Korrepetálás a meghamisított ige elterjedése ellenében.

 Korrepetálás a meghamisított ige elterjedése ellenében.

"A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét; ez gyümölcsöt is terem, némelyik százannyit, némelyik hatvanannyit, némelyik pedig harmincannyit". (Mt 13, 23).

 " Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek. (Lk 8, 15)

 "A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az igét, befogadják, és termést hoznak. Az egyik harmincszor annyit, a másik hatvanszor annyit, némelyik pedig százszor annyit. (Mk 4, 20).

 A magvető példázatából ma csak ezt a részt idézem. Erről a tényről sokan hallgatnak, a véleményem szerint vagy tudatlanságból vagy ravaszságból nem hirdetik vagyis nem elemzik azok, akiknek az lenne a dolguk. Azért gondolom, hogy ravaszságból, mert a cél minél több embert toborozni Krisztus neve alá, vagy talán a siker kedvéért. Pedig az evangélium hírdetés nem aggitáció, hanem az igazság az Isten szeretetéről szól, azért egyesek számára örömhír akik jó földbe vetettek, mások számára megbotránkoztatás. Sokan megvádolhatnak azzal, hogy túlságosan pragmatikus vagyok és egyoldalú. Állandóan visszatérnek a gondolatok az eleve elrendelés vagy más szóval a predesztináció tényéhez. De határozottan szembe jönnek velem azok az igék, amik ezt nyílvánvalóvá teszik. Annyi sok bizonyítéka van ennek a tanításnak, hogy nem tudnám felsorolni mert a szavak rengetegébe vesznék ha ki szeretném emelni ezeket az állításokat. A legfontosabb tény az, hogy Isten mindenható akarata teremtette meg az embert és szórta szét a világban az ember magját. Ezt persze más köntösbe öltözteti az érthetőség kedvéért, gyakorlati részét ismerteti velünk. Sokszor úgy néz ki, hogy az ember akarata érvényesűl az életében. Ez egy káoszt idézne elő és Isten apró terveit ami a nagy terv része, az ember irányítja kénye kedvére. Az embert teszi felelőssé azért, hogy nem fogadja be az evangéliumot vagy befogadja mert ezt akarta. Pedig ez nem így van. Annak Isten határozatainak preegzisztenciális előzményei vannak. Erről keveset tudunk, de itt ebben a kijelentésben is látjuk, hogy az Emberfia tarsolyából vagy ahogy a magvetőnél csak jó magok vannak, az már sokkal előbb volt kiválasztva. A megértést a testit a szellemitől elválasztja az Isten Szent Szelleme. Akiben él Krisztus szelleme vagy más meghatározásban Isten Szent Szelleme, az olyan szemszögből látja ahogy Isten is látja. Ez nem túlzás, és nem a mi érdemünk. Isten akaratából szülte mindazokat a Szent Szellem által, akik nála voltak, akiket már azelőtt jó földbe vetett. Ha a világ mezejéről, vagyis szántóföldröl beszél az Úr, akkor általánosít, vagyis globálisan fejezi ki magát, például: " Ő pe­dig így fe­lelt: Aki a jó ma­got veti, az az Em­ber­fia,

a szán­tó­föld pe­dig a vi­lág; a jó mag az Is­ten or­szá­gá­nak fiai, a kon­koly pe­dig a go­nosz fiai". (Mt 13, 37). Gondolom egyértelmű kijelentés ez. Az Emberfia az Úr Jézus Krisztus, aki az Isten az Atya fiait szórta vagyis vetette mint földműves, az igét is úgy szórta mint Isten szavát mint romolhatatlan magot, mindenki hallatára, de nem mindenkiben fogant meg, csak azoknál hozott gyümölcsöt akik jó földbe voltak vetve. Ez nem jó embereket jelent. Jézus aki eljött az elveszett bűnösökért, hogy elvesse a magokat a szántóföldbe, amit már előre felszántott, mert Isten rabja és földművese lett itt a földön. És mindazok akiket nem Isten plantált Jézus az Emberfia által, kitépik, hiába nőnek együtt ebben a világban a konkollyal egy szántóföldön élvezve Isten áldásait. Jézus nem agitátor volt, hanem Istentől leszállt út, igazság és az örök élet, aki megtesítője Istennek. "És azt mond­ta: Ezért mond­tam nek­tek, hogy sen­ki sem jö­het hoz­zám, ha nem adta meg az Atya neki. Et­től fog­va so­kan vissza­vo­nul­tak a ta­nít­vá­nyai kö­zül, és töb­bé nem jár­tak vele." (Jn 6, 65).

 Pontosan tudta mi van az emberben, hogy mi a célja az embereknek és mi az Atya akarata, ezért nem ment utánuk, hogy visszafordítsa őket. Ezt ma sem csinálja az Úr. Ő nem vallás teremtő, hanem Isten Fia aki benne hisz annak örök élete van. Nem lesz, hanem van. Aki vallást tesz róla megmenekűl már ebben az életben Isten választott gyermeke. A tanítások sem a világot igazgatja, hanem azokat akik követik Jézus Krisztust. Akik annak ellenére nem hagyják el őt, még ha keserű is néha az Ő szava számunkra, vagy érthetetlen. De az a bizalom iránta egy jel, hogy az Atya iranyitotta hozzá, hogy az élet igéjét hallja szájàból kitartóan. Az ilyen lélek nincs elfelejtve az Úrnál, aprólékos gondoskodással szolgál neki 

 Azért a hamis prófétákról így ír Zakariás próféta, hogy eljön az idő amikor minden nyilvánvaló lesz Izraelben is meg a világban is " Azon a na­pon meg­szé­gye­nül­nek a pró­fé­ták, mind­egyik a maga lá­to­má­sa mi­att, mi­alatt pró­fé­tál, és nem öl­te­nek föl szőr­ru­hát, hogy ha­zud­ja­nak. Ha­nem azt mond­ja mind­egyik: Nem va­gyok pró­fé­ta, szán­tó­ve­tő em­ber va­gyok, sőt más­nak szol­gá­lok gyer­mek­sé­gem óta". (Zak 13, 4).

Örüljetek ti választottak, mert nem romlandó magból hanem Isten jó magvából, Ábrahám magjából születtetek. És ez a hit és tudat Istentől származik, hogy örömötök teljes legyen. "Bol­do­gok, aki­ket ül­döz­nek az igaz­ság mi­att, mert övék a mennyek or­szá­ga. Bol­do­gok vagy­tok, ha szi­dal­maz­nak és ül­döz­nek ti­te­ket, és ha­zu­gul min­den rosszat rá­tok fog­nak mi­at­tam. Örül­je­tek és ör­ven­dez­ze­tek en­nek, mert ju­tal­ma­tok bő­sé­ges a mennyek­ben; így ül­döz­ték előt­te­tek a pró­fé­tá­kat is." (Mt 5, 10-13).

A bolondság birodalma.

 A bolondság birodalma.

Tréfás magyar bolondmese vagy → hazugságmese; a három ember elmegy répát lopni. Egyszer megszólal a süket: – Én valamit hallok! Rámondja a vak: – Én valamit látok! Erre megszólal a kopasz is: – Uccu bizony szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk! 

  Bizony ez tréfa valóság tartalommal. Hogy miért valóság tartalommal?- másképpen mondom, a vak mondja a látónak, te rosszul látod, a süket a hallónak te nem jól hallod amit Isten mond. Vak vezeti a világtalant, a vak a látóra nem bízza magát. "Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört... együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat másoknak hagyják."( Zsoltár 49,- 10,11) Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és öregbíti a tanulságot." (Példabeszédek 9,-9). 

 Most meghökkentően hangzik, de igaz, hogy ez a farsangi, karneváli világ, a bolondság birodalma. Csak nézzünk körül, és meglátjuk ha látjuk. Mosolygunk is rajta, mert viccesnek tűnik. Annyi sok bolondságot művel az ember, hogy az már borzasztó és szégyen.

 De felmerül a kérdés, ilyennek teremtette az Isten az embereket? Az Ő képére és ábrázatára volt teremtve. De mi történhetett az emberrel? Mert az ember meg van vezetve egy másik vezérrel, annak a kénye kedvét ábrázolják a bűnt követő emberek. Átformálódtak sátán képére. Ha nem hisztek a sátán létezésében, csak körül kell nézni, ha van szemed és látsz. Ha van szemed és mégsem látod, akkor a sötétségben vagy. Akkor mindegy, hogy a veremben vagy, vagy csak úton odafelé, kézen vezetnek, hogy elne tévedj, a mézesmadzagot követed amit az orrod előtt húznak. 

Nem baj, majd a Marson új életet kezdhet a bolond ember, és ott az égre nézve majd keresi az anyaföldet, mert a nosztalgia emészti, a farsangnak vége a karnevál és a bikaviadaloknak is vége, csak a Guinness rekordok könyvét lapozgatja unalmába, hogy milyen is bolond voltam, hogy otthagyva a luciferzum, a pokoli földi világot, de a poklot magával hozta a Marsra is, mert a pokol az emberben van. Az Isten zsámolyát a földet, a zöldet a frisset, Isten adta paradicsomot, kukkává változtatta. Szemétlerakóvá, a friss levegőt kénes nehézfémessé tette. Ezt teszi az ember csakis a kizsákmányolás a haszonszerzés érdekében, a túltermelés és a szükség világa széles spektrumában.

" Azt mond­ja szí­vé­ben a bo­lond: Nincs Is­ten. Meg­rom­lot­tak, utá­la­tos­sá­got cse­le­ked­tek, nincs, aki jót cse­le­ked­jék. Az ÚR le­te­kint a menny­ből az em­be­rek fi­a­i­ra, hogy lás­sa, van-e kö­zöt­tük ér­tel­mes, aki ke­re­si Is­tent. Mind­nyá­jan el­haj­lot­tak, egy­aránt meg­rom­lot­tak, nincs, aki jót cse­le­ked­jék, nincs egy sem". (Zsolt 14, 1-2).

 Aki pedig azt mondja, hogy van 

Isten de nem lát semmit mert vak, azért cselekedeteivel az ilyen bizonyítja, hogy nem az Úr az istene, hanem Lucifer a bukott arkangyal aki most hatalmaskodik ezen a földön egy ideig. 

"..és ezt mon­dom a lel­kem­nek: „Én lel­kem, sok ja­vad van sok esz­ten­dő­re el­té­ve. He­lyezd ma­ga­dat ké­nye­lem­be, egyél, igyál, vi­ga­doz­zál!” Is­ten pe­dig azt mond­ta neki: „Bo­lond, ma éj­jel el­ké­rik tő­led a lel­ke­det, ami­ket azért ma­gad­nak ké­szí­tet­tél, kiéi lesz­nek?”

Így jár az, aki kin­cset gyűjt ma­gá­nak, és nem Is­ten­ben gaz­dag". (Lk 12, 20-21).

 A hihetetlen bolondság a világi bölcsek játéka, van Isten vagy nincs Isten tudományok vetélkedője, ami a balgatag embert szórakoztatja.

" Sen­ki se csap­ja be ma­gát. Ha kö­zü­le­tek va­la­ki bölcs­nek gon­dol­ja ma­gát ezen a vi­lá­gon, le­gyen bo­lond­dá, hogy bölccsé le­hes­sen. Mert e vi­lág böl­cses­sé­ge bo­lond­ság Is­ten előtt. Mert meg van írva: Meg­fog­ja a böl­cse­ket az ő csa­lárd­sá­guk­ban. És is­mét: Is­me­ri az Úr a böl­csek gon­do­la­ta­it, hogy hi­á­ba­va­lók". (1Kor 3, 18-19).

 " Mert a ke­reszt­ről való be­széd bo­lond­ság ugyan azok­nak, akik el­vesz­nek, de ne­künk, akik meg­tar­ta­tunk, Is­ten ere­je. Mert meg van írva: El­vesz­tem a böl­csek böl­cses­sé­gét, és az ér­tel­me­sek ér­tel­mét el­ve­tem. Hol a bölcs? Hol az írás­tu­dó? Hol e vi­lág­nak vi­tá­zó­ja? Nem­de bo­lond­ság­gá tet­te Is­ten e vi­lág böl­cses­sé­gét?" (1Kor 1, 18-19).

"Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén. Ha pedig először mirajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a vége, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?" (1Pt 4, 17).

A szentségnek vannak e fokozatai?

 A szentségnek vannak e fokozatai?

Pál apostol a rómaiakhoz írt levél üdvözlő részéből idézek.

".... a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus­ról, aki a szent­ség Lel­ke sze­rint ha­tal­ma­san Is­ten Fi­á­nak bi­zo­nyult a ha­lál­ból való fel­tá­ma­dás ál­tal. Álta­la ke­gyel­met és apos­tol­sá­got kap­tunk, hogy az ő ne­vé­ben való hit en­ge­del­mes­sé­gé­re jut­tas­sunk el min­den né­pet,

akik kö­zött ti is Jé­zus Krisz­tus el­hí­vot­tai vagy­tok. Is­ten min­den sze­retté­nek és el­hí­vott szent­je­i­nek, akik Ró­má­ban van­nak. Ke­gye­lem nek­tek és bé­kes­ség Is­ten­től, a mi Atyánk­tól és az Úr Jé­zus Krisz­tus­tól." (Róm 1, 4-6).

 Az elhivatottság és szentség nem egy elvont fogalom. Ezt nem lehet megszolgálni avagy fejleszteni. Az elhívottak akiket Isten az Atya elhívott Isten Fiának birodalmába, hogy részesei legyenek Isten szentségében, mert senki sem látja meg Istent a szentség nélkül. " Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." (Jn 1, 18).

 " Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent". (Mt 5, 8). Meg tudom e tisztítani szívemet, kiseperni a lelkemből a rosszat? Van e rá hatalmam, hogy ezt megtegyem? Isten adja meg ezt a hatalmat, de egész más úton mint ahogy a természetünk megkívánja. "Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti, bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti, kétszívűek!" (Jak 4, 8). Van e ebben valami ellentmondás, hogy rajta, kezdjetek szenté válni? Nincs, Jakab ezt a kérdést másik oldalról világítja meg. Mert amikor a mi felelőségünkről beszél az írás, akkor arról beszél, hogy az életünk nem felel meg az elhivatottságunknak és szentségünknek. Tehát ne legyünk a megtévesztés áldozatai, mert a képmutatás az a kétszívűség jele. Péter apostol még világosabban tisztítja meg a slaktól ezt a gondolatot. " Az igaz­ság irán­ti en­ge­del­mes­ség­ben tisz­tít­sá­tok meg éle­te­te­ket kép­mu­ta­tás nél­kü­li test­vé­ri sze­re­tet­re a Lé­lek ál­tal, és egy­mást tisz­ta szív­ből, ki­tar­tó­an sze­res­sé­tek, mint akik nem rom­lan­dó, ha­nem ro­mol­ha­tat­lan mag­ból szü­let­te­tek újjá, Is­ten­nek élő és ma­ra­dan­dó igé­je ál­tal". (1Pt 1, 22). Az újjászületés romolhatatlan magjából nem a régi természetünk újjáteremtése hanem egy egész új ember születése jelenti a szentséget. Az új ember Krisztusban egy új, nem a régi restaurált embert szentel meg, és nem a hús vér látja meg Istent, hanem az új ember Krisztusban, abban a Krisztusban aki még a világ teremtése előtt volt kiválasztva, hogy egy új embert teremtsen magának, Ádám volt a kezdete ennek a tervnek, aki érti értse meg, hogy Isten a maga képére és ábrázatára teremtette Ádámot, de Ádám a föld porából volt teremtve nem a szellemi test ábrázatát viselte. " Így is van meg­ír­va: Az első em­ber, Ádám, élő­lénnyé lett, az utol­só Ádám meg­ele­ve­ní­tő Lé­lek­ké.

De nem a lel­ki az első, ha­nem az ér­zé­ki, az­után a lel­ki. Az első em­ber a föld po­rá­ból lett, a má­so­dik em­ber a menny­ből való. Ami­lyen a föl­di, olya­nok a föl­di­ek is, és ami­lyen a mennyei, olya­nok a mennye­i­ek is. És aho­gyan vi­sel­tük a föl­di­nek a kép­má­sát, úgy vi­sel­ni fog­juk a mennye­i­nek a kép­má­sát is". (1Kor 15, 45-48).

 "Ő ugyan a vi­lág te­rem­té­se előtt ki lett vá­laszt­va, de az idők vé­gén je­lent meg ér­te­tek, akik ál­ta­la hisz­tek Is­ten­ben, aki fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lot­tak kö­zül, és di­cső­sé­get adott neki, hogy hi­te­tek Is­ten­be ve­tett re­mény­ség is le­gyen". (1Pt 1, 20). Itt mindenek előtt a Szent Szellem lerántja a leplet ama titok előtt, ami titok volt mindaddig ameddig ezt Isten magába zárta, Isten Fia kinyilatkoztatta magát az emberek előtt az utolsó időben, Isten az Atya terveit megismertette, amit még a teremtett látható anyagi világ előtt eltervezett. Isten örök terveit Fiában Jézus Krisztusban rejtette el. De szeretete és kegyelme által kijelentette mindazok számára akik hisznek Isten Fiába és engedelmesek igéjének. 

 Ezért a bibliai tanítások nem az ádámi embert buzdítják a régi természete javítására, hanem az új ember Krisztusban megszentelt igazolása érdekében, hogy az ige által ami már a léte egy új embernek, hitről hitre térve, a bűnbánás és a bűne felismerése révén, megtisztuljon a fölösleges pelyvától, Krisztus vére által. Az apostolok tanításai folytatása a Krisztusban már megvalósult, de az elkezdett gyakorlati megszentelődésének folyamata van. Ennek csak a vetületét láthatjuk életünkben, nem magát a szentséget. A szentség eredménye az, hogy mindenki aki Krisztusban elhívott és megszentelt a vére által meglátja Istent. A részletkérdések pedig szemünk előtt vannak, mindazok a cselekedeteink mutatják meg, hogy mennyire is vagyunk közel Istenhez. Mennyire felelünk meg az elhivatottság szentségének a gyakorlati életben. Ez a folyamat ha Isten vezet, eljuttat egy olyan állapothoz, hogy kijelenthető, hogy most már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Ahogyan ezt Pál kijelentette magáról. Ez nem az apostolság kiváltsága, ez Isten mindenkire vonatkozó célja. Itt van a buktató, ha nem ezt a célt követjük, akkor minden amit teszünk vagy nem teszünk, az széna, szalma amit az ítélet tüze megemészt.

" Íme, itt vagyok"

 "Íme, itt vagyok".

"És is­mét: Én ben­ne bí­zom. És is­mét: Íme, itt va­gyok, én és a gyer­me­kek, aki­ket Is­ten ne­kem adott. Mi­vel a gyer­me­kek test és vér ré­sze­sei, ő is hoz­zá­juk ha­son­ló­an ré­sze­se lett ezek­nek, hogy a ha­lál ál­tal meg­sem­mi­sít­se azt, aki­nek ha­tal­ma van a ha­lá­lon, tud­ni­il­lik az ör­dö­göt, és meg­sza­ba­dít­sa azo­kat, akik a ha­lál­tól való fé­le­lem mi­att egész éle­tük­ben ra­bok vol­tak". (Zsid 2, 13-14)

 Újból és újból kell ismételni azt, hogy Jézus Krisztus valódi neve Joshua a felkent Messiás, Isten Fia. Isten emberré válása a megváltás csodás része, hiszen olyannak kellett lennie amilyenek a hús és vér szerinti testvérek. Ezt nem értjük meg de elhisszük, hogy Isten szeretete nem tudott többet adni, azt adta áldozatul érettünk amije volt, tehát önmagát, Emberré lett és mint Ember az áldozati Bárány szerepét töltötte be. Emlékeztetőül idézem, hogy Ádám, Isten képére és ábrázatára volt teremtve, tehát ez maga a prófécia, hogy Istennek is olyannak kellett lennie, amilyen a teremtménye, aki Isten képének a megtestesítője. Ha lehet így mondani, eljött abba a teremtésbe amit Ő maga teremtett, asszonytól született éppen úgy mint minden ember, így jött a világba.

 "Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem!" (Ézs 6, 8). 

 Ez a küldetése Isten Fiának, hogy megváltsa a világot bűneitől. Aki hisz benne, örök élete van, aki nem enged Isten fiának, Isten haragja marad rajta.

 Mi emberek tudjuk e azt mondani, ha Isten megérint és szól hozzánk az ige által a Szent Szellem sugalattára," Íme itt vagyok". Ahogy azt Ábrahám és Ézsaiás és sokan mások mondták, itt vagyok és hallgatlak amit mondasz nekem. Az engedelmesség első jelei azok, amikor az ember felajánlja magát Istennek ezzekkel az egyszerű szavakkal " Íme, itt vagyok", tegyél velem mindent amit akarsz. Ne az én akaratom szerint hanem a Tiéd legyen meg. Ez nem utasítás Isten felé, hanem beleegyezés mindenben amit az Úr tenni akar velem. Az ima a kérés nem változtatja meg Isten terveit, de ha akarata szerint imádkozzunk, szinkronban leszünk akaratával és megtapasztaljuk, hogy Isten is úgy akarja ahogy én, vagyis fordítva, én is úgy akarom ahogy az én Atyám. Ez a szellemi élet magaslatain érvényesülnek. Íme itt vagyok, ez azt jelenti, hogy tudom, hogy Isten már felkészített arra, hogy elküldjön. Ez Ézsaiás esetében, megtisztította tisztátalan ajkát.  

 Isten Fia mindig is készen állt arra, hogy eljöjjön ebbe a világba, mert Ő bűn nélküli volt, neki nem volt szüksége a megtisztulásra, de Isten akarata szerint akkor jött el amikor el kellett jönnie, hogy a próféciák beteljesedjenek, ahogy az írás előre megmondta. 

 Az időbeosztás nagyon fontos eleme Isten akaratának a beteljesedésében. Úgy van ez velünk is, se hamarabb se később nem kapjuk meg azt a parancsot, hogy menj, Én küldelek téged. De ami tőlünk is függ, az a készenlét az Úr küldetésére, ha azt mondja menj legyünk készek, " íme itt vagyok". Ez az állapot jellemzi az engedelmességet és odaadást. Ennek rengeteg formái vannak, mert minden testvérnek más és más küldetése van. 

 " És is­mét: Íme, itt va­gyok, én és a gyer­me­kek, aki­ket Is­ten ne­kem adott.". Ismét jelentkezik Krisztus Isten előtt, de már nem egyedül, hanem Isten gyermekeivel áll elő, a dicsőség fia vannak vele. Ez nem csak előképe a jövőnek, hanem maga a valóság a jelenben. Hiszen az üdvözült lelkek már vele vannak, várva a fiúság végleges állapotára, amikor a feltámadás után elnyerik ugyanazt a testet amit Isten Fia viselt feltámadása után. Így eggyé válik minden üdvözült a Krisztussal mindörökké. 

" Ami­kor pe­dig ez a rom­lan­dó test ro­mol­ha­tat­lan­ság­ba öl­tö­zik, és a ha­lan­dó hal­ha­tat­lan­ság­ba öl­tö­zik, ak­kor be­tel­je­sül az az ige, amely meg van írva: A di­a­dal el­nyel­te a ha­lált. Ha­lál, hol a te di­a­dal­mad? Ha­lál, hol a te ful­lán­kod? A ha­lál ful­lánk­ja pe­dig a bűn, a bűn ere­je pe­dig a tör­vény. De hála Is­ten­nek, aki a di­a­dal­mat adja ne­künk a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ál­tal!

Azért, sze­re­tett test­vé­re­im, le­gye­tek el­tö­kél­tek, ren­dít­he­tet­le­nek, min­den­kor buz­gól­kod­va az Úr dol­gá­ban, hi­szen tud­já­tok, hogy mun­ká­tok nem hi­á­ba­va­ló az Úrban". (1Kor 15, 54-57). 

" Íme, itt vagyok", legyen ez állandó éberségünk, hogy mindenben legyünk alkalmasak ha cselekedni kell.

Isten szól hozzád.

 "Har­mad­szor is szó­lí­tot­ta az ÚR Sá­mu­elt. Ő pe­dig föl­kelt, Éli­hez ment, és azt mond­ta: Itt va­gyok, mert hív­tál. Ak­kor ér­tet­te meg Éli, hogy az ÚR hív­ja a gyer­me­ket". (1Sám 3, 15).

 Az ótestamentumban sok olyan epizód van ami tanulságos a mi életünk számára. Ebben az esetben a gyermek Sámuel az aki részletesen ábrázolja a tapasztalatlanságot. Gyermek létére Sámuel Isten szolgálatára volt kiválasztva, de az Úr hangját még nem ismerte, mert még személyesen nem szólt hozzá az Úr. Látjuk Sámuel Élihez való kötődését, mert amikor az Úr hozzá szólt Sámuel azt gondolta, hogy Éli szólt hozzá. A hitbeli életünk kezdetén emberek tanubizonyságát hallgatjuk többnyire. A tanult és tapasztalt hívő testvérektől várjuk az igét és annak magyarázatát. Persze, hogy így van ez mindig és ez jó is, mert az Úr felhasználja a közösséget arra, hogy támogassák egymást a testvérek, nem hatalmaskodva felettük. 

 A valós élet az Úrban egyenes kapcsolat révén jön létre. Amikor felismerjük Isten hozzánk intézet szavát, még ha azt ember vagy angyal által mondja felénk vagyis nekünk, akkor ismerjük fel, hogy mindeddig isten gyámsága alatt éltünk, de eljött a pillanat amikor hitünk megerősödött és Isten közvetlen vezetése irányítja járásunkat. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy amikor egy testvér szolgál az igében, mintha rólam beszélne, vagy nekem szólna. Pedig az igehírdetőnek halvány fogalma sincs, hogy kinek a szívét érinti meg az általa kimondott szó. Isten az Úr embereket használ arra, hogy az út kezdetén eligazítsa járásunkat. Persze itt vannak csapdák és tőrbe is csalhatják a nem Istent szolgáló emberek a hiszékeny újdonsült hívő lelkeket. De erre az Úrnak gondja van, hogyha időre be is vannak csapva, az Úr hatalmával, úgymond kézi vezérléssel kivezeti a hű lelkeket a sötétségből. Éli története elég súlyos következményeket tár fel, de ez még nem jelenti azt, hogy nem volt Isten szolgája, ha látása megfakult és reakciója tompa lett korára tekintettel, de tapasztalt volt és nem hagyta el Isten házát és Isten ládájának őrzője maradt. Ő volt mégis az aki Sámuelt a helyes irányba tanácsolta, Isten az idős testvéreket is felhasználja a megigazulásra. A szent írásban a vének jelképezik a Gyülekezet oszlopát vagy gerincét Isten házában. 

 Ha egy hívő Krisztust követő a kezdeti útján még a testvérekre hagyatkozik, az Úr előbb utóbb személyes kapcsolatba vezeti mindazokat akik közel vannak hozzá, vagyis "Isten ládája" mellett élnek. Itt Sámuel esetében értékes tanulságot fedezhetünk fel, hogyan fejlődik és növekedik hitünk, mikor tudatossá válik elhivatásunk, amit mi gyermeki állapotunkban nem ismerünk fel, ugyanakkor nem hagytuk el Krisztust, mégha nem is értettük a szavát. Ez így volt a tanítványokkal is, akik mellette maradtak. Ez az eleve kiválasztottság tényét ismerteti velünk, hiszen mi könnyen felfedezhetjük a már leírt szövegből, hogy Sámuel már az anyja méhétől volt kiválasztva erre a szolgálatra, de Sámuel mit sem tudott erről.

 Így van ez mindenkivel akik Isten szolgálatára voltak kiválasztva. Így volt ez Dáviddal és elsősorban Jézussal is.

 Ezért legyünk irgalmasak a testvérekhez és elnézőek a gyermetegesen viselkedőkhöz, mert mi is olyanok voltunk kezdetben. Igaz senki sem mondhatja magáról, hogy most már gazdag vagyok, senkire és semmire nincs szükségem. Hiszen aki az Urat ismeri, az mindig szellemi szegénységben él, koldus marad mindaddig ameddig látja Isten határtalan bölcsességét és dicsőségét, mégha a mennyeknek országában a feltámadás után meglátja Isten dicsőségét akkor is az marad, mert Isten felfoghatatlan gazdagsága nem mérhető össze egy teremtménnyel sem. Pál apostol így ír erről, aki nagy kijelentéseket kapott az Úrtól, ez ránk is vonatkozik, akik az átlagosnál többet kapott az Úrtól, hogy ne bízza el magát, mert a test hajlamos a dicsekvésre.

 "…..és hogy a ki­je­len­té­sek nagy­sá­ga mi­att el ne bíz­zam ma­gam, tö­vis ada­tott a tes­tem­be, a Sá­tán an­gya­la, hogy gyö­tör­jön en­gem, hogy fe­let­tébb el ne bíz­zam ma­gam.

Há­rom­szor kö­nyö­rög­tem az Úrhoz, hogy tá­voz­zék el ez tő­lem, de ő ezt mond­ta ne­kem: Elég ne­ked az én ke­gyel­mem, mert az én erőm erőt­len­ség ál­tal ér cél­hoz. Leg­szí­ve­seb­ben azért az én erőt­len­sé­ge­im­mel di­csek­szem, hogy a Krisz­tus ere­je la­koz­zék ben­nem". (2Kor 12, 7-8).

Isteni eledel és ital.

 Isteni eledel és ital.

"Boáz ezt mond­ta Ruth­nak: Ugyan hal­lod-e, édes le­á­nyom! Ne menj sze­de­get­ni más me­ző­re. Ne menj el in­nen, ha­nem ma­radj min­de­nütt a szol­gá­ló­im nyo­má­ban. Sze­med le­gyen a me­zőn, ame­lyet arat­nak, és járj utá­nuk. Íme, meg­hagy­tam a szol­gák­nak, hogy ne bánt­sa­nak té­ged, és ha meg­szom­ja­zol, menj az edé­nyek­hez, és igyál ab­ból, ami­ből a szol­gák me­rí­te­nek". (Ruth 2, 8)

"Ak­kor a mó­á­bi Ruth így szólt: Még azt is mond­ta ne­kem: Menj min­de­nütt a mun­ká­sa­im után, amíg csak be nem fe­je­zik ná­lam az egész ara­tást." (Ruth 2).

 Étel a világon mindenhol megtalálható ami szellemi életet jelenti. De csak egy étel és ital van Isten mezején aki örök életet ad. " Bi­zony, bi­zony mon­dom nek­tek, aki hisz, an­nak örök éle­te van. Én va­gyok az élet ke­nye­re. A ti atyá­i­tok a man­nát et­ték a pusz­tá­ban, és meg­hal­tak. De ez az a ke­nyér, amely a menny­ből szállt alá, hogy aki eszik be­lő­le, ne hal­jon meg. Én va­gyok az az élő ke­nyér, amely a menny­ből szállt alá, ha va­la­ki eszik eb­ből a ke­nyér­ből, élni fog örök­ké. Ez a ke­nyér pe­dig az én tes­tem, ame­lyet oda­adok a vi­lág éle­té­ért." (Jn 6, 47-50)

 " Jé­zus azt mond­ta ne­kik: Bi­zony, bi­zony mon­dom nek­tek, ha nem eszi­tek az Em­ber­fi­á­nak tes­tét, és nem isszá­tok az ő vé­rét, nincs élet ben­ne­tek. Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, an­nak örök éle­te van, és én fel­tá­masz­tom az utol­só na­pon. Mert az én tes­tem bi­zony étel, és az én vé­rem bi­zony ital. Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, az én­ben­nem ma­rad, és én is őben­ne." (Jn 6, 53-55).

 Amit a régi szövetség az ótestamentum árnyékában látunk az az újszövetség Krisztus vére által lett nyilvános mindenki előtt. Ez is már arra utal, hogy Krisztusban minden az életről szól.

 Boáz jelképezi ebben a részben az Urat, aki tanácsokkal látja el Ruthot. Ez egyenes arányban van Isten akaratával. Egy ragaszkodó lélek Istentől nincs elfelejtve, nem tűnik el nyomtalanul Isten mezejéről, az Úr szeme elől. Isten a hit első lépésére válaszol és eligazít mert aki az Ő mezején szedeget azt szemmel kíséri. A hű és ragaszkodó lélek pedig hálával a szívében követi tanácsait az élet fenntartása érdekében nem is sejtve, hogy mindaz ami történik vele Isten szemével van igazgatva.

 Az igazi örök élet forrása Krisztus. Az aki testét áldozta, hogy a bűneinket feledésbe taszítva új életet adjon a feltámadás örömében.

" De ami­kor Jé­zus­hoz ér­tek, és lát­ták, hogy ő már ha­lott, nem tör­ték meg a láb­szár­csont­ját, ha­nem az egyik ka­to­na dár­dá­val át­szúr­ta az ol­da­lát, és azon­nal vér és víz jött ki ab­ból". (Jn 19, 34). Ez a jel lett a katona számára bizonyosság, hogy Jézus akit megfeszítettek Istennek Fia. A halott testből víz és vér folyt ki ami ki van zárva biológiailag. A katona hitre tért mert Isten szeme rajta volt. 

"Mert min­den, ami Is­ten­től szü­le­tett, le­győ­zi a vi­lá­got, és az a győ­ze­lem, amely le­győz­te a vi­lá­got, a mi hi­tünk. Ki az, aki le­győ­zi a vi­lá­got, ha nem az, aki hi­szi, hogy Jé­zus az Is­ten Fia? Ő az, aki víz és vér ál­tal jött, Jé­zus Krisz­tus, nem­csak víz ál­tal, ha­nem a víz­zel és a vér­rel. És a Lé­lek az, aki bi­zony­sá­got tesz, mert a Lé­lek az igaz­ság". (1Jn 5, 4-5).

 A világ tápláléka mégha csábító is és kielégít egy időre de mint egy lassan ható méreg hat a szellemi életünkre. Ha más mezőkre irányítjuk tekintetünket, akkor a testünk abba az irányba fog menni, követni fogja tekintetünket. Ahogy a kecske a kövér fűben gazdag mezőn nem érzi jól magát, a bozót felé tekint mert az eledel számára az éltető a természetéből adódóan. Így van ez az emberrel is, hogy a természetéből adódóan szereti a világban talált eledelt. Igényli a kenyeret és a látványosságot, a cirkuszt. De az Úr azt mondta, hogy ha örök életre reménykedsz csak Krisztusban találhatod meg azt.

 Ha ez a ragaszkodás kitartó minden körülmények között idővel a hit állhatatossá válik eléri célját és idejében gyümölcsöt terem. Ez a szedegetés és gyűjtés Isten mezején olyan, mintha Krisztussal együtt dolgoznál, mert ha hűtlen is vagy hozzá többször Ő hű marad mindvégig, magához kapcsol és gondoskodik arról, hogy ne vész el.

"Én örök éle­tet adok ne­kik, és nem vesz­nek el soha, és sen­ki sem ra­gad­ja ki őket a ke­zem­ből.

Az én Atyám, aki ne­kem adta őket, na­gyobb min­de­nek­nél, és sen­ki sem ra­gad­hat­ja ki őket az én Atyám ke­zé­ből. Én és az Atya egy va­gyunk". (Jn 10, 28-29).

 Ez a rendíthetetlen bizalom Isten az Atya szempontjából, az emberek oldaláról pedig a ragaszkodás Istentől leszállt eledel fogyasztása a táplálék Krisztus, más szóval ha Krisztusban vagyunk az Ő sorsa is a miénk. Kenyér az életet a vér a szenvedést jelképezi. A víz az ige igazsága a vér a szenvedés jele. 

" Mert hár­man van­nak, akik bi­zony­sá­got tesz­nek: a Lé­lek, a víz és a vér, és ez a há­rom egy. Ha el­fo­gad­juk az em­be­rek bi­zony­ság­té­te­lét, az Is­ten bi­zony­ság­té­te­le na­gyobb, mert ez Is­ten bi­zony­ság­té­te­le, amellyel bi­zony­sá­got tett a Fi­á­ról: aki hisz Is­ten Fi­á­ban, az ma­gá­ban hor­doz­za a bi­zony­ság­té­telt. Aki nem hisz Is­ten­nek, ha­zug­gá tet­te őt, mert nem hitt ab­ban a bi­zony­ság­té­tel­ben, amellyel Is­ten bi­zony­sá­got tett az ő Fi­á­ról. És ez az a bi­zony­ság­té­tel, hogy Is­ten örök éle­tet adott ne­künk, és ez az élet az ő Fi­á­ban van. Akié a Fiú, azé az élet, aki­ben nincs meg Is­ten Fia, az élet sincs meg ab­ban". (1Jn 5, 7-11).

 Boáz elvette Ruthot feleségül, így van mindez azokkal akik Szellemtől születtek és Krisztus menyasszonyát képezik, és amikor eljön az Úr megjelenik a felhőkben és feltámasztja mindazokat akik Krisztusban haltak meg, ez lesz a mennyei menyegző ahol mindenki akik Krisztuséi felöltik az Ő testét, ez azt jelenti, hogy felesége lesz mindörökké. 

" És aho­gyan vi­sel­tük a föl­di­nek a kép­má­sát, úgy vi­sel­ni fog­juk a mennye­i­nek a kép­má­sát is. Azt pe­dig ál­lí­tom, test­vé­re­im, hogy test és vér nem örö­köl­he­ti Is­ten or­szá­gát, sem a rom­lan­dó­ság nem örök­li a ro­mol­ha­tat­lan­sá­got." (1Kor 15, 49).

 Most éljük ezt az időt amikor a kegyelem arra képes, hogy a bűnöst szenté változtatja, ha kitartóan ragaszkodik Krisztushoz és nem csak követi Őt hanem él is vele.

Kimutathatók- e a szívek titkai?

 Kimutathatók- e a szívek titkai?

"Min­den fát a gyü­möl­csé­ről le­het meg­is­mer­ni, mert a tö­vis­ről nem szed­nek fü­gét, és a csip­ke­bo­kor­ról sem szü­re­tel­nek sző­lőt. A jó em­ber szí­vé­nek jó kin­csé­ből hoz elő jót, a go­nosz em­ber pe­dig az ő szí­vé­nek go­nosz kin­csé­ből hoz elő go­noszt, mert ami­vel tel­ve van a szív, azt mond­ja a száj. Mi­ért mond­já­tok ne­kem: „Uram, Uram”, ha nem te­szi­tek meg azt, amit mon­dok?" (Lk 6, 44-45).

 Az emberi szív korlátolt. A befogadóképessége határolt. Ezt a Bibliában a Szent Szellem többször edényhez hasonlítja. Minden edény valamivel meg van telve. A nyitott edény a gyerekekre jellemző, amit a környezetében lát és hall vagy tapasztal azt könnyen befogadja, ezáltal formálódik ki a jelleme. A felnőtt ember már tud szelektálni, de éppen az a probléma, hogy csak azzal gazdálkodhat ami már a tárházában van. Minden hatást és információt úgy értékel ahogyan az már benne megfogant alapokra talál, oda helyezi az információt ahol megértésre ösztönöz és összefüggéseket alkot. A konteók is így alakulnak ki, mert azt építi fel magában amit el akar hinni. Öncélú gondolkodás és tudás fejlesztés ami nem a szívet gazdagítja hanem az értelmet az Istennek nem hoz jó gyümölcsöt, azért mert nem jó a gyökere rossz a gyümölcse is. De az értelem az ész nem tiszta ha a világ szemétjét rakja le szívében. A világ megtanította az embert a szabad önkifejezésre, sok ágazatban is. Úgy a művészet a zene a kultúra az egyéni szabadság kifejezése gyakorlatilag mindez a szív gyümölcse. A trágár szavak gátlástalan alkalmazása a közéletben, a szabadság kifejezője sokak számára. Ezzel betöltik a hiányt ami a szókincset illeti. A káromkodás is mint egy kód amit meg kell fejteni, mert szóösszekötőnek használják, vagy érzelem kifejezés ha jó vagy rossz éri őket. 

" Ugyan­így a nyelv is ki­csiny tag, még­is nagy dol­gok­kal kér­ke­dik. Íme, egy ki­csiny tűz mi­lyen nagy er­dőt fel­gyújt! A nyelv is tűz, a go­nosz­ság vi­lá­ga. A nyelv tag­ja­ink kö­zött olyan, amely be­szennye­zi az egész tes­tet, láng­ba bo­rít­ja egész éle­tün­ket, és maga is láng­ba bo­rul a gye­hen­ná­tól. Mert min­den­fé­le vad­ál­lat, ma­dár, csú­szó­má­szó és ten­ge­ri lény meg­sze­lí­dít­he­tő, és az em­ber meg is sze­lí­dí­tet­te, de a nyel­vet az em­be­rek kö­zül sen­ki sem sze­lí­dít­he­ti meg, fé­kez­he­tet­len go­nosz az, ha­lá­los mé­reg­gel van tele. Ez­zel áld­juk az Urat és Atyát, és ez­zel át­koz­zuk az Is­ten ha­son­la­tos­sá­gá­ra te­rem­tett em­be­re­ket. Ugyan­ab­ból a száj­ból jön ki ál­dás és átok. Test­vé­re­im, nem kel­le­ne ezek­nek így len­ni­ük". (Jak 3, 5-9)

 Tehát az ember nem tudja fékezni nyelvét ha az a szíve tárházából merít, csakis azt mondja és úgy mondja amivel telve van. 

"Vagy te­gyé­tek a fát jóvá, és ak­kor a gyü­möl­cse is jó, vagy hagy­já­tok a fát va­don, és ak­kor a gyü­möl­cse is rossz. Mert gyü­möl­csé­ről le­het meg­is­mer­ni a fát. Mér­ges kí­gyók faj­za­tai! Ho­gyan is szól­hat­ná­tok go­nosz lé­te­tek­re jót? Mert a szív tel­jes­sé­gé­ből szól a száj. A jó em­ber a maga jó kin­cse­i­ből hoz­za elő a jó­kat. A go­nosz em­ber pe­dig a maga go­nosz rak­tá­rá­ból hoz­za elő a go­nosz dol­go­kat. De mon­dom nek­tek: Min­den ha­szon­ta­lan be­szé­dért szá­mot ad­nak majd az em­be­rek az íté­let nap­ján. Mert a be­szé­ded­ből ítél­nek majd igaz­nak, és a be­szé­ded­ből ma­rasz­tal­nak el té­ged". (Mt 12, 33-36).

 Aki Krisztusban gazdagodik, szíve megtelik vele, annak nyelve sem keserű. " Ami­kor az erős fegy­ve­res őrzi a pa­lo­tá­ját, va­gyo­na biz­ton­ság­ban van, de ha egy nála erő­sebb meg­tá­mad­ja és le­győ­zi őt, min­den fegy­ve­rét el­ve­szi, amely­ben bí­zott, és szét­oszt­ja, amit tőle zsák­má­nyol. Aki nincs ve­lem, el­le­nem van, és aki nem gyűjt ve­lem, az té­ko­zol." (Lk 11, 21-24).

Aki Istenben gyönyörködik.

 "….min­den jó ado­mány és min­den tö­ké­le­tes aján­dék fe­lül­ről való, és a vi­lá­gos­ság Aty­já­tól száll alá, aki­nél nincs vál­to­zás vagy vál­to­zás­nak ár­nyé­ka. Az ő aka­ra­ta szült min­ket az igaz­ság igé­je ál­tal, hogy te­remt­mé­nye­i­nek első zsen­gé­je le­gyünk". (Jak 1, 17)

 Talán ezek a szavak már világosak sokak számára. Hogy az új teremtés zsengéje azok akik Isten nagy kegyelmében részesűltek. Ennek csak a jeleit láthatjuk, de teljességében csak akkor bizonyosodunk meg, ha az ige amit Isten ültetett a szívünkbe, megerősíti ezt. Isten az ajándékozó az ember a befogadó lény, de ahogy ezt ebben a fejezetben olvashatjuk, hogy az ige hallgatása olvasása nem bizonyíték arra, hogy mélyen beágyazódik Isten igéje a szívben. " Mert ha va­la­ki hall­ga­tó­ja az igé­nek, de nem cse­lek­vő­je, az ilyen ha­son­ló ah­hoz az em­ber­hez, aki a tü­kör­ben meg­né­zi ter­mé­szet sze­rin­ti áb­rá­za­tát, majd mi­u­tán meg­néz­te ma­gát, és el­ment, azon­nal el­fe­lej­ti, hogy mi­lyen volt". (Jak 1, 23). Ez azt jelenti, hogy nem tett úgy amint Mária tett Jézus lábainál hallgatva és szívébe tárolva szavait. Az ige ami megfogant az emberben, elkíséri mindenhova ahova csak kerűl az ember élete során, mert mindig vele van, ez a bagázs az útravaló ha olyan helyzetbe kerül ahol nincsenek élő források, víztelen tájakon, előjönnek a szükséges igék, és cselekvővé teszi az embert. "Tud­já­tok, sze­re­tett test­vé­re­im, le­gyen min­den em­ber gyors a hal­lás­ra, ké­se­del­mes a szó­lás­ra, ké­se­del­mes a ha­rag­ra. Mert az em­ber ha­rag­ja nem mun­kál­ja Is­ten igaz­sá­gát.

Azért ves­se­tek el min­den un­dok­sá­got és a go­nosz­ság so­ka­sá­gát, és sze­lí­den fo­gad­já­tok a be­lé­tek ol­tott igét, amely meg­tart­hat­ja lel­ke­te­ket". (Jak 1, 19-20). Ez a befogadás a szív legmélyebb kamrájába kerülnek, nem az ész az értelem tartja meg, hiszen az ember idős lehet egyszer és beteg is, feledékeny is lehet, de ha a szíve telve van Krisztussal akkor az minden körülmények között megtartja. Ebből a kincstárból kerülnek elő a hit cselekedetei, a belső szellemi új ember ami zsengéje az új teremtésnek, kerülnek elő Isten ajándékai, ami épít és újjá teremt. A szellemi ember az új teremtés Krisztusban mindig friss marad, mert gyökere mélyen beágyazódik Isten szabad törvényévébe, onnan kapja az élethez való erőt. "Bol­dog em­ber az, aki nem jár a go­no­szok ta­ná­csa sze­rint, nem áll meg a bű­nö­sök út­ján, és nem ül a csú­fo­ló­dók szé­ké­be, ha­nem az ÚR tör­vé­nyé­ben gyö­nyör­kö­dik, és az ő tör­vé­nyé­ről gon­dol­ko­dik éj­jel és nap­pal. Olyan lesz, mint a fo­lyó­víz mel­lé ül­te­tett fa, amely ide­jé­ben meg­ter­mi a gyü­möl­csét, és nem her­vad el a le­ve­le, és min­den mun­ká­já­ban ered­mé­nyes lesz". (Zsolt 1, 1-2).

 Itt is felfedezhetünk egy olyan körülményt, ami egyáltalán nem tőlünk függ. Méghozzá a fa ami jelképezi az embert, a folyóvíz mellé van ültetve. Még nem láttam olyan fát ami saját magát oda ültette volna ahova jónak látta. Kell egy más beavatott személy aki ezt megteszi. Ez bizony Isten a mi Atyánk a kertész és a gondnok, az ajándékosztó. De az embernek vannak kimondottan olyan képessége, hogy mindent amit ad az Isten hittel elfogadjon, de ez a hit is Istentől van. "De aki be­le­néz a sza­bad­ság tö­ké­le­tes tör­vé­nyé­be, és meg­ma­rad mel­let­te, és nem fe­le­dé­keny hall­ga­tó, ha­nem te­vé­keny cse­lek­vő, az bol­dog lesz tet­te­i­ben". (Jak 1). Az igazi boldogság a jele mindannak, hogy Isten jó helyre állította mindazokat akik eredményesek tetteikben. Szellemi gyümölcsöt teremnek Isten kertjében az új mennyei Jeruzsálem díszítésében van részük, ami Krisztus jellemével van feldíszítve, csakis az gazdagítja és díszítette fel Isten az új sátrat ahol az emberekkel együtt élni fog Isten. 

 Tehát van egy Istentől való sorrend, előbb megkapni, elfogadni, raktározni, táplálkozni, felépülni és belenézni abba a Krisztus szabad törvényébe ami sokaknak nem adatott meg. Éppen azért mert nem jó helyen tartózkodik, és nem a szellemét gazdagítja. Ezek a kincsek amit agyagedényben hordozunk, időtállók. " Bol­dog em­ber az, aki a kí­sér­tés­ben ki­tart, mert mi­u­tán meg­pró­bál­ta­tott, el­nye­ri az élet ko­ro­ná­ját, ame­lyet az Úr ígért az őt sze­re­tők­nek". (Jak 1, 26). 

" Nem úgy a go­no­szok: ők úgy jár­nak, mint a poly­va, ame­lyet szét­szór a szél. Ezért nem áll­hat­nak meg a go­no­szok az íté­let­kor és a bű­nö­sök az iga­zak gyü­le­ke­ze­té­ben. Mert is­me­ri az ÚR az iga­zak út­ját, a go­no­szok útja pe­dig el­vész". (Zsolt 1, 4-5).

 Bizony az Úr kirekesztő és erélyes szavaiban, nem titkolja el mindazt ami tőle származik, de nem a választottak, az üdvözültek felé szigorú, hanem azok felé akik nem fogadják be kegyelmi ajándékát Krisztust az Atya elsőszülött Fiát, az új teremtés megalkotóját.

A teremtés törvénye alatt.

 "Min­den fér­fi, aki fe­dett fő­vel imád­ko­zik vagy pró­fé­tál, szé­gyent hoz a fe­jé­re. Min­den asszony pe­dig, aki fe­det­len fő­vel imád­ko­zik vagy pró­fé­tál, szé­gyent hoz a fe­jé­re, mert ugyan­olyan, mint­ha meg­nyír­ták vol­na". (1Kor 11, 4).

 Számomra érdekes, hogy a férfiak általában betartják ezt a követelményt, az asszonyok totális vereséget szenvedtek többnyire az engedelmességben. Számukra szégyen fedett fővel járni kelni az emberek előtt, a kendő eltakarja a frizurát, de az angyalok miatt is ezt az apróságnak tűnő tanácsot be kellene tartani. Ma már úgy néz ki a dolog, hogy asszony tanít méghozzá fedetlen fővel, rendre utasítja férjét szüntelenül és mi több a gyülekezetben hangoskodik. Isten nem hiába tanítja a férjeket a szeretetre az asszonyokat pedig az engedelmességre. Ezek a gyenge pontja a nemek természetében. A Mózes törvényének szigorúsága alatt megvoltak fenyítve sőt halállal voltak büntetve ezek a komoly törvénysértések. Akkor a férfiak fedett fővel imádkoztak ami azt jelentette, hogy törvény alatt vannak. Ami azóta megváltozott, az hogy ma nem sújtja a törvény az ilyen törvénysértést, mert kegyelemben élünk, de a kegyelem nem változtatta meg a törvényt, hanem kitöltötte, ahogy ezt Jézus Krisztusban látjuk. Az alaptörvények a teremtésben nem változtak, és aki ehhez tartja magát, egyenesben van Isten teremtett harmóniájával. Ez olyan egyszerű mint az egyszeregy. Itt látható az engedelmesség vagy engedetlenség kűlső jele. Ha azelőtt a törvény alatt kényszerből kellet engedelmeskedni ha szív nem volt engedelmes, félve a megtorlástól, ma az Istenhez való szeretet teszi engedelmessé a férfiakat és asszonyokat nem kényszertől szorítva. Azért ez nem halálos bűn csak szégyen, de akinek nincs ilyesforma szégyenérzete annak lelkiismerete hábortalan. De Isten szolgálatra nem küldi az engedetlen, és mégis mennyien vannak akik előre szaladnak, látszólag szolgálnak, de senki sem küldte őket. Az ószövetség szavaival élve idézem. " Hiábavalóságot láttak és hazug jövendölgetést, akik azt mondják: „Ezt mondja az ÚR!”, holott az ÚR nem küldte őket; és még várják, hogy beteljesedik a beszédük!" (Ez 13, 6).

"Mert a fér­fi­nak nem kell be­fed­nie a fe­jét, mi­vel ő az Is­ten képe és di­cső­sé­ge, de az asszony a fér­fi di­cső­sé­ge. Mert nem a fér­fi van az asszony­ból, ha­nem az asszony a fér­fi­ból. Mert nem is a fér­fi te­rem­te­tett az asszo­nyért, ha­nem az asszony a fér­fi­ért. Ezért kell az asszony­nak ha­tal­mi jelt vi­sel­nie a fe­jén, az an­gya­lok mi­att. Min­den­eset­re az Úrban fér­fi sincs asszony nél­kül, asszony sincs fér­fi nél­kül. Mert amint az asszony a fér­fi­ból van, úgy a fér­fi is az asszony ál­tal, az egész pe­dig Is­ten­től." (1Kor 11, 7-11).

 De miről is beszélünk? Arról, hogy az emancipáció a feminizmus a liberalizmus szelleme elérte a keresztényeket már réges régen. Nincs mese ez a tény, és aki ezt felismerte az megtérhet ebből a gyülekezetet romboló bűnből. De ez utópia azok számára akik nem veszik komolyan ezeket a rendeleteket a tömegek számára falra hányt borsó. ( ez magyar közmondás).

"Ma­ga­tok­ban ítél­jé­tek meg: Il­lik-e az asszony­nak fe­det­len fő­vel imád­koz­ni Is­ten­hez? Nem­de maga a ter­mé­szet is arra ta­nít-e ti­te­ket, hogy szé­gyen a fér­fi­nak, ha hosszú ha­jat nö­veszt? Az asszony­nak pe­dig ékes­ség, ha hosszú haja van, mert a haj fá­tyol­ként ada­tott neki. Ha pe­dig va­la­ki vi­tat­koz­ni akar, ne­künk ilyen szo­ká­sunk nincs, sem Is­ten gyü­le­ke­ze­te­i­nek. Ezt ren­de­lem el, és nem di­csér­lek ben­ne­te­ket, mi­vel nem ja­va­tok­ra, ha­nem ká­ro­tok­ra gyűl­tök össze". (1Kor 11, 4-16). Ezt írta Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében, ami ma is releváns az idő vasfoga nem csorbította el, csak az emberek hitehagyása változtatta meg a képet. Ez egy hálátlan téma, amiről szót kaptam, semmi remény nincs, hogy valami változzon. Ezért az Úr kemény szavai hangoznak el, aki hallja vegye figyelembe.

"Aki igaz­ság­ta­lan, le­gyen igaz­ság­ta­lan ez­után is, és aki mocs­kos, le­gyen mocs­kos ez­után is, és aki igaz, igaz­sá­got cse­le­ked­jék ez­után is, és aki szent, le­gyen szent ez­után is. Íme, ha­mar el­jö­vök, a ju­tal­mam ve­lem van, és meg­fi­ze­tek min­den­ki­nek a cse­le­ke­de­te sze­rint. Én va­gyok az Alfa és az Ómega, az első és az utol­só, a kez­det és a vég. Bol­do­gok, akik meg­mos­sák ru­há­ju­kat, hogy jo­guk le­gyen az élet fá­já­hoz, és be­me­hes­se­nek a ka­pu­kon a vá­ros­ba. De kinn ma­rad­nak az ebek és a va­rázs­lók, a pa­ráz­nák és a gyil­ko­sok, a bál­vány­imá­dók és mind­az, aki sze­re­ti és cse­lek­szi a ha­zug­sá­got." (Jel 22, 11-14). "Aki szereti és cselekszi a hazugságot", egyenrangú bűn a fent felsorolt bűnökkel. Nem hiába hangoztatja az evangélium, hogy térjenek meg bűnös útjaikról az emberek, hiszen minden ami törvénytelen a teremtés óta, Isten megtorolja, ha nem fogadják be Isten kegyelmi ajándékát amit Krisztusban adott.

A tiszta szívben lakozik Isten.

 "Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból. A vi­lág el­mú­lik és an­nak kí­ván­sá­ga is, de aki Is­ten aka­ra­tát cse­lek­szi, meg­ma­rad örök­ké". (1Jn 2, 16-17).

 Az ember természete kívánja a testi megelégüldséget és a látvány szépségét. Erre mondják kenyeret és cirkuszt kívánnak. A világ tele van olyan emberi alkotásokkal amire büszke is lehet. A patinás épületek amik kiállták a sok évszázadok viszontagságait. A templomok egekbe nyúló tornyai, mérnöki bravúrjai, szemlátomást csodálatra méltóak. De a kérdés az, hogy mindez nem az embert dicsőíti? Isten kezdettől fogva arra törekedett, hogy megmentse a megmenthetőt, nem azzal volt elfoglalva, ma sem azzal, hogy az emberek által építse a világot. Isten két házat ismer el, amit Izrael házépítése és a gyülekezet házának építése amit egy szóval Isten szellemi házának nevezünk. E világ istene aki a sátán, minden eszközét beveti annak érdekében, hogy elvonja a figyelmet Isten akarata megismerésétől és saját épitkezésbe kezdett ősidők óta, hogy bekerítse mindazokat akik megcsodálják az ő munkáját és bizonyságot tegyen arról, hogy ő itt az úr. Megkísérli utánozni Isten tervét a saját módján, felhasználva az ember bűnös természetét. Ő itt az isten és vannak követői éppen úgy mint Krisztusnak is vannak követői. Csakhogy Krisztus örök élet, a sátán örök kárhozat. 

 Egy olyan időben élünk most, ami azelőtt se azután miután elmúlik nem lesz többé. Én ezt úgy nevezném, a lehetőségek kora. A Biblia a kegyelem korszakának nevezi, ami teljesen igaz. De azért is a lehetőségek kora, mert itt bizonyosodik be ki kinek a szolgája és gyermeke. 

"Ami­kor ki­jött a temp­lom­ból, egyik ta­nít­vá­nya így szólt hoz­zá: Mes­ter, nézd, mek­ko­ra kö­vek és mi­cso­da épü­le­tek! Jé­zus pe­dig azt mond­ta: Lá­tod eze­ket a nagy épü­le­te­ket? Nem ma­rad itt kő kö­vön, amit le ne rom­bol­ná­nak". (Mk 13, 1). A Jeruzsálemi templomról beszélt amit Heródes épített át. Ez már az ember dicsőségének jeleit viselte, Isten nem lakozott benne. Nem is telt el olyan hosszú idő, K.u. 70- ben lerombolták a rómaiak. Így lesz mindennel ami ebben a világban nem Istent dicsőítette hanem az embert." De előbb min­den nép­nek hir­det­ni kell az evan­gé­li­u­mot." (Mk 13). Ezt nevezzük a kegyelem időszakának, ami ma van. A népekre kiterjedô Isten kegyelme, Krisztus vére által megváltás eme világból, kiragadja a sátán kezéből mindazokat akik Istent szeretik, és azokat akiket Isten szeret. Aki e világot szereti és mindazt amik benne vannak, abban nincs meg az Atya szeretete. Nincs helye a szívben Isten szeretetének, mert a szív meg van töltve a világ szemétjével. Aki valaha járt városi szemétlerakón, az láthatja, hogy valamikor értéknek számító dolgok ott hevernek a szemétben. Így lesz majd az idők végezetével, csakhogy az Isten olthatatlan tűzzel utalizálja mindazt amit az ember a szemétnek gyártott. De ott lesz elsősorban a hamis próféta is a kisértővel egyetemben, mint kakas a szemétdombon a maga gőgjével, az örök kárhozat tüzében emésztve örökké víztelen pokol, ahol nincs semmi ami enyhíti a szomjat a vágyat. Pál apostol így fejezi ki ezt az állapotot és figyelmeztet is arra, hogy meg ne tévesszenek a hamis sátán szolgái, akik különösen a vallási szférából kerülnek elő, hogy megtévesszék a választottakat is. 

"Őriz­ked­je­tek az ebek­től, őriz­ked­je­tek a go­nosz mun­ká­sok­tól, őriz­ked­je­tek a meg­me­tél­tek­től! Mert mi va­gyunk a kö­rül­me­tél­tek, akik lé­lek­ben szol­gá­lunk Is­ten­nek, és Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk". (Fil 3, 2-4)

"De amik ne­kem egy­kor nye­re­sé­gek vol­tak, azo­kat kár­nak ítél­tem Krisz­tu­sért. Sőt most is kár­nak íté­lek min­dent Krisz­tus Jé­zus, az én Uram is­me­re­té­nek gaz­dag­sá­ga mi­att, aki­ért kár­ba vesz­ni hagy­tam és sze­mét­nek íté­lek min­dent, hogy Krisz­tust meg­nyer­jem, és ben­ne olyan­nak bi­zo­nyul­jak, mint aki­nek nincs sa­ját igaz­sá­gom a tör­vény­ből, ha­nem a Krisz­tus­ban való hit ál­tal van igaz­sá­gom, Is­ten­től való igaz­sá­gom a hit alap­ján,..." (Fil 3, 7-8).