltámadnak új nekik járó krisztusi testükben. Ezért aki hisz Benne és mindenben új felismerésben részesült, az már most nem fél a haláltól.

“Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem”. (Jn 8, 51)

2025. május 9., péntek

Az isteni rend felbomlása a teremtményben.

 „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint  a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti  feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;”

Létezik tehát egy Isten által elgondolt férfi és női szerep.

Ezek a szerepek pedig nem egy színjáték részei, hanem olyan törvényszerűségek, amelyek megtartása által helyükre kerülnek (kerülnének) a dolgok, amelyek által megvalósul a harmónia egy párkapcsolatban. Ha ezt megértjük, akkor azonnal megérthetjük azt is, hogy miért nem működnek általában manapság az emberi kapcsolatok, legyen szó férfi-nő, szülő-gyermek, főnök-beosztott, vagy bármiféle egyéb emberi kapcsolatról. Ha ezek a szerepek nem jutnak elfogadásra, ha felcserélődnek bármilyen okból, akkor törvényszerűvé válik az, hogy az adott kapcsolat nem lesz működőképes. Ha például a nő akar irányítani, megpróbálva belekényszeríteni a férfit az elfogadói szerepbe, amely egyébként a nő szerepe lenne, akkor ne csodálkozzon, hogy borul a kapcsolat. Lehet, hogy egy gyengébb, kevésbé temperamentumos férfit így meg lehet erőszakolni lelkileg, de az garantált, hogy a férfi ettől frusztrált és boldogtalan lesz, rosszabb esetben fizikailag is belebetegszik ebbe a helyzetbe. Vagy elmenekül, és keres egy olyan nőt magának, aki mellett élheti a férfi szerepet. Van persze olyan eset is, amikor a férfi megmarad ebben a bilincsben általában hamar bekövetkező haláláig, mert annyira gyenge, hogy nem képes elszakadni rabtartójától, sőt, egyfajta irracionális ragaszkodás is kialakulhat benne a domináns fél irányában, de ez már pszichiátriai (egológiai) eset, Stockholm szindróma néven ismeretes. Mi tehát a férfi szerepe egy kapcsolatban Isten szerint? A férfi kell, hogy legyen a fizikai támasz. Ő az, aki a világ felé fordulva biztosítja és megteremti az őrá támaszkodók biztonságát, mind anyagi mind fizikai szinten. A férfi véd és ellát minden olyan dologgal, amely az élethez szükséges. A régi világban megteremtette az élelmet, a tüzelőt, gondoskodott a társ, a család védelméről. Az újabb korokban alapvetően a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése vette át ezeket a hagyományos feladatokat, hiszen az emberek ma meghatározóan (különösen a városban élő emberek) pénzért juthatnak hozzá szükségleteikhez. A férfi dolga az, hogy vezessen. Hogy irányt mutasson azoknak, akik hozzá tartoznak. De ezt nem diktatórikus módon, hanem odafigyelve a társára és gyermekeire, mindazokra, akik függnek tőle, kellene tennie. Ha a nő is vezetni akar, akkor eltörik a szekér rúdja, mert egy szekeret nem lehet két irányba húzni.

A férfi akkor követ el hibát, ha a szerepét túlértékeli és egyfajta keresztapa vagy király szerepébe éli bele magát, akinek jogokkal nem rendelkező alattvalói vannak. Ha azonban jól teszi a dolgát, akkor mindenki tisztelni fogja és szót is fogad neki. A parasztvilágban a családfő leült az asztalfőhöz, előkérte a pipáját, és békésen pöfékelve meghallgattaa családját arról, hogy ki mit szeretne. Mérlegelte a hallottakat, összevetette azokat a saját elképzeléseivel, a család lehetőségeivel és végül meghozta a döntést, amely azonban megfellebbezhetetlen volt. A család azt tette, amit a férfi mondott. Ám a felelősség is a férfié volt. De, hogyan vállalhat felelősséget egy olyan férfi a családjáért, akire nem hallgat senki? Ha nincs meg a tisztelet és az elfogadás, akkor a férfi tehetetlenné válik. Ebben az esetben vagy beletörődik a helyzetébe és csak tehetetlen szemlélőként sodródik az események árjában, vagy valamilyen alternatív megoldást keres (új társ, új család). Előfordulhat az is, hogy agresszívvé válik és erőszakkal akarja érvényre juttatni vélt jogait. Bárhogyan is alakul, csak rossz lehet a vége, amennyiben nem talál partnerre az őt körülvevő emberekben. A nő szerepe éppen az ellenkezője a férfiénak, hiszen a kettő így lesz egy. A két fél így ad ki egy egészt. A nő az, aki az érzelmi biztonságot, az otthon melegét adja a családnak. Aki szeretettel támogatja az őt körülvevőket. Aki a belső biztonságot teremti meg a család számára. Felnéz a férjére, tiszteli és szereti társát, és ami nagyon fontos, ezt ki is mutatja. A férfinak zsigeri szüksége van erre. Ha ez megvalósul, akkor normális esetben a férfi kincseként fog tekinteni rá és a tenyerén hordozza, mindent megtesz neki csak, hogy megtartsa magának a szeretett asszonyt. Az asszony finom manipulációval mindent elérhet nála, ebben nincs semmi rossz. Vannak dolgok az életben, amelyeket a nő lát tisztábban és pontosabban. A nők általában finomabb módszerekkel operálnak. Vannak dolgok, amikor ez a kívánatos, ez az, ami működik. Ha a felek beszélgetnek egymással, őszintén beszélgetnek, valódi társak mind testi, mind szellemi téren, ha valóban minden téren együttműködnek, akkor tudnak csak együtt, a rosszban a jóban is együtt maradni. Ha nem így van, akkor valószínű, hogy törés jöhet létre, de ha nem is válnak el, egy borzalmas boldogtalan kapcsolatban élnek. Pedig legalább fele részben bizonyosan ők okolhatók boldogtalanságukért. Azaz az egojuk, de a legtöbb ember az egojával azonosítja magát így tehát pontos az előbbi megállapítás is. A megoldás kizárólag az lenne, ha az emberek képesek lennének visszatalálni Isten tanításaihoz. Megérteni és elfogadni azokat. De ez a legtöbb embernek sosem fog sikerülni sajnos. Az egojuk ellehetetleníti ezt. Ami nem elhanyagolható tény, hogy a feminista mozgalom eredménye is az, hogy a szerepkörök felcserélődtek a férj és feleség között. Az emancipált társadalom meg a gender befolyások a politika részéről nagy változást hozott és fog is hozni a jövőben. Csak is azért mert a szeretet a hit gyengülése miatt.

Dühös sértődésbe, drogokhoz, alkoholhoz, antidepresszánsokhoz fordulnak tömegesen és bezárkóznak a magányukba. Inkább, minthogy Istenhez forduljanak a problémájukkal. Ha hiszel abban, hogy te döntesz, fordulj Istenhez a problémáddal, ha van! Olvasd a Bibliát, mindenre ott van a válasz! Az élet minden fontos kérdésére választ kaphat az ember a Szentírás igéjén keresztül. De hányan hiszik ezt el? Hányan teszik ezt manapság? Hát ne csodálkozzunk, hogy itt tart a világ.

Ne az embert hanem a sátán dolgait ítéljétek meg.

 Ne ítélkezzetek emberek felett!

„mert ki ítélhet téged különbnek? mid van pedig, amit nem kaptál? ha pedig kaptad te is, mit dicsekszel úgy, mintha nem kaptad volna?” 

Tehát én is ezt vallom és ezek után, ha bárki ezzel ellentétes vádakat fogalmaz meg velem vagy akárkivel kapcsolatban, az őt magát minősíti. Azt gondolom, hogy aki a jó és gonosz ismérveken kívül bármilyen szempontból megkülönböztet embereket egymástól, az súlyos tévúton jár. Például nem az egyes rasszokat kellene gyűlölni az azokban esetlegesen sűrűbben előforduló negatív tulajdonságaik miatt, mert ilyen jellemzők valóban vannak. Tudod, ezek azok a sztereotípiák, amelyeket például velünk magyarokkal kapcsolatban is megfogalmaznak Nyugat-Európában. A magyarok lusták, lopnak, csalnak, hazudnak. Koszosak, kulturálatlanok, széthúzók, gyűlölködők, áskálódók. Ugye hallottad már ezeket az te is? Ilyennek érzed magad? Mert én nem. Persze nyilván vannak ilyen magyarok is, azonban az is bizonyos, hogy nem minden magyar ilyen. De ha kimész Bécsbe és megszólalsz magyarul, rögtön így fognak rád nézni. Ezért mondtam, hogy általánosítani semmiképpen sem szabad. Ha gyűlölni akarsz, gyűlöld a bűnt, a rosszat, a gonoszságot, az ármányt, amelyet az egyes emberek, függetlenül származásuktól vagy vallásuktól elkövetnek. Hogyan jelentheti ki bárki egy népről, rasszról, felekezetről vagy bármilyen jellegű emberi csoportról azt, hogy utálja, gyűlöli őket, amikor nem ismeri személy szerint annak minden egyes tagját? Ez általánosítás és mint olyan, egy igen primitív megnyilvánulás. Ráadásul a legnagyobb gonoszságokat még csak nem is azok követik el, akik szem előtt vannak. Nem azok, akik ellen hisztériakeltés és gyűlöletkampány folyik. Ezeket azok követik el naponta rutinszerűen, akik a legfelső emeleteken üldögélnek saját felhőkarcolóikban, irodaházaikban luxusirodáikból szemlélve az alattuk elterülő „birodalmukat”, és akiket a legtöbb ember irigyel. Ők jelentik a valódi veszélyt. Emberi szinten tőlük ered minden gonoszság, ami miatt az egyes népcsoportok, vagy emberek viszik el a balhét. Tehát kétféle ember van „megkülönböztetve” az én szememben, azok akik Istent és a jót szeretik, valamint azok, akik nem. Ezt a kérdést itt le is zárnám. 

Jézus Krisztus zsidónak született egy olyan világba, ahol bár római megszállás alatt élt, de azon a területen ettől függetlenül még mindig meghatározó szereppel és igen jelentős befolyással bírt a zsidóság. Az a zsidóság, amely a pátriárkáktól, Ábrahámtól, Izsáktól, Jákobtól azaz Izráeltől és a tizenkét törzsnek nevet adó, Jákob tizenkét gyermekétől származtatta magát. Vezetőik a papi rend és a farizeusok voltak, akikkel Jézus Krisztus sok alkalommal került konfliktusba, és akikről „képmutatók”-ként nyilatkozott. Ezek voltak azok, akik végül kieszközölték Pilátusnál Krisztus kereszthalálát. Ez a zsidó papi, farizeusi rend (és nem a mai Izrael állam) mutatja be a fizikai Izrael lényegét. Ezek olyan zsidók, akik csupán színleg, külsőségeikben, fizikai származásuk alapján vallhatják zsidónak magukat, de életvitelük, értékrendjük, világnézetük alapján a lehető legtávolabb állnak attól, amit Isten az ószövetség idején, és később az újszövetségben Jézus Krisztus által hirdetett. A szellemi Izraelt alkotó zsidók azok, akik függetlenül származásuktól, bőrszínüktől, minden külsőségtől, befogadják a szívükbe és életük vezérfonalának választják Jézus Krisztus, Isten tanításait, Őt magát pedig Istenüknek fogadják el. Ez a világ természeténél fogva duális, kétpólusú világ. Nem érdemes több megosztó szempontot bevinni a rendszerbe, már ez a dualitás is éppen elég nagy baj. Bár, ha jobban megfigyeljük a világban bekövetkező történéseket, fel fog tűnni az a dolog, hogy ez a kétpólusú berendezkedés mintha kezdene kimenni a divatból. Akár itt Magyarországon, ahol a jelenleg kormányzó erő gyakorlatilag vetélytárs nélkül maradt, akár globális szinten, ahol a Szovjetunió felbomlása után az USA egyedül maradt, mint valódi világhatalom. 

Isten országában egy választás van: Isten. A sátán pedig mindenkor Istent másolta, Isten minden munkáját igyekezvén a fonákjára fordítani.

Minden jót rosszra változtatni. A sátán célja is az, hogy egyetlen választása maradjon az embernek: ő. Hogy mindenkinek, aki a földön élni akar, őt kelljen választania. A globális egység megteremtése is erre megy ki, ezt célozza. Egységes kormányzás, egységes rendfenntartás, egységes (virtuális) pénz, és ami a legfontosabb, egységes vallás. Egy világvallás. Egy ökumenikus világegyház, amely nyíltan gyűjtőtégelye, a jelenleg legnépszerűbb vallásoknak. Ahol mindenki egyesülhet és imádhatja a neki tetsző bálványt. Mindegy mit vagy kit, csak ne Jézus Krisztus legyen az, vagy ha mégis, akkor legalább a hamis kereszténységen belül. A katolikus egyház is, ahogyan a neve is elárulja, gyűjtőtégelye a vallásoknak. A katolikus szó egyetemest jelent. De nem azért egyetemes ez a vallás, amiért annak hirdetik, nevezetesen, mert mindenki, aki él és mozog a tagja lehet. Ez igaz, minél több embert beszippant, annál jobban elérte a célját. De nem ezért egyetemes, hanem valójában azért, mert egy pogány vallásokból összeollózott, Jézus Krisztus követőjének álcázott egyházról van szó esetében.

A világvallás létrehozásának előkészületei gőzerővel folynak. Itt Magyarországon is. Még a hitgyülekezet főprédikátor és egyházfő is nyíltan dicséri a pápát. Azt a vallási vezetőt, akit nem is oly régen még minden fórumon (így írásban is) nem győzött szapulni, ostorozni, és aki egyre nyíltabban, minden fórumon népszerűsíteni igyekszik a vallások közötti összefogást. Budapesten a Gellért-hegyen, a filozófiai kertben ennek a törekvésnek már egy komplett (botrányos)

szoborcsoportot is felállítottak. Egészen döbbenetes. A szoborcsoport öt főalakja, Jézus Krisztus, Ábrahám, Buddha, Lao-Ce és egy egyiptomi alak Ekhnaton, „véletlenül” éppen egy képzeletbeli pentagram csúcsain elhelyezkedve.

 Elvégre minden ami szentnek tűnő az emberek szemében azt összemossák bálványokkal és cimkézik olyan nevekkel akiknek semmi közük sincs az igazi Istenben való hittel.

 ( Egy magyar testvér írásából).

2025. május 5., hétfő

Egy testvér gondolatai.

 Csak az nem fogadja el Istent, aki maga akar isten lenni.

Azt látom, hogy az ember e világi élete nem azonos célt szolgál az Istent keresők és az Istentől elfordult emberek esetében. Míg az első tábor esetében a földi élet tulajdonképpen egy nevelési folyamat, utóbbiaknál ez a faktor hiányzik, elmarad. Előbbiek általában számos megpróbáltatáson keresztül jutnak el születéstől halálig, amely megpróbáltatások erős befolyást gyakorolnak jellemükre, gondolkodásmódjukra, világszemléletükre, új ablakokat nyitnak önmagukra és az őket körülvevő világra. Az tisztán látszik, hogy azok számára, akik Istent választották, választják, a földi út ritkán könnyű. Ha mégis könnyűnek látszik, annak oka van. Bár, jobban megfontolva e kérdést, azért azt látni kell, hogy az Istennel való szoros kapcsolat egy idő után olyan vértet ad az ember lelkének, amelyről a legdurvább támadások is lepattannak. Nemrégiben hallottam egy szívsebész orvost beszélni a munkájáról, aki egyébként mélyen hisz Krisztusban, és aki a hitét próbálja összeegyeztetni azzal a tevékenységgel, amelyet ma is végez, de itt most nem ezért említettem meg őt. Hanem azért, mert elmesélte, hogyan élte át orvosként, emberként, apaként a tíz év körüli kislánya elvesztését. Döbbenetes és megrázó volt látni, hallani ezt az embert erről beszélni. Döbbenetes volt látni azt a belenyugvást és mély hitet, ami ebből az emberből megnyilvánult. Az ő hite egy olyan - mondjuk ki- durva próbának volt kitéve, amely sok embert Isten ellen fordított volna, de ez az ember – bár összetört és szíve mélyéig megrendült – mégis Istenbe kapaszkodott, és elfogadva a döntését, Tőle kért és kapott támaszt, végül pedig megnyugvást. Nos, ez egy olyan előny, amely legyen bármilyen nehéz is az élet, csak azoknak lesz, lehet osztályrésze, akik Krisztust követik. Az Istentől elfordult emberek ezzel szemben, mivel ez a világ jól passzol hozzájuk, általában könnyebben boldogulnak, hiszen ez a nekik megfelelő közeg.Jó érzékkel, ügyesen és otthonosan lavíroznak a mocsokban, tökéletesen képesek kihasználni a sok ocsmányságot, amelyet e világ felkínál számukra. Korrupció, zsarolás, erőszak, cselszövés, megalkuvás, képmutatás és még hosszan sorolhatnám a nekik igen testhezálló eszközöket és módszereket, amelyek biztosítják sikerességüket ebben a közegben.Az igaz és tiszta ember itt nehezen boldogul. Ezért tűnik úgy sokak számára, hogy az Isten igazságtalan. Mert nem lopni, csalni, hazudni tanítja az embert, amely készségekkel pedig itt jól operálhatna, érvényesülhetne. Persze az Isten azért óvja és segíti az övéit.Ám nem úgy, hogy lottómilliárdossá teszi, hiszen azzal csak tönkretenné az embert. Furcsán hangzik ez? Pedig igaz. A sok pénz a legtöbb esetben kiforgatja az embert önmagából.Aki gazdag, az általában azonnal a többség fölé emeli magát, hiszen neki több van, ezért ő is több – gondolja. Isten módszere más. Terhet tesz az emberre, mert teher alatt nő a pálma. A megpróbáltatásokban fejlődik a lélek. De Isten sosem terheli túl az embert. Mindenkire csak annyit tesz, amennyit az adott ember képes elhordani, amennyivel képes megbirkózni. Ezt értem nevelés alatt.

Most egy más téma, de rokon gondolat.

„Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.”

Persze a tökéletes megtisztulás itt a földön nem lehetséges. Egónkat, démonainkat nem tüntethetjük el tökéletesen, hiszen azok ehhez a világhoz tartoznak, ám annak ellenére, hogy rengeteget ártanak nekünk, egyfajta pozitív szolgálatot is ellátnak mellettünk. Hiszen gondoljunk csak bele!

Ha nem lenne bennünk a legcsekélyebb önzés sem, akkor sosem jutnánk a zöldségesnél a sor elejére, hiszen mindenkit állandóan magunk elé engednénk. Azt mondanánk, hogy a másik fontosabb, mint mi, álljon tehát elénk a sorban. Ilyen a tökéletes önzetlenség, ami ebben a világban életképtelenné tenne bennünket. Ennyi tehát az egyébként gonosz, negatív erő pozitív aspektusa. De ennek ára van. Az,hogy mindenképpen hat ránk negatívan is. Kire kevésbé – kire jobban, ezt az Isten dönti el. Isten dönti el, hogy személy szerint, kinél mennyit enged meg a gonosznak, amint Jób esetében is láthattad. Ám, amikor hazamegyünk, ezek a démonaink (egoink)

leválnak rólunk, hiszen oda nem kísérhetnek el bennünket, ahová megyünk. Miután pedig megszabadulunk ezek bűvöletéből, a szemfényvesztéstől, amelyet egész életünkben kifejtettek tudatunkra, hirtelen meglátjuk az igazságot. Azt akik, amilyenek valójában voltunk. Pőrén állunk, minden álca és mesterkéltség nélkül az Isten színe elé. Nem tudjuk leplezni és tagadni azokat a dolgokat, amelyeket megtettünk életünk során. Ezért van az, hogy sokan már, még itt, a halálos ágyukon meghasonlanak önmagukkal. Amikor elkezdenek tisztán látni a viselt dolgaik vonatkozásában.

Ám akkor már késő.Az már az igazság egy megelőlegezett pillanata számukra. De az igaz emberek ennek nagyon örülhetnek, hiszen az ő földi életük, igaz Isten által segített, de mégiscsak egy folyamatos küzdelem volt a bennük lakozó, őket kísértő és szünet nélkül csábító gonosszal szemben, amely küzdelmet a gonosz ekkor végleg elveszíti velük szemben. Az igaz emberek ekkor megtisztulva és megkönnyebbülve mennek haza. Ez a cél.

“Erre Jé­zus oda­hí­vott egy kis­gyer­me­ket, kö­zé­jük ál­lí­tot­ta,

 és így szólt: Bi­zony mon­dom nek­tek, ha meg nem tér­tek, és olya­nok nem lesz­tek, mint a kis­gyer­me­kek, sem­mi­kép­pen sem men­tek be a mennyek or­szá­gá­ba. Aki te­hát meg­aláz­za ma­gát, mint ez a kis­gyer­mek, az a na­gyobb a mennyek or­szá­gá­ban.” (Mt 18, 2-3)

2025. május 4., vasárnap

Isten Mindenható Teremtő.

 Isten Mindenható Teremtő. 


 “Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.”

Ők azok, akik mindent odaadtak a semmiért. Gondold csak el! Ha itt te irányítasz, sikeres vagy, gazdag, mindenki neked hajbókol, a te barátod szeretne lenni, akkor milyen ember leszel? Alázatos? Szerény? Istent kereső, Istennek hálás ember? Nem valószínű. Inkább egy gigantikusan öntelt, egekig érő egoval bíró ember leszel, akinek soha egyetlen pillanatra sem jut eszébe az Isten. Ez a sátán célja. Akik eladják a lelküket neki tudatosan vagy tudatlanul, azok kivétel nélkül így járnak. A számlát azonban mindenki kézhez kapja, amikor eljön az igazság pillanata. Istent nem lehet megvezetni. Ő tudja azt is, amit még te sem tudsz magadról. Ő már régen „elfelejtette”, amit te még ki sem találtál. Persze Isten nem felejt el semmit. Nem felejt el semmit és pontosan ismeri a jövő minden apró részletét is. A Biblia tele van erre utaló bizonyítékokkal. Mielőtt például Józsué bevitte volna a zsidókat Kánaánba, Isten már előre kijelentette, tudta, hogy el fogják árulni Őt.

„Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet.”

„mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala.”

Tehát mindenki bejár itt egy utat, egy pályát, amelyet Isten jelöl ki számára. Ez a predesztináció. Az eleve elrendelés tana. Az ige számos helyen utal erre:

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak,” 

„mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.” 

„Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette.” 

„még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon,” 

„azt hallotta, hogy a nagyobbik rabszolgája lesz a fiatalabbnak,  ahogy írva is van: „Jákóbot megszerettem, Ézsaut ellenben meggyűlöltem.” 

„Mit mondjunk erre? Talán csak nincs hamisság az Istennél? Szó sem lehet róla. Mózeshez ugyanis így szól: „Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmazni fogok annak, akinek irgalmat adok.” „Következőleg nem az akaróé, sem a futóé a jövő, hanem a könyörülő Istené. Így hát, akin akar, könyörül, és akit akar, megkeményít.” 

„De hát ki is vagy te csakugyan ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e a gyuradék a gyúrójának: Miért csináltál engem így? Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt?  És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek, másfelől meg akarta ismertetni dicső gazdagságát az irgalom edényein, akiket eleve dicsőségre alkotott? 

Ilyen edényekül hívott el minket is, nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is.” 

„tudjuk pedig, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, minden együttmunkál a javukra, mint olyanoknak, akik előzetes terv szerint elhívottak,” 

„amint kiválasztott minket Őbenne a világ(alap) levetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek (hibátlanok) Őelőtte, szeretetben, előre arra rendelt (kiszemelt) minket, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akarata és jótetszése szerint,” 

„Őbenne, akiben sorsrészünket megkaptuk, miután előre elrendelt minket erre annak elhatározása szerint, aki minden(eket) akaratának határozata szerint munkál”

„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”

 Fenti idézetekből tehát arra lehet következtetni, hogy Isten valami alapján előre eldönti, kit milyen sorsra szán. Itt nagyon fontosnak érzek megjegyezni egy figyelemre méltó tényt, amelyről egyébként úgy általában is igen kevés szó esik. Nevezetesen azt, hogy a Biblia sehol nem beszél arról, mi van a fizikai világban való megszületés előtt. Van-e egyáltalán valami? Ez nyilván nem véletlen. Én úgy látom, hogy nekünk ezt nem kell, nem szabad tudnunk. Szándékkal van ez elrejtve előlünk. Azzal, hogy a földi életünk után mi következik, sokat foglalkozik az ige. Mert azt fontos tudnunk. Ahhoz, hogy itt “dönthessünk”, tudnunk kell mi a tét. Az, hogy ezt elhisszük-e vagy sem, más kérdés. Ez az egyén magánügye, saját szabad döntése. Az eleve elrendelés teóriája tulajdonképpen csak azt teszi kérdésessé, hogy ezt a döntést itt a földi életünkben vagy pedig már előzőleg, mielőtt ide születünk hoztuk-e meg? Persze az a kérdés is felmerülhet, hogy ezt a döntést valójában mi hozzuk e meg, vagy helyettünk az Isten? Én hiszem, hogy az Isten mindenkit az életre szán és teremt, hiszem, hogy megadja nekünk a választás lehetőségét. Nálam a kérdés tehát csak az marad, hogy itt vagy még előzőleg, otthon? Az én válaszom e kérdésre az utóbbi. 

Az Ószövetségi történetekben még számos helyen kiviláglik, hogy a jövendő előre eldöntetett. Például, amikor József fiaival Manasséval és Efráimmal atyjuk elé járul áldásért, atyjuk Jákob (Izráel) fordított sorrendben áldja meg őket, nem az elsőszülöttet részesíti előnyben, amit József szóvá is tesz azt gondolván, hogy apja hibát követ el. De Jákob ekkor egy próféciaként kijelenti, hogy a kisebb nagyobb lesz, nem tévedés a dolog. Így is lett. Erre utal Krisztus a második ádám áldása.  Ugyanaz a helyzet Isten Fiával, aki a második ádám, benne találtatott meg a jövő áldása.

A sátán célja.

 A sátán célja.

Mielőtt rátérnénk e fejezet lényegi mondanivalójára, szeretnék szólni néhány szót a sátán legkedvesebb taktikájáról.

Lucifer imádja az embereket az orruknál fogva vezetni. Sportot űz ebből. A kedvenc módszere az, hogy minden negatív dolgot pozitív köntösbe bújtat és úgy „adja el”, ezt az elején még néha valóban pozitívan is induló dolgot az embereknek. Ezeket a dolgokat azután a fonákjára fordítja, romlottá és negatívvá teszi, de ezt az emberek már nem észlelik. Nem látják meg a bárány bőrébe bújt farkast. Magával rántja őket az örvény, amely egyúttal meg is akadályozza azt, hogy kilássanak belőle, hogy felismerjék a valódi helyzetüket. Erről lesz szó még a későbbiekben.

Szellemi fejlődésem egy szakaszában, rövid ideig Lucifer majdnem engem is meggyőzött arról, hogy ő tulajdonképpen jó fiú. Hogy ő tulajdonképpen a jó csapatban játszik, csak most el kell játszania a rosszfiú szerepét, amely egyébként cseppet sincs ínyére és amelyet igazság szerint nagyon utál eljátszani. Hogy ő tulajdonképpen csupán elvállalt egy nagyon nehéz és durva munkát Isten szolgálatában, amelyet valakinek el kell végeznie. Ennek az elhitetésnek szerves részét képezte a Rejtett Kéz (Hidden Hand) – féle közlés is. Majdnem elhittem, már-már együttérzést és szimpátiát táplálva iránta azt, hogy ő valóban csak egy nehéz szolgálatot teljesít az emberek érdekében, Isten szolgálatában. Hiszen a “nem szeretem munkát” is el kell végeznie valakinek. Mondom, majdnem elfogadtam az érveit. Logikus volt, kerek és sikerült pozitív megvilágításba helyeznie ezzel minden gonoszságát, amelyet valaha csak elkövetett. Írtam már máshol, zseniális a gonosz. Annyival okosabb nálunk, hogy nincs esélyünk vele szemben, ha magunk akarnánk felvenni a kesztyűt. Úgy játszik velünk, mint macska, mit macska, mint bengáli tigris az egérrel. Egy ideig tehát ebben az állapotban voltam és volt bennem egy bizonytalan érzés, szinte hálás voltam neki ezért a nehéz szolgálatért. Csak később döbbentem rá arra, hogy hol bukik meg ez a gyönyörű kis történet, amelyet a gonosz kerített mocskos tevékenységének kifehérítésére. Ugye a mese fő vonala úgy néz ki, hogy az embereket meg kell próbálni az erényeikben, a hitükben. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, szükséges őket egy olyan közegbe helyezni, ahol minden csúnya, rossz, és mocskos. Mert csak a bajban ismerszik meg az igaz barát, csak a nehézségek közepette mutatják ki az emberek a foguk fehérét. Nos, ez eddig igaz is. Ezért hát indokolt és szükséges az – szólt Lucifer érvelése –, hogy legyen valaki, aki megteremti ezt a csúnya, rossz és mocskos közeget, ahol Isten a teremtményeit próbára teheti. Ezt az áldozatot pedig ő, Lucifer magára vállalta, de már igazán elege van az egészből és alig várja, hogy ismét elfoglalja méltó helyét az Úr jobbján, de legalábbis helytartója legyen ezen a három dimenziós világban. Nos eddig a mese, amely valljuk be, meglehetősen logikus és kerek. Hol a baj? Ott hibádzik a sztori, hogy ezt a missziót, amelyet gonoszunk állítólagosan Isten szolgálatában végez, senki sem kérte tőle. Isten sosem kérte azt, hogy rontsa meg az embert, hogy borítsa sötétségbe, mocsokba ezt a világot. Ezt ő a saját fejével ötlötte ki és valósította meg. Nem kellene az embereket kivezetni a sötétből, ha soha bele sem kerültek volna, ha ő azt nem hozta volna rájuk. Isten nem akarta próbára tenni gyermekeit. Attól függetlenül, hogy az Édenkertben nem csak az élet fáját, hanem a tudás fáját is oda ültette. De kísértésre nem adott okot. Isten békességben és szeretetben akarta magához fogadni kivétel nélkül minden egyes teremtményét. Lucifer nem Isten parancsára hozta el a rontást hanem éppen ellenkezőleg. Az első ember naivságát használta ki a kígyó. Nélküle nem létezne a romlottság és az emberi gonoszság. Okafogyott lenne ez az egész történet, amely itt folyik, ezen a bolygón, ebben a világban. Lucifer érvelése olyan, mint minden fonáksága. Az negatív okozatra akar pozitív okot kreálni. De tudjuk azt is, hogy az Úr mindent előre megalkotott, ebbe benne van az esés és a szabadítás. Istent nem lehet balgatagnak ábrázolni mintha mit sem tudott volna előre. Hiszen a tervében már megvolt az Ige aki testet öltött Krisztus személyében. Ennyit a kedvenc módszerről, most térjünk rá fejezetünk tárgyára!

Az nem egy facsemete, amelybe most vágjuk a fejszénket.

Úgy gondolom, ez a téma önmagában bőven megérne egy teljes könyvet. Hogy átlássunk a szitán, felismerjük a színfalak mögötti történések okait, térjünk most az árnyékkormányhoz és a technokráciához! 

Mik a bukottak módszerei, miben mesterkednek? Az anyagi szféra uralma jutott nekik, itt a legnagyobb a hatalmuk. Mondhatni ez a világ az, ahol a legotthonosabban és leghatékonyabban mozognak. Ezért hát e világ keretein belül és módszereivel akarják kimunkálni céljaikat. Van azonban egy komoly gondjuk. Az anyagi világ felett álló entitások, bár tudnak hatni az anyagi világra, tartós ideig, testben mégis képtelenek az itt tartózkodásra. A negyedik dimenzió nem tud tartósan megnyilvánulni egy harmadik dimenziós testben. Azonban kitartóan próbálkoznak ezzel. Megszállnak harmadik dimenziós lényeket, embereket, de ez nem az igazi. Ők teljes valójukban akarnak megnyilvánulni itt. Vágynak arra, hogy megmutatkozhassanak. Hogy istenként imádják őket az emberek. Hogy nyíltan tehessék, amit akarnak. Az ufók, az idegenek, akik különböző galaxisok küldötteinek tüntetik fel magukat, ezeknek a démoni próbálkozásoknak a szörnyszülött háromdimenziós „termékei” vagy eredményei ha úgy tetszik. Ennyit tudnak. Humanoidoknak nevezik őket, bár én inkább gnomidoknak titulálnám ezeket a torzókat. Ugyan van fejük, vannak végtagjaik, de nagyon primitív és torz arányokkal bíró lények ezek, legalábbis, ha hozzánk viszonyítunk. Azt azért tudni lehet, hogy a legtökéletesebb (angyali) lények külsejére a mi fizimiskánk dimenziókkal jobban hajaz, mint ezeké a nyomorult klóntermékeké. Ezek tulajdonképpen úgy néznek ki, mint egy rosszul sikerült karikatúra az emberről. Ennyire képes a gonosz Isten hatalmához képest. És eddig csak a külsőről beszéltünk. Hol van ezekből a lélek?

Nem az Alpha Centauriból vagy az Orionból jöttek ezek, hanem egy másik dimenzió lényei ők. Keresik a módját, hogyan rabolhatnák el a lelket az embertől és tehetnének a lelkétől megfosztott testbe egy másikat. Emberkísérleteket folytatnak, hogy előállítsák fizikailag azt a lényt, amely számukra a legelőnyösebb hordozó. A cél az, hogy olyan lényeket hozzanak létre akik ha nem is olyan tökéletesek mint Isten teremtményei az ember, de a lelkük mégis a sátánhoz hűek maradnak. A sátán igazából eléri célját, hiszen a megrontás művészetével megtéveszti a világot olyannyira, hogy kiadja magát istennek és elfoglalja trónját Jeruzsálemben. Erről ír Dániel az ószövetségben is de az újszövetségben is meg van említve a hatalma mégha nem is tartós. 

Itt abba kell hagynom mert nagyon hosszú a szöveg. 

Krisztus Urunk védelmezze mindazokat akik őt keresik és megtalálták.

( egy testvér gondolatait idéztem, az enyémmel vegyítve).

2025. május 3., szombat

Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

 Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

“ Aki az Istentől született”. Most erre mit mondjunk? Betűzzem talán? Tehát, aki az Istentől született nem itt, a nem létező szabad akaratából lett az Isten követője, hanem úgy született... „Mivelhogy Istentől született.” Már így jött ide. De itt lett nyilvánvalóvá egy ominózus ponton, naptárba nem illeszthető, igazából nem felmérhető időpontban tért más felismerésre. Ez nem egy ima vagy bűnbánat, persze ez a velejárója a kezdete Istenhez való kapcsolatával. A megtérés egész más amit sokan úgy ítélik meg, hogy egy Istenhez való megtérés egy lelkes ima. A megtérés, ahogy a nyugati angol, francia stb. fordításokban, bibliákban azt jelenti, hogy Istenhez fordulás.

A földi ember tehát egy igencsak behatárolt képességekkel operáló lény, aki az anyagi világban nem megtapasztalható, érzékfeletti univerzum szellemi entitásainak befolyása alatt áll. Attól megszabadulni nem lehet, hacsak tényleg újjá született az aki erre kiválasztott. Ne ijedjen senki meg attól, hogy Isten a kiválasztottak Istene csak, ennél azért sokkal nagyobb a kegyelme. De ez egy nagyon kiterjedő téma, nem tartozik csak a kegyelem időszakához mint korszak. Ennél azért nagyobb az Ő kegyelme. De minden esetben a bűnvallás az ami Istenhez vezet, a maradék Izrael jövőbeli sorsa is a bűnvallás által nyeri el üdvösségét. 

 Nagyon érdekes, szinte humoros tény az, hogy ezek a negatív szellemi vezetők ( akár ki is az) sok esetben szabályosan szórakoznak az emberrel. Élvezik, hogy hülyét csinálnak belőle. Élvezik, hogy megalázó helyzetbe hozzák őt, hogy félelemben tartják, egyszóval minden olyan dolgot élveznek, amely Isten kedves teremtményét kifordítja önmagából, emberi méltóságából. Gondold csak el, milyen helyzetekben láthatsz emberi lényeket bizonyos helyzetekben például ( a drogok hatásától szenvedőket). Pedig emberi lények ők is. Nekem kínos... De maradjunk egy kibeszélhetőbb példánál! Ha például „tudományos” kísérleteket folytat egy kutató, a kísérletének eredményeit tetszés szerinti módon képesek befolyásolni ezek a magasabb szintű entitások, azok az angyalok akik a sátánt szolgálják, hiszen van egyfajta hozzáférésük az anyagi világhoz. Ám csak addig mehetnek el a saját fejük utáni tréfáikban (hangsúlyozom ez durván fekete humor), ameddig a gazdájuk engedi őket. A sátánnak van egy átfogó koncepciója, amellyel a legnagyobb pusztítást akarja megvalósítani, így például ha valamilyen kutatást több helyen egyszerre végez több kutatócsoport, a gonosznak pedig célja eléréséhez az kell, hogy az emberiség egy tárgyban hasonló (téves) felismerésekre jusson, akkor ezek a kutatócsoportok hasonló tapasztalatok birtokába fognak jutni, így hasonló következtetésekre is. Ezért van az, hogy a tudomány úgy általában ennyire vakvágányon jár. Annyira ellenmondó, hogy már csak a vak nem látja. De igazából minket nem nagyon érdekel.

  Persze az olvasót lehet ez egyáltalán nem érdekli, mert annyira befolyásolt gyerekkora óta, hogy már nem is akarja de nem is tudja analizálni ezeket a dolgokat, ahogy én sem, sokkal nagyobb és más gondjai vannak az embernek. De a keresés az igaz kutatása nem a sátántól való. Aki keres az talál. Tehát a végső pont ha jó úton jársz az Jézus Krisztus.

  

 

A kétkedésről.

 A kétkedésről.

Az Úrtól, az Atyától magát független individuumnak tekintő ember, aki istenné emeli saját szemében önmagát olyan, mint egy sejt a te szervezetedben, aki eldönti magáról, hogy ő igazából nem is hozzád tartozik és nem téged szolgál, hanem önmagát, mivel ő is isten része, azonos jogokkal. Elvárja, hogy tápláld, hogy megadj neki mindent, amit csak képes vagy és amit csak lehetséges, de ő nem hajlandó ezért cserébe semmit sem adni, mert úgy gondolja, hogy neki minden alanyi jogon jár. Rosszabb esetben nem csak, hogy nem teszi a dolgát (azaz szolgál), hanem még kárt is okoz. Bomlasztani próbálja a rendszert, amely életre hívta

őt. Hibás információkat próbál terjeszteni és tovább örökíteni. Vagy szolgál helyetted inkább egy valamilyen megfoghatatlan, univerzális istent, akit föléd helyez, de akit egyébként képtelen pontosan definiálni, így hát valójában nem is szolgálhatja, mert hogyan lehetséges a definiálhatatlant, a semmit szolgálni? Mi történik ezzel a sejttel? Kiveti magából a szervezet, mint tumorsejtet. Mert nem hasznos, ami pedig

haszontalan az káros. Rákos. Nem illeszkedik többé az egységbe. Mert megtagadta azt. Leválhat a rendszerről és le is válik, mivel így akarja. Csak utána jön a kellemetlen meglepetés, hogy az őt éltető rendszert hagyta el. Meddig élhet egy sejt, az őt létrehozó és tápláló szervezet nélkül?

Sokan vannak olyanok, akik már eljutottak odáig, hogy

hisznek az Atyában, az Úr Jézusban, és az angyalokban is. Azonban zavart és kétkedést okoz bennük, az a rengeteg egymásnak sokszor meglehetősen ellentmondó információ, amellyel találkoznak nap mint nap e világban. Ezek az emberek azon gondolkodnak, hogy vajon ez az isten a legnagyobb, vagy van olyan, aki még nála is nagyobb isten? Felmerül bennük a dilemma, hogy mi van, ha az Atya „csak” egy helyhez (föld-naprendszer, stb.) vagy fajhoz (emberiség)

kapcsolható isten, akkor nem lenne-e helyesebb megkeresni

az egyetlen és legnagyobb istent? Az Úr, az Atya! Az Egyetlen Isten! Amint feljebb kifejtettem, minden emberi lény teremtője Ő, függetlenül attól, hogy milyen színű, rendű,

nemű, vagy hol (országban, földrészen, bolygón) él. Az, remélem mindenki számára logikusnak tűnik, hogy minden

emberi lénynek egy az Atyja. Az is logikus, hogy az ember a

saját fajtájával törődjön. A saját dolgával és leginkább a saját istenével. Ne keressen alternatív istent magának, ha ott van a sajátja! Sokaknak ez a lehetőség nem elég jó. Ezek keresnek és kutatnak, tanulmányozzák az egyéb vallások tanait, esetleg be is térnek az adott egyházba, szektába, és megnyugodva elmerülnek annak tanításaiban. Honnan tudhatják, hogy tévednek? Ha nem érzik, akkor sehonnan. Az érzelmek e világban nem oszthatóak meg. Fizikailag nem. Ha az egyik

ember fizikai szinten be tudná bizonyítani a másiknak, hogy

ő tudja jól és az ő általa imádott isten az igazi, az egyetlen, akkor már régen nem lenne ennyi vallás és egyház ezen a

bolygón. De ennek a szférának éppen ez az egyik legfontosabb sajátossága. Hogy nincs meg eredendően a bizonyosság.

Hinni kell. A meggyőződés és a hit pedig egyéni élmény. Az

Úr szól mindenkihez, de az, hogy hívását meghallja-e az

egyén, ha meghallja hallgat-e rá, az teljesen az adott egyéntől függ. Hogy kinek és mit hisz el. A szívére hallgat vagy más emberekre, akik meggyőzik őt ilyen-olyan állításaikkal. Azok az emberek, akik eltérő kultúrákba, ezáltal eltérő vallású közösségekbe születnek, általában kitartanak a saját hitük mellett. Érdekes módon éppen a katolikus egyház fiataljai körén

belül lép fel leginkább a hit elhagyása vagy az áttérés, más tanok egyházaiba. Sokan keresik az igazságot a buddhizmusban, vagy egyéb keleti vallási filozófiákban, néhányan a muszlim hitet választják inkább, de egyértelműen megfigyelhető, hogy a Vatikán hívei egyre fogyatkoznak. Egy dolog azért mégis van, amely teljesen bizonyos. Mégpedig az,

hogy ebben a világban, ezzel a megértéssel semmi sem bizonyos. Logikai úton és érvek alapján nem jut az ember tökéletes ismeretek birtokába, így mindenképpen a hitre kell

támaszkodnia. Talán ez sem véletlen. Én úgy látom, hogy ha

az ember megtartja az Úr Jézus Krisztus tanításait, csak akként gondolkodik, él és cselekszik, ahogyan Ő tanította, akkor abból csak jó származhat. Főként ha mindezt hittel és meggyőződésből teszi. Nem lesz nehéz ez annak, aki egyébként is igaz és tiszta ember volt addig is, míg megismerte az Úr tanításait. Tehát az az ember, aki valamely keresztény egyház tagja, követője, és nem csak azért, mert különben megszólják, vagy mert már a nagyapja is annak az egyháznak volt a követője, hanem igaz hittel és meggyőződéssel vallja Jézus

Krisztust az egyetlen Istenének, az mindenképpen jó úton jár.

Az, hogy a keresztény egyházak tanításai között vannak eltérések és papjaik között teológiai viták, nem jelenti azt, hogy a hívek rossz úton járnak maximum annyiban, hogy elfogadnak közvetítőket maguk és az Úr közé, ami egyrészt szükségtelen, másrészt ostobaság. Nem kell egyház és nem kell pap. Az Úr egyháza, amely az egyetlen igaz egyház nem fizikai természetű. Tiszta és igaz hit az Úrban, tiszta és igaz élet, és az Úr szeretete kell, semmi egyéb. Ennek ellenére igen sok hívő ember gondolja úgy, hogy a hamis egyházak és azok papjai szükségesek ahhoz, hogy kedvesek legyenek az Úrnak.

De higgyen bármit is, az igaz keresztény ember nem tesz

rosszat másnak, és az Urat ismeri el egyetlen Istenének. Ez a lényeg. Amit rosszul tud, abban kiigazítják, amikor hazamegy.

( Egy testvér gondolatai).

2025. május 1., csütörtök

A Szellem igazi jellemzője, röviden.

 1 Kor.12. RÉSZ


1 A szellemi emberek felől nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek testvéreim.


2 Tudjátok, hogy mikor "nemzetek" voltatok, a néma bálványokhoz úgy hurcoltak titeket orrotoknál fogva vezetve.


3 Ezért hozom tudtotokra, hogy senki, aki Isten Szellemével szól, nem mondja: Jézus átkozott! De azt sem mondhatja senki: Jézus Úr! Csak Szent Szellem által.


4 Különböző kegyelemnyilvánulások vannak, de ugyanaz a Szellem.


5 Különböző szolgálatok vannak, de ugyanaz az Úr.


6 Különböző hatások vannak, de ugyanaz az Isten, aki mindenekben mindent kimunkál.


7 Kinek-kinek közhaszonra adják a Szellem megnyilvánulását.


8 Egyiknek a Szellem által bölcsesség szavát adják, másnak ismeret beszédét ugyanahhoz a Szellemhez mérten,


9 megint másnak hitet ugyanabban a Szellemben, egy másiknak gyógyulások kegyelemnyilvánulásait egy Szellemben,


10 megint másoknak erőhatásokat, másnak prófétálást, másnak szellemek megítélését, másnak nyelvek nemeit, másnak nyelvek tolmácsolását.


11 De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem hatja, szétosztva külön-külön mindenkinek, ahogy akarja.

 

Talán vannak olvasók akik először találkoznak Pál apostol eme kijelentésével. Ezek a kiragadott sorok egy része a teljes írásnak. A mai úgynevezett egyházak, baráti körök nem igazán ismerik fel Isten kegyelmi ajándékainak mindenkiben kisebb nagyobb részben megnyílvánúló szolgálatát. Általában egy vagy számos személyre összpontosítanak a gyülekezések során. Egy és ugyan attól a személytől várják a szellemi vezérlést, az ige hirdetését. A katolikus egyházban fel se merül, hogy valaki megszólaljon a mise közben. Ez valóban nagyon teátrális, hasonlít egy meghitt színházi előadáshoz. De a 12. fejezetben részletesen levan írva, de nem csak itt, hogy ha a Szellem által inspirált élet egyszerű megnyilvánulása a gyülekezet építésére szolgál, akkor ki gátolhatja meg ezt a szabadságot isteni rendbe helyezve. Itt a hangsúly nem azon van , hogy akárki, hanem az aki a Szellemben szól, tesz, forgolódik a Szent Szellem vezérlésével. Ez manapság lehetetlen felismerni, mert sok a ráhordott szemét emberek általi képződmények takarják el az igazi szellem munkáját. Sok a reménnyel fűtött elképzelések sora, amit vágyvezérlésnek mondhatunk. Az a meghitt csendes áhítat hiányzik ami a Szellem inspiràlását várja ott ahol Ő akár megnyilvánulni. A csend beszélni tud, ha azt áhítattal várjuk. Mintha száműzetésben lenne Isten szelleme a gyülekezetekben. Isten szellemének nem lehet határt vonni, alkotni, de az emberi beavatkozások Isten országában, vagyis a földi gyülekezetekben de nem csak ott hanem mindenhol ahol az ember tevékenykedik a Szellem nem tud szabadon működni, az igazi fejlődés céljából. Nem azért mert nincs rá ereje, hanem a bűn gátolja meg a szabad bejárását a gyűlésekbe. Ezt más szóval így mondhatom, cselekedjetek úgy ahogy akartok én majd kívűl várok. Azért ebben a fontos témában nagyon nem lehet eleget írni, a teljesség igényét nem tudom megvalósítani, abban bízva, hogy a Szellem megosztja mindenkinek a saját szügséglete szerint. Csak hogy ábrázoljam a mai helyzetet, idézek a Jelenések könyvéből a laodiceai gyülekezethez írt üzenetből :

“Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen, azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy, fehér ruhákat, hogy köröskörül borítva légy és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged, és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre. Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem.”

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...