Haszontalan Istentisztelet.

 Haszontalan Istentisztelet.

"Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni! (Gal 5, 1).

"Mert ti, test­vé­re­im, sza­bad­ság­ra hí­vat­ta­tok; csak­hogy a sza­bad­ság ne le­gyen ürügy a test­nek, sőt sze­re­tet­tel szol­gál­ja­tok egy­más­nak. Mert az egész tör­vény eb­ben az egy igé­ben tel­je­se­dik be: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat". (Gal 5, 13).

 Ebben a fejezetben nem a függőségről hanem a törvényességről ír Pál apostol. Van egy, a káros függőségtől egy gonoszabb rabság, ez a törvényesség, ebben az esetben a körülmetéltség ami azt jelzi, hogy a testi törvényességet követni akarók szerették volna még ezzel is megtoldani Krisztushoz való tartozásukat. A megtért zsidókhoz hasonlóan. A galíciai gyülekezet testvérei közül, úgy látszik, voltak olyanok is akik megvoltak tévesztve, hogy a judaizmus és törvényei kiegészítik Krisztust, pogány létükre kisebbségi érzésük lehetett a zsidókkal szemben. Az az erős behatás ma is megvan a judaizmus felől. Aki azt észreveszi, látja hogy mennyi sok elem került a judaizmusból a kereszténységbe. Például a papság és annak szolgálatai, ami halványan de emlékeztet a zsidó szertartásra. Persze csak groteszk elfordított módon. A szolgaság igája azt is jelenti, hogy Krisztus megszabadított a törvény hatalma alól, ami teljes rabságban tartja az emberi lelket és ebben az esetben a körülmetélkedés jelenti ezt a szabadúlást, de nem a testi hanem a szív körülmetéltsége az amit Isten elvégez bennünk emberi beavatkozás nélkül. Tudvalevő, hogy a mi szolgálatunk nem a szolgaság hanem a szellemiség jegyében valósul meg. Ebben a szellemben szolgáljuk mások érdekeit, Krisztust a szabadítót hirdetve. A törvényesség elemei sokszor úgy be annak ágyazva életünkbe, hogy része a cselekedeteinknek. A testi körülmetélkedés alatt nem csak azt értjük ami Ábrahámtól aki nem törvény alatt tette ezt a háza népével, hanem kegyesség látszatára törekvést. Ha Ábrahámtól származik a körülmetélés, azt utánozták az egyiptomiak is, persze hogy hit nélkül. Ezek az utánzatok ellepik a kereszténységet nem csak a katolicizmusban hanem a protestánsok között is, de mindenhol a világon. Amikor úgy igyekszünk viselkedni, hogy mások szemében szenteknek vagy legalább jobbaknak tűnjünk. A gyülekezet vagy templom bejáratánál felvesszük a maszkot éppen az alkalomhoz illően. Apropó, nincsenek nagy szentek és kevésbé szentek, ez is a testi, annak gyökeréből nőt ki ez a nézet. Az apostolok sem szentebbek más szentektől, a külömbség a szolgálat és elhívatásban van. De ez sem ad okot, hogy embert magasztaljunk. Isten féltékeny nevére és a dicsőségét nem osztja meg mással, legyen az akárki. Isten az embert kegyelméből és bölcs elhatározásából  választja ki arra a kiemelt szolgálatra, mindazokat akiket dicsősége tolmácsolására tett alkalmassá. Az ember pedig ezeknek a szenteknek vagyis szolgáknak, templomokat, bazilikát emelnek a dicsőségükre. Ez totális testiségre utal, de gonosz háttérhatalom elgondolása szerint és eredményeképp. Az ember gyanútlanul követi a testét, ami Isten ellenségének az egyetlen szerszáma amivel vagy amin keresztül érvényesíti terveit. A farkas báránybőrben hajtja a vágóhídra a barmokat. A húst az ember testét Isten a Krisztus feszületén kárhoztatta, szellemét pedig Krisztus feltámadásában üdvözíti, új testet adván, Krisztus testének hasonlatosságában az elkövetkezendő testi feltámadásban. Az ember szelleme Istentől van, Ádámba lehelte, ezt vissza veszi magához vagy megtisztítva Krisztus vérével, vagy kárhoztatja romlottságában. A test a hús pedig nem hoz termést, hasznot Isten gyümölcsös kertjében. A körülmetéltség Krisztusban nem jelent semmit. " Ti, akik a tör­vény ál­tal akar­tok meg­iga­zul­ni, el­sza­kad­ta­tok Krisz­tus­tól, és ki­es­te­tek a ke­gye­lem­ből. Mert mi a Lé­lek ál­tal, hit­ből vár­juk az igaz­ság re­mény­sé­gét. Mert Krisz­tus Jé­zus­ban sem a kö­rül­me­tél­ke­dés nem ér sem­mit, sem a kö­rül­me­té­let­len­ség, csak a sze­re­tet ál­tal mun­kál­ko­dó hit." (Gal 5, 4-5). 

 Itt be is fejezhetjük ezt a gondolatot, de minden hiába ha Isten nem juttatja új felismerésre az embert, a bűn akadály, az ember bűnei miatt ami gátolja az Isten igazságának a megismerésében. Egyetlen út van a Krisztus szabadságához, a teljes szeretetbeli élethez, az maga Krisztus, Isten Fiába vetett igaz hit. Az engedelmesség Isten igazságának és engedés Isten Fiának minden olyan kérdésben, ha nem is értjük de engedünk parancsolatainak. De minderre az Atyának gondja van, mert aki szabad Krisztusban az a szabadság szellemében cselekszik és gondolkodik. A szeretet a felebarátaid iránt is megvalósul, ha te saját magad is szereted ha Krisztus szelleme lakik benned.

Építsük Isten házát.

 Építsük Isten házát.

"Azért írom eze­ket tá­vol­lé­tem­ben, hogy ott­lé­tem­kor ne kell­jen ke­mé­nyen fel­lép­nem az­zal a ha­ta­lom­mal, ame­lyet az Úr épí­tés­re, nem pe­dig rom­bo­lás­ra adott ne­kem". (2Kor 13). 

 Hatalom ami épít nem rombol, ezt Pál apostol írta a korintusiaknak, tudvalevő, hogy az a gyülekezet Isten ajándékaival volt megáldva. Nagy létszámú sok prófétaság szellemével és egyéb szolgálatokkal voltak gazdagítva, de tele voltak hiányosságokkal is a rendetlenség és a szeretet másodrendűsége volt jellemző. Pál azért is figyelmeztette őket, mert abban bízott, hogy ha elmegy hozzájuk, nehogy a hatalmát kell legyen gyakorolnia, hanem abban bízott, hogy sokkal jobb dolga lesz ha a szeretetben mindenféle szellemi tisztaságra építsen köztük, ne a problémákkal foglalkozzon.

 Isten a gyülekezetet építi ma is és nem lett szegényebb mint akkor, de a sátánnak igyekezete megtette a magáét, sok ideje van és volt rá, hogy átrendezze a gyülekezet vagyis Isten házát imaházzá változtassa látszólag, különböző építkezésekbe kezdve. Isten lerombolta a Jeruzsálemi templomot, amit maga az Úr " Atyám imaháza"-nak nevezett, egy új templomot alapozott meg és arra épít minden üdvözült lélek, tudjuk, hogy megvolt az oka arra, e helyett a keresztények új templomok sorát építettek és építenek ujjá. Restaurálják mindazt ami amúgy el fog veszni az ítélet során. De ez a keresztény büszkeség jele. De ez megvan magyarázva, a szükség és Isten magasztalása gyanánt, de ki sugalta azt, hogy Jézus azt akarja, hogy imaházak, templomok épüljenek? 

Amikor az Úr a tanítványokat elküldte hirdetni Isten országának evangéliumát, nem adott nekik pénzt sem építő anyagot, hogy imaházakat építsenek, sőt a zsinagógákból is kiüzték őket Isten akaratából. Oda mentek be, azokba a házakba ahová befogadták. Istennek gondja van mindazokra és fedélt biztosít számukra akik összegyűlnek az Ő nevében. Jeruzsálem lerombolásával pedig szétszóródtak a világba. De a sátán felgyűrte az ingujját és munkába látott. "Én majd összeszedem az én zsinagógámba a szétszórtakat, megépítem platformomat, fedél alá viszem őket ahol én leszek az úr.". Ne legyünk naivak, értsük meg Isten akaratát. Éspedig figyelmeztet minket az Úr minden csapdára és ravaszságra ami tőrbe csal. Inkább legyünk nyomorúltak ebben a világban, minthogy tagjai legyünk a pompával felépített sátán zsinagógájának.

" A szmir­nai gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak írd meg: Ezt mond­ja az első és utol­só, aki ha­lott volt, és élet­re kelt: tu­dok nyo­mo­rú­sá­god­ról és sze­gény­sé­ged­ről, pe­dig gaz­dag vagy, és azok ká­rom­ko­dá­sá­ról, akik zsi­dók­nak mond­ják ma­gu­kat, pe­dig nem azok, ha­nem a Sá­tán zsi­na­gó­gá­ja". (Jel 2, 9). Igen, igen még akkor, vagy már akkor megvolt a sátán gyülekezete és épülete amit a mai napig épít, csakhogy jobban megtévessze az embereket, Isten engedélyével és felügyelete alatt. Ennek is megvan a megfelelő magyarázata. A sátán előbb az ideológiát a vallásokat teremti meg, elsősorban ami Jézus nevét fémjelzi. Az a priorítása, az a romlott szíve csücske, ott kezdi és folytatja az építkezését égetett téglákból, ahol az Úr abbahagyta, ahol megtalálja a réseket, a szeretet hasadását. Minden olyan közösség ami nem az Isten szeretete köt össze a szó szoros értelmében, széthullik vagy más dolgokat követ. Ez lehet áhítatos liturgia vagy mise vagy az ige tudománya, ami egybefog vagy egybegyűjt, de ha nem a szeretet épít, akkor mindaz hiába. Az isteni szeretete épít, de épít a tiszta igazságban és az Úr van köztük aki a gyülekezet feje. Mert Krisztus testének van feje akitől minden jó származik és irányít.

 A sátán pedig jól ismeri az ember gyengeségeit és arra épít. A kenyér a cirkusz a látványosság és a vallási büszkeség az egónk, legyen az bármi, az a sátán fundamentuma amire épít. De nem úgy az Úr, aki meghalt bűneink bocsánatára és feltámadt a hívők megigazítására és üdvösségére egy új embert teremtve Krisztusban, akik Isten házának élő építőkövei. 

" Az Is­ten­től ne­kem adott ke­gye­lem sze­rint mint bölcs épí­tő­mes­ter ala­pot ve­tet­tem, de más épít rá. Vi­gyáz­zon azon­ban min­den­ki, ho­gyan épít rá! Mert más ala­pot sen­ki sem vet­het a meg­le­vőn kí­vül, amely Jé­zus Krisz­tus." (1Kor 3, 10).

 A győztesek akik nem dőltek be a sátán hazugságainak, nagy reményük van és ajándékuk a mennyben, így írja János apostol a filadelfiai gyülekezetnek." Íme, én adok ne­ked a Sá­tán zsi­na­gó­gá­já­ból, akik zsi­dók­nak mond­ják ma­gu­kat, és nem azok, ha­nem ha­zud­nak; íme, én meg­te­szem ve­lük, hogy el­jöj­je­nek, és le­bo­rul­ja­nak a lá­bad előtt, és meg­tud­ják, hogy én sze­ret­lek té­ged. Mi­vel meg­tar­tot­tad ki­tar­tás­ra intő be­szé­de­met, én is meg­tar­ta­lak té­ged a meg­pró­bál­ta­tás ide­jén, amely az egész vi­lág­ra el­jön, hogy meg­pró­bál­ja a föld la­ko­sa­it." (Jel 3, 9).

A hamis legyen hamis, de ti...

 A hamis legyen hamis, de ti vigyázzatok a szellemi tisztaságra.

"De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak". (2Pt 2, 1)

"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba."(1Jn 4, 1).

 Az első idézetben felfedezünk egy kis különbséget a próféta és a tanító meghatározások között. A próféta a szentírás szerint az aki Isten szavát tolmácsolja, legyen az feddés vagy örömhír vagy a jelen vagy a jövő feltárása. A tanító pedig már azt tanítja amit Isten igéje tanít. Sokan azt gondolják, hogy a prófétálás az a jövendőmondást jelent bezárólag. Az ószövetségi próféták írásainak oroszlánrésze már beteljesült, ami a Messiás első eljöveteléről szól. A második eljövetele már az újszövetség próféciáihoz is tartoznak, hiszen már a világosság itt volt a földön, maga a Messiás volt a világosság aki megvílágította ezeket az igazságokat a második eljöveteléről, úgy az övéihez mint a világba jövetelével kapcsolatosan. De a legfontosabb az, hogy Joshua, JHVH megmutatta Istent akit mi Jézus Krisztusnak nevezünk az Atya Isten megjelent testben személyesen. Aki látta őt, látta az Atyát olyan formában amilyen volt örök időktől az Atya kebelén. Az ember is az Ő ábrázatára és képére volt teremtve.  Isten aki Krisztusban jelent meg a világban. János apostol ezért egyszerűen jelenti ki, hogy lesznek antikrisztusok is. Akik egész másat fognak tanítani Isten személyiségéről. A legkézenfekvőbb tévtanítás éppen abban rejlik, hogy Krisztus nem volt húsvér ember, hanem szellem. " Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút." (1Jn 2, 22). Sokan élnek tévhitben, hogy Joshua, JHVH a Krisztus Isten a Megváltó nem testben jött el. Idézem még egyszer " megtagadva az Urat, aki megváltotta őket,". Az Úr megtagadása nem abban rejlik, hogy elfogadja e ezt a nevet vagy sem, hanem az Urat nem tartja a Mindenható Istennek, nem enged neki, aki megváltotta a világot bűneiből, úgy a hamis prófétát is meg a tévtanítót is. A megváltás azt is jelenti, hogy Jézus a halálával kivásárolta az összes teremtményét egy másik hatalomból, a bűn és a sátán hatalmából. Tehát akik hisznek Isten Fiában ( aki húsvér Jézus Krisztus volt), az hisz az Atyában is egyben, mert egy az Isten nem három ahogy ezt tanítják. De János apostol nem fejti ki bővebben, hanem rávilágít egy fontos tényre, ami csak azoknak szól akik engednek Isten Fiának, íme: " Eze­ket ír­tam nek­tek azok­ról, akik fél­re­ve­zet­nek ti­te­ket, de az a ke­net, ame­lyet tőle kap­ta­tok, ben­ne­tek ma­rad, ezért nincs szük­sé­ge­tek arra, hogy bár­ki ta­nít­son ti­te­ket, ha­nem az ő ke­ne­te meg­ta­nít ti­te­ket min­den­re, és az igaz, nem pe­dig ha­zug­ság. Aho­gyan meg­ta­ní­tott ti­te­ket, úgy ma­rad­ja­tok meg őben­ne". (1Jn 2, 26). Tehát ki tanított meg téged és engem az igazságra? A Szent Szellem kenete. De ezt mondhatja bárki, és harsogják a színpadokról, hogy a kenet ad nekik felhatalmazást, hogy búzdítsák a népet mindarra ami nem Isten szellemétől ered. De ők szentül hiszik, hogy Isten hatalmával cselekednek. De ti ne dőljetek be a hazugságnak, hanem vizsgáljátok meg minden szellemet, hogy Istentől van e vagy sem. De hogyan vizsgálhatod meg ha te sem kaptál az Istentől Szent Szellem kenetét? Ezért van megírva, hogy , " Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát." (2Kor 13, 5).

 A legegyszerűbb próbatétel, hogy hallgatunk az Úr parancsára, vagyis elismerjük, hogy Ő az Úr az Isten a Mindenható, mi pedig testvérek az Úrban, mégha parancsai nem tűnnek könnyűnek, a test miatt, de az Úr aki Jahve azt mondta: " Min­dent ne­kem adott át az én Atyám, és sen­ki sem is­me­ri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem is­me­ri sen­ki, csak a Fiú, és aki­nek a Fiú ki­je­len­ti.

Jöj­je­tek én­hoz­zám mind­nyá­jan, akik meg­fá­rad­ta­tok, és meg vagy­tok ter­hel­ve, és én meg­nyug­vást adok nek­tek.

Ve­gyé­tek ma­ga­tok­ra az én igá­mat, és ta­nul­já­tok meg tő­lem, hogy én sze­líd és alá­za­tos szí­vű va­gyok, és lel­ke­tek nyu­gal­mat ta­lál. Mert az én igám gyö­nyö­rű­sé­ges, és az én ter­hem könnyű." (Mt 11, 27-29).

Hagyatkozzatok Isten igéjére.

 Hagyatkozzatok Isten igéjére.

"Őriz­ked­je­tek a ha­mis pró­fé­ták­tól, akik bá­rány­bőr­ben jön­nek hoz­zá­tok, de be­lül ra­ga­do­zó far­ka­sok. Gyü­möl­cse­ik­ről is­me­ri­tek meg őket. Va­jon a tö­vis­ről szed­nek-e sző­lőt vagy a boj­tor­ján­ról fü­gét? Min­den jó fa jó gyü­möl­csöt te­rem, a rossz fa pe­dig rossz gyü­möl­csöt te­rem. Nem te­rem­het jó fa rossz gyü­möl­csöt, és rossz fa sem te­rem­het jó gyü­möl­csöt. Ame­lyik fa nem te­rem jó gyü­möl­csöt, azt ki­vág­ják, és tűz­re ve­tik. Te­hát gyü­möl­cse­ik­ről is­me­ri­tek meg őket. Nem min­den­ki megy be a mennyek or­szá­gá­ba, aki ezt mond­ja ne­kem: „Uram, Uram!”, ha­nem csak az, aki cse­lek­szi az én mennyei Atyám aka­ra­tát". (Mt 7, 15-20). 

 Az ember hajlamos a látszatról a megjelenéséről megítélni embereket. Jó és kegyes szépeket mondó, különösen megáldott megjelenés, rokonszenves, okos az igét ismerő, erejében teljes és racionális és sorolhatnám az emberi jellem kimagasló nem feltétlenül taszító viselkedés és modor. De miről beszél itt az Úr, mert ezek a karakterek nemesek és jó benyomást keltenek, erős kötődséget idézhetnek elő. Persze, hogy arról beszél, hogy ne essünk olyan hibába ne kerüljünk csapdába, ami a szemet megtévesztő, olyan embereket magasztalunk szívünkben akik ha jóknak is látszanak, de az ige teljes elfordításán dolgoznak és hirdetik hamis nézeteiket. A hamis próféta azt jelenti, hogy nem az Úr akaratát ismerteti, hanem a sajátját erőlteti másokra. Mindenki gyümölcse láthatóvá lesz amikor az beér. Azonnal nem fedezhetjük fel. Ez nem jelenti azt, hogy kritikus szemmel vizsgálódjunk mások iránt, Isten mentsen meg ettől, hanem ismerve az igét és annak hatását, felismerhetjük időben a hamis prófétát. A Péter első levelében konkrétan a test a megjelenés haszontalanságáról ír, az igét teszi előnyben amit kezdettől fogva hirdetnek az apostolok és a közösségben velük lévő tanítványok. "Az igaz­ság irán­ti en­ge­del­mes­ség­ben tisz­tít­sá­tok meg éle­te­te­ket kép­mu­ta­tás nél­kü­li test­vé­ri sze­re­tet­re a Lé­lek ál­tal, és egy­mást tisz­ta szív­ből, ki­tar­tó­an sze­res­sé­tek, mint akik nem rom­lan­dó, ha­nem ro­mol­ha­tat­lan mag­ból szü­let­te­tek újjá, Is­ten­nek élő és ma­ra­dan­dó igé­je ál­tal. Mert min­den test olyan, mint a fű, és min­den di­cső­sé­ge olyan, mint a fű vi­rá­ga. Meg­szá­rad a fű, és el­hull a vi­rá­ga, de az Úr be­szé­de örök­ké meg­ma­rad. Ez pe­dig az a be­széd, ame­lyet hir­det­tek nek­tek." (1Pt 1, 22-24).

 Gondolom az ige eredeti mondanivalójához ragaszkodunk, mondanom se kell, hogy ne embereket kövessünk, ne egy valakit aki gondolkodik helyettünk, aki a szánkba rágja az igét és a mi dolgunk lenyelni rábízva arra a személyre mert tanultabb és okosabb nálunk. A szolga dolga és feladata, kiosztani Istentől kapott gondolatokat és szellemi ajándékokat, ami a gyülekezet építésére szolgálnak. Az ige személyre szabott hatást vált ki mindenkiben, azért a gyümölcsök is egyediek a Szellem is úgy osztogatja, ahogyan akarja Isten igéjét, szórva mindenféle talajra válogatás nélkül. Ha valaki megvádolja a gyűlekezetet azzal, hogy egy kaptafára szabta Isten gyermekeit, az nagyon téved. Nagyobb individualista közösség nem is létezik a földön mint a Gyülekezet. De egy fontos ebben a tényben, hogy ez az individualista magaviselet az Úrhoz kötődik a gyülekezet fejéhez, az Úr akaratából működik. Itt is vannak csapdák ami tőrbe csal, mert a liberalizmus nem a testi szabadságot jelenti, hanem szabadságot Krisztusban. Tehát minden hívő újjászületett ember, az Úr hatalmában az Ő szabadságában mozog és ennek eredményeképp a jó megfelelő az örök élet gyümölcsét termeli meg. De nem a gyümölcs van előbb, hanem a fa, ami nemes és nemesítve van Istentől. Ezért nem hoz olyan gyümölcsöt ami nem Isten országát ékesíti, díszíti. 

 A tévtanításokat is úgy fedezhetjűk fel, hogyha az eredményét meglátjuk. Persze akiben Isten szelleme lakozik, abban megszólal a vészjelzés és elhatárolódik a hamis nézetektől még az elején, és Isten a Szent szellem igazgatja szívét.

"És ne szab­já­tok ma­ga­to­kat e vi­lág­hoz, ha­nem vál­toz­za­tok el az el­mé­tek meg­úju­lá­sa ál­tal, hogy meg­ítél­hes­sé­tek, mi Is­ten jó, ked­ves és tö­ké­le­tes aka­ra­ta.

Mert a ne­kem adott ke­gye­lem ál­tal mon­dom min­den­ki­nek kö­zöt­te­tek, hogy ne gon­dol­jon sen­ki töb­bet ma­gá­ról, mint amennyit kell, ha­nem jó­za­nul gon­dol­koz­zék min­den­ki az Is­ten­től neki adott hit mér­té­ke sze­rint. Mert ahogy egy test­ben sok ta­gunk van, de nem min­den tag­nak ugyan­az a ren­del­te­té­se, úgy so­kan egy test va­gyunk Krisz­tus­ban, egyen­ként pe­dig egy­más­nak tag­jai va­gyunk. A ne­künk adott ke­gye­lem sze­rint kü­lön­bö­ző aján­dé­ka­ink van­nak: a pró­fé­tá­lás a hit mér­té­ke sze­rint, a szol­gá­ló a szol­gá­lat­ban, a ta­ní­tó a ta­ní­tás­ban, az intő az in­tés­ben, az ada­ko­zó a sze­rény­ség­ben, az elöl­já­ró a buz­gó­ság­ban, a kö­nyö­rü­lő az öröm­ben". (Róm 12, 2-7). Hát nem ez az Isten szabadsága, hogy ezer és ezer tagjai Krisztus testének más és más feladata van, a gyülekezet építése céljából? Csakhogy, ezt az ember szűk látóköre nem látja be vagy át. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni az ige tisztaságát de az emberektől elfogadjuk az ő dicsőségüket, ezzel kárt teszünk magunkban és Isten munkáját gátoljuk.  

 " Mert ami­kor a bűn szol­gái vol­ta­tok, az igaz­ság­tól sza­ba­dok vol­ta­tok. De hát mi­lyen gyü­möl­csöt ho­zott ez nek­tek? Olyat, ami mi­att most szé­gyen­kez­tek, mert an­nak a vége ha­lál. Most pe­dig, mi­u­tán meg­sza­ba­dul­ta­tok a bűn­től, és Is­ten szol­gá­ivá let­te­tek, meg­van a gyü­möl­csö­tök a meg­szen­te­lő­dés­re, a vége pe­dig az örök élet". (Róm 6, 20-21).

Velünk az Úr az úton hazafelé.

 Velünk az Úr az úton hazafelé.

"És Mó­zes­től és va­la­mennyi pró­fé­tá­tól kezd­ve el­ma­gya­ráz­ta ne­kik mind­azt, ame­lyek fe­lő­le meg­írat­tak az Írá­sok­ban. Köz­ben el­ér­kez­tek ah­hoz a fa­lu­hoz, aho­va igye­kez­tek, és ő úgy tett, mint­ha to­vább akar­na men­ni. De ma­rasz­tal­ták, és azt kér­ték: Ma­radj ve­lünk, mert már be­es­te­le­dett, és a nap le­ha­nyat­lott! Be­ment azért, és ve­lük ma­radt. Ami­kor asz­tal­hoz te­le­pe­dett ve­lük, vet­te a ke­nye­ret, meg­ál­dot­ta, meg­tör­te, és ne­kik adta. Erre meg­nyílt a sze­mük, és fel­is­mer­ték őt, de ő el­tűnt elő­lük. Ek­kor így szól­tak egy­más­hoz: Hát nem ger­je­de­zett-e a szí­vünk, ami­kor be­szélt ve­lünk az úton, és ma­gya­ráz­ta az Írá­so­kat?"(Lk 24, 27-31).

 Az Úr feltámadása után két tanítványhoz szegődött akik Jeruzsálemből Emmausba tartottak. Az úton beszélgettek egymással a történtekről, ami foglalkoztatta őket. 

 Amikor kezünkbe vesszük a Bibliát, vagy megnyitunk egy hangoskönyvet ami Krisztusról beszél, mi motivál minket, csupán érdeklődés vagy tudás vágy? Mikor olvassuk vagy hallgassuk az igét, gerjedezik-e a szívünk? Ebből a történetből ami nem kitalált hanem valós történet, megtanulhatjuk azt, hogy az írásokat ismerni kell, úgy az ószövetség mint az újszövetség írásait. A tanítványok ismerték az akkori ószövetségi írásokat, ha nem is tudták felismerni mindazt ami történt az Úrral, ahhoz mindenkinek Isten segítsége szükséges. Isten a Szent Szellemével tanít és útbaigazít és felfedi Krisztus minden cselekedetét és tanítását, és az ószövetség Krisztusról szóló próféciáit amit az írások előre megírtak róla, felfedezik a szövegben rejtett minden Krisztusról szóló írást és ábrázatot. De a tanítványok ha tanúi is voltak a történteknek nem hallomásból értesültek, hanem ott voltak a közelben Krisztus a názáreti Jézus halálánál és az üres sírnál is. 

 Mégis kellet, hogy értelmük, szemük megnyíljon mindarra ami történt. A kortársaink és mi magunk akik ma élnek, semmivel sem különbek az akkori tanítványoktól, mert ha ők a tanítványok, tanúi voltak az eseményeknek is, mi nem, de ugyanarra a segítségre volt szükségük mint nekünk most, hogy megértsük az írásokat. De ehhez kell ismernünk a Bibliát. Amikor azt mondjuk, hogy a Bibliát olvasva az Isten szelleme van velünk, vagy pontosabban maga az Úr kiséri figyelemmel mire gondolunk és gerjed-e a szívünk, ég e a szavak hallatán a szellemünk, van e állandó ragaszkodás Isten írásának kutatásához, erre jó figyelnünk. Vannak-e olyan felemelő érzéseink az ige hallatára attól függetlenűl értjük-e vagy sem. Az értelmet Isten adja a szellemi vakságból is az Úr gyógyít meg. A tanítványokat annyira érdekelte mindez, hogy marasztalták őt, hogy ne menjen tovább, megragadták az Isten által adott alkalmat, amiben ők már részesei voltak, de azzal a különbséggel, hogy ők heves érdeklődést tanúsítottak a felismerés iránt. Ez kell ahhoz, hogy az Úr hozzánk szegődjön, hogy azokután meghívjuk a házba, ahol Ő töri meg a kenyeret, aztán, hogy ne legyen látható maga is eltűnik a szemek elől. A tanítványok visszamenőleg fedezik fel, hogy az Úr volt velük. Így van ez ma is, amikor a szemünkről lehull a hályog és szívünkről a lepel, amikor tisztán kezdünk látni, rájövünk, hogy az Úr volt és van velünk amikor róla beszélgetünk. De azt is látjuk, hogy amikor az Úr töri meg a kenyeret, akkor lesz az életünk Ura a háttérben. Amikor képesek leszünk meglátni, hogy minden ami történt vele az csakis azért történt, hogy életet adjon és eledelt a benne hívőnek és soha ne legyenek többé árvák, mert mindig velünk marad az idők végezetéig és azon túl. Azért is boldogok azok akik nem látták őt, nem látjuk most sem, azok is boldogok akiknek nem szükségesek a csodák és látomások meg mindenféle anyagi bizonyítékok, hogy megbizonyosodjunk Isten az Úr valóságáról és életünk minden részletének jelen valóságáról, ahogy mi is benne vagyunk őbenne, hinni kell és ez a hit az erősségünk.

 " Nyolc nap múl­va is­mét benn vol­tak a ta­nít­vá­nyai, és Ta­más is ve­lük volt. Bár az ajtó zár­va volt, Jé­zus be­ment, meg­állt kö­zé­pen, és azt mond­ta: Bé­kes­ség nek­tek! Az­után így szólt Ta­más­hoz: Nyújtsd ide az uj­ja­dat, és nézd meg a ke­ze­met, és nyújtsd ki a ke­ze­det, és he­lyezd az ol­da­lam­ra, és ne légy hi­tet­len, ha­nem hívő! Ta­más pe­dig azt mond­ta neki: Én Uram és én Is­te­nem! Jé­zus pe­dig így vá­la­szolt: Mi­vel lát­tál en­gem, hit­tél; bol­do­gok, akik nem lát­nak és hisz­nek". (Jn 20, 27-29).

A mennyei talentumok.

 A mennyei talentumok.

"Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, majd útra kelt." (Mt 25, 15).

A talentumokról szóló példabeszéd a balga és okos szüzek példázata után következik ebben a 25. fejezetben. A szüzekről mondott példázatban az olajról beszél az Úr, ami a Szellem birtoklásáról vagy annak hiányáról szól. Utána folytatva egy másik oldalról világítja meg az ember felelősségét. De azonnal hozzáteszem, hogy itt ebben a talentum osztás alatt nem az ember veleszületett tehetségéről van szó. Nem olyanokról mint például Mozart aki három évesen zenét komponált meg a géniuszokról és wunderkinderekről van itt szó. Az ember természeti adottságai is Istentől valók ez vitathatatlan, ezt fel is használja az ember jóra vagy rosszra ez egy másik kérdés, de ezen felüli kegyelmi ajándékokról van itt szó. Ezek a kegyelmi ajándékok Isten gyülekezetét szolgálják. Ami a természetit illeti így mondja Pál apostol "Mert sze­ret­ném, ha min­den em­ber úgy vol­na, mint én ma­gam is; de min­den­ki­nek sa­ját ke­gyel­mi aján­dé­ka van Is­ten­től, egy­nek így, más­nak pe­dig úgy". (1Kor 7, 7-23). Ugyanebben a fejezetben pedig ezt írja: "Test­vé­re­im, min­den­ki ab­ban ma­rad­jon meg az Is­ten előtt, ami­ben el­hí­va­tott." (1Kor 7). Itt az elhívatottságról ír, de tévedés ne essék, semmilyen elhívatás nem Isten ellen irányul. Isten az adakozó és rosszat nem osztogat, a kegyelmi ajándékok az Atyától származnak, vagyis az ember felelőssége mire használja a természeti tehetségét is. Aki elhivatott és megkapta a saját mináját ami a gyakorlati cselekedeteket értjük ez alatt, ugyanúgy az Urat szolgálják, de ez a királyságról szól: "Azt mond­ta: Egy ne­mes em­ber messze föld­re in­dult, hogy ki­rály­sá­got sze­rez­zen ma­gá­nak, és úgy tér­jen vissza. Elő­szó­lí­tot­ta azért tíz szol­gá­ját, adott ne­kik tíz mi­nát, és azt mond­ta: Ke­res­ked­je­tek vele, amíg meg­jö­vök! (Lk 19, 13). Ez a példázat túlmutat az gyülekezet időszakán, mert itt az ezeréves királyság adományairól szól. Tíz ember és tíz mina, ez sokat mondó kijelentés. Ez inkább a tíz emberről szól, Izrael tanúi, akiket elhívott az Úr a királyság evangéliuma hírdetésére. De ez egy hosszú téma, ebbe nem mehetünk bele.

A mennyei ajándék osztást a gyülekezetben hajtotta végre az Úr, még a kezdetben megalakult gyülekezetekben. "A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát min­den­ki azért kap­ja, hogy hasz­nál­jon vele. Az egyik ugyan­is a bölcs be­szé­det kap­ja a Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig az is­me­ret be­szé­dét ugyan­azon Lé­lek sze­rint; egyik a hi­tet ugyan­azon Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig a gyó­gyí­tás aján­dé­ka­it egy­azon Lé­lek ál­tal; né­me­lyik a cso­da­té­vő erő­ket, né­me­lyik meg a pró­fé­tá­lást, né­me­lyik a lel­kek meg­íté­lé­sét, a má­sik a nyel­vek ne­me­it vagy pe­dig a nyel­vek ma­gya­rá­zá­sát. De mind­eze­ket egy és ugyan­az a Lé­lek cse­lek­szi, úgy oszt­va szét min­den­ki­nek, aho­gyan akar­ja." (1Kor 12, 7-10)." Mind­egyi­künk pe­dig a Krisz­tus aján­dé­ká­nak mér­té­ke sze­rint ré­sze­sült a ke­gye­lem­ben. Ezért mond­ja az Írás: Föl­ment a ma­gas­ság­ba, fog­lyo­kat vitt fog­va, és aján­dé­ko­kat adott az em­be­rek­nek". (Ef 4, 7). Tehát az Úr az emberek képessége szerint osztogatja talentumát, nem ad olyan feladatot amit nem tudna elvégezni, és itt nyilvánul meg a Szellem az emberek által. A gonosz is kapott egy talentumot, de nem gyarapította Isten számára, gonoszsága miatt. Az ószövetség és az újszövetség talentumát sokszorosító testvér ezt szabadon nem az erejét felülmúló munkával teszi, Isten az Úrhoz való szeretetéből. A fiúság szellemében nem a rabszolgaság kötelességében. Az ember felelőssége csakis abban nyilvánul meg, ha megteheti de nem teszi meg azt amit Isten adott, hogy szaporítsa, ha úgy tetszik vesse el, ültesse el, vagy netalán öntözze a palántát, szórja az igét az Isten mezején. Ezért ne legyen senkiben meg a kiváltságosság érzete, hiszen mi testvérek vagyunk, senki a kegyelmi ajándékával ne kérkedjen. Senkit se magasztaljunk, mert minden kegyelmi ajándék az Atyától származik.

 "Hát ki­cso­da Apol­lós, és ki­cso­da Pál? Szol­gák csu­pán, akik ál­tal hí­vők­ké let­te­tek, ahogy az Úr adta mind­egyik­nek. Én plán­tál­tam, Apol­lós ön­tö­zött, de Is­ten adta a nö­ve­ke­dést. Azért sem a plán­tá­ló, sem az ön­tö­ző nem szá­mít, csak a nö­ve­ke­dést adó Is­ten. A plán­tá­ló és az ön­tö­ző egyek, de mind­egyik a maga ju­tal­mát ve­szi a maga mun­ká­ja sze­rint. Mert mi Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk, ti pe­dig Is­ten szán­tó­föld­je, Is­ten épü­le­te vagy­tok". (1Kor 3, 5-8).

A Mindenható Isten.

 A Mindenható Isten.

"Én vagyok az Alfa és az Ómega (a kezdet és a vég), ezt mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható." (Jel 1, 8).

  A magyar nyelvben a Mindenható név szerepel, ebből azt a következtetést vonhatjuk le mint magyarok, hogy mindenre van hatása és hatalma. Mindenre kivétel nélkül. Más nyelveken is ezt jelenti, de a nyelvek sajátosságaihoz viszonyítva jelenti ki magát Isten a fordításokban. De az újszövetség eredetileg görög nyelvű, ezért ezt figyelembe kell venni. Pantokrátor, (görögül παντοκράτωρ) jelentése 'mindenható', 'a mindenség ura' ( Wikipédia). Ez egyben megnyugtató sokak számára de lehet nyomasztó is mások számára, de még többek számára érdektelen. Isten a Teremtő és amit teremtett arra hatalma vagy hatása van, ezt csak a vak nem látja. A sátán felett is uralkodik, ő a Seregek Ura is egyben. Az ilyen Istent is ismernünk kell, nem csak a szeretet Istenét, hanem a hatalmas Istent aki mindenhol mindenben ott van, Ő tartja a világot és azokat is akiket örökre megtart a megpróbáltatások idején itt a földön.

 Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia jelentette ki Istent mint szeretet, kegyelmes és irgalmas Istent. Valójában Ő az teljes mértékben, de Ő az igazság a Szentség Istene is egyben és nem tűrheti meg maga mellett a bűnt. Jézus Krisztus tökéletességében látjuk Isten tökéletességét, olyan mértékben amennyire a Mindenható a megtartó Isten szentségét nem takarja el az emberben való bűn. Mert tiszta szívűek látják meg Istent, az eljövendő Isten a Mindenható akit ma Jézus Krisztusnak ismerünk, meglátják azok is akik felfeszítették a fára, de ez az Isten a Mindenható nem kegyelemből hanem igazságból fog ítélni minden teremtményt. Akin nincs meg a megkülönböztető jel a Szent Szellem pecsétje, a Krisztus vére nem mosta le bűneit, annak a Mindenható ítélete és haragja lesz rajta. Ez egy egészen ismert tény, mert mindenhol erről beszélnek és hirdetik az evangéliumot. De már kevésbé hirdetik azt, hogy Isten a Teremtő mi alapján áldozta Jézus Krisztust az erre felkent Messiást, csakis azért mert bűneinket megbocsássa, avagy azért is, hogy egy új világot teremtsen ahova az embereket is meghívja. Ez az új világ a régi pedig elmúlik, csak olyanokat fogad be akik Krisztusban haltak meg és Krisztusban támadnak fel. Ez az új ember lesz a lakója az örök új földnek és a mennyei Jeruzsálemnek. Semmi tisztátalan nem jut be oda. De ma sem jut be, Isten közelségébe sem férhet, habár Isten a Teremtő közel van mindenkihez, de az nem jut közösségbe vele ha Krisztusban nem új teremtés. Akármilyen kegyes vagy szentséges az élete az embernek, nem látja meg Istent, nem élhet vele szoros közösségben ha nem születik újjá. Az újjászületés már tudjuk a Mindenható kegyelmétől, de igazságosságától függ, Krisztus által, vagy csak Krisztusban van minden kapcsolatunk a Mindenhatóval, aki fiaivá fogadott minket, azért hívjuk Atyának és örökségünk is Krisztusban az új emberben van, ez az üdvözült reménysége. Akármelyik oldalról nézzük ezt a kérdést a Mindenható hatalmától függ minden ember élete. Ezért senki ne dicsekedjék, hogy valamit tett mindazért amivé lett, sikeres vagy üdvözült. De ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha a Szent Szellem él már ma a szívünkben. Ennek vannak belső bizonyítékai, mégha a test szerinti életünk tökéletlen is a belső ember nő Isten megismerésében, a ragaszkodás a Mindenható Istenhez, Krisztusban maga a tökéletesség mintája és aki Krisztusban van az Isten az Atya szemében már tökéletes. Ilyen Istenünk van aki egyben megbocsátja Krisztus kiontott vére által bűneink, de azonnal szenté fogadja mindazokat akik hisznek ebben a váltságban, Isten Fiában, teljes mértékben elfogadva azt, hogy a Mindenható Isten már az örök időktől fogva elrendelte a mi sorsunkat.

A bölcsesség az Úr féltése.

 A bölcsesség az Úr féltése.

 "Az ÚR fé­lel­me a go­nosz gyű­lö­lé­se. A ke­vély­sé­get és föl­fu­val­ko­dott­sá­got, a go­nosz­ság út­ját és az ál­nok szá­jat gyű­lö­löm". (Péld 8).

 Nem az Istenfélelemről szól ez a rész, hanem az Úrhoz való féltékenység a bölcsesség tulajdonságáról. Salamon kiràly, akit bölcs királynak ismerünk, annak ellenére, hogy ő sem tartotta be Isten tanácsait, de az Isten szelleme irányította tollát amikor megírta könyveit. Ez is Isten szava és tanácsai a gyakorlati élet útmutatója. A bölcsesség nem tudomány hanem állapot, azért ilyen következtetést vonhatunk le, mert a bölcsességet nem tudjuk beszerezni ahogy az okosságot és a tudományt, a bölcsességet Istentől kapjuk mint kegyelmi ajándékot.

"Az áll­ha­ta­tos­ság tö­ké­le­tes cse­le­ke­de­tet je­lent, hogy tö­ké­le­te­sek és hi­bát­la­nok le­gye­tek, min­den fo­gyat­ko­zás nél­kül. Ha pe­dig va­la­ki­nek kö­zü­le­tek nin­csen böl­cses­sé­ge, kér­je Is­ten­től, aki min­den­ki­nek kész­sé­ge­sen és szem­re­há­nyás nél­kül adja, és meg­kap­ja." (Jak 1, 4). A bölcsesség is arra szolgál, hogy megvédjen mindentől ami nem Istentől származik. Ez nem ész kérdése, habár az ész az értelem a testvére a nővére a bölcsességnek, a bölcsesség állapota annak aki a bölcs Istenben gazdagodik. Akinek a forrása Istenben van, mert magába véve az ember oktalan ha nem Isten gazdagítja. Teljesen ki van zárva az a gondolat, hogy az ember tudja fejleszteni a bölcsességét. Az van vagy nincs, a bölcsesség az Úr félelmében mérhető. Ez egy egészen gyakorlati kérdés. Az a bölcs aki az Urat félti és tanácsait megfogadja. Ez axióma a szentírás szerint. Ennek a külső jelei az Istenben vagyis Krisztusban járás és élet. Ez az állapot fejleszti ki az utálatot a bűn a gonoszság iránt, a viselkedés a járás a gonoszság utját felismerő és elhagyó ember Istenben bölcs, nem ésszel hanem szívvel lélekkel vagyis szellemmel gondolkodik. Nem mindig értjük mit kíván Isten az Úr tőlünk, de a szívünk a hozzá való hűsége követi tanácsait a bölcsesség útján. Hiányosságok csakis azért vannak, mert nem Isten bölcsességében gondolkodunk és cselekedünk. Aki ezt felismerte, az jogosan kérheti Istentől , hogy adjon bölcsességet az élet minden kérdésére és válaszára tudjunk megfelelni. Ehhez kell tartani magunkat, mégha nem is tökéletességben, mert a hús visszatart és gátol sokszor de Krisztus tökéletességében megtart az Úr. Benne bízva és ráhagyarkozva, biztosan a bölcsesség eredményes utját járjuk, ez az állhatatosságot a bűn ellen fejleszti ki, ha nem is azonnal de ahogy Jakab levelében a fentebb idézetben olvastuk, kiegészítve " Tel­jes öröm­nek tart­sá­tok, test­vé­re­im, ami­kor kü­lön­fé­le kí­sér­té­sek­be es­tek, tud­va, hogy hi­te­tek pró­bá­ja áll­ha­ta­tos­sá­got ered­mé­nyez. Az áll­ha­ta­tos­ság tö­ké­le­tes cse­le­ke­de­tet je­lent, hogy tö­ké­le­te­sek és hi­bát­la­nok le­gye­tek, min­den fo­gyat­ko­zás nél­kül." (Jak 1, 2-3). 

 Miért is kell örülnünk? Azért mert Isten már nem tart minket védtelennek, mert Krisztusban zárva vagyunk, de a kísértések arra szolgálnak, hogy Istenhez való kísértésében részesüljünk, ahogyan Jézus is részesült mindenféle kísértésben kivéve a bűnt.

A fiúság szellemében.

 A fiúság szellemében.

"Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának a példabeszédei. Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat! Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet! Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást. Hallgat rá a bölcs, és gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer, és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit. Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg" (1-1.7. Példa).

 Ma már vannak olyan vélemények, amelyek azt állítják, hogy nem számít az ész az értelem és a bölcsesség, valamint az igazság ismerete; a lényeg az, hogy Isten válaszol az imákra, és ezzel megerősíti hitük valóságtartalmát. És mindig imádkoznak, hogy Isten megerősítse hitüket tettekkel. Ha állandóan imában kérik kitartóan Istent, azt amit nem akar adni, akkor az imákat meghallja "más", aki aztán ad jeleket is, hogy elégedettek legyenek és megnyugvást szerezzenek a csodákban, a könnyező, vérző ikonok és keresztek, egyéb dolgok, hiedelmek és szörnyű butaságok, értelmetlen dolgokban jelennek meg a válaszok. De Isten boldogságát, amelyet nem lehet elérni ismerete nélkül, az istenfélelem az, vagyis az Isten mindenhatóságában való hit, ami azt mondja " Nincs Isten, csak egy "Tudd meg tehát a mai napon, és vésd a szívedbe, hogy az ÚR az Isten fönt a mennyben és alant e földön, és nincs más kívüle!" (5Móz 4, 39).  

 Jézus beszélget egy emberrel, aki szemlátomás pozitív gondolkodású volt, és nem volt messze az igazságtól, idézem: "Sze­resd azért az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből, tel­jes el­méd­ből és min­den erőd­del. Ez az első pa­ran­cso­lat. A má­so­dik pe­dig eh­hez ha­son­ló: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. Nincs más, ezek­nél na­gyobb pa­ran­cso­lat. Ak­kor azt mond­ta neki az írás­tu­dó: Jól van, Mes­ter, he­lye­sen mond­tad, hogy egy Is­ten van, és raj­ta kí­vül nincs más. És sze­ret­ni őt tel­jes szív­ből, tel­jes el­mé­ből, tel­jes lé­lek­ből és tel­jes erő­ből, és hogy az em­ber sze­res­se fe­le­ba­rát­ját, mint ön­ma­gát, töb­bet ér min­den égő­ál­do­zat­nál és vé­re­s­ál­do­zat­nál. Jé­zus pe­dig lát­va, hogy böl­csen fe­lelt, azt mond­ta neki: Nem vagy messze az Is­ten or­szá­gá­tól. És töb­bé sen­ki sem mer­te őt meg­kér­dez­ni". (Mk 12, 30-33).

„Boldogok, akik hallják Isten szavát és megtartják azt” (Lukács 11–28).

 Az Isten hallja az imákat, de nem attól lehetünk boldogok, hogy válaszol rájuk ha akar, nem az eredmény, hanem az áldozatunk, az áldozat mindig az, amit önmagunktól adunk. Nem a felesleget, hanem mindenünket ami van. Ez a szívem, és mindenem, amit Isten akar birtokolni. Minden az övé, de ezt mi hittel is áldozzuk fel, ez annak a jele, hogy felismerjük mindenhatóságát és bizodalmunk iránta fedhetetlen. Azt akarja, hogy a gondolatai olyanok legyenek, mint az övé. Ez a fenti példa is bizonyítja, hogy mi a bölcsesség, és egy Istenben való hit és ismeret. Úgy, hogy gondolkodásmódunk egybeesik az Ő gondolataival, az Ő akaratának ismeretében. Az Úr megmutatta nekünk, az Atyához imádkozva: „azonban nem úgy, ahogy én akarom, hanem mint Te” (Mt 26-39). Ez a bizonyítéka annak, hogy nem csak elismerjük Isten az Atya fennhatóságát, hanem engedelmesek is vagyunk neki, ahogy Jézus tökéletesen meg is tette. Az Atya azt akarta, hogy a Fiú tehát Jézus áldozati Bárány legyen, ez engedelmességben valósult meg. Senki ne gondolja, hogy Jézusnak ez könnyű volt, hiszen Istennek Fia az örök élet maga, a halál teljesen idegen volt számára. 

 Ahhoz, hogy megismerjük az akaratát, mindenképpen meg kell keresnünk és ha megtaláljuk, eldobva minden ami számára utálatos, el kell dobnunk, és az első az a bálványimádás, még ha a lelkünknek olyan édes is és féltet kincsünk. Ez mélyen bele van ágyazva az ember egójába a hús a test maga is bálvánnyá válik, ha túlságosan magasztaljuk és szeretjük. 

 Isten már bizonyította számunkra Jézus Krisztusban való szeretetét, aki áldozatot mutatott be, feláldozva saját magát, mindent amije volt, és nem követelhető Tőle bizonyítást újra és újra. Ahogy nem követelhetik és nem is követeljük, hogy szüleink minden alkalommal bizonyítsák származásunkat, az anyakönyvi kivonattal. Az Úr egyszer és mindenkorra kiterjedő áldozatot mutatott be, ezzel nem csak szeretetét nyilvánította ki, hanem isteni bölcsességét.

 Az engedelmesség szeretetből fakad, nem kötelességből, és aki szeretetből cselekszik, többet fog tenni ami kedves az Atyának, ami az Úr tetszését elnyeri, többet amit a törvény elvár tőle. A rabszolga ugyanis nem ismeri ura gondolatait, engedelmeskedik parancsainak. A fiú szeretetből cselekszik, és azt teszi, amit a szolgálatban nem parancsoltak neki, mert ismeri az Atya gondolatait, elejébe megy akaratának. Nézd meg azt a nőt, aki két atkát adott a templomban, megadva havi eledelének teljes árát. Isten ezt nem követelte meg, tizedet rendelt a törvény szerint.

 Vagy arra az asszonyra emlékezünk aki mindenét feláldozta Jézusért: " Ami­kor pe­dig Be­tá­ni­á­ban a lep­rás Si­mon há­zá­nál volt, és asz­tal­hoz te­le­pe­dett, egy asszony ment oda, aki­nél ala­bást­rom­edény volt, va­ló­di és igen drá­ga nár­dus­olaj­jal, és fel­tör­ve az ala­bást­rom­edényt Jé­zus fe­jé­re ön­töt­te." (Mk 14, 9). "Bizony mondom nektek, hogy mindenütt a világon, ahol csak hirdetik az evangéliumot, azt is elbeszélik az ő emlékezetére, amit ez az asszony cselekedett." (Mk 14, 9). Erről beszélünk most is, a teljes hitről és odaadásról, hiszen ezek az asszonyok is a bölcsességről tanúskodnak.

Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

 Az Isten Szent Szelleme egységre tanít.

"Mert ki is­me­ri az em­be­rek kö­zül az em­ber gon­do­la­ta­it, ha nem ha az em­ber lel­ke, amely őben­ne van? Ugyan­így az Is­ten gon­do­la­ta­it sem is­me­ri sen­ki, csak az Is­ten Lel­ke. Mi pe­dig nem e vi­lág lel­két kap­tuk, ha­nem az Is­ten­ből való Lel­ket, hogy meg­is­mer­jük azo­kat, ami­ket Is­ten aján­dé­ko­zott ne­künk. Eze­ket hir­det­jük is, de nem oly be­szé­dek­kel, me­lyek­re em­be­ri böl­cses­ség ta­nít, ha­nem ame­lyek­re a Szent­lé­lek ta­nít, lel­ki­ek­hez lel­ki­e­ket szab­va. A nem lel­ki em­ber pe­dig nem fo­gad­ja el az Is­ten Lel­ké­nek dol­ga­it, mert bo­lond­sá­gok neki, nem ké­pes meg­ér­te­ni sem, mi­vel azt lel­ki mó­don kell meg­ítél­ni. (1Kor 2, 11-13).

 Persze, hogy szellemit szellemivel szabva tanít a Szent Szellem, hiszen Isten szelleme nem testi nem emberi, hanem Isten mélységét ismerő Szellem. Az Isten titkait hozza felszínre, mindazoknak nyitja meg akik képesek azt befogadni. De sok mindent vár el az ember Istentől, hogy olyat mondjon ami felkelti az ember kíváncsiságát és kielégíti szükségleteit, hogy az akinek értelme van, csillogjon tudásával emberi bölcsességgel vegyítve dicsekedjen az Isten Szent Szelleme mély és tiszta gondolatait magáévá tegye. De az ember hajlamos a túl magyarázatra is. Egyszerű és húsba vágó Isten szava sokkal eredményesebb mint a felhígított igehirdetés. Nem mondhatjuk azt sem, hogy ezt nem kell tenni, mert a tudás nagyobb lett, és a ferde emberi bölcsesség is megfertőzte az igehirdetést, ezért kell néha bonyolultabb kijelentéseket tenni, mert amilyen messze eltávolodott az ember bölcsességével Istentől, olyan messzire kell utána menni és visszahozni az ilyeneket. Hiszen egy tudós emberhez is tudományos szavakkal kell szólni, de ezt is a Szent Szellem sugallatára és erre kiválasztott testvér teheti meg. Pál apostol is azt írta, hogy a zsidóknak zsidó a rómaiaknak római, csakhogy megnyerje őket Krisztusnak. Emberi, de ki merem mondani, sátáni tudományok keveredése a kereszténységben felfedezhetők. 

 De minden erőfeszítés hiába, ha Isten Szelleme nincs abban aki nem szellemi gondolkodású, azt nem lehet megnyerni Krisztusnak, mert nem lehet egy a legfontosabb dolgon csak úgy átlépni. Mégpedig a megtérés és bűnvallás, ami lehetővé teszi Istennek az újjászületést és Isten Szelleme ajándékát megosztva az ilyen hit gyermekével. Ezt az Úr bölcsessége teszi, és emberi értelem nem foghatja fel, mert nem emberi időbeosztásban történik mindez. Ezt is csak hittel lehet befogadni.

Mert az bolondságnak tűnik az olyan embernek, hogy egy olyan személyről beszélünk aki nem is létezett vagy nem létezik. Ahhoz hogy higgyen az ember előbb azt kell elhinni, hogy Isten létezik. Hiszen a megtévesztő látomásokon kívül Krisztust nem látta senki a mennybemenetele után. A szellemi ember aki Isten Szellemét kapta, arról gondolkodik és beszél amit Isten Szelleme megmutatott szellemi látásán keresztűl. Azt mondja el amit hallott Istentől, olyan mértékben amilyen mértékben osztva van neki. Ez az aránytalanság a gyülekezetben kiegyenlitődik, mert a testvérek egymásnak szolgálnak ki-ki az Istentől kapott ajándékával. Hogy ne legyenek hasadások Isten a Krisztus Gyülekezetében. De ahhoz, hogy egyet gondoljunk és egy szívünk legyen a Gyülekezetben, Isten Szellemével kell megtelnünk, hogy semmit ne vegyünk magunkhoz ami nem Istentől van, vagy beékelődjön Isten és mi közénk, erre vigyáznunk kell. Amit látunk a világban és a kereszténységben, nem a Szellem munkája, hanem emberi bölcsesség osztotta meg és zilálta szét az egységet. De ennek az emberi bűnnek és bölcsességnek ez a vetülete, másképp nem is történhetett volna. Amit vet az ember azt is fogja aratni.

 De ez a láthatatlan egység ami Krisztus teste, ma is létezik, csakhogy a hit őrzi ezt, mert Isten szava nem fakul meg, élő és cselekvő, ezért: "Áldott az Is­ten, a mi Urunk, Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki meg­ál­dott min­ket min­den lel­ki ál­dás­sal a mennyek­ben, a Krisz­tus­ban. Mert ki­vá­lasz­tott min­ket őben­ne a vi­lág te­rem­te­té­se előtt, hogy szen­tek és fedd­he­tet­le­nek le­gyünk őe­lőt­te. Sze­re­te­té­ben elő­re el­ha­tá­roz­ta, hogy fi­a­i­vá fo­gad min­ket Jé­zus Krisz­tus ál­tal, aka­ra­tá­nak tet­szé­se sze­rint, ke­gyel­me di­cső­sé­gé­nek ma­gasz­ta­lá­sá­ra, amellyel meg­aján­dé­ko­zott min­ket a Sze­re­tett­ben. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk az ő vére ál­tal, a bű­nök bo­csá­na­ta ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint, ame­lyet nagy bő­ség­gel kö­zölt ve­lünk min­den böl­cses­ség­gel és ér­te­lem­mel. Meg­is­mer­tet­te ve­lünk aka­ra­tá­nak tit­kát az ő jó ked­ve sze­rint, ame­lyet elő­re el­ha­tá­ro­zott ma­gá­ban, az idők tel­jes­sé­gé­nek rend­jé­re néz­ve, hogy Krisz­tus­ban min­de­ne­ket egy­be­szer­keszt, mind ame­lyek a menny­ben, mind ame­lyek a föl­dön van­nak. (Ef 1, 3-9).

A világosság célja.

 A világosság célja.

"Sen­ki sem gyújt lám­pást azért, hogy be­fed­je va­la­mi edénnyel, az ágy alá sem rej­ti, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba te­szi, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. Mert nincs olyan ti­tok, amely nyil­ván­va­ló­vá ne len­ne, és nincs olyan rej­tett do­log, amely ki ne tu­dód­nék, és vi­lá­gos­ság­ra ne jön­ne. Vi­gyáz­za­tok azért, ho­gyan hall­gat­já­tok, mert aki­nek van, an­nak ada­tik, és aki­nek nincs, at­tól még az is el­vé­te­tik, ami­ről azt gon­dol­ja, hogy az övé." (Lk 8, 16-17).

 Ahol a világosság ragyog, ebben az esetben Jézus egy lámpásról beszél, az a fényforrás ami nem titokban fénylik, hanem bevilágítja a helyiséget. Aki csak bemegy oda, lát mindent ami a helyiségben láthatóvá válik a fény miatt. Ez az ige világossága ami megvilágít minden rejtett dolgot. Ettől a világosságtól rejtőzik a bűnös ember, még "önmagának" se meri bevallani mélyen titkolt dolgait, vagy nem is észleli azt a lelkiismerete. Az ige szerepe e világban a bűn feddése is amit a Szent Szellem világít meg a magaslatokon, hogy a sötétben ülőknek világítson, az a lámpás aminek a dolga az, hogy feltárja az ember titkos dolgait, és Isten dicsőségét Krisztusban a neve által. 

" Ez pe­dig az íté­let: A vi­lá­gos­ság el­jött a vi­lág­ra, de az em­be­rek in­kább sze­ret­ték a sö­tét­sé­get, mint a vi­lá­gos­sá­got, mert cse­le­ke­de­te­ik go­no­szak vol­tak. Mert min­den­ki, aki go­no­szul cse­lek­szik, gyű­lö­li a vi­lá­gos­sá­got, és nem megy a vi­lá­gos­ság­ra, hogy le ne lep­le­ződ­je­nek cse­le­ke­de­tei". (Jn 3, 19).

 Az már közismert, hogy vannak titkos szervezetek a világban, a konteók gyártása az összeesküvés elméletek sem alaptalanok, mert ami sötétségben rejtőzik az mind sejtelmes és kíváncsiság gerjesztő. Mi emberek hajlamosak vagyunk kifürkészni mások titkos dolgait, pletykálni másokról, de az ige nem erről szól, hanem a lelkiismeretről a saját dolgaink megvilágításáról. Képesek vagyunk e reálisan látni gyengeségeinket és netán bűneinket, a világosság nem személyválogató, mert aki azt hiszi, hogy ő már rendben van és benne él az ige, de a fény ami áthatol szívén lelkén, az mindig látja, hogy mi az ami még nincs pedig azt hisszük, hogy van. Nehogy kételyeink támadjanak bennünk, azért mindig édren kell lennünk az ige hallatára. Azért vigyázzatok, mondja Jézus, hogy hallgatjátok az igét, mert az Isten szava, és Isten világossága az, aminek olyan képessége van, hogy belelát a szívünk mélyen rejtett titkaiba. Azért is Jézus a lámpáshoz hasonlítja önmagát, mert elvégre Ő testesíti meg az Igét, és ezt a világosságot adta át a gyülekezetnek, hogy világítson ezen a sötét helyen. Az Ő világosságát adta át a gyülekezetnek, mert a gyülekezet egyben a Krisztus teste is. Ő itt van velük a világ végezetéig.

" Sen­ki sem gyújt lám­pát azért, hogy egy el­du­gott hely­re vagy a véka alá te­gye, ha­nem a lám­pa­tar­tó­ba, hogy akik be­men­nek, lás­sák a vi­lá­gos­sá­got. A test lám­pá­sa a szem: ha a sze­med tisz­ta, egész tes­ted is vi­lá­gos lesz, ha pe­dig a sze­med go­nosz, a tes­ted is sö­tét. Vi­gyázz azért, hogy a ben­ned levő vi­lá­gos­ság sö­tét­ség­gé ne le­gyen! Azért ha a te egész tes­ted vi­lá­gos, és nincs ben­ne sem­mi sö­tét­ség, olyan fé­nyes lesz az egész, mint ami­kor a lám­pa meg­vi­lá­go­sít té­ged fé­nyé­vel". (Lk 11, 33-35).

 Tévedés ne essék, itt nem másokról van szó, hogy mások lássák a te világosságodat, hanem az ami benned van legyen világossággal átitatott, mert a szem az az ablak amin keresztül látod az igazság fényét és ha a szemed tiszta nem homályos vagy netán vaksötét, akkor úgy engedi át a fényt, hogy a szíved, lelked mi több a tested teljességgel világos lesz Isten és te előtted. A tiszta látást a gerendák is gátolják, de azok nem gátolják meglátni mások szálkáit, ez nem akadályoz meg bennünket, hogy lássuk mások bűneit. De Jézus megint csak vigyázatra int, hogy az akinek a szemében gerendák vannak, amit mások szálkának néznek, érthető módon, hiszen a saját szálkánkat nagyobbnak látjuk, mert a mi szemünkben van, de a kiút mégis az, hogy a saját vétkeinktől kell előbb megszabadulni, hogy aztán profi módon, már tapasztalattal segítsünk azokon akiknek gerendák vannak a szemében, de mi csak szálkának látjuk. Ez a dolga a gyülekezetnek a világban, hogy a Szent Szellem által megfeddje a világban hatalmaskodó bűnt, és hirdesse a világosságot minden nemzetnek, tanítványá téve őket, ha bemennek Isten világosságába. De ez a nép ahogy azt Péter apostol írja, előbb Krisztus vére által megszentelt és az ige által megfürdetett nép, a kiválasztott papság, akik hirdetik e világban Isten mindenható dicsőségét.

 Már az is boldog aki nem botránkozik meg Krisztusban. Aki nem riad vissza az ige hallatára és Jézus Krisztus személyétől nem botránkozik meg. " Boldog, aki nem botránkozik meg bennem". (Lk 7, 23). Tehát aki nem fél a világosságtól az mindig közelebb mehet Jézushoz, mert nem riad vissza attól, hogy Isten szeme meglátja eddig takargatott bűneit, mert hiszi és tudja, hogy Isten kegyelme Krisztus vére által bűnbocsánatot szerez, és hiszi, hogy Isten befogadó és az ilyeneket nem utasítja el.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

Aki megáll, szétnéz és túlmegy.

"Aki túl­megy a Krisz­tus ta­ní­tá­sán, és nem ma­rad ab­ban, an­nak nincs Is­te­ne, aki meg­ma­rad az ő ta­ní­tá­sá­ban, azé az Atya is, és a Fiú is." (2Jn 1). Rev. Károli fordítás. De nézzük, Csia Lajos fordításában, egy kicsit bővebben.

"S a szeretet abban áll, hogy rendelkezései szerint járjunk. A rendelkezés pedig, melyet kezdettől fogva hallottatok, azt mondja, hogy benne járjatok. Mert sok tévelyítő ment szét a világba, kik nem vallják a Krisztus Jézust, aki húsban jött el. Ez a tévelyítő, és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek, amit mi munkáltunk, hanem teljes bért kapjatok. Senkinél sincs ott az Isten, aki továbbmegy, és nem marad meg a Krisztus tudományában. Annál, aki megmarad a tudományban, ott van az Atya is, a Fiú is.( 2Jn. 1,- 6,7,8,9).

 Most már olyan feltételek jelentek meg, amit az evangélium előre megírt, hogy az utóbbi időben a hit ritkább lesz, az a hit amit kezdettől fogva hirdettek és tanítottak a gyülekezetekben az apostolok. Éspedig azért mert a fundamentalizmus irritáló lett, az valami zord és szektánsi mert az úgynevezett felvilágosultság korát éljük a szabadság korát. Mindenki azt teszi ami jónak lát. Már az alapok kezdetéhez nem térnek vissza, elavultnak hiszik. A rendelkezések ami a magyar nyelvben a "rend" szótő, az ma már emberi rendetlenség. Isten többek között a rend Istene. Amit az apostolok lefektettek, ahhoz kell tartania magát egy Krisztushoz hűséges léleknek. Persze ez minden a hitetlenség gyümölcse, ha a Krisztus tanítása nem elég és tovább megy más szellemi szférákba sűlyedve. Az ilyen ember nem elégedett azzal amit Isten az Atya, Krisztusban ajándékozott. Annak nem is volt Istene, csak az érdeklődési körét gazdagította, de a Krisztus tanítása csak egy állomása a műveltségének. Ez aztán túlmenően más tanításoknak nyit ajtót. Már abban az apostoli időkben sok tévelyítő ment szét a világba, különösen a körülmetéltek voltak azok akik nagy tudással rendelkeztek, de Krisztus tanítását bolondságnak vagy nagyon együgyünek tartották. Krisztus tanítását elhagyva de nominálisan ráépítve ujabb és ujabb tanítások jöttek létre, amit a kereszténység körében terjesztik a mai napig. Erre figyelmeztetnek az apostolok, majdnem minden levelükben erről van szó, hogy vigyázzatok, hogy ne tévesszen meg senki titeket puszta okoskodással, magyarázva Isten személyével kapcsolatos igazságot elferdítve. Azzal érvelve, hogy Krisztus nem lehetett ember, mert isteni származása volt. Ez az Isteni egység, az Atya a Fiú és a Szent Szellem egy Isten, nem választható egységekre, mert akiben nincs meg Krisztus tanítása, abban az Atya sincs meg, de még ha hozzáteszi a sajátját, annak nincs Istene, tehát se az Atya se a Fiú aki egy Isten, nem az övé. Ennek az értelmét csakis a Szent Szellem tudja felfedni, az emberi értelmének korlátain túl. 

 Most jönne a sorolgatás, hogy miben fejeződik ki a hitetlenség, de nem teszem, mert mindenkinek megvan a féltet igazsága, ha azt megbolygatnám, hasznot nem hozna csak viszályt, hacsak nem történik meg az, hogy a Szent Szellem sugallatára felel a lelkiismerete, Isten szelleme veszi át a vezérlést felette. Az ilyen ember aki a Szent Szellem által vezérelt, annak az utja a kezdetekhez vezet, ugyanis amit Krisztus a szűk kapuról mondott és a keskeny ösvényről, az éppen erről szól. Az Isten országát csak az látja meg aki bemegy a szűk kapun, ami Krisztust definiálja.

 De az ige az ami megfeddi a lelkiismeretet, ez jelenti a kegyelmet Istentől, ha a lelkiismeretét tisztán tudja tartani, és amikor ráébred arra, hogy a szeretet nem más mint Isten rendeléseit betartani. Pragmatikus e vagy sem, de a kegyelem ezt adja, hogy meglátattja velünk, milyen állapotban van a lelkiismeretünk Isten előtt. Akkor ha ez a kegyelem cselekvő, akkor Isten maga vezeti azokat az igazságra, hogy Isten ismerete és hite mindig magasabb fokra fejlődjön az igazságban. Az antikrisztusi tanok, pedig idegenek lesznek minden igaz hívő szemében. Istennek hála, hogy Isten az Atya a Krisztusban soha nem hagyja el az övéit, és ha mégis el tévelyegnek, azt szem előtt tartva engedi, hogy a megpróbáltatások által megtisztuljon minden pelyvától. De ez csak azokkal történik meg, akik ragaszkodnak Istenhez és Krisztust követik az alapoktól fogva.

Mire vagyunk készen?

 Mire vagyunk készen?

"Ké­szek vagy­tok-e most, mi­helyt meg­hall­já­tok a kürt, síp, ci­te­ra, hár­fa, lant, duda és min­den­fé­le hang­szer hang­ját, hogy le­bo­rul­ja­tok, és imád­já­tok a szob­rot, ame­lyet ké­szí­tet­tem? Mert ha nem imád­já­tok, tüs­tént be­vet­nek ben­ne­te­ket az égő, tü­zes ke­men­cé­be. És ki­cso­da az az Is­ten, aki ki tud­na sza­ba­dí­ta­ni ti­te­ket a ke­zem­ből?

Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó erre így fe­lelt a ki­rály­nak: Ó, Ne­bu­kad­necc­ar! Nem szük­sé­ges, hogy erre fe­lel­jünk ne­ked. Íme, a mi Is­te­nünk, akit szol­gá­lunk, ki tud min­ket sza­ba­dí­ta­ni az égő, tü­zes ke­men­cé­ből és a te ke­zed­ből is, ó, ki­rály, ki tud sza­ba­dí­ta­ni min­ket. De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". (Dán 3, 15-17).

 Ezt a történetet bárki elolvashatja Dániel könyvében. Erre azt mondhatjuk, hogy ez egy egyedi eset, hogy ilyen tűzbemerítésben kellett átmenniük ezeknek Istenhez hű embereknek. A történelem folyamán fel voltak jegyezve a mártírok halála vagy esetleg szabadulása, főleg az inkvizíció során. De ebből a történetből egy gondolatot emelnék ki, ami már régóta elfogadott számomra, az pedig a feltétel nélküli hűség. Azok a hit hősei, Sad­rak, Més­ak és Abéd­ne­gó káldeusi nevekkel nevezve, mert a zsidó nevük eredetileg nem ezek voltak. Az a kijelentés, hogy Isten megmenti őket és kiszabadítja őket a tűztől és a király kezéből, de itt van egy fontos kijelentés, " De ha nem ten­né is, le­gyen tud­tod­ra, ó, ki­rály, hogy mi a te is­te­ne­i­det nem tisz­tel­jük, és az arany­szob­rot, ame­lyet föl­ál­lít­tat­tál, nem imád­juk". Az ilyen megpróbáltatásokon csakis az mehet keresztül akiben megvan ez a rendíthetetlen hűség Istenhez. Hiszen itt nem a magabiztosság jellemzi őket, hanem Isten a bennük lévő ismerete és szuverenitása mindenek felett. Mint emberek, ők is sebeszhetők voltak, de ismerve ezt a történetet, láttuk, hogy az égő tüzes kemencében maga Isten Fia volt velük és megóvta őket a tűztől, úgy hogy még a tűz szaga sem volt érezhető rajtuk amikor kijöttek sértetlenül a kemencéből. Ezek a dolgok meg fognak ismétlődni a jövőben, de sokkal profibb módon. Az antikrisztus hatalomra jutása alatt fog ez történni, és ez az Izrael tanúihoz szól, mert abban a megpróbáltatások idején újból Isten felveszi az elejtett fonalat és Izrael megmentését veszi elő. A Dániel könyvében is egy szoborról volt szó ami nem beszélt és nem adott életjelt, itt a Jelenések könyvében pedig már látjuk, hogy a sátán oly ravaszsággal cselekszik, hogy a Bárány hasonlatosságára képet alkosson. " Az­után lát­tam egy má­sik fe­ne­va­dat fel­jön­ni a föld­ből, aki­nek két szar­va volt, a Bá­rá­nyé­hoz ha­son­ló, de úgy be­szélt, mint a sár­kány. És az első fe­ne­vad min­den ha­tal­mát gya­ko­rol­ja előt­te, és azt is el­éri, hogy a föld és an­nak la­ko­sai imád­ják az első fe­ne­va­dat, amely­nek ha­lá­los sebe meg­gyó­gyult". (Jel 13, 11)

"Meg­ada­tott neki, hogy a fe­ne­vad kép­má­sá­ba lel­ket ad­jon, hogy a fe­ne­vad kép­má­sa be­szél­jen, és hogy meg­öles­se mind­azo­kat, akik nem imád­ják a fe­ne­vad kép­má­sát." (Jel 13)

  A sátán verejtékes munkája az, hogy egy olyan bálványt alkosson ami hasonlít Isten Bárányához. A hitetlen, jeleket kívánó emberek akik már ismerik a bibliai üzeneteket, de szàmukra azok élettelen betűk, ezeket az embereket fogja megtéveszteni csodás jeleivel a sátán.

 Ma ez egy komoly felhívás számunkra is. Kit tisztelnek az úgynevezett keresztények? Egyöntetű a válasz, hogy Isten Fiát és Bárányát. De ismerjük e Őt olyannak amilyen, vagy azt az Istent ismerjük akit a szemünk elé festettek. A hűség Isten iránt mindig megpróbáltatásokon keresztül bizonyosodik meg. Jézus Krisztus a legfényesebb példa erre. A gecsemáné kertben ismerhetjük meg igazán Jézus hűségét az Atyához. Egy rövid részletét idézem, ami nagyon fontos a mai témánkhoz kapcsolódik." Egy kis­sé elő­re­ment, arc­ra bo­rult, és e sza­vak­kal kö­nyör­gött: Atyám, ha le­het­sé­ges, múl­jék el tő­lem ez a po­hár, mind­az­ál­tal ne úgy le­gyen, amint én aka­rom, ha­nem amint te". (Mt 26, 42).

 Ha ilyen szellemiség tulajdonában vagyunk, akkor biztos, hogy jó úton járunk. Mert Isten mindenek feletti hatalma és elgondolása lesz a prioritás az életünkben. A magabiztosság a szilárd hitben jelenik meg, nem az ember akaratában, ami nem is az ő akarata, hanem akinek szolgál. Ez a három ember a hit hőse, mutatja be nekünk, hogy Isten az emberbe olyan hitet képes beültetni, ami átvezeti a megpróbáltatásokon, Istennek célja van ezzel, különböző súllyal terheli a hűséges szolgát, de Krisztus oltalma alatt az Ő igájával viselt megpróbáltatások, csak is hasznot hoznak a mennyeknek dicsőségére, Isten ezzel dicsőül meg az emberek előtt. Nem mindenkinek osztogat ilyen sorsot Isten. A hétköznapi élet apró győzelmei is fontosak Isten számára, a körülményektől függően. Ezek azok az emberek akik nem imádják se a bálványokat, mégha a Bárány jelképét is viselik ezek a szobrok, képek és ábrázatok, és nem borulnak le senki előtt, csakis Istent tisztelik és imádják. 

 Tehát ezek a külső jelei az Istenhez való hűségnek. 

" Szeretteim, ne idegenkedjetek a köztetek kigyulladt tűztől, mintha valami idegen dolog történnék veletek. Azért támadt az, hogy megkísértsen titeket. Sőt, amennyiben közösséget vállaltok a Krisztus szenvedéseivel, örüljetek, hogy majd dicsőségének lelepleződésekor is ujjongva örvendezhessetek."( 1 Péter 4,- 12,13). (Csia Lajos fordítás).

Az igazságért tűrjetek.

 Az igazságért tűrjetek.

" Mert az ked­ves do­log, ha va­la­ki Is­ten­ről való meg­győ­ző­dé­sé­ért tűr el va­la­mi­lyen sé­rel­met, igaz­ság­ta­la­nul szen­ved­ve. Mert mi­lyen di­cső­ség az, ha vét­kez­tek, és ezért tű­ri­tek el a ve­rést? De ha jót cse­le­ked­ve szen­ved­tek és tűr­tök, ez ked­ves do­log Is­ten­nél. Mert arra hí­vat­ta­tok el, hi­szen Krisz­tus is szen­ve­dett ér­te­tek, pél­dát hagy­va nek­tek, hogy az ő nyom­do­ka­it kö­ves­sé­tek, aki bűnt nem cse­le­ke­dett, sem ál­nok­ság nem hagy­ta el a szá­ját. Ami­kor szid­ták, nem vi­szo­noz­ta a szi­dal­mat, ami­kor szen­ve­dett, nem fe­nye­ge­tő­zött, ha­nem ráhagyta az igazságosan ítélőre. Bű­ne­in­ket maga vit­te fel tes­té­ben a fára, hogy a bű­nök­nek meg­hal­va az igaz­ság­nak él­jünk, és az ő se­bei ál­tal gyó­gyul­ta­tok meg. Mert olya­nok vol­ta­tok, mint a té­vely­gő ju­hok, de most meg­tér­te­tek lel­ke­tek pász­to­rá­hoz és fel­vi­gyá­zó­já­hoz."(1Pt 2, 19-24).

 Ez a rész amit itt fent idéztem, elég egyértelmű egyszerű nem nehéz megérteni. De annyi szellemi mélység van benne amit érdemes kibányászni. Először is itt is és máshol is ha nincs megnevezve Isten, csak utalva van rá, " rá­hagy­ta az igaz­sá­go­san íté­lő­re", ennek fundamentális értéke van. Ebben a hitben és tudásban van minden bizalom, hogy van az aki igazságosan ítél. Persze tudjuk, hogy Isten az, de ez egy olyan megnyugvást ad a szívnek ami a mélyen a szívben fekszik és minden ráépül. A hit ami a jövőbe néz áthidalja az egzisztenciális létett a láthatatlan jövőben hisz, hogy minden apró részletnek az életünkben van felvigyázója és pásztora, aki mindent lát és hall, gondja van rá, hogy megtartsa mindazokat akik érdemtelenül szenvednek a sérelmektől. Az aki ezen az alapon nyugszik, annak Istentől kapott békessége van, el tudja tűrni a sértéseket nem bocsátkozik vitákba. Igaz az is, hogy nem kellemes dolog elviselni a sértéseket az Istenről való meggyőződés miatt, de ahogyan az Istennél mindig másképp van mint az emberi logikában, erre is így tanít: " Sőt amennyi­ben ré­sze­tek van a Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­ben, örül­je­tek, hogy az ő di­cső­sé­gé­nek meg­je­le­né­se­kor is vi­ga­doz­va ör­ven­dez­hes­se­tek.

Bol­do­gok vagy­tok, ha Krisz­tus ne­vé­ért gya­láz­nak ti­te­ket, mert meg­nyug­szik raj­ta­tok az Is­ten­nek és a di­cső­ség­nek Lel­ke". (1Pt 4, 13).

 Ez az ige nem csak azokra vonatkozik akik nagy tettekre voltak kiválasztva, hanem a mindennapi élet apró részleteire, mert ha a hívő meggyőződése szerint él, még az elhintett apró szavaira is kaphat sértést, vagy cselekvésére megdorgálják. 

 Ha nem így van, vagyis hamis nézeteink vannak Istenről, akkor ez nem működik. Ezért kell állandóan, ha úgy tetszik, revizionistának lenni magunkban, vagyis szellemi önbírálat és imakészség, mert csak Isten tudja meggyőzni az embert az igaz Isten ismeretre, tehát a ragaszkodásunkban rá kell hagyatkoznunk, mert egy az Isten igazsága, az emberek igazsága pedig számtalan, az emberek meg hajlamosak tévelyegni mint a juhok akik pásztorúkat vesztették. 

 De csak az kedves Istennek, ha az Istenről való igaz ismereteink miatt viselünk sértéseket, nem törődve azzal mit gondolnak mások. Akinek közössége van az Úrral, amúgy sincs egyedül, nem szenved magányban, ha mindenki elhagyja is őt az Istenről való meggyőződése miatt. Ha ez a meggyőződés Isten Szellemének pecsétjét viseli, akkor semmi sem tudja legyőzni az Istenről való tudását és a hite meg túlszárnyal minden anyagi és látható világ felett. A sátánnak az ilyen emberen nincs fogása, nincs mibe belekötnie. Az ördög kötekedő természetű, de akinek az Istenről való ismerete igaz, arról leperegnek az ördög nyílai.

Nyomorúság az ige miatt.

 Nyomorúság az ige miatt.

"Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16, 33).

 Ezeket mondta az Úr tanítványainak, János evangélium 16. részében sok mindent nyitott meg Jézus a tanítványainak. E világon nyomorúság éri őket, de mindazokat akik Krisztusban új teremtések, hiszen akkor és most is a világ sodrásával szembe megy az aki Krisztussal él, mert Isten Krisztusban nyilvánította ki magát, ami ellentétes a világ szellemével. Krisztusnak meg kellett küzdenie a sátán hatalma ellen, nem olyan eszközökkel ahogy az ember tenné azt. Mivelhogy hatalmas szellemi erővel állt szemben, Isten Krisztus testére helyezte a világ bűneit és ezzel a bűnnel meghalt a feszületen, magával víve a sírba, ez Isteni módszer amihez a sátán nem férhetett hozzá. Halállal győzte le a halált, ezzel legyőzte a világot és annak kisértéseit ami a szerencsétlen ádámi testi embert a félelemben tartotta. Aki Krisztusban van az új teremtés, bűnei ami az ádámi természethez ragadtak, meghalt Krisztussal együtt a feszületen és ebben a hitben él és cselekszik. Itt azért meg kell állni egy pillanatra. Mert ha Krisztusba zárva van minden üdvözült lélek és benne tökéletes békességet nyer, a halálfélelem elpárolog, de a nyomorúság a megszorítások a kísértések jelen vannak, mert ahogy maga Jézus mondta az Atyához intézet imájában megemlítette, idézem: " A te igé­det ne­kik ad­tam, és a vi­lág gyű­löl­te őket, mi­vel­hogy nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól. Nem a vi­lág­ból va­lók, mint ahogy én sem a vi­lág­ból való va­gyok. Szen­teld meg őket az igaz­ság­gal: a te igéd igaz­ság". (Jn 17, 14-16).

 Isten igaz igéje ha él az emberben, akarja vagy nem, a világ szelleme ellenébe hat. Mert a világ nem szereti a világosságot, mert a világosság megvilágítja sötét dolgait. Ezért rejtőzik vagy ellenségessé válik az Isten igéjével szemben mert nem szereti a leleplezést a bűneinek nyilvánosságát, ezért rejtőzik titkon cselekszik Isten ellen, meg az ellen is aki az igét hirdeti. Addig ameddig nem nyilvánul meg a világ előtt az ember Isten igéjéhez ragaszkodása, addig nyugalom és békesség látszata honol. De ahogy ez a felszínre jut, nyomorúság és csúfolódás áldozatává válhat, a körülményektől függően szabja meg az üldöztetés módját és mértékét. De sem a kísértés sem a nyomorúság nem tesz benne olyan kárt ami már már elviselhetetlen lenne. Igaz az is, hogy az apostolokat kivégezték Jánoson kívül mindegyiket, meg sok tanítvány is áldozat lett, de ez is azt erősíti meg, hogy milyen mértéke volt a gonoszságnak abban az időben, és hogy az apostolok nem féltek a haláltól nem voltak megalkuvók. De idővel ez is megváltozott, az első Krisztus követői belefáradtak az üldöztetésbe, mert az első szeretetet elhagyták, és egyenes arányban gyengült az állhatatosság és engedtek a gonosz és ravasz világnak. Kompromisszumok áldozataivá lettek, ami a mai napig tart. Így alakult meg a kereszténység aminek már a kezdete a világgal egy szövetségben indult és folytatódott. 

 De Isten él és mindig ugyanaz, nem változtatja meg ígéretét az Őt szeretőknek. Békességet ad a szívbe ami nem inog meg a körülmények hatására, mert nem csak hiszi a hívő hanem már tudja, hogy Isten hatalma nagyobb minden sátáni gonoszságtól és az övéit soha nem hagyja el. Megerősíti hitében és a nyomorúság napjaiban is öröm tölti be a szívüket. Így van ez mai napig, mégha szomorúság ér bennünket is, a Szent Szellem öröme mélyen bennünk van, de ha az Úr megjeleníti magát, az öröm felülmúlhatatlan.

"Az asszony is szo­mo­rú, ami­kor szül, mert el­jött az órá­ja, de ami­kor meg­szül­te gyer­me­két, töb­bé nem em­lé­ke­zik gyöt­rel­me­i­re az öröm mi­att, hogy em­ber szü­le­tett e vi­lág­ra. Ha­son­ló­kép­pen ti is most szo­mo­rú­ság­ban vagy­tok, de ha majd is­mét meg­lát­lak ti­te­ket, örül­ni fog a szí­ve­tek, és örö­mö­tö­ket sen­ki sem ve­szi el tő­le­tek." (Jn 16, 21).

Melyik név a legszebb?

 Melyik név a legszebb?

"Hall­já­tok meg, sze­re­tett test­vé­re­im: nem­de Is­ten vá­lasz­tot­ta ki a vi­lág sze­gé­nye­it, hogy gaz­da­gok le­gye­nek a hit­ben, és örö­kö­sei az or­szág­nak, ame­lyet azok­nak ígért, akik őt sze­re­tik? Ti pe­dig meg­szé­gye­ní­tet­té­tek a sze­gényt. Nem­de a gaz­da­gok ha­tal­mas­kod­nak raj­ta­tok, és nem ők hur­col­nak-e ti­te­ket a tör­vény elé? Nem­de ők ká­ro­mol­ják azt a szép ne­vet, amely­ről ne­vez­tet­tek? (Jak 2, 5-6)

 "Akik a szolgaság igája alatt vannak, saját uraiknak adják meg a kijáró tiszteletet, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk". (1Tim 6, 1)

 Milyen névről van itt szó amit viseltek az első hivatalosak az üdvösségre? Talán a keresztény név volt az? Ez a név nem tükrözi azt a nevet amit Jakab szerint Jézus vagyis Krisztus neve magába foglalt, ezt szép névnek mondja. Ha azért káromolnak mert keresztény vagy, akkor a kereszténységet káromolják és tanításait, nem Krisztus nevét és tanítását ami nem ugyanaz, hiszen a keresztény egy globális gyűjtőnév, egyenesen vagy közvetlenül nem fejezi ki Krisztushoz való tartozást, ez fel se merül az emberekben, hogy a keresztény egyenlő Krisztussal. A név amiről akkor szó volt, az nem egy gyülekezeti hovatartozást fejezett ki, hanem ahogy elnevezték őket krisztusiaknak. A fordításokba becsempészet keresztény név vagy keresztelés egy banális ferdítés, egyáltalán nincs semmi alapja, még emberi logikája sincs. Mert abban az időben a tanítványok folytatták Krisztus cselekedeteit és tanítását, ezért Antiókiában először nevezték őket keresztényeknek ami helyesen krisztusiaknak kell érteni. A kereszt fogalom sehogy nem illik abba az időbe, hiszen az ószövetség prófétái nem írnak keresztről, hanem fáról, ami a feszület anyagára nem a formájára utal. Ez már bizonyított tény, hogy a római bitófa nem kereszt alakú volt, ha erről nevezték volna el a hívőket. A keresztelkedés ami bemerítést jelent, az se logikus és igaz, mert mi a vízbe bemerítéssel nem keresztezzük a halált, hanem szimbólikusan tanúságot teszünk, hogy meghaltunk a bűn miatt és feltámadtunk Krisztussal. Ezzel tanúbizonyságot teszünk a világ és az angyalok előtt, hogy mi krisztuséi vagyunk. Ez az a szép név ami mindennél nagyobb dicsőséget kapott Istentől. Ha a kereszténységet káromolják, csakis azért mert keresztény még ha köztük Krisztusban Isten gyermeke is van, de kereszténység sötét múltját sem jelenét nem moshatja le magáról, mert önkéntesen is felcserélte azt a szép nevet a keresztény névre. Mert sokan büszkén vállalják ezt a nevet, hogy Keresztény, ezzel a nagybetűs névvel különböztetik meg magukat a nominális kereszténységtől. Szerintem ez egy tévedés. Mert akárki is lehet egy keresztény, jó vagy rossz, attól nem szabadul meg, ha meg van bélyegezve azzal amit a kereszténység tett és tesz ma is. Azért aki ezt a nevet viseli, annak arra kell számítania, krisztusi vagy nem, ez fogja őt elítélni a világgal együtt. Persze az üdvözült keresztény sem megy az Isten ítélőszéke elé, de minden ami Krisztus nevét kárhoztatja annak felelnie is kell érte, így vagy úgy de ez biztos, hogy nem tűnik el nyomtalanul ez az Istenkáromlás.

 Ha gondolatban visszamegyünk abba az időbe az ismereteink szerint a Biblia és más hiteles irodalom szerint, a tanítványokat üldözték a Krisztus nevéért nem azért mert egy szekta tagjai voltak, hanem mert ugyanúgy cselekedtek ahogyan a hitnek győztese az Úr aki a Messiás felkent megváltó tette a halála előtt és a feltámadása után pedig megjelent ötszáz tanítványainak, hogy megerősítse hitükben, mert ezek után amikor a Szent Szellem ajándékát megkapták pünkösdkor, elküldte őket a világba hirdetni ezt a " szép nevet", amiért szenvedniük kellett mindenféle megpróbáltatásban és üldözésben. Itt az elején idéztem, hogy a gazdagok hatalmaskodnak rajtuk, azért is gazdagok mert kihasználják a hívők engedelmességét és a szegények helyzetét. Ez már közismert, hogy az emberi forrás kibányászása teszi gazdaggá a gazdagokat, nem az ásványi kincs, mert magában az nem érték, hanem a kibányászott ásványi anyagok és eszközök amit ember állít elő, a szegény kiszolgáltatott ember által lesznek értékesek.a számukra. De Isten az ebben a szegény helyzetben lévőknek nyitott kaput, ami a világ gazdagjainak komikus és vicces, hogy Isten meg gazdagítja a szegényeket hitben és örökösei az Isten királyságának. Azért is vicces és bolondság, mert a hús a testi ember ezt nem ismeri csak a hit ami Isten ajándéka a lelki szegényeké, attól függetlenül, hogy jómódú vagy sem. Minden jó ajándék Istentől jön alá elsősorban a szegényeké a gazdagság, mert ők vannak abban a helyzetben amilyenben Krisztus is volt itt a földön. Ezért, hogy ne legyen kétségünk e miatt, idézek a szentírásból, hogy Krisztus nevéért szenvedünk ha elért minket a nyomorúság, és a kiszolgáltatottság ha Istennek engedelmeskedünk.

"Gon­dol­já­tok meg, mennyi­vel sú­lyo­sabb bün­te­tés­re mél­tó az, aki az Is­ten Fiát meg­ta­pos­sa, és a szö­vet­ség vé­rét, amellyel meg­szen­tel­te­tett, tisz­tá­ta­lan­nak tart­ja, és a ke­gye­lem Lel­két meg­csú­fol­ja! Mert is­mer­jük azt, aki így szólt: Enyém a bosszú­ál­lás, én meg­fi­ze­tek. És is­mét: Az Úr meg­íté­li az ő né­pét. Ret­te­ne­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be esni. De em­lé­kez­ze­tek vissza a ré­geb­bi na­pok­ra, ame­lyek­ben mi­u­tán meg­vi­lá­go­sod­ta­tok, sok szen­ve­dés­tel­jes küz­del­met áll­ta­tok ki. Mert egy­részt gya­lá­zá­sok­kal és szo­ron­gat­ta­tá­sok­kal nyil­vá­no­san meg­szé­gye­ní­tet­tek ti­te­ket, más­részt tár­sai let­te­tek azok­nak, akik­kel így bán­tak. Mert a fog­lyok­kal is együtt szen­ved­te­tek, és va­gyo­no­tok el­rab­lá­sát öröm­mel fo­gad­tá­tok, tud­va, hogy nek­tek jobb és ma­ra­dan­dó va­gyo­no­tok van." (Zsid 10, 29-33).

A megkülönböztetés jelei nélkűl.

 "A zsi­dók pe­dig ke­res­ték őt az ün­ne­pen, és kér­dez­get­ték: Hol van ő? A tö­meg­ben nagy zú­go­ló­dás tá­madt mi­at­ta. Né­me­lyek azt mond­ták, hogy jó em­ber, má­sok pe­dig azt mond­ták, hogy nem az, ha­nem fél­re­ve­ze­ti a né­pet." (Jn 7, 11).

 Jézus Krisztus nem volt különleges kinézetű, könnyen el tudott vegyülni a tömegben. A szentek jegyei nem a külső megkülönböztetések a ruházatuk a jelképeket viselő, sőt a papság groteszk módon szabott reverendája teszik felismerhetővé. A kegyesség látszata megtévesztő lehet. Az a máz amit az ember szeret magára ölteni, valamivel kitűnni, jelezni a hovatartozását az elkülönült csoportok egyenruháját viselők és szimbólumok viselése, ez mind a régi ember tartozéka, viseli a büszkeség jeleit.

 A nép pedig mint általában tévesen ítéli meg a dolgokat, mert ebben az esetben is láthatjuk, hogy Jézust egyesek jó embernek vélték, mások pedig megtévesztő hamis prófétának, aki Belzebub hatalmával űzi ki a démonokat. De a nép prófétának is tartotta, de egy kisebb csoport akik a tanítványai közül voltak, azok Péterrel együtt Isten Fiának tartották. Ez az a kevés ami ma már soknak tűnik, de valójában Isten nem így látja, kevés mert keresi azokat akik az Ő Fiát nem csak ajkukkal tisztelik hanem szívükkel. " Ez a nép szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem." (Mt 15, 8). "Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram”, ha nem teszitek meg azt, amit mondok?"(Lk 6, 46).

Ez ma is így van az úgynevezett demokráciában a népakarat a szólásszabadság látszatában, az embereket mindig félrevezetik, a tudatukat megtévesztik, mert valójában akkor sem most nem mondhatja ki mindazt az ember amit gondol, hanem vagy hallgat meggondolva, vagy azt mondja amit a körülmények diktálnak. És eljött az az idő is, amikor a Szentírásból sem lehet lesz idézni azt ami sérti a szekszuális kisebbségi érzelmeket, meg miegyéb tabunak számító témákat. "De sen­ki sem be­szélt nyil­vá­no­san róla a zsi­dók­tól való fé­le­lem mi­att". (Jn 7). De amikor a tudatukat mások átformálják, szinre lépnek azok akiket a demokrácia népakaratnak vél. 

" És mit te­gyek Jé­zus­sal, akit Krisz­tus­nak hív­nak? – kér­dez­te to­vább Pi­lá­tus. Erre mind­nyá­jan azt mond­ták: Fe­szít­tes­sék meg!

De mi rosszat tett? – mond­ta a hely­tar­tó, mire azok még in­kább ki­ál­toz­tak: Fe­szít­tes­sék meg!" (Mt 27, 22). Pálcát törni mások felett nem vált ki nagy erőfeszítést, a nép a tömeg szindróma erősíti fel azt a dühöngő tömeget, ezzel befolyásolja a hatalmon lévőket, amit ma selymes demokráciának is nevezhetünk ravaszabb módszereket használ. Semmi sem változott azóta csak a módszerek, sem a világ nem lett jobb, csak az eszközök változtak. Ma nem feszítik meg az embereket, csak meghurcolják és véletlen balesetek áldozatává válnak. 

 A dühödt tömeg annyira elborult, hogy átkot hozott az egész nemzedékekre, amit Isten figyelembe vett. "Erre az egész nép azt mondta: Az ő vére rajtunk és a mi fiainkon!" (Mt 27, 25). 

De ne felejtsük el, hogy mindennek a felszíne alatt a hatalom a pénz szeretete gyökereznek." Aki szereti a pénzt, nem telik be vele, és aki szereti a bőséget, sosem elégszik meg jövedelmével. Ez is hiábavalóság". (Préd 5, 10).

 Ezt nagyon konkrétan kijelentette Jézus " Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak". (Lk 16, 13).

 " Ha va­la­ki mást ta­nít, és nem tart­ja ma­gát a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus egész­sé­ges be­szé­de­i­hez és a ke­gyes­ség sze­rint való ta­ní­tás­hoz, az fel­fu­val­ko­dott, aki sem­mit sem ért, csak be­te­ge­sen sze­re­ti a vi­tát és a szó­pár­bajt, amely­ből irigy­ség, vi­szály­ko­dás, ká­rom­lá­sok és rossz­aka­ra­tú gya­nú­sí­tá­sok szár­maz­nak. Ezek meg­bom­lott el­mé­jű és az igaz­ság­tól meg­fosz­tott em­be­rek hi­á­ba­va­ló tor­zsal­ko­dá­sai, akik az is­ten­fé­lel­met nye­rész­ke­dés­nek te­kin­tik. De va­ló­ban nagy nye­re­ség az is­ten­fé­le­lem meg­elé­ge­dés­sel, mert sem­mit sem hoz­tunk a vi­lág­ra, ki sem vi­he­tünk sem­mit.

De ha van élel­münk és ru­há­za­tunk, elé­ged­jünk meg vele. Akik pe­dig meg akar­nak gaz­da­god­ni, kí­sér­tés­be meg csap­dá­ba és sok esz­te­len és ká­ros kí­ván­ság­ba es­nek, ame­lyek csak pusz­tu­lás­ba és rom­lás­ba dön­tik az em­be­re­ket. (1Tim 6, 3-10) "Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak". (1Tim 6, 10). 

Ugyan mi a pénzre gondolunk, ami soha nem elég, a szellemi életre nagy hatással van. Annak a jeleit láthatjuk viselkedésben, öltözködésben beszédünkben háztartásunkban. A szellemi életre pedig éppen fordítva hat, mert azzal pedig elégedettek lehetünk. Mert nincs szükségünk rá, gazdagnak tudjuk magunkat szellemi teológiai tudásban. De az Úr nem úgy látja. 

A vallásos demokrácia volt jellemző és most is jellemzi a laodiceai gyülekezetet. " Mi­vel ezt mon­dod: „Gaz­dag va­gyok, meg­gaz­da­god­tam, és nincs szük­sé­gem sem­mi­re”, és nem tu­dod, hogy nyo­mo­rult, szá­nal­mas, vak és me­zí­te­len vagy." (Jel 3). Tehát egyik a másik kárára válik, ezt gondoljuk meg, hogy mi használ és mi tesz kárt lelkünknek. 

 Békesség mindenkinek, akik Krisztusban keresnek és találtak megelégedést és menedéket. 

A hit, Isten ajándéka.

 A hit, Isten ajándéka.

 "A Krisztus azzal, hogy átokká lett értünk, kivásárolt bennünket a törvény átka alól, hiszen meg van írva: "Átkozott mindenki, aki fán függ." Így azután Ábrahám áldása a Krisztus Jézusban száll a nemzetekre, hogy a Szellem ígéretét a hiten keresztül nyerjük el." ( Gal 3,- 13,14).

 Egy levelezés részletét idézem, amit egy testvér küldött nekem. Ime.

"Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Mert nem is tudja az ember az ő idejét;.....(Prédikátor 9,14).

 Csodálatos a Biblia, nagyon -nagyon szeretem. Fura, hogy az emberek jelentős részét mennyire nem érdekli pedig torony magasan a világ legjobb irodalma. Pont ma reggel jutott eszembe az is, hogy a hit ajándék és hatalmas kegyelem. Nem tanulható, nem kérhető csak kapható. Vagy kapod vagy nem és aki nem, azzal mi nem tudunk mit tenni legyen bárki is az.... Nincs átjárás a két tábor vagy csoport között, minden hiábavalóság.

"Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok! 

Ímé, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik." 

"Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette." ( Róm 8,20). Az idézet vége.

 Ábrahám áldása Isten ígérete szerint a nemzetekre a pogányokra is kiterjedt Jézus Krisztus által, még a Mózes törvénye előtt volt elhatározva. Amit Isten évszázadok előtt Àbrahám magjában elhintett, az a hit, ami nem mindenkiben van meg. Izsákban az Ábrahám fiában is megerősíti Isten ezt a felbecsülhetetlen kegyelmet, minden nyelv és nemzeteknek szánt hitet. Ez a hit most már egy személyhez kötött, aki megtesítette számunkra a hit tárgyát azt aki a törvény alatt átokká vált miértünk, teljesítve azt, Jézus Krisztus Isten Fia lett a hit teljes kibontakozása minden teremtménynek. Aki hisz Isten Fiában örök élete van. Ez a hit első és legfontosabb lépcsője. E nélkül minden hiábavalóság, még ha annak látszik is, hogy van remény a túlélésre, de akinek nincs meg a hit általi reménysége az örök életre, annak minden ami itt éri az hiábavalóság. 

 A testvér aki írta a levelet, már tapasztalta az életében, hogy a hit és a hitetlenség tábora között nincs átjárás. Tehetsz amit csak erődből futja, semmi eredménye nem lesz annak ha a hit hiányzik az emberből. Esetleg egy szigorú vagy parázna vallásos keresztényt lehet formálni, de az is Isten kifürkészhetetlen útjai közé tartozik, hogy miért engedi és tette hiábavalóság alá mindezt?- csakis azért mert az egyetlen elsőszülött Fiának adta az országot amit újjáteremtett, hogy megkapjuk a választ a prédikátor elmélkedésére. Mint a csillag az égen olyan sokan lesznek az üdvözültek Isten Fia, Jézus Krisztus által a mennyeknek országában. Ma ez hihetetlennek tűnik látva a hitehagyás és érdektelenséget Isten és az igéjéhez. De Isten tudja és ismeri az embert, belelát az ember szívébe mert a hit az amit Isten Ábrahám magjával elhintett a kapocs és Isten egyetlen támpontja amin keresztül életre hívja a halott embert. Ezeket a lelkeket keresi az Atya mind a mai napig, ameddig egy is van ezen a földön megkeresi és Krisztushoz vezeti az örök élet forrásához, aki mindenkit befogad akit az Atya hozzá küld. 

A zsidókhoz írt levélben a tizenegyedik részben olvashatunk a hit hőseiről, ezek után az következik, hogy a futás ami már nem értelmetlen a hit futása ebben a hiábavalóságban, annak a vége a célja az Isten dicső országa, megjutalmazva az itt ért küzdelmet a hitért. 

 "Azért mi is, aki­ket a bi­zony­sá­gok ily nagy fel­le­ge vesz kö­rül, fél­re­té­ve min­den aka­dályt és a meg­kör­nyé­ke­ző bűnt, ki­tar­tás­sal fus­suk meg az előt­tünk levő küz­dő­te­ret. Néz­zünk a hit el­kez­dő­jé­re és be­vég­ző­jé­re, Jé­zus­ra, aki az előt­te levő öröm he­lyett – a gya­lá­zat­tal nem tö­rőd­ve – el­szen­ved­te a ke­resz­tet, és Is­ten trón­já­nak a jobb­já­ra ült". (Zsid 12, 1).

 Az utolsó idők hitetlensége ellenére az elhívottak a választottak, mindazok akik a végsőkig kitartanak, mert nincsenek egyedül a megpróbáltatásokban. Isten gyámsága alatt vannak még ha úgy tűnik, hogy mind ez hiábavalóság.

"Jú­dás, Jé­zus Krisz­tus szol­gá­ja, Ja­kab­nak pe­dig test­vé­re, az el­hí­vot­tak­nak, aki­ket az Atya Is­ten sze­re­tett és Jé­zus Krisz­tus meg­tar­tott: Ir­ga­lom, bé­kes­ség és sze­re­tet adas­sék nek­tek bő­sé­ge­sen. Sze­ret­te­im, mi­vel­hogy min­den igye­ke­zet­tel azon va­gyok, hogy ír­jak nek­tek a kö­zös üd­vös­ség­ről, szük­sé­ges­nek tar­tot­tam buz­dí­tó­an írni, hogy tu­sa­kod­ja­tok a hi­tért, amely egy­szer s min­den­kor­ra a szen­tek­nek ada­tott". (Júd 1, 1-2).

Ha már senkié sem vagy.

 Ha már senkié sem vagy.

"Az egyik ugyan­is a bölcs be­szé­det kap­ja a Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig az is­me­ret be­szé­dét ugyan­azon Lé­lek sze­rint; egyik a hi­tet ugyan­azon Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig a gyó­gyí­tás aján­dé­ka­it egy­azon Lé­lek ál­tal; né­me­lyik a cso­da­té­vő erő­ket, né­me­lyik meg a pró­fé­tá­lást, né­me­lyik a lel­kek meg­íté­lé­sét, a má­sik a nyel­vek ne­me­it vagy pe­dig a nyel­vek ma­gya­rá­zá­sát. De mind­eze­ket egy és ugyan­az a Lé­lek cse­lek­szi, úgy oszt­va szét min­den­ki­nek, aho­gyan akar­ja.

Mert amint a test egy, és sok tag­ja van, az egy test tag­jai pe­dig – noha so­kan van­nak – még­is mind egy tes­tet al­kot­nak, úgy a Krisz­tus is. (1Kor 12, 8-11). "Nekünk azonban Isten kijelentette a Lélek által, mert a Lélek mindent vizsgál, még az Isten mélységeit is". (1Kor 2, 10).

 Az emberek ha hallják Isten igéjét emberek közvetítésével, általában annak tulajdonítják aki mondja, vagy megnyerő modora miatt vagy azt hallja amit hallani akar, vagy csodálja képességét, módszerét az igehírdetőnek. Vagy tanítása elkápráztat vagy tudása felülmúlja képzeletét, szívesen követi beszédeit, tanítását azoknak akik helyette is gondolkodnak. Ez így volt kialakulóban a korinthusi gyülekezetben is. Egyesek Apollóst, Pétert kedvelték vagy Pál apostolt, pedig mindezek Isten szolgái voltak, és mégis viszályt okoztak a gyülekezetben. " Mert, test­vé­re­im, Kh­loé em­be­re­i­től meg­tud­tam, hogy vi­szá­lyok van­nak kö­zöt­te­tek. Ar­ról be­szé­lek, hogy kö­zöt­te­tek min­den­ki ezt mond­ja: Én Pálé va­gyok, én meg Apol­ló­sé, én meg Ké­fá­sé, én pe­dig Krisz­tu­sé.

Hát Krisz­tus ré­szek­re oszt­ha­tó? Vagy Pált fe­szí­tet­ték meg ér­te­tek, vagy Pál ne­vé­re ke­resz­tel­tet­te­tek meg? (1Kor 1, 11-12).

 Krisztus testének sok tagja van és mindegyiknek más és más feladata van. A hit látja Krisztus testét egyben mégha a szem ezt nem látja átfogóan. De a Szellem ami benne munkálkodik, felismeri Isten beszédét és cselekedeteit. Nem úgy a hús ember, mert a hús a vágyait követi és hasznot keres magának és sok mindent amit Istennek tulajdonít pedig nem az, sietve elfogad mindent ami kontabilis az ő erényével, gondolkodásával. Erre kell figyelnünk, hogyan hallgatunk és hogyan szólunk. A beszélő vagy író úgy szóljon mint Isten szava, a hallgató pedig nem az embert magasztalja hanem Istent dicsőítse. Ennek komoly következményei vannak és lettek is, embert követ az ember. Mégpedig a viszálykodás, széthúzás nem megértés, szektánsi viselkedés, emberek követése és tanításai. Ha az igehírdetőt magasztalni kezdik, az ő felelőssége, hogy fogja vissza magát. Ne hallgasson el, hanem ne szerepeljen a magaslatokon, megalázva magát. Ezt tette Pál apostol is, ugyan apostol volt, de mégis visszafogott, mert csak a felfeszített Krisztust hírdette a testi hívők között. 

 Ma úgy néz ki a dolog, mint ahogy a Bírák idejében volt Izraelben. A Bírák könyvében olvashatjuk: " Ebben az időben nem volt király Izráelben, azért mindenki azt tette, ami jónak tűnt neki a maga szemében." (Bír 21, 25). A kereszténységnek sincs Ura ebben az időben, abban az értelemben, hogy maga a kereszténység nem Krisztus teste, nem mondható, hogy tagjai az Urat követik, hiszen a tagok követik a fej irányítását, ami nem tapasztalható meg a széttagolt kereszténységben. Új és még újabb csoportok nevek jelennek meg, szebnél szebb változatban. " Mi vagyunk Krisztuséi" sugallattal. De Pál aki korinthusban a Khloé családban tudomásra jutott, hogy voltak Krisztus pártiak is. Mi ebben a rossz? Hiszen krisztusiak vagyunk nem igaz? Itt az a baj, hogy a pártosság szelleme bontakozott ki, amit Isten ellensége felhasznált a maga javára. Érdekes megjegyezni itt, hogy Bemerítő János nem tartotta magát senkinek. Pedig az emberek éppen erre voltak kíváncsiak, nem a küldetésére. Az első názáreti Krisztus követői sem tartották magukat krisztusiaknak, hiszen az eredeti neve a görög hangzású Krisztus névnek, Joshua Messiás volt a neve. Nem nevezték őket keresztényeknek sem, ezt utólag tették hozzá vagy módosították meg a keresztény fordítók a maguk megítélése szerint. 

 Tehát ennek ellenére a Szent Szellem gátlástalanul cselekszik ott ahol akar és azokat érint meg akit akar nem tulajdonítja az ember képességét, módszerét magának, az ember csak eszköz Isten kezében, igen értékes de embernek nem tulajdonítható Isten szava.

 Isten szava kétélű kard, aminek az egyik éle felénk néz és vág a szív és lélek mélyére hat, a másik éle pedig a hallgatók felé irányul és ha emberére talál, megosztja a testet a szellemétől. 

Jézus a tanítványait megnyugtatta azzal, hogy éles helyzetben ne féljenek, hogy mit szóljanak. Ezzel kifejezte azt, hogy nem hagyja el őket semmilyen körülmények között sem. " Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól általatok". (Mt 10, 20).

 Senkinek nincs joga arra, hogy csak gondolja is magáról, hogy Isten szavát szólja, az igehirdető teszi dolgát, de Isten szól a Szent Szellem által az emberek szívéhez. Ez legyen minden szolga számára axióma. A tévedés emberi dolog, de Isten szava az mindig hatalom és cselekvő, megtudja változtatni az ember egészét kívül belül. Erre egy ember se képes, ha Isten nem nem munkálkodik vele. Senki ne bízza el magát, hogy valamire képes, ha azt nem kapta meg felülről. De a szívében se jelenjen meg az a dicsekvés, hogy valamit elértem, amit kitűztem terv szerint, mert az Úr a mindenható és cselekvő az életünk minden apró részletében és zugában is ott van, akkor cselekszik amikor eljön annak az ideje.

 "Azt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve!" (Jer 17, 5). Tehát jól figyelj mit mond a Szellem a gyülekezeteknek és személyesen neked és nekem.

A fiúság és kegyelmi ajándék.

 A fiúság és kegyelmi ajándék.

"Ám most, hogy a vétektől lettetek szabadokká és Isten rabszolgáivá lettetek, gyümölcsöt teremtek, amely a megszentelődést munkálja, annak vége pedig örök élet. Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Krisztus Jézusban az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet".( Róma 6,- 22,23).

 Az ajándékot nem lehet megszolgálni. Isten ajándéka az örök élet, mindazok akiknek a vétkei megbocsátottak és elvetettek a feledésbe Krisztus vére által, mindazok az örök élet gyümölcsét kapják a megszentelődés pedig ennek az örök életnek a munkája, hogy Krisztus képmását tükrözzék minél jobban és jobban. Nem az a cél, hogy dolgozzunk azon, hogy a megszentelődés a kegyesség látszata legyen rajtunk, hanem Krisztusban való szoros kapcsolat és közösség formálja a hívőt Krisztus képére, ami maga a megszentelődés, elkülönülés a világban lévő bűntől. De mindez a megszentelődés nem a testi hanem a szellemiség gazdagságának gyümölcse. Ha már szabadok vagyunk vétkeinktől, mint felszabadult rabok a bűn fogságából, hálából nem kényszerből lehetünk rabjai Krisztusnak, mert az ember mindig rabja valakinek és valaminek. Mennyivel jobb Krisztus szolgájának lenni, mint a bűn rabjának, mert a bűn következménye a halál, ennek ellenében Isten kegyelmi ajándéka Krisztusban örök élet. De hol lehet azt megfigyelni, hogy a rabszolga egyben fiú is, örököse mindannak akit szolgál. Mert a fiúságot is megkaptuk, sőt mi több a testvériséget Krisztusban. "Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk."(Róma 8,- 17). Most mint szabadok a bűntől az Atya akaratát keressük, hogy kedveskedjünk neki. Mindazt megtesszük amit a fiúság Krisztusban megtehet, ha rabszolga is egyben de mint szabad örököse mindannak ami Krisztust is illeti. Mert megígérte, hogy ahol Ő van, mi is ott leszünk. 

" Így mi is, ami­kor kis­ko­rú­ak vol­tunk, a vi­lág ele­mei alá vol­tunk vet­ve szol­ga­ként. Ami­kor azon­ban el­jött az idő tel­jes­sé­ge, el­küld­te Is­ten az ő Fiát, aki asszony­tól szü­le­tett a tör­vény­nek alá­vet­ve, hogy a tör­vény alatt le­vő­ket meg­vált­sa, hogy el­nyer­jük a fi­ú­sá­got. Mi­vel pe­dig fiak vagy­tok, Is­ten el­küld­te Fi­á­nak Lel­két a szí­vünk­be, aki ezt ki­ált­ja: Abbá, Atya! Azért nem vagy töb­bé szol­ga, ha­nem fiú, ha pe­dig fiú, ak­kor Is­ten aka­ra­tá­ból örö­kös is". (Gal 4, 3-6). De ez is meg van írva: " Mert az Úrban elhívott szolga az Úr szabadosa. Hasonlóképpen aki mint szabad hívatott el, az Krisztus szolgája." (1Kor 7, 22)

 Mindig meg kell jegyeznünk azt az igazságot, hogy aki Krisztusban van az új teremtés és Krisztusban senki nem hal meg. Ha a testi halál be is következik, mert a test viseli a bűn zsoldját, mert Isten igazságos, minden ami a halál jegyét viseli az ítélet alá kerül és elég az emésztő tűzben, de amit Isten kegyelme Krisztusban megnyer az ember, annak a gyümölcse az örök élet Istennel.

 Ebben az örök életben ami már azoké akik befogadták Krisztust az életükbe, azoknak a gyümölcsei harminc annyi, hatvan annyi vagy száz annyi gyümölcsöt terem, mindenki az Istentől kapott kegyelmi ajándéka szerint. Ez nem versengés eredménye, hanem Isten minden egyes Krisztus rabjára szabott kegyelmi ajándékától valósúl meg. Így tehát senki se irigyelheti a másik ajándékát, mert az nem az ember buzgóságától hanem az Isten szuverén hatalmától függ a túláradó szeretettől.

Az Úr békességét adja.

 Az Úr békességét adja.

 Az Úr nem békét hozott a földre hanem békességet. A szív békességét " Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás ha­lál, a Lé­lek sze­rin­ti gon­dol­ko­zás pe­dig élet és bé­kes­ség. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás el­len­sé­ges Is­ten­nel szem­ben, mi­vel nem en­ge­del­mes­ke­dik Is­ten tör­vé­nyé­nek, mert nem is te­he­ti.

A test sze­rin­ti­ek pe­dig nem le­het­nek ked­ve­sek Is­ten előtt.

Ti azon­ban nem test sze­rin­ti­ek vagy­tok, ha­nem Lé­lek sze­rin­ti­ek, ha va­ló­ban Is­ten Lel­ke la­kik ben­ne­tek. Aki­ben pe­dig nincs a Krisz­tus Lel­ke, az nem az övé."(Róm 8, 6-8).

Béke vagy békesség?

"Tüzet vetni jöttem a földre, és mennyire szeretném, ha az már lángra lobbant volna. Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az beteljesedik. Úgy vélitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azért, hanem hogy meghasonlást. Mert mostantól kezdve ott, ahol egy házban öten vannak, meghasonlanak: három kettő ellen, és kettő három ellen lesz, apa a fiúval hasonlik meg és fiú az apával, anya a leányával és leány az anyjával, anyós a menyével és meny a napával."( Lukács 12,-49..53).

 Megmondom őszintén, hogy nem értem a keresztényeket, akik békét hirdetnek, azokat akik ígérik, hogy minden rendbe lesz, eljön a világbéke. Azt sem értem, hogy honnan veszik azt, hogy minél tovább annál többen fogják Krisztust követni. Azt sem értem, hogy miért gondolják, hogy az Úr áldása a környezetünk megbékéltetése. Hogy körbe legyünk véve barátságos emberekkel. Ez azt bizonyítaná, hogy béke teremtők vagyunk. Amióta a bűn bejött a világba nincs béke. Nem mindig ropognak a fegyverek, de minden háború után készülnek újabb háborúra. Az első világháború után kitört a második világháború, hogy csak az elmúlt száz évre visszatekintsünk. A második csak a folytatása az elsőnek. Aztán a hidegháború következett. Most pedig újból forrong a világ. Az ukrán - orosz háború sem hoz békét akárhogyan is végződik. A látszólagos béke, csak egy átmeneti állapot. Egy egész életet le lehet élni háborúk nélkül, de a levegőben mindig ott van a következő háború, nem beszélve a háborúskodásról a szociális szférában az emberek mindennapjaiban. Amíg a sátán szabadlábon van, nem nyugszik. Egy hívő ember tudja, hogy békeidő számára nem létezik. Nem hiába Pál apostol az efézusi levélben ír a hívő fegyverzetéről. "Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok."(Ef.6,- 13). Aki nem veszi fel ezt az Istentől kapott fegyverzetét, az már vesztes. Mert ha azt hiszi, hogy béke van, egy váratlan pillanatban áldozattá válik. Bizony, hogy észre se veszi és már a sátán karmai között találja magát. A testi ember ezt sokszor nem is érzékeli, hogy a háló ki van vetve rá. A szellemi látású ember pedig látja a veszélyeket. Ezért vannak háborúskodások, nem megértések, tagoltságok a keresztények berkeiben is. 

 De miért és kinek kell felvenni ezt a fegyvert, azoknak adja Isten akiknek békességük van Istennel. Ezt a belső békességet védi az Úr. Tehát ha a külső embert támadás éri a belső békessége nem inog meg. Ellenkezőleg, ezek a háborúskodások a világban uralkodó démoni szellemekkel, béketűrésre edz.

(Róma levél:5:3)

"Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz…"

 Aki tényleg felvértezi magát Isten kegyelmi védetségével, az teljesen felismeri mi nem használ a békesség tűrésének. Ha csak egy rést talál az ördög a pajzsunkon, azonnal a nyilai megsértenek, megsebesítenek. Akkor már csakis önmagunkkal fogunk törődni, nyalni fogjuk a sebeinket. Ne essünk abba a tévedésbe, hogy a békesség látszata az sérthetetlen. Az nagyon is törékeny. Sokminden kihozhat a sodrunkból. Ez egy figyelmeztetés számunkra, hogy kutassuk ki, egész a gyökeréig, hol vagyunk védtelenek. Ezért van segítségünkre a kétélű kard, ami az Isten igéje. Nem harcolhatunk önmagunk ellen, se azok ellen, akik netán megsértettek. Nem emberek ellen van a viaskodásunk. Isten szava a Szent Szellem által segítségre jön legyőzni a világban uralkodó sötét szellemet. Ez ugyanúgy ránk is vonatkozik.

 A békességet az Úr adja ingyen, de azt meg kell védenünk, nem csak a saját érdekünkben, hanem a harci képességünk érdekében is. Hogy hasznos harcosai legyünk a szellemek háborújában. Itt nem hagyatkozhatunk másokra, senki helyettünk nem védhet meg. Egy nagyon konkrét kijelentése az Úrnak, ami félreérthetetlen.

(Máté Evangéliuma:12:30)

"Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol."

 A Szentírás nem ismeri azt, hogy valakit az emberek közül kövessünk. Példaképeink lehetnek emberek közül, akik hitben járnak, de semmiképpen nem gyűjthetünk valaki más kezével. Ez arra tanít minket, hogy személyesen szoros együttlétben az Úrral gyűjtsük a nekünk szánt ajándékait. Ha nem vele gyűjt, nem a Szent Igéjével gyűjt az tékozol. Nagy felelőssége van annak aki nem Krisztus tanítását hirdeti. Ez nem az ige ismeretét foglalja magában csak, hanem a szellemiségét amit az Úrtól kaphat csak.Csakis az Úrral gyűjtheti békességben azt amivel megsegíthet másokat is. 

 Vele gyűjteni, ez azt jelenti, hogy az Ő békességével és a mi béketűréssünkkel, tudunk állhatatosan növekedni szellemi életünkben. Dulhatnak körülöttünk harcok, támadások érhetnek családon belül, akár a legszeretettebb testvérünk részéről is, akkor se inog meg bennünk a békesség, mert az amit gyűjtünk Krisztussal az örök életre visz. Egyáltalán nem ijedünk meg a média által terjesztett rémhírektől. A háborúktól a természeti elemek csapásaitól, mégha nem is hallomásból ismerjük. 

 De hű az Isten mindazokhoz akik Őt választották Pásztoruknak. Az Úr az én Pásztorom, mondja Dávid. "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem."(23.Zsoltár).

  Visszatérve az ige elejéhez, az Úr nem békét hozott a világra, ellenkezőleg, meghasonlást. És azt is mondta, hogy türelmetlenűl várja amikor eljön a világ tűzbe bemerítése. Ez is ellentmond az egyes keresztényi tanításnak, hogy az Úr szereti ezt a világot. Szó sincs erről. Ellenkezőleg el fogja ítélni azt ami ebben a világban van. Aki nem Vele az ellene van. Béke nincs ebben a világban, nem is lesz addig míg a királyok Királya nem jön el erre a földre személyesen. A békességről pedig így ír Pál apostol: " azok­nak, akik a jó cse­le­ke­det­ben való áll­ha­ta­tos­ság­gal di­cső­sé­get, tisz­tes­sé­get és hal­ha­tat­lan­sá­got ke­res­nek, örök éle­tet ad, de a vi­szály­ko­dók­nak, akik nem en­ge­del­mes­ked­nek az igaz­ság­nak, ha­nem a ha­mis­ság­nak en­ged­nek, bosszú­ál­lás­sal és ha­rag­gal.

Nyo­mo­rú­ság­ban és gyöt­re­lem­ben lesz ré­sze min­den go­noszt cse­lek­vő em­ber lel­ké­nek, zsi­dó­nak elő­ször, de gö­rög­nek is; ámde di­cső­ség, tisz­tes­ség és bé­kes­ség il­let min­den jót cse­lek­vőt, zsi­dót elő­ször, de gö­rö­göt is", (Róm 2, 7-9)

 Az aki már hitben jár Krisztussal, annak az Ő békességét adja, hogy teljes örömben legyen a Szent Szellem örömében.

(II. Thessalonika levél:3:16).

 "Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!".