Az új ember Krisztusban.

 "A Krisz­tus sze­re­te­te szo­ron­gat min­ket, mert úgy gon­dol­juk, hogy ha egy meg­halt min­den­ki­ért, ak­kor mind­azok meg­hal­tak, és azért halt meg min­den­ki­ért, hogy akik él­nek, ez­után ne ma­guk­nak él­je­nek, ha­nem an­nak, aki ér­tük meg­halt és fel­tá­madt. Úgy­hogy mi ezen­túl sen­kit sem is­me­rünk test sze­rint, sőt ha is­mer­tük is Krisz­tust test sze­rint, töb­bé már nem is­mer­jük. Azért ha va­la­ki Krisz­tus­ban van, új te­rem­tés az, a ré­gi­ek el­múl­tak, íme, újjá lett min­den. Mind­ez pe­dig Is­ten­től van, ….(2Kor 5, 14-17).

 A régi és új összemosása jellemzi a mai keresztény hitvallást. Ebben a fejezetben Pál apostol kijelenti, hogy Krisztus szeretete szorongat mindenkit akik Isten kegyelméből újjászülettek, egy új a régit elhagyó már senkit testileg nem ismerő ember lakozik mindazokban akiket Isten magához ragasztott. Krisztus az evangéliumokban testben jelent meg, de már akkor amikor feltámadt és negyven nap után felemelkedett a mennybe, testileg nem ismerték a tanítványok. Már sem Mester sem Tanító sem Gyógyítónak nem hívják az üdvözültek, csakis Úrnak. A többi név csakis a régi földön járt Krisztushoz való, habár tudjuk, hogy ez mind őt illeti, mert ugyanúgy a mennyben is megőrizte, sőt megsokszorozta hatalmát mindenek felett. Krisztus aki meghalt mindenkiért és feltámadt sokak felmentéséért, egy új arcát mutatja meg azoknak akik látják Őt dicsőségében. Nem azt a Krisztust látják amit az emberek a feszületen a jászolban vagy akár melyik epizódjában megörökítettek, kőbe, agyagba, vagy talán aranyba öntve, festmények a templomok falain ábrázolják, az a Krisztus meghalt, feltámadt egy új ember aki első a testvérek között. Ezt a Krisztust ismerjük és magasztaljuk aki a mennynek és földnek Királya és Ura. 

 Ebben a szellemiségben az érzelmiség ki van zárva, mert Istensége az igazság ami nem tűri a halott régi ember hajlamait, azok számára halottak. Így írja Pál "mert úgy gon­dol­juk, hogy ha egy meg­halt min­den­ki­ért, ak­kor mind­azok meg­hal­tak,...". Mindazok meghaltunk vele együtt, hogy éljünk vele együtt. Isten az élők Istene nem a halottaké. Ezt szó szerint kell érteni, mert akiknek a nevük be van írva az élet könyvébe a Bárány könyvébe, azoknak az Istene az Úr, habár Ő az ura mindennek, de nem mindenkinek üdvözítője. Azért ha az Úr kegyelme által te is feltámadtál vele együtt a halottak birodalmából elővezetett Krisztus dicső fényébe, akkor: " Ad­ja­tok há­lát az Atyá­nak, aki al­kal­mas­sá tett min­ket a szen­tek örök­sé­gé­ben való rész­vé­tel­re a vi­lá­gos­ság­ban, aki ki­ra­ga­dott min­ket a sö­tét­ség ha­tal­má­ból, és át­vitt az ő sze­re­tett Fi­á­nak or­szá­gá­ba. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta,

aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te". (Kol 1, 12-14) .

Az elsőszülötte az új teremtésnek, azután az övéi mint örökösei az üdvösségre. Hiszed-e mindezt, hogy az Úr amint elvégezte váltság misszióját, feltámadt a holtak birodalmát hátrahagyva, aminek a föld a bölcsője, megteremtette azt az új embert, aki nagy szenvedések árán megszült Isten akarata szerint. "Ha csak eb­ben az élet­ben re­mény­ke­dünk Krisz­tus­ban, min­den em­ber­nél nyo­mo­rul­tab­bak va­gyunk. Ámde Krisz­tus az el­alud­tak zsen­gé­je­ként fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül. Mi­vel em­ber ál­tal van a ha­lál, em­ber ál­tal van a ha­lot­tak fel­tá­ma­dá­sa is. Mert amint Ádám­ban min­den­ki meg­hal, úgy Krisz­tus­ban min­den­ki meg­ele­ve­ne­dik. Min­den­ki a maga rend­je sze­rint. Az első zsen­ge Krisz­tus, az­után akik a Krisz­tu­séi, az ő el­jö­ve­te­le­kor". (1Kor 15, 19-22).

 Ha hiszed, hogy Krisztus a te Megváltód személyesen, megváltott a bűntől aminek a zsoldja a halál, akkor biztos lehetsz Isten ígéreteiben, mert Isten amit ígér azt meg is valósítja. " Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban". (Róm 6, 23). Azért ragaszkodjunk Isten szeretetéhez, aki nem a bűneink szerint ítélt meg, hanem az Ő túláradó kegyelmében teremtett meg téged az új embert Krisztusban.

"Mert tud­juk, hogy Krisz­tus, aki fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, töb­bé nem hal meg, a ha­lál töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta. Mert hogy meg­halt, a bűn­nek halt meg egy­szer s min­den­kor­ra, hogy pe­dig él, az Is­ten­nek él. Így te­kint­sé­tek ti is ma­ga­to­kat, hogy meg­hal­ta­tok a bűn­nek, de él­tek Is­ten­nek a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus­ban. Ne ural­kod­jék te­hát a bűn a ti ha­lan­dó tes­te­tek­ben, ne en­ged­je­tek kí­ván­sá­ga­i­nak!

Ne ad­já­tok oda tag­ja­i­to­kat a go­nosz­ság fegy­ve­re­i­ként a bűn­nek, ha­nem ad­já­tok oda ma­ga­to­kat Is­ten­nek, mint akik a ha­lál­ból élet­re kel­te­tek, és ad­já­tok tag­ja­i­to­kat az igaz­ság fegy­ve­re­i­ként Is­ten­nek! Mert a bűn töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta­tok, mert nem a tör­vény alatt, ha­nem a ke­gye­lem alatt vagy­tok." (Róm 6, 9-13)

Kezdjük el magunktól.

 "El­küld­te azért az ÚR Dá­vid­hoz Ná­tán pró­fé­tát. Az be­ment hoz­zá, és ezt mond­ta neki: Két em­ber volt egy vá­ros­ban, az egyik gaz­dag, a má­sik sze­gény.

A gaz­dag­nak fe­let­tébb sok juha és ökre volt. A sze­gény­nek pe­dig sem­mi­je sem, csak egy kis nős­tény bá­rány­ká­ja. Úgy vet­te és táp­lál­ta, és nála ne­vel­ke­dett föl gyer­me­ke­i­vel együtt. Sa­ját fa­lat­já­ból evett, és a po­ha­rá­ból ivott. Az ölé­ben aludt, és olyan volt neki, mint­ha a le­á­nya vol­na. Mi­kor pe­dig át­uta­zó ven­dé­ge ér­ke­zett a gaz­dag­nak, saj­nált az ő ök­rei és ju­hai kö­zül ho­zat­ni, hogy a hoz­zá ér­ke­zett ven­dég­nek ételt ké­szít­sen be­lő­le. Ezért el­vet­te a sze­gény­től a bá­rá­nyát, és azt fő­zet­te meg a hoz­zá ér­ke­zett ven­dég­nek. Ak­kor Dá­vid ha­rag­ra gyúlt az el­len az em­ber el­len, és azt mond­ta Ná­tán­nak: Él az ÚR, hogy ha­lál fia az az em­ber, aki ezt cse­le­ked­te!

A bá­rá­nyért pe­dig négy­szer annyit kell ad­nia, mi­vel­hogy ezt mű­vel­te, és mi­vel kö­nyör­te­len volt. Ek­kor Ná­tán ezt mond­ta Dá­vid­nak: Te vagy az az em­ber! Azt mond­ja az ÚR, Iz­rá­el Is­te­ne: Én ken­te­lek föl, hogy ki­rály légy Iz­rá­el fö­lött, és meg­sza­ba­dí­tot­ta­lak Saul ke­zé­ből. Ne­ked ad­tam urad há­zát, és a keb­led­re urad fe­le­sé­ge­it, ezen­fö­lül ne­ked ad­tam Iz­rá­el és Júda há­zát. S ha ez még ke­vés lett vol­na, még ad­tam vol­na hoz­zá sok mást is.

Mi­ért ve­tet­ted meg az ÚR be­szé­dét, hogy olyan dol­got cse­le­ked­jél, amely utá­la­tos őe­lőt­te? A het­ti­ta Úri­ást fegy­ver­rel vá­gat­tad le, és fe­le­sé­gét fe­le­sé­gül vet­ted ma­gad­nak, őt ma­gát pe­dig Am­món fi­a­i­nak a fegy­ve­ré­vel öl­ted meg". (2Sám 12, 1-8)

 Kedves olvasó, mielőtt bírálsz vagy elítélsz másokat még gondolatban is, előbb nézd meg magad nem e te is azzal a bűnnel vagy tele, vagy voltál valamikor. Ha szabad vagy már a bűn terhei alól, akkor gondolj arra, hogy Isten kegyelme szabadított meg téged a bűneidtől, nem saját erődből lettél szabad, ezért légy irgalmas és hosszútűrő mások iránt. " Ek­kor Pé­ter oda­ment hoz­zá, és azt kér­dez­te: Uram, hány­szor vét­kez­het az én atyám­fia el­le­nem, és hány­szor kell meg­bo­csá­ta­nom neki? Még hét­szer is? Jé­zus így vá­la­szolt: Nem azt mon­dom, hogy hét­szer, ha­nem még het­ven­hét­szer is". (Mt 18, 21). Igen, a megbocsátás nehéz dolog ha a szív gőgös és büszke. Erre vonatkozólag a szentírás sokat nyilatkozik. De ebben a fenti esetben Dáviddal, Nátán próféta ábrázolja a Szent Szellemet, mert az evangélium az új embert teszi mérlegre a Szent Szellem által vizsgálja meg az embert, a tükör amit az ember elé tesz, és amit gondol másokról az ember azt tükrözi vissza. Így érthető meg a szálka felfedezése mások szemében, tehát amit másban látsz az benned is megtalálható lehet. A megtévedt ember jellemzője, hogy egyáltalán nem látja helyzetét, csak akkor veszi észre ha a lelkiismerete kitisztul a Szent Szellem által. Aztán ahogy Dávidot megtérésre késztette a lelkiismerete, felfogta a saját bűnét, úgy minket is arra késztet Isten Szent Szelleme, hogy roskadjunk össze, ha magunk elé állítja bűneinket. Aki eddig nem látta meg magát Isten igéjében, akkor ez talán még a jövő kérdése. Most nem Nátán próféta áll előtted, hanem maga az Úr aki szellemével nyitja meg előtted a szabadulás útját. Lehet, hogy éppen most teszi ezt meg veled. Ha megteszi akkor biztos, hogy elvezet téged is a tiszta vizű forráshoz, abból oltva szomjúságod, hogy akarata szerint a szellem gyümölcse teremjen meg szívedben az örök életre.  

 "De a Lé­lek gyü­möl­cse sze­re­tet, öröm, bé­kes­ség, hosszú­tű­rés, szí­ves­ség, jó­ság, hű­ség, sze­líd­ség, mér­ték­le­tes­ség. Az ilye­nek el­len nincs tör­vény. Akik pe­dig Krisz­tu­séi, a tes­tet in­du­la­ta­i­val és kí­ván­sá­ga­i­val együtt meg­fe­szí­tet­ték. Ha a Lé­lek ál­tal élünk, a Lé­lek sze­rint is jár­junk. Ne le­gyünk hiú di­cső­ség­re vá­gyók, egy­mást in­ger­lők, egy­más­ra irigy­ke­dők." (Gal 5, 22-25).

Felsőbbrendű törvény.

 "Volt pe­dig egy gaz­dag em­ber, aki bí­bor­ba és pa­tyo­lat­ba öl­tö­zött, és min­den­nap nagy la­ko­mát szer­zett. És volt egy Lá­zár nevű kol­dus, aki fe­ké­lyek­kel tele ott fe­küdt a ka­pu­ja előtt, és szí­ve­sen jól­la­kott vol­na a gaz­dag asz­ta­lá­ról le­hul­lott mor­zsák­kal, de csak a ku­tyák jöt­tek, hogy nyal­ják se­be­it. Tör­tént pe­dig, hogy meg­halt a kol­dus, és az an­gya­lok fel­vit­ték Ábra­hám ke­be­lé­re. Meg­halt a gaz­dag is, és el­te­met­ték. És amint a po­kol­ban kí­nok kö­zött föl­emel­te sze­me­it, lát­ta tá­vol­ról Ábra­há­mot és Lá­zárt an­nak ke­be­lén. Ak­kor így ki­ál­tott: Atyám, Ábra­hám, kö­nyö­rülj raj­tam, és küldd el Lá­zárt, hogy márt­sa uj­já­nak he­gyét a víz­be, és hű­sít­se meg a nyel­ve­met, mert gyöt­rő­döm e láng­ban!

Ábra­hám pe­dig azt mond­ta: Fiam, em­lé­kezz rá, hogy a jó­kat te meg­kap­tad az éle­ted­ben, ha­son­ló­kép­pen Lá­zár is a rossza­kat, neki most vi­gasz­ta­lás­ban van ré­sze, te pe­dig gyöt­rődsz." (Lk 16, 19-24).

 Ez a példázat arra mutat rá elsősorban, hogy itt az életben milyen viszonyban él az ember egymással. A gazdag nem azért került a pokolba mert gazdag volt, a koldus meg nem azért üdvözült mert szegény volt. Itt nem a hitről beszél az ige, hanem felvázolja mindannak az egoizmusnak a következményeit aminek szemtanúi lehetünk ma is ebben a világban. Láthatjuk a két helyet amit egy áthatolhatatlan szakadék választ el egymástól, ami az egzisztenciális világ elhagyása után kerül az ember ki- ki Isten rendelése szerint. Az egymás közötti viszony határozza meg hitünk teljességét. Mert a törvény teljessége is azt mutatja ,hogy : " Sze­resd azért az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből, tel­jes el­méd­ből és min­den erőd­del. Ez az első pa­ran­cso­lat. A má­so­dik pe­dig eh­hez ha­son­ló: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. Nincs más, ezek­nél na­gyobb pa­ran­cso­lat." (Mk 12, 30). Ezek parancsolatok elhagyása vagy nem betartása, szellemi halottságról tanúskodik. Hiszen a természetes ember nem tudja szeretni Istent teljes szívből és következésképpen nem tudja szeretni felebarátját. Mert ha igyekszik is betartani ezeket a "törvényeket", mindig hagy magának valamit, amit magára szánt élvezetből cselekszik. Azzal nyugszik meg a lelkiismerete, hogy Isten megáldotta minden jóval, és joga van élvezni mindazt amit kapott, nem osztani meg senkivel aki azt nem kapta meg. Az magára vessen aki szegény, mert aki szegény az buta, aki buta az szegény, ezt halljuk mindig ebben az esetben. A hús nem tud úgy szeretni ahogy Isten ezt megmutatta Krisztus halálában aki az emberiség vétke miatt adta az életét, mert szerette az Atyát és azokat akiket teremtett és akik a világban élnek, tehát az embereket. Az isteni szeretet (agape), az önfeláldozás, de Isten ezt nem hányja szemünkre, csak megmutatta nekünk, hogy ne bízzuk el magunkat azzal, hogy mi be tartottuk a törvényt ha adakozunk vagy önfeláldozóan szolgálunk Istennek. Mindig marad bennünk az amit még szét tudnánk osztani, de nem merjük mert magunk hiányt fogunk szenvedni. Krisztus pedig kiüresítette magát és eljött ide ebbe a bűnnel telt világba, hogy önmagát áldozza fel a bűnért. Ezt ember nem tudta megcsinálni, ezt csak Isten tudja, tudta megtenni, azért mi mindig adósok leszünk a szeretetben." Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másik embert szereti, az betöltötte a törvényt." (Róm 13, 8)

 A szentírás a testvérek közötti szeretetről beszél de nem csak, hanem a felebarátokról is, vagyis akik közel vannak hozzád. Az orosz fordításban ( возлюби ближнего ), arra utal, ahogy fent olvastuk a gazdag és a koldus közelségéről, hiszen a koldus ott volt a gazdag kapujának küszöbén, de a gazdag nem hogy nem adott egy kis morzsát neki, hanem észre sem vette őt. Nem foglalkozott vele. De még a szolgáinak sem adott parancsot, hogy etessék meg a rászorulót. 

 A koldus Lázár sebeit a kutyák nyaldosták, "de csak a ku­tyák jöt­tek, hogy nyal­ják se­be­it". 

Isten nem hagyja el a szenvedőket, ha nincs más aki segítene elküld olyan embereket akik nem Isten igéretei szerint vannak elküldve, hanem kegyelme által felhasznál mindenkit és megteremti azokat a körülményeket és azokat az embereket buzdítja fel, hogy a szenvedők ne szenvedjenek hiányt. Úgymond, kívülről jön a segítség, onnan ahonnan nem is várta. Sok ilyen példa van a szentírásban, amikor a szegényeket megsegíti Isten, úgy a testi mint a szellemi szegényeket. De ha mi kimaradunk ebből, ha megtudtuk tenni és nem tettük meg, ha volt mit megosztanunk és nem osztottuk meg, akkor más viszi el a koronánkat. 

Tévvallás.

 "Azt mond­ta azért a so­ka­ság­nak, amely ki­ment hoz­zá, hogy meg­ke­resz­tel­ked­jen ( bemerítkezen) ál­ta­la: Vi­pe­rák faj­za­tai! Ki fi­gyel­mez­te­tett ti­te­ket, hogy az el­jö­ven­dő ha­rag elől me­ne­kül­je­tek? Te­rem­je­tek azért meg­té­rés­hez mél­tó gyü­möl­csö­ket, és ne­hogy azt kezd­jé­tek mon­do­gat­ni ma­ga­tok­ban, hogy Ábra­hám a mi atyánk; mert mon­dom nek­tek, hogy Is­ten ezek­ből a kö­vek­ből is tá­maszt­hat fi­a­kat Ábra­hám­nak." (Lk 3, 7)

 A farizeusok a vallási elöljárók is kimentek Bemerítő Jánoshoz, hogy mindenesetre bemerítkezzenek, arra számítva, hogy megmenekülnek az eljövendő ítélettől. De János átlátott rajtuk, hiszen jól tudta dolgaikat, és meg is mondta, hogy nincs semmi esélyük az üdvösségre. Ez egy elég szigorú kijelentés " viperák fajzatai", ezzel János kimondta Isten közelgő ítéletét a gonoszok felett. Ahogyan láthatjuk, hogy ezek a vallásos emberek akik tévhitben voltak, dicsekedve származásukkal, gonoszságokat tettek Jézus iránt, Jánost igazolták tetteikkel, mégsem jutottak új felismerésre, néhányan közülük igen, de a hatalommal bírók nem. 

 A bemerítés egy olyan aktus amiről itt nem fogok írni, mert az most nem téma, de megtérés gyümölcséről lehet egy két szót ejteni. Isten nem a formalitás istene, Ő élő Isten, hatalmával teremtett mindent, és képes a hideg kövekből is teremteni Ábrahám fiait. 

 Az emberi oldalról nézve a kereszténység ami kiközösítette magának Jézus Krisztust, birtokba vette az ő nevét és e név égisze alatt olyan dolgokat művel, hogy Isten haragját nem fogja elkerülni, sem a bemerítkezés se semmi szentnek vélt foglalatosság nem menti meg az ítélet alól, mint intézmény örök kárhozatra van ítélve, hiszen bemocskolták Isten áldott nevét gyümölcstelen de gonosz tetteikkel, ha ezt a gyűjtőnevet magunkra vesszük, ezzel egyetértünk minden kereszténynek tartott hitvallással a gonosz és a jónak tűnő vallásossággal. A kereszténység mint világi vallás már összefonódott a világi hatalommal sokféle kötelék fűzi hozzá. Nem beszélve arról, hogy egy sorba van a többi világi vallásokkal, azzal a különbséggel, hogy a kereszténység Krisztus nevével van fémjelezve, ez benne a legborzasztóbb. Ezt a Jelenések könyvében is láthatjuk. " A hét an­gyal kö­zül az egyik, aki­nél a hét po­hár volt, hoz­zám jött, és azt mond­ta: Jöjj, és meg­mu­ta­tom ne­ked a nagy pa­ráz­na bün­te­té­sét, aki a nagy víz­nél ül, aki­vel pa­ráz­nál­kod­tak a föld ki­rá­lyai, és pa­ráz­na­sá­ga bo­rá­tól meg­ré­sze­ged­tek a föld la­kói". (Jel 17, 1). " Az an­gyal pe­dig azt mond­ta ne­kem: Mi­ért cso­dál­ko­zol? Én meg­mon­dom ne­ked az asszony tit­kát és a fe­ne­va­dét, amely őt hor­doz­za, amely­nek hét feje és tíz szar­va van. A fe­ne­vad, ame­lyet lát­tál, volt és nincs, fel­jön az al­vi­lág­ból, és ve­sze­de­lem­re megy. És a föld la­kói, akik­nek neve nincs be­ír­va az élet köny­vé­be e vi­lág ala­pí­tá­sa óta, cso­dál­koz­nak, lát­va a fe­ne­va­dat, hogy volt és nincs, de meg­je­le­nik. Itt van az ér­te­lem, amely­ben böl­cses­ség van: A hét fej hét hegy, ame­lyen az asszony ül. Ki­rály is hét van,..." (Jel 17, 7-8). Tehát itt van az értelem, de kinek osztotta ki Isten az értelmet, hogy meglássa és megértse Isten bölcsességét, talán a világi értelmiségieknek?- nem, azoknak akik engedelmesek Isten minden szavának, és ez vezeti őket arra a felismerésre, hogy mi az amitől el kell határolódni. Mindaz ami becsteleníti Isten áldott nevét. 

 A törvény, az Isten ige ismeretének hiánya nem szabadít fel a felelősség alól. Aki azt mondja, hogy Krisztusé és nincsenek megtérésre méltó gyümölcsei, azok mind csak azt a halott kereszténység sorát gazdagítja. Minden szó és tevékenység csak jobban taszít a mocsárba, a bűn mocsarába, jókedvel és önámítással. Ezek figyelmeztetések számunkra, sajnos ezekről is szót kell emelni. Júdás levelében is sajnálkozik, hogy ahelyett, hogy Krisztus dicsőségéről írjon, kénytelen volt dorgáló tényfelismerést alkalmazni. " Sze­ret­te­im, mi­vel­hogy min­den igye­ke­zet­tel azon va­gyok, hogy ír­jak nek­tek a kö­zös üd­vös­ség­ről, szük­sé­ges­nek tar­tot­tam buz­dí­tó­an írni, hogy tu­sa­kod­ja­tok a hi­tért, amely egy­szer s min­den­kor­ra a szen­tek­nek ada­tott. Mert be­lo­pó­dzott kö­zé­tek né­hány em­ber, akik­nek már rég­óta meg van írva az íté­le­te. Is­ten­te­le­nek, akik a mi Is­te­nünk ke­gyel­mét ki­csa­pon­gás­ra for­dít­ják, és az egye­dü­li Urat, a mi Urun­kat, Jé­zus Krisz­tust meg­ta­gad­ják". (Júd 1, 3) 

 Júdás levele akkor íródott amikor már az az egység megbomlott látszólag ami jellemezte az első gyülekezetet. Ma pedig éppen fordítva azt az egységet akarják összetákolni amit a bűn megosztott, a megtérés gyümölcse nélkül. Ezt ökumenikus mozgalomnak hívnak. 

Közbenjáró Isten

 "Én értük könyörgök, nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid". (Jn 17, 9)

 Ez a rész a Jézus imája az Atyához, úgy lehet mondani a papi közbenjáró imája a tanítványokért. De miért is kell magának az Isten Fiának esedezni az Atya előtt értük, hiszen a tanítványok Isten választottjai szilárd és megbízható kezekben vannak. Ami az üdvösséget illeti az igaz, hogy semmi sem választhatja el őket Isten szeretetétől. De köztudott, hogy Jézus a tanítványait elküldte a világba hirdetni az Isten országának evangéliumát, bárányokat a farkasok közé. Ezért van szükségük ma is mindazoknak Krisztus közbenjárásának az Atya előtt, mert sok minden kísértés és veszedelem is veheti közbe mindazokat akik kilépnek a komfortzónájukból. Azonnal szembe kerülnek Isten ellenségeivel, nem a hús vér ember az ellensége, hanem amit képvisel.

"Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak." (Ef 6, 12).

 Bizony a tusakodáshoz erő és felkészültség kell, mert a sátán ravasz és okos, okosabb mint akárki az emberek közül,( mert nem egy emberben található meg minden sátáni erő, hanem sátán által létrehozott intézményekben, a sötétség uraiban) de egész más fegyverek szükségesek a sötétség urai ellen, akik az ég magasságában vannak, Isten teljes fegyverzete szükséges. "Öltsétek magatokra az Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben! " (Ef 6, 11) 

 Meg kell látnunk mi van a háttérben, ha nem látjuk, akkor az olyan mint a fáktól nem látjuk az erdőt. A fák alkotják az erdőt, az emberek meg a közösségeket. Tehát amit az ember képvisel azt kell meglátni, nem az ember ellen kel tusakodnunk, hanem ami vagy aki mögötte van. Az ember bűnben vagyis bűnnel születik, ettől Krisztus szabadíthat meg nem ember, nem is a bűn ellen tusakodunk vérig, hanem az ember ellensége ellen, az aki gyilkos volt kezdettől fogva. Krisztus közbenjárásra van nagy szükség, hogy ebben a harcban maguk a hit harcosai ne essenek kísértésbe, ne piszkítsák be ruháikat a bűnnel való érintkezés közben. 

"Ti pe­dig, sze­ret­te­im, épül­je­tek szent­sé­ges hi­te­tek­ben, imád­koz­za­tok a Szent­lé­lek ál­tal,

tart­sá­tok meg ma­ga­to­kat Is­ten sze­re­te­té­ben, vár­va a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ir­gal­mát az örök élet­re. Kö­nyö­rül­je­tek azo­kon, akik ké­tel­ked­nek, a tűz­ből ki­ra­gad­va ment­sé­tek meg őket, má­so­kon pe­dig fé­le­lem­mel kö­nyö­rül­je­tek, utál­va még a ru­hát is, ame­lyet a test be­szennye­zett." (Júd 1, 20-22)

 Tehát szüksége van minden hívő léleknek Isten az Atya megtartó erejére ebben a bűnnel telt világban, hogy alkalmasságát ne veszítse el. "Ezért ve­gyé­tek fel az Is­ten tel­jes fegy­ver­ze­tét, hogy el­len­áll­has­sa­tok azon a go­nosz na­pon, és min­dent le­győz­ve meg­áll­has­sa­tok. Te­hát áll­ja­tok elő, övez­zé­tek kö­rül de­re­ka­to­kat igaz­lel­kű­ség­gel, ölt­sé­tek fel az igaz­ság pán­cél­ját, és kös­sé­tek fel a bé­kes­ség evan­gé­li­u­má­nak hir­de­té­sé­re való kész­ség sa­ru­ját. Mind­ezek­hez ve­gyé­tek fel a hit paj­zsát, amellyel a go­nosz min­den tü­zes nyi­lát ki­olt­hat­já­tok. Az üd­vös­ség si­sak­ját is ve­gyé­tek fel és a Lé­lek kard­ját, amely az Is­ten be­szé­de." (Ef 6, 13-16).

 Ha mindenre nem lenne szükség, akkor se Jézus imája se az apostolok tanításaira nem lenne szükség. De látjuk, hogy szükségünk van rá, mert Isten emberek által végzi munkáját, mindazok által akik alkalmasak a harcra Isten gyermekeinek az üdvösség útjára igazítani, mutatni önmaguk felkészültségével vinni a világosságot a sötétségbe.  

" Mert nem ma­gun­kat hir­det­jük, ha­nem az Úr Jé­zus Krisz­tust, ma­gun­kat pe­dig mint a ti szol­gá­i­to­kat a Jé­zu­sért. Mert Is­ten, aki azt mond­ta, hogy a sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­ság ra­gyog­jon, ő gyúj­tott vi­lá­gos­sá­got a szí­vünk­ben, hogy fel­ra­gyog­jon Is­ten di­cső­sé­gé­nek is­me­re­te Krisz­tus ar­cán. Ez a kin­csünk pe­dig cse­rép­edé­nyek­ben van, hogy ez a rend­kí­vü­li erő Is­ten­től és ne tő­lünk va­ló­nak lás­sék". (2Kor 4, 5-6).

Isten szolgája ne csüggedjen.

 "Azért mi­vel ilyen szol­gá­lat­ban va­gyunk, mint akik ir­gal­mat nyer­tünk, nem csüg­ge­dünk el,

ha­nem vissza­uta­sít­juk a szé­gyen­tel­jes, tit­kolt dol­go­kat, nem já­runk ra­vasz­ság­ban, és nem is ha­mi­sít­juk meg Is­ten igé­jét, ha­nem az igaz­ság nyílt meg­val­lá­sá­val ajánl­juk ma­gun­kat min­den em­ber lel­ki­is­me­re­té­nek az Is­ten előtt.

Ha még­is lep­le­zett a mi evan­gé­li­u­munk, azok­nak lep­le­zett, akik el­vesz­nek, akik­ben e vi­lág is­te­ne meg­va­kí­tot­ta a hi­tet­le­nek el­mé­it, hogy ne lás­sák a Krisz­tus di­cső­sé­ges evan­gé­li­u­má­nak vi­lá­gos­sá­gát, aki Is­ten képe." (2Kor 4, 1-3)

 Csüggedésre való ok, mint a tengerben a hal. De mégsem csüggedünk, mert tudjuk, hogy e világ nem méltó Krisztus evangéliumának világosságára, egy alapvető oknál fogva, hogy elméjüket megvakította e világ istene különböző hamis nézetekkel. Pál apostol azért is mondja, hogy a tiszta igaz evangéliumot hirdeti az igazság nyílt megvallásával, minden ember elé ajánlotta magát tiszta lelkiismerettel Isten előtt. Amikor szorongattatások közepette is csak az volt a célja, hogy mindenkihez eljusson az evangélium üzenete. De azt is felismerte, hogy az evangélium nem mindenkinek lesz dicsőséges felvilágosodás. Vannak olyan emberek akiknek már nincs és nem is volt lehetősége arra, hogy felragyogjon Krisztus evangéliuma, aki Isten a teremtő képmása a teremtésben, habár hallották az üzenetet, de nem fogadták be, mert nem is fogadhatják be, mert ez Isten akarata, hogy ne lássa meg Krisztus dicsőségét. Hogy miért?- azt igazán nem tudjuk, de arra következtethetünk, hogy a pre egzisztenciális lét a tükör másik oldala lehet a megoldás. Az eleve engedetlenség ami a Lucifer angyalait is jellemzi. " És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta". (Júd 1, 6). "Mert nem kí­mél­te Is­ten a bűn­be esett an­gya­lo­kat sem, ha­nem az al­vi­lág sö­tét mély­sé­gé­be ve­tet­te őket, hogy fenn­tar­tas­sa­nak az íté­let­re; és a régi vi­lá­got sem kí­mél­te, ha­nem csak Nóét, az igaz­ság hir­de­tő­jét, akit nyol­cad­ma­gá­val meg­őr­zött, ami­kor özön­vi­zet bo­csá­tott az is­ten­te­le­nek vi­lá­gá­ra." (2Pt 2, 4)

 Ha akkor Noét nem vették figyelembe aki az igazság hírnöke volt, most pedig magát a Teremtő Istent aki Jézus Krisztus személyesített meg, nem tartják méltónak ebben az istentelen világban, akkor mit várhatunk el mindazoktól akik e világ fiai. Persze hogy csüggedésre ad okot, főleg akkor ha a családban a keresztények hűtlenségét látjuk, de Isten nem akarja, hogy valaki is ezért bánkódjon vagy csüggedjen, mert Isten tudja az okot és okozatát. Ezért aki vet, úgy vessen, hogy más fog aratni, mert aki vet az nem arat, de aki vet úgy vessen, hogy az arató lássa a tiszta búzát, a konkolytól elválasztva. Ez abban fejezhető ki, hogy a vető ne a maga veteményes kertjébe, hanem Isten kertjébe szórja a magot, ami a világ, de az fontos, hogy aki vet, tiszta magot vessen, nem ferdítve el az igazságot, mert ha nem így van akkor az magára vessen ha megkapja Istentől az alkalmatlansági bizonyítványt. Ezt most nem látjuk, mert még nem jött el az ítélet napja, de az Úr napja közeleg visszavonhatatlanul, nem késik és nem siet, mert még sok dicsőség fiait irgalmában kegyelmezni akar, mert még nem teljes a létszám a pogányok között, akiket érdemesnek talált az üdvösségre. Talán te is azok közé tartozol, akiket hív az Atya, Krisztushoz, hogy oltalmat találjon benne a végső ítélet elől megszabadulva.

  A Teremtő eljött erre a földre amit maga teremtett. Felvette magára a bűnös ember képét, már több lehetősége nincs Istennek, mert mindent megtett azért, hogy az igazhitű gyermekeit Maga elé állítsa, és így szól az Úr: " Ki­je­len­tet­tem a te ne­ve­det az em­be­rek­nek, aki­ket a vi­lág­ból ne­kem ad­tál. A ti­e­id vol­tak, és ne­kem ad­tad őket, és a te be­szé­de­det meg­tar­tot­ták. Most meg­is­mer­ték, hogy mind­az, amit ne­kem ad­tál, te­tő­led van, mert a be­szé­de­ket, ame­lye­ket ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, és ők be­fo­gad­ták, és iga­zán meg­is­mer­ték, hogy én tő­led jöt­tem ki, és el­hit­ték, hogy te küld­tél en­gem". (Jn 17, 6-7).

Gondolkodok tehát vagyok.

 Gondolkodok tehát vagyok. Villám gondolatok minden reggel.

 " Sok gondolat van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa áll meg". (Péld 19, 21).

 A gondolkodás az ember belsőjében, a szívében található. Sokan a tudósok szerint az agy az ami gondolkodik. A szentírás szerint a szív a tárháza minden jónak és gonosznak. Ez megszívlelendő, mert a szív nem az az izom ami dobog, hanem az ami szellemi entitás, Istentől kapott szellem a teremtés óta. De az a szellem megromlott a bűn által. "( Jézus) Azt mond­ta to­váb­bá: Ami az em­ber­ből jön ki, az te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert, mert on­nan be­lül­ről, az em­ber szí­vé­ből szár­ma­zik min­den go­nosz gon­do­lat, pa­ráz­na­ság, lo­pás, gyil­kos­ság, há­zas­ság­tö­rés, kap­zsi­ság, go­nosz­ság, csa­lás, ki­csa­pon­gás, irigy­ség, ká­rom­lás, gőg, esz­te­len­ség.

Mind­ezek a go­nosz­sá­gok be­lül­ről szár­maz­nak, és ezek te­szik tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert."(Mk 7, 20-22)

 Ha még mélyebben belegondolunk, ha az Úr megengedi, akkor arra is rájöhetünk, hogy mindaz amit feljebb idéztem nem is embertől hanem a sátáni kísértéstől erednek. Mert az ember szelleme eredetileg nem a rosszra volt adva Istentől, de a rossz ami hozzá csatlakozott, az a sátán műve de az ember engedetlensége miatt, annyira mély gyökeret vetett az emberben, hogy a sátán mossa kezeit, nem tartja vétkesnek magát az emberi cselekvések szörnyűségében, ahogy azt Pilátus is tette. Pál apostol ezt a belső harcot így írja le. Feltétlenűl hosszan kell idéznem, mert ezt fontos megérteni aki még nem értette meg. " Mert tud­juk, hogy a tör­vény lel­ki, de én tes­ti va­gyok, ki­szol­gál­tat­va a bűn­nek. Mert ma­gam sem ér­tem, mit te­szek. Mert nem azt te­szem, amit aka­rok, ha­nem azt te­szem, amit gyű­lö­lök. Ha pe­dig azt te­szem, amit nem aka­rok, ak­kor egyet­ér­tek a tör­vénnyel, hogy jó. Ak­kor te­hát már nem is én te­szem azt, ha­nem a ben­nem la­ko­zó bűn. Mert tu­dom, hogy nem la­kik ben­nem, vagy­is az én tes­tem­ben jó, mert az aka­rás meg­van ben­nem, de a jó vég­hez­vi­te­lét nem ta­lá­lom. Mert nem a jót cse­lek­szem, amit aka­rok, ha­nem a go­noszt te­szem, amit nem aka­rok. Ha pe­dig azt te­szem, amit nem aka­rok, ak­kor már nem én te­szem azt, ha­nem a ben­nem la­ko­zó bűn. Ma­gam­ban te­hát azt a tör­vényt ta­lá­lom, hogy jól­le­het a jót aka­rom cse­le­ked­ni, még­is a go­nosz van hoz­zám kö­zel". (Róm 7, 14-20)

Itt is láthatjuk a bűn hatalmát ami a szívből ered a csalárdá vált tiszta Istentől eredő szív. De annyira ha gyengén is követhető Isteni eredete megvan az emberben, a mag. Namost, Pál nem hagyja tanácstalanul az embert ebben a felismerésben, ami nagyon értékes, mert itt már észrevehető a Szellem jótékony munkája, mert felfedezi magában a rosszat, de tehetetlen a megszabadulásra önmagától. Aki már látja a szíve romlottságát a gondolatok kuszaságát és keresi a biztos talajt, hogy egy szilárd meggyőződéssel tudjon szabadulni önmagától, Pál folytatja a nyolcadik részben, újból fontos, hogy hosszan idézzek: " Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint.

Mert a test sze­rin­ti­ek a tes­ti­ek­re tö­re­ked­nek, a Lé­lek sze­rin­ti­ek pe­dig a Lé­lek dol­ga­i­ra. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás ha­lál, a Lé­lek sze­rin­ti gon­dol­ko­zás pe­dig élet és bé­kes­ség. Mert a test sze­rin­ti gon­dol­ko­zás el­len­sé­ges Is­ten­nel szem­ben, mi­vel nem en­ge­del­mes­ke­dik Is­ten tör­vé­nyé­nek, mert nem is te­he­ti". (Róm 8, 1-6)

 Így semlegesítette Isten az embert a gonosz szívének gondolataitól, még ha fel is támadnak annak csökevényei, meg is jelennek bennünk idővel, de az általános szabadulást Isten a Fiában végezte el. Aki Krisztusban van nem vétkezik soha, mert nem a test szerint gondolkodik hanem a szellem szerint amit Isten megújított. Ennek az új felismerésnek az előszobája az úgynevezett megtérés, Istenhez fordulás, várva Istentől kapott kegyelmet amit feltétel nélkül megad akkor amikor jónak látja, Isten elveszett gyermekeinek Krisztus által ad új szent életet, ezért is türelemre tanít, hogy mindazt a szabadulást megkapja úgy, hogy a szíve vágyik a jóra tudatosan, Isten az Úr pedig neki szolgál, hogy ezt mind véghezvigye. Tehát minden megmarad örökre amit Isten az Úr tanácsolt és véghez visz általunk. De minden gondolat és igaz cselekedet Istentől származik ami szentséget illeti, Krisztus vérével van meghintve, ezért kizárt a könnyelműség és világi gondolkodás. Aki Krisztusban van, az már kívülálló a világban, az csak szemlélője a világ dolgainak, ugyanis a sátánnak nincs helye Krisztusban, ő száműzve van a világba, ott az ő széles spektruma a kívánságok és testi gondolkodások tárhelye.

"Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból." (1Jn 2, 15)

Hiszük, vagy csak mondjuk?

 "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." (1Kor 15, 14)

 A Krisztusban való hit lényege, hogy feltámadt harmadnapra a halálból, ennek voltak szemtanúi nem is kevesen, mert a feltámadása után ötszázan is látták. De a legfontosabb az, hogy a hit által azoknak is hiszünk akik ezt leírták. 

" Ami kez­det­től fog­va volt, amit hal­lot­tunk, amit sze­münk­kel lát­tunk, amit szem­lél­tünk és ke­zünk­kel érin­tet­tünk az élet­nek igé­jé­ről – az élet meg­je­lent, lát­tuk, ta­nú­bi­zony­sá­got te­szünk róla, és hir­det­jük nek­tek az örök éle­tet, amely az Atyá­nál volt, és meg­je­lent ne­künk –, amit hal­lot­tunk és lát­tunk, hir­det­jük nek­tek, hogy nek­tek is kö­zös­sé­ge­tek le­gyen ve­lünk, és­pe­dig a mi kö­zös­sé­günk az Atyá­val és az ő Fi­á­val, Jé­zus Krisz­tus­sal." (1Jn 1, 1-2)

 A feltámadás ténye az ami megosztja a világot. A Krisztus feszülete bolondság a tömegek számára, mert nem tartják logikusnak, a feltámadása pedig mesének, mert lehetetlennek tartják, a természetes ember fizikai bizonyítékot akar. A hívő embernek ez mind realitás, mert ez mind a szellemi élet és gondolkodás alapköve, Krisztus feltámadt, ezzel bizonyítva az örök élet valóságát. Ha ezt nem hiszi el valaki, attól függetlenül lehet vallásos személy a hiábavalóságot követve. Izraelben is voltak olyan csoportok, vallási tekintélyek akik nem hittek a feltámadásban. Ezek a szadduceusok voltak ha nem tévedek. Azt mondhatjuk, hogy ma ez nem létezhet a keresztények között. Meg kell cáfolnom ezt a feltételezést, ugyanis a vatikáni egyetem teológusai között is vannak akik azt állítják, hogy Krisztus nem támad fel. De nem csak ezek az emberek hanem a keresztényi tömegek a viselkedésükkel azt bizonyítják, hogy nem hisznek a Krisztus feltámadásában. Szóval elismerik de cselekedeteik ellentmondanak ennek. Mert van egy alapvető fontosságú tény, idézem: " Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé." (Róm 8, 9).

 Akiben nincs meg Isten Szelleme annak a hite is hiábavaló. Mert az a hit ami csak a láthatóban hisz az nem is hit, ugyanis látja mindazt, a tárgyakban a látomásokban. Pál apostol így ír Timóteusnak: " ….hogy tartsd meg a pa­ran­cso­la­tot szep­lő­te­le­nül, fedd­he­tet­le­nül a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus meg­je­le­né­sé­ig, ame­lyet a maga ide­jé­ben meg­mu­tat az ál­dott és egye­dül Ha­tal­mas, a ki­rá­lyok Ki­rá­lya és az urak­nak Ura. Egye­dül ő hal­ha­tat­lan, aki hoz­zá­fér­he­tet­len vi­lá­gos­ság­ban la­ko­zik, akit az em­be­rek kö­zül sen­ki nem lá­tott és nem is lát­hat: övé a tisz­te­let és az örök­ké­va­ló ha­ta­lom. Ámen". (1Tim 6, 14-15).

 Ezeket az ellentmondásnak tűnő kijelentéseket csakis a Szent Szellem által érthetjük meg. A Jézus feltámadása utáni negyven nap itt a földön tartózkodott és látták őt sokan, de a mennybemenetele után elfoglalta dicsőséges helyét az Atya jobbján mint Isten, akit nem lát a hús a teremtmény a természetes ember, szem nem látja és nem hallja a fül. Ezért is szükséges az ujjászületés a Szellem által, hogy akik hordják a Szent Szellem pecsétjét, azok meghallják az igét, mert a fülük nyitva van a hallásra mindig és mindenkorra, a sírban is meghallják a harsonát az ominózus pillanatban, ami felébreszti testüket és kihozza őket sírjaikból, hogy megkapják a halhatatlan testet.. Hiszen a szelleme él de a teste még a sírban van. De csak Krisztusban, mert csak Ő halhatatlan és mindazok akik Krisztusban vannak a hit által azok örökösei Krisztusnak, tehát mindent örökölnek ami Krisztusé az új mennyei birodalomban. Ezt az örökséget rabul ejtette Krisztusban, de birtokolni kell a szellemi harc árán. A kegyelem megadta Isten minden ígéreteiben az örök életet, de mind azok győznek akik engedelmesen hallgatják Isten igéjét, felismerik akaratát és birtokba veszik lépésről lépésre az Isten igéreteinek gazdagságát. 

Alkalmasság Isten dolgaiban.

 "Nem mint­ha ma­gunk­tól al­kal­ma­sak len­nénk arra, hogy sa­ját ma­gunk el­dönt­sünk dol­go­kat. El­len­ke­ző­leg: a mi al­kal­mas vol­tunk Is­ten­től van,

aki al­kal­mas­sá tett min­ket arra, hogy az új szö­vet­ség szol­gái le­gyünk, nem a be­tűé, ha­nem a Lé­le­ké, mert a betű meg­öl, a Lé­lek pe­dig meg­ele­ve­nít." (2Kor 3, 5)

 Ez Pál apostol tanításai ami magára utal, de mindenkire vonatkozik akik a Isten szellemében forgolódik, vagyis Isten választottja egy és más szolgálatra. A szolgának csak egy Ura lehetséges, aki a szabadság igaz szellemét adta neki és segítőinek Timóteusnak, Sziluánnak és velük együtt nagy megpróbáltatások közepette mégis elvégezte szolgálatát, mert az Istentől ered. Nagyon jó ha egy testvér elindul szolgálni, tudja hogy ki küldte el, emberek vagy maga az Úr. Ennek vannak félreérthetetlen jelei. Méghozzá az, hogy képessé tette Isten arra a szolgálatra, a béklyói lehulltak, nem csak a bűn visszatartó ereje, hanem a mindenféle emberi kötelékek feloldása ami gátolhatja benne. Ez nem az elszakadást vagy elszigetelődést jelenti a közösségtől, sőt tartozást irántuk a szeretetben, a hozzáfordúlást, nem aroganciát és önkényeskedést, hanem mind ahogy megvan írva és Jézus is ezt tette az otthoniak felé fordult. Aki az újszövetség szolgája az igazságban, azt nem kötelezi semmi, csakis Isten akaratának teljesítése. Ez nagy alázatot néha áldozatot követel, a testvérek és az emberek iránti szeretete nyilvánossá válik, nem azért mert a szolgálata kedveskedik embereknek, hanem őszinte Isten előtt és nyílt levél az emberek előtt. Mindent amit tesz vagy mond teljes hittel végzi, legyen az akármilyen szolgálat nagy vagy kicsi az emberek szemében, Isten előtt hatalmas mert, Isten tette alkalmassá és tőle ered minden, a buzgóság és eltökéltség erejét is Isten adja. Minden szolga aki szolgálja az Urat, maga is átalakul Krisztus képére, ha ezt nem is látjuk és nem is vesszük figyelembe, mert ez nem testi hanem szellemi arc. Az Úr teszi mindezt, mert a Szellem megelevenít, a betű megöl, mert a betű leírja, hogy milyennek kell lenned, a Szellem meg, hogy mi lettél Isten kegyelméből.

"Az Úr pe­dig a Lé­lek, és ahol az Úrnak Lel­ke, ott a sza­bad­ság.

Mi pe­dig az Úr di­cső­sé­gét mind­nyá­jan fe­det­len arc­cal tük­röz­zük, és az Úr Lel­ke di­cső­ség­ről di­cső­ség­re ugyan­ar­ra a kép­re for­mál át min­ket." (2Kor 3, 17)

A felebaráti szeretet.

 "Mind­az, aki hi­szi, hogy Jé­zus a Krisz­tus, Is­ten­től szü­le­tett, és mind­az, aki sze­re­ti a szü­lőt, azt is sze­re­ti, aki tőle szü­le­tett. Ab­ból is­mer­jük meg, hogy sze­ret­jük Is­ten gyer­me­ke­it, ha sze­ret­jük Is­tent, és meg­tart­juk az ő pa­ran­cso­la­ta­it. Mert az az Is­ten irán­ti sze­re­tet, hogy a pa­ran­cso­la­ta­it meg­tart­juk; az ő pa­ran­cso­la­tai pe­dig nem ne­he­zek. Mert min­den, ami Is­ten­től szü­le­tett, le­győ­zi a vi­lá­got, és az a győ­ze­lem, amely le­győz­te a vi­lá­got, a mi hi­tünk". (1Jn 5, 1-3).

 Aki hiszi, hogy Jézus a felkent Krisztus a Megváltó, aki Istentől szállt alá, ebben a részben így írja, hogy Istentől született, az szereti mindazokat akik Istentől születtek. Micsoda merész kijelentés. Sokszor még magunk is kételkedünk, hogy Krisztussal egy családban vagyunk testvérek, hiszen egy a szülőnk. Krisztus az elsőszülött a testvérek között. De hogyan is van ez? Bizony, hogy felemelő hit arra gondolni is, hogy Isten kegyelmével és eleve elrendelt akaratából Isten újjászületett gyermekei lehessünk. Ez egy új család ahol nem vér szerinti rokonság köt össze, hanem Krisztus áldozati vére. De ez minden teória marad ha nincs gyakorlati gyümölcse, vagyis a hit nem halott hanem élő és tevékeny. Ha csak szóval szeretünk vagy csókkal és öleléssel, ahogy ezt Júdás is tette, közben elárulta az Urat, akkor ez csak önámítás. A szeretetről sokat hallottunk, de keveset tapasztaltunk. Az egoizmus függönye mögé rejtjük a szeretetünket. Aki azt gondolja, hogy úgy tud szeretni mint Jézus, gondolom, nagyon elbízta magát. Az isteni szeretet nem csak önfeláldozó, hanem az igazságban való élet, a parancsolatok megőrzése, ezzel, ha betartjuk, nem leszünk mások iránt sértők. Még ha az ellenségeskedés nyilai is ránk vannak szegezve, az általunk szeretet emberektől bántalmazást, nem megértést tapasztalunk, akkor is a megbocsátás szellemében gondolkozunk. Ezt az Úr sem kívánja, hogy örüljünk a felebarátaink ellenszenvének, de annak örülhetünk, hogy ha megtapasztaljuk a saját lelkünkben a megbocsátás eredményét. Azért is örülhetünk ennek, mert a parancsolatai már nem nehezek a számunkra, mert a krisztusi élet felsőfokát értük el Isten az Atya segítségével. 

"Sen­ki­nek sem­mi­vel ne tar­toz­za­tok, ha­nem csak az­zal, hogy egy­mást sze­res­sé­tek, mert aki a má­sik em­bert sze­re­ti, az be­töl­töt­te a tör­vényt. Mert ez: Ne pa­ráz­nál­kodj, ne ölj, ne lopj, ne kí­vánd – és ha va­la­mely más pa­ran­cso­lat van –, eb­ben az igé­ben van össze­fog­lal­va: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ön­ma­ga­dat. A sze­re­tet nem tesz rosszat a fe­le­ba­rát­tal. Te­hát a tör­vény be­töl­té­se a sze­re­tet." (Róm 13, 8-9).

 A szeretetet ne várjuk el másoktól, hiszen azonnal nem is értjük meg mi miért történik, nem ismerjük fel azonnal, hogy az Úr miért engedi meg, hogy testvér testvért üldözzön és bántalmazzon szóval és tettel. Az isteni szeretet saját magát teszi védőbástyájává, vagyis erőssé a jóban, attól függetlenül, hogy a reakciónk minderre néha nem felel meg hitünknek, de nem adja vissza a rosszat, hanem jóval fizet. Azért könnyű ezt megtenni, mert nem a betű törvénye szerint cselekedünk, hanem a szívünk szellemi állapota szerint, ami már olyan szinvonalon van, hogy az már természetes. Aki azt mondja, hogy szereti az embereket és testvéreit és valójában gyűlöli őket, az egyszerűen hazug, hazudik önmagának is. Ne legyünk kísértés, vagy botránkoztató viselkedésűek a számukra, azért hív ki minket a világból Isten, hogy ne a világ elemei és szellemét követve vegyüljünk el a bűnök tengerében, hiszen a hitünk legyőzte a világot, és Isten szeretet fürdőjében tisztulunk meg minden olyan dologtól ami gátol minket abban, hogy úgy tudjunk szeretni ahogy a világ nem tud. 

" Er­ről is­mer­he­tők meg az Is­ten gyer­me­kei és az ör­dög gyer­me­kei: aki nem cse­lek­szi az igaz­sá­got, az nincs Is­ten­től, és az sem, aki nem sze­re­ti a test­vé­rét. Mert ez az az üze­net, ame­lyet kez­det­től fog­va hal­lot­ta­tok, hogy sze­res­sük egy­mást." (1Jn 3, 10).

Az emberi tanok hatása és veszélyei.

 "Ez a nép szá­já­val tisz­tel en­gem, de szí­ve tá­vol van tő­lem. Pe­dig hi­á­ba tisz­tel­nek en­gem, ha olyan ta­ní­tá­so­kat ta­ní­ta­nak, ame­lyek em­be­rek pa­ran­cso­la­tai." (Mt 15, 8). Ezt mondta az Úr a farizeusoknak amikor bírálni kezdték, hogy mosdatlan kézzel esznek a tanítvànyok. A témát folytatva azért még idéznem kell: " Nem ér­ti­tek, hogy mind­az, ami a szá­jon be­megy, a gyo­mor­ba jut, és az ár­nyék­szék­be ke­rül? Ami azon­ban a száj­ból jön ki, az a szív­ből szár­ma­zik, és az te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert. Mert a szív­ből szár­maz­nak a go­nosz gon­do­la­tok, gyil­kos­sá­gok, há­zas­ság­tö­ré­sek, pa­ráz­na­sá­gok, lo­pá­sok, ha­mis ta­nú­bi­zony­sá­gok, ká­rom­lá­sok.

Ezek te­szik tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert. De az nem te­szi tisz­tá­ta­lan­ná az em­bert, hogy mos­dat­lan kéz­zel eszik. (Mt 15, 17-19). Egy picit kitérek a közelmúlt koronavírus járványra, a higiéniai rendeletek amik a maszk hordozást és a gyakori kézmosást illeti, nem foglalok állást, de azt meg kell jegyeznem, hogy a félelemkeltés több kárt okozott mint a vírus. Maga a médiumok riadalom keltése és úgymond hamis tanúzása. Na de ez már lejárt lemez, de jött a következő, a háború, a világháború az atomháborúval való riogatás. Ez mind arra szolgál, hogy féljen az ember a jövőtől. Attól a jövőtől, amit már előre lefestettek az " írástudók". Ezt nevezik vélemény formálóknak vagy vágy vezérlő bölcseknek. Az emberi logikának semmi köze Isten terveinek a véghezviteléhez. Ami a háborúkat illeti azok is Isten kiszámíthatatlan végezetei. Ezt láthatjuk a múlt történéseiben, amikor Ábrahám, Gedeon, Dávid meg a királyok csatái olyan erő hátrányból győztek a túlerővel szemben, amit az emberi logika nem vehetett számításba. Az igaz, hogy Isten választott népének háborúi nem a pogányok háborúiról van itt szó. De a birodalmak bukásai is Isten tervei közé tartoznak. De térjünk vissza az eredeti témához.

"Ha te­hát Krisz­tus­sal meg­hal­ta­tok a vi­lág ele­mei szá­má­ra, mi­ért ter­he­li­tek ma­ga­to­kat ren­del­ke­zé­se­ik­kel, mint­ha a vi­lág­ban él­né­tek – ne fogd meg, meg se kós­told, még csak meg se érintsd –, ame­lyek mind arra va­lók, hogy el­fo­gyaszt­va meg­sem­mi­sül­je­nek; az em­be­rek pa­ran­cso­la­tai és ta­ní­tá­sai sze­rint, ame­lyek ugyan böl­cses­ség­nek lát­sza­nak a maga vá­lasz­tot­ta val­lá­sos­ko­dás­ban, az alá­za­tos­ko­dás­ban és a test sa­nyar­ga­tá­sá­ban, de nincs ben­nük sem­mi be­cses, csak a test ki­elé­gí­té­sé­re van­nak." (Kol 2, 20-22).

 Ennek ellenére vannak vallások ahol tiltják az egyes eledelek fogyasztását és a házasságkötést a papok számára. De rengeteg olyan sugallat is létezik ami nem egyenesen arra utal, csak áttételesen cselekvésre késztet, például, azt hirdetik, hogy aki szereti Istent a tizedet hozza be a gyülekezet perselyébe. 

" Vi­gyáz­za­tok, hogy ra­bul ne ejt­sen ti­te­ket va­la­ki böl­csel­ke­dés­sel és üres meg­té­vesz­tés­sel, amely em­be­ri ha­gyo­má­nyo­kon és a vi­lág ele­mi ta­ní­tá­sa­in ala­pul, és nem Krisz­tus sze­rin­ti. Mert ben­ne la­ko­zik az is­ten­ség egész tel­jes­sé­ge tes­ti­leg..." (Kol 2, 8)

 Az írás arra tanít, hogy ahogy befogadtuk Krisztust úgy járjunk abban az egyszerűségben ahova Isten előbb behelyezett. A többit bízzuk Istenre, hogy Ő igazítsa járásunkat, nem az emberi szabályok szerint, ami a szellemi életet jelenti. A világ a teremtés törvényei az azért ránk is vonatkoznak. Ebben a szabadságban nehéz megmaradni, mert ravasz az Isten ellensége, mindig a meggyőződés tanaival kísértet. Mert a sátán is azt mondta, hogy meg van írva, vagy még az édenkertben is azt mondta: " A kí­gyó pe­dig ra­va­szabb volt min­den me­zei vad­nál, me­lyet az ÚR Is­ten te­rem­tett, és ezt kér­dez­te az asszony­tól: Csak­ugyan azt mond­ta Is­ten, hogy a kert­nek egy fá­já­ról se egye­tek? Az asszony így vá­la­szolt a kí­gyó­nak: A kert fá­i­nak gyü­möl­csé­ből ehe­tünk. De an­nak a fá­nak a gyü­möl­csé­ből, amely a kert kö­ze­pén van, azt mond­ta Is­ten: ab­ból ne egye­tek, azt meg se érint­sé­tek, hogy meg ne hal­ja­tok. A kí­gyó pe­dig azt mond­ta az asszony­nak: Bi­zony nem hal­tok meg. Ha­nem tud­ja Is­ten, hogy ame­lyik na­pon esz­tek ab­ból, meg­nyí­lik a sze­me­tek, és olya­nok lesz­tek, mint az Is­ten: jó­nak és go­nosz­nak tu­dói." (1Móz 3, 1-4)

 Tehát így állunk a meggyőződés tanaival. Minden hamisságnak lehet alapot találni a szentírásban és rá építeni, de ne felejtsük el, hogy Isten gyermekei Isten Szelleme által vezéreltek. Aki Krisztusé annak a szelleme is az, " Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.". Ebből kell kiindulni ez mindennek a megoldása, hogy Krisztus szelleme lakozék mindazokban aki szereti Isten, úgy ahogy Isten az Atya befogadta őt, megbocsátva minden bűnét és egy új nem emberek által képzett felismerésben részesüljön, ez az örök élet titka. Hálát adunk mindenért amit Krisztus tett miértünk, az Atyának, most már a mi Atyánknak, hogy megszabadított minket minden bűntől, hogy felszabadultan tudjuk dicsőíteni Istent igazságban és szellemében, az ilyeneket keresi Isten. 

Építkezés az igazságban

 "Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja." (2Tim 2, 19).

 Ez a mondat egy kiragadott rész ebből a fejezetből, Pál apostol tanácsokkal szolgál Timóteusnak, mint hűséges szolgának. Pál apostol fecsegésnek hívja azoknak a beszédeit akik nem az igazságot hasogatják, vagyis hirdetik. "Igye­kezz ki­pró­bált mun­kás­ként meg­áll­ni Is­ten előtt, mint aki nem vall szé­gyent, és he­lye­sen ha­so­gat­ja az igaz­ság be­szé­dét. A szent­ség­te­len, üres fe­cse­gő­ket pe­dig ke­rüld, mert azok több­nyi­re is­ten­te­len­ség­re ve­zet­nek,.." (2Tim 2, 15-17)

 Na most egy olyan kemény fába vágtam a fejszét, ez a téma egy egész rétegeket kíván lehámozni vagy lefejteni, hogy megtaláljuk az igazságot. Az évszázadok során oly sok hazugság és hamisság épült és most is épül egymás tetejére, hogy ember legyen a talpán aki kibogozza hol az igazság gyökere. Ezt Pál fundamentumnak nevezi. Amikor az egyik hamisság a másikra épül, akkor az már Krisztus nevét becsteleníti. Hiába mondja Uram, Uram ha a hamisságtól nem különül el. Ez annyira elterjedt manapság, mint a rák metasztázisa, hogy már nem az igaz fundamentumra épít az ember, de Isten aki mindig hű, ismeri az övéit ebben az ember által létrehozott vallások közt, és arra buzdítja őket, hogy álljon el mindaz aki Krisztus nevét vallja a hamisságtól. Istennek teremtő szava van, benne van a Szent Szellem ereje, ha valaki meghallja Isten erre vonatkozó szavát, az már nem lesz közömbös az igazsághoz és ragaszkodik Krisztushoz, aki az alap kőszikla Isten fundamentumában. Erre a fundamentumra épül az egyház, hamisság kizárva. A kegyelem a megváltás az engesztelés az a küszöbe Isten házának, mert az igazi építő felkészült, igazsággal felövezve látja el a tevékenységét, felgyűrt ingujjal és felruházva Isten minden fegyverével lát neki Isten egyháza építésének. Isten előtt ez másképp néz ki mint ahogy mi itt látjuk a földön. Mert mi azokat látjuk akik szemmel láthatóan sikereket érnek el a vallások terén, kimondottan ismertek a világban, ami nem is rossz az emberek előtt, de mi nem látjuk a tényleges épületet, hiszen az szellemi nem tárgyi, mert nem ember által pecsételt, hanem a Szent Szellem pecsétjét viseli Isten szeme előtt. 

 Mindenki a saját lelkéhez rokon teológiát hiszi igaznak ( talán nem így van?), de itt és más helyeken ki van jelentve, hogy Isten látja igazán azt az építményt amire az igaz építőmesterek építenek élő kövekből. Erre pedig ezt tudjuk mondani, Isten az építő, mi pedig a segédei lehetünk. " Az Is­ten­től ne­kem adott ke­gye­lem sze­rint mint bölcs épí­tő­mes­ter ala­pot ve­tet­tem, de más épít rá. Vi­gyáz­zon azon­ban min­den­ki, ho­gyan épít rá! Mert más ala­pot sen­ki sem vet­het a meg­le­vőn kí­vül, amely Jé­zus Krisz­tus". (1Kor 3, 10) 

 Vigyázzon mindenki aki Krisztus nevét vallja, miképpen épít a meglévő fundamentumra aki maga a Jézus Krisztus. Nincs Krisztusban se katekizmus se vallási dogmatika se ezotéria sem liturgia se más amire építhet egy Istenhez hű szolga. Ami rajta kívül van azt a tűz emészti meg. 

 "Nem tud­já­tok, hogy ti Is­ten temp­lo­ma vagy­tok, és Is­ten Lel­ke la­kik ben­ne­tek? Ha va­la­ki Is­ten temp­lo­mát meg­ront­ja, meg­ront­ja azt Is­ten. Mert az Is­ten temp­lo­ma szent, ezek vagy­tok ti. Sen­ki se csap­ja be ma­gát. Ha kö­zü­le­tek va­la­ki bölcs­nek gon­dol­ja ma­gát ezen a vi­lá­gon, le­gyen bo­lond­dá, hogy bölccsé le­hes­sen". (1Kor 3, 16-17). De minderre az elővigyázatosságra Isten nyitja meg szemünket, ameddig vakon poroszkálunk nem tudjuk mi az amitől el kellene határolódnunk, de erre megerősíti Isten az övéit, hogy Ő ismeri mindazokat akik hisznek a szavának, hiszen ők azok a kiválasztottak akik a Pásztor hangját követik. 

Isten áldja meg mindazokat akik szükségét érzik az Isten igazsága iránt. Ebben nagy segítség Isten Szent Szelleme.

Szerezünk irgalmasságot.

 "Ne le­gyen más is­te­ned raj­tam kí­vül! Ne csi­nálj ma­gad­nak fa­ra­gott ké­pet vagy va­la­mi ha­son­mást ar­ról, ami fenn az ég­ben vagy lenn a föl­dön vagy a vi­zek­ben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tisz­teld azo­kat, mert én, az ÚR, a te Is­te­ned, fél­tőn sze­re­tő Is­ten va­gyok. Meg­bün­te­tem az atyák vét­két a fi­a­kon, har­mad- és ne­gyed­ízig azo­kon, akik gyű­löl­nek en­gem.

De ir­gal­mas­sá­got cse­lek­szem ezer­ízig azok­kal, akik sze­ret­nek en­gem, és meg­tart­ják a pa­ran­cso­la­ta­i­mat". (2Móz 20, 3-5).

 Ennyit idéztem a törvényből. De ki mondhatja meg, hogy a törvényt valaki eldobja csakis azért mert betarthatatlan? A törvény szent és Istentől való. A törvény elítéli az embert már csak azért is, mert az ember szíve csalárd a törvény egy tükör a lelkiismeret tükre, ami visszaadja, hogyan látja Isten a természetes embert. A nemzedékek bűneit hordja mindenki, és Isten akarata szerint büntetve vannak azok is akik nem is vétkeztek azzal a bűnnel amiket a felmenőik követtek el, mégis rajtunk a vétkek eredményei. A pogányság a kereszténységben ennek az eredménye, nemzedékek nemzedéken keresztül hódolnak annak a fétisnek amit Isten utál. A kegyelem nem írhatja felül a szent törvényt, de kiutat szolgál az ítélet alól. Az irgalmasság, amit Isten akar, mert nem áldozatot hanem irgalmasságot akar. "Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítélet fölött". (Jak 2, 13)

"Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." (Mt 9, 13)

 Mi vagyunk azok a bűnösök akik a felmenőink bűnét is hordjuk a sajátunkon kívűl, akikre azt mondjuk, hogy a rossz családi háttérből valók, a bűnösök, a gonosztevők. De azok akik igaznak hiszik magukat mert vallásos környezetben nőttek föl, pedig egyáltalán nem azok, nem kapnak irgalmasságot egy oknál fogva, mert nem gyakorolják az irgalmasságot mások iránt akik esetleg világiak, hanem elítélik azokat. Az emberek hívők és nem hívőkre osztják az emberiséget, de minek alapján teszik ezt? Csakis magukból indulnak ki ahogyan ezt a farizeusok az írástudók tették annak idején Krisztus előtt, mert látták, hogy Jézus bünösökkel ül egy asztalnál. A farizeusok már elítélték azokat a bűnösöket, de Jézus nem. Az irgalmasság az nem egyetértés a bűnnel szemben, hanem a naponta hétszer hetvenhétszeri megbocsátás, ahogy ezt az Úr mondta Péternek.( Máté 18). Ez sem jelenti azt, hogy hasonlóan cselekszem és egyetértek a bűnnel, hanem megértem Isten irgalmát és aszerint cselekszem. A szeretet abban nyilvánul meg, hogy semmi megbotránkoztató sincs bennem a testvérem iránt pedig irgalmasságot gyakorolok, mert én sem vagyok jobb nála, csakis az Isten kegyelme által vagyok az aki vagyok. Az Isten irgalma ment ki mindenkit abból a környezetből amibe beleszülettünk, szellemi újjászületés által, ez nem jelenti azt, hogy jobbak vagyunk mindazoknál akik utánunk jönnek majd a hitben, hiszen mi nem látunk bele az ember szívébe, azért ne ítélkezünk mások felett, hanem szerezzünk irgalmasságot.

A szeretet mindent eltakar.

 "Gyer­me­ke­im, ezt azért írom nek­tek, hogy ne vét­kez­ze­tek. És ha vét­ke­zik va­la­ki, van szó­szó­lónk az Atyá­nál, az igaz Jé­zus Krisz­tus, mert ő en­gesz­te­lő ál­do­zat a mi vét­ke­in­kért, de nem­csak a mi­en­kért, ha­nem az egész vi­lá­gé­ért is. És ab­ból tud­juk meg, hogy meg­is­mer­tük őt, hogy meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it. Aki ezt mond­ja: „Is­me­rem őt”, de nem tart­ja meg a pa­ran­cso­la­ta­it, az ha­zug, és nincs meg ab­ban az igaz­ság.

Aki pe­dig meg­tart­ja az ő be­szé­dét, ab­ban va­ló­ság­gal tel­jes­sé lett Is­ten sze­re­te­te. Eb­ből tud­juk meg, hogy őben­ne va­gyunk:" (1Jn 2, 1-4)

 Isten mindent megtett, hogy új lappal kezdhetjük életünket. Az egész világ teremtménye fordulhat hozzá, nincs személyválogatás. Ez Isten oldaláról elvégzett engesztelés. De a természetes embernek nagy kihívás megtartani mindazt amit Krisztus Urunk parancsolt az ige által. A parancsolatok megtartása a belső újjászületett ember az új szív és felismerés alkalmassága. Isten alkalmassá teszi mindazokat akik hozzá fordulnak igaz hittel. A természetes embernek gyötrelem követni Jézus Krisztus parancsolatait, még ha minden igyekezettel veti magát alá a parancsolatnak, mindig el fog bukni, éppen akkor amikor azt gondolja, hogy áll. Az ember akárki is legyen, vétkes Isten előtt, ez a természete születésétől fogva. Ebből az állapotból váltott meg Krisztus az áldozati vére által, hogy Isten az Atya előtt eltakarja bűnös mivoltunkat. Isten a gyermekeiben már nem talál bűnt, mert a Fiúban látja a tökéletességet, aki benne van már nem vétkezik soha, Isten az Atya előtt. De minderről a természetes ember, a hús mit sem tud, azért az istenismeret egy nagyon fontos tényező, de itt nem az agyunk az intellektusunk gyarapításáról van szó, hanem a befogadásról, ennek eredménye az engedelmesség. De hogyan tudnánk engedelmeskedni, ha nem hiszünk abban amiben engedelmesnek kellene lennünk. Maga a választás kérdése fontos nem az, hogy mi lesz ha… Az örömhír mindazok számára jótékonyan hat, aki elismeri, hogy egy az Úr és Isten az egyetlen akitől függ minden az élet és a halál. Aki az Urat választja az az életet választja, más megközelítésben Isten választottjai lesznek. De előbb úgy ismeri meg Istent, hogy irgalmas és kegyelemmel teljes. Isten nem kívánja, hogy a kiválasztottság terhes legyen a számukra, ezért nem ront ránk olyan parancsolatokkal amit mi nem tudnánk elhordani. Krisztus igája könnyű mindig az adott pillanatban, mert Isten tudja, hogy az igazság és istenismeret nem teljesedik ki azonnal, még ha Isten a maga oldaláról már megadta, de azt is tudja, hogy az számunkra egy folyamat, ha követjük Krisztust, Ő megnyitja az ajtót ahova beléphet az ember és közelről bensőséges kapcsolatban ismeri meg az Atyát, Jézus Krisztus valóságos személyében.

"A fi­la­del­fi­ai gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja a Szent, az Igaz, aki­nél a Dá­vid kul­csa van, és amit ki­nyit, sen­ki be nem zár­ja, és amit be­zár, sen­ki ki nem nyit­ja: tu­dom a te dol­ga­i­dat, íme, egy nyi­tott aj­tót ad­tam eléd, ame­lyet sen­ki be nem zár­hat, és bár ke­vés erőd van, még­is meg­tar­tot­tad be­szé­de­met, és nem ta­gad­tad meg az én ne­ve­met." (Jel 3, 7)

 Ezeket a szavakat egy olyan gyülekezet angyalához intézi, akiknél nem volt hiány a testvéri szeretet. Bizony ez egy régi és mégis új parancsolat, hogy szeressük ne csak azokat akik minket szeretnek, hanem ellenségeinket is akik ellenünk vétkeznek. Ezt nehéz megtenni ha nincs meg bennünk az Igazság ismerete. Az a világosság ami Jézus Krisztusban van. Tehát nem tudni, hanem benne maradni, hogy a parancsolatai ne legyenek terhelők számunkra, hanem mint egy természetes dolog. Ha vétkezünk is, tudjuk, hogy van egy szószóló az Atya színe előtt, aki érted és értem már vérével megfizetett a bűneinkért, magára vette mindazt amit mi nem tudtuk volna elhordozni.

" Aki azt mond­ja, hogy a vi­lá­gos­ság­ban van, és gyű­lö­li a test­vé­rét, az még min­dig a sö­tét­ség­ben van. Aki sze­re­ti a test­vé­rét, az a vi­lá­gos­ság­ban ma­rad, és nincs ben­ne meg­bot­rán­koz­ta­tó, aki pe­dig gyű­lö­li a test­vé­rét, az a sö­tét­ség­ben van, a sö­tét­ség­ben jár, és nem tud­ja, hova megy, mert a sö­tét­ség meg­va­kí­tot­ta a sze­mét". (1Jn 2, 9-10)

A lelki szegények nyeresége.

 "De va­ló­ban nagy nye­re­ség az is­ten­fé­le­lem meg­elé­ge­dés­sel,

mert sem­mit sem hoz­tunk a vi­lág­ra, ki sem vi­he­tünk sem­mit.

De ha van élel­münk és ru­há­za­tunk, elé­ged­jünk meg vele. Akik pe­dig meg akar­nak gaz­da­god­ni, kí­sér­tés­be meg csap­dá­ba és sok esz­te­len és ká­ros kí­ván­ság­ba es­nek, ame­lyek csak pusz­tu­lás­ba és rom­lás­ba dön­tik az em­be­re­ket. Mert min­den rossz­nak gyö­ke­re a pénz sze­re­te­te, amely után só­vá­rog­va né­me­lyek el­té­ve­lyed­tek a hit­től, és sok gyöt­rel­met sze­rez­nek ma­guk­nak." (1Tim 6, 6-9)

 Az anyagiak hatalma az emberre a legősibb jelenség, már az édenkertben kezdődött. Éva megkívánta a tiltott gyümölcsöt, a kíváncsiság hajtotta, de hallgatva a ravasz kígyót, felkeltette benne a birtoklási vágyat, Isten parancsa ellenében cselekedet. Ez a vágy az emberiség velejárója, ettől a birtoklási vágytól Isten tud megszabadítani csak. Amikor az ember a pénzt csak eszköznek tartja, úgy kezeli az értékeket aminek nincs lelke és nem vonzódik iránta, akkor biztos, hogy nem a vágya vezérli, hanem a rábízott sáfárság, okos intézője. Isten nem mondta, hogy minden ember legyen szegény, de azt mondta, hogy a meggazdagodási vágy, a cél maga és annak küzdelmei romlásba vezet és Istentől elszakadáshoz vezeti a hit emberét, gyötrelembe esik. Azért mert Isten akarata ellen fordítja vágyait, és afelé teszi meg az első lépéseit ahol nagy a kísértés. A test sokat kíván magának, úgymond szükségét érzi a szabadság a kényelem a biztonságérzet az anyagi függetlenség állapotát kívánja, de ez is egy csapda, mert ha látszólag el is éri ezt a védetséget, a lelke akkor is üres maradhat. Az elégtelenség mindig jelen van, mert a természete nem változik, úgy ahogy az álatoknál is tapasztalható, a vadállatokat szelídítő emberek tudják, hogy lehet kordába tartani a ragadozót, de természetét senki sem tudja megváltoztatni. Az állat aki ketrecben él annak gyötrelmes élete van. A gazdagság vágy is már maga egy izzó vágyat generálhat, ami elégeti mindazt amit Isten a lelkében bele oltott, egy ketrecbe kényszeríti. A pénz rabjává válik, a gazdagságra vágyás ikertestvére az elégtelenség.

Az elégedettség áldása nem jelenti azt, hogy az ember elégedett magával, hanem elégedett Isten ajándékaival amivel felruházta őt. Ami a testi alapszükségleteket illeti, a szerető Atya megadja fenntartás nélkül mindazoknak akik áldásait elfogadják és elégedettek mindennel amit kaptak tőle. A szellemi életben pedig soha sem lehet betelt az ember, mert Isten határtalan gazdagsága olyan ajtókat nyít meg az őt kutatói előtt, hogy állandóan szükségét érzik az Istentől való függést. Ezek a lelki szegények, akik mindig szükségét érzik, Isten kegyelmi bölcsessége iránt. A szellemi szegénység nem hiányosság vagy fogyatékosság, hanem Istenismeret. Aki ha egyszer is találkozott Isten bölcs kijelentésével, Jézus Krisztus személyével aki Isten emberben való megjelenítése, aki az Isten az Atya, kegyesség ábrázata,- " Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben." (1Tim 3, 16),- az már nem lehet érdektelen és higgadt Isten iránt, vagy ragaszkodni fog, vagy elveti, mert mindenki a földön egyszer találkozik vele, ez a minimum.  

 A lelki szegények gazdagsága fenn a mennyben ül az Atya jobbján. Krisztus a mi gazdagságunk őrá vágyunk, az Ő szavai gazdagítanak és tesznek elégedetté, mert mindent elhiszünk amit mondott személyesen és a Szent Szellem által. Tehát nagy nyereség számunkra az ha nem az anyagiakba kapaszkodunk, hanem Krisztus a megváltó és gondoskodó Istent ragadjuk meg, hogy az Ő gazdagságában mi is gazdagok lehessünk. Isten megismerése egy örök folyamat aminek nem lesz soha vége, de itt kezdődik a földön és az átmenet a halálból az életbe sem akadályozza meg, mert a halál is nyereség aki Krisztusban van.

Látszólagos engedelmesség.

 "Pál apos­tol, nem em­be­rek­től, nem is em­ber ál­tal, ha­nem Jé­zus Krisz­tus és az Atya Is­ten ál­tal, aki fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lál­ból,.... (Gal 1) "Ezért ren­delt el en­gem hír­nök­nek és apos­tol­nak – az iga­zat mon­dom, nem ha­zu­dok –, a po­gá­nyok ta­ní­tó­já­nak hit­ben és igaz­ság­ban." (1Tim 2, 7-8)

 Vannak emberek főleg zsidó származású keresztények akik ma is bírálják Pál apostolt, arra hivatkozva, hogy tanításai eltérnek a szentírás narratívájától. Olyan témákat hoz elő, ami azelőtt az ószövetség igen burkoltan vagy teljesen titokban tartott. A pogányok szerepét a földön a Gyülekezetben egyesítette a " zsidókat és görögöket, vagyis pogányokat", ahol talán a volt pogányok vannak többségben, de lehet ez csak feltételezés ami a számokat illeti. A Gyülekezetről szóló tanítás egy egész új irányzat amit a zsidók a mai napig nem tudnak lenyelni, még azok sem akik elfogadták Krisztust mint megváltójukat. A keresztények pedig sikeresen elferdítik azt, de ez nem egy újkeletű probléma, még a gyülekezetek hajnalán a tudatlanság miatt sem követték ezt a tanítást. Pál apostol a szó hatalmával elrendelt olyan dolgokat amit ma már ómódunak vélnek. De ha hisszük, hogy Pál apostol Istentől kapott apostolságot és kijelentéseket, akkor ha Isten mindig ugyanaz nem változik sem Ő sem az igéje, akkor az engedelmesség próbája alatt van mindenki, hogy betartja e a parancsolatokat, amik nagyonis egyértelműek. Példának felhozom: " Azt aka­rom te­hát, hogy a fér­fi­ak imád­koz­za­nak min­den he­lyen, tisz­ta ke­ze­ket emel­ve fel ha­rag és ké­tel­ke­dés nél­kül. Ha­son­ló­kép­pen az asszo­nyok tisz­tes­sé­ges öl­tö­zet­ben, sze­mér­me­te­sen és mér­ték­le­te­sen éke­sít­sék ma­gu­kat, nem haj­fo­na­tok­kal és arannyal, gyön­gyök­kel vagy drá­ga ru­há­val, ha­nem jó cse­le­ke­de­tek­kel, amint il­lik az is­ten­fé­le­lem­ben járó asszo­nyok­hoz. Az asszony csen­des­ség­ben ta­nul­jon tel­jes en­ge­del­mes­ség­gel. A ta­ní­tást pe­dig nem en­ge­dem meg az asszony­nak, sem hogy a fér­fin ural­kod­jék, ha­nem le­gyen csen­des­ség­ben." (1Tim 2, 8-11)

  Ez az idézet, parancs, ma is megosztja a keresztény társadalmat, mert vannak emberek akik ezt az egyértelmű parancsot ki tudják forgatni és követőre találnak. De egy istenfélő( féltő) hívő ember a gyülekezet rendje szerint él és Isten a teremtéstől fogva elrendelt poziciót fogadja el. A teremtésben van férfi és nő, akiknek megvannak a saját egymástól különböző vagy hasonló szerepe is. Az ellenvélemény, hogy Krisztusban nincs nemi különbség, az egyáltalán nem vonatkozik a teremtés isteni rendjére. Ezt fel kellene ismerni mindazoknak akik Krisztus nevét vallják. Ezt a próbát nem állják ki mindazok akik a szabadság törvényét megszegik. Azok aki ezt nem tudják elfogadni, azok nagyobb bajban vannak mint gondolnánk. Nem csak a gyülekezések rendjét forgatják fel, hanem az Isten a teremtésben való szigorú rendjét, ha úgy tetszik kódját. Innen kezdődnek a fajtalanságok a nemek egymáshoz közelítése vagyis keveredése. Ezt mi tapasztaljuk a testi rendellenességben, de akinek van füle és hallja, van szeme és látja, a szellemi életben is ez jellemzi a felmelegedési folyamatokat. A langyosságot nem hiába nevezik melegnek. Az Úr a gyülekezet angyalának, tehát a meghatározó jellemnek a gyülekezetben mondja, hogy: " tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy sem hi­deg nem vagy, sem for­ró. Bár­csak hi­deg vol­nál vagy for­ró!

Így, mi­vel lan­gyos vagy, sem hi­deg, sem for­ró, ki­köp­lek a szám­ból". (Jel 3, 15).

 Ezen a földön az ember tevékenysége során, mindennek, értéknek vannak hamis utánzatai. Úgy a hamis gyöngy a bizsu ékszerek úgy a hamis tanok amik majdnem olyanok mint az igazság, de ha nem is lényegesen, de el van ferdítve, és a szövegben vannak a csapdák, ezeknek a ravasz tanításoknak láthatjuk az eredményét, vagyis mit szülnek a gyakorlatban, engedelmességet vagy ellenkezőleg engedelmetlenség gyümölcsét. Ennek eredményeképpen a bűn kovásza elborítja mindazt amiért Krisztus a feszületen elért. A szentírás, Pál apostol tanításai kimondottan erre összpontosulnak. De az evangélium Jézus szavai is erre utalnak a példabeszédeiben. 

 De ki fogja azt befogadni, ha a lélekben nincs meg Isten békessége? Senki ezt nem tudja megtenni, elfordulni az igazságtalanságtól, ha Isten nem érinti meg a belső ember szívét, és nem vezeti el ahhoz az állapothoz, hogy Isten szerelmese legyen, ne a világ sodrásában vesszen el. "Ke­gye­lem nek­tek és bé­kes­ség Is­ten­től, a mi Atyánk­tól és az Úr Jé­zus Krisz­tus­tól, aki ön­ma­gát adta a mi bű­ne­in­kért, hogy ki­sza­ba­dít­son min­ket e je­len­va­ló go­nosz vi­lág­ból az Is­ten­nek, a mi Atyánk­nak aka­ra­ta sze­rint, aki­nek di­cső­ség örök­kön­örök­ké! Ámen". (Gal 1, 3-4)

Akik Krisztuséi.

 "Arra buzdítalak titeket az Úrban én, a fogoly, hogy ahhoz az elhíváshoz, mellyel elhívtak titeket, méltóan járjatok, mindenben alázatosságot, szelídséget és hosszútűrést tanúsítsatok, egymást szeretettel elviseljétek és abban serénykedjetek, hogy békességben egybekötve a Szellem egységét megőrizzétek. Hogy legyen egy test és egy Szellem, miként elhivatásotoknak is egy reménységével hívtak el titeket,

 legyen egy Úr, egy hit, egy bemerítés, egy Istene és Atyja mindeneknek, s aki mindeneken uralkodik, mindeneket áthat, és mindenekben bent lakik".( Ef. 4,- 1..6).

 A Szellemet nem megalkotni hanem megőrizni a közösségben, itt az egyházról van szó, ahol a Szent Szellem kiöntése megtörtént, ahhoz csak csatlakozni lehet nem megalkotni. Ez egy lehetetlen feladat, megőrizni Isten szellemét, ha egy közösség más szellemiséget teremtett valakik által, más alapokra fektetve, egy ideológia vagy vallás, legyen az akármi nem Isten szellemének egysége. Erre sokszor nem is figyelünk, hogy milyen alapokon nyugszik a gyülekezetünk. A harmadik fejezetben van egy elgondolkodtató mondat, idézem: " Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta, s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélységét és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek."( Ef. 3,- 14..19)

Elsősorban kinek a nevét kapta az atyafiság, a testvériség milyen nevet kapott? Erre a kérdésre nálam csak egy válasz van, nem keresztény hanem krisztusi, akiket itt szenteknek jelent ki az apostol. Ezek azok a szentek akik Isten szentségében Krisztus neve alatt egy szellemben alkotják Isten egyházát. A keresztény egy alsóbbrendű kitalált jelző, erről tudni kell, hogy nem a krisztushoz való tartozást fejezi ki, hanem egy vallási, tömeg vallási irányzatot, ami alatt minden szellemiség megtalálható. Az Isten ellenségének ravasz munkájának eredménye, ( bibliafordítások szövegmódosítás eredményeképp) hogy már nem krisztusi hanem egy homályosan utaló hovatartozást jelent a keresztény. Ebbe már sokan beletörődtek, mert ezt így fogadták el az őseink, tehát ez már túl van tárgyalva. De a Szentírás és az apostol is arra buzdít, hogy kutassuk Isten mélységeit, a szellem egységét megőrizve a szentek közötti egységet és ez nem a kereszténység, hiszen az megosztott. Ez most már utópiának tűnik, de nem a mi dolgunk számvetést alkalmazni, az Isten dolga aki mindenütt, mindenhol ott van és ismer minden egyes atyafit akárhol is legyen az. Annak ellenére, hogy a látszat nem azt mutatja, az emberek a keresztények sorait gyarapítják, de ebben az Úr a gyülekezethez minden nap hozzáadja a megtért Krisztus tulajdonát akik a testvériséget gyarapítják, a ravasz sátán ellenére még mindig vannak akik ebbe a szellemi egységhez járulnak.

 Adja Isten, hogy ezt felismerjük, mi a szeretet lényege, nem egy kimondott szó, hanem az Isten igazságán alapuló mély hit és Istenismeret, aminek a legnagyobb gyümölcse a szeretet. Hazugság alapján lehetetlen megőrizni Isten szellemének egységét és szeretetének gyümölcsét sem kaphatjuk meg az örök élet titkát.

A valóságos szabadulás.

 "Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8, 36)

"Mert ami­kor a bűn szol­gái vol­ta­tok, az igaz­ság­tól sza­ba­dok vol­ta­tok. De hát mi­lyen gyü­möl­csöt ho­zott ez nek­tek? Olyat, ami mi­att most szé­gyen­kez­tek, mert an­nak a vége ha­lál. Most pe­dig, mi­u­tán meg­sza­ba­dul­ta­tok a bűn­től, és Is­ten szol­gá­ivá let­te­tek, meg­van a gyü­möl­csö­tök a meg­szen­te­lő­dés­re, a vége pe­dig az örök élet. Mert a bűn zsold­ja ha­lál, Is­ten ke­gyel­mi aján­dé­ka pe­dig az örök élet Krisz­tus Jé­zus­ban, a mi Urunk­ban". (Róm 6, 20-22)

 Akármelyik oldalról is nézzük Isten igéjét, emberi vagy Isten oldaláról, egy is ugyanaz az eredmény, hogy egyszer meg kell halni. Az emberi oldalról vizsgálva a halàl utáni lét bizonytalan, mert ha nem hisz az Isten igazságában, nem hisz az örök életben, vagy ha hisz is, nem magára vonatkoztatja, mert bűnösnek érzi magát és tanácstalan. Isten oldaláról nézve, Isten azt jelentette ki, hogy aki hisz Isten Fiában, a megváltás tényében, annak már örök élete van, nem hal meg még ha a teste elenyészik is, mert a bűn a törvény a testet halálra ítélte. De az ember szelleme az tovább él, vagy Istennel, vagy Isten nélkül. Ennek az igazságnak sok kijelentése van a Bibliában. De hiába, ha a Fiú nem szabadít meg a bűntől, akkor minden gondolat még ha az bölcsnek is tűnik, a bűntől származik, mert az ember a bűn rabja marad és a bűntől vezérelt még ha jó vagy rossz is, a Szentírás szerint, ami nincs meghintve Krisztus vérével az nem szent és igaz. Az igazi valóságos szabadság az Isten igazságának ismeretén alapul. Ezt még az okosabb tudósok is elismerik. A tudás szabaddá tesz, jelszóval. De hogyan tudjuk meg, hogy ki és milyen tudás hatása alatt van és tudja magát szabadnak? A Szentírás kijelenti az igazságot, de azt is hozzáteszi, hogy az igazság gyümölcse az emberben jelenik meg. Akit tényleg felszabadított Isten Fia, annak a gyümölcsei szemmel láthatók. Sok kiváló tudós, akik megközelítették a tudás határát, kapargatják az ég burokját vagy kérgét ujjaikkal, de áttörni nem tudnak rajta, többnyire arrogánsok és istentelenek maradnak. Tisztelet a kivételnek. 

 Biztos vagyok abban, hiszen tapasztalom, hogy vannak testvérek akik az igazság leple alatt mégis ravasz tettekkel bizonyítják, hogy nem szabadok a bűntől. Az engedelmességben valósul meg a tanúbizonyság, de ha nem vagy szabad, hogy tudsz a szabadság törvényében élni? Akkor a gondolataid, a tetteid láncba vannak veretve. Azt teszed amit a környezeted diktál, ami a világ utálatos szokásai. Isten szemében mindenki a tudatlanság fogságában vesződik, még ha az ember sokat is gondol magáról. Azért Isten szolgái nem csak a szó meggyőző erejével, hanem jó cselekedeteivel némítsák el az okosnak tűnő esztelen embereket.  

"Mert az az Is­ten aka­ra­ta, hogy jót cse­le­ked­ve el­né­mít­sá­tok az esz­te­len em­be­rek tu­dat­lan­sá­gát, mint sza­ba­dok, és nem úgy, mint akik­nél a sza­bad­ság a go­nosz­ság pa­lást­ja, ha­nem mint Is­ten szol­gái". (1Pt 2, 16)

 Ez egy komoly indikátor az életünkben, milyen meggyőződés írányítja gondolatainkat és ebből kifolyólag tetteinket.

 Az alkohol, a drog a depresszió a félelem a különböző mentális problémákkal küzdô testvérek, ( magam is ilyen voltam, amit ma már nem szégyellek), annak a vége halál, de ennek ellenére ha Isten kiválasztottja vagy, még ha elég sokáig is küzdöl a bűneid ellen, az Úr megszabadít és valóságosan szabad leszel, csak hogy az akaratod az Isten az Atya akaratából legyen. Ne ámítsuk el magunkat azzal, hogy a gyakorlati életben nem fordulhat elő esés, az ember akkor esik el amikor azt hiszi hogy áll. "Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék". (1Kor 10, 12). Nincs arra garancia, hogy egy Isten gyermeke ne essék el. Ezt csak az gondolhatja, akinek halvány fogalma sincs a bűn a kísértés erejéről. De a hit és a bizalom az mindvégig elkíséri Isten gyermekét, mégha a bűn és a halál árnyékában a sötét völgyben is jár. Annyira erős az Úr, hogy mindentôl meg tud szabadítani, és meg is szabadul, csak várd a szabadítását és ha megszabadít az valósággá válik az életedben. Az ilyen embert már senki sem ítélheti meg, mert Isten szabadságát élvezi.

" Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy esik, de meg fog állni, mert az Úr képes őt megtartani."(Róm 14, 4)

 Ne siessünk megvádolni testvéreinket, akik netán bűnbe estek vagy küzdenek saját erejükkel, mert az Úr megengedi, hogy ez így legyen, mert a vége mégis a megszentelés, tapasztalás útján. A napbarnította kovászos kenyér is Isten kegyelméből alkalmas az áldozásra. Ebben rejlik Isten nagy hatalma a bűnös felett, hogy ami az embernek lehetetlen az Istennél lehetséges, azért ne hagyjuk el azt a bizalmat, ha nehéz helyzetben is vagyunk, hogy minden a szabadító Isten akarata szerint történik.

 

Isten bölcsessége a tökéletes szeretet.

 "Én is, ami­kor hoz­zá­tok men­tem, test­vé­re­im, nem úgy men­tem, hogy nagy ékes­szó­lás­sal vagy böl­cses­ség­gel hir­des­sem nek­tek Is­ten bi­zony­ság­té­te­lét.

Mert el­ha­tá­roz­tam, hogy nem aka­rok más­ról tud­ni köz­te­tek, csak Jé­zus Krisz­tus­ról, még­pe­dig mint meg­fe­szí­tett­ről." (1Kor 2, 1-3)

 A korintusiaknak írt levelében Pál apostol kijelentette, hogy hiába az a sok kegyelmi ajándék amivel rendelkezett a korinthusi gyülekezet, a tökéletesség hiányában voltak, mert nem az ajándék a fontos hanem az ajándékozó. A 13. részben ki is fejtette mindazt ami hiányzott a gyülekezetben, méghozzá a szeretet. Nem a meggyőzés tudományával hírdette vagyis beszélt nekik, hanem a szellem és Isten ereje a Szent Szellem ereje által.

"Be­szé­dem és ige­hir­de­té­sem nem a böl­cses­ség meg­győ­ző be­szé­de volt, ha­nem lé­lek és erő fel­mu­ta­tá­sa, hogy hi­te­tek ne em­be­rek böl­cses­sé­gén, ha­nem Is­ten ere­jén nyu­god­jék". (1Kor 2, 4) Talán ez azt jelentené, hogy a gyülekezetben csodákat művelt, gyógyított, halottakat támasztott fel vagy angyalok nyelvén szólt? - semmi ilyesmit nem tett. A Szent Szellem erejével az Isten tökéletes szava volt az erő. De sajnálkozva mondta, hogy olyan állapotban voltak a korintusiak, hogy csakis a felfeszített Krisztusról tudott beszélni. A tökéletes szeretetről nem tudott szólni, mert nem voltak még készen rá. Készen vagyunk mi is befogadni ama nyílt titkot, ami csak a világ számára titok, mert nem fogadják be a hit szavát és vagy elvetik vagy folyvást kételkednek benne? Isten bölcsességének titkait a tökéletesek között nyitotta meg Isten. 

" Böl­cses­sé­get pe­dig a tö­ké­le­te­sek kö­zött szó­lunk, ámde nem e vi­lág­nak, sem e vi­lág ve­szen­dő fe­je­del­me­i­nek böl­cses­sé­gét, ha­nem Is­ten tit­kos böl­cses­sé­gét szól­juk, azt az el­rej­tet­tet, ame­lyet Is­ten örök­től fog­va el­ren­delt a mi di­cső­sé­günk­re". (1Kor 2, 6)

 Azok a hívőknek tartott emberek, valójában azok is, de nem ismerik Isten bölcsességének titkait, a tökéletesség hiányában szenvednek. A szeretet teszi tökéletessé az ember lelkét nem a vallásosság és a kegyelmi ajándékok. A kegyelmi ajándékok, amik csak arra valók, hogy ezzel az eszközzel sáfárkodjon az ember, most nem az örök élet ajándékáról van szó. Az Isten dicsősége mindaz amivel megáldotta a hívő lelket, nem azért, hogy egy hegy körül bolyongjon, ahogy azt a sivatagban Izrael népe tette. Egy tizenegy napos utat a kánaán földje felé, Egyiptomtól kánaánig, negyven évig tették meg, barangoltak a sivatagban, hogy eljussanak a Jordán folyó partjaihoz. De csak ketten léptek kánaán földjére az első nemzedék fiaiból akik egyiptomból jöttek ki. 

"Ezért el­hagy­va a Krisz­tus­ról való kez­det­le­ges be­szé­det, tö­re­ked­jünk a tö­ké­le­tes­ség­re. Ne kezd­jük el újra le­rak­ni az alap­ját a holt cse­le­ke­de­tek­ből való meg­té­rés­nek és az Is­ten­be ve­tett hit­nek, a mo­sa­ko­dá­sok­ról, a kéz­rá­te­vés­ről, a ha­lot­tak fel­tá­ma­dá­sá­ról és az örök íté­let­ről szó­ló ta­ní­tás­nak. Ha Is­ten meg­en­ge­di, ezt meg is tesszük". (Zsid 6, 1-2) 

 Isten szemében nem ez a bölcsesség, hanem minden az ami a hitbeli szeretetet építi, de ez csak akkor jöhet létre, ha minden érzékiséget elhagyunk, követjük Isten igaz szavát, minden olyan gátott levetni ami akadályozza a szellemi szabad mozgást. Nem megkönnyezni Krisztus szenvedését a feszületen, hanem azon a hiten keresztül eljutni a mennyei kánaánba, hogy megismerjük Isten akaratát és kimondhatatlan gazdagságát dicsőségében. Ez a dicsőség ragyogja be arcunkat, ha feléje nézünk, minden apróságnak és szemétnek tűnnek akkor, ha megismerjük Isten, Jézus Krisztus dicsőségét a mennyben. Aminek a részesei mindazok akik itt a földi sötétségében vele szenvednek, talán elhagyva magányosan, vagy többek között, Isten örök dicsőségét látják szellemi szemükkel, azt a tökéletes Istent aki igaz és a szeretet Istene. Kitárt karokkal várja mindazokat akik itt szenvedtek de megtértek bűneikből és ráléptek arra a szűk de áldásos útra ami Isten örök dicsőségéhez vezet a tökéletes szeretet, Isten országába amiről csak hallomásból tudunk, de már készen van a hely ahova szánt mindazokat akik Krisztus vére által megszentelt. " Ha­nem amint meg van írva: Ami­ket szem nem lá­tott, fül nem hal­lott, és em­be­ri szív meg sem gon­dolt, azt ké­szí­tet­te Is­ten az őt sze­re­tők­nek". (1Kor 2)

Kegyelmi ajándék a szellemiség.

 "Melyik ember ismeri ugyanis az ember dolgait, hacsak nem az ember szelleme? Ekképp az Isten dolgait senki sem ismeri, csak az Isten Szelleme. Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket. Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik.

 Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van".( 1 Kor. 2,- 11..16).

 Általában a tudomány a világi tudás nagy akadály Isten szellemének áramlásának az emberben. Az ember észre se veszi, hogy mindaz amit megtanítottak az iskolákban nem az Úr gondolkodása szerint van. Nem is beszélve a hamis tanokról, tudományokról. Péter apostol és Pál apostol is példa lehet számunkra, Péter halász volt, Pál pedig a farizeusi iskolát végzett, tanult ember volt. De mindkettő kitűnő szolga lett a Szent Szellem által ki- ki a maga kapott kegyelmi ajándéka szerint. Igaz az is, hogy az Úr átmentett sok olyan ajándékot az új életükbe, azokat a velük született tehetségüket ami hasznára váltak Isten országában. Péter halász létére már nem halakat fogott hanem embereket a mennyeknek országába. Pál pedig aki írástudó, különleges kijelentéseket és titkokat fedezett fel a Gyülekezet számára, a volt farizeus a pogányok apostola lett. Ez egy nagy változás alanyi szinten, de az Úr megőrizte természetes képességeit.  

 A szellemi gondolkodású embert nem azért nem lehet vizsgálat alá venni mert elérhetetlen, elkülönült, hanem mert semmi hozzá fogható emberi analizis alá nem vehető. Minden amit gondol az Úr gondolkodását tükrözi. Nem a természetes ember szerint gondolkodik hanem a Szent Szellem ajándéka az Úr kegyelmi ajándéka szerint ami nem tőle van, az Isten ajándéka. Ez butaságnak tűnik egy húsvér ember számára, hiszen hogyisne lehetne vád alá helyezni egy Krisztust követő embert. Felkoncolni, elégetni kigúnyolni, megfeszíteni, hamisan tanúskodni ellene, ezt különösen látjuk Jézus Krisztus életében. Minél közelebb vagy szellemileg az Úrhoz, annál kevesebben fognak megérteni, vagy legyintenek egyet és tovább mennek, vagy megvádolnak, bolondnak tart a világ. Mert a világ gondolkodásába nem fér bele az, hogy Krisztusnak azért kellett meghalnia, hogy legyőzze az örök halált elvegye a világ bűnét magára. Micsoda tébolyodott gondolat, hogy a Teremtő aki teremtette ezt a világot, annak nem volt hatalma elpusztítani a sátánt kezdettől fogva? A hús vér ember az erőszak a testi erőben látja a győzelmet. A szellemi ember pedig a testi gyengeségében, vagyis a szellemit a szellemivel kapcsol össze. A szellemi világban nincs kézzelfogható, szemmel látható támasz, a hit az ami hiszi, hogy az aki elfoglalta az Atya trónjának jobbját fenn a menyben, tehát Krisztus az a támasza, ami bolondság egy természetes ember számára, mégha szekuláris ideológiába is csomagolja világnézetét. A természetes ember a tudós ember, analitikus és bizonyítékot keres, addig míg nincs bizonyíték, az csak hipotézis vagy elmélet marad. Habár Istent a természetben is lehet szemlélni és megtapasztalni, de Szelleme nem ismerhető meg ha az nem áramlik bele az emberbe. Az Isten szelleme ami vizsgálja és vezeti az ember gondolkodás módját, nem ordinális nem egyforma, mert az emberben rejlő Isten által kiosztott talentum szerint nyílvánúl meg. De egy az Istenről való kép aki nem más mint Jézus Krisztus. Ő a sziklaszilárd alapja minden szellemi gondolkodásnak. Egyszerű hittel és gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá, hogy amit ránk bízott megismerjük és ahhoz tartsuk magunkat, nem nézve szerteszét ki-ki ajándékát lesve vagy irigyelve. Isten szemében az emberi bölcsesség nem ér semmit ha azt nem a Szent Szellem ajándékozza meg az értelme megújítása által. De mindezt a kegyelemben érhetjük el, semmit sem tulajdonítva magunknak. Minden kegyelmi ajándék a dicsőség Istenétől száll le. Péter apostol így ír erről: " Mindenki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai". (1Pt 4, 10). De Pál apostol sem titkolja el, hogy milyen nagy gazdagságot ajándékozott Isten gyermekeinek.

"A ke­gyel­mi aján­dé­kok­ban pe­dig kü­lönb­ség van, de ugyan­az a Lé­lek ( Szellem). A szol­gá­la­tok­ban is kü­lönb­ség van, de ugyan­az az Úr. És kü­lönb­ség van az erők meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ban is, de ugyan­az az Is­ten, aki min­den­ben és min­den­ki­ben meg­mu­tat­ja ere­jét. A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát min­den­ki azért kap­ja, hogy hasz­nál­jon vele". (1Kor 12, 4-6).

A Szent Szellem munkája.

 "Mégis, mikor ezeket mondottam nektek, a bánat töltötte meg szíveteket. De én megmondtam nektek az igazat: Hasznotokra van, hogy én elmenjek. Mert ha nem megyek el, a Bátorító nem jön el hozzátok, ha ellenben elmegyek, elküldöm õt hozzátok. Ha õ eljön, meggyõzi a világot vétek, igazságos döntés és ítélet dolgában. Vétek dolgában, hogy nem hisznek bennem. Igazságos döntés dolgában, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet dolgában, hogy a világ fejedelme ítélet alatt van. Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem vagytok képesek elhordozni még. Ha azonban eljön õ, az igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes igazságban. Mert nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendõt tudatja veletek. Engem fog dicsõíteni, mert az enyémbõl fog meríteni s azt mondja el nektek. Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémbõl meríti, s azt tudatja veletek".( János 16,- 6..15).

 Hosszan idéztem Jézus szavait, amit a tanítványokhoz mondott. Most azt kérdezem az olvasótól, hogy van-e alapja annak, hogy Isten három személy amit a vallásos nép szentháromságnak nevez? 

 A szentháromság ünnepe a pünkösd az a kívülállóknak van kitalálva. Mindazok akik nem ismerik Istent a falakon kívűl, nem a belső Istennel való kapcsolatban vannak. A Szent Szellem nem ünnepli saját magát, mert nem egy személy hanem Isten Szelleme, aki a Gyülekezetben van és a Gyülekezet Krisztus testét képezi, ott él Isten Szent Szelleme. Erről még a tanítványok sem tudtak, mert Jézusnak előbb meg kellett halnia a feszületen és harmadnapra feltámadnia. A pünkösd napján a feltámadása ötvenedik napján elküldte a Szent Szellemét, vagyis Isten Szellemét amit úgymond a sajátjából küldött. Ennek eredményeként a tanítványok új felismerésben részesültek, amit addig hallottak az Úrtól most értelmet szereztek. A Bátorító, vagy más fordításban Vigasztaló eljött nem magát dicsőíteni hanem Krisztust aki egyetlen ezen a világon akit megillet a dicsőség. Megtévesztően hangzik az a kifejezés, idézem " nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendõt tudatja veletek." Itt ebben a narratívában, igen azt feltételezhetjük, hogy a Szent Szellem is személy, mert említve volt úgy a Jézussal kapcsolatban is, hogy van egy saját identitása, lehet egy saját akarata és elképzelése, de nem azt mondja ami tőle jöhetett volna, hanem mindazt amit hallott az Atyától. " Engem fog dicsõíteni, mert az enyémbõl fog meríteni s azt mondja el nektek. Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémbõl meríti, s azt tudatja veletek". A Szent Szellemről nem beszélni kell, főleg nem ünnepelni ezzel őt dicsőíteni, hanem Istennel a Szent Szellemmel munkálkodni és szólni és cselekedni. Aki az Úr nevét dicsőíti, az csakis a Szent Szellem által. " Avagy nem tud­já­tok, hogy a ti tes­te­tek a ben­ne­tek la­ko­zó Szent­lé­lek temp­lo­ma, ame­lyet Is­ten­től kap­ta­tok, és nem a ma­ga­to­kéi vagy­tok? Mert áron vé­tet­te­tek meg, di­cső­ít­sé­tek azért Is­tent a ti tes­te­tek­ben." (1Kor 6, 19)

 Aki Istené, előbb vagy utóbb megpróbáltatásokon megy keresztül, annak érdekében, hogy a teste és a szelleme is dicsőítse Krisztust az Urat. Ne legyen tudathasadás, mert Isten úgy a szellem meg a test ura is. Ez az a megszentelődési folyamat, ami ha egészséges Isten által mozgatott és megpróbált, akkor a vége is gyümölcsöző. Ezt a kettőt a testet és szellemünket, szinkronba kell hozni, ebben az egységben a szellem élvez prioritást. Nem a test után hanem a Isten Szent Szellemével járunk, ha Krisztus Jézus szelleme bennetek van. Ez a járásban a hit cselekedetében nyílvánúl meg. Azért Pál apostol a korinthusiakhoz üzen, hogy:

" Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát". (2Kor 13, 5)

Az Úr lábmosással szolgál.

 "Ti en­gem így hív­tok: „Mes­ter” és „Uram”. És jól mond­já­tok, mert az va­gyok. Azért ha én, az Úr és a Mes­ter meg­mos­tam a lá­ba­to­kat, nek­tek is meg kell mos­no­tok egy­más lá­bát. Pél­dát ad­tam nek­tek, hogy amint én cse­le­ked­tem ve­le­tek, ti is úgy te­gye­tek." (Jn 13, 13-14)

 Vannak felekezetek, akik gyakorolják a lábmosás rituáléját, ezzel azt szeretnének bemutatni, hogy szó szerint engedelmesek az igének. De miről is van itt szó egyáltalán? Keleten abban az időben, többnyire gyalog, szandálban vagy esetleg mezítláb jártak a poros emberek által kitaposott úton. Ez volt a szokás, hogy ha betért egy vándor, vagy vendég egy házba, egy tál vizet tettek elébe és megmosták a lábát. Nincs ebben semmi új, de az új, hogy az Úr lehajolt a tanítványok lábait megmosni, ezzel példát mutatott a jövő hívő nemzedéknek, hogy ezt tegyék testvéreikkel. Ezzel azt mutatta be Jézus, hogy a már tiszta az ige által testvérek lábai a világban járástól koszolódnak. A mosás a tisztítás az mindig a kosz eltávolítása, a szellemi tevékenység a tanítás a prevenciós igehirdetés, a vigasztalás a feddés az útbaigazítás, de nem fejmosás, amit nagyon gyakran tapasztalhatjuk a testvérek részéről. A lelkiismeret megtisztítása nem a mi feladatunk, az Isten szava által történik, még ha a testvérektől is halljuk, de nem perszonálisan valakire irányul, az igehirdető Isten szavát mondja mit sem tudva arról, hogy a mag hova esik. Többször magam is átéltem olyan helyzetet, amikor hallgatva az igehirdetést, azt gondoltam, hogy a testvér tud valamit rólam, mert élesen rám irányult a téma. Aztán megértettem, hogy az Úr nekem beszélt a testvér által. 

 A lábmosás tehát olyan testvérekre van bízva akik alázattal lehajolva a mások lábainak szintjére, felövezvén Isten igéjével derekukat, képesek ezt megtenni, felismerni a világ csapdáit a vétkek a kísértések jellegére rámutatni, hogy a testvér újból tiszta lábbal lépjen Isten házába ezzel nem fertőz meg másokat. 

 Nem az a nagy baj, hogy vétkezünk szóban netán cselekedetekben, hanem az a baj ha teret adunk mindezeknek a gyülekezetekben. Ha nincs egy közösségben olyan testvér aki lábat tud mosni, akkor a kovász meg dagasztja a tésztát, vagyis a bűn terjedni fog. 

 De ez vonatkozik a globális Gyülekezetre is, azok akik fizikailag nem is találkoznak egymással, az írott tanítások az apostolok tanításai az internet által,( ezt is ki lehet használni) is üzen az Úr, csak választás kérdése mit és hogyan hallgatunk. Úgy szóljon mindenki, mint Isten igéjét hirdető, mégha nem is tökéletes a részünkről, de Isten szava legyen. "Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni." (Jak 2, 12).

Isten a Gyülekezetben.

 "Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait". (Zsid 4, 12)

"Jobb kezében hét csillagot tartott, a szájából kétélű éles kard jött ki, és az arca olyan volt, mint mikor a nap teljes erejében fénylik". (Jel 1, 16)

 A két idézet között az a különbség, hogy az első kijelent a második megmutatja mindazt amit az első kijelentett. Sokan az olvasók közül már ismerik Istent, hiszen megtapasztalták azt a fájdalmasnak mondható Isten szavának behatolását a lelkükbe, szívükbe. Ezt Isten szava idézi elő, aki sokkal jobban lát a szívünkbe mint mi magunk. Jól tudja a legérzékenyebb pontot a szívünk mélyén, azokat a szívnek titkait, amit mi nem szívesen hozunk felszínre még Isten előtt sem. De az Úr munkája a Gyülekezetben a fénylő csillagok által, az angyalok által üzen, és aki hallja az angyalok üzenetét, térjen új felismerése. Tudja e az ember megváltoztatni önmagát? Nem tudja, ezt konkrétan be lehet jelenteni. Az ember csakis akkor változik meg ha Isten szava mélyen behatol és szétválasztja a régi természetét az újtól, amit Isten adott a megtérés követően. Ameddig ez nem történik meg, hiába a hit, a test a hitet elgyengíti. Ez történt például a galáciai gyülekezettel is. A test és a szellem harca pontosan abban nyilvánul meg, hogy melyikre hallgatunk. A test szerinti élet vagy a szellemi élet vezérlésével. Az Úr a gyülekezetekhez intézi az angyalok által üzenetét. Ne csodálkozzon ezen senki, hiszen a Szent Szellem a Gyülekezetnek adatott, nem a világ fiainak. Azért az Úr munkája hozzá intézi szavait, hogy megismerjék Istent. Az öröm a reménység az út a hit nem lehet igaz és szabad, Isten megismerése nélkül. Erre a megismerésre Jézus a mennybe menetele után eljött vissza a Vigasztaló a Tanító és Nevelő Szellem amit Szent Szellemnek hív a Szentírás, segítségül szolgál. Jézus így szólt a tanítványainak: " Ha sze­ret­tek en­gem, meg­tart­já­tok a pa­ran­cso­la­ta­i­mat, és én kér­ni fo­gom az Atyát, és más Vi­gasz­ta­lót ad majd nek­tek, hogy ve­le­tek ma­rad­jon mind­örök­ké: az igaz­ság Lel­két, akit a vi­lág be nem fo­gad­hat, mert nem lát­ja és nem is­me­ri őt, de ti is­me­ri­tek, mert ná­la­tok la­kik, és ben­ne­tek lesz". (Jn 14, 15-16)

 Ez megtörtént Jézus mennybemenetele után az ötvenedik napon, amikor az egybegyűltekre Jeruzsálemben kiöntötte rájuk a Szent Szellemet. Most már a Szent Szellem a Gyülekezetben munkálkodik, hiszen ott van, és a legfontosabb az, hogy Isten gyermekeit elválassza nem csak önmaguktól az egójuktól, hanem, hogy ne azonosuljunk a világ szellemével. " Mi­u­tán te­hát az Is­ten jobb­já­ra fel­emel­te­tett, és meg­kap­ta az Atyá­tól meg­ígért Szent­lel­ket, ki­töl­töt­te azt, amint most lát­já­tok és hall­já­tok is." (ApCsel 2). Azóta is szaporítja a Gyülekezetet, persze nem olyan intenzítással mint hajdanán, "Is­tent di­cső­ít­ve és az egész nép előtt ked­ves­sé­get ta­lál­va. Az Úr pe­dig na­pon­ta sza­po­rí­tot­ta a gyü­le­ke­ze­tet az üd­vö­zü­lők­kel." (ApCsel 2)

Pál apostol örömére szolgált az efézusi gyülekezet állapota és így írt hozzájuk. "...nem szű­nök meg há­lát adni ér­te­tek imád­sá­ga­im­ban, meg­em­lé­kez­ve ró­la­tok, hogy a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Is­te­ne, a di­cső­ség Aty­ja adja meg nek­tek a böl­cses­ség és a ki­je­len­tés Lel­két, hogy őt meg­is­mer­jé­tek; és vi­lá­go­sít­sa meg szí­ve­tek sze­me­it, hogy meg­tud­já­tok, mi­lyen re­mény­ség­re hí­vott el, és mi­lyen gaz­dag az ő örök­sé­gé­nek di­cső­sé­ge a szen­tek kö­zött", (Ef 1, 16-17)

Kelj fel.

 "Alighogy elmentek, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, ameddig mondom, mert Heródes máris halálra keresi a gyermeket". (Mt 2, 13)

"Ami­kor He­ró­des meg­halt, az Úr an­gya­la álom­ban meg­je­lent Jó­zsef­nek Egyip­tom­ban, és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek". (Mt 2, 20)

 "Kelj fel", ez a szó a hitben cselekvésre indít. Abból a várakozó állapotból emel fel ha ezt a szócskát meghallod. Kelj fel, parancsolja Jézus a bénáknak a halottaknak, " Jöjj ki" , hagyd el és higyj. József, Mária férje, az angyalok által volt vezérelve. Józsefről keveset tudunk, de azt tudjuk, hogy engedelmes volt, és beleillett vagyis szereplője volt a próféciák szerinti megvalósulásának. " Ott is ma­radt He­ró­des ha­lá­lá­ig, hogy be­tel­je­sed­jék, amit az Úr mon­dott a pró­fé­ta ál­tal: Egyip­tom­ból hív­tam ki az én fi­a­mat." (Mt 2)

 Drága olvasó, barát és testvér, gondoltál e már arra, hogy a te engedelmes cselekedeteid beleillenek a próféciákba? Vagy hiszed e, hogy a mennybe be van írva a te neved, a cselekedeteid amiket Isten a Szent Szellem által vezérel nemes egyszerűséggel teljesíted? Lehet, hogy nem tudatosak lépéseink, de mielőtt lépnék, meg kell hallani a kis szócskát " Kelj fel". Kelj fel és menj, mondja az angyal, de azt is megmondta, hogy vedd magaddal Máriát és gyermekét. Ez egy olyan jelenet, amiből mi is tanulhatunk. Jézus a világmegváltó Isten, szüleire volt bízva, alárendelve nem közvetlenül Isten parancsának. Ez sokszor velünk is megtörténik mint Isten gyermekeivel, amikor a sors keze, vagyis az angyalok által igazgatott életünk sodrásában vagyunk, addig ameddig saját magunk nem leszünk a tárgya Isten kegyelmének közvetlenül. Kelj fel a halálból, kelj fel a liturgikus a tetszhalott állapotból, ébredj fel, hiszen az álomban megjelenő angyal jelenti azt, hogy Isten küldeni akar oda ahova kívánja, hogy az a prófécia beteljesedjen amire rád és rám vonatkozik. Minden egyes cselekedet Isten határtalan kegyelmétől függ amit már előre eltervezett számunkra. Holtan fekve mély álomban nem cselekedhetünk, csakis ha felkel álmából az éberség a józanság álapotába. " Mind­ezt te­gyé­tek meg, mert tud­já­tok az időt, el­jött az óra, hogy az álom­ból fel­ser­ken­jünk, mert most kö­ze­lebb van hoz­zánk az üd­vös­ség, mint ami­kor hí­vők­ké let­tünk. Az éj­sza­ka mú­ló­ban, a nap­pal pe­dig el­kö­zel­gett, ves­sük le azért a sö­tét­ség cse­le­ke­de­te­it, és ölt­sük fel a vi­lá­gos­ság fegy­ve­re­it." (Róm 13, 11)

 Isten ki akar vezetni minket abból a gyermeki állapotból, abból, hogy ne mások vezessenek minket, hanem közvetlen Isten irányítása alá kerüljünk. Ne a gyülekezet alá rendelve, hanem hasznos építőkövei legyünk Isten egyházának, mint élő kövek legyünk magunk is részesei e csodálatos építménynek. 

"Mint vele együtt mun­kál­ko­dók in­tünk is ti­te­ket, ne ve­gyé­tek hi­á­ba Is­ten ke­gyel­mét! Mert ő mond­ja: Al­kal­mas idő­ben meg­hall­gat­ta­lak és az üd­vös­ség nap­ján meg­se­gí­tet­te­lek. Íme, itt az al­kal­mas idő, íme, itt az üd­vös­ség nap­ja!" (2Kor 6, 2)