A blog célja, hogy minél jobban megismerjük Istent, Jézus Krisztust, a Biblia szellemi tanításával.
Rendszeres olvasók
2023. május 6., szombat
Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers: A SZERETET MÉLYSÉGE ALAPJÁN ÍTÉL
2023. május 5., péntek
Új lakásban.
"Ha tehát a lévita papság által volna a tökéletesség, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség volna arra, hogy más pap támadjon, Melkisédek rendje szerint ne pedig Áron rendje szerint?" (Zsid 7, 11)
"Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára." (1Kor 15, 53)
"Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek". (Jn 3, 7)
Az emberek érdeklődési körébe kiemelkedő helyet foglal el a halhatatlanság kérdése, vagy legalább az élet meghosszabbítása. Saját módszereit használva, kutatásokat végeznek ennek terén. A Biblia kijelenti, vagyis Isten tudtunkra adja, hogy mire van a legégetőbb szüksége a halandó embernek, ha megvan benne a halhatatlanság igénye.
De ha ez a recept kész lenne a tudományok terén, akkor is csak a kiváltságosok kapnák meg ezt az elixírt. De ez a gondolat a fantázia szüleménye, mert ez nem lehetséges, hogy ember saját magát megmentse az örök életre. Látjuk, hogy még az Áron rendje szerinti papság is tehetetlen, az is csak előképe az eljövendő igaz papnak aki Melkisédek rendje szerint jelent meg az a mennyből leszállt Messiás az örök pap, Krisztus a megváltó. Krisztusra van szükség, hogy az ember örök életet nyerjen Isten országában. Ha ezt a szükséget mélyen a szívünkben érzük, akkor semmi mást nem kell tennünk, hogy Isten, Jézus Krisztus elé menjünk terheinkkel, az összetört szívünkkel, mindaz ami gátolhatja ezt a szellemi újjászületést a kegyelemmel teljes Megváltó lábai elé borulva kérni, hogy bocsássa meg minden bűneinket a kegyelem csendes pillanatára várva. Tudva azt, hogy Isten emberismerő és tudja mi lakozik a szívünk mélyén. Ezért bízhatjuk rá magunkat, mert Ő tudja mire van még szükségünk, hogy a Szelleme megpecsételje sorsunkat, feltámasztja a mi szellemünket az ujjászületésben. Ez a feltétele a testünk feltámadásának ami a szellemünk megújulását követi egy ominózus pillanatban. Mert hús és vér nem örökli a mennyeknek országát. Azért nem mindegy egy ember számára, hogy milyen gyümölcsöket terem itt a földön, milyen szellemiség irányítja a halandó testét. Mert aki az Úré azt a Szent Szellem ajándékát kapja, aki ez által elvezeti egy testi átalakulás során Isten elé a mennyei trónja elé, halhatatlan új testében. Ez már nyilvánvaló, hogy az elsőszülött testét kapjuk meg, azt az új testet amit Krisztus Urunk kapott a feltámadása után. Ebben a testben jelenünk meg Isten előtt hibátlanul, hiszen Krisztus a tökéletesség a szentség aki viselte ezt a romolhatatlan testet érettünk meghalt és feltámadt, elkészítve ezzel új mennyei lakásunkat. Tehát az újjászületett szellemünk elhagyja a húsvér testünket és átköltözünk egy új testbe. Ha itt a földön tagonként Krisztus teste vagyunk, otthon a mennyekben felöltjük a halhatatlanság testét.
Ez a remény éltet minket aki már itt a földön Krisztusban van és Krisztus őbenne. Ezért legyünk figyelmesek, hogy mit szól Isten szava ennek a csodás átváltozás elérése érdekében. Ez a reménysége a hívő léleknek és örömhír a bűnnel megterhelt ember számára, hogy Isten gyermekei új élete itt veszi kezdetét és felszabadultan a bűn terhe alól örökli Isten országát.
2023. május 4., csütörtök
Melyik törvény a legnagyobb.
"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.
Ehhez hasonló a második: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták". (Mt 22, 36-39)
Egy írástudó szerette volna csapdába csalni Jézust, vagyis kísértette kérdésével, vajon ismeri-e a törvényt? Jézus egyszerűen válaszolt amiben benne volt a törvény egésze. Tudni illik, hogy a törvény útvezető Krisztushoz. A törvény nem igazítja vagyis nem üdvözíti az embert, de ezen felül ahogy a tízparancsolatnak titulált ige tartalma, elsősorban Istenhez való szeretetről szól. Mai napig senki sem tudja ezt a parancsolatot teljesíteni a szó szoros értelmében ha Isten nem működik közre. Az első parancsolat a teljességet kívánja az embertől, hogy ha ezt teljesíteni tudná, nem lenne szükség Krisztusra. Senki sem tudja szeretni Istent teljességében, mert a tökéletlen nem tud tökéletesen szeretni. De Isten nem hagyta ezt befejezetlenül, ugyanis elküldte a földre a szeretet tárgyát, vagyis a tökéletességet, Isten Fiát a Messiást, aki kijelentette az emberek felé a tökéletes szeretetet. Benne találjuk meg Isten teljességét.
"Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben övé legyen az elsőség. Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség, és hogy általa békéltessen meg mindent magával úgy a földön, mint a mennyben, békességet szerezve keresztjének vére által". (Kol 1, 17-19)
Bizony, Krisztus nélkül elveszett volna minden, írmagja sem maradt volna az emberi lénynek, ha Isten irgalmával nem küldi hozzánk a Messiást minden tekintetben, nem csak szóban de cselekedetében kimutatta Isten szeretetét az emberek iránt, ezt a görög nyelvben külön szóval jelzik "agape". Valójában a hús ember nem tudja szeretni Istent úgy ahogy azt Isten elvárja. Azért a Szent Szellem tölti be az emberben Krisztus szeretetét, és csakis benne tudjuk felölteni Isten szeretetét.
"Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet, elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke." (Kol 3, 12-13)
Ha ezek bennünk nincsenek meg, hiába minden igyekezet, Istent nem elégíti ki a mi életünk, mert nem látja Krisztus szellemét csírázni, és megvalósulni, ha nem is azonnal, de ahogy a magból kicsírázott növény sem lesz azonnal lombos fává, úgy mi is türelemmel várjuk Isten kegyelmét és növekedést adó szellemi gazdagságát.
"Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé". (Róm 8, 9)
2023. május 3., szerda
Isten a hit forrása.
"Mert a nekem ( Pálnak) adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell, hanem józanul gondolkozzék mindenki az Istentől neki adott hit mértéke szerint." (Róm 12, 3)
A hit forrása Isten a tőle kapott mértéke szerint. Nem láthatjuk és nem is mutathatjuk magunkat többnek amik vagyunk. Ezt egyszerűségnek, szerénységnek nevezhetjük. A legjobb példakép az Ábrahám, őt nevezi Isten a hit atyjának. Minden ember hisz valamiben, olyan dolgokban ami láthatatlan, misztikus megfoghatatlan. Abból a hitből igyekszik megteremteni szemmel látható gyakorlati dolgokat. De a hamis hit, ami nem Istentől ered, az megbukik a vizsgán. Az ember bűne a gőg a büszkeség és a többször említett egocentrikus állapot. Az ilyen emberek ha egy céllal csoportosulnak, mindig bajt okoznak magukra és a világra nézve is. A rokon lelkek vonzzák egymást, megtalálják a közös nyelvüket, de egymástól független csoport vagy vallás vagy bármilyen kongregáció nem értik egymást még ha egy nyelven is beszélnek. De a történelemre visszatekintve látjuk ennek kezdetét,
" Ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet az emberek fiai építettek. Ezt mondta az ÚR: Íme, e nép egy, és az egésznek egy a nyelve, de munkájának ez csak a kezdete. Bizony semmi sem gátolja, hogy véghezvigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás beszédét!" (1Móz 11, 4-6).
A szétszórtság ez, Istentől való, nem azért mert Istentől származott ez a gondolat, hanem az emberek büszkeségből fakadóan cselekedet Isten. Szűkítve e gondolat körét, a vallások sokszínűségét említeném. Egy halandó ember nem tudja eggyé kovácsolni a kereszténység sőt a világvallásokat egy csoportba. Ezt ökumenikus istentisztelet vágy vezérlő igyekezzetnek konstatálhatjuk. A húsvér embernek ez jószándéknak tűnik, de Isten előtt utálatos. A bűn az ami akadályozza meg ezt a folyamatot. Az ember részleges sikereket is elérhet, hiszen a bábel tornya is megépülni látszott, de végeredményben elérte Isten ítélete.
Az Istentől kapott hit a tiszta forrásból ered, ami életet ad aki azzal oltotta szomját. A hit embere tudja, józanul felismeri Isten terveit, és az élővíz az ige nem a büszkeségét táplálja, éppen fordított eredményt hoz abban a lélekben aki Isten ismeretében gazdagodik, vagyis Krisztust megismeri, ennek eredménye az önbizalom halála.
Szemtanúi vagyunk ennek a keresztényi gőgnek a vallási büszkeségnek szerte a világon. Lucifer bűnét jellemzik az égigérő templomok tornyai a szószékek magaslatai az szolgák felmagasztalása az eszközök megszentelése és sorolhatnám. Ez minden de nem Istentől való hit.
"Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, addig távol vagyunk az Úrtól, mert hitben járunk, nem látásban. Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. De akár itthon, akár a távolban vagyunk, az a célunk, hogy elnyerjük tetszését. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt". (2Kor 5,6-9)
2023. május 2., kedd
Az Isten akarata szerint.
"Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk". (Jak 1, 18) "Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". (2Kor 5, 21)
"Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte". (Ef 1, 4)
Az Isten akarata az, hogy az elveszett lelkeket Krisztushoz vezesse. Ez változatlan tény. Kedves olvasó, ha kitartóan keresed Isten akaratát, akkor jó úton jársz, Isten az Atya gyermekének fogadott még a világ teremtése előtt. Ha engedsz az Isten Fiának, ha meghallod hívó szavát, akkor biztos, hogy követni fogod, még ha az első lépéseid bizonytalanok is. Egy tapasztalt Krisztus követői sem mondhatják magukról, hogy mindennel megpróbáltatott és megállt az igazságban. Ez a belső harc ami jellemzi a hívőt ha fel is van vértezve Isten fegyverével is, akkor is a saját harcunkat meg kell vívni önmagunkkal. Persze ez nem véres harc, hiszen az Isten igaz igéje által megszült lélek már túl van minden halált hozó harcokon ami megölte benne az egóját, vereséget nem szenved mert Krisztus megharcolta érettünk, hogy békességét megkapjuk. De igaz az is, hogy ha az óemberünket Krisztus le is győzte, de az állandóan fel akar támadni." Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek! Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok". (Róm 6, 13). Azért is éberek és figyelmesek leszünk, mert a sátán nem alszik. De ez az éberség és rátermettség nem görcsöl minket, mert bizalmunk Krisztusban van. Előre nem attól félünk, hogy hibázhatunk, hanem a szeretet a Krisztusban való bizalom könnyűvé teszi és szabaddá teszi járásunkat.
" Ekkora bizalmunk a Krisztus által van Isten irányában. Nem mintha a magunk rátermettsége alapján ébredhetnének ilyen gondolataink, ellenkezőleg a mi rátermettségünk Istentől való, aki bennünket elégségeseknek talált arra, hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem szellemnek kiszolgálóivá legyünk, hiszen a betű megöl, a szellem ellenben megelevenít" ( 2 Kor 3,- 4..
6).
2023. április 30., vasárnap
A kincs ami Istennél van.
A kincs ami Istennél van.
"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10, 27-29)
Ebben a rövid részletben amit Jézus mondott az őt kérdőre vont zsidóknak, benne van sűrítve minden tanítás és igazság magáról Jézusról az Atyáról és az Ő örököseiről. Mert ki örökli a mennyeknek országát? - akik hisznek az örök életben, vagy akik hallgatnak Jézus szavára? A gazdag ifjú akit az Úr megkedvelt, ő is hit az örök élet létezéséről, de mégsem örökölte az elmondottak szerint, mert nem hallgatott Jézus szavára és nem követte Őt, mert nem tudta teljesíteni Jézus szavait. Azt sem látta meg, hogy az örök élet az maga Jézus. A nagy gazdagság volt fontosabb számára ami lekötötte őt a földhöz. ( Máté 19,- 16..30). A hit amit ma már teljesen elszenesítettek azzal, hogy azt hírdetve, hogy aki hisz Isten Fiában annak örök élete van. Ez igaz is, de kevesen követik Jézust, mert ha hiszik is, hogy Ő az örök élet, és mégis a maguk útját járják, az azt jelenti, hogy a tudás megvan de élete az nincs. A juhai nem csak hallják a hangját hanem követik is Őt. Ezt az örök életet nem lehet elveszíteni soha, mert Istennél van elrejtve biztos helyen Krisztusban aki az Atya jobbját foglalta el a mennyben, és az övéit ismeri és nevén szólítja. Oda a sátánnak nincs se belépése se hatalma, hogy elragagyja azt a kincset az Isten Fiában hívő és Krisztust követő lelkektől. Erre azt lehet mondani, akinek nincs meg ez a kincs az nem tudja el se veszíteni, akiben meg meg van azt nem tudja elveszíteni, mert az Istenben az Atyában rejtve van.
A hitnek gyümölcseit a mennyben őrzi Isten ami már itt a földön kicsírázik, felnövekedik és gyümölcsöt hoz az elvetett magból. Aminek zsengéit a szívünkben hordjuk, ebben a testben. Az Isten bizonyságtétele bennünk megelevenedik a Szent Szellem által. Ebben a tökéletességben megkapja a tökéletest, ez a kettősség jellemzi mindazokat akiknek Isten az Atya kegyelméből az eleve elrendelt akaratából örök élete van a teljes hite által. Isten nem javít a görbét nem egyenesíti ki, hanem azt az örök életet adja az új természetet aki Krisztus. Ebben benne van a hit és gyümölcse, hiszen a hit cselekedetek nélkül halott. Mit cselekedjünk hát, hogy Krisztus örökösei legyünk? Az apostolainak így felelt.
"Akkor megszólalt Péter, és azt mondta: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk? Jézus pedig azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjáteremtett világban, amikor majd az Emberfia dicső királyi trónjára ül, ti is tizenkét királyi trónra ültök, és ítélitek Izráel tizenkét nemzetségét. És mindaz, aki elhagyta házait, fiú- vagy nőtestvéreit vagy atyját, anyját, feleségét vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem, százannyit kap majd helyette, és örök életet nyer örökségül. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első". (Mt 19, 27-29)
".... aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza a bizonyságtételt. Aki nem hisz Istennek, hazuggá tette őt, mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tett az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van". (1Jn 5, 11).
Visszatérve a fentiekhez, az örök élet elnyerése, nem a természetes ember akaratától függ. Hanem az adakozó Istentől. De ezt az evangéliumban mint egy tükörképben világítja meg. Sokszor előbbre teszi a cselekedeteket az örök élet elnyerésére. De valóban így van ez? Bizony nem, de mi a bizonyítéka annak, hogy örök életet nyertünk Krisztusban? Bizony az a belső és külső bizonyság, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez megbizonyosodik a kívűlàllók számára, hogy ebben a testben Krisztus halálát hordozzuk állandóan és az új élet magvát Krisztus feltámadását az örök életre.
A kételkedés Isten igazságában a hit küszöbén, lehet egy vízválasztó, az lehet nemes gondolatokat szül és rávezet az igazságra Isten segítségével, de lehet teljesen elfordít Istentől. Ezek azok a dolgok ami azt bizonyítják, hogy a kitartás az Istenthez való ragaszkodás is egy olyan bizonyíték ami Istentől az Atyától van. A hit megvan de sok mindenben kételkedhetünk és lehet nem értünk sok mindent. De aki ragaszkodik és áthágja az akadályokat ami az élet során elébe kerül, ez azt jelenti, hogy Isten már foglalkozik azzal a lélekkel akiket Jézushoz vezetni kíván, mert Jézus Krisztus az örök élet.
"Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, örök életetek van". (1Jn 5, 12)
2023. április 26., szerda
Cserépedény a Szent Szellem otthona.
"….mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint." (Fil 2,-13).
Többek között ezt nyilvánította ki Pál apostol a filippiekhez írt levelében. Most ehhez a kiemelt részhez szólnék hozzá.
Az aki ismeri jól a Bibliát és hozzászokott nyelvezetéhez, akkor tudja, hogy minden egyes szót és kifejezést kontextusban kell értelmezni. Akarom vagy nem akarom, igen vagy nem, cselekszem vagy nem, ezeknek a jelenségeknek vannak mozgatóerői. Az emberi ego, egocentrikus, minden vágyat akaratát magának tulajdonít. Mintha az emberből fakadnak a gondolatok, én akartam mondani én akarok cselekedni. Isten szava sem emberektől származik a gonoszság se a bűn aki születésétől fogva bennünk él. Azt persze mi viseljük el a mi emberi testünk hordozza el mint egy terminál, és ebből a terminálból veszi elő isten az akaratot a cselekvőképességet amit Ő kíván felhasználni vagyis determinálja ami bennünk él vagyis amit elhintett a szívünkbe azelőtt, azt veszi elő. Most az a kérdés, hogy ki vagy mi dominálja szívünk mélyét. Ha a bűn hatalmaskodik a szívünkben, azt a sátán veszi elő, hiszen többször is találkozunk az evangéliumban, hogy Jézus démonokat űzött ki az emberekből, tehát a démonok megtalálják azt a talajt, befészkelik magukat, teljesen uralják az embert. Kínozza és megnyomorítja, ettől az ember szenved, ez annak a bizonyítéka, hogy az ember eredetileg Isten szellemét kapta a Teremtőtől, aki orrába lehelte azt. Ez a szellem vájódik szüntelen a sátán kísértésének eredményeképpen. Az ember szíve egy lakóhely egy vagy több szellemi entitás lakóhelye. Ez formálja ki az ember identitását. Ezt a bibliai narratívájából kifolyólag mondom. Azért nevezi Isten az emberi testet agyagedénynek vagy cserépedénynek. Amivel ez az edény megvan töltve az határozza meg értékét, nem az agyag értékes magába véve, hanem a benne lévő tartalom teszi őt értékessé Isten szemében. De a test is értékessé válik Istennek, hiszen a testben jár az amit Szent Szellemnek hív a Szentírás. Ez volt Jézus itt a földön, és ezzel pecsételi meg mindazokat akik hisznek Isten Fiában.
"Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és ne tőlünk valónak lássék. Mindenütt szorongatnak, de össze nem roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben". (2Kor 4, 6-9)
2023. április 25., kedd
Jézus az Úr.
"Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz". (Róm 10, 9)
"Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek". (Jak 2, 19)
Ha megkérdezzük az embereket, hiszel Istenben? A válaszok különbözőek. Egyesek azt mondják, hiszek a magam módján, mások azt, hogy járok templomba, vagy azt, hogy biztos van egy aki teremtette ezt a világot, a tudósok egy része pedig azt mondják, hogy tudom, hogy van, ez náluk nem hit kérdése.
A fenti ige ezt jól jelenti ki, hogy miben kell hinnünk, és kiről kell tanúskodnunk. Ha Jézust Úrnak vallod és szívedben hiszed, hogy Ő az a valóságos Isten aki ember formát vett magára és Isten feltámasztotta őt, akkor üdvözülsz, más fordításban, megmenekülsz. Gondolom az utolsó kifejezés az igazabb.
A hitvallás nem hozza meg gyümölcsét, ha csak a szánkkal mondjuk ki, mert nem a szívből és Isten ismeretéből jön. Aki valamiben hisz, legyen az bármi, az érdeklődési körét leköti. Az ufókban hívők a metafizikában a fantasztikus elméletekben, sci- fi és egyebekben. A konteókban vagyis az összeesküvés elméletekben is stb. Mindenki keresi a bizonyságot a tárgyi bizonyítékokat, hogy amiben hisz bebizonyosodjon. A Krisztus hívőben magában van meg ez a bizonyosság, hiszen nem kell bizonyítania mások előtt mindazt ami vele a szívébe végbemegy. Amikor az Isten kegyelme a Szent Szellem által megérinti a szívet és igaz hitre tér, az biztos, hogy nem magának tulajdonítja ezt a változást, hanem Isten mindenható kegyelmének. Azért Jézust Úrnak tekinti, mert hatalmát megtapasztalta a kegyelem és irgalmasság terén. Az ördögök a démonok és egyéb szellemi entitások is hiszik, hogy van Isten, sőt mi több EGY az Isten, ha nem is látták soha, és rettegnek, mert rájuk nem vonatkozik a kegyelem és a megmenekülési útiterv. A tisztátalan lelkek hiába vallják Isten létezését, szívük messzi van tőle. Isten a szívek Istene és aki befogadja Jézust a szívébe, akkor az Atyát fogadta be. Azért is valljuk szánkkal, hogy Jézus az Úr mert hiszed, hogy a feltámadás valódi esemény volt, Jézus feltámadt a halottaiból, ez által a benne hívők és feltétel nélküli engedelmes szívek új felismerésre térnek, ennek eredményeként már nem rettegnek Istentől, hanem szeretik Őt, a szeretetben nincs félelem. Az egész további életet hitben futják le, bízva Isten minden igéretében. Ez a hit üdvözít.
2023. április 24., hétfő
A szolgaság lelke.
A szolgaság lelke.
"Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabadtól". (Gal 4)
A galatákhoz írt levélben a negyedik részében, világosan levan írva a két szövetség lényege dióhéjban. Pál apostol arra utal, hogy az újszövetség üdvözletjei szabadok Krisztus által. Figyelmezteti az apostol a galataikat, hogy ne forduljanak vissza a testiség irányába. Ez minden időkre is releváns, hiszen az ember nem változik az idők során. A hús az hús a szellem pedig a mennyei Jeruzsálem újjászületett fiai ,
" De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunk anyja". (Gal 4). Az ötödik rész folytatja a gondolatot.
"Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni! Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét bizonyságot teszek azért mindenkinek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Ti, akik a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, és kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit." (Gal 5, 1-5)
Nagyon fontos kijelentések számunkra, már akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban. A testre irányuló istentisztelet, az alacsonyrendűség, a testi körülmetélkedés szó szerint mondva. De ennek vannak árnyaltabb részei, éspedig mindaz amit a testi, hús ember gondol az istentiszteletről. Van e értelme szolgálni Istent a törvény által előírt módon, akár egy apró nem is olyan jelentős rituállal. Nem beszélve a test megszenteléséről, szenté vagy boldoggá avatásról. A zsidó szokások átvitele a kereszténységbe még torzabb mint az eredeti Isten által elrendelt szent törvények. Ehhez tartoznak most már meghonosodott zsidó ünnepek mint a húsvét de annyira utálatos elferdülése, hogy egy igaz hívő zsidóban ellenszenvet vált ki. A pászkaszentelés az ételkosár megszentelése, amibe sokan disznóhúst is tesznek, sonkát. Azt szenteli meg az arra kiválasztott pap. Nagyon nagy felelősséget vállalnak magukra, de azok is akik követik ezt. "Az ételek a hasnak és a has az ételeknek, de az Isten amazt is, emezeket is félre fogja tenni. A test azonban nem a paráznaságnak való, hanem az Úrnak és az Úr a testnek.( 1 Kor.6,-13).
Habár tudjuk, hogy ember nem szentelhet meg semmit se senkit. Mióta lett az étel a disznóhús és egyebek a megszentelés tárgyává. Ezt pedig előszeretettel vígan cselekszi a keresztény tömeg. A kegyelemmel való visszaélés nagyobb ítéletet vesz magára, mint az aki zsidó maradt és a siratófalnál imádkozik.
Kemény beszéd ez, de a keménynyakú krisztusinak, kereszténynek nevezett emberhez nem jutnak el a kegyelem szavai.
Felmerül a kérdés sokakban, milyen jogon szólok ilyen ítélő szavakat, ki jogosított fel erre? Ki vagyok én, hogy ítélkezzek mások felett. " Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél mindenkit cselekedetei szerint, félelemmel éljétek jövevénységetek idejét, tudva, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak a drága vérén". (1Pt 1, 16-18).
Ha ennek az áldozati vérnek a felbecsülhetetlen értékét nem becsüljük, akkor hiába minden istentisztelet.
A szabadság szellemével vezérelve a szólásszabadság jogán de talán kötelezettségből is kell beszélnem erről is. Mert ha egy is meghallja és magára veszi a dorgálást, és elhagyja a hiába való parázna életet, akkor célra vezetett a magamra nézve hálátlan beszéd.
"Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, a tűzből kiragadva mentsétek meg őket, másokon pedig félelemmel könyörüljetek, utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett". (Júd 1, 23)
"Nem tudjátok, hogy a szentek a világot fogják megítélni? És ha ti ítélitek meg a világot, talán méltatlanok lennétek a jelentéktelenebb ügyekben való ítéletekre? Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni? Mennyivel inkább a mindennapi élet dolgait!" (1Kor 6, 2).
2023. április 23., vasárnap
Az Úr üdvözítő.
Az Úr üdvözítő.
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." (Jn 3, 16-17).
Amit Isten akar azt meg is teszi. Azt akarta, hogy Isten Fia legyen az áldozati Bárány a világ bűneiért. Krisztus megváltotta a világot, más szóval kivásárolta egy másik tulajdonostól, aki rabságban tartotta Isten teremtményeit a bűn által. De a megváltás nem egyenlő az üdvözüléssel. Hiszen ellentmondana mindannak amit a Biblia leír. A világ a pusztulás felé tart, mert Isten az Ő világát, a mennyeknek országában rejlő kincset menti meg, nem ezt a romlott világot. De a megváltás azért szükséges, hogy minden teremtmény elé álljon az ítélet napján. A világban van elrejtve az a valami ami nagyon értékes Isten számára. Ezért most és még nem ítél el senkit, mert a világ mezejében van elrejtve az érték, és hogy ne vesszen el a világgal együtt, jelenleg nem ítéli el, hanem kihívja Isten szavával az üdvözülteket és egy akolba tereli a juhait ami jelenleg a Gyülekezet.
Jézus a példabeszédek által mondta ki ezt az igazságot.
" Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, ha megtalál, elás, és örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talált, elment, mindenét eladta, és megvásárolta azt". (Mt 13, 44-45). Isten az Úr, az aki ember formát öltött, hogy egyenlő legyen a teremtményével, elhagyva a mennyei dicsőségét, olyan lett mint akárki itt a földön, de mint Isten Fia bűntelen. Ahogy ezt az ószövetségi könyvben a Ruth könyvében a megvásárlást részletesen ábrázolja. "Boáz erre azt mondta: Amely napon megveszed a szántóföldet Naomi kezéből, akkor a móábi Ruthot, a meghaltnak feleségét is el kell venned, hogy fenntartsd a megholtnak nevét az örökségében. Erre a legközelebbi rokon ezt felelte: Nem válthatom meg magamnak, mert akkor a magam örökségét elveszítem. Váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet, mert én nem válthatom ezt meg." (Ruth 4, 5)
Mindez arra mutat, hogy a közeli rokon a Mózes törvénye ami nem ad megváltást mert ha el is ítéli a bűnt de nem üdvözít. Azért mondta Jézus: " Senki sem tesz új posztóból foltot régi ruhára, mert a folt továbbszakítja a ruhát, és még nagyobb lesz a szakadás. Újbort sem töltenek régi tömlőkbe, mert a tömlő szétszakad, a bor kiömlik, és a tömlő is tönkremegy; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, s így mindkettő megmarad." (Mt 9, 16). Mindkettő megmarad az ítélet napjáig. A törvény elítéli a test dolgait az evangélium az új bor a kegyelem meg üdvözítő. Az Ószövetséget és az Újszövetséget egy tömlővel ábrázolja.
Tehát összegezve a leírtakat, " Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta." (Jn 3, 35)
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...
-
Szellemi látás. (hit-görög = πίστις -piotis) …...egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. (János 9, 25) Milyen csodálatosak az Ú...
-
Vak vezet világtalant „Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.” Miért kezdt...
-
“Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt. Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a f...
-
Isteni megbocsátás. “Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bű...
-
Backstage – avagy, a színfalak mögött. Ted Kereshe írta. Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak mind...
-
Avatar. (Ted Kereshe írta.) Bevezető. Ezek a gondolatok amit itt írásban lefektetett az író, tudós embereket, és a gondolkodásra képes ...
-
Buzgóság nem a helyes ismeret szerint. Így ír egy általam kiragadott részben Pál apostol a zsidó testvéreinek. Melyek szerint igaz az, ho...
-
A téves gondolkodásról. 2. fejezet ( bölcsesség könyve, részlet). “1. Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak: "Rövid az életünk ér...