Fogadjuk el Isten minden ajándékát.

 "Ke­gye­lem és bé­kes­ség árad­jon rá­tok bő­sé­ge­sen az Is­ten­nek és Jé­zus­nak, a mi Urunk­nak meg­is­me­ré­sé­ben. Az ő is­te­ni ere­je min­den­nel meg­aján­dé­ko­zott min­ket, ami az élet­re és ke­gyes­ség­re való az ő meg­is­me­ré­se ál­tal, aki min­ket a sa­ját di­cső­sé­gé­vel és ha­tal­má­val el­hí­vott, ame­lyek ál­tal igen nagy és be­cses ígé­re­tek­kel aján­dé­ko­zott meg ben­nün­ket, hogy ál­ta­luk is­te­ni ter­mé­szet ré­sze­se­i­vé le­gye­tek, ki­ke­rül­ve azt a rom­lott­sá­got, amely a kí­ván­ság mi­att van a vi­lág­ban." (2Pt 1, 3-4)

 Isten, Jézus Urunk által megismertette velünk minden igazságát, gazdagságát kegyelmében, hogy Ő általa, megismerése által békességet szerezünk. Nem olyan békességet amit a világ ajánl, hanem Isten békességét amit az Úr lehel mindazokba akik elfogadták Jézust mint személyes megváltójukat, ezzel el is fogadták mindazt amit Isten általa ajándékozott azzal az isteni erejével ami megadta Isten természetét az új teremtésben. Az isteni természet velejárója a szellemi gondolkodás ami irányítja a lépéseinket, hogy elkerüljük azt a romlottságot ami állandóan kísért ebben a vágyakkal teli világban. A megismerés útján hagyjuk el mindazt ami gátol minket a haladásban, Isten megismerésében segítsége által. A beteges önfegyelem a bűn elleni harc nem hoz semmi jót, sőt megsebzi kivérezteti a lelki, vagyis szellemi üdességét, frissességét, mert mindig magával van elfoglalva nem az éltető, vitalitást eredményező szellemi magaslatok irányába a mennyeknek országát keresi és arra felé tekint. Nem Jézusra hanem a tekintette a bűnére irányul, az mint egy áthágatlan fal áll előtte. Ebben a harcban vesztes mindenki aki maga akarja legyőzni mindazt amit bűnnek ismert fel magában. Amikor Izrael népe a kánaán földjére lépett, erős, óriás termetű népek is lakták azt a földet amit Jehova ígért nekik. De csakis a hit fegyverével és engedelmességgel tudták elfoglalni Jerikó városát, a falak Isten erejével ledőltek többek között. Ezt olvashatjuk Józsaiás könyvében. De a Biblia telis tele van példákkal úgy az ószövetség mint az újszövetség lapjain, hogyan tudjuk birtokba venni mindazt amit Isten már nekünk ajándékozott. Az Isten ígéretei csodás jövőről számolnak, az örökkévalóság a halhatatlanság felé vezető úton, olyan biztató ígéretekkel látja el az ember halhatatlan lelkét, ami egyszer valósággá válik, hogy az üdvözült lelkét olyan állapotban tartja, hogy örömmel folytatja útját minden győzelem után amin túl mehetett Isten segítségével. Azt a vágyat támasztja fel Isten a szívében, amit a hit által meg is jelenít egyszer. Ez az igazi Istentől származó vágyakozás ami az út végén láthatóvá válik. Mert meglátjàk Istent; Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. (Mt 5, 8).

 Tehát így vagy úgy, a hívő lélek sorsa Krisztusban van elrejtve, onnan nem eshet ki soha, még ha a látszat azt is mutatja, hogy elveszett vagy elesett időnként. De a kegyesség ereje aki Krisztusban van mindig győzni fog. Ebben az erőben bízzunk minden nap, a megismerés útján, aminek az eredménye a tisztaszívűség, az ige fürdője tisztit meg bennünket.

 Áldja meg az Úr mindazokat, akik vágynak mindarra amit Isten ajándékozott a tiszta szívűeknek akik minduntalan keresik az Isten akaratát, hogy beteljesüljön rajtuk is Isten minden ígérete. 

Engedjétek a gyermekeket.

 "Ek­kor kis­gyer­me­ke­ket vit­tek hoz­zá, hogy meg­érint­se őket, a ta­nít­vá­nyok pe­dig meg­dor­gál­ták azo­kat, akik ezt tet­ték. Ami­kor Jé­zus ezt ész­re­vet­te, ha­rag­ra ger­jedt, és azt mond­ta ne­kik: En­ged­jé­tek hoz­zám jön­ni a kis­gyer­me­ke­ket, és ne tilt­sá­tok el őket, mert ilye­ne­ké az Is­ten or­szá­ga. Bi­zony mon­dom nek­tek, aki nem úgy fo­gad­ja az Is­ten or­szá­gát, mint egy kis­gyer­mek, sem­mi­kép­pen sem megy be abba. Az­tán meg­ölel­te és ke­zét rá­juk he­lyez­ve meg­ál­dot­ta őket." (Mk 10, 13-15).

 Nem e mi vagyunk az akadálya annak, hogy a gyermekek a gyermekeink és az egyszerű lelkek közeledését megakadályozzuk Krisztushoz? A tanítvànyok is el voltak azzal a hatalommal, mert Jézus választottai voltak. Azon gondolkoztak ki lesz nagyobb a mennyeknek országában. " Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz ezzel a kérdéssel: Ki a nagyobb a mennyek országában?" (Mt 18, 1). A hatalom vágy a felmagasztalás benne van az ádámi természetben, ez gátolhatja Isten a Krisztus munkáját itt a földön, de különösen a vallási gyülekezetek berkeiben. Hiszen tudniillik, a gyülekezeti tekintélyek a magasra épített szószékek a rendek felállítása a megkülönböztető öltözékek a lelki pásztoroknál vagy a templomi szolgáknál a procedurák elvárásai mindez arra vall, hogy már hatalma van az embernek ott ahol Isten igéjét még többé kevésbé hirdetik a magaslatokról. De Isten az Úr ezt másképp mutatja be nekünk, a befogadás képességét ami nemes egyszerűséggel jelentett ki. " Köz­ben meg­ér­kez­tek Ka­per­na­um­ba.( a tanítványok) Már ott­hon vol­tak, ami­kor meg­kér­dez­te őket: Mi­ről vi­tat­koz­ta­tok út­köz­ben? De ők hall­gat­tak, mert egy­más kö­zött azon vi­tat­koz­tak az úton, hogy ki a na­gyobb. Ek­kor le­ült, oda­szó­lí­tot­ta a ti­zen­ket­tőt, és azt mond­ta ne­kik: Ha va­la­ki első akar len­ni, le­gyen min­den­ki kö­zött az utol­só és min­den­ki­nek a szol­gá­ja. És ké­zen fo­gott egy kis­gyer­me­ket, kö­zé­jük ál­lí­tot­ta, majd kar­já­ba vet­te, és azt mond­ta ne­kik: Aki az ilyen kis­gyer­me­kek kö­zül egyet be­fo­gad az én ne­vem­ben, en­gem fo­gad be, és aki en­gem be­fo­gad, nem en­gem fo­gad be, ha­nem azt, aki en­gem el­kül­dött." (Mk 9, 33-36)

 Előítéletek nélkül fogadja be mindazokat akik hozzá közelednek, közvetlen magatartást tanúsítva, ilyen szellemiséget kellene birtokolni mindazoknak akik Isten szolgái, a gyülekezet vénei vagy a család feje, mert az önbizalom hibáiba eshetünk, hogy mi majd tudjuk mi és ki az igaz hívő, roston engedjük át a gyermetegen hívő lelket. Ahhoz, hogy Krisztushoz menjen az őt kereső ember, Isten szolgájának láthatatlannak kell lennie, olyan alázatban, hogy észre se vegye azt, hogy Isten szolgája is közreműködő. Ez olyan ritka szolgálat a kereszténységben mint a fehér holló. Ez nem jelenti azt, hogy bagatizálva legyen Isten szolgájának munkája, hanem a szellemisége ne legyen akadálya a hitbeli gyermekek közeledésének, inkább a befogadás Isten bizalmában nem a visszataszítás szellemét vetítse ki. Ami a többit illeti, meg vannak írva a gyülekezeti élet rendje és módja.

 Az Atya előre szaladt és átölelte tékozló fiát amikor még látta messziről jönni megtért lelkét. A Lukács evangéliumában a 15. részben olvashatjuk. Ilyen szellemiséggel az Atya szeretetével megáldott gyülekezetek vagy családok nem lesznek gátak vagy akadályok Krisztus munkájában. Minden attól a szellemi magatartástól függ ami meghatározó egy gyülekezetben. Se nem liberális se nem szekurális vagy szektánsi szellemiségű. Ezt az egyensúlyt csakis Isten a Szent Szellem tudja biztosítani a gyülekezetekben, ahol a felelősségteljes testvérek engedelmesek Isten igéjének abból kifolyólag van szellemi látásuk vagy meglátásuk egy és más dologban.

 Mindennél fontosabb az Úr számára, hogy ne legyünk magunk akadályok, hogy szabaddá engedjük azt az utat ami Krisztushoz vezet. Ebben van a mai tanítás.

Új bor, új örömhír.

 "Har­mad­nap­ra me­nyeg­ző volt a ga­li­le­ai Ká­ná­ban, és ott volt Jé­zus any­ja, és Jé­zust is meg­hív­ták ta­nít­vá­nya­i­val együtt a me­nyeg­ző­re. Ami­kor el­fo­gyott a bor, Jé­zus any­ja azt mond­ta neki: Nincs bo­ruk. Jé­zus így vá­la­szolt: Asszony, mi kö­zöm van eh­hez ne­kem vagy ne­ked? Még nem jött el az én órám. Az any­ja pe­dig azt mond­ta a szol­gák­nak: Te­gyé­tek meg, amit mond! Hat kő­ve­der volt ott el­he­lyez­ve a zsi­dók tisz­tál­ko­dá­si szo­ká­sa sze­rint, ame­lyek­be egyen­ként két vagy há­rom mét­ré­ta fért. Azt mond­ta ne­kik Jé­zus: Tölt­sé­tek meg a ved­re­ket víz­zel. Meg­töl­töt­ték azo­kat szín­ül­tig. Ak­kor azt mond­ta ne­kik: Most me­rít­se­tek, és vi­gye­tek a nász­nagy­nak! És vit­tek. Ahogy meg­íz­lel­te a nász­nagy a bor­rá lett vi­zet, és nem tud­ta, hon­nan van, csak a szol­gák tud­ták, akik a vi­zet me­rí­tet­ték, szó­lí­tot­ta a vő­le­gényt, és azt mond­ta neki: Min­den em­ber a jó bort adja fel elő­ször, és ami­kor meg­it­ta­sod­tak, ak­kor a si­lá­nyab­bat, te pe­dig a jó bort mos­ta­ná­ig tar­to­gat­tad. Ezt az első jelt a ga­li­le­ai Ká­ná­ban tet­te Jé­zus, így mu­tat­ta meg di­cső­sé­gét, és ta­nít­vá­nyai hit­tek ben­ne". (Jn 2, 1-10)

 Ebben a történetben számunkra a legfontosabb tanítás nem abban rejlik, hogy Jézus képes volt rá ,hogy a vizet borrá változtatta. Ez az Isten dicsőségét ábrázolja és ezeken a csodákon keresztül a tanítványai hittek benne. Ma egy hívő számára nem kérdés, hogy Jézus, Isten Fiának van hatalma mindenek felett. Itt a tanítás arról szól, hogy a bor amit addig felszolgáltak a násznépnek, nem volt olyan jó mint az amit Jézus által a vízből teremtett. De nem is volt elég, mert kifogyott. Láttuk az emberi szokások éppen fordítva működnek. De a bor az öröm definíciója a bibliában. Az ó és új öröm amit a szövetségek tartalmaznak, az ószövetség és az újszövetség bora. A régi vagyis az ószövetség nem hozza meg azt a felhőtlen örömöt az ember lelkében mert állandóan emlékezteti a törvényre amit nem tud maradéktalanul teljesíteni, az nem szabadítja fel tökéletesen a lelkiismeretét, annak megvan a kezdete de a folytatásra nem elég. A vízből teremtett öröm viszont, megízlelve sokkal jobb mint a régi. Ha nem is tudjuk honnan származik, de a megtérés által szerzett öröm a felszabadulás öröme a bűneink alól ad egy felszabadult érzést és megkönnyebbülést. De nem is lehet az ószövetség keretein belül úgy örülni ahogy ezt az új ember a szellemi ember aki fel van ültetve már most a mennyben az örök hajlékába szellemileg, tud örülni a Szent Szellem örömében. Hiszen az ige a fűrdője az a mosakodásra szánt kőveder ami tisztálkodásra szántak annak idején jelképezi azt a helyet ahol Jézus változtatja át az ige által Isten szava által az igét örömre, ez az evangélium öröme. Ez ismeretlen volt az óember számára, mert a testi húsvér ember testi örömökkel elégedett ami csak időleges. Jézus egy új bort kínál mindazok számára akik a násznépet képezik, azoknak akik ha nem is voltak hivatalosak a menyegzőre de eljöttek, mert szolgái kimentek az utcára hogy hívogassák a lakomára amit elkészített az övéinek, de azok nem jöttek el. Tehát a régit az új váltotta fel új násznép új ígéretekkel. "És egy pél­dá­za­tot is mon­dott ne­kik: Sen­ki sem ha­sít ki fol­tot új ru­há­ból régi ru­há­ra, hi­szen ak­kor az újat is el­sza­kít­ja, és a ré­gi­hez sem il­lik az új­ból való folt. És sen­ki sem töl­ti az új­bort régi töm­lők­be, hi­szen az új­bor szét­sza­kít­ja a töm­lő­ket, a bor ki­öm­lik, és a töm­lők is tönk­re­men­nek. Ha­nem az új­bort új töm­lők­be kell töl­te­ni. És sen­ki, aki óbort iszik, nem kí­ván újat, mert azt mond­ja: jobb az ó. (Lk 5, 36-38). Tehát mindennek megvan a saját tömlője, a helye. Az ószövetségi ígéretek is be fognak teljesülni Isten választott népe számára, ami egy zsidó számára üdvösséget jelent, de azt a régi tömlőt új borral nem tölti be, annak az ideje még nem jött el. Most minden amit hallunk Isten szavából azt új tömlőbe töltik be a vízhordók Jézus szava szerint, ez az evangélium vagyis örömhír a választottaknak, akik nem csak hiszik Jézus Krisztus megváltásának tényét, hanem el is fogadják azt a bort, isznak is abból az új borból ami a Szent Szellem öröme.

Kettő egy testben.

 "Ti, fér­fi­ak, sze­res­sé­tek fe­le­sé­ge­te­ket, amint Krisz­tus is sze­ret­te az egy­há­zat, és ön­ma­gát adta érte, hogy a víz für­dő­jé­vel az ige ál­tal meg­tisz­tít­va meg­szen­tel­je, hogy majd di­cső­ség­ben maga elé ál­lít­sa az egy­há­zat úgy, hogy ne le­gyen raj­ta szenny­folt vagy ránc vagy va­la­mi ha­son­ló, ha­nem hogy le­gyen szent és fedd­he­tet­len. Úgy kell a fér­fi­ak­nak sze­ret­ni­ük a fe­le­sé­gü­ket, mint a sa­ját tes­tü­ket. Aki sze­re­ti a fe­le­sé­gét, ön­ma­gát sze­re­ti. Mert a sa­ját tes­tét soha sen­ki nem gyű­löl­te, ha­nem táp­lál­ja és ápol­ja, amint az Úr is az egy­há­zat, mert az ő tes­té­nek tag­jai va­gyunk. Azért el­hagy­ja az em­ber ap­ját és any­ját, és ra­gasz­ko­dik a fe­le­sé­gé­hez, és lesz­nek ket­ten egy test­té. Fe­let­te nagy ti­tok ez, én pe­dig ezt Krisz­tus­ról és az egy­ház­ról mon­dom. Ti is azért va­la­mennyi­en, ki-ki úgy sze­res­se fe­le­sé­gét, mint ön­ma­gát, az asszony pe­dig tisz­tel­je a fér­jét". (Ef 5, 25-32).

 Vannak férjek akik nagyon is elvárják, hogy feleségük engedelmesek legyenek nekik. Nem tudok ilyen statisztikáról, hogy hány százaléka a családoknak élnek ilyen viszonyban, de a közvetlen környezetemben is vannak ilyen keresztény családok ahol a férj elvárja, hogy a felesége legyen engedelmes neki. Nem rossz kívánság mondhatom, de ez egyáltalán nem fejezi ki Krisztus kapcsolatát az egyházzal. A fentiekben olvastuk, hogy Krisztus feláldozta magát az egyházért, és nem hagyta, hogy az egyház gondoskodás nélkül maradjon. Ez a kapcsolat Krisztusnak az egyházhoz felettébb nagy titok, hogy valamiképpen megértsük, Pál apostol szemlélteti a férj és feleség kapcsolatában akik ketten egy testté válnak a házasságban. De amúgy is nagy titok számunkra, hogyan lett a Gyülekezet Krisztussal eggyé. Igen tudjuk, hogy a Szent Szellem kapcsol össze az Atyával a mennyben, de itt a földön, hogyan jelentkezik a mi szívünkben. Persze hogy a szeretet megnyilvánulása a felebarátaink iránt is, de akinek van felesége az a legközelebbi akit szeretünk isteni szeretettel, feláldozzuk önmagunkat értük, hiszen a szentírás szerint egy test vagyunk férjek és nők ha házasságban élünk. Talán jobb példa nincs is ennél, hogy kifejezzük Krisztus szeretetét az egyháza iránt ami egyben az Ő teste. Ha a férj arrogáns és elvárja feleségétől, hogy engedelmes legyen neki, akkor ő maga nem tett semmit azért, hogy az így is legyen. Krisztus mindent megtett a maga oldaláról, hogy elnyerje a gyülekezet tetszését, hogy a szeretet tárgya legyen ebben a kapcsolatban, ezért is szenvedett, hogy kiváltsa menyasszonyát attól a másik férfitől vagyis úrtól, aki ugyanúgy verseng e világban érte, hogy uralkodjon rajta. Nem az a fontos, hogy tényleg meg tudja szerezni a hűtlen asszony tiszteletét, mert ez sincs kizárva, ugyanis Krisztust sem fogadták be az övéi akiket szeretett, de Istennek megvan az ereje abban , hogy magához kösse és eljegyezze mennyaszonyát a szeretet által. Pál apostol túlzás nélkül kijelenti, hogy folytatta azt a munkát amit Krisztus abbahagyott, rá bízva azt, hogy szenvedjen a gyülekezetért. "Most örü­lök az ér­te­tek vi­selt szen­ve­dé­se­im­nek, és be­töl­töm, ami hi­ány­zik a Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­ből az én tes­tem­ben az ő tes­té­ért, amely az egy­ház. En­nek let­tem szol­gá­já­vá Is­ten meg­bí­zá­sá­ból, ame­lyet rá­tok néz­ve adott ne­kem, hogy be­tölt­sem az Is­ten igé­jét, még­pe­dig azt a tit­kot, amely el volt rejt­ve örök idők­től fog­va és nem­ze­dé­kek óta, most pe­dig ki­je­len­tet­te az ő szent­je­i­nek, akik­nek Is­ten tud­tul akar­ta adni, hogy mi­lyen nagy a po­gá­nyok kö­zött e ti­tok di­cső­sé­gé­nek a gaz­dag­sá­ga, hogy ben­ne­tek van Krisz­tus, a di­cső­ség re­mény­sé­ge". (Kol 1, 24-26).

 Ahhoz, hogy tiszteljenek a feleségeink, magunknak férjeknek példát kell mutatni az önfeláldozásban. De ahogy ez lenni szokott , a szélsőségek jelennek meg ahol nincs meg Isten harmóniája, a feminizmus a női egyenjogúság átcsap nőuralomba, mert a férj engedékenynek látszik, ott ahol nem szeretik Istent nem a pogány világban hanem az úgynevezett keresztény világban. A nőktől Isten nem várja el, hogy tanulják meg hogyan kell szeretni, mert az bele van építve a természetükbe, itt inkább a tiszteletre utasítja Isten őket. Bizony a férjeket tanítani kell a szeretetre, mert az ő természetükben pedig bennük van az uralkodás vágya. 

 Isten Szent Szelleme ezt a kölcsönös harmóniát igyekszik megtartani a családokban. A gyülekezetben pedig a Szent Szellem ajándékai által az ige fürdője tisztítja meg, hogy megszentelje mindazokat akik elé állnak a mennyei menyegzőn a Bárány menyegzőjén mint felkészített, feldíszített szeplőtelen menyasszony minden pompájával, Krisztus jellemével feldíszítve, amivel itt a földön felruházta. A mennyei Jeruzsálem jelképezi azt a drága kincset amit a Bárány menyasszonya kapott Isten dicsőségében. " És hoz­zám jött a hét an­gyal kö­zül egy, aki­nél a hét utol­só csa­pás­sal telt hét po­hár volt, és így szólt hoz­zám: Jöjj, meg­mu­ta­tom ne­ked a meny­asszonyt, a Bá­rány fe­le­sé­gét. El­vitt en­gem lé­lek­ben egy nagy és ma­gas hegy­re, és meg­mu­tat­ta ne­kem a szent vá­rost, Je­ru­zsá­le­met, amely a menny­ből, Is­ten­től szállt alá.

Ben­ne volt az Is­ten di­cső­sé­ge, és fé­nye ha­son­ló volt a leg­drá­gább kő­höz, a kris­tály­tisz­ta jás­pis­kő­höz". (Jel 21, 9-10).

 A legnagyobb kihívás azok számára, akik olyan frigyben élnek, ahol az egyik nem követi Krisztust, vagyis nincs meg benne a Krisztus hite. Ezekért a családokért harcol a sátán, hogy a házasság intézményében kárt tegyen, de a hívő ha igaz úton jár, szenvedések árán kitart a végsőkig, hogy az a parancsolat ne legyen megszegve ami a teremtésben bele van iktatva a kezdettől fogva, hogy amit az Isten eggyé teremtett ember ne bontsa fel. De erre az esetekre is gondolt az Úr, mindig megadja a lehetőséget, hogy megtartsák a békét, ha vannak gyerekek azok miatt is mert a gyerekek szentek Isten szemében, jaj azoknak akik megbotránkoztatnak egyet is közülük. De ez már más téma.

Az eljövendő Krisztus.

 "A he­te­dik an­gyal is trom­bi­tált, és ha­tal­mas han­gok hal­lat­szot­tak a menny­ben, ame­lyek ezt mond­ták: A vi­lág fe­lett a ki­rá­lyi ura­lom a mi Urun­ké és az ő Krisz­tu­sáé lett, aki örök­kön-örök­ké ural­kod­ni fog. És a hu­szon­négy vén, akik Is­ten előtt ül­nek trón­ja­i­kon, arc­ra bo­rul­tak, és imád­ták Is­tent, és ezt mond­ták: Há­lát adunk ne­ked, Urunk, min­den­ha­tó Is­ten, aki vagy, és aki vol­tál, hogy át­vet­ted nagy ha­tal­ma­dat, és ural­kodsz. Meg­ha­ra­gud­tak a po­gá­nyok, de el­jött a te ha­ra­god és a ha­lot­tak fe­lett való íté­let ide­je, hogy ju­tal­mat adj szol­gá­id­nak, a pró­fé­ták­nak és a szen­tek­nek és azok­nak, akik fé­lik a te ne­ve­det, ki­csi­nyek­nek és na­gyok­nak, és hogy el­pusz­títsd azo­kat, akik a föl­det pusz­tít­ják. És meg­nyílt az Is­ten temp­lo­ma a menny­ben, és temp­lo­má­ban lát­ha­tó­vá lett az ő szö­vet­sé­gé­nek lá­dá­ja; és vil­lám­lás, ég­zen­gés, menny­dör­gé­sek, föld­ren­gés és nagy jég­eső tá­madt." (Jel 11, 15-18)

 Nem bocsátkozom semmi okfejtésbe most, nem ez a cél, csak az érthetőség kedvéért megemlítem, hogy az Úr Jézus Krisztus ítéletei nem az utolsó ítélet a nagy fehér szék előtt, az már tényleg a második a halottak feltámadása akik éltek valaha de szellemileg halottak maradtak, azokat a cselekedeteik szerint fogja ítélni Isten. De előbb Krisztus a földre jövetelekor nagy dicsőségben ítéli el az élőket, akik élni fognak abban a pillanatban, az utolsó ítélet ami a vég az a halottak feletti ítélet mindenek után, ez később jön el. De itt látjuk részben az eljövetele kezdetét a földre, amire úgy sóvárog Izrael maradéka, a prófécia szerint. Az idő rövidsége miatt csak azt emelném ki ebből a részből többek között, hogy a huszonnégy vén a mennyei üdvözültöket jellemzi úgy az ószövetségi mint a gyülekezeti üdvözülteket. Abban az időben amit itt látunk az első feltámadás után az üdvözültek elfoglalták helyüket a mennyben. Kétségkívül a feltámadás és az élők elragadtatása már megtörtént amikor ezt a képet látjuk. Ekkor jön el az Úr a földre, hogy a szentek imái beteljesedjenek a prófécia szerint, hogy a földön is eljöjjön az Úr akarata ahogyan a mennyben van. Ekkor egyesül a menny a földdel aminek egy királya lesz örökkön- örökké. 

 A hű Izrael maradéka megmenekűl és mindazok akik a nagy megpróbáltatások idején ami eljön ebbe a világba, segítették mindazokat a prófétákat akik hirdetik Isten országát nagy üldözések közepette. Ezt olvashatjuk a Máté evangéliumában, de még ídézek az érthetőség kedvéért ami kiegészíti a fentieket. "Ami­kor pe­dig el­jön az Em­ber­fia az ő di­cső­sé­gé­ben és vele mind a szent an­gya­lok, ak­kor el­fog­lal­ja majd di­cső­sé­gé­nek tró­nu­sát. Elé­be gyűj­tet­nek mind a né­pek, és el­vá­laszt­ja őket egy­más­tól, mi­ként a pász­tor el­vá­laszt­ja a ju­ho­kat a kecs­kék­től. (Mt 25, 32).

 De hogy még teljesebb legyen a kép idézek még egy részt. Mielőtt idézem, a menyasszony menyegzője megtörtént a mennyben ez a feltámadás utáni Bárány menyegzője, amikor a szentek felöltik a fehér ruhákat az új testre, ezt olvashatjuk ezek előtt amit itt idézek. "És lát­tam a meg­nyílt eget, és íme, egy fe­hér ló, és aki azon ült, an­nak neve Hű és Igaz, aki igaz­sá­go­san ítél és har­col, és a sze­me olyan, mint a tűz­láng, és a fe­jén sok ko­ro­na volt, és a neve volt rá fel­ír­va, ame­lyet sen­ki sem tud, csak ő maga, és vér­be már­tott ru­há­ba volt öl­töz­tet­ve, és így hív­ták őt: Is­ten Igé­je. Mennyei se­re­gek kö­vet­ték őt fe­hér lo­va­kon, tisz­ta fe­hér gyolcs­ba öl­töz­ve. Szá­já­ból éles kard jött ki, hogy az­zal ver­je a po­gá­nyo­kat, vas­vessző­vel fog­ja le­gel­tet­ni őket. A min­den­ha­tó Is­ten bú­sult ha­rag­já­nak bor­saj­tó­ját fog­ja ta­pos­ni. Ru­há­já­ra és de­re­ká­ra oda volt írva a neve: ki­rá­lyok Ki­rá­lya és urak­nak Ura". (Jel 19, 11-15)

Amint látjuk itt megjelennek azok akik új fehér gyolcsba vannak öltözve és az Úr seregeihez tartoznak. Itt kibővűl az a kép, hogy nem csak az angyalok hanem az üdvözült már Krisztus tulajdonai is vele lesznek. Mert az angyaloknak nincs gyolcs ruhájuk sem fehér lovuk, mert a fehér gyolcs az a szentek igazságossága a fehér ló pedig a rájuk ruházott Isten hatalma.  

 Mindenképpen ez még nem a véget jelenti hanem az ezeréves birodalom kezdetét. A pogányok féljenek minden esetben azok is akik a teremtett világot tönkretették, akik haszonélvezői voltak és vannak akik kizsákmányolták Isten csodás teremtett világát. Ez nem csak az ökológiára vonatkozik, mindarra a tevékenységre is ami nem közvetlenül hat a természet pusztulására. Az élő erők, az emberek kizsákmányolása a ki nem fizetett teljes fizetésekre és sorolhatnám ezer és ezer okot, amire Isten haragja eljön azokra a világ uraira, akik megtehették volna de nem tették meg, hogy az emberiség ne szenvedjen kárt. De tudjuk, hogy ez nem lehetett másképp, mert az ember magába véve egoista gyarló a bűnbeesés óta, ha Isten kegyelmével nem változik Krisztus képére, és nem tér meg bűneiből, akkor persze a pogányság sorait gyarapítja. A pogányság az bálványimádás, minden forrását arra költi ami hasznot hoz neki, felmagasztal mindent amire csak áldozni óhajt. Minden csak a saját érdekében tesz, olyan istent formál magában aki úgy szolgál neki ahogy neki passzol. Ezt tárgyilagosítja mindenféle ábrázatokba amik mögött a démonok sokasága rejlik. 

 De mindettől megszabadít a Krisztusban való igaz hit, tehát aki Krisztus nevét vallja, fogadja meg Pál apostol tanácsát, ami Isten parancsolata: " Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja." (2Tim 2, 19). " Mert ha szád­dal Úrnak val­lod Jé­zust, és szí­ved­ben hi­szed, hogy Is­ten fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lot­tak kö­zül, üd­vö­zülsz. Mert szív­vel hisszük, hogy meg­iga­zu­lunk, és száj­jal te­szünk val­lást az üd­vös­ség­ről." (Róm 10, 9).

Rövid tényfeltárás Isten házában.

 "Majd azt mond­ta ne­kem: Menj be, és nézd meg a go­nosz utá­la­tos­sá­go­kat, ame­lye­ket ott cse­lek­sze­nek! Be­men­tem, és lát­tam, hogy íme, min­den­fé­le csú­szó­má­szó­nak meg utá­la­tos ál­lat­nak a képe és Iz­rá­el há­zá­nak min­den­fé­le bál­vá­nya be volt vés­ve kö­rös-kö­rül a fal­ba." (Ez 8, 9)

 Ez egy részlet Ezékiel könyvének nyolcadik részéből, de ennyi is elég ahhoz, hogy kifejezzük mindazt amire képes egy hitehagyott nép a szentföldön Isten házàban. Az Úr Izrael utálatosságait mutatta meg Ezékielnek. Ettől fogva Isten Izrael Istene elhagyta házát. Izrael Isten, Jehova nélkül maradt, de ezt észre sem vették mert folytatták a kegyesség látszatában az Istentiszteletett az utálatosságok közt. A frigyláda is elveszett ami Krisztust jelképezte. 

 Ma hogy áll a helyzet a kereszténységben? Bizony ma is vannak olyan testvérek akiket az Úr végig vitt és bemutatta minden utálatosságát a keresztény egyházaknak. Kereszténység az Úr nélkül, így jellemezném a mai állapotot. Nyomatékosan az Úr jelzőtt használtam, mert az Úr jelenti, hogy ő uralja a helyzetet, vagyis mindenkinek az ura aki engedelmes neki. Isten a végsőkig kitart a népe mellett, a hátat fordított néphez hű marad, de elítéli mindazt ami ebben a kereszténységben utálatos számára. Ne tévelyegjünk, Isten szent és a szentek között akar lenni. Ez a Gyülekezet itt a földön. Az a gyűjtőnév a kereszténység, bele foglalja magába a jót is meg a rosszat is, de ez nem kielégítő a Szent Isten számára, és nem lakozik benne, a Szent Szellem a Gyülekezetben él. A tizennyolcadik része Máté evangéliumának arról szól, hogy milyen feltételek mellett van közöttük az Úr. "Mert ahol ket­ten vagy hár­man össze­gyűl­nek az én ne­vem­ben, ott va­gyok kö­zöt­tük". (Mt 18,20). Bizony, hogy ott van ahol összegyűlnek az üdvözült testvérek egy helyen, ami nem lehet spontán gyűlés, mert Isten a rend Istene, és nem templomokban él de ott van ahol őt tisztelik és szeretik rendszeresen, megtartják z Úr parancsolatait. A nagy globális Gyülekezet egy szigete ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, ez a minimum szám. És ott fejeződik ki az egész globális Gyülekezet jelleme. Azért mert Krisztus a test feje Isten gyülekezetében, és Isten házában mint örökös foglal helyet az Atya jobbján, aki itt a földön is azok között akar lenni akik nem csak szeretik őt, hanem a szeretetből kifolyólag megtartják parancsolatait az Isten szellemében és igazságban imádják őt. Ezzel imádják Istent az Atya házában. Ezt fejezheti ki az a lokális gyülekezés ami úgy jöhet létre, ha Szent Szellem vezetése által gyűlnek össze, ahol az Úr nem vendég hanem háziúr. Ezért gondolom én, mert bennem is van Isten szelleme, hogy azok a kereszténynek titulált intézmények vagy gyülekezetek akik a saját útjukat járják, minimum, engedetlenek az Úr iránt. De finoman fejeztem ki magam. Isten az Úr nem olyan kiméletes az utálatosságok iránt, kimondja könyörtelenül ítéletét a felé és azok felé, akik és amik becstelenítík az Ő nevét. Ez így volt Izraellel és így van ma is a keresztény egyházzal szemben is. Ha még az Úr türelmes és még megadja a kegyelem időszakát, a választottak miatt, de ítéletei nem várnak sokat magára, mert Isten házától lesz az ítélet. " Ha pe­dig mint ke­resz­tyén ( itt a krisztusi név az igaz, a fordítók megmásították, mert keresztény, olyan név nem szerepel a görög fordításban) szen­ved, ne szé­gyell­je, sőt di­cső­ít­se Is­tent ez­zel a név­vel. Mert itt az ide­je, hogy el­kez­dőd­jék az íté­let az Is­ten há­zané­pén. Ha pe­dig elő­ször mi­raj­tunk kez­dő­dik, mi lesz azok­nak a vége, akik nem en­ge­del­mes­ked­nek az Is­ten evan­gé­li­u­má­nak? És ha az igaz is alig me­ne­kül meg, hova lesz az is­ten­te­len és a bű­nös?" (1Pt 4, 17-18).

 Hálátlan téma ez, de szorításban írtam erről, ezt is tudni kell, mert az idő közel, amikor felgyorsulnak az események a világban. 

A gonosz szolga fizetése.

 "Mert ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a ki­rály­hoz, aki szám­adást tar­tott a szol­gá­i­val. Ami­kor meg­kezd­te a szá­mon­ké­rést, elé­je vit­tek egy szol­gát, aki tíz­ezer ta­len­tum­mal volt adó­sa. Mi­vel nem tu­dott mi­ből fi­zet­ni, meg­pa­ran­csol­ta an­nak ura, hogy ad­ják el őt is, fe­le­sé­gét is, gyer­me­ke­it is és min­de­nét, ami­je csak van, hogy fi­zet­hes­sen. Ek­kor a szol­ga térd­re esve kö­nyör­gött: Légy tü­re­lem­mel hoz­zám, és min­dent meg­fi­ze­tek ne­ked!" (Mt 18, 23..25).

 Jézus Péterhez szólt ebben a példabeszédben, aminek most mi is hallgatói vagyunk. Ebben a részben látjuk, hogy milyen hatalmas tartozása van a bűnös embernek Isten előtt. Ha mindenét odaadná sem lenne kielégítő Isten számára. Isten hagyja az embereket élni a maga világában felhalmozva bűneit addig a pontig amíg el nem jön a számadás. A számadás itt nem az utolsó ítéletet jelenti. Minden ember életében, itt a tudatos emberről van szó, eljön az a pillanat amikor saját lelkiismerete elé állítja Isten. Itt is látjuk, hogy a szolga, mert szolgáról van szó, nem önszántából megy a király színe elé, eléje vitték. Ez nem a halál utáni állapotára utal, mert látjuk a kegyelem idejét az adósság törlesztése után is. A király elengedte adósságát. " Az úr pe­dig meg­szán­ta azt a szol­gát, el­bo­csá­tot­ta, sőt az adós­sá­gát is el­en­ged­te." Nem azért kapott bocsánatot, mert megszolgálta, hanem a király irgalmassága szerint. 

 Egyszer feltett nekem egy kérdést a barátom. Hogy mit jelent az, hogy Isten mindenkit meg akar menteni. Ha valamit akar Isten miért nem teszi meg? "Min­de­nek­előtt arra kér­lek, hogy tart­sa­tok kö­nyör­gé­se­ket, imád­sá­go­kat, ese­de­zé­se­ket és há­la­adá­so­kat min­den em­be­rért, a ki­rá­lyo­kért és min­den fö­löt­te­sért, hogy nyu­godt és csen­des éle­tet él­jünk, tel­jes is­ten­fé­le­lem­ben és tisz­tes­ség­ben. Mert ez jó és ked­ves do­log a mi meg­tar­tó Is­te­nünk előtt, aki azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és el­jus­son az igaz­ság is­me­re­té­re". (1Tim 2, 1-3).

 Egy ideig számomra is egy nehéz kérdésnek bizonyult. De egy olyan felismerésre jutottam, amit itt a fentiekben el is mondott Jézus. A király a mindenható Istennek megvan az a szándéka, hogy üdvözítse az embert, noha ebben a részben látjuk, hogy az ember nem értékeli a megbocsátás tényét. Isten megbocsátja minden tartozását, bűneit ha könyörgésben kérik az emberek, de új természetet nem kap ez által, marad minden a régiben. Sőt aki azt el is hiszi, hogy ez minden elég, abban a tudatában van, hogy kérdőre veheti tartozását a bűnös embertársaitól, magasabb pozícióból viszonyul hozzá. Jézus a tanítványait így tanította imádkozni, "... bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek," (Mt 6, 12).

 De nem így tette az a szolga akinek minden adóssága el volt engedve, tiszta lappal folytathatta életét, de nem, hálátlan szolgának bizonyult. "Ahogy ki­ment az a szol­ga, ta­lál­ko­zott az egyik szol­ga­tár­sá­val, aki száz dé­nár­ral tar­to­zott neki. Meg­ra­gad­ta, foj­to­gat­ni kezd­te, és ezt mond­ta neki: Fi­zesd meg, ami­vel tar­to­zol! Szol­ga­tár­sa ek­kor térd­re esve kö­nyör­gött: Légy tü­re­lem­mel hoz­zám, és meg­fi­ze­tek ne­ked.

De ő nem en­ge­dett, ha­nem el­ment, és bör­tön­be vet­tet­te azt, amíg meg nem fi­ze­ti tar­to­zá­sát."(Mt 18, 28-29)

 Erre nagyon kell figyelnünk, ha Isten akarata szerint jót tett irántunk, kiöntötte kegyelmét minden emberre a világon, és talán sokaknak megbocsátott, de ha az az ember nem jár hálaadással Isten felé, hanem hátat fordít Istennek, számon kéri felebarátja vétkeit, Isten ítélet székébe ül, azokat a vétkeit amiket éppenhogy Isten neki megbocsátott, hiányzik az irgalmassága embertársai iránt, akkor bizony nem kaptuk meg Krisztus új természetét, nem mondhatjuk vele együtt "Atyám, bo­csásd meg ne­kik, mert nem tud­ják, mit cse­lek­sze­nek! Az­után sors­ve­tés­sel meg­osz­toz­tak ru­há­in". (Lk 23)

 Ezek után az angyalok felviszik a halála után Isten ítélőszéke elé, mert Isten megbocsátotta bűneit ugyan, de ezek után gonosz maradt a természete. Felsőbbrendűség a büszkeség, ami a vallásos emberre jellemző, aki vallási büszkeségből elítéli az atyafiait, mert nem olyanok mint ő maga. "Ami­kor szol­ga­tár­sai lát­ták, hogy mi tör­tént, fel­há­bo­rod­tak, és el­men­tek je­len­te­ni uruk­nak a tör­tén­te­ket. Ak­kor maga elé hí­vat­ta őt az ura, és azt mond­ta neki: Go­nosz szol­ga, min­den adós­sá­go­dat el­en­ged­tem ne­ked a te kö­nyör­gé­sed­re. Nem kel­lett vol­na ne­ked is kö­nyö­rül­nöd szol­ga­tár­sa­don, ahogy én is kö­nyö­rül­tem raj­tad? És ha­rag­já­ban ura át­ad­ta őt a hó­hé­rok­nak, míg min­den tar­to­zá­sát meg nem fi­ze­ti. Így cse­lek­szik az én mennyei Atyám is ve­le­tek, ha szív­ből meg nem bo­csá­to­tok atyá­tok­fi­a­i­nak." (Mt 18, 31-34)

 A hóhérok nem könyörülnek rajta, hiszen parancsot teljesítenek. Ez a vonat már elment, ezek után már az embernek nincs mivel leróni tartozását Isten előtt. Újból nem feszíthetjük meg Krisztust szívünkben. " Mert le­he­tet­len do­log, hogy akik egy­szer meg­vi­lá­go­sít­tat­tak, és meg­íz­lel­ték a mennyei aján­dé­kot, és ré­sze­se­i­vé let­tek a Szent­lé­lek­nek, akik meg­íz­lel­ték az Is­ten jó be­szé­dét és az el­jö­ven­dő vi­lág erő­it, de el­es­tek, is­mét meg­újul­ja­nak a meg­té­rés­re, mert újra meg­fe­szí­tik ön­ma­guk­nak és nyil­vá­no­san meg­csú­fol­ják az Is­ten Fiát". (Zsid 6, 4-5)

 Ennek a szolgának nem volt örök üdvössége, hiába volt megbocsátva minden vétke, Krisztus váltságdíja árán, de természete gonosz maradt. Nem vesztette el azt ami nem volt neki, mert akinek van annak még több adatik, akinek nincs attól azt is elveszik amit birtokolt." Mert akinek van, annak adatik, és bővölködni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van." (Mt 13, 12).

Az örök élet elnyerésére az engedelmességben rejlik.

 "Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta." (Jn 3, 36)

"Aki Is­ten­től van, az hall­gat­ja Is­ten be­szé­de­it. Ti azért nem hall­gat­já­tok, mert nem Is­ten­től va­lók vagy­tok." (Jn 8, 51)

"Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem". (Jn 8, 51)

 Az első idézetet könnyű befogadni, mert nem támaszt semmi feltételt, habár már ez a szellemi látást bizonyítja, mert olyanban hisz amit nem lát, abban hisz akit nem lát. A hit szeme lát egy olyan személyt aki Istentől jött, Isten az új teremtés első szülöttje Jézus Krisztus aki Isten Fiának neveztetik, aki most a láthatatlan világban foglalta el helyét. Igaz, hogy Isten nem feltételekhez szabja üdvösségünket, hanem a hitünk a szellemi hallásunk és látásunk által a kegyelemből fakadó felmentésünket Isten haragja alól, ami tőle van. Isten haragja fennáll mindenkor és mindenki felet, csak az aki enged Isten Fiának az menekül meg Isten haragjától, ennek is a következménye, hogy nem lát többé halált." Mert ha az egy­nek bűn­ese­te mi­att ural­ko­dott a ha­lál egy em­ber ál­tal, mennyi­vel in­kább fog­nak ural­kod­ni az élet­ben az egy Jé­zus Krisz­tus ál­tal azok, akik a ke­gye­lem és az igaz­ság aján­dé­ká­nak bő­sé­gé­ben ré­sze­sül­tek! Amint te­hát egy­nek a bűn­ese­te ál­tal min­den em­ber­re el­ha­tott a kár­ho­zat, úgy egy­nek az igaz­sá­ga ál­tal min­den em­ber­re el­hat az élet meg­iga­zí­tá­sa. Mert amint egy em­ber en­ge­det­len­sé­ge ál­tal so­kan bű­nö­sök­ké let­tek, úgy egy­nek en­ge­del­mes­sé­ge ál­tal so­kan iga­zak­ká lesz­nek". (Róm 5, 17-18). Jézus Krisztus az igazság és a benne való hit teszi igazzá az embert, ennek a hitnek a következménye, hogy Isten megelevenít a szellemi halálból az életre, kiragadva minden halált hozó és a halálban fogvatartó világi gondolkodásból. Az efézusi gyülekezet rendelkezett kimagasló szellemiséggel, azért Pál apostol tudott írni nekik ilyen formán, mert ők alkalmasak lettek az engedelmességre.

 "Ti­te­ket is meg­ele­ve­ní­tett, akik ha­lot­tak vol­ta­tok vét­ke­i­tek és bű­ne­i­tek mi­att, me­lyek­ben jár­ta­tok egy­kor e vi­lág­nak meg­fe­le­lő­en a le­ve­gő­be­li ha­tal­mas­ság fe­je­del­me sze­rint, ama lé­lek sze­rint, amely most az en­ge­det­len­ség fi­a­i­ban mun­kál­ko­dik". (Ef 2, 2)

" Azért te­hát még job­ban kell ne­künk a hal­lot­tak­ra fi­gyel­nünk, hogy va­la­mi­kép­pen el ne sod­ród­junk. Mert ha az an­gya­lok ál­tal hir­de­tett be­széd erős volt, és min­den bűn és en­ge­det­len­ség el­vet­te igaz­sá­gos bün­te­té­sét, ho­gyan me­ne­kü­lünk meg mi, ha nem tö­rő­dünk ilyen nagy üd­vös­ség­gel? Ezt kez­det­ben az Úr hir­det­te, majd azok, akik hal­lot­ták, meg­erő­sí­tet­ték szá­munk­ra,..." (Zsid 2, 1-2).

 A hit Isten beszédeiből támad fel, akinek füle van az meghallja Isten szavát és hitről hitre tér, ez a folyamat teszi az embert igazzá, mert hisz Isten minden rá vonatkozó szavára. Az Úr azon felül, hogy hirdette az általános hitet, a szavai személyre szabott volt és ma is az." A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.". (Jn 6, 63) Közvetlen kapcsolatot keres veled és velem, mert Isten a teremtésben gazdag, nincs két egyforma ember, mindenkihez a szívén keresztül találja meg az utat. A szív ajtaja a hit és a teljes odaadás Istennek engedelmességben. Ezen dolgozik ma is az Úr a szelleme által a gyülekezetben. De az üzenetét angyalokra bízta, mert minden kornak megvan a saját állapota és szükségletei, így a Jelenések könyvében olvassuk a második és harmadik fejezetben, megvilágítva számunkra a szükségleteinket. 

 A halhatatlanság kérdése megvan oldva még a teremtés előtti időből, mert maga az Úr maga a halhatatlanság és akit kegyelemből felment haragja alól, az a lélek oltalma alatt van, Isten haragja nem éri el soha. 

"....Jé­zus azt mond­ta: Én va­gyok a fel­tá­ma­dás és az élet, aki hisz én­ben­nem, ha meg­hal is, él, és min­den­ki, aki él, és hisz én­ben­nem, soha meg nem hal. Hi­szed-e ezt?" (Jn 11, 25).

Isten beszéde a választottaknak.

 Pál apostol Timóteusnak szolgál a hozzá intézett levelében, útravaló gyanánt, hogy mindazokat fontolja meg amit üzen neki, de a megértést Istenre bízza. Ez ma is releváns minden olyan testvérre aki felvette Krisztus igáját, és az eke markolatát kezébe fogta. A szentírásból merít de a Szent Szellem adja meg a megértést.

"Fon­told meg, amit mon­dok, mert az Úr meg­ér­tést ad majd ne­ked min­den­ben. Em­lé­kezz meg ar­ról, hogy Jé­zus Krisz­tus fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, aki a Dá­vid mag­vá­ból való az én evan­gé­li­u­mom sze­rint, ame­lyért még bi­lin­cse­ket is szen­ve­dek, mint egy go­nosz­te­vő, de Is­ten be­szé­de nincs bi­lincs­be ver­ve. Azért min­dent el­tű­rök a vá­lasz­tot­ta­kért, hogy ők is el­nyer­jék a Krisz­tus Jé­zus­ban való üd­vös­sé­get örök di­cső­ség­gel." (2Tim 2, 7-9)

 Ezek az Isten szolgái a gyülekezet hajnalán, mindent megtettek szorongatások közepette, hogy a választottak közül egy se vesszen el, hanem elnyerjék Jézus Krisztusban az örök üdvösséget. Az apostolok lefektették a fundamentumot amit a feltámadt Krisztusra építettek. A mai napig érvényes evangélium és tanítás sokakat a dicsőség fiaivá tesz és elvezeti az üdvösség útjára. Elvégre az eleve elrendelés Isten kezében van, semmi köze az emberek véleményéhez. Egy lélek sem aki az Atya tulajdona nem vesz el ebben a világban, még ha az időzítés minden választottnál különböző. De felmerül a kérdés mi értelme akkor hirdetni az evangéliumot, ha csakis a választottak fogadják be. Istennek megvan az oka erre, Ő tudja csak, hogy miért van ez így, részben mi is tudhatjuk, de még a választottak is oly mélyre süllyedtek a sötétségben, hogy Isten szavának ereje szükséges arra, hogy ki hívja őket a világosságra. "Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje". (1Kor 1, 18). Tehát a hit abban, hogy Isten feltámasztotta Krisztust a halálból sokak számára ez nem bolondság hanem valóság. Ez a hit aztán hitről hitre fejlődik a megértés érdekében. De hát aki nem hiszi, hogy van Isten, hogyan hinné el, hogy Krisztust feltámasztotta a halálból. Ahhoz, hogy ezt elhiggye valaki, előbb el kell hinnie, hogy van Isten, és ha van Isten, akkor él és mindenható. Nonszensznek tűnik az is, hogy a hit is Istentől származik, egy bezárt kört látunk itt, de már az is boldoggá teszi az embert, ha ráébred, hogy az evangélium neki íródott, mert ha nem is érti eleinte, azért ragaszkodik hozzá, abban bízva, hogy ha Isten hitet adott neki, akkor a tudáshoz is értelmet ad. Ennek az üdvösségnek az a bizonyítéka, hogy engedelmes Isten szavának. "Ne­kik ki­je­len­te­tett, hogy nem ma­guk­nak, ha­nem ne­künk szol­gál­tak azok­kal, ami­ket most az evan­gé­li­um hir­de­tői, a menny­ből kül­dött Szent­lé­lek ál­tal hir­det­nek nek­tek, amik­be az an­gya­lok vá­gya­koz­nak be­te­kin­te­ni. Azért fel­övez­ve el­mé­tek de­re­kát, mint jó­za­nok, tö­ké­le­te­sen re­mény­ked­je­tek ab­ban a ke­gye­lem­ben, ame­lyet Jé­zus Krisz­tus hoz nek­tek meg­je­le­né­se­kor. Mint en­ge­del­mes gyer­me­kek ne szab­já­tok ma­ga­to­kat ko­ráb­bi kí­ván­sá­ga­i­tok­hoz, ame­lyek a tu­dat­lan­ság ide­je alatt vol­tak ben­ne­tek, ha­nem amint szent az, aki el­hí­vott ti­te­ket, ti is szen­tek le­gye­tek egész élet­vi­te­le­tek­ben. Mert meg van írva: Szen­tek le­gye­tek, mert én szent va­gyok". (1Pt 1, 12-15)

 Mindehhez türelem szükséges Istenhez való ragaszkodásban, mert ebben is az Úr adja meg az időt, mi miután következik. De már ahogy említettük, a boldogság megvan abban a lélekben, aki hallgatja Isten beszédét, még ha az még elérhetetlen számára, de vegyük tudomásul, hogy az embernek megadatik élvezni Isten kegyelmi ajándékait, mert betekintést kaphat Isten rejtett kincseibe, amibe az angyalok nem kaptak betekintést. A boldogságnak több összetevői vannak. Boldog az aki kap, és boldog az is aki ad, de mindenek felett, "Bol­dog, aki fel­ol­vas­sa, és akik hall­gat­ják e pró­fé­tai be­szé­det, és meg­tart­ják azt, ami ab­ban meg van írva, mert az idő kö­zel van." (Jel 1)

A kishitüség félelme.

 "Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk". (4Móz 13, 34)

 Az egyiptomi szabadulás után negyven évig vándorolt Izrael a sivatagban, az ígéret földje felé tartott sok nehézségek ellenére eljutottak a Jordán folyó partjához. A kánaán földje volt előttük amit Isten ígért nekik. De a föld ha gazdag is volt, de el volt foglalva népekkel, méghozzá óriás termetű népekkel. Mindezt el kellett foglalni. Itt is a hit megnyilvánulása volt szükséges, nem mindenkiben volt meg ez a hit, csak Káleb és Józsué akik bátran kijelentették, hogy legyőzik az óriásokat Isten segítségével. Ami meg is történt lépésről lépésre.

 Ami minket illet, a világ hatalmasai a hitetlenség szemében legyőzhetetlen, mert egy Isten hívő ember helyzete ebben a világban alacsonyrendű, és a világ hatalmasai vagyis óriásai pedig legyőzhetetlennek látszanak. Ez igaz is ha a test fegyvereivel küzdünk, bizony hogy vesztünk minden csatában. A szellemi élete egy hívőnek lépésről lépésre foglalja el mindazt amit a világ hatalmasai elfoglaltak, ezek a filozófiai elméletek amik teret kaptak ebben a világban. Ennek látszólag megvannak a maga gyümölcsei, de olyan nagyok és nehezek, hogy nehéz egy embernek elhordozni. Például a Darwin elmélet a föld és a világ teremtéséről szóló hipotézisek, már már elfogadott tény, hogy az ősrobbanás volt a világegyetem kezdete. Na de sok olyan terület amit az istentelen tudomány elfoglalt és igyekszik kőbe vésni és tanítani.

 Krisztus feszülete bolondság a világ szemében, mert logikátlan nem hordozza magában a győztes hatalmát, a szemükben kudarc nem győzelem, de egy hívő számára Isten bölcsessége. Krisztus a halálával legyőzte a világot, mert a világ izmai megfeszülnek a létük honosítása érdekében, hogy minden hazug eredményeiket megtartsák, Isten bölcsessége pedig mindezt a feszületre szegezte erőtlenségben. Mert Isten erőtlensége nagyobb minden emberi erőnél. "Mi pe­dig a meg­fe­szí­tett Krisz­tust pré­di­kál­juk, aki a zsi­dók­nak ugyan bot­rán­ko­zás, a po­gá­nyok­nak pe­dig bo­lond­ság, ámde ma­guk­nak az el­hí­vot­tak­nak, zsi­dók­nak és gö­rö­gök­nek is Krisz­tus Is­ten ere­je és Is­ten böl­cses­sé­ge. Mert Is­ten bo­lond­sá­ga böl­csebb az em­be­rek­nél, és Is­ten erőt­len­sé­ge erő­sebb az em­be­rek­nél. Mert néz­zé­tek csak a ti el­hí­va­tá­so­to­kat, test­vé­re­im, hogy nem so­kan vagy­tok böl­csek test sze­rint, nem so­kan ha­tal­ma­sok, nem so­kan ne­me­sek. Ha­nem a vi­lág bo­lond­ja­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se a böl­cse­ket, és a vi­lág erőt­le­ne­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se az erő­se­ket, és a vi­lág nem­te­le­ne­it és meg­ve­tett­je­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, és a sem­mi­ket, hogy a va­la­mi­ket meg­sem­mi­sít­se, hogy sen­ki ne di­cse­ked­jék őe­lőt­te". (1Kor 1, 23-28)

 Tehát mindenek felett az Istenben vetett hit a győzelme egy izomagyú világban, ebben a hatalmasnak tűnő a hitetlenség szemében, de ha Isten bölcsességének részesei vagyunk, Isten, Krisztus által már elkészítette az utat, hogy legyőzzük a világ az ég alatt uralkodó világ minden elemeit, egyszerűen Krisztus bölcsességébe kapaszkodva, követve az igazságot. Az emberi bolondságnak amit saját szemében okosnak tart, nincsenek határai, olyannyira végtelen mint a pokol tüze. A hit pedig ezt mind félreteszi és lépésről lépésre követi Isten legyőzhetetlen igazságát és elsajátítja minden gazdagságát, amivel átlát minden látható akadályon és a jövőbe lát Isten szemével.

 " Mert az Is­ten igaz­sá­ga nyil­vá­nul meg ab­ban hit­ből hit­be, ahogy meg van írva: Az igaz em­ber pe­dig hit­ből él. Mert Is­ten ha­rag­ja a menny­ből meg­nyil­vá­nul az em­be­rek min­den hi­tet­len­sé­ge és ha­mis­sá­ga el­len, akik az igaz­sá­got ha­mis­ság­gal fel­tar­tóz­tat­ják, hi­szen ami Is­ten­ből meg­is­mer­he­tő, nyil­ván­va­ló előt­tük, mert Is­ten nyil­ván­va­ló­vá tet­te szá­muk­ra. Mert ami ben­ne lát­ha­tat­lan, tud­ni­il­lik az ő örök­ké­va­ló ha­tal­ma és is­ten­sé­ge, a vi­lág te­rem­té­sé­től fog­va al­ko­tá­sa­i­ból meg­ért­he­tő és meg­lát­ha­tó. Nincs te­hát ment­ség szá­muk­ra,

mert bár Is­tent meg­is­mer­ték, még­sem di­cső­í­tet­ték Is­ten­ként, és há­lát sem ad­tak neki, ha­nem gon­dol­ko­zá­suk hi­á­ba­va­ló­vá lett, és ér­tet­len szí­vük meg­sö­té­te­dett. Ma­gu­kat böl­csek­nek vall­va bal­gá­vá let­tek, és az örök­ké­va­ló Is­ten di­cső­sé­gét fel­cse­rél­ték mu­lan­dó em­be­rek, ma­da­rak, négy­lá­bú­ak és csú­szó­má­szók kép­má­sá­val". (Róm 1, 17-22)