Majdnem elhitték.

 Majdnem elhitték.

A mai írásom arról szól, hogy egy ember sem lehet majdnem hívő. A Krisztust hirdetni a világban szent kötelessége minden hívő embernek. Az ige hírdetést rábízta az Úr tanítványaira, nem abból a célból, hogy valakit meg lehet győzni vagy rábeszélni a hitre. Ez egy nagy tévedés a keresztények között. A magvető kiment vetni és szórja a magját minden teremtésre, de Isten dolga, hogy ki hiszi el, az evangélium igéit. De honnan is tudhatjuk meg, hogy miért van ez így, persze, hogy Krisztus élő szavától.

"Ne a ve­szen­dő ele­de­lért fá­ra­doz­za­tok, ha­nem azért az örök élet­re meg­ma­ra­dó ele­de­lért, ame­lyet az Em­ber­fia ad majd nek­tek, akin az Atya Is­ten pe­csét­je van. Ek­kor azt kér­dez­ték tőle: Mit kell ten­nünk, hogy az Is­ten dol­ga­it cse­le­ked­jük? Jé­zus így vá­la­szolt ne­kik: Az az Is­ten dol­ga, hogy higgye­tek ab­ban, akit ő kül­dött. (Jn 6, 27-28)

 Senki sem tudja megkapni azt az eledelt, ha nincs rajta Isten pecsétje, az Isten elrendelése szerint. Az ember fáradozásai mégha körbejárja az egész világot sem tudja megtéríteni a jól felkészült igehirdető. A látszat csal, mi szeretnénk, hogy lássuk munkánk eredményeit, de a hit Istentől van nem a mi meggyőződésünk eredményétől. De ugyancsak fel kell hoznom az eleve elrendeltség tényét. 

"Tud­juk pe­dig, hogy azok­nak, akik Is­tent sze­re­tik, min­den ja­vuk­ra van, mint akik az ő vég­zé­se sze­rint el­hí­vot­tak. Mert aki­ket ele­ve is­mert, ele­ve el is ren­del­te, hogy Fia kép­má­sai le­gye­nek, hogy ő le­gyen el­ső­szü­lött sok test­vér kö­zött. Aki­ket pe­dig ele­ve el­ren­delt, azo­kat el is hív­ta, és aki­ket el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta, aki­ket pe­dig meg­iga­zí­tott, azo­kat meg is di­cső­í­tet­te" (Róm 8, 28-29).

 Ami ezen kívül van minden az ember képződménye. Ez nem jelenti azt, hogy ne buzgólkodjunk az igehirdetés terén, hiszen mi emberek nem tudjuk kik azok akik az ige hallatán hitre térnek Isten előre elrendelt ismerete szerint. 

Nem hiába mondja az írás: " Milyen szépek a hegyeken az örömhírt mondó lábai, aki békességet hirdet, jó hírt mond, szabadulást hirdet, aki azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!" (Ézs 52, 7).

 Jézus konkrétan kijelentette, hogy miért jött ebbe a világba, ez teljesen bizonyítja küldetésének legfontosabb célját.

"Jé­zus pe­dig azt vá­la­szol­ta: Én va­gyok az élet ke­nye­re, aki hoz­zám jön, nem éhe­zik meg soha, és aki hisz ben­nem, nem szom­ja­zik meg soha. De meg­mond­tam nek­tek, hogy noha lát­ta­tok en­gem, még­sem hisz­tek. Min­den­ki, akit ne­kem ad az Atya, hoz­zám jön, és aki hoz­zám jön, azt sem­mi­kép­pen nem ta­szí­tom el. Mert azért száll­tam le a menny­ből, hogy ne a ma­gam aka­ra­tát cse­le­ked­jem, ha­nem an­nak aka­ra­tát, aki el­kül­dött en­gem. Az pe­dig an­nak aka­ra­ta, aki el­kül­dött en­gem, hogy ab­ból, amit ne­kem adott, sem­mit el ne ve­szít­sek, ha­nem fel­tá­masszam azt az utol­só na­pon. Az pe­dig az én Atyám­nak aka­ra­ta, hogy aki lát­ja a Fiút, és hisz ben­ne, örök éle­te le­gyen, és fel­tá­masszam az utol­só na­pon. (Jn 6, 35-39)

 Az emberek a sátán segítségével elfordítják az tiszta igazságot, ezért annyira népes a keresztények tábora, mert emberi beavatkozás eredménye. 

 De nézzük meg, hogy majdnem hívőnek lenni mit jelent. Pál apostol akit bilincsben vittek Agrippához, ahogy ezt az Úr be is jelentette neki, nem önszántából vitték a császárhoz előbb a helytartóknak is tett tanubizonyságot. Ki- ki de ő tényleg birtokolta a meggyőződés művészetét, még a farizeusi életéből fakadóan ismerte az írásokat, őt nem lehetett úgymond megfogni a tudatlanságban és mégis se Agrippa se Felix se egy hatalmi ember nem lett a szavaitól hívő ember.

"Ag­rip­pa pe­dig azt mond­ta Pál­nak: Majd­nem rá­ve­szel en­gem, hogy (ke­resz­tyén­né) le­gyek. Pál így vá­la­szolt: Kí­ván­nám Is­ten­től, hogy ne csak majd­nem, ha­nem na­gyon is, és ne csak te, ha­nem mind­azok is, akik ma en­gem hall­gat­nak, olya­nok len­né­nek, ami­lyen én is va­gyok e bi­lin­csek nél­kül." (ApCsel 26, 28).

Igen, ezt kívánjuk minden ember számára, hogy térjen új felismerésre, és minden Istentől kapott fegyverünket vessük be annak érdekében, a lelkek szabadulása céljából, de minden Isten előre elrendelt akaratából történik. 

 Az ige szórása vagyis elvetése a világba, csakis azok számára hoz örök életet akik meghallják hívását, akiket az Atya vonza és Krisztushoz irányítja. Így volt ez a korai egyház megalakulásával, és azok a tanúk akik ki voltak választva erre, hirdették az örömhírt, ahogy ezt Péter apostol is tette Isten akaratából.

"És meg­pa­ran­csol­ta ne­künk, hogy hir­des­sük a nép­nek, és te­gyünk bi­zony­sá­got, hogy ő az Is­ten­től ren­delt bí­rá­ja élők­nek és hol­tak­nak. A pró­fé­ták mind róla tesz­nek bi­zony­sá­got, hogy mind­az, aki hisz ben­ne, bűn­bo­csá­na­tot nyer az ő neve ál­tal. Míg Pé­ter eze­ket a sza­va­kat mond­ta, a Szent­lé­lek le­szállt mind­azok­ra, akik hall­gat­ták az igét. (ApCsel 10, 42-43).

 Isten nem téved soha, azok hallgatták az igét azokra szállt le a Szent Szellem, ma ez nem így van, mert a gyülekezet már létezik ahol a Szent Szellem lakik, azok akik hisznek az igének csak csatlakoznak a Gyülekezethez, ezek azok akiken Isten pecsétje van. Hiszen ma egyéni nem tömeges kiválasztás a jellemző az már történelem, hogy egy egész közösségre kiöntse a Szent Szellemét. 

A jó föld­be esett mag ...

 "A jó föld­be esett mag pe­dig az, aki hall­ja és érti az igét; ez gyü­möl­csöt is te­rem, né­me­lyik szá­zannyit, né­me­lyik hat­va­n­annyit, né­me­lyik pe­dig har­min­cannyit." (Mt 13)  Lukács evangéliuma is ezt de másképpen kijelenti. "Ame­lyik pe­dig a jó föld­be esett, ezek azok, akik a hal­lott igét tisz­ta és jó szív­vel meg­tart­ják, és ki­tar­tás­sal gyü­möl­csöt te­rem­nek. (Lk 8). Ma a negyedik részben arról lesz szó, hogy a mag amit elvetett a magvető, jó földbe esett. Ki mondhatja azt magáról, hogy jóember, ha Isten azt mondja, hogy nincs egy jó sem, minden ember bűnben születik, elvesztette Isten dicsőségét még a megszületése előtt. De akkor mit jelent az a jó föld, az a szív amit itt jó földnek mondja Jézus. Amint már írtam a mag nem csak az igét jelenti hanem az embereket. Itt vissza kell térnünk, hogy van e jó ember vagyis romlatlan mag és honnan származik ha egyáltalán örökölhető a jóság? Ez már széles körökben ismeretes, hogy az üdvösség és a vele járó gyümölcsöző élet a hitből ered, ezt sem a mi akaratunk szerint kaptuk, hanem Isten ajándéka. Ha valakinek ez érthetetlen, ez csak annak tudható be, hogy még mindig megvan benne az önbizalom keserű gyökere. De az Ószövetség világosan kijelenti, hogy a hit Istentől való, méghozzá a kipróbált hit. De nézzük mit mond  Szent Szellem Ábrahámról." Az ÚR an­gya­la má­sod­szor is szó­lí­tot­ta Ábra­há­mot az ég­ből, és azt mond­ta: Ma­gam­ra es­kü­szöm, azt mond­ja az ÚR, mi­vel­hogy e dol­got cse­le­ked­ted, és nem ked­vez­tél a fi­ad­nak, a te egyet­len­egyed­nek, bi­zony meg­ál­da­lak té­ged, és bő­sé­ge­sen meg­so­ka­sí­tom ma­go­dat, mint az ég csil­la­ga­it és mint a fö­venyt, mely a ten­ger part­ján van, és a te ma­god örök­ség­ként fog­ja bir­to­kol­ni el­len­sé­ge­i­nek ka­pu­ját. És utó­da­id­ban ál­dást nyer a föld min­den nem­zet­sé­ge, mi­vel­hogy en­ged­tél a be­szé­dem­nek". (1Móz 22, 15-17)  A hitbeli engedelmesség Istennek, ez a bennünk lévő bizonyságtétel, amit minden hívő lelket megpróbál, nincs kivétel, ez ha nem is hozz örömet jelenleg, de egy olyan megnyugvást, hogy Ábrahám magjából valók vagyunk. És minden Istentől való áldást a jó hit által az örök életbe folyó gyümölcsöt terem abban aki Istennek engedelmeskedik, mindennek felett.   Ez addig rejtve van, amíg nem éri az embert a hitbeli megpróbáltatás, csak ha kitartó és állhatatos marad, akkor lesz nyilvánvaló az ő hite, és az, hogy az ige nem véletlenül fogant meg a szívében, mert az Úr ígérete szerint Ábrahám magjából a hit atyától való az amit Isten elhintett, megsokszorozott ezen a földön.   Ezek a gondolatok ha valaki azt gondolja, hogy tévedek, mert fenn állhat az is, mert nem vagyok tökéletes, de én nem osztanám meg ha kételkednék benne.   Amit ezekben a napokban megírtam, az egy kicsiny része az egésznek, de ki tudja Isten teljes titkait, a teljesség csak Krisztusban van. 

A tö­vi­sek közé esett mag....

 "A tö­vi­sek közé esett mag pe­dig az, aki hall­gat­ja ugyan az igét, de az élet gond­ja és a gaz­dag­ság csá­bí­tá­sa meg­fojt­ja az igét, úgy­hogy nem te­rem gyü­möl­csöt". (Mt 13) Lukács evangélista így írja le: " Né­me­lyik a tö­vis közé esett, és a tö­vi­sek vele együtt fel­nö­ve­ked­ve meg­foj­tot­ták. (Lk 8).  Folytatva a tegnapi és tegnapelőtti témát, mélyebben és mélyebben nyilvánul meg az amit Jézus kijelentett a tanítványoknak. Az első az értelem hiánya a második a gyökértelenség ez pedig a gyümölcs nélküliségről szól. De tegyük hozzá, hogy a gyümölcs az amit Isten tartogat a mennyeknek országában, nem az amit izzadságos munkával szerzünk ebben a világban. Megintcsak az olyan emberekről szól akik kitartóan hallgatják az igét, vasárnaponként vagy hébe- hóba rászánják idejüket a Biblia olvasásra, és igyekeznek betartani Isten parancsolatait, de elnyomja őket a gaz a tövisek, amik megsértik őket sebeket okoznak, de a gazdagság a gazdagságra való törekvésük nagyobb annál, hogy kövessék Krisztust. Erre is találunk példát az evangéliumban pl. a gazdag ifjú találkozása Jézussal. "Az ifjú azt mond­ta: Mind­eze­ket meg­tar­tot­tam, mi fo­gyat­ko­zás van még ben­nem? Jé­zus így vá­la­szolt: Ha tö­ké­le­tes akarsz len­ni, menj, add el a va­gyo­no­dat, és oszd szét a sze­gé­nyek kö­zött, és kin­csed lesz a menny­ben. Az­után jöjj, és kö­vess en­gem. Az ifjú pe­dig e be­széd hal­la­tá­ra meg­szo­mo­rod­va el­ment, mert nagy va­gyo­na volt. Jé­zus pe­dig azt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy a gaz­dag ne­he­zen jut be a mennyek or­szá­gá­ba. Sőt azt mon­dom: könnyebb a te­vé­nek a tű fo­kán át­men­ni, mint a gaz­dag­nak az Is­ten or­szá­gá­ba be­jut­ni. A ta­nít­vá­nyok en­nek hal­la­tán na­gyon meg­döb­ben­tek, és azt kér­dez­ték: Ak­kor ki­cso­da üd­vö­zül­het? Jé­zus pe­dig rá­juk te­kin­tett, és azt mond­ta ne­kik: Em­be­rek­nél ez le­he­tet­len, de Is­ten­nél min­den le­het­sé­ges. (Mt 19, 20-25). Ez a szűkszavú kijelentés, hogy mégis ki üdvözülhet, ha mindenkiben megvan ez a törekvés, hogy jobb is jobb körülményeket teremtsen magának, családjának. De itt és más igékben is a prioritásról szól. Hiszen Jézus megkedvelte azt a gazdag ifjút, mert ha gazdag is volt, de jobbá akart lenni és követte Mózes törvényét, de Istennek ez nem elég, mert ezek a dolgok alacsony rendűek a földi létfenntartáshoz szükségesek, de ha ezek foglalják el a szívünket, Krisztusnak nincs helye benne.   Ami látszatot illeti így van megírva azokról ( mellesleg megjegyzem, ha én találtam volna ki nem idézném ezt az igehelyet, mert tőlem ez arrogánsnak bizonyulna) akik megmosakodtak az ige által, de sem értelmük se gyökerük sem életük nincs Krisztusban.  "Mert ha az Úrnak és az Üdvö­zí­tő Jé­zus Krisz­tus­nak meg­is­me­ré­se ál­tal a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél. Mert jobb vol­na ne­kik, ha meg sem is­mer­ték vol­na az igaz­ság út­ját, mint hogy azt meg­is­mer­ve el­for­dul­ja­nak a ne­kik adott szent pa­ran­cso­lat­tól. De be­telt raj­tuk az igaz pél­da­be­széd: Az eb vissza­tért a sa­ját oká­dá­sá­ra, és a meg­für­dött disz­nó a sár­ban hem­pe­reg. (2Pt 2, 20-21).

A köves talajra hullott....

 "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag pe­dig az, ami­kor hall­ja va­la­ki az igét, s mind­járt nagy öröm­mel fo­gad­ja, de nem gyö­ke­re­zik meg ben­ne, ezért csak ide­ig­va­ló, s amint nyo­mor­ga­tás vagy ül­dö­zés tá­mad az ige mi­att, azon­nal meg­tán­to­ro­dik." (Mt 13, 20).

Lukács szerint így hangzik, de vissza kell nyúlnunk az első gondolathoz is, amit tegnap leírtam. " Ki­ment a mag­ve­tő, hogy el­ves­se a ma­got. Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.

Né­me­lyik kő­szik­lá­ra esett, és ami­kor ki­kelt, el­szá­radt, mert nem volt ned­ves­sé­ge". (Lk 8)

Ennek az értelmezése bonyolult, nem azért mert érthetetlen, hanem több időt vesz igénybe. Amit az előbbi írásomban kifejtettem, a magvető példázatával kapcsolatban, ennek tudatában újból meg kell említenem, hogy itt is a magról az igéről és az emberről szól.

 A köves talaj az magában véve az embert a szívét jellemzi. A két idézet között csak a kifejezés módja különbözik. Máté szerinti evangélium röviden írja, "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag". Lukácsnál már kősziklának nevezi azt az embert akire volt vetve a mag, tehát a mag az ige. De a mag mégis kikelt az önmaga nedvessége által, mert az ige Isten szava az éltető víz önmagában. De az ige a kősziklán ha ki is kell nem tud meggyökerezni. Ezek az emberek akiknek kőszikla kemény szívűek, és azok is maradnak, a gyökér nem talál rést a szívükben, hogy megfoganjon és megrepessze azt,  látszólag élnek, de halottak. Idézem: " A szár­di­szi gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja az, aki­nél az Is­ten hét lel­ke és a hét csil­lag van: tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy az a ne­ved, hogy élsz, és ha­lott vagy. (Jel 3). A Krisztus nevét vették fel, de gyökeret nem eresztett az Ige bennük, hiába hordozzák de nem éltetik az igét magát, mert nincs meg bennük a nedvesség.  Ez természetellenes, úgy a teremtésben ahogyan az igével kapcsolatban. 

Most visszatérnék az első megállapításhoz, amit fentebb idéztem. "Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.". Itt is megfigyelhető a kettős értelmezés de egy is ugyanaz a jelentése. Isten a maga akarata szerint szétszórta az embereket, az útfélre esett emberekhez is eljutott és eljut Isten igéje, de itt látjuk, hogy van egy külső beavatkozás. Itt nem az embert taposták el, hanem azt a magot amit rávetettek. Itt jön a képbe, ami azt mutatja be, hogy a hazug vallások és tévtanítások eltapossák az ige tiszta igazságát, és ezt az igét amit a lélek meghallott elsődleges tisztaságában, az emberek és az égi madarak megették. Ez azt jelenti amikor első kézből meghallja az igét, vannak olyan tekintélyek nem csak vallási hanem filozófiai, akik azt mondják, hogy mi majd megmondjuk mi az igazság, elvéve a lélektől a gondolkodás igényét. Ilyen embereket találunk minden szférában, de minket inkább a mennyeknek országa érdekel. Tehát a modern gyülekezetek felépítése arról szól, hogy a tanultabbaknak megadatott vezetni a lelkeket, ezt lelkipásztoroknak nevezik vagy neveztetik. Majd mi megtanuljuk és megtanítunk, hogy kell viselkedni. Ezzel együtt megették azt a magot ami ténylegesen a felszínen van, őrzés, védettség és gyökér nélkül. Ha netalán gondolkozol és másképpen ahogy mi tanítunk " anaféma", legyen átkozott. Ha nem is mondják ki, de így gondolják. Tisztelet a kivételnek, de akkor sincs lelkipásztor, egy Pásztorunk van a Krisztus. Pásztor segédek mint Péter apostol, csak elvégzik azt a munkát amit a Pásztor kiosztott nekik. De így szól az Úr Izraelnek:  " Meg­kö­vé­re­dett en­nek a nép­nek a szí­ve, és fü­lük­kel ne­he­zen hal­la­nak, sze­mü­ket be­huny­ták, hogy sze­mük­kel ne lás­sa­nak, fü­lük­kel ne hall­ja­nak, szí­vük­kel ne ért­se­nek, és meg ne tér­je­nek, és én meg ne gyó­gyít­sam őket. (Mt 13).

 Isten megpróbálja hitünket, nem azért mert nem ismer minket, hanem hogy magunk is meglássuk esetleges hitetlenségünket, ezzel felhozza elénk ami oly sokszor a mélyben nyugszik, a szívünk mélyén lapul, hogy nehogy elbizakodjunk. Ez történt a tanítványokkal és Péterrel is a Szent Szellem birtoklása előtt. 

Talán ez az elterjedtebb állapott a kereszténységben, ami meghozta azt a gyümölcsöt amit szemmel láthatóan észlelhetjük, ami a gyökér nélküliség, olyan mint a kősziklán a moha. Ha jön a tél kifagy ha jön az égető nap, elszárad is elfújja a szél. De a moha se a tetőből vagy sziklából kapja a nedvességet, hanem az égből hulló nedvesség. Ez a felületesség jellemzője. 

 De végezetül idézem ami teljesen kizárja az önbizalom és gyökértelenség állapotát, nehogy valaki azt tegye amit nem kapott meg.

" Ek­kor azt kér­dez­ték tőle: Mit kell ten­nünk, hogy az Is­ten dol­ga­it cse­le­ked­jük? Jé­zus így vá­la­szolt ne­kik: Az az Is­ten dol­ga, hogy higgye­tek ab­ban, akit ő kül­dött". (J n 6, 28)

"Minden forrásaim tebenned vannak"

 

MINDEN ERÉNYÜNK, AMINK CSAK VAN...❣️Oswald Csamblers

"💞Minden forrásaim tebenned vannak" (Zsolt 87,7)

 Urunk nem foltozgatja természetes erényeinket, Ő az egész embert újjá teszi belülről.
"💞Öltözzétek fel az új embert" (Ef 4,24)

Vigyázz, hogy természetes emberi életed azt a ruhát vegye fel, amely az új élethez hozzáillik.
A belénk oltott isteni élet maga termi meg saját erényeit, nem Ádám erényeit, hanem Jézus Krisztuséit.
Figyeld meg, mennyire semmivé teszi Isten a megszentelésed után a természeti erényeidbe és mindenféle képességedbe vetett bizodalmadat, hogy megtanulj Jézus feltámadt életéből táplálkozni.

Ha ilyen "kiszárító" megtapasztalásokon mégy keresztül, adj hálát érte Istennek! 

Ez a tény, hogy Isten természetes erényeinkbe vetett bizalmunkat semmivé teszi, bizonyítja, hogy Ő munkálkodik bennünk.

Természeti erényeinkben nincsen ígéret arra, amivé majd lennünk kell, hanem ezek abból maradtak vissza, amivé Isten eredetileg teremtett.
Természeti erényeinkbe kapaszkodunk, pedig Isten egész idő alatt arra törekszik, hogy Jézus Krisztus életével hozzon kapcsolatba bennünket; de ezt az életet nem lehet azokkal a fogalmakkal jelölni, amelyeket természeti erényeinkre alkalmazunk.

Szomorúan kell látnunk, hogy Isten szolgálatában álló emberek még mindig olyan erényeikre támaszkodnak, amiket nem Isten kegyelme által, hanem az öröklés véletlene folytán szereztek.
Isten nem fejleszti ki ezeket az erényeket, amelyek természettől vannak bennünk, de nem is formálja át őket, mert az ilyen tulajdonságainknak semmi közük sincs ahhoz, amit Jézus Krisztus vár tőlünk.
Isten követelményeinek nem felelhet meg sem a természet szerinti szeretet vagy türelem, sem a természetes tisztaság.

De ha testi életünk minden kicsiny részletét összhangba hozzuk azzal az új élettel, amit Isten ültetett belénk, akkor megteremti bennünk azokat az erényeket, amelyek Jézus Krisztusnak jellemző tulajdonságai. Minden igazi erényünk egyedül csak az Övé.

Az útfélre esett ember.

 

"Ami­kor va­la­ki hall­ja a mennyek or­szá­gá­ról szó­ló igét, de nem érti, el­jön a go­nosz, és ki­ra­gad­ja a szí­vé­be ve­tett ma­got. Ez az, ame­lyik az út­fél­re esett". (Mt 13, 19-20). De idézük Lukács evangéliumából is az érthetőség kedvéért: " Az útfélen valók azok, akik hallják, aztán eljön az ördög, és kikapja az igét a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. (Lk 8, 12) 

A magvető példázat, amit maga az Úr tárt elénk, négy tényfeltáró igazság, amit biztos, hogy fontosnak kell, hogy  tartsunk, hiszen megláthatjuk magunkat melyik csoporthoz tartozunk, vagyis ha felismerjük saját állapotunkat, akkor az elégtelenség orvoslása elkerülhetetlen. Ez az új felismerés a magunk állapotáról a megtérésre buzdít, ha a Szent Szellem váltja ki. Az eleve elrendeltetés szerint.

A fent idézet ige elénk tárja mindazok állapotát, akik hallják az Isten ígéreteit a mennyeknek országáról de nem értik. A mag amit a szívébe vetett a magvető, érdektelenné válik, mert nem nyílt meg benne az értelme. A gonosz el tudja ragadni tőle, mert nem élvez védettséget, nem állhatatos de hogyan is lenne ha csak hallja de nem fogadja be Jézus Krisztus váltságát. 

 A Szentírásban a magnak két jelentősége van. Az első, ami az ige, tehát a magvető kiment a világba és szórja az igét minden népnek. A másik, maga az ember amit itt csak röviden azt feltételezi, hogy az eleve elrendeltetés szerint, Isten már jóval előbb szétszórta az embereket. Idézem újból ezt a részt. "Ez az, ame­lyik az út­fél­re esett". Láthatjuk a különbséget, a szívbe vetett mag és az útfélre esett ember. A Szentírás az Ábrahám magjából szaporította és szaporítja a mai napig a hívőket. A farizeusok is azt vallották Krisztus előtt, hogy ők Ábrahám fiai, de Jézus keményen megdorgálta őket. "Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja." (Jn 8, 44) 

Pál apostol pedig így adja tudomásul, hogy értsék meg az emberek akikben megvan a hit, ezt írja:

"Ért­sé­tek meg te­hát, hogy akik hit­ből van­nak, azok Ábra­hám fiai. Mi­vel pe­dig az Írás elő­re lát­ta, hogy Is­ten hit­ből fog­ja meg­iga­zí­ta­ni a po­gá­nyo­kat, elő­re hir­det­te az evan­gé­li­u­mot Ábra­hám­nak: Te­ben­ned fog ál­dást nyer­ni min­den nép". (Gal 3, 7).

Minden népből választott magának az Atya fiait, akik az Ábrahám magjából származnak. Ez nem testi rokonság, hanem szellemi. 

 De van egy fontos megállapítás, azok az emberek akik hallják az igét a mennyeknek országáról, és vonzónak találják előnyeit, megmaradnak sőt kívánkoznak belépni, de igazából ezek az emberek látszólag polgárai a mennyeknek országának, hit nincs bennük, és csak haszonélvezői, de az örök életet nem öröklik. Ezek azok a vallásokat létrehozó hazug emberek, az újszövetségi farizeusok és Istennek engedetlenek és mindazok akik buzgón követik őket és hazug tanításaikat.

Halálos bűn.

 Halálos bűn.

Ha va­la­ki lát­ja, hogy test­vé­re vét­ke­zik, de az nem ha­lá­los bűn, imád­koz­zék, és Is­ten éle­tet ad an­nak, aki nem ha­lá­los bűnt kö­ve­tett el. Van ha­lá­los bűn, nem az ilye­nért mon­dom, hogy kö­nyö­rög­jön. Min­den igaz­ság­ta­lan­ság bűn, de van nem ha­lá­los bűn is. Tud­juk, hogy aki Is­ten­től szü­le­tett, nem vét­ke­zik, ha­nem aki Is­ten­től szü­le­tett, vi­gyáz ma­gá­ra, és a go­nosz nem érin­ti őt.

 Ez az igaz Is­ten és az örök élet. Gyer­me­ke­im, őriz­ked­je­tek a bál­vá­nyok­tól! (1Jn 5, 16-20)

"És ab­ból tud­juk meg, hogy meg­is­mer­tük őt, hogy meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it.

Aki ezt mond­ja: „Is­me­rem őt”, de nem tart­ja meg a pa­ran­cso­la­ta­it, az ha­zug, és nincs meg ab­ban az igaz­ság.

Aki pe­dig meg­tart­ja az ő be­szé­dét, ab­ban va­ló­ság­gal tel­jes­sé lett Is­ten sze­re­te­te. Eb­ből tud­juk meg, hogy őben­ne va­gyunk: (1Jn 2, 3-4)

 Most nem sorolnám fel mi a halálos bűn, ugyanis egy szóval fejezhetjük ki, a Szent Szellem elleni vétek. Az ember testi gyengesége miatt vétkezik, erről tud is az Úr, mert zsenge a mi testiségünk és törékeny, de a halálos bűn nem a testi gyengeségből fakad, hanem az erőszakos szellemiségből, ami szembeszáll a Szent Szellem akaratának. Ebben s bűnben szenved az egész világ, az a világ ami a sátán hatalma alatt van. A hazugságot teremtő és a hazugságot követők egyaránt halálos bűnt követnek el, erre nincs se kegyelem se mentség. 

 A fenti igében szerepel egy olyan kifejezés, ne könyörögjetek azokért aki halálos bűnt követ el.

 Ellenkezés a Szent Szellemmel szemben.

Az első és határozott bűn a bűnös ember, a bűnbeesett ember Ádámtól kezdve, mert mindenki bűnben született és elvesztette Isten dicsőségét. De erre van gyógyír, Krisztus a feszületen való megváltás, aki ebben hisz, Isten Fiában talál üdvösséget, attól függetlenül, hogy gyengeségében még tud vétkezni. De ezek a vétkek a testből erednek, amik csakis magának árt és az Úr kivezeti ebből a gyengeségből a Szelleme által. Ha hétszer is elesik, mindenkor fel is emeli az igazakat. De vannak akik sosem álltak, azok nem tudnak leesni. Ezek akik a maguk igazában élnek, hazug reményekben dédelgetik magukat. Azok akik Krisztus nevét vallják és hazugságban élnek, de még élvezik is azt, azok nem eltévedtek, hanem bemocskolják a legdrágább kincset amit Isten adott az emberiségnek. Nem a Krisztus neve ellen vétkeznek, mert az megbocsáttatik, hanem az ellen amit képvisel a Szelleme által. 

 A kereszténység hazugsága.

Maga az intézményesített és egy meghatározott vallási vonalat létrehozott emberek által Isten ellensége a sátán. Ebbe a tégelybe gyűjti össze a gyanútlan de tudatosan is követő megtévesztett embereket. Istentől kapott legdrágább igéit feltűzte zászlajára, de mocskos szándékkal vezérelve, arra invitálja a vallásos embereket, hogy engedelmesek legyenek neki. De ezt olyan ravaszsággal teszi, hogy vannak kiválasztottak is akik meg lettek tévesztve. "Tud­juk, hogy aki Is­ten­től szü­le­tett, nem vét­ke­zik, ha­nem aki Is­ten­től szü­le­tett, vi­gyáz ma­gá­ra, és a go­nosz nem érin­ti őt". Miben nem vétkezik az aki Istentől születik? Bizony abban, hogy Isten Szent Szellemének engedelmeskedik. Ez a feltétel nélküli engedelmesség megvédi őt a gonosztól, a gonosz világ szellemétől. Hiszen az Úr nem viszi kísértésbe, mert Ő senkit nem kísért. A Szellemével őrködik a mi szellemünk felett. Ha a testünk sokszor ki van téve a megpróbáltatásnak, a szellemünk biztonságban van, mert Isten Szellemével kapcsolva van. Ő megmutatja hogy mi a hazugság és mi az igazság, Krisztusra irányítja szellemi tekintetünket. Ez nem egy ideológia vagy üres szavak halmaza, hanem Isten ereje ami nem a süvítő szélvészben jelenik meg, hanem a szent csendességben. Aki meghallja a csendben Isten hívó szavát, annak már nyert ügye van. Annak megnyitja a szemét is, hogy meglássa önmagát is, hogy milyen körülményekben van valójában. A hazugságban élők azok akik a sötétségben ülők, és nekik van vak vezetőjük. Vákuum nem létezik sehol a világon, vagy az egyik vagy a másik úr hatalma alatt van az ember. A kereszténység megalapítása a negyedik században K.u. diadalmaskodott a világgal egyetemben. A műhelyében öntötték és öntik ki a mai napig a bálványokat. Nem csak a faragott, öntött, festett bálványokra kell gondolni, hanem a liturgia a felszentelés minden olyan dolgot, amit az ember szemében értékesek, de Isten utálatát válltja ki. Ezekhez tartoznak többek között a felszentelt ünnepi napok, ezzel Istent egy emberek által létrehozott naptárba szorítva. Ezek az ünnepek minden, csak nem Isten akarata. Ahol az Úr szelleme ott szabadság van. A szabadságot a sátán korlátozza kőbe vési és nem utolsó sorban beilleszti a hagyományok a pogány világ kerékvágásába. Ez az újév ünneplése, de a karácsony is, nagy ravaszsággal egybefonva Krisztus nevével, a húsvét, teljesen tükrözi a visszamaradó zsidó szokások egybemosása Krisztus nevével. A vízkereszt a mindenszentek stb. Ezekkel van feldíszítve a keresztény ház falai, amit a sátán hamis ragyogással világítja meg. Hiszen ő a fényes angyal ábrázatát vette fel. A totalizmus és személytelenség vallása a kereszténység, és csak olyan kapcsolatban van Krisztussal, hogy használja a nevét, de szellemisége az ördögé. Ebből a hamis, sőt gyilkos szándékkal megtelt keresztényi házat, úgy ahogy van Isten mint parázna asszonyt a pokolba küldi. Aki ezzel össze van fonódva menthetetlenül, az vele együtt van kárhoztatva. Ezekért nem könyörgünk, a kereszténység tekintélyeiért.

"Tud­juk, hogy Is­ten­től va­gyunk, és az egész vi­lág a go­nosz­ság­ban vesz­te­gel. De tud­juk azt is, hogy Is­ten Fia el­jött, és ér­tel­met adott ne­künk arra, hogy meg­is­mer­jük az iga­zat, és mi az igaz­ban, az ő Fi­á­ban, Jé­zus Krisz­tus­ban va­gyunk." Valakinek ez csak egy szöveg a többi közül, de ebben van az igazak élete. Krisztusban vagyunk, mi vagyunk a vele való szereplésben, nem a nézőtérről szemléljük Krisztust mint látványosságot, hanem ahogy Ő nézte a feszületen az Őt körülvevő közönséget. A "benne" szó a meghatározó, nem a "vele" szó. Krisztussal, vagyis vele nem mehetünk pászkát szentelni, karácsonyfát díszíteni, újévet ünnepelni, rá szentelni napokat. Ezek színházi előadások a maga kellékeivel együtt. Egyesek megrendezték a dramaturgiáját, mások beülnek a nézőtérre, de külön a gyerekeknek is tartanak előadást a jézuskáról a nyuszikáról a mikulásról a krampuszról. Korán kell elkezdeni a megtévesztés művészetét, hogy a gyerek már ne is vágyjon másra, csak a látványosságra. 

"Gyer­me­ke­im, őriz­ked­je­tek a bál­vá­nyok­tól!" János apostol az akit az Úr kiválasztott a szeretet apostolává, neki adatott meg, hogy ne erőszakos halált szenvedjen, hanem írja meg Jézus mint Isten Fia bizonyságtételét a Jelenések könyvét. Neki mutatta meg angyala által, hogy mi lesz. A témánkhoz tartozó idézetet referálom.

"Az an­gyal pe­dig azt mond­ta ne­kem: Mi­ért cso­dál­ko­zol? Én meg­mon­dom ne­ked az asszony tit­kát és a fe­ne­va­dét, amely őt hor­doz­za, amely­nek hét feje és tíz szar­va van. A fe­ne­vad, ame­lyet lát­tál, volt és nincs, fel­jön az al­vi­lág­ból, és ve­sze­de­lem­re megy. És a föld la­kói, akik­nek neve nincs be­ír­va az élet köny­vé­be e vi­lág ala­pí­tá­sa óta, cso­dál­koz­nak, lát­va a fe­ne­va­dat, hogy volt és nincs, de meg­je­le­nik. (Jel 17, 7).

 Ha most a fenevad láthatatlan aki a parázna kereszténységet hordozza, az asszonyt akinek minden ismertetőjele nyilvános, csak a vak nem látja, a fenevadat csakis a cselekedeteiben látható, de eljön az az idő amikor megjelenik teljes mellszélességben. De ezt már a Gyülekezet nem látja meg, mert azelőtt el lesz ragadva erről a földről Isten dicsőségébe. Ezt azok fogják látni akiknek nincs beírva az élet könyvébe a világ alapítása óta. Azok megmaradnak Isten megpróbáltatásaiban, felkészítve őket az ítéletre. 

Ezek azok az emberek akik még ma is cselekednek alárendelve a világ szellemének, erőszakos szellemekkel tartják fogságban mindazokat akiket Isten alárendelt neki.   

"Jé­zus ek­kor így vá­la­szolt: Ha Is­ten vol­na a ti atyá­tok, sze­ret­né­tek en­gem, mert én Is­ten­től jöt­tem és ér­kez­tem ide, nem ma­gam­tól jöt­tem, ha­nem ő kül­dött en­gem.

Mi­ért nem ér­ti­tek az én be­szé­de­met? Mert kép­te­le­nek vagy­tok meg­hal­la­ni a sza­va­mat.

Ti az ör­dög atyá­tól vagy­tok, és atyá­tok kí­ván­sá­ga­it akar­já­tok tel­je­sí­te­ni, aki em­ber­ölő volt kez­det­től fog­va, és nem állt meg az igaz­ság­ban, mert nin­csen ben­ne igaz­ság. Ami­kor ha­zug­sá­got szól, a sa­ját­já­ból szól, mert ha­zug ő, a ha­zug­ság aty­ja. (Jn 8, 42-43

Buzgóság nem a helyes ismeret szerint.

 

Buzgóság nem a helyes ismeret szerint.

 Így ír egy általam kiragadott részben Pál apostol a zsidó testvéreinek. Melyek szerint igaz az, hogy a zsidóknak voltak ismereteik kétségkívül, hiszen nekik adatott előbb Isten szava, de most amióta eljött a fény aki megvilágította az ószövetség tényleges értelmét, Pál apostol tiszta szívéből kívánja, hogy hagyják el azt amit maguknak kitaláltak. De Péter apostol is ír erről, hogy figyelmesek legyenek az írásokra. "És igen biz­tos ná­lunk a pró­fé­tai be­széd is, amely­re jól te­szi­tek, ha fi­gyel­tek, mint sö­tét he­lyen vi­lá­gí­tó lám­pá­ra, amíg fel­vir­rad a nap­pal, és haj­nal­csil­lag kel fel a szí­ve­tek­ben". (2Pt 1). Pál apostol pedig így ír a zsidóknak.

"Test­vé­re­im, szí­vem­ből kí­vá­nom és kö­nyör­gök ér­tük Is­ten­hez, hogy üd­vö­zül­je­nek. Mert bi­zony­sá­got te­szek fe­lő­lük, hogy van ben­nük Is­ten irán­ti buz­gó­ság, de nem a he­lyes is­me­ret sze­rint. Mert nem is­me­rik Is­ten igaz­sá­gát, ha­nem a ma­gu­ké­nak igye­kez­tek ér­vényt sze­rez­ni, és Is­ten igaz­sá­gá­nak nem en­ge­del­mes­ked­tek.

Mert a tör­vény vége Krisz­tus, min­den hívő meg­iga­zu­lá­sá­ra". (Róm 10, 1-3).  Tovább a megtért zsidókhoz így ír az írás "Mert noha ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek alapvető elemeire tanítson valaki titeket, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre". (Zsid 5, 12). Persze, hogy az írás ismerete megvolt Izraelben Mózes irott törvényétől fogva, nemzedékről nemzedékre tanították azt, tehát kétségtelenül a zsidók közül akik megtértek Krisztushoz elvárható volt, hogy a nem zsidó népekkel előnyben járjanak az ismeretben. De ez nem így történt. 

 De érint e minket is ez az állapot? A kérdés aktuális, ugyanis a buzgóság az egy jó erény vagy inkább arra vall, hogy nem hideg se nem langyos hanem hév szellemmel rendelkezik. A buzgóságot a Szentírás nem ítéli el, sőt jónak tartja, ha az Isten igazságában cselekszik. 

 Most már nemzedékek nőttek fel a keresztény nagy házában, sokan beleszülettek olyan családba ahol a Szentírás olvasása mindennapos dolog. Akkor felmerül a kérdés, miért van az úgy, hogy a keresztények nem járnak az igazságban, vagy legalábbis nem tudnak ismeretet szerezni és tanítani másokat akik később érkeztek hozzájuk. Tanítók vannak, de az igazságban a kemény eledelt nem tudják megemészteni, és teljes rendetlenség uralkodik a szellemi élet terén. Az evangélium az örömhír hirdetése a világ felé minden Krisztusban hívő embernek a dolga szóban tettben, mindennel amire az Úr kiválasztotta őket. De ez lenne csak a célja Istennek. Bizony, hogy nem. Mert az olyan hívő aki megízlelte Isten jóságát, de ismeretében gyenge, az nem lesz állhatatos járásában. Úgy fog tévelyegni mint a tapasztalatlan ífjú a széles úton. 

 A gyülekezés célja, hogy egymást építsük, ez nem jelenti, hogy a gyülekezetben állandóan mint mókus a kerékben forogjunk, és mégis egy helyben maradjunk. A korintusi levelében Pál apostol részletesen rendre igazítja őket, mert nagy volt ott a rendetlenség. De arra lehetünk figyelmesek, hogy az első gyülekezetekben Isten dicsőitették azzal, hogy prófétáltak és hálát adtak az Úrnak szellemi ajándékaiért.

"Le­vet­ve te­hát min­den go­nosz­sá­got, min­den ál­nok­sá­got, kép­mu­ta­tást, irigy­ke­dést és min­den rá­gal­ma­zást, mint új­szü­lött cse­cse­mők az ige tisz­ta, ha­mi­sí­tat­lan te­jét kí­ván­já­tok, hogy azon nö­ve­ked­je­tek az üd­vös­ség­re, mi­vel meg­íz­lel­té­tek, hogy jó­sá­gos az Úr. Já­rul­ja­tok hoz­zá, mint élő, az em­be­rek­től ugyan meg­ve­tett, de Is­ten előtt ki­vá­lasz­tott, be­cses kő­höz, és ti ma­ga­tok is mint élő kö­vek épül­je­tek fel lel­ki ház­zá, szent pap­ság­gá, hogy lel­ki ál­do­za­tok­kal ál­doz­za­tok, ame­lyek ked­ve­sek Is­ten­nek Jé­zus Krisz­tus ál­tal. (1Pt 2, 1-4).

Bizony a tejecskén nő fel a csecsemő, de egy csecsemő nem lehet papság, ahogy ezt Péter apostol írja. Ahhoz, hogy tudjunk a mások érdekében szolgálni, magunknak kell felnőtté válnunk, mert a felnőtt szellemileg erős és állhatatos, el tudja hordozni a gyengéket a zsenge törékeny még Krisztusban csecsemők nemrég megtért lelkeket, ahogy ezt Krisztus urunk kívánja. Azért lassan de biztosan járjuk az ismeret útját, nem dicsvágyból vagy versengés céljából, hanem hogy használhatók legyünk a mennyeknek országában ami a földön veszi kezdetét, de az örökkévalóságban folytatódik.

 A szellemi ajándékok különbözőek, de ez is Isten gazdagságát bizonyítja. Ha tényleg az igazság edényei vagyunk, akkor nem leszünk ellenzékben se Istennel se a testvérekkel. Ha ez az ellenségeskedés megnyilvánul, akkor riadót kell fújni és előbb meg kell vizsgálnunk önmagunkat, hogy hitben vagyunk vagy sem.

 Az önkritika, vagyis más szóval az önismeret az igazság fényében mindig felfedi a hiányosságokat. 

 Amikor az utolsó vacsorán Jézus kijelenti, hogy egy közületek elárul engem, a tanítványok tekintete nem a másikat kereste, hanem azt magukra vették, nem e én vagyok az. De ez az állapot csakis az Úrral való közösségben lehet megtenni. Mert egy másik részben amikor a tanítványok még valamire tartották magukat, akkor azt kívánták, hogy a mennyeknek országában első helyet kapjanak, de az Úr mindig átlát a gondolatokon, azt mondta: "Ek­kor kis­gyer­me­ke­ket vit­tek hoz­zá, hogy meg­érint­se őket, a ta­nít­vá­nyok pe­dig meg­dor­gál­ták azo­kat, akik ezt tet­ték. Ami­kor Jé­zus ezt ész­re­vet­te, ha­rag­ra ger­jedt, és azt mond­ta ne­kik: En­ged­jé­tek hoz­zám jön­ni a kis­gyer­me­ke­ket, és ne tilt­sá­tok el őket, mert ilye­ne­ké az Is­ten or­szá­ga. Bi­zony mon­dom nek­tek, aki nem úgy fo­gad­ja az Is­ten or­szá­gát, mint egy kis­gyer­mek, sem­mi­kép­pen sem megy be abba. Az­tán meg­ölel­te és ke­zét rá­juk he­lyez­ve meg­ál­dot­ta őket". (Mk 10, 13-15).

 Van e ellentmondás az igében? Nincs, mert mindnyájan egyszer gyermekek voltunk és gyermeki hittel mentünk Krisztushoz, de amikor Krisztus megáldott, nem csak tejet hanem kemény eledelt is adott nekünk.  

"Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, an­nak örök éle­te van, és én fel­tá­masz­tom az utol­só na­pon. Mert az én tes­tem bi­zony étel, és az én vé­rem bi­zony ital. Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, az én­ben­nem ma­rad, és én is őben­ne. Ahogy el­kül­dött en­gem az élő Atya, és én az Atya ál­tal élek, úgy az is, aki en­gem eszik, élni fog ál­ta­lam. Ez a ke­nyér, amely a menny­ből szállt alá, nem olyan, mint ami­lyet atyá­i­tok et­tek, és meg­hal­tak: aki ezt a ke­nye­ret eszi, élni fog örök­ké. (Jn 6, 54-57).

 Tehát összegezve az elmondottakat, Isten azt akarja, hogy buzgón szolgáljunk testvéreinknek, de igazságban, hogy egymást építve megismerjük Isten mélységét, magasságát, széllességét és hosszúságát, hogy minduntalan ne bukdácsoljunk ezen a rögös földi úton. "..... adja meg nek­tek di­cső­sé­gé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint, hogy ha­tal­ma­san meg­erő­söd­je­tek az ő Lel­ke ál­tal a bel­ső em­ber­ben, hogy Krisz­tus lak­jon hit ál­tal a szí­ve­tek­ben a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve és meg­ala­poz­va, hogy ké­pe­sek le­gye­tek meg­ér­te­ni min­den szent­tel együtt, hogy mi a szé­les­ség, hosszú­ság, ma­gas­ság és mély­ség, és meg­is­mer­jé­tek Krisz­tus min­den is­me­re­tet fe­lül­ha­la­dó sze­re­te­tét, hogy így be­tel­je­sed­je­tek az Is­ten egész tel­jes­sé­gé­ig." (Ef 3, 16-18). 

 " Tud­juk, hogy Is­ten­től va­gyunk, és az egész vi­lág a go­nosz­ság­ban vesz­te­gel.

 

De tud­juk azt is, hogy Is­ten Fia el­jött, és ér­tel­met adott ne­künk arra, hogy meg­is­mer­jük az iga­zat, és mi az igaz­ban, az ő Fi­á­ban, Jé­zus Krisz­tus­ban va­gyunk. Ez az igaz Is­ten és az örök élet". (1Jn 5, 20).

FacebookTumblrTweetPinterestTetszik

0

Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

• Krisztus evangéliuma.
• Az igazság angyala.
• Az élő hit meggyógyít.
• "SEM ERÕVEL, SEM HATALOMMAL ,,

Az Úrban való öröm.

 

Az Úrban való öröm.

"Örül­je­tek az Úrban min­den­kor; is­mét mon­dom: örül­je­tek!

A ti sze­líd­lel­kű­sé­ge­tek le­gyen is­mert min­den em­ber előtt. Az Úr kö­zel!

Sem­mi mi­att ne ag­gód­ja­tok, ha­nem imád­ság­ban és kö­nyör­gés­ben min­den­kor há­la­adás­sal tár­já­tok fel ké­ré­se­i­te­ket Is­ten előtt.

És Is­ten bé­kes­sé­ge, amely min­den ér­tel­met fe­lül­ha­lad, meg fog­ja őriz­ni szí­ve­te­ket és gon­do­la­ta­i­to­kat a Krisz­tus Jé­zus­ban". (Fil 4, 4-6).

 Ki tud örülni, ha annyi minden gátolja ebben a kísértéssel telített világban a felhőtlen örömünket? Pál apostol a filippiekhez írt levelében nem csak felhívja őket " örüljetek", vagyis örüljenek mindig, hanem egy egyszerű kiutat is tár előttük, ami gátolhatja az Úrban való örömüket. Ez az aggódás a jövő miatt és a mindennapi aggodalmaskodás. Ha ezeket a gondolatokat amit tolmácsolok nem ideillőnek tekinti az olvasó, akkor meg kell hogy nyugtassam a lelketeket, hogy az aggodalmaskodás bizalomvesztés az Úrban. Ha Jézus Krisztust Urunknak valljuk, akkor benne kell is bíznunk teljes mértékben. Mert csak Ő tudja mi a szándéka velünk kapcsolatban. A szócséplés fáradalmas munkájától és következményeitől mentsen meg minden hívő lelket, mert kimondani könnyű, de ha a kimondott szó nem fogan meg és nem vet gyökeret a szívben, az csak teher lesz számára. Vagy a könnyelműség káros szenvedélyé válik. 

 Az ima a könyörgések a hálaadások, gondolatok az minden ember számára megadatik, mégha nem is vallási keretek közé szorítjuk. A világ minden ember szívének gondolata egy nyitott könyv Isten előtt. Ez le lehet tagadni, de a lényegen nem változtat. Az a különbség, hogy melyik forrásból fakad. Én nem osztom fel a világot hívőkre és nem hívőkre, ez az Úr dolga a teremtésben, de az aki az Úrban új teremtés annak szól a fenti ige, ugyanis a örömöt az igazi örömöt csakis a Szent Szellemben élvezheti az ember. Ez a szelid és csendes öröm, ami kihat a kűlső ember járására. Amikor az ember szíve a csendben is értelmet talál. Mert itt ebben az igében nem arról ír Pál apostol, hogy minden kérésünket azzonnal teljesíti az Úr, hanem megőrzi vágyainkat és gondolatainkat. Ezek a jó gondolatok ha nem is teljesülnek ezen a földön, de jó helyen vannak a megőrzésre az Úrnál, hiszen a földi életünkkel nem ér véget a létezés. Így vagy úgy minden ember gondolatai és abból kifakadó cselekedetei az Úr előtt vannak. De aki az Úrré annak a jó gondolatai és cselekedetei kísérik őt az örökkévalóságba. Minden elejtet könnyet Isten kelyhébe gyűjti, mindinkább a hálát amiért hálát adunk neki. De azok akik nem fogadták be az Isten által felkínált kegyelmet Krisztus véráldozata által, azok még ha jó gondolataikkal vagy abból kifolyólag cselekedetekkel dicsekednek, Isten nem számítja be jó cselekedetnek, mert minden gondolat és cselekedet amit Isten fel tud ismerni, Krisztus vérrével van meghintve. Hiába dicsekvés a megelégedettség az aggodalmaskodás a jó cselekedetek iránt, ha az a Krisztus szenvedése és kiontott vérével nincs meghintve, a Szent Szellem pecsétjét nem kapja meg. 

 Tehát minden lélek Krisztusban békességet nyer az által, ha tudja nem csak hiszi, hogy az ember utja ki van jelölve Istentől, és azt az utat mindenképpen lefutja, de nem mindegy hogyan. Még a hű lélek Krisztusban is lehet boldogtalan és riadt, mert hatalmába került az aggodalmaskodás, nem engedi el könnyedén a saját terveit és nem teszi le Isten oltára elé. Egy egyszerü emberi kifejezéssel, lesz ami lesz, de én az Úrban bízok.

"De hála le­gyen Is­ten­nek, aki Krisz­tus­ban min­den­kor di­a­dal­ra ve­zet min­ket, és is­me­re­té­nek il­la­tát min­den he­lyen meg­je­len­ti ál­ta­lunk. Mert Krisz­tus jó il­la­ta va­gyunk Is­ten­nek mind az üd­vö­zü­lők, mind az el­kár­ho­zók kö­zött. Ezek­nek a ha­lál il­la­ta ha­lál­ra, azok­nak pe­dig az élet il­la­ta élet­re. És erre ki al­kal­mas? Mert nem va­gyunk olya­nok, mint so­kan, akik nye­rész­ked­nek Is­ten igé­jé­vel, ha­nem tisz­tán, mint­egy Is­ten­ből szó­lunk Is­ten előtt, Krisz­tus­ban". (2Kor 2, 15-17).

 

FacebookTumblrTweetPinterestTetszik

0

Ajánlott bejegyzések:

• Krisztus evangéliuma.
• Az igazság angyala.
• A szokások hatalma.
• Az élő hit meggyógyít.

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZÖKEVÉNY VAGY TANÍTVÁNY❣️

Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: SZÖKEVÉNY VAGY TANÍTVÁNY❣️: "Ettől fogva sokan visszavonultak az Ő tanítványai közül és nem jártak többé Ővele" (Jn 6,66). Amikor Isten Szent Szelleme által ...