Kimutathatók- e a szívek titkai?
"Minden fát a gyümölcséről lehet megismerni, mert a tövisről nem szednek fügét, és a csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember pedig az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt, mert amivel telve van a szív, azt mondja a száj. Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram”, ha nem teszitek meg azt, amit mondok?" (Lk 6, 44-45).
Az emberi szív korlátolt. A befogadóképessége határolt. Ezt a Bibliában a Szent Szellem többször edényhez hasonlítja. Minden edény valamivel meg van telve. A nyitott edény a gyerekekre jellemző, amit a környezetében lát és hall vagy tapasztal azt könnyen befogadja, ezáltal formálódik ki a jelleme. A felnőtt ember már tud szelektálni, de éppen az a probléma, hogy csak azzal gazdálkodhat ami már a tárházában van. Minden hatást és információt úgy értékel ahogyan az már benne megfogant alapokra talál, oda helyezi az információt ahol megértésre ösztönöz és összefüggéseket alkot. A konteók is így alakulnak ki, mert azt építi fel magában amit el akar hinni. Öncélú gondolkodás és tudás fejlesztés ami nem a szívet gazdagítja hanem az értelmet az Istennek nem hoz jó gyümölcsöt, azért mert nem jó a gyökere rossz a gyümölcse is. De az értelem az ész nem tiszta ha a világ szemétjét rakja le szívében. A világ megtanította az embert a szabad önkifejezésre, sok ágazatban is. Úgy a művészet a zene a kultúra az egyéni szabadság kifejezése gyakorlatilag mindez a szív gyümölcse. A trágár szavak gátlástalan alkalmazása a közéletben, a szabadság kifejezője sokak számára. Ezzel betöltik a hiányt ami a szókincset illeti. A káromkodás is mint egy kód amit meg kell fejteni, mert szóösszekötőnek használják, vagy érzelem kifejezés ha jó vagy rossz éri őket.
" Ugyanígy a nyelv is kicsiny tag, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy kicsiny tűz milyen nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv tagjaink között olyan, amely beszennyezi az egész testet, lángba borítja egész életünket, és maga is lángba borul a gyehennától. Mert mindenféle vadállat, madár, csúszómászó és tengeri lény megszelídíthető, és az ember meg is szelídítette, de a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel van tele. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket. Ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok. Testvéreim, nem kellene ezeknek így lenniük". (Jak 3, 5-9)
Tehát az ember nem tudja fékezni nyelvét ha az a szíve tárházából merít, csakis azt mondja és úgy mondja amivel telve van.
"Vagy tegyétek a fát jóvá, és akkor a gyümölcse is jó, vagy hagyjátok a fát vadon, és akkor a gyümölcse is rossz. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Mérges kígyók fajzatai! Hogyan is szólhatnátok gonosz létetekre jót? Mert a szív teljességéből szól a száj. A jó ember a maga jó kincseiből hozza elő a jókat. A gonosz ember pedig a maga gonosz raktárából hozza elő a gonosz dolgokat. De mondom nektek: Minden haszontalan beszédért számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Mert a beszédedből ítélnek majd igaznak, és a beszédedből marasztalnak el téged". (Mt 12, 33-36).
Aki Krisztusban gazdagodik, szíve megtelik vele, annak nyelve sem keserű. " Amikor az erős fegyveres őrzi a palotáját, vagyona biztonságban van, de ha egy nála erősebb megtámadja és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, amelyben bízott, és szétosztja, amit tőle zsákmányol. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol." (Lk 11, 21-24).