A gonosz szolga fizetése.

 "Mert ha­son­ló a mennyek or­szá­ga a ki­rály­hoz, aki szám­adást tar­tott a szol­gá­i­val. Ami­kor meg­kezd­te a szá­mon­ké­rést, elé­je vit­tek egy szol­gát, aki tíz­ezer ta­len­tum­mal volt adó­sa. Mi­vel nem tu­dott mi­ből fi­zet­ni, meg­pa­ran­csol­ta an­nak ura, hogy ad­ják el őt is, fe­le­sé­gét is, gyer­me­ke­it is és min­de­nét, ami­je csak van, hogy fi­zet­hes­sen. Ek­kor a szol­ga térd­re esve kö­nyör­gött: Légy tü­re­lem­mel hoz­zám, és min­dent meg­fi­ze­tek ne­ked!" (Mt 18, 23..25).

 Jézus Péterhez szólt ebben a példabeszédben, aminek most mi is hallgatói vagyunk. Ebben a részben látjuk, hogy milyen hatalmas tartozása van a bűnös embernek Isten előtt. Ha mindenét odaadná sem lenne kielégítő Isten számára. Isten hagyja az embereket élni a maga világában felhalmozva bűneit addig a pontig amíg el nem jön a számadás. A számadás itt nem az utolsó ítéletet jelenti. Minden ember életében, itt a tudatos emberről van szó, eljön az a pillanat amikor saját lelkiismerete elé állítja Isten. Itt is látjuk, hogy a szolga, mert szolgáról van szó, nem önszántából megy a király színe elé, eléje vitték. Ez nem a halál utáni állapotára utal, mert látjuk a kegyelem idejét az adósság törlesztése után is. A király elengedte adósságát. " Az úr pe­dig meg­szán­ta azt a szol­gát, el­bo­csá­tot­ta, sőt az adós­sá­gát is el­en­ged­te." Nem azért kapott bocsánatot, mert megszolgálta, hanem a király irgalmassága szerint. 

 Egyszer feltett nekem egy kérdést a barátom. Hogy mit jelent az, hogy Isten mindenkit meg akar menteni. Ha valamit akar Isten miért nem teszi meg? "Min­de­nek­előtt arra kér­lek, hogy tart­sa­tok kö­nyör­gé­se­ket, imád­sá­go­kat, ese­de­zé­se­ket és há­la­adá­so­kat min­den em­be­rért, a ki­rá­lyo­kért és min­den fö­löt­te­sért, hogy nyu­godt és csen­des éle­tet él­jünk, tel­jes is­ten­fé­le­lem­ben és tisz­tes­ség­ben. Mert ez jó és ked­ves do­log a mi meg­tar­tó Is­te­nünk előtt, aki azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és el­jus­son az igaz­ság is­me­re­té­re". (1Tim 2, 1-3).

 Egy ideig számomra is egy nehéz kérdésnek bizonyult. De egy olyan felismerésre jutottam, amit itt a fentiekben el is mondott Jézus. A király a mindenható Istennek megvan az a szándéka, hogy üdvözítse az embert, noha ebben a részben látjuk, hogy az ember nem értékeli a megbocsátás tényét. Isten megbocsátja minden tartozását, bűneit ha könyörgésben kérik az emberek, de új természetet nem kap ez által, marad minden a régiben. Sőt aki azt el is hiszi, hogy ez minden elég, abban a tudatában van, hogy kérdőre veheti tartozását a bűnös embertársaitól, magasabb pozícióból viszonyul hozzá. Jézus a tanítványait így tanította imádkozni, "... bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek," (Mt 6, 12).

 De nem így tette az a szolga akinek minden adóssága el volt engedve, tiszta lappal folytathatta életét, de nem, hálátlan szolgának bizonyult. "Ahogy ki­ment az a szol­ga, ta­lál­ko­zott az egyik szol­ga­tár­sá­val, aki száz dé­nár­ral tar­to­zott neki. Meg­ra­gad­ta, foj­to­gat­ni kezd­te, és ezt mond­ta neki: Fi­zesd meg, ami­vel tar­to­zol! Szol­ga­tár­sa ek­kor térd­re esve kö­nyör­gött: Légy tü­re­lem­mel hoz­zám, és meg­fi­ze­tek ne­ked.

De ő nem en­ge­dett, ha­nem el­ment, és bör­tön­be vet­tet­te azt, amíg meg nem fi­ze­ti tar­to­zá­sát."(Mt 18, 28-29)

 Erre nagyon kell figyelnünk, ha Isten akarata szerint jót tett irántunk, kiöntötte kegyelmét minden emberre a világon, és talán sokaknak megbocsátott, de ha az az ember nem jár hálaadással Isten felé, hanem hátat fordít Istennek, számon kéri felebarátja vétkeit, Isten ítélet székébe ül, azokat a vétkeit amiket éppenhogy Isten neki megbocsátott, hiányzik az irgalmassága embertársai iránt, akkor bizony nem kaptuk meg Krisztus új természetét, nem mondhatjuk vele együtt "Atyám, bo­csásd meg ne­kik, mert nem tud­ják, mit cse­lek­sze­nek! Az­után sors­ve­tés­sel meg­osz­toz­tak ru­há­in". (Lk 23)

 Ezek után az angyalok felviszik a halála után Isten ítélőszéke elé, mert Isten megbocsátotta bűneit ugyan, de ezek után gonosz maradt a természete. Felsőbbrendűség a büszkeség, ami a vallásos emberre jellemző, aki vallási büszkeségből elítéli az atyafiait, mert nem olyanok mint ő maga. "Ami­kor szol­ga­tár­sai lát­ták, hogy mi tör­tént, fel­há­bo­rod­tak, és el­men­tek je­len­te­ni uruk­nak a tör­tén­te­ket. Ak­kor maga elé hí­vat­ta őt az ura, és azt mond­ta neki: Go­nosz szol­ga, min­den adós­sá­go­dat el­en­ged­tem ne­ked a te kö­nyör­gé­sed­re. Nem kel­lett vol­na ne­ked is kö­nyö­rül­nöd szol­ga­tár­sa­don, ahogy én is kö­nyö­rül­tem raj­tad? És ha­rag­já­ban ura át­ad­ta őt a hó­hé­rok­nak, míg min­den tar­to­zá­sát meg nem fi­ze­ti. Így cse­lek­szik az én mennyei Atyám is ve­le­tek, ha szív­ből meg nem bo­csá­to­tok atyá­tok­fi­a­i­nak." (Mt 18, 31-34)

 A hóhérok nem könyörülnek rajta, hiszen parancsot teljesítenek. Ez a vonat már elment, ezek után már az embernek nincs mivel leróni tartozását Isten előtt. Újból nem feszíthetjük meg Krisztust szívünkben. " Mert le­he­tet­len do­log, hogy akik egy­szer meg­vi­lá­go­sít­tat­tak, és meg­íz­lel­ték a mennyei aján­dé­kot, és ré­sze­se­i­vé let­tek a Szent­lé­lek­nek, akik meg­íz­lel­ték az Is­ten jó be­szé­dét és az el­jö­ven­dő vi­lág erő­it, de el­es­tek, is­mét meg­újul­ja­nak a meg­té­rés­re, mert újra meg­fe­szí­tik ön­ma­guk­nak és nyil­vá­no­san meg­csú­fol­ják az Is­ten Fiát". (Zsid 6, 4-5)

 Ennek a szolgának nem volt örök üdvössége, hiába volt megbocsátva minden vétke, Krisztus váltságdíja árán, de természete gonosz maradt. Nem vesztette el azt ami nem volt neki, mert akinek van annak még több adatik, akinek nincs attól azt is elveszik amit birtokolt." Mert akinek van, annak adatik, és bővölködni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van." (Mt 13, 12).

Az örök élet elnyerésére az engedelmességben rejlik.

 "Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta." (Jn 3, 36)

"Aki Is­ten­től van, az hall­gat­ja Is­ten be­szé­de­it. Ti azért nem hall­gat­já­tok, mert nem Is­ten­től va­lók vagy­tok." (Jn 8, 51)

"Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem". (Jn 8, 51)

 Az első idézetet könnyű befogadni, mert nem támaszt semmi feltételt, habár már ez a szellemi látást bizonyítja, mert olyanban hisz amit nem lát, abban hisz akit nem lát. A hit szeme lát egy olyan személyt aki Istentől jött, Isten az új teremtés első szülöttje Jézus Krisztus aki Isten Fiának neveztetik, aki most a láthatatlan világban foglalta el helyét. Igaz, hogy Isten nem feltételekhez szabja üdvösségünket, hanem a hitünk a szellemi hallásunk és látásunk által a kegyelemből fakadó felmentésünket Isten haragja alól, ami tőle van. Isten haragja fennáll mindenkor és mindenki felet, csak az aki enged Isten Fiának az menekül meg Isten haragjától, ennek is a következménye, hogy nem lát többé halált." Mert ha az egy­nek bűn­ese­te mi­att ural­ko­dott a ha­lál egy em­ber ál­tal, mennyi­vel in­kább fog­nak ural­kod­ni az élet­ben az egy Jé­zus Krisz­tus ál­tal azok, akik a ke­gye­lem és az igaz­ság aján­dé­ká­nak bő­sé­gé­ben ré­sze­sül­tek! Amint te­hát egy­nek a bűn­ese­te ál­tal min­den em­ber­re el­ha­tott a kár­ho­zat, úgy egy­nek az igaz­sá­ga ál­tal min­den em­ber­re el­hat az élet meg­iga­zí­tá­sa. Mert amint egy em­ber en­ge­det­len­sé­ge ál­tal so­kan bű­nö­sök­ké let­tek, úgy egy­nek en­ge­del­mes­sé­ge ál­tal so­kan iga­zak­ká lesz­nek". (Róm 5, 17-18). Jézus Krisztus az igazság és a benne való hit teszi igazzá az embert, ennek a hitnek a következménye, hogy Isten megelevenít a szellemi halálból az életre, kiragadva minden halált hozó és a halálban fogvatartó világi gondolkodásból. Az efézusi gyülekezet rendelkezett kimagasló szellemiséggel, azért Pál apostol tudott írni nekik ilyen formán, mert ők alkalmasak lettek az engedelmességre.

 "Ti­te­ket is meg­ele­ve­ní­tett, akik ha­lot­tak vol­ta­tok vét­ke­i­tek és bű­ne­i­tek mi­att, me­lyek­ben jár­ta­tok egy­kor e vi­lág­nak meg­fe­le­lő­en a le­ve­gő­be­li ha­tal­mas­ság fe­je­del­me sze­rint, ama lé­lek sze­rint, amely most az en­ge­det­len­ség fi­a­i­ban mun­kál­ko­dik". (Ef 2, 2)

" Azért te­hát még job­ban kell ne­künk a hal­lot­tak­ra fi­gyel­nünk, hogy va­la­mi­kép­pen el ne sod­ród­junk. Mert ha az an­gya­lok ál­tal hir­de­tett be­széd erős volt, és min­den bűn és en­ge­det­len­ség el­vet­te igaz­sá­gos bün­te­té­sét, ho­gyan me­ne­kü­lünk meg mi, ha nem tö­rő­dünk ilyen nagy üd­vös­ség­gel? Ezt kez­det­ben az Úr hir­det­te, majd azok, akik hal­lot­ták, meg­erő­sí­tet­ték szá­munk­ra,..." (Zsid 2, 1-2).

 A hit Isten beszédeiből támad fel, akinek füle van az meghallja Isten szavát és hitről hitre tér, ez a folyamat teszi az embert igazzá, mert hisz Isten minden rá vonatkozó szavára. Az Úr azon felül, hogy hirdette az általános hitet, a szavai személyre szabott volt és ma is az." A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.". (Jn 6, 63) Közvetlen kapcsolatot keres veled és velem, mert Isten a teremtésben gazdag, nincs két egyforma ember, mindenkihez a szívén keresztül találja meg az utat. A szív ajtaja a hit és a teljes odaadás Istennek engedelmességben. Ezen dolgozik ma is az Úr a szelleme által a gyülekezetben. De az üzenetét angyalokra bízta, mert minden kornak megvan a saját állapota és szükségletei, így a Jelenések könyvében olvassuk a második és harmadik fejezetben, megvilágítva számunkra a szükségleteinket. 

 A halhatatlanság kérdése megvan oldva még a teremtés előtti időből, mert maga az Úr maga a halhatatlanság és akit kegyelemből felment haragja alól, az a lélek oltalma alatt van, Isten haragja nem éri el soha. 

"....Jé­zus azt mond­ta: Én va­gyok a fel­tá­ma­dás és az élet, aki hisz én­ben­nem, ha meg­hal is, él, és min­den­ki, aki él, és hisz én­ben­nem, soha meg nem hal. Hi­szed-e ezt?" (Jn 11, 25).

Isten beszéde a választottaknak.

 Pál apostol Timóteusnak szolgál a hozzá intézett levelében, útravaló gyanánt, hogy mindazokat fontolja meg amit üzen neki, de a megértést Istenre bízza. Ez ma is releváns minden olyan testvérre aki felvette Krisztus igáját, és az eke markolatát kezébe fogta. A szentírásból merít de a Szent Szellem adja meg a megértést.

"Fon­told meg, amit mon­dok, mert az Úr meg­ér­tést ad majd ne­ked min­den­ben. Em­lé­kezz meg ar­ról, hogy Jé­zus Krisz­tus fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, aki a Dá­vid mag­vá­ból való az én evan­gé­li­u­mom sze­rint, ame­lyért még bi­lin­cse­ket is szen­ve­dek, mint egy go­nosz­te­vő, de Is­ten be­szé­de nincs bi­lincs­be ver­ve. Azért min­dent el­tű­rök a vá­lasz­tot­ta­kért, hogy ők is el­nyer­jék a Krisz­tus Jé­zus­ban való üd­vös­sé­get örök di­cső­ség­gel." (2Tim 2, 7-9)

 Ezek az Isten szolgái a gyülekezet hajnalán, mindent megtettek szorongatások közepette, hogy a választottak közül egy se vesszen el, hanem elnyerjék Jézus Krisztusban az örök üdvösséget. Az apostolok lefektették a fundamentumot amit a feltámadt Krisztusra építettek. A mai napig érvényes evangélium és tanítás sokakat a dicsőség fiaivá tesz és elvezeti az üdvösség útjára. Elvégre az eleve elrendelés Isten kezében van, semmi köze az emberek véleményéhez. Egy lélek sem aki az Atya tulajdona nem vesz el ebben a világban, még ha az időzítés minden választottnál különböző. De felmerül a kérdés mi értelme akkor hirdetni az evangéliumot, ha csakis a választottak fogadják be. Istennek megvan az oka erre, Ő tudja csak, hogy miért van ez így, részben mi is tudhatjuk, de még a választottak is oly mélyre süllyedtek a sötétségben, hogy Isten szavának ereje szükséges arra, hogy ki hívja őket a világosságra. "Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje". (1Kor 1, 18). Tehát a hit abban, hogy Isten feltámasztotta Krisztust a halálból sokak számára ez nem bolondság hanem valóság. Ez a hit aztán hitről hitre fejlődik a megértés érdekében. De hát aki nem hiszi, hogy van Isten, hogyan hinné el, hogy Krisztust feltámasztotta a halálból. Ahhoz, hogy ezt elhiggye valaki, előbb el kell hinnie, hogy van Isten, és ha van Isten, akkor él és mindenható. Nonszensznek tűnik az is, hogy a hit is Istentől származik, egy bezárt kört látunk itt, de már az is boldoggá teszi az embert, ha ráébred, hogy az evangélium neki íródott, mert ha nem is érti eleinte, azért ragaszkodik hozzá, abban bízva, hogy ha Isten hitet adott neki, akkor a tudáshoz is értelmet ad. Ennek az üdvösségnek az a bizonyítéka, hogy engedelmes Isten szavának. "Ne­kik ki­je­len­te­tett, hogy nem ma­guk­nak, ha­nem ne­künk szol­gál­tak azok­kal, ami­ket most az evan­gé­li­um hir­de­tői, a menny­ből kül­dött Szent­lé­lek ál­tal hir­det­nek nek­tek, amik­be az an­gya­lok vá­gya­koz­nak be­te­kin­te­ni. Azért fel­övez­ve el­mé­tek de­re­kát, mint jó­za­nok, tö­ké­le­te­sen re­mény­ked­je­tek ab­ban a ke­gye­lem­ben, ame­lyet Jé­zus Krisz­tus hoz nek­tek meg­je­le­né­se­kor. Mint en­ge­del­mes gyer­me­kek ne szab­já­tok ma­ga­to­kat ko­ráb­bi kí­ván­sá­ga­i­tok­hoz, ame­lyek a tu­dat­lan­ság ide­je alatt vol­tak ben­ne­tek, ha­nem amint szent az, aki el­hí­vott ti­te­ket, ti is szen­tek le­gye­tek egész élet­vi­te­le­tek­ben. Mert meg van írva: Szen­tek le­gye­tek, mert én szent va­gyok". (1Pt 1, 12-15)

 Mindehhez türelem szükséges Istenhez való ragaszkodásban, mert ebben is az Úr adja meg az időt, mi miután következik. De már ahogy említettük, a boldogság megvan abban a lélekben, aki hallgatja Isten beszédét, még ha az még elérhetetlen számára, de vegyük tudomásul, hogy az embernek megadatik élvezni Isten kegyelmi ajándékait, mert betekintést kaphat Isten rejtett kincseibe, amibe az angyalok nem kaptak betekintést. A boldogságnak több összetevői vannak. Boldog az aki kap, és boldog az is aki ad, de mindenek felett, "Bol­dog, aki fel­ol­vas­sa, és akik hall­gat­ják e pró­fé­tai be­szé­det, és meg­tart­ják azt, ami ab­ban meg van írva, mert az idő kö­zel van." (Jel 1)

A kishitüség félelme.

 "Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk". (4Móz 13, 34)

 Az egyiptomi szabadulás után negyven évig vándorolt Izrael a sivatagban, az ígéret földje felé tartott sok nehézségek ellenére eljutottak a Jordán folyó partjához. A kánaán földje volt előttük amit Isten ígért nekik. De a föld ha gazdag is volt, de el volt foglalva népekkel, méghozzá óriás termetű népekkel. Mindezt el kellett foglalni. Itt is a hit megnyilvánulása volt szükséges, nem mindenkiben volt meg ez a hit, csak Káleb és Józsué akik bátran kijelentették, hogy legyőzik az óriásokat Isten segítségével. Ami meg is történt lépésről lépésre.

 Ami minket illet, a világ hatalmasai a hitetlenség szemében legyőzhetetlen, mert egy Isten hívő ember helyzete ebben a világban alacsonyrendű, és a világ hatalmasai vagyis óriásai pedig legyőzhetetlennek látszanak. Ez igaz is ha a test fegyvereivel küzdünk, bizony hogy vesztünk minden csatában. A szellemi élete egy hívőnek lépésről lépésre foglalja el mindazt amit a világ hatalmasai elfoglaltak, ezek a filozófiai elméletek amik teret kaptak ebben a világban. Ennek látszólag megvannak a maga gyümölcsei, de olyan nagyok és nehezek, hogy nehéz egy embernek elhordozni. Például a Darwin elmélet a föld és a világ teremtéséről szóló hipotézisek, már már elfogadott tény, hogy az ősrobbanás volt a világegyetem kezdete. Na de sok olyan terület amit az istentelen tudomány elfoglalt és igyekszik kőbe vésni és tanítani.

 Krisztus feszülete bolondság a világ szemében, mert logikátlan nem hordozza magában a győztes hatalmát, a szemükben kudarc nem győzelem, de egy hívő számára Isten bölcsessége. Krisztus a halálával legyőzte a világot, mert a világ izmai megfeszülnek a létük honosítása érdekében, hogy minden hazug eredményeiket megtartsák, Isten bölcsessége pedig mindezt a feszületre szegezte erőtlenségben. Mert Isten erőtlensége nagyobb minden emberi erőnél. "Mi pe­dig a meg­fe­szí­tett Krisz­tust pré­di­kál­juk, aki a zsi­dók­nak ugyan bot­rán­ko­zás, a po­gá­nyok­nak pe­dig bo­lond­ság, ámde ma­guk­nak az el­hí­vot­tak­nak, zsi­dók­nak és gö­rö­gök­nek is Krisz­tus Is­ten ere­je és Is­ten böl­cses­sé­ge. Mert Is­ten bo­lond­sá­ga böl­csebb az em­be­rek­nél, és Is­ten erőt­len­sé­ge erő­sebb az em­be­rek­nél. Mert néz­zé­tek csak a ti el­hí­va­tá­so­to­kat, test­vé­re­im, hogy nem so­kan vagy­tok böl­csek test sze­rint, nem so­kan ha­tal­ma­sok, nem so­kan ne­me­sek. Ha­nem a vi­lág bo­lond­ja­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se a böl­cse­ket, és a vi­lág erőt­le­ne­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se az erő­se­ket, és a vi­lág nem­te­le­ne­it és meg­ve­tett­je­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, és a sem­mi­ket, hogy a va­la­mi­ket meg­sem­mi­sít­se, hogy sen­ki ne di­cse­ked­jék őe­lőt­te". (1Kor 1, 23-28)

 Tehát mindenek felett az Istenben vetett hit a győzelme egy izomagyú világban, ebben a hatalmasnak tűnő a hitetlenség szemében, de ha Isten bölcsességének részesei vagyunk, Isten, Krisztus által már elkészítette az utat, hogy legyőzzük a világ az ég alatt uralkodó világ minden elemeit, egyszerűen Krisztus bölcsességébe kapaszkodva, követve az igazságot. Az emberi bolondságnak amit saját szemében okosnak tart, nincsenek határai, olyannyira végtelen mint a pokol tüze. A hit pedig ezt mind félreteszi és lépésről lépésre követi Isten legyőzhetetlen igazságát és elsajátítja minden gazdagságát, amivel átlát minden látható akadályon és a jövőbe lát Isten szemével.

 " Mert az Is­ten igaz­sá­ga nyil­vá­nul meg ab­ban hit­ből hit­be, ahogy meg van írva: Az igaz em­ber pe­dig hit­ből él. Mert Is­ten ha­rag­ja a menny­ből meg­nyil­vá­nul az em­be­rek min­den hi­tet­len­sé­ge és ha­mis­sá­ga el­len, akik az igaz­sá­got ha­mis­ság­gal fel­tar­tóz­tat­ják, hi­szen ami Is­ten­ből meg­is­mer­he­tő, nyil­ván­va­ló előt­tük, mert Is­ten nyil­ván­va­ló­vá tet­te szá­muk­ra. Mert ami ben­ne lát­ha­tat­lan, tud­ni­il­lik az ő örök­ké­va­ló ha­tal­ma és is­ten­sé­ge, a vi­lág te­rem­té­sé­től fog­va al­ko­tá­sa­i­ból meg­ért­he­tő és meg­lát­ha­tó. Nincs te­hát ment­ség szá­muk­ra,

mert bár Is­tent meg­is­mer­ték, még­sem di­cső­í­tet­ték Is­ten­ként, és há­lát sem ad­tak neki, ha­nem gon­dol­ko­zá­suk hi­á­ba­va­ló­vá lett, és ér­tet­len szí­vük meg­sö­té­te­dett. Ma­gu­kat böl­csek­nek vall­va bal­gá­vá let­tek, és az örök­ké­va­ló Is­ten di­cső­sé­gét fel­cse­rél­ték mu­lan­dó em­be­rek, ma­da­rak, négy­lá­bú­ak és csú­szó­má­szók kép­má­sá­val". (Róm 1, 17-22)

Az új ember Krisztusban.

 "A Krisz­tus sze­re­te­te szo­ron­gat min­ket, mert úgy gon­dol­juk, hogy ha egy meg­halt min­den­ki­ért, ak­kor mind­azok meg­hal­tak, és azért halt meg min­den­ki­ért, hogy akik él­nek, ez­után ne ma­guk­nak él­je­nek, ha­nem an­nak, aki ér­tük meg­halt és fel­tá­madt. Úgy­hogy mi ezen­túl sen­kit sem is­me­rünk test sze­rint, sőt ha is­mer­tük is Krisz­tust test sze­rint, töb­bé már nem is­mer­jük. Azért ha va­la­ki Krisz­tus­ban van, új te­rem­tés az, a ré­gi­ek el­múl­tak, íme, újjá lett min­den. Mind­ez pe­dig Is­ten­től van, ….(2Kor 5, 14-17).

 A régi és új összemosása jellemzi a mai keresztény hitvallást. Ebben a fejezetben Pál apostol kijelenti, hogy Krisztus szeretete szorongat mindenkit akik Isten kegyelméből újjászülettek, egy új a régit elhagyó már senkit testileg nem ismerő ember lakozik mindazokban akiket Isten magához ragasztott. Krisztus az evangéliumokban testben jelent meg, de már akkor amikor feltámadt és negyven nap után felemelkedett a mennybe, testileg nem ismerték a tanítványok. Már sem Mester sem Tanító sem Gyógyítónak nem hívják az üdvözültek, csakis Úrnak. A többi név csakis a régi földön járt Krisztushoz való, habár tudjuk, hogy ez mind őt illeti, mert ugyanúgy a mennyben is megőrizte, sőt megsokszorozta hatalmát mindenek felett. Krisztus aki meghalt mindenkiért és feltámadt sokak felmentéséért, egy új arcát mutatja meg azoknak akik látják Őt dicsőségében. Nem azt a Krisztust látják amit az emberek a feszületen a jászolban vagy akár melyik epizódjában megörökítettek, kőbe, agyagba, vagy talán aranyba öntve, festmények a templomok falain ábrázolják, az a Krisztus meghalt, feltámadt egy új ember aki első a testvérek között. Ezt a Krisztust ismerjük és magasztaljuk aki a mennynek és földnek Királya és Ura. 

 Ebben a szellemiségben az érzelmiség ki van zárva, mert Istensége az igazság ami nem tűri a halott régi ember hajlamait, azok számára halottak. Így írja Pál "mert úgy gon­dol­juk, hogy ha egy meg­halt min­den­ki­ért, ak­kor mind­azok meg­hal­tak,...". Mindazok meghaltunk vele együtt, hogy éljünk vele együtt. Isten az élők Istene nem a halottaké. Ezt szó szerint kell érteni, mert akiknek a nevük be van írva az élet könyvébe a Bárány könyvébe, azoknak az Istene az Úr, habár Ő az ura mindennek, de nem mindenkinek üdvözítője. Azért ha az Úr kegyelme által te is feltámadtál vele együtt a halottak birodalmából elővezetett Krisztus dicső fényébe, akkor: " Ad­ja­tok há­lát az Atyá­nak, aki al­kal­mas­sá tett min­ket a szen­tek örök­sé­gé­ben való rész­vé­tel­re a vi­lá­gos­ság­ban, aki ki­ra­ga­dott min­ket a sö­tét­ség ha­tal­má­ból, és át­vitt az ő sze­re­tett Fi­á­nak or­szá­gá­ba. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta,

aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te". (Kol 1, 12-14) .

Az elsőszülötte az új teremtésnek, azután az övéi mint örökösei az üdvösségre. Hiszed-e mindezt, hogy az Úr amint elvégezte váltság misszióját, feltámadt a holtak birodalmát hátrahagyva, aminek a föld a bölcsője, megteremtette azt az új embert, aki nagy szenvedések árán megszült Isten akarata szerint. "Ha csak eb­ben az élet­ben re­mény­ke­dünk Krisz­tus­ban, min­den em­ber­nél nyo­mo­rul­tab­bak va­gyunk. Ámde Krisz­tus az el­alud­tak zsen­gé­je­ként fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül. Mi­vel em­ber ál­tal van a ha­lál, em­ber ál­tal van a ha­lot­tak fel­tá­ma­dá­sa is. Mert amint Ádám­ban min­den­ki meg­hal, úgy Krisz­tus­ban min­den­ki meg­ele­ve­ne­dik. Min­den­ki a maga rend­je sze­rint. Az első zsen­ge Krisz­tus, az­után akik a Krisz­tu­séi, az ő el­jö­ve­te­le­kor". (1Kor 15, 19-22).

 Ha hiszed, hogy Krisztus a te Megváltód személyesen, megváltott a bűntől aminek a zsoldja a halál, akkor biztos lehetsz Isten ígéreteiben, mert Isten amit ígér azt meg is valósítja. " Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban". (Róm 6, 23). Azért ragaszkodjunk Isten szeretetéhez, aki nem a bűneink szerint ítélt meg, hanem az Ő túláradó kegyelmében teremtett meg téged az új embert Krisztusban.

"Mert tud­juk, hogy Krisz­tus, aki fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, töb­bé nem hal meg, a ha­lál töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta. Mert hogy meg­halt, a bűn­nek halt meg egy­szer s min­den­kor­ra, hogy pe­dig él, az Is­ten­nek él. Így te­kint­sé­tek ti is ma­ga­to­kat, hogy meg­hal­ta­tok a bűn­nek, de él­tek Is­ten­nek a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus­ban. Ne ural­kod­jék te­hát a bűn a ti ha­lan­dó tes­te­tek­ben, ne en­ged­je­tek kí­ván­sá­ga­i­nak!

Ne ad­já­tok oda tag­ja­i­to­kat a go­nosz­ság fegy­ve­re­i­ként a bűn­nek, ha­nem ad­já­tok oda ma­ga­to­kat Is­ten­nek, mint akik a ha­lál­ból élet­re kel­te­tek, és ad­já­tok tag­ja­i­to­kat az igaz­ság fegy­ve­re­i­ként Is­ten­nek! Mert a bűn töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta­tok, mert nem a tör­vény alatt, ha­nem a ke­gye­lem alatt vagy­tok." (Róm 6, 9-13)

Kezdjük el magunktól.

 "El­küld­te azért az ÚR Dá­vid­hoz Ná­tán pró­fé­tát. Az be­ment hoz­zá, és ezt mond­ta neki: Két em­ber volt egy vá­ros­ban, az egyik gaz­dag, a má­sik sze­gény.

A gaz­dag­nak fe­let­tébb sok juha és ökre volt. A sze­gény­nek pe­dig sem­mi­je sem, csak egy kis nős­tény bá­rány­ká­ja. Úgy vet­te és táp­lál­ta, és nála ne­vel­ke­dett föl gyer­me­ke­i­vel együtt. Sa­ját fa­lat­já­ból evett, és a po­ha­rá­ból ivott. Az ölé­ben aludt, és olyan volt neki, mint­ha a le­á­nya vol­na. Mi­kor pe­dig át­uta­zó ven­dé­ge ér­ke­zett a gaz­dag­nak, saj­nált az ő ök­rei és ju­hai kö­zül ho­zat­ni, hogy a hoz­zá ér­ke­zett ven­dég­nek ételt ké­szít­sen be­lő­le. Ezért el­vet­te a sze­gény­től a bá­rá­nyát, és azt fő­zet­te meg a hoz­zá ér­ke­zett ven­dég­nek. Ak­kor Dá­vid ha­rag­ra gyúlt az el­len az em­ber el­len, és azt mond­ta Ná­tán­nak: Él az ÚR, hogy ha­lál fia az az em­ber, aki ezt cse­le­ked­te!

A bá­rá­nyért pe­dig négy­szer annyit kell ad­nia, mi­vel­hogy ezt mű­vel­te, és mi­vel kö­nyör­te­len volt. Ek­kor Ná­tán ezt mond­ta Dá­vid­nak: Te vagy az az em­ber! Azt mond­ja az ÚR, Iz­rá­el Is­te­ne: Én ken­te­lek föl, hogy ki­rály légy Iz­rá­el fö­lött, és meg­sza­ba­dí­tot­ta­lak Saul ke­zé­ből. Ne­ked ad­tam urad há­zát, és a keb­led­re urad fe­le­sé­ge­it, ezen­fö­lül ne­ked ad­tam Iz­rá­el és Júda há­zát. S ha ez még ke­vés lett vol­na, még ad­tam vol­na hoz­zá sok mást is.

Mi­ért ve­tet­ted meg az ÚR be­szé­dét, hogy olyan dol­got cse­le­ked­jél, amely utá­la­tos őe­lőt­te? A het­ti­ta Úri­ást fegy­ver­rel vá­gat­tad le, és fe­le­sé­gét fe­le­sé­gül vet­ted ma­gad­nak, őt ma­gát pe­dig Am­món fi­a­i­nak a fegy­ve­ré­vel öl­ted meg". (2Sám 12, 1-8)

 Kedves olvasó, mielőtt bírálsz vagy elítélsz másokat még gondolatban is, előbb nézd meg magad nem e te is azzal a bűnnel vagy tele, vagy voltál valamikor. Ha szabad vagy már a bűn terhei alól, akkor gondolj arra, hogy Isten kegyelme szabadított meg téged a bűneidtől, nem saját erődből lettél szabad, ezért légy irgalmas és hosszútűrő mások iránt. " Ek­kor Pé­ter oda­ment hoz­zá, és azt kér­dez­te: Uram, hány­szor vét­kez­het az én atyám­fia el­le­nem, és hány­szor kell meg­bo­csá­ta­nom neki? Még hét­szer is? Jé­zus így vá­la­szolt: Nem azt mon­dom, hogy hét­szer, ha­nem még het­ven­hét­szer is". (Mt 18, 21). Igen, a megbocsátás nehéz dolog ha a szív gőgös és büszke. Erre vonatkozólag a szentírás sokat nyilatkozik. De ebben a fenti esetben Dáviddal, Nátán próféta ábrázolja a Szent Szellemet, mert az evangélium az új embert teszi mérlegre a Szent Szellem által vizsgálja meg az embert, a tükör amit az ember elé tesz, és amit gondol másokról az ember azt tükrözi vissza. Így érthető meg a szálka felfedezése mások szemében, tehát amit másban látsz az benned is megtalálható lehet. A megtévedt ember jellemzője, hogy egyáltalán nem látja helyzetét, csak akkor veszi észre ha a lelkiismerete kitisztul a Szent Szellem által. Aztán ahogy Dávidot megtérésre késztette a lelkiismerete, felfogta a saját bűnét, úgy minket is arra késztet Isten Szent Szelleme, hogy roskadjunk össze, ha magunk elé állítja bűneinket. Aki eddig nem látta meg magát Isten igéjében, akkor ez talán még a jövő kérdése. Most nem Nátán próféta áll előtted, hanem maga az Úr aki szellemével nyitja meg előtted a szabadulás útját. Lehet, hogy éppen most teszi ezt meg veled. Ha megteszi akkor biztos, hogy elvezet téged is a tiszta vizű forráshoz, abból oltva szomjúságod, hogy akarata szerint a szellem gyümölcse teremjen meg szívedben az örök életre.  

 "De a Lé­lek gyü­möl­cse sze­re­tet, öröm, bé­kes­ség, hosszú­tű­rés, szí­ves­ség, jó­ság, hű­ség, sze­líd­ség, mér­ték­le­tes­ség. Az ilye­nek el­len nincs tör­vény. Akik pe­dig Krisz­tu­séi, a tes­tet in­du­la­ta­i­val és kí­ván­sá­ga­i­val együtt meg­fe­szí­tet­ték. Ha a Lé­lek ál­tal élünk, a Lé­lek sze­rint is jár­junk. Ne le­gyünk hiú di­cső­ség­re vá­gyók, egy­mást in­ger­lők, egy­más­ra irigy­ke­dők." (Gal 5, 22-25).

Felsőbbrendű törvény.

 "Volt pe­dig egy gaz­dag em­ber, aki bí­bor­ba és pa­tyo­lat­ba öl­tö­zött, és min­den­nap nagy la­ko­mát szer­zett. És volt egy Lá­zár nevű kol­dus, aki fe­ké­lyek­kel tele ott fe­küdt a ka­pu­ja előtt, és szí­ve­sen jól­la­kott vol­na a gaz­dag asz­ta­lá­ról le­hul­lott mor­zsák­kal, de csak a ku­tyák jöt­tek, hogy nyal­ják se­be­it. Tör­tént pe­dig, hogy meg­halt a kol­dus, és az an­gya­lok fel­vit­ték Ábra­hám ke­be­lé­re. Meg­halt a gaz­dag is, és el­te­met­ték. És amint a po­kol­ban kí­nok kö­zött föl­emel­te sze­me­it, lát­ta tá­vol­ról Ábra­há­mot és Lá­zárt an­nak ke­be­lén. Ak­kor így ki­ál­tott: Atyám, Ábra­hám, kö­nyö­rülj raj­tam, és küldd el Lá­zárt, hogy márt­sa uj­já­nak he­gyét a víz­be, és hű­sít­se meg a nyel­ve­met, mert gyöt­rő­döm e láng­ban!

Ábra­hám pe­dig azt mond­ta: Fiam, em­lé­kezz rá, hogy a jó­kat te meg­kap­tad az éle­ted­ben, ha­son­ló­kép­pen Lá­zár is a rossza­kat, neki most vi­gasz­ta­lás­ban van ré­sze, te pe­dig gyöt­rődsz." (Lk 16, 19-24).

 Ez a példázat arra mutat rá elsősorban, hogy itt az életben milyen viszonyban él az ember egymással. A gazdag nem azért került a pokolba mert gazdag volt, a koldus meg nem azért üdvözült mert szegény volt. Itt nem a hitről beszél az ige, hanem felvázolja mindannak az egoizmusnak a következményeit aminek szemtanúi lehetünk ma is ebben a világban. Láthatjuk a két helyet amit egy áthatolhatatlan szakadék választ el egymástól, ami az egzisztenciális világ elhagyása után kerül az ember ki- ki Isten rendelése szerint. Az egymás közötti viszony határozza meg hitünk teljességét. Mert a törvény teljessége is azt mutatja ,hogy : " Sze­resd azért az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből, tel­jes el­méd­ből és min­den erőd­del. Ez az első pa­ran­cso­lat. A má­so­dik pe­dig eh­hez ha­son­ló: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. Nincs más, ezek­nél na­gyobb pa­ran­cso­lat." (Mk 12, 30). Ezek parancsolatok elhagyása vagy nem betartása, szellemi halottságról tanúskodik. Hiszen a természetes ember nem tudja szeretni Istent teljes szívből és következésképpen nem tudja szeretni felebarátját. Mert ha igyekszik is betartani ezeket a "törvényeket", mindig hagy magának valamit, amit magára szánt élvezetből cselekszik. Azzal nyugszik meg a lelkiismerete, hogy Isten megáldotta minden jóval, és joga van élvezni mindazt amit kapott, nem osztani meg senkivel aki azt nem kapta meg. Az magára vessen aki szegény, mert aki szegény az buta, aki buta az szegény, ezt halljuk mindig ebben az esetben. A hús nem tud úgy szeretni ahogy Isten ezt megmutatta Krisztus halálában aki az emberiség vétke miatt adta az életét, mert szerette az Atyát és azokat akiket teremtett és akik a világban élnek, tehát az embereket. Az isteni szeretet (agape), az önfeláldozás, de Isten ezt nem hányja szemünkre, csak megmutatta nekünk, hogy ne bízzuk el magunkat azzal, hogy mi be tartottuk a törvényt ha adakozunk vagy önfeláldozóan szolgálunk Istennek. Mindig marad bennünk az amit még szét tudnánk osztani, de nem merjük mert magunk hiányt fogunk szenvedni. Krisztus pedig kiüresítette magát és eljött ide ebbe a bűnnel telt világba, hogy önmagát áldozza fel a bűnért. Ezt ember nem tudta megcsinálni, ezt csak Isten tudja, tudta megtenni, azért mi mindig adósok leszünk a szeretetben." Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másik embert szereti, az betöltötte a törvényt." (Róm 13, 8)

 A szentírás a testvérek közötti szeretetről beszél de nem csak, hanem a felebarátokról is, vagyis akik közel vannak hozzád. Az orosz fordításban ( возлюби ближнего ), arra utal, ahogy fent olvastuk a gazdag és a koldus közelségéről, hiszen a koldus ott volt a gazdag kapujának küszöbén, de a gazdag nem hogy nem adott egy kis morzsát neki, hanem észre sem vette őt. Nem foglalkozott vele. De még a szolgáinak sem adott parancsot, hogy etessék meg a rászorulót. 

 A koldus Lázár sebeit a kutyák nyaldosták, "de csak a ku­tyák jöt­tek, hogy nyal­ják se­be­it". 

Isten nem hagyja el a szenvedőket, ha nincs más aki segítene elküld olyan embereket akik nem Isten igéretei szerint vannak elküldve, hanem kegyelme által felhasznál mindenkit és megteremti azokat a körülményeket és azokat az embereket buzdítja fel, hogy a szenvedők ne szenvedjenek hiányt. Úgymond, kívülről jön a segítség, onnan ahonnan nem is várta. Sok ilyen példa van a szentírásban, amikor a szegényeket megsegíti Isten, úgy a testi mint a szellemi szegényeket. De ha mi kimaradunk ebből, ha megtudtuk tenni és nem tettük meg, ha volt mit megosztanunk és nem osztottuk meg, akkor más viszi el a koronánkat. 

Tévvallás.

 "Azt mond­ta azért a so­ka­ság­nak, amely ki­ment hoz­zá, hogy meg­ke­resz­tel­ked­jen ( bemerítkezen) ál­ta­la: Vi­pe­rák faj­za­tai! Ki fi­gyel­mez­te­tett ti­te­ket, hogy az el­jö­ven­dő ha­rag elől me­ne­kül­je­tek? Te­rem­je­tek azért meg­té­rés­hez mél­tó gyü­möl­csö­ket, és ne­hogy azt kezd­jé­tek mon­do­gat­ni ma­ga­tok­ban, hogy Ábra­hám a mi atyánk; mert mon­dom nek­tek, hogy Is­ten ezek­ből a kö­vek­ből is tá­maszt­hat fi­a­kat Ábra­hám­nak." (Lk 3, 7)

 A farizeusok a vallási elöljárók is kimentek Bemerítő Jánoshoz, hogy mindenesetre bemerítkezzenek, arra számítva, hogy megmenekülnek az eljövendő ítélettől. De János átlátott rajtuk, hiszen jól tudta dolgaikat, és meg is mondta, hogy nincs semmi esélyük az üdvösségre. Ez egy elég szigorú kijelentés " viperák fajzatai", ezzel János kimondta Isten közelgő ítéletét a gonoszok felett. Ahogyan láthatjuk, hogy ezek a vallásos emberek akik tévhitben voltak, dicsekedve származásukkal, gonoszságokat tettek Jézus iránt, Jánost igazolták tetteikkel, mégsem jutottak új felismerésre, néhányan közülük igen, de a hatalommal bírók nem. 

 A bemerítés egy olyan aktus amiről itt nem fogok írni, mert az most nem téma, de megtérés gyümölcséről lehet egy két szót ejteni. Isten nem a formalitás istene, Ő élő Isten, hatalmával teremtett mindent, és képes a hideg kövekből is teremteni Ábrahám fiait. 

 Az emberi oldalról nézve a kereszténység ami kiközösítette magának Jézus Krisztust, birtokba vette az ő nevét és e név égisze alatt olyan dolgokat művel, hogy Isten haragját nem fogja elkerülni, sem a bemerítkezés se semmi szentnek vélt foglalatosság nem menti meg az ítélet alól, mint intézmény örök kárhozatra van ítélve, hiszen bemocskolták Isten áldott nevét gyümölcstelen de gonosz tetteikkel, ha ezt a gyűjtőnevet magunkra vesszük, ezzel egyetértünk minden kereszténynek tartott hitvallással a gonosz és a jónak tűnő vallásossággal. A kereszténység mint világi vallás már összefonódott a világi hatalommal sokféle kötelék fűzi hozzá. Nem beszélve arról, hogy egy sorba van a többi világi vallásokkal, azzal a különbséggel, hogy a kereszténység Krisztus nevével van fémjelezve, ez benne a legborzasztóbb. Ezt a Jelenések könyvében is láthatjuk. " A hét an­gyal kö­zül az egyik, aki­nél a hét po­hár volt, hoz­zám jött, és azt mond­ta: Jöjj, és meg­mu­ta­tom ne­ked a nagy pa­ráz­na bün­te­té­sét, aki a nagy víz­nél ül, aki­vel pa­ráz­nál­kod­tak a föld ki­rá­lyai, és pa­ráz­na­sá­ga bo­rá­tól meg­ré­sze­ged­tek a föld la­kói". (Jel 17, 1). " Az an­gyal pe­dig azt mond­ta ne­kem: Mi­ért cso­dál­ko­zol? Én meg­mon­dom ne­ked az asszony tit­kát és a fe­ne­va­dét, amely őt hor­doz­za, amely­nek hét feje és tíz szar­va van. A fe­ne­vad, ame­lyet lát­tál, volt és nincs, fel­jön az al­vi­lág­ból, és ve­sze­de­lem­re megy. És a föld la­kói, akik­nek neve nincs be­ír­va az élet köny­vé­be e vi­lág ala­pí­tá­sa óta, cso­dál­koz­nak, lát­va a fe­ne­va­dat, hogy volt és nincs, de meg­je­le­nik. Itt van az ér­te­lem, amely­ben böl­cses­ség van: A hét fej hét hegy, ame­lyen az asszony ül. Ki­rály is hét van,..." (Jel 17, 7-8). Tehát itt van az értelem, de kinek osztotta ki Isten az értelmet, hogy meglássa és megértse Isten bölcsességét, talán a világi értelmiségieknek?- nem, azoknak akik engedelmesek Isten minden szavának, és ez vezeti őket arra a felismerésre, hogy mi az amitől el kell határolódni. Mindaz ami becsteleníti Isten áldott nevét. 

 A törvény, az Isten ige ismeretének hiánya nem szabadít fel a felelősség alól. Aki azt mondja, hogy Krisztusé és nincsenek megtérésre méltó gyümölcsei, azok mind csak azt a halott kereszténység sorát gazdagítja. Minden szó és tevékenység csak jobban taszít a mocsárba, a bűn mocsarába, jókedvel és önámítással. Ezek figyelmeztetések számunkra, sajnos ezekről is szót kell emelni. Júdás levelében is sajnálkozik, hogy ahelyett, hogy Krisztus dicsőségéről írjon, kénytelen volt dorgáló tényfelismerést alkalmazni. " Sze­ret­te­im, mi­vel­hogy min­den igye­ke­zet­tel azon va­gyok, hogy ír­jak nek­tek a kö­zös üd­vös­ség­ről, szük­sé­ges­nek tar­tot­tam buz­dí­tó­an írni, hogy tu­sa­kod­ja­tok a hi­tért, amely egy­szer s min­den­kor­ra a szen­tek­nek ada­tott. Mert be­lo­pó­dzott kö­zé­tek né­hány em­ber, akik­nek már rég­óta meg van írva az íté­le­te. Is­ten­te­le­nek, akik a mi Is­te­nünk ke­gyel­mét ki­csa­pon­gás­ra for­dít­ják, és az egye­dü­li Urat, a mi Urun­kat, Jé­zus Krisz­tust meg­ta­gad­ják". (Júd 1, 3) 

 Júdás levele akkor íródott amikor már az az egység megbomlott látszólag ami jellemezte az első gyülekezetet. Ma pedig éppen fordítva azt az egységet akarják összetákolni amit a bűn megosztott, a megtérés gyümölcse nélkül. Ezt ökumenikus mozgalomnak hívnak. 

Közbenjáró Isten

 "Én értük könyörgök, nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid". (Jn 17, 9)

 Ez a rész a Jézus imája az Atyához, úgy lehet mondani a papi közbenjáró imája a tanítványokért. De miért is kell magának az Isten Fiának esedezni az Atya előtt értük, hiszen a tanítványok Isten választottjai szilárd és megbízható kezekben vannak. Ami az üdvösséget illeti az igaz, hogy semmi sem választhatja el őket Isten szeretetétől. De köztudott, hogy Jézus a tanítványait elküldte a világba hirdetni az Isten országának evangéliumát, bárányokat a farkasok közé. Ezért van szükségük ma is mindazoknak Krisztus közbenjárásának az Atya előtt, mert sok minden kísértés és veszedelem is veheti közbe mindazokat akik kilépnek a komfortzónájukból. Azonnal szembe kerülnek Isten ellenségeivel, nem a hús vér ember az ellensége, hanem amit képvisel.

"Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak." (Ef 6, 12).

 Bizony a tusakodáshoz erő és felkészültség kell, mert a sátán ravasz és okos, okosabb mint akárki az emberek közül,( mert nem egy emberben található meg minden sátáni erő, hanem sátán által létrehozott intézményekben, a sötétség uraiban) de egész más fegyverek szükségesek a sötétség urai ellen, akik az ég magasságában vannak, Isten teljes fegyverzete szükséges. "Öltsétek magatokra az Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben! " (Ef 6, 11) 

 Meg kell látnunk mi van a háttérben, ha nem látjuk, akkor az olyan mint a fáktól nem látjuk az erdőt. A fák alkotják az erdőt, az emberek meg a közösségeket. Tehát amit az ember képvisel azt kell meglátni, nem az ember ellen kel tusakodnunk, hanem ami vagy aki mögötte van. Az ember bűnben vagyis bűnnel születik, ettől Krisztus szabadíthat meg nem ember, nem is a bűn ellen tusakodunk vérig, hanem az ember ellensége ellen, az aki gyilkos volt kezdettől fogva. Krisztus közbenjárásra van nagy szükség, hogy ebben a harcban maguk a hit harcosai ne essenek kísértésbe, ne piszkítsák be ruháikat a bűnnel való érintkezés közben. 

"Ti pe­dig, sze­ret­te­im, épül­je­tek szent­sé­ges hi­te­tek­ben, imád­koz­za­tok a Szent­lé­lek ál­tal,

tart­sá­tok meg ma­ga­to­kat Is­ten sze­re­te­té­ben, vár­va a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ir­gal­mát az örök élet­re. Kö­nyö­rül­je­tek azo­kon, akik ké­tel­ked­nek, a tűz­ből ki­ra­gad­va ment­sé­tek meg őket, má­so­kon pe­dig fé­le­lem­mel kö­nyö­rül­je­tek, utál­va még a ru­hát is, ame­lyet a test be­szennye­zett." (Júd 1, 20-22)

 Tehát szüksége van minden hívő léleknek Isten az Atya megtartó erejére ebben a bűnnel telt világban, hogy alkalmasságát ne veszítse el. "Ezért ve­gyé­tek fel az Is­ten tel­jes fegy­ver­ze­tét, hogy el­len­áll­has­sa­tok azon a go­nosz na­pon, és min­dent le­győz­ve meg­áll­has­sa­tok. Te­hát áll­ja­tok elő, övez­zé­tek kö­rül de­re­ka­to­kat igaz­lel­kű­ség­gel, ölt­sé­tek fel az igaz­ság pán­cél­ját, és kös­sé­tek fel a bé­kes­ség evan­gé­li­u­má­nak hir­de­té­sé­re való kész­ség sa­ru­ját. Mind­ezek­hez ve­gyé­tek fel a hit paj­zsát, amellyel a go­nosz min­den tü­zes nyi­lát ki­olt­hat­já­tok. Az üd­vös­ség si­sak­ját is ve­gyé­tek fel és a Lé­lek kard­ját, amely az Is­ten be­szé­de." (Ef 6, 13-16).

 Ha mindenre nem lenne szükség, akkor se Jézus imája se az apostolok tanításaira nem lenne szükség. De látjuk, hogy szükségünk van rá, mert Isten emberek által végzi munkáját, mindazok által akik alkalmasak a harcra Isten gyermekeinek az üdvösség útjára igazítani, mutatni önmaguk felkészültségével vinni a világosságot a sötétségbe.  

" Mert nem ma­gun­kat hir­det­jük, ha­nem az Úr Jé­zus Krisz­tust, ma­gun­kat pe­dig mint a ti szol­gá­i­to­kat a Jé­zu­sért. Mert Is­ten, aki azt mond­ta, hogy a sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­ság ra­gyog­jon, ő gyúj­tott vi­lá­gos­sá­got a szí­vünk­ben, hogy fel­ra­gyog­jon Is­ten di­cső­sé­gé­nek is­me­re­te Krisz­tus ar­cán. Ez a kin­csünk pe­dig cse­rép­edé­nyek­ben van, hogy ez a rend­kí­vü­li erő Is­ten­től és ne tő­lünk va­ló­nak lás­sék". (2Kor 4, 5-6).

Isten szolgája ne csüggedjen.

 "Azért mi­vel ilyen szol­gá­lat­ban va­gyunk, mint akik ir­gal­mat nyer­tünk, nem csüg­ge­dünk el,

ha­nem vissza­uta­sít­juk a szé­gyen­tel­jes, tit­kolt dol­go­kat, nem já­runk ra­vasz­ság­ban, és nem is ha­mi­sít­juk meg Is­ten igé­jét, ha­nem az igaz­ság nyílt meg­val­lá­sá­val ajánl­juk ma­gun­kat min­den em­ber lel­ki­is­me­re­té­nek az Is­ten előtt.

Ha még­is lep­le­zett a mi evan­gé­li­u­munk, azok­nak lep­le­zett, akik el­vesz­nek, akik­ben e vi­lág is­te­ne meg­va­kí­tot­ta a hi­tet­le­nek el­mé­it, hogy ne lás­sák a Krisz­tus di­cső­sé­ges evan­gé­li­u­má­nak vi­lá­gos­sá­gát, aki Is­ten képe." (2Kor 4, 1-3)

 Csüggedésre való ok, mint a tengerben a hal. De mégsem csüggedünk, mert tudjuk, hogy e világ nem méltó Krisztus evangéliumának világosságára, egy alapvető oknál fogva, hogy elméjüket megvakította e világ istene különböző hamis nézetekkel. Pál apostol azért is mondja, hogy a tiszta igaz evangéliumot hirdeti az igazság nyílt megvallásával, minden ember elé ajánlotta magát tiszta lelkiismerettel Isten előtt. Amikor szorongattatások közepette is csak az volt a célja, hogy mindenkihez eljusson az evangélium üzenete. De azt is felismerte, hogy az evangélium nem mindenkinek lesz dicsőséges felvilágosodás. Vannak olyan emberek akiknek már nincs és nem is volt lehetősége arra, hogy felragyogjon Krisztus evangéliuma, aki Isten a teremtő képmása a teremtésben, habár hallották az üzenetet, de nem fogadták be, mert nem is fogadhatják be, mert ez Isten akarata, hogy ne lássa meg Krisztus dicsőségét. Hogy miért?- azt igazán nem tudjuk, de arra következtethetünk, hogy a pre egzisztenciális lét a tükör másik oldala lehet a megoldás. Az eleve engedetlenség ami a Lucifer angyalait is jellemzi. " És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta". (Júd 1, 6). "Mert nem kí­mél­te Is­ten a bűn­be esett an­gya­lo­kat sem, ha­nem az al­vi­lág sö­tét mély­sé­gé­be ve­tet­te őket, hogy fenn­tar­tas­sa­nak az íté­let­re; és a régi vi­lá­got sem kí­mél­te, ha­nem csak Nóét, az igaz­ság hir­de­tő­jét, akit nyol­cad­ma­gá­val meg­őr­zött, ami­kor özön­vi­zet bo­csá­tott az is­ten­te­le­nek vi­lá­gá­ra." (2Pt 2, 4)

 Ha akkor Noét nem vették figyelembe aki az igazság hírnöke volt, most pedig magát a Teremtő Istent aki Jézus Krisztus személyesített meg, nem tartják méltónak ebben az istentelen világban, akkor mit várhatunk el mindazoktól akik e világ fiai. Persze hogy csüggedésre ad okot, főleg akkor ha a családban a keresztények hűtlenségét látjuk, de Isten nem akarja, hogy valaki is ezért bánkódjon vagy csüggedjen, mert Isten tudja az okot és okozatát. Ezért aki vet, úgy vessen, hogy más fog aratni, mert aki vet az nem arat, de aki vet úgy vessen, hogy az arató lássa a tiszta búzát, a konkolytól elválasztva. Ez abban fejezhető ki, hogy a vető ne a maga veteményes kertjébe, hanem Isten kertjébe szórja a magot, ami a világ, de az fontos, hogy aki vet, tiszta magot vessen, nem ferdítve el az igazságot, mert ha nem így van akkor az magára vessen ha megkapja Istentől az alkalmatlansági bizonyítványt. Ezt most nem látjuk, mert még nem jött el az ítélet napja, de az Úr napja közeleg visszavonhatatlanul, nem késik és nem siet, mert még sok dicsőség fiait irgalmában kegyelmezni akar, mert még nem teljes a létszám a pogányok között, akiket érdemesnek talált az üdvösségre. Talán te is azok közé tartozol, akiket hív az Atya, Krisztushoz, hogy oltalmat találjon benne a végső ítélet elől megszabadulva.

  A Teremtő eljött erre a földre amit maga teremtett. Felvette magára a bűnös ember képét, már több lehetősége nincs Istennek, mert mindent megtett azért, hogy az igazhitű gyermekeit Maga elé állítsa, és így szól az Úr: " Ki­je­len­tet­tem a te ne­ve­det az em­be­rek­nek, aki­ket a vi­lág­ból ne­kem ad­tál. A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták. Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem". (Jn 17, 6-7).