Korrepetálás a meghamisított ige elterjedése ellenében.
"A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét; ez gyümölcsöt is terem, némelyik százannyit, némelyik hatvanannyit, némelyik pedig harmincannyit". (Mt 13, 23).
" Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek. (Lk 8, 15)
"A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az igét, befogadják, és termést hoznak. Az egyik harmincszor annyit, a másik hatvanszor annyit, némelyik pedig százszor annyit. (Mk 4, 20).
A magvető példázatából ma csak ezt a részt idézem. Erről a tényről sokan hallgatnak, a véleményem szerint vagy tudatlanságból vagy ravaszságból nem hirdetik vagyis nem elemzik azok, akiknek az lenne a dolguk. Azért gondolom, hogy ravaszságból, mert a cél minél több embert toborozni Krisztus neve alá, vagy talán a siker kedvéért. Pedig az evangélium hírdetés nem aggitáció, hanem az igazság az Isten szeretetéről szól, azért egyesek számára örömhír akik jó földbe vetettek, mások számára megbotránkoztatás. Sokan megvádolhatnak azzal, hogy túlságosan pragmatikus vagyok és egyoldalú. Állandóan visszatérnek a gondolatok az eleve elrendelés vagy más szóval a predesztináció tényéhez. De határozottan szembe jönnek velem azok az igék, amik ezt nyílvánvalóvá teszik. Annyi sok bizonyítéka van ennek a tanításnak, hogy nem tudnám felsorolni mert a szavak rengetegébe vesznék ha ki szeretném emelni ezeket az állításokat. A legfontosabb tény az, hogy Isten mindenható akarata teremtette meg az embert és szórta szét a világban az ember magját. Ezt persze más köntösbe öltözteti az érthetőség kedvéért, gyakorlati részét ismerteti velünk. Sokszor úgy néz ki, hogy az ember akarata érvényesűl az életében. Ez egy káoszt idézne elő és Isten apró terveit ami a nagy terv része, az ember irányítja kénye kedvére. Az embert teszi felelőssé azért, hogy nem fogadja be az evangéliumot vagy befogadja mert ezt akarta. Pedig ez nem így van. Annak Isten határozatainak preegzisztenciális előzményei vannak. Erről keveset tudunk, de itt ebben a kijelentésben is látjuk, hogy az Emberfia tarsolyából vagy ahogy a magvetőnél csak jó magok vannak, az már sokkal előbb volt kiválasztva. A megértést a testit a szellemitől elválasztja az Isten Szent Szelleme. Akiben él Krisztus szelleme vagy más meghatározásban Isten Szent Szelleme, az olyan szemszögből látja ahogy Isten is látja. Ez nem túlzás, és nem a mi érdemünk. Isten akaratából szülte mindazokat a Szent Szellem által, akik nála voltak, akiket már azelőtt jó földbe vetett. Ha a világ mezejéről, vagyis szántóföldröl beszél az Úr, akkor általánosít, vagyis globálisan fejezi ki magát, például: " Ő pedig így felelt: Aki a jó magot veti, az az Emberfia,
a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai". (Mt 13, 37). Gondolom egyértelmű kijelentés ez. Az Emberfia az Úr Jézus Krisztus, aki az Isten az Atya fiait szórta vagyis vetette mint földműves, az igét is úgy szórta mint Isten szavát mint romolhatatlan magot, mindenki hallatára, de nem mindenkiben fogant meg, csak azoknál hozott gyümölcsöt akik jó földbe voltak vetve. Ez nem jó embereket jelent. Jézus aki eljött az elveszett bűnösökért, hogy elvesse a magokat a szántóföldbe, amit már előre felszántott, mert Isten rabja és földművese lett itt a földön. És mindazok akiket nem Isten plantált Jézus az Emberfia által, kitépik, hiába nőnek együtt ebben a világban a konkollyal egy szántóföldön élvezve Isten áldásait. Jézus nem agitátor volt, hanem Istentől leszállt út, igazság és az örök élet, aki megtesítője Istennek. "És azt mondta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg az Atya neki. Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül, és többé nem jártak vele." (Jn 6, 65).
Pontosan tudta mi van az emberben, hogy mi a célja az embereknek és mi az Atya akarata, ezért nem ment utánuk, hogy visszafordítsa őket. Ezt ma sem csinálja az Úr. Ő nem vallás teremtő, hanem Isten Fia aki benne hisz annak örök élete van. Nem lesz, hanem van. Aki vallást tesz róla megmenekűl már ebben az életben Isten választott gyermeke. A tanítások sem a világot igazgatja, hanem azokat akik követik Jézus Krisztust. Akik annak ellenére nem hagyják el őt, még ha keserű is néha az Ő szava számunkra, vagy érthetetlen. De az a bizalom iránta egy jel, hogy az Atya iranyitotta hozzá, hogy az élet igéjét hallja szájàból kitartóan. Az ilyen lélek nincs elfelejtve az Úrnál, aprólékos gondoskodással szolgál neki
Azért a hamis prófétákról így ír Zakariás próféta, hogy eljön az idő amikor minden nyilvánvaló lesz Izraelben is meg a világban is " Azon a napon megszégyenülnek a próféták, mindegyik a maga látomása miatt, mialatt prófétál, és nem öltenek föl szőrruhát, hogy hazudjanak. Hanem azt mondja mindegyik: Nem vagyok próféta, szántóvető ember vagyok, sőt másnak szolgálok gyermekségem óta". (Zak 13, 4).
Örüljetek ti választottak, mert nem romlandó magból hanem Isten jó magvából, Ábrahám magjából születtetek. És ez a hit és tudat Istentől származik, hogy örömötök teljes legyen. "Boldogok, akiket üldöznek az igazság miatt, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazugul minden rosszat rátok fognak miattam. Örüljetek és örvendezzetek ennek, mert jutalmatok bőséges a mennyekben; így üldözték előttetek a prófétákat is." (Mt 5, 10-13).