Rendszeres olvasók

2023. december 31., vasárnap

Az idő csak illuzió.

 Az idő csak illuzió.

“Tu­dom, hogy amit Is­ten cse­lek­szik, az örök­ké meg­áll, ah­hoz nincs mit hoz­zá­ad­ni, és ab­ból nincs mit el­ven­ni. Is­ten azért cse­lek­szi ezt így, hogy fél­jék őt. Ami most tör­té­nik, már rég­től meg­van, és ami kö­vet­ke­zik, az is már ré­gen meg­volt; és Is­ten vissza­hoz­za, ami el­múlt.” (Préd 3, 14). 

A szabad akarat hívei azt reflektálják magas szószékekről és teológiai egyetemek tanszékeikről, hogy az emberek döntései változtatthatnak a világ folyásán, hogy jobb lesz ez a világ, ez azt jelenti, hogy prófétálnak, mert tudni vélik, hogy az Isten szándéka jobbá tenni ezt a világot. Ezeket az embereket akik ilyen narratívával jönnek elő, az ószövetség nyelvével szólva hamis prófétáknak nevezi a Biblia. A keresztény világban előkelô helyeket foglalnak el az ilyen kétes értékű és eredetű tanítók is. Egyetemeket alapítanak úgy a katolikus mint az úgynevezett protestáns körökben. Arra tanítják a nebulókat, hogy az ember kezében van a jövője. Ezt nyíltan is meg burkoltan is preferálják. A burkolt suggalatú tanítás a legravaszabb. Mindenféle köntösbe burkolva van létjogosúltsága. Ezért kell felkészűlni a hívőnek, felvegye Isten minden fegyverzetét, hogy a szelleme védve legyen a békességben és a Szent Szellem örömében maradjon. Vívja meg a harcát mindenki aki az igaz Isten imádók ebben a világban.

 Az emberek hajlamosak szàmot vetni a múltról és a kiváncsiság is hajtja, hogy előre vetítse a jövőt. Ha meg nincs Istentől való mély meglátása, akkor a saját meglátásait idézgeti. Így lett a Biblia is fejezetekre bontva, számokkal ellátva a könnyebb kezelhetőség kedvéért, így a korok az éveket is számolják az emberek, ki ki a saját módján. Sok az eltérés, de mégis az igaz számvetés Istennél van és nem egyezik az emberével. Az embernek nehéz kapaszkodók nélkül mászni a hegyre. A korlátok a folyosók a megkötöttség írányítja egy kerékvágásban, ahonnan akarna szabadulni de nem teheti meg, mert Istennek mindenre előre kiválasztott ideje, jövője, jelene és múltja van. Azok akik a szabad akarat hívei, és azt ki is mondják magas szószékről, azok a vallási tanítók akik ezt tanítják, megvannak győződve, hogy az ember döntése, hogy ahogy választ egy ominózus pillanatban az ember az határozza meg a jövőjét. Ha ez így lenne, akkor Isten a jövőképét állandóan változtatni kényszerítené az ember. Mert minden döntés irányt határozz meg aminek megvan a végső következményei. Minden ami van annak látszik, hogy az ember dönt a világ és a saját maga sorsáról. A Biblia ezt nem propagálja és ha elhisszük, hogy az egész írás Istentől ihletett, vagyis minden amit olvasunk nem csak a kanonizált de az egyes apokrif iratokban is amik nem kerültek a mai nyugat keresztényi Bibliába, akkor ezt is szemmel kell tartania az Istent kereső embernek. Maradva a Prédikátor írásánál, ezt is fontolóra vesszük. “Ami volt, ugyan­az lesz ez­után is, és ami tör­tént, ugyan­az tör­té­nik majd ez­után is. Sem­mi új nincs a nap alatt. Van, ami­ről azt mond­ják: „Nézd, ez új do­log”, pe­dig már rég meg­volt előt­tünk, ős­idők óta.” (Préd 1, 9).

 Minden ami történik ebben a világban nem az ember irányítása miatt történik, hanem a részese ennek. Hiába annak látszik a történések felületén. A Teremtő Isten nem lenne Isten, ha csak követője nem teremtője lenne az időnek. Az ember vaksága a jövőre nézve, de a múltját sem ismeri fel úgy ahogy azt Isten látja, abban rejlik, hogy nem ismeri Isten kijelentette próféciáit. Nem érti és a saját meggyőződése után ítél és követi saját magát. Ez is Isten akarata, hogy így legyen. 

 Ha valaki nem tudná, az evangélium nem tantárgy és nem meggyőző tudás, hanem örömhír azok számára akik eddig tudatlanúl a világ sötétségében ülnek. Arra várnak öntudatlanul, hogy meghallják Isten üdvözítő szavát. Azt a szót ami benük egy világot omlaszt őssze. Mert ez a cél, hogy az ember egója és minden amit ráépített a determinált entitás, meghaljon, hogy egy újjászületés által helyet adjon Isten Szellemének Isten szava volt van is lesz mindörökké, csak most ebben a teremtett időben azért cselekszik így ahogy cselekszik, hogy kiszabadítsa mindazokat a lelkeket a sátán és a halál karmaiból, mindazokat akik eleve elrendelt, hogy Krisztus hasonlatosságai legyenek, Isten előtt jelenjenek meg mint gyermekek akik Krisztus testévé teremtett még a világ teremtése előtt. “Mert aki­ket ele­ve is­mert, ele­ve el is ren­del­te, hogy Fia kép­má­sai le­gye­nek, hogy ő le­gyen el­ső­szü­lött sok test­vér kö­zött. Aki­ket pe­dig ele­ve el­ren­delt, azo­kat el is hív­ta, és aki­ket el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta, aki­ket pe­dig meg­iga­zí­tott, azo­kat meg is di­cső­í­tet­te.” (Róm 8, 29-31).

 Ha észrevettük itt múlt időben beszél Isten szava. Ez nem lesz, hanem már meg van. Akkor mit jelent mindaz amit a Biblia részleteiben emberi döntésnek vélünk. Isten egy nem szembetűnő igéjében ezt meg is mondta, de sokszor átfutunk rajta. Isten úgy rendezte a dolgokat, hogy az ember ne érezze azt, hogy ő maga az ember legyen a saját szemében fontos. Ez már az első lapokon felfedezhetjük, amikor Isten Ádámra bízta az állatok megnevezéseit. (1 Mózes 2,19). A zsoltáros így énekelte meg: “ Mi­kor lá­tom az eget, uj­ja­id mun­ká­ját, a hol­dat és a csil­la­go­kat, ame­lye­ket el­ren­dez­tél, azt mon­dom: Mi­cso­da az em­ber, hogy meg­em­lé­ke­zel róla, és az em­ber fia, hogy gon­dod van rá? Hi­szen csak ke­vés­sel tet­ted ki­seb­bé Is­ten­nél, di­cső­ség­gel és tisz­tes­ség­gel ko­ro­náz­tad meg őt! Úrrá tet­ted őt ke­zed mun­ká­in, min­dent a lába alá ve­tet­tél:...” (Zsolt 8, 4-6). És még egy rész amin el lehet gondolkodni. “Ját­szot­tam a föld­ke­rek­sé­gen, és gyö­nyö­rű­sé­ge­met lel­tem az em­be­rek fi­a­i­ban.” (Péld 8).

 Tehát a mai írásom rezüméje az, hogy az aki hallgatja Isten szavát és befogadja az boldog, mert Isten választottja. Aki még ellenkezik vagy méd nem hallotta meg a szavát, a kegyelem ideje tart azért van az idő kitalálva, és az emberek nem tudják megmondani, hogy mikor lesz ennek a vége ami Isten előtt világos, hiszen Ő teremtette a világot is. Ameddig a pogányok teljes száma be nem teljesedik, addig Isten a szavát hangoztatja ebben a világban a Szent Szelleme által az emberek közreműködésével. Azután fordul Krisztus, vagyis Joshua bizonyságtételéhez a Jelenések könyvében kinyilvánított jövőképhez, ami már számunkra sem új, minden a régi, csak nem vesszük figyelembe. 

“ A pogányok pedig ezeket hallva örvendeztek, és magasztalták az Úr igéjét, és akik csak örök életre választattak, hittek.” (ApCsel 13, 48).

 Ezeket egy igehírdetőnek nem kell elfelejteni, hogy az evangélium célja az, hogy megkeresse mindazokat akik még a világ teremtése előtt ki voltak választva az üdvösségre, és az örömhír hallatàn, hogy Krisztus meghalt és feltámadt érte, hogy soha többé ne érjék megpróbáltatások ami most hasznos a hívő szàmára mert ez Isten akarata rá nézve.


2023. december 30., szombat

Az átok ember által jött be a világba.

 Az átok ember által jött be a világba.

“Mindent szépen alkotott a maga idejében, az örökkévalóságot is adta szivükbe, a nélkül hogy az ember fölfoghatná azon művet, melyet Isten alkotott, kezdettől végig.” ( Prédikátor 3,-11).

 Az Isten mindent szépen és szépnek alkotott a teremtésben. Erre utalnak ezek a szavak. Úgy a teremtett világ és a bele helyezett ember is tőkêletes volt. Isten az emberbe a szelleme által örökkévalóságot adta, szellemét lehelte belé. Isten kevesebbet nem is adhatott mint az örökkévalösàgot. Más kérdés, hogy mivé lett az ember, az ember által a világba jött bűn eredményeképpen, átkozottá változtatta egy pillanat alatt Isten alkotta teremtését.

“ Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.” (1Móz 3, 17).

 Belemerülünk az igehirdetők prédikálásába, az ige olvasásba, elveszünk néha a Biblia részleteinek nem mondható egyszerű olvasatába, kutatva Isten kinyilatkoztatását, igyekezve megérteni mondanivalóját. De azt most is mint mindig ki kell jelenteni, hogy Isten Szent Szelleme segítsége nélkül nem jutunk egyről a másikra, nem áll egy egésszé az Isten szava a szívünkben. De miért, felmerül a kérdés. Éppen azért mert az ember Istentől kapott szelleme folyamatosan romlik a bűn által az emberben, a törvénytelenség sokasodik. Átok alá van helyezve az ember szelleme. Azért nem lesz tiszta meglátása Isten igazságára. A testi ember a hús hordozza Isten örökkévalóságát, egyszerűen mondva az ember szelleme örökké vele lesz, de Isten nem hagyta, hogy így is maradjon az ember, mert a bűn zsoldja a halál. És minden ember bűnben született, elvesztette Isten dicsőségét. “De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.” (Gal 3, 22). 

 Attól a ponttól, amikor a hit megjelent, Isten ezen keresztül találta meg a kapcsolatot az emberrel. Az elveszett embert csakis úgy téríti meg, ha hit által felveszi vele a kapcsolatot. Egyszerű példákkal szolgál az evangélium. 

 A Bibliát egy életen át lehet olvasni, kutatni értelmét, S mégis ha az Úr szellemének kenetje nincs az emberen, vagyis szíve zárva marad Isten szava előtt, akkor az ember szelleme ami nem tiszta a bűn miatt fogja úgy használni az igét, hogy az csak a bűnt növeli magában. “Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet.” (Gal 6, 8).

 Az ember azt tudja vetni amit a kezébe tesznek, tehát mindazt amit kapott amire nyított. Ha ezt felismeri az ember, hogy semmi jót nem tud vetni Isten nélkül, akkor ez már azt jelenti, hogy tudja Isten magtárának ajtaja ki van nyitva előtte ahol a Messiás méghozzá Isten Báránya áll a Szent Szellem által osztogatja ajándékait a megtért embernek, hogy az gyümölcsöt teremjen Isten országában. Azért a tudatunkra hozza az igén keresztül, hogy a Krisztus áldozata a feszületen emlékeztessen arra, hogy a régi ember aki a bűntől átkozott lett, és ezáltal Krisztus átok lett miattad és miattam a feszületen, hogy ezt az átkot halálával a sírba vigye. A feltámadásával pedig foglyul ejtette az emberi lelkeket és magával ragadta a mennybe, hogy Isten az Atya színe elé álljon és azt mondja: “ Mert a meg­szen­te­lő és a meg­szen­tel­tek mind egy­től szár­maz­nak, ezért nem szé­gyel­li őket test­vé­re­i­nek ne­vez­ni, ami­kor így szól: Hir­de­tem ne­ve­det test­vé­re­im­nek, a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben di­csér­lek té­ged. És is­mét: Én ben­ne bí­zom. És is­mét: Íme, itt va­gyok, én és a gyer­me­kek, aki­ket Is­ten ne­kem adott.” (Zsid 2, 11-12).

 Ezért nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk az élô Igéhez, mert Isten az ember újjászületése által formálja ki a hívőt Isten Fia képére, mert a régi Isten hasonlatossága elveszett az emberrel a bűn miatt. Testvérének csak azokat nevezheti akik az Ő képére és hasonlatosságára formálódtak. Az efézusiaknak így ír Pál apostol. “ Őben­ne ti­te­ket is – mi­u­tán hal­lot­tá­tok az igaz­ság be­szé­dét, üd­vös­sé­ge­tek evan­gé­li­u­mát, amely­ben hit­te­tek is – meg­pe­csé­telt a meg­ígért Szent­lé­lek­kel, aki örök­sé­günk zá­lo­ga, hogy meg­vált­sa tu­laj­do­nát di­cső­sé­gé­nek ma­gasz­ta­lá­sá­ra.“ (Ef 1, 13).

 De ez a folyamatban lévő gyakorlati megszentelődést is érti ez alatt, hogyan az üdvözűlt teljes egészében Istenné legyen.

“ Mert ez Is­ten aka­ra­ta, a ti meg­szen­te­lő­dé­se­tek, hogy ma­ga­to­kat a pa­ráz­na­ság­tól meg­tar­tóz­tas­sá­tok, hogy mind­egyi­kő­tök szen­tül és tisz­tán őriz­ze meg tes­tét, nem szen­ve­dé­lyes ér­zé­ki­ség­ben, mint a po­gá­nyok, akik nem is­me­rik Is­tent, és hogy sen­ki ne le­gyen szer­te­len, és ne ká­ro­sít­sa meg va­la­mely do­log­ban a test­vé­rét, mert bosszút áll az Úr mind­eze­kért, amint előbb is mond­tuk nek­tek, és bi­zony­sá­got tet­tünk róla. Mert nem tisz­tá­ta­lan­ság­ra, ha­nem szent­ség­re hí­vott el min­ket Is­ten. Aki azért meg­ve­ti eze­ket, nem em­bert vet meg, ha­nem Is­tent, aki Szent­lel­két is adta ne­künk.” (1Thessz 4, 3-7).

 Tehát ne bízzunk önmagunkban, mert a mi egoista szellemünk nem örökli Isten országát tehát ezzel a testtel a kárhozatba vész. De amint olvashattuk a fenti igékben, hogy Isten a Szent Szellemét adta azoknak akik hisznek Isten Fiában az Ö áldozati Bárányában és vele járnak az útján, nem csak mondják hanem cselekszik Isten akaratát Jézus ( Jesua a megváltó) Krisztusban a világ megmentőjében. Ezért mondja az ige, hogy két út van az ember számára. “ A szo­ros ka­pun men­je­tek be. Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, amely a pusz­tu­lás­ba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. De szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az élet­re visz, és ke­ve­sen van­nak, akik meg­ta­lál­ják azt”. (Mt 7, 13)

 Az embernek nem adatott meg, hogy Isten dolgait meglássa kezdettől a végéig, de ami megadatott Krisztusban azt végig szemlélheti és cselekvésre búzdítsa a hite által. 

2023. december 27., szerda

Kihez fohászkodunk?- kinek a nevéhez fordulunk?

 Kihez fohászkodunk? - kinek a nevéhez fordulunk?

Kedves olvasó, ma egy kis teológiával fogunk foglalkozni, ahogy mindig, csak röviden. Előbb a görög újszövetségből másoltam ki Jézus nevének értelmezését. A Jézus név minden nyelven másként hangzik ahogy a nemzetek igyekeznek a saját fülük csengése szerint mondani az idegen neveket és helységneveket is megmásítják. A héber, zsidó neveket is a Bibliában a saját izlésük vagy értelmük szerint honosították meg ki ki a saját nyelvére fordítva. Egy héber biztosan mosolyog ha ezzel találkozik. Héberül: ישוע, Yēšūa. Az igazi nevét görögösítették, de így is szokták leírni vagy kimondani az igemagyarázók, Joshua. A Krisztus pedig Messiás. A messiás (héberül: מָשִׁיחַ, Mossíaḥ, Māšsîªḥ) héber szó, amely „felkentet” vagy „segítőt” jelent. Miért fontos ezt tudni? Azért is mert sok téves tanításokat tudunk felismerni és elhagyni ha tényleg felismerjük ennek a jelentőségét. Az igaz, szerintem, hogy ha a bibliai fordítók ezt a nevet használják, az nem jelenti azt, hogy a Jézus név mögött nem a valódi Isten áll, vagyis nem az ő személyiségét értjük ez alatt. De ennek a fontossága nagy, mert a neve az nem is név tulajdonképen, hanem küldetése. Persze, hogy az áldot nevét hírdetjük, sokan úgy, hogy nem is tudják kit imádnak. A Yeshua névnek van értelme az igazi nevének van, amikor ezt meghallja egy héberül tudó zsidó, tudja kiről van szó és mit jelent. A görög Jézus neve nem fejezi ki a személyét és a Krisztus neve sem, ezek ugyanis proxy neveknek lehet mondani. Sokan meg fognak botránkozni e miatt a kijelentés miatt, de ha valaki nem ismeri a Jézus Krisztus név, mély jelentését, ami nem is Isten neve, akkor ez a név közhellyé változik, ahogy az is lett. Ezt a nevet tiporják, tapossák, dicsérik a világban. De a baj nem itt kezdődik, hanem ott, hogy akárhogy is hívjuk Isten Fiát, nem ismerik magát akit ez a név takar. Ezzel én sem tudok megbirkózni, a szokás hatalma, hogy ezentúl Jézus nevét Yeshuának mondjam. De ettől függetlenül tudom, hogy kiben hiszek. 

Ἰησοῦς, -οῦ - Jézus, Józsué Jelentése: Jahve megszabadít, Jahve üdvözít; Új. szöv. szerint: A héber יֵשׁוּעַ a יְהוֹשׁוַּע késői, rövid formája. BÚG: rendhagyó ragozás, ld. sg.dat.Változatok: Ἰησοῦς !, Ἰησοῦν !, Ἰησοῦ !, Ἰησοῦ !!!

Most, hogy egy kicsit foglalkoztunk ezzel a témával, folytathatjuk egy kiemelt, mostanában gyakran beszélgetések során felvetendő témával, az antikrisztus témáját. János apostol ír az antikrisztus szelleméről és magáról a testben eljövendő Antikrisztusról. Az “anti” szótagot mindenki ismeri. Ezt használják minden szférában, ami ellentétet jelent. Valaki tévesen, “helyettesítőnek” akarja ezt a szót értelmezni. De nézzük mit ír János apostol írásában.

 “Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét ( Szellemét): valamely lélek ( szellem) Jézust (az üdvözítő Jahvét ) testben megjelent Krisztusnak (Messiásnak) vallja, az Istentől van; És valamely lélek (szellem) nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke ( antimessiás szelleme), a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. (1Ján 4,2,3). Bizony ezt ki kell mondani, hogy az antimessiás vagyis aki nem ismeri el Yeshuat mint aki Istentől jött Messiás, és nem tesz bizonyságot mellette, János apostol szerint az az antikrisztus szellemét közvetítí, szórja szét a világban.

“Mert sok hitető jött erre a világra, akik nem vallják Jézust ( üdv. Jahvét) testben eljött Krisztusnak ( Messiásnak, Istentől felkentett). Ez a hitető és az antikrisztus. (2Jn 1, 7)

De itt még nem fejezhetjük be a gondolatot, mert nagyon világosan és félreérthetetlenül írja János apostol. “ Ki a ha­zug, ha nem az, aki ta­gad­ja, hogy Jé­zus ( az üdvözítő Isten) a Krisz­tus ( a felkent, Messiás)? Ez az an­ti­krisz­tus, aki ta­gad­ja az Atyát és a Fiút. Aki ta­gad­ja a Fiút, azé nem le­het az Atya sem, aki val­lást tesz a Fi­ú­ról, azé az Atya is. (1Jn 2, 22).

A szentháromság hívők nem igen tudják ezt befogadni, hiszen a Bibliában sokszor úgy fordítják, de az “eredeti” görög szövegben is azt sugallja az ige, mintha Jézus Krisztus Isten Fia, egy különálló személy lenne. De a fenti ige is azt bizonyítja, aminek komoly következményei vannak ha ezt nem értjük meg, hogy a Fiúról, nem véletlenül, nem Jézusról tesz említést, hanem a Fiúról, aki egy és ugyanaz a személy az Atya megtestesítője. A hangsúlyt most nem Jézusra teszi, mert nem azt akarta kihangsúlyozni, mi a neve, inkább az Emberfiára írányítja gondolatát. Minden szónak van célja és oka miért van ez így kifejezve vagy kihangsúlyozva. Ez egy különösen nagy titok vagy talán rejtéj, Isten egy és nem választható szét személyiségekre. Aki azt mondja, hogy ezt tökéletesen érti, az bizony nem tudja miről beszél. De vannak hazugok akik ezt kifejezetten elferdítik, mármint az Atya a Fiú a Szent Szellem három hiposztázis egységét hirdetve. A hit elfogadja Istent egynek, amit ésszel nem fogható fel. De ezt a gondolatot támasszuk alá az igével. “Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3, 16). És ez minden az Ember üdvözítő Jahve, Isten felkent Fia, Messiása. Isten szeretetét azzal mutatta meg, hogy felöltötte magára a halandókhoz hasonló testet, és ebben a testben jött hozzánk, hogy megváltsa a világot, hogy aki hisz benne, hogy Ő az Isten Fia, az üdvözül. 

Ha valaki elszánja magát, vagyis Isten akaratot teremt benne, Isten nevéről kutatni, találhat különböző neveket, jellemzőit Istennek az adott helyzetekben, de nem talál a kereső az igét kutató más nevet, mert Istennek valójában nincs neve mint az embereknek. Ő van, Ő a létező, tehát JAHVE vagy így is írják de nem nevezik JHWH. Ez az ószövetségben meg van írva, de hamisan értelmezik egyes vallási felekezetek. 

Az Isten Szellem, senki nem imádkozhat a Szellemnek, mert Ő a Szent Szellem aki imádkozik velünk és helyettünk igaz imádattal az Atyának. De akkor ellentmondásba kerülünk ha így fejezzük ki magunkat, hogy a Szellem mégis egy harmadik személy aki az Atyához imádkozik. A Szellemek nem imádkozhatunk, mert Isten Szelleme kutatja magát Isten mélységét ahogy az ember a saját szellemét vizsgálja és annak titkait. “Nekünk azonban Isten kijelentette a Lélek (Szellem) által, mert a Lélek (Szellem) mindent vizsgál, még az Isten mélységeit is.” (1Kor 2, 10). Ezt nem foghatjuk fel ésszel, de a hit mindentudó és a szellemünk kutatja Isten akaratát, az a szellem aki nem ellenkezik Isten szavának, az Istentől van. A lényeg nem a tudáson van, mert Istent ebből a szempontból nem ismerhetjük meg soha, hanem Isten engedelmességéről van szó, a hit ebben segít. Aki enged Isten Fiának, tehát elhiszi, hogy Isten teljessége benne lakkozott, az Istenből van a szelleme, nem úgy az antikrisztus.

 A cél ezzel a cikkel felkelteni az olvasó féltékenységét Isten igazsága iránt, gondolat gerjesztő lehet nem tanítás, hiszen csak egy kavics vagyok az óceán partján

2023. december 25., hétfő

Mi nem vagyunk itt otthon.

Mi nem vagyunk itt otthon.

"Ek­kor egy írás­tu­dó ment hoz­zá, és azt mond­ta neki: Mes­ter, kö­vet­lek té­ged, akár­ho­va mégy.

Jé­zus így fe­lelt: A ró­kák­nak van bar­lang­juk és az égi ma­da­rak­nak fész­kük, de az Em­ber­fi­á­nak nincs hova fe­jét le­haj­ta­nia." (Mt 8, 20).

 Az emberek túlnyomó része nem tudja sem nem hiszi, hogy ez az egzisztenciális világ csak átmeneti hely és véges. Attól függetlenül, hogy Isten ígéretei szerint Izraelnek a lakhelye a föld, de aki ismeri a Bibliát az tudja, hogy nem erről a földről beszél az Úr. Az idő rövidsége miatt nem követhetjük ezt a témát.

 Az emberek úgy élnek úgy rendezkednek be itt a földön mintha ez lenne a végállomás. Itt születik és itt hal meg. Pedig a Bibliában rengetegszer megvan említve, hogy ahogy Jézus Krisztus úgy az emberek bejöttek ebbe a világba, se nem az Úr aki már el is hagyta ezt a világot sem az embereknek nincs itt helyük. Erre sokan felkaphatják a fejüket, hogyan? 

 Ádámot Isten a föld porából alkotta de szelleme nem földi eredetű, ahogy a bűn sem ebben a világban létezett. Ez mind determinált és az úgynevezett anyagi világ amit mi tapintunk és látunk az egy állomása Isten tervének. 

"Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett." (Róm 5, 12). Tehát a tökéletes ember aki Ádám volt, Isten képére és hasonlatosságára volt teremtve, az Édenkertben volt helyezve de házat neki nem épített és nem is utasította arra, hogy ezt tegye. Mindennel körülvette, hogy életfunkciója a legtökéletesebb körülmények között örökké éljen habár tudta a következőket is, hogy mi fog történni. Ezt megtudhatjuk abból amikor Ádámra álmot hozzott és bordájából Évát (életett) teremtette. Ez előképe volt Krisztus halálának és a testéből született üdvözűlteknek A halála által, amikor még bűn nem jött be a világba. A világban, vagyis abban a földi paradicsomban nem volt bűn és halál. De Isten tudta, hogy a földre űzött sátán már fel volt készülve minden arzenáljával, hogy bűnbe csalja az embert, nem erőszakkal hanem ravaszsággal, és az élet amit Éva képviselt elvesztette örök jegyét és anyagias lett. Ez ismert történet. 

 "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba." (1Jn 4, 1).

 ‭‭A hamis próféták küldve vannak éppen úgy ahogy aki Istentől született újjá. Ebben az avatarban amit kaptunk a teremtéskor, van és talált helyet a médiumok által közvetített, vagyis az ember a célja és megvalósítása egy vagy más entítás befolyásának. Tehát Isten szava is arra teszi a hangsúlyt, hogy nem a kűlsö ember vagyis az avatarja az ádámi test a forrása mindennek, hanem az aki benne él.

"... de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van. Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van."(1 János 4, - 3,4). Egy kis merészséggel mondhatjuk, hogy a bűnnel átitatott föld egy proxi háború színtere vagy helyszíne. A szellemi ember ezt tudja, hogy a fronton van a nulladik pozicióban, tehát fejét nem hajthatja le mert azonnal lesúlyt az egója. ( felűlkerekedik). A szellemek harca az emberért, amit már Krisztus a feszületen megnyert, és győzött, hogy azok akik ide születtek ádámban a bűn miatt elaludtak és tudatlanok voltak vakságuk miatt, de mégis az Atyáé voltak a preegzisztenciális világban, azokat újjászülesse és örök életet adjon, most már nem a teremtés által hanem Krisztus győzelme által a sátán és a halál felett. Ajánlom elolvasni a Jób könyvéből a 33. fejezetet, sokminden világos lesz ebben a témában. "Ha van mel­let­te köz­ben­já­ró an­gyal, csak egy is a sok kö­zül, hogy tu­das­sa az em­ber­rel kö­te­les­sé­gét, ak­kor Is­ten meg­kö­nyö­rül raj­ta, és ezt mond­ja: Sza­ba­dítsd meg, hogy ne száll­jon a sír­ba, mert meg­kap­tam a vált­ság­dí­jat!" (Jób 33, 23).

 Tehát az ember egy olyan érték Isten előtt, amit itt szavakkal sem tudattal nem tudunk körbeírni és meghatározni szerepét. De van egy aki ezt közvetítí nekünk, az Jézus Krisztus az Atya avatarja, hogy ezzel a kifejezéssel éljek. 

 Tehát Krisztus aki húsban jött el, a fenti igében érthetően kimondta, hogy ő nem ebből a világból való, de úgy ahogy mi sem, de nekünk házban kell élnünk, neki nem kellett házat építenie, mert ő nem nyugodhatott meg egy pillanatra sem amíg nem végezte el az Atya akaratát, mert a halál a bűn zsoldja, érint minden embert, de azok akiket Isten gyermekeivé fogadott, azokat kiszabadítsa a bűn béklyóából, hogy a halál már ne hatalmaskodjon rajtuk. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen aki ezt kegyelemből megkapta a váltságdíj alapján, már ne érezze magát itt a földön otthonosan, hiszen az ő otthona már Isten háza a mennyei Jeruzsálem, ami mint egy felékesített menyasszony ereszkedik le, hogy mindazok akik a dicsőség fiai éppen úgy zsidó vagy nem zsidó Istennel lakjon ott ahová már semmi hamisság és bűn nem juthat be, mert a bűn a halál mind a hamis próféták a sátánnal együtt a kénes égő tóba taszítatnak. 

 De Isten aki mindig ujjat teremt és ez a jövőben is így lesz, megmutatja azt a lakást vagy sátrat ahol él, és nagy szeretetéből kifolyólag magához veszi mindazokat akiket üdvösségre szánt, hogy amikor a régi föld és az ég eltűnik a szinről, az emberek vele legyenek biztonságban addig míg nem teremti meg az új eget és földet az örök lakóhelyét az embereknek. Ahol már nincs szükség sem házra sem rezsit nem kell fizetni, Isten lesz mindenhol és mindenkivel.

"És lát­tam új eget és új föl­det, mert az első ég és az első föld el­múlt, és a ten­ger sem volt töb­bé. És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint Is­ten­től alá­szállt a menny­ből, fel­ké­szít­ve, mint egy fér­je szá­má­ra fel­éke­sí­tett meny­asszony. Hal­lot­tam, amint a trón fe­lől egy ha­tal­mas hang ezt mond­ta: Íme, az Is­ten sát­ra az em­be­rek­kel van, és ve­lük la­ko­zik, és azok az ő né­pei lesz­nek, és maga az Is­ten lesz ve­lük; " (Jel 21, 1-2).

2023. december 17., vasárnap

Hallgatni de nem hallani?, ez itt a kérdés.

 Hallgatni de nem hallani?, ez itt a kérdés. 

"Nem em­lé­kez­tek rá, hogy már el­mond­tam eze­ket nek­tek, ami­kor ná­la­tok vol­tam? És tud­já­tok, hogy most még mi tart­ja vissza, hogy csak a maga ide­jé­ben je­len­jen meg? Mű­kö­dik ugyan már a tör­vény­tip­rás tit­kos bűne, csak­hogy azt, aki most még vissza­tart­ja, el kell tá­vo­lí­ta­ni az út­ból. És ak­kor meg­je­le­nik a tör­vény­tip­ró – akit az Úr Jé­zus meg­öl szá­já­nak le­he­le­té­vel és meg­sem­mi­sít meg­je­le­né­sé­nek di­cső­sé­gé­vel –,aki­nek el­jö­ve­te­le a Sá­tán mun­ká­ja a ha­zug­ság min­den ere­jé­vel, je­le­i­vel és cso­dá­i­val és a ha­mis­ság min­den csa­lá­sá­val azok szá­má­ra, akik el­vesz­nek, mi­vel vissza­uta­sí­tot­ták az igaz­ság sze­re­te­tét, hogy az ál­tal üd­vö­zül­je­nek. Ezért bo­csát­ja rá­juk Is­ten a té­vely­gés ha­tal­mát, hogy higgye­nek a ha­zug­ság­nak, hogy az íté­let utol­ér­je mind­azo­kat, akik nem hit­tek az igaz­ság­nak, ha­nem a ha­mis­ság­ban gyö­nyör­köd­tek." (2Thessz 2, 5-11).

Itt az Antikrisztusról és a Szent Szellem visszatartó erejéről szól, aki nem hagyja vagyis visszatartja, hogy a törvénytelenség elburjánzon teljesen a földön. Ez azt jelenti, hogy a Gyülekezet itt van még amiben és közte van és él Isten visszatartó Szent Szelleme. " A föld sója ti vagytok", mondja az Úr. Ezt sokan nem hallják sokan nem látják. A hamis keresztény ünnepekben gyönyörködnek, az igazságnak nem örülnek, mert ünneprontó, megkeseríti lelküket a meztelen igazság, ami ki mondja, hogy a törvénytelenségben látják a ideiglenes örömöt. Az ember lelke kívànja az ünnepeket, ezek a szigetek amikor a monoton életet egy kicsit kizökkenti a megszokott kerékvágásból. A látványosság a csillogás az ujjongás feldobja elcsábítja, fantázia világába viszi, ahol megpihen egy ideig a lelke, a mindennapi gondok és aggódástól meg pihenni vágyik. De a bűntől nem pihen meg akkor sem. Ez a húsvér ember világa, ami kívánja ezeket, ahogy meg van írva " kenyér és látványosság" foglalja el szívüket. De ebben az a hazugság, hogy abban a világban van az aki irányítja tudatlan vak szellemét, és cukorkákat osztogat csaliként felhasználva, hogy nem csak higgyen a hamisságnak hanem élvezze is annak időleges hatását. Ez a tévelygés szelleme. Az a legborzasztóbb ebben, hogy Krisztus nevéhez fűzik, összekapcsolják a hamisságot az ő nevéhez. 

 De egyszer csak Isten elragadja Szent Szellemét a gyülekezettel együtt a mennybe, akkor a fent idézet ige lép a színre. Az Antikrisztus uralomra lép ember képében, nyílvánvaló lesz a bűn embere, és mindenki aki itt maradt azokban a nyomorúságos hét évben ameddig az Antikrisztus uralja a földet gátlástalanul, megtapasztalja mit hagyott ki a kegyelem időszakában. Erről beszélt az Úr a Máté 24. fejezetében a tanítványainak, hogy aki hallani fogja Isten szavát abban a nyomorúságos időkben, megfogadják tanácsát, hiszen a földön Izrael maradékához fordul Isten, hogy megtérésre kényszerítse és abban a nyomorúságos időben az egész Izrael megszabadul bűneítől de sokakat megölnek. De ez egy másik téma.

 Az ami minket érint, az, hogy világosan kijelenti az Úr és az apostolok által a Szent Szellem, hogy az igazságot szeretőket szereti Isten, ők akik kellemes illattal árasztják el Isten mennyei oltárát imádatukkal az igazság szellemével imádják Istent. Azt az igaz Istent imádják, aki az ő igaz képét ismerteti meg Krisztus személyében az üdvözűltekkel, nem azt a hamis istenképet vetíti ki amit a sátán zsinagógájának szolgái szórnak és festenek a szemük elé. 

Így szólt annak idején az Úr a farizeusi sátáni gyülekezetnek. akik el­vesz­nek, mi­vel vissza­uta­sí­tot­ták az igaz­ság sze­re­te­tét, hogy az ál­tal üd­vö­zül­je­nek. " Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja". (Jn 8, 44).

 De ti akik drága Krisztus vére által üdvösségre jutottatok, ébredjetek fel és kövessétek mindazt ami igaz és jó, teljetek meg a Szent Szellemmel ami Isten igéje, mert Isten féltékeny önmagára, Krisztus nevére. Eljön az idő amikor az ajtó bezáródik azok előtt akik nem voltak készek rá, hogy bemenjenek a menyegzőre, mert a kereskedőkhöz mentek olajat venni akkor amikor már az ajtó még nyitva volt. Elfoglaltság és más érdekek foglalták el a mindennapi életüket, egyszer sem gondolva arról, hogy mi a Szent igazság és mit szeret Isten, ezért nem elég, hogy hangoztassuk Isten nevét, hanem hogy teljünk meg szent ugazságával a Szent Szellem által.

"A szo­ros ka­pun men­je­tek be. Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, amely a pusz­tu­lás­ba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. De szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az élet­re visz, és ke­ve­sen van­nak, akik meg­ta­lál­ják azt. Őriz­ked­je­tek a ha­mis pró­fé­ták­tól, akik bá­rány­bőr­ben jön­nek hoz­zá­tok, de be­lül ra­ga­do­zó far­ka­sok. (Mt 7, 13-14).

 "Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek". (Mt 5, 6)

2023. december 16., szombat

Az Úr új parancsolata.

 Az Úr új parancsolata.

 "Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek. Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet lesz bennetek egymás iránt.”( János 13,-34,35).

 A parancsolat amit újnak nevezett az Úr, elvégre nem volt új, csak azért mondta így, mert ha a törvény a tízparancsolatban belefoglaltatott szeretetét elvárta az emberektől, elsősorban Izrael népétől, nem volt példakép aki Isten szeretetét tökéletesen megtesítse, de most, hogy Jézus Krisztus Isten Fia megjelent és ebben a 13. fejezetben különösen látjuk alázatos szolgálatát, azt amikor a Teremtő Jézus Krisztus személyében lehajolt és megmossa a tanítványok lábait, iskarióti Júdásnak is, most már láthatjuk is azt a munkát a szeretetben. Ez egy olyan hatalmas kontraszt ami a szeretet felsőfokán nyílvánul meg. Mert aki nagy akar lenni, alázza meg magát. Isten ember képét felvette és eljött ide a bűnnel telített világba, hogy életét adja sokakért, a megváltás keretein belül, kiválassza mindazokat akik tanítványai lettek és vannak, hogy ezáltal beteljesítse Isten akaratát, szeretetben szolgàljon mindazoknak akik közel vannak hozzá. Ezzel egy új parancsolatot adott nekik, mert a világban nincs hasonló szeretet, mint a testvéri önfeláldozó szeretet. Ezt mutatta be nekünk Jézus. " Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért." (Mt 20, 28).

 Azért is új parancsolat, mert Izrael strukturális felépítése királyok, bírák próféták uralkodása a nép felett volt. Annak is megvolt a helye és ideje, de most már ez nem így van Isten országában. "Jé­zus pe­dig elő­szó­lí­tot­ta őket, és ezt mond­ta: Tud­já­tok, hogy a fe­je­del­mek ural­kod­nak né­pe­i­ken, és a na­gyok ha­tal­mas­kod­nak raj­tuk. De ne így le­gyen kö­zöt­te­tek, ha­nem aki nagy akar len­ni kö­zöt­te­tek, az le­gyen a szol­gá­tok, és aki első akar len­ni kö­zöt­te­tek, le­gyen a ti rab­szol­gá­tok". (Mt 20, 26-27). De ez nem így van ma már sok gyülekezetben, választanak vezetőket olyan poziciókat létesítettek, akik akarva vagy olyan helyzetbe kerülnek, hogy fentről a magaslatról szolgálnak az előre felépített szószékről. Ez bizonyítja szellemiségük színvonalát. Minél magasabb a szószék, annál hangsúlyosabb a személyiség, mégha alázatos szerénységgel is szolgál. Megvannak mindennek az emberi magyarázata, de az Úr számunkra a legtökéletesebb példa, hogy kell szolgàlni, vagyis szeretni egymást. Ugyanúgy az igazságban, irgalommal és előítéletek nélkül. Istennek nem volt és ma sem az a célja, hogy embert magasztalja, vagy valami jelentőséget adjon neki, még ha maga is emelte fel a lábait a szellemi magaslatokra, de ez nem erről szól. De az ősi emberi természet szereti a hatalmat mások felett gyakorolni, ezért is vannak megkülönböztető piziciók és titulusok. Egyes ószövetségi idézetek, amiből számos példája annak, hogy Isten nem akarja és keményen megbünteti az emberi gőgöt. Egyet idézek a Királyok könyvéből. "De ezek után az ese­mé­nyek után sem tért meg Je­ro­bo­ám az ő go­nosz út­já­ról, ha­nem is­mét pa­po­kat ren­delt a nép kö­zül a ma­gas­la­tok­ra. Bár­kit, aki ezt akar­ta, föl­szen­telt, hogy a ma­gas­la­tok pap­ja le­gyen. Ez a do­log lett Je­ro­bo­ám há­zá­nak vét­ke, emi­att ir­tot­ták ki a föld szí­né­ről, és emi­att sem­mi­sült meg."(1Kir 13, 33)

  Abban az időben amikor az első tanítványok voltak, a testvéri szeretet olyan kontrasztot képezett abban a világban, a hideg farizeusi és egyéb filozófiai tanítások hátterében, hogy kirívó volt ez az összetartozás és a világ így ismerte fel őket. Ezért is gyilkolták, ölték őket naponta, hiszen ebből ismerték fel őket. Majdhogy háromszáz évig ölték őket, üldözték annál az egyszerű oknál fogva, hogy ki akarták irtani a föld színéről Krisztus követőit, mert ellenkezett minden strukturális rendszernek, és sértették továbbra is a szombat úgymond szentségét, amit a farizeusok hoztak létre saját elképzelésük szerint. A papság hatalma, uralma a nép felett. A római felsőbbrendűség meg szórakozott az arénákban az oroszlánok közé hajtotta a tanítvànyokat, emberszámba sem vették a Krisztus követőit. Egy biztos éppen azért, mert látszólag hatalom vesztett emberek akik nem harcoltak magukért, és mint a bàrányokat vitték a vágóhídra, nem ellenkeztek, de dicsőítették Istent. Ez ma is nagy ütköztetéseket okoz a világban, ha vannak testvérek akik szeretik Istent és azokat is akik Istentől születtek. De ez már nem hívja kí az utálatott ebben a kereszténynek hit világban. Össze vannak mosva, vagy fésülve az erkölcsök az isteni igaz szeretet vagy az érzelmi emberi szeretet között nem látnak különbséget, talán hajszálnyi a látszólagos különbség, de a testvéri szeretet az igazságon alapszik és az igazságban Jézus Krisztus igazságát követve az Ő megalázkodás szellemét birtokolja, csakis azért, hogy megmutassa mérhetetlen magasságát az angyalok előtt is, hogy Isten határtalan szeretete megnyilvánuljon a mennyben és a földön is egyszer és mindörökké Krisztusban.

2023. december 14., csütörtök

Az elfelejtett feltételek.

 Az elfelejtett feltételek.

 "Az szeret engem, aki magánál tartja parancsolataimat és megőrzi őket. Azt pedig, aki engem szeret, szeretni fogja Atyám. Én is szeretni fogom azt, és láthatóvá teszem magam majd neki.” „Uram – szólt hozzá Júdás, nem a karióti –, mi történt, hogy nekünk készülsz láthatóan megjelenni és nem a világnak?” Jézus ezt felelte neki: „Ha valaki szeret engem, és igémet megőrzi, Atyám is szeretni fogja azt, azután majd elmegyünk hozzá, és lakást készítünk nála.( János 14,-21..23). ( Csia fordítás).

 Különböző fordításokat kell elemezni, mert vannak fordítások amik nem adják át tökéletesen a görög szöveget. A görög fonetikus fordítása is azt jelenti, hogy ismerni és birtokolni kell Isten a Jézus Krisztus parancsolatait. De a görögből is eléggé pontatlanúl fordítanak a magyar fordítók. " Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki." Persze annak még könnyebb aki több nyelven ért és olvas. Ezért választottam Csia Lajos fordításából, mert kifejezőbb és pontosan meghatározza a gondolatot. Azért is kellett bevezetőként ezt megemlíteni, mert a további gondolatok irányát jelölik ki. A Károli revideált fordításban "Aki­nél az én pa­ran­cso­la­ta­im van­nak, és meg­tart­ja azo­kat, az sze­ret en­gem, aki pe­dig sze­ret en­gem, azt sze­ret­ni fog­ja az én Atyám, és én is sze­ret­ni fo­gom őt, és ki­je­len­tem ma­gam neki. (Jn 14).

 Itt a "megtartás" szó szerepel ami a magyar nyelvben ezt az igét kétféleképpen lehet érteni. Például valamit megtart, ünnepet vagy beszédet tart stb, a másik pedig birtokol, vagyis pestiesen mondva, spájzol. Ez nagyon fontos, mert a birtoklás az ismeret feltétele, a megtartás pedig abból a szemszögből kifolyólag már cselekvés. Nagyon sok keresztény hívő boldogtalan vagy gyötrődik az által, hogy egy vagy más Jézus parancsát ismeri de nem tudja teljesíteni. Most van az ideje erről beszélni, mert sokakat megkönnyítheti a terhek levétele. Minden Isten akaratából történik mindenki számára ki van jelölve az út és az idő.

 Itt meg kell jegyeznem, hogy az ismeret, vagyis a teória az Isten ismeret a teológia, szükséges mindenek előtt, mert az amit ha birtokol az ember, tehát ismeri Isten parancsolatait vagy akaratát, azon a tudatos alapon vagy síkon tud cselekedni Isten indítása alapján. Az Úr ezt egyszerűen úgy fejezi ki, hogy "semmit nem tudtok cselekedni nélkülem". 

 Senki Isten akaratát nem tudja cselekedni, ha nem birtokolja Isten Szent Szellemét és nem indítja Szellemével. Az Izrael népéhez így szól Ezékiel prófétán keresztül, " Ak­kor egy szí­vet adok ne­kik, és új lel­ket adok be­lé­jük. El­tá­vo­lí­tom tes­tük­ből a kő­szí­vet, és hús­szí­vet adok ne­kik, hogy ren­del­ke­zé­se­im sze­rint jár­ja­nak, és tör­vé­nye­i­met meg­őriz­zék és meg­cse­le­ked­jék. Ak­kor né­pem­mé lesz­nek, én pe­dig Is­te­nük le­szek." (Ez 11, 19).

 Ezt az ígéretet nem kapták meg a pogány népek, de Istennek tervei voltak a népekkel is a nemzetekkel, és mint zálogba rájuk is kiöntötte Szent Szellemét. Először a pogány Kornéliusz háza népére ( Apcsel 10) és mindazok akik hittel elfogadják Isten Fiát személyes megváltójuknak, csatlakoznak a Gyülekezethez ahol a Szent Szellem ajándékát kapják. Ez nem az ember által szervezet gyülekezetre vonatkozik, hanem az Isten univerzális gyülekezetére, ami mindenhol lehet és van. De később rátérünk erre is.

‭‭ " A Bátorító azonban, a Szent Szellem, akit az Atya nevemben küldeni fog, mindenre meg fog tanítani titeket, s mindenre emlékeztetni fog, amit mondottam nektek." (János 14,- 26). Ezt mondta és ígérte Jézus a tanítványainak, ami be is teljesült. Ezért ha valakinek nincs elég bölcsessége a megértéshez, ne magára támaszkodjon vagy Isten őrizzen meg attól, hogy mások helyettünk gondolkozzanak, kérje az Urat aki bőségesen megajándékozza mindazokat akik Istent féltik, persze hittel kérjék, hiszen Istennek hatalma van minden felett, még a szamár és beszélni tud ha kell. Ne elégedjünk meg azzal, hogy a testvérek kész megrágott ételt tegyenek elénk, hanem mi is részesei legyünk annak az Isten által épített háznak, ami olyan kövekből áll össze, akik Isten házát gazdagítják és tartalmazzák. A hit nem csak általános, hanem személyes is. Individuális személyre szabott ajándékkal áldott meg Isten minden Istent féltő hívőt. 

 Aki szereti az Urat az nagyon ragaszkodó és az ilyenekhez be megy Isten és külön lakást készítenek annál, vagyis beköltözik hozzá mindenestül, azért mondja ezt többesszámban, mert a teljes Isten ismeret birtokában van ami az Atyát és a Fiút a Szent Szellem által megtudhat, megismerhet az ember. Ahogy ezt 1 János 2- ben írja az apostol: " Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt." (1Jn 2, 13) "De még a kezdetben amikor még nincs ismeret a szív akkor is irányított Isten által az eleve elrendelése alapján. Ez az a kezdeti ragaszkodás amikor Istent követi a hívő, kereső lélek. 

 "És a két ta­nít­vány hal­lot­ta, hogy mit mon­dott (Bemerítő János), és kö­vet­te Jé­zust. Jé­zus pe­dig hát­ra­for­dult, és ami­kor lát­ta, hogy azok kö­ve­tik, azt kér­dez­te tő­lük: Mit ke­res­tek? Azok pe­dig ezt mond­ták neki: Rab­bi (amely azt je­len­ti: Mes­ter), hol laksz? Azt mond­ta ne­kik: Jöj­je­tek, és lás­sá­tok meg! El­men­tek te­hát, és meg­lát­ták, hol la­kik, és nála ma­rad­tak azon a na­pon. Kö­rül­be­lül tíz óra volt. (Jn 1, 37-38). 

 Tehát két oldalról is megvilágítjuk röviden Isten hajlékát, ahol és kikkel van együtt szívesen ezen a földön. A János 12. fejezetében is láthatjuk azt a kompániát, társaságot Betániában, ahol Jézus többek között a feltámadt Lázár társaságában volt a házukban vendégeskedett. De ez csak előre vetítette az elkövetkezendő igazi lakhelyét a Gyülekezetet. A Máté 18. fejezetben tudhatjuk meg milyen feltételek szükségesek, hogy Jézus a hívők között lehessen a feltámadása és a mennybemenetele után, mert nem mindenhol van ott személyesen ahol a nevét hirdetik és tisztelik.

 Talán ez az eset Lídiával egy kicsit szemlélteti azt amit itt igyekeztem kifejteni. "Egy Lí­dia nevű, Thia­tí­ra vá­ros­be­li bí­bor­árus asszony, aki fél­te az Is­tent, hall­ga­tott ránk. En­nek az Úr meg­nyi­tot­ta a szí­vét, hogy fi­gyel­jen arra, amit Pál mon­dott.

Ami­kor pe­dig a há­zané­pé­vel együtt meg­ke­resz­tel­ke­dett, így kér­lelt min­ket: Ha az Úr hí­vé­nek ítél­te­tek en­gem, gyer­tek az én há­zam­hoz, és ma­rad­ja­tok ott! És un­szolt min­ket." (ApCsel 16, 14). 

 Az Istennel való közös lakóhely az több mint csak követni őt, de elmaradhatatlan, mert az ilyeneknek ad több kegyelmet az Úr, hogy fiaivá és leányaivá fogadja őket, mert Isten gyermekei, örökösei Krisztusnak Isten háza népét lakják be és közösségben, családi közösségben vannak vele. Ott van közöttük már ma is itt a földön, ha valójában engedelmességgel gyűlnek össze a nevében a Krisztus égisze alá, nem emberi cégér az ajtófélfán és Isten számára utálatos elnevezések alatt. Oda ha betér is Jézus, nem ura a háznak csak vendége lehet a jobbik esetben. 

Még ha nincs is ilyen közösség a lakott területen, akkor is, te és én közöttem lehet Jézus, mert neki minden lehetséges. Ahogy ezt Pál megjegyezte, hogy lélekkel a gyülekezetekkel volt. 

 Nem köthető dogmákhoz a személyes jelenléte Jézusnak, mert ez teljesen a hit és Krisztus az Úr szellemének a birtoklása ami az Atya vonzásának az eredménye a szívben a ragaszkodás az Istenféltése és igazságának a szeretete nyitja meg a szívet és költözik bele Krisztus az ilyen lakhelye. Ez minden Krisztus hatalmában van, úgy a nyitott ajtó úgy a zárt ajtó is. De mi utal arra, hogy mi függ tőlünk? Az ige hallása és hallgatása, ahogy ezt Mária, Lázár nővére tette Jézus lábainál Betániában. " pe­dig ke­vés­re van szük­ség, va­ló­já­ban csak egy­re, ( hallgatni Isten szavát és a szívbe lerakni megőrizni) és Má­ria a jó részt vá­lasz­tot­ta, ame­lyet nem vesz­nek el tőle soha." (Lk 10)

A fi­la­del­fi­ai gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja a Szent, az Igaz, aki­nél a Dá­vid kul­csa van, és amit ki­nyit, sen­ki be nem zár­ja, és amit be­zár, sen­ki ki nem nyit­ja: tu­dom a te dol­ga­i­dat, íme, egy nyi­tott aj­tót ad­tam eléd, ame­lyet sen­ki be nem zár­hat, és bár ke­vés erőd van, még­is meg­tar­tot­tad be­szé­de­met, és nem ta­gad­tad meg az én ne­ve­met". (Jel 3, 7). A filadelfiai gyülekezet hűsége Jézushoz nyított ajtó Istenhez.

" Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem."( Jel. 3,20). A laodiceai gyülekezet pedig zárva tartja ajtaját az Úr előtt, ami ma a jellemző, de csak egyesek hallják meg az Úr zörgetését.

"Aki­ket én sze­re­tek, meg­fed­dem és meg­fe­nyí­tem: Légy buz­gó te­hát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt ál­lok, és zör­ge­tek, ha va­la­ki meg­hall­ja a han­go­mat, és meg­nyit­ja az aj­tót, be­me­gyek ah­hoz, és vele va­cso­rá­zom, és ő én­ve­lem". (Jel 3, 19).

 Ahogy Ábrahám vágyott Isten városát meglátni, a hitnek ez valóság még ha életében nem is látta meg," Mert vár­ta az ala­pok­kal bíró vá­rost, mely­nek ter­ve­ző­je és épí­tő­je Is­ten." (Zsid 11) ez a mai hívő számára is valóság, még ha ez mások számára utópiának hangzik, de Isten háza és városa valóság, az új mennyei Jeruzsálem ami az égből fog leszállni, hogy befogadja mindazokat akik itt ebben a halál völgyében szereti Istent, és választottak erre, Isten bölcs kegyelméből, hogy vele lakjanak. 

" És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint Is­ten­től alá­szállt a menny­ből, fel­ké­szít­ve, mint egy fér­je szá­má­ra fel­éke­sí­tett meny­asszony. Hal­lot­tam, amint a trón fe­lől egy ha­tal­mas hang ezt mond­ta: Íme, az Is­ten sát­ra az em­be­rek­kel van, és ve­lük la­ko­zik, és azok az ő né­pei lesz­nek, és maga az Is­ten lesz ve­lük;.." (Jel 21, 2).

2023. december 13., szerda

A szeretet a megismerés és a hit.

 A szeretet a megismerés és a hit.

  "Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk. A mi számunkra láthatóvá lett az Isten, és mi tanúságot is teszünk amellett, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ Megmentőjéül. Ha valaki vallást tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad, ő pedig az Istenben. Minálunk megismerésbe és hitbe ment át a szeretet, melyet Isten bennünk tart. Az Isten szeretet, aki tehát a szeretetben marad, az Istenben marad. Isten is őbenne."( János 4,- 13..16).( Csia fordítás).

 Ezek a kiragadott részek a kontextusból azért is hasznosak az elemzésre, jó ha elemezzük, mert az adott kijelentésre öszpontosíthatunk ami az egésznek a része. Ezek a részletek egysége adja az öszképet mint egy mozaik vagy pázli és fordítva a részletek megértése rakja össze a teljes képet. Biztos vagyok benne, hogy Isten igéje mély és bölcs a teljesség igényét nem elégíti ki, nem azért mert az a célja, hogy ne értsük meg, hanem Isten határtalan bölcsességét soha végleg nem ismerhetjük meg az örökkévalóságban sem, mert az végtelen. De mindig a kezdete a fontos, hogy ha Isten, kezdetben jó felismerése birtokában vagyunk, ez a folyamat szerintem nem ér véget soha, a szűk úton tartva, ahogy Isten kegyelme is határtalan. A dogmák a vallási irányzatok azok zsákutcák, axiómák amit nem lehet kérdőjellel ellátni, szemmel láthatóan kőbe vannak vésve. Azok a tanítások minden vallási irányzatban kijelölték az utat az ősök hagyományai szerint. Igazak e vagy sem, nem lényeges, mert így vagy úgy megosztja Isten népét. Mert csak egy igazság létezik. Kétféle igazság az megosztja az embereket, még ha igaznak is bizonyulnak. Például a szombat, vagy a vasárnap megtartása, mindkettő helyesnek látszik de mégsem az, mert megosztotta a hívőket. Az érvelések lehetnek meggyőzőek, de az eredménye kézenfekvő. De ezek is csak a felületen mutatkozó ellentétek, az ellentétek a gyökereikben különböznek egymástól. Ha azt nem az Atya ültette el, kitépettetik, majd világossá válik az igazság Krisztus ítélőszéke előtt. 

 De egy fontos megállapítással tartozok az olvasók íránt, abban a szövegben amit fent olvastunk, van egy fontos kijelentés amin gyakran talán sokan átsiklunk. Idézem "Minálunk megismerésbe és hitbe ment át a szeretet,..". Igazából nem kapaszkodnék görcsösen ehhez a kijelentéshez, ha nem lenne mindennél fontosabb. Miért fontos, ezt szeretném elemezni. A szeretet abban nyilvánult meg Isten részéről, hogy feláldozta az Atya a Fiút véráldozatul a világ megváltására. Tehát kiváltotta az embereket magának a másiktól, aki uralta és uralja ma is a földön élőket, Isten teremtményeit, ezt a váltságot Krisztus, Isten mérhetetlen szeretetéből tette. Vagyis a tökéletes szeretetét irántunk, mérhető Krisztus kínhalálával a feszületen. Ez az egyetlen mérce Isten mélységes szeretetének. Ezt olvashatjuk az Úr példabeszédében a kereskedőről. Máté 13. fejezetben, hogy megvette a földet ahol a kincset megtalálta és elásta újból. De, hogy ne vesszünk el a részletekben ezt a szálat nem követjük. El lehet olvasni és ha Isten ad megértést akkor meg is lehet érteni mi rejlik ezekben a példabeszédekben. 

 A szeretet egyik elemi feltétele az igazság szeretete. Isten igazságának keretein belül a szentség az ami megnyitja Isten megismerését. Mit is jelent a szentség? Röviden azt, hogy Isten elválasztotta, vagyis kihívta mindazokat a lelkeket a világból, akik parancsolatait megőrizték akarata szerint, ez az eklézia, gyülekezet. Vagyis a feltétlen szeretet az az engedelmesség, mert Isten nem erőszakkal áldotta meg népét, hanem hit és engedelmesség által. Amivel tartozunk egymásnak az a szeretet, de főleg Isten iránti szeretetünk ebben nyilvánul meg, hogy engedünk Isten Fiának, gyakorlatilag tudjuk szeretni testvéreinket az Úrban, de nemcsak őket, hanem ellenségeinket is, ez már a felsőfokú isteni szeretet megnyilvánulása. Ehhez tartozik az önmegtartóztatás is, nehogy a testvérek az emberek botránkozzanak meg a viselkedésünkben. Róma 14. fejezetében olvashatunk erről. "Azért egy­mást töb­bé ne ítél­ges­sük, ha­nem in­kább azon le­gye­tek, hogy test­vé­re­tek­nek ne okoz­za­tok meg­üt­kö­zést vagy meg­bot­rán­ko­zást." (Róm 14) Zárójelben megjegyzem, hogy ez nem vonatkozik az eretnek tanításokra és mindarra amit el kell ítélni a szentírás alapján. A Szent Szellem egyik munkája az is, hogy leleplezze a világ bűnét. A világ bűne az, hogy Isten Fiát megfeszíti ma is. Ezért Isten kegyelmi ajándéka az Isten megismerése, alkalmassá teszi az engedelmes hívőt Isten mélyebb megismerésére a Szent Szellem által, aki a Tanítója és Vigasztalója útikalauza lesz a földi életében. A Szent Szellem óvja a hívőt attól is, hogy Krisztust hamisan ne hirdesse se szent vérét ne tapossa meg. Ezt nem részletezném, mert a Szent Szellem kenete szükséges ehhez, hogy mi az amit nem tehetünk meg. 

 Minden vallási közösségben más és más erkölcsi rend vagy íratlan szabályok léteznek. Ezért is csak a szentírásra lehet hagyatkozni aki Krisztus szabadságában él. Szerintem nem foglalkozhatunk ezzel a kérdéssel ez nem épít.

 Amikor az ember jó vonatra ül, már a vonaton lezajló események a közbeni állomások nem változtatják meg a végcélt. Ezért is folytathatjuk merészen a gondolatot mégha talán pontatlan is. " Ha valaki vallást tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad, ő pedig az Istenben". Az evangélium szöveg összefüggésében értjük ezt az igét. Nem elég csak vallani mindezt, a szívben kell hinni Isten Fiában. Istenben maradni és Isten bennünk marad, ez nem teológiai tudás, ez a valóság, nem azért mert ezt érezzük, hanem, hogy hiszünk Jézus és az apostolok szavának. Valaki azt mondta, hogy ha Isten beléd költözne, akkor momentán, abban a pillanatban széné égnél, Isten szentsége miatt, nem bírná ki a test ezt a szentséget. Magyarázatom pedig az, hogy ez csakis úgy lehetséges, hogy Isten bennünk él, ha a szíve az embernek Krisztus vérével meg van hintve és a Szent Szellem pecsétje van rajta. Ez oltalmazza meg az embert az égéstől, nem a fizikai megsemmisűlés az eredménye, hanem az ádám halála a testben ha Isten belép az életünkbe és elfoglalja a szívünket. De gondolom, az ismereteim szerint a szívünket rabul ejtette Krisztus és ott a mennyben őrzi, ahová máris felültetett minket. Ez a nagy titok ami már nem titok sokak számára. Isten Szellem, de bölcsessége oly annyira hatalmas és határtalan, megvolt a módja annak, hogy Isten kapcsolatba kerüljön az emberekkel. " A mi számunkra láthatóvá lett az Isten, és mi tanúságot is teszünk amellett, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ Megmentőjéül.". Ha ezt valaki elhiszi, hogy a láthatatlan Isten Jézus Krisztusban jelent meg, akkor ezt a hitet Isten az Atya nyitotta meg szívében a hite Istentől van. Péter apostol tanúbizonyságot tett róla, ahogy mi is megtehetjük. " És ti ki­nek tar­to­tok en­gem? – kér­dez­te őket. Si­mon Pé­ter pe­dig így vá­la­szolt: Te vagy a Krisz­tus, az élő Is­ten Fia. Jé­zus pe­dig azt mond­ta neki: Bol­dog vagy, Si­mon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér je­len­tet­te ki ne­ked, ha­nem az én mennyei Atyám." (Mt 16, 15-16). 

 Egy másik aspektusból szemlélve még gazdagabb felismerésben részesülhetünk. Ez lesz a végszó ebben a cikkben.

"Mert ha szád­dal Úrnak val­lod Jé­zust, és szí­ved­ben hi­szed, hogy Is­ten fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lot­tak kö­zül, üd­vö­zülsz. Mert szív­vel hisszük, hogy meg­iga­zu­lunk, és száj­jal te­szünk val­lást az üd­vös­ség­ről. Mert azt mond­ja az Írás: Aki hisz ben­ne, nem szé­gye­nül meg". (Róm 10, 9-10).

2023. december 11., hétfő

Gondok vagy gondatlanság?

 Gondok vagy gondatlanság?

 " Ne vegyetek hát gondot magatokra ilyen beszéddel: Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk? Mert mindezekre a pogányok törekszenek. Hiszen mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. A királyságot és az Isten igazságosságát keressétek előbb, és azokhoz ezeket is hozzáadják majd nektek! Ne viseljetek hát gondot a holnapért, a holnapnak ugyanis meg lesz a maga gondja, elég minden napra annyi a bajból, amennyi reá jut.(Máté 6,- 31..34).

 Ezek a szavak Jézus az atyai gondviselőnek szavai. Nem a felelőtlenségre a lustaságra vagy egyéb gondatlanságra buzdít az Úr, hanem a napi terhek és tevékenységek elvégzése mellett ne gondoljunk a holnapra, mi lesz, a gondviselést bízzuk az Úrra. Sok embernek az aggodalmasság megárt, annyira, hogy a gondok betöltik a mindennapjait már előre fél, hogy a jövő sok gondot hoz magával. A média pedig előrevetíti a szörnyűségeket amik várhatnak az emberiségre. Egy háborús övezetben élőknek, ahol napi rendszerességgel rakéták robbannak, nem kell a jövő veszélyeire gondolniuk, mert már benne élnek ez számukra a valóság. A légiriadó szirénája számukra egy konkrét jelzés az óvóhelyre szaladni ha van ilyen a közelben. Az első Krisztus követöi is katakombákba rejtőztek az üldözéstől menedéket keresve. Ez egy emberi természetes dolog, hogy reagál a veszélyhelyzetre az ember. De az Úr itt és más helyen is leveszi ezeket a gondokat a tanítványai váláról, ha megfogadják a tanácsát. Az nem jelenti azt, hogy nem kell dolgozni, a megélhetésre pénzt keresni, hogy nem kell ruha boltba menni és válogatni a ruhák között ha megteheti az ember. Ma ebben a helyzetben az életszínvonal megengedi ezt a luxust már akinek ezek az igényei és lehetősége megvan. De visszatérve az éles helyzetekre, amikor a háborús zónából menekűlni kényszerűl a család, ott hagyva a konfortzónáikat a családi házukat, lakásukat, sok mindent nem vihet magával, akkor látják meg mi a legszükségesebb az élethez, ez most az ukrán a palesztin az izraeli meg sok konfliktusos zónákról menekűlőknek nem teória Jézus szavai ha megfogadják. Persze sokan ezt meg se hallják. De aki hallja annak ez Isten tanácsa, hogy ne aggódjanak azok akik most szükségét érzik mindezeknek. Isten gondoskodik mindenkiről ha az nem utasítja vissza. A valós menekülteknek a befogadó állam segítséget nyújt, persze sokan visszaélnek ezzel. De maradjunk az igénél, az Úr nem mondja azt, hogy nem lesz bajunk, hanem ne törődjetek a holnap gondjával, mert az holnapnak a gondja és baja. Ezt az egyet ha megfogadják akkor felesleges elhinni a média rémhíreit a jövőképről. Ijesztgetik az embereket, hogy kitör a harmadik világháború, ezekkel a "próféciákkal" ami nem is biztos hogy beteljesülnek, csakis a gondokat növelik és cselekvésre indítanak. Bunkereket építenek, élelmiszereket halmoznak fel, ezzel csak növelik és meghosszabíthatják a szenvedésüket és a biznisz bevételét. A megtérés Istenhez teljesen feledésbe merül a gondok súlya alatt. Az Isten eleve kiválasztottság alapján ezek a bajok, gondok megtérésre indítják az elveszett bűnös lelkeket. A lelki a testi kritikus szükségletei a bombázások a kilátástalanság térdre kényszeríti azokat akik ebben a szűk helyzetben is Istent keresik. A halálfélelem az egyik ok arra, hogy Istenhez forduljon az ember. Valakinek ez nem teória, ahogy az nekem sem volt az. Nem azért mert háborúban éltem, hanem féltem a haláltól a természetes haláltól az erőszakos haláltól. 

 Ezek a fenti igék azokhoz szóltak akik követték őt, tehát a tanítványaikhoz. Azért ezek a szavak ma sem hiábavalók, ha az aki követi ma is Krisztust és szolgál testvéreinek a barátainak az embereknek, annak nem kell gondolni és aggodalmaskodni, hogy mit vigyen magával ha utaznia kell, netán menekülnie kell, vagy ha családja van és a Szent Szellem vezeti őt munkájában, annak nem szabad aggódnia, ellenkezőleg megkell erősítenie a gyengélkedőket a hitben. 

 Az Úr azt mondja az Istenfélelemről: " Mint ba­rá­ta­im­nak mon­dom nek­tek: Ne fél­je­tek azok­tól, akik a tes­tet ölik meg, és az­után töb­bet nem árt­hat­nak. Meg­mon­dom, ki­től fél­je­tek: at­tól fél­je­tek, aki meg­öl, és utá­na arra is van ha­tal­ma, hogy a gye­hen­ná­ra ves­sen. Bi­zony mon­dom nek­tek, at­tól fél­je­tek." (Lk 12, 4). 

 Az Istennek van egyedüli hatalma a gyehennára vetni. Itt Jézus nem a sátánról beszél. A 7. versben pedig megerősíti őket a barátait a tanítványait, hogy ne féljenek, mert az Úr nagy becsben tartja életünket. A halálnak már nincs hatalma aki Krisztusban van. Krisztusban menedéket talált, ha teste el is hal és porrá válik a halhatatlan lelke tovább él. Ezt mindig megerősíti a szentírás lépten nyomon. 

 Két testvért ismerek személyesen, akik halálközeli élményben részesültek. Ha nem hiszek Raymond Muddinak vagy másoknak akik mertek erről beszélni, de én ezeknek a testvéreknek hiszek, mert tudom, hogy nem hazudnak. A belső testük elhagyták a külső testüket, Pál apostol szerint sátrukat, amikor meghaltak jóformán. Attól az esettől, habár hívők voltak addig is, megváltozott az életük, mert személyes átélése ennek nem mindennapi elhívást eredményezett. Ez volt Isten különleges akarata számukra, ezzel megerősítette hitüket, felkészítve a szolgálatra. 

 Amikor a hit olyan színvonalat ér el, hogy csakis Isten országát a fentieket keresi, nem kell feltétlenül, úgymond a csodákat várni, hanem az lesz az élet priorítása, akkor az aggodalmak elesnek, a többi pedig hozzáadódik. " A királyságot és az Isten igazságosságát keressétek előbb, és azokhoz ezeket is hozzáadják majd nektek!". Aki ezt követi vagyis hisz benne, annak a kevés is sok lesz. 

Áldás és békesség mindenkinek akik az Úrban bíznak.

2023. december 10., vasárnap

A belső és külső összefüggések elemzése röviden.

 A belső és külső összefüggések elemzése röviden. 

‭‭"Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek." ( Gal 4,-8..11). Csia fordítás.

"Mert ha az Úrnak és az Üdvö­zí­tő Jé­zus Krisz­tus­nak meg­is­me­ré­se ál­tal a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél. Mert jobb vol­na ne­kik, ha meg sem is­mer­ték vol­na az igaz­ság út­ját, mint hogy azt meg­is­mer­ve el­for­dul­ja­nak a ne­kik adott szent pa­ran­cso­lat­tól. De be­telt raj­tuk az igaz pél­da­be­széd: Az eb vissza­tért a sa­ját oká­dá­sá­ra, és a meg­für­dött disz­nó a sár­ban hem­pe­reg." (2Pt 2, 20-21).

 Ezekben a két idézetekben két teljesen más emberekhez szól az ige. Az első idézetben Pál apostol féltése a galáciai gyülekezet észrevehető megtorpanása a hitben, visszatérésük a törvény alá a Krisztus által kiszabadított igából. Amikor tekintetünk arra irányult aggódva, a természeti elemekből fürkészve jeleket keresve, de főleg attól féltette Pál, hogy visszatértek a törvény alá. Károli Gáspár fordításában így van írva, összevetve e két fordítást, megtalálhatjuk az igazat. "Meg­tart­já­tok a na­po­kat, hó­na­po­kat, idő­sza­ko­kat meg az esz­ten­dő­ket." (Gal 4). De gondolom egyről van szó ami a továbbiakban kiderül. "Mond­já­tok meg ne­kem, akik a tör­vény alatt akar­tok len­ni nem hall­já­tok a tör­vényt?" (Gal 4). "Ó, bal­ga­tag gala­ták, ki igé­zett meg ti­te­ket, akik­nek sze­me előtt Jé­zus Krisz­tust úgy ír­tuk le, mint­ha kö­zöt­te­tek fe­szí­tet­ték vol­na meg? Csak azt sze­ret­ném meg­tud­ni tő­le­tek, hogy a tör­vény cse­le­ke­de­te­i­ből kap­tá­tok-e a Lel­ket vagy a hit hal­lá­sá­ból? Ennyi­re bal­ga­ta­gok vagy­tok? Amit Lé­lek­ben kezd­te­tek el, most test­ben fe­jez­né­tek be?" (Gal 3, 1-2). Tehát a galáciaikat megtévesztette a saját tulajdon természetük egy kis külső segítséggel. Hiszen ők ismerték a törvényt, Mózes törvényét a Tórát, és újból alávonták magukat a hús gondolkodásának. Visszatértek a zsidó szertartások, ünnepek megtartásához. Ahogy ez szokott lenni a keresztény vallásúakkal is, akik új felismerésre tértek. Azzal a különbséggel, hogy a zsidók a Szent Mózes törvényéhez tértek vissza, ami bennük mélyen beágyazott identitás a mai napig Izraelben az állam és a vallás összefonódnak, a keresztények a reformációt követően újból visszatértek a katolikusok által rendszerezett többek között pogány és alaptalan szertartásokhoz ünnepekhez. Sőt követve a zsidó ünnepek hagyományainak átültetését, ezzel egy új semmihez nem fogható a bibliához nem köthető jelenségek jöttek felszínre. Ezek közé tartoznak a halloween ünnepek a Valentin nap de sorolhatnám tovább a húsvét és a karácsony ünnepekkel bezárólag. Ami ellen küzdöttek a reformátorok, ma groteszk módon visszatért a protestánsok körében. A szentháromság tana, a különböző ünnepek ami a pogányság gyökeréből táplálkozik, ravasz módon Krisztus nevével visszaélve, erőtlen elemek amik mögött a gonosz rejtőzik. Azért erőtlen elemek, mert Istennek nem hoznak hasznot, nem hatnak az emberre úgy mint Isten igéje és szent törvénye, ami egy kétélű kard el tudja választani a szívünk hajlamait az Isten igazságától, a jót a rossztól, ezzel csapást mér a hús és testi gondolkodásra ami csak a halált nemzi, ha az Isten szava megöli a húst a testi gondolkodást, Szellemével megeleveníti és halhatatlanná teremti az új szívet és új felismerésre téríti, ami bűnbánattal jár. A sátánnak szolgál a hús a testi, lelki érzelmiségével a látványosság bűvöletébe esve. Ezek a dolgok nem a szellemét a hitet gazdagítják, ezek mind7 ellenségeskedés Istennel. A Mózes törvénye az Istentől van, de arra szolgál, hogy kimondja a hús felett az ítéletet, mert a törvény szent de egy se tudja azt betölteni. " Mi, ter­mé­szet sze­rint zsi­dók és nem a po­gá­nyok kö­zül való bű­nö­sök va­gyunk, és tud­juk azt, hogy az em­ber nem iga­zul meg a tör­vény cse­le­ke­de­te­i­ből, ha­nem a Jé­zus Krisz­tus­ban való hit ál­tal. Ezért mi is Krisz­tus Jé­zus­ban hit­tünk, hogy meg­iga­zul­junk a Krisz­tus­ban való hit­ből, nem pe­dig a tör­vény cse­le­ke­de­te­i­ből, mi­vel a tör­vény cse­le­ke­de­te­i­ből nem iga­zul meg sen­ki." (Gal 2, 15). De az aki más isteneknek szolgál akárhogy is nevezi azokat, szebbnél szebb logókkal felruházva, annak esélye sincs a szabadulásra, és itt tértünk át a második idézethez.

A kettő különbözik egymástól, abban, hogy a galáciaikat Isten megismerte, vagyis ők megismerték Istent, befogadták Krisztust, Pál apostol szűlte őket az evangélium által, ők Isten üdvözült gyermekei voltak. A másik idézetben pedig arról írt Péter apostol, akik megismerték az igazság útját, nem Istent ismerték meg. Az ige lemosta testi tisztátalanságukat, látszólag az ige hatott rájuk, ugyanúgy mint a megtért bűnösökre. De egy alapvető különbség van köztük, a természetük nem változott meg. Külsőleg Isten igéje megismertette velük az igazság útját, de áldozatul estek önmaguknak, mert az az erő hiányzik, az isteni élet ami nincs meg bennük, nem tartotta meg Isten igaz útján, mert nem lakozik bennük Isten szelleme. Ez ami megkülönbözteti az embereket egymástól, hogy ha Isten útját meg is ismerhetik, de végig nincs meg bennük az az erő ami az út végén az üdvösséghez vezeti őket, ami a bizonyítéka és ajándéka a hűségnek.( ezt a gondolatot más oldalról közelítettem meg, tudva, hogy az üdvösséget nem lehet kiérdemelni). Néha külsőleg nem is különböznek a Krisztus követői egymástól, ahogy a hamis és az igazgyöngyök, sőt néha az igazak még bűnösebbnek néznek ki mint ezt láttuk Dávid esetében. A hamis gyöngy ideális formájú az igazgyöngy természetes idomú ahogy azt kinevelte a gyöngyház kagyló. Sault Izrael első királyát ismerjük az írásokból, ismerjük mert Isten nem takargatja hitetlenségét, de külsőleg nem vétkezett ahogy Dávid, de szívük teljesen más volt. 

 Az igaz hívőnek a természete Isten természetére formálódik és elhagyja mindazt ami a világban van, mert rádöbbent arra, hogy a világ és vallásai feszítették meg Jézus Krisztust, Isten Fiát. Ez nem változott, semmivel nem lett jobb a világ. De aki visszatér abba amiből már egyszer kilépett, a politikába a vallások hatalma alá nem beszélve az okkult tudományokról " a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél.". Tehát a megmosott a megfürdött disznó az disznó maradt, nem lett belőle az aki örökli Isten országát. Elég erős szavak ezek, jó, hogy nem én mondtam ezt, mert gorombának tűnnének szavaim. Ez Isten igéje és nincs semmi ami részrehajló lenne. Az én magyarázatom pedig elemezhető és bírálható, ez lenne a helyes hozzáállás.


2023. december 7., csütörtök

Semmi új csak a régi újabb megvilágításban.

 Semmi új csak a régi újabb megvilágításban.

"Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól. Nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Szen­teld meg őket az igaz­ság­gal: a te igéd igaz­ság.

Úgy, amint te el­küld­tél en­gem a vi­lág­ba, én is el­küld­tem őket a vi­lág­ba. Én oda­szen­te­lem ma­ga­mat ér­tük, hogy ők is meg­szen­tel­tek­ké le­gye­nek az igaz­ság­ban. De nem­csak ér­tük kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért is, akik majd az ő be­szé­dük­re hisz­nek ben­nem,..." (Jn 17, 15-19).

 Jézus Krisztus fohászkodása az Atyához is olyan titkokat nyilvánít meg, amit azelőtt ilyen narratívában nem hallottak azelőtt a zsidók. Nem is hallottak, mert a kiválasztottság az ószövetségben a világ teremtése óta, vagy teremtésétől fogva volt ismeretes. Az újszövetségben az evangéliumban de inkább az apostolok írásaiban felfedezhető az, hogy a kiválasztás már a világ teremtése előtt megtörtént Isten házában. Ezt preegzisztenciális létnek nevezik. Azért is fontos ezt kutatni, mert egyben a választottak bátorítására nagy hatással van. Jézus is erről beszél az Atyának, hogy Ő nem e világból való, a János 17. részében egy meghazudtolhatatlan ima, amit a fordítók sem mertek megmásítani, azt bizonyítja, hogy létezett a világ teremtése előtt élet a mennyben. Isten nem volt egyedül azelőtt se, de történt ami történt, az angyalok egyharmada fellázadtak ellene és Lucifer vezetésével ellenszegültek Isten hű angyalaival szembe. És a teremtés is megtörtént és Isten a föld porából teremtette meg Ádámot az első embert. Bele lehelte az orrába a szellemét és Ádám élő testté lett. Ez egy anyagi világ, ami tükrözi vagy tükrözte még akkor a meny valóságát, hiszen az ember Isten Szentje képére és hasonlatosságára teremtette az embert és belehelyezte az édenkertbe, ami az én véleményem szerint nem a földi paradicsom volt, hanem a mennyek tükre tehát mennyei. Ezt az is bizonyítja, hogy kerubok őrzik a mai napig a bejáratát aminek a kapuja vagy bejárata maga a Krisztus.

 Onnan jött Isten Fia, mert ahogy mondta az Atya küldte el, de van egy olyan kijelentés is ebben a részben, hogy a tanítványok sem ebből a világból valók. A teremtés előtt eleve elrendelés szerint a Krisztus aki a földre jött, egybegyűjti mindazokat a hit által akik ki vannak választva az üdvösségre még a születésük előtt. " Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és a te beszédedet megtartották." (Jn 17, 6). A múlt idő az nagyon fontos a megértéshez, " a tiéd voltak". Jézus dolga az volt aki az Úr testi megszemélyesítője elküldte a tanítványokat a földre, mert a kiválasztás már megtörtént és Krisztus az akinek a neve alá gyűjti Isten népét az Úr. Ez a kijelentés volt mindenki számára egy vízválasztó, az elfogadás és a megütközés sziklája. "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek". (Jn 15, 16). A kérdés itt, hogy mikor rendelte el és mikor küldte el a tanítványokat az Úr. Talán menet közben jött ez a gondolat vagy már örök időktől el volt rendelve Krisztusban a kiválasztottság? 

 A preegzisztenciális élet az valóság és ezzel a ténnyel találkozunk lépten nyomon. Azért nehéz ezt észrevenni, mert a keresztény igehírdetők túlnyomó része àtsiklik vagy csúsztatja vagy nincs nyitva nekik ez az igazság, pedig kézenfekvő dolog ez. Nézzük mit ír Péter apostol a szétszórt jövevényeknek. " Pé­ter, Jé­zus Krisz­tus apos­to­la, a Pon­tusz, Ga­lá­cia, Kap­pa­dó­cia, Ázsia és Bi­ti­nia szór­vá­nya­i­ban élő jö­ve­vé­nyek­nek, akik ki van­nak vá­laszt­va az Atya Is­ten ele­ve el­ren­de­lé­se sze­rint a Lé­lek meg­szen­te­lé­sé­ben en­ge­del­mes­ség­re és a Jé­zus Krisz­tus vé­ré­vel való meg­hin­tés­re: Ke­gye­lem és bé­kes­ség árad­jon rá­tok bő­sé­ge­sen. Áldott az Is­ten és a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki nagy ir­gal­má­ból újon­nan szült min­ket élő re­mény­ség­re Jé­zus Krisz­tus­nak a ha­lál­ból való fel­tá­ma­dá­sa ál­tal" (1Pt 1, 1-2). Az evangélium teljessége van itt részben kijelentve. Az újjászületés, de kérdezném az olvasót, kit lehet újjászületni, csak azokat akik már léteztek azelőtt de valami ok miatt elvesztették isteni természetüket. Az ok ismeretes a bűnbeesés. Isten Fia halálával megváltotta a világot, hogy senkinek ne jusson eszébe, hogy Isten a teremtő cserben hagyta teremtményét. Ne legyen kifogás Isten ítélőszéke előtt, hogy Isten nem tett semmit a megváltás az üdvösség érdekében. Ő rászánta áldozatul az elsőszülött szeretet Fiát, hogy a halál törvénye alól felszabadítson mindenkit, azokat aki hittel néznek a golgotán elvégzett áldozatra, hittel veszik tudomásul, hogy Isten gondolt rájuk és az eleve elrendelés igazsága szerint üdvözítí mindazokat akik felnéznek rá és elhiszik és nem ellenkeznek Isten igéjének, itt a hívó szavára gondolok. Ez Isten kegyelme az emberek iránt. A kérdés már csak az, hogy miért vannak azok akik ezt nem hiszik el. Itt van az a gordiuszi csomó amit ki kell bogozni ha Isten is azt akarja. Az üdvösség nem függ ettől az ismerettől, de ismétlem magam, hogy ha ezt is kutatjuk akkor nagyobb hitet és bátorítást kapunk Isten akaratának a megismerésében.

 A következő gondolat az, hogy az Úr nem csak arra utal, hogy egyszer már a kiválasztottság kérdése eldőlt és elküldte az övéit e földre mint jövevények vannak jelen, hanem el is küldte gyakorlatilag a tanítványokat ebbe a ragadozó világba, tanácsaival ellátta őket és Szellemével vezetve. "Menjetek! Íme, én bárányként küldelek titeket a farkasok közé. (Lk 10, 3). " Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok." (Mt 10, 16).

 Ebben a rövid írásban nem elégítem ki a teljesség igényét, de mindig az a cél, hogy ösztönözze az olvasót Isten akaratának a kutatására, ha fellobbant a láng a szívben. Nem kell elfogadni amit írok, hanem ha Isten arra vezet, hogy elemezze az igék értelmét az olvasó, akkor a cél el van érve.

2023. december 6., szerda

A gondok terhe alatt ne járjatok.

 A gondok terhe alatt ne járjatok.

 "Semmi gondot ne hordozzatok. Ellenkezőleg. Kéréseiteket minden imádságotokban hálaadásotokkal együtt ismerje meg az Isten. Istennek békessége aztán, mely minden értelmet felülmúl, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.( Filippi 4,-6,7).

 Bizonyára az olvasók közt is tudják, hogy az ima az Istennel való kommunikáció. Az egy állandó élő kapcsolat. ‭‭ "Szakadatlanul imádkozzatok! Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban rátok vonatkozóan." (1 Tessz. 5,-17,18). Ennek a magyarázata egyszerű de bonyolult is egyszerre. Miért? - mert jogosan felmerül a kérdés, hogyan imádkozzunk szakadatlanul ha az elménk el van foglalva az élet teendőivel, főleg azok akik odafigyelnek munkájukra. Számomra csakis úgy fogadható el, hogy a testi és a szellemi belső ember egy sátor alatt van, de ha a testünk tevékenykedik, dolgoskodik és megteszi a szükséges dolgait, e mellett a belső szellemi ember imádkozik nem zavarja egymást, hiszen mindig is kapcsolatban van Istennel a Szent Szellem által, aki imádkozik helyettünk éjjel nappal. "Ugyanígy jön még a Szellem is segítségére erőtlenségünknek, mert azt, hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem jár közben értünk hangtalan sóhajtásokkal. Az pedig, aki a szíveket fürkészi, tudja, mi a Szellem törekvése, mert ő Istenhez igazodva jár közben a szentekért." ( Róma 8,- 26,27).

 Az ima az nem nyilvános, az igazi imádság az a Szellem munkája bennünk elrejtve, hiszen Isten szelleme mélységeit kutatja mindazt amire szükségünk van, amit mi is tuthatunk magunkban felfedezni a mi szellemünkkel, de ki tudná jobban, hogy mi van az emberben és milyen szükségletei vannak a halhatatlan lelkének? Isten minden értelem feletti megnyugvást és békét ad szívébe annak, akik nem fojtják el a Szellem munkáját magukban. Engednek minden óhajnak és kérésnek ami a szívükben megjelent, de a békesség csak akkor lesz állandó, ha mindent amit teszünk veszünk Isten akaratából tesszük rá bízzuk akaratát. Nem mintha más ezt nem tenné, nem is tehet mást egy se, hiszen az egész világ az Ő akaratából létezik és van, de a békesség a szívben akkor lesz bizonyossá ha ezt elfogadjuk Istentől. Az Isten oltárán a királyi széke előtt a mennyben gyűjti az imádság illatát amit a szentek imádsága. 

 A szentek imádsága amit a mennyben őriznek, nem azok az imák amit mi itt a földön helyesnek gondolunk, hanem a szellemünk lélegzete amit szavakban nem lehet leírni az igazi szükségletek és vágyak azok amit Isten Szent Szelleme közvetít a királyi trón elé. Ez nem valami szennyes gondolat vagy testi ami a húsból származik, hanem a Szellem lélegzete.

 " El­jött, és át­vet­te a köny­vet a tró­non ülő jobb ke­zé­ből, és ami­kor át­vet­te a köny­vet, a négy élő­lény és a hu­szon­négy vén le­bo­rult a Bá­rány előtt, mind­egyik­nél hár­fa és füs­tö­lő­szer­rel teli arany­csé­sze volt, ame­lyek a szen­tek imád­sá­gai". (Jel 5, 7).

 Az akit itt a földön imádunk, a mennyekben van és közbenjár vagy inkább közvetít Isten előtt mi értünk. Ezért mi nem tudjuk pontosan, hogy melyik imánk tartottak meg az arany csészében, de az teli van azt olvassuk, nincs hiánya a szentek imáinak. Semmi kétség, hogy imáink meghallgattatnak, de az már nem biztos, hogy melyik szóbeli imánk van teljesen öszhangban Isten akaratával. Ezért soha ne felejtsük el hozzátenni " legyen meg a Te akaratod".

 A bizalmunk az Isten mindenható és mindenkire ható akaratához, tudatosságra ébreszt, hogy semmit sem tudunk a sorsunkban megváltoztatni, azért ezt a gondoskodó terhet ami sokszor boldogtalansághoz vezet, le kell tenni Isten oltára elé. Ennyi lenne a mi tudatos döntésünk, ha Isten is úgy látja, hogy eljött annak az ideje, hogy a bizalom hittel megért erre a tevékenységre akkor meg is tapasztaljuk hatását. De előbb nem amíg azt gondoljuk, hogy mi erősek vagyunk. Persze az életben a világban mindig újabb és újabb feladatok várnak, Isten ellensége az az ember ellensége nagyobb és nagyobb terhet akar ránk tenni, de nem csak gondokat hanem a bűn terhét is. Mint egy málhás szamárra, úgy néz ránk a sátán, mint akik hordozzák az ő terheit amíg  bele nem roskadunk, és akkor jön Jézus és felemel.  Jézus pedig az ellenkezőjét mondja: " Jöj­je­tek én­hoz­zám mind­nyá­jan, akik meg­fá­rad­ta­tok, és meg vagy­tok ter­hel­ve, és én meg­nyug­vást adok nek­tek. Ve­gyé­tek ma­ga­tok­ra az én igá­mat, és ta­nul­já­tok meg tő­lem, hogy én sze­líd és alá­za­tos szí­vű va­gyok, és lel­ke­tek nyu­gal­mat ta­lál. Mert az én igám gyö­nyö­rű­sé­ges, és az én ter­hem könnyű." (Mt 11, 28-29).

2023. december 5., kedd

A szokás hatalma.

 Az Is­ten, aki a vi­lá­got te­rem­tet­te és mind­azt, ami ab­ban van, mi­vel ő menny­nek és föld­nek ura, kéz­zel csi­nált temp­lo­mok­ban nem la­kik, em­be­ri kéz szol­gá­la­tá­ra nem szo­rul, mint­ha va­la­mi­re is szük­sé­ge len­ne, hi­szen ő ad min­den­ki­nek éle­tet, le­he­le­tet és min­dent. (ApCsel 17, 24).

A szokások hatalmában élünk. Sokszor nem is gondolkodunk el azon mit szoktunk kijelenteni. Vasárnaponként találkozunk emberekkel akiket ha megkérdezel hova megy, azt mondják, hogy megyek a templomba istentiszteletre. Vagy megyek imádkozni az imaórára. Ez egy megrögzött nem meggondolt kijelentések sora a keresztények között. A fenti ige ezt megcáfolja. Isten nem ember kéz által alkotott templomban lakik és nincs szüksége az ember istentiszteleti tevékenységére. Ez nonszensz minden oldalról tekintve, mert Isten az Szellem és ott van mindenhol és mindenkihez közel. " ‭‭….hiszen egyikünktől sincs messze az Isten. Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk. Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló".(Apcsel 17,- 27..29).

 Azért volt érthetetlen a görögök számára Pál kijelentései, mert meghazudtolta sok kegyben tartott istenüket és istentiszteleteiket, tudatlanul tisztelték az Istent akinek kézzel csinált oltára ott volt a többi kegytárgy között. Olyannyira sérti az emberek önérzetét, ha a szokások és vallásuk ellen más ellenkező argumentumokat felhoz valaki, hogy képesek megölni is vagy erőszakot alkalmazni vagy egyszerűen elfordulni tőle. Talán ez nem volt így a történelem folyamán? Talán nem égették máglyán el mindazokat akik szembe merték szállni a vallási hatalmakkal? Vagy talán a hatalmasok akiknek érdekük a hamis istentisztelet, nem védik meg féltve őrzött vallásukat? A filozófusok a tudósok nem harcolnak e a hit ellen, mindenben bizonyítékot keresnek, pedig Isten itt van mindenhol, csak ők nem látják. Pál apostol kijelentései felbőszítették a filozófusokat.

 "Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele.” – Mit akar mondani ez a fecsegő?” – kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: „Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne.” Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette. Megragadták hát és elvitték az Areopágoszra.” – Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány?” Kérdezték. „Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni.”( Apcsel 17,- 18..20). A görögök ilyenek voltak az antik időkben, a reneszánszát élték a filozófiai elméletek a kézművesek költők és gondolkodók korszaka volt több ezer évig. A maradékait annak a kornak ma is igyekeznek feltámasztani, visszatérve a filozófusok tanításaihoz. Ezt megfigyelhetjük a keresztények sorai közt. Idézetek hangzanak el egy- egy lelkész szájából a neves filozófusok egykor kitalált mondataiból. De nem az a fontos, hogy van ismeret, hanem átvették a vázlatát annak a kornak, és belehelyezték a keresztény istentiszteletet. Aki meg akarja tudni miről beszélek, nézzen utána hogyan tisztelték az isteneiket az ókorban. Áldozatok számtalan bemutatása az oltárokon, okkult szertartások és önkifejező vallási ceremóniák, már a protestánsok között is megtalálhatók. Ez a szellemiség nyomon követhetők mindenhol a kereszténységben. Ha valakit érdekel kattintson ide, vagy másolja le. https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2022/03/31/a_zsidok_ugyanis_csodakat_kovetelnek_a_gorogok_pedig_a_bolcsesseget

 De sok szó mint száz, ezek a dolgok az ember természetében bele vannak vésve. De az ellenreakciók mindig előjönnek, ha valaki a sodrás ellen megy és beszél. Nem lesz népszerű, de hogy is lehetne, ha az igehirdetés nem részrehajló, nem hízeleg a testnek. Pál apostol Isten akarata szerint Agrippa császár előtt is tett tanúbizonyságot, de nem győzte meg beszédével senkit aki őt hallgatta. Ez így van mindenkivel és mindenhol a mai napig a hatalmasok között. Isten az alázatosoknak ad kegyelmet a büszkéknek pedig ellenkezik. 

" Ami­kor pe­dig eze­ket mond­ta a maga ment­sé­gé­re, Fesz­tusz han­go­san így szólt: Bo­lond vagy te, Pál! A sok tu­do­mány té­ged őrült­ség­be visz. Ő pe­dig azt mond­ta: Nem va­gyok én bo­lond, nagy­ra be­csült Fesz­tusz, ha­nem igaz és jó­zan be­szé­de­ket szó­lok." (ApCsel 26, 25). 

 Azért van megírva, hogy aki hallja Isten beszédét és befogadja azt az üdvözül. Másként mondom, akinek van füle az hallja mit mond Isten az embereknek. Aki csak hallgatja és ellenkezik annak bűneit nem bocsátotta meg Isten, tehát bűnben él, még ha az ellenkezőjét is igyekszik bemutatni kegyes vallásos istentisztelettel.

https://www.facebook.com/groups/359772415617982/permalink/1049846676610549/

2023. december 4., hétfő

Krisztusban élők reménye.

 Krisztusban élők reménye.

 "Új egeket és új földet várunk az ő ígérete szerint, melyekben igazságosság lakozik. Azért szeretteim, mivel várjátok ezeket, serénykedjetek azon, hogy mocsoktalanoknak és feddhetetleneknek találjon majd titeket, békességben".( 2 Péter,-3:13,14).

" Íme, egy titkot mondok nektek: Nem fogunk mindnyájan elaludni, de mindnyájan át fogunk változni egy oszthatatlan időben, egy szempillantásban, az utolsó kürtszókor, – mert kürtölni fognak – s a halottak romolhatatlanságban feltámadnak, mi pedig átváltozunk majd". ( 1 Kor. 15,- 51,52).

 Péter apostol az első idézetben általános kijelentést tesz a jövőről. De utal egyben Pál apostolra is a folytatásban, mert ő sem tudott olyanokról amit Pál apostol tudott. Az Úr Pál apostolt választotta ki a titkok felfedésére. A mai napig ezért vannak emberek akik Pál apostolt nem ismerik el. Méghozzá azért mert mélyebben foglalkozott Isten rábízott kijelentéseivel, és nehéz a megértése és kontextusba helyezése. Egy apostol sem foglalkozik aprólékossabban a feltámadásról és Jézus megjelenéséről. De ami a legfontosabb, Pál apostol írásai bekerültek a kánonba méghozzá a legtöbb levél tőle származnak. Azért jó ha elemezzük az igét kontextusában. Péter apostol a nagy reménységről számol be aminek a végső eredménye egy új világ lesz, és mindazok számára akik éhezik az igazságot, annak megnyugvást és békességet teremt a szívekben, mert Isten megígérte, hogy új földet és eget fog teremteni ahol az igazság uralkodik, mindazok számára akik befogadták már most és itt Isten Szentjét, Jézus Krisztust a szívükbe. Az igazságérzet nyomasztja mindazok lelkét ebben a világban, akikben Krisztus szelleme lakozik, mert a közeg amiben él teljesen ellenkezik minden szent akarattal, Isten Szellemével a világban, de sokszor a közösségekben és családban is. Azért is az apostolok biztatják a halhatatlan lelkűket a türelemre, hogy az idő közel az Úr napja eljön ahogy ezt megígérte. Ez volt az általános kijelentés, de az írás az újszövetségben egy új eddig nem ismert tényt derít fel, méghozzá Pál apostolon keresztül. Ezek a szavak tartalmazzák részletes sorrendet. Mert megírja, hogy mi lesz először és mi lesz utána. Milyen szó összefüggésbe helyezi mindezt a Szent Szellem. A Szent Szellem az igén keresztül vagy az ismeret birtokában összerakja azt, rendbe hozza ami elfog jönni, de az időt nem ismerteti. Azért is tűnik számunkra is furcsának, hogy Pál ígéretei az akkor élt tanítványainak nem bizonyultak igaznak. Hiszen tudjuk, hogy egy sem közülük nem érte meg Krisztus megjelenését élőben. Dehát akkor mit jelenthetett ez a merész kijelentés? Az én felfogásom szerint, Pál apostol nem tudhatta, ahogy mi sem tudjuk mikor jelenik meg Krisztus Urunk a fellegekben, ahogy azt az angyalok is megígérték hogyan jelenik meg, de az nem tartozik senkire mikor. Azért ma is hangzik ez a figyelmeztetés, hogy bármikor eljöhet az Úr a fellegekben az övéiért. Ez az első feltámadás, azok támadnak fel akik Krisztusban éltek a világ teremtésétől fogva, Krisztusban haltak meg, de azok akik élni fognak abban a pillanatban átváltoznak és Isten felöltözteti őket, halhatatlan testet ad és gyolcs ruhát ami a szenteknek dukál. Erről ír többek között Pál apostol a 2 Kor. 5. részben, hogy új sátor vagyis épületett készített Isten a szenteknek. De amiről itt szó van, nem az Úr napját jelenti. Az Úr napja az rettenetes lesz minden élőkre akik akkor élni fognak a földön. Az Úr megjelenése pedig titok lesz és láthatatlan a világ előtt. Nem úgy az Úr napja ami betölti az eget hatalmával és mindenki látni fogja, azok is akik felfeszítették és minden térd meghajol a hatalma előtt, az alvilág is vagyis az árnyvilág a hades. De a második feltámadás már csak a halottakat érinti, tehát mindazok akik nem fogadták el Isten kegyelmét minden időkben, azok az írás halottaknak nevezi, nem csak testi hanem szellemi halottaknak. Azok feltámadnak az utolsó ítéletre. De ezt mindenki elolvashatja a Jelenések könyvében. " És lát­tam egy nagy fe­hér trónt és a raj­ta ülőt, aki­nek te­kin­te­te elől el­tűnt a föld és az ég, és nem volt hely szá­muk­ra. Lát­tam a ha­lot­ta­kat, na­gyo­kat és ki­csi­nye­ket a trón előtt áll­ni, és köny­vek nyit­tat­tak ki, majd egy má­sik könyv nyit­ta­tott ki, amely az élet köny­ve; és a ha­lot­tak a köny­vek­be írot­tak alap­ján ítél­tet­tek meg, cse­le­ke­de­te­ik sze­rint". (Jel 20, 11).

 Ez egy kimeríthetetlen téma, ugyanakkor felemel és bátorítja mindazokat akikre már nem hat a második halál, akik Krisztussal meghaltak már itt a földön, és átmentek a halálból az életre. 

" Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem jut ítéletre, hanem már átment a halálból az életre." (Jn 5, 24).

 Egy régebbi írásomat ajánlom ebben a témában. https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2022/07/19/a_hajnalcsillag_az_udvozoltek_a_gyulekezet_remenye_490

2023. december 3., vasárnap

Krisztus a falakon kívül keresi az elveszett bárányát.

 Krisztus a falakon kívül keresi az elveszett bárányát.

 „Van-e olyan ember közöttetek, aki ha száz juha van, s egyet közülük elveszített, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, s nem megy az elveszett után, míg azt meg nem találja? S ha megtalálta, örvendezve a vállára veti, hazamegy, összehívja barátait, meg szomszédait és így szól hozzájuk: Vigadjatok velem, mert megtaláltam bárányomat, mely elveszett. Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni, akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.( Lukács 15,- 4..7).

 A mű kereszténység olyan érthetetlen és logikátlan ünnepeket követ, Jézus nevéhez kötve, hogy az ember akinek más felismerése van, az csak csodálkozhat, hogyan lehetséges ilyeneket elfogadni, követni, művelni. Honnan erednek a sokszor pogány eredetű ünnepek a hamis tételekkel bővitett az istentisztelet gyanánt felhozott végzett cselekvések a kereszténységben. Ott ahol az emberek igazság gyanánt Krisztust tisztelik. A karácsonyt is megelőzô adventi vasárnapok is ezt bizonyítják, hogy halvány fogalmuk sincs mit tesznek. Teljes sötétségre utal. Az ige elferdítése valakik által és azok követése magával ragadja a tömegeket, mert érzékiek és szépek, látványosak, azért találták ki őket, hogy ez által vonják el az igaz Isten Igéjéről, Krisztusról a figyelmet. Ezek a halottak ünnepe, hogy ne kerteljek, mert nincs élet bennük. Ezek a cselekedetek és az ünnepekhez fűződő imák és liturgiák, misék, azzal sem törődve, hogy sérti e mások úgynevezett igaz hitét aki követi Krisztust. Persze, hogy sérti hiszen a magaviseletük által, kizárja az igaz hittel, Istent keresőket maguk közül. Akik Isten választottjai az igaz hitre hivottakat, ezzel nem személyeskedni kívánok, mert ez is az Isten dolga. Kitaszítja őket mint ellenpólust, a rendszer nem tűri el a másként gondolkodókat, viselkedést, még ha Istentől való felismerés is, kitaszítja azokat. De ez így van a világi társadalomban is. De sokkal inkább ott, ahol az ember azt várja, hogy befogadó Atya szellemével vegyék körbe és a sátántól megvert és szenvedőket igaz Isten szeretete vegye körbe, ott látszólag ez így lehetséges, de többször bukásra is vezeti a túlságosan emberszerető viselkedés, ami piedesztálra emeli az újonnan érkezőket egy közösségen belül. Nem törődnek sem azzal, hogy Krisztus nem vallásalapító és nem futószallagon gyártott keresztényeket akár magának. Olyanná igyekeznek formálni azokat akik ők maguk. Ha ez nem sikerül elérni, idegen számukra, idegen test. Istennek nincsenek vallást gyakorló emberei, mert a fenti igében is olvassuk, hogy elhagyta őket a pusztában ahol nincs legelő, mind a kilencvenkilencet, és az után ment akik e szörnyű pogány és képmutató kereszténység áldozatai lettek többek között. Kilencvenkilenc százaléka a keresztényeknek önigazolt és megvan győződve arról, hogy helyesen cselekszik. 

 A fent idézet ige arra utal, hogy Isten mit sem törődik az ember önigazoltságával, sőt elhagyja őket reménytelenül. Az elveszett báránya után megy és visszahozza, de nem a kilencvenkilenchez újra, hanem a barátai körébe. ( Izraeli zsidó vallást gyakorlókat elhagyva egy új közösséget alapítva az eklézsiát). Így egy közösség alakult ki autonóm környezetben, ahol már új felismerésben részesültek a Szent Szellem által, egymással szoros kötelékkel egybekötve Krisztussal és egymással, erről ír Pál apostol is amikor Krisztus testére utal a gyülekezetben, egybe köti igazságban és szellemben, akik imádják az Atyát az Atya házában. Ott nincsenek kitalált ünnepek, mert minden Istent igazságában és szellemében dicsőít napról napra, minden nap addig amíg nem jelenik meg az égen a felhőkben. Mindenki a kapott talentuma szerint szolgál az eklézsia építésére. 

 Jézus a társadalom peremére sodródott bűnösöket keresi, ahová őt is taszították, akik ha bűnösök is, de keresik az igaz atyai szeretetet, de nem találták meg az "igazak" között. " Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: És a bűnösök közé számlálták". (Mk 15, 28). Mert a vallásokban sokszor, vagy talán mindig, hiányzik az Atyai szellem és Krisztusban való szeretet. Ott a feszületen találta meg az első elveszett bárányát Krisztus, aki hitvallást tett felőle. Az egyik lator volt az. Kedves olvasó, te tudod, hogy miért lett üdvözült az a bűnöző, jogosan a bűnei miatt felfeszítve? Erre nem nekem kell választ adnom, gondolat serkentőnek szánom. 

Valami determinált foglalatossággal vannak elfoglalva a vallásos emberek, ami csakis a saját vallásukat építi. Minden vallás aki hirdeti Jézus dicső nevét a saját elképzelése szerint, ezzel hozzáköti magát Isten Szentjéhez, tudatosan vagy tudatlanul, bűnt követ el. Azoknak is bűnük Isten előtt megmarad akik valami más vallást követnek, de nem lesznek annyira verve mint azok akik Isten Szentjéhez, Krisztus nevéhez kötik vallási cselekedeteiket. Ezek nem hibák, megbotlások ezek a vallási ünnepek, szentséges tevékenységnek hitt, gonosz hitetlenségre vallnak. Elterelik a figyelmet az igazi Istenismerettől és imádattól. A testnek szolgálnak, még a legkifinomultabb fokozatában is, nem torbézolva meghitt atmoszférában. Ahhoz hogy felismerjük ezeket a csapdákat, Isten kegyelmi ajándéka szükséges. Akiben ez nincs meg, saját erős meggyőződéses intuziuzmusával, tevékenyen tőrbe csalja ezek által a kishitű lelkeket, hiszen Krisztus nevével van fémjelezve ezek a grandiózusi keresztényi ünnepek, elvonja figyelmüket az igaz Istentisztelettől, attól ami értékes Isten előtt. 

 " De el­jön az óra, és az most van, ami­kor az iga­zi imá­dók lé­lek­ben és igaz­ság­ban imád­ják az Atyát, mert az Atya is ilyen imá­dó­kat ke­res ma­gá­nak. Az Is­ten Lé­lek, és akik őt imád­ják, azok­nak lé­lek­ben és igaz­ság­ban kell őt imád­ni­uk." (Jn 4, 23). Nincsenek magaslatok, gyülekezetek, Szent helyek, sem vatikán sem brooklyni tizenkettők, sem vallási regisztrált intézmények és központjaik, sorolhatnám a végtelenségig. Vannak földrajzi címek ahol Krisztus nevében gyűlnek össze, ahol Ő az Úr, Máté 18,20 szerint köztük van. Ahogy ezt a tanítványok is praktizálták, ahová egybegyűlve a felső helységben ott volt az Úr közöttük, vagy közéjük ment a feltámadása után. De ezek a gyűlések nem voltak nyilvánosak, mert nem reklámozzák ma sem. De ott is fennáll a veszélye annak, hogy önbizalomra térnek. Aztán az ilyen összejövetelek is vallássá alakulhatnak, ahogy ez mindig lenni szokott.

 Pál apostol volt kiválasztva ezeknek a jelenségeknek a világosságra hozatalára.

"Ne le­gye­tek hi­tet­le­nek­kel fe­le­más igá­ban; mert mi köze van az igaz­ság­nak a ha­mis­ság­hoz? Vagy mi kö­zös­sé­ge van a vi­lá­gos­ság­nak a sö­tét­ség­gel? És mi­lyen egy­ség le­het Krisz­tus és Be­li­ál kö­zött? Vagy mi köze a hí­vő­nek a hi­tet­len­hez? Vagy ho­gyan fér össze Is­ten temp­lo­ma a bál­vá­nyok­kal? Mert mi az élő Is­ten temp­lo­ma va­gyunk, amint Is­ten mond­ta: Ben­nük la­ko­zom, és kö­zöt­tük já­rok, Is­te­nük le­szek, és ők az én né­pem lesz­nek. Azért men­je­tek ki kö­zü­lük, és sza­kad­ja­tok el tő­lük – azt mond­ja az Úr –, és tisz­tá­ta­lant ne érint­se­tek, és én ma­gam­hoz fo­gad­lak ti­te­ket,..." (2Kor 6, 14-16).

 No comments.

2023. december 2., szombat

Isten maga a szeretet ami Jézus Krisztusban van.

 Isten maga a szeretet ami Jézus Krisztusban van.

 

"Mert meg van írva: Te­ér­ted gyil­kol­ta­tunk min­den­nap, vá­gó­ju­hok­nak te­kin­te­nek ben­nün­ket. De mind­ezek­ben fe­let­tébb di­a­dal­mas­ko­dunk az ál­tal, aki sze­ret min­ket. Mert meg va­gyok győ­ződ­ve, hogy sem ha­lál, sem élet, sem an­gya­lok, sem fe­je­de­lem­sé­gek, sem je­len­va­lók, sem el­jö­ven­dők, sem ha­tal­mas­sá­gok, sem ma­gas­ság, sem mély­ség, sem sem­mi más te­remt­mény nem sza­kít­hat el min­ket Is­ten sze­re­te­té­től, amely Jé­zus Krisz­tus­ban, a mi Urunk­ban van." (Róm 8, 36-38).

 Talán az olvasók közül már megismerte Isten szeretetét és jóságát Jézus Krisztusban akit Urának ismer el. Elgondolkoztunk e már azon is, hogy Isten szeretetét nem a teremtésben kell keresni, hanem Jézus Krisztusban? A teremtett világ még így is csodálatos, mégha átkozott lett az ember bűnbeesése miatt. Maga az ember csodálatos teremtés aki Isten képére és hasonlatosságára volt teremtve, de nem őrizte meg hasonlatosságát, eltorzult lett Isten negatívja. Na de annyira bölcs az Isten a Teremtő, hogy megmásíthatatlan bizonyítékai a bölcsességének nyomát lehet követni úgy a természetben mint az ember anatómiájában. Ezért is van megírva: " Mert úgy sze­ret­te Is­ten a vi­lá­got, hogy az ő egy­szü­lött Fiát adta, hogy aki hisz őben­ne, el ne vesszen, ha­nem örök éle­te le­gyen. Mert Is­ten nem azért küld­te az ő Fiát a vi­lág­ra, hogy el­ítél­je a vi­lá­got, ha­nem hogy meg­ment­se a vi­lá­got ál­ta­la". (Jn 3, 16).

 Ez Isten szeretetét mutatja be a teremtmények felé, nem akarta azt, hogy amin dolgozott végleg elvesszen, hanem megtartsa, és ez az ember a teremtés koronája, aki miatt teremtette ezt a világot, hogy abban jól érezze magát, ne vesszen el, ellenkezőleg, egy magasabb fokra emel Krisztusban. De ki az akit a legjobban szeret Isten?- ez az elsőszülött Isten Fia, akinek a kezébe adta minden örökségét, azokat is akiket Isten szeret és azok akik szeretik Istent. Azokat az üdvösségre szánt embereket, akiket az Atya Krisztushoz vezetett is adott, akikben a hit rendíthetetlenűl megmarad nagy üldöztetések, megpróbáltatások árán is, ami sokszor ma is utolér egyeseket. " Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már e világ teremtése előtt. " (Jn 17, 24)

 A hit eszközként jelenik meg azokban akik eleve elrendeltettek a világ teremtésétől fogva, de figyelem, a világ teremtése előttől fogva is kiválasztottak Krisztusban az Isten Fiában. " Mert aki­ket ele­ve is­mert, ele­ve el is ren­del­te, hogy Fia kép­má­sai le­gye­nek, hogy ő le­gyen el­ső­szü­lött sok test­vér kö­zött.

Aki­ket pe­dig ele­ve el­ren­delt, azo­kat el is hív­ta, és aki­ket el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta, aki­ket pe­dig meg­iga­zí­tott, azo­kat meg is di­cső­í­tet­te." (Róm 8, 29).

 Ezekután ajánlom elolvasni Máté 22. fejezetét ami egyszerűen arról szól, hogy kik a meghívottak és kik a választottak. " Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak." (Mt 22, 14). 

 Ezért felfedezhetünk egy alapvető igazságot az eleve elrendeltségen kívül, azt is, hogy Isten szeretete a világban nem terjed ki az igazságtalanokra az önzőkre az egoistákra, akik csak a saját hasznukat lesik. Isten a gonoszt nem szereti, tehát a gonoszság az ami az emberrel születik, azt az embertől választja le isteni bölcsességgel, Krisztus halála által a feszületen. Ezért is írja, hogy Jézus Krisztus bűnné vált a feszületen, hogy aki csak hittel ránéz üdvözüljön. Ez magába foglalja Isten tervét, hogy akikben megvan ez a hit annak bűneit engesztelte és a feledésbe vitte magával a sírba Isten Fia aki a Megváltó Isten.

  A szeretete a szentségét nem sértheti meg. Ezt már többször is megemlítettem, hogy a szeretet az önfeláldozás, csakis az Isten igazságának keretein belül vannak. Nem hiába írja az írás: " Pa­ráz­na fér­fi­ak és asszo­nyok, nem tud­já­tok, hogy a vi­lág ba­rát­sá­ga el­len­sé­ges­ke­dés Is­ten­nel? Aki te­hát a vi­lág ba­rát­ja akar len­ni, az Is­ten el­len­sé­gé­vé lesz.

Vagy azt gon­dol­já­tok, hogy az Írás hi­á­ba mond­ja: Irigy­ség­re kí­ván­ko­zik a lé­lek, amely ben­nünk la­ko­zik? De ő na­gyobb ke­gyel­met ad, ezért is mond­ja: Is­ten a ke­vé­lyek­nek el­len­áll, az alá­za­to­sak­nak pe­dig ke­gyel­met ad. En­ge­del­mes­ked­je­tek azért Is­ten­nek, áll­ja­tok el­le­ne az ör­dög­nek, és el­fut tő­le­tek.

Kö­ze­led­je­tek Is­ten­hez, és kö­ze­led­ni fog hoz­zá­tok. Tisz­tít­sá­tok meg a ke­ze­te­ket, ti, bű­nö­sök, és szen­tel­jé­tek meg a szí­ve­te­ket, ti, két­szí­vű­ek!

Gyöt­rőd­je­tek, gyá­szol­ja­tok és sír­ja­tok, ne­ve­té­se­tek for­dul­jon gyász­ra és örö­mö­tök szo­mo­rú­ság­ra! Aláz­zá­tok meg ma­ga­to­kat az Úr előtt, és ő fel­ma­gasz­tal ti­te­ket!"(Jak 4, 4-9). A paráznaság nem csak a testre vonatkozik, hanem a szellemünkre is, ami hűtlenség Isten Szelleme iránt. Aki ellenáll Isten Szent Szellemének, akkor amikor hozzászól egyszer vagy kétszer az élete során, annak semmi esélye sincs se itt se az örökkévalóságban, hogy Isten az Atya szeretetét élvezze. 

 Talán az alázat lenne az a gyógyír, ami kizökkentene a hamis kényelemből? Igen, ez az út ami Isten szeretetéhez vezet Krisztus bőséges kegyelméhez. Ezzel tudhatjuk meg, hogy nem az engedetlen önző hivatalosak társaságát gazdagítjuk ( mert mindenkihez szól a meghívás, az evangélium, elsősorban a héberekhez), vagy az engedelmesség fia vagyunk, mert engedtünk Isten Fiának meghívására az eleve elrendelése és kiválasztása szerinti akaratának beteljesedése, mert ezt Isten szeretete végezte el bennünk, hogy felismerjük mindazt amit Krisztusban találhat egy ember. Minden igérete ránk vonatkozik, ha ezt felismerjük és birtokba vesszük Isten akarata szerint. Meghalljuk a meghívás a dicső menyegzőre, nem mint vendégek, hanem felékesített menyasszonyi ruhába öltöztetve várjuk a vőlegény eljövetelét, hogy elragadtatva a mennyeknek országába, megmutassa a dicsőségét és megosztja mindazokkal dicsőségének ama részét amit itt a hit gyümölcse termet meg. Hiszen ha már itt Krisztus testének tagja vagyunk, mindinkább egyesülünk vele a mennyben és eggyé válunk vele minden tekintetben, mert a törvény is azt írja elő, hogy egy testté válik az egybekelt férj a menyasszonyával, és ketten egyek lesznek. Tehát minden Krisztusban oldódik meg és Isten szeretete is benne van.

 Térjetek új felismerésre ha meghalljátok Isten hívó szavát, akkor lesz bizonyossá, hogy kihez tartozol örök időktől fogva, ha engedsz Isten hívásának, akkor az nagy bizonyosság afelől, hogy Isten választott gyermeke vagy.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...