Rendszeres olvasók

2021. szeptember 4., szombat

Általános állapot.

 

 

 Általános állapot.

  Bevezetőnek, egy testvér véleménye az Isten gondviselése a teremtménye iránt.

 

“Az én teóriám magyarázatot ad így arra is, hogy miért van esélye minden „pogány” népnek az üdvözülésre annak ellenére, hogy például sosem hallott Jézus Krisztusról, az Ő áldozatáról, cselekedeteiről, a tanításáról. Nem hallott róla, de azt a minőséget élte, mintha hallott volna. Ezek a lelkek miután elhagyják a testüket, megismerik a valóságot és az Urat. Elfogadhatják Őt otthon is és ezt általában boldogan meg is teszik.” 

(Ted Kereshe.)
" Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök. " (Tit 1-15)

Négy periódust határozhatunk meg, amelyek egymást követik. Az ártatlanságtól a kegyelemig.

1:)Az első időszak az ártatlanság. Amikor Ádám meg volt teremtve, ő volt a tökéletesség pecsétje, nem volt benne bűn. Istennek nem kellett megadnia a tíz parancsolatot, mert a törvény kinyilatkoztatja a bűnt. Csak egy parancsolatot kapott: „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. ” (1Móz 2-16 , 17). De az ember nem engedelmeskedett Isten parancsának. Bizony nem volt éber. Véleményem szerint, nem érezte a súlyát a következményét, ugyanis nem tudhatta mi az a halál. A mai ember is csak azt tapasztalja, hogy a test elmúlik. De a halál csak ezt jelentené? A halál több ennél. A testi halál csak a következménye a szellemi halálnak.  A Szellemi halált nem érezzük, mert nem hat a mindennapi tevékenységünkre, vagyis hat, mert mindent ami a világban van,azt nem úgy látjuk ahogy látni kéne. Mert amikor Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, a tudás fájáról, megnyílt a szemük.”De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.”...Sátán meg felülírja Isten parancsolatát mondva:”Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” Ádám és éva elvesztette ártatlanságát. De Isten nem hagyta elveszni teremtményét.

  Bukása után megjelent a  lelkiismeret: „És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. ” (1Mózes 3–7).  Ádám és felesége elrejtőztek az Úristen jelenléte elől a paradicsom fái között. " (1Mózes 3–8). Saját lelkiismeretük szerint jártak el.Megjelent a tudás, ami tudja mi a rossz és a jó, ebben a félelem is.

2:)A lelkiismeret időszaka - Ádámtól Mózesig az embert a lelkiismeret vagy annak hiánya vezérelte (az egyénekben az egész földi népekben,  lelkiismeret létezett, az emberiség történelmében mindenkor láthatatlan, mint egy megtörhetetlen vörös vonal). „ Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök: Mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök és gondolataik, a melyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik. Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.  " (Róm 2-14,15,16) De a lelkiismeret  [1 Tim 4: 1-5] "..kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.” az oroszban: “eléget a lelkiismeretük:" De a lelkiismeret, az minden periódust átfog, jelen van, vagy már akiben nincs már mert elégette azt, a törvény ismerete nélkül is.

Mi a lelkiismeret? Nyilvánvaló, hogy ez nem akarat, mivel gyakran ellene szegül akaratunknak. Ez nem is tanult tudomány, mert az lehet hamis is , a lelkiismereten keresztül irányít az Isten, a gondviselés a mi tudatunk alati irányítás , a tiszta lelkiismeret, csak a jó felé billent minket, mert azt Istentől kaptuk A lelkiismeret az ember eredendő erkölcsi érzéke arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Ez hasonlítható egy belső hanghoz is, amely megmondja, hogy jó vagy rossz.

 Szerintem nincs mit aggódni azon, hogy a pogány népek elkárhoztak Krisztus nélkül vagy sem. Mindig ez a gondolat jut eszembe:” Ne akarjak az Isten trónjába ülni, Ő jobban tudja mint én” Na de teljesen nem titkolta el tőlünk. Ahogy a fenti igeszakasz megnyítja előttünk az I Timóteus levélben.

 De a lelkiismeretnek szüksége van "utasításokra", a mai embernek, mert szennyezett és nem úgy működik, ahogy kellene.

Lehet, hogy az emberek azt mondják, hogy jóhiszeműen cselekszenek, de ezek alacsony szintűek. A lelki tudással rendelkező keresztény lelkiismerete egészen más, de az igaz keresztények között nagy a különbség a fogékonyságban és az érzékenységben. A lelkiismeret nagyon hasonlít egy ablakhoz, amely tisztaságának mértékétől függően sok vagy kevés fényt enged be a lelkünkbe.

Meg kell jegyezni, hogy nem lesz őszinte megtérés, ha az evangélium hirdetése nem befolyásolja a lelkiismeretet. Senki sem lehet közösségben Istennel, amíg mindent, ami a lelkiismeretet érinti, nem rendeződik. És ez vonatkozik mind a megtért emberre, Krisztus követőére, mind a keresztényre és minden teremtményre. 

Ahogy a hívők növekednek az Úr kegyelmében és ismeretében, lelkiismeretük érzékenyebbé válik. Bánják bűneiket, de nem tartanak semmiféle büntetéstől mert rájönnek, hogy rosszat tettek az Úrral szemben, de az Úr irgalmában befogadja az őszinte bűnbánást.. Nem akarnak piszkot az "ablakuk" üvegén, tehát Istenhez fordulnak.

 De ezek amit itt felvázoltam, nem vonatkoznak azokra akik eleve el vannak rendelve az örök halálra. Ezek nem férnek bele ebbe a képbe, mert a lelkiismeretük nem hogy nem tiszta, hanem nincs. “  ἡ συνείδησις, -εως (hé szüneidészisz, -eósz) 1) tudat, öntudat 2) lelkiismeret (tkp. szellem-önismeret)”

  3:)A törvény időszaka - a lelkiismeret alá Isten adta a törvényt, hogy a bűn megismerhető legyen: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad" (Róm 7–7). De a törvény amit Mózes törvényének nevezünk, egy népcsoportnak adódott, ami a testet zabolázza. Azért a törvény szent, de nem igazít meg, csak a hit által. 

4:) A kegyelem időszaka - függetlenül a lelkiismerettől és a törvényhez való hozzáállástól, akár milyen állapotban vannak az emberek, elküldte Isten egyszülött Fiát, hogy megmentse akit menteni kell. Kegyelem és irgalom Isten a Kálvária feszületjén mutatott áldozatában nyilvánult meg. De a hívő ember lelkiismerete már nem a régi alapokon nyugszik, ahogy fentebb írtam, a lelkiismeretet már Isten Igéje ellenőrzi, mivel Isten szavai ránk hatnak. Most Isten kiöntötte ránk a Szellemét, hogy ne csak a lelkiismeretünk szerint vezessen minket, hanem engedelmesek legyünk neki a Szentlélek által. Pál apostol ezt írja: "Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Szellem által,  ..." (Róm 9-1). A Szentléleknek van tekintélye a hívõ lelkiismerete felett, ha kegyelmében növekedünk, akkor a hit és a lelkiismeret együtt nõ. „Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,

  És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

  Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

  Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9-11,12,13,14).

 Tehát a világ dolgai ebbe nem férnek bele. Feljebb írtam, hogy “ megmentse akit menteni kell”. Az a tévhit, hogy  Isten Fia úgy szerette ezt a világot, hogy feláldozta magát érte, még köszönő viszonyban sincs az Isten akaratával. Először is ellentmond a Szentírás szóösszefügésével. “Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.”  (1Ján 2:15)

 Tehát a rossz fordítások eredménye, hogy a János evangélium 3,16-ban “világ” szóra fordították a “ kosmos”, görög szót. Az meg nem a “világít” jelenti, hanem a teremtést az univerzumot, meg az embereket benne.

 A túláradó hamis szeretet gyümölcse, a mindent befogadó válogatás nélküli befogadás Krisztus zászlaja alá, a lelkiismeret hiányát bizonyítja. A bűnlajstrom olyan méreteket ölt, hogy egy szerver se tudná befogadni a világon, ha leírnánk. De azért egy szót ejtenék ami most is felütötte a fejét. A sátán piszkos ügyletei, amit végre akar hajtani az erre kiszemelt emberek által, ez a LMBTQ aktivistái és számos gender és homoszekszuális törvények beolvasztása a társadalomba. Isten szemében a gyerek az szent, akikre angyalok vigyáznak. Az Úr nem jött ebbe a világba, hogy elítélje azt, (egyenlőre), hanem fényt mert Ő maga a Fény, hogy megvilágítsa a világ dolgait. Mi sem ítélkezhetünk a világ felett, de egyet megtehetünk: “  Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!”  (1Ján 5:3,4,5)

 

Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.  (2Tim 2:19)

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...